A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.
A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.
Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.
Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek. Emma McNeilly leírása
|
|
|
Csak egy csendes helyre vágyom tulajdonképpen, ami nem a Cloudweaver. Amióta Seth elköltözött, nagyon magányosnak érzem magam azon a hatalmas hajón - Sebbyt is alig látom, és már elgondolkoztam azon, hogy visszaköltözzek a lakásba. Ott talán nem érezném ennyire, hogy nincsenek már körülöttem. Nem rovom hosszan a folyosókat, hiszen már töviről-hegyire ismerem a Kastély rejtett zugait. Hamarosan be is nyitok az ismerős helyiségbe, ami mindig más arcát mutatja nekem, ha bent tartózkodom, de egyvalami szinte mindig közös - a csillagos égbolt fölöttem. Most sem lepődök meg hát különösen, amíg figyelem, hogyan "tűnik el" a plafon, s villannak fel sorban az égitestek - e információt szinte mellőzve dobom le a táskám egy kényelmes kék kanapéra, aztán rögtön le is ülök mellé. Amikor legközelebb felnézek, immár egy könyvvel a kezemben, akkor ér az igazi meglepetés: a falak körülöttem romossá váltak, és egészen antik hatást keltenek így, de valahogy még a bútorok is beleillenek ebbe az összhangba, modernségük ellenére. - Takaros... - motyogom elismerően a szobának, miközben hátradőlök, és kényelmesen elhelyezkedem. Szegény Prométheusz, lassan egy új kötet kéne belőle - annyira óvatosan kell már lapoznom, hogy ne essen szét, pedig már mugli módszereket is bevetettem, ide már a Reparo rég nem volt elég, a szkoccs tartja egyben a művet. Ahogy Seth mondta, mindig ezt olvasom, ha valami bajom van - az is igaz, hogy tulajdonképp most felesleges lenne a baj forrását keresni nálam, és már én is feladtam, hogy rájöjjek, mi éppen az aktuális - az, hogy egyedül érzem magam, hogy leterhel az egyetem, hogy Viktor meghalt, vagy Seth elköltözött, vagy hogy még mindig nálam van egy nyomasztó füzet... nem tudom már igazából. Nem is tartom olyan fontosnak. Belemerülök az olvasmányba (valahogy ez a szoba megoldja, hogy igen jól lássak a csillagos égbolt ellenére), majd egy kis idő elteltével kakaóillatot érzek meg, így felpillantok, és egy gyenge mosollyal veszem a kezembe a tűzzománccal díszített bögrét. Ide kéne költöznöm.
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 415 Összes hsz: 1039
|
Írta: 2018. szeptember 15. 23:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=734190#post734190][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.09.15. 23:23[/b][/url] Csak egy csendes helyre vágyom tulajdonképpen, ami nem a Cloudweaver. Amióta Seth elköltözött, nagyon magányosnak érzem magam azon a hatalmas hajón - Sebbyt is alig látom, és már elgondolkoztam azon, hogy visszaköltözzek a lakásba. Ott talán nem érezném ennyire, hogy nincsenek már körülöttem. Nem rovom hosszan a folyosókat, hiszen már töviről-hegyire ismerem a Kastély rejtett zugait. Hamarosan be is nyitok az ismerős helyiségbe, ami mindig más arcát mutatja nekem, ha bent tartózkodom, de egyvalami szinte mindig közös - a csillagos égbolt fölöttem. Most sem lepődök meg hát különösen, amíg figyelem, hogyan "tűnik el" a plafon, s villannak fel sorban az égitestek - e információt szinte mellőzve dobom le a táskám egy kényelmes kék kanapéra, aztán rögtön le is ülök mellé. Amikor legközelebb felnézek, immár egy könyvvel a kezemben, akkor ér az igazi meglepetés: a falak körülöttem romossá váltak, és egészen antik hatást keltenek így, de valahogy még a bútorok is beleillenek ebbe az összhangba, modernségük ellenére. - Takaros... - motyogom elismerően a szobának, miközben hátradőlök, és kényelmesen elhelyezkedem. Szegény Prométheusz, lassan egy új kötet kéne belőle - annyira óvatosan kell már lapoznom, hogy ne essen szét, pedig már mugli módszereket is bevetettem, ide már a Reparo rég nem volt elég, a szkoccs tartja egyben a művet. Ahogy Seth mondta, mindig ezt olvasom, ha valami bajom van - az is igaz, hogy tulajdonképp most felesleges lenne a baj forrását keresni nálam, és már én is feladtam, hogy rájöjjek, mi éppen az aktuális - az, hogy egyedül érzem magam, hogy leterhel az egyetem, hogy Viktor meghalt, vagy Seth elköltözött, vagy hogy még mindig nálam van egy nyomasztó füzet... nem tudom már igazából. Nem is tartom olyan fontosnak. Belemerülök az olvasmányba (valahogy ez a szoba megoldja, hogy igen jól lássak a csillagos égbolt ellenére), majd egy kis idő elteltével kakaóillatot érzek meg, így felpillantok, és egy gyenge mosollyal veszem a kezembe a tűzzománccal díszített bögrét. Ide kéne költöznöm.
