Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nimibogyó

- Hogy lehettek ilyen kis dögök, de komolyan, jó, még megértem, hogy unatkoztok, és unjátok hogy egész nap csak az árnyékban per a napon heverésztek csoportokban, és doromboltok ha valaki simogat titeket, de akkor menjetek és kunyizzatok kaját, nézzétek, ott ő - és a távolba mutatok, mire minden egyes kis állat a kezemre fókuszál - felvágottat eszik, zaklassátok őt! Úgyis kevésbé laktok jól a leveleimtől mint a felvágottaktól. Menjetek! Hess naa, felvágott, nyávogjátok utánam, felvágott!

Kimerülten állok meg egy pillanatra, és törlöm le a homlokomon cseppedző izzadtságot, amikor a macsekok figyelme elterelődik. No nem sokáig, már újra védhetem a leveleimet, de épp elég ideig ahhoz, hogy eljusson az agyamig - amúgy éppen hozzám beszélnek. Oldalra kapom a fejem, majd amint felismerem ki beszélt, már fogom is meg az ugró karamellszínű, zöld szemű szörnyeteget, és pakolom le a földre. Ő méltatlakodva nyaffint egyet, nekem meg van kábé négy másodpercem, hogy intsek a fiúnak.

- Szia Nimi! - még egy mosolyra is futja, majd zsörtölődve fogom meg a cirmost, aki már rázza a popóját, és ugrani készül - nincs macskajám, csak macsmentám, de ezeknek az is elég.
Elnevetem magam ahogy meglátom az arcát amikor visítani kezd nála a mini Bocica, és a cirmos egyik kiscicáját (aki sikeresebben ugrott fel mint az anyja) a nyakánál fogva felemelem az asztalról.
- Lehet inkább valahol bent kéne ezeket kiszárítanom - gondolom át a dolgot - ha tudsz segíteni távol tartani őket amíg összekaparom a kis zöld, félszáraz cuccokat, azt megköszönöm.

Meglátok a távolban egy felén sompolygó fekete macskát, és itt telik be a pohár. Egy dobozba rakom az elcsendesedett kiscicát, megfogom a terítő négy sarkát , és összecsomagolom a kis batyut. A kiscica megrázza magát, és máris nyávogva támadásra kész, a kezemben tartott batyu láttán pedig minden olyan cica megtámad, akit Niminek nem sikerült megfékeznie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

Fa, fa, fa, felhő, hold, árnyék a réten, fa, fa, fa... Várjunk csak? Mi a szösz? Felhúzott szemöldökkel fordulok vissza a külvilág felé az első emeleti ablak mögül, és az ablakra tapadva próbálom eldönteni, hogy csak a szemem káprázik-e, vagy tényleg valaki a kviddicspálya felé tart. Egy kis tétovázás után megindulok a lépcsők felé, miközben tekintetemet igyekszem az alakon tartani, kihasználva, hogy a folyosó szinte teljes hosszán sorakoznak ablakok.

Mire kilépek a nagy kapun, az alak már sehol. Gyorsítok lépteimen, így pár perc múlva meg is érkezem a pálya széléhez, ahol az árnyak közt megbújva kezdek hallgatódzni. Suhanást hallok felülről, éleset, süvítőt, ami annyira a seprűk sajátja. Felnézek, de a rossz fényviszonyok miatt csak egy elsuhanó foltot látok, amint a levegőben kanyarodik át egyik alakzatból a másikba. Vágyakozva nézem, majd megacélozva a lelkem, egy rövid arccsípkedés után kilépdelek a pályára. Várok, de nem indul el felém, úgyhogy elkiáltom magam.
- Hahó! - se ideges, se fenyegető él nincs a hangomban, egyetlen célom vele az, hogy felkeltsem a figyelmét, és lecsaljam magamhoz. Felemelem jobb kezem, és integetni kezdek, a balomban pedig a pálcát tartom, biztos ami biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

Elég lelkes szabályszegővel van dolgom, nem mondom. Az arcán ülő mosolytől nekem is bizseregni kezdenek az ujjaim, vágyom a seprűnyél tapintására, de azt mondom magamnak: Nem Masa! Nem szabad! Légy erős, és állj ellent a késztetésnek! Csak sajnos erre felpukkan egy bukkanással a kisördögöm és rákontráz: Repülj is meg légy szigorú is! Merlin lássa lelkem, én nem akarom, de egy új gondolat kezd megformálódni a fejemben.
- Szállj le ide elém kicsit lécci - szólok fel neki, mert zavar hogy körbe-körbe kell forogjak hogy beszélhessek hozzá. Megvárom, hogy huzamosabb ideig előttem tartózkodjon, majd nekikezdek a dolognak.
- Biztosan tudod, de ilyenkor körleten kívül tartózkodni a házirendbe ütközik... - egy pillanatig habozok majd betippelem a nevét - Dana? Évfolyam? Ház? - kikérdezem a fontosabb adatokat, majd a válasza után folytatom.
- Vagy most bekísérlek a körletedbe, és ezzel megúszod egy enyhébb büntivel, vagy maradunk, felmegyek veled, és játszunk mondjuk tíz percig. Így kicsit kifáradsz, tehát fogsz tudni aludni, és ezután pedig felkísérlek. Utóbbi esetben viszont hosszabb, vagy kellemetlenebb büntetést fogok neked kiszabni. Melyiket választod? - félrebiccentem a fejem, és igyekszem elnyomni magamban a hangot aki azt szeretné, hogy válallja be a több büntit. Nem akarom előre megmondani melyik opció alatt mire gondolnék, ettől lesz számára igazán izgalmas a választás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

A szemem sem rezzen ahogy befékez elém, bár nem túlzottan kellemes az arcomba meredő seprűnyelet bámulni. Felnézek, félredobva mindeféle kisebbségi konfliktust a magassági különbségek miatt, és a jelvényemet azért megvillantva várom válaszait. A neve hallatán viszont megugrik a szemöldököm, hiszen így közelebbről megnézve már szinte 99%-ban biztos vagyok benne, hogy Danával van dolgom. Elfelejteném a lányt aki csak úgy ölelgeti a barátomat? Aaaki igazából akkor még nem is volt a barátom, de na, itt most nem ez a lényeg. Felismertem-e vagy sem, nem árulom el neki, de a büntetését majd megtoldom kicsivel amiért hazudott. Említettem már, hogy Masa milyen morci is volt azután a navinés buli után?
- Oké Debbie, akkor ez a te döntésed volt - kissé félreérthető a mondat, értheti a hazugságra is, de valahogy nem hinném, hogy rájött, hogy lebukott. Ahhoz túl boldog. Megtalálom az egyik padon hagyott homokórát, és miután hangosan kimondom a kívánt időt (tíz perc, se több, se kevesebb), a homokszemek peregni kezdenek. Bólintok Dana felé, aztán egy laza csuklómozdulattal szegezem a pálcámat a szertárra.
- Invito seprű - hívok magamhoz egy eszközt, majd az érkező seprűt elkapva jól megmarkolom, lábamat átvetem rajta, és a levegőbe emelkedek.
- Nem gondoltam versenyre, de egy seprűfogó beleférhet - kacsintok a lányra, majd mindenféle figyelmeztetés nélkül, Dana bal oldalát súrolva iramodok neki az éjszakának, a kezdőkör felé. Az adrenalin majd elálmosítja a másik lányt. Remélem. És azt is, hogy engem nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

Csak somolygok a bajszom alatt, ahogy kijelenti, hogy elviseli a büntetést. Mármint persze, amúgy ez is a normális, de mindig öröm ha nem kell külön könyörögni érte. Ha Debbie ha Dana. Ha tudnám, hogy cinkostársként gondol rám, azért ellenkeznék, hiszen ha bárki kérdezi egyszerűen mondhatnám azt is, hogy nem volt hajlandó lejönni a felszólításra, így sajnos utána kellett menjek. Minden csak azon múlik, hogy hogyan tálaljuk a dolgokat, ugyebár.
- Na, szerintem kaptál már elég engedményt - nevetek rá, ahogy a homokóráról is le akarna beszélni. Mosolyogva csóválom meg a fejem, majd beállítom ahogy terveztem. Ha minden igaz, jelezni fog amikor lepereg az utolsó szem - aztán ki tudja. De talán észreveszem ha már jelentősen több idő telt el.

- Alig ismersz - vigyorgok vissza, és koccolom meg finoman a vállát. Nem több ez annál, mint amikor a folyosón sétálva lököd meg a másik vállát, hogy "te hé, figyelj csak", úgyhogy egyikünknek sem kell attól tartania, hogy lebucskázik a seprűkéről. Végigpillantok a testtartásán és megfigyelem a seprűkezelését. Ha Maja itt lenne, szerintem elismerően bólogatna, hiszen a lány igencsak ügyes, simán játszhatna kviddicscsapatban is, ha akarna. Mondjuk lehet a saját házában (navine? rellon?) benne van, nem tudhatom. Ha összetalálkozom vele egy meccsen, majd kiderül.

Felhúzom a seprűm elejét, és egyszerre irányítom át Dana felett, és fordulok én is a seprű tengelye körül, így amikor felette vagyok, a hátam van éppen felé. Tovább fordulva érkezem meg a másik oldalára, majd jót kacagok a kérdésén.
- Unalmas? Hol? Nem muszáj ahhoz mindig jónak lenni, hogy példát mutathass másoknak - tévhit, hogy minden prefektus egy szent, mindenkiben van valami amivel kitűnünk. - Én például rendszeresen elfelejtek készülni az órákra, úgy kell kivágjam magam a szorult helyzetekből. De egy prefektus nem attól lesz jó prefektus hogy mindent betart, hanem hogy kész segíteni ha szükség van rá. És persze, mind mások vagyunk, Laura például valószínűleg nem repülne itt veled, ellenben lehet hogy Dani versenyre kelne, és felajánlaná, hogy ha te nyersz, elengedi a büntetést.
Kicsit felé fordulva beszélek, hogy a menetszélben ne veszhessenek el a szavaim. Gondolkodás nélkül hozom fel egymás után a példákat, hiszen az egy dolog, hogy vannak szabályok amiket be kell tartanunk, de ezeket is lehet többféleképpen értelmezni ám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik, de én nem is...!

Szokásomtól eltérően, sunnyogás közben pont nem dúdolom a rózsaszín párduc betétdalát. Persze, fejben ott van, és kikívánkozna, de a hangok a fejemben azt mondták, hogy nem éri meg a rizikót, hogy lebukjak az öltöző ajtaja előtt. Önálló küldetésen vagyok, egy kis önkéntes asszisztenssel. Elsősorban Bencét keresném (aki véletlenül pont nem vesz részt a mai edzésen), de ha  esetleg, taláán elcsípnék olyan infót ami a csapatnak is hasznos lehet, akkor csak vállat vonnék, hogy hmm, hááát, ez vaaan...

Először is lelátó alá bemászva kísértem figyelemmel a Sqadron edzését. Irtózatosan kényelmetlen volt ám, és ha ez nem lenne elég, még egy fecsegős társaságom is akadt. Ugyanis a kviddicspálya felé tartva, az udvaron átlopakodva szúrt ki egy elsős, hogy hovamegyekőisjönmitcsinálunk, én bolond meg rávágtam, hogy kémkedek és nem jöhet. Ahh, azok a krokodilkönnyek, Merlinke. Becsületére legyen mondva jól bírja a lány, az edzésen végig karattyolt, csak akkor sikerült elhallgattatnom amikor elindultunk a fiúk után az öltözőbe. Hahó, én itt dolgoznék... Halló, kislány?

