Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Az a bizonyos kaján mosoly számomra csak az, ami. Egy kaján mosoly. Talán picit rosszmájúnak is hat, de őszintén megvallom, leginkább azért, mert jelenleg nincs túl jó véleményem az előttem állóról. Ahogy fölém magasodik, kiakolbólint a valóság, amit annyira de annyira igyekeztem tagadni a napokban. Az emlékeim napról napra fakultak, és mint egy napon hagyott jégkocka, úgy lett Henrik is egyre kisebb és kisebb a szememben. Mármint, most nem erkölcsileg értem, szimplán fizikailag. Nem azt mondom, felismertem volna az utcán, de fejben már alacsonyabbnak és kevésbé megtermettnek képzeltem, akárhányszor csak előrevetítettem magamnak ezt a találkozót. Meglep egy pillanatra a kinyújtott kéz, de igyekszem gyorsan kapcsolni, jobb kezemben lévő ütőmet bal hónom alá dugom, hogy nyirkos kezemet tenyerébe fonhassam. A francba is, hogy ilyen izzadós lettem mostanában, mi van velem? Megrázom ugyan kezét, de nem szorítok rá igazán. Nem is próbálok úgy tenni, mintha le akarnám nyomni erőben, sőt, még a csuklóm is leheletnyit kifelé fordul, engedve, hogy az övé kerüljön domináns pozícióba.
- Henrik ugye? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, hiszen szeretném tudni kire kell majd gondolnom a halálom előtti utolsó pillanatban. Bár csak pletyka, de azt hallottam, ha elég erősen koncentrálok rá, kísérthetem, és omg, igen, ha meg kell halnom, hát legalább azt az örömöt had kapjam meg, hogy a nap bármely szakában átlebeghessek rajta, kellemetlen érzések sorozatát okozva ezzel benne. Kicsinyes bosszú, tudom. Én is kicsi vagyok.
- Készen. Hozzam a gurkót, vagy majd te? - szegem fel dacosan államat, miközben verejtékező tenyeremet gyorsan a nadrágomba törlöm. Fogaimat picit összeszorítom, hogy ne kezdjenek el vacogni, majd hátrébb is lépek egy picit, kivonva ezzel magam az aurájából. Ha nem is sokkal, de egy hangyányit könnyebben lélegzek így. Továbbra sem igazán vagyok képben a róla szóló pletykákkal, hallottam én innen-onnan, hogy hűűű de rossz dolgokat tett, meg hajjajj de nagy sötét mágus, de őszintén? Ezt még belőle sem nézném ki, vagyok annyira naiv. Nem is olvastam el a cikkeket róla, se a jót se a rosszakat, és amikor szívem idegességében dobol össze-vissza, ezek eszembe sem jutnak, csakis az előttem álló megmérettetésre tudok koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Sára. Sára, Sára, Sára - ismételgetem magamban hangosan a nevet amit kiabálnom kell, ha mégis beijednék, és meg kéne mentenie a vastól. Ez egyelőre nem következik be, a lila meccs óta először ér vasat az ütőm és talán engem lep meg legjobban, de nem zuhanok hattyú halálával az aréna fenekére. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert ért vasat az ütőm... Például hozzávágtam az ágy lábához, a ládám csatjához, meg úgy ilyesmikhez. Ó, és arról se feledkezzünk el, amikor véletlenül szétporlasztottam vele egy elsős vastablettáját. Aaaz mondjuk ciki volt. Elmosolyodok a lány szókimondásán, és csak biccentgetek, hogy igen, értem, és ne haragudjon amiért ilyen sületlenségeket kérdezgetek itt. Csak hát no, kicsit izgulós is vagyok, amiben most már az is szerepet játszik, hogy egy olyan lánnyal készülök gyakorolni, akiről amúgy az égegyadta világon semmit sem tudok. Azaz persze, az előbb figyeltem ahogy ütöget, de nekem az vajmi kevés, hiszen se edző nem vagyok, se tapasztalt, nem igazán vágom én le, hogy kinek mennyire jó a technikája.
A bocsánatkérő mosoly remélem célt ér, a gurkó legalábbis megtette. Az egyik bábura állt rá a szerencsétlenje, és most annak megy neki újra és újra, mint valamiféle rossz szerelmes, aki nem ért a nemből, vagy abból ha kiteszik a szűrét a házból.
- Felőlem okés - bólogatok serényen, hagyva kicsit, hogy a másik irányítsa a dolog menetét. Gondolkodás nélkül helyezem magam a háttérbe, húzódok meg picit, hiába volt az én nevemen a gurkó, ez nem igazán számít most már, hisz éppen ő tesz nekem szívességet. Persze ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lelkes volnék, mint eddig, inkább semmiképpen sem szeretném őt elnyomni, vagy tönkretenni a játékélményét. Amíg rá nem érzek, hogy milyen is ő, azt hiszem háttérben fogok kicsit maradni.
- Akkor hátrébb megyek, és passzolhatsz ha úgy gondolod - vetem fel a javaslatom, majd ha bólint, vagy máshogy beleegyezik, megfordítom seprűmet, és egy olyan bő tizenöt méteres távolságot megtéve fordulok vissza, vele nagyjából egy szinten, felőle nézve kicsit jobbrább, hogy jobb kezemre érkezhessen az ütés (meg ahogy én azt elképzeltem, ugye). Ő is mozoghat messzebb, vagy jöhet közelebb ha gondolja, nem tudom neki mi a kényelmes távolság, nekem most hirtelen így tűnt kellemesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Őszintén, bennem nincs nagy jelentősége egy kézfogásnak, nem arra szolgál, hogy felmérjem az erejét (pff, arra ott a szemem). Pontosan tudom, és tudtam akkor is mire vagyok képes, de őt nem ismerem. Akkor még annyira sem tudtam ki ő, mint most. Mondhatnám, hogy ez az a különbség, ami érezhető rajtam, de nem hinném, hogy ez lenne az igazság. Inkább azt mondanám, hogy akkor hirtelen felindulásból mentem bele a szócsatába, most pedig úgy jöttem ide, hogy az elmúlt heteket aggódással, parázással, és ismereteim bővítésével töltöttem. Fogalmazhatnék úgy is, hogy saját magamat félemlítettem meg egyre jobban és jobban, így mostani viselkedésemben ezért dominál ez olyan erősen.
- Masa - teszem hozzá automatikusan becenevemet, félig nem is értve miért. Annyira megszoktam volna már, hogy kicsúszik a számon bemutatkozásnál? Mindenesetre örülök neki, hogy tényleg az akinek hittem, így egy kért-kéretlen mosoly is felragyog arcomon. Jó időzítés, mondhatom. Valószínűleg nem érti miért vigyorodok el, pedig ez csak egy kis apró öröm, hogy kinyomoztam ki is ő. Nem volt nehéz munka, de inkább nem töröm le a saját kedvemet. Majd megteszi ő.

Bólintok, hogy vettem, és teljes puccban indulok meg a szertár irányába. Pofim kicsit felfújom, mert ugyan, miért is hozná ő, ugráljak én, de ellenkezni természetesen nem ellenkezek, már csak azért sem, mert én ajánlottam fel. Négy-öt lépés múlva ébredek rá, hogy bolondságra készülök, így olyan lendülettel vágok be egy hátraarcot, hogy saját hajammal törlöm magam arcon. Hajgumi. Emlékeztetem magam, miközben visszalépdelek a férfihoz, korábbi helyemre leteszem eszközeimet, és immár üres kézzel állítom magam újból irányba - ami nem árt, ha egy gurkónyi ládával szeretném magam visszaügyeskedni, ugye. Egy apró köhintést hallatok kínomban, mikor elindulok, igyekszem kerülni a szemkontaktust, nehogy meglássam a szempárban csillogó vigyort. Mert tudom én, hogy ott van!! Távolodva lehúzom csuklómról a gumim, és felkötöm tincseimet, ne zavarjanak.

Szuszogva-fújtatva érkezek vissza Henrik mellé, immár a kicsit féloldalasan jobb csípőmnek támasztott, két kézzel cipelt dobozzal együtt. Haladás. Derékból hajolva (ne csináljátok utánam, nem egészséges) ér földet végül közöttünk, és amíg kiegyenesedek, a férfi már a doboz felé is hajol. Egy pillanatra pánik szalad át rajtam, így gondolkodás nélkül ugrok nagyjából másfél lépésnyire lévő ütőm után. Guggolásban, Henriknek háttal érkezek, ütőmet fejem fölé emelve töpörödök gombócba, úgy várva, hogy felhangozzon a surrogó hang. A kívánságot szinte észre sem veszem, annyira felkészületlenül ér a dolog. Közben bal kezem már seprűm nyele után tapogatódzik, és ha nem szólal meg, vagy a láda nem nyílik, felé is pillantok, és szépen felkászálódok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A szél elsodorja halk szavát, de látom szája mozgását, így csak rákacsintok. Optimistán, jó hangulatú dünnyögéssel szökdécselek távolabb, titkon remélve hátha ebből valami Rizára is átragad.
- Jó lesz az - kiáltok felé bíztatóan, hiszen hiába két kézzel, de elkapja a labdát. Meg kell hogy mondjam én nem véletlenül nem lettem hajtó, így amikor visszapasszol, bár utána kapok, de tenyeremmel elütöm a labdát mielőtt ujjaim köré kulcsolódhatnának. Hát, nem mondtam, hogy nekem menni fog. A labda lepattan, két lépéssel sikerül csak utolérnem, így mikor felemelem, megint hátrálnom kell kicsit, hogy meglegyen köztünk a kihívást jelentő távolság. Én nem tudom elkapni a dobásait, hiába érkeznek rám pontosan, apró tenyerem sosem bizonyul elegendőnek hozzá. Ettől függetlenül nem zavartatom magam, jót nevetek bénázásomon, és minden dobását, valamint elkapását kommentálom. Ha nem kapja el, csak legyintek, hogy sebaj, ha elkapja csillogó szemekkel gratulálok. Dobásai szépek, nem miatta nem kapom el őket - hiába, bennem a labda elütése az első reflex, nem az elkapása.

