Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850575#post850575][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850576#post850576][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:17[/b][/url]

Egyetlen pillanat alatt értem haza, és mivel senki sincs itthon, megengedtem magamnak azt a kegyet, hogy bevágjam magam után az ajtót, amire nem kevesebb, mint tíz ember szaladt oda, hogy megkérdezze, mi a baj és mit keresek itthon. Ja igen, csak családtagok nincsenek itthon. Legalább nem nekem kell elmennem az alkoholért, hanem az alkohol jön el hozzám, mivel azt a bizonyos erős pálinkát kérem, na meg némi gyógynövényes csodát, hogy minél előbb lerészegedjek és elaludjak. Az előbbi sikerül is, az utóbbi azonban nem. Az agyam kattog, bosszankodom, és éhes vagyok, de szívtelen nem, így ahelyett, hogy az etetésemhez is hívnék valakit, megoldom magam. Legalábbis tervezem, hogy megoldjam magam. Mert félúton tartok a hideg csirke feldarabolásában - csúnya, barbár módon - amikor csengetnek, én pedig megvágom a tenyeremet. Mondják, hogy részegen, fagyott csirkét, húsbárddal szabdalni nem illendő. Hát valóban nem az. Káromkodva indulok hát a bejárati ajtó felé, közelebb vagyok, mint bárki más, így a komornyikot megelőzve nyitom ki, és dőlök lazán az ajtófélfának.
- Na mizu?
A szesz az nem párolog belőlem, hanem ömlik, ahogy a vér is a bal tenyeremből, és ehhez hozzájön a tény is, hogy az övemtől és az ingemtől már megszabadultam, és a nadrágomat is kigomboltam, és valahol, nem is tudom hol, a jobb oldali zoknimat is elvesztettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850577#post850577][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:18[/b][/url]

Míg nem nyílik az ajtó, folyamatosan ugyanazt a szöveget mantrázza, mint egy jó diák, aki éppen a másnapi feleletére magol. Muszáj egy szuszra végig mondania és, az sem zavarja, ha más fog ajtót nyitni. Mikor mozdul a kilincs, már nyitja is szólásra a száját, de aztán..
Aztán, amit lát az torkán akasztja a szót. Márton annyira szét van csúszva, hogy Mira hirtelen még a nevét is elfelejti és legszívesebben sarkon fordulna, hogy itt hagyja a másikat. De a vér.. A vér, ami bugyog Mártonból, maradásra készteti.
Nem szól egy szót sem, az első amit tesz, hogy fejbe kólintja a másikat, ezzel nyilvánítja ki a nemtetszését. Aztán a komornyikkal vált pár szót és megkérdezi, hogy hol a konyha és megkéri, hogy jelezze mindenkinek, most hagyják őket békén. Ő megoldja, meg fogja oldani az egészet.
Megfogja Márton kezét, ujjaikat átkulcsolja, s elindul a konyha irányába, ahol egy székre ülteti a férfit. Egy pohárba enged vizet, amit elé tesz,  még mindig nem szól semmit, nem akar semmit sem mondani, mert nem veszekedni jött.
Nem kell sokat várni, hogy a komornyik megérkezzen azzal, amit korábban kért tőle a nő. Megfogja Márton sérült kezét és az elsősegélydobozból vesz elő gézlapot, hogy némiképpen felszívja a vért, majd sebtisztító folyadékot, mellyel rendesen megtisztítja a területet, így láthatja, hogy mekkora is a sérülés.
Ezután jön a fertőtlenítés, majd végül be is kötözi, miután végzett, minden szemetet kidob és mintha csak ezért jött volna, ott is hagyja Mártont, elindul a bejárati ajtó felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850578#post850578][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:19[/b][/url]

- Au! Sérült férfi vagyok.
Véres kezemmel a mellkasom bal oldalára ütök, aminek eredményeként elkönyvelhetjük, hogy ha ez a családfenntartó szerep nem jön be, akkor még apacs indiánnak elmehetek. Vérző Bivaly, vagy Barack, vagy ami ebben a pálinkában van. Pedig rémlik, hogy mondta, de jelen pillanatban jobban érdekel az, hogy összekulcsolja az ujjainkat. Bárgyú mosoly ül ki az arcomra, engedelmesen követem, de inkább csak az ujjainkat nézem. Kvázi bármit megtehetne velem, én csak nézem az ujjainkat, és élvezem, ahogy együtt vannak. Milyen szépen illik a keze a kezembe! Hát tudtam én! Szívem szerint felnevetnék örömömben, és elkezdeném ecsetelni neki, de, ahogy örömmel rápillantok, megérzem, hogy nem boldog, és mint a kanapét széttépő kiskutyának, úgy konyul le az én fülem is, és vált a tekintetem bocsánatkérősbe.
Szótlanul ülök le, és nézem, ahogy ténykedik, miközben korogni kezd a gyomrom. Éhes voltam, csirkét akarok. A látvány a konyhapulton olyan, mint egy szabályos mészárlás helyszíne, a csirke trancsírozva, a vércsík a késtől indul, ahogy haladtam az ajtó felé. Szeretnék szólni, hogy éhes vagyok, de egy pillanattal később már egészen más a helyzet, ugyanis az ép kezemet ökölbe rántva nyomom a számnak, hogy tompítsam az ordítást, ami kitörni készül belőlem. Némán dolgozik, és ez sokkal rosszabb, mintha ordítana velem, de a fájdalom józanító hatással van rám, így pontosan le tudom követni a lépéseit, miközben egy korty vizet iszok, ő feláll, és elindul.
- Szökni készül.
Mondom magam elé bámulva, mintha lenne ott bárki, akinek mondani kellene, vagy akinek a jelenléte miatt nem néznének őrülnek. De nincs. Így hát én magam is felkelek, mert nem elég konstatálni a tényt, tenni is kell ellene, és gyors léptekkel megindulok utána. Ugyanúgy némán, és mielőtt kiléphetne, a kezemmel az ajtóra nyomok, hogy ne tudjon kijutni rajta, míg testemmel a testéhez simulok, és a nyakába csókolok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850579#post850579][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:19[/b][/url]

