37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bogolyfalva - Helvey Belián Balázs összes RPG hozzászólása (156 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Le
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. október 29. 22:35 Ugrás a poszthoz

helloÚjra. kollegák lettünk.


- Ne emészd magad mi volt, szar dolog. Tapasztalat – húzza el a száját, mert abból bőven volt neki elég gondolat és idő, hogy a mi lett volna ha… és az ehhez hasonló dolgokon rágja át magát újra és újra. Nem is lett épp egészséges gondolkodása tőle, azonban ő is itt van, ha hivatalosan nem is önszántából jött, mint Cath, de azóta produktívabb, mint a hat évében valaha a világ végén. – És hogyan fogadott? Meglepted őt is? – vagy lehet neki szólt, fogalma sincsen, hiszen nem állnak olyan szoros kapcsolatban, hogy várhatta volna, mikor ír neki. Nem is nagyon hozta szóba, nem rosszindulatból, egyszerűen nem tudta, hogy kellemes vagy kellemetlen lett volna, utóbbira volt egy megérzése és inkább hagyta annyiban. Most pedig már mindegy is lenne az afféle érdeklődése ugye, szóval, lapoz is fejben.
- Nagyon szép csemete, büszke lehet rá az anyukája – nevet fel, amint elhúzza az ujját. – Ha szabad megjegyeznem, soha csinosabb nagymamát senkinek. Meg se látszik a kor. De legalább nem csak én babázom a fűszernövényeim hajtásait. Meg a paradicsomokat – utal arra, hogy immáron van veteményese és persze, simán gondoskodó módon magyaráz néha nekik, ha egyedül van, ha pedig zenét hallgat, akkor énekelget is. Sosem csinált ilyet, de itt igazi gyerek, mindent újra vagy megtanul, már meg sem érzi a lépcsőfokokat, amiket meg kell másznia.
- Az sem volt kellemes – szusszan egyet, van abban a mosolyban valami, valami több, amitől megint érzi azt, amit akkor. Hogy valami szinte megretten benne, de nem, nem kérdez rá, hiszen nyilván ő többet látott, tapasztalt belőle, jobban ismeri, amire ez utal és amit tud. – Lelépett utána és mikor visszajött, szarul nézett ki. De azóta meditáltunk is együtt, elég oké a helyzet – vagyis, a saját próbálkozására csúf szó az, hogy tette, viszont most lényegtelen. Próbálja a pillanatra felütött felleget el is hessegetni, ráérnek majd egyszer máskor témázni bármiről, most örüljenek egymásnak. El is mosolyodik, de amolyan szerényen, bizonyára nem lepi meg, hogy amint saját magára terelődik a szó, mintha zavarban lenne és inkább napolná is.
- Ugyan már! Aktívabb… csak, sűrű. Tudod, bepótolni mindent, jó a szerelem az váratlan volt de na. Simán aktív a tiéd is – bólogat, mintha menteni akarná a menthetőt, pedig igaza van. Sosem volt ennyire pörgős és sűrű éve, évei, mint itt. Munka, majd az iskola, kettőt pislogott és lakótársa volt, bálokra, rendezvényekre járt, összefeküdt az egyik legjobb barátjával, majd végül kikötött más karjaiban. És akkor ez még csak az eleje. – Kártyáidat? Mármint? – pillant rá kérdőn, majd ó-t formálnak ajkai csodálkozva. – A polgármester? Aaaaz igen. Ez ilyen… taktikai házasság lett volna? Meg amúgy… akkor tényleg elváltatok? – itt maradt le és nem hozta fel a dolgot, mert semmi joga vájkálni kettejük életében. Most is saját ajkába harapva süti le a szemeit. – Bocsi, nem akartam tapintatlan lenni – szusszan is egyet, hogy aztán hagyja beszélni a másikat. Talán ez is feltűnhet, hogy beszél, nem csak hallgat és bámul a nagy szemeivel. Szinte mondhatni, mind a ketten cserélődtek és mások lettek kissé az idő alatt.
- Óóó! Akkor híres tervező lettél? – ő meg a divat mint tyúk és az ábécé, de érti, hogy elvileg a kockás és a csíkos együtt nagyon ronda, ennél többet csak a rusnya színekről tud. – Sok minden történt igen. Van amit nem értek, de velem sosem kell számolni. A nénik meg… Képzeld, már háromszor ajánlotta az a fura hajú az unokáját nekem feleségnek és hogy szép gyerekeink lennének – és akkor csak vásárolni volt vagy épp várt valakire és betalálta. Ő válaszolt, de a néni nem hagyta abba, akkor sem, amikor kerek perec közölte, ő most egy fiúval van együtt. Úgy. – De amúgy néha el kell egy kicsit veszni, hogy aztán minden a helyére kerüljön. Tényleg örülök, hogy visszatértél, pedig nekem aztán semmi közöm semmihez - von vállat, mosolya töretlen. -  Szeretnéd, hogy segítsek kipakolni, amikor eljön az idő? Vinnék egy jó bort is hozzá.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. november 3. 23:05 Ugrás a poszthoz

interjú velem. aztán ne mondjak hülyeséget.


