Gréta
Sopron

Nem hittem a fülemnek, amikor is legutóbbi próbánk alkalmával a billentyűsünk, Armand, és a dobosunk, Mihály komoly képpel utamat állta. Ez a két hülye kitalálta, hogy menjünk Sopronba és játsszunk a Tavaszköszöntő Fesztiválon. Ellene voltam az egész kibaszott felhajtásnak és határozottan kimondtam, hogy no way! Ekkor jöttek kiskutya szemekkel. Kellett a hátam mögött leszervezni mindent! Volt fuvarunk, szállásfoglalásunk, mindez fogalmam sincs hogyan. Inkább nem is akarom tudni. Misi büszkén előhúzta zsebéből a jegyeket, győzelmi zászlóként lobogtatta őket. Egész pontosan öt darabot. Mindenkiét állta és még azt sem nem hagyta, hogy visszafizessem az árát. Esetleg a felét. Lemondó sóhajjal konstatáltam, hogy hiába vagyok bandavezér, a szavam semmit se ért.
- Jó, de egyet kérek szépen mindenkitől: Valszeg sok lesz a mugli, tehát semmi feltűnés, különben nem teszitek zsebre amit tőlem kaptok, értve vagyok?!
[...]
Most itt állunk Sopron város színpadán első esténk vége felé. A távolban sátrak százai állnak, közelebb a színpadhoz.
- A sült krumpli és dupla sajtburger csak 2000 forint együtt!
- 8000 helyett csak 5000 forint ma a Long Island Tea!
Kössz bazzeg, én így is eleget ittam, mert nem bírtam ezt józanul - persze csak egészséges mértékkel, valamivel le kell lazulni, nemde bár?
Zenénk elnyom minden zsivajt. Tökéletes harmóniában szól Armand szintetizátora, a mi gitárunk Somival. Grétát megéri megtartani, hangjával megfűszerezi az egész showt és a férfi nézők egész sokan lesnek irányába. A fentről érkező fények szivárványszínűvé festenek mindent, és a füstgép. A füstgép! Az a kedvencem mind közül! Berobban, narancsra váltanak a lámpák fejünk fölött, és megpendítem gitáromat még egyszer utoljára. Nagyjából egyszerre kéne végeznünk a lánnyal és most jön Mihály! Dobszólójával együtt dobban szívem, kis híján áttörve bordámon - egyszer majd' kiugrik örömében. Hülye voltam, hogy majdnem lemondtam egy ekkora bulit! A filmekkel ellentétben nem követelnek minket vissza a színpadra, nem füttyögnek, de mindenki tapsol. Remegek. Úgy bizsergek, mintha áramütés érne, mert felvillanyoz, hogy egy közösséget alkotunk, tökéletes harmóniát. Nem kellenek hozzá szavak, csak a zene. A miénk. Főleg huszonévesek állják körbe a téglalap alakú színpadot, viszont van aki elhozta a nagymamáját, valahol még gyereket is látok felemelve, vagy éppen valaki nyakában ülni. Opcionálisan lehet itt sátrat verni, amennyire tudom, szóval pár perc és fele bagázs itt se lesz, de így is százon felül sikerül koncertet adni.
- Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek nézni minket! Igazán megtisztelő! - vigyorgok. Úgy tűnik ma sikerül néhány nő fejét is elcsavarni, habár semmi olyasmit nem tervezek. Meg se várjuk, hogy a tömeg teljesen feloszoljon, összepakoljuk amit kell és mire kettőt pislogok, már a színpad mellett törölgetem homlokomat egy papírzsebkendővel.

