Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Október végén járunk. Zsebre tett kézzel céltalanul bóklásztam a kastély falai között. Imádott Hubánk gondoskodott itt a kastélyban, majd a vele töltött extra időről, így örültem, hogy ezt most megengedhetem magamnak. Sok volt ez így egy bolti meló és a bandavezetés mellett. Nem vagyok rá mérges, pontosabban de, de nem rá, hisz tökéletesen átláttam a helyzetet, ha ki akarna tolni velem, ő is alsót mosni küld Lafayette-ékhez, ahogy Kakasi tette vele meg Hollósival. Mélyen mardosó gunyorosságom arra vonatkozott, hogy inkább velük tartanék. A bocsánatkérés egy dolog, azt tudtam le a leggyorsabban, de nem láttam ott mindenkit a Nagyteremben vacsorakor az évnyitó napján, szóval párukat külön kereshetem és a közbeeső konyhai kisegítés után még az előkészítőbe is mehetek, történetesen Hubával, hisz részben előkészítősként dolgozik. Jelenleg még a konyhai feladatokban segédkezem, annak pedig a puszta gondolatát is gyűlölöm, hogy majd a gyerekek közé kell járnom. Rossz emlékeket korbácsol fel. Főleg saját sérelmek jutnak eszembe róla és valahogy újra meg újra felnyitja bennem a sebet, hogy apám, aki árvaházba rakott, már nincs. Az előkészítőbe is járnak árvák amennyire tudom, elvált szülős kölkök, meg mindenféle jellemmel megáldott csibész. Amennyire imádok tőlem kisebbekkel lenni jó természetemből adódóan, annyira tudok előre jól rágörcsölni erre. Legbensőbb gondolataimat megtartottam magamnak, a végén, ha nem vigyázok, még állandó kisegítővé válok, ha túlságosan eleresztem magam és odacsapok egyszer.
hetek óta nem tudtam normálisan aludni.
Sem pedig tovább együtt élni a bűntudattal, hogy valakit miattam menesztettek.
Hetekig tartó csatározásban álltam magammal, félig már túllendülve az évnyitón kialakult kavalkádon, de mindig ott várt tettre készen az a bizonyos fekete farkas, ami mindig ismételten belém mart, amint kezdtem volna jobban érezni magam. Még Lafayette csípős beszólásai se segítettek, szívesebben vettem volna ha komolyan egy kanál vízbe fojt, de hát kétlem, hogy bármit is segítene. Ráfüggtem a szürkepiacos nyugtatóbájitalokra és ezzel rátaláltam az én nehézágyúmra. Pár korty és az összes fölösleges morgolódás bekussolt agyamban. Nem volt több túlgondolás, mert nem volt min gondolkodni abban az euforikus állapotban amit elfért egy üvegben. Sose volt nálam több annál, ami el is fogyott még aznap, nehogy kitudódjon rusnya kis titkom. Már csak a „szer – bájital – függő” jelzés hiányzott nyomorult életemből. Persze ma semmi ilyen nem volt bennem, inkább a szoba négy fala közt tartogattam amolyan lazulós programnak. Orromat hamarosan megcsapta a bor mámorító illata, gondolataimat hangos hahotázás törte szilánkosra. Egy mosolygós, vöröshajú lány festményét pillantottam meg a távolban, immáron feleszmélve, hogy a Vigadó freskók folyosóját járom. Nehéz érzéseimtől telve először kábán sétáltam, aztán egyre tempósabban, észre sem véve az előttem levőt. Következő emlékemként a földön térdeltem, értetlenül pislogva, hogy mégis mi történt.

Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Október végén járunk. Zsebre tett kézzel céltalanul bóklásztam a kastély falai között. Imádott Hubánk gondoskodott itt a kastélyban, majd a vele töltött extra időről, így örültem, hogy ezt most megengedhetem magamnak. Sok volt ez így egy bolti meló és a bandavezetés mellett. Nem vagyok rá mérges, pontosabban de, de nem rá, hisz tökéletesen átláttam a helyzetet, ha ki akarna tolni velem, ő is alsót mosni küld Lafayette-ékhez, ahogy Kakasi tette vele meg Hollósival. Mélyen mardosó gunyorosságom arra vonatkozott, hogy inkább velük tartanék. A bocsánatkérés egy dolog, azt tudtam le a leggyorsabban, de nem láttam ott mindenkit a Nagyteremben vacsorakor az évnyitó napján, szóval párukat külön kereshetem és a közbeeső konyhai kisegítés után még az előkészítőbe is mehetek, történetesen Hubával, hisz részben előkészítősként dolgozik. Jelenleg még a konyhai feladatokban segédkezem, annak pedig a puszta gondolatát is gyűlölöm, hogy majd a gyerekek közé kell járnom. Rossz emlékeket korbácsol fel. Főleg saját sérelmek jutnak eszembe róla és valahogy újra meg újra felnyitja bennem a sebet, hogy apám, aki árvaházba rakott, már nincs. Az előkészítőbe is járnak árvák amennyire tudom, elvált szülős kölkök, meg mindenféle jellemmel megáldott csibész. Amennyire imádok tőlem kisebbekkel lenni jó természetemből adódóan, annyira tudok előre jól rágörcsölni erre. Legbensőbb gondolataimat megtartottam magamnak, a végén, ha nem vigyázok, még állandó kisegítővé válok, ha túlságosan eleresztem magam és odacsapok egyszer.
hetek óta nem tudtam normálisan aludni.
Sem pedig tovább együtt élni a bűntudattal, hogy valakit miattam menesztettek.
Hetekig tartó csatározásban álltam magammal, félig már túllendülve az évnyitón kialakult kavalkádon, de mindig ott várt tettre készen az a bizonyos fekete farkas, ami mindig ismételten belém mart, amint kezdtem volna jobban érezni magam. Még Lafayette csípős beszólásai se segítettek, szívesebben vettem volna ha komolyan egy kanál vízbe fojt, de hát kétlem, hogy bármit is segítene. Ráfüggtem a szürkepiacos nyugtatóbájitalokra és ezzel rátaláltam az én nehézágyúmra. Pár korty és az összes fölösleges morgolódás bekussolt agyamban. Nem volt több túlgondolás, mert nem volt min gondolkodni abban az euforikus állapotban amit elfért egy üvegben. Sose volt nálam több annál, ami el is fogyott még aznap, nehogy kitudódjon rusnya kis titkom. Már csak a „szer – bájital – függő” jelzés hiányzott nyomorult életemből. Persze ma semmi ilyen nem volt bennem, inkább a szoba négy fala közt tartogattam amolyan lazulós programnak. Orromat hamarosan megcsapta a bor mámorító illata, gondolataimat hangos hahotázás törte szilánkosra. Egy mosolygós, vöröshajú lány festményét pillantottam meg a távolban, immáron feleszmélve, hogy a Vigadó freskók folyosóját járom. Nehéz érzéseimtől telve először kábán sétáltam, aztán egyre tempósabban, észre sem véve az előttem levőt. Következő emlékemként a földön térdeltem, értetlenül pislogva, hogy mégis mi történt.

Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Először a lendülettől fenekemre estem, majd ösztönösen négykézláb fordultam. Még pislogni se mertem, látszólag teljesen lesokkolt a hirtelen ütközés az eridonossal. Ennek előnyeként, büntetlenül nézhettem a hirtelen elém kerülő dekoltázst a másodperc tört részéig, mielőtt egy segítő kéz nyúlt volna felém.
- Ó - mormogtam észbe kapva és ráfogva óvatosan felálltam - Ja, nem baj. Megesik.
Zavartan kacagtam és rutinos mozdulatokkal leporoltam magam, majd végigmértem a másikat is, sérüléseket keresve rajta.