Most is itt guggol mellettem a levitás (szégyen, de meg nem mondom, hogy Anna vagy Hanna) és épp a kulcslyukon át bámul - továbbra sem értem, azt meg pláne nem amikor csillogó, elkerekedett szemekkel hajol még közelebb. Bence nem volt a pályán (az azért feltűnt volna), ergo nem lehet az öltözőben (ha ott lenne, én leselkednék), akkor mégis kit bámul ennyire? Kit érdekel bárki más Bencén kívül?? Értetlenkedve kopogtatom meg a vállát, majd tolom finoman arrébb, hogy én is beleshessek a férfiöltözőbe.
- Jézuska - hőkölök hátra suttogva, ahogy az egyik újonc a látóterembe kerül. Mármint, korábban is figyeltem a pályán, és igyekeztem róla minél több mindent megjegyezni, mert szerintem terelő (volt ütője), meg úgy is néz ki (azokkal az izmokkal engem is olyan könnyedén elütne mint a gurkókat a pályán), de... Najó, nem is biztos hogy jól láttam. Mondvacsinált indokommal megerősítve a lelkem újra leselkedni kezdek, csak hogy heves fejrázással távolodjak el újra. Nem, Masa, nem szabad!

Elvörösödött arccal tapasztom rá a fülem inkább az ajtóra, hátha a beszélgetésből sikerül valamit elcsípnem. Eltart egy pillanatig, hogy rájöjjek mi a furcsa, mégpedig az, hogy a kis AnnaHanna már nincs mellettem. Még elcsípem a távolodó kuncogását, és a cipőkopogást, majd szememet forgatva koncentrálok inkább a fülelésre. Gyerünk srácok, ide a taktikákkal, és kérlek öltözzetek jó lassan!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik, csak hogy tudd, ez véletlen, színtiszta véletlen

Nem, nem az érdekel, hogy tízes skálán mennyire találjátok Dankát szexinek ti állatok. Mit fogtok csinálni? Mik lesznek a változások a csapatfelállásban? Csak nem lehet mindenki elégedett azzal ahogy eldőlt!! Béla, téged például tuti nem raktalak volna be a csapatba, neked a kvaffon is nehezedre esik rajta tartani a szemed, ha előtted egy lány repül... Na, légy jó szépen, és panaszold is el ezt a többieknek, had nyugodjak meg, hogy jól gondolom! Már komolyan lassan ott tartok, hogy ez az egész nem ér ennyit, én nem vagyok kíváncsi rá hogy, fújfújfújfúj, neeeem... Fintorogva elemelem a fülem az ajtótól, hogy egy sóhajjal a homlokomat dönthessem neki. Döntöm, döntöm, döntöm, döntöm...

Padló. I beg you' pa'don? Kinyúlok a földön, mint a leterített barnamendvebunda a vadászház kandallója előtt, majd onnan pislogok fel a felettem álló DEHÁTJÉZUSOMEZAZÚJSRÁC!? Olyan gyorsan fordítom vissza az arcom a föld felé, hogy az orrom fájdalmasan benyomódik a padlóba. Nem szabad felnézni - csak ennyi kattog a fejemben, ahogy picirit azért megemelem a fejem, hogy ne nyaljam fel a padlóra csepegő méltóségomat amikor beszélni kezdek.
- Üdv - emelem fel mellé a jobb kezem, és intek vele a helységben tartózkodóknak. Nem néztem hányan vannak, három hangot biztosan hallottam odakintről. Béla az egyik, ebben hótt biztos vagyok, főleg mivel a srác már most hangosan röhög rajtam. Kösz Béla, tudtam én hogy hosszabb büntit kellett volna adnunk neked Lauval, hogy aludnál kaktuszágyon.

Várok még pár másodpercet, majd ha senki sem akar megenni, akkor úgy ítélem meg, hogy ha nem lenne rajtuk elég ruha, mostanra csak felvettek valamit, szóval... Szépen magam alá húzom a kezeimet, és feltolom magam először négykézlábba, majd álló helyzetbe, és még hátradöntök a fejemen vagy 30 fokot, hogy be tudjam célozni az előttem álló szemeit. Anyám, ha én ilyen magas lennék, elérném otthon a mosóporos polcot, meg az olívaolajat a konyhában!

- Leskelődtem mert kíváncsi voltam - jelentem ki egyszerűen, hiszen haboghatnék is, de ugyan minek. Kihúzom magam, amennyire még nem érzem kínosnak, és csak aztán esik le, hogy hogyan is hangozhatott amit mondtam. Jesszus Masa, hát miért vagy te ilyen hülye?! Kinyitom a számat, hogy hozzá tegyek valami olyasmit, hogy "a csapatra" vagy "a taktikátokra", de egy jó titkösügynök sosem fedi fel szándékait, úgyhogy... Habááár mondhatnám, hogy az Edictum küldött... Áh, de akkor tuti lenne nálam kamera.
Az öltöző nagy részét az előttem álló kitakarja, és ahogy akaratlanul is kénytelen vagyok látni, csak erősödik bennem a gondolat, hogy igen, ha tudtom hogy ez lesz, hozom a kamerát. Ha eladnám a kicsiknek (lásd azt akit elhurcoltam, majd itt hagyott a csávában, khm), milliárdos lehetnék, batáta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

Csak somolygok, miközben azért magamban is számolom nagyjából az eltelt időt. Az ismerkedős szövegre nem is mondok semmit, csak az elém vágó lány hátára nézve megforgatom a szemem. Majd megismerlek - annyira tipikusan navinés hozzáállás. Nézem ahogy trükközik, és megintcsak megcsillannak a szemeim a technikája láttán. Felzárkózom mellé, és egy biccentéssel fogadom a dícséretet.
- Ugyan. Te is nagyon jól tudsz bánni azzal a seprűvel. Benne vagy a házad csapatában? - álszent a kérdés, hiszen tudom, hogy a rellonnak jelenleg nincs csapata, de ha nem ezt vágja rá, akkor biztosabb lehetek a kilétében. Ez aljas, tudom. Ezúttal egy picit jobban eltávolodok tőle, ívesen emelkedni kezdek, majd hirtelen nyomom le a seprűt, és lebukva átfordulok egy kis karikában, majd ugyanúgy érkezem ahogy elindultam. Visszazárkózom Dana-Debbie mellé, hogy válaszolhassak a prefektusos kérdésére, ami után szerencsére értően fel is csillan a szeme. Végüis az egy jó dolog nem?

- Én foglalkozom amúgy mindegyikkel - mert azért mégiscsak az az igazság, hogy minden érdekel - egyszerűen csak feledékeny vagyok.
Megtanultam már nevetni magamon - Márk mellett nem is élhetném túl máshogy. Élvezem ahogy az éjszaka összekócolja a hajam, és jólesően rázogatom szét a tincseimet, ahogy az orromat és a füleimet elkezdi hűvösre csípni a menetszél.
- Nehéz kérdés - kiáltok át hozzá, ahogy a kanyarban messzebb sodródunk egymástól. - A reptan tényleg jó, de azt inkább csinálni szeretem nem tanulni, szóval olyan so-so. Egyébként odavagyok minden alaptárgyért, aztán az asztrológiáért, a mugliismeretért... Szóval igazából mindenért. Te is bírod Sárki bá óráit? Szerintem irtó viccesen magyaráz.

A lány jó sokat tud csacsogni, ez kétségtelen, szinte végig sem mondom a kérdésére a választ, már témát vált. Hát, nem tudom, nekem azért ehhez már késő van, én az őrjáratokat általában csendben sétálgatom le, vagy maximum ráripakodok egy-egy szabályszegőre. Na de traccspartizni az égen? Hajjajj, csak be ne dőljek egy terembe aludni reggelig!
- Ó, hát egyszer feltétlenül meg kell mutatnod azt a hápit - csapom össze lelkesen a kezeimet magam előtt, majd egy pár másodpercnyi egyensúlyozás után újra ráfogok a nyélre.
- Hát igazából ha van bármi időm, azt vagy kviddicsedzésre váltom, vagy valamit prefiskedek erre-arra. A hétvégék lazábbak, olyankor inkább csavarogni meg bandázni szoktam, mindig ami éppen jön. Ez sokszor csak egy könyv, és a kiscicám, Lysander, de én azt is szeretem, arra is szükségem van.
Ahogy megteszünk egy kört, fülelek, de még nem jelez a homokórára szórt bűbáj. A belső órám szerint is korai lenne még, kábé két perc telhetett el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik, csak hogy tudd, amúgy nem is vagyok kecske

Zavar a köszönésem után beálló csend. Mármint az értelmi csend, hiszen Béla vihogása messze nem tartozik abba a kategóriába. De az, hogy a lebuktatóm nem szólal meg, de még csak vissza se köszön, az lebbigyeszti a szám sarkát. Mármint na, lehet hogy leskelődtem, de az udvarias kislányok köszönnek, és ezen a "mit csináltam" rész nem változtat. Azért figyelmen kívül hagyni nem kéne...

Örülök, hogy nincs megakadályozva a helyzetváltásom, de még ha eddig tartottam is magam, érzem ahogy az előttem álló pillantásától pikk-pakk vörösödni kezd az arcom. Ó, nem, bármennyire is szeretném, sajnos nem a dühtől. Mély levegőt veszek, ahogy közvetlenül elém lép, de nem akarom megadni neki az elégtételt, hogy lásson hátrébb tántorodni. Nem Masa, nyugi Masa, képzeld azt, hogy egy fürdőruhás póréhagyma az. A nyakam majd' kitörik, ahogy igyekszem fenntartani a szemkontaktust, bármennyire is szeretnék inkább bebújni egy pad alá... Jobb oldalt mondjuk. Tettesd magad halottnak, tettesd magad halottnak - sikítozik az oposszum-énem, és erre (valamint az elhangzó kérdésre), egy általam sem várt módon reagálok. Telibe arcon röhögöm a bácsit.
- Nem mert csak téged láttalak, és Bence itt sincs - ez alapvetően nem hangzana ilyen pimaszul, na de a nevetéssel előtte... Kezdjem ásni a sírom, hogy hamarabb kész legyek, vagy még kezdjek bele egy énekbe hátha a pisztolyos csávó engem megkímél? Mahna mahna... A kéjenc szóra csak kigúvadnak a szemeim, de nincs az az isten, hogy megismételjem, úgyhogy tiltakozni sem igazán tudok ellene.

Elhúzom a számat, hiszen ezek szerint egyértelműen nem voltam én inkognítóban, ha rögtön leesett neki, hogy kémkedni jöttem. De öröm az ürömben, legalább nem vádolhat akkor azzal, hogy ők érdekeltek, tudja hogy csak a csapatuk. Ekkor... Becsapódik mögöttem az ajtó. Szemmel kísértem az útját, fájdalmas arckifejezéssel, de így is összerezzenek a hangra. Neeee, a szabadságooom... Kedves Anyu, kedves Apu, kedves Márk, kedves Mindenki. Én, Zippzhar Mária Stella, úgy érzem, életem révbe ért. Olyan jók voltatok hozzám, sajnálom az évek során okozott fájdalmakat, de azt hiszem én most ezt itt mégsem erőltetném tovább. Adios amigos!