Azért nem szól, mert elfogytak a szavak. Egyszerűen nem tudná nyomdafestéket tűrő módon lereagálni, amit lát. Pedig sok mindenre fel volt készülve, még arra is, hogy amikor Márton meglátja, rávágja az ajtót. De ez nem történt meg, ahogy az sem, hogy Mira bármit is szólna ténykedése alatt.
Nem csak azt a szemetet takarítja el, amit ő felhasznál Márton sérülésének ellátásához, hanem a csirke maradványait, a pulton lévő vért és azt a rohadt bárdot is. Azt, hogy mit érez most, maga sem tudja.
Csalódott, kiábrándult, ugyanakkor mégsem ítéli el a másikat, hiszen mindenkinek kijár az, hogy olykor felöntsön a garatra. Milyen kár, hogy Márton ezt most tette.
Sóhajt, szeretne kilépni innen, távolabb kerülni kicsit a háztól és talán ordítani egy nagyot, ezért is veszi az irányt a bejárati ajtó felé. Ám mielőtt kiléphetne, Márton megérkezik és Mirára nézve veszélyesen közel kerül hozzá.
Lehunyja szemeit, amikor megérzi a másik ajkait a nyakában és felsóhajt. Szavai még mindig nincsenek, csak tettei. Lassan fordul, kezét emeli, mintha pofon akarná ütni a férfit, de nem az lesz belőle. Óvatos, finomkodó érintésekkel simítja meg arcát, majd kezét a tarkójára emeli és közelebb vonja őt egy csókra, melyet éppen olyan hevességgel kezdeményez, mint ahogyan pár órával ezelőtt Márton viszonozta, melyet a bálon adott neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850580#post850580][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:20[/b][/url]

Egyszerűen nem akarok beszélgetni vele. Most nem. Nem érdekelnek a szavak, csak a tettek. Józan vagyok. Fogjuk rá. Józanabb, mint a mai estén bármikor, hiszen bántottam őt szavakkal, és veszekedtünk, és bánottam csókkal. Ösztönösen lehunyom a szemem, hogy ne tudjak elhúzódni a pofon előle, de amikor finoman érzem meg ujjait a bőrömön, a szemeim kipattannak, és csodálkozva pillantok rá. Így azonban láthatom, ahogy közeledik, és tudhatom előbb, mint, ahogy bekövetkezik, hogy ajkai az ajkaimat fogják érinteni. Nem tétovázom, magamhoz húzom, derekára fogok, és hevesen csókolok vissza. Elfelejtem azt, hogy enni akartam, azt, hogy vért veszítettem, hogy sokat ittam, hogy a pokolba kívántam volna, most minden rossz távol kerül, és csak az érintése, a bőre melege van. Most csak őt érzem, nem azt, ami körülöttünk van. A bejárati ajtónak döntöm, ahogy ajkaim elszakadnak ajkaitól, és elindulnak testén. Füle mögé csókolok, a nyaka hajlatába, vállára, kulcscsontjára, és végül szíve fölé. De mielőtt tovább mennék, tekintetemmel tekintetét keresem, hogy beleegyezik-e abba, hogy ma éjjel velem marad, vagy inkább elmenne. Nála sosem lehet tudni, hogy éppen mire vágyik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850581#post850581][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:21[/b][/url]

Ő észnél van, már ami az alkohol szintjét jelenti, hiszen nem ivott annyit, ami azt indokolná, hogy meggondolatlanul és ostobán cselekedjen. Mégis megteszi. Egész testében érzi, hogy vágyik arra, hogy most itt legyen, hogy Márton körülölelje, hogy érezze az illatát, a testének melegét. Ahogy ajkaik összeérnek, Mira ismerős ízt érez, ami nem más, mint a nagyapjának itala és minden egyetlen szempillantás alatt értelmet nyer. Mégsem hátrál ki a dologból.
Karjai szorosan fonódnak a másik köré, hogy ne lehessen testük között felesleges távolság. Halk sóhajok szakadnak ki belőle, amikor a férfi ajkai útnak indulnak, s hiába tudja, hogy őrültség és ostobaság az egész, főleg, hogy a ház legforgalmasabb pontján vannak. Kell neki ez most. Így mikor Márton megáll és ránéz, ő vágytól csillogó tekintettel néz vissza rá. Nem szól, nem fog beszélni, mert az most mindent elrontana, és mivel másért aligha tudna,a férfi nadrágjáért nyúl, hogy azt megragadva, vonja őt vissza magához és újra csókba hívja az ajkait. Majd holnap bánkódik a tettei végett, most csak élni akar egy kicsit és élvezni a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850582#post850582][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:22[/b][/url]

