A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Az augusztusi alkonyat forró és párás, napnyugtával mintha egyáltalán nem csillapodna a levegő vibrálása, ami este kilencig a négy hűvös fal közt tartotta. Most minden csöndes és mozdulatlan - talán még az erdő tücskei is túl tikkadtak hozzá, hogy ciripeljenek, inkább élvezik a gyógyító, óvó sötétséget.
A léptei tompák a fűben, a mozgása csöndes, mint általában, ez azonban jelenleg elsősorban a késői időpontnak köszönhető. Sean az esetek legnagyobb részében így vagy úgy zajongani kezd, ha kézbe veszi őt, nyávog, gügyög, sír és nyáladzik, a maga visszatetsző és mégis annyira természetes módján. Most csöndben van, csak laposakat pislogva néz a semmibe, apró kezeivel a férfi pólóját markolja, ami ösztönös mozdulat, mint egy kölyökmacskáé. Az, hogy az apja cipelgeti vagy legalább is hozzá ér és foglalkozik vele, merően új élmény számára, amit nemigen tud hová tenni még. Ahogy a férfi sem. De ennek nyilvánvalóan meg kellett történnie.
És annak is, amire most készül.
Nyolc hónap leforgása alatt a legjobb barátjával egyszer sem merült fel a Sean-nel találkozás témája. Persze Dwayne ha tehette, szűk szavúan beszámolt a gyereke fejlődéséről, már amennyire arról egy hozzá hasonló férfi bármit is tudhat, ám egyszer, de egyetlen egyszer sem mutatta be Adamnek. Nyilván megvan az oka. Nyilván a férfi is felismerte ezt és emiatt nem firtatta az elmaradt találkozást. Nyilván...
A gyermek feje nyűgösen a férfi vállára bukik, míg ő felsétál a viktoriánus ház már ismerős, annyiszor látogatott lépcsőjén. Röviden időzik az ajtóban, épp csak egy szusszanásnyit, mielőtt fél kézzel bekopogna, ám erre szüksége van.
Még mindig, évek távlatában sem hunyt ki belőle a vámpírral szembeni félelem. Most először azonban nem elsősorban önmaga miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501259#post501259][b]Dwayne Warren - 2015.07.29. 15:52[/b][/url]

Az augusztusi alkonyat forró és párás, napnyugtával mintha egyáltalán nem csillapodna a levegő vibrálása, ami este kilencig a négy hűvös fal közt tartotta. Most minden csöndes és mozdulatlan - talán még az erdő tücskei is túl tikkadtak hozzá, hogy ciripeljenek, inkább élvezik a gyógyító, óvó sötétséget.
A léptei tompák a fűben, a mozgása csöndes, mint általában, ez azonban jelenleg elsősorban a késői időpontnak köszönhető. Sean az esetek legnagyobb részében így vagy úgy zajongani kezd, ha kézbe veszi őt, nyávog, gügyög, sír és nyáladzik, a maga visszatetsző és mégis annyira természetes módján. Most csöndben van, csak laposakat pislogva néz a semmibe, apró kezeivel a férfi pólóját markolja, ami ösztönös mozdulat, mint egy kölyökmacskáé. Az, hogy az apja cipelgeti vagy legalább is hozzá ér és foglalkozik vele, merően új élmény számára, amit nemigen tud hová tenni még. Ahogy a férfi sem. De ennek nyilvánvalóan meg kellett történnie.
És annak is, amire most készül.
Nyolc hónap leforgása alatt a legjobb barátjával egyszer sem merült fel a Sean-nel találkozás témája. Persze Dwayne ha tehette, szűk szavúan beszámolt a gyereke fejlődéséről, már amennyire arról egy hozzá hasonló férfi bármit is tudhat, ám egyszer, de egyetlen egyszer sem mutatta be Adamnek. Nyilván megvan az oka. Nyilván a férfi is felismerte ezt és emiatt nem firtatta az elmaradt találkozást. Nyilván...
A gyermek feje nyűgösen a férfi vállára bukik, míg ő felsétál a viktoriánus ház már ismerős, annyiszor látogatott lépcsőjén. Röviden időzik az ajtóban, épp csak egy szusszanásnyit, mielőtt fél kézzel bekopogna, ám erre szüksége van.
Még mindig, évek távlatában sem hunyt ki belőle a vámpírral szembeni félelem. Most először azonban nem elsősorban önmaga miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501345#post501345][b]Adam Kensington - 2015.07.29. 20:25[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Álmos képpel, szanaszét álló hajjal, köntösben botorkálok a házamban, hiszen nemrég ébredtem. Belépdelek a konyhába és magamhoz veszem a fémtartályt meg a röviditalos poharat. Jól megszokott mozdulatok már ezek. Az alvás utáni rutin. Átsétálok a nappaliba és a dohányzóasztalra teszem a holmikat. Már ülnék le a kanapémra, amikor figyelmes leszek valamire.
Barátom jellegzetes neszeit hallom a verandámhoz vezető, napelemes lámpákkal szegélyezett út felől. Azonban az ő félreismerhetetlen, karizmatikus szuszogásába most egy helyes, nyűglődő kis hang is vegyül. Kiegyenesedem, a folyosó felé pislogva és egy lélegzettel magamba szívom illatukat. Igen, ez Dwayne. Nem mintha ez nem lett volna eddig is bizonyos. Aki pedig vele van, nem más, mint egy nagyon-nagyon fiatal élet. A vére illata friss, átható. Tiszta, mint a forrásvíz. Ez Warren fia.
