Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mivel nemrég jöttem, két választásom volt. Lenyűgözöm apámat azzal, hogy átmegyek a vizsgákon, vagy marad az érdekházasság Lyrával. Nem tudom, hogy megéri vesződni egyáltalán az előbbivel, viszont elég későn jöttem ahhoz, hogy ne tudjam az anyagokat. Így egy választásom maradt, meglátogatni a tanári szobát és minden fellelhető vizsgát magamhoz venni, aztán gyorsan lemásoltatni valakivel éjjel és reggel visszatenni, mintha mi sem történt volna. Mivel már elég késő van, a kastély is aludni tért, én fel is kerekedem a kapucnis felsős melegítőmben. Így kevésbé vagyok feltűnő, főleg azért, mert a fejemre is húzom a fekete kapucnit, nehezebben kapnak el a prefik. Nem, mintha tartanék tőlük, de akkor hol marad az izgalom? Lassan megérkezem a tanárihoz, de még lehet benn valaki, szóval előbb körbe kellene néznem. Gyorsan még körülnézek, majd az ajtó közepére irányítom a pálcámat.
- Insidiae! – suttogom határozottan, az ajtón egy kis rész áttetszővé válik, amin be tudok nézni. Odabent sötétség honol, szerencsém van, nincs bent senki sem.
- Alohomora! – a zár halkan kattan, majd megpróbálom lenyomni a kilincset. Csak nem olyan buták a tanárok, hogy csapdát tegyenek az ajtóra. Az ajtó kinyílik, én pedig bejutok végre a tanári szobába. Becsukom az ajtót, majd egy Lumossal gyújtok egy kis fényt. Egy kislámpást is meggyújtok, majd eloltom a pálcámat. Szuper, minden itt van, ami nekem kell. A tanáriban sok asztalon halomban van egy csomó pergamen.
- Invito SVK vizsga! – határozottan és kissé hangosabban próbálom meg a lehetetlent. Nincs sok esély rá, hogy ezzel megtaláljam, de adok egy esélyt az életnek, hogy igazolja zsenialitásom. Nos, úgy tűnik ez még várat magára egy-két napot. Természetesen nem sikerül, dühös is vagyok eléggé, így kénytelen leszek megkeresni Stanwood asztalát. Elindulok, és a névtáblákat kezdem nézni: Vécsey, Maróti, Markovits, Rédey, McNeilly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A rellonosoknak szerintem egyszer kötelező betörniük a tanáriba, amíg ide járnak. Már csak azért is, nehogy elfelejtsék a diákok, hogy milyen is a rellonos lét, folyton arra kell figyelni, hogy a többi rellonos ne nézzen le. Mondjuk, engem hullára nem érdekelnek a többiek, már a nevem többet ér a felénél, a többi meg… ugyan, csak egy-két érdemes van arra, hogy egyáltalán szóba álljak vele. A többieket pedig eltűröm, mégiscsak a zöldeket erősítik. Markovits is megmondta, hogy mindenki bajnok, azon a kerekasztalos megbeszélésen, vagy mi a szösz volt az. A lényeg viszont, hogy bejutottam és már Stanwood asztalánál járok. Sajnos tele van papírral, a fene se tudja, hogy meddig kell kutakodnom ma. Nem hallom, hogy nyílik az ajtó, azt viszont, hogy valaki elesik már igen. A pálcámmal a kezemben fordulok meg hirtelen és lépek egyet előre. Pont rátaposok a vörös hajú, ízléstelen öltözékű lány papírjára, amit esés közben eldobott és elém reppent. ~ Hát, ez se tanár, vagy ha igen, kiiratkozom! ~ Nézem, ahogy felém igyekszik négykézláb ez a szerencsétlen, majd elkezd felmászni rám. Amint meglátom az arcát, már biztos vagyok benne, hogy nem teljesen épelméjű, márpedig a bolondokkal vigyázni kell!
- Amúgy, csak úgy tényleg halkan kérdezem. Te normális vagy? – nézek rá, és ha elég ügyes, kiolvashatja a tekintetemből, hogy mit és hogyan gondolok róla. Ha sikerül neki, nem lesz túl vidám.
- Mindenképpen tanár vagyok, úgyhogy nyomjál le szépen húsz fekvőtámaszt – horkanok fel, majd most már észre is veszem, hogy a rajzát keresi rajtam. Mivel mindenképpen előnyben vagyok vele szemben, lenyúlok a rajzáért és felveszem, csak éppen nem emelem fel a lábamat, elszakítva a rajzot ezzel. A maradékot megnézem, elég szánalmas, szóval össze is gyűröm és elpöckölöm a kezemből valamerre.
- Kár lett volna, talán egy troll felét megért volna, mert használtál rajzeszközt – kuncogok, majd megtaposva a még mindig a lábam alatt lévő cuccot, ellépek a ”rajzról”.
- Megkíméltelek a leégéstől, szóval most már mehetsz is, nekem dolgom van – nézek rá úgy, hogy érzékelje, mennie kell. Aztán visszafordulok Stanwood asztalához és keresni kezdem a dolgozatot, persze nem túl esztétikusan…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem gondoltam volna, hogy ide ilyen emberek is járnak. Emberek? Nem is tudom, hogy minek nevezzem ezt a vörös hajú izét, még szolgának sem fogadnám el. Ismételget, mint egy papagáj, de látszik rajta, hogy nem azért, mert a kedvemben szeretne járni, vagy mert felismert, hanem, mert ő ilyen. Ilyen fogyatékos, aki már csinálja is a fekvőtámaszokat. Komolyan mondom, nem normális. Szórakoztató egy ideig, de gyorsan unalmassá válik. Nincs időm az ilyenekre.
- Nadine-nel értek egyet, bárki legyen is az az éleslátó nő – már az is furcsa nekem, hogy ezt csak egyvalaki vette észre eddig. Biztos cukinak, meg ilyennek tartják ezt a viselkedést, de nekem inkább nyomi, mintsem több lenne. Ez van kislány, mehetsz vissza az óvodába, ott még jól áll.
A rajzával muszáj azt tennem, amit. Kénytelen vagyok megsemmisíteni ezt a ”rajzot”, hogy a világ normális maradjon. Nem való ide ez a kétéveseknek is sértő fércmunka.
- Nem elrontottam, megsemmisítettem. Hogy nézett már ki, ne legyél nevetséges. Akkor troll, mint a ház, bár meg akartalak kímélni, hogy troll fölét adtam elsőre. Vannak bennem is érzések – röhögöm pofán a kiscsajt, tényleg csodálkozom, hogy ő nem veszi észre, hogy milyen béna ez a rajz. Legalább megrajzoltatná valakivel és úgy adná be. Meghökkenek azon, hogy van képe feltételezni, hogy én, Farkas Zétény, leülök vele rajzolgatni, mint egy ovis.
- Röhög a vakbelem, öcsém! Nem vagyok olyan nyomi, mint a barátaid és te, ha vannak egyáltalán haverjaid. Azt lesheted, hogy én valaha(!) leülök veled rajzolgatni, de jobb, ha még  a nagyterembe is a másik végére ülsz az asztalnak, hogy nyugodtan tudjak enni – csak rázom a fejem, majd visszafordulok az SVK tanár asztalrészéhez és módszeresen kutatni kezdek. A kiscsaj természetesen nem tud napirendre térni, és sírni kezd, meg csapkodni a hátamat. Esküszöm nem normális, és mindjárt kap egy taslit is, ha nem hagyja abba. Nem szívesen ütnék meg nőt, még ha csak kizárólag a szervei miatt nő, a viselkedése inkább egy beteg óvodásé, akitől elvették a játékát. Hah, végül is ez történt.