Egyetlen szempillantás elég hozzá, hogy tudjam, akarja, hogy nem hátrál ki abból, ami most itt következni fog, és én nem állok meg, szinte az ajtó és a testem közé simítom, hogy újra megcsókoljon és megcsókoljam, olyan szenvedéllyel, mely eddig csak meg-megmutatta magát, de sosem annyira, mint ezekben a pillanatokban. Most mindent éreztetni akarok vele, hiszen végre beleegyezett abba, hogy velem legyen, hogy együtt legyünk. A holnap ráér, nem érdekel, a mostban élek, ebben a pillanatban, és csak az számít, hogy most mi történik, velünk. Érzem, ahogy a testem reagál rá, a vágyam ébred, a nadrágom, habár nincs begombolva, lazán lóg rajtam, mégis megfeszül. Olyan sokszor képzeltem el őt, olyan sokszor álmodtam vele, vagy töltöttem ébren az időt, míg utána epekedtem. És tessék, itt van, teljes valójában. Végigsimítok az oldalán kezeimmel, hogy feneke alá nyúlva megfogjam, és feljebb húzzam. Fel kell vinnem az emeletre, a szobámba, mert nem történhet meg itt, vele nem, ő ennél többet érdemel. Nem is, ő az, aki mindent megérdemel. És úgy akarom, hogy megtörténjen, hogy királynőnek érezze magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850583#post850583][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:22[/b][/url]

Egy aprócska vészharang kong a fejében, hiszen ő nem emlékszik sok mindenre, Márton pedig valószínűleg arra nem fog, ami most kettejükkel történik. Mégsem áll meg. Egész teste, s úgy érzi, hogy lelke is arra vágyik, amit most kap. Minden egyes apró érintés, sóhaj, nézés úgy hálózza be, hogy Mirella képtelen gondolkozni. Csak adni és kapni akar, egyre többet és többet. Mikor Márton a feneke alá nyúl, egy apró rugaszkodással segít neki, majd lábait és karját a férfi köré fonja. Érzi, hogy ezt nem kellene, hiszen valószínűleg hatalmas esés lesz belőle, de belemegy a dologba. Nem számít, hogy a mozdulatban a ruhája szakad, az sem, hogy a nagy orrát Márton a mozdulatban kissé megfejeli és veszettül fáj neki. Nem számít semmi. Mert addig is közel van a férfihoz, s ő még közelebb akar lenni. Ha nem szükséges, ajkaival nem válik el a másiktól, egyre csak falja őket, miközben egész teste forr és azért kiállt, hogy Márton el ne eressze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850584#post850584][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:24[/b][/url]

Egy kicsit nagyobb a lendülete, mint hiszem, hogy lesz, így némi riadalommal támaszkodom meg az ajtóban, de csak addig, amíg vissza nem nyerem az egyensúlyomat. Akkor újra a teste megtámasztására koncentrálok, és amikor már biztosan tartom a nem is nagy orrú nőszemélyt, fordulok vele, hogy a lépcsőn, ha nem is gyorsan, de felvigyem. Én kérek elnézést, de nem vagyok egy Bontovich Miksa, aki természetesen fiatalos hévvel tesz mindent, inkább a nagypapája, aki megpróbál olyan vagány lenni, mint Miksa. Egy pillanatra se vagyok hajlandó elválni az ajkaitól, és hálás vagyok azért, hogy az elmúlt harminc évben már fejből megtanultam, hogy melyik lépcső mire való, és azért is, hogy a szobáink a születési sorrendünknek megfelelően vannak, vagyis a lépcső után jobbra rögtön az enyém. Aztán ezen az oldalon van még Misi, Milán, Martin, míg Miksa és a lányok a bal oldalon. Amikor gyerek volt, Misi sokat gonoszkodott azzal, hogy a tervezett és a becsúszott gyerekek felosztását láthatjuk, és ami szörnyű, hogy a szüleim ezt sosem reagálták le. Pedig meg kellett volna védeni a kicsiket. Nem akarok most erre gondolni, csak arra, hogy jó ajtón nyissak be, és jutassam el a nőt az ágyra, mielőtt a lábaim felmondják a szolgálatot. Nem azért mert nehéz, hanem mert én nem cipelek minden nap egy órán át nőket, hogy meglegyen a gyakorlatom. Kicsit hevesebben dobom az ágyra, mint kellene, és szusszanva pillantok rá. Sikerült. El se hiszem.
- Üdv nálam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850585#post850585][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:25[/b][/url]

Egész úton igyekszik nem azzal törődni, hogy vajon melyik pillanatban fognak összeesni. El se meri képzelni, hogy kívülről milyen képet mutathatnak. Reméli, hogy van kamera vagy legalább egyik alkalmazott megörökíti ezt a pillanatot az utókornak, mert egyszerűen parádés, ahogy Márton, korához képest, elég fitten felcipeli.
Halkan nyikkan, amikor az ágyba dobják és nyújtózkodik egyet. Végül felül és nyúl Márton után, hogy már vele dőljön vissza. - Szia - búgja halkan a férfi ajkaira, melyeket ezután újra birtokba vesz, s ha lehetséges, annak örömére, hogy biztosan csak ketten vannak, még hevesebben csókolja a másikat, mint odalent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850586#post850586][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:27[/b][/url]

