Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

Kedden kora délután az emberek többsége éppen sétál vissza a munkahelyére, miután gyorsan ebédelt, a legtöbb diák vizsgázik, vagy szorgalmasan magol, az anyukák pedig kitartóan indulnak neki délutáni sétájukra, hogy kajakómás gyermeküket körbemutogassák a többieknek, azzal a rejtett üzenettel, hogy ők milyen nagyszerű szülők.
Ebben az időpontban indulok el én is, egy nagyobb táskával, melyben minden van, ami a mai délutánhoz kell. Ötig szabad vagyok, a vacsorát előkészítettem és ma nem vizsgáztatok. Még a mosást és a teregetést is kiviteleztem, ami nálam igazán szép eredmény, régen voltam már ilyen rövid időn belül ennyire hatékony.
Nem sokkal egy után érek a tóhoz, mely most kihaltabb, mint bármikor, amikor erre járok. Nem is baj, amúgy is emberundoritiszem van, nem kell, hogy a fenti tevékenységek bármelyikének szerves része legyek. A stéget szemeltem ki magamnak, melyen többnyire diákok romantikáznak. A nap melegen süt, így mertem olyan összeállítást választani, mely meleget is ad, meg nem is, de leginkább kényelmes.
Kisétálva lepakolok, majd a táskából előkerül egy vastagabb szövésű, fekete pléd, melyre arannyal néhány szívet hímeztek, meg a könyv, amit ma magammal hoztam. Egy ismerősöm küldte, akit annak idején a közbenjárásomra a férjem szponzorált. Azóta sikeres író lett, és ezt ezzel az egyik első példánnyal hálált meg, hiába mondtam neki, hogy erre igazán nincs semmi szükség. A könyv azonban olvastatja magát, de egy aktív kiskölyök mellett esélytelen. A gyerekem pedig mostanában, ha nem kap elég figyelmet harap, így kénytelen vagyok rá koncentrálni. De nem most. Most szépen ott van bent az iskolában, békében. Majd megyek érte, pár óra múlva, addig azonban felcsapom a napszemüvegem, az ölembe ejtem az epres limonádém, és felcsapom a huszonhatodik oldalt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716434#post716434][b]Oravecz Tatiana - 2018.03.13. 14:56[/b][/url]

Kedden kora délután az emberek többsége éppen sétál vissza a munkahelyére, miután gyorsan ebédelt, a legtöbb diák vizsgázik, vagy szorgalmasan magol, az anyukák pedig kitartóan indulnak neki délutáni sétájukra, hogy kajakómás gyermeküket körbemutogassák a többieknek, azzal a rejtett üzenettel, hogy ők milyen nagyszerű szülők.
Ebben az időpontban indulok el én is, egy nagyobb táskával, melyben minden van, ami a mai délutánhoz kell. Ötig szabad vagyok, a vacsorát előkészítettem és ma nem vizsgáztatok. Még a mosást és a teregetést is kiviteleztem, ami nálam igazán szép eredmény, régen voltam már ilyen rövid időn belül ennyire hatékony.
Nem sokkal egy után érek a tóhoz, mely most kihaltabb, mint bármikor, amikor erre járok. Nem is baj, amúgy is emberundoritiszem van, nem kell, hogy a fenti tevékenységek bármelyikének szerves része legyek. A stéget szemeltem ki magamnak, melyen többnyire diákok romantikáznak. A nap melegen süt, így mertem olyan összeállítást választani, mely meleget is ad, meg nem is, de leginkább kényelmes.
Kisétálva lepakolok, majd a táskából előkerül egy vastagabb szövésű, fekete pléd, melyre arannyal néhány szívet hímeztek, meg a könyv, amit ma magammal hoztam. Egy ismerősöm küldte, akit annak idején a közbenjárásomra a férjem szponzorált. Azóta sikeres író lett, és ezt ezzel az egyik első példánnyal hálált meg, hiába mondtam neki, hogy erre igazán nincs semmi szükség. A könyv azonban olvastatja magát, de egy aktív kiskölyök mellett esélytelen. A gyerekem pedig mostanában, ha nem kap elég figyelmet harap, így kénytelen vagyok rá koncentrálni. De nem most. Most szépen ott van bent az iskolában, békében. Majd megyek érte, pár óra múlva, addig azonban felcsapom a napszemüvegem, az ölembe ejtem az epres limonádém, és felcsapom a huszonhatodik oldalt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716436#post716436][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.13. 15:33[/b][/url]

