Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hogy őszinte legyek, annyira nem szerettem volna azt a jelvényt. Persze, mindent elvégeztem időre ahogy kellett, és senkivel nem voltam bunkóbb a kelleténél – már ha nem érdemelték meg -, de igazán nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem volna. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen tisztség elfogadása magába rejtette az elfogadást is. Hogy itt maradunk. Hogy nem lesz több Írország. Hogy semmi nem lesz olyan, ami rég volt, pedig ezt csak valahol, az agyam egyik eldugott szegletében mertem eddig csak remélni. De most már ez is elúszott. Szóval a jelvényemmel a mellkasomon végül kénytelen voltam a bőröndömből is kipakolni, és lassan magaménak érezni a szobát a nagyi lakásában.
Ezt a procedúrát szakította félbe az újonnan jött felelősség. Ránéztem a karórámra, aztán felkapva néhány holmimat indultam vissza az iskolába, hogy elvégeztessem valami hülye diákkal a büntetőjét. Persze, rögtön az az első feladatom, hogy valakin behajtsak valamit, Winter biztos szét szekált volna érte, ha tudná. Ha otthon lett volna. Úgy mostanában bármikor.
- Na jó kölyök, essünk túl rajt… - fordultam be a terembe nagy lendülettel, de megakadtam a mondatban, ahogy felmértem kivel állok szemben. Nagyot nyeltem, ahogy arra gondoltam, most is kölyöknek szólítottam. Önkívületlenül is. Ahogy legutóbb. Pedig be kellett vallanom, hogy az utóbbi hónapok után valahogy már nem is tűnt annyira gyereknek.
- Te mégis mit keresel büntetésben? – kérdeztem lassan. Valaki valami nagyon rossz viccet űz velem. A rohadt karma biztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Aznap többször is leforgattam magamban a beszélgetést. Minden szót kielemeztem, éjszaka se tudtam tőle aludni. Az egyetlen barátom volt, és én eltaszítottam magamtól. Mégis, ha másnap odamentem volna hozzá, azzal elismertem volna, hogy tévedtem. De ami még ennél is rosszabb, elárultam volna Wintert. Így hát maradt az emésztő gondolatok, a lopott pillantások. Egészen eddig.
Éreztem a feszültséget, ami belőle áradt. Szavai nyomán hirtelen nem is tudtam kontrázni, és egy pillanatnyi csend került a poros falak közé. - Én nem azért vagyok itt. Prefektus vagyok - igazgattam meg zavartan a pulcsim oldalát, hogy láthatóvá váljék a jelvény. Nem szerettem, hogy megbillogoztak. Sokszor le is vettem, most is csak kötelességből függött a helyén.
- Tudom, Zalán - jegyeztem meg halkan. Bárcsak ne így léptem volna be a terembe. Bárcsak ne érezném azt a furcsa sajgást a mellkasomban. Nagyot nyeltem, mint akinek gombóc szorult a nyelőcsövébe. Ugyan Rue, te nem ilyen vagy!
Mély levegőt vettem, és beletúrtam a hajamba. Összehúztam magamon a pulóvert, és karba font kézzel az ajtófélfának dőltem. - Szóval miért vagy itt? Első eset? Többedik? - kérdezgettem, igyekezve felhőtlen hangot megütni. Az egész annyira erőltetett volt tőlem, mintha nem is magam lennék. De valamiért számított Zalán véleménye. Valamiért nem akartam, hogy rosszba legyünk. Pedig Merlinre, mennyi okom lett volna rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szemeim követték Zalán mozdulatait. Inkább a kezét figyeltem, ahogy óvatos mozdulatokkal pakolta egyik tárgyat a másik után. Hirtelen azt se tudtam mit keresek ott. Hiszen pakolászást bárki el tud intézni egyedül. Otthagyhattam volna, beültem volna az egyik ablakba és folytathattam volna az aktuális olvasmányom, de helyette ott ragadtam. Mint egy báb. Mint akit sóbálvánnyal szórtak.
- Aúcs - húztam el a számat a megjegyzés hallatán. Nem vagyok az év barátja, ezt magamtól is tudtam. Nem mintha olyan sok lehetőségem lett volna bebizonyítani, hogy tudok másképp is lenni. Az én barátaim a visszajáró vendégek voltak a kocsmában. A helyi zenekar, és a futárok. És persze a testvéreim. Egyetlen egyszer hittem, hogy tartozok másik csapathoz is, de Zack se mentett ki a magányból. Mintha örökre erre lettem volna ítélve.
- Miért, ilyen gyakran bajba szoktál kerülni? - görbült egy kis mosolyra az ajkam, és óvatosan közelebb léptem. Lassan közelítettem, mint ahogy a kiskutyához szokás. Igyekeztem nem elijeszteni magam mellől. Várni, míg megszokja a jelenlétemet.
