Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

Áll a cetlin, amit egyénileg húztam ki, így még csak segíteni se fog senki. Nos, ezzel csupán kettő darab problémám van. Az egyik, utálok sötétben kint kószálni, a másik pedig, hogy az erdő közelébe se szívesen keveredek, így a lelkesedés szín tisztán tükröződik az arcomon.
Az meg már csak hab a tortán, hogy vélhetően ennek is büntetés lesz a vége, de ezt a részét már megszoktam, és őszintén, döbbenettel vegyes elismeréssel hallgatom, ahogy a prefektusok újra és újra megcsalogattatják kreativitásukat, az megint más tészta, hogy az én káromra.
Nem is tudom, mi lenne a jó, lassan szelni az utat, és figyelni, vagy épp sprintelni, hogy minél előbb ott legyek, és adni egy lehetőséget a karmának, hogy szivózzon velem, ha már úgyis az a hobbija.
Valahol a kettő között stagnál a tempóm, így mondhatni gyorsan, de főleg egyben odaérek a faház elé.
Pálcám úgy rakom le, hogy a fénye elég legyen ahhoz, hogy nem fogjak talajt egy vaskosabb ágtól, ami mit ad Isten, pont a lábaim előtt dönt úgy, hogy kiszambázik a talajból, majd lévén, nem szeretném az egész estém itt tölteni, neki is látok az első, nagy hógömbnek, ami majd az ember hasa lesz.
Mázli, hogy leesett már annyi, hogy ezt könnyedén összehozzam, sőt... még most is szállingózik, de mivel a hó az egyetlen, ami miatt megveszek a télért, ennek kifejezetten örülök. Dúdolgatni kezdek, csak hogy eltereljem figyelmem az éjszaka zajaitól, és cseppet sem zavartatom magam, mert nem hiszem, hogy létezik még egy ilyen hülye ember, mint én, aki itt kint mászkál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=565740#post565740][b]Sebestyén Bianka - 2016.01.24. 00:02[/b][/url]

Áll a cetlin, amit egyénileg húztam ki, így még csak segíteni se fog senki. Nos, ezzel csupán kettő darab problémám van. Az egyik, utálok sötétben kint kószálni, a másik pedig, hogy az erdő közelébe se szívesen keveredek, így a lelkesedés szín tisztán tükröződik az arcomon.
Az meg már csak hab a tortán, hogy vélhetően ennek is büntetés lesz a vége, de ezt a részét már megszoktam, és őszintén, döbbenettel vegyes elismeréssel hallgatom, ahogy a prefektusok újra és újra megcsalogattatják kreativitásukat, az megint más tészta, hogy az én káromra.
Nem is tudom, mi lenne a jó, lassan szelni az utat, és figyelni, vagy épp sprintelni, hogy minél előbb ott legyek, és adni egy lehetőséget a karmának, hogy szivózzon velem, ha már úgyis az a hobbija.
Valahol a kettő között stagnál a tempóm, így mondhatni gyorsan, de főleg egyben odaérek a faház elé.
Pálcám úgy rakom le, hogy a fénye elég legyen ahhoz, hogy nem fogjak talajt egy vaskosabb ágtól, ami mit ad Isten, pont a lábaim előtt dönt úgy, hogy kiszambázik a talajból, majd lévén, nem szeretném az egész estém itt tölteni, neki is látok az első, nagy hógömbnek, ami majd az ember hasa lesz.
Mázli, hogy leesett már annyi, hogy ezt könnyedén összehozzam, sőt... még most is szállingózik, de mivel a hó az egyetlen, ami miatt megveszek a télért, ennek kifejezetten örülök. Dúdolgatni kezdek, csak hogy eltereljem figyelmem az éjszaka zajaitól, és cseppet sem zavartatom magam, mert nem hiszem, hogy létezik még egy ilyen hülye ember, mint én, aki itt kint mászkál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=565756#post565756][b]Tristan Devereux - 2016.01.24. 00:39[/b][/url]