Max teljesen szerelmes volt az időjárásba. Jóllehet, német volt, akiről gyakran állították, hogy nem érdekli az olyasmi, mint az időjárás, mert oh, boy, hát náluk úgysincs olyan meleg soha. Pláne a tengerparti részek, na, ők tudják értékelni, hogy mijük van, nem is akartak soha harminc fokot a fürdéshez. De azért mégis, ahogy a napsugarak a bőrét érintik, kellemeset sóhajt fel. Még megissza a gőzölgő kávé maradékát, kétszer forrázva le közben a kezét, mielőtt a pórázt felcsattintotta volna Pascal nyakörvére.
Aztán elindult vele, hogy egy hosszabb sétát tegyenek. Olyan gondolatok is forogtak a fejében, hogy esetleg később még kihoz pár más kutyát is, de most csak ő volt, a Frenchie, meg a labdája.
Nem nagyon akart emberek közé menni, mert úgy érezte, az már sok lenne neki, de közben meg mégis a szabad levegőre vágyott. Ilyenkor úgy érzi, bonyolultabb az élete, mint szeretné. Szóval csak hagyta, hogy a kutya vezesse, aki végül a tavacska partját választotta magának. Kicsit bele is nyújtotta a lábát, de gyorsan ki is húzta, láthatóan még neki is hideg volt, mire Max rosszallóan megrázta a fejét.
- Mondtam, hogy ne csináld! - dorgálta meg, majd felpillantott, a stég irányába és egy pillanatra igen nagy volt rajta a dilemma. Ha most elfut, talán nem kell szóba állnia az exfeleséggel, ha nem... elképzelni is rossz. Szóval nyelt egy nagyot, majd intett a nőnek. - Még mindig nem tudom, miért kerestél!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716439#post716439][b]Oravecz Tatiana - 2018.03.13. 16:24[/b][/url]

A nyugalom teljesen átjár, a könyv oldalai pedig csak úgy fogynak, mire először eszembe jut, hogy innom kéne már a negyvenkettedik jön. Az meg ugye az élet értelme, ebből adódik, hogy ha nem iszok, baj lesz. Éppen ezért letettem a könyvet, majd kortyoltam párat, hogy mégse itt forduljak bele a vízbe, hiszen nincs a környéken egy jóképű hős se, aki kimentene, majd vissza a könyvhöz. Bumm az ötvenedik.
Ekkor hallom meg a hangot, amit komolyan mondom, akkor se tudnék összetéveszteni senkivel, ha amnéziás lennék, Liebhart. Egy pillanatig elgondolkozom rajta, hogy mégiscsak jobb lenne a tóba vetni magam, de az túl nagy zajjal járna. Inkább visszafordulok a könyv felé, és igyekszek kaméleonként beleolvadni a környezetbe. Nyilván ezt nem egy lila nadrágban és fekete felsőben fogom a legjobban elérni, tekintve, hogy az éledő táj körülöttem zöld meg kék. Kellemetlen, de hátha. Nem nagyon van ínyemre a kommunikáció vele, főleg mivel tönkretette a laptopomat is.
Pillangó vagyok, faág, bogyó, nem is vagyok itt, csak sétálj tovább. Már nem is tudok a könyvre koncentrálni, mert közben végig az van bennem, hogy itt van, és amíg nem megy el, addig bármelyik pillanatban észre vehet. Megtörténik, érzem magamon a pillantását, és igyekszem nem viszonozni. Betű, könyv, olvass! Korholom már a végén magam, de minek, hiszen ha akar, megszólít, és meg akar szólítani. Férfiak.
- Egy másik Maximilian Liebhartot kerestem, félrenyomtam.
Mondjuk, ha csak azt mondtam volna, hogy félrenyomtam, jobban elhinné, belőle elég kevés szaladgál a bolygón, nem hiheti ő sem, hogy ismerek még egyet, vagy nyolcat. Inkább intek neki, és megpaskolom a magam melletti részt, odafér a popója, meg még a kutyus is, aki valljuk be, eléggé nagyon aranyos.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716442#post716442][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.13. 16:50[/b][/url]

