Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanteremnél, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban)

Csupán néhány nap választott el minket a vizsgaidőszaktól, ezért a szokásosnál is feszültebb lett a hangulat mindenütt, ahol csak varázsló, vagy boszorkány megfordult. A professzorok hajtották a diáksereget, mi meg próbáltunk túlélni, úszni az árral, még egy kicsit bulizni, amit csak kultúr keretek között Bagolykő engedett. Egyetlen egyszer mentem ki mosdóra a Levita területén kívül, de az ötödik nyekergés után, hogy vajon Denis A. Brightmore professzor Sárkánytan vizsgája mennyire lesz kínkeserves vagy könnyűnek nevezhető, meggondoltam magam. Szellemtan után viszont képtelen voltam elmenni, már csak a fokozott idegesség miatt is. Járt-kelt valamilyen hangszertolvaj az iskolában, aki a rezesbanda festményt csonkította meg és volt egy kellemetlen reggelem a rohadt trombitaszóra való kelésre. Miután véget értek az órák és lecsengett egy Bűbájtan óra, a professzornő kérésére vártam rá a tanterem előtt, mivel ő kereste a tettest, én meg nem tudtam volna így aludni, tehát jók voltunk. Emellett sötét dolgokat forraltam a fejemben, de hogy felszínre is törtek -e, azzal egyelőre nem jutottam dűlőre, minden esetre sok köze volt hozzá annak a konkrét személynek, aki éppenséggel ripityára törte a gitáromat, szintén napokkal ezelőtt. Karbatett kézzel, türelmetlenül vártam egy hívásra, intésre az ősz hajú nőtől, miközben jobb lábammal a Guns ’N Roses November Rain c. számának ritmusára trappoltam. Így még azt mondanám, egész nyugalmasan telt a várakozás, aztán viszont egy harsonaszó rám hozta a szívbajt és mellkasomhoz kapva a falnak vetődtem háttal, majd óvatosan lecsúsztam a mentén, ennek pillanatában szakadt ki belőlem a következő:
- Most már kurvára kezd elegem lenni belőle! – ziháltam, aztán felhúzott lábakkal fürkésztem a terepet. Balszerencsémre innen még a talárját se láttam a tettesnek, viszont volt egy sejtésem, ki lehetett az.

Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanteremnél, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban)

Volt egy oldalam, amit nem szívesen mutattam a tanároknak és én, aki sokat káromkodott, előttük nem szerette csinálni. Az talán elfogadható lett volna, hogy kicsúszott a számon, viszont megijedtem, ilyenkor az ember pedig leblokkol és a logikus gondolkodása háttérbe szorul. Lefagytam, amin nehezített a hirtelen felpörgő események sora. A ricsajozást valaki nagyon jól időzítette, mert hamarosan megjelentek az elsősök és amint káromkodni láttak, ízes kacagás tört felszínre belőlük. Komisz vigyorra húzódott a szám, ami nem konyult le a fejbekólintás után sem. Maximum halk nyüszögést hallattam, s fejem tetejét simogatva az igencsak ingerült hanghoz tartozó arcot kerestem.
- Áááh, jó napot kívánok, Professzor Asszony! Jól áll Önnek a toll, mint mindig - Próbáltam deflektálni szavainak rajtam csattanó élét. Így talán nem talált fogást rajtam, és lehet picit kevésbé akart megölni.
- Szíves elnézését kérem reakciómért - Ha engedte, megpróbálkoztam volna a felegyenesedéssel, ezután kissé oldalra lépve leporoltam magam. Hamarjában megigazítottam taláromat, miközben széles vigyorom egy egészséges magabiztosságú mosollyá zsugorodott - Csak meglepett, hogy a hangszertolvaj ismét akcióba lépett. Ezúttal egy harsonát használt.
Én aki műveletlen volt a rezes hangszerekből, lassan az összeset megtanultam. Ha más nem, ennyi haszon kerekedett az ismeretlen csínytevéseiből.  Az elsős sereg hömpölygött minden irányban, de ahogy az lenni szokott, pár pillanat múlva már csak ketten maradtunk a professzorasszonnyal.
- Van egy felvetésem, hogy ki lehetett az elkövető, amennyiben továbbra is nyitott rá, szívesen megosztanám Önnel, amit tudok.

Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanterem, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban)

Az idős nő testtartása megváltozott, igen méltóságteljesnek véltem, ugyanakkor elég távolságtartónak tűnt azzal, hogy kettőnk között foglalt helyet sétabotja; de valahogy jobb volt így, mintha ismételten az én fejemen csattanna. Eljött az alkalom amire vártam, végre töviről hegyire valaki ellen tehettem, viszont ott helyben, amikor a professzornő tekintetembe pillantott, őszinte tanakodást vélhetett felfedezni.
- Volt egy összetűzésem valakivel a napokban, aki ... adott nekem egy kölcsön gitárt – lassan és megfontoltam beszéltem, ám résen voltam, hogy kicsit se legyek vontatott. A lánynak, akiről mesélni készültem, eleinte erősen rosszat akartam, mert hát tönkrevágott valamit, ami az enyém és szentimentális értéket is képviselt számomra. De valahogy nem akartam egy bizonyos szint alá süllyedni.
- Ez a Fénylő lelkek Udvarában történt 2 nappal ezelőtt. A gitárt azért adta, mert az előző nemrég összetört és segíteni akart, én meg elfogadtam. Nekem a hangszerre szükségem van a tanulmányaim mellett végzett hobbimhoz. Ezt az illetőnek is mondtam mikor megköszöntem a kedvességét és megjegyezte, hogy ha akarok, mást is tud adni és mutatott egy megbűvölt bőröndöt tele rézfúvós hangszerekkel. Elég rossz érzésem támadt, szóval rákérdeztem, hogy honnan vannak, mire lezárta a bőröndöt és elrohant. Emlékeim szerint iskolai egyenruhája jelentős részt zöld volt, a Rellonba tartozott és annyit tudok, hogy harmadikos. Viszont este felé járt már, picivel a takarodó előtt, ezért nem láttam az arcát. Nem tudom az illető hagyott -e bármi nyomot maga után az udvarban vagy a festmény körül.

Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanterem, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban)

- Nem, előbb a gitár tört szét, miután lecsaptak egy bogarat vele, az viszont másik eset - legyintettem és őszinte lelkesedéssel viseltettem, hogy végre valaki engem is meghallgatott a történteket illetően. Tudtam, hogy materiává lehet bűvölni a festett tárgyakat is, említőlegesen elérhettünk róla jegyzeteket volt diákoktól, vagy ígéretesnek tűnő könyveket, azonban részletekbe egyik sem szaladt. Kár érte, amekkora a tudásszomjam, valamilyen hosszú leírás igazi teli korsóként szolgált volna, de hát így jártam.
- Hallottam, a Levita-ház hálókörleténél ma hajnalban. Trombita szóra keltem fel ami azért fura, mert tudtommal az iskolába nem jár olyan aki rézkúrós hangszeren játszik - válaszoltam ártatlanul. Fogalmam sem volt, hogy esetleg elrontottam egy szót, nem éreztem a zsigereimben sem, hogy gond lenne.
- Tudja, nekem őszintén fontos volt az a gitár és jól esett, hogy amikor a Fénylő lelkek udvarába mentem keseregni miatta, hogy ne itt rontsam a levegőt, akkor valaki utánam jött. Ez a női figura volt az, zöld színnel a ruhájában - meséltem tovább, amennyiben szabad volt a pálya - Tisztára egy Sadie Sallow.
Az utolsót kissé félve tettem hozzá, gondolataimba merülve. Őszintén segíteni akartam és ekkor kattant valami, hogy mi van, ha amit mondok, nem alaptalan vád?  Nem kicsit fellelkesültem, hogy esetleg életemben először besegítettem egy nyomozásban!

Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanterem, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban

Szavaim kuszasága és lelkesedésem elegye gyanúsnak tűnhetett, de én csak azt mondtam amit tapasztaltam. A tanárnő helyett viszont nem dönthettem el, mit érez, egyelőre csak azt láttam, hogy volt túlságosan meggyőződve az igazamról. Azt hiszem, mint sok minden, az igazság is szubjektív a világban; emiatt ha épp Bűbájtant nem is tanultam ma a professzortól, ez belém égett örökre.
- Nem tudom Ön hogy van vele, én személy szerint nem hiszek a véletlenben - feleltem. Menő volt, ahogyan talárja libbent, a tollak valahol tényleg illetek rá. Olyan furcsa baglyos hatást keltett a néni. Pont az ellentétes irányba fordult, amerről a zajt hallottam, ami azt jelentette, hogy...
- Hogyha most szembe fordulnék ezzel az ajtóval - álltam oda a terem ajtajához - akkor pont balra kellene indulnunk. Onnan hallottam a különös hangot.
Bárki is játszik a hangszeren, jó szarul csinálja.
Amennyiben elindult, vártam, hagytam előremenni. Kicsit lemaradva követtem, meg akartam óvni a ruháját a letaposástól, ha volt kérdése, közben szívesen megválaszoltam.

Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanterem, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban

Valószínűleg már késő lehet újabb szemkontaktushoz, de ha hátrapillantott volna még a tanárnő, elkaphatta kérdő tekintetemet, mely visszatükrözött egy szilánkot szomorúságából. Megkérdőjeleztem a valóságot amiben élünk, hogy lehet -e valami túlságosan is logikusan működő dolgot véletlennek becézni?
- Én csak sorsként ismerem, de ez nem jelenti azt, hogy alábecsülöm. Sőt... - feleltem szárazon, a végét már motyogtam és nyeltem egyet. Szívesen tovább firtattam volna érdekes témánkat, viszont tisztes határokat éreztem amikhez tartottam magam. Diákként aligha fogom a múltjáról faggatni, az átjött, hogy bármi is nyomta az öreg szívét, ólomnak hatott. Meggyőzött arról, hogy tapasztalatból beszél. Amikor kizökkentett és nyújtotta sétabotját, szó nélkül bólintva átvettem azt. Figyeltem a futótűzként terjedő aranycsillámport, ami után úgy festett a folyosó, mintha két művészetis mestertanonc egymásnak ment volna, kiszórva a teljes dekor csillámpor készletüket. Szemeim azonnal cikáztak a lábnyomokon, a diákok megjelenő sziluettjét, kicsit el is tátottam a számat. Eddig olvastam a bűbájról, ha láttam is max. kicsiben, de hogy még a társaim sziluettjét is lássam a falon! Kész tudásban gazdag Mennyország ez a nap!!
- Tanárnő, a pálcája... - léptem előre, hogy felvegyem, ekkor viszont az egyik sarokba fúrta magát. Hamar észrevettem, mi után kutatott ennyire hevesen.
- Hát, szerintem "szagot fogott", tehát rátalált a gyanúsított mágia lenyomatára, amivel előrébb vagyunk, mert ha az Ön pálcája talál további nyomot és leköveti, eljuthat egy potenciális gyanúsítotthoz - válaszoltam magabiztosan, kíváncsian vizslatva arcvonásait. Időközben fel is egyenesedtem, a pálcát nem bántottam.

Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanterem, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban

Tágra nyílt szemekkel figyeltem a térbelileg kibontakozó kis emberhadat, majd a tanárnő mosolya rám is át ragadt. Nem értettem mitől fosnak a többiek, mármint nyilván erős kisugárzása volt ennek a tanárnak, de inkább olyannak tűnt, akinél ha tartod magad a szabályaihoz, amúgy tök jófej.
- Ühhüm - hümmögtem és bólintottam. Nem értettem mit hadovált, inkább csak próbálkoztam vele - Tehát ha egy lehetőség jön elém és dönthetek arról, hogy élek -e vele, vagy sem, az akkor csak a véletlen miatt van?
Furcsának tűnő kérdésemmel próbáltam mélyebben ásni magam a témában és megérteni a gondolatmenetét. Ezután csendben hallgattam magyarázatát. A mágia részt eltaláltam, kis dolog, nekem pedig valami, amire büszke vagyok az eredménytől függetlenül.
- Oóóó, így már értem - bólintottam még lassabban, mint az előbb - Ez körülbelül 37-es lábméret, nem?
Reméltem nem kérdez rá arra, hogy honnan a tipp, hobbiból nem nézegetek fotókat női lábakról, viszont korábban megvolt már néhány lány az iskolában, amit inkább megtartottam magamnak.
- Enyhén balra mutatott az a lábnyom, amihez Önt a pálcája vezette. Én befordulnék ezen a folyosón, mert szerintem ott találhatunk további lábnyomot - viszonoztam a professzor tekintetét és ha kellett, meg is indultam előre, lassú tempóban, mivel nem akartam lehagyni vagy faragatlannak tűnni.

Kakasi Gabriella professzor
Bűbájtan tanterem, az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban)

Na igen, volt még mit tanulni, de tiszta szándékkal próbálkoztam, és ha még nem is látszódott, bíztam abban, hogy a véncsont ezt értékelte.
- Ökörséget? Én max. csirkeséget beszélek - feleltem mosolyogva, szemeimet forgatva, aztán kihallottam hangjából a türelmetlenséget.
- Azt javasolnám, menjünk a tanulószobához - javasoltam, aztán hacsak nem volt további mondanivalója, örömmel kísértem tovább.

