37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
A kastély - Hollósi Zalán összes hozzászólása (50 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. augusztus 9. 23:45 Ugrás a poszthoz

Sárkánytan

  Bár sokminden érdekelte Zalánt és nem volt ellenére a tanulás, nem igazán volt elmondható róla, hogy csak úgy önszántából arra szánja a szabadidejét, hogy beüljön egy tanórára, ami az órarendjén kívül esik. De a repülésen kívül volt még pár dolog, ami iránt hajlamos volt rajongásra jellemző reakciókat produkálni: minden másra, ami képes repülni. Hát ha még ajánlott jegyet is kaphat azért, mert még pár óráig megpróbál ébren maradni! Csak nyerni tudna rajta.
 Persze ennek egyik feltétele lenne, hogy ébren maradjon. Csak a helyzet az volt, hogy amint megtalálta a tökéletes helyet, - ami az utolsó helyek egyikét jelentette, ahol szinte sosem szúrják ki, mit csinál - letelepedett a székére, majd a padra borult és nem sokkal később bealudt.
 Akkor riadt csak fel, amikor valaki levetődött mellé a szomszédos székre.
 - Szent szalamandra, Teddy... - fakadt ki, amikor hunyorogva bár, de felismerte, ki az az ostoba, aki önkéntesen a padtársának szegődött. Nem volt baja a sráccal, de már múltkor is több energiát szívott el tőle a kelleténél, amikor összefutottak a kviddicspályán. Ha most is így lesz, garantált, hogy a jelenléte egy házimanó fizetésénél is kevesebbel fog felérni ezen az órán.
 Körbenézett a teremben, ami addigra már egészen megtelt. Sokkal több ismerős arcot vélt felfedezni, mint amire számított.
 Kezébe temette arcát egy pillanatra. Nagyon fáradtnak érezte magát. Ujjaival valósággal nyúzta az arcbőrét, úgy próbált teljes értékűen felébredni. Még mindig a padon fetrengve hallgatta végig a tanár bevezetőjét. Levágott egy "miarosseb" fejet, amikor Teddy elkezdett tapsikolni a lelkesedéstől. Már épp borult volna vissza a kezére, de meglátta, hogy a tanáruk elindul feléjük. Oké, hogy Zalán egészen korán megérkezett a terembe, de teljesen lemaradt arról hogy mi a helyzet a közvetlenül mellettük lévő kisszékkel. Vállai megfeszültek, amikor felfogta, hogy ez az óra több szempontból is rendhagyó lesz. Inkább hátradőlt a székében, úgy több esélye volt ébren maradni.
 Elkerekedett szemmel nézte végig, amikor beesett az, akinek ténylegesen meg kéne tartania az órájukat. Akaratlanul is szórakozott vigyor kúszott ajkaira, úgy bökte könyökével oldalba a szomszédját.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. augusztus 17. 09:40
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. augusztus 12. 13:29 Ugrás a poszthoz

Sárkánytan

  Cinkos mosolya hamar az arcára fagyott, ahogy Ramóna hátrafordult hozzájuk. Arckifejezéséből azt a következtetést vonta le, hogy évfolyamtársa igencsak értékelné, ha nem viccelnék el az órát és csendben maradnának. Zavarában az orrát kezdte el vakarni, miközben Teddy egy puszit dobott a lány felé. Nem kereste közvetlenül a kis unikornis társaságát az utóbbi időkben, de egyáltalán nem akart vele rosszban lenni.
 Szerencsére semmit nem kellett mondania, mert már fordult is vissza előre, de egy mosolygós fejrázással jelezte Teddynek, hogy nem hiszi el őt. A srác következő mondata hallatán viszont kezét a szája elé kapta, úgy próbálta elfojtani feltörő nevetését.
 - Szerintem semmi köszönet nem lenne abban, ha minket engednének ki oda - jutott az egyszerű konklúzióra. Suttogva próbálta közölni, de biztos volt benne, hogy Ramóna ezt is hallja előttük. A mellettük lévő Brightmore-ról nem is beszélve.
 Elgondolkodva hallgatta padtársa véleményét a döglött sárkányokról. Fejben igazat adott neki, tudta, hogy valamiféle törvény is szabályozza, hogy hogyan, mikor és mijét lehet felhasználni egy varázslénynek és hogy nem oké csak úgy leölni őket, mint a falusi kocát. Tétovázva bólintott, mert szerinte jó volt a válasz. Még ha kicsit eredetien is adta elő magát újdonsült barátja.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. augusztus 17. 09:39
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. augusztus 17. 09:33 Ugrás a poszthoz

Sárkánytan

  Teddy mellett ülni két szempontból is hatalmas előnyt jelentett Zalánnak: képtelen volt bealudni és nem érezte magát egyedül furának. Egy baráti vállonveregetéssel jutalmazta őt, amikor Kende leokézta padtársa válaszát. Ettől függetlenül próbált csöndben maradni. Tekintete Rami hátába fúródott és azon gondolkodott, hogy vajon mennyire sértődött meg rájuk. Bár ahogy megismerte őt, nem tűnt haragartónak, csupán szerette, ha minden a medrében folyik, csendben és rendezetten.
 Pislogott párat, amikor meglátta, hogy Zay mit csinál kicsivel előrébb. Arcára akaratlan vigyor költözött ismét, de megemberelte magát és kezét feltartva jelezte a tanársegédnek, hogy az egyik kérdésre tudja a választ.
 - A vérük eléggé értékes. Egy csomó mindenre fel lehet használni. Na meg ott van a szarvuk, meg a karmuk, az ha jól tudom az egyik legdrágább bájital alapanyag. Meg hát... - itt tétovázott kicsit, de hát nem volt oka visszatartani a választ - a sárkánygané. Trágyázni is lehet vele tudtommal.
 Pár centivel lejjebb csúszott a székében. Jól válaszolt, ebben biztos volt, de még próbálta feldolgozni az érzést, milyen aktívan szerepet vállalni egy tanórán. De miért mindig ezeket a gáz dolgokat tudja legjobban megjegyezni? Nem tudta, hogy a trágya-témával mennyire vette el Zayday és a barátnője étvágyát, de egy darabig biztos nem mer rájuk nézni ezután. Inkább figyelt, hogy a többi kérdésre milyen válaszok születnek.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. augusztus 17. 09:39
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. augusztus 22. 09:59 Ugrás a poszthoz

Sárkánytan

  Amikor válaszát követően Teddy megszólalt, méginkább szeretett volna elbújni a tanár és a többi diák szeme elől. Megint rátehénkedett a padra, karjait összekulcsolta maga előtt, hogy fejtámaszt rögtönözzön magának, úgy figyelte tovább a tanársegéd előadását.
 Pár pillanat sem telt bele, Brightmore is megszólalt. Zalán gyomra kissé görcsbe rándult, pedig nem is a saját nevét hallotta. A tanár tekintélyt parancsoló hangnemben beszélt, úgy kobozta el a lányoktól az édességet. Neki aztán nem kell magyarázni, hogy maradjon nyugton óra alatt. De a mellette ülő szerencsecsomagnak? Majd továbbra is arra bíztatja őt, hogy az előzőhöz hasonló okosságokkal vegye ki a részét a tanórából és akkor nem lesz gond.
 Ajkát lebiggyesztve kíséri figyelemmel, ahogy a süti is a kukában landol. Micsoda pazarlás. Teddy megjegyzése megint halk nevetésre késztette őt olyannyira, hogy lemaradt Kende következő kérdéséről is. De padtársa talpraesettebbnek bizonyult, mert nemhogy odafigyelt a szövegre, de még a választ is elkezdte darálni. Hiába nem bírt nyugton maradni, tudott egyet s mást a srác.
 Meglepődött azon, hogy oldalba bökték, kerek szemekkel pislogott a másikra. Mégis mi a fenét tegyen ő ehhez hozzá? Ő idáig csak általánosságban tanult a sárkányokról és oké hogy névből ismerte majdnem az összeset, de az itt most senkit nem érdekelt. Kende utolsó mondata azonban megint arra késztette, hogy gondolkodnia kelljen. Könyökét nem emelte el az asztallaptól, de lustán próbált valami jelentkezésfélét produkálni kezével.
 - Egy ukrán vashasú esetleg...? - kérdezte még mindig a padon fekve. Ehhez a válaszhoz aztán nem kellett atomfizikusnak lennie, de simán előfordulhatott, hogy még ezt is rosszul mondta. A sztori többi részét nem ismerte, így hagyta, hogy a nála okosabbak kibontakozhassanak.
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. augusztus 23. 10:22 Ugrás a poszthoz