- Szia.
Mint valami szerelmes tinik, úgy köszöngetünk egymásnak, miközben egyértelmű, hogy ma nem ezzel szeretnénk tölteni az időnket. Engedelmesen dőlök vele, hogy ajkaimmal ajkait birtokoljam, és közben minden illedelmet és romantikát belevetve, megpróbáljam kihámozni a ruhájából. Nem hiszem el, hogy muszáj ennyire feszülnie mindenhol, én értem, hogy gyönyörű a teste, de ne legyen már ez minden alkalommal mindenkinek felkérés keringőre. Ez a test az enyém, magamnak akarom, örökre, a csípőjét, legyen bármilyen széles és a fenekét, legyen bármekkora. Amúgy is, tökéletes mind a kettő, és igen, mocskosabbnál mocskosabb dolgok járnak a fejemben. De nem enged a ruha. Hát nem hiszem el.
- A francba is.
Elhúzódom tőle, hát tényleg olyan vagyok, mint egy béna kamaszgyerek, aki élete első nőjét vetkőzteti. Nem, nem akarok beszélni arról az esetről, helyette inkább cselekszem, és ott, ahol már amúgy is megszakadt, végigtépem a ruhát, amíg teljesen szét nem válik.
- Tökéletes, ennél többet nem is kellene viselned, amikor velem vagy.
Őszinte gyönyörrel pillantok le rá, érezem, ahogy a nadrágom is pattanásig feszült a látványra, és még csak meg sem érintettem, még nem fedtem fel mindent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850587#post850587][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:27[/b][/url]

Ezt a ruhát arra tervezték, hogy feszesen simuljon a nőre és azt mutassa, amit kell és amit illik. Nem csodálkozik azon, hogy mit küzd vele a másik. Mondjuk arra egyáltalán nem számít, hogy széttépi. Miráról pedig ebben a pillanatban elszáll a köd és hirtelen felül, majdnem meg is fejeli Mártont, de azt lereagálni sincs ideje, mert ott a ruhája. A ruha, ami többe kerül, mint majd Márton sírja fog, amire nagyon hamar szükség lesz, mert most biztosan megfojtja a nő.
- Cipzár Márton, ott volt a cipzár - halkan nyöszörög, szíve szerint kupán vágná a másikat, de hát nem teheti. - Szerencséd, hogy sérült vagy, mert most nagyon megbánnád ezt - vet még egy utolsó pillantást szegény ruha maradványaira, majd hátra veti magát az ágyban és a fejével fordul a másik irányába.
- Mégis mit művelünk Márton? - érti, hogy minek hívják ezt és mi kerekedik majd belőle, de mégis. Miért is teszik éppen most, amikor egyikük elméje sem tiszta?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850588#post850588][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:28[/b][/url]

- Úgyis elszakadt. Veszek neked másikat. Meg adok ruhát holnap.
Igen, biztos vagyok benne, hogy minden vágya egy mackónadrágban, meg rá jó pár számmal nagyobb pólóban, magassarkúban, amit egészen biztos, hogy már útközben elhagytunk, és napszemüvegben távozni innen. Elfekszem én is az ágyon, és sóhajtva nézek rá, eddig olyan jól haladtunk, de szokás szerint valami félrement, és hogy ezt nem éppen józan és kontrollálható - ami amúgy sem megy - állapotomban kérdezi, az nem feltétlenül helyes.
- Engedünk egymásnak. Mindig van egy pont, ahol megállunk. Ahol te megállsz, még ha akarod is. Ez akkor is így volt, amikor emlékeztél rám. Hiszen, amikor Mucika rámugrott, te akkor is elszaladtál, holott ugyanennyire voltunk ahhoz, hogy végre lépjünk egyet. Mindig jön valami. Egy mondat, egy mozdulat, egy felejtésbájital. Egy ideje már egészen biztos vagyok benne, hogy csak arra van szükségünk, hogy azon az első alkalmon végre túllendüljünk. Csak szexelnünk kéne. Önmagunkért, de egymással. Ha túllennénk ezen, elkezdhetnénk dolgozni a kapcsolatunkon. De ez a feszültség, ez nem segít, mert idegesek leszünk állandóan, pedig valójában szexelni akarunk. Mintha amúgy ez a korosztályunk velejárója lenne. Az összes harminc és negyven közötti haverom ezzel küzd. Szexelne, de gátak vannak. Vagy a másiknál, vagy nála. Csak azt tudja, hogy azt az embert akarja, akivel a gátak vannak.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850589#post850589][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:29[/b][/url]

– Egy ruhatervezőnek akarsz ruhát venni? - halkan nevetni kezdek és elképzelem, ahogy járkál a női ruhák között és vakegérként válogat nekem. Tuti, hogy bohócként néznék ki. - Most szórakozol? - nevetek tovább és a szekrénye felé nézek. - Majd én keresek magamnak ott valamit, amiben nem lesz szégyen végigsétálni a házban - megoldom, úgysem tervezem, hogy itt aludjak, de ezt nem fogom az orrára kötni.
Míg beszél én immár egész testemmel fordulok felé, kezemmel megtámasztom a fejemet és így nézek rá. - Annyit beszélsz, hogy a felére sem emlékszem annak, amit mondtál - tekintek rá nagy szemekkel, mosolyogva. - Szóval azt mondod, hogy ez most nem csak azért van, mert te részeg vagy és lépni mersz, én meg nem csak azért engedek, mert be vagyok csiccsentve, hanem egyébként is így kéne lennie? - csúszok hozzá közelebb egy picit, hogy ne legyen kettőnk között akkor távolság. - És úgy gondolod, hogy ha már meg kell, hogy történjen, akkor annak ilyen állapotukban kell bekövetkeznie? Mármint érted.. Nem tiszta fejjel kellene eljutnunk oda, hogy letépjük egymásról a ruhát? - csak kimondom hangosan a kérdéseket, amik kattognak bennem. Mert azt gondolom, hogy a mi esetünkben muszáj minden kis apró részletet átbeszélni, hogy semmi se csússzon el. Remélem, hogy nem veszi ezt rossz néven.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850590#post850590][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:29[/b][/url]