Végrendelet ide vagy oda, ha kérdezik, Masa válaszol, és ha nem félnék hozzáérni egy vadidegen félmeztelen sráchoz, még talán ütnék is. Vagyis, lehet csak kalimpálnék, hogy elérjem a tarkóját, hátha leüthetem úgy, mint a kémfilmekben szokás.
- Azt, hogy perverz öreg bácsik vagytok - jelentem ki borúsan, figyelembe véve miket kellett nekem végighallgatnom az ajtó előtt. Kíváncsiságból azért felemelem a karom, hogy megnézzem, egyáltalán elérném-e a tarkóját... Bár nem érek hozzá, érzem a bőre melegét, így megrázkódva kapom vissza a kezem.
- Egy-két fontos infót? Hát jó, tessék. Nem ülök egy darabig még seprűre, úgyhogy nem játszom az unikornisok ellen. Nyugodtan átadhatod nekik, hogy sajnálom, de nem tudom helyettük is leüttetni magam, mert olyan terelő lesz a pályán aki alkalmas is a feladatra - szenvtelen hangon kezdek beszámolni a (valószínűleg őt kicsit sem érdeklő) saját viselt dolgaimról, és ha bármit is meg akarna tudni a csapatról, hát... Nem én leszek az embere. Mahna mahna...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

Ciccentek egyet a kitérő válaszára, hiszen így kénytelen leszek kilétét máshogyan megerősíteni. A hangot nem viszi messzi a szél, szerintem meg sem hallhatta.
- Így igaz - válaszolok büszkeséggel a hangomban, hiszen mégiscsak én vagyok a cskh. Még akkor is, ha hivatalosan nincs is ilyen poszt.
Bólogatok a véleményére, hiszen én is így gondolom, majd elolvadó arcot vágok amikor meghallom a kicsi kacsa keresztnevét. Hápi. Hápi, hát ez de édes már!
- Jövő héten valamikor? Igazából hétfőn, szerdán és pénteken kívül nekem jó - vetem fel az ötletet, miközben a tengelyem körül is forgok egyet. Jól esik a fejjel lefelé lógós része, úgyhogy igazából forulok még egy felet, és úgy siklok tovább egy darabon, élvezve ahogy a gravitáció finoman húz a föld felé, és nyúlnak a végtagjaim. Újra közelítek a lányhoz, és hogy értelmesen válaszolhassak, egy ügyes majomszerű mozdulattal a seprű fölé kerülök újra.
- Nem tudom pontosan, menhelyi cica - kiáltok át a szomszédba - fehéres-szürkés, nagy fülekkel, hosszú szőrrel, és felemás, sárga-kék szemekkel.
Csak egy körülbelüli leírást tudok adni róla, hiszen még tényleg, a torony leomlása után hoztam el a Mancs-helyről.
- Okés, majd utánanézek, mikor lesz a következő faluba lemenős hétvége - nevetek át, majd visszafordulok, és újra csak lógok a seprűn, ahogy az körbe-körbe átszeli a pályát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik BÁCSI

- Tudok én, de minek tenném, ha mondhatok igazat is - vonok vállat az aljas rágalomra, hiszen tényleg nem volt kielégítő a hadjárat, mert Bencét nem láttam ugye. Hé, azt egy szóval sem mondtam, hogy nem érintett mélyen az előttem álló látványa, mert na az hazugság lett volna. De nem ezt kérdezte, és én nem is erre válaszoltam.
A baj az, hogy jelen helyzetben ha akarnám sem tudnám, mikor hagyjam abba a dolgok feszegetését. Mármint feszegetés alatt nem az öltözőszekrények ajtajaira gondolok, mert a krnyii-krnyuuu hangoktól egyébként is legszívesebben a falat kaparnám. Inkább arra, hogy bár mélyen érint a félmeztelen férfi közelsége, megemberelem magam, és nem rogyok a lába elé mint valami idő előtt kivett csokis-narancsos szuflé. Mármint... Még egyszer nem.

Felhúzom bal szemöldököm ahogy elismeri, hogy öreg - pedig nem azért öregeztem le, mert úgy néz ki mint aki fél lábbal a sírban van (de hát ha ő maga állítja nem fogom visszavonni), egyszerűen azért mert le akartam bácsizni, a jelző pedig magától sluttyant a nyelvem hegyére. Van ilyen, van ilyen, de miért pont ezt emeli most ki... Oh. Hát hogy nyalogatnál dörzspapírt.
- Én nem is... - nyitom a számat, hogy bevédjem magam azzal, hogy kijelentem már elmúltam 17 is, de látszólag minden erőlködés nélkül a szavamba vág, én pedig úgy hallgatok el, mint áramszünet alatt a SAL RRT 11B retro kazettás rádió nagypapánál. Ne légy gyenge Masa, az a rádió már rég a roncstelepen van, de te még fiatal vagy, menni fog ez! Veszek egy mély levegőt, és amint befejezi a mondatot, már beszélni is kezdek.
- Egyrészt, nem a kulcslyuknál hallgatóztam, hanem az ajtónak tapasztva a fülemet, másrészt meg rád csak a bácsi vonatkozott, a perverz arra a kettőre ott. - Ezúttal én dőlök egy kicsit közelebb, hátha használ valamit, vagy ha nem hát legfeljebb majd ront a helyzeten. Van ilyen, az élet nem igazságos, a Föld lapos, így se ő nem hiszem hogy meghátrál, se lelökni nem tudnám az egész cuclimucli széléről. Na, lendüljünk túl rajta.

Ahogy meghallom a háttérvokál kellemes aláfestő szólamát, már csattanok is fel, a címzettet még mindig nem látva.
- Béla drága, én a helyedben csendben maradnék, mielőtt kiküldöm az elsősöket, hogy ragaszgassák újra tele a lelátó azon részeit ahol te már végeztél! - nyílt titok, hogy amikor korábban Laurával elkaptuk egy járőrözés alatt, büntetőmunkaként az összes rágó lekaparására ítéltük. És hát, az összes az összes, és ha szemétkedik, el tudom én intézni, hogy soha az életbe ne végezzen vele. Béla rögtön elhallgat, mire elégedettség csillan meg a szememben. Na, én is így gondoltam.

Örülni... Nos, nem sokáig örülhetek, az izomkolosszus szája megremeg, majd hahotázni kezd a posztom hallatán. Összeszorított szájjal tűröm hogy kinevessen - eléggé kezdek megedződni, mert enélkül már nem telik el napom.
- Bár lehet, hogy te egyedül ütnél akkorát a gurkóba, mint mi a dinamittal ketten, de igen, az vagyok. - Bár először csak halkan kezdek neki, de amikor rájövök hogy nem foga így hallani amit mondok, felcsavarom magamon a hangerőt annyira, hogy a hahotázás ellenére is biztosan meghallhassa a "lehet" utáni _minden_ _egyes_ _szavam_.

Büszke vagyok arra, hogy terelőként léphettem pályára, hogy igenis, magam mögé utasítottam jópár srácot is a válogatásnál, és bár biztos, hogy nem fogok akkorát belebikázni soha, mint ők, de vannak képességeim amik alkalmasabbá tesznek a posztra náluk. Igenis, vannak. Még úgy is, hogy az utóbbi meccs után, a kitartást és a higgadtságot biztosan nem sorolhatnám ide. Szóval egy gúnyos vigyorral válaszolok a csapatomra tett megjegyzésére.
- Levonhatsz következtetéseket, ó, csak nyugodtan. De ha nem voltál ott, akkor úgysem tudsz rólunk semmit. Szóval ahelyett, hogy az erődet fitogtatod, és lenézel olyanokat akiket nem is ismersz, és nem láttál játszani, hitelesebb lennél, ha szimplán csak kíváncsian felhúznád a szemöldököd.
Mostanra már tényleg bepipultan állok előtte, egészen pontosan az eddigi legközelebb, és cseppet sem zavartatva bámulok fel rá. Ó, nem azért mert zavarba hozna, nem. Amikor átnéztem a kislány után a kulcslyukon, még zavarba hozott, de most nem tekintek rá másként, mint egy fürdőruhás leendő ellenfélre, akibe nem szorult semmi fantázia vagy képzelőerő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik, a Hahota magazin új főszerkesztője

Mi az hogy minek mondanék igazat ha hazudhatnék is? Értetlen arccal nézek rá, és próbálom kilogikázni hogy mégis mit akarhat ezzel.
- Mert hazudni nem szép dolog, és csak akkor szabad ha nagyon muszáj, ez meg közel sem az a szituáció? - kérdezem végül, mert tényleg nem tudom mit akar a másik ezzel kezdeni. Igen, teljesen megkavar, ezért állok elő mindösze csak ezzel a gyenge kis közhellyel, és bámulok tovább zazerálva.
Idegességemben jóval hosszabb mondat szalad ki a számon, mint eredetileg terveztem, de mentségemre szóljon, a (szintén nem tervezett) hadarásom miatt nem tart sokáig a nagy kinyilatkoztatásom. Lehet velem van a baj, vagy még nem nőttem fel, de tényleg igyekszem kerülni a hazugságot, amikor csak lehet. Bár kínosan érint, hogy rajtakapott, persze, de nem fogom letagadni hogy miért vagyok itt, hiszen amikor elindultam, mérlegeltem ezt az eshetőséget is. Nem érzem olyan nagy dolognak ezt az egészet, hogy patáliát kéne csapni miatta, főleg mivel tényleg a taktika felderítése volt a célom, nem pedig a kukkolás. Ha csak azért jöttem volna ide, hogy megbámuljam őket, na akkor lehet hazudnék hogy mentsem magam. De azért ennyire nem vagyok elkeseredett, minek néz engem?

Bólintok, amikor elismeri amit a másik két srácról mondtam. Ennyi. Nem kezdem el az orra alá dörgölni, hogy na ugye, nem kezdek el ujjongani, hogy nem szúr belém még valahol, egyszerűen csak tudomásul veszem, hogy lapozhassunk. Béláék felől a zavar kínos csendje hallatszik csak, amit végül egy lassan behúzódó cipzár szakít meg. Nem, most nem magamra gondolok, hanem egy cipzár-cipzárra, fogakkal, meg... Najó, inkább hagyjuk ezt most.
Betikkel a bal szemhéjjam, amikor nénijövőmmel fenyeget. Most pisisezett le, mi a fene baja van? Döntse már el, hogy öregít vagy fiatalít, mert már én felejtem el mindjárt az életkorom. Mindegy, nagy levegőt veszek, és ahogy kéri elengedem a dolgot. El én, rám aztán ne mondják hogy nem vagyok szófogadó, vagy kompromisszumképes!

- Nem azt mondtam hogy profik vagyunk, csak azt, hogy ne beszélj rólunk ilyen becsmérlően ha nem is ismersz minket - fogom tenyereimbe a fejem. A mozdult közben véletlenül lefejelem a mellkasát, majd azonnal hátrébb lépek, ezzel fel is adva minden eddigi próbálkozásomat, hogy elrejtsem zavarom. A francba is már.
- Igen, hülye voltam és figyelmetlen. Már elmúlt, és ha rajtam múlik nem is fordul elő többször. - Még nem tudom, hogy azért mert feladom ezt az egész terelősdit, vagy azért, mert a jövőben a hibáimból tanulva majd ügyesebb leszek. Határozottan a második hangzik felnőttesebben, de én csak Masa vagyok... Úgyhogy ki tudja mi lesz ebből. Nem mondom, hogy nem érint rosszul a téma, mert de, és a fájdalmas arckifejezést az előttem álló is láthatja, feltéve, hogy nem érte még utol valamiféle időskori szürkehályog, vagy egyébb nyavalya.