Kornélia

//Hétköznap, késő este.//


  Habár Amélia rengeteget segített neki a Protegoval, még mindig nem úgy viselkedett a platánpálca, ahogy szerette volna. Az órai teljeseítménye sem volt kiemelkedő. Kicsit örült, hogy évfolyamtársa is hasonló cipőben járt, hiszem így volt kivel tanulni a vizsga előtti utólsó pár alkalommal. Egyszer már hasonlóképp ottmaradtak egyik délután gyakorolni. Ezúttal viszont Zalán nem kevés könyvet is hozott magával, hiszen az órai jegyzeteknek sajnos híján volt, amik leginkább segítettek volna neki.
 - Tutira átmentünk - motyogta Zalán maga elé. Betelepedett az egyik padba és éppen egy defenzív mágia alapjait taglaló fejezetnél tartott a tankönyvében - Már csak az a kérdés, mennyire kapunk jó jegyet.
 Kornélia hangjából kiszűrte, hogy már nagyon nyűglődik és elfáradt, de ő csak most kezdett el igazán felébredni. Nem akart tapintatlan lenni a lánnyal, de szemeit még nem tudta levenni a lapokról. Ez a fejezet még érdekelte is őt.
 - Nemsokára mehetünk, csak még... - még a mondatot sem tudta befejezni. Ha valaki bármikor is kételkedett abban, hogy Zalán tényleg a Levitába való-e, ilyenkor kellett volna megnéznie őt magának.

Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. augusztus 24. 08:43
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. augusztus 24. 08:42 Ugrás a poszthoz

Kornélia

  Fél füllel hallgatta, ahogy a másik már valósággal szenvedett. Laposan pislogott egyet erre, majd szólásra nyitotta a száját.
 - Pedig még a kiválót is össze tudnád hozni. Ügyes vagy. - hangja zalántalanul száraz volt, pillantását le sem vette a betűkről, csak amikor Kornélia odahajolt hozzá. Kicsit eltartotta magától a könyvet, hátha tényleg bele akar ő is olvasni, bár valószínűbbnek vélte, hogy a lánynak már nincs kedve egy szónál többet sem tanulni ma.
 - Szerinted, ami ennyire le tud foglalni, az csak valami ijesztő kísértethistória lehet? - hosszú percek óta most nézett fel először. Halk nevetés tört fel belőle saját mondata abszurditásán. Egyik kezét szabaddá téve a pálcájáért nyúlt. Kimondta a varázsigét, hogy fény törjön elő belőle, majd a pálca végét az állához emelte.
 - Ez az éjszaka is úgy kezdődött, mint a többi - hangját megpróbálta elváltoztatni egy öregebb, vészjóslóbb tónusra. - Kornélia még nem tudta, hogy milyen veszélyek leselkednek rá. Mit sem sejtve hagyta, hogy egy levitás bűnbe vigye őt. Gyanútlanul sétált bele a... - összecsukta a könyvet, hogy gyorsan ránézhessen a borítójára - Diadalmaskodj defenzíven: Védekező bűbájok kézikönyve csapdájába, ami végül halálra untatta őt! Csontváza most is ott hever valahol az SVK terem egyik sarkában emlékeztetőül a mit sem sejtő diákoknak, hogy mit tesz velük a túl sok tanulás.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. augusztus 24. 10:31
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. szeptember 12. 11:52 Ugrás a poszthoz

Kornélia

Örült, hogy legalább egy kicsit is, de ki tudta zökkenteni Kornéliát abból a szenvedős, fáradt hangulatából. Pálcáját eloltotta, majd a lány szavait végighallgatva elgondolkodón bámulni kezdte a terem falát. Már egy ideje realizálta, hogy kezd későre járni, ugyanis sokkal éberebbnek érezte magát, mint amikor nekiveselkedtek a tanulásnak.
 - Azt mondanám, hogy ebből a vacsora részét bánom a legjobban. - vont vállat végül. Talán ez volt idáig a leinkább 'nemtörődöm' mondata, amióta Bagolykőre jött. Nem tartotta magát szándékos szabályszegőnek és az apróbb kihágásai sem voltak soha rossz szándék által vezérelve. De a takarodó rendszerével még egy év alatt nem sikerült kibékülnie. Annyi mindent tudna csinálni alvás helyett, ha nem kényszerülne minden éjjel a klubhelyiségébe. És annak jó része hasznos volna.
 - Nem akartalak bajba keverni - tisztázta egyszerűen és tömören a főnixlánynak, ugyanakkor mosolya szerény és udvarias volt. Felállt a székéről és elkezdte összepakolászni a saját kacatjait, a könyveket pedig szétválogatni, és a helyükre tenni, jelezve Kornéliának, hogy ő szívesen elbajlódik ezzel és ha a ő a büntetés miatt aggódik, akkor elindulhat nyugodtan, hogy hamarabb visszaérjen a körletébe. - Nem muszáj megvárnod.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. szeptember 21. 00:54
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. szeptember 17. 23:57 Ugrás a poszthoz

Sárkánytan

A fiú szíve kihagyott egy ütemet, amikor látta, hogy Teddy széke elemelkedik a földtől. Megrökönyödve pislogott padtársára, majd Brightmore-ra. Csendben bólintott egyet, jelezve, hogy semmi okot nem akar adni tanárának arra, hogy megforgassa őt a levegőben anélkül, hogy seprűt kapna előtte a kezébe. Amikor Teddy széke ereszkedni kezdett, kérdőn nézett rá és ajkával artikulálta csak a kérdést: Minden oké?
 A szó lassan a sárkány rezervátumokra terelődött. Zalán kíváncsian fülelt, mert ez a téma még ismeretlen volt számára és nagyon is érdekelte. Még sosem járt egyikben sem és ezt egy fejrázással jelezte is a tanársegédnek. Apja egyszer megígérte, hogy valamikor sort kerítenek majd egy romániai kirándulásra és akkor majd láthat élőben sárkányt, de hát az is még odébb van. Talán idén nyáron.
 Kíváncsian nyújtotta nyakát Brightmore varázslata láttán, de nem látta pontosan, mi is történt. Nem mert elsőnek felállni, csak amikor észrevette, hogy többen is előre merészkednek Brightmore hívására. Ötlete sem volt, mekkora területű lehetett a walesi rezervátum, de feltételezte, hogy nem kicsi.
 - Nem igazán miattunk vannak így tartva - bukott ki belőle, mert erről anélkül is megvolt a véleménye, hogy látta volna, hogyan él egy sárkány - Hanem a muglik miatt. Sokkal rosszabb sorsuk lenne, ha a varázstalanok megtudnák, hogy léteznek. Én jártam már mugliknak az úgynevezett állatkertjében. Nem egy szívderítő látvány. Még a legnagyobb állat is két perc alatt körbe tudja járni az élőhelyét. Szerintem ez a leghumánusabb megoldás, ahogy most vannak a sárkányok. Mindenki biztonsága miatt.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. szeptember 19. 01:34
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. szeptember 21. 01:28 Ugrás a poszthoz