Ráérős léptekkel gázol a pár centi hóban, a szállingózó pihék megtelepszenek szövetkabátjának vállrészén és sapkáján, lassan eláztatva a ruhadarabokat. Nem zavarja a hideg, ahogy a tintaszínű égen megannyi ragyogó csillagra felnézve a szempilláján megülő cseppek sem. Az viszont túlzás, hogy odalenne ezért az időjárásért, mindenesetre a friss, érintetlen hó fedte táj szépségét elismeri.
Talán lenne jobb elfoglaltsága így estére, mégis inkább vágyik ki, császkálni egy kicsit a csendes, kellemes környezetben, mint az ilyenkor kissé nyomasztóvá váló, ódon falak közt tengődni. Ráadásul azok az átkozott festmények mindig akkora zajt csapnak, ha véletlen nagyobbat szusszan és fel meri ébreszteni őket, micsoda álnok tett! Idekinn viszont nem zavar senkit, és bizonyára Tristan nyugalmát sem fogja senki útját állni. Kesztyűs kezeit mélyre süllyeszti zsebeiben, a hűvös szellő ellen védekezve enyhén felhúzott vállakkal sétál céltalanul, egyre csak az erdő felé közeledve. Épp egy hete, hogy megérkezett az iskolába, és még mindig annyi felfedeznivaló vár rá, nem mondhatnám, hogy alaposan körülnézett a fiú, hamar érdeklődését veszti, igazság szerint. Most sem ez az elsődleges mozgatórugója a kitérőnek.
Csupán a véletlennek köszönhető, amiben egyébként nem igazán hisz, hogy arrafelé viszik lábai, amerre egy diáktársa már korábban kitaposta útját. Hajtja a kíváncsiság, hogy is lehetne másképp, így követi a lábnyomokat, és egy kis szakaszt letudva a távolban derengő fényt is észreveszi. Már majdhogynem kárörvendve elmosolyodik, hogy rajtakapott valakit valami rosszaságon, amikor közelebb érve egy egyértelműen hóemberépítő akcióba ütközik.
- Hm, nem lett volna ésszerűbb még világosban nekiállni? – pálcája fénykörében láthatóvá válik a mindig unottnak tűnő arckifejezés, és a szája sarkában bujkáló halvány mosoly. Persze, hogy beleköt, bár az is kétségtelen, hogy így izgalmasabb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=565824#post565824][b]Sebestyén Bianka - 2016.01.24. 11:55[/b][/url]

Nem igazán zavartatom magam, nem is nagyon törődök semmivel, hisz az a lényeg, elkészüljön, és lehetőleg ne egyen meg közben semmi, sőt, a legjobb lenne, ha nyugodtan, zökkenőmentesen tudnám ezt befejezni.
Az első nagy gömb már kész van, noha nem garantálom, hogy meg is marad rajta normálisan a másik kettő, így megállok és megtörlöm az arcom, mert a hó az esik. A sapka alól kilógó hajam már csurom víz, így már agyalok is a hajszárító bűbájon, csak, hogy ne a neszt kelljen hallgatnom, mert félő, tényleg fogom magam, és visszarohanok a kastélyba.
Nem vagyok bátor, félek én sok mindentől, csak vannak olyan elvetemült pillanataim, mikor nemes egyszerűséggel nem törődök ezzel.
Ahogy azzal sem, a semmiből hallok meg egy hangot, bár megrezzenek, mert ez elég hirtelen jött.
- Ha fényes nappal csinálnám, idejöttél volna ezt megkérdezni? - nézek a srácra felvont szemöldökkel, bár válaszolnia felesleges, hisz úgyis tudom, az nemleges lenne.
- Meg egyébként is... elméletileg ilyenkor nyugi van, és nem az én művem lenne az ügyeletes főlátványosság - igen, burkoltan kérdezek rá arra, ő vajon mit keres itt kint ilyenkor. Nem prefi, azt határozottan állíthatom, mert már mindegyikkel összesodort a sors valami miatt, nem is kell matekzseninek lennem ahhoz, hogy kiszámoljam, hányan vannak összesen.
- Akarsz segíteni? Úgy talán én is hamarabb végzek, és kevesebb eséllyel támad meg valami - vonok vállat, hisz mit szépítsünk. Még a birtokon is van veszély, nem is kevés. Egy occamy is nekirontott valakinek, egy csigaszerű akármi meg meg is ölt valakit, és... lehet, hogy tényleg gyáva nyúl leszek ezek után, de én valamiért egyikkel se szeretnék összefutni, akkor inkább már egy fél tucat prefi, azokkal még el is bírnék.