Nem hagy nyugodni és bemászik elém, hogy figyeljek rám. Kezdek kiakadni, az egyik kezem már ökölben van, és eléggé mérgesen nézek rá ahhoz, hogy rájöjjön végre, hogy nincs itt keresnivalójuk.
- Rohadtul nem érdekel a nyafogásod. Azt sem tudom, hogy ki az a Tóni bácsid, mondjuk nem is érdekel, mielőtt megmondanád. Viszont húzzál arrébb, nekem dolgom van – egy mozdulattal megragadom és errébb penderítem, a kung-funak is vannak jó fogásai, a kiscsaj meg könnyű is, nincs túl nehéz dolgom. Visszatérek a munkámhoz és megtalálok egy vizsgasort.
- Bakker, ez az elsősöké! – mérgelődöm és bevágom a többi közé. Az életben nem találom meg ezt a szemét vizsgalapot.
- Na, mi van, te meg mit bámulsz, mint egy rühes sellő, akinek áramot vezettek a tavába? – vigyorodok el, gonosz módon. Legalább hagy szekáljam ki ezt a csajt, ha már nincs szerencsém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A kiscsaj vagy a naivitás mintapéldánya, vagy csak egyszerűen gyagya. Az utóbbinál viszont nem hiszem, hogy ide járhatna, szóval marad az első lehetőség. Szerintem szobrot öntenek belőle, de ő bent fog maradni a belsejében, vagy kiöntik úgy, hogy lenyeletik vele. Az a gáz, hogy még élvezni is fogja, ebben biztos vagyok.
- Nem lesz nehéz ennél a gagyinál egy fokkal jobbat csinálnod – ebben teljesen meg vagyok győződve. Abban nem, hogy sikerülni is fog neki, bár, ha nagyon igyekszik egy havas táj az Északi-sarkon sikerülni fog. Ahhoz, úgysem kell rajzolnia semmit.
- Ja, vannak barátaid? Hova a szent sz..ba kerültem? Szóval nem nyomik mi? – csak lesújtó pillantással és egy hosszú fújtatással válaszolom meg saját kérdésem. Akik ezt szeretik, azok se normálisak, vagy csak kiröhögik, és azért vannak vele. Elég szánalmas egy óvodáson röhögni, de ők tudják.
A kiscsaj azonban nem adja fel, mindenképpen ki akarja belőlem hozni az állatot, mert azt hiszi, hogy én egy szamaritánus vagyok, aki bal lábbal kelt fel. Mondjuk az utóbbi igaz, mert az ágyamból csak úgy lehet.
- Még a nevedet sem tudom, de már ölelgetnél? Még csak véletlenül se érj hozzám, biztos tiszta koszfészek vagy, még elkapnék valamit, vagy összekoszolnád a ruhám. Annál többet ér, minthogy egy ilyen agyament egyáltalán megérintse – idegesen rántom oda a tekintetem és felkészülök a támadásra.  Biztos vagyok benne, hogy már eltervezte ezt az ölelést, és nemsoká meg is fogja próbálni. De aztán megunom, és arrébb penderítem, ő meg elperecel, ahogy kell. Ki is röhögöm a fejem csóválva és visszatérek a dolgozathoz. Mikor feláll, megelőzöm egy kérdéssel, a visszakérdezésen pedig már a falat kaparnám, de csak feldühít ez az egész. Hogy lehet valaki ilyen? Hogy élhet még, aki ilyen?
- Igen láttam, én vezettem bele az áramot, ami bele is döglött. Jó móka volt – húzom fel a szemöldökömet, remélem elég elrettentő példa lesz ez a hazugság. Hamarabb leátkoznék egy sellőt, minthogy undorító mugli módszerekhez nyúljak. Sajnos nem találom meg amit keresek, de van még tantárgy, hátha szerencsém lesz a többivel. Azért még egy kicsit kutakodom, de a kiscsaj lefogja a kezemet. Hozzám ér ez a véglény, öcsém! Hát elment ennek a józan esze? Igen, de már 2 éves korában.
- Na, most vagy elengeded hirtelen a kezeimet, vagy eltöröm a tiédet, öcsém! – fogást váltok és kihúzom a kezemet, ha nem tenné meg azonnal. Előveszek egy afrikai selyem zsebkendőt, aminek az árából kijönne ennek a szobának a tatarozása kompletten minimum, és letörölgetem, ahol hozzám ért ez vörös szörnyeteg. Sajnos ki kell dobnom, mert összepiszkítaná a zsebeimet, úgyhogy inkább gyorsan felgyújtom, még lenne olyan szánalmas valaki, aki kihalászná.
- Te beszélsz illemtan óráról? Te, aki betörsz a tanáriba takarodó után, aztán meg összefogdosol kérdés nélkül egy idegent? Be sem mutatkozol, és ölelgetnél? Amúgy sem járok be unalmas órákra, mert elalszom rajtuk – zárom le a vitakezdeményt, mert tök föleslegesnek tartom tovább ragozni. Továbbmegyek Markovitshoz, az ő asztalán rend van, minden precízen elhelyezve. Itt majd óvatosabban keresgélek, mégiscsak a házvezetőm. Odafordulok a vöröshöz, mielőtt kitalál valami újabb okosságot.
- Na, ide figyelj. Békén hagysz, megcsinálod, amit akartál és nem szólsz hozzám. Nem vagyunk barátok, nem is leszünk, kerülj is el és akkor mindketten továbbra is boldogok leszünk, oksa? – remélem ez használ, egy pillanatnál többet nem foglalkozom ezzel, és a HV asztalát módszeresen túrni kezdem, vigyázva, hogy nagyjából rend maradjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ja, persze. Hány hete? – ingatom a fejem. – Látom, szép tiszta, akár egy disznóé, aki most jött ki a sárból – tényleg nem értem, hogy mit akar, meg azt sem, miért nem érti azt meg, hogy nem akarom látni sem, sőt hallani sem. Viszont megfogja a kezeimet, amit nem tűrök, és tényleg bármit elkaphatok tőle. Csak rá kell nézni, nem akarok agybajt kapni.
- Nem baj, majd törött kézzel szurkolhatsz nekik, hogy ne járjanak úgy, mint te – fogalmam sincs, hogy ki a két hős lovagja, de ha a kiinduló anyagot nézem, nem lehetnek ellenfelek. Biztos két félnótás, akikkel virágot szedhet és elülteti őket a betonba, mert: ott miért nem nőnek virágok? Kábé ennyit tudok elképzelni az ismerőseitől, miközben kihúzom a kezeimet és odébb tessékelem, hogy finoman fogalmazzak.
- Tényleg, milyen butus vagyok. Haggyjá’ lógva – mordulok rá, igazán taknyán tenyerelném már, csak az áldott jó szívem nem hagyja, hogy egy szellemi sérültet összekötözzek a saját kezeivel. Persze, ha tovább erőlteti ezt a baromságot, kénytelen leszek hátulról, tenyér éllel anatómiailag megnyugtatni. De még van türelmem, mert keresem a dolgozatot, amit meg is találok.
- Na, végre, egy – nézegetem, de úgy tűnik Markovits, csak felírta az összes kérdést, amiből szemezgetni fog. Ez sem jó, mert így minimum el kell olvasnom az egészet, hogy kileshessem a megoldásokat. Meg az is lehet, hogy ez csak egy sima dolgozat, ki tudja? Nem írta rá, hogy „igen, Zétény, ez az, amit kerestél!”, pedig imádba foglalnám a nevét. Na, jó, ne essünk túlzásokba.