Kornélia

Kicsit örült azért, hogy Kornélia beszállt a pakolásba. Viszont ő is elakadt abban, amit csinált, amikor meglátta a félig megevett pergament. Neki nem voltak órai jegyzetei - érthető okokból -, de tudta, hogy kié lehet.
 - Azt hiszem, az... Boldizsáré. - mondta halkan, majd kezét nyújtotta a papírosért, hogy eltehesse. Csak remélni tudta, hogy már így kapta kölcsön tőle, de az igazat megvallva, nem emlékezett rá.
 - Nem tudom, ki az a Naruto, de remélem jól tud lopakodni - bólintott határozottan. Az ő könyvkupaca valamiért kisebb volt Kornéliáénál. Meg volt győződve arról, hogy a lány az ő köteteiből is magához vett néhányat, de amikor ezt szóvá tette volna, a lány a szavába vágott. Akkor jutott újra szóhoz, amikor az eridonos a kilinccsel szenvedett. - Ilyenkor hiába akarod már visszavinni őket. Holnap ráér. Csak jussunk vissza a klubhelyiségünkbe. - Eszébe jutott egyik kellemetlen találkozása Bettivel. Akkor nem keveredett bajba ugyan, mert nem volt miért, mégis feszülten gondolt bele, mi lenne, ha most megtörténne. Semmi köszönet nem lenne benne, ebben biztos volt.
 A többi lányhoz képest, akit ismert, Auróra egészen magasnak bizonyult, de még így is át tudott nézni a kobakja fölött, amikor kilesett a folyosóra. Hagyta, hogy vezessék őt. Egy darabig még úgyis egy irányba kell menniük. Bár a lánynak valószínűleg könnyebb lesz bejutnia az Eridon körletébe. Zalánra még várt egy feladvány a szfinxtől. Mondjuk egészen ébernek érezte magát. Talán nem lesz gond.
 - Éjjel annyira más - jegyezte meg halkan, a kastélyra utalva. Az ablakok sötéten ásítottak rájuk s a folyosó még halk lépteiktől is visszhangot vert. A falra függesztett lámpások segítettek nekik nem orra esni, de nem arra tervezték őket, hogy barátságos fénnyel borítsák be az egész teret. Inkább csak halvány pislákolással jelezték a kínálkozó elágazásokat és felbukkanó lépcsősorokat.

Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. szeptember 22. 00:29 Ugrás a poszthoz

Sárkánytan

Megütközve bámult Brightmore-ra, amikor az mindenféle habozás nélkül letörpézte őt. Még úgy, hogy nem húzta ki magát is könnyedén át tudott nézni a legtöbb előtte álló diák feje fölött, de nem szerette volna, ha a gúnynév ráragadna. Homlokát ráncolta és épp nemtetszését készült kifejezni, amikor a tanár apellátát nem tűrően folytatta mondandóját. Azért a szíve mélyén kicsit örült, hogy igazat adtak neki. Vette a levegőt a következő lehetőséghez, hogy letisztázza Brightmore-nál a nevét, ismét sikertelenül. Értetlenül bámult Teddyre, akit szemmel láthatóan nem zavart a Vattacukor. Mi több, érveket kezdett sorakoztatni a saját véleménye mellett. Lehet ő is jobban tenné, ha ilyen jelentéktelen dolgok helyett megpróbálja inkább aktívan kivenni részét az órából. Móricra sandított, megvárta, amíg befejezi s amint ez megtörtént, átvette a szót.
 - A magyar mennydörgők egyáltalán nincsenek rossz helyen. Inkább az országunk határai vannak máshogy meghúzva. Technikailag azok a sárkányok mindig is Erdély vidékén és a Kárpátokban laktak, nem? - Kicsit még mindig bizonytalan volt, egy megerősítő tekintetet vagy bólintást keresett a diákok rengetegében. - Amíg nem hurcolják el őket az eredeti élőhelyükről, addig nincs okunk sajnálni őket, védőbűbájok ide vagy oda.
 Volt még valami, ami nem hagyta viszont nyugodni őt. Brightmore és a tanársegédje között ugrált tekintete. Nem tudta, pontosan, kinek kéne feltennie a kérdését.
 - Mi történik azzal a sárkánnyal, aminek mégis sikerül megszöknie? Hogyan ártalmatlanítják őket? - ha törvény tiltja, akkor csak nem fogják megölni. De mi van akkor, ha közvetlen veszélyt jelent az adott sárkány jelenléte az emberekre?
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 4. 22:27 Ugrás a poszthoz

Kornélia

Az elején még próbálta felvenni a fonalat és nagyban bólogatott, hogy minden információt megjegyezzen erről a Narutóról. Vagy Mary Sue-ról. Vagy Son... akárkicsodáról. Ilyenkor totális muglivilági analfabétának érezte magát. Persze, anyukája mesélt mugli dolgokról, de látszott rajta, hogy ő már szívesebben él abban a mágikus környezetben, amibe még édesapja vonta bele sok-sok évvel ezelőtt. Voltak mugli gyerekek, akikkel anno együtt lóghatott az utcájukban, de ők inkább gördeszkáztak vagy bicikliztek, amit esetleg tanult tőlük, az is megkopott már. Feladta végül és némán beletörődött, hogy ma sem lesz sokkal okosabb varázstalanok-témában.
 - Betörni? - Olyan hangnemben tört fel belőle a kérdés, hogy még Kornéliának is leeshetett, mekkora butaságot kérdezett. Persze nem akart bunkó lenni, de most rendesen meglepődött. Igen, tényleg nem bánta, hogy tanulás okán kint maradtak takarodó után. De attól még nem kívánta gyarapítani a listáját azokkal a bizonyos rovásokkal. - Nem, dehogy törünk be, ne beszélj sületlenségeket! - hangja suttogó volt, de nyomatékos. Ka kell, akkor a hátán cipeli vissza a lányt az Eridonig, csak ne tegyenek fölösleges kitérőket, hangulatos kastély ide vagy oda.
 Nem kérdőjelezte meg Kornélia tájékozódó képességét, ő amúgy sem tudta, merre van az Eridon körlete egészen pontosan. Így hát kénytelen volt engedelmeskedni. Amikor intett neki, utána eredt. Amikor csendre intette, megállt és fülelt. ​Amikor a másik lepakolt, értetlen pillantással jutalmazta őt.
 - Eltévedtünk? - kérdezte lassan, miközben ő is lepakolt. Megkérdezni? Mit és kitől? Nem akart túl sokat faggatózni, így előkapta farzsebéből a platánpálcát. A fény nem siekredett olyan erősre, mint azt Zalán szerette volna, így többször is megpróbálkozott a varázslattal. Lehet az volt a gond, hogy halkan mormolta a varázsszót, de nem mert hangosan beszélni.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 4. 22:28
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 15. 01:49 Ugrás a poszthoz

