Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716436#post716436][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.13. 15:33[/b][/url]

Max teljesen szerelmes volt az időjárásba. Jóllehet, német volt, akiről gyakran állították, hogy nem érdekli az olyasmi, mint az időjárás, mert oh, boy, hát náluk úgysincs olyan meleg soha. Pláne a tengerparti részek, na, ők tudják értékelni, hogy mijük van, nem is akartak soha harminc fokot a fürdéshez. De azért mégis, ahogy a napsugarak a bőrét érintik, kellemeset sóhajt fel. Még megissza a gőzölgő kávé maradékát, kétszer forrázva le közben a kezét, mielőtt a pórázt felcsattintotta volna Pascal nyakörvére.
Aztán elindult vele, hogy egy hosszabb sétát tegyenek. Olyan gondolatok is forogtak a fejében, hogy esetleg később még kihoz pár más kutyát is, de most csak ő volt, a Frenchie, meg a labdája.
Nem nagyon akart emberek közé menni, mert úgy érezte, az már sok lenne neki, de közben meg mégis a szabad levegőre vágyott. Ilyenkor úgy érzi, bonyolultabb az élete, mint szeretné. Szóval csak hagyta, hogy a kutya vezesse, aki végül a tavacska partját választotta magának. Kicsit bele is nyújtotta a lábát, de gyorsan ki is húzta, láthatóan még neki is hideg volt, mire Max rosszallóan megrázta a fejét.
- Mondtam, hogy ne csináld! - dorgálta meg, majd felpillantott, a stég irányába és egy pillanatra igen nagy volt rajta a dilemma. Ha most elfut, talán nem kell szóba állnia az exfeleséggel, ha nem... elképzelni is rossz. Szóval nyelt egy nagyot, majd intett a nőnek. - Még mindig nem tudom, miért kerestél!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716442#post716442][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.13. 16:50[/b][/url]

Egyiküknek sem volt az ínyére a váratlan találkozó, de ugye ismerősök és Maxnak amúgy is nagy a szája, így nehéz lett volna megállnia, hogy legalább egy kicsit ne próbáljon meg beszélni. Még ha utólag meg is bánja, mert ha csendben marad, most nyugalma lenne. Helyette megjegyezte, hogy még mindig nem tudja, hogy miért kereste őt a nő. Mert ugye korábban volt tőle egy nem fogadott hívása, de akkor még épp elég dühös volt hozzá, hogy ne akarjon vele mobilon bájcsevegni.
- Nincs több olyan, mint én. - Még el is vigyorodott hozzá, szélesen, olyan tipikus Maxisan, mielőtt még zsebre vágott kézzel közelebb indult volna. A kiskutya már amúgy is érdeklődését vesztette a víz kapcsán. Helyette közelebb sétáltak, a morbid módon magas férfi, az ennél is furcsán kisebb kutyussal. Változott pár dolog azóta, hogy nem találkozott a nővel, például hosszabb lett a haja és megházasodott.
- Neked van olyanod is, hogy szabadidő? - kérdezte enyhén felvont szemöldökkel, mert úgy tudta, hogy abból nem igen van a nőnek. Vagy legalábbis nagyon kevés, azt sem hitte volna, hogy egy könyvvel tölti, kint a vízparton. A kutyus mindeközben közelebb óvakodott Tatihoz, bizonytalanul a levegőbe is szimatolt, hogy megismerje az idegent. - Mi jót olvasol?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=716451#post716451][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.13. 20:40[/b][/url]