Ne reagálj a jelentéktelenre, ne reagálj, ne reagálj, ne reagálj - csillapítgatom magam, miközben nagy levegőt veszek, és elszámolok tízig. Nem sokat segít a manóba is...
- Nem értek veled egyet - közlöm a távolodó hátának, majd az ajtót figyelmen kívül hagyva leülök mellé egy öltözőpadra. Béla és Ábel csak kamilláznak, ott állnak felöltözve, nagyon nem tudva mit kezdeni a helyzettel. Én karba fonom a kezeimet, és hátra dőlve a plafont bámulom, hogy ha bármelyikük vetkőzni kezdene, ne mondhassa rám, hogy kukkolom. Főleg ne a rejtélyes név nélküli harmadik. - Szerintem a kémkedés menő, csak az a ciki, hogy lebuktam.
Ott egy csomó népszerűbbnél népszerűbb kémfilm, csak körül kell nézni. Menő ez, csak James Bond nem olyan béna mint én. Bár, biztos neki is el kellett kezdenie valahol. A tanács-utasítás furcsa elegyét mindenesetre megfogadom, és rá sem nézek a két kislisszoló jómadárra. Immár ketten maradtunk tehát az öltözőben, és ahogy még mindig a plafont bámulom, mire kétszer meggondolhatnám, már ki is bököm a javaslatomat.

- Ha tényleg olyan jelentéktelennek gondolsz, akkor tegyél próbára - bukik ki ajkaim közül egészen nyugodt, már már cseverész hangon az ajánlat. Az nem baj, hogy a meccs óta a hányinger is elfog már a seprű gondolatára is, az nem baj, most fontosabbnak érzem, hogy ne nézzen annyira jelentéktelennek. Nem tudom megmondani mi van benne, ami ennyire felhúz, de zavar, és én nem szeretek befejezetlenül hagyni semmit, legyen az könyv, dolgozat, vagy egy helyzet. - Én úgysem játszom már az idényben, a következőre meg... - úgyis találnak nálad jobban a csapatba. A mondat végét csak magamban fejezem be, mivel ez aztán, valószínűleg tényleg hazugság lenne. Látod? Nem hazudok, ha nem muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik, ne most

Először egy felhúzott szemöldökkel, majd egy vállrándítással reagálom le amit mond. Nem akarom győzködni, higgyen amit gondol, már lassan ott tartok, hogy inkább mondom azt, hogy hazudtam, csak ne filozofáljuk túl a kérdést. Mint oly sok más dolog esetén, most is kezdem elveszíteni az érdeklődésemet a vita iránt, és így inkább összefont karokkal ácsorgok. Nagyon szívesen leejteném már a fejem, hogy megfigyelhessek mondjuk... Egy hangyabolyt, vagy akármit ami nincs feljebb a szemmagasságomnál. Fáj, de komolyan. Engem nem arra terveztek, hogy sámli nélkül beszélgessek 200 centis fazonokkal, az is biztos.

- Ó jajj már... - kezdeném leoltani, hogy milyen igazságérzetről beszél, de megint a szavamba vág, mintha ott sem lennék. Óh, várjunk csak, hiszen neki tényleg olyan mintha itt sem lennék... Pedig a további mondandója aztán igazán fontos lehetett... Érzem ahogy az arcom picit kikerekedik, ahogy szó szerint felfújom magam a gumilabdás hasonlaton. Miért, mit gondolt, hogy mosolyogva tűrni fogom ahogy aláz minket? Netán még meg is köszönöm, hogy miután nem veszi a fáradtságot, hogy eljöjjön a meccsre, még oltogat is minket? Látatlanban? Kicsit sem érzi, hogy milyen frusztráló lehet ennek a párbeszédnek a másik végén állni?! Igen, persze, én húztam eleve a rövidebbet azzal, hogy idejöttem, és oké, lehet, hogy a kialakult helyzet részben az én hibám is, de ez akkor sem indokolja, hogy berángasson (jó, beestem) a férfiöltözőbe, a falhoz szorítson (hozzám se ért), és kiverje belőlem a bocsánatkérést (állj már le Masa)! Hiába nem mondom ki ezeket a szavakat, a légzésem felgyorsul, és egyre dühösebben meredek felfelé, valahová a Himalája magasságába.

A hegyeket mindig völgyek követik, ugye, és én szépen le is pillantanék végre egybe (ha nem rögtön a Marianna-árokba), ha nem fogná meg homlokomat ezúttal az ajtó helyett egy mellkas. Azonnal hátralépek amint felfogom a helyzetet, és hátamat az ajtónak vetem. Kifut a szín az arcomból, amikor megjegyzést fűz a dologhoz, és ha nem dőlnék, most bizonyosan nekitántorodnék az ajtónak. Hát bolond vagyok én, hogy minden szempontból rosszabbítom a helyzetet? Először a kukkolás ami nem is kukkolás, aztán most ez? Ha ezt Elle néni tudná, hajjaj, nem nevetne. Uhh, Márk talán még végig is kergetne a körleten. Brr, egy vödör poshadt virágvízzel.
Csak bólintok hát egyet, és feltartom a kezem, hogy jelezzem, tisztában vagyok a dologgal, bocsánat, hátrébb jöttem, feladtam a helyzetet. Noha biztos vagyok benne, hogy ez a másiknak csak örömet fog okozni, nem tudok másképp cselekedni, a karjaim magamtól emlekednek fel, majd hullanak a testem mellé. Mint egy rongybaba, de komolyan.

- Még szerencse - morgom a megjegyzésre, miszerint úgysem vagyunk csapattársak. Nem tudom hogyan tudnék én összedolgozni valakivel, aki ennyire arrogáns, és öndicsőítő. Menjen fogónak ha szólózni akar, a terelőség csapatmunka - legalábbis az a fajta amit mi játszunk. Nem, cseppet sem bánom, de az arcom kicsit megrándul amikor a következő meccsünket hozza fel. Azt, amin én nagy valószínűséggel szurkolni fogok, vagy nagyon maximum csere leszek.

Kap tőlem még egy csúnya nézést, amikor leszólja a kémeket. Mármint az értem, hogy engem. De egy profit is?
- Szerintem pedig nem minden megy ki a divatból általános után, és érdekes módon, valamiért a mozikban sem hét és tizennégy éves kor közti gyerekek ülnek főleg, ha James Bondot vetítenek - veszem védelmembe a jelenlegi példakémem. Persze, a példaképek jönnek-mennek, a mostani nagyjából fél órája tart, amióta készülök, hogy az öltözők után suhanjak. Amúgy miért is nem mentem inkább a lányok után? Ötlik fel bennem (pont időben Masa, pont időben) egy érdekes kérdés. Az ajkamat régcsálva próbálom eszembe idézni a pillanatot amikor elindultunk, és... Aha, jól van, a kis elsős, tudta mit akar, hát persze. Jó-jó, nem foghatom rá, nem foghatom rá, legyünk felnőttek, és tudjunk elszámolni a cselekedeteinkkel.

Amíg lepereg előttem a film, és igyekszem rájönni az ittlétem okára, beszélek ám, de hát ugye így nem is olyan csoda, ha nem figyelek rendesen.
- Mi? - ez az első reakcióm hát, majd visszatekerem a szalagot, és amikor rájövök mit kérdeztem, bizonytalanul ugyan de bólintok. - Ja, igen. Mármint nem feltétlen párbajra, nekem mindegy hogy gondolod, de jah, ha úgy gondolod úgy tudok bizonyítani, hát akkor, igen, arra.
Amúgy, mi az a terelőpárbaj? Nem merem megkérdezni, akkor tuti kiröhög, itthagy, és kiröhög legközelebb is, szóval majd inkább megzaklatok ezzel egy felsőst, valaki úgyis tudni fogja. Félrebiccentem a fejem, ahogy sértődésekről beszél, majd elkerekedik a szemem ahogy felveszi a pólóját, és felém fordul.

- Óóh, nem nem, vedd le nyugodtan, nem mostanra gondoltam - intek a pólójára, majd ahogy egy pillanatnyi csendben leülepszik a mondat a fejemben, és rájövök ez hogy hangzott, hebegve igyekszem kijavítani a hibát amit vétettem. - Öhm, mármint hogy öltözz tovább, mert most biztosan nem vennéd hasznomat - kínosan mosolyogva kezdem nyomorgatni a fülcimpámat, ahogy a férfi arcát figyelem, és ha még mindig nem szólal meg, kínomban magyarázatot is fűzök a dologhoz.
- Izé, jelenleg repülési szándékkal meg sem tudok közelíteni egy seprűt anélkül, hogy attól ne kezdenék félni hogy elhányom magam, szóóvaal - cirip cirip, kínos csend... - valamikor máskor?
Istenem, ez jár annak aki előbb beszél aztán gondolkodik. Mikor jutottunk el odáig, hogy már nem csak ő de én is a saját helyzetemet nehezítem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

- Ugyan ugyan - hesegetem el a dícséretet. Hallgatom a széltől dobogva lobogó köpenyem montonon zaját, de már bánom, hogy nem vettem le felszállás előtt. Így már értem, mik voltak azok az apró rángások, amiket éreztem a fordulatok közben, valószínűleg a köpenyem zavarhatott be a légellenállásba vagy hasonlóba. Eljátszom a gondolattal, hogy amikor legközelebb a homokórához érünk, lerakom, de el is vetem, hiszen akkorra nagyjából már mindegy is lesz, hiszen az időnk is lejár. Igyekszem inkább kis kihívásként fogni fel a nehezítést, és csak azért is pörgök tovább jobbra-balra, hátha nem jön az még rosszul, ha megérzem milyen egy pontatlanul repülő seprűt kezelni.

Kidugott nyelves tesztelgetésemből Dana hangja ránt vissza, én pedig a fordulgatásokat kicsit felfüggesztve bólintok válaszul.
- Tökéletes. Hol találkozunk? Ha gondolod összefuthatunk a könyvtárban, arrafelé úgyis sokat járok. De ha kell, a körletetek felé is elmehetek - prefektuslétnek hála, legalább a hozzávetőleges helyét ismerem, még ha be nem is tudnék jutni. Kicsit murisnak tartom, hogy kacsanézőbe megyek, magamban már gyártani is kezdem a jobbnál jobb poénokat. Majd azért remélem nem jut eszembe tényleg elcsenni egy narancsot a zsebembe, csak hogy megnézzem hogy reagálna rá az állat. Mármint, persze, ha még él, gondolom sose fenyegették a narancsos kacsa-léttel, de lehet már a fajtájukba kódolódott a gyanakvás a gyümölccsel szemben. Elvégre, ha nekünk el fog tűnni a kislábujjunk pár ezer év múlva, bármi lehetséges nem?

Akaratlanul is felrémlik ahogy indulás előtt Lysander a hátára göndörödve nyújtózkodott, pocakját nyújtva felém. Mintha csak azt mondta volna, "gyere simizz meeg". Na persze, akinek van macskája, tudja, hogy ez egy hatalmas csapda, és abban a pillanatban, hogy hozzáérnék a pocóhoz, már karmok és fogak állnának ki belőlem, macskának álcáztt tűpárnában végződve, de mindezektől függetlenül, bármikor szívesen ugrom ha simiért kuncsorog. Igen, ezért van folyton összeszabdalva a kezem, pontosan. De hát ha egyszer aanyiraa cukii!
- Nem igazán lehet kényszeríteni rá, hogy elhagyja a körzetet, de leges legkésőbb a tanév végén kicsempészem neked - szólok át vigyorogva, elűzve a fejemből azokat a képeket, amiket a kivivetel ellen tiltakozó cicó vonz a fejembe. - Az úgyis hamar eljön. Na meg persze a vizsgaidőszak! - izgalommal gondolok a felmérőkre, hiszen nehéz vetélytársat kaptam Márk személyében, nem szabad hagynom, hogy jobban teljesítsen, vagy egy életen át hallgathatom ahogy az orrom alá dörgöli. Még zsémbes nagypapaként is.

- Ööhhm, annyira nem... - nyöszörgök válaszul a kérdésre, hiszen... Hiszen nem idéz túl sok jó emléket fel bennem ez a szó, elég csak a navinés bulira gondolnom. A veszekedés Junnal, a féltékenykedésem Bence iránt... Hát, nem, azt hiszem, ha ez a buli, akkor határozottan nem az én stílusom.

