Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Fakókék, bánatos szemek. Karcos bariton és teljesen ismeretlen arcvonások. Ezek azok, melyeket lát és hall, ahogy a férfi felveszi vele a kommunikáció fonalát. Szavaira hősnőnk beleegyezően bólogat párat. Igaza van. A temetőt senki sem szereti. Valószínűleg még azok sem, akiknek nem szegélyezi életútját annyi fejfa, mint amennyi neki jutott. Ezután csend borul rájuk. Az alak nem szól, csak áll mellette. Egyként nézik az arannyal rótt márványt. Mivel nincs egyedül így nem ül le a hanttal szemben álló padra. Nem húzza maga alá egyik lábát, ahogyan szokta és nem kezd el beszélni. Szótlan maradna szándéka szerint, majd távozna, ám a szokatlan tónusú, mély férfihang megtöri közmegegyezéses hallgatásuk pecsétjét. - Nekem is furcsa még kissé, hogy viselnem kell, ha jót akarok másoknak - fordítja vissza az ismeretlen felé arcát Elektra - Leveszem, csak ígérje meg, hogy nem kell gödröt ásnom magának, mert sokkot kap a látványtól - ível halvány mosolyra szép ívű ajka, majd óvatos mozdulattal hátra húzza fején a szövetet, s haját átemelve rajta, sállá alakítja a kendőt. Immár semmi sem takarja a vékony, halványuló, de még mindig tisztán látszó, arcát behálózó hegeket. Sötét szemeivel a kékeket fürkészi. Az undor vagy a rosszullét jeleit keresve bennük. Tudja jól, hogy nem szép látvány. Nem szeretné a frászt hozni a mellette állóra, sem elborzasztani. Ismét csak álldogálnak szótlanul. Utálja a kínos csöndet és ez kezd azzá válni. Szerencsére a férfi ismét megmenti és beszélni kezd. Neve hallatán hősnőnk szíve kihagy egy ütemet, ami kisvártatva egy erős dobbanással hozza be lemaradását. Tudja most már, hogy kivel áll szemben. - Rothstein Elektra - nyújt kezet, s tekintete szomorúan fénylik, ahogy a  "házvezető-helyettesi pozíció" kifejezés elhangzik. - Előttem vagy, mint saját utódod?  - kérdezi magában keserűen, ahogy szemeit le sem véve a férfi arcáról szólal meg ismét - Nem lesz könnyű dolga. Sokan szerették, bár azt mondják mindenki pótolható - beszél fejét a sír felé fordítva. - Ismerte? - kérdezi olyan lágyan, mintha kérdésében ott volna saját válasza. Úgy lehet téved, de azt gondolja, hogy ő ismerte. Már nem biztos benne. Karsára néz megint, hogy azután, míg válaszára vár, pálcájának intésével, hűséges szerelme jeleként, egyetlen szál fehér rózsát igézzen Hege sírjára. Gerincén borzongás fut végig. Egy pillanatra érezni véli a Kedves közelségét. Hátra is pillant válla fölött, s már nem csak a vörös hajú férfit látja. Vonásaiban szinte semmi ismerőset nem talál, mégis megint fájón kezd kalapálni a szíve. Ilyet csak az Ő közelében csinált. Őrültség? Talán. Mégis igaz volna? A szíve érzi, tudja az igazat mindenek felett? Elárulja majd? Meglehet. Hiba volt ide jönnie. Utálja a temetőket. Egyre jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Tekintetével követi a felemelkedő kezet. Arca rezzenéstelen, ám sötét szemei mélyén ott az elemző fény. Kiértékeli a mozdulatot és elhelyezi abban a képben, melyből a tökéletes bizonyosság eléréséhez már csak apró darab hiányoznak. A kérdés meglepi kissé. A drágalátos barátja nem számolt be neki teste és arca állapotáról? Szép kis szövetség az, amiben nincs információ áramlás. Sebaj. Megteszi azt, amit Rudolf kihagyott. A maga nyers és élesnyelvű módján. - Annyira erősen akartam valamit, hogy kissé túllőtem a célon érte - feleli és ahogy beszél hangja vibrál a ki nem mondott szavaktól. Mindez elkerülhető lett volna, ha nem hagyja kétségek közt gyötrődni őket. Ha megbízik bennük és tudatja, legalább azt, hogy nem esett baja és nem lett öngyilkos. Zsófia talán nem érti mit tettek velük Rudolf. Neki meglehet ez csak egy taktikai hadmozdulat sorozatnak tűnhetett. Annak ellenére milyen árat fizetett érte, meg mégis egy izgalmas játékként élet. Ezt mondta legutoljára legalábbis. Talán eszébe sem jutott, hogy ez minden csak nem játék. Rudolf taktikázásába majdnem odavesztek mindketten. Felfedte volna kártyáit a férfi, vagy hagyta volna, hogy tovább folytassák? Úgy lehet ha őt, vagy Zsófiát tették volna gyep alá, észbe kapott volna. Elektra nem akarta kivárni azt a pillanatot. Inkább kiszállt az egészből és felhagyott a kémjátszmával. Ezt kellett tennie, hogy mindkettejüket megvédje. A nő a szövetségese. Vigyáz rá, még akkor is, ha számára ez nem így tűnt. Közben a férfi letagadja, hogy ismerné saját magát. Hősnőnk lélektükrei szomorúan csillannak meg a szavak hallatán, melyeket mond ezután. - Bizonyára helyt fog állni. Aki idegenként kijön elődje sírjához, s ekkora részvétet mutat, annak minden bizonnyal jó lelke van - mondja halvány mosollyal majd gondolatban hozzáteszi - Meg ugye színésznek sem utlosó - belső hangja keserű lemondással visszhagozza parttapanul sodródó érzéseit. Nézi a rőt üstököt, a más esetben szimpatikusnak ható fizimiskát, a beszédes kék szemeket, s egyszerűen nem képes felfogni, hogy miért teszi ezt velük a vele szemben álló "Karsa". Tekintete megrebben. Ittléte során most először nem tudja elrejteni fájdalmát a férfi elől, olyan váratlanul mar belé kérdése nyomán. - Igen - bukik ki belőle az őszinte válasz - Míg élt, az voltam. Most, hogy elment, már mit számít, szeretem-e vagy sem? Hiszen elmondani úgyis csak a sírjának tudnám, ha így is volna, nem igaz? - kérdez vissza és a Kedves láthatja rajta, hogy tudja. Tudja, hogy kicsoda. Összeállt a kép, még ha a miértek homályba is vesznek egyelőre. Ez a kérdés tette teljessé a hézagos feltételezést. Hősnőnk szíve ismét kihagy és pótol néhány ütemet. Baljával nyugtatni kénytelen mellkasa kalitkájában verdeső életmadarát. Úgy várta ezt a percet, hogy bizonysságra leljen, mégis félelem járja át egész lényét. Egy szóra egy érintésre vár, hogy a Hege jelenléte igazsággá legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Mivégre folytassa ezt a színjátékot? Karsa közel hajol hozzá egész testében megremeg. Szavait valódi hangján hallja. Fülei becsapják, szemei elárulják, hisz könnyek gyűlnek bennük. Elfordítja fejét és a sírra nézve igyekszik megnyugodni. Ujjai pálcájára feszülnek. Szíve szerint előbb egy hatalmas pofont adna a férfinak, hogy arca hajához hasonlatossá váljon, majd úgy csókolná meg, hogy azt, míg valóban el nem távozik az élők sorából, ne felejtse. Ehelyett hűvös és visszafogott hangon szólal meg, legyőzve tajtékzó természetét. - Számítana. Mindennél többet. Ha biztos lehetnék benne, hogy ez nem csak egy újabb színjáték - finoman közelebb hajol, szép ívű ajkai lágyan mozognak, s szavai bársonypuhák, ahogy formálja őket jellegzetes hangján - Fogalmam sincs róla, hogy ki maga. Lehet az, akiért bármit megtennék, de az is, aki úgy irányítgat bennünket, akár egy játékos a sakkfigurákat - pillant sötét szemeiben ádáz fénnyel oldalvást a férfira, majd folytatja - Mondjon bármit, míg be nem bizonyítja, hogy az Egyetlen, addig számomra nem lesz más csupán egy idegen - elhúzódik a férfitól, akiben valóban kétkedik most már ténylegesen. Miféle ok lehet az, ami arra sarkallja, hogy megtagadja önmagát? Mitől akarja jobban megvédeni, mint attól, hogy férje és fia halála után azét az emberét is átélje, akibe szerelmes? Tudván, hogy majdnem követte szeretteit az első alkalommal. Nincs az a nyomós indok, ahogy fogalmazott, mely erre igazi okot adhat. Hiszen Hege tudja jól milyen elszánt és hatékony. Félelmet nem ismerő, mégis elővigyázatos jellem. Ahogyan azt is, hogy mennyi mindent kockára mer tenni az Igazságért. Érte. Elfelejtette volna talán a közös múltjukat? Meglehet. Mégsem most fogja emlékeztetni erre. Nem volna értelme. Így amint mondandója végéhez ért, úgy dönt elindul motorja felé és lányával tölti napjait. Magára hagyja ezt az embert, mert akit ő ismert Hegeként, ez az alak nem lehet. Megrázza fejét, mert úgy érzi szíve vezette félre. Belső hangján majd útközben megfeddi érte. Annyira akarta, hogy igaz legyen, hogy valószínűleg nem látott tisztán, s aki álalakban előtte állt, az nem más volt mint, Rudolf.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem lett volna szabad megtennie. Túl nagy kockázatot vállalt, már megint. Azonban most bele is bukott a hősködésbe. Mégis muszáj volt megpróbálnia. El kellett volna lopnia azokat az iratokat, hogy megtudhassa belőlük az igazat. Arra azonban nem számított, hogy nyomjelző van rajtuk, ami ha a papírok elhagyják annak az irodáját, akinél vannak, akkor azonnal kicsődíti a fél auror hadosztályt. Ebből a slamasztikából még Zlatan sem tudná kihúzni, de hősnőnk nem is akarja. Senki sem tud róla itt, hogy összedolgoznak néhanapján, és ennek így is kell maradnia. Egy valamire való firkász sohasem fedi fel a belső forrását. Úgyhogy Elektra most itt gubbaszt, egy sötét kis helyiségbe zárva, arra várva, hogy valaki kihallgassa. Sorsszerű szituáció, nem igaz? Ennél jobb nem is lehetne a helyzete. Alig egy hete értek haza Splitből és ő máris fejest ugrott a zsurnaliszta lét sűrűjébe. A szülei büszkék lesznek rá, az egyszer biztos. Élete eddigi harmincöt éve alatt egyszer sem tartóztatták le, erre pont most sikerült magát instant dutyiba utaltatni, amikor odahaza anyja már biztosan a tortáját süti. Így kell egy születésnapot méltón megünnepelni, nemde? Szánalmasnak érzi magát és nem is tudja eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen. Körbe pillant inkább, hogy felmérje a terepet, de egy ajtón és egy átlátható tükrön kívül nem lát mást, ami a helyiséget határoló komor, szürke falak monotonságát megbontaná. Egy asztal, két oldalán székek, meg egy ósdi, de annál nagyobb lumennel világító lámpatest rajta. Annyira tipikus, hogy az már filmbe illő. Mondjuk erre a mozira a fene se ülne be, hogy megnézze. Mit fog mondani? Melyik álarcát húzza magára, hogy kijusson innen? Megtört asszony legyen, akinek az eszét vette a gyász, éles elméjű és mindenre elszánt riporternő, néma bűnös, hangos áldozat, vagy higgadt diplomata? Maga sem tudja még, majd a helyzet és a kihallgató tiszt személye hozza. Karjait mellkasa előtt mégis ösztönösen összefonva ül, miközben várakozik. Mondhatni meditálni kezd és lehunyja szemeit. Sötét haja szoros kontyban, lábán szandál, testén a melegtől itt ott bőréhez tapadó, könnyű anyagú, tunika fazonú felső és szorosan lábaira simuló nadrág. Arca békés. Gondolatai messze járnak. Hallani véli a tenger hullámainak csobbanását és azt a semmivel össze nem téveszthető illatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Egy férfi lép be az ajtón. Végre valahára. Már kezdte elülni a csontos hátsó fertályát. Kihúzza magát ültében és sötét szemeit érdeklődve emeli az érkező kihallgató tisztre. Kíváncsi mivel áll elő, s miként kezdi a kommunikációt. Figyeli