Lágyan csóválja meg elsőre a kérdésre fejét.
- Sehogy sem lehet. Nézd, az emberek, mármint, akiknek semmi kórság nem nyomja a lelküket, azok is megvadulnak, kegyetlenkednek. Ha őket sem tudják megfékezni… - hiszen csak elég abba belegondolni, mennyien ülnek börtönökben vagy ahol még van kivégzés, annak halálsorán. Lehetetlen, hogy most ez evolúciós berögződés vagy épp mi és hogyan romlik el, olyan kérdés, amiről napestig lehet vitatkozni. Nem ezért jöttek, nem filozófusok ők, hogy ezen kelljen vitatkozni, csupán csak a kérdésre fókuszál.
- Segítséggel? Hogy aki nem teheti meg, az is hozzájusson a bájitalhoz, vagy csak, hogy ne kezeljék szörnyként. Nem tudom, hogyan lehetne, arról tudniuk kellene mindenkiről, akit megfertőztek valaha és fognak – nem tudja, hogy hogyan lehetne és, hogy van-e rendszer arra, hogy mindenkiről tudhassanak. Fogalma sincs és ezt nem is ő fogja ma megmondani. Talán nincs is tökéletes segítség. Nála sem volt, sőt, tökéletes példája volt annak, hogy mennyire felkészületlen érte őket egy másik világ áldozata. De nem egyedüli, nem ő az egyetlen, aki a mai napig él a világban. Csak van, ahol biztos okosabbak voltak. Felnevet végül, a hasonlat találó és nagyon is kedvelt. Nem titok, hogy az egyik kedvenc űreposza, ami, mugliknál nem is olyan ritka.
- Pontosan, pontosan. Nem is tudtam, hogy ismered – meglepte persze, mikor ilyennel találkozik, aztán jön rá, hogy erre is sokan használnak már mobilt, mindent. Érdekes, hogy nem a mugli világba olvadt bele a mágia, hanem fordítva.
- Igen, volt egy „idézésem” és megvolt a beszélgetés – jó régen volt, igencsak rég, mégis élénken él benne az a nap. Esett, mégsem attól reszketett. – Nem keresett, egyelőre, csak a szokásos jelenésre mentem. Csak annyit tudok, hogy… az incidens óta, valamin dolgoznak – húzza el a száját, mert azt az újságban olvasta és jó kérdés, hogy mire jutottak, vagy mire fognak. – Az meg, hogy milyen érzéseim voltak… Bah. Rettegtem, azt hittem a halálsorra megyek. Hogy vége mindennek, de kellemes csalódás volt az egész. Még ha… - harapja el a mondatot, majd legyint. Nem akarja, hogy leírja, tud már arról, hogy Sándort ezért mi érte, nem akar megint bűntudatot, pedig van. Nehéz. Inkább nyúl újabb süteményért, falatozza inkább, várva az újabb kérdést, amely végül úgy csapódik közéjük, mint valami meteor. Váratlan és gyorsan. Leengedve a kezét, kis szünetet hagyva mered maga elé, ahogy keresi a választ, ahogy csak gyorsan, de átpörgeti magában a szavakat. Végül, elmosolyodva pillant fel a nőre.
- Nem kemény. Sokáig azt választottam, akit és amit elvesztettem. Szeretnék visszakapni pár dolgot, egyszer talán, de… - kicsit elmereng a távolba, pár pillanatra. A szüleit, a testvérét, csak őket. Hogy minden mást? Nem mondana nemet, de csak rájuk vágyik. Ölelésre, kimondott szavakra. – Nem lennék már az, aki előtte voltam. Talán sosem voltam az. Nehéz, furcsa, de ha még nem egészen, de azt érzem; ez vagyok én.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. november 15. 21:39 Ugrás a poszthoz

interjú velem. aztán ne mondjak hülyeséget.


- Talán. Ezt én nem tudom és nem is fogom tudni, mert őszintén, amikor én a semmiből benne voltam, mindenhova mentem volna, csak csoportfoglalkozásra nem. Szóval, fogalmam sincs, másoknak mennyire lenne kedve – az tény, hogy egyszerűbb meglelni azokat, akik ebben szenvednek, mert aki túléli, az átalakul, nyomot hagy és meglelik előbb vagy utóbb, kezelik, no de, ez mind csak papíron működik, vagyis, az ő véleménye szerint. – Fogalmam sincs, hogy kutatják fel a friss farkasokat, nekem is a véletlen műve – az egész, hogy nem halt bele, hogy volt olyan erős a szervezete, hogy tudott küzdeni ellene és fel tudott épülni annyira, hogy a következő hold ne vigye el. Aztán pedig, hogy ahova szállították, volt olyan, aki tudta kinek és mit kell szólnia, mert ugyan sok sebes, vérző embert látnak el a sürgősségin, de egy vérfarkasnak vannak jegyei, amelyből könnyen felismerhető. Véletlenek, amiknek köszönhetően itt ül és beszél erről az egészről. Egyrészt bizarr, másrészt… szintén. Mindenhogy furcsa érzés és történés. Sosem képzelte volna és talán egy-két dolgot máshogy mondana, ahogy agya játssza vissza a történést, de ettől függetlenül, nyugodt jelenség.
- Óóó! Hogy akkor ennyire művelt! Öröm hallani, azt is láttam, vagyis részeket belőle, de kinek mi jön be. Nem vagyok az a fajta, aki fröcsög, mindenki azt néz, amit akar. Én a klasszikus részeket szeretem jobban, de erről vitatkoznak elegen – legyint is, mert tényleg nem kenyere az ilyesmi, meghallgatja, ha valaki neki áradozik valamiről, elmondja a sajátját és ennyi, nem fog veszekedni azon, melyik a jobb. Nincs egységes vélemény úgy sem, így ejti is, hiszen amúgy is másfelé terelődik a téma, ez csak egy rövid kitérő volt, ami persze meglepte, miért ne, ritkán hall ilyesmit, olyankor pedig mindig örül. Ugyan, maga az élmény, ami felbukkan benne, nem a legkellemesebb, oda sem neki, túlélte akkor, most pedig csak beszélnie kell. Valahogy nem lepi meg, hogy az elharapott mondat kerül kiemelésre, kissé még talán szégyellősen is süti le a szemeit, hogy akaratlanul kotyogott majdnem, vagyis, fogalma sincs, mennyire ismert infó ez, hiszen arról sem tud, hogy a nőnek és a férfinak akad e bármiféle kapcsolata, nem követi ezeket.
- Még ha csak nagyobb volt a füstje, mint a láng. Segítőkész volt és könnyen lement a beszélgetés – javítja a helyzetet, ahogy tudja. Mégsem mondhatja, hogy igen, szuper volt, de emiatt kirúgták a szerencsétlent. Vagy emiatt is, fogalma sincs. Könnyebb végül magáról beszélnie ismét, ott nem kell füllenteni vagy eltitkolni a dolgok egy részét, vagyis de, de most… most zavarodik bele. Inkább beszél, olyasmit, amit eddig nem kérdezett senki és amit mégis ki kellett mondania hangosan, hogy igazzá váljon. Talán ennek a nyomával a tekintetében néz fel rá, pislogva párat, mintha most realizálná, hol is van éppen. Nagyot sóhajt végül, mintha egy tehertől szabadult volna meg.
- Huh – fogós kérdés, kortyol párat, mielőtt válaszolna, bár, tudja jól, mit akar mondani. Végül, a nőre tekintve húzza apró mosolyra ajkait. – Ne meneküljenek, kapaszkodjanak abba és akibe, ahogy csak tudnak és lehet. Ne adják fel és a legfontosabb, fogadják el azt, ami bennük van. Nehéz, ijesztő, de úgy lesz könnyebb. Legyen támaszuk, erejük, és bármit is írnak manapság, nem lesz elnyomás sem. Nem lehet. Ne adják fel, tényleg – ismétli meg, bár van, ami még neki is jelenleg futó projekt, ami még nem teljes. De tudna mesélni, ő mit és mikor rontott, hogyan. Hosszú lenne. Sóhajt csak, megint. – Ja meg, egyenek sokat, az csak jót tesz – bólogat, majd felkap egy süteményt és már tömi is magába. – Kell az energia. Meg mert enni jó – magyarázza a nőnek, miközben letörli arcáról a sütimorzsát. Az éhes farkas sosem jó, egy mesében sem.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 3. 20:36 Ugrás a poszthoz

csak leültem. chill éjjel.