Egyiküknek sem volt az ínyére a váratlan találkozó, de ugye ismerősök és Maxnak amúgy is nagy a szája, így nehéz lett volna megállnia, hogy legalább egy kicsit ne próbáljon meg beszélni. Még ha utólag meg is bánja, mert ha csendben marad, most nyugalma lenne. Helyette megjegyezte, hogy még mindig nem tudja, hogy miért kereste őt a nő. Mert ugye korábban volt tőle egy nem fogadott hívása, de akkor még épp elég dühös volt hozzá, hogy ne akarjon vele mobilon bájcsevegni.
- Nincs több olyan, mint én. - Még el is vigyorodott hozzá, szélesen, olyan tipikus Maxisan, mielőtt még zsebre vágott kézzel közelebb indult volna. A kiskutya már amúgy is érdeklődését vesztette a víz kapcsán. Helyette közelebb sétáltak, a morbid módon magas férfi, az ennél is furcsán kisebb kutyussal. Változott pár dolog azóta, hogy nem találkozott a nővel, például hosszabb lett a haja és megházasodott.
- Neked van olyanod is, hogy szabadidő? - kérdezte enyhén felvont szemöldökkel, mert úgy tudta, hogy abból nem igen van a nőnek. Vagy legalábbis nagyon kevés, azt sem hitte volna, hogy egy könyvvel tölti, kint a vízparton. A kutyus mindeközben közelebb óvakodott Tatihoz, bizonytalanul a levegőbe is szimatolt, hogy megismerje az idegent. - Mi jót olvasol?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716445#post716445][b]Oravecz Tatiana - 2018.03.13. 17:14[/b][/url]

- Na látod, ebben határozottan igazad van, valóban nincs még egy olyan, mint amilyen te vagy.
Elmosolyodtam én is, mert úgy nézett ki, hogy a D-vitamin hiány okán extra bunkó voltam vele, pedig az alap bunkóság is bőven elég lett volna. Ilyen ez őszi-téli időszak, kegyetlen. Mivel közelebb értek, egy pillanatra el is felejtem Maxot, és inkább a kutyus felé fordítottam minden figyelmem.
- Hejhó Pascal, örülök, hogy végre találkoztunk.
Kinyújtom óvatosan a kezem, de csak annyira, hogy ne ijedjen meg tőle. A könyököm a térdemen pihentetem, és megint visszafordulok a férfi felé, ha már egyszer itt van, ugyebár.
- Biztos, hogy nem ülsz le? Eléggé magas vagy.
Nem mintha ezzel ne lenne tisztába. Én alapból is alacsony vagyok, hozzá képest meg aztán főleg, és most még ülök is, szóval nyilván, ha beszélgetek vele, akkor a fejét szeretném látni, és nem a térdét. Nem fogom a vízbe lökni, vagy ilyesmi, szerencsére eléggé felnőtt lettem már az ilyen apró marhaságok tekintetében. Bár most, hogy eszembe jutott… elgondolkodtató.
- Én is nehezen hiszem el, hogy van, szóval, csak csendesen mondd ki. Az igazgató azt mondta, pihenjek egy napot, ha ma úgysem vizsgáztatok, szóval van egyetlen napom, amikor nyugi van, béke, és napsütés, jajj Maxy, én úgy szeretem a napsütést, olyan jó.
Nem is veszem észre, hogy becézem, csak úgy kicsúszik, már majdnem olyan, mintha barátok lennénk. Jó dolog az ilyesmi, nem? De. Csak nem ártana dolgozni is rajta. Ez nálunk nem úgy megy, mint másoknál, hogy puff, barátok, nálunk sajnos ahhoz túl sok minden történt.
- Az egyik barátom kézirata. Nagyon tehetséges. Ajándékba küldte, mert anno rávettem Kristófot, hogy támogassa anyailag. Angelica Asprans, nem tudom, ismered-e, krimiket ír. Álnév csak, ráadásul a neme sem ez. Méregkeverő. Kicsi a világ.
Pillantok rá mosolyogva, mivel ő is az. A mosolyom pedig, hihetetlen, de kedves. Tudok én ilyen is lenni. Kedves, barátságos, már szinte kedvelhető. Ritka kincs ez a pillanat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716451#post716451][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.13. 20:40[/b][/url]