Gróf-Vinkó Rómeó

Borongós őszi délután volt. Aktuális kedvemet szerencsére nem tükrözte, az inkább közelített a semleges fogalmához. Szinte garantált, hogy terjedni fog a nevem az iskolában, kihez hogy jut el. Én, mint hátasa-fosztott hős lovag, vagy mint aki rátett két lapáttal Farkasházy utolsó idegszálaira? Hjaj, honnan kellett volna tudnom, hogy már a végét járja?
Gondterhelt sóhajjal zsebre vágtam kezeimet, mikor leszólított valaki és kérdésekkel bombázott. Nem ismertem egyből fel, elmélkedve, lapos pislogásokkal méregettem tetőtől-talpig. A nevemet magyarosan, "S"-sel mondta ki, a végét meg "f"-nek, így félig eltalálta.
- Halii...! - köszöntem bizonytalanul - Maradjunk a Steph-nél, azt jobban szeretem. "Sz"-szel ejted az elejét és "f"-fel a végét, leírni máshogy kell de az nem lényeges.
Általában a nevem leírásában szoktak segítséget kérni, az ritkább volt, hogy a kiejtést ecseteltem valakinek. Azt hiszem a svédek annyira nem gyakoriak itt, de hát mindenféle nemzetiségű diák jár ide, kötve hiszem, hogy pont az én nevem adná fel a leckét. Hozzáteszem, a Stephen az talán még annyira nem is svédes, ellenben vezetéknevemmel. Mikor realizáltam beszélgetőpartnerem kilétét, hirtelen megvilágosodtam és elfeledkeztem arról, hogy miért is volt borús hangulatom.
- O. Oóóóó!! Te voltál az, aki egy egész csomag tankönyvet dobott be, ugye? Az kemény volt, haver! - zengő kacagásban törtem ki, s utána csak egy vigyorral nyújtottam felé jobbomat - Bocsánat. Velem egyébként nem sok mindeeen.
Kúrta választ adtam, tarkómat dörzsölgetve. Pillantásomat oldalra kaptam.
- Elég nehéz volt az évkezdés, az évnyitó botrányba fulladt. Na de veled mi a helyzet? Megkaptad a levelem a tankönyvekről?
Annyira nem ismertem még a fiút, de már tudtam nagyjából kicsoda, küldtem neki levelet is benne a meglévő tankönyvekkel, volt ott mindenféle felsorolva, kivéve  Hoppanálás és Bűbájtan. Ami kellett neki, bármikor odaadtam neki szívesen, kivéve ma, mert ma nagyon nem akartam összefutni senkivel. Az, hogy vele leálltam most beszélgetni, még isteni csoda volt, mert azokkal az érzésekkel, azokkal az energiákkal tele, amiket az évkezdés hagyott bennem, nem tudtam veszteg maradni. Állandóan járkálhatnékom volt, mint a kiézhetett állatnak.

Gróf-Vinkó Rómeó

Bólintottam, most már megvolt neki, hogy miként érdemes szólítani és akkor így biztosan figyelni fogok rá. Észrevettem, hogy nevem pedzegetését elnyújtottam, ő meg annyira nem tudott vele foglalkozni; máshol járt lélekben. Arca egyszeriben vörössé vált, orcái a szégyentől égtek, amelyben én is osztoztam valamelyest a cudar évnyitó folytán.
- Ne aggódj miatta! - legyintettem és bátoríton rámosolyogtam, egyszerre a jegyzetégetésre, és a tankönyv adás témájára reagálva - Különben nem biztos, hogy teljesen sikerült bemutatkozni, vagy nem tudom megmaradtam -e. Stephen Zimmermann vagyok, másodikos mestertanonc a Levitából - nyújtottam kezet, annak reményében, hogy megtöröm a minket körbeölelő kínos aurát. Kicsit esetlen voltam ma a szociális interakciók tekintetében; kevésbé tudtam megtartani lendületemet, mint egyébként. Én fogadtam volna Rómeó közeledését, viccelődnék is; de valahogy még mindig ott kísértett fejem leghátsó zugából burjánzva a tudat, hogy egy tanárnál kihúztam a gyufát. Már nem hibáztattam magamat, nem hinném, hogy pont miattam ment el, de erősen hozzájárultam a lehetséges végkimenelhez. Egy ideje nem láttam, vagy hallottam felőle semmit, titkon aggasztott a szituáció, ezt viszont nem most óhajtottam kifejteni, főleg nem Rómeónak. Először még cipője orrát fixírozta, utána viszont rám pillantott. Hangja bizonytalannak tűnt. Gyanakvó tekintettel, hunyorítva viszonoztam a fiú pillantását.
- Hmm-hmmm - nem szóltam pár másodpercig semmit, mintegy elgondolkodva Rómeó szavain, végigmérve őt még egyszer. Rezzenéstelen arccal váltogattam tekintetem közte, s a szertár bejárata közt, végül bólintottam - Oké.
Nem tűnt úgy, hogy bírálnám a fiút, főleg mivel nem is sejtettem nagyon, mit művelt, csak a hűvös borzongás futott végig hátamon, hogy esetleg semmi jót.
- Mi lenne az, mit csináltál pontosan? - kérdeztem érdeklődve. Tudatos döntés révén nem tettem karba kezeimet, hanem lazán két oldalra eresztettem, s lazán lógattam. Próbáltam elérni, hogy a fiú bízzon bennem, a nyitottságot lássa, ne az elzárkózást.