Az egyik dobozért nyúltam, mire egy adag port söpörtem rá a ruhámra, és arcomra. - Blah... - köhögtem egy kört, és lerántottam a tetejét. Arcom grimaszba fordult, ahogy próbáltam belelátni az üvegekbe. - Ha valaki meghalt volna ezen a helyen se csodálkoznék - húztam el a számat, és lopva Zalánra pillantottam. Nem tudom pontosan mit vártam tőle. Nem tudom pontosan mit vártam magamtól. Csak azt sejtettem, hogy régen szerettem a társaságában lenni, és most furcsa volt. Vissza akartam kapni, amink volt. Csak nem tudtam hogyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Valahogy mindig összejön. Igen, ezt a koncepciót már nagyon ismertem, még akkor is, ha egy kicsit más kontextusban. Volt idő, amikor még csak iskolai kihágásokért szidtak, volt mikor a demonstrációk miatt gondolták, hogy túl nagy a szám. Most pedig csak elég, hogy létezem. Hogy azt hiszik többet tudnak rólam, mint amennyire ténylegesen ismernek. Egy-két cikk az Edictumban, és már farkast kiáltani sem kell, hogy bűnös legyek.
Pakoltam a szutykos üvegeket, a poros dobozokat. Épp csak egy mondatot ejtettem el vagy kettőt. De arra se kaptam választ. Sértett? Mindenféleképpen. Főleg azért, mert fogalmam se volt róla, hogy mi mást tehetnék még. És különben is, hogy lettem az egész szituációnak én a bűnbakja?
Néztem, szinte lassított felvételben éltem meg, ahogy a pálca végül leesett a földre, és végül kihunyt. Egy pillanatig haboztam, mintha csak valami isteni jelre várnék, hogy megtörténjen. Aztán a derekamhoz nyúltam.
- Semmi gond - kotortam elő a pálcatartómból a saját eszközömet. - Lumos - böktem egyet vele, és egészen lefelé világítottam vele a talaj felé, hogy Zalán biztosan megtalálja a sajátját. Tartottam néma csendben, feszülten, és ugyanazt az egy mondatot ismételgettem magamban: miért én vagyok a hibás? És éreztem, minél tovább hagyom az agyamban zubogni a felvetést, csak annál rosszabb lesz. Forrófejű vagyok, és bármennyire is sérthetetlennek tűnök, igenis érzek.
- Nem csak én vagyok a hibás - böktem végül ki elakadó hangon. Kezemben egy pillanatra mintha megremegett volna a pálca, de csupán az ideg okozta. Zalán szemeibe próbáltam nézni, amik szándékosan kerülték az enyémet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem akartam, hogy így bukjanak ki belőlem a szavak. Azt se sejtettem, miért ott, és miért ilyen formában törtem meg a köztünk húzódó feszültséget. Mintha csak áhítoztam volna egy újabb vitára, pedig az igazság az volt, hogy csak arra vártam, hogy Zalán újra megnevettessen. Az se zavart volna, ha azt kell néznem, ahogy a seprűjén idióta mutatványokat hajt végre, ha közben tudom, hogy nem neheztel rám.
- Hát... nem tudom. Mond meg te - csaptam szét a karjaimat, ezzel a fényt egészen messzire sodorva a lényegtől. - Te vagy az, aki csöndkirályt játszik velem. - Kezem visszamozdult eredeti állásába, már az se zavart volna, ha Zalán el sem végzi a feladatát. Meg akartam vele beszélni. Még akkor is, ha féltem tőle, hogy csak még inkább rontok a helyzeten.
- Én csak... sértegetted a bátyámat. Mégis mit kellett volna csinálnom, megdicsérni érte? - kérdeztem őszintén. - Mit szólnál, ha elmennék a családi otthonotokba, és elkezdeném inzultálni az egyik családtagodat? - tettem fel a - szerintem - jogos kérdést. Persze, mondhatta volna bárki, hogy a családi fészek és a kocsma eléggé különbözik, de igazság szerint Magyarországon az volt a legotthonosabb helyünk. Kicsit hasonlított Írországhoz. Csökkentette a lelkünkben élő honvágyat.
Sóhajtottam egyet. Nem ezt akartam. Nem balhézni. - Soha nem akartam nem beszélgetni veled - vallottam be végül, és arcomon a düh ráncai is oldódni kezdtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nyitottam a számat, válaszolni akartam a felvetésre, de mégse tettem. Újra összezártam ajkaimat, és csak némán vártam, hogy újra átgondolja a kimondott szavakat. Azokat, amelyek az én agyamban már talán százszor is lefolytak már, de mindannyiszor ugyanolyan rémesen és fájón hangzottak. És tessék, láttam is megvillanni a szemében az értelem szikráját, egyidőben a bocsánatkérésével.