- Azt mégsem mondhatom, hogy csinálj egy ruhát, majd kifizetem. Ha már tönkretettem, adok.
A húgaimtól is kölcsönvehetnék valamit, de olyan kis véznák, nem egy súlycsoportban vannak az Istennővel, aki mellettem fekszik. Viszont, ha már szétszakítottam a ruháját, és valószínűleg nem lesz ebből ma sem semmi, akkor legalább annyit megteszek, hogy áthajolva felette, az ágytakarót óvatosan ráterítem.
- Hogy a szemedbe tudjak nézni, és ne a testedet bámuljam.
Fejben azt találtam ki, hogy ne fázzon meg, de úgy tűnik az őszinteségi rohamom erősebb annál, minthogy megválogassam a szavaimat. Visszakérdez, és én nagyon koncentrálok, hogy felfogjam azt, hogy mit mond, és kicsit meg is ingatom a fejem.
- Nem, én józanul is kezdeményezek. Te gátolsz állandóan. Azt mondod, hogy nem lehet közöttünk semmi, de nem magyarázod meg miért, és így mindig az utolsó pillanatban kihátrálsz. Arra gondoltam, hogy ha most nem teszed ezt, akkor túlesünk az elsőn, és utána már nem lesz miért viszakoznod, hiszen már szexeltünk.
Jó, hát férfi vagyok és részeg, szóval nem észlény, ezt azért hozzá kell tenni, de véleményem szerint nem gondoltam rosszul, hogy csak ennyi kell ahhoz, hogy végre komoly dolgokkal is foglalkozzunk. Kettőnkkel mondjuk, ha már jegyesek vagyunk a közvéleményben. Ha az anyám vagy a testvéreim hazaérnek, meg fogják találni a cipőket, és ki fognak akadni.
- Én tiszta fejjel is nagyon szeretnék odáig eljutni, hogy letépem rólad a ruhát, csak egyszerűen nem hagyod nekem, és nem értem, hogy miért nem. Hogy mit tettem, ami miatt ennyire elhatárolódsz tőlünk, mint lehetőségtől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850591#post850591][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:30[/b][/url]

- Micsoda lovag vagy te Márton - neveti el magát, miközben jól bevackolja minden egyes porcikáját a takaró alá, de úgy, hogy tőle egy centit se távolodjon el és bőrük összeérjen.
- De hát neked jegyesed volt, aki mellesleg a húgom, nem? Hát gondolom ez volt a legnagyobb indokom, nem? Mert szerintem ez elég nyomós érv - de igazság szerint én erre nem emlékszik. Hogy most mi is a helyzet? Mi akadályozza? Az, hogy nem tudja miket vett el magától, kellenek az emlékek, hogy az egész kép meglegyen. Mert mi van, ha Márton tett valamit vele, ami miatt mindenképpen el akarta felejteni? Bármit, ami szörnyű, ami esetleg trauma lenne, ami nélkül jobb lenne létezni. Előfordulhat simán.
- Szükségem van az egész képre Márton, tudnom kell, hogy miért tettem és hogy mi volt előtte. Mert most csak káosz van, egyik részem arra vágyik, hogy itt és most az ágyba döngölj és akár ájulásig szeretkezz velem. De a másik. A másik csak azon kattog, hogy nem így kéne, nem ebben az állapotban és nem most. Egyszerűen nem tudom mi a helyes, mi lenne jó. Hány cseppet ittál az italból? - ezerrel dumál, mintha az imént nem is akartak volna egymásba bújni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850592#post850592][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:30[/b][/url]

Csak megingatom a fejem, mert nem, egyáltalán nem vagyok az, sőt, ami azt illeti, nagyon  is rosszul állok a lovagiassággal, hiszen attól még, hogy betakartam, továbbra is simogatom a karját. Vágyom rá, hogy megérinthessem, hogy mellettem legyen, hogy ne érjen véget soha ez az este. A nyomós érvére sóhajtok egyet, és megingatom a fejem.
- Annak vége. Aznap vége volt.
Mert tudtam, hogy őt akarom, akkor is, ha az a legnehezebb dolog lesz egész életemben. Mert egyikünknek sincs könnyű természete, de biztos vagyok benne, hogy működött volna.
- Sosem történt köztünk semmi. Órákon át sétáltunk, hallgattam ahogy beszél, ami lehet, hogy az öcsémnek érdekes, de nekem túl távoli volt. Mindig túl távoli volt.
Lássuk be, jócskán öregebb vagyok, mint Zille, és nekem már ott jár az életem, ahol olyan társra van szükségem, akinek tényleg erős válla van, hogy cipelhessük a súlyokat, akivel erős a szövetségünk, és nem kis hebehurgya.
- Egy kupicával. Több nem ment le belőle. De a fertőtlenítő totálisan kijózanított.  
Ez is majdnem, de azért ilyet mégsem illik mondani hölgyek előtt, különösen előtte nem, hiszen éppen  férfinak lát  ezt szeretném kélvezni.
- Nem tudom  csak ez a fél madzag maradt, a többit elvitted.
Hátranyúlok az éjjeliszekrényhez, és a kezébe helyezem azt a fél madzagot, mintha olyan sok esélyem lenne a sikerre. De azért kitartóan várok. Hátha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850593#post850593][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:31[/b][/url]