Érezte, hogy a nő szavai akár sértésként is értelmezhetőek, de nem akarta ilyesmin felkapni a vizet, teljesen fölösleges lett volna. Ő is tudta, hogy nem egyszerű eset és valószínűleg soha nem is lesz az.
A nő ráköszönt a kutyára, tudta ki ő, hiszen Luca mesélt róla, hogy bizony, nem csak gyűrűvel, de egy ilyen csodával is gazdagodtak a december folyamán. Már hangja is volt, igaz, nem lehetett vele nagyon dicsekedni, mert hát... érdekes volt. A kutyus felé nyújtotta az ujjait, mire az kicsit visszahúzódott, majd megint előrehajolt, hogy megszaglássza.
- Nem tudom, nem jó ez így? - nevetett fel kicsit Max, tisztában volt vele, hogy akkora, mint egy hegyomlás és ezen az sem segít, hogy Tati éppen ül. De végül kis szusszanással törökülésbe ejtette magát a kis pléden, így legalább a nőt is sokkal jobban hallotta.
- Majd suttogok, még a végén valaki megtudja! - kuncogott fel Max, kissé hátra billentve a fejét, hogy a napsütés nagyobb felületen érje az arcát. - Nekem is hiányzott már, elég rég nem láttam.
A könyvről ugyan nem tudta megállapítani, hogy mi az, de aztán a nő készségesen kisegítette, hogy az egy ismerőse kötete és hogy azért kapta, mert anyagilag meg lett segítve anno.
- Lehet, hogy ismerem, nem lepne meg, de még nem olvastam tőle könyvet - ingatta meg kicsit a fejét, egyik szemét csukva tartva, a másikkal Tatira hunyorított, kissé felé biccentve a fejét. - Mit ajánlasz tőle? Mostanság van egy kis időm, nem lenne rossz valami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716462#post716462][b]Oravecz Tatiana - 2018.03.13. 21:55[/b][/url]