- Milyen poszton szeretnél? Hogy érzed, mi az ami a legjobban vonz? Vagy ha nem tudod, akkor esetleg fordítva? Mi taszít leginkább? - kérdezek vissza reflexből, szavaimat egy erősebb hajítással nyomatékosítva.
- Nekem a fogó - vágom rá kérdésére kapásból. Már nem lépdelek tovább, és mindkét kezemmel nyúlok az érkező labdák után. Már nem jönnek pontosan kinyújtott kezemre, de nem is csoda, nem is várnám el tőle, hogy ilyen gyorsan belejöjjön. Sőt, ha engem kérdez, ez így is gyönyörű kezdés. Válaszom furcsának hathat, de teljesen őszinte, engem kikészítene, ha egy stadionnyi ember bámulna tátott szájjal. Buhwá, a gondolat is borzongató, nem bírom én az ekkora figyelmet. - Minden más posztnál jobban megoszlik a figyelem és a felelősség, sosem vagy egyedül - fejtem ki kicsit jobban a dolgot. Igazából arra várok, hogy szóljon ha elfárad, vagy megunja. Én a csapattársa vagyok, tudnom kell a határait, előttem nem kell szégyellenie képességeit. A pályán is azért vagyunk ott csapatként, hogy vigyázzunk egymásra, ehhez pedig az őszinteség elengedhetetlen. Eltökélten dobálok tehát tovább, miközben a nap lassan izzadtra tűzi homlokomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Már órák óta egy polc tetején hasalva figyellek fekete gombszemeimmel. Lassan az egész körlet kiürül, mindenki felmegy aludni, téged kivéve. Nesztelenül érkezem négy mancsra, a puffok között sebesen átszaladva nyújtóztatom ki elgémberedett tagjaimat, majd ahogy eléd érek, egy bátor próbálkozással vetődök a párnák közé, a bukfencből már emberként kelve fel.

- Szia Cam, gyere Cam - egyenesedek ki széles vigyorral az arcomon, úgy várom a reakciót, amit kiváltok ezzel a fiúból. Gyorsan végigpillantok magamon, de szerencsére nem felejtettem el elvégezni a bűbájt, így egyenruhám teljes egészében rajtam gyűrődik. Cameron döbbenetét kihasználva karjánál fogva kezdem el húzni a klubhelyiség bejárata felé. - Csss - pisszegem le mielőtt bármit is mondhatna, majd magam elé cibálva átlökdösöm a portrélyukon.
- Nem kérdez semmit, csak csendben fut - suttogom felé az ukászt, majd a bejárat mellől felkapom a kívül hagyott kis hátizsákomat, és megiramodok. Ha nem követ, hát rángatom magammal, én bízom az erőmben, és a fiú naivitásában.

Már elmúlt a takarodó, így tényleg igyekszem nagyon csendben csattogni végig a szárnyon, elvégre nem lenne túl jó ha egy prefektus rajtakapna most minket. Te Masa, nem zavar, hogy te is... NEM! Jó, oké, csak kérdeztem, csak kérdeztem. A bejárati csarnokon átrohanva hamar a szabadban találjuk magunkat, majd egy pillanatnyi megtorpanás után a fák felé veszem az irányt, egész amíg egy szimpatikus földterülethez nem érünk. Nem vagyunk annyira mélyen, hogy ne látszana a rét, picit azonban beljebb vonultunk a fák közé.
- Jó, most már beszélhetsz - adok engedélyt nagy kegyesen ha eddig jó fiú volt, majd míg hallgatom nyakamba zúduló kérdéseit (ha vannak persze), gyorsan előrámolok kistáskámból. Egy titokzatos batyut és két, tenyérnyire zsugorított ásót veszek elő mielőtt szavába vágok. - Nnna, mondd csak, tudsz-e sírt ásni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Hát én pedig jókat nevetek saját magamon Laura helyett is. Ha bárki látna most, tuti azt hinné hogy egy egész tálca brownie-t benyomott általános iskolás bohóckodik. Kész szerencse, hogy nincs felfogva a hajam két kis copfba, akkor aztán végképp személyit kérnének még a légvételhez is. Sosem bírtam egyébként annyira az olyasmit (meg igazából nincs is két hajgumim, mert már az is csodavilágszámba megy, ha egy akad amit nem hagytam el valahol), csak addig virított a fejemen sok kis copfocska, fonatocska, amíg elég idős nem lettem hozzá, hogy tiltakozzak ellenük. Valahogy a rendezett frizura olyannyira nem illik hozzám, mint szfinx macskához a szőr, vagy uszkárhoz az egyenes bunda. Néha hajlandó vagyok változtatni, például farsangkor is a nemes cél érdekében eperbe fogtam szeleburdi tincseimet, de ez nem sűrűn fordul elő, na. Ha valami, akkor egy hajgumi, lófarok, gyors, könnyű és egyszerű.

Fordulgatások közben nem egyszer csapom magam arcon hajammal, de oda sem figyelek, csak ugrándozok tovább, örülve a játéknak mint majom a farkának. Oh, oh, majmot említettem volna? Milyen érdekes... Kihúzom magam az érkező dícséretre, fel sem merül bennem, hogy rosszul kéne esnie, hogy a párducgekkójához hasonlít. Benito végül is már majdnem macska, a macskák pedig cukik és szeretem őket, dehogy baj tehát.
- Köszi - vigyorgok rá teli tüdőből. Nem tudom, lehet ilyet? Most már igen! Vele nevetek ahogy elképzelem menekülését a poloskaMasa elől, bár bele-beleköhögök, ahogy még mindig próbálom csillapítani légzésemet. Egy pillanatnyi ijedtség szalad át az arcomon az üvegcsék említésére, és már nyitom is ki az övitatyit, hogy megszemlélhessem az érintetlen, sértetlen fiolát.
- Huh, semmi baja - szakad ki belőlem a válasz, de ez rádöbbent arra mit is szerettem volna igazából. - Öhm, izé, nekem el kéne indulnom Kedveshez, lassan visszamegyünk? - kérdezek rá, majd miután beleegyezik, beszélgetve folytatjuk utunkat a kastélyba. A bejárati csarnokban kettéválnak útjaink, én Kedves bácsi irdája, ő pedig a Navine felé veszi az irányt. Lépteim boldogan ruganyóznak végig a köveken, övtáskámban sok-sok evőpálcika koccan össze a harmatot tartalmazó üvegcsével. Lehet, hogy várhatnék még, de hát korán van, így mit sem sejtve nyomom le a kilincset, szép kis kalamajkát és szidalmak sorozatát hozva ezzel saját fejemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem igazán értem milyen nyelven mit kiabál felém, de az ilyen nyelvi akadályokat könnyedén át tudom hidalni - egy jól időzített csitító szólammal. Az elég nemzetközinek számít ahhoz, hogy a tanoda minden diákja megértse, előkelő helyen áll hát a repertoáromban. Igen, a kártyákkal nem igazán törődök, bár mivel tudom, hogy mennyire fontosak a fiúnak nem, ismétlem NEM, azaz en em e, nem lépek rá egyikre sem. Rosszul láttad, a pikk hármas mellett volt a cipőm sarka, nem rajta, és az apró foltocska sem miattam került rá. Üh-üm, bizony.
Boldogan, nagyon boldogan vezénylem ki magunkat a tervezetteknek megfelelően. Hadvezéri elégedettség csillogtatja szélesre húzott mosolyomat a mögülem érkező csendes engedelmesség hallatán, miközben úgy lépem át a bejárati ajtó küszöbét mint Caesar a Rubicon folyót. Fűt az izgatottság, a kíváncsiság és a tettvágy, így nekem fel sem tűnik a hőmérsékletkülönbség, annyira meg nem vagyok tapintatos (bármilyen rosszul is hangzik ez így), hogy a fiú megremegése feltűnjön. Hideeg, hol? Hát Camcam, fűtsön téged is a kalandvágy!

- C-c-c - ingatom meg a fejemet elégedetlenül ciccegve, mikor nekiáll megfenyegetni. - Nem úgy van az, nem úgy van az, őt kell itt - bökök tekintetemmel a batyu felé, "véletlenül" megszemélyisítve, nem pedig tárgyként hivatkozva rá. Bűbájos mosoly csücsükél az arcomon miközben a csomag a földre ejtódik, és két jól kivitelezett bűbáj után az ásók eredeti méretükben hevernek a tenyeremen. Azaz csak hevertek, mert természetesen nem vagyok egy zsonglőr, így ketten kétfelé gurlnak-billennek le karomból, így hiába kapálódzom utánuk, csak rásegítek a potyogásukra. Az egyik homlokon is csap, úgyhogy egy fintorral dörzsölöm meg fejem, mikor már minden biztonságosan a földön hever. Semmi sem esik már innen tovább, biztonságban vagyunk. Remélem.
- Szóóóval kedves Cam-cam - vetem be összes meggyőzőerőm egy bűbájos mosolyba amit minden véla megirigyelhetne (nem), majd először rá, magamra, az ásókra és a batyura mutatok. - Te is legilimencia tanonc vagy, én is, igazam van? - kérdezek rá egy olyan dologra ami a helyzetből amúgy TÖKRE NEM lenne következő, majd egy pillanatnyi hatásszünet után (hiszen nem megerősítésre várok, mert tudom, hogy így van) folytatom. - Így tehát nem lesz ebből gond, fogd fel gyakorlásként - vigyorodok el, és mielőtt bármit tehetne, kinyúlok felé, ujjaim csupasz alkarjára fonódnak (nana, azért csak finoman, semmi erőszak, nem kell félni), és mereven szemeibe bámulva ejtem ki a varázsszót.
- Legilimens!
Elképzelem, hogy én vagyok Anna, aki megáll Elsa ajtaja előtt és finoman besutyorog a kulcslyukon Elsához. Öhm igen, bocsi Cameron, de most szőke kislány leszel, jó? Elképzelem, hogy közelebb hajolok, hogy egyik szememet a képzeletbeli kulcslyukhoz tapasztva kukucskálok be a fiú gondolatai közé, azonban amikor úgy érzem létrejön a kapcsolat, nem nézek körül, csak várakozok, hogy kidobhasson, ha mondjuk olyan 100-150 százaléknyira is kiakasztottam. Één türelmes vagyok, max megpróbáljuk úhjra, akkor már negyed-beleegyezéses helyett háromnegyed-beleegyezéses is lehet amit csinálok. Igazából most csak megmutatni szeretném neki gyorsan miért vagyunk itt, mit is akarunk elásni - de bolond volnék lelőni a poént, így már egy tök jó kis forgatókönyvet találtam ki eltűnt diákokról, akik bizonyos batyukba csomagolva végzik, hogy aztán az éjszaka közepén elássák őket. Persze a sztori sok helyen sántít, tisztán látszik hogy nem igazi, de... Vicces. Izé, nekem legalábbis az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Reflexből visszabólintok, kicsit elvarázsolva hintázva a légáramlatokon. Csak olyan "hagyd el" módra legyintek szavaira, ez számomra leginkább azt akarná jelenteni, hogy nincs miért mentegetőznie. Hogy ő ebből mit vesz le, az már egy másik kérdés, mindenesetre jelenleg nem gondolom, hogy lehetne nálam ügyetlenebb diák kviddicses a suliban. De hát erre majd rájön ő is, ha hanyat-homlok menekülök a vaslabda elől. Ami nem fog bekövetkezni!!
- Csak nyugodtan, nyugodtan - dúdolgatok, majd eltávolodom a másik lánytól. Sára. Jó, még emlékszem.
Nekem tök ösztönösen jön, hogy passzolós feladatba kezdünk, hiszen egyébként is rengetegszer csinálunk ilyet a csapattal is. Mármint tunk, csináltunk. Folyton elfeledkezem a kényszerszabimról, de talán lassan visszatérek gyakorolni velük is. Ha van olyan amit a rengetegnél is többször vettünk át Majával, az a passz, nyilván ha az erőnkkel nem nyerhetünk, más megoldást kell keresnünk rá. Tadaam, csapatmunka.
Így tehát egészen tudatosan mozgulok bele az érkező vaslabdába, a kis manőverezési hibáimat kiegyensúlyozza, hogy Sára szépet üt, így nincs is igazán sok dolgom a fogadással. Most merek kicsit erősebbet ütni a labdába, de itt nem a csonttörő szintre kell gondolni, ez így szimplán annyit jelent, hogy lehet, hogy elrepül majd a másik lányig. Lééécci.
- Igen - csillannak fel szemeim, gondolkodás nélkül válaszolva meg kérdését. - Illetve már bent vagyok - helyesbítek szemöldökömet összevonva, majd saját magamon értetlenkedve vonok vállat. Olyan ez mint amikor egy angol odajön hozzám a mekiben, és tök mindegy hogy azt kérdezi, hogy foglalt-e a szék, vagy azt, hogy elviheti-e, zavaromban azt fogom rávágni, hogy Yes. Még van hogy a kérdést sem várom meg, úgy megilletődök hirtelen. Angol szót hallok? "Yeah suuuure", mosolyog és integet, mint a jó kicsi pingvinek.
- Te is? - kérdezek vissza kíváncsian, hiszen feltételezem hogy azért teszi fel a kérdést, mert ő maga azt szeretné tenni. Hirtelen annyira hozzátennék még valamit, akármit, hogy ne csak így ilyen apró labdát dobjak vissza, de az első kérdésem a "milyen poszton játszanál?" lenne, az pedig hát... Elég egyértelmű a jelenlegi helyzetből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kai - Dia - Seth
és a méhecském