Kornélia

Egy pillanatra belefagyott az épp megkezdett mozdulatába, mert nem éppen arra a válaszra számított, hogy "nem ismeri a járást". Száját nyitotta volna, hogy tovább kérdezősködjön, de Kornélia áhitattal teli pillantásától még furábban kezdte érezni magát.
 - Te kitől hallottál ilyet? - nem volt rá jellemző, hogy faggatózzon, de el sem tudta képzelni, ki olyan ütődött, hogy dicsérje őt. Ráadásul rosszul? Talán Teddy volt az. Ő már azért is mesternek hívta, mert képes volt kapaszkodni a seprűjébe. Vagy talán... nem, már az ötlet is nevetségesnek tűnt.
 Választ nem kapott, mert Kornélia eszeveszetten körmölni kezdett egy naplószerűségbe. Zalán homloka ráncba szaladt. Nem érezte még ennyire értetlennek és ostobának magát azóta, hogy Szofi unokatestvére valami mugli fiúbandáról kezdett el neki hadoválni, hogy mennyire tehetségesek. Szinte biztos volt abban, hogy egyikük hallása nem az egészséges tartományon belül funkcionál, és azt is tudta, hogy az övé tökéletesen működik, de attól még hülyén érezte magát.
 Kíváncsian olvasta a leírt mondatot. Kivárt, mert hát az eridonos biztosnak tűnt a dolgában. Megpróbált bízni benne, ha már az elejétől kezdve rá hagyatkozott. Kiderült, hogy a türelme kifizetődő volt, mert a lapokon lassan új mondatok sejlettek fel, más kézírással és nem utolsó sorban... nem épp a legszebb stílusban.
 - Elvarázsolt jegyzetfüzet? Nagyon király! - suttogta izgatottan Kornélia magyarátazát hallva, majd tétovázva folytatta. - ...mármint nem éppen kedves veled, de attól még zseniális. Hékás, ez lemajmozott engem?!
 Nem volt ideje akadékoskodni, mert megint léptek zaja ütötte meg a fülét. Ijedten húzódott még jobban a szobor mögé, majd elsuttogta az ellenvarázslatot, hogy a pálca fénye kioltódjon. Ami abban a pillanatban nem úgy látszott, hogy működni akarna. Kétségbeesetten pillantott le a kezére.
 - Várj egy kicsit. - hallatszott egy mély férfihang a folyosó végén lévő elágazásból. Zalán rémülten dugta be a pálcát a talárja ujjába, hogy a lehető legtöbb fényt eltakarja. Ijedten pislantott Kornéliára. Pedig már épp sikerült kideríteniük, hol járnak. Nem most kéne lebukniuk.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 15. 02:10
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 18. 16:35 Ugrás a poszthoz

Autumn

  Persze még csak a tanév elejénél jártak, de Zalán már azt is teljesítményként könyvelte el magában, hogy pár hétig sikerült kimaradnia bárminemű balhéból, ami az iskola pletykafészkeinek szájában, vagy az Edictum szerkesztőinek tolla hegyén köthetett volna ki. Ezt úgy sikerült elérnie, hogy megtanulta már, hogyan legyen láthatatlan az olyanok előtt, akik hozzá hasonlóan vonzák a drámát és a katasztrófát. Az órákon kívül nem sok helyen fordult meg, csak a szobájában, a nagyteremben és a kviddicspályán. Utóbbin még a szokásosnál is több időt töltött, oda nem merészkedett senki utána. Legalábbis, már nem.
 Az őszi nátha is túl sok időre zárta őt a négy fal közé és minden kimaradó pillanatot pótolni akart. Addig sem kellett mással foglakoznia. Ennek folyománya volt, hogy a héten már negyedszerre esett be egy órával takarodó után a klubhelyiségbe. Ez már nem csak a szobatársainak szúrt szemet, hanem Zentének is. Az egyik legjobb barátjának. Aki történetesen prefektus volt.
 Tudta, hogyha csupán Zente vajszívére hagyatkozna, akkor simán megúszta volna az egészet egy kicsit sem szigorúnak mondható szidással. De látta rajta, hogy olyan kényszerhelyzetbe hozta ezzel a fiút, amivel a morális mérlege még sokáig fog küzdeni. Hiszen akkor kivételezne vele pusztán azért, mert barátok. Nem volt sok kedve hozzá, de végül letisztázta a másikkal, hogy nem haragszik meg rá, ha a házirend megszegéséért felelnie kell.
 És így történt, hogy Zalánt egy hétfő délután leküldték a szertárakhoz. Rendrakás címszó alatt. 219-es polcsor. Ezzel kell kezdenie valamit. Nem látott először senkit sem, aki a megbeszélt helyen és időpontban ott lett volna, se tanárt, se sorstársat, akivel együtt kéne dolgoznia. Talán jobb is így. Megcsinálja, amit kértek tőle, és már itt sincs. Az eredmény magáért fog beszélni, ha bizonyítania kell, hogy foglalkozott a feladattal. Talárját és a táskáját ledobta egy füzetekkel megrakott szék tövébe, majd egy Lumost elmotyogván felmérte jobban a terepet. Az a világítás, ami önmagában jelen volt, nevetségesen keveset fedett fel az elhanyagolt raktárból. Fogalma sem volt, hogy hol és hogyan álljon neki. A polc egyik felében dobozok sorakoztak. Nem egyet már kirágtak a molyok, vagy egerek, vagy ki tudja miféle állatok szeretik ennyire a kartonpapírt, de nem egy doboz tartalma ömlött emiatt a földre vagy az alsóbb polcokra. Voltak ott még régi tankönyvek is, meg tekercsek, egyelőre beazonosíthatatlan tartalommal. Nagyot sóhajtott, mire az előtte lévő porréteg szárnyra kélt a levegőben és prüszkölésre késztette őt.

Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 18. 19:55 Ugrás a poszthoz

Autumn

Amikor már rendesen levegőhöz jutott, akkor lett figyelmes arra, hogy megszólították. És nem éppen abban a formában, ahogyan azt remélte. Nem éppen az, akit remélt. A gyomra egyszer csak görcsbe rándult, amikor futólag végigpillantott Autumn-on. Egyedül nem érezte volna ezt akkora büntetéstnek, de a Danvers lány társaságában? Az már egészen más tészta volt.
 - Én is ezt kérdezném tőled - szólt, miközben leemelte az egyik kartondobozt a polcról. Hangja kimért volt, de azt a keserű élt már nem tudta jobban tompítani, felismerhető maradt. Látszott, hogy még a szívén viselte a legutóbbi találkozásuk fordulatát. -, de úgysem az én dolgom, nem igaz?
 Arról az esetről senkivel sem beszélt még. Még Zentével vagy Kornéllal sem. Nem tudta pontosan miért. Talán mert nem látta sok értelmét. Vagy mert megalázva érezte magát miatta. Pedig páran már faggatták a Leprikón Aranyában tett látogatása kapcsán. Azok is csak abból az ostoba újságból szedték minden elméletüket arról, hogy Zalán kikkel és hogyan barátkozik. Ha meghallották a Danvers nevet, fejüket összedugva súgdolóztak, nem érdekelve őket, hogy a pletykáiknak se füle, se farka nem volt. Aztán aggódva pislogtak rá, mintha tényleg érdekelte volna őket, hogy mi van vele.
 Az igazság az volt, hogy nem érezte túl jól magát a kastélyban. Két emberrel több, akit kerülnie kellett. Kettővel több, mint amit szeretett volna eredetileg.
 - Van rendes nevem is - motyogta maga elé, már inkább a doboz tartalmának, mint a lánynak.
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 19. 00:42 Ugrás a poszthoz