- Tudom, és a te órádon még csak este nyolc van. Tényleg ennyire naív vagy? – nézek rá tehetetlenül, mert kezd fájni, amit itt leművel. Az pedig semmi jót nem fog kihozni belőlem, mert ha fáj, azt meg kell szüntetni valahogy. Tényleg elég értetlen ez a Leonie, a neve is milyen normálatlan már. Nem is magyar, nem is normális, na mindegy. De megint bemászik elém és az asztalok közé, én pedig igazán csúnyán nézek. Ha szemmel tudnék verni, már kék-zöld lenne, ebben biztos lehet. Az ölelésnél egy ügyes fogással rálapítom az asztalra, szerencsétlen lány, most 90 fokoz szögben van, a lába leér a földig a teste az asztalon, én pedig még hátrébb lépek.
- Markovits professzor nem fog örülni, hogy szétdíboltad az asztalát, rossz vagy – röhögök kissé hangosabban, mint kellene. A pálcámat viszont készenlétbe tartom, és megadom az utolsó figyelmeztetést.
- Ha még egyszer közeledsz, kapsz egy fincsi átkot – megvárom a reakciót, amennyiben nem közelít elindulok az illemtan tanár asztala felé – sajnos a tantárgy nevét is keresnem kell, még nem voltam bent egyik órán sem -, ha pedig közelebb lép, kap egy incarcarendust, és meg lesz kötözve. Akkor legalább nem akar majd ölelgetni, úgy látszik ez az iskola fétise. Mindenestre megtalálom Szikszai professzor asztalát, és újabb begyűjtő munkára késztetem magam. Így is teljes zuhanyzásra lesz szükségem, annyira dohos és büdös itt minden, ezek nem szoktak szellőztetni?
- Van egy ötletem. Te lemásolod ezt a pergament most, és akkor megölelhetsz a végén. Mit szólsz? – jókedvűen vigyorgok rá, nyilván esélye sincs annak az ölelésnek, hiába másolja le Markovits kérdéseit a kis vörös. De egy próbát megér az egész, hátha van olyan hülye és megteszi nekem amit kérek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Kész ennyi volt, a hardver elfüstölt. Nem tudom befogadni ezt a lényt, mert, hogy nem ember az biztos. Nem hiszem el azt sem, hogy nincs valami drog a háttérben, vagy valami agyrágó bogár jóllakott a fejében, mert ilyen nincs még egy. A maga nemében fenomenális, de az én szemben csak egy degenerált, és ez még csak az enyhébb szóhasználat, amit rá tudnék mondani.
- Biztos azt is elvesztetted jó régen, mint az eszedet – lassan véresre karmolom a mentális aurámat, tökre biztos, hogy el kell mennem egy hétre regenerálódni. Muszáj távol tartanom magam tőle, lehet, hogy még végzést is szerezni fogok ellene. hacsak nem akarja a világ, hogy bezárja a toronyszobába, és eldobjam valahol a kulcsot… a Jeges-tenger környékén.
- Nem szép dolog mások idegeire menni – mondom hanyagul Merlincsapásának, és ellököm magam tőle, el is hátrálok. Talán kissé erősebben fogtam meg a kezét, mint ahogy ezt egy lánynál illene, de mindenképpen megérdemelte. Valahogy a tudatára kell hoznom, hogy nem kívánatos személy, de a szavak eddig csak útvesztőbe vezettek átváltottam a fizikai elbeszélgetésre. A test mindent ért, nem kell hozzá magyarázkodni.
- Én nem hibázom. Szóval csak te lehettél – a tény, az tény. Ha nyugodtabb vagyok, minden bizonnyal lassan és kényelmesen nyálazom át a tanárit, de emelett az idegesítő beszélő egér társaságában nem nevezhetem magam nyugodtnak.
A következő random szavainál viszont muszáj felé fordulnom. Felkeltette a kíváncsiságom aziránt, hogy komolyan elgondolkodjam a toronyszobás jeleneten.
- Akkor? – nézek rá felvont szemöldökkel, elérte, amit akart, figyelemre méltattam. Neki ezért fizetnie kéne, még utólag is két hétig. Felhorkanok, majd kiröhögöm, csak úgy Zétényesen a képébe.
- Na, figyelj öcsém – még mindig remegek, és az egyik kezem a vállára teszem, hogy ne essek el a rázkódásba. – A fenyegetésedtől tényleg megijedtem, ugyanis félő, hogy meg fogsz gyilkolni, ha így folytatod. Halálra röhögöm magam a szánalmas próbálkozásaidon, komolyan – összeszedem magam, mert végül is csak nekem volt nevetséges, sajnos senki nem látta a képét pirosfejnek, ahogy jól bele akart gázolni a lelkembe. Így van, nem a mondanivaló volt nevetséges – mert annak kábé semmi értelme nem volt -, hanem a feje.
A lényeg, hogy új taktikára váltom és behazudok neki valamit. Nyilván rá is ugrik egyből a lehetőségre, mint macska a hűtőnyitásra, de aztán rájön a dolog lényegére.
- Nem. Csak a jól megérdemeltem előnyömhöz akarok hozzájutni. Csalni te akarsz, hogy nem másolod le. Milyen izé vagy te? – embernek mégsem nevezhettem, maradt ez. Viszont a kiscsajnak úgy tűnik tényleg maradt még szabadon a feje lágyából és nem nőtt be, visszateszi a kérdéseket.
- Hát te meghülyültél? – nézek rá bosszúsan, és készítem a pofonfát. Nagyon közel van áll hozzá, hogy megrángassa az egyik ágát. De, hogy szürreálisabb legyen ez az egész, leveszi a – nem is tudom, minek hívjam… - „lábtakaróját” a koszos bokájáról, meg a büdös zokniját, és megindul felém. De nem csak megindul, meg is csap vele. Bármennyire is jó fiú voltam vele szemben eddig, a cérnám most elszakadt. Egy mozdulattal kitekerem a kezét és lelököm a földre. Hirtelen nem is tudom, mit tegyek, legszívesebben szuszpróbának tenném ki a két kezemmel.
- Hát te magadnál vagy? Soha, ismétlem, soha ne gyere a közelembe, ha jót akarsz – közben kifakad, mint egy most talált olajkút.
- Jé, rájöttél. Mégsem vagy teljesen egydimenziós agyilag – elcsodálkozom, hogy felfedezte azt, hogy egyáltalán nem bírom őt elviselni.
- Tudtommal nem vagy az anyám, hála az égnek. Annyi közöd van ahhoz, hogy mit csinálok, amennyi eszed. Hagyj békén! – a végén már leordítom a fejét, és belerúgok az egyik asztalba, ami fel is borul. Így viszont mennem kell, nem lesz meg a szülinapi meglepetés az ősöknek.
- Na csá, öcsém! A soha viszont nem látásra! – mordulok rá, majd kiviharzok a szobából, vissza a körletünkbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Minden vizsgám nagyon jól sikerült eddig, és a többi tanár egyelőre elhalasztotta a többit, szóval most nyugodtan tömhetem a pisztáciát az arcomba. Egészen jókedvű voltam – bár a családi állapotom továbbra is bizonytalan volt -, mert az egész év vége felé közeledtem és jöhet a pihenés. Az már biztos, hogy hazamegyek, de addig járom a folyosókat és kiröhögök mindenkit, akinek könyv van a kezében, vagy gond az arcvonásain. Mert aki ugye rendesen tanul, vagy egy géniusz, mint én, annak ezek a vizsgák csak ujjgyakorlatok. Szinte magától fogott a toll, nem is nagyon kellett gondolkodni a válaszokon, annyira egyszerűek voltak nagyszerű elmémnek. Hiába, aki tud, azt rólam mintázzák, öcsém! Szóval vígan sétálgatok a folyosón, amikor is egy kisebb csetepaté hangjai ütik meg gyönyörű formájú fülemet.