|
|
|
|
Madarász Gergely Auror, Illúziómágus
offline RPG hsz: 49 Összes hsz: 123
|
Írta: 2018. szeptember 16. 01:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=734210#post734210][b]Madarász Gergely - 2018.09.16. 01:01[/b][/url] RichardHát, ez is megvan. Eladtam a lelkem az ördögnek, vagy legalábbis egy évre tanításra kárhoztattam magam, de lehet, hogy az előbbivel jobban jártam volna. Mivel azonban a modern mágia sem képes rajtam segíteni, valamivel ki kell töltenem az időm, s mivel a kedvenc szórakozásaimról gyakorlatilag lemondhatok, akár új hobbi után is nézhetek. Ugyan, milyen nehéz lehet túlélni egy falka dilettáns, pálcával hadonászó tinédzsert? P.s.: Karma, tudom, hogy ezt olvasod. A kérdés költői. Nem kihívás. Van némi nosztalgia bennem, ahogy - igazgatói engedéllyel - a kastélyban lófrálok, pedig életemben először járok itt. A vizsgaidőszak végefelé szinte semmi mozgás nincs, alig pár emberre hozok frászt a folyosókon. Ide is, oda is benyitok, röviden felmérve a termeket, varázslatokat és állapotokat. Hát nem dobok hátast, mit ne mondjak. Az egyetlen pozitívum, hogy a fáklyákat lecserélték, de terrrmészetesen a lovagi páncél örök és elpusztíthatatlan, kötelező jellegű kellék. Az egyik terem aztán végre felkelti az érdeklődésem - megbűvölt napszemüvegem lencséjén át jellegzetes manaszálakat látok csavarodni, úgyhogy rögtön ki is lövök az ajtó irányába. Lekönyöklöm a kilincset, hogy ne kelljen a zsebemből kihúzni a kezem, majd ugyanezzel a lendülettel besétálok. Kissé hirtelen a díszletváltás, de számítottam rá, hogy illúzió fogad majd, így inkább csak forogva tanulmányozgatom a varázslatokat, amik a helyiséget alakítják és álcázzák.* - A jó k... anyád,-*dicsérem aztán meg a térdtájékon nekemrontó asztalt, végre feltolva homlokomra a teljesen indokolatlan sötétítőt. A világ hirtelen kitárul előttem. Mit keres ez a szúette sz*r a romok közepén? Meg ez a tetves kanapé, ami a következő lett volna, amin átesek. Nem sokon múlt, pedig ha a pamlagon elnyúló nagyfülű srác ölében kötök ki, csak a sokéves átlagot hoznám.* - Nem a tiéd. Hacsak nem vagytok rokonok.-*Nyugtatom meg az ismeretlent, az asztal felé bökve állammal.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 415 Összes hsz: 1039
|
Írta: 2018. szeptember 16. 01:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=734211#post734211][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.09.16. 01:23[/b][/url] Nagyon szeretek itt olvasni egyébként, tökéletes levitás környezet ez. Csendes, nyugodt hely, kellemesen otthonos és - valljuk be - kellőképpen elvont egy szfinxhez is. Ezzel a fajta léttel tudok azonosulni; azt most ne számítsuk, hogy a holnapi Anatómiára még át kéne néznem egy-két latin nevet... Aztán hirtelen csak a semmiből - BUMM, mire én szinte eldobom magamtól a könyvemet... Igen, csak a kezemben volt egy bögre is, amit nem vettem számításba ennél az önkéntelen műveletnél (mert egyébként automatikusan a pálcámhoz kaptam), ez pedig azt eredményezte, hogy a forró kakaó szétterült rajtam és valószínűleg a belépőn is, mivel a bögre esési szöge rendkívül szerencsétlenül sikerült - a benne lévő folyadékot tulajdonképpen spirálban szórta ki a környezetére. - AU - nyögöm, pálcámat ekkor még mindig az ismeretlenre szegezve, rá sem jőve egyelőre, hogy én most tényleg elővettem azért a varázseszközt, mert valaki belerúgott egy asztalba. Tehát elkezdem felfogni azt, hogy ez a valaki káromkodott, ráadásul valaki anyját szidta, de még mielőtt felfoghatnám, hogy az enyémet-e, vagy valaki másét, már rögtön meg is magyarázza az illető, hogy... nos, nem rám gondolt, csak ha rokonságban állok, a... az... asztallal? Ahogy a helyzet elemzésében még egy kicsit előrébb jutok, elkezdem összerakni, hogy a férfi fején egy napszemüveg (?) foglal helyet, kissé talán csálén állva. Nos, hát rendben, megpróbálom összeszedni magam annyira, hogy felüljek (ám az ismeretlenre szegezett pálcám még mindig nem tudatosul számomra), egy elkínzott sóhajjal adva a külvilág tudtára, hogy nem vicces, amit csinál. - Bocsánat, nem akarok indiszkrét lenni, de ha nem napszemüvegben közlekednél... lehet, hogy jobb lenne - fejezem be, finoman utalva rá, hogy értetlenül állok a dolog előtt.
|
|
|
|
Madarász Gergely Auror, Illúziómágus
offline RPG hsz: 49 Összes hsz: 123
|
Írta: 2018. szeptember 25. 23:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=735044#post735044][b]Madarász Gergely - 2018.09.25. 23:55[/b][/url] RichardAhhoz képest, hogy épp magára locsolt egy fél vödör forró italt - ami illata alapján vélhetően kakaó - van képe kóstolgatni. Azt hiszem, jobb, ha elkezdem ezt szokni, elvégre a serdülő korcsoport nem arról híres, hogy túlzottan elnéző és együttműködő lenne a felnőttekkel szemben. Azt persze nem tudom, mennyire tartanak majd öreg szivarnak...de nincs okom jóra számítani. Akkor hát lássunk is neki. - Persze-persze, meg is feledkeztem róla,-*bólogatok, ennek ellenére laza mozdulattal ejtem vissza orromra a szemüveget, hogy a színezett lencse mögül kényelmesen szemügyre vehessem a srácot, ellehetetlenítve pillantásom követését.*- Mindig is fájlaltam, hogy nem denevérnek születtem. Kiváló képesség az echolokáció,-*cseverészek megszokott, Nagy-Britanniában rajtam ragadt és sokat csiszolgatott stílusomban. Tükörsíma és annyira lehet rajta fogást találni, mint egy olajozott angolnán. Miután kedvemre kielemeztem a körülötte örvénylő manaszálakat, "észreveszem" a nekem szegezett varázseszközt és "meglepetten" lekapom a napszemcsit.* - Az ott a pálcád vagy...?-*közelebb trappolok (megtéve mind azt a két, legfeljebb három és fél lépést, amit az asztal megkerülése igényel), hogy alaposan megszemlélhessem a fenyegetést, jóóó közelről. Természetesen érdeklődésem kizárólag szakmai és minden figyelmem a pálcára összpontosul, ami lehetővé teszi, hogy maradéktalanul ignoráljam a közelségem kiváltotta ellenérzéseket.* - 9 és 3/4 hüvelyk, könnyed, kellemesen rugalmas. Közepes gyantatartalmú rezonáns luc, sárkányszívizom-húr maggal. Szép darab,-*lelkesedem olyan visszafogottan, amennyire ezt hihetően lehet ebben a szituációban. Nem sietek felegyenesedni, mert engem nem feszélyez az egész (vicces is lenne, ha a saját tolakodásomtól jönnék zavarba), viszont kifejezetten jó móka mások reakcióját figyelni. Mondjuk lehet, hogy meg fogom még ezt bánni. C'est la vie.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 415 Összes hsz: 1039