Gróf-Vinkó Rómeó

Kínos vagy sem, meg kellett ejteni azt a bemutatkozót még egyszer, csak hogy biztosan meglegyen jól a nevem és legalább én sem felejtettem el így az övét. Miután túlestünk a kis rítuson, Rómeó megijesztett azokkal a bűnbánó szemeivel, s belém ültette a gyanút, hogy olyat csinált, amit nem kellett volna. Tekintetemmel igyekeztem nyugalmat sugározni felé, viszont érzékelhető volt, hogyha most hallgat, azzal másokat is veszélybe sodorhat, a baj mértékétől függően.
- Értem, tehát kevés benned a mana,ennek ellenére megpróbálkoztál valamivel ami nem sült el jól - összegeztem miután befejezte monológját, ekkor az ajtó kilökődött, majd résnyire kinyílt. Érdeklődve pillantgattam be a fiú válla fölött. Furcsa, szappanhabszerű szubsztanciát csíptem el, ami nem szívódott fel. Nos igen, eddig egyértelműen félresikerült bűbájnak tűnt és egészen a fiú lábáig vezetett. Ott gomolygott körülötte, mint valami abszurd élőlény, aki céltalan a világnak eredve gazdáját kereste.
- Oké, ez... határozottan új tapasztalat számomra - rándult szemöldököm szórakozottan - Azt javaslom, hogy hagyd a bociszemeket. Kérésemre nyisd majd ki teljesen az ajtót, és amint megtetted, menj el onnan. Remélem világos a kérésem.
Komoly, s fagyos tekintettel néztem le rá. A fiú nagyon menteni próbálta a menthetőt. Halványlila gőzöm se volt mit próbált itt összehozni, de ráértem akkor faggatózni miután a problémát elimináltuk. Rómeó kreálmánya az ajtón túl várt minket és míg arra vártam, hogy ő mit reagál, picit távolabb állva nadrágzsebemhez szorítottam jobb kezemet. Pálcám markolata köré csavarodtak ujjaim, ösztönösen fogtam arra az esetre, ha közbe kéne lépni.
- Oké, én kész vagyok, nyisd ki aztán menj onnan! - utasítottam határozottan.
Belegondolva, hogy egy egész kondér van odabent... azt hittem varázslónak tanulunk itt, nem séfnek.