Két rellonos – ezt máris látom az egyenruhájukból – verekednek valakivel. Na, végre, egy kis izgalom! Még van időm röhögni a többieken. Gyorsan közelebb megyek és csak azt látom, hogy szidnak valakit, miközben rugdossák. Aztán látom csak meg, hogy egy lányról van szó.
- Mit csináltok gyökerek? Megüttök egy lányt? Ketten? Legalább lett volna annyi vér a pucátokban, hogy egyesével – röhögök fel, de nem sokáig, mert a csajszinak vérzik a feje, nem beszélve arról, hogy Dasha az.
- Ó, a jó édes ****** szent****! – ugrok oda és a falhoz verem a két hülyegyereket. Nem ismerem őket – ez nem meglepő, nem sok embert ismerek, kevés az arra érdemes -, kapnak még két rúgást is, és elmenekülnek szitkozódva. Közben már egy páran odagyűlnek, mint hiénák a döghúsra, én meg ellökdösök mindenkit az útból.
- A rohadt életbe, milyen taekwondos vagy te! – felhúzom Dashát, ha már a gyökértermékek engem húztak fel azzal, hogy ketten támadtak egy lányra. Hát milyen rellonos az ilyen? Leültetem a padra, gondolom nem áll nagyon ellen.
Előveszek egy zsebkendőt – egy pillanatig megnézem magamnak, mert tudom, hogy rohadt drága volt – letörölöm a vért az arcáról, és a kezébe nyomom.
- Minden oké? Invito pohár – egy pálcalendítéssel hívok a nagyteremből egy poharat, ami nem túl sokára meg is érkezik.
- Wasser – feltöltöm és azt is kezébe nyomom. – Na, lehet elhúzni – villantom meg a tekintetem a nép felé, akik látván, hogy elmúlt a gond. – Ezeket még kinyuvasztom majd - dünnyögöm magam elé és kisöpröm Dasha haját az arca elől, hogy lássam a folton kívül rendben van-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Életmentő Zétény, öcsém! Ha nem én vagyok, el sem hiszem, hogy rólam mondják. Az a lényeg, hogy megzavarták az egyensúlyomat az élettel, emiatt két rellonosnak nehéz éjszakája lesz. De most tényleg, ketten rámennek egy csajra? Szánalmas férgek is járnak ide. Legalább szemtől szemben verekedne vele, vagy lenne rá oka, de így. Nem nagyon szokott érdekelni engem sem, ha lány az illető, de csak akkor ütök, ha van rá okom. Persze nem tudom, hogy miért támadtak neki, de nem ismerem olyannak… hmm, bevállalós az biztos, szóval lehet, hogy mégis volt valami. De a lényeg, hogy ketten nem támadunk egy kisebbre. Bár azt sem értem, hogy miért nem intézkedett Dasha pálcával, hiszen biztosan több varázslatot ismer, mint a két nyomi.
- Ugyan mit? – kérdezek vissza, és látom, ahogy dagadni kezd a képe a Kóreai levitásnak. remélem a víz is nyugtatgatja egy kicsit, szándékosan adtam, hiszen, ha koncentrál egy dologra, nem járnak a gondolatai szerteszét.
- Azért így tényleg nem vagy a legszebb – mosolygok rá, visszautalva a múltkori beszélgetésünkre, majd felállok a padról. – Lekísérjelek a gyenguszra? – érdeklődöm nagy lendülettel. Azért úgy látom, nem csak az arca bánta meg a találkozást a zöldekkel.
- Amúgy is, minek kötsz bele két idiótába, akik ekkorák? Nem lehetek mindig a közelbe, hogy megmentsem a formás kis s****d – ingatom a fejem tovább. Szerencsére a tömeg talált magának más elfoglaltságot, már csak pár bámészkodó maradt.
- Na, hagy nézzelek, lesz-e maradandó károsodásod – körbejártam amennyire lehet, a keze a hasán, tehát oda kapott egy ütést, vagy rúgást, hiszen a földön volt már. Azért nem gondoltam, hogy oké, megcsapsz egy lányt, de meg is rugdosod? Ahhoz komoly érv kell ám, öcsém! Nem hiszem, hogy a folyosón olyan komoly dolgok elhangozhattak, hogy idáig fajujjon, persze nyilván idegesek a vizsgák miatt és levezették a feszültséget. Amúgy meg mindek keresek okokat? Paraszt volt mind a kettő, azt annyi. Remélem, feljelentenek a HVnál, mert akkor legalább megtudom, hogy kicsodák és még egyszer megfejelhetik az öklömet.
- Úgy néz ki csak kisebb zúzódások, de az öreg indián biztos jobban ért hozzá. Megtarthatod a zsebkendőmet – az biztos, hogy többet ahhoz nem nyúlok, de szerintem nagyjából tönkre is megy, mert ez ilyen díszzsebkendő igazából. Hogy legyen nálam, ha kell. Most éppen kellett…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Levitás lányok. Makacsak, öntudatosak és soha nem azt csinálják, amit kellene.
- Dehogynem, le fogsz menni – szögezem le, és talán még nem tudja, de simán kap egy sínpólya bűbájt – Petrificus Totalus formában -, és végighúzom a folyosón, ha kell. De tényleg, honnan tudja, hogy az egyik barom nem okozott valami olyat, amit nem kellett volna. Nem beszélve arról, hogy én nem fogom azt hallgatni Izabellától, hogy miattam lett baja/bukott meg/egyéb Dasha, mert nem vittem el Uffhoz. Kizárt dolog, hogy legyen ellenvetése, de ha gondolja, megküzdhetünk az igazunkért, csak nem biztos, hogy jól érezné magát tőle a végén. Szintén a gyenguszon, természetesen.
- Aha. Csak azt nem értem, hogy miért sikerült eddig eljutni egy kis kakaskodás miatt – elbagatellizálom egy kicsit ezt a verekedést, mert tulajdonképpen verés volt. Előbb Dashát verték, aztán én őket. De ez a helyzet nemigen ért annyit, hogy ketten földig verjenek egy csajt, szánalmas.
- Most sem hagytad. Tetszik, hogy eltökélt vagy, de nem éri meg visszautasítani egy burkolt ajánlatot tőlem – kacsintok rá, majd felállok, hogy megnézzem a sérüléseket. Hát meg kell hagyni, hogy ha már parasztok is voltak, legalább jó munkát végeztek, és félő, hogy ha nem jövök, ájulásig ütlegelik Dashát. Természetesen ez nem olyan dicséret volt, csak ténymegállapítás. továbbra is az zavar, hogy két majom egy csajra támad, de ezen már nem tudok segíteni, nem mintha akarnék. Nem vagyok a nevelőjük, sem egy erkölcscsősz, fel is röhögne mindenki, ha én akarnám tanítani ezt.
- Miért nem akarod a rézbőrűt meglátogatni? Úgyis jó ismerősöd, nem? – mondjuk gőzöm sincs, hogy őt mennyiszer találja el a gurkó, meg ilyenek, de a sport sosem sérülésmentes, tehát biztos vagyok benne, hogy szokott hozzá járni. Azt meg nem hiszem, hogy molesztálja az öreg Manitu a gyereklányokat, nem az a típus. Dasha távozni készül, már ha a szánalmas vánszorgását nevezhetjük így. Tényleg nem kell elmennie oda, minek? Tök hülyeség, hiszen teljesen rendben van, öcsém!
Meglep a kérdése, olyan szempontból, hogy ez így most eszébe jutott. Egyébként igaza van, valamit valamiért.