Bebábozódva kutatom az eget, pislogni is alig merek nehogy elszalasszak egy hullócsillagot. Bizonyára nem lehetek túl jó a dologban, ugyanis még egyet sem láttam mióta kint vagyok. A hálózsák melegétől kezdek elpilledni, de elaludni nem tudok - ahhoz számolni kéne valamit, de a bárányok már az agyamra mennek a képzelt bégetéseikkel. Persze, persze, tudom hogy általában augusztusban szokás ilyesmit nézni, de olyankor hol van benne a kihívás? Én egy olyan jelenségnek szeretnék szemtanúja lenni amit csak én látok, ez pedig nem igazán lehetséges, ha világszerte ezrek kémlelik ugyanazt az égboltot, a főszezon tehát kiesik.

Dúdolgatva ficergek a lelátó egyik padján, szigorúan magam mellé zárt tagokkal, nehogy leguruljak, hiszen akkor magatehetetlen állapotomnak köszönhetően minimum egy orrtörés lenne a vége a kalandnak. A könnyek márpedig elhomályosítják a látást, szóval még kevésbé valószínű, hogy bármit is megfigyelhetnék ma este. Már a gyengélkedő falának színváltós mágiáját leszámítva.
Sokáig elnyomom, ám egy hangos tüsszentés végül csak kitör belőlem. Fáznék? Hm, talán csak ahol kilógok, jó cucc ez a hálózsák. Bár eredetileg kint terveztem aludni, érzéketlenre csípett nózim megváltoztatja a terveket. Feltornászom magam ülésbe, ügyetlenül kicipzározom puha, meleg fogdámat, diadalmasan hümmögve amikor lilafoltok nélkül teljesítem az évszázad legnehezebb questjét.

Hogy ezen változtathassunk (elvégre minél lilább vagyok, annál jobban hasonlítok egy érett szilvára, a férfiak meg állítólag szeretik az érett nőket), hónom alá szorítva a hálózsákot felkapom seprűm a földről (tudjátok ki fog lépcsőzni, pff), és a padról elrugaszkodva a pálya felé veszem az irányt. Először csak szépen lassan közelítek az aréna felé, hátra-hátrapillantok nem hagytam-e ott valamit. A füves terület felett lepillantva mozgó alakokat látok meg, megfigyelni azonban nincs időm őket a gyér holdfényben. Figyelmetlenségemnek hála lejjebb süllyedek, a hálózsákom pedig a légellenállás miatt arcomba csapódik. Meglepettségemben elengedem a nyelet, kidőlök jobbra, és pillanatok alatt találom magam a semmi közepén lebegve. "Lebegve", aha. Fogalmam sincs mi történik a seprűmmel, én a magam részéről a legbiztonságosabb, legfelnőttesebb és legadekvátabb megoldást választom amit csak ismerek. Sikítok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Meghallom ugyan kérdését, ám erre akkor sem adnék választ, ha épp ráérnék enyhíteni oldalát fúró kíváncsiságán. Nem-nem, még egy kicsit meg fogom lepni párszor mielőtt a batyuig eljuthatnánk.
Mosolyát úgy veszem, hogy jól elszórakoztattam a kicsit átgondolatlan bűbájommal, de nem zavar, nevetek vele én is. Nevemre hunyorítok egy pillanatra, de nem fűzök hozzá semmit, helyette csodálatos tervem megvalósításába kezdek. Valamiért úgy gondolom, hogy összezavart, koncentrálni képtelen ember elméjébe könnyebb lehet bejutni, így igazából ezért ez az amivel próbálkozom. Fene tudja, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, vagy valahol tanultam egyébként, de nem is vagyok olyan gyakorlott, hogy megérezzem a különbséget a két állapot között - no meg eddig még nem próbálkoztam Cameron gondolatainak kifürkészésével. Lesz ahogy lesz.

Tenyerem alkarjára simul, a hűvös bőrt szinte észre sem veszem. Pedig ha kicsit többet foglalkoznék - mondjuk ki - magamon kívül másokkal, simán összerakhatnám a jelekből, hogy fázik szerencsétlen, de így miután felmerül bennem a gondolatban már lépek is tovább. Majd kimelegszik, majd kimelegszik. Ezeket a csapongó foszlányokat már a fiú is hallhatja, elvégre azzal, hogy bemasíroztam hozzá mint valami adj király katonát gyalogja, saját szavaim is köztünk keztek el pattogni. Elsőre meglepheti, hiszen téyleg, ha eddig azt hitte csapongó vagyok, na mit hihet most? Szavak keringőznek furcsa összevisszaságban, valahol például épp a torta szó etimológiáját boncolgatom (vajon van köze a halotti torhoz?)... Hát igen, megesik az ilyesmi.
Hamar kontroll alá vonom magam, és mikor nem lök ki, a szemkontaktust továbbra is fenntartva emelem fel elé a gyöngysorként felfűzött képekből álló mesémet. A gyöngysor kicsit átalakul, diafilmként kezd el peregni közöttünk, így mindketten látjuk amit vetítek neki. Először a batyu látszik, majd egy kéz nyúl felé és kezdi lassan bontogatni a csomót. Simán látszik, hogy nem igazi emlék, hiszen konkrétan semmi más nincs kidolgozva csak amire éppen koncentrálok, azonban nem is az a célom, hogy tökéletes előadást tartsak neki itt. Talán ha már kirángattam a sötét erdőbe, ásókkal meg mindennel, így is elérem a pillanatnyi hátborzongást nála.
Miután a képzeletbeli kéz fityiszt mutat a kibontatlan batyu előtt, lassan kezdem bontogatni a kapcslatot jelentő cérnaszálakat, a filmet bekupakolom, és mintha egy örvény szippantana be, hátrasomfordálok, elhagyva elméjét.

Pislognom kell párat, hogy teljesen visszatérjek a jelenbe.
- Szóóval, tudsz sírt ásni? - teszem fel ismét a kérdést, miközben karjáról leveszem kezem. - Csak mert ha nem, akkor még meg kell tanítsalak, és az hosszú idő, hm.
Töprengő arcot vágok, miközben megdörzsölöm nózimat, ami kezd nekem is kicsit kipirosodni a hűvöstől. Egyelőre nem veszem észre magam, de azért jó lesz sietni. Vagy legalább tényleg belekezdeni, az ásástól majd kimelegszünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Nos nos, utánaolvastam én ennek a híres terelőpárbajnak, de a kisujjam évgyűrűire esküszöm, pont nem a bemutatkozós része érdekelt a legjobban. Persze úgy ugrottam neki hogy az ilyen szertartásféleségek ismerete is hasznos lehet, de utána inkább rámentem a túlélési technikákra - inkább tűnjek bunkónak, mint hát izé... Halottnak.

A földre gömbölyödve jutok el odáig, hogy először felteszem magamnak azt a kérdést, amit már sokan sokféleképpen szegeztek nekem - mi a hólapátos télapóért kellett nekem odamenni az öltözőkhöz? Karjaim tarkómra fonódnak, fülemben pedig zúg a szapora szívdobogásom, hangját újra és újra összetévesztem a képzeletbeli gurkókkal. Mindeközben néma csend settenkedik körénk, amit el is kezdek felfogni, ahogy a várt becsapódás elmarad, és értetlenül hátralesek vállam felett. Pislogás nélkül meredek a fölém magasodó férfira, majd tekintetét követve a faládára. Most mi van, nekem kell elengedni? Esélyem sincs rá, hogy magamtól összerakjam mire készül, szavai megelőzik helyzetfelismerő képességem bootolásának gyorsaságát. A kérdésre csak pislogok egyet, egyébként még mindig teljesen mozdulatlanul, mint a gülüsemű aranyhalak egy lepukkant állatkereskedés rosszul megvilágított akváriumában. A sporteszközök puffanása zökkent ki a tétlenségből, arcom elpirul, hiszen a kérdés azon a tipikus tanárias "mit képzelsz mit csinálsz" hangon feszül közénk. Kiegyenesedés közben fordítok magamon lábfejemmel, így mire kihúzom magam, már az irány is stimmel.
- Hogy? - lehelem a kérdést, sőt talán csak az ajkaim mozdulnak, de hang ki sem szökik rajtuk. Én tényleg magabiztosan vágtam neki ennek az egésznek (khm khm fogjuk rá), de azóta csak olyat tett vagy tettem ami összezavart, netán zavarba hozott. Ott akkor az öltözőben könnyen beszéltem, hiszen tudtam, hogy akkor biztosan nem kerül majd sor a párbajra. Ott akkor az öltözőben zavart az elszenvedett vereségünk, zavart a férfi nyilvánvaló arroganciája, zavart Béla, Ábel, zavart... Minden. Dühből pedig könnyen beszélek, főleg ha nem is tudom mi az amibe belemegyek. Én ajánlottam fel, persze. De túl nagy naivitás volt azt gondolni, hogy mondjuk kapok pár szabadon lengedező gurkót, hogy találjak velük célba? Valószínűleg igen.
Ott akkor az öltözőben felhergelt szavaival, és bizony nincs ez másképp most sem.