– Az ugye megvan, hogy azt mondtam, hogy maximum öt csepp? Ember. Hát csoda, hogy élsz - mondjuk Bontovich Márton maga a csoda az egyszer biztos, de nyilván ezt nem kell hangoztatni a számára.
Érdeklődve néz a másikra és tekintetével követi minden mozdulatát. Szemei kissé összeszűkülnek, mikor a férfi említi a madzagot, ami első ránézésre semmit se mond neki, ám amikor a kezébe kerül, annál beszédesebb lesz.
A madzag életre kel, kígyóként fonódik Mira csuklójára és mintha örömködve ölelné át a nő kezén lévő karkötőt, ami nem más, mint az eredeti zsineg másik fele. Lassan összefonódnak, Mira pedig azt érzi, hogy melegség járja át, majd a következő pillanatban eldől, mint akit fejbe ütöttek. Hosszú perceken keresztül fekszik kiütve, nem reagálva arra, ha Márton bármit is csinál. A kezén lévő, immár eggyé vált karkötő azonban dolgozik. Sárga fény veszi körül egészen addig, míg Mira meg nem mozdul, ugyanis ekkora már semmi, de semmi varázslat nem marad benne.
A szőkeség lassan ébredezik, fejét pedig a férfi irányába fordítja. - Mucika most is a hátadra fog ugrani, hogy összetörjön minket? - teszi fel halkan, majdnem nevetve a kérdést. Igen. Emlékszik. Mindenre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850594#post850594][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:31[/b][/url]

- Nem mondom, hogy nem akartam, hogy a mai este jobban fájjon.
Mert akartam, mert ha már fáj, akkor fájjon rendesen. Igen, akkor bántottuk egymást, és jól esett a nagy idegtépés, de utána, ahogy hazaértem az üres házba, előtört belőlem az, hogy bassza meg, ezt akarom, azt, hogy tényleg így tudjam bemutatni, hogy így tudjam csókolni, és ölelni, és, hogy mindenki lássa, hogy hozzám tartozik. Persze, hogy ki akartam ütni magam. Visszafordulva hozzá, már a madzaggal, elmosolyodom, mert eszembe jut, hogy mennyire jó is volt az a nap, de a mosoly és az öröm nem tart sokáig, mert a következő pillanatban mintha rohama lenne, teljesen elterül az ágyon.
- Mira!
Riadtan ugrok oda, hogy kirángassam ebből az állapotból, de hiába rázom, vagy csinálok vele bármit,  egyszerűen nem reagál. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, szólítgatom, pofozgatom, rázogatom, és közben megpróbálom a madzagot is lehúzni a karjáról. Egyszer már elvesztette az emlékeit, az életét nem kellene, hogy eldobja.
- Miri az Isten szerelmére, meg ne halj nekem!
Észre se veszem, amikor kinyitja a szemét, már azon gondolkozom, hogy erősebben megütöm, a kezem már lendül, és hála az égnek, hogy megszólal.
- Mi a faszom? Mi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850595#post850595][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:31[/b][/url]

Míg fekszik az ágyon, a karkötő dolgozik. Képeket idéz fel a nőben, aztán mondatokat és végül érzéseket. Minden egyes pillanat, amit kitörölt szépen megkeresi a helyét és vissza fészkeli magát oda, ahonnan eltávolították. Mira pedig akkor kel fel, amikor teljessé válik a kép.
Nézi Mártont, s lágyan mosolyodik el, mikor az látszólag kiakad.
- A faszod, a lábad között lévő, lógó szerv, amit már megint belém akartál tenni, ugyanúgy, mint a Csónakházban - nemes egyszerűséggel válaszol a kérdésre, majd lassan feltámaszkodik, végül fel is ül. - Nem hiszem el, hogy nem bírtál magaddal. Csak annyi dolgod lett volna, hogy teljesítsd apád egyességét, vedd el a húgom és élj boldogan. Apropó - ha Márton elég közel van, jól tarkón vágja. - Mondtam, hogy ha megbántod, akkor velem gyűlik meg a bajod - az égre emeli a tekintetét, majd Mártonra.
- Szia - köszön neki lágyan, szeretettel átitatott hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850596#post850596][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:32[/b][/url]

Valahogy most nem igazán vagyok vevő a humorára, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy hol van, és hogy mit szerettem volna vele csinálni. Volna, ó igen, mert komolyan mondom Mirellán láthatatlan vasbugyi van, vagy én nem tudom, de egyszerűen mindig, mikor bejuthatnék, akkor történik valami. Nem, én nem kértem jelt arra, hogy ez egy szar ötlet, mert ha az is, Merlin szerelmére, benne akarok lenni.
- Aú! Ilyenkor kár, hogy Virág meg a kurva emancipációja nem látnak. Férfiverő.
El is húzódom tőle, hogy a tarkómat simogassam, miközben ő teljes nyugalomban van. Hát nem hiszem el, de tényleg, hogy neki ennyire vicces ez a helyzet, hát hetek óta szivat, és nagyon rossz ám az, amikor felizgulsz és nem elégülsz ki, de még meg is vernek. A nők állatok, ezt jegyzőkönyvbe szeretném vetetni.
- Nem bántottam meg. Megmondtam neki, hogy nem vehetem el, mert beléd vagyok szerelmes. Jól fogadta. Miksa meg gondolom jól megvígasztalta.
Bár van az az egykislányos története, szóval nem tudom, hogy akkor nem vigasztalta meg, vagy Zille az egykislány, aztán azért nem mutatta be. Én mondtam neki, hogy vegye el, nem lenne belőle sértődés.
- És akkor most emlékszel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850597#post850597][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:32[/b][/url]