Gréta
Sopron

Nem hittem a fülemnek, amikor is legutóbbi próbánk alkalmával a billentyűsünk, Armand, és a dobosunk, Mihály komoly képpel utamat állta. Ez a két hülye kitalálta, hogy menjünk Sopronba és játsszunk a Tavaszköszöntő Fesztiválon. Ellene voltam az egész kibaszott felhajtásnak és határozottan kimondtam, hogy no way! Ekkor jöttek kiskutya szemekkel. Kellett a hátam mögött leszervezni mindent! Volt fuvarunk, szállásfoglalásunk, mindez fogalmam sincs hogyan. Inkább nem is akarom tudni. Misi büszkén előhúzta zsebéből a jegyeket, győzelmi zászlóként lobogtatta őket. Egész pontosan öt darabot. Mindenkiét állta és még azt sem nem hagyta, hogy visszafizessem az árát. Esetleg a felét. Lemondó sóhajjal konstatáltam, hogy hiába vagyok bandavezér, a szavam semmit se ért.
- Jó, de egyet kérek szépen mindenkitől: Valszeg sok lesz a mugli, tehát semmi feltűnés, különben nem teszitek zsebre amit tőlem kaptok, értve vagyok?!
[...]
Most itt állunk Sopron város színpadán első esténk vége felé. A távolban sátrak százai állnak, közelebb a színpadhoz.
- A sült krumpli és dupla sajtburger csak 2000 forint együtt!
- 8000 helyett csak 5000 forint ma a Long Island Tea!
Kössz bazzeg, én így is eleget ittam, mert nem bírtam ezt józanul - persze csak egészséges mértékkel, valamivel le kell lazulni, nemde bár?
Zenénk elnyom minden zsivajt. Tökéletes harmóniában szól Armand szintetizátora, a mi gitárunk Somival. Grétát megéri megtartani, hangjával megfűszerezi az egész showt és a férfi nézők egész sokan lesnek irányába. A fentről érkező fények szivárványszínűvé festenek mindent, és a füstgép. A füstgép! Az a kedvencem mind közül! Berobban, narancsra váltanak a lámpák fejünk fölött, és megpendítem gitáromat még egyszer utoljára. Nagyjából egyszerre kéne végeznünk a lánnyal és most jön Mihály! Dobszólójával együtt dobban szívem, kis híján áttörve bordámon - egyszer majd' kiugrik örömében. Hülye voltam, hogy majdnem lemondtam egy ekkora bulit! A filmekkel ellentétben nem követelnek minket vissza a színpadra, nem füttyögnek, de mindenki tapsol. Remegek. Úgy bizsergek, mintha áramütés érne, mert felvillanyoz, hogy egy közösséget alkotunk, tökéletes harmóniát. Nem kellenek hozzá szavak, csak a zene. A miénk. Főleg huszonévesek állják körbe a téglalap alakú színpadot, viszont van aki elhozta a nagymamáját, valahol még gyereket is látok felemelve, vagy éppen valaki nyakában ülni. Opcionálisan lehet itt sátrat verni, amennyire tudom, szóval pár perc és fele bagázs itt se lesz, de így is százon felül sikerül koncertet adni.
- Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek nézni minket! Igazán megtisztelő! - vigyorgok. Úgy tűnik ma sikerül néhány nő fejét is elcsavarni, habár semmi olyasmit nem tervezek. Meg se várjuk, hogy a tömeg teljesen feloszoljon, összepakoljuk amit kell és mire kettőt pislogok, már a színpad mellett törölgetem homlokomat egy papírzsebkendővel.