- Egy csók nem jönne rosszul, az úgyis megy neked. De mivel most nem olyan egzotikus az arcod… illetve túlságosan is az, eltekintek tőle. Majd megadod, de – itt felemelem az ujjam és a s****m is a padról – most elmegyünk a gyenguszra. Mivel úgysincs bajod, gyorsan fogsz végezni, szóval hagyjuk a felesleges köröket – nyomatékosítom is a szavaimat, ugyanis előhúzom a pálcámat és egyenesen rá irányítom. Gondolom sejti, hogy nem gyógyító bűbájok jutnak először eszembe.
- Támaszkodsz rám, vagy lesántikálsz így a felügyeletemmel – nem, nem fogom magára hagyni, mert akkor nem az történik, amit én akarok, meg amit neki tennie kell. Ugye, milyen nagyszerű, segítőkész vagyok, nem beszélve a kötelességtudó arany szívemről. De.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ellenkezik velem. tudhatná, hogy Zével felesleges, semmi értelme. De csak hajtja a magáét és próbálja vadul, erőszakosan, fenyegetően, könyörgően, mindenfélét, amit csak lehet. De tényleg, őszintén, megható. Még sosem beszélt hozzám valaki ennyit egyszerre, ugyanarról a dologról, aminek a sorsa az én kezemben volt. De Dasha kitartó, bár csókkal nem fenyegetőzik, pedig akkor talán – mondom talán! – engednék neki. Az a helyzet, hogy bármennyire is próbálkozik – pedig milyen édes, nem?! -, nem annyira tud meghatni. De, most tényleg, mire hatna a szívemre? Ugyan, ahhoz keveset érintkeztünk. A lelkiismeretemre? Muhahaha! A fizikai fenyegetéstől akkor sem félnék, ha éppen rendben lenne, így meg pláne. Viszont el fogja érni azt a pontot, hogy felmérgeljem magam, és akkor még rosszabb lesz neki. Egyelőre hallgatom őt, rászegezett pálcával és körvonalazódni kezd egy gondolat a fejemben.
- Én mentettelek meg, az én felelősségem – mondok ilyet, hallottam már valakitől ezt az idézetet. Nem tudom, hogy miért lenne annak a felelőssége még a dokihoz vitel is, aki megment valakit, teljesen nagy baromság, öcsém! A megmentett örüljön, hogy meg van mentődve és úgy ugráljon, ahogy Zé fütyül! De belátom, hogy ennek a beszélgetésnek nem nagyon van értelme, a gondolat pedig kikristályosodik előttem. Hogy én erre nem gondoltam korábban, öcsém! Egy idióta vagyok, illetve lennék, ha nem jutott volna eszembe, így maradok tökéletes. Szóval meghallgatom és bólintok is, a pálcám ereszkedni kezd.
- Igazad van. El kell jutnom egy helyre, és még sietek is – fintorodom el, beharapom félig az alsó ajkamat. Sóhajtok egyet, megrázom a fejem, nem hiszem el, hogy eddig kellett győzködnie.
- Petrificus totallus! – egy pálcaintés, a manaszál pedig ha minden jól megy, belecsapódik a lányba, ha nem, megy a követező, amíg el nem találja. Végül, ha eldől, odalépek hozzá, kisöpröm a haját a szemeiből és mosolyogva adok egy puszit az ujjamra. Azt a homlokára tapasztom utána és elnézően mosolygok.
- Tényleg túl sokáig hallgattalak igazad volt – majd felkapom a lányt a vállamra és pálcával a kezemben, mert ha elém mer álni valaki… Ma ne, jó? Elsietek vele a gyengélkedőre, ahol Uff kezeire bízom. Szerintem nem fog maradni sokáig Dasha, de ez Manitu hatásköre. Aztán visszaindulok jókedvűen sétálgatva a folyosón, és nézem a tanulástól kiborult diákokat, miközben pisztáciát dobok a számba. Micsoda nap!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Miért kellett idejönnie? Most jól lejáratta magát a diákok előtt, és persze ez is az én hibám. Hogy lehet ilyen a sors, hmm? Kezdek megőrülni, biztos, hogy ez valakinek a műve. Dúlva, fúlva haladok a folyosókon, amikor eszembe jut, hogy a Rellonban hagytam az egyik fontos jegyzetemet. Hát még mi kell még ma? Pedig még bennem is volt, hogy először oda megyek, csak közben Nadja megjelent és teljesen kiborított azzal, hogy itt van. Mi az, hogy itt van? Itt tanít, öcsém! Nem volt jobb hely ennél? Fasz ki van már komolyan, kezdtem jól érezni magam, szereztem pár barátot is, Iza is örült nekem - meg kéne nézni a gyereket, remélem rá hasonlít, nem az agyalágyultra -, szóval minden kezdett helyreállni. Erre megjelenik, mintha nem lenne jobb dolga és ordítozik, meg lökdös. Engem meg mardosson a bűntudat, hogy meglöktem egy nőt, az már hagyján, hogy tanár is. Már várom, hogy a HV majd hívasson, hogy mit képzelek. Ó, ha tudná, hogy jobban ismerem itt bárkinél őt, minden tekintetben, nem hívnának. Szóval most eléggé nem jó állapotba megyek a folyosón, és persze a "szennyes" részhez érek, én így hívom, ahol megcsúszok valami szaron. Nem szó szerint.
- Ó, hogy rohadj meg - kelek ki magamból és máris előkapom a pálcámat és megbüntetem a folyosó részeit.
- Invito szemetes! - mutatok egy távolabbi kukára, ami felém kezd száguldani, nem törődve másokkal a folyosón. Így aztán pár embert eltalál a cucc, de még mielőtt odaérne hozzám, rámutatok a pálcámmal újból.
- Lejate! - a másik varázs pedig egy szemétkupac közepébe irányítja a kukát, majd amikor odaérkezne, folytatom a játékom. - Fragoro! Reamovero! - szélesre húzódó vigyorommal látom, ahogy szétrobban az egész kuka a kupacban, majd vízzé változik és beterít pár arra sétáló diákot. Felemás a hatás... vannak akik röhögnek - főleg a zöldek - és tapsolnak, mások menekülnek, vagy éppen a fejüket ingatják rosszallóan és vannak akik mérgesek, majd pálcát húznak, nekem pedig még szélesebbre húzódik a vigyorom. Hát gyertek csak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Hádezezezezeje! Hogy merte azt mondani, hogy hazudok?! Hmm?! HMMMMM?! Tudhatná, hogy soha nem hazudok, de tényleg soha! Leht, hogy nem mondok el mindent, de nem hazudok, és akkor még spanyolul is meghazudtol. Hát boszorkány az ilyen? Teljesen megőrjít ez a nő, hogy most itt van, életnagyságban, csak úgy, pont 5 év múlva, meg sem merem nézni a naptárat, öcsém! Ez rohadt nagy szemétség ám, hallod-e, rohadék sors! Valamivel le kell vezetnem a feszültségem és sikerül is! A kukás ötlet folyamatosan formálódik és a legjobb végkimenetellel ér véget. Beállok, hogy tudjak majd védekezni, és támadó bűbájokat kezdek el keresni és bekészíteni. Annyira szét fogok átkozni most valakit és nagyon élvezni fogom. Egy ismerős hang csattan fel, mindenki megmerevedik, legalábbis, akik a hang közelében vannak, majd elrontják a mókámat. A mosolyom lehervad, visszatér a bosszús Zétény, a pálcám leengedem. Hát persze. Iza. Ki más?! Mondtam már sors, hogy b*szd meg? Hmm? Persze a szívem máris görcsbe rándul, ahogy meglátom a szőke tincseit, de most túl ideges vagyok ahhoz, hogy el tudjon varázsolni. Főleg, hogy úgy néz ki, mint akit bevágtak a mosógépbe és elfelejtettek kivasalni... Jó anyának lenni, mi?