|
Írta: 2018. szeptember 26. 12:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=735080#post735080][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.09.26. 12:22[/b][/url] A hirtelen "kirohanásom" (mely stílusa sokat finomodott az évek alatt) láthatóan nincs az illetőre olyan nagy hatással - szemüvegét ismét leeresztve a szeme elé udvariaskodik, ami kissé disszonáns érzést kelt bennem, nem tudom pontosan hova tenni, de ez még nem látszik az arcomon. A szemöldököm akkor szalad fel, mikor az echolokációt említi - hirtelen teljesen megzavarodok, mert nem tudom eldönteni, hogy ez most egy elmés utalás akart lenni a füleimre, vagy csak valamiféle csevegés arra vonatkoztatva, hogy a napszemüvegében nem lát megfelelően... ami most is rajta van...? Zavarodottságom tetézi, hogy a kabátján csöpögő kakaóra ügyet sem vet, mintha ott sem lenne, fapofával tűri a dolgot. Persze e értetlenségem rögtön zavarba és meglepettségbe csap át arra a félmondatra, aztán a férfi konkrétan az arcomba mászik, amitől némiképp hátrahőkölök és el is húzódok, próbálva megtartani a személyes terem, azonban a kanapé támlája ezt nem teszi lehetővé annyira, mint szeretném. Arcomon a meglepettség és a sokk látszik tehát. Aztán - és én sem akarok hinni a fülemnek - olyan pontos elemzést ad a pálcámról, hogy hirtelen azt se tudom, mihez kezdjek. Az automatikus reakcióm persze a varázseszköz elrakása, rögtön a dicséret után, de az első dolog, ami eszembe jut, az az, hogy "te meg miből vagy?", már úgy értve, hogy honnan a francból tudja ezt és így, de inkább csak... nos, zavartan köhintek egyet. A pálca szerintem egy magánügy. Úgy értem, hogy csak így elemezni valaki pálcáját az szinte már illetlenségnek számít, mint ahogy az is, hogy ennyire belemászol valakinek az aurájába. - Öhm, köszönöm? - kérdezem teljesen elvesztve a fonalat a kommunikációban. - Mármint... mi? Na jó. - Hátrébb húzódom, immár ülésbe tornázva magamat. A férfitől a lehető legtávolabb eső pontot választom ülőhelyemül (de még így is kellemetlenül közel érzem magamhoz), és gyorsan eltüntetem a kakaófoltot a nadrágomról. Persze összerakom magamban azt, hogy aki ennyire ért a pálcákhoz, az nem a gondnok lesz - nyilván egy tanárról lehet szó, ami azért rendkívül furcsa, mert sosem láttam még ezt a férfit az épületben. Azt hiszem, megjegyeztem volna az arcát. Én már nem vagyok diák, legalább nem kellett volna lemagáznom visszakézből az etikett szerint. - Azt hiszem, ömm... - Hát ez a szituáció baromi kellemetlen... Nem is tudom, mit kéne mondanom. Ismét úgy érzem magam, mint mikor tizenhárom-tizennégy évesen egyáltalán nem tudtam kapcsolatot létesíteni az emberekkel körülöttem. - Azt hiszem, ha ennyi mindent és ilyen pontosan tudsz a pálcámról, akkor azt is elárulhatnád, hogy honnan, mert érdekelne. - Mondom csak néha-néha pislogva emberünk felé, mert tényleg kellemetlenül érint a közelsége. Persze ezt igyekszem nem túl látványossá tenni, már a zavarom, de ha van benne némi tapintat (nincs), akkor talán nem teszi ezt szóvá. Legalább annak is megvan az esélye, hogy csak azt higgye, engem kellemetlenebbül érint, mint egy extrovertált eridonost, ha valaki engedély nélkül furakodik testközelbe.