Érezte, hogy a nő szavai akár sértésként is értelmezhetőek, de nem akarta ilyesmin felkapni a vizet, teljesen fölösleges lett volna. Ő is tudta, hogy nem egyszerű eset és valószínűleg soha nem is lesz az.
A nő ráköszönt a kutyára, tudta ki ő, hiszen Luca mesélt róla, hogy bizony, nem csak gyűrűvel, de egy ilyen csodával is gazdagodtak a december folyamán. Már hangja is volt, igaz, nem lehetett vele nagyon dicsekedni, mert hát... érdekes volt. A kutyus felé nyújtotta az ujjait, mire az kicsit visszahúzódott, majd megint előrehajolt, hogy megszaglássza.
- Nem tudom, nem jó ez így? - nevetett fel kicsit Max, tisztában volt vele, hogy akkora, mint egy hegyomlás és ezen az sem segít, hogy Tati éppen ül. De végül kis szusszanással törökülésbe ejtette magát a kis pléden, így legalább a nőt is sokkal jobban hallotta.
- Majd suttogok, még a végén valaki megtudja! - kuncogott fel Max, kissé hátra billentve a fejét, hogy a napsütés nagyobb felületen érje az arcát. - Nekem is hiányzott már, elég rég nem láttam.
A könyvről ugyan nem tudta megállapítani, hogy mi az, de aztán a nő készségesen kisegítette, hogy az egy ismerőse kötete és hogy azért kapta, mert anyagilag meg lett segítve anno.
- Lehet, hogy ismerem, nem lepne meg, de még nem olvastam tőle könyvet - ingatta meg kicsit a fejét, egyik szemét csukva tartva, a másikkal Tatira hunyorított, kissé felé biccentve a fejét. - Mit ajánlasz tőle? Mostanság van egy kis időm, nem lenne rossz valami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=717470#post717470][b]Maximillian Liebhart - 2018.03.20. 13:31[/b][/url]

Elég költőien fogalmazta meg a nő, hogy miért is nincsen napsütés többször, mire Max egy pár pillanatig érzelemmentes arccal meredt a semmibe, a térdén támaszkodva, majd elismerően bólogatott, hogy valami valóságalapja biztosan van a dolognak. Vagy csak fizika, de most nem akart ebbe is belekötni.
- Nem tudom még, hogy mennyire lesz időm, fogalmam sincs leginkább semmiről. Attól függ, hogyan alakul a következő félév az egyetemen, a meló Münchenben és hogy tudom ezt összeegyeztetni a méregkeveréssel meg azzal, hogy Luca hogy dolgozik - számolgatott fejben, de már abba is beleszédült, hogy csak azt végigmondja, hogy miket kell majd számításba vennie. Most is előfordult, hogy az éjszaka közepén keverte ki a mérgeket, mert máshogy egyszerűen nem jött ki 24 órából.
A kijelentésre, hogy miért ajánlja neki Tati a könyvet, akaratlanul is felhorkant. Nem azért, mert baja lenne az exfeleségével - szokott lenni, de most épp semmi nem jutott az eszébe -, csak nem értette, ez miért indok.
- Igen, mesélte... már hogy megharapott valakit, azt hiszem, lehet, hogy ez volt az. Nem esküdnék meg rá - próbálta visszafojtani a nevetést, ahogy maga elé képzelte az óvodásokra méretezett széken ülni a nőt, ahogy szorongatja a táskáját.
Összességében egy kicsit sajnálta Tatit, amiért ilyen helyzetbe került. Azt nem mondta, hogy önhibáján kívül, magának nem szokott hazudni, de mégis ott volt a szar kellős közepén, leginkább egyedül.
- Csak ez aggaszt? Már  hogy a dolgok anyagi vonzata? - pontosított, volt a hangjában valami egészen nyugtató, Liebharttól nem megszokott. Még magának is alig merte bevallani, hogy most éppen segítséget készült felajánlani. Nem volt ez szokása.
- Hívhatsz. Mármint... nincs veled bajom, Iza. Rettenetesen fel tudsz b.szni, mikor indokolatlan szemétségeket vágsz a fejemhez, de ettől függetlenül ez asszem mindig így volt - rántott egyet a vállán nemtörődöm módon, miközben Pascalt simogatta kicsit, aki időközben a férfi kezében lévő pórázt kezdte rágcsálni, félig lefekve oda. - De tudom milyen ez. Voltam már így, évekkel ezelőtt. Hogy nincs kihez fordulni.