Szavai tovább kígyóznak felém, én pedig keserűséggel vegyes hitetlenséggel pillantok felém nyújtott kezére.
- Nem fogom veszélyeztetni az életedet - ismétlem meg utolsó mondatát, szavaimba olyan maró gúnyt csempészve, ami mellett a salétromsav kedves kis üdítőitalnak hathat. Érzem ahogy a megalázottság pírja kúszik fel arcomra, kezemet pedig szorosan magam mellett tartom - eszem ágában sincs felé nyújtani. Ezzel nekem ugyan nem tesz szívességet. Csak dühtől összepréselt szám állít meg abban, hogy megtoldjam mondandómat, alsó ajkam azonban így is meg-megremeg, és valami furcsa, meghatározhatatlan eredetű könnyek szúrkálják a szemem. Nem sírok, de még akármi megtörténhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Mintha egy másik napocska is beköltözne az arénába, úgy világosodom meg én is hirtelen. Innen már nem nehéz összeraknom magamban ki is a lány, és bár fel nem ismertem volna az hogy ő maga mondja ki hogy játszott a piros-sárga meccsen, sokat segít. Az a meccs egy tökéletes példája volt annak, milyen szétszórt is tudok lenni, elindultam (cuki piros esőkabátban, csak stílusosan) szurkolni Bencének, de arra már nem figyeltem oda amikor bejelentették ki fog játszani. Ennek, és a csodás időjárásnak köszönhetően én becsületesen végigkiabáltam a meccset azt hajtogatva hogy hajrá Bence hajrá Bence, és nem is értettem a körülöttem állók miért sandítanak rám olyan furcsán. Hát, nem korábban mint a meccs után lett előttem is tiszta a felállás, ugyanis a piros foltok között nem véletlenül nem találtam a fiút - csupán csereként várakozott. Kííínos.
- Ó hogy az a Sára! - nyilvánulok meg nagyon értelmesen, miközben ütőt tartó kezemmel a homlokomra csapok - Hát én meg nem sokat láttam abból mi folyt a pályán. Gondolom nektek is elég pocsék lehetett abban a monszunban játszani - indulok rá nevetve a felém küldött gurkóra. Jobbra húzom seprűm nyelét, a labda útjára merőleges irányba fordulva állom útját a vasgolyónak. Két kézbe fogott ütővel pattintom kicsit magam elé, majd egy mély levegőt véve pofozok bele, lentebb mint terveztem. - Hupsz, bocsi bocsi - küldöm elnézésem a labda után, ami valószínűleg jóval ívesebben közelíti meg Sárát mint azt kényelmes lenne fogadni. Önkéntelenül rázok egyet jobb kezemen, ahogy a rég tapasztalt bizsegés felfut a vállamig, és kicsit ujjaimat is megmozgatom az ütő markolatán.
- Igen - rázok hátra pár tincset az arcomból - vicces volt, mondjuk elég sokat bénáztam közben. Nem nyertünk egy meccset sem az idényben, de tapasztalatszerzésnek nem volt rossz - teszem hozzá picit elhalványuló mosollyal, vállat vonva. - Majd a köviben!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Persze, persze - legyintek nevetve, hiszen tényleg nem fáj, elvégre csak egy kis gumilabdáról van itt szó. Nem direkt csinálom egyébként, szimplán tényleg nem az én asztalom a labdák elkapása. Előbb érzek késztetést rá hogy elüssek egy felém repülő tárgyat minthogy elkapjam, ez az igazság. Uh, ez mondjuk nem is mindig szerencsés, gondoljunk csak arra a pillanatra amikor VHT-n egy csapattársamnak jó ötletnek tűnt felém _dobni_ a feltörendő tojást. Két kérdésem van. Egy, miért ítéli meg úgy bárki hogy én vagyok a legmegfelelőbb ember a tojástörésre? Mármint ha én csinálom tuti hogy héj is kerül a tálba, szóval tökre nem jó ötlet a dolog... Na meg aztán a másik kérdés, ami vicces de még bennem is előbb merült fel eszerint mint a rellonos lányban: miért dobálja a tojást? Ha valamiről akkor a tojásról csak tudja mindenki milyen tÖrÉKeNy... Na lényeg a lényeg, a felém repülő hozzávalót úgy ahogy volt, reflexből ütöttem vissza a feladónak, és a következő dolog amire emlékszem az már csak a tojássárgájától csillogó szemeinek meglepett pislogása. Hát, azóta sem állt velem szóba, hiába bizonygattam én, hogy nem direkt volt a dolog.

Nem tudom eldönteni hogy meglep-e vagy sem a válasza.
- Nem gond, Nyálka úgyis kikészülne ha még egy terelő akarná elvenni a lehetőségét a játéktól - kacagok fel ahogy magam elé képzelem a fiú Nyálka arcát amikor közlöm vele, hogy azért nem jétszhat, mert Riza terel majd... Pff, zseniális, egyszer viccből lehet bedobom, csak hogy megnézzem milyen arcot vág rá. Na mondjuk a lányt nem szívesen tenném ki a haragjának... Legyen Nyali bármilyen bolond is, ütni sajnos tényleg tud.
Összehúzott szemöldökkel hallgatom amit mond, de nem reagálom le. Van benne valami fura, abban ahogy beszél... Rá akarok kérdezni, de nem így, nem kiabálva. - Persze - kiáltok át válaszul, majd miután beleöklözök egyet a nekem dobott labdára, a guruló pöttyöst követve visszasétálok Rizához.
- Azt ugye tudod - kezdek bele bizonytalanul -, hogy nem kell választanod? Ne érezd magad kényszerítve semmire Riza, ha félsz, ha nem szeretnéd, ha nem is igazán érdekel, nem történik semmi ha végül mégsem játszol. Persze nem lebeszélni akarlak nehogy azt hidd, én nagyon boldog lennék ha együtt játszhatnék veled, de nincs feléd támasztva semmiféle elvárás vagy ilyesmi. Akkor játssz ha szeretnél is. - Kezemmel finoman elimítok egy tincset a füle mögé, nem rejtem el az arcomra kiülni kívánkozó aggodalmas kis mosolyt. Nem tudom, hogy ezek a szavak segítenek-e neki, vagy csak rontok a helyzeten, de ha magamból indulok ki, én mindig szeretem tudni hogy van választási lehetőségem. Nem szeretem ha sarokba szprítva érzem magam, ha meg kell felelnem valakinek vagy valaminek... Bár Riza nem én vagyok, hátha a nemet mondás lehetőségétől felbátorodik majd az igenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Az ütőm és a homlokom fájdalmas találkozását figyelmen kívül hagyva örülök a fejemnek, hogy rájöttem a titok nyitjára. Szavaimat nem fejtem ki bővebben, eszembe sem jut, hogy ezzel esetleg zavart kelthetnék a lányban, belső monológom olyan gyorsan pörög le fejemben, hogy beszélni már eszembe sem jut rednesen.
Nevetve csóválom meg fejem a válaszára, és a szavak mögé rejtett keserű humorra. Legközelebb egyenesen csukott szemmel fogok pályára lépni, és majd az ösztöneimre hagyatkozva próbálok meg nem leütődni két pillanatka alatt. Lol, lehet még jobban is menne... Oké, ez csúnya volt. Maga az ötlet viszont megmarad a fejemben, ez a vaksiskodós játék még vicces is lehetne egy edzésen. Jó, valószínűleg elég nagy káoszba torkollana, de amióta nem veszek részt a csapat gyakorlataiban, csak a pálya széléről figyelek, könnyebben kitalálok nekik szemét feladatokat. Ezt valószínűleg csúnyán vissza fogom még kapni amikor visszatérek az edzésekhez (vajon mikor lett a hából amikor?), és fogom én még szidni az ötleteimet, de azért... Lehet bedobom a közösbe. Oké, gurkó nélkül, mert azért nem akarok megölni senkit.
- De legalább nincs rajtuk akkora nyomás, mert őket is alig lehet látni - szépítek kicsit a borús leíráson, és ebből talán picit az is lejön mi a legnemkedvencebb részem a kviddicsben: a közönség.
- Sajnálom - biggyednek le ajkaim szavaira, na nem azért mert meglep, hogy nem nyertek egy meccset sem, arról tudtam, inkább azért mert jól láthatóan frusztrálta az a meccs amin részt vett. Mivel tényleg nem láttam belőle sokat, és egyre inkább az derül ki hogy amit láttam is félreértelmeztem (két emberben voltam biztos, nem nehéz megtippelni, igen, az örzőkre gondolok), fogalmam sincs mire érti a vicc kategóriát, és valószínűleg soha nem is fogom már megtudni. Sára mozdulatait követve én is kevésbé helyhez kötötten kezdek gondolkodni, az érkező gurkóra kicsit rárepülök, majd elütése után visszább gyors hátraarccal veszem fel újra a korábbi távolságot köztünk.
- Pedig szívesen játszottam volna veled is - vágom rá mosolyogva visszafordulás után, majd a félreérthetőséget észrevéve gyorsan helyesbítek - azaz ellened.
Lábamat lecsúsztatom a tartókról, kiegyenesedve lóbálom őket előre-hátra, de még bokáim összeütögetésével is van szerencsém szórakozni kicsit a gurkó érkezése előtt.
- Pont ezen gondolkodtam valamelyik nap, hogy igazából mi olyan fárasztó a sima repülgetésben? Mármint persze nem a terelésre gondolok, azt értem, csak arra amikor reppenünk ide-oda. Hiszen olyankor lényegében csak ülünk - töprengek hangosan. Igazból már jóval korábban is gondolkodtam ezen, és bár választ még nem, összeesküvés-elméletet rengeteget agyaltam már ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik csip csip

De, pontosan azért nem - szólal meg a kis hangocska a fejemben, és olyan meggyőződéssel hiszem hogy az az igazság amit én gondolok, hogy a férfi szavai szinte el sem jutnak az agyamig. Egyik fülemen be, másikon ki. Szám sarka lebiggyed, de végül még időben kapok észbe és veszek mély levegőt, megelőzve ezzel a könnycseppek záporát. Szemeim gyanús csillogását így sem tudom elrejteni, de legalább nem lesz a helyzet még kínosabb. Fürkésző szemei elől elbújva, fejemet lehorgasztva hallgatom a rögtönzött hegyibeszédet, kínomban lábammal a füvet kezdem rugdosni. Nem is akarok válaszolni neki, hiszen ugyan minek? Mondhatnék bármit, úgyis lenne rá válasza. Lehettem vele kedves, komoly, dühös, egyik sem azt a reakciót váltotta ki belőle amire számítottam, és a helyzet mindig-mindig csak tovább romlott. Köszönöm, részemről ennyi elég volt, ha nem mondok semmit legalább nem adok neki újabb támadási felületet. Karjaimat szorosan összefűzöm magam előtt, pillantásomat nem emelem fel ritmikusan földnek ütköző lábamról.

Mikor megint az életem veszélyeztetésével jön nem bírom ki, és felhorkanok, gondolatban pedig éppen egy általam megütött vaslabda szeli át az eget, hogy kellemetlen perceket okozzon a férfinak. Bár valószínűleg ez sosem fog megtörténni - most már még kisebb rá az esély mint eddig volt -, de ez most mellékes, épp ezért járunk gondolati síkon. Azonban ez nem azt jelenti hogy bántani akarnám Henriket, számomra ez az egész terelgetősdi továbbra sem arról szól, hogy fájdalmat okozzak a másiknak, azt a részét szépen elfelejtem amíg célzok, ütök, és nem gondolok bele abba milyen barbár dolog akkor boldognak lenni ha más megsérül miattam. De hibáztatható lennék azért, mert szeretném jól csinálni amit csinálok? Vagy akár azért, mert nem szeretném hagyni hogy lenézzenek, és anélkül ítéljék meg a képességeimet, hogy ténylegesen látták volna? Tényleg túl nagy kérés lenne esélyt kívánni, hogy bizonyíthassak?
- Hát azt tudom hogy neked semmit nem ér az én büszkeségem, ez elég egyértelmű volt az alapján ahogy kiröhögtél - pedzegetem meg honnan is jutottunk el idáig. Tény, hogy messze nem ő az egyetlen akitől ilyen lenéző reakciót kaptam, de amikor másoknak ugrottam neki hasonló vehemenciával, általában meghátráltak... Vagy csak rám hagyták, de lényeg a lényeg, Henriknek mondhattam akármit, lepattant róla, és talán pontosan ez az amiért én meg nem tudok leakadni a témáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik csip csip

Na tessék, tényleg nem kellett volna megszólalnom már jön is mindjárt a "ne legyél gyerekes" meg a "mikor volt az már", és megint én leszek a rossz, aki nem tud túllépni a dolgokon, és a múlton agonizál. Mert persze hogy még mindig itt tartunk, mikor léptünk volna túl rajta? Amikor a bagoly ígéretével távoztam az öltözőből? Amikor szűkszavú válaszát megkaptam? Amikor újra találkoztunk, és elküldött a gurkóért (amit tudott hogy nem fogunk használni!!)? Amikor bocsánatot kért azért, mert... Várjunk, hogy mit csinált? Döbbenten pislogva nézek rá, nem is hiszek a fülemnek. Szám elnyílik, hogy mondjon valamit, de az agyam még nem fogta fel ami történt így végül némán zárom össze újra ajkaimat. Most én vagyok az aki a tekintetét keresi, onnan próbálom kiolvasni mire készül, mert bár őszintének hangzik amit mond, nem tudom már nem keresni szavai mögött a hátsó szándékot. Mikor fogja elnevetni magát, és azt kiabálni hogy "bevetted"? Talán habozásomat érzi meg és azért folytatja mondandóját, talán egyébként is kikívánkozott belőle, de mielőtt kínomban bármit is mondhatnék, ismét megszólal. Nem is szavai, mind inkább ellazuló arcvonásai eredményezik azt, hogy tartásomban csökken a görcsösség. Lábaim abbahagyják a már számomra is idegesító toporgást (pótcselekvés, segít legyűrni a beszédkényszert), arcomon a legváltozatosabb érzelmek suhannak át. Egyik pillanatban teljesen meg vagyok róla győződve, hogy megint szívat, ekkor szemeim összeszűkülnek, arcomra dühös grimasz kúszik, majd egy picivel később már zavart félmosollyal kezdek hitelt adni szavainak. De biztos?
Mély sóhajjal biccentek végül, megtörve a hosszúra nyúlt percet. Majd rögtön utána bólintok még egyet, az első még a bocsánatkérésre volt a reakció, a második már az ígéretre.
- Köszönöm? - motyogom bizonytalanul, maga az érzés igazi, kimondani félek, nehogy viccet csináljon belőle. Ebből is. Jó jó jó jó, most kért érte bocsánatot... Zavartan kapom félre tekintetem, ahogy kezem lassan emelkedik, hogy most én ajánljam fel a parolát. Igazából a mellkasomat feszítő düh valahol a "ne haragudj" résznél... ki is aludt szinte teljesen. A kétségem azonban nem múlt el, számtalan kérdés kering továbbra is gondolataim közt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bence
szárnya van de nem madár

- Hát kinek mi a szép, nekem például tetszik - mosolyodok el olyan melegen, mint amilyen kandalló tüze lehet odafent. Bár igaz, míg én rendesen fel vagyok öltözve, ez róla nem igazán mondható el, de hát egyelőre úgyis még a megilletődés szakasza van, ismerkedünk a hóval, csodáljuk (vagy szidjuk, de ugye kinek mi), paskolgatjuk jobbról-balról. Aztán szinte biztos vagyok benne hogy hamarosan majd felpörög a tempó, és kimelegszünk, de hogy ki és mit fog kezdeményezni az talán egyelőre rejtély még. Én mondjuk a hótrollépítésre gondolok, de neked szíved joga ha más jutott eszedbe.
Még szinte végig sincs időm gondolni már csapódik is a vállamnak egy hógolyszi (még a szomszéd kislány nyulát hívták Hógolyónak, ő becézte mindig így, szóval megragadt a szókincsemben), hiszen hiába látom mire készül, nem félek attól, hogy olyan erőset dobna, hogy fájna. Na nem azért mert ne lenne képes rá, ne értsen félre senki, az én Bencém kisujjal is lenyomná a világbajnok súlyemelőket, de... ez csak hó, rajtam meg van egy póló, két pulcsi és egy kabát. Szerintem túlragoztam.
- A döbbenettől, a döbbenettől - nyújtom ki felé a nyelvem, ahogy már hajolok le én is, hogy muníciót gyúrjak. Az elsőt olyan sebtiben nyomom össze és hajítom el, hogy szinte szétporlad mire Bencéhez érne, így ebből okulva már alaposan meglapogatom a következőt. Lassacskán követem őt, magam mögött mély árkot hagyva a hóban. Nos, legalább megspórolom az időt amíg le kellene hajolnom meg fel, nem igaz? - Akit három eltalál az fizeti a kukoricást - kiáltom felé nevetve, majd rögtön hajítom is a következőt, és megpróbálom minél kisebbre összehúzni magam guggolásba. Ó, ha építenénk egy labirintust, makiként el tudnék veszni benne!!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bence
repülőgép amin jár

Csak fejemet csóválva nevetem el magam a képtelen ötletre, mert ugyan hogy lenne hát meleg a hó, hát a hó azért hó mert hideg. Naa, ki hallott még ilyet? Ha nem figyelek eléggé még a végén azt is megdumálja velem, hogy karácsonyi bálon is melegen fog havazni. Pedig ugye, az tökre kizárt, nem igaz?
- Mert nem is - moolygok széttárt karokkal, amolyan "nem mondod" stílusban, de nem sokáig örülhetek magamnak, céloznom kell, és muníciót gyártanom. Öö, praktikusan nem ebben a sorrendben, de igen.
- Ne kritizáld a hógolyóimat - röhögök fel, ujjamat ejnyebejnye módra rázva felé, ahogy a cukros hölgy tette velem a múltkor, amikor megpöcköltem álmában a vásznat. Nem bírom sokáig a fedezékemben, szinte miután legugolok már pattanok is fel, nem bújkálok én előle. Lassan, lábaimmal magam előtt tolva a havat igyekszem Bence után kimelegedve, kitérek a hógolyója elől, majd amikor már éppen örülnék, hogy kijátszottam, hason talál a következő. Ööö, akkor ez már kettő. Neki kettő, nekem egy, de igazából azért hoztam fel a kukoriát mert tudtam, hogy veszteni fogok, szóval...
- Najó, boldog előkarácsonyt - kiáltom felé drámaian, majd győzelemre-vereségre mit sem adva homlokon küldöm magam egy hólabdával, ezzel elvesztve a kihívást. Nem adom fel azonban magát a játékot, rögtön ezután gyúrom is a következő golyót, hogy immár tét nélkül küldjem újra felé az égi áldást, s szedem a lábaimat. Majd ha átfagyunk, behúzódunk valahová, addig meg kihasználjuk, hogy leesett aminek így télen illik. Tantusz. Hó, a hóra gondoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bence
szél röpíti, az a gépe

A hógolyók készítése közben bevillan egy korábbi jelenet. Látom magam ahogy Bence után rohanok, hogy utolérjem mielőtt eltűnik a kastélyban. Minden egy butus kis álom miatt kezdődött, ki tudja mikor ültünk volna le tényleg beszélgetni, ha akkor nem kapom el, vagyis ha előtte nem hozom csodálatosan a formámat, és hergelem fel magam hogy de igenis most odamész és... jah. Aaaaaa - ugrik be miközben hógolyót dobok felé - nem akartam lebencézni először, szóval hetekig Lóriztam. Hű, ez utólag elég papagájosan hangzik, na mindegy. Utólag is bocsi Bence.
- Vigyázz mit kívánsz, eszünk még ott a te kontódra is - nevetem el magam a fenyegetésen, majd ártatlan arccal vállat vonok. Hogy is mondják, aki másnak vermet... nem, úgy bánj másokkal ahogy akarod hogy fordított esetben jajaja, igen ez lesz az.
Elmélkedésemet azonban félbeszakítja egy sürgősen megtervezendő önmentő akció. Hátat fordítok Bencének, futni kezdek elfelé, de hiába próbálkozok én, hipp-hopp megérzem a hátamra kulcsolódó kezeket és már terülök is el egy rövid sikkantás kíséretében. Havat prüszkölve igyekszem fölé kerülni, hogy ha ez sikerül, diadalittasan támaszkodhassak meg mellkasán mancsaimmal.
- Há, leterítettelek - vigyorgok büszkén, és még egyik karomat is felemelem, hogy befeszíthessek. Hűű Masa a nagy, Masa az erős. Mindenki hallja Maui visszhangjait ugye? Segítek: Maui, Maui, Maui, Maui, Maui hű de király vagy - csak Masával. - Ezek után minimum aurornak kéne mennem.
Csillogó szemekkel bámulom, kiélvezve a helyzetet, és oldalra nyúlva egy kevéske havat kezdek el besepregetni magunkra, mintha csak elásódni akarnék. Persze arra odafigyelek, hogy Bence arcára ne kerüljön belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bence
így ül a ház tetejére

