Sean Warren

Megdöbbentő, hogy az erősnek vélt emberek miként hullanak ki az élők sorából. Hogy miként szűnik meg a fizikai világ részese lenni és válik emlékké. Az a Warren fickó olyan erőt sugárzott mindig, amikor megpillantottam, hogy számomra annak jelképes szimbólumává vált. Vajon mit szólt a fia mindehhez...? Ezt próbálnám meg kideríteni és itt nincs megállás, ugyanis vagyok olyan önző, hogy a saját perspektíváját esetlegesen a magam kis életébe is beleimplementáljam, amennyiben konstruktívnak vélem - feltéve, hogy eljön. Ma szerda van, ezt a napot beszéltük meg és még nincs sehol. Nem mondtam ki konkrétan, hogy edzzünk együtt, én így készültem, ő meg jöhetett ahogy akart. Éppenséggel ritka látvány fogad, ugyanis  az erőnlét termében két embert szúrok ki, akiket arcról se ismerek. Általában zsúfolásig tele van, de be tudom annak, hogy nem mindenkinek van kedve késő délután itt lebzselni. Kiszúrok egy üres pontot az ajtóhoz közel, ott félreállok úgy, hogy a bejárattal szemben legyek. Türkiz ujjatlan felsőt, fekete rövid sportgatyát viselek, a gatyához illő edzőcipővel. Jó lenne nem a fenekemet tolni a gyerek orra alá, ha megjön, vagy másokat akadályozni a ki-bejárkálásban. Míg Warrenre várok, elkezdek bemelegíteni. Először fejkörzéssel, aztán jöhet a nyak, váll. Fentről fokozatosan lefelé haladva, míg az utolsó lábujjig készen nem állok. Utána felcaplatok az egyik futópadra és lightos séta tempóba aktiválom, addig se ülök tétlenül.