Stephen

Gréta
Sopron

Először rettentő mérges voltam, hogy mögöttem szervezkedtek a srácok, mert a jövő havi bérleti díjból állták Sopront, amit direkt a Művelődési háznak tettünk félre. Ezt a többiek nem tudják, csak mi hárman Armanddal és Misivel. Nem volt szívem letörni a lelkesedésüket csakis egyedül azért úszták meg letolás nélkül, de ami késik... Szerencsére bírnak itt minket annyira, hogy kapunk részesedést a befolyt összegből. Csekély, nem fogja fedezni teljes kiadásunkat, sőt, csoda ha a felét igen, de annyival kevesebb szívás lesz behozni a kiadást. Erre muszáj inni és mintha gondolatot olvasnának, röviddel alapozunk koncert előtt 25 perccel. Nálam a kelleténél több pohárka legurul, igazából viszont jó marad a koordinációm és a szokásosnál jobban felpörgök, mintha egy ültőhelyemben három Hellt húznék le. Maximum a fejem piros és letörölhetetlen vigyor díszíti. Minden negatív érzés, ami eddig felgyűlt bennem, hirtelen elszáll. Olyan forró páragőzszerűen emelkedik, ahogy az alkohol is lassan a fejembe száll. Ebben hatalmas segítség a színpadon uralkodó hőség, hiába van hideg, mi egymás szájába lógunk, hangtechnikai felszerelések egész sora vesz körbe, a látványt segítő eszközökről nem is beszélve, mint a már említett füstgép. Boldogan ugrálok egyik lábamról a másikra koncertünk közben, összenézek Grétával és a többiekkel magam körül, a végén pedig lendületesen magasba emelem öklömet. Nem csak kijutottunk ide, a vastapsból ítélve imádnak minket. Ott tartok, hogy kicsit teszek a kiadásunkra. Valahogy összekaparjuk. Max. többet gürizek a pálcaboltba, de az érdem a miénk. Meghajlásunkat követően viszonzom a lány ölelését aztán lekavarodunk a színpadról.
- Azta kurva eget! - szitkozódok. Majdnem lecsúszok, azon már csak röhögök, mint a fakutya, hogy utánam a fiúk is hasonlóan járnak. Gráta nem tudom hogy bírja ennyi erővel, nekem remegnek a térdeim, a srácoknak a csuklója. A dobosunk érzi egyáltalán az övét?
- Jó, de akkor nem érdekel hogyan, limót szerzünk! Vagy legalább is a Ladától jobb fuvart! - panaszosan összevonom szemöldökömet, távolodó dobosunk és billentyűsünk után tekintve. Főleg feléjük csápolnak azok a rengeteg női kezek. Udvariasan elfordítom róluk tekintetemet. Meghagyom a meglepetést Grétának, hogy maximum ők ketten bújnak ma össze, esetleg "extráért" beveszik valamelyik srác rajongót. Odébb megyek, mennék, viszont utamat állja egy lány akinek jutott rendesen remek génekből. Napbarnított bőre és barna haja van, és a lökhárítója igazán csábos. Érettek na, én meg férfiből vagyok, szóval nem tehetek róla, piásan tapló vagyok, nem mintha az előttem levő bánná különösebben. Közelebb is tolja felém amije van, nyújtogatja azt a tollat, majd mikor elveszem ujjaival kacskaringós vonalakat ír a levegőbe, hogy minél nagyobb betűkkel írjam neki alá... A felsőjét. A kezével gyanúsan közel csápol mellkasomnál, azt viszont nem hagyom neki, hogy letapizzon. Diszkréten elmosolyodva teljesítem a kérését, és a csuklómon érzem, maradék levegőjét fújja épp rám. Utána meg se moccan, áll, mint a cövek, néz rám őzbarna szemeivel. Kezd kínos lenni. Szerencsémre azonban csak arcomat bámulja, amint végzek, szélesen vigyorog, kikapja kezemből az íróalkalmatosságot és volt, nincs, odébbáll. Vörös arccal közelebb somfordálok a színpadhoz. Jól látom? Az ott...
- Barry Stock! - kiáltok fel lesokkolva, földbe gyökerezett lábakkal. Ezek szerint Axel Rose megint késik vagy tudja bánat - Eredetileg a Guns 'N Roses is a listán volt, de nem ők pakolnak most. Gréta, nem hiszek a szememnek! Az ott a.. Azt a szakállat bárhonnan felismerem. A Three Days Grace is itt van! Ők vannak soron!
Fejemet fogom. A kedvenc. Kibaszott. Bandám pakol a szemeim előtt!