Max

- Köszi, tudom, hogy ha ki akarnál nyírni, kitörnéd a nyakam, hogy ne rád gyanakodjanak, de ne ma gyakorolj rá. Olyan szép az idő.
Hálásan pillantok rá, hogy mégiscsak leült mellém. Itt most csak ketten vagyunk, és nem hiszem, hogy félnie kellene bármilyen pletykától, elvége csak ketten vagyunk most itt, plusz Pascal, de nem hinném, hogy ő alkotja az Edictum pletyka rovatát. Ha mégis, akkor én töröm ki a saját nyakam.
- Sosem élvezik ki az emberek, ezért szomorúvá válik, és elbújdosik, és bár nincs távol sokáig, mégis nagyon érezhető a hiánya.
Valami hasonlót magyaráztam a minap Eszternek is, így most már külön köszönünk reggel a napnak is, tizennyolc plüss mellett egy Nap üdvözlés ide vagy oda már nem nagyon számít.
- Húúú, mit nem? Ajánlom a Maria-t, öt férfi Matthew, Atos, Rafael, Ivan és Alexander időt futnak egymással és az idővel, hogy minél több embert kiiktassanak a listájukról. Nem tudod nem kedvelni a szereplőket, aztán ott van a Vérző szemek, a Macska a hóban, mondjuk az brutális, lélekölő, és a Pillangók szárnyai lehullnak, na ott rendesen letargiába estem. Imádom, ha meg tudnak döbbenteni, és ő megteszi minden alkalommal. Ha rám hallgatsz a Vérző szemekkel kezded, aztán a Maria, a Pillangók szárnyai, aztán a Macska a hóban. De kegyetlen az összes, viszont ha csak egyre van időd, akkor a Pillangók szárnyai lehullnak.
Régen nem lelkesültem fel ennyire, és nem mondtam neki ilyen sok mindent, főleg nem ilyen normálisan. Láss csodát, erre is képesek vagyunk. Egy pillanatra elhallgatok, majd elnevetem magam.
- Tudod, a Pillangót duplán ajánlom neked, mert rólam mintázták a női főhőst. Kegyetlen. Te élveznéd.
Tekintve, hogy brutális módon megkínoznak és meggyilkolnak benne háromszáz oldalon át, tényleg csak ajánlani tudom. Még a végén megsajnálna és megkedvelne.
- Eszter harap. Ha valami nem tetszik neki, megharapja azt, aki olyat mond, ami nem jön be neki. A múltkor az óvónőt harapta meg, aztán közölte vele, hogy büdös íze van. Behívattak, ott ültem azokon a kicsi székeken, és ment el mellettem a sok gyerek, én meg vártam az igazgatóra és égett a pofámról a bőr.
Még visszaemlékezni is rossz. Elhúzom a számat, és elpillantok a tó másik fele felé, majd vissza Maxra.
- Téged hívtalak, aztán arra gondoltam, hogy te csak tudni akartad, de ennyi. Letettem, felhívtam Kristófot, de nem vette fel. Nem is baj, mert ha meghallom a hangját, elmondom neki, hogy nem az ő gyereke. De akkor vissza kell vennem a Mácsait, és vissza kell fizetnem a pénzt, amit néha küldött, meg amit Esztire költött, és az rengeteg pénz, fogalmam sincs, honnan tudnám ezt megtenni.
Most legalább meg tudunk élni. Nem jól, nem nagyszerűen, de normálisan, viszont egy ideje mindig ezen kattogok, hogy ha ez kiderül, akkor mit fogok csinálni. Tudom, hogy nem helyes elfogadni azt a pénzt, vagy viselni a nevét, de félek tőle, hogy mi lesz utána.
- Szóval csak ültem ott, nyomkodtam a névjegyzéket, és azon gondolkoztam, hogy milyen rohadtul egyedül vagyok. És hogy a kisemberek milyen gonoszak egymással. Borzalmas dolog ott ülni, az ő szintjükön, és látni a gonoszságot a szemükben. Eléggé ijesztő gondolat, hogy Eszti se jobb, mint ők.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=717470#post717470][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.20. 13:31[/b][/url]

Elég költőien fogalmazta meg a nő, hogy miért is nincsen napsütés többször, mire Max egy pár pillanatig érzelemmentes arccal meredt a semmibe, a térdén támaszkodva, majd elismerően bólogatott, hogy valami valóságalapja biztosan van a dolognak. Vagy csak fizika, de most nem akart ebbe is belekötni.
- Nem tudom még, hogy mennyire lesz időm, fogalmam sincs leginkább semmiről. Attól függ, hogyan alakul a következő félév az egyetemen, a meló Münchenben és hogy tudom ezt összeegyeztetni a méregkeveréssel meg azzal, hogy Luca hogy dolgozik - számolgatott fejben, de már abba is beleszédült, hogy csak azt végigmondja, hogy miket kell majd számításba vennie. Most is előfordult, hogy az éjszaka közepén keverte ki a mérgeket, mert máshogy egyszerűen nem jött ki 24 órából.
A kijelentésre, hogy miért ajánlja neki Tati a könyvet, akaratlanul is felhorkant. Nem azért, mert baja lenne az exfeleségével - szokott lenni, de most épp semmi nem jutott az eszébe -, csak nem értette, ez miért indok.
- Igen, mesélte... már hogy megharapott valakit, azt hiszem, lehet, hogy ez volt az. Nem esküdnék meg rá - próbálta visszafojtani a nevetést, ahogy maga elé képzelte az óvodásokra méretezett széken ülni a nőt, ahogy szorongatja a táskáját.
Összességében egy kicsit sajnálta Tatit, amiért ilyen helyzetbe került. Azt nem mondta, hogy önhibáján kívül, magának nem szokott hazudni, de mégis ott volt a szar kellős közepén, leginkább egyedül.
- Csak ez aggaszt? Már  hogy a dolgok anyagi vonzata? - pontosított, volt a hangjában valami egészen nyugtató, Liebharttól nem megszokott. Még magának is alig merte bevallani, hogy most éppen segítséget készült felajánlani. Nem volt ez szokása.
- Hívhatsz. Mármint... nincs veled bajom, Iza. Rettenetesen fel tudsz b.szni, mikor indokolatlan szemétségeket vágsz a fejemhez, de ettől függetlenül ez asszem mindig így volt - rántott egyet a vállán nemtörődöm módon, miközben Pascalt simogatta kicsit, aki időközben a férfi kezében lévő pórázt kezdte rágcsálni, félig lefekve oda. - De tudom milyen ez. Voltam már így, évekkel ezelőtt. Hogy nincs kihez fordulni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=718283#post718283][b]Oravecz Tatiana - 2018.03.26. 21:32[/b][/url]