– Emlékszem - néz a másikra csillogó szemekkel. - A madzaggal lett szétvágva minden, mert csak az volt nálam tőled. Jól kitalálták, mivel soha nem kellett volna találkoznunk, ha mégis, akkor meg biztosan nem lett volna nálad a madzag, mert ugyan minek hordtad volna magaddal mindenhova? De úgy tűnik, hogy akár emlékszem rád, akár nem, mindig ugyanoda jutunk - hihetetlen, pedig jól kitalálták, bár nem garantálták, hogy sikerül, de lássanak csodát, működött.
- Én sajnálom. Sajnálom, hogy elmentem, sajnálom, hogy megléptem ezt, de tényleg úgy gondoltam, hogy ez az egyetlen járható út. Te tartani akarod magad apád egyezségéhez, én viszont életem végéig ellene leszek a dolognak, akkor is, ha az érzéseim mélyebbre beitták magukat, mint azt gondoltam volna - ha nem így lenne, akkor biztosan nem lenne most Bontovichék házában, főleg nem Márton ágyában. - És a kérdések még mindig ugyanazok. Mi van, ha.. Ha engedek, ha nem foglalkozok azzal, hogy ki vagy, hanem átadom magam. Akkor hogyan lesz? Te itt, én ott? Majd hetente egyszer látjuk egymást? Annak mi értelme? - semmi. Mert ő nem akar így élni és engedni se fog. Mártontól viszont nem akarja elvenni az álmait. Patthelyzet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850598#post850598][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:33[/b][/url]

Érzem, hogy ez nekem sok. Nézem őt, értem és megértem azt, amit mond, de nem tudok rá mit reagálni. Értem az indítékait, és igazat adok neki abban, hogy egyikünk sem tud akkora áldozatot hozni, hogy lemondjon az életéről a másik miatt. De ez nem lehet ennyi. Egyszerűen nem lehet ennyi. Nem veszíthetem el, hiszen még csak most kaptam vissza. Már, ha ugyan visszakaptam. Elképzelhető, hogy nem, hogy sosem volt igazán az enyém.
- És ha kitagadnának?
Kérdezem egészen halkan, mert ez is opció. Egy ember kérheti a kitagadását, ami a vagyona és a neve elvesztését jelenti, és azt, hogy a családfán többé nem jelenik meg. Nekem nincs szükségem a vagyonra, amit vele kapnék, és amúgy is az én nevemet viselné, anyagiak dolgában pedig van olyan leleményes, hogy saját bevételre tegyen szert.
- Két hét itt, két hét ott? Ingázhatunk. Nem lenne gond. Nem hagyhatom itt teljesen a családomat, de ennyit meg tudnánk oldani. Beindíthatnád itthon is a karrieredet, irányíthatnál innen. Én elmegyek veled, ha te itt maradsz velem. Nem kivitelezhetetlen. Vannak emberek, akik naponta ingáznak országok között, mi is meg tudjuk ezt csinálni. És akkor nem veszítjük el egymást.
Kétségbeesetten keresem a megoldásokat, és mondom azt, ami az eszembe jut. Bármit, ami megoldás lehetne arra, hogy el kell válnunk egymástól. És jelen esetben ez a legjobb, amit ki tudtam találni.
- Gyere hozzám feleségül, mint egy átlagos ember, ne úgy, mint egy Fölnagy lány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850599#post850599][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:34[/b][/url]

- Nem érted Márton - sóhajt egyet, s úgy ül fel, hogy lábait felhúzza, térdét átkulcsolja. - Lehetne bármi, tényleg bármi a vezetéknevem, nem azzal van a gond, hanem azzal, hogy nem akarom, sőt nem fogom, megadni Andornak azt az örömöt, hogy végül feleségül megyek ahhoz, akit ő egyszer kiválasztott nekem - mert semmi kedve azt hallgatni onnantól, hogy ők aztán már évekkel ezelőtt tudták és minek kellett eljátszani két botrányt is.
- Ez nem ellened irányul. Soha nem veled volt a baj és tudom, hogy soha nem is lesz. Egy jó ember vagy, tökéletes nevelést kaptál, tisztességesen élsz, vigyázol a családodra és teljesen makulátlanul éltél, amíg én meg nem jelentem itt. Ugyan miért kellene ez neked? - igen, most próbálja lebeszélni a férfit saját magáról. Biztos, hogy nem sokan tennének így, sőt. Talán senki. De neki muszáj.
- Tegyük fel, hogy nem csak fellángolás ez az egész és tényleg olyan mély szerelem lesz, hogy mondjuk 1-2 éven belül összeházasodunk. Megalkuszunk, te is engedsz és én is belemegyek a kétlaki életbe, annak ellenére, hogy zsigereimben érzem azt, hogy én nem akarok Magyarországon élni. Mi lesz szerinted belőlünk rövid időn belül? Lehet ingázni napi szinten, heti szinten, havonta, bárhogy. De én teljes egészében akarok ott lenni a másik mellett, nem félig, nem negyedig - közelebb csúszik a másikhoz és ha az engedi, jobbjával megsimogatja az arcát, homlokát a férfiéhoz érinti.
- Önző vagyok, aki nem érdemli meg, hogy szeressék, de csak téged akarlak megvédeni - ez elég kettős, de minden szava igaz. Védeni akarja a másikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850600#post850600][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:34[/b][/url]