Stephen

Gréta
Sopron

Érzem, hogy Gréta nem lelkesedik irántuk annyira, mint én és nem is örülhetnék jobban, amiért ennyire színes ízlésvilágúak vagyunk. Misit épp leköti az őt körülvevő mini tömeg, Armandot nyomasztja, vörös pofával csápol felénk a lánnyal. Kár, hogy ő addigra hátat fordítva próbál a sátor felé terelni, én meg nem ellenkezem. Belecsókolok tenyerembe és vigyorogva intek a kint levegőző bandatagoknak. Azt hiszem, ezért még kapni fogok.
- A bulit adom! Remekül teljesítettünk és kell a lazítás, főleg nektek. Én még magamat elviselem például, deee... Komolyan! Te hogy bírtad velem összezárva egy Ladában? - Ez a négy szó a legabszurdabb amit valaha mondok eddigi életem folyamán. Belépünk a számunkra elkerített sátorkába, ahol L-alakban fogadnak az említett terítékek. Jobbról indul és a sátor bal faláig vannak kipakolva a választható dolgok. Először a chipsek, ropik, utána a kicsit laktatóbb szendvicsek és snackek, aztán szénszavas üdítők, kávé, pia. Maga a megtestesült álom! A szagok alapján közép árkategóriás piákat szolgálnak fel. Annyira talán mégse volt rossz ötlet a soproni út, mint először gondoltam.
- Na hééllóóó, álljon meg a díszmenet! - csóválom fejemet hitetlenül Gréta választását szuggerálva - Csajszi. Itt vagy Sopronban és neked. A legelső választásod. Ropi. Mit szerénykedsz itt?
Kérdezem enyhe éllel hangomban. Hunyorítva nézek rá. Ezt a nőt sürgősen meg kell tanítanom kiaknázni a legjobbakat a svéd asztalnál, ezért odalépek hozzá, szégyenérzet nélkül megragadva egy papírtálcát és két egymásra pakolva két akkora szendvicset, mint a képem. Megvan a férfiak képessége a nagy szájról? Élőben prezentálom átharapva mind a négy kenyérszeletet. Tegyük hozzá, végeredményünk ugyanaz, mint az óvodában stikában csokit habzsoló öt éves lelkes ábrázata, csak én csokikrém helyett majonézes leszek orrtól állig, amit egy szalvéta gyors magamhoz vételével és gyors törlő mozdulatokkal igyekszek helyrehozni. Nem beszélve megsajduló szemfogaimról amiknek sok ez a hirtelen nyomás. Hogy kínomat tetézzem, nem ekkor lép oda hozzám Misi? Szerencse, hogy már nem fehér a szám. Gréta jobb oldalára sétálok, kidobom a piszkos papírt, a szendvicseket még tartom másik kezemmel. Letörlöm a jobb mancsom azért, hogy aztán átnyújthassam annak a bizonyos miskolci barátnak. Szép város lehet, ott még nem jártam.
- Örvendek, Stephen Zimmermann, bandavezér - A férfi ijedt kutyaként rezzen össze a magasságomhoz tartozó mély hangtól, ami barátságos közeledéssel leszól hozzá. Épp emiatt ki se kéne emelnem amúgy az utóbbit, csak azért teszem mindig oda, hogy bandavezér, mert van aki egyedül a státuszmegjelölésből érti, hogy ki vagy. Sok azon a pasin az arany fux, a névjegykártya amit határozott mozdulattal elveszek viszont egész kulturált. Vendel a Kék Fény Lemezkiadótól jött, 2021-ben alapultak, szóval reális, hogy kis cég. Hallottam bandákról akik velük szerződtek és próbálnak felfutni, de hát nem is tudom.
- Mire gondolsz biznisz alatt? Ott balra vannak székek, érdemes lenne leülnünk szerintem - Mögöttem befurakodik Armand is igencsak dühös képpel. Leginkább azért, mert tőlem nem fér hozzá kedvenc sós chipséhez. Hangomban enyhén érezhető a türelmetlenség, ha sokáig húzza az időmet, én fogok lépni nemleges válasszal. Körbenézek a sátorban indulás előtt, Grétának addigra nyoma vész, de nem aggódom érte. Erős nő, tud vigyázni magára. Remélhetőleg ha bajban van, tudja hol talál. Leülünk a fickóval, elkezdünk tárgyalni és úgy egy óra múlva igencsak jó hangulatban folytatjuk tovább.

Steph

  