- Ez kimondva is eléggé sok minden, de átélve se hiszem, hogy leányálom.
Kicsit olyan, mint ez az egyedülálló szülőség. Bár igazán büszke vagyok magamra, már majdnem, hogy jól működöm így. Két év kellett hozzá, az tény, de lassan kezdek büszke lenni magamra. Igazán eredményesnek érzem, hogy sikerült rutint és menetrendet ültetni a hétköznapjainkba, méghozzá olyan módon, hogy az nem ártalmas egy hatéves fejlődésére és szervezetére. Ez azért elég jó egy olyan nőtől, aki éjjel volt ébren és aktív, kocsmákban dolgozott, és napközben leginkább aludt vagy henyélt, divatlapokat olvasgatva.
- Csak egyszer tette, vagy kétszer. Illetve háromszor, de az első és a harmadik ugyanaz volt, nem tudom, az mennyire számít. Az a helyzet, hogy a nevelője engem is meg akart büntetni, amikor ezt a nézetemet megosztottam vele, de szerintem jogos. Akit egyszer megharaptak, az számíthat rá, hogy megint meg fog történni.
Jó, nem valószínű, hogy ilyen meglátásokkal az év anyja címre kellene pályáznom, nem is nagyon tervezem, mert még a végén valakinek a kelleténél jobban feltűnik az alkalmatlanságom, és akkor mi lesz? A gyereket az apjának ítélik? Hahaha. Viccesek vagyunk nagyon.
- Mi más aggasztana? Más nők is felnevelik legalább egy, de sokszor több gyermeküket egyedül, és teljesen életképes, ép gondolkodású utódokról beszélünk. Én is képes vagyok rá, vagy ha én nem, hát Zója segít.
Leginkább az a biztos, hogy Zója megoldja, ha én éppen totálisan alkalmatlan lennék. Hiszek benne, és a tény, hogy a közelemben van, azért eléggé megnyugtató tud lenni.
- Azt hiszem, ez kölcsönös, te is egy ritka nagy gyökér tudsz lenni velem, és bántó és egy rohadék. Mintha csak én lettem volna szemét ebben az egészben, pedig ez nem igaz. Nem tartom jogosnak. Az anyám, az anyád, te és én, mi mind hibáztunk. Rengeteget.  
Szeretném kimondani, hogy egyesül Eszti nem volt hiba, de nem tudom kimondani. Ott még valahogy nem tartok. Egyelőre elfogadtam, hogy van, hogy az enyém. Feltétel nélkül szeretem, de nem tudok még maradéktalanul nem hibaként rá tekinteni. Tudom, hogy ez borzalmas, tudom, hogy nem vagyok jó ember, mert így látom a helyzetet
- Nem akarlak kihasználni, meg rajtad lógni. Fel kell nőnöm, de azért szerintem már egész jól csinálom, nem? Van valami fejlődés.