Autumn

Nagyokat pislogott, bár ahhoz túl messze állt tőle, hogy a pálcával rendesen megvilágíthassa, mégis látott egy fémes csillogást a pulcsiján. Prefektusi jelvény. Zseniális. Immár másodszor sült fel azzal, hogy nincs tisztában a prefektusaik kilétével. Valószínű minden évben vár rá valami hasonló. Már csak arra volt kíváncsi, hogy Autumn direkt jött-e hozzá, vagy küldték őt. Nem tudta, hogy melyik válasz lenne kedvezőbb számára.
 Letette a dobozt, majd elkezdte lepakolni a többi dolgot is, hogy aztán kiválogatva mindent, rendezetten kerüljenek vissza a helyükre. Épp egy szétesőfélben lévő mappára fogott rá, amikor meghallotta a nevét. Talán ha gyakrabban hallaná a hangját, hozzászokna megint az enyhe akcentusához. De most feltűnt neki. Ahogy az is, hogy egyik percben a szavai hűvösen marnak, mint a csípős őszi szél, a másikban meg nyugodt, dallamos és tényleg hozzá szól. És sosem lehetett előre megjósolni, hogy éppen mi következik.
 Pont ahogy azt sem tudta mire vélni, hogy ennyire könnyed hangnemben próbált vele beszélgetni. Kérlelő tekintettel nézett a lányra, de csak egy pillanat erejéig. Miért csinálod ezt velem?
 Nem akart veszekedni, és őszinte sem mert lenni. Akkor talán megint olyat mondana, amitől akarata ellenére megsérti a másikat. Szóval inkább csak sodródott az árral.
 - Jó barátként próbálok viselkedni. - hangzott a magyarázat, s bár Zentére gondolt első sorban, ironikus volt a mondat kettőssége. - Idén az első. - Nem mert többet mondani, bár a másiknak lehetett sejtése arról, hogy Zalán átgondolatlan vakmerősége okán hányszor került már bajba. Neki is rengeteg kérdése merült fel, de ha őszinte akart lenni magával, nem akart igazából beszélgetni. Próbált a munkára koncentrálni, bár ez többnyire abban merült ki, hogy igyekezett tartani a pálcáját, miközben pakolt, hogy ki ne aludjon a fény, amit megidézett. Még egy frusztrált sóhajt is eleresztett, pedig nem volt rá jellemző, hogy felhúzza magát bármiféle feladaton.
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 19. 10:39 Ugrás a poszthoz

Kornélia

Nem mert kilesni a szobor mögül, de hallotta, ahogy az illető meg-megáll egy ajtó előtt, benéz rajtuk. Megfontoltan indult a többi szobor felé is. Ha ennyire alaposan keresgél, akkor bizony meg fogja találni őket.
 Látta, hogy Kornélián még annál is jobban kiütközik a rémület, még a levegőt sem merte hangosan venni. Megkérdezte volna, hogy mitévők legyenek, de úgy látszott, az eridonos gyorsabb volt nála és előállt az ötletével. Zalán gyorsan fejét rázta az átok hallatán. Ha elkapnák őket mégis, kétszer annyi lesz a rovásukon. Egyébként sem lett volna képes egy vadidegenre bármiféle rontást ráolvasni. Nem bírta volna a lelkiismerete.
 Csak a figyelmét kell elterelniük valahogy, nem? Ha sikerül, elsurranhatnak mögötte és ráfordulhatnak a térkép szerint jelölt útvonalra. Mély levegőt vett. Tudta, hogy ami következik, az egyenlő lesz a szerencsejátékkal. Vagy engedelmeskedik a pálcája, vagy nem. Makacsul világított még mindig, amikor előhúzta, de próbált gyors és pontos lenni vele, hogy ne őket vegyék először észre. Egyenesen a folyosó irányába mutatott, ahonnan jöttek.
 - Capillux - motyogta határozottan, mire a pálcából piros szikra szökött ki és repült végig a folyosón.
 - Mi a fene... - most már ijesztő közelségből hallották a másikat. Zalán kapkodva rejtette talárja mélyére a pálcát, aminek úgy látszott, a fénye már kezdett halványulni. Pár másodpercig néma csend volt csak. Nem mert kinézni, hogy működött-e a figyelemelterelés, kivárt még. Aztán a kopogó léptek távolodni kezdtek, pont afelé, amerre a figyelemelterelő láng repült. A fiú könyökével oldalba böködte Kornéliát, jelezve, hogy jobb lesz, ha minél előbb kereket oldanak.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 19. 15:48
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 19. 23:17 Ugrás a poszthoz

Autumn

A válasza először egy határozott "nem" akart lenni. De bevillant a kép, amikor elszakította Augustine táskáját. Amikor egy prefektussal járatta a bolondját, hogy ne kapják el őt és Kornéliát. Amikor Zente csalódottan szemben állt vele, amiért későn esett be a körletükbe. Talán már tucadszorra. - Valahogy mindig összejön - vonta meg a vállát, mintha beletörődött volna már és meredten a polcot bámulta, ami már félig üres volt.
 Egészen addig észre sem vette, hogy Autumn közelebb lépett, amíg szeme sarkából meg nem pillantotta a polc felé nyúló kezét. Először meglepődött, majdnem leejtett egy újságkupacot, amit már alig fogott össze az a régi madzag, amit rákötöztek.
 Beszélt hozzá, ő meg csak állt ott és azt se tudta hirtelen, hogy mit csináljon. Miért nem dühös most rá? És hova lett a gúnyos hangnem? Tisztes távolban is maradhatna, hozzá sem kéne szólnia. Mégis ott áll mellette. Immár nyakig a porban.
 Bocsánatkérően nézett Autumn-ra, mintha Zalán tehetett volna arról, hogy ilyen ez a hely. Aztán összeakadt a tekintetük egy pillanatra, amitől zavarában kiesett a pálca a kezéből. Az bánatosan koppant egyet a padlón, még gurult is valamennyit, majd a fénye egyszer csak kialudt. A fiú még az orráig sem látott, szemének szoknia kellett a félhomályt.
 - Bocsánat - mondta halkan, majd lehajolt, hogy megkeresse a platánpálcát.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 19. 23:21
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 20. 01:03 Ugrás a poszthoz

Autumn

Mire megszokta a sötétet, a fény miatt kellett hunyorognia. Ennek ellenére gyorsan megtalálta a pálcáját, aminek markolata hirtelenjében izzani kezdett az ujjai közt. Nem értékelte túlzottan Zalán figyelmetlenségét. Halkan felszisszent, majd zsebrevágta a pálcát. Az a főnix sem lehetett kevésbbé makacsabb, amelyik a tollát adta bele. Kicsit emlékeztette valakire. Nem, véletlenül sem arra, aki előtte állt.
 Kihasználta inkább a lehetőséget, hogy a lány fényt tart neki. Gyorsan el is vette Rue elől a dobozt, hogy ne járjon megint úgy, ahogy az előbb. Bővel elég volt, hogy Zalánnak lesz egy szégyenmenete a klubhelyisége felé, feje búbjáig porosan, amikor itt végre végez. A másik nem érdemelte ezt.
 Az utolsó mondat hallatán megütközve nézett Autumn-ra. Kicsit felkészültebben érte, hogy a zöld szemek már őt vizslatták, de attól még ott volt az a kényelmetlen érzés a gyomrában, amitől nem tudott szabadulni. Válla megcsuklott, óvatosan letette, ami a kezében volt. Vagy ötször végiggondolta, mit akar mondani. Most nem beszélhet ostobaságokat, így is elég volt a rovásán a lány szemében.
 - Miért volnál bármiért hibás? - kérdezte őszinte kíváncsisággal. Szomorúság telepedett a hangulatára, fura elegyet alkotva az értetlenséggel. - Ezért nem akartál idáig beszélni velem?
Vagy azért nem, mert túlságosan gyerek vagyok ahhoz, hogy bármit megértsek belőled?
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 21. 23:33
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 20. 23:40 Ugrás a poszthoz