a hangját és a testtartását. Szinte az első szavából kihallja, hogy nem a magyar az anyanyelve, de nem azért következtet erre hősnőnk, mert a bemutatkozásakor kiejtett neve ír hangzású. Ahogyan arra már egy ideje rájött, ebben a városban semmit sem jelent, ha valakit teszem azt McMillannak hívnak. A férfi az ő vezetéknevét mondta furcsán. Igen, a Rothstein egyeseknek tényleg nyelvtörő tud lenni, mint azt a mellékelt ábra is mutatja. Elektra arcán nem látszanak érzései. Semleges kifejezés ül vonásain. - Jó napot! - viszonozza a köszönést, de nem szól egyebet egyelőre és a várakozásért kapott bocsánatkérést elereszti füle mellett. Kivár és fürkésző pillantást vet a férfira, miközben az a nála lévő aktából puskázza ki, hogy mit is követett el egyáltalán. Tehát valószínű lilája nincs az egészről, csak beküldték, amolyan tessék-lássék módon. - Nos, csupán néhány bizonyítékot hoztam el a cég pénzmosási tevékenységére vonatkozólag, hogy eljuttassam maguknak - kezdi válaszát higgadt, hűvös hangon és miközben beszél átható tekintetét végig az auroron tartja, hogy ne kerüljön elnyomott helyzetbe. Tudja, hogyan használja fel lélektükreit a maga hasznára. - Gondolom, tisztában van Méhes úr viselt dolgaival, hiszen köztudottak a kétes üzelmei - igyekszik úgy forgatni a szavakat, hogy azok felkeltsék a kihallgató tiszt figyelmét, miközben kicsit játszik is a hangjával és titokzatossá teszi a tónusán sötétítve. Ki kell jutnia innen. Ha a vele szemben álló rájön milyen értékes a tudása, ez nem lesz nehéz, csak jól kell taktikáznia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Visszaköltöztek, de a hűtő üres. Úgy kong, akár egy lélekharang. Fel kell tehát töltenie. Alapanyagokkal: húsokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, magvakkal, édességgel. Újra kell kezdeniük az életüket. Vagyis valójában folytatni onnan, ahol félbeszakadt. Első lépésként csak otthon lenni és visszazökkenni a régi kerékvágásba. Azután pedig felkészülni az előkészítőbe való beiratkozásra. Imola elérte a megfelelő kort, így ősztől járni fog és már kezdi várni. Mindent csak sorjában. Hősnőnk tehát könnyed, sötétkék alapon, apró virágos, hosszú ruhájában, oldalán megbűvölt táskájával sétál be a piactérre. Motorját a parkolóban hagyta. Jól esett ezen a kellemes nyári reggelen a nyeregben ülve róni az utat. Hegei teljesen eltűntek, sőt talán halványszín bőre még szebb is lett, mint volt a sebhelyek megszerzése előtt. Sötét haját laza, derekáig érő fonatba kötötte. Ajkára tett egy kevés mélyvörös szájfényt és pilláit is kifestette. Maga miatt élt ezzel a leheletnyi renoválással. Jól esett egy kicsit élettelibb arcot viszont látni a tükörben indulás előtt. Akkor tudatosul csak benne, hogy épp egy emlékekkel telezsúfolt helyre igyekszik, amikor befordul a sarkon. Innen már nincs visszaút. Mély levegőt vesz tehát, majd határozott léptekkel odasétál a magvakat és fűszereket áruló idős hölgyhöz, Normához. - Jaj kedveském, de rég láttam! - szólal meg a matróna, aki egyértelműen felismerte, és látszik rajta, hogy nem igazán tudja mit mondjon, de nagyon kutat az emlékezetében - Vigyen egy kis wasabis mandulát, most érkezett - folytatja, aztán amikor rájön, hogy ebbe csúnyán beletrafált, csak sajnálkozóan szusszan egyet - Köszönöm, de azt csak Marcell szerette - mosolyodik el kényszeredetten, de kedvesen elodázónak hatóan Elektra, azonban ezt csak az venné észre, aki ismeri az arcelemzés alapszabályait. Beteszi a szükséges fűszereket és magvakat a kis zacskókba, leméreti őket, fizet és igyekszik mielőbb tovább állni. Bárhová megy, Hege és a vele való közös emlékei kísértik. Erről egy dal szövegének részlete jut eszébe - Ölelj meg újra..Ölelj meg ugyan úgy..Még egyszer..Csak az a múltad..Amire velem együtt emlékszel - dúdolja halkan, s közben összeszorul a szíve. Megrázza fejét, lehunyja szemeit, melyek égni kezdenek és mélyet sóhajt. Hamar úrrá lesz feltörő érzésein. Folytatnia kell a bevásárlást és már így is elég sok pletyka kering arról, hogy megőrült. Nem volna jó tetézni azzal, hogy elsírja magát a piac közepén. A dúdolás is épp elég lesz, főleg annak fényében, hogy a mélyen tisztelt nyugdíjas maffia egyik prominens tagja épp akkor haladt el mellett, amikor a strófa közepén járt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Elmosolyodik. Halványan, szinte alig láthatóan húzza oldalra ajka szegletét. Jellemző rá ez az arckifejezés. Különösen olyankor, ha úgy érzi próbálják megforgatni, mint grillcsirkét a nyárson. A vele szemben ülő auror testtartása és az, hogy továbbra is csak olvasás után kerül képbe, jelzi hősnőnk számára a helyzet bizarrságát. Miért épp ezt az inkompetens férfit küldték be hozzá, akinek látványosan lilája sincs semmiről? Nem csoda, ha az emberek bizalma már nem olyan erős a bűnüldöző szervekben, mint egykor volt. Vagy esetleg Zlatan furcsa taktikája volna, hogy a kettejük kapcsolatát ne sejthesse meg senki? Igazán remek logikája van, de ez most kicsit félrement terv lett. Minden esetre, abból főzz, amid van elven Elektrának most ezzel a Mark nevű férfival kell boldogulnia. Úgy dönt, hagyja egy kicsit most magát vezetni, de csupán addig, míg feltétlen szükséges. - Technikailag az egyik alkalmazott vitt be az irodába, és nem hoztam ki semmit, csak akkor, amikor az Ön egyik kedves kollégája elvezetett - tisztázza a helyzetet, miközben ujjait maga előtt az asztalon összefonva néz a férfi szemébe. Pillantása kihívó mintsem fölényes. Hangja tónusa tárgyilagos, de cseppet sem ellenséges, hiszen egy oldalon állnak. Kompetens riporterként reagál tehát a felhozott vádra, csipetnyi Rothstein csavarral. - Méhes úr egy bűnöző - jelenti ki szemrebbenés nélkül - Kiterjedt bűnszervezet feje, aki azoknak a pénzén veszi a kézzel tűzött Armaniját, akiket kizsákmányol és megkínoz. A keze viszont tiszta marad mindig, mert mindent mások tesznek meg helyette - folytatja immár egy kicsit indulatosabban. Eszébe jut ugyanis Ákos és az, ahogyan a kedves férfi remegett első találkozásukkor. Majdnem tönkre tette az életét az a patkány. Szerencsére csak majdnem, mert a férfi erős és kitartó. - Egy ideje már nyomozok utána és most végre sikerült a közelébe férkőznöm azoknak a főkönyveknek, amik bizonyítják a pénzmosát és az emberkereskedelmet - beszél tovább és arra jut, hogy kiteríti kártyáinak azon részét, amikkel nem árthat Ákosnak, sem azoknak, akikkel azóta kapcsolatba került, hogy belefogott az ügybe - Méhes minden áron megpróbál feljebb kapaszkodni, hogy bejuthasson az aranyvérű mágusok közé, így válva érinthetetlenné. Ha ez sikerül neki, akkor már semmit sem lehet tenni ellene! Úgy tudja tovább folytatni a gaztetteit, hogy egy ujjal sem tud majd hozzáérni senki, mert megvesz mindenkit, még magukat is kilóra - széttárja karjait és sötét, tűztől izzó, eltökélt tekintetét a mennyezet felé emeli - Meg kellett próbálnom! Nem azért, hogy cikket csináljak belőle...Hanem azért, hogy segítsek azoknak, akiken átgázolt, akiket megnyomorított. Mert maguk hagyják, hogy még mindig szabadon járjon-keljen a világban - néz vissza a vele szemben ülőre és ahogy pillantása rá siklik az aurorra, sok hónapnyi sötétség után, mely körül ölelte, végre úgy érzi, kezdi megtalálni újra a fényt - Megírni az eredményt akarom. A tényeket. Az igazságot. A hírt, hogy börtönbe került a bandájával együtt - beharapja alsó ajkát és fejét rázva mélyen és hangosan szívja be a levegőt. Az újságírás és a lelkiismeret a legrosszabb kombináció. Mégsem bánja, hogy neki épp ez jutott. Ez számára a fényhez vezető egyetlen ösvény, amiről az utóbbi időben le kellett térnie. Azonban ennek vége. Ismét rajta jár és még ha göröngyös is, ez az ő igazi útja. Boldog, hogy születésnapjára ezt a felismerést kapta a Sorstól ajándék gyanánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Megadja a neveket. Mindkettőt, ám azt kéri az aurortól, hogy az alkalmazottat védjék meg, hiszen azzal, hogy segített neki, saját és családja életét veszélyeztette. Összefogtak, mert az a nő sem tudta már tovább nézni azt, ami ment ott, abban az irodában. Helyes útra térni sosem késő. Ezután hősnőnk bölcs hallgatásba burkolózva figyeli a vele szemben ülőt. Látja is és nem csak nézi immár. Az imént kezdett csak el jegyzetelni és láthatóan ideges. Arcvonásai legalábbis erről árulkodnak. Szorgosan írogat, miközben ráncok futkosnak homlokán és hümmög. - Jó reggelt! Végre maga is megérkezett a műsorba - konstatálja mindezt hősnőnk magában, a rá jellemző csípős éllel, de egy szót sem szól továbbra sem és megint felveszi kifürkészhetetlen pókerarcát. Vékony ujjait finoman fonja össze. Ajkait lágyan tartja, egyenletesen lélegzik. A szemei viszont továbbra is szikráznak. Tudja jól mi forog kockán. Már hallotta. Így amikor a férfi újra elismétli, mintha elsőre nem értette volna, hogy mi várhat rá emiatt, hősnőnk ittléte óta először pillant megvetéssel az aurorra. - Furcsa egy világ ez, ahol azt, aki az igazságért harcol börtönnel fenyegetik, míg azt, aki sárba tiporja, dicsfény és pompa veszi körül - ejti ki hűvös tárgyilagossággal a szavakat, amik mégis szinte menydörgő robajjal csapódnak kettejük közé. Gyűlöli az igazságtalanságot. A hatalmasokat, akik bármit megtehetnek, ami érdekükben áll, ha úgy kívánják. A hatóságok pedig, tisztelet a kivételnek, kutya mód fekszenek le előttük és szinte várják, hogy a hasukat vakargassák. Néha úgy érzi, neki nem ebben a korban kellene élnie. Egy forradalom kellős közepén, fegyverrel a kézben harcolva, vagy meghalva a szabadságért talán többet tehetne. Itt viszont, ahogy az auror is megmondta, kötve van a keze. Sőt, ahogy a helyzet áll, mondhatni bilincsbe verve. - Történjék bármi, legalább kivizsgálják... - szólal meg elgondolkozva és karjait mellkasa előtt összefonva, felsőtestét hátra húzva eltávolodik a férfitól - Aztán persze megy majd a süllyesztőbe, én meg a tömlöcbe. Méhes pedig éli világát, mint egy kis király - húzza féloldalas, kegyetlen mosolyra ajkát - Ilyenkor adok hálát a Sorsnak, hogy a szemem miatt nem lehettem auror, pedig az volt a legnagyobb vágyam annak idején - pillantása csalódott és szomorú, mert hitt a hősökben. Hisz az igazságban és hitt az aurorokban. Előre dől megint a széken, majd felkönyököl az asztal hűvös fémlapjára. Fogva tartja a másik fél tekintetét. Álla alatt fonja össze ujjait, amikre rátámasztja állát - A szüleimet hívásához én vagyok idős, a lányom meg túl kicsi még hozzá, hogy kifizesse. Úgyhogy megoldom egyedül, köszönöm - válaszolja a rá jellemző élesnyelvűséggel, de egy mosolyfélét is megenged magának. Azonban inkább szól ez a helyzet iróniájának, mintsem a kihallgató tisztnek, akit úgy érzi, bár