Gréta
Sopron

Gréta vállveregetése mindent elmond. Igen. Valóban csakis unalomra ad okot egy olyan út, ahol órákon keresztül hallgathatja az ember Zimmermann dad joke-jait és eszement ötleteit az űrutazásról, vagy az otthoni történeteit egyenesen Svédországból. Ki hitte volna, hogy ez a csendes visszafogott srác fogadásból visítva lecsúszott a dombról egy szál alsógatyában télvíz idején csak azért, hogy limitált CD-t kapjon?
Kijelentésére szememet forgatom. Úgy befog rúgni egyszer! Abból a szarból én se fogom tudni kihúzni. Habár elsősorban az ő kötelessége magára ügyelni és a sós nasinak éppenséggel magam is nehezen ellenállok, csak kivételes módon sikerül, a szendvicsen kívül mással ugyanis nem lakok jól. Csukott szájjal morgok valamit rágás közben, miközben szám sarkai felfelé ívelnek. Ez a bolond itt nevetgél, miközben eszek. Hasonló reakciót várok, elvégre az elhagyatott részen kibaszottul beparáztattam jó múltkor. Szeretném, hogyha azt látná, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Talán ezért is tűnik el a lány. Végre rájött, ideje volna lazítani, amit nem is bánok, csak egyben térjen vissza, mert holnap este már indulni kell. Meg lehetőleg nem szeretnék "plusz egy fővel" számolni. Fenéért aggódom ennyire? A végén még valami perverznek titulálnak itt, vagy idiótának. Ez a Vendel gyerek se utolsó, elkezdi a rizsát, hogy a cége virágzásához hozzájárulnánk, amég Gréta távol van. Még italra is meghív, mondjuk a biztonság kedvéért maradunk mindketten a csajok által közkedvelt vodka-narancsnál. Az olyan lightos üdítő. Nem is szeretnék csatt részeg lenni, főleg nem most. Áttérünk arra, hogy milyen bandákkal szerződött még le, mennyire sokra visszük és valahol ennél a résznél kerül elő az a bizonyos "porcukros zacskó". Azt hiszem a sátorból néha kihalló retardált fóka nevetésemből tudni, hogy milyen jó hangulat is uralkodik odabent. Még bőven akad fogyasztható kaja, időközben az asztalomhoz vittem szendvicset is, de hát erre aztán lehet enni, meg inni is. Van vér a pucájában ennek a miskolcinak, úgy rábeszélt arra, hogy próbáljam ki, hogy végül simán belementem. Most meg itt szédelgek és magamban fogom a fejem elég rendesen. Az említett leányka is visszatér. Mikor is ment el? Egy órája? Több? Még az idő is rövidebbnek, gyorsabbnak tűnik ezzel a cuccal.
- Ez jobb, mint a sós chips! - vigyorog Armand önfeledten, Misi meg csak helyeslően bólint. Én vigyorogva fejemet rázom és éppen szóra nyílik a szám, amikor egyenest odalép hozzánk csodálatos vokalistánk.
- Jaaaa, persze! - kérdőn végigpillantok a srácokon. Nem tudják mi üthet belé, de jelenlétében kezd kicsit lankadni a hangulat, így egyből felállok. Kissé hátratándorom, de bőven rendben vagyok ahhoz, hogy ezt észleljem és hamar megállok két lábon. Kikerülve a széket betolom és diszkréten rátámaszkodva a sötéthajúhoz fordulok.
- Menj csak előre, követlek! - hogyha már elég távol kerülünk a többiektől, összefonom mellkasom előtt karjaimat, kérdőn pillantgatva le rá - Történt valami?
Aggodalmaskodva kérdezem, én azt feltételezem, hogy vele csináltak valamit. Elég egy nevet mondania. Kézre kerítem és én magam fogom betörni--, mármint ökölmasszázssal kisimítani a ráncokat az arcán.