Mintha valahol teljesen normális dolog lenne az, hogy ő, ilyen későn, még idekint ücsörög. Itt a hét vége, ő pedig, ahogy azt ígérte, ahol tud, segít alapon vállalta el, hogy a zártkörű rendezvényen szolgál fel a pizzázóban, alkalmisként, mert miért ne kínozná magát, hogy aztán valami vacakra költse. Eddig úgy néz ki, új lábakra gyűjt, mert azt most lejárta, elszokott attól, hogy totál talpon van folyamatosan, amint az ember tanárnak áll, megtanul asztal mögött ülni és élvezni. Most is élvezi, noha nincs asztalra, csak a pad, ahova leült, lábát kinyújtva pihenteti azt és ugyan, ezt otthon is tenné, de leült, hogy váltson pár üzenetet a mobilján, aztán az történt, hogy már valami idétlen videót néz, természetesen macskákról és egymagában, némán rázza a nevetés, közben pedig cigarettázik. Kicsit hűvös van, de ő ezt jól bírja, és a helyiség fülledt levegője után, egyelőre erre is van szüksége, tudja, ha hazaér, talán zuhanyzás nélkül dől be az ágyba és reggelig meg sem moccan, ha az álom is sikerül. Ha nem, akkor végignéz valami filmet és aztán nekiáll még csesztetni a beadandóit. Jól áll időben, mindig egy keveset abból, ami távolabbi időpont, sokat, ami sürgős és nem pánikol, mert akkor dől az egész. Sok mindent tanult, főleg időt beosztani és ennek, úgy néz ki, senki sem issza meg a levét, nem is szeretné, így aztán, egy-két ilyen plusz alkalom belefér. Ez az utolsó tanéve a Bagolykőben, aztán az egyetem lazább, levelezőn maradva felszabadul kicsit, még csak fantáziál róla, mire fordítja majd azt az időt, de kétség sem fér hozzá, hogy meg lesz majd a módja.
A tér maga, minden tudása szerint kihalt már, a normális emberek alszanak, akik pörgősek, meg még valami szórakozásra alkalmas helyen vannak. Kifele menet ledöntött egy pohárka meggysört, mert annyira jó illata volt, hogy egész este azért sóvárgott, így külön öröm, hogy a dohány bukéja mellett, a kellemes íz emléke terjeng még ízlelőbimbóin. Nem emeli fel a fejét, elmerül még kicsit, mielőtt felállna innen, de félő, elkövette a legnagyobb hibát, leült és innen majd csak daruval szedik fel. Annyi baj legyen, gondolta, és a következő videóra nyomott.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 10. 22:45 Ugrás a poszthoz

csak leültem. chill éjjel.


Átmozgatva a lábát, térde egy igazi, hangos roppanással, kattanással hálálja meg, hogy mindeddig mozdulatlan volt. Felszusszan, ugyan fájdalommal nem jár, de a hang maga kellemetlen, mint amikor leguggol és akkor ropognak, vagy úgy bármely tagja. Kellemetlen, mert eleve többször találkozik vele, mint illene, nem mintha tehetne az ellen, hogy teste miképp reagál le egy teljes átalakulást. Akárhogy számolja, neki mindig meglepő, hogy képes erre, hogy bár belőle a mágia úgy hiányzik, mint politikusokból a gerinc, minden hónapban egyben jön ki az erdőből. Fura. Fura az egész, még ennyi év távlatából és főleg úgy, hogy ezen elmélkedik, egy rottyanó térd miatt. Meg is vakarja, hogy aztán újabb slukkot szívjon a bagóból, és úgy tegyen, mintha neki tényleg itt lenne muszáj ülnie. Amúgy nem, kezdi érezni, hogy hátsója bár már felmelegítette a pad azon részét, de a fa már rég hidegre hűlt és ezen semmi se segít, hátán is kicsit, néha meg-megborzong, az viszont egészen kellemes. Nem húzza sokáig, csak fásultnak érzi lábait, olyankor pedig tök mindegy hol, de sokkal kényelmesebb és jobb dolog az ülés, mint bármi más. Szóval…
Egy nagy ásítást enged magának, nem is igyekszik kezével takarni ólajtó méretűre nyúlt száját, mivel, tudomása szerint, még mindig egyedül van. A nyugger maffia már rég alszik, bár ki tudja, mikor ki az ügyeletes, aki mint valami védelmező, az éjszakai életet figyeli, vagy hát, az öregeknek fura szokásuk van, hiszen a panelben, ahol élt, akadt olyan néni, aki lefeküdt vagy kilenc fele, ha nem előbb és hajnal kettő, három fele már főzött, takarított. Sosem tudni. Épp leereszti a kezét, miközben a füstfelhőt maga mellé fújja, amikor, nem a videó tompított, halk hangja duruzsol a fülébe, hanem egy hang a valóságból. Olyan váratlan, nem is közel, de tisztán érthető és csak jött, hogy megugrik ültében, egy elfojtott kiáltással kapja fel a fejét, hogy beleroppan a nyaka és nagyra nyílt szemeivel keresi a hang forrását. Nem kell sokáig keresnie, a telefont lezárva pakolja ölébe és hunyorogva mered a… az ott egy hajléktalan? Hogy mi?
- Basszus… - dörzsöli meg a szemeit, mert Pesten ez totálisan megszokott volt, hogy oké, szegények ott éltek, ittak, és a többi, léteztek, de itt, ebben a békés kis faluvárosban sosem hitte volna, hogy ilyet lát. Sőt. – Ember, hogy micsoda? – tornázza fel magát ültében és kezét leengedve dobja le és tapossa le a csikket. Aztán kapcsol, amint a földet fixírozza. – Ó ja, ja, persze, simán – hát ebbe nem hal bele, ahogy anno az apróba se, szóval jó fej lesz, előszedi a dobozát és kettőt kihúzva belőle, az eléggé ápolatlan tag felé nyújtja a szálakat. Még mindig nehezen hiszi el, de hát…
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 10. 23:16 Ugrás a poszthoz