- Az lehet, sőt biztos - vallottam be egy apró mosoly kíséretében. Már nem is volt rosszallás a hangomban. Magamból kiindulva tudtam, hogy milyen elviselhetetlen tudott lenni. Főleg amióta minden széthullott körülöttünk. Ha annyi fontom lenne, ahányszor miatta szitkozódtam már hat Vespát is vásároltam volna. De beértem azzal is, amit értem tett.
- Ezt jó tudni - bólintottam, és visszafordultam a polcok felé. Kezem megpihent a soron következő tárgyon, és egy pillanatra el is mélázott rajta tekintetem.
- Tudom, hogy nehéz velem. De kérlek értsd meg, hogy ez... nem mindig szól ellened - suttogtam az újra beálló csöndbe. Magam elé néztem, véletlenül se rá. Túl sebezhető voltam. Támadható, amilyen nem szoktam, és nem is volt jó érzés. Pőrének tűnt a lelkem, pedig még mindig falak vették körbe minden oldalról, s csupán egy apró résen keresztül nyert bepillantást Zalán. - Ahogy mondtad is, bizalmatlan vagyok az emberekkel - vontam vállat, mintha semmiség lenne. Hogy ezt bebizonyítsam, zöld íriszem is az arcára vetült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Örültem neki, hogy Zalán nem értelmezte rosszul a mondottakat. Nehéz volt ilyesmit elismernem, talán csak Summer ismerte eddig ezeket a gondolataimat. Meg persze Winter, de ő inkább csak érezte. Nem szoktam vele ilyesmikről beszélgetni. Furcsa is lenne.
- Hát, ha gondolod, ismerek egy prefektust, aki bármikor kapható egy kis büntetőmunka osztásra - remegett meg az ajkam, valami apró mosolyfélébe rendeződve. Nem teljesen tudtam, hogy Zalánnal most hányadán is állunk. Bocsánatot kért. Bocsánatot kértem. De ez nem jelenti, hogy öt perc alatt eltűnik minden érzelem, amit az utóbbi hónapokban éreztünk. Még akkor is, ha tudjuk, hogy az a szituáció csak egy nagy félreértés volt. Legjobb lett volna, ha meg sem történik. De akkor talán nem is vallottam volna be ilyeneket.
- Nem, félreértesz. Ez nem a te problémád. Nem kell segíteni - tértem vissza azonnal. Lehet, hogy volt egy pillanatnyi gyengeségem, de ez nem jelentette, hogy rászorulok bárkire is. Megoldom, ahogy mindig is teszem. Vagy legalábbis gondolom, hogy teszem.
- Mi? Jah... - nyúltam az arcomhoz, ahogy észrevettem merre közelít a fiú keze. Déjá vu érzésem lett egy pillanatig, mintha valami hasonló már történt volna velem, de egyszerűen nem tudtam hova rakni. Inkább csak gyorsan megtakarítottam az arcom. - Borzasztó ez a helyiség, ki döntött úgy, hogy ide küld takarítani? - ráncoltam össze a homlokom, még mindig az arcom dörgölve.
- Most jó? - néztem Zalánra, és a pálcámat is közelebb mozdítottam, hogy teljes rálátása legyen. Kicsit mozgattam is a fejem, hogy biztosan minden szögből jó rálátása legyen a bőrömre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem voltam benne biztos, hogy Zalán komolyan gondolta amit mondott, vagy csak engem akart megnyugtatni. Elvégre számomra eddig nem olyan embernek tűnt, akiben nem lehet bízni - kivéve a seprűs esetet. De ha őszinte akartam lenni még nem is ismertem hozzá eléggé, hogy kiderüljön az ellenkezője. Végül a mosolyát inkább csak viszonoztam, és hagytam a dolgot. Mind a ketten fejlesztünk magunkon. Great deal!
- Túl jó barátja vagy - ingattam a fejemet a hihetetlen történet hallatán. Eddig csak olyan embert ismertem, aki kibújni akart a büntetőmunka alól, nem hogy kérte magának. Ez olyan logikai buktató volt, amit egyszerűen nem is tudtam hova tenni. Talán sose volt még olyan barátom, aki miatt megtettem volna. Holott eszmékért és szerintem fontos értékekért képes voltam addig küzdeni, amíg el nem fogtak érte. Akkor miért nem voltam képes ugyanezt emberekért is megtenni?
Kicsit közelebb jött, mint amit általában kényelmesnek tartok, de valahogy mégsem zavart. Olyan furcsán komfortos volt mellette lennem, mintha mindig is ismertem volna. Az egyetlen jó dolog Magyarországon.
- Tudod, az előbb megsajnáltalak. Segítettem volna, de így, hogy tudom, hogy magadnak okoztad... szenvedj csak - vigyorogtam rá kivillantva az egész fogsoromat. Még a kezeimet is csípőre csaptam, mint egy igazán házsártos prefektus. Csak hogy egy pillanat múlva összehúzzam a szemeimet.