Már pengetem is nevetve. Tenyeremről a havat sepregetem úgy, mint ahogy a filmekben a pénzt szokás, a kis hópihék szép kis felhőben hullnak alá, ahogy szanaszerteszéjjel szórom őket magam körül. Még mielőtt igazán kibontakozhatnának hószóró skilljeim, üldözőbe vesznek, és hipp-hopp már győzedelmesen vágom magam igazi Johny Bravo pózba.
- Ígyis-úgyis leveszlek a lábadról, azt mondod? - forgatom ki szavait cukkolásképp, miközben szép lassan apró hórészleteket sepregetek magunkra. Henrik kapcsán nem véletlenül nem volt még alkalma leteremteni, kitttűnő módszerim vannak annak a beszélgetésnek az elkerülésére, bizony ám, bizony ám! Tudom, hogy Bence tudja ami történt, hiszen elmondtam nagyvonalakban, de kastélyszerte biztos nem ismert, se én, se a bácsi nem vertük nagydobra az esetet... legalábbis én biztosan nem, és még nem olvastam az Edictumban a sztorit, szóval gondolom ő sem. Ami fura, mert azt hittem, első dolga lesz... már tényleg nem tudom mit gondoljak róla.
- Vigyázz, mert egy nap beállítok a jelvényemmel, napszemüvegben, pisztollyal az oldalamon aztán leshetsz - öltöm ki rá a nyelvem, de gyorsan be is húzom ahogy maga alá fordít. Miért képzelem én mindig, hogy a hó puhább mint amilyen? Az van bennem, hogy kényelmesen leheveredek mint egy matracra, vagy felhősre, és mint a meséken így elfészkelem magam, de nem is olyan. Egyszer fel kell találnia valakinek a puha havat, amibe egész bele lehet süppedni mint valami óriási pillecukorba.
Mintha nem épp az erdő szélén fetrengnénk a hóban, egy apró puszit is kapok, s megkapaszkodva a kinyújtott kézbe magasra ugorva felpattanok.
- Menjünk - bólintok, a hóemberes ötlettől csillogó szemekkel, majd ahogy megindulunk, egy kisebb kupac havat sapkámra téve kezdek bele a rémítgetésbe. Elváltoztatott hangon megzsarolom, hogy megharapdálom a lábujjait, ha nem ad nekem szenet a gombjaimhoz, illetve még ki is okítom arra amit minden fiatal és valamirevaló varázslónak bizony tudnia kell. "Ne nyalogasd a nem fehér színű havat, de különösen a kéket kerüld mert arra ablakmosófolyadék került, és habzik ha megpróbálod megenni. Ne rágd le a hóemberek répaorrát, mert utána nem fognak tudni rendesen artikulálni, és minen mamát lebabáznak," és még számtalan ilyen okosságot sűrítek bele abba a rövidke távolságba, amit a faházig megteszünk.
Belépve már jóval kellemesebb az időjárás, le is vetem magam egy babzsákra, és kezemmel megpüfölgetem a mellette lévőt, hogy Bence dobja le magát oda mellém. Fejjel felé hasalok, miközben lábaim fel-le kalimpálnak, halkan nyünyörgetve ezzel a zsákban lévő sok kis apró golyóbist.
- Tudom, hogy még nincs itt az ideje - de hát levitás vagyok vagy mi -, de lenne kedved a téliszünetben előre készülni kicsit a vizsgákra? Találkozhatnánk, és megtanulhatnánk az eddigieket, hogy tavaszra más kevesebb maradjon!
Egészen belelkesülve dobom fel az ötletet, ami nem is csak azért szuper, mert így jó előre készülhetek a vizsgákra (hátha idén már az LLG sem lesz troll), de még őt is láthatom a szünetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bence
lisztjét szórja égre földre

- A csehóban - vágom rá, és szinte a lábaim is elgyengülnek, olyan rekeszizmot rengető röhögésbe kezdek. Hol fizetsz hóval? Csehóban! Kész, zseniális, napiMasapoén, imádom, nagyon ciki, hogy saját viccemen ennyire nevetek, de nem tehetek róla, már lassna a könnyeim csordulnak ki. Hogy ezek után hogyan kerülök olyna állapotba, hogy értelmes mondatokat hozzak össze, azt... fogalmam sincs, nem tudom, kész rejtély, legalább akkora, mint hogy hová tűnt el a tacskós-szívecskés zoknim bal fele.
- Jó, akkor mondj nemet, de úgyis kiszedem a fejedből - ragaszkodok az igazamhoz, amit tudok én, sőt, imádok. Nem kell kimondania mit gondol... én sem szoktam mindig mindent, lehet pont ezért kezdjük megszokni, hogy a sorok mögé nézzünk. Na meg főleg a vegyeskereskedésben, mert a múltkor is fellöktem Ági nénit, és vehettem neki másik üveg kovászos uborkát.

A játék észrevétlen fordul át komolyabba, és ahogy beharapott ajkakkal figyelem Bence arcán az érzések váltakozását, az enyém is igazodik, és csinos kis pírrózsák nyílnak szerte a pofimon. Elég spontán vagyok, azt sem szoktam tudni mit csinálok másnap délután, azaz kit akarok árverni, igazából már azt sem, hogy tíz perc múlva egyáltalán ébren leszek-e még, de... Igen, lehetséges, hogy egészen picit néha-néha, félálomban, amikor gyengébb vagyok a zavarommal szemben elábrándoztam már én is hasonlókról. Most azonban teljes kapacitással működök, a helyzetet nem is igazán tudom kezelni, megzavar, hogy ez így felmerül. Talán erre mondják, hogy nagyon gyerek vagyok még? Lehet, hogy csak túlmisztifikálom ezt az egész együtt élés dolgot, sőt, biztosan, de hát nem tehetek róla, ezért nem szoktam gondolkozni mielőtt cselekszem, mert megijednék, ha megtenném. És persze, ez néha nem jön rosszul, mert így lehet nem vágnám be a sípcsontom amikor át akarom ugrani a padokat egy helyből, de mellette meg nem tudnám olyan könnyedén venni a dolgokat, mint így teszem. Most is, nem tudom elviccelni a témát, a felvetített jövőképet, amit persze, én kezdtem, de... jajj, továbbra is rettenetesen zavarba hoz.
- De csak a te kedvedért - motyogom teljes pírpompámban, majd ahogy felhúz, szorosan át is ölelem, elrejtve arcomat egy reszketeg légvétel erejéig. Jézusom. Ez a jövő dolog tényleg ijesztő.
Viszonylag gyorsan összeszedem magam, a gondolatokat elűzik a vicceim, a környezetünk rejtette megannyi játéklehetőség, de ó, egészen biztos, hogy ha egyedül maradok, és eszembe fog jutni ez a pillanat, nyughatatlanul ugrálok majd... vagy lefutok egy félmaratont... lerepülök... na, érti mindenki.

- Az hát - mosolyodok el a boldogsága láttán, lábaim észevétlen dobolnak picit gyorsabban mint eddig. Sajtkukac-üzemmód, az bizony. - Egyedül Márkért nem vállalok felelősséget, de beszélek vele róla - biztosítom, szüleimet meg sem említve. Ők biztos örülni fognak, legalább nem az ő ágyukon ugrálok majd hajnalban, hogy foglalkozzanak velem, hanem lesz más, aki leköt. Márknak meg majd elmotyogom amikor épp valami regény legérdekesebb részénél tart, hogy a tudatalattija szokhassa a gondolatot, de ne ellenkezhessen.
- Hmm hmm hmm - élvezem a hajamat simító ujjak cirógatását, elgondolkodva a komoly kérdéseken - Gondolkodni rengeteget, csak... - sóhaj, ez is olyan dolog, amitől tartok. Pedig nem kéne, tudom, hogy nem kéne, van még egy csomó időm kitalálni, na meg ha nem találom akkor sincs semmi, csak... szeretném ha a lehető legjobban alakulna, na. - Világot látni akkor lenne jó, ha lenne valami olyan munka amivel lehet, tudod, mint hivatásos csoki vagy matractesztelő - vigyorgok fel, hiába tudom, hogy nem pont így gondolta.
- Tényleg elgondolkodtam az aurorságon, biztos, hogy lekötne és nem unatkoznék mellette, csak... Nem tudom, nekem való-e, és most nem is csak fizikálisan, de... mondjuk mentálisan. Érted.
Kemény téma ez, tudom én, most Bence kicsit betekintést nyerhet milyen is az, ha tényleg, komolyan gondolkozni, vagy tervezni kezdek. Ritka pillanat, nem szokványos, kicsit másik oldalam, ami ritkábban bújik csak elő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bence
fehér lesz a világ tőle