- Eléggé elbambultam. Csak kóválygok pár... órája. Te mi járatban errefelé?
Érdeklődő hangnemben kérdeztem őt, fél szemmel árnyéka felé sandítva. Nem mindennap lát az ember ennyire kész figurát, de mondhatni már hozzászoktam. Valahogy egy visító, korombeli pasas és egy haldoklófélben lévő bogár vergődése jutott róla eszembe.
Igen. Ez a kettő aztán ritka jó párosítás.
- Esetleg siettél valahová? - Reméltem, hogy alkalmam nyílik kicsit tovább jutni vele egy sziánál.

Agárdi Kornélia Auróra

Annyira éltem a szóvicceket, hogy néha magam se veszem észre és kicsúsztak. Mindebből Kori mosolyát sikerült elcsípnem, amitől önkéntelenül nekem is felfelé görbültek az ajkaim.
- Jaa. Kellett már a mozgás, de nem akartam a kastélyból kitenni a lábam, így maradtak a folyosók. Mire észbe kaptam, már itt kötöttem ki. Nem is tudtam, hogy naplót írsz! - Még szép, hogy nem, hiszen legutoljára az évnyitón láttam, azóta szépen elkerültük egymást. Szinte semmit se tudtam az előttem álló lányról, azon kívül, hogy eridonos. Remekül elmulasztottam a lehetőséget, pedig éppenséggel leesett, még a jegyzetégetésen is ott volt!
- Min... kaptál vele össze annyira, hogy büntetőre fogtak? - kezemmel kérdőn a szóban forgó tárgyra mutattam. Meghökkentett, mert az egy dolog, ha valaki olyat csinált, de most egy elvarázsolt papírköteggel mit csináljon az ember? Két apró lépést tettem a lány felé, majd hirtelen ötlettől vezérelve felszisszentem kezemmel derekamhoz nyúlva. Nem fogtam rá, illetve a kezem csak hamar lejjebb csúszott, egy úttal megválaszolva, hogy hol üthettem meg magamat.
- Most, hogy mondod... itt eléggé fáj ám! - hátrafordultam kissé annyira, hogy jobb rálátással bírjon hátsófertájamra. Picit a lány felé is toltam és ujjaimmal finoman rámutattam, mintha legalább portéka lenne a TeleShopban. Széles vigyor terült szét arcomon. Aztán halk nevetésben kitörve elléptem, mielőtt kihúztam volna azt a bizonyos gyufát.
- Nah, ne aggódj, tény, hogy a seggemet megütöttem, abba viszont még senki se halt bele - válaszoltam vállrándítva, megtűzve egy barátságos vigyorral - És te? megütötted-e magad?

Agárdi Kornélia Auróra

- Akkor mi kerül a naplóba? - értetlenkedve felhúztam egyik szemöldököm. Nem akartam válaszadásra kötelezni, csak fura, személyes dolgokról szoktak írni bele elsősorban és számomra funkcióját vesztené ha nem arra használnám, amire való. Hallottam már olyat is, hogy valaki rajzolt bele, vagy ott tárolja a matricagyűjteményét.
De ez utóbbi meg eléggé kétezres évek.
Én a dalaimat a fel nem használt jegyzetfüzeteimbe gyűjtöm. Mindig elkövetem a hibát, hogy felhalmozok egy köteggel, csak mert "jól néz ki", aztán tessék! Lenne mit kidobni vagy odaadományozni az alsósoknak. Szemöldököm még följebb rándult, szőke fürtjeimet érintve. Kinek próbálta bebizonyítani, hogy nőtt?  Láttam én jól a kis műsor nélkül is, hogy nő; az átlaghoz képest magas és kívánatos. M-Mármint gyönyörű. Azt hiszem valahol értem, miért nem beszéltem vele olyan sokat: pontosan azért, amiért most. Kissé zavarba hozott a puszta látványa is, pedig elvileg azt nekem kellett volna és épp ezért örültem, hogy sikerült!
