BK Fórum - Faház

Bianka

Ráérős léptekkel gázol a pár centi hóban, a szállingózó pihék megtelepszenek szövetkabátjának vállrészén és sapkáján, lassan eláztatva a ruhadarabokat. Nem zavarja a hideg, ahogy a tintaszínű égen megannyi ragyogó csillagra felnézve a szempilláján megülő cseppek sem. Az viszont túlzás, hogy odalenne ezért az időjárásért, mindenesetre a friss, érintetlen hó fedte táj szépségét elismeri.
Talán lenne jobb elfoglaltsága így estére, mégis inkább vágyik ki, császkálni egy kicsit a csendes, kellemes környezetben, mint az ilyenkor kissé nyomasztóvá váló, ódon falak közt tengődni. Ráadásul azok az átkozott festmények mindig akkora zajt csapnak, ha véletlen nagyobbat szusszan és fel meri ébreszteni őket, micsoda álnok tett! Idekinn viszont nem zavar senkit, és bizonyára Tristan nyugalmát sem fogja senki útját állni. Kesztyűs kezeit mélyre süllyeszti zsebeiben, a hűvös szellő ellen védekezve enyhén felhúzott vállakkal sétál céltalanul, egyre csak az erdő felé közeledve. Épp egy hete, hogy megérkezett az iskolába, és még mindig annyi felfedeznivaló vár rá, nem mondhatnám, hogy alaposan körülnézett a fiú, hamar érdeklődését veszti, igazság szerint. Most sem ez az elsődleges mozgatórugója a kitérőnek.
Csupán a véletlennek köszönhető, amiben egyébként nem igazán hisz, hogy arrafelé viszik lábai, amerre egy diáktársa már korábban kitaposta útját. Hajtja a kíváncsiság, hogy is lehetne másképp, így követi a lábnyomokat, és egy kis szakaszt letudva a távolban derengő fényt is észreveszi. Már majdhogynem kárörvendve elmosolyodik, hogy rajtakapott valakit valami rosszaságon, amikor közelebb érve egy egyértelműen hóemberépítő akcióba ütközik.
- Hm, nem lett volna ésszerűbb még világosban nekiállni? – pálcája fénykörében láthatóvá válik a mindig unottnak tűnő arckifejezés, és a szája sarkában bujkáló halvány mosoly. Persze, hogy beleköt, bár az is kétségtelen, hogy így izgalmasabb.