Autumn

Igyekezett követni a lány előtörő gondolatmenetét, de ez a szituáció felkészületlenül érte. Nemcsak az, hogy találkoznak ma, de hogy Rue rögtön a tárgyra tér és meg akarja beszélni az egészet. Felért egy hideg zuhannyal. - Mert nem tudom eldönteni, hogy mit akarsz, Autumn. Egyszer azt mondod, hogy meg szeretnél ismerni, utána meg azt érezteted velem, hogy nem vagyok jó társaságod. Nem tudom, hogy ez amiatt van-e, mert bizalmatlan vagy az emberekkel, de... Úgy éreztem, nem akarod, hogy a közeledben legyek, amikor elutasítottad a bocsánatkérésem. Vagyis hogy feltételhez kötötted. - Utóbbi mondatát halkabbra vette. - Én meg egyáltalán nem akarok rád erőltetni olyat, amit nem szeretnél. Ezért nem kerestelek.
 Elcsendesedett megint, mert tudta, hogy most fognak veszélyes vizekre evezni. Winter lett a téma. Zseniális. Látszott Zalánon, hogy olyan megfontoltan beszél, mintha minden szava egy-egy húzást jelentene a ravaszon orosz rulettben.
 - Ami azt illeti... Amikor tényleg sértegettem, te nevettél. Csak amikor azt mondtam, hogy... - próbált visszaemlékezni, mit is mondott pontosan. Hogy ő törődni próbált Rue-val? Nem. Nem, nem így fogalmazott. Azt mondta, hogy Winter nem törődik vele eléggé. Szent szalamandra, ha az ostobaság fájna...
 - Ne haragudj, kérlek. Igazad van. - a padlót kezdte bámulni szégyenében, bal kezének ujjait pedig a halántékához szorította. Akaratlanul kitapintotta rajta a heget. Ha a pálca fénye úgy vetült rá, talán Autumn is észrevehette néha. - Csak... A bátyád rendkívül tehetséges abban, hogy felbosszantsa az embereket. - Nem tudta ennél kifinomultabban megfogalmazni, hogy egy orbitális tahónak tartotta, aki valószínűleg mások csesztetésével próbálja feledtetni magával a saját gondjait. Amik Merlin tudja, hogy miféle dolgok lehettek.
 - Akkor már ketten gondoljuk így. - még mindig nem volt biztos magában, olyan érzés volt neki ez a beszélgetés, mintha folyamatosan a tűzzel játszana. Ujjai az éppen kezében felejtett papírtekercs kilógó sarkával játszadoztak. Nem tudta, hogy elég volt-e, amit mondott, vagy talán túl sok. Legrosszabb esetben minden olyan lesz, mint eddig volt. Maradnak a folyosón ejtett kínos pillantások és egymás kerülgetése.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 21. 10:35
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 22. 00:16 Ugrás a poszthoz

Autumn

  Ezt az oldalát még nem látta idáig, de volt egy olyan érzése, hogy az ilyen alkalom ritka is, mint a fehér főnix. Szívét melengette, hogy őszintén beszélnek hozzá, ugyanakkor aggasztotta is, hogy Autumn kényelmetlenül érzi magát ettől. Mert hogy kényelmetlenül érezte magát, látszott rajta. Zalán először nem nézett fel rá, de tekintetével a kezét követte, ami ugyanúgy pótcselekvés után kutatott az övéhez hasonlóan.
 - Van, amikor meg is érdemlem - vallotta be egy sajnálkozó mosoly kíséretében. - Csak ne várj utána a következő büntetőmunkámig a beszélgetéssel. Mert akkor kénytelen leszek megint szabályt szegni és azt ugye senki sem akarná. - A hangjából is lejött már, hogy nagy kő esett le a szívéről, még viccelődni is megpróbált.
 - Ezen majd dolgozni fogunk - bólintott egyet, majd amikor lerakta a tekercset, kísérletet tett arra, hogy megint Autumn-ra nézzen. Alig várta, hogy ezeket a szemeket újra mosolyogni lássa. Vissza akart volna fordulni a munkájához, amikor szemet szúrt neki, hogy a lány arca nem a pálcából áradó fény miatt ilyen sápadt. Ajkait összepréselte, mert nem akarta kinevetni, de úgy érezte, muszáj szólnia róla, mielőtt még így vonulna ki a teremből.
 - Nem éppen hétköznapi a sminked. És el kell, hogy szomorítsalak, de nem is áll olyan jól. - Utalt a végkony porrétegre, ami az arcát borította. Keze akaratlanul megindult felé, azonban nem sokkal előtte meg is állt, amikor rájött, hogy mit művel.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 22. 00:53
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 22. 10:47 Ugrás a poszthoz

Kornélia

  Nem habozott, amint Kornélia nekilódult, szaladt utána. Még jó, hogy utána, mert nem egy könyvet kapott fel a lány mögött a földről, amit siettében elejtett. Több saroknál most már feszülten tartotta vissza a lélegzetét, a lépteire pedig odafigyelt, hogy ne csapjon velük túl nagy zajt.
 Volt egy pillanat, amikor az eridonos az egyik folyosóra kiérvén megállt és a falnak dőlt. Zalán szívverése ahhoz hasonlatos volt, mint amikor a Kométa sebességének határait feszegette: vadul zakatolt és nem úgy nézett ki, hogy hamar csillapodni fog. Letette megint a cuccait, kezével a térdét támasztotta, mintha kilómétereket futottak volna idáig. Belőle is előtört a nevetés, amikor meghallotta Kornélia visszafojtani próbált kuncogását.
 - Az nem kifejezés, hogy betojtam. Idáig mindig megúsztam... - szemei elkerekedtek, amikor rájött, hogy most vallott be egy olyan bűnt, amin egyelőre a saját háztársai sem kapták rajta. Nem mindig figyelte az időt, amikor este kiment repülni a pályára.
 Szemét forgatta a rossz szóviccen, majd amikor már rendesen levegőhöz jutott, kihúzta magát és széles vigyor kíséretében jegyezte meg. - Ha ennyire szeretnél jövőre is éjszakába nyúlóan tanulni, ki vagyok én, hogy megállítsalak benne? Csak ígérd meg, hogy addigra megneveled azt az izét - célzott a modortalan naplóra, majd ismételten felcuccolt. - Menjünk. Azt hiszem már tudom, hol vagyunk. A következő kanyarnál én a lépcsőházak felé kell forduljak.
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 22. 23:58 Ugrás a poszthoz

Autumn

Vicces volt a helyzet abszurditása. Igaz, hogy nem volt mintadiák, ennek ellenére sosem állt szándékában kilógni a magaviseletével vagy pontlevonásban részesíteni a házát. Amíg ide nem került, azt hitte, hogy a legnagyobb bajkeverők és szándékos szabályszegők kapnak büntetőmunkát. Most már rájött, hogy ez azok jutalma, akik nem elég ravaszak és körültekintőek, amikor a házirend megszegésének tudatában cselekszenek. Van még hova fejlődni.
 - Nem mondtam, hogy neked segítek. Te megoldod a bizalmi problémáidat, én meg dolgozom azon, hogy megérje bízni bennem. - bíztató mosoly jelent meg a szája sarkában. Komolyan gondolta, amit mondott. Nem csak Autumn volt az, aki nehezen bízott meg benne. Rami is tartott egy kimért távolságot kettejük között, mert sokáig nem hitte el, hogy Zalánnak köze sem volt ahhoz a nevetséges Edictum cikkhez. Az is aggasztotta, hogy olyan könnyen cserbenhagyta tavaly az egyik legjobb barátját, aki a legkevésbé sem érdemelte meg. Az pedig, hogy a saját szülei kételkedni kezdtek nyáron a szavában, egyértelművé tette, hogy a "megbízható" kifejezés hátracsúszott pár helyezést az őt jellemző szavak között.
 - Ami azt illeti, az én művem volt - vallotta be kínjában nevetve. - Ha Zentén múlik, megúszom egy szóbeli ejnyebejnyével. Kicsit csiszolni kell még a prefektusi szigorán.
 Sietve elhúzta a kezét és hagyta, hogy Rue megoldja a por-problémát sajátkezűleg. Elgondolkodva figyelte őt. Már nem érezte kínosnak, hogy rávetült a tekintete. Talán kissé túlzásba is esett, amikor a lány kikérte a véleményét, mivel olyan közel hajolt, hogy már bőven túllépett vele a személyes tér határán.
 - Tökéletes - állapította meg, mert a feladatát mégiscsak komolyan vette. Ugyanakkor nehezére esett először visszahúzódni, mert megint körüllengte őt az az ismerős-ismeretlen illat. Már csukott szemmel is meg tudta volna mondani, hogy Autumn-hoz tartozik, de ha körül kellett volna írnia, bizony nem sikerült volna neki.
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 23. 01:06 Ugrás a poszthoz