- Az micsoda? - kérdeztem, és a pálcámmal a fiú halántéka felé böktem. Eddig még nem láttam rajta azt a heget. - Ez új - állapítottam meg, ajkaim kicsit szét is váltak a csodálkozástól. - Mi történt? - vontam össze a szemöldököm. Egy csepp féltés volt a hangomban, és még annál is több együttérzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Már épp kezdtek visszaállni a dolgok a rendes kerékvágásba. Már amennyire a nem veszekedést náluk rendesnek lehetett mondani. Az arcomra újra vigyor szökött, aminek csakis Zalán volt az oka, és az addig észrevétlenül befeszült izmaim is enyhülni kezdtek. Csak vicceltem vele. Szerettem volna segíteni, és már épp hangot is adtam volna ennek, amikor nem leszek figyelmes a fehér kis csíknak. Aggódva néztem rá, és ebben az se segített, hogy mindig kellemes türkiz hangja most hirtelen fagyos világoskékben pompázott. Libabőrös lettem a színek változásától.
- Zalán - szóltam figyelmeztetően. Tudnom kellett, mert biztos voltam benne, hogy addig képtelen lennék nyugodtan megállni a két lábamon, amíg tudom, hogy történt vele valami. Talán ha nem lettem volna olyan önelégült és hülye, ott lehettem volna és megállíthattam volna, hogy megtörténjen.
- Milyen ostobaságot képtelenek meggyógyítani a gyengélkedőn? Még a csontot is visszanövesztik - hitetlenkedtem. Ennyit az érett és nyugodt Autumn Rue-ról. Mondhatni előjött belőlem az óvó nővér, ha még élt egyáltalán bennem ilyesmi. - Na jó, te vagy az egyetlen ember, aki tud erről a balesetről? - fontam karba a kezeimet a mellkasom előtt. Biztos voltam benne, hogy nemleges választ fogok kapni. A Bagolykövön olybá tűnt nincs olyan, hogy magánélet, se olyan, hogy titkok. - Mert ha nem, akkor nem értem miért kell pont előlem eltitkolnod. Nem bízol bennem? - vontam le a következtetést. Néha én se bíztam magamban. De az egészen más, mikor valaki bajban van. Segíteni akartam, még akkor is, ha már túl késő volt. Előbb mart a bűntudat, minthogy egyáltalán tudatában lettem volna a vétkemnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Lehet, hogy túl gyorsan reagáltam. Erőszakosan, miközben semmi közöm nem lett volna az egészhez. Hónapokig nem szóltunk egymáshoz Zalánnal, és amikor mégis, arra kellett rájönnöm, hogy talán semmit nem is tudok róla. Mégis volt egy olyan érzésem, mintha mégis mindent tudnék. Éreztem egy kötődést vele, amit eddig talán senki mással, és éppen emiatt a furcsa zönge miatt nem tudtam csak úgy elmenni a tény mellett, hogy megsérült.
- Szóval nem titok, csak nem mondod el - mondtam lassan, és bólogattam hozzá, mintha érteném, hogy mit magyaráz. - És akkor tulajdonképpen milyen definíciót használsz a titokra? - piszkáltam meg újra. Hiába voltam nővér, mellette kistestvér is voltam. A kettő egyben. Legjobb variáció. Sose kapja meg, amit akar, de mindig küzd érte. Ez voltam én.
- Ha nem most, akkor mégis mikor? - kérdeztem megint szétdobva a karjaim. Még jó, hogy én feleltem a világításért, bőven megnehezítettem mind a kettőnk dolgát. De aztán csak vettem egy mély levegőt. Jól hallhatóan, hogy Zalánnak is üzenjek vele. Mert nem akartam mérges lenni. Nem veszekedni jöttem, és végleg nem valami új dolog miatt. Csak féltettem, és csak remélni tudtam, hogy ő is jól értelmezi a kirohanásom.
- Biztató... igen. Ahogy te is - enyhültem meg lassan. Nehéz volt bármi másra gondolni. - Egy új diákkal mindig elnézőek a tanárok - vontam meg a vállamat. - De a legjobb VAV nem az enyém lett. - Rákoncentráltam, hogy rendesen tartsam neki a fényt. Nem is néztem a szemébe, inkább csak a pálcámra, illetve az azt tartó kezemre. - A szünetben elutaztam Pestre. Szép a fővárosotok - tereltem hát a szót, ahogy kérte is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Botorság volt Zalánnak olyat kérni, amit képtelen vagyok betartani. Talán még nem ismert eléggé, vagy képtelen volt elfogadni, de ha valami aggasztott, arra azonnal szerettem volna választ. Nem hiába kezdtem én magam megszervezni a felvonulásokat pár demonstráció után. Mindig az első sorban voltam ott, ahol a baj kezdődött. Most pedig ott voltam ebben a kis országban, ahol alig voltak emberek, akik hajlandóak voltak bármit tenni a változásért. És még Zalán is azt kéri tőlem, hogy legyek türelemmel. Mintha ez lenne az egyik legnagyobb készségem. Ugyan már.