érdekel az ügy mégsem fog tenni semmit. Hiszen valószínűleg nem az övé lesz. Bejött, mert erre utasították. Tette a kötelességét. Elektra újra rápillant. Sötét, kifejező szemei úgy futnak át a férfin, mintha letapogatná. Végig sorjázik a vonásain, hogy emlékezetébe vésse őket. Az ember arcát, aki vele átellenben ül és csak a munkáját végzi. Nem ébred benne szimpátia. Nem érez vele kapcsolatban semmit sem, és ez rosszabb hősnőnk esetében még az ellenszenvnél is, ami legalább egy őszinte reakció. - Bárcsak valaki olyan faggatott volna, akit jobban érdekel azoknak a sorsa, akit Méhes bántott, mint az, hogy hány év jár egy mondvacsinált betörésért - sóhajt fel kétségbeesetten, ahogy belső hangján kimondja azt, ami bántja az aurorral kapcsolatban. A törvény és az igazság tényleg fényév távolságban jár egymástól és ez az, ami igazán elkeserítő. Egyre nehezebb ezt elfogadnia hősnőnknek. A törvény nem az ártatlanokat védi manapság. A bűnüldöző szervek emberei sem az igazság hős harcosai többé, hanem csupán a jog pálcásszolgái. Pórázon tartja őket a hatalmasok rétege, az érinthetetleneké, ahogy az ő fajtáját. Mert az újságírók is hasonló cipőben járnak. Meglehet hősnőnk megint tévedett, amikor tegnap éjjel beosont a nővel abba az irodába. Kockázatot vállalt, hogy segíthessen. Elbukott. Megfizeti az árát megint, mint amikor testét szerte szabdaló sebeiből gyógyult. Annak is csak fájdalom és szenvedés lett a vége. Újra és újra elbukik, majd feláll. Porig sújtva, a semmiből építve fel önmagát. Meddig bírja még? Ha bezárják, Imolát a szülei nevelik majd fel, ez biztos. Legalább az ő sorsa felől nyugodt lehet. A sajátját pedig a két kezére és a lelkére bízza. Hirtelen sötét árnyékként vetül elméje színes széles vásznára egy rémkép. Megtenné. Álmában már látta a hírt róla. Az baleset volt, ez öngyilkosság lenne. Bátor vagy botor az, aki nem látva kiutat az életnek nevezett szenvedésből inkább megválik tőle? Meghalni könnyű. Élni nehéz. Elektra pedig kezd belefáradni a hiábavaló próbálkozásba, hiszen minduntalan kudarcot vall jó ideje. Van értelme folytatni tovább, akkor is, ha tudja a Sors és a Végzet egyként összeesküdtek ellene?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Tizenöt perc. Mire elég ennyi idő? Mit tehet ezalatt, ebben a szűk szobában az elméjét megszálló sötét gondolatok közt bolyongva? Kioldja a haját tartó kötéseket, mire hullámos, sötét fürtjei leomlanak. Ujjaival közéjük túr és eligazgatja őket, majd ahogy kezeit előre húzza rájuk pillantva eszébe jut egy régi emlék. Akkor még másként látta a világot. Csupa fénynek, nem csupa árnynak. Ott volt egy gyűrű az ujján, ami emlékeztette, hogy az élet jó és szép, s hogy tartozik valakihez. Az ujjai most üresek, ahogy a szíves is azzá vált. Tenyerébe temeti arcát. Férjére, fiára, lányára és Hegére  gondol. Ha ő nincs, ezeknek az embereknek a sorsa mind másként alakult volna. Hősnőnk a hiba a képletben, melytől minden számítás összedőlt. Parttalan sodródnak gondolatai. Elméje színes széles vásznán olyan események képei villannak fel melyek sosem történhetnek meg ebben a valóságban. Ebben, amitől Elektra kezd egyre távolabb kerülni. Irracionális, őrült, zavarodott. Régen utálta magát, ha elgyengült. Nem szeretett sírni sohasem. Azonban az utóbbi években több könnyet hullatott, mint egész életében, a babakorát is beleértve. Most is fojtogatja torkát a feltörni készülő zokogás, ám ekkor nyílik az ajtó. Visszakényszeríti hát magát pár pillanat alatt a szerepébe. Nem láthatja ez az ember, hogy megtört, mert még azt hinné, miatta történt. - Semmi gond - rázza meg fejét az exkuzálásra és figyeli mint csinál a másik. A kávé illata, melyet elé tesz, csábító. Keserédes csók volna ajkán, amiért eleped. Viszont ki tudja mit tett az auror a poharakba a bennük lévő innivalókon kívül. Hősnőnk sóvár pillantása árulkodó lehet, azt nem tudja leplezni, ám fő az óvatosság. Így nem kortyol bele egyik pohárba sem és nem is fog, ha nem lesz muszáj. - Ha most azt várja tőlem, hogy kiadom az esetleges itteni kapcsolatomat, akkor maga vagy teljesen amatőr, vagy engem néz komplett hülyének. Az első a maga baja, a másodikat viszont én nem tűröm - húzza össze sötét szemét, ajkára közben megvető mosoly szökik. Állja a férfi tekintetét, ami fürkésző és éles, akár egy penge. Elméleti élveboncolás. Ez zajlik most kettejük között. - Higgye el tisztában vagyok vele mivel járhat pro és kontra a nyomozásom. Nem kell rá figyelmeztetnie, vagy úgy tennie, mintha együtt érezne velem, esetleg annak a mocsoknak az áldozataival. Főleg, mert láttam, hogy az előbb a papírokból puskázott ki mindent. Most meg többes számban beszél. Tehát felteszem nem a magáé az ügy, így nem is ígérheti meg nekem, hogy a végére fog járni, igaz? - kiszáradt ajkát megnedvesíti, majd ösztönösen beharapja. Vágyakozik a kávé után, melynek illata úgy simogatja, mint kedvesét egy szerelmes szerető. Nem szabad, hogy ez most megzavarja, így inkább beszél tovább - Én viszont bátran tehetek ígéretet arra, hogy mindjárt leteszem az óvadékomat, aztán szépen kisétálok innen, elfújom a tortámon a gyertyákat és magával az életben nem találkozom, soha többé. Sem itt, sem máshol - lélektükreiben dac fénylik, ezután félresöpör egy kósza tincset, ami az arcába hullt az imént. Szépsége fakóbb mint pár hónappal ezelőtt, de még mindig van benne abból a fanyar, különös vonzerőből, melyet olykor ki is használt annakidején - Oh és van itt még valami...Attól, hogy a vezetéknevem magának nyelvtörő, nem jogosította fel rá semmi, hogy a keresztnevemen szólítson- biccenti oldalra fejét miközben kicsit felvonja szemöldökét. Nem ittak pertut, és úgy fél órával ezelőttig azt sem tudták egymásról, hogy a másik egyáltalán létezik. Ha már azzal meg tudta kétszer is fenyegetni az auror, hogy lecsukják, akkor adhatna legalább annyit a látszatra, hogy megpróbálja tisztelni egy kicsit. Elektra számára az ilyen formalitások igen fontosak és sokat elmondanak az emberekről, illetve most épp Mark McMillan kihallgatótisztről.    

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Vágyik a kávéra, a cukra a padló alatt van, de nem mer belőle inni és nézni sem bírja, hogy a vele szemben ülő a vízből kortyol. Az egész város tudja, hogy a kávé a szenvedélye, így egyértelmű, hogy abba kerülhetett bármi, ha ez volt a szándék. Elektra a megszokottnál is paranoiásabbá vált az eltelt hónapok alatt. Attól fél, hogy esetleg verita szérummal próbálkozik nála az auror. Egyenesen retteg, hogy a szer hatása alatt esetleg elárulja azt a titkot, amit szíve mélyén őriz. Hege kilétének titkát. Nem tudhatja senki, s hősnőnk megesküdött rá, hogy az élete árán is megvédi. Így lesz. Ha kell a sírba is magával viszi. - Köszönöm, nem - tolja el finoman a csészét, hogy még az illatát se érezze a benne lévő fekete aranynak. Ezután az események hirtelen és keményen gyorsulnak fel kettejük között. Mondatok csapnak össze, akár a kardpengék. Ész érvek csatáznak érzelmekkel. Elme száll harcba hittel. Kitörni készül a vihar. Indulataik egymásnak feszülnek, míg végül elhangzik egy mondat, akarva akaratlan az auror szájából, mely visszahozza hősnőnk józan eszét. Nem árulja el mégsem magát. Kivárja a férfi végszavát. Miután megkapja egy szó nélkül indul el kifelé, azonban amikor mellé ér, kecses mozdulattal odahajol hozzá és a füléhez közel suttogni kezd - Miért nem ezzel kezdte? Szüksége van a segítségemre? Kérje és megkapja. Ennyi az egész - hangja bársonyossá válik, ahogy a szavakat formálja. Egész attitűdje megváltozik ennek a néhány szónak a tónusában. - Pub, holnap este, tízkor és ne késsen - fejezi be mondandóját, majd határozott léptekkel elhagyja a helyiséget. Odakinn az ajtón túl térde megrogy és meg kell támaszkodnia, hogy össze ne essen. - Lélegezz! Lélegezz! - kiált rá belső hangja, mire remegve cselekszi meg, amire utasítja. Saját szavára hajtva pedig néhány pillanattal később erejére talál. Kifizetve az óvadékot visszakapja holmiját. Mindene megvan, ahogy elvárható. Jó fél óra múltán tud csak kilépni a kirendeltség épületéből, ahonnan azonnal haza hoppanál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Elnézte volna a napot? Pedig időpontot is kért és emlékeztetőt is írt magának, hogy el ne felejtse sok dolga közt ezt a találkozót. A kopogás utáni pillanatok ennek a gondolatkörnek a szellemében telnek, míg végül felárul előtte az ajtó és ő ott áll az Igazgatóval szemben. - Jó napot kívánok! - köszön illendően, szavai mellé lágy mosolyt mellékelve - Köszönöm - lép el az iskola vezetője mellett, hogy azután nem messze tőle megálljon és bevárja - Rothstein Elektra vagyok, és a lányom Imola ügyében jöttem, akit ősztől szeretnék beíratni az Előkészítőbe - mutatkozik be és foglalja össze lényegre törően jöttének célját, immár a küszöbön belül. Amennyiben pedig azt a férfi viszonozza, úgy röviden kezet is fog vele, amikor mellé érkezik az ajtó becsukásából. - Nagyon szép az épületük és a kis park körülötte - mondja ki nyílt őszinteséggel véleményét, majd folytatja - A lányomnak is biztosan tetszeni fog majd. Viszont mielőtt bármivel is kecsegtetném, előbb szerettem volna Önnel beszélni. Imola ugyanis, némiképp speciális nevelési igényűnek tekinthető - fűzi szavait szépen ívelő láncba, majd ősöreg marhabőr táskájából előveszi a dossziét, amiben a csemete egészségügyi iratai vannak. Köztük egy a kezelőorvosa által kiállított alkalmassági igazolás. Az áll benne, hogy: "Nevezett Rothstein V. Imola Elena, született XXXX. január. 21.