- Mert szeretlek.
Amíg nem ismertem őt, nem gondoltam, hogy lesz olyan a felnőtt életemben, akinek ezt kimondom. Gyerekként, kamaszként, sőt, fiatal felnőttként is voltak lányok és nők, akiknek kimondtam, nem vagyok álszent, mindenkit szerettem is, valamiért. De őt felnőtt férfiként, gondolkozó, érett emberként nevezem a szerelmemnek. Szerelmes vagyok belé, és ezen a nagy eszményei sem változtatnak.
- De, volt olyan, hogy velem volt a bajod.
Szerinte én nem voltam alkalmas - joggal - arra, hogy a húga férje legyek, hogy megfelelő partner legyek bárkinek. De miatta nem tudtam azt lenni, előtte sikerült, előtte nem lehetett rám panasz, és tényleg, az utóbbi hetekben vadultam csak el, csak azóta, hogy ő velem van. Ahogy megérint, lehunyom a szemem, a homlokom a homlokának döntöm.
- Nem élhetek nélküled, mert már tudom, hogy milyen veled lenni.
Teljesen őszintén mondom. Amíg távol volt, minden mozdulatban, minden szőke hajban, minden nevetésben őt kerestem. Néztem Zillét, csüngtem az apró, esztétikai hasonlóságokon, de nem enyhítették azt, hogy rá vágyom.
- Én vagyok a legidősebb, a családom feje, senki sem kötelezhet házasságra, és ha nem akarsz feleség lenni, nem leszel. Nekem már nem kötelező ezt megtennem.
Mintha ez lenne a legnagyobb baj. Ő el akar menni ebből az országból, én viszont tudom, hogy itt akarok maradni. Nem hagyhatom el a családomat, az anyámat, nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a távollétemben történne velük valami.
- Én is a másik mellett akarok lenni, de nem tehetem, nem mehetek. Értsd meg, bármit feladnék érted, de ők az én felelősségem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850601#post850601][b]Fölnagy Mirella - 2022.08.04. 13:34[/b][/url]

Nem érti, hogy lehetnek egymás iránt ilyen erős érzelmeik, hiszen csak pár hétnyi ismeretség van mögöttük. De, ahogy Márton kimondja, hogy szereti, tudja jól, hogy az érzései kölcsönösek, csak még nem tudja szavakba önteni.
Nagyra nyílt szemekkel hallgatja, hogy nem kell a házasság és talán, ha nem kettejük között lenne ez a beszélgetés, jót nevetne. De most nem teszi, csak nézi a férfit és próbál normálisan gondolkozni.
- Jaj Márton. Miket mondanának a családodról? Nem teheted ezt velük - ez a férfi tényleg képes lenne mindent feladni érte és ő ettől megijed. Ha Márton megtenné, akkor ő miért nem? Ő miért ragaszkodik ennyire a kinti életéhez? Nem az lenne a legfontosabb, hogy ők ketten boldogan egy helyen?
- Nem kérném tőled, hogy hagyd itt őket, hát nem érted? Pont azt mondom, hogy ez így nem menne. Nem tudunk ebben megegyezni és már most is szenvedünk valami miatt, ami nem létezik - még közelebb csúszik a másikhoz, bele az ölébe és apró csókot ad az ajkaira.
- Márton - szólal meg halkan és megint ad egy csókot a férfinak. - Mi lenne, ha most félre tennénk egy kicsit a dolgot és örülnénk annak, hogy egy helyen vagyunk? - ha a férfi nem ellenkezik, újra megcsókolja és csípőjét lassan előre- hátra kezdi el mozgatni Márton ölén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850602#post850602][b]Bontovich Márton - 2022.08.04. 13:35[/b][/url]

- Elfogadnák. Egy idő után senki sem emlékezne arra, hogy házasok vagyunk-e vagy sem. Csak az apád, aki tudná, hogy nem.
Én vállalnék mindent, és nem hagynám, hogy őt bárki, akárcsak megpróbálja bántani. Nem engedném. Hozzám tartozik, ezt senki sem vitathatja, és minden más a mi dolgunk lenne. Ellenkezni szeretnék vele, azt mondani, hogy "de", ám az aprócska szó bent ragad a csókjainál, amiket készségesen viszonzok, és közelebb húzva őt, belesóhajtok ajkaiba, ahogy megmozdul.
- Ne beszéljünk.
Kérlelem csendesen, és úgy csókolom, ahogy lent, azzal a bizonyos, mintha nem lenne holnap csókkal. Mert minden jel arra utal, hogy nem is lesz, hogy ma éjjel nem csak megkapom, de el is veszítem őt, hiába minden reményem és ajánlatom. Sokkal jobban tus gyűlölni, mint, ahogy engem képes szeretni, és ez elég ahhoz, hogy ezek a lopott pillanatok, ez az éjszaka legyen az, ami megkoronázza az egészet. Lefejtve róla a szakadt ruhát, a bőrét simítom a hátán, miközben a vágyam újra éled, és ma az enyém lesz, és én az övé.