- Kukát robbantok - vonok vállat, pedig tudom, hogy most éppen nem kéne húznom az idegeit. Szarul néz ki, én meg balhézok... sosem volt jó párosítás. De mit mondhatnék, ez a kis... nagy levegő Zé, nagy levegő!
- Na, most, hogy leállítottál, mindenki mehet az útjára, igaz? - lassan teszem el a pálcámat, de az ideg rángatja még mindig az arcom oldalát. Szemeimben hatméteres hullámként tombol a feldúltságom, testem be van feszülve, és már azt keresem, hogy hogyan kerüljem ki. Meg is próbálkozom vele, jobb, ha nem beszélgetünk kedélyesen ma, és a kis Kristófot sem ma fogom meglátogatni. Elég lesz egy hét múlva is szerintem. Amúgy sincs kedvem Norbikával jópofizni, pedig muszáj lesz, nem akarnám Iza kedvét elvenni, hogy... semleges vagyok a férjével. Végül is csak össze tudott hozni egy fiút az egyik legjobb nőnek az univerzumban. Ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni, szóval jee, Norbi, ügyes voltál. Élőben meg majd kapsz egy gratulációt, csak Iza ne akarjon most beszélgetni velem. Szóval ellépek mellette és folytatom az utamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Dühöm egyáltalán nem párolog el, inkább fokozódik, hogy pont Iza szól rám. Ezt nem lehet kikerülni, ha más mondaná, simán itt hagynám, és mondanám, hogy vonjon le száz pontot és megvagyunk. Vagy majd meglátogatom Rothmant, és akkor "beszélhet a fejemmel". Ennyi idősen már nem ijedek meg... nem mintha régen annyira megijedtem volna, de most már kevésbé hat meg a dolog, mint akkor. Csak hát ugye Izával ezt nem tehetem, nem csak azért mert a barátom, hanem mert gyermeke van, nyilván azért néz ki úgy, mint egy vizihulla.
- Komolyan? Fel kell takarítanom, csak? Oké! Ano Ordinum! - a pálcám zsebből elővéve a rendetlenségre mutat, ami szépen kezd visszafelé menni, mintha az életet visszatekernénk. A közben eltűnt vízcseppek ugyan nem változnak vissza, így a kuka kissé lyukacsos lesz, de minden visszakerül a helyére, még Iza ruhájából is elszálldogálnak a vízcseppek, sőt, tisztaság lesz azon a helyen, nem úgy a folyosó többi részén, ahol eddig sem volt. Mivel nagyon rendszerető vagyok - egyesek szerint túlzásba is viszem -, van néhány varázslat a tarsolyomban, ami segít, hogy nekem megfelelő legyen minden.
- Mondjuk úgy, hogy kihoztak a sodromból és nem az illetőn akartam levezetni - az más kérdés, hogy Iza kapott belőle, nyilván rajta sem akartam feltétlenül alkalmazni a dühkezelés ezen módozatát. Mindenesetre jobb, ha most nem beszélgetünk, mert nem nagyon tudom visszafogni magam. Szóval jól meglépek... gondolom én, de Iza megfog és meg figyelmeztetően csapódik be a hangja is! Hát azért ilyet még nem csinált, és elég meglepő, annyira, hogy el is rántom a kezemet, de nem megyek tovább, csak felé fordulok, egy nagy sóhajjal és "jól van beszélgessünk" arccal. Karban fonom a kezem és várom, hogy mit akar, türelmetlenséget mutatva, ami nem esik nehezemre, mert rohadtul itt hagynám most. Aztán persze szelídebbé válik a hangtónusa, biztos vagyok benne, hogy rájött, nem az erőszak most a legjobb fegyver ellenem. Szétnézek, miközben ő az apámmal jön, és találok egy üres padot.
- Gyere - mondom neki, és leülök a padra, nem akarom, hogy ilyen kimerülten álldogáljon. Bármit is csinál, én leülök a padra és a kezeimbe temetem az arcom.
- Van egy új tanár, Nadia Rosales. Nos, egyikünk sem örül az újratalálkozásnak, és kissé kiakasztott - apámat szóba sem hozom, már nem tud érdekelni a családom. Nadi viszont nagyon is érdekel, különben kiröhögtem volna és ott hagyom, ahol pattog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Ezt mondom én is - tényleg, most ez volt a jó megoldás. valahogy ki kellett adni a dühömet, és lett is volna még pár próbálkozó, aki megpróbál elintézni, úgy imádtam volna egy kicsit megleckéztetni őket. De megjött Izamama és megvédte gyermekeit. Századjára. Komolyan olyan, mint valami élő protego, aki megvédi az embereket tőlem, pedig ritkán borulok ki. Oké, akkor eléggé. Most, hogy jó sokáig szenvedtem külföldön, volt, hogy szó szerint, azt hittem már nem lehet kiborítani. Nadiának sikerült csak annyival, hogy megjelent. A szavai jogosak voltak, az konkrétan nem hatott meg. Ahh, látom nem fogok megmenekülni, szóval leülök, és megvárom, míg leül mellém.
- Jó, akkor nagyon, na - fortyanok fel, mint egy tini, Iza is ha akar ki tud hozni a sodromból. Az más kérdés, hogy most alapból ideges vagyok, így nem igazán tudom visszafogni magam bizonyos szituációkban.
- Nem vesztünk össze. Csak újra találkoztunk, öt év után - vonok vállat, visszafogva a haragomat, és már inkább beletörődően beszélek.  - Vele voltam egy darabig, illetve... nála laktam egy fél éven át. Aztán el kellett mennem és hát... - rápillantok - ...a szokásos módon tettem. Azóta nem láttam, és ő elég heves természet, gondolhatod - egy pillanatra elmosolyodom, ahogy eszembe jut a pár perccel ezelőtti jelent, amikor lökdösött és spanyolul káromkodott. Imádni való most is, még akkor is, ha majdnem lyukat ütött a mellkasomba. Felpillantok megint Izára, majd összerakja magában, amit akar, aztán remélem elenged.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Mondhatni. Majdnem megvert... a spanyol vére előjött, még káromkodott is. Pedig tanár - újra elvigyorodom, egy pár másodpercre, ahogy megint elém jön és mondja, csak mondja és persze piszkál, meg hazugnak nevez.
- Akkor hagytam ott, amikor azt mondta hazug vagyok - otthagytam, kicsit enyhe kifejezés. Ellöktem és elmentem, de visszafogtam magam, tényleg. Ha nem ő lett volna, ellököm, leátkozom és... mit tudom én. Áh, mindegy. Ha nem ő lett volna, nem akadt volna ki rám, szóval tök mindegy miket beszélek. De Iza tudja, hogy nem hazudok, akkor sem, amikor kéne, szóval ez elég nagy sértés, pont elég, hogy kukát robbantsak. És hát milyen kedves voltam, hogy előtte vízzé változtattam, szóval lehet mondani, hogy rendes vagyok, öcsém!
- Nem tudom mi történt vele azon kívül, hogy ott hagytam egyik napról a másikra, pár soros üzenettel. Abba sem hazudtam, csak sokra nem ment vele. Kábé annyi volt, hogy hmmm -  visszagondolok, de ez az emlék eléggé megkopott már, szóval csak nagyjából idézem tovább - "El kell mennem, ne haragudj. Zé". Asszem ennyi - húzom el a számat, ahogy méregetem Izát, hogy vajon ő most kinek ad igazat. Tuti nem nekem, ismer már, és ezt vele is eljátszottam, levélke nélkül. De ez sem igaz, mert azt hiszem, hogy küldtem neki utána... vagy nem? Ahh, mindegy már, az régen volt.