Persze, a témákat lehet fokozni, és a lány bele is trafélt a következő kellemetlenbe. Jaapp, pályaválasztás. Bah. Hogy miért mindenkinek ez a gumicicája?
- Egyezzünk meg, hogy nem teszed fel többet ezt a kérdést - horkanok fel, majd borzongok meg gyors egymás utánában. - Aktívan keresem, hogy mit szeretnék, egyelőre nem túl nagy eredménnyel... Na és te?
Mármint, persze, van egy csomó ötletem, a baj az az, hogy talán túl sok is. Mentős, tűzoltó, átoktörő, gyógyító, tanár, pilóta, kertész, boltos... Túl sokmindenből válazthatnék, így talán nem is olyan csoda, de elborzaszt a témakör.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

- Köszi, hogy csatlakozhattam - vigyorgok át a másik lányra, ahogy kicsit elészaladok, majd lelassítva bevárom. Furcsa lehet neki, hogy ide-oda szaladgálok mikor már eleve kocogunk, de nem bírok magammal, izgatottan változtatom a tempót, arra azért figyelve, hogy neki ne kelljen igazodnia hozzám. Mióta csak a talajról figyelem a kviddicsedzéseinket, rengeteg felesleges energiám gyűlt össze, így úgy döntöttem, hogy edzésben tartom magam, és futni kezdek. Egyedül azonban tutira elunnám magam, így megkérdeztem Laurát, akiről egyébként is tudtam, hogy szokott futni, nem tarthatnék-e vele. Hát, mint a mellékelt ábra is mutatja, nem mondott nemet.
Jólesően nyújtóztatom ki a lábaimat amikor egy rövidebb részen határozottan begyorsítok. Pár méter után hátrapillantok, és lassítva sorolok be Lau mellé, ezúttal a másik oldalára. Fecsegek neki össze-vissza, mint akinek jobb dolga sincs, és a hosszú kihagyásnak köszönhetően egyszerűen hiába érzem hogy fáradok, valahogy mégsem fáradok el igazán.

Amikor végül megállunk, csípőre tett kézzel pillantok körbe a hajnali réten, majd amikor úgy ítélem meg, hogy a lihegésem kicsit alább hagyott, a lány felé fordulok.
- Szeretnék mutatni valamit, velem jössz egy kicsit? - kérdezek rá egyenesen félrebiccentett fejjel, majd ha követ, megindulok a fák felé. - Itt van rögtön - szólok hátra, majd nagyjából a harmadik-negyedik fasor mögött, ahol már elég sűrű a lombozat ahhoz, hogy nappal is árnyékos legyen az aljnövényzet, megállok egy alacsonyan fűbe szúrt piros-narancssárga napernyő mellett. A tetéjere egy picit már szétázott papírdarab van feltűzve, körülötte pedig rengeteg földbe szúrt fa evőpálcika. A cetlin "NE GYERE KÖZELEBB, NE BÁNTSD, EZ FONTOS!!" felirat díszeleg, és bár itt-ott elmosódott a tinta, én ki tudom venni, elvégre én írtam oda. A tetején csillog a hajnali harmat, de ami még jobb az az, hogy alatta is.
- Tadaaam - fordulok színpadiasan Laura felé, majd mivel ebből valószínűleg semmit nem értett meg, hozzáteszem - bemutatom minden idők legkirályabb harmatgyűjtési módszerét.
Azt elfelejtem hozzátenni, hogy ugyan miért is kell ez, de... De mégiscsak Masa vagyok vagy mi a szösz, aki ráadásul eléggé izgatott az elkészítendő bájitalom miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Nem igazán tűnik fel, hogy húzódozva követ a fák közé. Ha észrevenném, hogy ez számára ijesztően hathat, akkor valószínűleg beavatnám már ott, vagy legalább annyit mondanék, hogy harmatot megyek gyűjteni. Még a végén azt hiszi nekem, hogy én itt csapdába vezetem, vagy valami akromantulafészekbe. Bah, pókok, utálom a pókokat.
Akkor pillantok rá, amikor már elmosolyodik a látványon, így aztán tényleg semmi nem tűnik fel a zavarából, vagy abból hogy esetleg nem szívesen tartózkodik az erdőben. Vigyorodom tovább szélesedik ahogy visszakérdez, ezzel együtt kéri, sőőőt, mi több, már szinte könyörög azért, hogy beavassam a titokba. És hát naná, hogy nem hagyhatom ki ezt az alkalmat, leszek én olyan kegyes és elárulom neki, csillapítva szomjúságát. Na jó, dráma off vége.
- Ez itt az animágiához kell - bólintok határozottan, rápillantva az ernyőre, és az alatta köröző harmatgömbre, majd Laura. Mi? A harmatgömbre? Egy pillantás alatt kuporodok le a napernyő elé, és kissé ijedt pillantással szemlélem a gömböcöt. - Ez meg mi? Ez valami direkt animágiás dolog? - a hangom kezd kicsit kétségbeesettbe átmenni, de ahogy visszapillantok a lányra, leesik a dolog. Elkerekedett szemekkel és a felismeréstől világos arccal kezdek bólogatni.

- Ezt te csinálod? - meredek rá csodálkozva, majd ha beigazolódik a gyanúm, előszedem a kis ezüstkanalat (Kedvestől kölcsönkérve, kifejezetten körültekintően kezelendő!), és ide oda kapkodva a tekintetemet agyalok valamin. Mármint... Vajon az is szabályos, ha a már összegyűjtött gömböcskéből veszek ki egy kanálnyit, vagy ténylegesen egyesével kéne lekapargatnom a levelekről? Hát a recept elvileg nem ír plusz megkötést... Szóval miért is ne?
- Eredetileg egy kanálnyit akartam összegyűjteni - majd előhúzok egy sötétített üvegű fiolát is, és megmutatom - ebbe, de ha esetleg megengeded, hogy a kis gömböcből szedjek egy kanállal, az jelentősen lerövidítené a procedúrát...
Reménykedve nézek fel a napernyő mellől, vágyva egy helyeslő válaszra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Jaa, hogy ezt eddig nem említettem meg? Hupszikácska.
- Neeem, dehogy, ez a bájitalhoz kell, állatfüggetlenül mindenkinek meg kell csinálnia - vigyorgok rá, oda se pillantva megpöckölve egy kis pálcikát, amiről így lerezdültek az apró cseppecskék. - És igen, már lassan a végéhez közeledek - emelem fel fejem büszkén, csak hogy aztán megvonjam a vállam.
- Még nem lehet tudni. Persze fantáziálni szoktam róla, legutóbb az jutott eszembe milyen menő lenne egy cápa vagy egy bálna, de majd kiderül.
Majával még egy tesztet is kitöltöttünk valamelyik hajnalban, hátha megvilágosodunk, de igazi eredményt úgyis csak az első átváltozást kapunk majd. Bencének sem meséltem a dologról, szeretném majd meglepni, csak mielőtt kitalálom a pontos hogyanokat, nem lenne rossz tudni hogy a tóhoz csaljam-e ki, vagy én is be tudok-e slisszolni hozzá meglepiként. Ha mondjuk valamiféle kis bogárrá változnék, észrevétlenül repülhetnék be az eridon körletébe, és akár azzal is kelthetném, hogy felette lebegve visszaváltozok, és úgy huppanok rá. Muhaha, tuti kiugrana a szíve a helyéről. Na persze azt a ruhás bűvölős bűbájt még meg kell tanulnom, nem szívesen találnám magam egy fiúszoba kellős közepén meztelenül... Öhmm, na ugye.

- Nem kell - habozok egy pillanatra, ahogy gondolkodom. - Vagyis igen, de inkább nem, igen... Nem... Nem tudom. Ne érje fény és akkor szerintem okés így - bizonytalan vagyok, vagy talán mégsem? Zavar hogy nem tudom kizáró tényező-e az elemi mágia használata a gyűjtésnél, de hát ha nem volt odaírva hogy nem lehet... Akkor elvileg lehet. Remélem, különben jöhetek ki még egyszer, és még az is lehet, hogy lecsúszom az ehavi teliholdról. Oh noooo.

Újabb kérdést tesz fel, mire hümmögve pillantok a kezemben tartott üvegre, a kanálra, majd a vízre, és megint az üvegre. Igazából, csináljuk.
- Hát akkor ha belebegteted az üvegbe - húzom ki a dugót - azt megköszönöm. Ki tudja, lehet van még aki még nem gyűjtött be harmatot. Mondjuk azért meg kell kérdezzem Kedves bácsit, hogy biztos jó lesz-e így, de maximum visszajövök kanalazgatni - vigyorogva tartom felé az üveget, majd ha megtelt, le is zárom, és hogy minél kevesebb fény érje, az övtáskámba is süllyesztem. Majd kimérek egy ezüstkanálnyit a főzetbe, szerintem annak is működnie kell... - eskü nem ezért hívtalak amúgy magammal, csak büszke voltam az installációmra.
Fejemmel vigyorogva bökök a harmatparadicsomom felé, amivel úgy néz ki forradalmasítottam a bájital eme hozzávalójának beszerzési módját. Tuk. Forradalmasítottuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

Bólintok, hogy vettem, lezsírozva, könyvtár előtt háromkor, teljesen tökéletes. Még egy feltartott hüvelykujjat is kap, ahogy picit eltávoodva suhanunk egymástól, ordibálni pedig nincs kedvem az éjszaka közepén. Megpróbálom memorizálni magamban, nehogy elfelejtsem neki egyszer bemutatni Lysandert, hamár ennyire érdeklődik iránta, így hát valahová két bűbáj és egy konstelláció mellé ez az infó is megőrzésre kerül. Debbie, Lysander, Lysander, Dana.
Kényelmesen, lazán a seprűre simulva nevetem el magam DanaDebbie vizsgaidőszakkal kapcsolatos felkiáltásán. - Nem lesz baj - bíztatom könnyedén, igyekezve nem gondolni az íróasztalomon sorakozó tankönyvekre. Szándékomban áll jól levizsgázni mindenből, szóval még késztetést is érzek rá hogy a köteteket bújjam, azonban a kviddicses felkészülés és a járőrködés mellett eddig  mindig csak arra volt időm hogy a következő órára felkészüljek. Miután lemegy a piros-kék meccs, majd több időm lesz készülni, így nem is aggódom, ha nagyon kicsúszom az időből max nem alszom vizsga előtt és akkor paszírozok mindent a fejembe. Sose tudom, hogy működne-e ha nem próbálom ki nem igaz?
- Háát nem is tudom, nem igazán vagyok bulis típus - igyekszem hárítani finoman a meghívást, majd elgondolkodom a zene-kérdésen - nincs igazán egy stílus szerintem... Azt hallgatom ami megtetszik igazából.
Sosem értettem miért kell behatárolni a műfajokat, ha most azt mondom hogy szeretem teszem azt a heavy metalt akkor meg máris furán néznek amikor az ABC dalocskát dúdolászom Majával a prefektusiban. Mármint... Természetesen... Ez nem szokott előfordulni, hm.