Elhozta hozzám a fiát.
Italos készleteimet és nappalimat hátrahagyva, már megyek is otthonom bejárata felé, amikor a kopogás érkezik. Villanyt gyújtok a folyosón, hosszú alakom sziluettje láthatóvá válik az üvegen át. Várok egy pillanatot, aztán ajtót nyitok. Barátom szemébe nézek, majd nyomban le, a karjában lévő kisdedre.
- Hello Sean... - köszöntöm egyenletes hangon a most megismert újabb Warrent, majd az apjára tekintek és jobban kitárom az ajtót. Félrehúzódom kissé, fejem lehajtom és lazán intek egyet, így hívva be őket magamhoz. Gondolom, nem a verandán akarnak szobrozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501370#post501370][b]Dwayne Warren - 2015.07.29. 21:15[/b][/url]

A pólóján át érzi a gyermek szívének szapora dobogását, a teste meleg, akár egy kismadáré. Az érzés még mindig szokatlan számára, amitől érezhetően feszült lesz, mint mindig, ha számára idegen helyzetbe kényszerítik.
A több, mint fél év alatt ez az első alkalom, hogy egyedül hagyja el a házat vele. Eddig, mivel a gondozásából minimálisan vette ki a részét, Zja a találkozásaik legnagyobb részében jelen volt, közterületre pedig egyáltalán nem lépett a fiával, sem annak anyjával, sem nélküle. Egy átlagos felfogású apa biztos boldog-boldogtalannak dicsekedne a gyermekével, babakocsiban tologatná a játszótérre, a munkahelyére hurcolná, hiszen megérdemli, az övé... ám ezekből az apákból hiányzik az érzés, ami benne elemi erővel munkálkodik és ami első sorban felülírni látszik minden mást, amit a fiával szemben érez.
Még mindig szégyelli a történteket.
Épp csak lepillant a gyermekre, mikor az ajtó halk nyekergéssel kitárul előtte. Kifejezéstelen arccal emeli fel a fejét és néz a férfi szemébe, némán váltva a szavakat, amiket egyiküknek sem kell kimondaniuk. Elhoztam ide, mert szerettem volna, hogy lásd.
Megbízok benned annyira, hogy a házadba hozzam a fiam.
Szótlanul figyeli, ahogy a férfi a gyermekhez szól. Sean mindössze a fejét fordítja a férfi felé, egyik öklét a nyáladzó, majdnem teljesen fogatlan szájába tömködve, a fiatalok mindent értő tisztaságával bámul az ősöreg szemekbe.
   -  Nem akarlak zavarni, csak...
A hangja rekedt, végül teljesen elhal. Sután kerüli meg a férfit és lép be mellette a házba, majd sétál tovább a nappali felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501374#post501374][b]Adam Kensington - 2015.07.29. 21:36[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Nagy dolog az, ami most történik. Tisztában vagyok vele, hogy az. Tudom, hogy hiába a több év barátság, az auror még saját maga is tart tőlem, legalábbis munkál benne a természetes félelem, nem hogy még a csöppnyi gyermekét is elhozza az éjlény fészkébe. Most mégis itt vagyunk. Ez pedig nem semmi.
Becsukom mögöttük az ajtót és lépdelek utánuk a nappaliba, ahol... ott kínálja magát nekem a termosz és a pohár, mely utóbbinak tisztasága egyértelműen arról tanúskodik, hogy még nem használtam. Nem ittam még az ébredésem óta. Ahogy rádöbbenek a hibára, amit ejtettem, csak remélni merem, hogy barátom nem rohan ki lélekszakadva a csecsemővel a házamból, amint meglátja a vérkészletet, leszűrve az áruló jeleket és levonva következtetéseit. Úgy határozok, nemes egyszerűséggel a baj elébe megyek, mielőtt még a férfi azt hinné, szomjúságom okán hirtelen rájuk fanyalodom és házhoz hozott vacsorának tekintem a kölykét.
- Éppen inni készültem. - jelentem be bársonyos hangon, megelőzve a férfit és porontyát a nappali küszöbén, és már veszem is magamhoz a bejelentett tervhez szükséges kellékeket a dohányzóasztalról.
- Mindjárt jövök, addig helyezzétek magatokat kényelembe. - intek lazán a kanapé felé, és már távozom is a konyhába, hogy ott fogyasszam el azt a pohárka vért. Hiába látta már és tapasztalta a saját bőrén is Dwayne nem egyszer, hogyan iszom és milyen hatással van rám, maga a vörös, sűrű folyadék látványa és gondolata is undorítja, én pedig erre igyekszem tekintettel lenni. Különösen nem fogok egy kisbaba előtt vért kortyolgatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501386#post501386][b]Dwayne Warren - 2015.07.29. 22:08[/b][/url]

Nyomban megtorpan az ajtóban, a szeme megrebben a vérrel telt tartály és a kikészített pohár láttán. Azonban közel sem azért, amiért Adam eredetileg sejtette. A gyomrát és az idegeit még mindig felkavarja nem pusztán a látvány, de a gondolat is, ahogy Adam egy idegen ember adományozott vérét iszogatja, majd hosszú perceken át leledzik a táplálkozás élvezetének semmijében. Számtalan alkalommal végignézte már és legalább annyiszor sápadt el tőle, július negyedikén pedig, mikor ő maga már egyáltalán nem volt szomjas, egy hazafias gesztussal a szőnyegre is hányt. Mondjuk... az se az első eset volt közöttük.