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Sok mindenre gondolt, mikor átlépte a határt annak idején – mert már erősen múlt, és ebbe nagyon ijesztő kicsit belegondolni, mennyire telik az idő -, hogy mi a francot fog itt kezdeni magával. Beköltözött egy pici lakásba, elkezdett felszolgálni, majd tanulni kezdett egy olyan helyen, amit a világ nagy részén ki se lehet mondani és neki is hihetetlen, majd minden csak jött és jött. És most, friss gyakorlótanárként áll a karriere küszöbén, ha már lehet ilyenről beszélni és még mindig meg kell néha csípnie magát, hogy honnan és hová. Amennyire izgult az első órákon, úgy engedett fel és vette fel a vonalat. Nem akart vaskalapos lenni, de azért nem is az, aki bemegy, felpakolja a lábait és tojik mindenre. Valami arany középút, ami ő, ami lendületes és illik hozzá. Kezdi elkapni ezt a vonalat, érdekesen előadni, amit lehet, hogy aztán ne egy ásításfesztivál legyen az egész év, bár van, ami száraz és száraz is marad. Azonban, annak gondolata, hogy ő innentől a kicsik szemében más, mint egy utcán elhaladó akárki, már sokkal furább. Nem esik nehezére beszélni velük, itt is olyan, mint az étteremben, a küszöbön kívül hagyja szorongását és minden mást, hogy ne lássák és ne legyen kellemetlen senkinek sem. nem hazudtolja meg magát, nem fog megváltozni, csak a koncentráció másra terelődik, mint saját maga. Így esett meg, hogy az egyik kisdiákja egy fogalmazás keretében ejtette meg, hogy kisállatot szeretne, és hovatovább, valóban szüksége is volt rá. Nehéz lehet távol a szülőktől, tudja, hogy sokaknak itt él a családja is, de ha jól tudja, ő abból a közegből jött, amelyben élt saját maga is, így talán, érthetően könnyebb szót ejteni azzal, aki épp most kezdi megismerni a világot és kicsit tart még tőle. Nem lesz a legjobb példa, a mágiára tuti nem, de ha csak egy kicsit jobb, már megérte. Többszöri beszélgetés után jött fel, hogy végül szülei engedték is neki, ő pedig, automatikusan, gondolkodás nélkül vágta rá, hogy elkíséri. Nem mintha annyi félnivaló lenne a faluban, mégis, így biztos nem kötnek bele, hogy odamegy, plusz, maga sem tudja, talán még túl lelkes oktató, vagy valami ilyesmi. Eljött az idő, amit kitűztek és ő odaérve szegődött mellé, hogy a kereskedés felé induljanak.
- Na és, sikerült kitalálni, hogy mi legyen? – mert az fontos. Mutatott neki képet a macskájáról, amit nem ő választott, hanem leginkább lakótársa elemi állata, kapta és jobb nem is lehetne, ő amúgy se tudott volna dönteni egy menhelyen állva, és all in-t mondva, elhozott volna mindent. Megállva végül a kereskedés előtt, a kukába dobja a rágóját, mert nem bagózik ő gyerek mellett, de valami mégis kellett.
- Felkészültél? – néz az ajtóra, hogy ha igen, akkor már nyitja is neki.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 13. 03:46 Ugrás a poszthoz

átlag nap. bookworm életmód


- Értelek így már. Az is elég, bár én csak innen a távolból csinálom, nem ingázok ide-oda. Mennyi van még vissza belőle? – lehet említette már, de nem, az egyetemre eddig nem nagyon tértek ki, vagy tényleg kezd a memóriája olyan lenni, mint a szivacs és akkor aztán már külön öröm lesz az, hogy azon stresszeljen majd, mit felejtett el. Nem, azon jelenlegi állapotában nemigen parázik, mi történik benne, mi megy tönkre vagy lesz rosszabb a hónapok előre haladtával és ez bár talán felelőtlen és eléggé hanyag felfogás, nem akarja elrontani azt a jó kedves és alapot, amellyel jelenleg éli az életét. Kesergett eleget, belefér a szünet és ameddig nem érez rosszat, nem érzi rosszul magát, úgy nem is aggódik, mert valahol mélyen odafigyel ő mindenre. Semmiben sem ő dönt, ami a hónapokat jelenti, szóval, ez már egy olyan háttérelem, amellyel mindig számolnia kell.
- Ó – fele annyira se hitte, hogy esélye lenne akár csak halovány, de most, ezt tudva, érdekes kiskapu. Azzal tisztában van, ha leteszi a vizsgáit itt a Bagolykőben, majd az egyetemen is, inkább a munkára fog koncentrálni, mert baromi sok időt vesztett így is, sosem kezdi el, ha örökké csak tanul. Viszont az egyetem kortalan, bár itt is korhatáron felül van bőven, de most nem is ez a lényeg. Átgondolandó, ha nem is ide, majd egyszer másra.
- És akkor elkezdek dolgozni, mellette tanulok, majd jön egy szemüveges kiscsaj, még nyomda-meleg diplomával és pápá könyvek? Összetörné a szívemet, de azt mondják, nagyon nagy szemekkel és kérlelően tudok nézni, no meg hogy az aranyos, lehet megtartanának. Valóban nincs veszíteni való, elteszem olyan… C tervnek, ha se a tanári pálya, se a botanika nem jön be, vagy kiderül, hogy mégse értek hozzá – vagy akár az is, hogy rossz helyen akarja majd tenni, mert nem kérnek belőle állapota miatt, vagy mert ki-kimarad, szóval, nem baj az, ha van miben gondolkodni. Lehet az lesz élete végéig a „munkája”, hogy tanul, bár akkor hamar meg kell halnia, mert nem biztos, hogy idegekkel és lelkesedéssel bírná.
- Jaj, nem azért mondtam ám – reflektál a kuncogásra, ami a kis jelzője után tör ki belőle. Nem lehet minden fekete és fehér, sem az, hogy valaki egyszerű. Az a lényeg, hogy ők bírják ezt, bármi van és boldogok, innentől kezdve, másnak nincs beleszólása. Körülötte sokan szerelmesek, vannak együtt, boldogok és mikor még nem tudta, milyen érzés ez, így, a farkassal odabent, nem volt irigy mégsem. Elfogadta akkor, hogy mi van, most is, aztán pedig, ha kellett, mondott okosakat vagy csak megpróbálta átérezni. Abban valahogy sokkal jobb.
- Próbálok én úgy tenni, csak az agyam szemét és mindig emlékeztet, kivel ülök szemben - mordul egy aprót, a saját fejének címezve, hogy mire törekszik ilyenkor. – Naplót? Hát de az olyan fura, nem…? Vagy nem is tudom, az agyam valamiért arra a lányos vonalra gondol… - viszont, nem lő messze, mert van, amit ki-kiírt magából, csak épp levél formájában. Nem sokszor tette, nem rendszeresen és nem is legtöbbször arról, amiről kellett volna. Az alsó ajkába harapva követi, ahogy könyveket szed össze.
- Néha írtam levelet… az... a… annak, csak sose küldtem el. Az is olyan írós dolog, tudom. Fura. Szeretnék olyan laza és egyszerű lenni, mint a pasik legtöbbje itt, akinek nincs szüksége naplóírásra, mert minek – néz a könyvekre, majd megcsóválja a fejét. – Ennyi elég lesz, meg kell birkóznom velük – és nem a horrorra céloz, miközben visszaindul, hogy akkor felírhassa oda, ahova kell.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 13. 03:48 Ugrás a poszthoz

