Sean Warren

Megdöbbentő, hogy az erősnek vélt emberek miként hullanak ki az élők sorából. Hogy miként szűnik meg a fizikai világ részese lenni és válik emlékké. Az a Warren fickó olyan erőt sugárzott mindig, amikor megpillantottam, hogy számomra annak jelképes szimbólumává vált. Vajon mit szólt a fia mindehhez...? Ezt próbálnám meg kideríteni és itt nincs megállás, ugyanis vagyok olyan önző, hogy a saját perspektíváját esetlegesen a magam kis életébe is beleimplementáljam, amennyiben konstruktívnak vélem - feltéve, hogy eljön. Ma szerda van, ezt a napot beszéltük meg és még nincs sehol. Nem mondtam ki konkrétan, hogy edzzünk együtt, én így készültem, ő meg jöhetett ahogy akart. Éppenséggel ritka látvány fogad, ugyanis  az erőnlét termében két embert szúrok ki, akiket arcról se ismerek. Általában zsúfolásig tele van, de be tudom annak, hogy nem mindenkinek van kedve késő délután itt lebzselni. Kiszúrok egy üres pontot az ajtóhoz közel, ott félreállok úgy, hogy a bejárattal szemben legyek. Türkiz ujjatlan felsőt, fekete rövid sportgatyát viselek, a gatyához illő edzőcipővel. Jó lenne nem a fenekemet tolni a gyerek orra alá, ha megjön, vagy másokat akadályozni a ki-bejárkálásban. Míg Warrenre várok, elkezdek bemelegíteni. Először fejkörzéssel, aztán jöhet a nyak, váll. Fentről fokozatosan lefelé haladva, míg az utolsó lábujjig készen nem állok. Utána felcaplatok az egyik futópadra és lightos séta tempóba aktiválom, addig se ülök tétlenül.

Sean Warren

Megdöbbentő, hogy az erősnek vélt emberek miként hullanak ki az élők sorából. Hogy miként szűnik meg a fizikai világ részese lenni és válik emlékké. Az a Warren fickó olyan erőt sugárzott mindig, amikor megpillantottam, hogy számomra annak jelképes szimbólumává vált. Vajon mit szólt a fia mindehhez...? Ezt próbálnám meg kideríteni és itt nincs megállás, ugyanis vagyok olyan önző, hogy a saját perspektíváját esetlegesen a magam kis életébe is beleimplementáljam, amennyiben konstruktívnak vélem - feltéve, hogy eljön. Ma szerda van, ezt a napot beszéltük meg és még nincs sehol. Nem mondtam ki konkrétan, hogy edzzünk együtt, én így készültem, ő meg jöhetett ahogy akart. Éppenséggel ritka látvány fogad, ugyanis  az erőnlét termében két embert szúrok ki, akiket arcról se ismerek. Általában zsúfolásig tele van, de be tudom annak, hogy nem mindenkinek van kedve késő délután itt lebzselni. Kiszúrok egy üres pontot az ajtóhoz közel, ott félreállok úgy, hogy a bejárattal szemben legyek. Türkiz ujjatlan felsőt, fekete rövid sportgatyát viselek, a gatyához illő edzőcipővel. Jó lenne nem a fenekemet tolni a gyerek orra alá, ha megjön, vagy másokat akadályozni a ki-bejárkálásban. Míg Warrenre várok, elkezdek bemelegíteni. Először fejkörzéssel, aztán jöhet a nyak, váll. Fentről fokozatosan lefelé haladva, míg az utolsó lábujjig készen nem állok. Utána felcaplatok az egyik futópadra és lightos séta tempóba aktiválom, addig se ülök tétlenül.