-én, Budanekeresden, a mellékelt orvosi iratok tanúsága szerint a beiskolázásra alkalmas. Jelenlegi állapota stabil, kompenzált. Emiatt fokozott odafigyelést, állandó orvosi felügyeletet nem igényel. Torna és egyéb sportok alól, ide értve a táncot is, felmentése indikált." Ezt fogja majd átadni a férfinak, amikor beszélgetésük odáig jut, hogy részletezze az aprónép státuszát. Reméli, hogy nem fogja megtagadni a felvételét az intézményvezető. Nem tűnik olyannak, bár most hősnőnk nem élesítette radarjait arcelemzésre, csupán az előtte álló kisugárzásából vonta le bizakodó következtetését. Nincs szándékában a zsurnaliszta szemével nézni. Itt ő most csupán egy átlagos, hétköznapi anya, aki gyermeke érdekében cselekszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Korábban indult el otthonról, hogy még egy kávét megigyon, mielőtt belépne a rádió épületébe. Hosszú, nehéz hetek állnak mögötte. Nem volt kedve a zajhoz és tömeghez, amit ilyen tájt az Espresso Patronum kínál. Így saját, baglyokkal díszített termoszában hozta el a különleges, mondhatni ősziesen fűszeres fekete aranyat. Lassan kortyol bele az italba. Kiélvez minden ízt és aromát. A főzet keserédes nyomot hagy ajkán bűnjel gyanánt. Fázósan húzza össze magát a mind hűvösebb estében. Gondolatai komótosan sorjáznak afféle apróságokon, mint a mai adásmenet, hogy azután, megpillantva egy hazafelé ballagó családot Imolára terelődjenek. Néhány nap és az aprónép belép az Előkészítő kapuján. Aggodalom járja át hősnőnk szívét. Elmúlik valaha? Soha. Akkor is félti majd, amikor első napja lesz a Bagolykőben, vagy bármilyen más iskolában, ha varázserőnek híján volna mégis. Talán csak lassabban érik be kortársainál? Meglehet. Legalábbis ebben bízik. Sorsáról gondoskodott. Történjék bármi, a lánya jó kezekben lesz. Elmerengve néz maga elé, ahogy a fény és hő mind csökken körülötte. A színek eltompulnak, Bogolyfalva városát pedig utoléri az alkonyat. Mintha ezer éve lett volna, hogy ide költözött. Mennyi minden történt azóta...Az élete sodró lendületű folyóvá nőtt, amibe párszor kishíján belefulladt. Vajon mások is így élik meg a sorsukat? Ki tudja. Vajon mi lehet a Gyöngyhalásszal? Még most is le-lefuttat néhány keresést, hogy hátha mégis rájönnek kicsoda valójában. Azonban a férfi színét azóta, hogy nála járt és segített rajta, amikor minden összeomlott körülötte, nem látta. Szülei nem panaszkodtak rá, de nem is emlegették. Úgy lehet beletörődött sorsába és éli az életét, csendben, békében. Talán neki van igaza. - Így kellene neked is csinálnod - szólal meg belső hangja morózus karcossággal - Meghúzni magam. Visszavonulni. Láthatatlanná válni, mintha nem is léteznék - folytatja az eszmefuttatást, miközben újabb melegítő kortyot vesz le kávéjából - Az nem én lennék. Nekem a tűzvonalban a helyem - jelenti ki méltatlankodva, s belső hangját dac és büszkeség árnyalja - Na persze, pont ott, ahol bármikor meghalhatsz, vagy úgy jársz majd, mint Otília - érkezik is rá az élesen karikírozott riposzt, mely egy instant tarkólövéssel felér. Nagyot szusszanva adja hát meg magát Elektra a legerősebb fegyvernek, amiben mindenek felett hisz. Az Igazságnak. Lemondón megrázza fejét, mert rá kell jönnie, hogy csak úgy tud egy Hege nélküli, új és talán beletörődöttebb életet kezdeni, ha előtte minden szálat elvarr, mely múltjában szabadon lebeg. Imoláét és szüleiét pár napja, az ügyvédnél sikerült. A férfiét is mondhatni. A pub előtti találkozásukkor elmondta, amit a másiknak tudnia kellett. Már csak ő maga maradt hátra. Saját fonalát kellene biztos kikötőbe horgonyoznia. Talán a Méhes ügy és Mark majd segítenek ebben. De vajon, hogy van Zsófia?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Merengéséből egy olyan nesz rántja vissza az itt és most valóságába, melyet rég hallott már ennyire közelről. Idestova lassan öt éve is megvan annak, hogy Imola picurka, fakó bőrű, hatalmas szemű és természetellenesen sokat síró baba volt az elején. Alig evett, mert hamar elfáradt, amitől éhes maradt. Ezért sírt, attól pedig levegőt nem kapott és sokszor fulladozott, félrenyelte a tejet és a tápszert. Nehéz idők voltak. Aztán kiderült miért ilyen. Sürgősségi SÜVEG kocsival vitték az Ispotályba, hogy meggyógyítsák. Sikerrel járt fáradozásuk és bár nem azonnal, nem minden nehézség nélkül, de a legtöbb panasz szép lassan megszűnt. Vagyis inkább, normalizálódott az élet. Lányából pedig egy nyugodt és vidám gyermek lett. Odafordulva a hang forrása felé, hősnőnk meglepődve vonja össze szemöldökét. Úgy tudta, hogy szövetségesének egy mellékállásban cukorkadílerséggel foglalkozó cserfes csemetéje van és nem egy kisbabája, akit még kendőben kell hordoznia. Annyira erre az anomáliára fókuszál, hogy el is felejti miként váltak el egymástól. - Hát Ő meg? - kérdezi puha, kedves hangon, miután felállt a padról, melyen mindeddig mélabúja nem feltétlen kellemes társaságában üldögélt. Kopott farmer, bőrkabát, átmeneti, kényelmes, lapos talpú cipő, fekete keretes szemüveg és feje tetején egy tollal megtűzött kusza konty. Ezt látja, aki ránéz Elektrára. Szürke és avitt hatást kelt, akár egy régi bútordarab. Nem ragyog, nem árad belőle az erő úgy, ahogy hetekkel ezelőtt. Akkor még volt oka hurrikán módjára végig söpörni mindenen. Most apályt él meg lélekben. Mégis, ahogyan a nőre tekint és a picire mellkasán, feléled benne az anyai ösztönnel vegyes kíváncsiság. Vajon kié a kicsi és tud-e bármit segíteni? Szívesen megfogná. Olyan rég volt kezei közt ekkora gyermek, hogy elsőre biztosan furcsa volna. Semmivel össze nem hasonlítható érzés, aminek már a puszta elmélete édes-bús emlékeket idéz fel benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Éles vonásai ellágyulnak. Tekintete megtelik olyan fajta meleg, puha szeretettel, amit a vele szemben lévő nő talán még sosem láthatott. Esetleg csak akkor, amikor lányáról mesélt. Nézi a pici arcocskát, a zöld egy ritka árnyalatában tündöklő szemeket. Ujjai ösztönösen mozdulnak és ha sem a nő, sem a picúr nem tiltakozik, akkor óvatosan megsimogatja a gyermeket. - Szia Aina - köszön neki tovább cirógatva a kicsi lánykát. Ujjai alatt érzi a selymes, lágy és sima bőrt, s akaratlanul is megint megrohanják az emlékek, melyeknek utat enged végül. Fia és a lánya, jelenik meg lelki szemei előtt. Látja ahogy mindkettejüket a karjában tartja. Nem akart anya lenni. Úgy érezte a karrierje fontosabb, de amikor Petit születése után odatették a mellkasára a szíve más ritmusra kezdett verni. Már nem volt kérdés többé, hogy a gyermeke és ő összetartoznak. Ugyanígy érzett Imolával kapcsolatban. Hozzá még talán jobban is kötődik, hiszen ő az egyetlen, aki megmaradt neki Zoliból. Szereti a gyermekeit, mindig is szerette. Virrasztott mellettük, mesélt és énekelt nekik. Ringatta őket a hintaszékben, amit még apjától kapott. Szíve fölött aludtak és ő maga is csak akkor pihent igazán, ha együtt voltak. Fia egy éjjel nagyon sírt, s csak ez a monoton mozgás csillapította le kedélyét. Hősnőnk szakadatlan ringatta, mérhetetlen türelemmel, amire azt hitte nem is képes. Megváltozott, de ez akkoriban nem volt ilyen nyilvánvaló. Legalábbis Elektrának nem. Férje viszont tudta. Megállt a gyerekszoba ajtajában, s nézte őket azzal a jóságos, bohókás mosolyával, ami mögött bölcs megelégedés húzódott. Olyan rég volt... Igaz volt valaha? Hát persze. Azonban az élet hajlamos arra, hogy zajával elfedje az efféle csendes és boldog emlékeket. - Ha bármiben segíthetek, csak szólj. Ha ki szeretnéd magad nyújtóztatni, akár most is szívesen átveszem egy kicsit - mosolyog jóindulattal telve - Bár én csak a saját hőfokomat tudom megosztani vele - teszi hozzá vállát megvonva, amolyan "sajnos tőlem csak ennyi telik" módon. Azután csak hallgatja Zsófia méltatlankodását, de úgy hiszi ez a kicsivel való fárasztó bánásnak szól, mintsem valós panasz volna. - Már jól - feleli a neki feltett kérdésre félszegen, majd egy nagyobbat szusszan - Imola hamarosan előkészítős lesz és belevetettem magam újra a munkába... - meséli csipetnyi lelkesedéssel, hogy azután még hozzátegyen egy fontos változást - Elengedtem... - nem fejti ki bővebben, hogy kit vagy mit, mert tudja, hogy Zsófia tökéletesen érti őt és ennek az egy szónak a súlyát. Pokoli nehéz volt, főleg a hórihorgas, rőt üstökű Karsának elmondani, hogy miért. Miért nem lehetnek együtt ők ketten. Mégis sikerült. Éppúgy, mint azt, hogy még mindig szereti, aztán elsétálni az épp akkor hullani kezdő esőben. Mindenki meghozza a maga áldozatát a nagyobb jó érdekében. Superman az időt is visszaforgatta, hogy megmentse Lois Lane-t, hogy azután elfeledtesse vele, hogy rájött kicsoda. Elektra mindig is hős szeretett volna lenni. Talán végül valóban azzá vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Utolsó forró lélegzetével küzd a nyár, hogy az őszt visszatartsa. Csak még egy nap, tán kettő maradt, s feladja harcát. Érződik a levegőben az elmúlás jellegzetes illata. A falevelek zöldje fakul, hogy arannyá és vörössé, vagy épp narancsossá váljon. Ez az élet rendje. Az örök változás. A koradélután mind hosszabb árnyékai vetülnek hősnőnkre, ahogyan kezében egy naplóféleséget tart. Egy padon üldögél, fülén felrúnázott fülhallgatóval, melyből remek dal szól, elméjét friss vászonná téve, melyen kisvártatva megjelennek a szavak által keltett képi asszociációk. Akár egy film snittjei, úgy peregnek. Szemei alig győzik lekövetni. Gyors ütemben sorjáznak a sorok felett, melyeken néha felnevet, olykor pedig grimaszba húzódnak éles vonásai. Nemrég, amikor rendet tett toronyszobájában, azután a fékevesztett tombolás után, egy dobozra bukkant. Régi dolgok kacattárának hitte, de tévedett. Benne rejlett két értékes kincse. Két fontos iromány. Egy saját, egy más kezétől való. Az egyik vidám régi szép időket idéz, míg a másik hihetetlenül szomorú, s új célt adott Elektra számára. Amit nem ő maga vetett papírra, az egy évekkel ezelőtt igen nagy port kavaró ügy legfőbb bizonyítéka. Hogyan feledkezhetett meg róla? Rázta is a fejét miatta és belső hangja is feddőn szólongatta. Megfogadta, ott helyben: Most, hogy rátalált, a szálakat is felszedi majd vele, s igyekszik mielőbb igazságot szolgáltatni szavai, s auror szövetségesei által. Börtönbe juttatni a felelősöket, akik közvetve, de elvettek egy épp virágában lévő nőtől mindent. Az életet. Azonban ma, az általa lejegyzett sorokat tartalmazó lapokat forgatja. Egek! Már el is felejtette az ötletet, amin sok éve annyit dolgozott. Írni kezdett, de nem egy újabb leleplező cikket, hanem egy varázsképregény történetét. Férje támogatta benne, sőt el is olvasta a kész művet. Azt mondta, ez kiadásért kiált. Azt sem szégyellte bevallani, hogy bár ő is jól rajzol, ehhez azért nagyobb szaktudás szükséges. Érdemes rá, hogy egy igazi művész képei által keljen életre. Olyan bűbájok ismerete is kellett, amik mozgásra bírják a papírra megalkotott figurákat és a sorokkal teli szövegbuborékokat. Összefogtak tehát ők ketten, ahogyan mindig. Míg hősnőnk át meg átdolgozta a kéziratot, addig férje felkereste a város legjobb illusztrátor mágusait. Aztán jött a tűzeset és mondhatni minden álom, minden vágy hamuvá égett. Ezen a bőrkötéses kis noteszfélén is akad jó pár nyoma azoknak a kegyetlen lángoknak, de a beltartalom szerencsére érintetlen maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Simogatja az apróságot, a nő kérdésén pedig elmosolyodik. Nem kineveti, csupán egy megértő görbét láthat szép ívű ajkán a másik. Volt ő is kezdő anya, de neki sajátja segített fia születése után. Sokszor kommunikáltak patrónusaik útján. Aztán beletanult. Imolával más volt a helyzet, de az alapok már megvoltak. - Nem kell levenned. A kicsik teste ilyenkor még sokkal hajlékonyabb, így ki lehet bújtatni a hámból - mondja, s amennyiben erre engedélyt kap, úgy előbb