Szóval terelte a szót, ahogy a másik kérte, miközben csak agyalt. Vajon elesett? Lehet seprű balesete volt. Azért nem akarta elárulni, mert tudja mennyire utálok így is repülni. Vagy otthon történt volna valami? Azt hittem normális családja van. Vagyis... soha nem beszélgettünk még ilyesmiről.
- Kedden? - tértem vissza a jelenbe egy pillanatra, ahogy meghallottam a kérdést. A biztonság kedvéért méregettem az arcát, hogy biztosan jó dátumot mondtam. - Hát... biztosan nem ülök fel mögéd a seprűre - néztem jelentőségteljesen Zalánra. Szám széléből egy kunkori mosoly megindult, és el is nevettem magam. Nincs is jobb, mint mikor már képesek vagytok egy félreértésen őszintén nevetni. Onnantól kezdődik az új fejezet a barátságotokban. A miénkben. Zalánnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Idegesen toporogtam a terem előtt. A folyosón egy lélek se volt még, csak az én nehéz sóhajaim vertek visszhangot. Csalódott voltam, mérges, feldúlt, sértődött, majd megint elölről az egész. Természetesen megígértem magamnak, hogy nem futok utána, és megvárom, hogy észhez térjen, de ez nem következett be. Nekem pedig túl fontos hírem volt ahhoz, hogy még tovább játsszuk a bújócskát.
Amint megszólalt a csengő, feltéptem az ajtót. A professzor még nagyon mondott valamit, de nem is nagyon érdekelt, hogy bármit megzavartam. Hivatalosan vége az órának. Nekem pedig el kellett csípnem Zalánt.
A kis harmadikosok összesúgtak mögöttem és mellettem, hallottam levitás ismerősöm nevét is elrebegni már azelőtt, hogy mások számára egyértelművé tettem volna, hová készülök. Egy határozott mozdulattal lecsaptam elé az Edictumot, és rámutattam egy a hírek közül egyre.
- Olvass! - kértem szépen, és addig nem szólaltam meg újra, amíg eleget nem tett ennek. - Nem tudom, hogy amiatt az este miatt utáltál-e meg, de azt akartam, hogy tudd nem volt hiábavaló amit csináltunk. Francba, azt se tudom miért érdekel, hogy... mindegy. Ennyit akartam. Szép életet! - köszöntem el tőle, és már fordultam is meg. Minden szar volt nélküle, mégse voltam képes elmondani. Beismerni is alig tudtam.
- Várj csak, Autumn. Nem ronthatsz be így egy tanórára. Magyarázd meg! - kérte a tanár, elállva a kifelé vezető utat. Karba fontam a kezem.
- Fontos információt kellett megosztanom. Az órának meg vége volt. Szólt a csöngő. Jogilag nem tarthatta tovább bent a diákokat - vágtam vissza reflexből. Talán rajta vezettem le a Zalán miatti feszültségemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ez az iskola már megmutatta számomra a legrosszabb arcát, és talán a legjobbat is, amit nyújthatott. Ez valahol a kettő között volt. Nem azért jöttem, hogy bárki újabb pletykákat kezdjen el rebesgetni rólam, bár őszintén beállhattak volna a sorba. Kezdve Grace-szel és Korival, akik a pletykák szerint a szektám tagjai, és legügyesebb kis segédeim. Majdnem látszik is.
- Nem kértem a beszűkült szex körül forgó kamasz véleményeteket. Vannak ennél fontosabb dolgok is az életben - mordultam rá a kis bagázsra, és arcomon látszott a fáradt elítélés. Hiába pezsgett az ő hangjuk élénk vörösen az izgatottságtól, az enyém a régen szokásos ciánsárgában tetszelgett. Még egyszer Zalánra vetettem a pillantásom, talán egy pillanatig hezitáltam, de aztán elindultam kifelé. Hagyom, hogy szórakozzon, hogy elfelejtsen. Hogy azt tegyen amit akar, és mindenki más is ebben a teremben. Befejeztem. Volna. Aztán Ardai tanárnő elém állt.