Gróf-Vinkó Rómeó

Mindenféle svéd káromkodás visszhangzott fejemben a fiú bólogatásától. Sose hangzik jól az, hogy valaki kis manával felelőtlenül varázslásba fogott. Így megkopasztva, prefektusi jelvény nélkül is simán jelenthetném a házvezetőjénél a srácot, vagy amennyiben itt tanítanék és közöm lenne hozzá, még a büntetőmunka kiszabása se kizárt. Viszont szerencsétlen ábrázatát felmérve amilyen napokat élhet, kisebb gondjai nagyobbak vélhetően attól most, hogy mennyire mászott odabent az a hab. Célommá tettem a veszély kizárását, fennállás esetén teljes eliminálásátát. Rómeó megnyugodhatott, hogy ma ilyen jóképű, támogató kedvében lévő negyedvélát fogott ki.     A fiú szemei felett és alatt lapogatta a bőrt. Tudtam, hogy hihetetlenül csodálatos látványt nyújtok és azt is, hogy hirtelen mekkora arcom lett, igazából viszont arra hangolódtam, hogy a helyzetet rugalmasan tudjam kezelni és gyorsan reagálni, ha bármi szarul sülne el.
- Nahát! Legalább most szemkörnyékápolód is lesz! - Első mondatom kicsit gúnyosra sikerült, a második már azzal a rám jellemző ironikus hangtónussal ment amit adni akartam. Számomra fölösleges ismételni, hogy mi van odabent, nemrég kaptam kóstolót belőle! Mérges voltam a fiúra amiért iszonyat nagy baromságot művelt és feszélyezett, hogy utána nekem könyörgött egész lényével mintegy csodát várva, hogy majd együtt rendbe tesszük amit elrontott. Én értettem, figyelmeztetni akart, felkészíteni arra ami az ajtó túloldalán várt. Nem akartam tovább feszélyezni egyikünket sem, ezért érzéseimet kordában tartva csak merev pillantásokat kapott a "sok habot" illetően, aztán kitárult a szertárajtó. Ütközésig. Idegszálaim pattanásig feszültek, felforrt a vérem, dobhártyám szívem ritmusára dübörgött. A hab egy hatalmas felhőszörnyként kiszemelt magának, megindult előre a kijáraton felém, mint a prédáját fojtani akaró szarvaskígyó.
- Nem pazaroltad ki az üstből, az egyszer biztos! - nem bírtam ki anélkül, hogy ne tennék ízes megjegyzést ezek után. Mindezt szikrázó íriszek követték volna, de bizonyos okból kifolyólag aligha volt idő a múlton rágódni - Vigyázz! Ne érjél hozzá!
Azzal vártam, hogy megfelelő közelségbe érjen rögtönzött habszörnyünk,
aztán rászegtem pálcámat megcélozva a szubsztanciát ott, ahol a közepét véltem. Pálcám hegyéből vízsugár tört elő. Reméltem feloldom az egészet, aztán az egész egy jól sikerült felmosószörnnyé zsugorodik maximum és az utána maradó bűz jelent max. veszélyt. Szaglásztam felé különben, de egyelőre nem éreztem benne semmi különöset, úgy tűnt, nincs szaga ennek.

Gróf-Vinkó Rómeó

Nagyon feszült voltam, ezért arról viszont Rómeó semmit se tehet. Számomra ő egy kölyök, aki habbal játszott. Ha én ezzel beállítok az igazgatóiba, mérget veszek, hogy rúgnának is ki. Amellett épp kibaszottul nem voltam prefektusi pozícióban.
- Biztos son, ahhoz előbb a fürdőgatyád kellett volna felvedd - válaszoltam humorizálva, majd abbahagytam a locsolást és leengedtem pálcámat. Közelebb mentem a fekete üsthöz. Még így is sok volt a hab, de már jelentősen kevesebb, mint amikor jöttem. Picit beleszimatoltam a levegőbe, Rómeó szerintem akkor csíphette el először felszaladni mindkét szemöldököm.
- Ember! - hitetlenkedtem - Nem is tudtam, hogy kedveled a Snow fairyt!
Nem akartam én itt kellemetlen helyzetbe hozni a női samponnal, és lehet még azt a gumikacsát is szívesen odaszolgáltatnám, ha lett volna nálam. Kérdésére visszafordultam hozzá, nagyokat pislogva, mintha legalább franciául magyarázna szar matekképleteket. Valami fejbe kólinthatott, de nem foglalkoztam vele. Aztán tekintetem a fiú kezére siklott.
- MI A PICSÁÉRT SÁRGA?!

Gróf-Vinkó Rómeó

Valószínű azzal veszítek népszerűségemből, hogy "Fiamnak" szólítok egy random varázslót. Az angol végül is nem mindenkinek zsánere, vagy érti. Ahogy Rómeóra referáltam, éppenséggel becenév, na de a sampon nevével és éppen illatával se vicceltem. Az üstből jött. Furcsamód kellemes, édességében a fahéj, vanília közé tudtam sorolni.
- Most már bejöhetsz nyugodtan. Előbb eléggé túlzásba vittem, de szagold ezt meg! Egész jó illata van és megmagyarázná, hogy miért úsztál.
Eltakarítani könnyű volt, tehát nincs okom se haragudni rá. Viszont alig tudtunk le egy problémát, jött a másik azokkal a sárga kacsókkal. Azt se tudtam, milyen bűbájjal lehetne leradírozni róla, mellyel meg is maradnak a kezei.
- MIRŐL BESZÉLSZ? - kérdeztem üvöltve - Hol itt egy tükör? Adok én neked olyan lilát...
Kotorászni kezdtem a közelemben lévő dobozokban. Találtam fiolákat, egy könyvet démonidézésről, három levendulaköteget ami gondolom bájital alapanyag volt.
- Te, Rómeó, ne gyere hozzám közelebb! Inkább nézzed meg a melletted lévő kartondobozban, hogy van-e tükör! Most meg miért zöld a fejed? Azt ne mondd, hogy ennyit nem tudsz megcsinálni!

Gróf-Vinkó Rómeó

- Hát ha neked az elbűvölt hozzávalót a női tusfürdő jelenti... - éreztem szemeimet kidülledni az utolsó néhány szónál, és azzal együtt szemöldökeimet feljebb kúszni - Nem azért a húsz sarlóért, de szerintem bármin is dolgoztál, nekem olybá' úgy tűnik, hogy szabotálni akarták. És öhm. Sikerült.
Színpadias mozdulattal két kezemet lendítettem könyökből, a fekete üstre mutogatva.
- Van ötleted, hogy kik tehették, Rómeó? - kérdeztem, mielőtt elszabadult volna a pokol. Nem elég, hogy a fiú többször is teljesen ignorált, hanem saját magának belobbantotta a pánik kazánt. Értetlenül állva heves reakciói előtt tarkómba martam és fejemet vakarásztam. Nem arról van szó, hogy nem pánikoltam, mert nagyon is tanácstalan voltam abban a helyzetben, viszont sose jó, ha lekerülök a szintjére és ketten ülünk a sötétben.
- Rómeó - szóltam rá határozottan, megtéve felé egy lépést, amikor nyekergésbe fogott és odajött hozzám.
Ha csak ösztönszinten is, de tudja, mi a dörgés.
- Ez érdekes, pedig nem is vagyok dühös - Ez még számomra is jó nagy hazugság volt. Ki nem állhatom ha pánikolnak mellettem, mert egy percem sincs higgadtan végiggondolni a helyzetet, ez alól a jelen se kivétel. Éreztem dolgozni az adrenalint, ami óvatlan pillanatomban a fiún robbanhatott. Megelégelve ormótlan hangzavarát, erőteljesen megragadtam vállainál, körmeimet belévájva, majd laza mozdulatokkal közelebb tereltem magamhoz és átöleltem. Határozottan zártam karjaim közé, tudatosítva benne jelenlétemet. Nem engedtem el magam mellől, míg meg nem győződtem arról, hogy lenyugodott - legalább annyira, hogy meghallgasson.
- Na - édes fszom - fiam. Neked jelenleg a fejed olyan kék, mint a tenger, a kezeid válltól-könyékig barnák, onnantól meg sárga. Bármi legyen is ez, inkább valami botrányosan félresikerült tréfa, mint méreg.