Autumn

- Reméltem is, hogy hagyod, hogy egyedül csináljam. Nekem bőven elég, hogy... - itt vagy. A polcok már egészen üresek voltak, de lehet, hogy egy portörlő hasznára vált volna, mielőtt mindent visszarámol. Köhögni kezdett, mert már nagyon piszkálta a torkát ez a levegő. Erre még nem ismert semmiféle bűbájt. Úgy tett, mintha az utolsó kijelentése semmiség volna, ellentétben Autumn kérdésével, amit először nem is értett igazán. Beletelt kis időbe, mire felfogta, mire céloz. Hát persze. A heg. El is feledkezett róla.
 - Az? - ellépett a polctól és megpróbált kitérni a pálca fénye elől. Azt hitte, már a fél iskola ismeri a szóbeszédet, de úgy látszik a levitások nem merték annyira hírét vinni, hogy a házukon belül miféle balhék folynak. - Semmi - vágta rá s hangjában feszültség csendült, ami árnyalatnyi szégyennel vegyült. Minél később szerez róla tudomást Autumn, annál jobb. Persze a barátai között már inkább viccelődött vele, de attól még nem volt szép látvány, amikor Augustine teljes erőből a padlóba verte a fejét. Nem vágyott az emberek szánalmára.
 - Ha annyit mondok, hogy ostobaságot csináltam, nem faggatsz tovább, ugye? - félve tette fel a kérdést, de reménykedett abban, hogy a válasz egy egyszerű "nem" lesz. Megkerülte a másikat, miközben a bejárat melletti szekrény felé vette az irányt annak reményében, hogy ott talál valamiféle takarítószert.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. november 2. 01:03
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 24. 19:42 Ugrás a poszthoz

Autumn

Ha nem a heg körül forgott volna a téma, talán hangosan is megjegyzi, hogy mennyire örült most annak, hogy renesen a nevén szólítják. Nem tudta, hogy a kora milyen körülmények között fog leközelebb gondot jelenteni közöttük, de úgy tervezte, kiélvezi, amíg nem kölyökként hivatkoznak rá. Különben is. Az, hogy sokkal fiatalabb, nem kéne, hogy számítson egy barátságban, nem igaz? Nem kéne, hogy számítson...
 - Nem akartam, hogy összeforrasszák - vetette oda félvállról. Azt szerette volna, hogy maradjon egy emlékeztető arról, mik a következményei annak, ha visszavág a provokációra. Törött csontok, sebek és szégyenérzet, semmi több. Talán Winter is ezt tette volna vele, ha Autumn nem szól rá Zalánra időben.
 Eközben kicsit nagyobb lendülettel nyitotta fel a szekrény ajtaját, mint kellett volna. A bútor fájdalmasan nyikordult, de szerencsére akadt benne néhány hasznos dolog. Többek között egy rongydarab, amivel végigmehetett a polcon. Nem érezte, hogy ennél alaposabb takarítást érdemelnének azok a kacatok.
 Visszafordult és meglátta Rue féltő pillantását. Igen, pontosan ezt szerette volna elkerülni. Már elég embertől megkapta ezt a nézést és örült, hogy lassan mindenki számára elfelejtődött a történet. Talán Améliát kivéve. Amikor Zalán már eszméleténél volt és fogadhatott látogatókat a gyengélkedőn, első dolga volt a lánynak, hogy kiosszon neki egy nyaklevest és kiselőadást tartson arról, hogy a Levita megítélése és értékei milyen súlyosan csorbultak a verekedésnek köszönhetően. Már megbocsátott neki azóta. De biztosan nem fogja elfelejteni.
 - Egyáltalán nem titkolom - kezdte megint s próbált nyomatékos lenni anélkül, hogy ridegnek tűnne. Elnagyolt mozdulatokkal áttörölte a polcokat, majd beletúrt az eslő dobozba. Egy évtizeddel ezelőtti Edictum szám lapult benne és még több tucatnyi másolata. Nyilván a kutyának sem kellett, de nem az ő dolga volt eldönteni, hogy kidobásra kerüljön-e vagy sem. - Ez abszurd. Nincs gondom a bizalommal, csak nem látom értelmét annak, hogy újra beszéljek róla. Pont most.
 Kiválogatta és visszapakolta az összes újságot, amit elszórtan talált. Ezzel jelentősen leapadt a földön lévő kupac. Elégedetten fújta ki a levegőt. Már nem sok volt hátra. A következő mondatai sokkal szelídebbnek hatottak, mint a makacs, témát terelő hozzászólásai.
 - Nézd, beszélni fogok majd róla, oké? Csak... most nem ezzel akarok foglalkozni. Kérlek. - tette még hozzá és kérlelő tekinettét emelte ezzel egy időben Autumn-ra. - Szívesebben hallgatnám, hogy te mesélsz valamit. Valami bíztatóbbat. Hallom, jól sikerültek a vizsgák. Még évfolyamelső is lettél.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. november 3. 21:02
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. október 24. 23:48 Ugrás a poszthoz

Autumn

- Most nem mondom el. - Megállt az egyik nagyméretű üvegcse törölgetésével, hogy elgondolkodjon a válaszon. - A titkot egyáltalán nem árulod el senkinek. - Naiv megjegyzés volt a részéről. Ideális esetben tényleg így kéne működjön.
 Majdnem elejtette az üveget, mert épp le akarta pakolni, csak a világítás már jószerével önálló életet élt és hangulata szerint tűnt el vagy vetült ismét a munkaterületre. Rue ezután következő sóhaját aranyosnak találta. Mintha minden sértődöttség végleg távozott volna a kifújt levegővel együtt.
 Zalán ajka fülig érő félmosolyra húzódott, amikor Autumn tényleg mesélni kezdett. Tehetséges volt, ezt biztos a tanárok is látták rajta. Csak úgy látszott, még mindig kívülállónak érzi magát úgy is, hogy már lassan egy éve itt él. De szerencsére eszébe jutott egy emlék, amit már itthon szerzett. Több kellemes élményre van csak szüksége, és ki tudja? A végén még tetszeni is fog neki itt.
 Ettől a ponttól érezte azt, hogy nem volt kínos már a csend köztük. És bár kellemes lett volna akár így is maradni, muszáj volt reagálnia valamit.
 - Mit csinálsz kedden tanítás után? - hangja szórakozott volt, ugyanakkor határozott. Szemeivel a másik arcát fürkészte, hátha többet mond majd neki egy apró rezdülés, egy megjelenő ránc, egy rejtegetni akart mosoly vagy épp grimasz.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. október 24. 23:50
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2021. november 2. 17:56 Ugrás a poszthoz

Kornélia

Próbált elnézni, amikor Kornélia visszakérdezett, mintha ez segítene szabadulni neki a kínos pillananatból. Szerencséjére nem lett a szemére hányva semmi egyéb és nem is húzták tovább a témával az agyát.
 Szemével értetlenül követte a másik ujját a levegőben, még hátra is dőlt kissé, mert fogalma sem volt, miért közelítenek az arca felé. Bandzsítva bámulta az orra hegyét, még azt követően is, hogy Kornélia elhúzta a kezét. Majd pedig elképedve hallgatta a kicsit sem hétköznapi nevelési módszert, amit a naplón próbált alkalmazni. Még emésztette az információkat, így tétovázva indult csak meg ismét.
 - Nem kellettem én különösebben ehhez, ügyes vagy a varázsláshoz. Csak... neked még új ez az egész. - nem csak szerénykedett, erről teljesen meg volt győződve. Azért örült, hogy Kornéliának nem csak a száraz, unalmas és fárasztó tananyag fog megmaradni emlékként ebből az estéből.
 Fel sem tűnt neki, hogy megint olyan furán becézik, csak simán elnevette magát a búcsúszó hallatán. - Neked is! - szólt utána, amikor már mindketten elindultak. Kicsit hangos volt, de már csak pár perc és utána sok sikert annak, aki be akarja bizonyítani, hogy kint lófráltak éjszaka.
 A szfinx nem ítélkezett, amikor meglátta, ugyanúgy elmondta neki a találós kérdést, mint bármikor máskor tette volna. Gyorsan sikerült most előhozakodni a válasszal, és aznap a legnagyobb kihívást már csak az jelentette, hogy ne ébressze fel a szobatársait, amikor visszaoson az ágyába.