- Autumn, tudom, hogy megvannak a saját gondjaid, de ez nem jogosít fel arra, hogy ilyen hangot üss meg velem és a társaiddal szemben. Délután kérlek látogass meg a tanáriban - jelentette ki a nő, ám meglepő módon ez semmilyen reakciót nem váltott ki belőlem. Se kívül, se belül. Hajlandó voltam felelősséget vállalni a tetteimért, így csak biccentettem, és újra megindultam az ajtó felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bármit mondtak, már egyáltalán nem reagáltam. Nem akartam. Fülemben dobogott a vérem, ahogy a feszültségem a tetőfokára hágott. Utáltam ezt tenni Zalánnal, mégis fairnek tartottam a lépésemet. És még csak nem is azért, hogy azt érezze, amit én az elmúlt fél évben.
Ahogy befordultam a kanyarban, meghallottam a hangját, de eszem ágában se volt megállni. Ha ő ennyi ideig játszhatta az eltűnő fiút, én is tehettem ezt. Csak az egyenletből azt az egy dolgot felejtettem el, hogy nem Zalán órája az egyetlen, aminek most van vége.
- Menjetek már az útból - mordultam rá egy csapat viháncoló tinilányra a folyosó közepén, de mielőtt kikerülhettem volna őket, megéreztem a levitás ujjait a kezemen. Ahogy lendületből megfordultam, úgy szakítottam ki a végtagomat is a markából.
- Megtaláltalak. Elárulnád, hogy az elmúlt fél év mire volt jó? - kérdeztem vissza csípőből, és összefontam a mellkasom előtt a karomat. - Hetekig próbáltalak megtalálni, de te egyszerűen felszívódtál. Mondd csak, jobb lett volna, ha betörök a levita körletbe és ott töröm rád az ajtót, hogy végre tudjunk beszélni? - tettem fel a költői kérdést, csak hogy érezze a szürreális helyzetet, ami kettőnk között kialakult. Pár hónappal ezelőtt még ő volt a családom után a legfontosabb ember az életemben. Most azt se tudtam, hogy akarok-e vele beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hátrahőkölt a válasz hallatán. Igen, számított rá, hogy valami hasonló reakciót fog kapni, de a két fülével hallva jobban fájt, mint gondolta. Szóval Zalán nem akarta őt látni.
- Nem tudom mit gondoltál, mi lesz abból, hogy kerülsz, ha nem az... - szóltam vissza sértetten. Éreztem, ahogy a mellkasom egyre nehezebb lesz, és csak szavak kérdése, hogy megtörjek. Dühös voltam. Frusztrált és sértett. De közben menthetetlenül szomorú is.
Feje idegesen nézett a körülöttük állókra, akik úgy néztek, mintha a legjobb showműsor a kettejük veszekedése lenne. Néhány harmadikos ott volt, akik valószínűleg a teremből követték Zalánt.
Egy sóhajtás mellett, de szó nélkül mentem be a terembe, amerre Zalán intett. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy erőt merítsek a következő percekhez. Már csak az kellett, hogy a dühöm miatt elsírjam magam. Nem, azt nem engedhettem meg.
- Azt hittem nem akarsz velem beszélni - vágtam oda sértetten, és inkább a táblán lévő szavakat fixíroztam a szememmel. Bűbájtan, elsős évfolyam. Akkor még annyira szerettem az életem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hallottam, ahogy a varázslat elhagyja Zalán ajkait, de nem néztem oda. Megint ketten voltunk egy szobában, amit más nem hallhat. Mint legutóbb. Talán ugyanaz lesz a kimenetel, de ezúttal esetleg kapok választ, mielőtt otthagy.
Zalán csípős hangja azonban egyáltalán nem arról árulkodott, hogy itt meg lesz beszélve bármi is. - Még jobban? Szóval szerinted eddig is csak megkeserítettem az életed? - hápogtam, mint egy hal. Egyetlen mondat, de többet ért, mint egy jó véletlenül betalált gyomros krav magán. Továbbra sem mertem ránézni. Virágokkal díszített fal, idegesítő portrék. Odakint játszanak az emberek, a kviddicspályán...
Olyan gyorsan és fenyegetőn fordultam Zalán felé, mint talán még soha. Elegem volt abból, hogy mindenért én legyek a hibás. Talán pont ezért az egyért nem én voltam.
- A francba Zalán fogalmam sincs. Egyik nap még segítesz, védsz és mellettem alszol a földön, és másnap eltűnsz. Tudod mire emlékeztet ez engem? Hm? Anyámra. És tudod ki nem jött vissza hozzám? Honnan a szarból kellett volna tudnom, hogy te bármikor... - ordítottam az arcába feldúltam, és szememet elborították a végére a könnyek, de nem. Nem engedtem neki utat. Felnéztem a plafonra, és sűrűn pislogtam egy szó nélkül. Le kellett nyugodnom, mert ez így nem volt rendjén.