- Te mindenre kíváncsi vagy, ha rólam van szó - ingatom meg a fejem. - Annyi volt, hogy kezdtem valamit érezni iránta és eszembe jutottál, és rájöttem, hogy ugyanolyan célpont lehet, mint te, ha komolyabbra fordulna a dolog. Jobbnak láttam, ha nem növelem azok számát, akik esetleg miattam bajba kerülhetnek. És ő sem olyan természet, hogy ha elmondtam volna, akkor elengedett volna szó nélkül, vagy még rosszabb - vonok vállat, már minden mindegy. Na, elmondtam minden lényegi információt, remélem ennyi elég lesz, hogy megértse miért vagyok ideges. Illetve miért voltam, mert most már lenyugodtam. Vagy legalábbis nem döntöm romba az iskolát megint egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ha már ennyire akarta elmesélem neki, tessék. Látom rajta is, hogy meglepődik, amikor hazugnak titulált Nadia, na végre valaki, aki rendesen ismer. Nemhiába ő a legjobb nőci a környéken. Jó, csak volt, mert már nem lehet az enyém, szóval mint potenciális nőt, nem vehetem számításba. Még mindig jól néz ki, az anyaságban is alig hízott, okés, jelenleg nincs a legjobb formában, de na. Bárki aki szült volna, ugyanígy nézne ki, vagy rosszabbul. Ezt a gondolatmenetet azért nem említem meg neki... ha fel nem bosszant.
- Igen, ez az én kedvenc időtöltésem, öcsém - sóhajtok egy nagyot, de nem, nem fog felidegesíteni, nem fogom hagyni neki. - Nem tudok róla, de ez is szürreális, nem is Magyarországon találkoztam vele, hanem Prágában. Mennyi esélye volt ennek? -  csak megrázom a fejem, majd hátradőlök. Nem értem ezt az egészet, de Iza tök rendes megint, komolyan. Mi lenne velem nélküle? Nem tudom, de nem is akarom megtudni, mert pont így jó az életem. Leszámítva az ilyen intermezzokat. Ó, és kezdődik minden elölről. Imádom, szeretem őt, de nem érti meg, hogy ez a hat év mennyi fájdalmat okozott nekem, minden szinten. Nem fogok róla beszélni!
- Jó lenne, ha gyakorolnál pedig - villantok egy mosolyt, de ez most csak cinkelés, nem gondolom komolyan. Nem akarom én bántani ezt az iskolát, csak ez volt kéznél, mit mondjak erre? Beszéljem meg vele? Nincs semmi értelme... persze gyorsan rájövök, hogy nem is Nadiaról beszél, hanem saját magáról. Merlin, hogy tépje ki Theon a s*ggszőrödet egyesével! Elindul a kezem, hogy átöleljem őt, de végül megakadok, mert látom, hogy sír, illetve hallom, meg tudom már mikor milyen gesztusokat használ, ha titkolni akar valamit.
- Nem tudom neked visszaadni azt a hat évet, de itt vagyok most már. Nem fogok lelépni... szó nélkül többet. És oké, legyen, beszélek Nadiaval, majd valamikor... mondjuk egy hét múlva, mire feldolgozza a látványom. Amúgy is velem mi lesz? Olyan, mintha mindenkit én bántanék meg azzal, hogy meg akarom védeni - sóhajtok, majd végül csak átölelem és kedves mosollyal nézek rá. Jaj, Iza miért kell neked ennyire érzékenynek lenned? Nadia, te meg minek jöttél pont ide?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Oké, még hányszor mondod el, hogy a Bagolykövet ne bántsam? Megoldjuk majd valahogy ezt az egészet, de most nem tudtam visszafogni magam, sajnálom - közben rám néz, úgy, ahogy szokott, amikor annak idején büntetgetett. Sóhajtok, és elveszem a szemkontaktust, majd lefelé hajtom a fejemet. Mi az anyámat csináljak ezzel, hmm? Azért még odaszólok egy kicsit, hogy ha már annyira büszke a terro(r)mágiájára, akkor használja is.
- Kösz, hogy ekkor is rám gondolsz - mosolyodok el felpillantva rá. Hát azért a humorérzékét nem veszítette el, nem hiszem, hogy teljesen komolyan gondolt mindent, amit mondott.
Nos, amikor sír... sosem tudtam igazán kezelni ezt. Mindig igyekeztem megértő lenni, meg sokszor átéreztem azt, hogy miért van, és a leggyakoribb esetben az volt, hogy miattam sírt. Vagy megbántottam őt, vagy valakijét, vagy éppen olyat tettem, ami nem tetszett neki. Azért nem kell arra gondolni, hogy Izabella végigsírta az öt évet, de volt pár eset, amire nem vagyok büszke. Mondjuk az Edictum irodának a szétverésére. De emlékszem, hogy az elég mélyen érintett, ahogy Dasha-ba is sikerült beleszeretnem valamennyire. De persze itt hagyott ő is, mielőtt bármi komolyabb lehetett volna. Jó, tudom, hogy az egy kikényszerített csók volt, de utána jóba lettünk. Meg mondjuk őmiatta nem sírt Iza, szóval nem tudom, hogy jött ez most fel bennem. Nem tudok mást tenni, csak megölelem, mert egyrészt talán hamarabb megnyugszik, másrészt szeretem őt, szóval ha erre van szüksége megadom. Ha rosszul gondolkodnék erre az egészre, még azt is mondhatnám, hogy ez az egyetlen intim helyzet, amibe kerülhetek vele... de nem gondolom, mert nem vagyok számító vele kapcsolatban. Na, összeszedte magát, mert megint prédikál. Tudom, hogy igaza van, és tudom, hogy nekem kell megoldanom majd ezt is, ha már én rontottam el... De legalább ő megért engem, és ez sokat jelent. Csak bólogatok neki, lassan elengedem, a kezeim lassan siklanak le róla a testem mellé. Félig meddig megsimogatom őt, hát mit csináljak, na. Nem vagyok taperolós vele, mindig igyekszem tartani a határokat. Hagyom őt egy kicsit,és magamat, hogy megnyugodjak és elgondolkodjak a szavain.
- Jóvan' megoldom majd ezt is valahogy. De most nincs rá ingerenciám, le kell higgadjak, hogy a következő támadását is ne azzal kezdjem, hogy leátkozom, hanem megvárjam míg befejezi és akkor hátha meg tudjuk beszélni. Nadia nagyon heves... mindenféle téren - kacsintok pajkosul Izára, biztos vagyok benne, hogy nem erre az információra vágyott vele kapcsolatban leginkább. De fel kell vidítanom, vagy ki kell csalnom belőle egy szemforgatást, mert akkor tudom, hogy ő az igazi Iza. Lassan összekapom magam, a légzésem is normális lesz, majd ráérősen felállok.