helloÚjra. kollegák lettünk.


Aprót nevet, ahogy fejét lágyan megcsóválja arra, hogy egy ilyen hosszú idő után, valóban a tananyagra kérte koncentrálni.
- Ez nagyszerűen hangzik, bár én, ilyen helyzetben kiugrottam volna a padból és oda lett volna a figyelmem – de ki hogy fogadja, fogadta, ez már az ő körük. Hiszen az efféle pillanatok mindig is fontosak, mindig is meghatározóak. Noha, vele sosem történt olyan, hogy egy rég látott szerelem bukkanjon fel az életében, nincs is olyan, akire illene ez a dolog, de annyi mindent nem tapasztalt, hogy nem bánkódik, megért minden.
- A meglepetés és az öröm mindig jó dolog. És bár sokan a „szünet” dolgot rossznak tartják, ezek szerint az sem a rossz irányba sült el – emlékszik, amikor elment, de sosem akart vájkálni abban, ami közöttük van, ami történt. Csendben figyelte az eseményeket, amikor pedig hazalátogatott, félrevonult, hogy időt és helyet adjon nekik. – Változó. Hol jobb, hol rosszabb. Talán nem voltam eleget a közelében, hogy mindent lássak és ettől távolabb lettem tőle. Nem is tudtam mindent figyelni, mert elvitt más, amelyre figyeltem, amelybe beleestem és… de igyekeztem ott lenni, ha kellett – bólint, hogy bár az élet a sajátjába is hozott bőven újdonságot, és a nagyon rossz pillanatokban nem ült a nyakára, azonban igyekezett és mégis, valahogy úgy érzi, hogy már semmi sem olyan, mint annak idején és valahol ő hibázott, amit majd sosem fog magának megbocsátani. De valójában, nincs mit. Nem volt szükség lelkizésre, mert nem olyanok, talán csak arra, hogy minden mellett, maradt, és időre, hogy rájöjjön a saját válaszaira. Nem tudja körbeírni, mert a hosszú idő alatt minden volt és neki sem akadtak mindig kellemes napjai, a kórság ugyan úgy vele volt, ahogy addig is.
- Szerintem simán jó leszel, ezen ne is kattogj. Látod, ez a kis mütyi is jól érzi magát, bár tény, a gyerekhez több dolog kell, de részletkérdés. Amit ismerek belőled, az is eléggé adja a választ – mert nyilván, mindent nem és évtizedes ismeretség sincs mögöttük, de néha nem is kell. Nem érezte sosem kellemetlennek a társaságát, inkább saját magát érezte annak, hogy beköltözött abba a házba és egyszer még rájuk is nyitott, amikor épp elmerültek volna egymásban. Akaratlan bukkan fel benne a dolog kellemetlen része, nem a látvány, csak az, hogy hogyan akart apró pont lenni és eltűnni, fogalma sincs, hogy Cath valaha érezte-e azt, hogy zavaró-e a jelenléte egy idegen srácnak, aki ráadásul még a Holddal is tánccol. Sose merte és most sem fogja megkérdezni, hogy valaha kívánta-e a Föld másik felére, nem érezte. Nem akart útban lenni, semmit.
- Látni is furcsa volt. Fel is csesztem kicsit azzal, hogy belezavartam – vakar saját tarkójára, mert hát ő sem volt akkor épp a csúcsformájában, aztán tessék, mi lett belőle. Azóta többször is próbálta, nem olyan rossz, nem az ördögtől való dolog, csak bevallani nem fogja, hogy mennyire jött be ez neki. Leengedi kezét, hogy aztán bólintson egy aprót. Fogalma sincs, jól csinálja-e, mert nemigen tapasztalta ilyen formában, sőt, nagyon nem, de már nem görcsöl annyit rajta, mint az elején. Elmosolyodik, hogy abban egyet kell értenie, hogy jó. Megváltozott minden, megváltozott saját maga is, ez tagadhatatlan. Mert hiába menekült, hogy neki erre nincs szüksége, annál jobban ütközött ki, hogy de, van. Adni és kapni szeretne. Minden más a jövőre van bízva, de ahogy eddig, úgy most sem tekintget előre.
- Ó, au. Valahogy örülök, hogy ebből kimaradok. Nekem ez annyira… sok – borzong meg attól, hogy olyan életet kellene élnie, ahol egyszer csak odaállítanak mellé valakit, hogy akkor mostantól ő lesz a kedvese, meg minden. Neki ez annyira groteszk, min mágusoknak az, ahogy a muglik élnek. – Ismerem azt, aki mellette van. Kedves nő, szép és okos, szóval, rendben lesznek – bólint egyet, hiszen találkozott már Lizivel, neki szimpatikus, a hely is jól fogadja, mindenki. Mint ahogy annak lennie kell. Talán ez jól sül el, nem kellemetlen, mint aminek gondolja a „kényszer” szó hallatán.
- Ohh, sajnálom… Hát nem láttam, hogy valakit összeszedett volna, szóval, fogalmam sincs, mennyire ment neki a szabadság. De na, talán lesz második lagzi, arra már meghívhattok. Ennék már egy jó lagzis menüt – neveti el magát, ám nem komolyan, hiszen nekik kell dönteniük. Meglesznek ők is, úgy véli, és bár talán papíron külön, Cath ittléte a tanú arra, hogy mégis együtt, és együtt is maradnak. Ő itt lesz végig, ki tudja, mire lesz még hasznos és jó a jelenléte, annyi szent, hogy nekik drukkol, nem ellenük. A kuncogásra kicsit meglepődik, hogy ez jó-e vagy rossz, nem érti, de végül is, majd megtudja, ha abban a puccos üzlet kirakatban látja meg majd azt, amiket tervezett.
- Esz is a lelkiismeretem, hogyan hagyhatom ki. Ha még akarnék is gyereket, talán elgondolkodnék, de… - mert nem, tervei között nem csak azért nem szerepel, mert nem nővel van együtt, hanem mert ha magát nehezen kezelte az elején és vannak időszakok, amikor nehéz, nem kéne ezzel egy gyerekkort bemocskolni. Aztán ki tudja, pár év múlva mégis mit akar, de ebben egészen határozottnak tűnik jelenleg.
- Ó, pedig kiválóan pakolok dobozokat – megemeli a karját is, mintha mutatná, hogy mennyi erő van abban. – Benne vagyok, persze. Akkor viszem a bort éééés szólok neki is. Egy jót enni és beszélgetni, engem megvettél – fogalma sincs, hogy Mihail-nak ehhez mennyire lesz kedve, nem fogja ráerőltetni, ha épp fáradt vagy csak egyszerűen nem, vagy lehet, hogy akkor nem is lesz a közelben, hanem épp hívja a munka, szóval elválik. Másnem, egyedül áll majd oda.
- Nem tartalak fel akkor. Péntek este, tökéletes – bólogat, ahogy ő is készülődik, legalább is, befejezni azt a pár sort, ami maradt. – És örülök, hogy újra itt vagy – mosolyog rá, majd egy öleléssel engedi útnak, hogy folytathatja a napját. A kaktuszra pillant, miközben leül és kedveskedve böki meg ujjbegyével, mielőtt elmerül a befejezendő feladatában.