//egy élmény volt  Wink//
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. november 2. 17:57
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2022. január 16. 18:25 Ugrás a poszthoz

Zay

Amióta visszajött a téli szünetről, mintha elvarázsolták volna. Először Rudi bá óráján történt egy kisebb baleset, amikor annyira elbambult, hogy két kanál bors helyett már a hatodikat merte a kalapkúra bájitalához, amitől orrfacsaró gőzfelhő kezdett terjengeni a teremben és aki azt belélegezte, a nap hátralevő részében a lelkét is kitüsszögte.
 Utána jött a mágiatörténet. Bár idáig is csak a beadandóin látszott, hogy szokott tanulni rá, legutóbbi órájukon már ​úgy sikerült elaludnia, hogy hangos szuszogásával rondított bele Ágoston tanár úr monológjába a Mágusok Tanácsáról.
 Végül egyik nap Ardai tanárnő kívta magához, miután csak neki nem sikerült a csoportban jéggé bűvölni egy pohár vizet.
 Annak a beszélgetésnek folyományaként volt kénytelen eljönni különórára. Szívesebben ment volna repülni, de úgy néz ki, mostanában mindig közbejött valami, ami miatt kénytelen volt elnapolni az edzését. Hogyan akar így versenyezni, ha nem képes rendszeresen seprűre ülni?
 Efféle gondolatokkal várta, hogy véget érjen az utolsó óra az átváltoztatástan teremben, hogy aztán Zay mutathasson neki egyet s mást. Remélte, hogy a lány nem lesz olyan hajcsár, mint Amélia, amikor párbajozni tanította.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. január 16. 18:26
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2022. január 25. 17:30 Ugrás a poszthoz

Zayday

- Ráérek - vont vállat könnyedén, és mosolyogva köszönt vissza a lánynak. - A végzős év kicsit húzós lehet. Most nem irigyellek. - Jól emlékezett arra, milyen volt tavaly Autumn-nak. Rengeteget tanult és ötlete sem volt arról, hogyan tudott munka mellett ilyen szépen teljesíteni a vizsgáin. Bár észrevette, hogy a lánynál a dac igencsak motiváló tényező tud lenni, lehet ez volt annak is a kulcsa.
 - Persze, jól vagyok - hazudta azonnal. Merlinre, el is felejtette már, mennyivel jobb érzés, ha az ember ura a szavainak. Jól érezte magát azon az estén, de sosem akarja újra megtapasztalni azt a rontást, amit a bálozók fejére szórtak. - Csak nem vagyok kibékülve még a pálcámmal. Azt mondták, eléggé makacs kombinációt eredményez a platán és a főnixtoll. Be kell még törni. Csak az egyszerűbb varázslatok mennek, amiket még tavaly tanultunk. Meg pár önvédelmi bűbáj - tette hozzá gyorsan, mert hirtelenjében beugrott neki az emlék, amikor Amélia sorjában szórta nyakába a különböző ártásokat, kikényszerítve belőle a védekezést.

Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2022. február 7. 09:02 Ugrás a poszthoz

Zay

- Kisdiák - ismételte homlokráncolva. Elgondolkodva figyelte Zayt. Persze, talán még korban illett volna rá a megfogalmazás, de a magasságkülönbség, amivel lepillantott a lányra, igencsak komikussá tette a kifejezést. Ennek ellenére Zalán képtelen volt mosolyogni, mert kiérzett a hangvételből egy kevésbé kedves lejtést, amit egyelőre nem tudott hová tenni.
 Táskáját végül ledobta az asztalra, majd lezuttyant az egyik székre, amikor látta, hogy Zay a katedrához áll. Kissé meglepődött, amikor elvetette az ötletet és inkább odament hozzá. Még ő is kereste a helyét.
 Gyanúját csak erősítette, amikor Zay megemlítette a legilimenciát. Tekintete szürkébe borult. Ezt már tényleg nem tartotta viccesnek. Lehet, nem tetszik neki, hogy vele kell foglalkoznia most? Jogos, hiszen ő is szívesebben töltené mással a szabadidejét, mint tanulással, nemhogy még valami bénázó másodikast korrepetálni.
 - Oké. Nos, a halmazállapot változásokban akadtam el nagyon, meg... meg a Piroinitio és az Aguamenti sem megy - a végét már majdnem motyogta, mert kicsit szégyellte, hogy még a tavalyiak közül is akad varázslat, amit nem tud rendesen megcsinálni. Lopva a jegyzetekre sandított. Talán lesz benne valami, amit eddig nem mondtak el neki az átváltoztatásról. De ha végig gyakorlattal foják őt nyüstölni, az sem jelentene gondot. Améliánál is működött a módszer.
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1480
Összes hsz: 1796
Írta: 2022. július 23. 00:45 Ugrás a poszthoz

Autumn


Animágia. Elméleti rész, azaz számára a könnyebbik fele a tananyagnak. Ardai tanárnő jól is magyarázta, és mégis... ott szuszogott a padra borulva a sarokban. Szokás szerint. Majd Bolditól megint elkéri a jegyzeteket. Az övét találta a legolvashatóbbnak az évfolyamukban.
 Szól a csengő, de nem zavartatja magát vele. Hallja távoli neszként, hogy már mindenki pakol és mocorog, szeretnének menni, de még kapják az instrukciókat a házi feladatról. Aztán füle rezdült valami nem odaillőtől. Gyorsuló léptek, felbolyduló suttogás. Aztán csattant valami, egyenesen előtte. Riadtan kapta fel rá a fejét és markolt bele a pad szélébe, hogy ne essen hanyatt. Sosem gondolta volna, hogy Ardait így fel tudná bosszan... Merlin, segíts meg.
 Megrökönyödve pislogott a fölé magasodó alakra. Hiába kapja az instrukciót, kővé dermedt Autumn látványától, hozzá sem mert szagolni az újsághoz, csak a címlapra pislantott le villámgyorsan, utána kérdőn Ardai profra, majd vissza a zöldellő szemekre, melyek valósággal villámot szórtak. Még megszólalni sem tudott, s amikor már úgy látszott, elhangzott a végszó, segélykérően pislogott körbe. Korira maga mellett. Ramira előtte. Kornél, hol van Kornél??
 Utolsó mentsvára volt a tanárnő, aki Zalán legnagyobb riadalmára magyarázatot követelt ahelyett, hogy kihajtotta volna a lányt a teremből. Fejét rázta, pedig nem látták őt. Jószagú trolltakony, nehogy megmagyarázza mindenki előtt.
 Úgy érződött, már nem lehetett lekötni mással a diákok figyelmét, csak oszlani szerettek volna a teremből, lehetőleg minél előbb. Zalán nem mert kimenni. Úgy ült vigyázban a székén, ahogy még Brightmore-nál sem tette soha, azon tanakodva, mihez kezdjen most. Vagy Ardai, vagy Autumn a szaván fogja, amint feláll a helyéről.

Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 23. 14:15
A kastély - Hollósi Zalán összes hozzászólása (50 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel