A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Valahogy nem sikerül úgy lejátszani a dallamot, mint ahogy a fejemben volt. Néha, ha csak benyomás, sejtelem szintjén kezd el szólni valami bennem, akkor ez elő szokott fordulni, és ez meglehetősen bosszant. A végére pedig már annyiszor próbálom lejátszani a hangszeremen, hogy kiszáll belőlem a zene, ami alapból megfogalmazódott. Összekeveredik mindazzal, ami felszínre került és egyszerűen elveszítem az eredeti elképzelést. Kiábrándító. Ilyenkor mindig csak remélni merem, hogy váratlanul ismét rám talál az a dallam valamikor.
Lemondóan fújok egyet, és szórakozottan simogatom még fehér elektromos gitáromat hosszú ujjaimmal, bús szemekkel pislogva magam elé a dohányzóasztalra. Nem vagyok kifejezetten szomorú emiatt az egész miatt, arról már réges-rég leszoktam. Az viszont biztos, hogy jól nem esik. Sóhajtva pillantok el az ablak felé és a függöny mellett beszüremlő gyér fény ráébreszt, hogy bizony hamarosan felkel a nap. Ideje ágyba bújnom. Simítva eresztem le fehér kezemet a húrokról, készen rá, hogy eltegyem hangszeremet és aztán majd magamat is estére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418918#post418918][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 23:54[/b][/url]

Nem kell majd hazudnom. Amióta ismerem, tudom, hogy finom a vére. Érzem az illata alapján. Kissé harsány és durva -mint amilyen Ő maga- és pontosan ettől jellegzetes és igen zamatos. Ahogy erre gondolok, előbújnak a szemfogaim. Most már meg sem próbálom visszatartani őket. Némán figyelem, ahogy szabaddá teszi a bőrfelületet, majd odanyújtja nekem.
Veszek egy mély levegőt orromon át és lassan fújom ki, majd bal kezem hűs ujjait az Ő kezére fonom, jobbommal pedig alkarját fogom meg. Felemelem kissé magamhoz, még egyszer oldalra sandítok a férfi arcára, majd csuklójára hajolok, és belé merítem fogaimat egy határozott, de kíméletes mozdulattal. Ahogy ígértem, nem fájdalmas. Csak különös. Lehunyom a szemem, és keményet, jólesőt szusszanok, miközben inni kezdem. Az eső kopogásába csöndes, állatias légzésem vegyül, keveredve az ajkaim közül halkan kiszűrődő, nedves kis hangokkal, ahogy aprókat kortyolgatok. Hajam rálóg alkarjára, kézfejére, lényegében takarva Dwayne elől szomjoltásom látványát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418925#post418925][b]Dwayne Warren - 2014.11.10. 00:07[/b][/url]

Ahogy a karját kinyújtja, felkínálva a harapásra, az ellentétes keze akaratlanul is visszakúszik az autó belső kilincsére. Izzadó tenyere a hűvös krómot érinti, tudat alatt nyugtatja meg a mozdulat, a szabad távozás naiv reményével kecsegtetve. Persze pontosan tudja, hogy nem fog elmenekülni, még ha minden zsigere ordítva is ellenkezik, hogy tétlenül nézze végig, ahogy egy ragadozó a bőrébe mar. A lehetőség az, amire szüksége van. A szabad döntés látszatának megnyugtató, óvó gondolata.
Szaporán veszi a levegőt, ahogy Adam közelebb húzza a kezét, ő kissé lejjebb csúszik ültében. A vért a fülében érzi zakatolni, hangosan és valódin, akár az esőcseppek dallama. A hideg kezek a csuklójára fonódnak, minden izma megfeszül, ahogy a ragadozó a bőre fölé hajol, majd még utoljára felpillant rá.
... szinte egyáltalán nem. Inkább csak furcsa.
Egy villanásnyi, tompa nyomás, furcsa, bizsergető érzés. Az egész teste összerándul, ahogy a fogak átszakítják a bőrét és a véna vékony falát, bár inkább a tudat által generált riadalom, mint a fájdalom miatt. Reflexből megrántja a kezét, Adam azonban stabilan és erősen tartja, így mindössze az ujjait feszíti ökölbe.
Mindössze a hajat látja, ahogy betegesre sápadt arccal nézi a folyamatot. Elfordítja az arcát, szaporán emelkedő és süllyedő mellkassal bámul föl a szélvédőre. Csak az elsőn kell túl lenni, rémlik fel előtte a bátyja képe, onnan már minden mindig sokkal könnyebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418929#post418929][b]Adam Kensington - 2014.11.10. 00:33[/b][/url]