- Fogalmam sincs, hogy mit tettem, amiért büntetsz - vallottam be szomorú, rekedtes hangon. - Agyaltam rajta, volt időm rá, és az egyetlen amire gondolni tudtam az az aukció. Szóval elhoztam az újságot, hogy lásd, hogy miért csináltuk - néztem a szemébe, félve, hogy mit találok benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát akkor bizony rohadt szarul csinálod, mert épp ugyanazt a mérget kevergeted bennem, amit ő - feleltem feldúltan, amit már óceán kék hangom is üzent Zalán számára. Lefekszek és minden rendben. Majd felkelek, és agyik sincs az életemben. Nem lehet Zalán ennyire hülye, nem hiheti, hogy ezzel különb lesz az anyámnál.
- Nincs jogod döntést hozni helyettem. Ha én a bajoddal akarok foglalkozni, akkor azzal fogok. De az nem megoldás, hogy kizársz az életedből. - Szememet elborították a könnyek, és bármennyire is akartam, kicsordult egy könnycsepp a szememből, és olyan gyorsan szánkázott végig az arccsontomon, mintha menekülne a keserűség ellen, ami bennem gyülemlett fel. Vajon melyik feltűnőbb, ha otthagyom, vagy ha letörlöm? Végül egy kapkodó mozdulattal elkentem, s hogy leplezzem a mozdulatot hajam fülem mögé tűrtem.
Gondolkodtam én az álmokon is az elmúlt fél évben, de merőben kevesebbet, mint az egész szituáción. Valahogy nem éreztem eléggé megfelelőnek az okot arra, hogy ezért haragudjanak rám. Hiszen nem tett semmit, csak meg akarta nyugtatni. Mindig annyira igyekszem, és a végén én vagyok az, aki hoppon marad. Hát csodálkozik az ember, hogy nem tudok megnyílni senkinek?
- Ha fontos vagyok neked, hogy tudtál kizárni az életedből az elmúlt fél évben, mintha soha nem lettünk volna barátok? - tettem fel neki a kérdést. Lehetett volna költői is, de ezúttal választ vártam. Vajon gondolt rám egyáltalán? Anya gondol ránk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Utáltam sírni, pláne mások előtt. Mindig úgy éreztem, hogy ez csak bizonyíték arra, hogy mennyire gyenge vagyok. Védtelen másokkal szemben, és az, hogy Zalán csak felhívta rá a figyelmet, mérhetetlen szégyent váltott ki belőlem, ami keveredett még több keserűséggel. Még hogy képtelen vagyok szomorú lenni. Voltam. Sokat. Régebben. De miért lenne könnyebb dühösnek lenni? Hiszen az ember, akire a legdühösebb vagyok, az saját magam. Hiába mondom ki a szavakat úgy, mintha más lenne a hunyó, mindig magamban találom meg először a hibát. Most is. Hiszen az egész úgy indult, hogy rendbe akartam hozni, amit elrontottam az aukcióval.
Igaz volt minden szó, és talán ez fájt a legjobban. Idegesen rángott a lábam egy ismeretlen ütemre, ahogy megpróbáltam leküzdeni a feszültséget a bensőmben. - Mégis mit akarsz megtudni? Azt hogy anyám nem gondolta, hogy vagyunk annyira fontosak neki, hogy maradjon? Vagy hogy tönkretettem a családi üzletet? Hogy miattam kellett ideköltöznünk és a nagyi nyakán élnünk? Egyik sem olyan, amivel az ember kérkedne - suttogtam a kettőnk közötti térbe. Hirtelen szakadt fel belőlem, és talán nem is volt értelme kontextus nélkül. - Nem azt kértem, hogy mindent ossz meg velem, hanem hogy ne zárj ki. Azt hiszed csak velem vannak problémák? Úgy őrizgeted és titkolod az álmaidat, mintha minimum a bölcsek kövének pontos helyét tudnám belőle megfejteni. Képes vagy eldobni mindent csak azért, hogy ne derüljön ki, de közben éjszaka a levitában szenvedsz mindenki füle hallatára - megvontam a vállamat. Ez volt az igazság. Ki kellett mondanom, hogy lássa. - Kettő emberen múlik egy barátság. De tudod mit? Sétálj ki most, és én ígérem sose kereslek többet - intettem a bejáratra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kérkedni és versenyezni kettő és különböző dolog. Hiába kiabáltam az igazságot az arcába magamról, csak azt látta, amit szeretett volna. Ránéztem, és hiába kerestem benne azt a férfit, akit az aukciókor, és az azelőtti időben, csak a makacs gyereket láttam. A sértettet. Pont olyan volt, mint én a történések előtt, amivel nincs semmi gond, csak... féltem, hogy ez a naivitás egyszeriben el fog tűnni valami miatt. Ahogy nálam is történt. Van olyan ember, aki képes örökre gyerek maradni?
- Leginkább úgy, hogy megpróbálod - reagáltam le csípőből, bár hangom sokkal szelídebben csengett, mint előtte. A sértett kékben újra felsejlett a napfelkelte sárgája. Ám még csak olyan hullámzóan, törékenyen, mint az óceánon hánykolódó csónak vihar idején.