- Nos, mennék, ha nem bánod. Mehetek jelentkezni az új főnöknél, hogy kapunk levonást? Vagy megkíméled a barátod a kellemetlen szituációtól? - mosolyom most kedves, talán még meleg is és lefogadom, hogy ilyet még nem látott tőlem, öcsém! Az a hat év megtanított olyan dolgokra, hogy ha valami jó, ne kerülgessem túlságosan és az érzéseim sem cikik, ha olyan embernek mutatom meg, aki ezt respektálja. De azért húznám már a belem innen, édesem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mindenki Tányája, azaz Ardai professzornő - nem tudom ezek közül melyiket találná sértőbbenk -, szóval Tányámhoz igyekszem a tanáriba. Ma elég lazára vettem a figurát, nem éppen ideillő a ruha, amiben vagyok, de ma úgy keltem fel, mint régen, amikor izgalommal tekintettem a modellkedésre. Mondjuk, ha Nadia engedné, van még pár ismerősöm, hogyha Nati meg akarná mutatni magát, meg úgy amúgy is tök szép kislány. A gyerekruhások oda lennének érte meg vissza, na de ez most nem fontos. Azt írta, hogy meg kell beszéljünk a a járőrözést. Gőzöm sincs mi a gond, remélem nem a néma lány panaszkodott - ahahahaha, érted - neki, mert egy kicsit megtornásztattam. Mondjuk nem ártana egy közös járőrözés sem, úgyis régen láttam már a szőke szexi fejét, nem árt egy kis semmiről beszélgetés, vagy én esetemben hallagtni amit a csajok mesélnek magukról. Sajna nekem sosem jut eszembe olyan sok mindenről beszélni, mert úgy nem tartom annyira elmondósnak, vagy hogy is fogalmazzak. Ez a nők dolga, mindent kibeszélnek, mi meg kitörünk és hülyét csinálunk magunkból inkább. Kopogás nélkül fordulok be az ajtón, még csak a szőke - valószínűleg ő, a fenekéből ítélve - van az ablak közelében hátulról, nem tudom mi lehet olyan érdekes odakint. Biztos vigyázó szemeivel követi a diákjait, vagy ilyesmi hülyeség. Tényleg nem is tudom, hogy mi lehet a dolga egy HVH-nak, szerintem Kazanov elég elrettendő példa önmagában is. Mondjuk egy jó zsaru-rossz zsarura meg tökéletes Tányesz, mert lehengerlő tud lenni.
- Na, mi van T, jobb ruhád nem volt? - hülyülök vele, miközben átszelem a kettőnk között lévő nem túl nagy távolságot pár lépéssel. - Hát hogy van a kedvenc Navinés HVH-m, aki a legszebb mind az említettek közül? - vigyorgok, majd kap egy ölelést, ha kér, ha nem. Persze csak egy rövidet, nem érünk mi rá itt érzelgősködni. Ha ad puszit, megkapja a párját, mert mégiscsak egy igazi úriember vagyok, öcsém. Meg az sem mindegy kinek adod, ő is nagyon jól tartja magát, ezért nem értem, miért is van egyedül a pletykák szerint. Sosem kérdeztem tőle, pedig miért ne, de valahogy a nőktől nem szoktam ilyesmit, még félreértik, hogytámadóba vagyok. Pedig csak egyszerűen érdekel, hogy egy ilyen szőkét, hogy kerülik el a pasik. Mondjuk az sem lepne meg, ha kétr gyereke lenne férjjel, de ez tuti nem lehet igaz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Látom, ahogy megnéz magának, nem mondom, hogy nem imponál. Tánya is egy olyan nő, akivel bárki szívesen összetűzésbe kerülne, mindenféle kellemes szempontból, vagy szemszögből. Most is csak hülyül vele, jól néz ki a nő, és egyébként is szeretik egymást szórakoztatni, mindenféle félreérthető helyzettel. Hogy ez miért alakult ki, és miért vele, nem tudom, talán ő ilyen, én meg idomulok hozzá. Ahogy megölel, nem felejti el "poénból" szétlapítani a melleit az enyémeken, és igen, tudja, hogy hogyan kell flörtölni bárkivel. Az más kérdés, hogy vannak olyan kivételes személyek, mint én, akivel meg is teszi.
- Hát persze, minden reggel azon gondolkodom, hogy ha Tányesz szembejön, azért tetszek már neki, öcsém - nevetgélek, és viszonzom a mosolyt és a szemeibe nézek. Amúgy annyira jól csinálja, hogy sokszor nem tudom eldönteni, hogy szórakozik, vagy inkább arra vár, hogy mikor döntöm már a hátára.
- Még szerencse, hogynem valami gólya jött be, hanem egy tényleg, hogy is mondtad - úgy csinálok, mint aki elgondolkodik az egészen - szexi férfi, azaz én jöttem - mosolyom már széles, ahogy felnéz a plafonra, simán tudnék adni egy csókot a nyakára, de akkor odaveszne a játék öröme és kiderülne az igazság. - Óh, van ott más is, bár tény, ami tény, a hátsód első osztályú - pillantok le a válla felett, ugye az a kábé harminc centi a javamra van. Persze nem vizslatom sokáig a nemesebbik felét, csak a móka miatt játszom a gaz csábítót, vagy mifenét.
- Nem akarom, hogy utána mindig rólam fantáziálj, azért takartam el - mondjuk ez is féligazság, mert miért ne akarnám, vagyis... kinek jutna ilyen hülyeség az eszébe, hogy róla álmodjanak, vagy rá gondolva élvezkedjenek? De mivel soha nem hazudok ugyebár, igaz, hogy szándékos a hasam eltakarása, win-win. Érezheti, hogy kicsit megrázkódom az érintésétől, de most én jövök. Azért tény, ha nem ismerném, már a földön feküdne, rajta velem. Lehet, hogy később még visszatérek ehhez az elképzeléshez. De most elkapom a derekát és csikizni kezdem addig, amíg mögé nem tudok kerülni, hogy ezt még jobban tehessem. Én nevetni kezdek, ő sem marad csendben, de a nagy igyekezetemben kibillen Tányesz az egyensúlyából, én pedig megmarkolom a derekát és sajátoméhoz húzom. Neki pedig muszáj lesz megkapaszkodnia, ha nem szeretne elesni. Háh, miket ér ez a nő el, még nevetve is!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nagyon kitartóan küzdött T, hogy zavarba hozzon. De nem kárhoztatom érte, nekem is tetszik ez a kis játék-flörtölés, mert soha nem tudhatod, hogy mikor lesz komoly, vagy mikor nem. Hagyom, hogy kedve szerint próbálgasson elcsábítani, és hagyom magam is, hogy a játék éle ne vesszen el, vagy éppen kárba. Így aztán jól elvagyunk, ahogy próbáljuk hülyíteni egymást félig meddig komolyan.
- Én bárki hormonvilágát össze tudom zavarni, ha akarom. De most azt mondod, hogy a te hormonvilágod érzékenyebb? - húzom az orrán végig finoman a mutatóujjam, és a végén pedig elhúzom róla. De csak nemhagyja magát, így tényleg büntetni kell szegény kacér barátnémet. Az akció jól sikerüül, az megint egy más kérdés, hogy Nadia olyannyira jól időzít a belépőjével, hogy ennél jobban nem lehetett volna. Király, öcsém, pont jókor, kösz Merlin, a te anyádat is. Csak hát pont röhögésben vagyok, és lassan jövök ki belőle, ahogy Tánya is, de összeszedjük magunkat és amint lehet elengedem őt. Oké, vicc, meg minden, de úgy látom, hogy Nadia zokon veszi, amit azért némileg meg is értek.
- Helló szívem legfontosabbjának anyukája. Nem, dehogy zavarsz, amúgy is ez a tanári - vonok vállat, majd megigazítom magam, még úgy teszek, mintha a sliccem is le lenne húzva és felhúzom. Aztán persze Tányesznek sikerül elrontania a napom.
- Á, szóval ezért kellett olyan sürgősen jönnöm. Látod Nadia, mindenki csak ki akar használni - ingatom meg a felem Tányának. - Holnap este pont nem érek rá veled ügyelni - mondom lazán, majd elindulok kifelé, persze arra, amerre Nadia van. Hirtelen bújok bele a személyes terébe és adok neki egy puszit az arcára. - Minden oké? - nézek rá érdeklődően, majd felállva a válasz után, még Tányeszre nézek. - Holnap még szólj, hátha át tudom rakni a dolgomat - ezt már komolyan mondom, mert véletlenül tényleg akadt itt valami, amiről nem kívánok beszélni. - Hölgyeim, remek értekezletet - mondom, és kifelé menvén valakitől véletlenül a földre húzok egy lapot, majd távozok. Upsz.