Tartom magamnak csuklóját és élvezettel iszom. Természetesen egészen keveset. Komótosan teszem, nyújtom egy kicsit az egészet, így fokozva az élményt és adva meg magamnak a teljesség, az elégedettség érzését. Szuszogásom, leheletem szinte forró a tapintásom hűséhez képest. Csöndesen hümmögök és morgok még az utolsó pár, egészen apró kortynál, majd egy nedves kis kattanással kihúzom fogaimat a férfi csuklójából, ám ajkaimat még a sebeinek simogatom picit. Ennél visszafogottabban nem tudom megoldani, hogy a nyálamból biztosan jusson a megfelelő helyre. Gondolom, annak nem örülne, ha megérezné a nyelvemet a bőrén. Bár sokan igen szívesen veszik, Dwayne Warren nem teljesen biztos, hogy közéjük tartozik.
Éteri sóhajjal emelem fel fejemet a karjától és engedem el Őt. Hátradőlök az ülésen, arcomat a tető felé fordítva. Lehunyt szemmel adom át magam a mámornak. Kezeimet hanyagul ölembe, combjaimra ejtem. Lenyalom még számat, fogaimat, aztán csak jólesően pihegek, szinte zihálva.
- Finom a véred. - lehelem ki mély hangon őszinte véleményemet, aztán feltárom kába tekintetem, és fejemet visszaengedem hátravetettségéből, magam mellé tekintve a férfira. Végigmérem Őt, és bólintok neki, a hála egyértelmű jeleként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418980#post418980][b]Dwayne Warren - 2014.11.10. 15:16[/b][/url]

Végtelennek tűnő percekig bámulja az autó pasztellszínű plafonját, hallgatja az esőcseppek dobolását, próbálva kizárni az agyából Adam szuszogásának apró hangjait. Bár a dolog egyáltalán nem fáj, mégis szörnyen furcsa és számára kellemetlen. Finoman szólva sincs hozzászokva, hogy egy idegen felnőtt férfi a csuklójára tekeredik, mint egy szőrös neohippi pióca. Összeszorítja az ajkait, mély levegőket vesz, megakadályozva ezzel, hogy pusztán a tudattól lehányja a műszerfalat.
Aztán egyszerre vége lesz. A szorítás enyhül, majd megszűnik. Lassan húzza vissza zsibbadó karját magához, a másik kezét a seb helyére szorítja, bár annak bőrpíron és bizsergésen kívül már semmi nyoma sincs. Ő is hátradönti a fejét, a bal csuklóját tartva, érezve, hogy lassacskán a végtagjaiba visszaáramlik a vér. Nem tudja, Adam mennyit ihatott belőle, de ahhoz közel sem eleget, hogy pusztán amiatt szédelegni kezdjen; ennek fényében egyáltalán nem olyan borzalmas a helyzet, mint azt elképzelte. Ahogy Adam végül megszólal, a fejtámlán oldalra döntött fejjel néz felé.
   -  Te vagy az első, aki ezt mondja. Sz'al kösz. - elengedi a csuklóját, hogy a hüvelykujjával megdörzsölje a homlokát. A szívverése lassulni kezd, ahogy túlélte a számára halálosan rettegett, borzasztó eseményt, bár ahhoz, hogy az arcszíne is visszatérjen, jó pár percre lesz szüksége. De legalább agyilag határozottan kezd megnyugodni, valahol pedig furcsa elégedettséggel tölti el, hogy Adam kiválónak minősítette a bénegatívját.
   -  Mer' van, aki nem finom?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=419055#post419055][b]Adam Kensington - 2014.11.10. 21:00[/b][/url]