Élj a mának, ne a mamának... Kezdem el dúdolni magamban rögtön a dallamot, amit DebbieDana utolsó mondata juttat eszembe.
- Ugyee - bólogatok, hogy teljesen egyetértek vele, majd visszalendülök kicsit lógni, mert annyira de annyira élvezem ahogy a vér a fejembe áramlik, miközben a menetszél meg a hajamat csapkodja. Denis erre mondaná, hogy "hülye vagy kiscica". Awwh, van egy saját Denisem a fejemben!
Eltöprengek a kérdésén, mert azért erre mégsem illik csak úgy rávágni a választ, de mivel sokadik gondolatom is ugyanaz, nyugodt szívvel repülök a lányhoz újra közel.
- Igen, mondhatni teljesen, nagyon imádom a házamat, de igazából bárki mással is elvagyok - engem is boldoggá tesz hogy ezt mondhatom, nem is kérdés. - De megértem, biztos nem lehet egyszerű barátkozni a rellonban - újabb csali, harapj rá, harapj rá! Tényleg, vajon ha egy halacska lenne az animágus formám, könnyebb lenne beugratni, vagy ilyesmire ez nincs hatással? Mondjuk úgyis csak egy szinoníma, de... Mi van ha van valóságalapja? Nos, azt hiszem ez tipikusan olyan dolog, amire nem fogok rákérdezni Kedves bácsinál.

Ekkor halk (mármint igazából hangos, de a menetszél és a távolság miatt halk) kattogás-csipogás jut el a dobhártyámig, és miután beazonosítom, hogy ez bizony a homokóra lesz, megindulok felé. - Gyere, úgy néz ki letelt a tíz perc! - szólok át a lánynak, és remélem most már szófogadóan követni is fog. Újra elkezdek gondolkodni a lehetséges büntetéseken, majd a homokóra mellé érve egy koppintással elhallgattatom azt, mielőtt bárki más meghallja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Felcsillanó szemmel fogadom hitetlenkedését és rázom meg a fejem.
- Nem-nem, tök bóvli az egész - vigyorgok rá, és süt az arcomról, hogy élvezem a bizonytalanságot. Mekkora király már, hogy egyszer csak nem én leszek, aki mégiscsak én lesz, de közben én nem is tudom meg mi, csak majd ha visszaváltozom. Ühm, kivéve persze ha kapok egy tükröt, vagy valaki rámnézve felsikít, hogy ááá egy póók. Uh, na nem. Ha pók leszek, soha soha soha de soha többet nem leszek hajlandó átváltozni. Ah-am.

Értem mit mond a bálnával, de attól még első gondolatra viccesnek hangzik.
- Jó-jó, de hát akkor mondjuk minden reggel ugrok egy fejest a tavacskába. Igaz, hogy sok hasznom nem lenne úgy, akkor már inkább kéne valami olyasmi ami mondjuk a járőrözésben hasznos, de viccesnek szerintem vicces lenne.
Elgondolkodva simogatom az állam mint ahogy a detektívek szokták, próbálom elképzelni vajon mennyire öntene ki a tavacska, ha a közepére ploccsanna egy Masabálna. Kicsit vagy nagyon? Közepesen vagy nagyon? Nagyon vagy nagyonnagyon? Eh, inkább hagyjuk is. - Ha így alakulna, majd sokat lézengek körülötted, és megfizetlek, hogy csinálj nekem vízbubit - somolygok rá, természetesen csupán viccelve. Persze, hiszen ingyen nem Masa, nem.

Ámulva-bámulva figyelem ahogy ügyesen beleterelgeti a vizet az üvegcsébe, profin kikerülve minden lehetséges napsugarat, így a víz "fénytiszta" marad. Nem is értem ezt amúgy, hogy miért fontos... Mármint mi változik attól a vízben, hogy napocska is érte? A muglik tuti lehülyéznének ezért minket, hiszen a víz csak víz, mit számít egy kis fény. Boldogan dünnyögve zárom rá a fiola tetejét az üvegre, picit meglögybölöm, hogy megbizonyosodhassak róla, nem folyik, majd a hasitasiba csusszantom. - Köszönöm, most sokat segítettél, nem egyesével kellett felkanalazzam a cseppecskéket - állok fel, és nézek hálásan a lányra. Első reakcióként odaugrálnék hozzá és jóóó szorosan megölelgetném, de tisztára le vagyok izzadva, úgyhogy inkább nem teszem. Elhatározom, hogy ezért egészen biztosan sütök neki valamit, és igyekszem tartani magam a recepthez is, nem pedig kísérletezni. A saját receptjeim általában nem szoktak nagy sikert aratni, de azt szeretném ha a lány tényleg örülne, mert én is örülök, úgyhogy... Lehet most mellőzöm a csirkemellkockákat a csokitortából.
- Szólni fogok, mondjuk nem hiszem, hogy a közeljövőben animágiára adom a fejem - kacsintok rá, majd nekilátok összeszedni a cuccokat a földről. Egyesével kihúzkodom az evőpálcikákat a napernyő alól, és az övtáskába rejtem, mikor szöget üt a fejemben egy gondolat.
- Egyébként nálatok nem így van? - kérdezem lassan, leseperve a sarat a pálcika végéről. Lehet ennyiből nem jön rá mire gondolok, hiszen a téma is rég elévült azóta, de ez fel se tűnik. Kicsit követhetetlen tudok lenni, tudom. Bocsi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

- Nekem könnyű, mert szinte minden érdekel - vonok vállat miközben ismertetem az indokot miért nem buktam még meg. Jó, mintha a reptan nem sikerült volna olyan szépen elsőben, de nem véletlen mondtam, hogy maga a tantárgy nem a kedvencem, inkább a gyakorlat jön be. Ha nem lennék érdeklődő, a szétszórtságomnak hála ki tudja egyáltalán az elsőn túljutottam volna-e.
- A pizsiparti már jobban hangzik - somolyodok el nem létező bajszom alatt, és már látom is magamat ahogy belopódzom egy ismeretlen területre, a navinés hálókörletbe. Vagy a rellonosba, mondjuk ott már jártam.
- Pontosan - bólgatok, hogy értem hogy gondolja a zene-kérdést.
Bazsalyogva igyekszem az elhangzott mondatokat egy rellonos illetve egy navinés szájába adni, és nekem azért jobban illenek az utóbbihoz. Persze nem azt mondom hogy egy rellonos ne szerethesse az embereket (Dia is nagyon szereti őket a pletykák alapján, na nem mintha ez nekem baj lenne, ki vagyok én hogy beleszóljak), dee... Akkor is. Azért továbbra sem veszem készpénznek a dolgot, ember vagyok, ráadásul Masa, így nagyon is benne van a pakliban hogy tévedek. Azonban mielőtt reagálhaték, lejár az időnk, és így megindulunk a homokórához.

Megkönyebbülten látom, hogy ha csalódottan is, de szófogaóan leszáll mellém a földre. Gyorsan visszaviszem seprűinket a szertárba, és rászórok egy colloportust, hogy legalább a látszat meglegyen, ha valaki más is repülni kíván ma este, és mire visszalépek a lányhoz, egy cetlit nyújt felém. Pillanatok alatt átfutom, majd egy mosollyal zsebre vágom.
- Köszi az őszinteséget, ott leszek - esik jól, hogy végül tisztázódott a rejtély a fejemben, és vissza is fogom magam kicsit a büntetéssel. 5 versszakot kapott volna alapból, 10-et a repülés miatt, de most a hiszti hanyagolásáért és az őszinteségért ezt lecsökkentettem 7-re. Hogy hét mire?
- Nos, akkor adok két hetet, hogy írj nekem egy 7 versszakos verset egy tanárodról, akinek a legjobban unod az óráit, és elhozd nekem.
Ha már valamit adnom kell, szeretek kreatív dolgokat kitalálni, sokkal több értelmét látom ennek mintha felsúroltatnám vele a bejárati csarnokot.

Ha összeszedte minden cuccát megindulunk a kastély felé, továbbra is beszélgetve. Kastélyon belül ugyan visszafogottabb hangon cseverézünk, de elkísérem a körletük bejáratáig, megvárva, hogy behúzódjon. Még trázsálok pár percet, hogy fülön csípjem ha ismét kimerészkedne, majd mikor csak az álmosan szuszogó kastély hangait hallom, léptek csosszanását nem, visszaindulok a hozzám tartozó folyosórészek felé, remélve hogy ma már nem akadok bele másba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Színpadiasan kapom magam elé kezeimet, megdöbbent arcomat félig eltakarva velük.
- Hát ennyit híztam? - sóhajtok nagyot, majd egy képzeletbeli könycseppet is letörlök szemem sarkából. - Naah, csak viccelek - vigyorodok el, legyintve. El is nevetem magam, de abban már a másik lány keze van, fejemet rázva kuncogok az elém festett képen.
- Képzeld el micsoda riadalom lenne belőle ha valaki hajnalban egy medvével nézne farkasszemet az alagsorban - csak képzelődök, vagy egy gonosz kis mosolykezdemény csücsül a hangomban? - zseniális lenne.

Elgondolkodok rajta, hogy eláruljam-e sütisütési szándékaimat, de amikor folytatja beszédét, inkább úgy döntök megtartom magamnak. Vajon ő melyik típus lehet, a csokis vagy a gyümölcsös? Fhú, majd oda kell figyeljek mit eszik desszertnek. Max zaklatónak vagy furcsának néznek amiért a válla felett lesem mit szed magának, de hát istenem, a jó dolgokért áldozatot kell hozni.
- Na, azért a díjjazásra még visszatérünk, ha tényleg szükség lesz rá - kacsintok rá, még mindig felspannolva a korai testmozgástól. Fura, mert alapból fel nem kelnék ilyenkor, aludnék délig, de most vagy a társaság, vagy a futás miatt, de kifejezetten jól esett.
- Áh igazából akkor nem kellett volna teletöltenem, szóval pár óra alatt végeztem volna - vonok vállat, mintha csak valami kis semmiségről lenne szó. Mit nekem az, vizes fűben az árnyékban ücsörögni pár órácskát? Még jó, hogy nem alkonyatkor kell szedni, akkor megennének a szúnyogok.

Elgondolkozó merengésemből Lau hangja térít vissza, és kezdem kapisgálni, hogy hát ennek így megint nem volt túl sok értelme. Egy pillanatig csak tátogok, kezeimmel gesztikulálva, amitől a helyzet kísértetiesen hasonlít a múltkori esti találkozásunkhoz. Pedig most nem eltitkolni szeretnék előle valamit, csak megpróbálni megfogalmazni amire gondoltam.
- Hát izé, szóval az elemi mágia - kezdek bele végül döcögve - ott sem tudni hogy azok vagytok amíg meg nem jelenik, nem? Azt meg pláne nem tudni, hogy melyik fog. Mármint ha én most elgondolkozom azon, hogy milyen elmem lenne, lehet, hogy azt mondom, hogy tűz, de attól még holnap kiderülhet, hogy ha ebédnél rámborítják a forró levest, földrengést okozok a hátsó kertben. Érted.
Persze nehéz elmagyarázni, mert ott duplán lutri az egész, hiszen azt sem tudod, hogy ott szunnyad-e egyáltalán benned a képesség, amíg meg nem jelenik, mi pedig választhatunk, de... Nem tudom, valamiért hirtelen jó ötletnek tűnt párhuzamot vonni a két dolog között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Gyermek felnőtt kedve hóó édes élet Jariboo... az untig ismert rigmusokat dúdolászva szedem kettesével a fokokat, a szélben lenegedező vörös hajú lány felé. Mármint nem a lány lengedezik, hanem a haja, na.
- Szióka - huppanok le mellé, vállammal megbökve vállát, kezemmel megsimítva kezét. Nem is igazán távolodok el, bensőségesre hagyom a távolságot, miközben tekintetem már a pályát pásztázza. Nem ritka ez a közvetlenség nálam, de a mellettem ülő még ebben is különleges. Persze nagy kincs az az embernek, ha egy szinte ikertestvéreként jól ismert ember tér vissza a mindennapjaiba hosszú kihagyás után, nem is tagadhatnám le mennyire örülök, hogy újra itt van.
- Izgulsz? - pillantok le elfehéredni készülő ujjperceire, majd lenyúlva finoman leválasztom őket és tenyereim közé fogom. Bátorítólag simítok végig rajta többször egymás után, majd felállok, és lassan, de biztosan, őt is megpróbálom felhúzni.
- Nem lesz semmi baj, bízz bennem - mosolygok rá lágyan, megkímélve őt mindenféle vicctől, poéntól, pattogástól. Vele sosem viselkedtem teljesen úgy mint a többiekkel. Érzékeny, így én is óvatosabb vagyok, de nem kényszerből, hanem egyszerűen ezt váltja ki belőlem. Mellette megnyugszom kicsit, elengedem magam, merek szomorú, bánatos, lehangolt, vagy akár kétségbeesett is lenni. Most azonban ilyesmiről szó sincs, vidám vagyok, könnyed, lebegős vidám, és ez sugárzik is rólam, miközben magabiztosan várok, hogy eldöntse ad-e nekem, és ennek az egésznek egy esélyt, vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Besárgítom a bulit
Uralkodó Unikornisok x Szertelen Szfinxek meccs előtti napon, illetve aznap, közvetlenül a meccs előtt