a picúr lábait csúsztatja be a kendőbe, majd a kezecskéit, hogy azután egy óvatos, de határozott mozdulattal kiemelje őt eddigi helyéről. Hosszú, csontos ujjai ösztönösen támasztják meg a lányka nyakszirtjét és fejét, hogy azután bal karjára fektesse a gyermeket - Mit gondolsz Aina, hagyjuk anyát egy kicsit pihenni? - néz le a zöld szemű aprónépre mosolyogva, majd tovább simogatja és ringatja lágy amplitúdóval a gyermeket. Mintha egy nap sem telt volna el, úgy jöttek vissza a rutinok. Ahogyan fogja, ahogy karja bölcsőjében tartja. Ezt nem lehet elfelejteni. Beleivódik az emberbe. Vannak nehéz, sőt egyenesen gyomorforgató részei is az anyaságnak, amiről senki nem szeret beszélni, de amikor egy ilyen kis csoda rámosolyog az emberre, az mindent felülír. - A fiam is sokat sírt, nála csak a hintaszék használt. Még megvan. Ha gondolod átvihetem egyik nap. Próbáld ki, hátha beválik - reflektál a nő szavaira miközben bőrkabátját úgy kanyarítja, hogy elfedje a csemetét, akit nem rest megállás nélkül, lassan hintáztatni, majd simogatni miután gondoskodott melegen tartásáról - Meglehet jót fog tenni a levegőváltozás - jegyzi meg, majd folytatja - De ha az ember elmenekül, attól a gondjai nem szűnnek meg, én már csak tudom - húzza el keserűen szája szegletét. Prága, Split, mind csak rohanás volt a mindentől a semmi felé. Neki itt van a helye. Ez a város az otthona. Ide köti lelkét ezer meg egy szál. - Otíliát miért fogadod be a házadba, ha tisztában vagy vele, hogy ennyire veszélyes rátok a jelenléte? - kérdezi ezután hűvössé váló hangon, mely inkább a féltés okán lett rideggé. Zsófia talán még most sem látja át mi is folyik körülötte? Ez már nem játék. Nem egy "Keressük meg az elbújt Hegét" fogócska. Életek múlhatnak döntéseiken. Meglehet a fiatal nőt tényleg hiba volt belevonnia. Hősnőnk már tapasztalt stratégaként lépett a játszmába. Vörös királynőként sakkozta végig magát, négyzetről-négyzetre a táblán. Tudta mit vállal. Sebeket kinn és benn. Azonban úgy fest, az előtte álló nő számára maga lett a káosz mindaz, amin keresztülmentek. Nem sajnálja. Azzal nem segít. Helyette igyekezni fog, hogy helyzetén könnyítsen némiképp. - Ebben a háborúban nincs győzelem. Csak csaták vannak, amiket túlélhetünk - szólal meg kis idő múltán. Mélyen érintette a kérdés. Túl mélyen. - Amikor elkezdtünk kutatni azt mondtam neked, hogy: "Szeretem annyira, hogy elfogadjam, ha talált bárki mást és azzal boldog. Bármit, csak éljen" - idézi önnön szavait vissza az akkori helyzet emlékképével együtt - Ez annyiban változott mostanra, hogy inkább szánt szándékkal eltaszítottam magamtól és lemondtam a szerelmünkről, hogy megóvhassam. Mert akik a vesztét akarják, azok a szerettein keresztül fogják elérni, hogy felfedje magát. Ezt nem hagyhattam - beszél szomorú-dacos fénnyel tekintetében - A lányomra is gondolom kell és a szüleimre - teszi még hozzá, hogy azután áthelyezze Ainát a másik karjára egy rutinos mozdulatsorral - Karsaként biztonságban tudhatom és vele együtt a családomat is megóvhatom - fejti ki jelenlegi helyzetének indokát. A döntést, melyből adódó veszteségét igyekszik feldolgozni nap nap után. Nem számít, hogy mit érez. Irreleváns, mert tudja, helyesen cselekedett. Az idő pedig majd segít felejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megvan tehát a hintaszék új tulajdonosa. Neki már úgysem fog kelleni. Gyermeket vállalni minden valószínűség szerint nem lesz már alkalma, még ha teste és lelke egyként készen is állna a feladatra. Nem vonul zárdába persze, ám abban az egyben egészen biztos jelen pillanatban, hogy többé ennyire nem engedi át szívét senkinek, mint Hegének tette. Lénye sem lesz újra egy másik ember lényének ily mértékben, szabad akaratából a rabja. - Igazán nincs mit. Kérdezz nyugodtan és én megpróbálok mindenre felelni neked. Bár azért azt leszögezem, hogy anyának elég csapnivaló vagyok - mosolyog a nőre, mialatt a picurka elkezd mocorogni és nyöszörögni - Kicsikém, mi a baj? - kérdezi hozzá hajolva Elektra, hogy azután ismét átpozícionálja a gyermeket úgy, hogy annak feje a szíve fölött legyen. Az egyenletes dobogás általában nyugtató hatással szokott lenni a babákra, ahogy a puszi is ilyen érzetet kelt bennük - Sshhh, életem, semmi baj. Biztonságban vagy - beszél halk, bársonyosan lágy hangon az aprónéphez, majd feje búbjára simítja ajkát. Szemeit lehunyja egy pillanatra. Belevész a puha haj érintésébe és a finom illatba. Ujjai ezalatt óvatosan simítják a kis koponyát, mely még igen sérülékeny. - De meg tudod csinálni. Már csinálod. Jó anya vagy Zsófia - néz fel átható tekintetét a vele szemben állóra vetve - Ráadásul még extráid is vannak. A tűz, ami benned lobog, az életet jelentheti annak, aki fázik - biztatja arcjátékával és szavaival egyként nőtársát, majd arcát a kezében tartott kislány fejéhez hajtja. Boldog érzet telepszik megkínzott lelkére, s gyógyító erőként öleli körbe minden porcikáját. Ebben az éteri hangulatban hallgatja a vörös hajú szépség szavait. Megérti. Kláriért és Tamásért ugyanezt tenné, bár ők nem kötöttek vér és dac szövetséget egymással és nem is veszélyeztetik azt, akit szeret. Nem ágál tehát az elhangzottak ellen. Elfogadja és csak reméli csupán, hogy nem kerülnek bajba. Ezután olyasmiről érdeklődik beszélgető partnere, amitől szívének sebei sorra tépődnek fel, s kezdenek vért ontani magukból. Lélektükreiben örvényleni látszanak érzései, ám arca rezzenéstelen marad, mialatt sorra veszi eddigi kapcsolatainak mérlegét. Férje Zoli meghalt, hosszú szünet következett, aztán Sándor mást választott helyette. Egyetlen csókja emlékezteti arra a megalázó naplementére, a még romos toronyszobában. Majd Hege jött, látott, mindent megkapott, amit csak Elektra adni tudott. Otília berobogott, rombolt és távozott. Ez történt Prága előtt. Utána pedig semmi sem volt többé ugyanolyan. A Gyöngyhalásszal meg még azelőtt vége lett bárminek, hogy elkezdődhetett volna. Végül pedig még "meg is halt" ugyebár Marcell. Akkor most, hogy is legyen boldog a történet vége? Egyszerű a válasz. Sehogy. - A szép szerelmek meglehet mindent túlélnek, de a miénk nem az és talán nem is volt sohasem - szólal meg karcosabb és sötétebb tónusú hangon a riporternő, s szavai tárgyilagosan csendülnek - Túl sok dolgot kellene megbocsátanunk egymásnak, annak pedig egyikünk sem a mestere. Számtalan sebet kaszaboltunk a másikra míg egy pár voltunk. Többet mint amennyit egy Sectumsempra képes ejteni - rázza meg fejét, s ajkára lemondó-beletörődő, s mindenek felett őszinte mosoly húzódik - Ha tényleg szereted őt, akkor mond meg neki. Légy az a békés, hűséges tűz, melynek fénye hazavezeti, melyhez közel húzódva átmelegedhet a lelke és otthonra találhat. Mellettem csak folytonos vihar volna az élete - bólogat ajkába harapva, miközben a karjaiban tartott kis testre simított ujjai megremegnek, s csupán Aina hallhatja, hogy mellkasában miként marad ki néhány ütem és válik pulzusa szabálytalanná egy rövid időre. Nehéz elengednie akiket szeret, de innen már nincs visszakozás. Honnan is tudja, minden kétséget kizáróan hősnőnk, hogy kiket szeretett igazán és kik voltak csupán kósza érzéseinek alanyai? Onnan, hogy gyötrelem járt nyomukban, s csak ürességet hagytak maguk után. Zoli, Sándor és Hege. Három férfi. Három búcsúzás. Három olyan szerelem, amiről úgy tartják, csak egyszer adatik meg az életben. - Ezek csak ösztönök - ringatja a kislányt tovább és benne keres átmeneti vígaszt. Vonásain nem látszanak érzései. Elfedi őket, hiszen tudja miként kell tenni. Mire nem jó a fiziognómus bizonyítvány, igaz? Úgy is hívhatnák, hazugság cédula vagy manipulátor mesterlevél. Elektra pedig jól kitanulta ezt a tudományt, mely hozzá illőn kegyetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Átköltöztek már egy ideje az új helyükre. A rádió mostani épülete esztétikus, frissen festett, tiszta és az előző ingatlanhoz képest egy hatalmas palotának tekinthető. Visszatérte óta hősnőnk újra azt érzi: Szeret itt dolgozni. Illetve csak szeretne, ha tudna. Múlt este ugyanis rá kellett jönnie, hogy nem került oda a stúdióba minden doboza, melyet összepakolt. Pont arra lett volna szüksége, ami valahogy minden bizonnyal kimaradt a szállításból. Nem találta, tehát csak ez lehetett a magyarázat. Ennek ellenére természetesen megoldotta a kellemetlen helyzetet. A hallgatók számára észrevétlen módosításokkal adta le tegnapi műsorát. Egy ládányi lemeze viszont akkor is hiányzik. Régiek, sőt mondhatni ősöregnek nevezhető bakelitek, melyek azonban hangzásban messze felülmúlják a modern kor digitalizált csodáit. Ragaszkodik hozzájuk, hiszen szereti a retro dolgokat. Ezt mondaná szofisztikáltan, ha megkérdeznék, hogy miért nem hagyja annyiban és vesz újakat. Persze senki sem teszi, sőt a küldöncök sem szívesen hurcolnák át most az ő limlomját, mivel van épp elég bajuk. Keresik az elkószált leveleket, a meg nem érkezett jelentéseket. Azok után szaladgálnak egyfolytában. Elektra nap mint nap látja erőfeszítéseiket, s nem akarja terhelni őket. Ezért döntött úgy az éjjel, hogy ma valamikor napközben - miután lányától leköszönt az Előkészítő kapujában - majd saját maga megy vissza és hozza el értékes holmiját.