|
|
|
|
Madarász Gergely Auror, Illúziómágus
offline RPG hsz: 49 Összes hsz: 123
|
Írta: 2018. október 3. 23:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=736031#post736031][b]Madarász Gergely - 2018.10.03. 23:57[/b][/url] RichardHa az embert heti szinten öntik le valamivel, akkor egy idő után már nem veszi a fáradságot, hogy törődjön az ilyen bagatell apróságokkal. A srác gyakorlatilag fénysebességgel pakolja el a nekem szegezett pálcát, evidensen sokkos állapotban meredve rám. Élvezem az ilyen pillanatokat, amikor hallgatóságom köpni-nyelni sem tud, bár ez igazán olcsó kis trükk számomra. Gyakorlatilag csak elemezni tudok. Amúgy nem szokásom szükségtelenül villogni a tudásommal, viszont ez a helyzet nagyon adta magát.* - Igazán semmiség,-*bólogatok már-már merev komolysággal, mintha valóban rászolgált volna az elismerésre. A menő pálca persze nem garancia rá, hogy a hozzá tartozó varázsló/boszorka/fúriafűz is impresszív, de na, minden partihoz kellenek parasztok. Noha az, hogy sejti, nem igazán hétköznapi a tudásom, egész biztató jel. Még a végén előléptetem. Hagyom, hogy meneküljön (bár ötletem sincs, mit hisz, hogy akkor majd itt és nyomban rámászom? vagy majd egészéves büntetőmunkára küldöm? Frics dedikált, bekeretezett gratulációt postázna nekem). Mérlegelem, eléggé traumatizáltam-e már ahhoz, hogy híremet keltse, mert nagyban megkönnyítené a munkámat, ha a diákok egymás közt építgetnék ki az engem övező legendakört és nem nekem kellene ezzel vesződnöm. Á, még jár a szája. Akkor csüccs és csevej. Asszem, Alistair se ér még rá vagy egy óráig, szóval nincs hova sietnem. Legalább páholyból élvezhetem Csészike (rosszul palástolt) zavarát és lelkesen helyeselhetek.* - Hogyne, csak természetes. Manaanalitikus vagyok.-*Meg ilyen rohadt rejtélyes. Kíváncsian várom, mit bogoz ki ebből és milyen kérdésekkel rukkol elő (nekem is lenne amúgy, például hogy Shakespear is szereti-e a kakaót?). A szemüvegemet a kabátom nyakába akasztom, hogy zsebre vághassam a kezem és a fotel karfáján végignyúlva a támlának dőlhessek nézelődni. Reaktív illúziók, nem is rossz.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 415 Összes hsz: 1039
|
Írta: 2018. október 21. 23:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=737372#post737372][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.10.21. 23:21[/b][/url] Semmiség... Aha... Szeretném annyiban hagyni ezt a megszólalást, de akaratlanul is bólintok egy aprót, ezzel szinte nyugtázva a férfi mondatát. Nos, ez remek - mindenképpen úgy fogok kijönni ebből, hogy kellemetlenül érzem magam, igaz? Vannak azok a pillanatok, amikor az ember megkérdezi magától, hogy "ezt most miért is csináltam?"; nekem ez a bólintás is azok közé a pillanatok közé tartozott. A szituáció kellemetlenségét mondhatni tovább fokozza, hogy nem ismertem emberünk motivációit, úgyszólván halvány lila gőzöm sincs róla, hogy miért csinálja azt, amit - szakmáját megismerve sem lettem okosabb, sőt, csak még inkább értetlenül állok a dolog előtt. Pillanatnyi zavar suhan át az arcomon - "akkor ez az egész mégis mit akar jelenteni?" -, határozottságot már nyomokban sem tartalmazva lassan bólintok egyet... majd még egyet. - És... Öhm... Gondolom nem azért jöttél a kastélyba, hogy az itteni gyógyítógyakornokok pálcáit elemezd hobbiból - indulok neki kissé szarkasztikusabban a kérdéskörnek. Igen, valamiféle választ várok arra a kimondatlan