Egy tojás, két kavarás, a lisztet átszitáljuk, belerakunk egy kis reszelt citromhéjjat, meg hozzákeverünk egy csipet porlasztott durrfarkú szurcsók  köldökzsinórt, három keverés jobbra, négy balra, porcukor, kakópor, és egy 5-6 csipet fű. Igazából, beledobok egy marékkal, miért is ne. Furi egy recept, de azt írja garantált hangulatfokozó, meg nyugtató, meg ilyenek, szóval igazából úgy vagyok vele miért is ne? Most nem fogok én ebből nagy felhajtást csapni, gyorsan megsütöm, pikk pakk kész is, a többieknek meg biztos jól fog esni így a nagy meccs előtt. Még mindig morcos vagyok azért egy kicsit, hogy beraktak cserének, de még jobban zavar hogy Nyálka lép majd pályára. Hupsz, ez bennfentes infó lett volna? Ajjaj, meg kell tanulnom becsukni a számat.
Szóóval végül nem is olyan nehéz a dolog, elkészülök, a mosogatást pedig áthárítom Márkra, beállítva a dolgot büntetőmunkaként, amiért már megint rámküldött a kh közepén egy rictumsemprát. Muhaha.

[...]

- Sziasztook - robbanok be az öltözőbe Maja lelkesítő beszéde közben, majd egyesével végigsétálok mindenkinél, és a kezébe adok egy-egy termetes kocka sütit. Igen, még VZR-t is kényszerítem, hogy megkóstolja, nincs itt kecmec, ez jó szerencse süti, a kviddicshez szerencse kell, esznek, kész. Punk-tum. Nyálka orrát befogom, amikor ellenkezni kezd, és úgy nyeletem le vele a sütit, mert én ilyen rendes vagyok, hogy hozok neki is. Értékelje. Csendben. A többiek gyanúsan vizslatják miközben Nyálka fulladozik (megveregetem a hátát, tök jó fej vagyok), majd visszatérnek a megbeszéléshez, lábamat lóbálva én is elrágcsálok egyet. Fura íze van, nem értem miért kellett bele a fű, néhány egészben maradt szál például tök nem gusztin lóg ki a kockákból. Sima gyep, tudjátok. Az a közönséges gyep fajta fű.
Először csak magamon veszem észre a változást. A kezem egyre sárgább színt vesz fel, majd ahogy körbenézek, látom, hogy ezzel más is így van. Lehet valamit félreolvastam a receptben?

//No para, a sütinek nincs semmilyen hatása, max undorító, de cserébe legalább nagyjából az egész kviddicsmeccs alatt mindenki élénksárga színben pompázik. És igen. Tényleg a sima fajta fűről van szó.//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Tipikus reakciót vágok le a bébifóka hasonlatra, szemem elkerekednek, szám pedig olyan bárgyú vigyorra húzódik, hogy egy nevető babapofi hozzám képest smafu. Ha a sebességet nem számítjuk, akkor Villámra is hasonlít az arckifejezésem (Zootropolis), úgyhogy a lánynak nincs nehéz dolga ha szórakozni kíván rajtam.
- Okés - vigyorizok fel rá, legyűrve a késztetést, hogy brummogjak is egy sort. Nem Masa, azt majd legközelebb, egyszerre elég ennyi állat ide.

Kifejezéstelen arccal pillantok fel rá lassan. Bár úgy tűnhet, nem, nem ideges vagyok amiért ki akarja önteni a harmatot, és összeszedetni velem, de igazából még tényleg, csak ideges sem, egyszerűen csak...
- Laura... - kezdek bele megfontoltan, baljósló hanghordozással - Juhász Laura - tetézzük a dolgot kérem, úgy minden viccesebb - te... - itt megtorpanok, fejem ingatva kezembe hajtom, majd hirtelen felpattanva lépek közelebb.
- Tudunk ilyet játszani, és ezt csak most mondod?! - hangerőm egyre fokozóik, ahogy izgatottságom és jókedvem végre engedem, hogy arcomra is kiüljön. Ez jobb mint amikor a buborékfújó kis bubijait kell elkapkodni, szent leprikón! És eeerről nekem nem szólt? Úgy ugrálnék itt neki mint Aang Momója a legyek után, és neeem mondja? Na szép, na szép. Gondosan becsomagolom az üvegcsét, és csak állok meredten. Reflexből válaszolgatok mindenre, kérdezgetek, az elemi mágiás fejtegetésére meg bólogatok. Igen, megértem, én is valmi ilyesmire akartam utalni azt hiszem.
- A levegő jó, olyan lennél mint Aang és Katara egy személyben - még mindig le vagyok kicsit ragadva mióta Momo ugrál a gondolataim között. Megrázom a fejem, hátrálok egy lépést, kisterpeszbe állok, karjaimat kitárom, eszelős vigyorral az arcomon.
- Kérek olyan vízgömböcöket - igen, jól sejti mindenki, nem tudtam túltenni magam a dolgon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Boldogan ölelem vissza, kezeim végigsimítanak a hátán, arcomat hajába temetem, miközben hümmögve viszonzom a köszönést. Vöröses tincsek úsznak be látómezőmbe, és nekem ugyan nem sürgős az elszakadás, szeretek odabújni másokhoz. Végül aztán csak szétválunk, hiszen dolog van ám, fiatal még a mai nap, de nekünk sok teendőnk van hátra.
Félrebillentett fejjel figyelem a bátortalan kis füllentéseket, de nem szólok semmit. Nem zavar, hiszen egyértelműen látszik mi az igazság, és tudom, hogy nem változna attól ha tovább győzködném, így inkább kénytelen leszek megmutatni neki, hogy nincs mitől tartania.

Magammal húzom hát le, be a szertárba ahol felkapok két seprűt, majd ki a szertárból, egész a pálya széléhez. Tiszta az ég, bár fúj a szél, de alig vannak a pályán, jóformán miénk az egész.
- Persze, nem doblak be a mélyvízbe - mosolygok rá, majd a falnak támasztom a seprűket, Rizának pedig intek, hogy jöjjön beljebb pár lépéssel, el a faltól. - Nem hiszem, hogy a magasság lenne a legfélelmetesebb, de ne aggódj, egyelőre még nem megyünk fel. - Zsebemból előhúzok egy apróra zsugorított gumilabdát, majd egy pálcaintéssel és a megfelelő varázslattal hipp-hopp eredeti méretére növesztem. Kényelmesen meg lehet markolni, nincs keményre fújva, így a fogása is jó. Piros, fehér pöttyökkel, kis aranyos, otthonról hoztam magammal. Fejem felé emelem, majd ha úgy látom, hogy felkészült rá, hogy felé fogok dobni, megcélzom, és átpasszolom hozzá a lasztit. Nem erősen, igazából szép íve van. - Innentől csak fél kézzel - szólok rá, ha kettővel kapja el, majd példát mutatva gyengébbik karom hátam mögé rejtem, miközben másikat megemelem, kérve a passzt. Hátrálok pár lépést, ezzel tovább növelve a távolságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Nyelvet öltök, mert ez a válasz aaannyira tipikus. Miért kérdeztem volna, de komolyaan... na mindegy. Még talán szememet is megforgatom, mert hiszen ez kéész komédia, majd nem foglalkozom tovább vele, már így is elég színpadiasan lereagáltam mindent. Nyüff.
Visszapislogok a kérdésre, majd félrebiccentett fejjel kérdezek vissza.
- Aang? Sokka? Katara? Utolsó léghajlító? Avatár? Egy mugli mesesorozat amiben mindenféle idomárok vannak - a felsorolást és magyarázatot addig folytatom amíg értelmet nem látok csillanni szemében. Egy idő után ellenkező esetben is elhalkulok, majd felteszem amit az elején kellett volna - ismered?
Hiszen nem végzett diákokról, pláne nem elemisekről beszélek én, csak egy rajzfilmről amit nagyon szerettem, és szeretek most is. Jó dolognak tartom, hogy vegyes családból származom, így mindkét világot ismerem valamennyire, bárhol tudok boldogulni a varázslók és varázstalanok között egyaránt. Azt azonban nem tudom a lány milyen családból jön, de eszembe sem jut megkérdezni. Ha netalántán egy igazi jó aranyvérű család gyermeke lenne az megmagyarázná miért nem ismeri... de igazából általánosban is volt akit nem érdekelt, szóval itt nem a mágia-nem mágia a legfőbb kérdés. Azért azon eltöprengek, hogy lehet-e köze bármilyen varázslódinasztiához. Jó, mondjuk azoknak ilyen fura nevük szokott lenni nem? Ipszilonra végződnek, olyan betűket tartalmaznak amiket nem is ejtünk ki, hosszúak és bonyolultak, nem pedig... Juhász. Az olyan kis egyszerű, bár igazából mindegy is ez most.

- Aztapaszta - nyúlok felfelé a pillanatok alatt elkészült bolygórendszerhez. Finoman végigsimítok az egyiken, ami talán a Mars lehet, majd megpöckölöm a Napot is, ami után úgy csinálok mintha megégetett volna. Először fel sem fogom kérdését, annyira belemerülök, hogy megpróbáljam megenni a Vénuszt. Viccesen nézhetek ki ahogy a fogamat csattogtatva forgok körbe körbe, mondhatjuk úgy hogy bolygóközi pályán, majd egyszer csak megszűnik a szabályos rendszerük, és a jól ismert aranylabda bukkan fel sok-sok példányban. Ezeket nem próbálom már szájjal elkapni, ismét csak kezeimmel kapdosok utánuk.
- Hát - ugrok egyet, hogy elérjem a magasra küldött labdát - egy hónapig mandragóralevelet tartottam a számban - hopp - azóta minden reggel és este szavalok - hopp - most ugye - hopp - harmatot gyűjtök - hopp - kell még valami báb, meg egy kis ez az.
Összehúzott szemekkel meredek a velem kibabráló labdacsra, amit sehogy sem tudok elkapni. Még ha hozzá is érnék, sem biztos hogy megérezném, de ez nem is jut eszembe. - Naaaaaa - kérlelem a lányt, hogy had játsszak én is most egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Gyanútlanul dudorászva érkezek meg a kviddicspályára, utamat pedig rögtön a szertár felé veszem. Seprű pipa, a könyv a helyén, azonban a gyakorlógurkóknak se híre se hamva. Bosszúsan fújok egyet, hajamat hátratúrom arcomból. Még fel se kötöttem, mert először csak egy kis labdasimogatást terveztem, így úgy vagyok vele, hogy még ráérek. Lebigyesztett szájjal somfordálok ki a pályára és nézek fel. Mindkét gurkót használják, de az egyiket csak egyedül, így hát úgy döntök először nála próbálkozom be. Több ember, kevesebb siker, tiszta logikai zseni vagyok, nem?
Kicsit húzódozva vetem át lábamat a nyél felett, miközben mély lélegzetvételekkel igyekszem megnyugtatni magam. Kicsit billegősen rugaszkodom el a talajtól, bizonytalanságomat pedig a seprű is megérezheti, mert egyelőre csak egy helyben remeg. Na jó. Reszketve fújom ki a benntartott levegőt, majd egy rövid nyüsszenés után megacélozom magam, és előre dőlve indulok el a magányos alak felé. Pár méter megtétele után már nem látszik habozás a mozgásomon, egész magabiztossá válok mire lefékezek a lány mellett.