Nagyon jól érzem magam. Ha iszom, utána egész kellemes a világ és a lét tudata sem terhes egyáltalán. Ilyenkor minden könnyű és szép. Még akkor is így van, ha csak pohárból kortyolok, hát még ha közvetlenül egy emberből oltom szomjamat. Leírhatatlan, csodálatos élmény.
- Van, akinek elég jellegtelen az íze. - felelem meg kérdését, kényelmesen üldögélve, nézegetve Őt magam mellett. Azt nem mondanám, hogy van, akinek kifejezetten rossz lenne az íze. A halottaknak, persze. Az Ő vérük pocsék és ártalmas a számomra. Valamint...
- Az állatoké meg egyenesen kiábrándító. - fintorodok el, felpillantva a cseppekkel tarkított, párás szélvédőre, amelyen vékony, sűrű csíkokban, kacskaringósan folyik alá az eső.
- Valamennyire tápláló, de az az egyetlen előnye. Különben viszont olyan, mintha egy ember kenyéren és vízen élne. Mindentől elmegy a kedved. - folytatom kelletlen elmondásomat. Azonban csakhamar rájövök, hogy hülyeség ilyeneken agyalni és elkeserítenem magam, amikor az iménti fenséges lakomám mámora még mindig áthat. Jólesően sóhajtok hát egyet, és fejem az ülésnek vetem, ahogy tudatosul bennem, hogy amiről beszélek, az most hála égnek igen távoli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=419062#post419062][b]Dwayne Warren - 2014.11.10. 21:18[/b][/url]

Megköszörüli a torkát, feljebb ül, kirázza a haját a szeméből. A füle enyhén cseng a korábbi éles pánik nyomaként, a pulzusa azonban már közel normális. A hangulata leginkább fáradt és nyomott, valahol mélyen azonban egészen megkönnyebbült... elvégre, ha úgy vesszük, egy régi és veszedelmes fóbiájával nézett szembe. Az agyarak láttán mindig kiverte a víz, különösképp, ha azok mágikus bestiához tartoznak.
   -  Pedig ebben az országban láttam egy boltban ilyen izét... sült vért? - visszacibálja a kabátját az alkarjára, a zsebébe nyúl a karórájáért. Kissé reszketegen és elhalón beszél, mintha most ébredt volna, vagy, nos, most szívta volna ki a vérét egy vámpír. Ám felnőtt férfiként elájulni vagy komolyabban rosszul lenni nem fog, bármennyire is zaklatja a tudat még. Majd hazamegy és kialudja, mint egy komolyabb részegséget.
Az óráját fél kézzel ügyetlenül csatolja vissza, majd elrejti a kabátja ujja alatt.
   -  Asszem mennem kéne - motyogja Adam felé sandítva, aki már egészen magához tért a korábbi kábulatból. A sebváltót szórakozottan megütögeti maga mellett - Az én fajtámnak most aludnia kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=419173#post419173][b]Adam Kensington - 2014.11.11. 00:04[/b][/url]

Sült vér? Jó ég, ez rémesen hangzik. Pedig tudok ilyesmi létezéséről, csak azt hiszem, mindig próbálom elfelejteni. Megráncolom a gondolatra orrom és véleményezésre sem méltatom. Figyelem, ahogy a férfi visszaveszi óráját, elrendezi magát. Agyaraim immáron visszabújtak. A kábulat egészen elhalványult már, azonban jóleső hatását még órákon át érezni fogom.
Bólintok csupán, ahogy Dwayne bejelenti távozását. Kinézek az esőre, amely egyre jobban alább hagy. Megázni azért ebben még bőven lehet. Már éppen agyalni kezdenék, van-e valami esernyőféle itt a kocsiban vagy akár a házamban, amit odaadhatnék a mellettem ülőnek, ám gyorsan rájövök, hogy nyilván megvan erre a megfelelő varázsigéje. Úgyhogy nyugton maradok.
- Én még elszórakozom a kocsival. - osztom meg Vele, részemről hogyan tervezem a továbbiakat. Bár már nem sok mindent akarok kezdeni a járgánnyal ma, csak most jól fog még esni egy kicsit magamra maradni idekint a gondolataimmal. Így hát, amint a férfi kipattant mellőlem, egyebet sem teszek, mint figyelem Őt, ahogy távolodik, majd ellenőrzök még pár dolgot a műszerfalon, aztán csak ücsörgök a kormány mögött, az iméntieken merengve kellemesen. Szeretem, amikor helyére kerülnek a dolgok. Amikor a viszonyok visszatérnek a normális medrükbe. Főleg, ha ez ilyen ízletes, fájdalomdíjjal egybekötött hálával jár.