Gróf-Vinkó Rómeó

Túlzottan eltért a látásmódunk, mert értem, hogy ő barátságos és az elmondottak alapján a jót akarta feltételezni mindenkiben, viszont szerintem szemeten bántak vele. Rossz volt hallani azt, amiken átesett. Jótét léleknek tűnt, aki nem ezt érdemelné. Elhúztam a számat.
- A ki-bezárás még talán vicces lehet, meg a gatyás, ha marha ritkán űzik, de egyébként a jegyzetlocsolás meg ha gyakran köcsögösködnek veled az minden, csak nem jófejségből van. Engem bezártak egy gardróbba az árvaházban, mert tudták, hogy félek a sötétben. Dörömböltem az ajtón, próbáltam kilökni, amit nyilván nem tudtam, mert izomból zárva tartották kívülről. Én úgy négy percig tartottam nevetségesnek a szitut, aztán egy kellemes órát töltöttem odabent. Utána észrevették a csoportosulást a szekrény előtt, rászólt a kölkökre egy felnőtt, így jutottam ki.
Lazán vállat vontam. Ez egy történet a múltból, nem viselt meg sem az árvaház felvetése, sem a sötétség. Felnőtt fejjel már más, kifejezetten szerettem. Ömlöttek a gondolataim és nem egyszer születtek a legjobb számaim éppen elalvás előtti pillanatokban. Megakadt tekintetem a fiú testén lévő sötétebb vonalakon, egyelőre viszont nem hoztam szóba. Fontosabb volt, hogy megnyugodjon, hogy én is annyival konstruktívabb körülmények között tudjak segédkezni.
- Figyelj arra, hogy miként veszem a levegőt és próbáld követni, oké? - kérdeztem, miközben mélyen beszívtam a levegőt. Bent tartottam egy percig, aztán kifújtam és ezt megismételtem párszor. Éreztem a fiú zakatoló szívét és miként apránként lelassult. Amikor elérte normális tempóját, elhúzódtam kissé, jobb tenyeremet továbbra is vállán tartva, mert aggódtam, hogyha túl korán távolodom el, akkor megint bepánikol. Kékjeimmel vonásait méregettem. Észrevettem, hogy még mindig csukva tartotta szemeit a szerencsétlenje és az előbbi vonalak is kiélesedtek előttem a törzsén. Nem kellettek a színek, tudtam mit látok. Felvetése eszes, viszont túl egyszerűnek tűnt.
- Nem - válaszoltam némi gondolkodást követően - Ebben hallucinogén anyag is lehet, mert én nem értem hozzá puszta kézzel, max. talán a bokámra fröccsent és mégis láttalak már a szivárvány összes színében. A ruhámban nem okozott kárt. Szerintem ennek a hatása elmúlik egy olyan óra múlva, de azért megkérdezném, hogy mégis miket tettél bele?
Oldalra fordultam és váltva felemeltem bokámat: először a balt, majd jobbot és látványosan forgattam magam előtt. A nadrágom szárát, de még a zoknit is méregettem. Nem volt lyukas egyik sem, eltérő színű igen ahhoz képest, mint amilyen ténylegesen, szóval simán neonzöld volt nekem az a kék farmer. Oh, a neonzöld! Levettem felsőmet, így tisztán látszódtak saját hegeim, amik néhol absztrakt mintákat rajzoltak bőrömre. Elszórtan borították felsőtestemet: volt a vállamon, a karjaimon, mellkasomon. Azt vizsgáltam, hogy az említett darab háta vagy oldala nem jött-e szét esetleg, vagy hagyott-e hátra bármiféle lenyomatot.

Gróf-Vinkó Rómeó

Bíztató mosolyt lőttem a másik felé, akinek mondani szerettem volna, hogy nincsen baj, de gyorsabban cselekedve kitárta nekem a szertár ajtaját. Mondanom se kell, kezdeti haragom teljesen elpárolgott és nagyjából az üstben lévő, nemrég gyúrható állagú hab is. Megborzoltam a fiú haját, aztán miután a lábaimat lecsekkoltam, odasétáltam belepillantani az említett edénybe. Furcsa mosott zöld színben állt benne a lé, mintha sokszorosára hígított akrilfestéket látnánk. Közben hallgattam miket mondott. A kamilla remek fertőtlenítő, a holdpor feltölti a nagyon apró mechanikai karcolásokat, a citrom moly szárnyában pedig viszonylag elég összetevő van ahhoz, hogy remekül karban tartsa a pálcatestet egy hónapra. Ecetvirággal keverve azonban oldja a lakkréteget, arra már láthatóan húztam számat. Visszasétáltam hozzá, aztán levetettem felsőmet, de persze minek. Nem találtam rajta semmi gyanúsat. Sóhajtozva kaptam volna fel, amikor Rómeó kizökkentett. Megálltam valahol fél úton a meglepettségtől kerekedő szemeimet rámeresztve. Átvetettem egyik karomra a pólót és úgy tartottam, míg gyorsba végigpillantottam magamon, hogy mégis ezt honnan szülte. Na gyerekek! Annál nagyobb facepalmot szerintem senki se hallott.
- Áh! ....Jogos kérdés - oldalra billentettem fejemet végül, tarkómat vakargattam. Végignézve a fiún, a hegeiből történetek egész sorát ki tudtam rakni. Majd megakadtak kékjeim jobb alkarjánál. Igyekeztem nem sokat fixírozni az illendőnél.
- Én negyedvéla vagyok és másból szereztem őket - utaltam hegeimre - Szívesen elmesélem hogyan, ha van még kedved velem lógni, csak előtte takarítsuk fel azt a kondérnyi mosogatólevet.
Ezúttal tényleg magamra kaptam azt a felsőt és a pálcámmal besegítettem a rendrakásban. Mindkettőnkre ráfért az a friss levegő.