- Szia! - kiabálok neki oda integetve, miközben bevédi az utolsó bábut is. Közelebb merészkedek ha úgy látom észrevett, de tisztes távolságot tartok, nos... kínos nem kínos, a vaslabda miatt - elvileg lefoglaltam magamnak valamelyik gyakorlógurkót - kezdek bele bizonytalanul mondókámba, elnyújtott szavaim azért alég hangosak hogy elérhessenek a lányig. Nem ismerem fel, amikor játszott igazából csak elmosódott foltok jutottak el hozzám, így fogalmam sincs ki ő mi ő. Nem igazán tudom hogyan folytassam a mondatot, kérdőre vonni sem szeretném, mert... nem tudom, az olyan kínos, én ilyet nem csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Hajamba belekap a szél, ahogy a határozottan megküldött gurkó után fordul a fejem. Igazából talán még pislogok is párat hogy magamhoz térjek, és a másikra tudjak koncentrálni. Szép ütés volt, és hiába a gyakorlógurkó, azért nem lettem volna az útjában. Nnaana, rossz gondolatmenet, rossz gondolatmenet, a labda nem engem bánt, a labda jó barát.
Számat rágcsálva gondolkozom mi legyen, hogy legyen, feladjam-e, vagy harciaskodjak. Azt mégsem akarom rávágni, hogy "köszi, észrevettem", meg igazából egész eddig fel sem merült bennem hogy késtem volna. Csak magamban akartam kijönni ütögetni, a labdát lefoglaltam, miért aggódtam volna pár percen? Jó, lehet nem olyan pár az a pár, de olyan sok se lehetett. Elszontyolodva dobolnak ujjaim a seprű nyelén, ütőmet bánatosan lengetem, mint ahogy szomorú kiskutya a buksiját szokta. A helyzetet megoldása nem tőlem érkezik, a szavakra azonban vidám csillogás költözik szemeimbe. Egy picit mintha már el is kezdtem volna fordulni, hogy lemegyek - továbbra sem igazán rajongok a konfliktusokért.

- Örömmel, köszönöm! - vágom rá magabiztosabban mint amúgy okom lenne rá, meg is feledkezve aprócska gurkófóbiámról. Ütős kezem izgatottan emelkedik fel, és rázok párat a csuklómon - nem egy király bemelegítés, de mondjuk hogy most megteszi.
- Egyébként Masa vagyok - szúrom még hozzá, majd ha nem mozdul rá, én fogadom a visszatérő vasat, szinte oda se figyelve. Nem megy messze, csak fél kézzel-fél szívvel ütök bele, de arra pont elég az idő, hogy felocsúdjak mit csináltam. Öh, hát azt hittem ez nehezebben fog menni. - Mire gondoltál pontosan? - kérdezek azért vissza, még mindig kicsit kábultan pislogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Nem túl szép csípőből feltételeznem, hogy mindenki ismer mindent amit én, de általában csak úgy megtörténik, mint most is. Vele bólintok, szinte észre sem veszem, hogy így reagálom le mozdulatát. A múltkor amikor már nagyon-nagyon-nagyon fáradtan kocsikáztunk hazafelé anyáékkal a kalaptartón fekvő műanyag bólogatós kutyus mozgását kezdtem el utánozni akaratlanul is. Mögöttünk valami kamion jött, és egy csomó nyelven köszönések voltak ráírva az elejére, én pedig hátrafordulva igyekeztem minél többet felismerni, látóterem szélén viszont sajnos ott volt a figura. Mondanom sem kell, Márk vette észre az akaratlan mozgást, ki is röhögött rendesen.
- Óóó így mindent értek - mosolyodok el a természetfilmek említésére. - Én mindig mindent átkapcsoltam mesecsatornára - húzódik mosolyom vigyorba, majd egy pillanat töprengés után módosítok - azaz még mindig ezt teszem.
A családjával kapcsolatos többi megjegyzésre csak egy pillanatra felszalad a szemöldököm, de nem kérdezek bele, nem gondolom úgy, hogy ez most olyan fontos lenne, viszont a kuruzslónak nincs valami barátságos hangszíne... inkább nem akarok beletenyerelni semmibe. Hű, történelmi pillanatot köszönthetünk, és felismerek valamit? Aztamindenit neki. Ugyanezen indokból nem hozom fel a saját helyzetemet, nem kizárt, hogy egyszer sor kerül majd arra a beszélgetésre is, de nincs is rajtam semmi extra, szóval úgy nagyon nem erőlködök rajta, hogy beillesszem a beszélgetésbe. Nem elrejteni szeretném, véletlen sem, csak így jön ki a lépés.

Felkacagok arckifejezésén, és azt már meg sem mondom, hogy a készülő bájitalt is meg kell majd innom. Hát, arra nem tudom mi lenne a reakciója, ha már a mandragórára így reagál. Persze, nem volt túl kellemes, de így visszagondolva eltűnnek a rosszabb emlékek, és már nem is tűnik olyan hosszúnak az az egy hónap.

Ugrálásomat siker koronázza, és nem csak azt sorolom ide, hogy nem harapom le a kinyújtott nyelvem, hanem ezt is, hogy sikerül megérintenem egyet-kettőt, és ujjaim bele is süppednek kicsit.
- Ez de fura - szökik ki belőlem a nevetés, és megpróbálom elütni a kis labdacsokat, mint a röplabdát szokás, megfeszített tenyérrel. Ha nem sikerül, akkor nem is próbálkozom tovább, inkább elkönyvelem, hogy ennek a mágiának itt vannak a határai. Van ilyen, röpizni meg majd röpizek máskor.

- Jöhetnek - forulok felé, és kisterpeszben, széttárt karokkal várom a támadást. Ha igazán be lennék zsongva lehet még olyan bugyuta boxolós módon is rugóznék hozzá, mint az a régi videojátékokban szokása a karaktereknek. Most viszont inkább koncentrálok, rá is ugranék a hirtelen felém induló vízgömböcre, ha az nem váltana hirtelen irányt. Így fáziskéséssel fordulok utána, megpróbálva még beleérni, mielőtt túl messzire kerül. Ujjaim hegyével megint érzem azt a fura textúrát amit korábban is, majd ahogy egy fának csapódva szétpukkan és permetként a földre szóródik, fejem rögtön visszakapom Laura felé. Milyen jó, hogy előbb összeszedtem a harmatot, ha ez most lecsepegne a pálcikákra, bajban lennék - jut eszembe miközben kezem az érkező gombócok után hadonászik. Először csak egy jön egyszerre, majd kettő, én pedig újra és újra lelkesen vetem magam utánuk. Magasra ugrok amikor egy cseles darab a fejem felett igyekszik egérutat nyerni, de nem úgy van az kérem szépen! Laura hamar igazodik hozzám, nem ad lehetetlen kihívást, így sokat eltalálok. Amit nem, ott ciccegve bosszankodok, a lány meg csak nevet rajtam.

- Jó, elég, elég, hulla vagyok - támaszkodom meg térdeimen kipirosodott arccal, lihegve. Pár jéggolyó hemer mellettem a fűben, a régebbi darabok már jól láthatóan kisebbek, ahogy olvadásnak indultak. Amit eltaláltam, megkaptam így, és most felemelek közülük kettőt, egyiket a jobb, másikat a bal orcámhoz nyomom, hogy hűtsön.
- Köszönöm a játékot - hadarom el két szapora légvétel között, a jeget pedig átcsúsztatom a halántékomra. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... de jó.
- Ha nem valami mozgásképtelen tengeri csillag leszek, hanem mondjuk valami fürge bogár, majd viszonzom a játékot, és megtornáztatlak én téged - fenyegetem meg játékosan, fáradt végtagokkal. Arról majdnem megfeledkezek itt a nagy mókában, hogy Kedves bácsit is fel akarom még keresni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Mielőtt kilépnék az öltöző ajtaján, még veszek egy mély, remegős lélegzetet, amit megpróbálok addig benntartani amíg csak tudom. Így mikor végül kinyitom az ajtót, enyhén kábán, de legalább parázni kevésbé képes fejjel lépdelek ki a pályához, nyirkos kezeim között egy seprűt, és egy ütőt szorongatva. Ujjaim elfehérednek, ahogy szorításom fokozódik, öntudatlanul így próbálva megakadályozni, hogy fülem-farkam behúzva futásnak eredjek. A kellemes szédülés túl hamar hagy alább, és amint meglátom a férfit, gyomorgörcs lép helyébe. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a sötét folyosó után a fénybe érkezem. Nem esik, nincs forróság, nem fúj erős szél, és a felhők miatt szemembe sem süt a nap, igazából kívánhatni sem kívánhatnék jobb időjárást magunknak. Idegességemet leplezendő kihúzom magam, úgy indulok meg Henrik (remélem Elle néninek tényleg igaza volt, és így hívják) felé. Utolsó életképes neuronjaim sikítoznak, hogy menjek vissza és legalább plusz védelmet vegyek magamra, de vakmerően nem figyelek oda ezekre a sugallatokra, és köpenyt leszámítva teljes edzőszerkómban állok meg a másik előtt.
- Szia - nézek fel rá, jóval magasabb hangon mint az egyébként tőlem megszokott lenne. Nem állok neki torkot köszörülni, csak egy furcsa félrepillantás árulkodik meglepettségemről. Reménykedem benne, hogy nem tűnik fel neki, elvégre alig találkoztunk, nem hiszem, hogy megismerné a hangomat. Nem, abban a hitben szeretném ringatni magam, hogy nem fordított rám ekkora figyelmet. Megállom, hogy megremegjek, de ez nem olyan egyszerű, főleg azok után amilyen rémségeket végül a kviddicses könyvben olvastam. Valahogy úgy voltam eddig vele, hogy csak egy labdajáték, iskolai, veszélytelen, majd leállítja JV bácsi ha valami komoly baj történne, menjünk, csináljuk! Most azonban... elbizonytalanodtam a sok rémtörténetet olvasva. Korábban szándékosan kerültem az ilyeneket, azonban a terelőpárbajok rendszerint pont olyan dolgok, amik tragédiába torkollanak, így... meg kell mondjam, kicsit megrendültem. Tudom, hogy varázslók vagyunk, és szinte bármit (jó, ez erős eufemizmus) meg tudunk gyógytani, de a fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, és én ezt eddig nem akartam végiggondolni, nem akartam tudomásul venni. Most kénytelen vagyok. De hiába a hirtelen jött józan ész, nem fogom csak azért visszavonni a szavam, mert immár rájöttem, hogy veszélyes, hiszen akkor pont azt veszteném el, amit kikérek magamnak: a hitelemet mint játékos.
Nem szóltam senkinek, hogy ma találkozunk végül, nem akartam látni a pillantásaikat, nem akartam, hogy velem tartsanak. Majd utólag elmesélem mi volt, és remélem, hogy közben nem egy ágyban fogok feküdni a gyengélkedőn, felpolcolt végtagokkal, szívószálas almalötyit szürcsölgetve.