//Köszönöm ♥//
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 30. 19:59 Ugrás a poszthoz

átlag nap. bookworm életmód


- Nos, igen. Elgondolni egy dolog, mi lesz belőle, egy másik. Szurkolok, hogy sikerrel járj – még kezét is emeli, ujjait keresztben tartva, hogy ennyire. Aztán leengedi, nem bohóckodik, messze még az év vége meg a leadások ideje, ezt észben tartja, mert neki is van mit és nem akarja elszúrni. Nincs olyan sok ideje erre, azonban abban egyetért, bármi jöhet, a saját életében főleg, mert ha megint nekiesik egy farkasnak vagy az neki, akkor isten tudja, meddig lábadozik megint, vagy mit csinálnak vele a hivatalos szervek. Ebbe bele se akar gondolni, mert akkor holt biztos, hogy valami bevonzz és erre nagyon nincs ingere se neki, se a világnak. Akkor inkább maradjanak társai a könyvek és a beadandók, azokkal könnyen ki tud békülni. De, hogy a jövőben szerez-e még valami végzettséget, jó kérdés. Lili szavaira azonban akaratlan nevetnie kell, mert el is képzelte, amit felfestett elé szinte.
- Nagyon, nagyon aranyosan kellene néznem és szépen könyörögni, és akkor talán… meghallgatná, hogy mit akarok mondani – mert nem hiszem, hogy arra a férfire ennyivel hatni lehetne. Csak távolról láttam, beszélni sosem, sőt, nem is néztünk egymásra, de annak az embernek van egy olyan kisugárzása, hogy az ember libabőrös lesz tőle és nem tudja eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben. Nem félelmetes, hanem inkább karizmatikus. Annak való, ahol jelenleg is áll, neki meg talán mersze se lenne könyörögni végül neki, és nem csak a saját elvei miatt. De poénnak mondjuk jó volt.
- Linknek link tudok lenni, de a másik nem. Amit csinálok azt becsülettel, nem is akartak nagyon elengedni a pizzériából, amikor felmondtam, mert jött az előkészítős karrier – és nem is volt teljes idős, hiszen a kórság mellett tanult is, így csak akkor volt többet, amikor szünet volt, viszont az valid dolog, ha valaki becsüli azt, aki úgy áll a munkához. – Na ezt elraktározom. És nem is gondoltam, hogy nem korrekt férfi, csak nem olyan, akinek mernék könyörögni – ingatja meg kissé a fejét, majd el is engedi a dolgot, hiszen olyan távoli jövő az, amit már tényleg nem lát. Nem nagyon néz a jövő hétre sem, pedig illene, amit kell, azt megteszi, meglépi, aztán jöhet minden más. Most a tanulásra és tanításra koncentrál, tudja azt, hogy Lilinek jóval több dolga is van ebben, saját maga nem olyan központi ember, akin több dolog és program múlik. Ahhoz lehet kevés is lenne, még mindig inkább zárkózottnak és háttérembernek tartja magát, mintsem központinak. Változott, sokat, maradt mégis abból is elég, amivel idejött.
- Mondjuk ebben van igazság. A fiók nem kritizál – rágja nyelvét, miközben „miért ne?” tekintet néz kicsit maga elé. Nem szokott ennyire aggódni azon, milyen beállítottságú, azt amúgy se nagyon érti magában már jó régen, elengedte a dolgot. De mond valamit, ami arra készteti, hogy hazafelé ejtse meg az írószerboltot. – Kipróbálom. Szánalmas, hogy mindig más mondja meg az okosat nekem – sóhajt, mert a logikus gondolkodás nem mindig az erőssége, amikor kételyei vannak. Ezért vannak a barátok segítségnek, tudja ő, csak nehéz arra is szavakat találni. Sőt, a legnehezebb a saját gátjainak, falainak lebontása. Erre kéne törekednie, hogy semmi sem szégyen, se a könnyek, se a kérés.
- Köszönöm szépen – áll meg, amint kész is van azzal, hogy felvésse neve alá azt, mit visz ma haza. A kupacért nyúlva veszi le azt, és rámosolyog. Azzal a tipikus, könnyebb a lelkem mosollyal. – Rendben, meggondolom. Vagyis inkább megpróbálom. Aztán másnem, a fiókban rohad meg. Köszi, hogy segítettél. Egyszer meghálálom – hogy hogyan, azt nem tudja, majd ki fogja találni. Ha más nem, akkor székeket pakolgatni valami rendezvényen neki. – Jönni fogok, ez biztos. Jó dolgokat mondasz, én meg érzelmi analfabéta vagyok még mindig. Szia, és minden jót addig is! – örül ő is, ahogy integet és végül a könyvekkel felpakolva indul kifelé. Valóban megejti azt az utat, a könyvek mellé egy fekete, egyszerű, sima lapokkal teli napló kerül birtokába, hogy ha ma nem is, de az elkövetkező napokban, átgondolva, elkezdje írni a sorokat, amelyek nyomják odabent. Talán mindent, talán csak pár sort, ezt előre nem tudhatja. És ezért, ha valamennyit is segít, csak hálás lehet Lilinek.
//köszönöm ♥
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 30. 22:41 Ugrás a poszthoz