- Ahhoz előbb el is kéne érned, nem gondolod? - kérdeztem pimasz vigyorral képemen, lazán csípőre téve egyik kezem. Hangom játékos volt, gúny sehol. Lehet más lányokhoz képest nagynak mondható, viszont ebből a szempontból én vittem a prímet. Lebiggyedő ajkaira kissé megijedtem. Önkéntelenül is azt a reakciót váltotta ki belőlem, hogy az előbb csípőmnél lévő kezemmel lassan, de határozott mozdulattal kinyúltam Kori fölé, enyhén összeborzolva barna frizuráját. Együttérzőn tekintettem le rá, és csak ezután fogtam fel igazán a hallottakat.
- Nem a te hibád volt - Az én ajkaim is lebiggyednének, ha hagytam volna. Ehelyett ellenállóan, enyhe mosolyra fokozódott le az előbbi nagy vigyor. Utólag jutott tudomásomra a szőkeség gaztette.
Nem érdekel, hogy most kamaszodsz vagy új TikTok trendhez csináltál-e videót, de mások megalázását nem díjazom!
- Magának cseszte el. Ahogy én is. Veled mehetek? Nekem is beszélnem kéne Kedves bá'val, mert keresek valamit - valakit -, amiben egyedül ő tud segíteni.
Első mondatomnál megnyomtam a "magának" szót, kissé talán morogtam is. Mérges voltam Zsannára, legalább ő ne cseszte volna el, ha egyszer kiérdemelt valamit! Úgy tűnik, ebbe a suliba viszont velem együtt idióták jártak. Azt megtartottam magamnak, hogy kit keresek, viszont nem az említett ex-prefektus hölgy.

Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Apró bólintással jeleztem, hogy nem életidegen, amiről beszél. Félvér származással álltam Kori előtt. Az apám biztosra ment, hogy mindent megmutasson amit csak ő használt, így technikailag fél óra alatt össze tudnék rakni mondjuk egy komódot is, gyakorlatilag hagyjuk. Inkább megveszem készen.
- Hogyne, rúnázott okostelefonom is van, csak nem mindig használom - vontam vállat. Nem volt rá időm. Értelme se sok van. Valahogy hangulatosabb a papír tapintása kezem alatt, a baglyok hangjai. De az is lehet, hogy csak én szerettem túlságosan ennyire azokat a fenséges állatokat, főként amikor a magasba emelkedni láttam őket. Szép látványt nyújtott egyébként a napló, ahogy a velem szemben álló hölgyemény is. Mosolygott mellettem, amit elkönyveltem a vélaságomból eredő kellemes aura hatásaként. Alapból utálom, mert olyanok figyelmét is felhívom vele magamra, akiket amúgy rohadtul nem kívánok a közelembe se, most viszont kapóra jött. Vágytam arra, hogy rám mosolyogjon valaki. Így megtörtént az első jó" is ezen a napon.
- Szólj és rendelek sámlit neked hozzá. Segítek összerakni is szívesen - fél vigyorral arcomon húztam tovább a leányzó agyát. Azokat általában egyben árusítják, ebből származott a megint csak lightos irónia amivel biztosra mentem, hogy az előttem levő idegszálai ne maradjanak érintetlenek mára.
- De bizony - bólintottam hatalmasat. Próbáltam természetes pislogást imitálni, hogy ne mondja meg merev szemtartásomból, hogy hazudtam. Nonót akartam megkeresni a házvezetőjén keresztül, mert egyedül elbuktam. Kijelentésem közben figyeltem Korit, aztán amikor indult, nagyjából hozzá igazodva indultam én is. Hanyagul zsebembe csúsztattam kezeimet. Testemet kissé görnyedten tartottam, mint aki karót nyelt. Szívem kicsit gyorsabb tempóra váltott, miközben a nagyteremben felidézetteken gondolkodtam.