Belépve a nyikorgó bejáraton megcsapja orrát a romlás jellegzetes, állott bűze, mely úgy kavarog körülötte, akár hamu a szélben. Amit nem használnak annak állaga megbomlik, amortizálódik. Igaz ez erre az épületre is, teljes mértékben. Mindent vaskos porréteg lepett el, dacára annak, hogy csak néhány hónap telt el, mióta egy lélek sem tette tiszteletét a rozoga falak között. Elektra célirányosan sétál a szűk kis stúdióba. Lenyomva a kilincset csak kaotikus ürességet lát odabenn, ahogy az ajtó kitárul előtte. Zsanérján az is jajong egy nagyot. Ilyen hamar elenyészik minden, amit ember kéz nem gondoz? Ez a gondolat fut át elméjén, ahogy kutatva a doboz után végig sorjázik a helység berendezésén. Nem találja. Hová tehették? Kidobták talán? Az nem lehet! Fel volt címkézve. Keresi hát tovább, immár a többi helyiséget is bevéve a lajstromba. Használhatna varászlatot, de nem akar. Minek, ha úgyis van bőven ideje. Lehajol és beles egy asztal alá, ahol végre rátalál a bakelitekre. Megkönnyebbült sóhajjal ereszkedik térdre, hogy kiszedje a dobozt. Farmerje bánja majd ezt a partizán akciót. Mit számít, csak be a mosógépbe és kész, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hogy is volt azon a táblán odakinn? Tilos az Á...? Nem igazán figyelte. Elrobogott mellette. Kellettek a lemezei. Köztük van az is, melyet tavaly szenteste pörgetett. Emlék még akkor is, ha fájdalmas. Vannak dalok, amik felidéznek benne pillanatokat. Egyesek úgy mondanák, nosztalgia. Hősnőnk számára jóval többek ezek a dallamok. Újra élések. Visszatérések. Időnyerők. Csupán ennyije maradt, hát nem engedi el őket. Sarkán ülve lapozgat a bakelitek közt, s közeben dudorászik. Megörül egy-egy viszontlátott korongnak, jó ismerősként üdvözölve borítójukat. Nem hall szokatlan neszeket. A falak hangszigeteltek voltak itt is, hogy ne zavarja meg semmi külső zaj az adásokat. Így mit sem sejtve tovább ténykedik. Kezébe akad a Scorpions, a Nickelback és persze Bryan Adams mellett a Foreigner felvétele. Mennyi emlék, mennyi érzés zúdul rá, amikor felteszi őket majd. Már most megremeg gondolatban tőle. Igazi balladák ezek mind, melyek visszhangot egyenesen szívében vetnek hallgatóiknak. Lesimítja róluk a rájuk ült porréteget és ellenőrzi sértetlenségüket. Szerencsére nem esett egyiknek sem baja. Már emelné felfelé holmiját, hogy kifelé induljon, amikor hirtelen furcsa csattanásra lesz figyelmes. Fejét a hang vélt forrásának irányába kapja, de ekkor már régen késő volna minden mozdulat. Beremeg az egész objektum, s a másodperc tört része alatt omlik össze a teljes mivoltában. Olyan gyorsan történik minden, sőt az idő, amiről úgy tartják relatív, nem hogy megállna, mint inkább elsüvít Elektra mellett. A falon repedések hada inal keresztül. Az egész építmény megrázkódik, majd jajgatva - roppanva - sikoltva váljanak el egymástól a téglák, hogy végül hősnőnkre roskadjon az egykor szebb napokat látott létesítmény. Maga alá temeti tehát Rothstein Elektrát az omladék, s ő ott fekszik valahol alatta. A romok körül pedig hatalmas porfelhő kering kérlelhetetlenül fedve el a kíváncsi szemek elől egy időre a szörnyű látványt. Bárcsak szólt volna valakinek, de senki nem tudta, hogy ide készül. Ugyan kinek is tartozna idejével elszámolni? Miért is kellett volna, hiszen csak egy árva dobozért szaladt be az épületbe, mely munkahelyének egykor otthont adott. Nem számított rá, hogy épp itt éri baleset. Igazi tragédia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Árnyék vetül rá, mely hosszabb a fák által adottaknál. Kellemes, ismerős bariton szólítja közben nevén. Szíve nagyot dobban, de az érzet nem fájó. Már nem az egy ideje. - Helló idegen - emeli fel fejét, hogy sötét, átható tekintetét az előtte álló férfira vesse. Szép ívű ajka kedves, szeretetteli mosolyra húzódik. Rég nem látott barátként üdvözölve Sándort. - Már megint eltakarod előlem a Napot - szólal meg pár pillanatnyi néma öröm után, s persze első mondata a kettejük kapcsolatára jellemző szófordulat, melyet komiszan féloldalassá váló ajakgörbéje kísér- Szóval vagy hajtogasd le mellém magad, vagy felőlem állhatsz is, csak mesélj: Hogy vagy? - csukja be naplóját egy mozdulattal és irányítja egyúttal minden figyelmét a másikra. Kabátja a pad hátára terítve pihen. Elektra alatta egy kötényruhát visel, haja kiengedve, lágy sminket tett fel, mely kiemeli vonásait, s legfőképp lélektükreit, melyeket most szemüveg lencséi takarnak. - Mióta vagy szemüveges? - bukik ki belőle a kérdés, ahogy végigpillant két méteres gavallérján. Elvégre mégis csak riporter, nem igaz? Minden hátsó szándék nélkül állapítja meg, hogy jól mutat az óriáson az ókuláré, s hogy semmit sem változott. Most is fess és kellemes ember, mint első találkozásuk idején. Hősnőnkről ez utóbbi már nem mondható el, főleg mivel egykor sem volt simulékony jellem. Eszét vették a sorscsapások? Meglehet, bár inkább csupán megsebzett vaddá lett. Kiszámíthatatlanabbá vált, mint annak előtte. Ennek dacára akiket egyszer szívébe zárt, azok felé hűsége, s szeretete töretlen maradt. Még ha ezt a maga éles nyelvű, módján fejezi is ki feléjük. A világra ugyanis, még mindig iróniaszín lencséken át tekint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Minden más lett, mégis minden ugyanolyan maradt. A férfi kedvesen félszeg viselkedése az állandóság érzetét kelti hősnőnkben, melyet jó ideje nem tapasztalt már életében. Folytonos viharok, harcok és csaták szabdalták az utolsó találkozásuk óta eltelt időt. Lét és nemlét szenvedélyes tangója, melybe belefáradni érzi magát. Vajon eljön a nap, hogy megpihenhet? Nyugalmat talál valaha? Ki tudja. Azt viszont eldöntötte az első hang hallatán, hogy a viszontlátás örömét igyekszik megélni. Belőle erőt meríteni a mindennapokhoz. - A tanári pálya izgalmai...Nem csodálom, hogy itt kötöttél ki, az utcát járva - csipkelődik mosolyogva, hogy közben egyik lábát maga alá húzva testével a férfi felé forduljon. Nem kerüli el figyelmét, hogy a másik a nála lévő könyvet babrálja zavarában. Annyira jellegzetes a viselkedése, hogy fényév távolságból is tudná Elektra, hogy két méteres gavallérja tért vissza. Ezután Sándor felteszi a legvészterhesebb kérdést, melyet csak bátorsága enged. Mit felelhetne? - Ne gondolkozz, csak mond az igazat! - hallja belső hangját, mely már annyiszor vezette jóra és félre. Úgy dönt csupán részben fogadja meg szavát. - Remek kérdés...Úgy vagyok, mint egy nő, akinek két szerelmét kellett eltemetnie és senkije sem maradt, aki mellett biztonságban lehetne - válaszolja szomorú fénnyel sötét szemeiben. Hangja puha bársonyként siklik kettejük közé, szétterülve, s nyomot hagyva talán mindkettejükben. Kimondta amit érez, miközben megőrizte titkát. Nem használt mégsem taktikát. Nincs szüksége álarcra. A vele szemben ülő előtt valamiért régen sem vált be a terelés ilyetén formája. Elektra él a gyanúperrel, hogy a férfi  megérzi mikor mond neki igazat. Tapintatos modora szab csupán gátat, hogy ki is mondja. Mint utolsó találkozásukkor a stégen. Tudta, hogy sírt és rossz a kedve. Kapcsolatuk előzményeit félretéve próbálta mégis jobb kedvre deríteni. Nem miatta utazott el aznap. Nem Sándor volt az, aki lelke kelyhébe az utolsó cseppet tette, hogy végül túlcsorduljon. - Jól áll. Nagyon okosnak tűnsz benne - húzódik ezután széles, szemtelen mosolyra ajka, ahogy a vele szemben szemüvegét fogó férfi szavait hallgatja. Örökké nem eshet. Nem érne semmit vele, ha engedné, hogy nyomora ismét maga alá temesse. Felállt. Megint. Leporolta a szenvedés mocskát, s most megy tovább szándéka szerint. Bízva a jövőben. A nagyobb jóba vetve maradék hitét. - Oh...Ez...Csak egy képregény története, amit még azelőtt kezdtem el írni, hogy...A családomat elvesztettem - lapozza fel a kötetet és lepillant a benne álló kusza betűkkel írt sorokra. Jó történet, bár kissé komor. Szerénytelenség nélkül jelentheti ki, hogy helye ként vicces és a romantikának sincs híján. Nem. Nem annak a fajta keservesnek és tragédiába totkollónak, mely saját életét jellemzi. De nem is a nyáltól ragacsos verziója a szerelemnek az, ami az irományt át meg áthatja. Itt a férfi megbízható animágus, tekintete simogató, megjelenése vad, mégis vonzó, szíve vasba vert arany. A nő pedig mugli rendőrként is méltó társa. Különleges, eszes, állhatatos és erős.  Szövetségük egyenlő felek köteléke. Küzdelmük "vállt vállnak vetve" fajta. Közös ellenségeikkel való küzdelmükben társaik is akadnak. A nőnek rendőr társa, a férfinak kutató párja segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Vajon ha tudná mi történt, akkor is sajnálná? Részvétét persze hősnőnk, keserű rutinnal fogadja. Mintha igazi volna gyásza. De miként búcsúztass egy élőt, akinek sírköve mégis a temetőben áll? Miként válj el tőle, hogy egyként megóvd őt és tenmagad? Fájdalom nélkül, szenvedés nélkül nem lehet. Arckifejezése tehát hiteles, ám szavai árulkodóak volnának, így csupán bólint és részéről lezártnak tekinti a "vidám Hege nincs többé" témát. Jobban kellene talán siratnia. Meglehet. Könnyeit már annyit hullatta hiába, hogy kár még egy újabb cseppért. Sándor mellett nem ilyen élményeket szeretne átélni, ha már a Sors megszánta, s bábjátékos módjára szinte a semmiből mellé citálta. Mosolyra vágyik, kedves szavakra, melyeket gondtalan, szeretetből fakadó piszkálódással viszonozhat. Csendre, ami a férfit mióta csak megismerte, méltán jellemezte. Arra az éteri, békével teli némaságra, mely puha takaróként ereszkedett rájuk, amikor egyszer és utoljára otthonában vendégüllátta. - Most mit vársz? Mondjam azt, hogy életemben nem láttam még ilyen vonzó és intelligens szemüvegest? Leszámítva persze magamat - nevet fel őszinte vidámsággal, s bár szavai tréfásan csendülnek, valójában egy részüket komolyan gondolja. Nem. Nem a hiú önfényezést. Magát sosem látta vonzónak. Intelligensnek is inkább mások szemében tűnhet. Beszélgető társa reakcióján csak jót derül. Erre senki sem számítana. Róla kevesen hinnék, hogy tollhegyre tűzni fikciót is képes volna. Már épp megszólalna, amikor Sándor karját megsimítja. Tekintetét akaratlan kapja oda a mozdulatra, melytől bőre megborzong, gerincével egyként. Ismerős az érintés. Jóleső. Olyas fajta, melyre ösztönösen felel egy nő teste. Visszaemeli pillantását a zöld szemekre, melyek annak idején a mikrofon másik végén magukkal ragadták. Beharapja alsó ajkát, majd halvány mosolyra húzza szája szegletét. - Már csak az utolsó fejezet van hátra...De még nem tudom a történet végét - szólal meg, szavaiban akaratlan áthallással. Valóban nincs még ötlete a lezárásra. - Elmeséljem miről szól? - kérdezi, ám közben gondolatai még mindig a férfi által feltett kérdés körül járnak vitustáncot. Miként varrja el főhősei életének szálait? Írjon folytatást? Boldogság vagy szomorúság legyen a karakterek osztályrésze végül? Minden döntésein áll most, hogy a naplóra újra rátalált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Vannak helyzetek, amikor egy szituáció hirtelen visszaránt a múltba. Ez kettejük közt, most éppen ilyen. A férfi csendessége, ahogy egymással szemben ülnek, hősnőnkben régi időket idéz. Férje hallgatta ilyen mindenre nyitott némasággal. Mellette a csend is ajándék volt. Pont úgy, ahogyan Sándor közelében, aki összesen négy kimondott szavával nagyobb figyelmet szentel neki, mint mostanában a legtöbb ember körülötte. Mert a pletyka az megy nagyon és az is biztos, hogy az elhaladó lányok is terjesztik majd az igét. Látszott rajtuk. Elektrának csak futó pillantást kellett rájuk vetnie, hogy elemezze viselkedésüket. Cserfes kis csitrik, csacsogó csókák. Annyi baj legyen. Nem ronthatja el örömét és ezt a rég áhított nyugodt pillanatot semmi sem. - A történet szerint - kezdi a már cikkeiből jól ismert szófordulattal, majd fellapozza az első oldalra felírt szinopszisnál a kötetet - Adott egy fiatal lány, aki orvosnak tanul, hogy egyszer apja nyomdokaiba lépjen. Közben egy kis virágboltban dolgozik, hogy kiegészítse tandíját. Egy este a motorja lerobban, így kénytelen az apját hívni, hogy vigye haza. A szerető szülő el is jön érte, ám rájuk támadnak és a férfit, aki