kérdésre, hogy akkor ő mégis mit keres itt, kit tisztelhetek személyében - mert mondom, ha tanár lenne, valószínűleg ismerném már az arcát, mert a hetem egy részét rendszeresen itt töltöm; legalább annyit fel tudnék idézni, hogy szembejött velem a folyosón, vagy bármi ilyesmi. Ám ekkor, éppen válaszra várva egy igen lényegi kérdésre - ekkor jövök rá, hogy Prométheusz nincs a kezemben, hiszen éppen begyűrném az egyik lap szélét zavaromban, ha nálam lenne... Tekintetem végigszánkázik a szobán, és ekkor pillantom meg a merénylet színhelyét. - Ne - szökken ki belőlem akarva-akaratlan, majd egyetlen mozdulattal termek ott szeretett könyvem teteme fölött. Persze, meg lehetne tisztítani pálcával, de a dobás annyira megviselte szegényt, hogy az eddigi láthatatlan erő, mely egyben tartotta (értsd: a húsznál is több Reparo és egyéb fixáló bűbájok, szkoccs, folyékony ragasztó és pár ima), úgy látszik, eltávozott tőle. Végleg elszakadt, átázott, kicsináltam ennyi év alatt. Egyértelmű gyásszituáció állt fel tehát ezekben a pillanatokban, hiszen vehetek egy másikat, az mégsem lesz ugyanaz, amit éveken át forgattam. Nem nagy dolog, amúgy is elég kevés tárgyhoz kötődöm, de ez sajnos pont egy olyan volt. Szinte már elmotyogok egy bocsánatkérést a könyv felé, ahogy felemelem a földről roncsait, és elkezdem pálcával szárítani. Most rakjam el emlékbe?... Ez pont olyan, mint amikor azt mondják, hogy megdöglött a kutyád, de azért megtarthatod.
|
|
|
|
Madarász Gergely Auror, Illúziómágus
offline RPG hsz: 49 Összes hsz: 123
|
Írta: 2018. november 3. 21:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=739591#post739591][b]Madarász Gergely - 2018.11.03. 21:38[/b][/url] RichardZavar. Annyit látom másokon, hogy már simán hihetném azt, hogy az emberi arcnak ez az alapberendezkedése, mégse bírom elunni, hogy egymás után hozzam zavarba hallgatóimat. Főleg akkor vicces, amikor valaki annyira nem bírja eldönteni, mihez kezdjen velem, hogy minden ösztönös tiltakozása ellenére belemegy a játékba és úgy tesz, mintha nem érezné, hogy a felszínen hétköznapi csevejünkben semmi normális sincs. Pedig a figyelmesebbek mind tudják, hogy ingoványos talajra tévedtek, és lassan felőrlik őket a kétségek. Jár nekem ennyi élvezet, úgy érzem. - Dehogy, dehogy. Én ezt kötelességemnek tekintem,-*és valóban, ha szívathatom a helyi gyógyítótanoncokat, készséggel végigelemzem a pálcáikat, bár ha sokan jelentkeznek, akkor belépődíjat is fogok szedni. Komolyságom azt a benyomást kelti, hogy életbevágóan fontos feladatról beszélek, amin akár emberi életek is múlhatnak, miközben felelősségem teljes tudatában - avagy maradéktalan érdektelenséggel - pózolok a kanapé karfáján. A tartásom olyan méltóságteljes, mint egy antik szoboré (a fejem meg majdnem olyan hiányos, mint a Szfinxé), az öltözetem és a rajta gyöngyöző kakaócseppek azonban nagyban rontják az összhatást. Aztán a srác végre észreveszi, hogy elúsztatta a könyvét. A tárgyat magát nem sajnálom, ütött-kopott, agyonolvasott darab, azonban pont ebből és a reakcióból érzem, hogy ez most nagyjából egy szeretett házikedvenc elvesztésével egyenértékű esemény. Amit pedig biztosra veszek, hogy nem szeretnék jelen lenni, ha újdonsült aeromágus ismerősöm úgy dönt, jogosan vagy jogtalanul engem hibáztat majd a kötet kimúlásáért.* - Viszlát!-*intek még az ajtóból visszafordulva, mert ha valamit nagyon angolosan csinálok, az a távozás.
|
|
|
|