Steph

Gréta
Sopron

- Ef az alapfbeállítáf - mondom neki teli szájjal. Étvágyam, mint a farkasé, kivéve, ha kijön a pánikrohamom vagy valamilyen szer elveszi. Utóbbiról nem kell tudnia. Csak még anyáskodóbb lenne, a szalvétacsomagot így se úszom meg. Szerencsére a bandánk tagja már egy ideje, ezért elfogadtam őt ilyennek és lazán kezelem. Lenyelem a falatot, aztán ironikus hangnemben jön is tőlem az áldás.
- Deal, ha te beéred a járókával! - felelem elvéve a papírköteget, aztán nekiesek a folteltávolításnak. Baszhatom, nem fog így kijönni, legalább most bele is kenem, hogy az otthoniaknak nehezebb dolga legyen. Ja igen, nekem az iskola és területe számít annak. Azzal kvittek vagyunk, mindkettőnknek lesz egy jó napja és hát az a cucc, istenem! Fenomenális! Soha nem számoltam még össze annyi csillagot a fejem fölött. Noa most büszke lenne tutira. Ülésrendileg Vendel ül az asztal bal-, én a jobb oldalán, és ha szemből nézzük, Vendeltől jobbra Misi, tőlem balra pedig Armand. A lemezkiadós ürge csak vigyorog, mint jóllakott gyík a kő alatt azzal a sunyi képével, a dobosunk eléri az euforikus állapot azon szintjét amikor a szar szóviccekken is prüszkölve vonyít a röhögéstől, Armand meg... szerintem a legkiábrándultabb közülünk. Én kissé szédelgek és világomat sem tudom, épp itt fordul át eddigi szerencsém rohadtmód balszerencsébe. Gréta ugyanis ebben az állapotban talál meg, s nem vagyok büszke rá. Kimegyünk a sátorból. Bizonytalan járásom miatt vánszorgok utána, de elég trampli hótaposó lábaimmal még így is sikerül beérnem.
- Igeeen - válaszolom kurtán. Nem próbáltuk meg leplezi korábban - Picit jobbat a levegőnél. Megvan, hogy mit lehet a tündérektők kapni? Mentolod íze van.
Mert hát pixie por a cucc neve nem véletlenül. Az íz amiről beszélek, biztosan csak valami adalék anyag okozhatja, de azt nem hiszem, hogy Gréta akarja tudni. Nem látom túl boldognak és valahogy még nem robban az a bizonyos bomba. Túlságosan nyugodt. Miért? Na mindegy. Hasonló kreativitással szárnyalok, mint azok a gaz csínytevők. Nézzünk új tervek, sőt, hobbid után! Mit is akartam csinálni öt évvel ezelőtt…?

Stephen

Gréta
Sopron

Tévesztek pár betűt beszéd közben. Jobban beütött a cucc, mint vártam. Ez van, el kell engedni magunkat néha. Lazítani is jöttünk, nem csak a belünket kidolgozni. Volt bőven kihívásunk. Erre Gréta arca full pipacsvörös és beszéd közben érzem a szájából áradó alkohol bűzét, ami keveredik azzal a furcsa történéssel, hogy mégis itt hallom prédikálni a tündérpor káros hatásairól. Mi ez, ha nem kétszínűség? Szememmel követem karjának mozdulatait. Eddig azt hittem minden a mértéktől függ. Ha már gyakornok, elvileg ezt tudnia kellene mert biztos mondták neki pár órán a száraz, unalmas részeknél, de nem értek én ehhez. Cseng a fülem és fáj minden szavától. Szeretnék rászólni, hogy hagyjuk abba most és térjünk vissza rá később, viszont ha megteszem, egész biztos magára venné. Azt merné feltételezni, menekülőre fogom, pedig... én ezt lemeccselem vele. Összefonom karjaimat magam előtt én is. Ujjaimmal láthatóan bőrömbe is markolok.
- Az al... koholtól is lehetnek problémáid. Mégis megiszod. Mértéken a hangsúly... A banda jövője pedig... attól függ... hogy kire tesszük meg tétjeinket. A koncertezésekre vagy arra a pasasra a lemezkiadótól? - A földet fixírozom, ahogyan ezeket suttogom. Hajam eltakarja most ábrázatomat. Tekintetemből kiszökik a fény. Üvegessé válik ahogy átfut rajta a gyanakvás árnyéka és azokat a szemeket emelem vissza a lányra. Ő dönti el, mennyire hiszi el egy piás negyedvéla szavait, akit nemrég ő rángatott ki a tündérporozós összeülésből. A hangom mostanra kicsit karcosabb, mint szokott lenni. Húzódik mögötte némi fáradtság. Számomra nem behatárolható, hogy a felhalmozott belső fáradtságom áramlik-e szabadabban, mint akarom, vagy csak a szer egy mellékhatása.
- Ő választ vár. Nekem kell kimondanom, hogy élünk-e az ajánlatával. Ha már egy lemezkiadónál dolgozik, akkor a legkevesebb, hogy a saját feltételei szerint leülök vele beszélni és meghallgatom. Erre gondoltál? Mert ez tényleg jó lehetőség. Viszont - lépek közelebb a lányhoz, karjaimat leengedve magam mellé. Annyira állok közel, hogy mellkasom hozzáérjen a kezeihez. Az se biztos, hogy a vélaság megóv két jókora sallertól. A lehetőség ott van én pedig felkészültem lelkileg.
- Én egy cseppet sem bízom Vendelben.
Kivehető viselkedésemből, telibe teszek rá, hogy kivel mi történik a sürgősségin. Épp nem ott vagyunk, hanem az otthonunktól távol egy nagyvárosban, életünk döntő küszöbén. És hajszál választ el minket tőle, hogy egy rossz döntés miatt megbánjuk.
- Tudom, hogy Sopronban vagyunk. De nem is ez a lényeg... Te mit válaszolnál, ha az én... helyemben lennél?
Én köszönöm szépen, de annyira vagyok boldog a lehetőség elfogadásával, mint nélküle. Én a többiek érdekeit fogom nézni, az enyém most kivételesen az övéjük is.