- Figyelj csak - kezdtem, aztán elbicsaklott a hangom. Ki akartam mondani ami ott vájkált bennem, de nem akaródzott kijönni - Mondani akartam még valamit aminek köze van ahhoz a balul elsült évnyitóhoz. Izé... meg... hallgatnád esetleg, van még annyi időd?

Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Másra is felmászhatnál, futott át agyamon, amikor kinyomta nekem a melleit. Korinak aztán kijutott a szerencsefaktorból eléggé gének terén. Nagyon kár érte, hogy befoglalták, különben vittem volna. Sokan nem tudják rólam, nem nyíltan közölt tény, hogy két pályára játszom, szóval éppenséggel bármivel elégedett lennék viszonylag aki épp szembejön. Előny ha a lányhoz hasonló módon "jó a problémamegoldó képessége". Nem kellett tovább győzködnie. Az animágia nagyon az érdeklődési körömön kívül esett. Én inkább olvasok az állatokról, mint átalakuljak eggyé, túlságosan időigényes procedúra, én meg eléggé türelmetlen hozzá. Franc akar mandragóra levelet a nyelve alatt melengetni egy hónapig, hogy aztán úgy járjon, mint Song Jiyun annak idején a nagyteremben! Azt hiszem kezdhette elölről az egészet, úgy megijedt. Jó magam mit mondhatnék? A lány naivitása nagyon meglepő volt számomra, de megnyugtatott, hogy nem kellett különösen nagyot hazudnom. Az animágiából aztán később még lehet bármi, ezt már magam se fogom tudni előre megjósolni.
- Na mi van, ennyire megnéznél kecskeként? - röhögtem fel lelkesedését látva, fejemet csóválva.
Komolyan, ez a nő!
Ha már választani kéne egy állatképet, minden bizonnyal mekegő négylábuként képzeltem el a lényemet. Őket mindenki szereti viszonylag egyszerű logikájuk miatt és olyan ütődöttek, hogy felugranak a legtöbb dologra amit látnak. Mint ahogy én is hajlamos vagyok rákapni az elém érkező lehetőségekre csakúgy, mintha egyből az életemért küzdenék és nem halaszthatnék ebből néhányat későbbre is.
- Arra nem lesz kifejezetten szükség... nem annyira szupertitkos infó. Deee jó. Menjünk itt be, aztán forduljunk balra, ott lesz egy mellékfolyosó amivel a suli rohadtul nem kezdett még semmit - kárpitot raktak le, azon kívül annyira eldugott, hogy arra a fél percre talán senki se fülelne le minket. Ha a szőkésbarna hajú társam egyetértett, akkor útközben megállhattunk volna az előbb említett kis helyen. Éreztem torkomban szívemet dobogni.
Jézusom! Mintha legalább arra készülnék, hogy szerelmet valljak neki! Miért izzad rohadtmód a tenyerem?
- Tényleg csak pár perc lesz - néztem rá idegesen, összevont szemöldökkel, hogy értse, ez most komoly téma lesz. Éles váltás azzal ellentétben, mint amikor a fenekemmel fordultam felé és viccből rácsaptam - Miután a nagyteremben megvolt a pónis jelenet, bevonták a jelvényemet és büntetőmunkát kaptam. Annak részeként bocsánatkérő beszédet kellett tartanom a nagyteremben aznap, vacsorakor. Mivel nem láttalak ott... Így tényleg...
Felnéztem a plafonra. Toporzékoltam kicsit, míg kerestem a megfelelő szavakat. Ott volt a nyelvem hegyén. Tarkómra tapasztottam bal kezemet és nem engedtem el.
- Sajnálom az akkor történteket. Tudom, hogy nem követtem el súlyos bűnt, senki se sérült meg, de mégis csak... szarul időzítettem. Végül az a tűzjáték is elmaradt amivel a többiek készültek.
Néztem, volt-e erre bármi reakciója. Tekintetemmel főleg az arcára fókuszáltam egy ideig, utána egész testbeszédét megfigyeltem.