Stephen

Sean Warren

Mindig felnéztem valahol az öregre és őszintén kárnak vélem, hogy eltávozott az élők sorából. Az a gondolat furakodik be a többi közé édes kis fejembe, hogy annyival kevesebb értelmiségi él ezen a Földön. Fel is sóhajtok, mintha a világ terhe és még ezer más nyomná a vállamat. Aztán úgy érzem némi tényleges súly telepedik rám. Felkapom a fejem az ismerős hangra, és az-az aura... Őszinte barátságos formámat hozza ki belőlem. A háttérben ugyanakkor olyan érzés lesz úrrá rajtam Sean jelenlététől, mintha csak a felhők mögé rejtőző napra néznék. Vidámsága mögött sok minden lapulhat ami a hírektől nem is olyan meglepő. Terjeng sok minden mindenkiről. Hallottam a pletykákat róla és Sadie-ről. Nem mondom, hogy nem foglalkoztat, hisz más élete iránt mindig is nagy volt a kíváncsiságom, de mégis elhatárolódom. Azért még én se akarok parasztba átmenni, még ha néha nehezen is látom, hogy hol húzódnak másnál azok a bizonyos határvonalak.
- Semmi gond - lágy mosoly ül ki arcomra látványától, ezzel próbálom palástolni az előbbi kettőséget a fiúval kapcsolatban - Nem.
Szép ellentét, nem igaz? Lelkes üdvözlésemre hamar árnyékot vet a ma kudarcba fulladt terv, hogy én lenyűgözzem Kakasit. Ebben olyan vagyok, mint a nők, hogy a magolás mindent megold. Faszokat! Mit is képzeltem? Kínomban halk nevetést engedek meg magamnak.
- Van egy olyan érzésem, hogy meghúzhatnak bűbájtanból!
Nincs hozzá érzékem és ez kiidegel. Hümmentek egyet hosszan, volt-e még valami említésre érdemes. Nem találok semmit egyelőre.
- Szerintem még ez a pillanat a nap legjobb része - a mozgás felüdít. Jobban felpezsdít, mint a padot koptatni a seggemmel - Veled mi újság?
Őszinte érdeklődés jeleit mutatom. Tartom a laza sétatempót, tekintetemet az eridonosra fordítva. Attól szép a technika, hogy rá van bízva mit akar elmondani nekem. Az apján vagy a Rusnya Bánaton kívül. Fel akarom mérni magamnak egyúttal, milyen lelkiállapotban ahhoz, amire igazán kíváncsi vagyok vele kapcsolatban.

Stephen

Sean Warren

Második mondatától hangosan felnevetek. Igen, pontosan ez hiányzik az életemből: meghúzni egy öreg nőt! Ezután valami tömény fog kelleni, hogy a látványt kiverjem a fejemből. Fenébe azzal a vizuális memóriámmal néha!
- Ó pedig bárcsak úgy lenne! - teszem hozzá. Sose gondoltam bele, milyen lehetett a vénlány fiatalon. Ha a húszas éveiben járna, lenne olyan rövid haja és kiállása, mint most, akkor talán bevetném magam nála. És egyébként? Hell no!
- Höhöhö - szélesen elvigyorodom ettől a jó kis csípős kérdéstől. Imádom a srácot, megvan a magához való esze és a téma segít valamelyest pozitívan beletapintani véla energiáimba. Nem tudom hogy csinálja, én nem beszéltem még Seannel ezelőtt, így azt se tudom, hogy ő negyedvéla lenne éppenséggel, mint én. De erezhetően változik a kisugárzásom, kicsit átmegyek abba az éhesebb, karizmatikusabb pasasba, aki leállna flörtölni az első betévedő jó nővel vagy pasival. Mert én ugyan senkivel se vagyok kirekesztő (csak az öregekkel és a menthetetlenül csúnyákkal). Valami hasonló vibe-ot ereszt meg felém a fiú is, vagy legalábbis nevezzük pozitívnak, mert voltaképp számomra az.
- Návayval - vágom rá hezitálás nélkül, komolyan összevonva szemöldökömet - Azon kívül kivel is... Hmm lássuk csak. Óvári neked nincs a listádon? Asszem ő tartja a rúnatant. Szintén jó nő. Meg az Abe Mikihisa. Utólag fedeztem fel, hogy bejönnek nekem a japók is. És neked kik a jelöltjeid?
Vigyorom ugyanolyan szélességű marad, csak annyi változás észlelhető benne, hogy pajkosabb lesz. Felé fordulok fejjel, majd hamar visszafordítom, mert én viszont már kocogok is a gépen. Még két percig folytatom, míg a vizsgáiról magyaráz, utána viszont fokozatosan lelassítom a futópadot és végül leállítom. Elégedetten  lepattanok róla.
- Mi a fasz? - lépek oda Seanhez. Ha az ő szemszögéből néznénk, a jobb oldalán állok, kissé átellenesen - Azt hiszik, hogy tutujgatással mennek valamire?
Homlokomon gyűlnek azok a ráncok értetlenségemben. Fejemet enyhén oldalra biccentem, majd megrázva elfordulok és megeresztek egy rövid sóhajt.
- Hej. Őszintén sajnálom, ami a fateroddal történt. Amiatt viszont cseppet se aggódj, hogy sajnálnálak az apád halála miatt, vagy bármivel is másként bánnék  veled, mint bárki mással.
Visszafordulok Sean felé, mellkasom előtt keresztbefont karokkal. Majd balommal barátilag megpaskolom a vállát, kicsit meg is nyomom, aztán veszem is el a kezem róla.
- Én nekem az utóbbi kifejezetten segített! Megmondtam a tanároknak, hogy nem kell engem sajnálni attól még, hogy elvesztettem az édesapámat. Kurvára nem az fog előrevinni. Hanem az idő.