Összeszorítja a száját, majd továbbpillant a szobában. A küszöbön áll, míg a férfi előre siet és összeszedi a holmiját, aztán lép beljebb, épp csak egy mordulással reagál a szavaira. A gyermek nedves csámcsogásfélét hallat, ahogy az ökle elfogyasztásán ügyködik, mérsékelt érdeklődéssel nézelődik a szobában, úgy tűnik, teljes nyugalomban. A nyugalom pedig jó. A gyerekek megérzik a bajt, az ártó szándékot, a vérszívók közelségét és azt, ha bántani akarják őket. Adam azonban nem akarja.
A fia biztonságban érzi magát. Biztonságban van.
Lassan leül a kanapéra, hátradől az ezer és egy éves, kopottas szöveten. Sean haja az állához ér. Nem tudja megfogalmazni, miért ideges, ám biztos, hogy nem attól tart, hogy Adam a szemfogát vagy belé, vagy a fiába mélyeszti. A véleménye az, ami ijesztő. És meglepően fontos számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501392#post501392][b]Adam Kensington - 2015.07.29. 23:24[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Legördítem a torkomon a pohárka vért, és hagyom, hogy a mámor köde kicsit elszálljon a fejemről. Nem megyek még rögvest vissza. Néhány percet kint töltök a konyhában. Viszont amikor már úgy érzem, eléggé eloszlott a kábulat, gyorsan felmegyek még a hálóba, és magamra kapok egy pólót meg egy nadrágot. Felmegyek alatt persze azt értem, hogy felsuhanok. Vendégeim legalábbis ennyit érzékelhetnek belőlem. Nemsokára tehát felöltözve térek vissza a nappaliba. Nem mindenkit tisztelek meg ám azzal, hogy magamra húzok még néhány textilt.
A küszöbön állva mérem végig apát és fiát, aztán beljebb sétálok és leülök melléjük a kanapéra. Kék tekintetem a kiskölykön hagyom, aki szerencsére nem ijedezik sem tőlem, sem a helytől. Míg az állatok általában hisztérikussá válnak tőlem, a gyerekek valahogy inkább a koromat érzik meg, semmint ragadozó mivoltomat. Nekik inkább mintha az volna a lényegesebb. Az meg megnyugtatja őket. Biztonságérzetet nyújt. Feltéve, persze, ha egy olyan szelíd halhatatlanról beszélünk, mint amilyen én vagyok. Erről pedig eszembe jut, hogy ha a Teremtőm ülne most itt helyettem, Sean talán simán álomba is szenderülne attól a végtelen, ősi állandóságtól, amit ő áraszt magából. Erre a gondolatra finoman el kell mosolyodjak. Így most olybá tűnik, mintha a kis srácra mosolyognék. Mondjuk igazából így van.
- Kértek valamit? - érdeklődöm meg barátomtól. Ha csak egy maga állít be, nem kérdezgetek tőle ilyeneket, hiszen kiszolgálja magát, abban nincs hiba. Viszont most egy sós zsákot tart a karjaiban, úgyhogy egyszerűbb, ha felcsapok túlbuzgó házigazdának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501454#post501454][b]Dwayne Warren - 2015.07.30. 11:33[/b][/url]

A sós zsák súlya könnyedén terheli a mellkasát, így, hogy hátradől a kanapén, az egyik karját leveheti a gyermek hátáról, csak a másikat hagyja rajta ösztönös védelmező mozdulatként. Oldalra billenti a fejét, a szemközti, öreg tévé fekete képernyőjébe bámulva nézi a tükörképüket, hallgatja a semmit az alatt a pár perc alatt, míg Adam diszkréten elvonulva elvégzi azt, amit  muszáj. Emiatt meglehetősen hálás neki.
Akkor mozdul meg legközelebb, mikor a vámpír a maga csöndes, nyugodt lépteivel visszaballag a szobába, majd leül mellé. A gyermekkel egyszerre fordítja a tekintetét felé, ám Sean ezzel együtt ökölbe szorított kezét is kinyújtja, mintha a hosszú, fekete hajszálakat próbálná elkapni ebből a lehetetlen távolságból.
   -  Kössz. Megvagyok - válaszol könnyedén - De ennek a krokodilnak itt a szájába adhatnál valami távirányítót vagy nem t'om, jönnek a fogai oszt' összenyálaz mindent.
Eddigi gyér szülői tapasztalatai alapján arra következtet, a "jönnek a fogai" egyfajta egyezményes jolly joker a gyereknevelésben. Ordít? Jön a foga. Hány? Jön a foga. Hisztis idióta? Jön a foga. Bár ő maga nem tudja, ez a kifejezés mit takar és miért számít olyan misztikusnak egy gyermeknél, de úgy fest, a növekvő fogak a kölyök hároméves koráig mindenre magyarázattal szolgálnak majd.
   -  Szóval... - lassan kezd hozzá, egy mély levegővétellel - Hát itt van. Gondoltam.. nem t'om, hátha érdekel. Vagy ilyenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501483#post501483][b]Adam Kensington - 2015.07.30. 13:53[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Távirányító? Nem rossz rágni való, de tudok én ennél még jobbat. Felkelek mellőlük és ismét kisétálok a szobából, ám pár pillanat múlva már itt is vagyok. Kezemben egy csavarhúzó műanyag markolata. Bármilyen fej illeszthető rá, most én nem nem tettem bele semmilyen. Persze, ha a kiskölyöknek szerelni támadna kedve, csak szólnia kell. Addig is visszatelepedek melléjük és figyelem, hogy tetszik neki, amit hoztam. Szerintem nem lesz rá panasza. Lazán előre dőlve ülök, így nézegetem őt, aztán barátomra tekintek, amikor megszólal.