kutatóorvosként dolgozik, brutális kegyetlenséggel megölik gyermeke szeme láttára - belepillant a felírt cselekményleírásba - Ezután a lány után iramodnak, aki a bolt mögötti parkba menekül a gyilkosok elől, ahol egy rémséges állat megállítja a gazembereket és mondhatni szétmarcangolja őket - hatásszünet gyanánt Elektra felpillant hallgatóságára. Sötét, izgatottsága hevétől ragyogó szemei a zöldeket keresik, majd folytatja, immár fejből - Nagyjából tíz év telik el, s a lányból gyönyörű nő válik, aki nem mellesleg rendőrnyomozó. Egy eset kapcsán olyan DNS nyomra bukkannak, melyet apja megölésénél is megtaláltak egykor. Elkezdi visszafejteni a szálakat, míg végül hihetetlen összefüggésekre talál, melyek a varázsvilág sötét bugyraiba vezetnek - mesél tovább mély átéléssel, s lelki szemei előtt szinte látja a kimondott szavakat életre kelni - Az iszonyatos bestia, aki megmentette az életét ugyanis nem más, mint egy animágus. Egy bűbáj-bájital kísérlet résztvevője, aki maga is gyógyítónak tanult, ám egy családi tragédia okán az aurori hivatás mellett döntött, ahol beszervezték a programba. A megkapott szer hatására pedig, képessé vált veszedelmes mantikórrá átalakulni. Azonban a kísérlet, melynek részese volt kudarcba fulladt. Mivel a legtöbben nem tudnak megbirkózni ezzel a szörnyű transzformációval és vagy testük, vagy elméjük kohéziója bomlott meg, majd váltak ön és közveszélyessé. Hősünk viszont sikerrel adaptálódott és még időben elmenekült a likvidáló osztag elől, akiket rájuk küldtek. Üldözői képzett aurorok és az általuk irányított muglik. Ez elől a brigád elől bujkál tehát a férfi idestova tíz éve, ám a nőtől nem tud távol maradni. Titokban figyeli, óvja és védelmezi mióta csak először találkoztak a parkban. Az ügy kapcsán azonban eljut hozzá a nyomozó, akit társa támogat. A férfinek pedig egykori gyógyító barátja segít a rejtőzködésben. Felmerülhet a kérdés: Mégis mi köze van ehhez a nő apjának és miért is végezték ki annak idején? Itt jön a csavar. A kedves apuka ugyanis beavatott varázstalan genetika kutatóként mintát szerzett a szerből, az alanyok véréből, mert fel akarta fedni az egész emberiség előtt a mágusok és a varázsvilág létezését - annyira átszellemült a történet hatására Elektra, hogy még halvány arcán a pír rózsája is szirmot bontott. Tekintete szinte lángol, s épp olyan felszabadult, mint egykor volt. Visszatért belé az élet. Imádta írni a történetet. Elméje színes szélesvásznán ott voltak a rajzok, minden alak, minden történés. Annyira hiányzott már ez az érzés. Nem akar elfogult lenni, de örül, hogy mindezt Sándor hallhatta tőle először. Árad belőle az erő és szavai által igyekszik a vele szemben ülővel láttatni belső világát. Igen. Ez él benne. Ilyen cselekményt szőtt éveken át szorgos pók gyanánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lágy kedvességgel és biztatással mosolyog a sok kérdés hallatán a vörös szépségre. Neki is volt számtalan, amikor a fiát várta majd a ki angyal megszületett. Egek! Egyenesen rettegett, hogy össze fogja törni. A fejecskéjét, a nyakát, mert néha olyan erős és vehemens tud lenni, mint elefánt abban a bizonyos porcelánboltban. Aztán jött az anyja és segített. Ott laktak velük az első hónapban. Zoli is szerette őket. Neki korán meghaltak a szülei, így hősnőnk családja lett a férje famíliája. Megérti tehát a nő helyzetét és igyekszik majd neki érdemben segíteni. A nosztalgia lágy szele azonban tovaszáll, ahogy Zsofia ismét beszélni kezd az őket összekötő személyekhez fűződő viszonyáról. Végighallgatja. Arca rezzenéstelen és békés, tekintete csendes tükör. Mindaz, ami a Pub mögött és után történt, Elektrában valamit tényleg megváltozott. Úgy határozott aznap este, hogy lezárja a múltat. Elmondta mit érez és elbúcsúzott. Aztán áttáncolta magát egy új élet ígéretébe, Mark segítségével, aki megértette, szavak nélkül is, hogy mire volt szüksége. Egy olyan éjre, ahol nincs jelen az a szívszaggató, tehetetlen düh, ami nap-nap után fojtogatta hősnőnk lényét, míg Hege nyomát kutatták, s míg a férfi végül fel nem fedte valódi kilétét előtte. Elengedte és a férfi is el fogja. Számukra nincs közös jövő. Túl sok hibát vétettek. Túl mély sebeket ejtettek, amik begyógyításához a Szerelem nem elég. Ennek dacára Elektra azt szeretné, ha mindannyian boldogok lennének. Hege, Zsófia, sőt még Rudolf és Otílía is, valamint persze ő maga. Megérdemelnék már, nem igaz? Annyi szenvedés kövezte ki útjaikat, hogy a várost körbeérnék. Kétszer. Azonban ha valamit ugyanúgy csinálva más eredményt várunk, az csak az őrületbe vezet.  Ezért inkább hősnőnk elvágta a szálat, mely Hegével kettejük közt feszült, hogy egyként szabaddá váljanak. Mindannyian. - A virágnyelvet a férfiak nem értik. Hege sem kivétel. Szóval, ha nem mondtad ki azt, a két szemébe nézve, hogy "Szeretlek" vagy, hogy "Szerelmes vagyok beléd, te vadbarom" akkor nem mondtál neki semmit - mosolyodik el amolyan bölcs rafinált fehérnép gyanánt. Közben a picurkát simogatja, de az lassan felneszel és nyöszörög megint kicsit. Hősnőnk tovább billeg és ringatja, majd lágy hangon suttog neki pár szót, hogy megnyugodjon.- Mellesleg te sokkal szebb vagy Otíliánál, mert neked a lelked szép, és az sokkal többet ér, mint a pisze orr, meg a rőt loknik - jelenti ki a rá jellemző őszinteséggel meggyőződését. Legalább, egyszer az életben Hege minőségi cserét csinálna. Ez nem a "Ha ló nincs, szamár is jó lesz" helyzete. Így gondolja. Őszintén. Ezen nem változtathat semmi, főleg az nem, hogy a Sors fintorának köszönhetően ő és az ex feleség rokonok. Igen. A vérük és küllemük talán sok tekintetben egyezik, hisz tagadhatatlan a hasonlóság. A két nő ennek ellenére egymástól fényév távolságban van, ami a viselkedésüket és ennek fényében jellemüket illeti. Ez abból is kitűnik, ahogy Zsófia magáról és kvalitásairól beszél. Olyan kevés hittel, hogy az már hősnőnknek fájdalmas.  - Ne beszélj már hülyeségeket...Egek!...Gondolod rád bízták volna, ha nem hinnék, hogy nálad jó helye lesz? - érvel a tőle már megszokottnak mondható kendőzetlenül nyers stílusban, hogy azután ezt még erősítve elemelje a kicsit és finoman visszapakolja szövetségese mellkasához. A művelet most is nagy odafigyelést igényel. Elektra hosszú, csontos ujjai ügyesen hajtogatják a pici végtagokat, hogy tökéletesen és biztonságosan rásimuljanak Zsófia torzójára. Egy utolsó, lágy és gondoskodó puszi még azért jár az angyali aprónépnek, s csak ezután egyensedik ki ismét, az anyaoroszlán énjét közben levető riporternő. - Munkába tartok. Tíztől kezdődöik az Elektra felel, aztán még kicsit előre dolgozom, hogy Legyen pár teljesen szabad napom, amikor Imolának megkezdődik az előkészítő - meséli békés mosollyal, ismét belebújva a lánya és hivatása nyújtotta puha, védelmező gúnyába. Életének két biztos pontja a család és a munka. Talán nem is kell más és újra boldog lehet. Ha pedig még Markot is megnyeri szövetségesének és néhány ügyben közösen igazságot tehetnek...Esetleg még egykor megkezdett képregénye is megjelenne, amire nemrég rátalált...Nos az lenne az igazi, lélekemelő diadal. Természetesen ezek egyelőre csupán vágyálmok, melyek beteljesülése vagy kudarca a jövő titka. Egy azonban az itt és mostban biztos: Hege iránti érzéseit és a vele közös összes emlékét Elektra tudatának mélyén egy szobába zárta, s hogy onnan nem ereszti ki, történjék bármi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valóban teljesen mások ők ketten. Homlokegyenest ellentétes jellemmel és érzelemvilággal rendelkeznek. Talán épp emiatt áll úgy a helyzet jelen pillanatban, hogy a halálból álalakban visszatért Hege két szék közül a pad alá esett. Akarva-akaratlan, így lett. Hősnőnk lemondott róla, Zsófia pedig nem fog lépni felé. Van ebben az egész helyzetben, valami hihetetlenül ambivalens szájíz. Amennyiben csak a legszűkebb pátriát tekintjük, három ember eddig szépen felépített életét tette a földel egyenlővé pár tévesen meghozott döntés. Viszont ha tágabbra nyitjuk a kört, már inkább beszélhetünk ötről. A színpadon Hege, Zsófia és Elektra mellett még ott van Rudolf és Otília. Drámájuk shakespeare-i mélységeket és magasságokat élt meg az alatt a pár hónap alatt, míg zajlott. Olyan hatalmas terheket rótt a résztvevők vállára, melyekbe kishíján egyként beleroppantak mindannyian. Épségben nem marad senki sem, erről Elektra szentül meg van győződve. Ezért szállt ki belőle. Majdnem belehalt. Nem testben. Nem az átkok okán, melyeket szövetséges ráolvasott. Lélekben veszett kvázi oda, s csak kevésen múlt, hogy mindez szerettei tudomására jusson. Ott táncolt a szakadék szélén. Azzal a fojtogató haraggal vegyes kétségbeeséssel lényében, amit csak a Pub mögötti sikátorban tudott kiűzni önmagából végérvényesen. Inkább hallgat. Nem forszírozza tovább a dolgot, csak figyeli a vörös szépséget. Áldását adta a kapcsolatra egykor volt szerelme és közte. Innen viszont, már annak szereplőié a döntés, hogy miként fonják sorsuk fonalát tovább. - Köszönjük. Szavadon fogunk! - mosolyodik el, s örömmel jegyzi meg a szíves invitálást. Imolának szüksége lesz kapcsolatokra a saját korosztálya tájáról. Olyanokra, akik megmutatják neki milyen is az élet, amiben nem csak anya, nagyszülők és Rebeka, azaz felnőttek vannak. Meglehet azonban, hogy az igencsak akarnoknak, sőt jócskán önzőnek tűnő, cukorka maffiózó csemete, nem a legtökéletesebb jelölt az őrangyal feladatra, ám az esély mindenkit megillet. Megeshet, hogy mindketten tanulhatnak majd a másiktól, s a végén tényleg barátnők lehetnek. Ki tudja. Előbb még kezdjen el Imola, biztonsági okokból apja nevén, egyáltalán járni az Előkészítőbe. - Akkor én most megyek. Vigyázzatok magatokra! Holnap délelőtt átbűvölöm hozzád a hintaszéket és tényleg, ha bármiben segíthetek, csak küld el a patrónusodat és megyek - búcsúzik majd még utoljára megsimogatja Aina kezecskéjét, hogy azután felnyalábolva immár kihűlt kávéját elinduljon a rádió épülete felé. Lehet még beugrik unokabátyjához is egy kicsit, hogy megnézze min dolgozik mostanság. Legutóbb felugrott, hogy megjavítsa antik ágyát saját kis Magány Erődjében. Amikor tombolt abban is sikerült kárt tennie. Szerencsére javítható mértékűt. Tamás pár mozdulattal és szakigézettel mondhatni újjá varázsolta. Igen. Meglátogatja. Lépteit döntése nyomán felgyorsítja, s kecses alakja lassan eltűnik a míves kandeláberek által vetett fénykörök között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sapkája alól kilógó sötét fürtjeit a lámpák fényében szikrázó hópelyhek pettyezik. Kesztyűbe bújtatott, vékony ujjai termoszára kulcsolódnak, s lélegzetének párafellege követi. Bakancsa nyoma hamar eltűnik a szaladó