Stephen

Gréta
Sopron

Beszólásom célba talál, és hogy meg is erősítsem, hogy ez volt a tervem, gonoszkás kis mosoly fut végig arcomon. Imádom szeme villogását. Olyan, komolyan mondom, mint a szőrét borzoló macska! Ábrázatom aztán hamar értetlenkedőbe, majd töprengőre vált. Ráncba fut homlokom, amikor elgondolkodok azon, mi is történt korábban.
- Ja igen, téged akkor már nem láttalak bent - mondom ki félhangosan, de csak laza megjegyzésként magamnak. Közben láthatja Gréta, hogy nem is rá nézek ekkor, hanem el mellette. Nagyot nyelek, mielőtt folytatom.
- Valamiféle Vendelnek hívják a fickót - emelem rá kékjeimet újból - A Kék Fény Lemezkiadótól jött, ami keményen három éve alapult. Hallotta, hogy feltörekvő ifjak vagyunk és éppen erre lenne szüksége.
Kezeimet farmerom zsebébe süllyesztem és áthelyezem a súlyt egyik lábamról a másikra, hogy lazább legyen a tartásom. Idegesen körbepillantok, Vendel után kutatok. Feleslegesen keresem végül. Hallom, hogy már ő és a többiek is nagyon remekül érzik magukat odabent. Együtt nevetnek Armand egyik faviccén. A fiú lassan beszélni se tud.
- Pár banda nála kezdte. Mindegyik kishal volt - úgy indultak, mint mi. De megijeszt, hogy egyiküket se ismerem, semmit se hallani róluk egyszerűen, pedig azért bújom rendesen azokat a híreket.
Ezután lépek olyan közel hozzá. Utólag sikerül észrevenni, hogy tolakodó vagyok. Bocsánatkérőn rámosolygok és hátralépek kissé. Véleményét meghallgatva bólogatok. Utána Gréta megérinti a karomat, amitől sikerült kicsit lehiggadnom, ettől viszont még nagyon sok gondolat úszkál előttem és kifejezetten üti egyik a másikat. Megszólal bennem a vészjelző is attól, hogy… elveszíthetem. Teljesen ösztönös mozdulatok következnek, ahogy elsősorban magamat meglepve széttárom karomat, gyengédséggel megölelve őt. Nem akarok vele függőségről vitatkozni. Az én világomban részben úgy is azt hiszem, hogy nekem van igazam abban, hogy ez most csak egyszeri alkalom és nem lesz baj abból, hogy kirúgunk a hámból. Viszont komoly hangsúlyt kap az egész, ha emiatt egy tag kilép. Furcsa nyomást érzek a mellkasomban, mintha láthatatlan kezek szorongatnák a szívemet.
- Megérteném, ha így tennél, de nem hagyom szó nélkül - búgom hajába temetve arcomat. Kezdem megelégelni, hogy akik kicsit is fontossá válnak számomra azok kezdenek eltávolodni tőlem. Nem akarom ekengedni őket olyan konnyeden, mint annak idején.