- Nem csak hiszem. Ne tegyél úgy, mintha meg-nem-történté tudnád tenni a tetteid. Ott aludtál éjszaka. Felébresztett az álmod, próbáltalak megnyugtatni, de te... - idegesen a hajamba túrtam. - Kerültél vagy nem, az elmúlt fél évben? Próbáltalak elkapni az óráid között, de olyan gyorsan leléptél, hogy esélyem se volt. Azt ne mondd, hogy hirtelen annyi dolgod lett. Azt se tudom mi történt veled az utóbbi fél évben - kezdtem sorolni a gondolataimat. Általában megválogatom őket. Igyekszem összeszedettnek lenni, de most egyszerűen képtelen vagyok. Azt hittem ennyi lesz. Odaadom a cikket, és eljövök. Vagy csak ezzel is hitegetem magam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lerohanni...hülyét csinálni...felhatalmazva...kényszeríteni. Tényleg ilyennek lát Zalán ebben a pillanatban? Talán még soha, senki előtt nem voltam ennyire sebezhető, és mind közül ő tudhatta ezt legjobban. Vagy legalábbis azt hittem, hogy tudja. De ahogy a dühös kék íriszeibe néztem, egyszerűen nem találtam benne azt a megnyugtatást, amit mindig, amikor valamit túlreagálok. Talán mégsem reagálom túl? Akkor mégis miért mondja azt?
- Szakadék lesz a túloldalon? Nem barátocskám. Én vagyok a túloldalon. A szakadékot, pedig te mélyíted fél éve - ránéztem a felemelt pálcára, és éreztem, ahogy a mellkasom még jobban megsajdul. Nem akartam, hogy vége legyen. Hogy megint elmenjen, de azt sem akartam, hogy itt legyen. Féltem, hogy ha tovább vágunk egymás fejéhez dolgokat, valami olyan bukik ki és lát napvilágot, aminek nem kéne.
Majdnem felnevettem a kérdésén. Mégis túl reális volt a szituáció ahhoz, hogy megtegyem.
- Zalán, nem vagyok egy életbiztosítás, ezt tudod. Legalábbis.. remélem, hogy nem felejtetted el teljesen - szúrtam oda. Fájjon neki is, ahogy nekem. Egész testem remegett. - De ha nem akarsz valamiről beszélni, csak mondd meg. És nem kérdezlek. Én csak felajánlottam, hogy itt vagyok, ha kellenék, ha ki akarnád beszélni. De ha nem, az sem érdekel, amíg... - hadováltam össze-vissza, aztán a szemeibe néztem. A fájdalom végül eluralkodott rajtam. - ... amíg ott vagy mellettem. De nem voltál. És én... - temettem a tenyerembe az arcomat egy pillanatra, majd mikor újra felnéztem, már egyáltalán nem látszott az a megtörtség rajtam, ami pár pillanattal azelőtt ott tündökölt. - ... sajnálom, hogy hülyét csináltam belőled. Nem volt jogomban. Igyekszem a jövőben megtartani magamnak a kirohanásaimat. És most engedd be az osztályt, végeztünk - intettem az ajtó felé, és magam is elindultam felé, hogy Zalán ne lássa az újabb legördülő könnycseppet. Nem akartam előtte sírni. Soha többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Igaza volt, de belefáradtam. Nem akartam újabb szócsatát indítani, eltörni a saját szívemet, és tovább adni másnak anélkül, hogy a helyére bármi kerülne. Már így is miszlikre szaggatták az évek.
Megfordultam, készen álltam magam mögött hagyni, talán örökre, de megéreztem a kezét a vállamon. Egyáltalán nem álltam ellen, talán reménykedtem is benne, hogy nem hagyja, hogy ennyi legyen, csak még magamnak se ismertem be. Ám ahogy szembe fordultam sokkal közelebb volt, és egyre közelebb. Felfogni se volt időm, hogy mi történik, hirtelen ajkaim újra foglaltak voltak, mint annyi évvel ezelőtt először. A szívem gyorsan kezdett verni, hogy a dobogást a fülemben hallottam, a lüktetés a testünk rezdüléseire reagált, és hiába mondta az agyam, hogy el kéne húzódnom, nem tudtam. Megbénultam, mintha Petrifikus Totalus átokkal sújtottak volna. Még akkor is, mikor Zalán végül elvált tőlem. Mellkasom gyors ütemben emelkedett és süllyedt, ajkaim o alakot formáltak a meglepettségtől.
- Za... - találtam meg hangom, de addigra kiviharzott a teremből. Egyedül maradtam egy pillanatra, hogy utána a sok másodikos meg berajozzon a helyre. Merlinre!