hóesésben, ahogy befelé sétál munkahelyére ezen a szentestén. Csendes a város. Hősnőnk szívében sem dúl vihar. Békés és vidám, hiszen minden olyan szépen alakult eddig. Imolával, a szüleivel, Tamással és az ő anyukájával együtt ülték körül az ünnepi asztalt, a Holdfény 33-ban gyűlve össze. Szegedi halászlevet, töltött káposztát és hatlapos mézest ettek. Mellé fűszeres almapuncsot ittak és a közösen töltött értékes idő mellett, apróbb-nagyobb ajándékokkal szereztek örömet egymásnak. Imola rajzolt mindenkinek valamit. Hősnőnk szíve, sajátját nézegetve, bármilyen boldog is volt, kicsit mégis elnehezült. Egy pillanatra felrémlett előtte az aprónép egy másik alkotásának emléke. Tamástól egy különleges, mahagóni lemeztároló állványt kapott. Margit nénitől egy fényképalbumot, hogy legyen mit megtöltenie emlékekkel. Szülei pedig egy ezüst medállal lepték meg lányukat. Az ékszert kinyitva Imola, Róbert és Iza mosolyogtak vissza rá az egyik, míg férje Zoli, kisfia Peti és jóbarátjuk Marcell a másik oldalról a benne lévő képekről. - Így mindig melletted leszünk - súgta oda neki apja, ahogy fel segítette tenni nyakába az ajándékot. Fejét rázva gondol vissza a pillanatra. Beérve az épületbe jellegzetes zajok, kellemes meleg és a konferencia szobában álló fenyőfa illata fogadja. Egyenesen az "A" stúdióba veszi az irányt, ahol kollégája már javában pörgeti a lemezeket. Elektra rutinos, macskákat megszégyenítő nesztelenséggel lép be az üvegezett kalitkára emlékeztető helyiségbe, hogy kabátjától megválva nekikezdhessen a műsorára való felkészülésnek. Felvételről fog leadni pár témába vágó beszélgetést, amiket szándéka szerint remek dalokkal kísér le majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még bakelitek közt lapozgatott és hallgatta a kollégája kellemes orgánumát. Aztán jött az általa felkonferált dalammal első néhány taktusa...Koponyájába éles fájdalom nyilallt, majd elméje színes szélesvásznán, akárha látomás volna, megjelent a vörös ajtó és feltárult. Egész teste, ujjaival egyként elgyengült. Kihullott kezéből a benne tartott lemez, s puhán ért a szőnyegpadlóra. Hősnőnk pedig a másodperc tört része alatt élt át olyan eseményeket, melyeket azt hitte, örökre elvesztett. - Hege... - Ejti ki közben az azokban főszerepet játszó férfi nevét hangtalan. Egy tánc, egy csók, forró éjszakák, viták. Megannyi fontos pillanat képei zúdultak ki a nyílászáró mögül, amik eddig rejtve voltak. Elektra alig kap levegőt. Meg kell kapaszkodnia az ember magas polcsor szélében, különben minden bizonnyal összerogyna. Arcán könnycseppek futnak, miközben lassan helyére kerülnek az események és a tények. - Meghalt - artikulálja aztán, ahogy megérti, hogy elvesztette őt is, ahogyan egykor a férjét, örökre. Fejét lehorgasztva mélyet sóhajt, próbál eltűntetni pulóvere ujjával minden árulkodó nyomot, mielőtt megfordulna. Arca fakóbb nem lehet, tekintete pedig zaklatott-szomorú, de tartja magát. Egykor sem omlott össze mások előtt, s most sem fog, ezt rég megfogadta. Lehajol a lemezért. - Cupido? Nincs ahhoz még kicsit túl korán? - terel azonnal halvány mosolyra húzva ajkát, ahogy eljutnak tudatáig kollégája szavai. Még mindig fülében csengenek azok a hangok, melyek emlékeiből visszhangoztak az imént. Dühös vádak, szenvedélyes ígéretek. Azonban a vörös ajtó ismét bezárult. Feje viszont hasogat még mindig, míg gyomra is émelyegni kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Talán így kellett lennie. Ezen az estén. Itt és most. Hiába csitult pár percre az iménti gyötrő fájdalom, a következő dal hatására, az előbbinél hatalmasabb erővel csap le újra hősnőnkre, hogy meggörnyedt belé. Érzékeli a vörös ajtó, elméje mélyén ismét feltárul. Festék illata, kórházi fertőtlenítőszerével keveredve kúszik maró alattomossággal orrába. Fülében saját fojtott sikolya lüktet és tépi szét megmaradt önuralmát. Bőrét tűz perzsel, mintha kaszaboló átkot olvastak volna egész lényére, s mint kiderül így is történt nemrég. Elektra sötét szemei tágra nyílnak, a más számára láthatatlan képsorok ismételt feltűnésétől. Zihálva igyekszik levegőhöz jutni, szíve ritmustalan verdes bordái ketrecében. - Karsa... - formálja suttogva szép ívű ajka a nevet, mely egyszerre jelent kezdetet és véget. Emlékei visszatértek. Az igazság lám utolérte, pedig már nem is kereste. Mielőtt azonban átélhetné ennek a ténynek, egész valójára nehezedő súlyát, a kollégája rövid búcsúja zökkenti ki néhány pillanat erejéig. Megrökönyödve állja a szeleburdi férfi pusziját, pedig máskor hevesen és nevetve tiltakozna. Kisvártatva magára marad. Üres tekintettel bámulja az ajtót, melyen a kolléga távozott az előbb, majd mintha csak révületből eszmélne, húzza elő pálcáját. - Disaudio! - fordul körbe, hogy kivetve az igézetet, maga köré hangzáró falat vonjon. A zenei blokk még úgy húsz percig eltart. Addig kell tombolnia. Ennyi ideje van dönteni. Gondolatban végig sorjáz a visszakapott időn. Üvölt, zokog és átkozza a Sorsot, mely ezt tette velük. Térdre rogyva ül a földön, mialatt színről színre látja meglelt múltját elméje színes szélesvásznán. - Senki sem tudhatja...Azt kell hinniük, hogy az amnéziám tartós, különben megint csak szenvedni fogunk...Mindannyian... - dönt végül, nehéz szívvel fosztva meg magát minden reménytől. Az vigasztalja csupán, hogy Hege és ő elbúcsúztak. Ott a pub mögött. Felkel hát a padlóról, feloldja a némító varázst, hogy azután, mintha ez az egész meg sem történt volna leadja műsorát. Rothstein Elektra nem ugyanaz többé és nem is lesz már ugyanaz. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Teltek-múltak a napok azóta, hogy azon a sorsdöntő Szentestén visszanyerte emlékezetét. Akkor és ott, meghozta élete talán legnehezebb döntését. Senki sem tudhatja... Fogadta meg magának a titoktartást, s tartja is hozzá magát nap-nap után. Életük pedig ennek okán, szép lassan visszatért egy mondhatni új, de megszokottá vált mederbe. Választott hazugságát köntösként öltötte fel, s érzi mind kényelmesebbnek az idő múltával. Egyszerűbbé váltak általa a mindennapok. Akarata szerint nem kell felismernie senkit, mégis láthatja miként reagálnak jelenlétére azok, akik szeretik és azok, akik kevésbé szívlelik. Tudva az igazságot, más figyelni a tettetést. Döbbenetes tapasztalat ez számára minden pillanatban. Ironikus helyzetek sorát szülte már, de nem visszakozik, hogy kibogozza az összekuszálódott szálakat. Meghagyja őket az amnézia mindent elfedő leple alatt. Így legalább képes megvédeni a számára fontos személyeket anélkül, hogy fájdalmat okozna bárkinek, saját magán kívül. Az első néhány nap nehéz volt, szinte gyötrő volt a mímelés, de túlélte ezt is, ahogy az eddigieket is mindig. - Gyere Kicsim, induljunk! - szólítja meg lányát, aki egy másikkal beszélget. A szőke leányzót jól ismeri, mégis úgy néz rá, mintha sosem hallott volna róla semmit. "Cukorka maffiózó". Ezt a nevet adta magában neki annak idején, amikor egykor volt szövetségese mesélt neki örökbefogadott gyermekéről. Jobbja felől ekkor meghall egy alig ismerős hangot, ami kizökkenti gondolatiból. Egy kérést intéz hozzá valaki. Felkap egy csizmát a sok közül, hogy azután úgy nyomja oda, a rá jellemző laza-hanyag mozdulattal, ellenőrzés nélkül a másik felé, hogy rá sem pillant. Sietniük kell. Várja az illusztrálásra felkért fickó. Előtte az aprónépet el kell még vinnie Tamáshoz, aki megígérte, hogy vigyáz rá, míg hősnőnk összeül a férfival. Furcsa körülmények között találta meg, még az ünnepek idején. A rádió tagjaival beültek a pubba, ahol az egyik sör alátéten meglátott egy skiccet. Addig faggatta a csapost Benedeket, akit természetesen direkt nem ismert fel, míg az el nem árulta az alkotó nevét. Felkutatta, elmondta neki az ötletét, megmutatta a kézirat első fejezetét és azóta rendszeresen egyeztetnek. - Imola gyere, mennünk kell! Tomi azt mondta megcsináljátok a kincsesládádat..Ne várassuk! - hívja újra lányát, mire a lányka elköszön, majd felé igyekszik. Egyszerű kék farmerban van és apró gyöngyökkel díszített lila pulóverben. Nagyon felnőttes, talán túl komoly is a korához képest, azonban a vele történtek fényében ez nem is meglepő. Hősnőnk sem épp színes jelenség, már ami a ruházatát illeti. Zöld farmere fölé ma szürke pulóvert húzott és enyhén hullámos haját kiengedte. Orrán ovális, grafit szürke keretes szemüvege pihen, hosszú pilláit spirállal emelte ki, míg ajkait mélyvörös szájfény teszi élénkké. Fakó arcának éles vonásai, fanyar szépsége újra megkapó, ahogyan kisugárzása is figyelemreméltónak mondható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Lábakat a csizmába, karokat a kabátba. Imola magától öltözik fel és áll meg sapkájával a kezében és várja, hogy anyja is felvegye sajátját. Néznek egymásra némán, hősnőnk arcán elsimulnak a vonások, de gondolatai közé beeszi magát a kérdés, miszerint: Mióta ennyire önálló a gyermeke? Összemosolyognak ezután, majd Elektra magára kanyarítja petrolzöld szövetkabátját. Kezét emeli Imola felé, azonban a kislányt elhúzzák előle. Nyomban utánakap, baljával pedig már nyúl is zsebe felé, melyben pálcája rejlik. Védekező ösztöne élesebb, mint bármikor. Megragadja csemetéje karját, hogy maga mögé rántsa, ám ekkor rádöbben, hogy mi is történt valójában. Megrökönyödve néz, sötét szemeit az idegen gyerkőc és a mögötte álló férfi közt ide-oda kapkodva. - Szomszédok? - kérdez vissza gyanakvó éllel hangjában a riporternő, de ezalatt ujjai szorítása némileg enyhül, mind Imola kezén, mind pálcáján - Zsini és a papája ott laknak mellettünk, de sosem jönnek ki a házukból, amikor otthon vannak - jelenti ki Imola, mintha ez teljesen magától értetődő tény volna. Szemeiben, ahogy visszapillant anyjára, ugyanaz a bölcs nyugalom csillan meg, amivel a férfi képes volt egykor lecsendesíteni feleségét, amikor az hurrikánként tombolt. - A türkiz ajtós, viktoriánusban - reagál hősnőnk nyugodtabb stílusban, de még most sem engedi el lánya karját - Van neve is, kedves szomszéd? - kérdezi sötét szemeit a vele szemben levő arcán tartva, mialatt előre nyújtja szabad kezét, melyet amennyiben a másik fél viszonoz, úgy röviden megráz - Az enyém Rothstein Elektra - mutatkozik be hivatalos hangnemben, hangszínét szándékosan sötétebb tónusúvá téve, pont úgy, ahogy a rádióban szokta. Bársonyos ennek ellenére is, azonban érződik belőle valami zsigeri erő és titokzatosság, de bizonytalanságnak még az írmagja sem fedezhető fel benne. Átható tekintettel, kíváncsian kezdi ezután fürkészni a Zsini néven szólított kislányt. Bájos gyermek, különös ízléssel. Valóban nem találkoztak még, annyi szent, mert arra biztosan emlékezne. Ha másra nem, hát a gyerekőcre mindenképp.