Mint egy ártatlan kis angyalka vonok vállat megállapítására, hiszen tény, elég szemtelen módon használom ki néha extra képességeimet.
Boldogan mosolyodok el, ahogy lényegében elfogadja a meghívást, és izgatottan kezdek tervezni fejben, várva a szünetet. Na, így már van mit várni! Márkkal viszont még gondok lesznek, ezt érzem én is... Sóhajtva vonok vállat, és gondolatban feljegyzem magamnak, hogy próbáljam meg megpuhítani. Mondjuk óvatosnak kell lennem, mert lehet, hogy ha megneszeli, hogy Bence át akar jönni, felállít valami akadályrendszert ellene, aztán meglep minket egy megelevenedett Reszkessetek betörők epizóddal. Mármint nem mintha Bence betörne, nem így értem naaa.
- Majd ha nem tetszik neki valami, visszasomfordál a szobájába - igyekszem végül egy megnyugtató mosolyt varázsolni az arcomra, nehogy végül meggondolja magát. Persze nagyjából minden legendás lényt jobban gondozok, mint ahogy kétségeimet el tudnám rejteni arcomról, szóval biztosan látja ő is, de ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk a vízpartra.
Óvatoskodva hozakodok elő a tervvel, ami igazából annyira nem is terv, inkább csak egy kósza gondolat, ami egy ideje elég gyakran előkószál.
- Nem tudom, hogy ezt szeretném-e - teszem hozzá gyorsan, hiszen ez azért nem így működik, el kell olvasnom pár könyvet, cikket, beszélgetnem kell pár aurorral, besurranni az akadémiára, elkapni pár hallgatót és őket is kifaggatni, öö mit hagytam ki... Szóval igen, - utána akarok én ennek még járni, és ezzel együtt megnézni minden mást is amit csak tudok, hogy minél több minden közül választhassak majd.
Először értetlenül érzem meg a kísérletet, majd ahogy rájövök mit szeretne, elmosolyodva folyok le a babzsákból, hogy áthuppanhassak mellé. Szorosan mellé fészkelem magam a zizegő ülőalkalmatosságon, lábaimat átvetve az övéin. Karjaim köré fonódnak, ahogy beledőlök az ölelésbe, fejemet nyakhajlatába fészkelem, jéghideg nózim igyekszem nem hozzányomni a bőréhez. Tudom, tudom, bejöttünk és melegebb van, meg pokróc, de most fagyoskodott odakint. Most nem piszkálom.
Az iskolaelsőségre csak elvigyorodok, de nem áll szándékomban kijavítani, hogy Márkra gondol. Nem az a lényeg, értem én, nem hasogatok szőrszálakat.
- Azért csak akkor, ha nem kell eltenned senkit láb alól azért a pénzért - nyomom el (sikertelenül) hangomban a finom kis meghatottságot, rezonálva az ő nevetésével. - Miért, te mi tervezel lenni, amiből majd jövőt vásárolhatsz? - kérdezek vissza, érdeklődve. Valahol furi is, hogy eddig ez a téma még nem merült fel köztünk, de majd most jóóóól kibeszéljük.
- Hú, egyik sem hangzik könnyű választásnak - pislogok magam elé, beleszuszogva a nyakába. - Na hát az állatokat biztosan meghagyom neked, azoktól tuti kikészülnék. De hé, akkor lehetsz lénygondozó is, az gyógyít is, meg állat is. Vagyis nem állat, de hogy állatos, érted.
Kinyúlok, hogy szabadabban lévő kezét kezdhessem piszkálni. Ujjait kihajtom, behajlítom, miközben hallgatom válaszét, figyelem ahogy húzódik a bőr, és megnyomkodom az ujjbegyeket mert milyen cuki rózsaszínek már! Meg puhák.
- Ott - prüszkölök fel én is, s ahogy a nevetés csillapodik fészkelem el magam jobban, lelassult lélegzettel, békésen hunyorogva. - Cseh hó. Gondolkoztál már azon, hogy külföldre menj? - merül fel bennem a kérdés, s gondolkodás nélkül, hopp, már ki is szalad a számon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Bélát éppen fogalmam sincs hol kódorog, Lysander pedig szundizik, így lényegében kényelmes délutáni állatnyüstölési szándékom utolsó reménye Tücsök maradt. A klubhelyiségben szerencsére meg is találom a játékos kutyust, aki farokcsóválva ugrik fel amikor meglátja, hogy felé indulok. Oké, lehet, hogy egy hangos TÜCSÖÖÖÖÖÖK felkiáltás is benne van a dologban, és azért vesz észre. Nem biztos, de lehetséges. Póráza a vállamra fektetve libeg utánam, ahogy lehajolok hozzá, megdögönyözve cuki foltos kis bundáját.
- Na ki jön ki velem a rétre sétálni, na ki? Na ki? - simítok végig újra és újra buksiján, ő pedig mintha csak érezné, hogy bizony játékidő következik, izgatottan vakkant párat, hogy csak úgy belezendül a klubhelyiség. Hát, így akkor már nekem sem kell csendben maradnom nem? - Még valaki? Séta? Lili? - tekintek körbe, majd tekintetem megállapodik az elsős lányon. Kérdőn mosolyogva nézek felé, a pórázt is kinyújtva, csalogatóan. Na? Cicc, gyere kicsilány, tudom, hogy vizsgaidőszak van, de kimozdulni fontos.
Kapucnis pulcsim zsebében egy labda is lapul, kabátot azonban nem húztam, minek az, hát majdnem tíz fok van! Jó idő, itt a tavasz, az üvegházban már virágzanak a növények... Az most mindegy, hogy annak pont az a lényege, hogy egész évben virágozhassanak benne a dolgok. Na jó, max ha fázni kezdenék majd futkározok kicsit Tücsivel.
Ha Lilit végül sikerülne meggyőzni, akkor együtt indulhatnánk el le a rétre, ki a gyönyörű februári napsütésbe. Persze tutibiztos, hogy hétfőre, a meccsünkre leesik majd a hó, mert végülis miért ne tenné, ha megteheti... De pont ezért szeretném most kiélvezni a napocska sugarait. Elvégre a D vitamin kell a csontoknak, hátha ha most sok D vitamint paszírozok beléjük nem törnek majd el olyan könnyen a gurkók alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Egészen futcsán érzem magam mindig mikor megijednek tőlem. Mármint itt vagyok a 156,1 kevéske kis centimmel - igen, az az egy miliméter nagyon fontos, tegnap mértem, vastag zokniban, de eskü nem pipiskedtem -, küzdök itt, hogy jó benyomást tegyek mindenkiben, kedves legyek, hát még a nutellámat is osztogatom, erre lesiccegnek itt. Jaa jaaa jaaa, hogy az Tücsinek szólt, nem nekem, vágom vágom.
Érdeklődve figyelem a szekrényen gubbasztó kislányt, s próbálok a lelkére hatni. Na, gyere le szépen, nézd, a kedvedért felrakom a blökire a pórázt, nem megy sehová, ahova nem akarom, nézd milyen jól nevelt! Igyekszem Lilcsók lelkére beszélni, már csak azért is, mert nem túl... hogy is mondjam, nem túl egészséges úgy együtt élni valakivel ha rettegsz tőle, márpedig jól láthatóan ez a helyzet közöttük. Én is macskás típus vagyok, bevallom őszintén, de azt hiszem eléggé rosszul érezném magam, ha minden nap úgy kéne átóvakodnom a klubhelyiségen, hogy egy kis kutyaszagú padlócirkáló bármelyik pillanatban rámvetheti magát, és én ezt nem szeretném. Jó lenne megmutatni az elsősnek, hogy nincs mitől tartania, a leggyerekbarátabb dolog a világon a mellettem lihegő szőrgombóc, és láss csodát! A kitartó rábeszélés végül eredményre vezet.
- Onnan, ahogy néz - vágom rá a félős kis kérdésre, kiélvezve a lanyha, ám mégis kicsit hűs szellőt. - Nézd, most például nem is figyel ránk - mutatok a kíváncsian bámészkodó, pórázát húzó Tüccsre.
- Szimatolja az illatokat, hallgatja a többiek játékát, szocializálódna. És nézd a farkát, hogy legyezi, nagyon örül neki, hogy végre kint lehet a szabadban. Mi az ami megijeszt rajta?
Egyelőre nem nyújtom át a pórázt a lánynak, még had szokja egyelőre, hogy sétálunk egymás mellett. Tücsök az elmúlt napokban úgyis olyan furán viselkedett a toronyban... most meg mintha megnyugodott volna ahogy átléptünk a portrélyukon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Épp mikor Lili a megjátszásról beszél, Tüccs egy pillanatra hátrafordul, hogy okos kis szemeivel ránk pillantson. Kinyújtom felé a másik kezem, így oda is jön egy gyors simire, majd mintha hallana valamit, ismét messze figyel, és kihasználva a póráz adta lehetőségeket, eltávolodik kicsit tőlünk. Hümmögve bólogatok a lány szavaira, hiszen ezt nem tudom cáfolni.
- Jó, hát nem tudhatod, hogy mit gondol igazából. Bíznod kell benne, hogy nincs rossz szándéka, ugyanúgy, ahogy minden nap bízol abban, hogy nem gyújtotta rád senki a kastélyt, vagy nem adtak-e előre minden vizsgádra trollt. - Vigyorgok, még ha szavaim nem is a legmegnyugtatóbbak. Oké, engem főleg a toronyfelgyújtós rész zavarna a felsorolásból, elvégre még most is van, hogy néha azzal a rosszul sikerült délutánnal álmodok. Ami azt illeti, mostanában egyre többször fordul elő, hogy eszembe jut, mintha a tudatalattim érzékelne valamit, ami amúgy elkerüli a figyelmemet.
- Ó a fogak - bólintok mindentudóan, de hagyom, hogy befejezze mondandóját, nem szakítom félbe. Nem úgy Tüccs. Talán gyorsabb sétára akar minket ösztökélni, talán valami szagnyom izgatja fel, de visszafordul hozzánk, s mellső lábait combomnak támasztva nyújtózkodik felfelé. - Semmi baj - szólok megnyugtatóan Lili felé, miközben a cukor kis kutyafej tenyerembe simul. Eszemben sincs nevetni rajta, hiszen komolyan veszem, hogy fél tőle, emiatt aztán nem kell aggódnia. Látna csak engem amikor a kaszáspókok elől menekülök sikoltozva! Tücsök élvezi a kis vakargászást, szemét lehunyva kényeztetteti magát, az idilli pillanatban pedig a lányra pillantok.
- Nézd - kezdem lágyan, halkan - tök békés. Biztos nem próbálod meg megsimogatni? Olyan selymes - biccentem félre a fejem. Ha nemet mond, természetesen azt is megértem, de ha összeszedné bátorságát, a négylábú csupán csóváló farokkal jelezné, hogy érzi a plusz simogat kezet, és bizony nagyon is tetszik az neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Oh. Lehet, hogy nem így kéne megpróbálnom megnyugtatni? Eltöprengek azon, hogy a módszerem nem biztos, hogy a legsikeresebb. Márpedig ha az ember jobban belegondol igazából napról napra a másokba vetett vak bizalma miatt él, hogy nem átkozzák meg, nem tesznek mérget a reggelijébe, egyáltalán kap reggelit... És persze, ez így most nagyon dramatikusan hangzik, mégis ez a helyzet. Talán furcsának hathat, hogy pont az én híres rózsaszín buborékom mögött vannak ilyen érdekes gondolatok, de az, hogy tisztában vagyok ezzel nem jelenti azt, hogy ettől én most depibe esnék. Igen, elég para néha belegondolni, hogy bármi elromolhat, de alapjáraton meg nem gondolok... csak bízok abban, hogy minden megy tovább, szokásosan. Ah, megártott nekem az a gyengélkedőn töltött pár nap, túl sok időm volt gondolkozni.
- Nem biztos, hogy gyújtják, de robbanni már robbant - vonok vállat, megnyugtatónak szánt közönyösséggel a hangomban, nem érzékelve milyen ijedtséget váltok ki ezzel a lányból. Végülis a sokkterápia is végeredményben terápia, nem igaz? Kérdésén eltöprengek, majd megrázom a fejem. - Nem, nem hiszem, hogy ilyesmitől félned kellene, az itteni tanárok elég korrektek - mosolygok rá, végre elszakítva pillantásomat Tüccsről, így észrevéve a halálsápadt arcot. Pedig azt nem is mondtam, hogy ha én lenne, Henriktől éppenséggel tényleg akadhatna félnivalója. Ööööö, eeeezt jól megcsináltad Masa, ügyes vagy, gratulálok.
Gondolván majd jó ötlet lesz akkor sebtiben gyorsan továbbterelni a témát, bedobom, hogy simogasson (mármint nem engem, hanem az ebet), s érdeklődve figyelem arcának változásait. Nem sápad, nem zöldül, határozottan bíztató.
- Nöömmm - bólintok bele a szóba, ismét eltalálva mi nem a jó válasz jelen esetben -, biztosan nem harap meg, de nem ígérgetünk ilyesmit. - Masa biztosra megy. - De ha meg mégis, egy két intéssel be tudom gyógyítani a sebet! - vigyorgok bíztató szándékkal a másikra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nade. Ez így nem jó. Nem úgy nem jó, ahogy lehetne jó de mellette rossz, hanem úgy igazából teljesen kicsit se nem oké, az a fajta amit már nem tudok figyelmen kívül hagyni, és muszáj csinálnom valamit, mert ez már nem csak nekem rossz, idebent, rejtetten, de biztosan Bence is érzi, hogy valami nem klappol. És... És... Hogy csinálják az emberek, hogy felnőnek a problémáikhoz? Normálisak? És még van aki halhatatlansági cucclötyit meg öregítőszérumot akar csinálni meg inni, hát én inkább kérek szépen olyat ami visszaalakít kisbabává és csak annyi a dolgom újra, hogy gőgicséljek és kalapálózzak. De mégis, tudom, hogy nem nekem lesz a legrosszabb ez az egész. Számtalan forgatókönyvem van már, innen indítva onnan indítva, megbeszélve, nem beszélve, feláll és itthagy, kinevet, mert viccnek hiszi... Mérges lesz, csalódott, szomorú, elkeseredett... Számat rágcsálva ülök a padon, ahol oly sokszor ültem már, lábaimat pedig felhúzva, bő pulcsim alá bújtatom, így csupán valami kis halványszürke gömböcnek nézek ki. Leheletem nyomán apró felhőcske szökik tovább az éjszakába, s szöknék kicsit vele én is, menekülnék a beszélgetés elől. De elhatároztam magam, most tényleg el. Túléltem a tegnapi meccset, és mivel ennek az előmenetelem alapján annyi esélye volt, minthogy egy erdőben pingvin teremjen a csipkebokron, én hülye megfogadtam, hogy bizony ha így lesz, beszélek... S mit ad ég most bezzeg amikor ilyen felelőtlen ígéreteket teszek, így lett.