- Rendes tőled. - reagálok csöndesen, ismét a porontyra pillantva.
- Kíváncsi voltam már rá, csak gondoltam, nem biztos, hogy a közelemben akarnád tudni. - mondom ki egyszerűen az eddig kimondatlan szavakat, amikkel azonban mindketten tisztában voltunk. Hangom teljesen megértően cseng. Nincs benne semmi sértettség, semmi neheztelés. Megértem. Tökéletesen megértem.
- De örülök, hogy eljöttetek. - bólintok, összenézve a műanyagon rágódó babával. Barátságosan pislogok rá, aztán ahogy látom, hogy már megint a hajam iránt érdeklődik, odahajtom neki a fejem, hogy elérjen. Ezeket a tincseket aztán nyugodtan rángathatja. Nem kell kímélnie.
Biztos egészen úgy festek, mint akinek már számtalanszor volt dolga csecsemővel. Mint aki otthonosan mozog ebben; mint, akinek ez olyan természetes, magától értetődő. Pedig nem az. Egyáltalán nem. Hiszen hogyan is kerülnék én ilyen kisbabák közelébe? Legfeljebb tévedésből, futólag. Vagy ha a barátom elhozza hozzám a fiát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501519#post501519][b]Dwayne Warren - 2015.07.30. 16:51[/b][/url]

Rég nem rökönyödik meg Adam villámgyors közlekedésén, legfeljebb ittasan találja bosszantónak, amikor még a gondolatába is beleszédül. Most azonban mérhetetlenül hálás azért, hogy a vámpír rövidre fogja a távollétét, ezzel együtt nem hagyja huzamosabb ideig magára a gyerekkel. Mondhatni... jobb a békesség alapon eddig szinte sosem volt kettesben a fiával, ennek az újdonságától pedig nyomban kiveri a víz. Csak... legyen mellette valaki, akinek gond nélkül átpasszolhatja, ha netalán sírni, hányni vagy rugdosódni kezd. Azokat nem bírja.
Persze nem is kell bírnia. Az apának semmi dolga sincs az effélékkel.
A gyerek egy éhező lelkesedésével veti magát a koszos csavarhúzóra, először a szájába veszi, majd a levegőben kezdi himbálni, azzal a határtalan lelkesedéssel, amivel csak a korosztálya rendelkezik. Babaillatú nyála lassacskán átáztatja azt a világoskék pulóverfélét, amiben otthon az anyja öltöztette, akár egy kifogyhatatlan miniszökőkút, egy nyálvízesés, egy...
Dwayne arca alig észrevehetően megrándul. Megfordítja a gyereket, hogy felültesse az ölében, az erős kezek olybá tűnnek, bármikor össze tudnák roppantani a gyenge bordákat, ha szeretnék.
   -  Hát eddig én se nagyon voltam a közelében. De most már egész emberformája van, nem? - először a keze megmozdul, hogy elkapja a fia kinyúló jobbját, mielőtt a hajszálakra markol, végül mégse teszi. A fehér öklök elemi erővel záródnak a vámpír tincseire, míg a másik kéz ügyetlenül csapkodja a levegőt a csavarhúzóval.
   -  Eddig semmit se csinált. Csak evett meg feküdt meg ordított meg ilyenek. De már a nevére is hallgat. Meg csinál dolgokat. Nem hasznos dolgokat... de azér' ez is valami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501571#post501571][b]Adam Kensington - 2015.07.30. 19:49[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Tény, ami tény, az újszülöttek elvileg nagyon helyesek a maguk apró, törékeny valójában, ám csak addig, amíg távolról figyeljük őket vagy éppen csak hozzájuk érünk. Ha már kézbe kell fogni őket, vagy vigyázni rájuk, onnantól kezdődik a horror. Hiszen olyan kicsik. Kicsik és értelmetlenek. Ahogyan barátom mondja. A fia ezt az említett kort már túllépte, és nekikezdett olyan érdekfeszítő tevékenységeknek, mint a figyelem, a környezet megismerni vágyása, mindenféle fura hangok kiadása, dolgok rágcsálása és markolászása.
A picike ujjak győzedelmes, ragaszkodó eréllyel fogják meg a hajamat. Arcomból most semmi nem látszik, ahogy így előre hajtott fejjel ülök, hiszen tincseim behúzott sötétítő függönyként omlanak elé. Hümmögök csak egy keveset Dwayne beszámolójára, aztán lassan felnézek Seanra, előtűnve hajam alól.
- Helyes kölyök. - állapítom meg, mélyen a kis srác szemébe nézve, akinek azonban kell némi idő, hogy megtalálja az én tekintetemet. Komolyan helyes. Nem az a tunya, málé, szétfolyós emberpalánta, ám nem is az a hiperaktív, hangulatingadozós, hisztizős fajta. Ő pont ideálisnak tűnik. Lehet, nem szép ilyenek szerint osztályozni egy babát. Egy szülőnek pedig igazából nem is szabad. Neki egyszerűen csak szeretni kell a gyerekét úgy, ahogy van. Barátom is ezt teszi a maga módján. Bár egyértelmű, hogy nem felhőtlenül. Ezzel azonban szerintem nincsen semmi baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507307#post507307][b]Dwayne Warren - 2015.08.20. 15:28[/b][/url]

   -  Ja... tök helyes.
Az arcán nagyon halvány, mégis valamiféle mosolyféle rendeződik az abszurd jelenet fölött. Itt ül a vámpír por- és időillatú kanapéján, a fia félelem nélkül csimpaszkodik a férfi hajába, ő pedig támassza ezt a törékeny testet, amiben mérete ellenére annyi életerő és aktivitás szorult, ami benne sosem volt meg. A gyerekek ilyenek.
Végezetül a keze mégis a vékonyka csuklóra fonódik, szelíd, szinte féltő erőszakkal fejti le az ujjakat a fekete hajszálak tömegéről és húzza vissza a gyereket magához. A csavarhúzó először a kanapén, majd a padlón koppan, ő azonban nem hajol utána. Az izmai, a testtartása szavak nélkül is árulkodnak a belső feszültségéről, ahogy a vállát felhúzza, vagy ahogy kerüli a vámpír átható tekintetét.
Többször az ajkába harap, el-elkapja a gyerek kezét, amikor az ismét, egyre erőszakosabban Adam tincsei után kap.
   -  Pedig azt akartam, hogy meghaljon.
Bizarr könnyedséggel ejti ki a szavakat, azonban Adam előtt teljesen felesleges megjátszania magát. Ahogy átlépte a küszöböt tudja, hogy a férfi érzi rajta a nyomást és azt, hogy a látogatásának nem csak a fia bemutatása az egyetlen oka. Beszélnie kellett valakivel, hogy könnyítsen a lelkén.
   -  Arra gondoltam az elején, hogy ha kárt teszek Zójában, akkor simán nem születik meg. Ha megütöttem volna, megoldódott volna az egész. Adhattam is volna neki valamit, amitől simán elvetél - erőltetett nyugalommal, egyszínű hangon beszél, a gyerek szőkés barna haját nézi, az apró tenyér a sajátjába hullik, feladva a kapálózást - Az első napokban is rohadt gyenge volt. Ott feküdt, mint egy zsák, én simán... csak annyi kellett volna, hogy, tudod, csak egy kicsit...
Összeszorítja a száját, kissé megvonja a vállát. Nem kell kimondania ahhoz, hogy Adam tudja, mi járt a fejében akkor, amikor az üres folyosón egyedül állt a fia fölött, felvértezve az eszközökkel és az erővel ahhoz, hogy véget vessen neki.
Nem valószínű, hogy megtette volna. De gondolt rá.
   -  Sz*r ember vagyok emiatt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507528#post507528][b]Adam Kensington - 2015.08.21. 12:27[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Már az első mozdulatain érzem, hová terelődik majd a szó. Megfogalmazódni nem fogalmazódik meg még bennem, csak egyszerűen mindent átjár. Ahogy elhúzza tőlem, ahogy magához vonja, az nem pusztán egy féltő apa tette, ahogy óvja gyermekét. A lelkiismeret furdalás, az émelygő kavargás, a feszültség az, ami ráfonja ujjait a picinyke csuklóra és eltávolítja minden mástól, odaszorítva magához. Ahhoz, aki nagyobb kárt tett volna benne, mint akárki.
Felemelem a fejem, elhúzva fekete hajamat a felém nyúló gyerekről, és egyszersmind végigpillantva barátomon. A csavarhúzó marad a földön. Nem hajolok le érte én sem. Csak figyelem ezt a néma nyűglődést apa és fia között. Az egyik szabadulna, a másik maradna. Dwayne pedig pont arról kezd beszélni, hogy ez igazából fordítva volt. Vagy tán részint még mindig így van.
Mindaz, amit a kanapémon a kölykével üldögélő auror elém tár, az rémséges. Iszonyatos. Ez egyértelmű. Azonban ugyanolyan könnyedén bólogatok rá, mint ahogyan ő ejti szavait. Mintha csak arról mesélne, mi a helyzet a munkahelyén, vagy hogy mivel bosszantotta fel már megint Mina vagy akárki. Pedig ez a téma jóval mélyebb, jóval keményebb. Bűn. Elítélendő. De ki vagyok én, hogy elítéljem őt?
Lepillantok a masszív, mégis törékeny csöppségre, miközben barátom ecsetelgeti, mik merültek fel benne, milyen módokon végzett volna vele. Tekintetemben némi szomorúság ül bár, undornak vagy megvetésnek nyoma sincs. Bizonyos szinten még meg is értem a férfit, noha ilyen helyzetnek soha a közelében sem voltam. Elképzelni viszont tudom, és sok száz hasonlót láttam már. Ez igazából minden apában benne van. Ez az idegenkedés a gyerekétől. Hiszen nincsen olyan kapcsolatuk vele, mint az anyának. Nem az ő testükben növekszik. Ez az egész pedig zsigerből azt hozza magával, hogy a férfi egyszerre érez elvitathatatlan jogot arra, hogy ugyanúgy döntsön a gyereke sorsáról, hiszen az ő vére; miközben viszont fizikailag és így érzelmileg is kevésbé tartja mérvadónak magát ebben, hiszen a nőben van benne, neki kell határoznia. És ez az, amin minden elúszik. Amitől a férfi sarokba szorítva érzi magát. Amitől ilyen ocsmányságok merülnek fel benne végül. Nem mintha a nőknél ne volna egy hasonló jelenség, csak más indíttatásból. De ez most nem téma.
Lehajolok a csavarhúzó nyélért, letörölgetem pólómmal és visszanyújtom Seannak.
- Hát jó nem vagy tőle. - emelem meg szemöldököm egy bólintással.
- De ne emészd magad ezen szerintem... - folytatom csöndesebben. Tekintetem végig az ölelésében tartott, ártatlan kis lényen nyugtatom, aztán nagyon lassan barátom szemébe nézek. Fürkészem őt pár hosszú másodpercig, majd felemelem sápadt kezemet és Dwayne vállára teszem.
- Még mindig akarod, hogy meghaljon? - kérdezem suttogva, mintha bárki meghallhatná, pedig nincsen itt senki. Megértően, türelmesen nézem a férfi markáns vonásait, készen arra, hogy lehúzzam róla kezemet, ha esetleg zavarná az érintésem. Közben pedig remélem, nem érti félre kérdésemet. Hiszen hihetné azt, hogy mint több száz éves gyilkos, ajánlatot akarok tenni neki, hogy majd én eltüntetem a gyereket. Pedig ez eszemben sincs. Remélem, barátomnak sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507581#post507581][b]Dwayne Warren - 2015.08.21. 15:44[/b][/url]

Óvatosan bólint, hagyja, hogy a fia kihúzza a kezét az övéből és a csavarhúzó után nyúljon, olyan átszellemült lelkesedéssel, mintha az emberiséget megváltó ereklyére fonhatná rá rövidke virsliujjait. Jó nem vagy tőle - pontosan ez az, amire szüksége. Az igazságra, köntörfalazás, mégis előítéletek nélkül tálalva. A férfinek teljesen fölösleges lenne bizonygatnia számára, hogy a gondolatok, a majdnem megvalósított, komoly tettek ellenére ő tiszta és jó ember, hisz mindketten tudják, hogy nincs így. A saját vér elleni erőszak súlyos és megbocsáthatatlan bűn, a káini örökségre még gondolni is természetellenes dolog... mégis az emberi gyengeség része.
   -  Nem... tudom. Nem tudom.
Lassan, szenvedve mormogja a szavakat, hosszú pillanatok hallgatását követően. Az arca legilimencia nélkül is nyitott könyvvé teszi a lelkét és a gondolatokat, amik felmerülnek benne. Rekedtes hangja elül a súlyos drapériák közt, ő lesüti a szemét, épp csak megrezzen a vállára nehezedő kéz könnyed érintésére, ám nem húzódik el.
Nem tenne kárt benne, ez nyilvánvaló. Akkor sem tette és most, hogy a kezében tartja a fiát, nem a ragadozóösztönök ébrednek fel, hogy összeroppantsák a bordákat, hanem a védelmezők. Ám valahol mélyen... nem véletlen, hogy hónapokon át, ha tehette, nem maradt kettesben a gyermekkel. Tisztában van a saját határaival és a lobbanékonyságával, tudja, mennyire labilis, ha egyszer elveszti a fejét.
   -  Sokkal könnyebb lenne nélküle. De nem t'om... hiányozna, ha nem lenne.  Olyan kis... majom.  - felpillant a férfire - Ez mekkora hülyeség?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507773#post507773][b]Adam Kensington - 2015.08.22. 13:36[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Nem húzódik el, nem feszül meg, nem háborodik fel, így hát ott tartom rajta kezemet. Nem szorítom, csak könnyedén vállán nyugtatom. Legalább addig, amíg beszél hozzám. Amíg elhebegi, hogy fogalma sincs, mit érez, vagy mit akar. Kék tekintetem hol rajta jár, hol a legkisebb Warrenen. Ahogy aztán tovább fejtegeti a pro és kontra érveket, lassan lehúzom róla kezem.
- Most jöttetek el először így kettesben valahova? - érdeklődöm meg, egyikükről a másikukra nézve. Azt mondta, nem sok időt töltött vele eddig, és a mozdulataiból, a feszültségének mikéntjéből valahogy azt veszem le, ez az első alkalmak egyike lehet, még ha nem is az eddigi egyetlen.
- Jól csinálod. - bólintok.
- Mármint... azt, hogy nem erőlteted. Jó, hogy szoktatod magad hozzá. - kezdem el kifejteni, mire célzok. Magyarázatomban elhagyom az összetett mondatokat és bonyolult kifejezéseket. Barátom agya olyan, mint egy Zs kategóriás operációs rendszer: ha kicsit is túlterheled, hamar lefagy. Könnyedén ráálltam a tőmondatokra a társaságában. Igazából még szeretem is ezt a letisztultságot.
- Annyit legyél vele, amennyi jól esik! - biztatom erre határozottan. Hogy ez egy nagyon macsó és hímsoviniszta hozzáállás, hogy az apa csak annyit foglalkozzon a kölykével, ami még kellemes neki, az anyára meg maradjon ott az összes többi? Lehet, hogy az. Most viszont ez lényegtelen, tekintve a körülményeket. Inkább szólják meg őt, amiért keveset törődik a fiával, mint hogy egyik pillanatról a másikra már ne legyen fia, vagy hogy akár csak szép fokozatosan megutálja őt. Másoknak meg nem kell tudniuk az okát, nem kell tudniuk semmit. Persze, nem mindenki viselné jól, ha állandóan lehordják és elmondják mindennek, ám ha az illető tudja, miért tesz úgy, ahogy, és biztos abban, hogy ez szükséges, akkor le kell, hogy peregjen róla. Dwaynenek szerintem ez nem fog gondot okozni. Ha mégis betelne nála a pohár a szidalmak miatt, jöhet hozzám dühöngeni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507885#post507885][b]Dwayne Warren - 2015.08.22. 19:22[/b][/url]

Most, hogy kimondta... annak ellenére, hogy semminek sem kellett volna megváltoznia benne, kimondhatatlanul megkönnyebbül tőle. Amikor először megfogalmazódtak a bizarr gondolatai, pusztán racionális okokból szerette volna beavatni a férfit: tudja, ő az egyetlen, aki rendelkezik az erővel és a kegyetlenséggel, ha kell, ahhoz, hogy szükség esetén megállítsa. Az idő előrehaladtával azonban, ahogy az erőszak egyre valószínűtlenebbé vált, a bűntudat pedig maradt, egy másféle, belső motiváció vezérelte ehhez. Adam az ő kimeríthetetlen, lelki szemetesládája, aki a puszta jelenlétével képes arra, hogy lehiggassza nyugtalan lelkét. Ahogy most is.
A csavarhúzó ismét a földön koppan, most már azonban lehajol érte és visszaadja a fiának.
   -  Ja. Most hoztam ki először egyedül.
Ebbe a mondatba, épp csak parányit, de talán észrevehetően némi büszkeség is vegyül. Persze, ennek nem kéne nagy dolognak lennie, egy apának képesnek kell lennie felkapni azt a nyavalyás kölykét és magával hurcolni, ha úgy tartja kedve. De nem neki, akinek még a huzamosabb kézben tartás is horrorisztikus, bizonytalan élmény.
   -  Errhhhmmm... mindenki azon rugózik különben, hogy meg akarja fogni meg ilyenek - folytatja hadarva, már jóval magabiztosabban - Nem t'om, mi a jó ebben, de ha te is, akkor izé... hát felőlem aztán. Már mindenki végig fogdosta ezt a szerencsétlent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=508141#post508141][b]Adam Kensington - 2015.08.23. 13:27[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Érzem rajta, ahogy száll ki belőle a feszültség. Kisugárzása, mozdulatai már nem olyan görcsösek. Már nem tűnik úgy, mint aki mindjárt összeroppantja véletlenül a kezében tartott kis testet, vagy mint aki egyszerűen maga mellé csapja a kanapéra, aztán kisétál, rám hagyva őt. Törődőn fogja a fiát, foglalkozik vele, ösztönösen tartja szem előtt igényeit kapálózásra, rágásra, miegyébre. Ha annyira érző és érzékeny lélek lennék, mint amennyire nem vagyok, most magas frekvencián sipítoznám, milyen édesek ezek így ketten. Így viszont mindössze csak elsimult, szelíd vonásokkal pislogok rájuk, jólesően nézegetve őket. Meghitt egy kép.
- Nem lételemem. - rázom meg fejem az ajánlatra.
- De ha szeretnéd átadni kicsit... - egészítem ki aztán válaszomat egy szemöldökemelés közepette. A szülők gyakorta olyankor ajánlják fel, hogy valaki megfoghatja a csemetéjüket, ha az ő karjuk meg idegük már belefáradt. Barátomat nem hiszem, hogy ilyenek vezérelték volna, vagy ha igen, akkor szerintem csak most, a felvetésem folyományaként fog rájönni erre a lehetőségre. Lepasszolhatja. Csak mert elhozta magával, nem kell, hogy végig rajta lógjon. Ez nincs benne a szerződésben. Még az apró betűs záradékban sem. Ott csak annyi áll, hogy "amennyiben egy halhatatlan vérszívó kezébe nyomod a kölköd, a felelősség százszor annyira téged terhel, mint bármilyen más esetben". Hiszen egészen más, ha lerakod az ágyra, ahonnan véletlenül lehemperedik; vagy ha fejbe vágja magát azzal a rágókával, amit te dugtál a kezébe; és megint egészen más, ha egy vámpír gondjaira bízod, aki tudvalevő, hogy milyen itallal oltja szomját éj mint éj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509619#post509619][b]Dwayne Warren - 2015.08.26. 20:48[/b][/url]

Tényleg nem érti, mi a jó más gyerekének tapogatásában. Az első hetekben, amikor javarészt Zója foglalkozott vele, sokkal jobban zavarta, hogy kettejükön kívül más is hozzáér, bár ezekről csak hallomásból, a nő elmondása nyomán tudott. Lassan értette meg és dolgozta fel, hogy Sean hiába az ő fia, másnak is joga van a társaságában lenni, ez a folyamat pedig azóta is, döcögősen, azóta is tart.
Adam azonban más. Amellett, hogy bizonyos szempontokból sokkal veszélyesebb, mint bármelyik ismerőse, van, amiben jámborabb náluk, szinte teljesen ártalmatlan. A makacs féltékenységet legalább is nem ébreszti fel benne, ami a fiát illeti - így a választ követően megemeli a gyereket, ügyetlenül, de viszonylag biztonságosan passzolja át neki.
Csak ekkor járja át az a bizonyos nem helyénvaló megkönnyebbülés. A kölyök nem rajta lóg, nem az ő sara.
   -  Oszt' veled mi van?
A beszéde sebessége érezhetően gyorsul, mintha a gyerekkel együtt egy béklyótól is megszabadult volna, ami a tüdejét szorítja össze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509893#post509893][b]Adam Kensington - 2015.08.27. 20:09[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Átadja nekem a kölyköt. Noha nem látszik rajtam, egy cseppet most megilletődöm. Ha valaki odajut, hogy rám bízza a gyerekét, az egy nagy dolog. Az egy nagyon nagy dolog. Nem esik meg velem minden nap. Igazából szerintem évtizedek teltek el azóta, hogy utoljára egy ilyen fiatal életet tartottam a kezemben. Tanújelét azonban nem adom ennek. Igazából szinte hozzáértőn veszem magamhoz a fiát. Most aztán rángathatja a hajamat meg a pólómat kedvére.
- Felkértek zsűritagnak a tehetségkutatóra, ami megint lesz a faluban. - közlök valamit, ami hirtelen eszembe jut és talán eddig még nem említettem a férfinak. Arról már tud, hogy Kíra visszatért, hogy a boltban minden oké, hogy remekül haladok a gyógyítói gyakorlatommal, meg minden ilyenről. Nem mintha ezek lennének az érdekesek kettőnk közt, vagy mintha az jellemezné a kapcsolatunkat, hogy az ilyen hétköznapi dolgokról faggassuk egymást és ezt boncolgassunk. Igazából nem nagyon boncolunk mi semmit. Hacsak nem a járgányainkat. Erről jut eszembe...
- Kiderült esetleg még valami arról a lényről, ami a kocsidra esett? - érdeklődöm meg összevont szemöldökkel. Barátom a versenyünkkor lezajlott, furcsa eseményeket követően utánanézett bár kissé ennek a bizonyos szerzetnek, azonban édeskevés, amit akkor megtudtunk. Később pedig valahogy elsikkadt ez a téma. Pedig kíváncsi lennék, mivel volt dolgunk.
Amíg mi beszélgetünk, a kis Warren a hajam birizgálásáról, markolásáról áttér az arcom taperolására, amit én teljes nyugalommal viselek. Megrángatja a fülemet, megfogja az orromat, beletenyerel a szemembe és kihasználva, hogy nem zártam össze szorosan az ajkaimat, egyszerűen benyúl közéjük. Egy baba keze egy vámpír szájában. Vajon most mi következik? Hamar fény derül rá. Felé fordítom sápadt ábrázatomat, a szemébe nézek és tátogatni kezdem számat, rá-rázárva ajkaimat a puha kis kézre, játékosan. Sean először csak vigyorog, majd gurgulázva felkacag ezen, le se véve rólam figyelő szemeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=515948#post515948][b]Dwayne Warren - 2015.09.10. 21:48[/b][/url]

A legkomolyabb témákat nyilvánvalóan már korábban megtárgyalták. Kíra érkezése, Dwayne összes idióta magánéleti problémája a nőügyeivel kapcsolatban, amiből Adamnek valószínűleg már nagyon, de nagyon elege van. Ahogy a férfinak is. A vámpír könnyed felvetése tehát amellett, hogy minimálisan sem érdeklik a bogolyfalvi történések, elszórakoztatja és ellazítja őt. A feszültsége, amivel átlépett a küszöbön, lassan elpárolog a poros szobában.
   -  Milyen...? Ja... a lényről. A világon semmi se.
Kicsit felemeli a tenyereit, majd visszaejti maga mellé, a tehetetlenség jeleként. Az éjszaka emléke néha napján kísérti őt, különösen, ha egyeül autóba ül. A test puffanása a tetőn, ahogy ő a szalagkorlátnak hajt, a nőszerű állat, vagy talán ember riadt, bizonytalan pillantása az országúton... ám bármi volt, a legkomolyabb erőfeszítése ellenőre nyomtalanul eltűnt, mintha sosem létezett volna. Az autóján azóta kikalapált horpadáson kívül semmi sem emlékeztet már a találkozásra, ha pedig Adam nem lett volna vele, könnyen hihetné, hogy álmodott.
Ezen mélázik, míg a vámpírt és a fiát nézi, ahogy a kis emberszabású püfölgeti és tépkedi az éjlényt, mint egy nagyobb fajta plüssállatot. Nem szól, nem mozdul, még akkor sem, mikor a gyermek keze a vámpír szájába kerül.
Hiszen megbízik benne.
   -  Asszem valami hibbant csaj lehetett. Vagy nem tudom - folytatja rövid hallgatás után, a gyereket nézve - EMberinek tűnt, csak olyan fura volt... érted.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=517922#post517922][b]Adam Kensington - 2015.09.14. 14:59[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Nem megyek a falnak, ha nem tudom meg, mi volt az a lény, amivel összefutottunk azon az éjjelen, de azért mindenképpen izgatja a fantáziámat. Remélem, kiderül majd. De álmatlan nappalokat tényleg nem fog ez okozni. Szóval ejtem is a témát. A kiskölyköt viszont szerencsére nem. Őt magabiztosan tartom az ölemben és hagyom, hogy kiélje magát rajtam. Mikor már túl élénkké válik és nagyon belelovalja magát a nyüsztetésembe, felkelek vele a kanapéról és elsétálunk kicsit a házban. Csillogó, elkerekedett szemekkel pislog otthonom berendezésre. Ráérős tempóban megyek, hogy valamennyire tényleg képes legyen befogadni a látványt. Persze, a legtöbb dologért már nyújtja is ki az apró kezeket, hiszen mindent tapintani, markolászni szeretne, ám szerencsére hamar elterelődik a figyelme az újabb és újabb érdekességek felé. Hiszen akad itt bőven.
Nemsokára elálmosodik, szemét dörzsöli. Mikor már nagyon kába, visszaadom az apjának. Hamar elalszik barátom karjaiban, aki úgy dönt hát, ideje menni. Kikísérem az ifjabb és az idősebb Warrent, és figyelem, ahogy elnyeli őket az erdő. Jól tették, hogy benéztek így kettesben. Valamiért úgy érzem, gyakori látogatók lesznek itt ebben a felállásban...