Stephen

Gréta
Sopron

- Mint valami fegyintézet neve! - vágom rá vihogva, hogy a Kék Fény mennyire rosszul hangzik. Sajnálatos, hogy Gréta nem mondja ki hangosan gondolatait a kattanó bilinccsel, így senki se tudja meg, kettőnk gondolata jelen pillanatban mennyire egybevág. Ehelyett több hangsúlyt kap a kettőnkre nagy nyomást helyező gyanú.
- Még szép, Gréta! - vágom rá harsányabban, leheletnyi gúnnyal hangomban - Be vagyok állva, de nem őrültem meg!
Némi bántottság is lapul szavaim mögött. Hát tényleg ennyire vaknak hisz? Nagyon jól maszkolom, hogy én minden jött-mentnek hússzoros bizalmat szavazok és valóság az, hogy előbb fordulok fel, minthogy az én bandámra bárki is rátegye a mocskos kezét. Olyan vagyok, mint egy kikúrt kamasz és boldog vagyok ha annak hisznek. Így annál nagyobb az utána maradó döbbenet, amikor látják rajtam, hogy komoly is tudok lenni. Ez a mostani éppen a komolyabb pillanataim egyike.
- Semmi rosszra nem készülök. Eskü! - játékos félmosolyt engedek meg magamnak, aztán megölelem, Gréta pedig baráti gesztussal viszonozza azt. Nem mondom ki, kicsit érzelgőssé tesz engem ez a téma. Kicsit még mellkasom is belesajdul. Igyekszek semmit se belelátni ebbe, azt viszont bevallom, hogy meg vagyok ijedve, mert még csak hasonlót se sikerült találni, aki így ölelne. Somira nagyon régóta nem gondolok úgy, mert még gyerek. Pedig respect, elképesztő humora van és nagyon művelt. Őszintén remélem, hogy meg meri mutatni magát jobban és talál korban kicsivel hozzáillőbbet. Én meg majd... megleszek valahogy. A lány ölelésétől forró melegség hullámzik végig bennem, onnantól ahol hozzámér, egészen lábujjhegyig. Hallhatja, hogy szakadozott sóhaj hagyja el tüdőmet. Azt hiszem már csak ilyen hangja van a visszafojtott könnyeknek, ami abszolút nem a sötét hajú következő sorainak szól, de remélem annak veszi. Szeretném, ha annak venné. Úgy mindenkinek jobb lenne. Az aggodalmam, hogy ő kilép, nagyon is valós. Épp csak szárnyalni kezdtünk, végre nem folyamatos kilépkedés van egy próba után, erre feszt húzza az agyamat és láthatóan  nem megy át neki az, amiről beszélek.
- Félreértesz - engedem el én is, távolabb lépve azonnal, hogy lekerülnek rólam kezei - Pont azt makogtam, hogy nem hiszek Vendelnek és nem fogom beadni neki a derekam.
Ránézek szúrósan. Próbálok a kezemmel is gesztikulálni mellé, hátha megérti végre a nézőpontomat a menedzserrel kapcsolatban.
- Nem akarlak én visszatartani semmitől, csak... örülnék, ha nem veszítenélek el - hanyagul megrántom vállamat. Erre nem tudok mit mondani, kifogyok az értelmes szavakból. Olyat láthat, amit csak keveseknek engedek, hogy elcsípje a bal szememből feltörő, és legördülő könnyeket. Sötét van és még háttal is állok a sátornak, de még zajlik a Three Days Grace koncertje. Olyan kósza, színes lámpafények vannak odakint, néha a pofámba világítanak és hunyorítanom kell. Ezáltal van módja elcsípni a lánynak, hogy nem kicsit fontossá vált számomra.
- Olyan vagy nekem, mintha a húgom lennél - vallom be. Ez talán megmagyarázza neki, hogy miért nem öleltem meg eddig még játékból sem. Nem akartam, hogy kínosan érezze magát. Nem akarom elveszíteni se és megijeszt a gondolat, hogy mindennek ellenére a küszöbére kerültem. Jó lenne azt hallani tőle, hogy nem fogom elveszíteni, legalábbis nem így, de ezeket inkább magamban tartom. Egy esetlen és gyáva kisfiúnak tartom magam most.
- Lehet - válaszolom szórakozottan, amit újabb vállvonás követ.
- Zimmermann, hol vagy máááár?! - hallom, hogy elhúzza a sátor anyagát Misi és kilépve akkorát kurjant, hogy egyből fülemhez kell kapnom. Jobban be van állva, mint én. Sose szólított még így.
- Szedjük össze őket és menjünk vissza a szállásra. Holnap lesz még egy koncertünk - mosolygom félszegen. Olyan szépen tálalom! Kész ajánlatnak hangzik a számból, hogy menjünk. Komolyan is gondolom, hogy jó lenne a srácokra csekkolni, mert szerintem túlságosan sok időt töltöttünk idekint, míg ők még többet "poroztak". Valójában csak menekülni szeretnék a helyzet kínossága elől.

Stephen