Egyébként (!!!) ha tudtam volna, hogy létezik olyan út le a pályáról ami után klubhelyiséges ugrálós ünneplés vár a fertőtlenítőszagú gyengélkedős suttogós üvöltve hányás helyett, lehet sokkal korábban meggondolom, hogy esetleg egyben jöjjek le a pályáról... Tiszta égő, reflexből megindultam volna a gyenguszra a meccs után aztán végül kh lett belőle. Jobb buli, el kell ismernem.
Már épp elterelném a figyelmem kicsit a múlt estéről, egy hajtincsem simítom végig újra és újra ujjaimmal. Bence, beszélnünk kell. Bence, beszélnünk kell. Hajtogatom magamban, hiszen mindig ezt láttam eddig, minden filmben így kezdik a... Nem tudom kimondani. A kavicsok zaját dúdolgatásomtól nem hallom, csak a karokat érzem meg, a váratlan öleléstől pedig azonnal megugrok.
- Hőőő - rdülök fel, s bújtatom ki lábaim a pulcsi alól, reflexből simítva rá a karjaira. Felnevetek, de amikor meg akar csókolni, elhúzódok. Nem. Nem hagyjuk, hogy eltérítsenek a szándékunktól (miért a többes szám, kezdünk megbolondulni? o-ó). Ez most komoly dolog lesz. Bátorságom azon nyomban száll is inába, így mielőtt furcsállhatná a dolgot emelem szám elé a kezem, hogy picit elfordulva-előredőlve köhögjek párat. Nem mondom, a kviddicshuzat nem a legegészségesebb, de amúgy nem fáztam meg ennyire... - Csüccs a kívánság - fordulok végül felé, s megveregetem magam mellett a padot, jelezve, tegye le magát. Nem megyek bele a viccelődésbe, talán látszik rajtam, hogy valami nyomja a buksim, de egyelőre nem mondok semmit. Tekintetem az Edictumra siklik, és már csillannak fel kékjeim, jezésértékűen szugerálva a lapokat. Egy kis idő még... belefér... nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Látom az arcán, hogy rosszul esik neki, nem érti mi történik, de ahelyett, hogy ezért lefújnám az egészet, csak megerősítem magam. Most, hogy rájöttem, már nem tudnám titkolni, ha akarnám se. És milyen dolog is lenne az? Mondjuk nem rosszabb mint az eddigiek... Féloldalas mosoly kúszik az arcomra, ahogy keze közelebb araszol, mire habozás nélkül nyúlok közelebb, hogy az én ujjaim szaladhassanak végig kézfején. Na itt a gond, hogy ezt szeretem. Ezt.
- Köszönöm - kulcsolom át végül ujjait, ahogy felé eső lábam felhajtogatom magam mellé a padra, s felé fordulok. A kérdésre lesütöm tekintetem, az újságos figyelemelterelés úgy néz ki nem vált be. - Te? Dehogy - felelem halkan, és egy apró pillanat alatt ezer variáció fut keresztül az agyamon. Mielőtt még bármit is mondhatna, belekezdek a kímételes felvezetőbe... De hogyan is kéne egy ilyet mondani? Túl jó vagy hozzám; jobbat érdemelsz; most nem tudok bevállalni egy komoly kapcsolatot; nem veled van a baj, én vagyok a rossz; olyat tettem amit nem kellett volna; ne haragudj rám de; nem fogsz örülni ennek; talán már sejtetted... A gugli hasznos, most mégsem tűnik elégnek, hiszen az egyetlen ami hirtelen kiszökik a számon, mielőtt feleszmélhetnék, az a - szakítsunk. - MONDOM KÍMÉLETES FELVEZETŐBE, MASA NEM HISZLEK EL.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem kellett volna. Abban a pillanatban megbánom az egész nagy számat, meggondolatlan természetemet amint kibököm azt az egy szót. Azt az egy hülye szót, ami mindemellett semmikép sem hibás semmiben, nem kenhetem rá, hiszen az én saram a helyzet amibe keveredtünk. Egy szó nélkül szorítok vissza a kezére, ahogy megérzem a rándulást, talán ő nyúl kapaszkodó után, talán én, de leginkább mindketten. Csak míg én fel tudtam rá készülni, ő nem. Beharapom a szám, ahogy visszakérdez, és nem tudom állni megcsillanó tekintetét, nem akarom elviselni, nem tudom elviselni, hogy én teszem ezt vele. Kényszerítem magam, hogy felnézzek, tekintetem talán ugyanolyan űzött, mint amilyennek ő érzi a sajátját, és tudom, hogy magyarázatra vár... Amit én nem fogok tudni őszintén megadni neki. Nem tehetem. Idegemben kiszáradt számat megnyalom, egy reszketeg levegővétel után nyitom ki, majd csukom be, és miközben annyi minden kiszökne belőlem, semmi sem bukik felszínre. Csak tátikázok, nincs egy indok, nincs egy érv, csak ő van és én, körülöttünk a hirtelen túl hangos, túl zavaró éjszaka.
- Mert... - szinte csak suttogom, és ennyi, nem jutok tovább, levegőt kell vennem, szünet kell, nekem ez nem megy. Remegve kapaszkodok ujjaiba, szorítom, nem merem. Nem tudom. Hogyan kell ezt csinálni? Miért kezdtem bele? De már így is túl sokáig húztam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Remegő szájjal figyelem az arcán legördülő cseppet, de az én arcom még száraz. Egyszer elhomályosodik a látásom, de most én nem sírhatok, elvileg nekem nem kéne, hogy fájjon. Kinek hazudom én ezt? Jobb kezem felemelem, arcához, bőréhez, szeme alá akarnám simítani, de megtorpan kettőnk közt a levegőben, ujjaim remegnek, mutatóm kinyúlik, visszahajlik, mintha intenék, de csak egy izom rándul meg bőröm alatt önkéntelenül. Letörölhetem? A könnyeket amiket én festettem a bőrére a saját szavaimmal?
- Én - szakad fel belőlem hangosan, fület bántó magasságban a kezdemény, talán a mentgetőzésé, magyarázkodásé, de ahogy kimondom, a hideg végigfut a hátamon, görcsbe rándít, nyelvem is majdnem egészen elharapom. A pulcsim alatt szinte látom a tiszta libabőrt, tudom, hogy szinte minden izmom feszes, egyszerre félek attól, amit mondanom kell, és attól amit ő fog majd.
- Szeretlek - bólintok én is, valamivel kevésbé kellemetlen hangszínen, de vele ellentétben az én vallomásom először halk, és végére lesz egyre magabiztosabb. - Szeretlek, de - kezdek bele újból, megismételve azt a szót amit talán egyszer ha hallhatott tőlem, rögtön itt, rögtön most, ezután a felvezetés után... A különbség, hogy már értem, hogy hol a különbség két ugyanolyan szó között. Tudok mélyebbre süllyedni? - Szeretlek, de nem úgy, mint te engem - jutok el végre a végéig az első mondatomnak, túl harsány vagyok, nem illek sem az éjszakába, sem a pillanatba. Groteszk kontrasztba állnak szavaim a helyzettel, hiszen passzolnak is, meg nem is, mondok is velük valamit, és el is rejtek rengeteg minden mást.