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Aranyos a lelkesedése, holott, igazából sosem volt tervben az, hogy ennyire fog gyerekekkel foglalkozni, mert oké, hogy már korábban is a tanítás mezejére lépett, de akkor még az volt tervben, hogy gimnazistákat fog majd oktatni. Aztán, az élet úgy hozta, hogy az itteni, általános iskolának megfelelő helyen dolgozik és még azon kívül sem utasítja el a társaságot és, hogy kérjenek tőle segítséget. Fogalma sincs, hogy az életében lesz-e valaha saját gyerek, vagy, hogy mikor jött rá, hogy is érti, előtte miért sütötte mindre, hogy idegőrlők. Nyilván, mert akkor ő is más volt, türelmetlenebb, szétszórtabb, most meg, tele minden olyan érzéssel, amivel sosem, ebbe pedig, úgy néz ki, beleillik, hogy törődő, még a kisebbekkel is. Amúgy is, nem akarna olyan tanár lenni, aki nem bírja a közeget és morcos, örökké ellenséges valaki. Akkor el se kezdi, mert amikor leadta a papírokat jelentkezni, akkor azt érezte, nem lesz az. És tessék.
- Azta, akkor kész állatfarmod van. Ahol én élek, itt a faluban, ott egy macska, egy elemi állat és egy hárpia is él – hogy sorolja, náluk is megvan a változatosság, még ha ebből csak a macska tartozik hozzá. – Pár napig volt egy sünöm is, de aztán, elment. Az kicsit fura eset – mert azóta is tele kérdésekkel, hogy mi volt igaz és mi nem, nem is érdemes ezen megint rágódnia. Elmosolyodik hát, amint ismét lepillant rá. – A szüleid is tudják, hogy fontosak neked az állataid, nem csak dísznek vannak, ha meg otthon vagy, tudsz rájuk ügyelni – bólint, hogy érti ő, akkor miért engednek neki egyet itt is. Mert megtanulta, hogy felelős legyen, ne csak, mint ahogy azt sokszor hangoztatta a média régen is, most is, csak megkapja, majd pár hét múlva rá is unjon, vagy ki legyenek dobva.
- Bent meg fogod találni, aki neked megfelel. Meg ami alap kell hozzá – bátorítja, hogy nem kell aggódni, ha csak egy hörcsög is, de valami biztosan megfogja és nem lesz hiánya többé. Haza is tudja majd vinni a szünetben, így aztán, az sem fog egyedül maradni. Kicsit fura még neki ez a szerep, de szokott ő segíteni másoknak is, más dologban, ez most csak szerepkörben változott, meg abban, hogy amúgy nagyon izgul, mennyire sikerül felelősségteljes felnőttnek mutatkoznia egy kicsi mellett. Az első „megmérettetés”, úgymond.
- Akkor, hajrá – amint besétál, követi ő is. Az eladó felé köszönve lépked beljebb és néz szét a „kínálaton”. Nem egy átlagos, mert vannak azért úgymond mágikus lények is a terepen, de ettől függetlenül, még az illat is olyan, amit ismert, kicsit pontosan olyan orrfacsaró módon, ahogy annak lennie kell. – Ha úgy nézem, itt elől vannak az apróságot, hátrébb a nagyobb állatok. Ó, és még halak is vannak! – mint egy gyerek – ennyit a felnőttlétről – úgy lép az akváriumhoz és követi tekintetével a benne úszkáló lényeket. Aztán kapcsol és köhintve lépked vissza a lánykához.
- Ne haragudj. Te vezess, én figyelek – mert nem magának jött választani, nem örülne neki a lakótársa. Pedig, lát macskákat is. Ajaj, nehéz lesz.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2020. december 30. 22:59 Ugrás a poszthoz

csak leültem. chill éjjel.


- Jaj, hagyd el – legyint egy nagyot, bár még mindig kicsit hevesebben ver a szíve, de végtére is, mivel nem fordult le a padról, fennakadt szemekkel, így további probléma sincs, minden idegszála szépen kisimul és mehet az élet tovább. Annak azért örül, hogy nem lát nála semmi olyat, amivel szúrni lehet és nem is tűnik olyannak, aki ilyenre képes lenne, azért az lenne az igazán szerencsétlen helyzet, ha még küzdenie is kellene, nem csak azzal, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy őt éjjel, a sötétben csak úgy meglepjék hirtelen. Bár, semmit sem tud a fazonról, hogy erőszakos-e, a hangjából nem ezt hallani, van benne valami olyan csengés, amelyből nem hallani ki azt, hogy olyan rossz arc lenne. Érdekes, kicsit meglepő is.
- Mióta élsz te az utcán? – oké, hogy a szagból kiindulva régen, de attól még, az a rég lehet egy hónap, vagy egy év is, valahogy mégis olyannak tűnik kicsit, aki még bizonytalan ebben a „szerepben”. Nem mintha csöves-szakértő lenne, de akiket Pesten látott, azok másabbak voltak, koszosabbak persze, de máshogy álltak hozzá a dolgokhoz, máshogy volt reszelős a hangjuk. Fogalma sincs, mit érez ebben furának, de frusztrálja, annyi szent.
- Persze, persze – na ez legalább már hasonlít a tapasztalatokhoz, ahol addig nem tágít a fazon, míg valamit nem kap, más nem egy akkora fülest, hogy elered az orra vére. Mert érti ő, hogy nem akar adni, de agyonverni se kell a másikat, mert kicsit jobban tapad. Eldobja a másikat, mire nyúlna a dobozért, a tag pedig úgy kap utána, mintha aranyból lenne. Pislog egy sort, majd szusszan, hova is gondolt, elég lett volna, ha odaadja neki, simán, nem még simán el is tapossa.
- De nem kell felvenni, adtam volna még egyet ám – magyarázza olyan embernek a higiéniát, aki nem tud tisztálkodni, bizonyára simán eszik a kukából és nem, neki ez a csikk nem koszos. Ettől független, hogy csikkje ott pihen már ujjai között, ad neki, nem rest meg is toldani azt, legalább akkor nem szedi fel a többit, ami jól megszokott módon, szanaszét hever a pad és a kukák körül. Nem szid senkit, ő is a földre dobta, suttyó módon.
- Aha. Oda is adom, hogy később is jó legyen – mert nála mindig alapból kettő van, ha egy kifogyna, akkor ne kelljen agyérgörcsöt kapnia, így hát, elővéve a kezébe nyomja, hogy ezzel akár tüzet is tud majd csinálni, ha nagyon fázik, bár nem kellene, de a szükség… Visszadőlve szusszan fel és hát, jobb ha majd megy, amikor eszébe jut valami. Beletúr a zsebébe, és bár most nincs nála sok, előszedi az apróját is, nem számolva, mennyi az.
- Dehogy erős az – mert még a pirosig sosem jutott el, de megmosolyogtatja a dolog. Vagy, lehet, hogy meg van fázva, amire már inkább a száját húzza el. Kezében az apróval áll fel és lép közelebb hozzá.
- Áhh, csak nem hittem, hogy erre megesik, hogy van aki az utcán él. Meg sötét van, mindenki alszik – néz körbe, nehogy aztán valami csapat is legyen a közelben, majd végül vissza rá. – Figyi, ezt is odaadom, enni tudsz belőle, ha nem is örökké. Tedd el – nem törődve a szaggal, mert amúgy se finnyás, a kezébe nyomja a csikk mellé az aprót, ügyelve, hogy ne essen a földre. – Nem kell megköszönni. Tényleg – nem azért adja, hogy hálálkodjon egy életig. Csak mert, ezt érzi helyesnek.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. január 3. 01:03 Ugrás a poszthoz

csak leültem. chill éjjel.


- Mi? – ráncolja a homlokát arra, amit hall. Jól hall? – Megütöttek, mert valakinek szóltál és megijedt? – oké, hogy nem mindenki kedves és jólelkű a világon, de egy ütéshez azért kellene egy erősebb ok annál, hogy mert megszólalt. Ráncolódó homloka, értetlen tekintete elárulja, hogy ez neki abszolút nonszensz, a fejét rázva dörmög valamit, ami hangzik „hihetetlennek” vagy épp káromkodásnak, a kettő elegyének. Ez neki valahogy magas. Nem akar sajnálkozni, valahogy érzi, hogy a férfinek az az utolsó, hogy sajnálkozó tekinteteket kapjon, azzal nem megy semmire. Sóhajt végül és reméli, nem hitte róla a férfi, hogy ilyenre képes. Inkább tovább lapozva érdeklődik, ezzel is meg lehetne saccolni, mennyien bántak el vele hasonlóképp, de szemöldöke emelkedik ismét a magasba, ahogy megsaccolni sem tudja a másik, mióta.
- Magadhoz tértél és az utcán. Amnéziád van? – mint a filmekben, komolyan. Olvasott vagy látott egy sztorit, ahol a pasas felkelt, nem tudott semmit magáról, még a nevét sem, csak élt ahogy tudott. Aztán egy szép nap lettek emlékei, de nem úgy tűnik, hogy a pasas ebben jár. – Hogy a francba? Semmi, egy igazolvány se? Kicseszett krimi ez az egész, te meg csak élsz. Senki sem keresett? – hirtelen megszaporodó kérdései árulják el, hogy kíváncsi, kissé zaklatott. Miért nem kereste a másik önmagát, az emlékeit? Nem olyan nagyszerű a hajléktalan élet, hogy ne keressen semmit, ha egy luxusházban élne, megérteni, hogy a fenét se érdekli, hogy ügyvéd, utcaseprő vagy akármi más volt előtte. Ez neki nem áll össze.
- Éééértem, szóval dekkezel. Jó mondjuk, a helyzet… - szusszan egyet, mert nem hiszi, hogy ha van pár knútja, akkor azt bagóra fogja költeni. Bár piaszagot nem érez, már ha be tudja határolni, milyen a bukéja, talán abból eszik. – Ugyan már, dehogy vagyok megmentő. Inkább le kéne szoktassalak, akkor talán, de magamat sem tudom. Ez csak apróság – kicsit talán megilletődik ennyi és ilyen hálálkodástól, mert nem a banki aranyletétjeit – amik nincsenek – adja át éppen, hogy vegye meg a legszebb házat és éljen boldogan. Csak pár szál cigi és öngyújtó. Bólint hát, hogy neki erős, majd egyszeriben gyújt rá ő is, amolyan kényszermozdulatként.
- Hát én sem láttam, pedig sok éjjel, hajnal járok kint, de te vagy az első. A lakók is alszanak nagyrészt, de nap közben sem láttalak, így nem olyan rég lehetsz erre – saccolja, majd arra is bólint, hogy éhen halhat. – Azt egy házban is lehet, de nem hiszem, hogy ez megtörténik – mert valaki, ha nem ő, talán ugyan úgy segít. Egy tál étel is elég lehet, most egy maréknyi érme is azzá válhat. Nem sok, de nem is ellenkezik, így aztán, csak könnyebb.
- Nem is fogadok el nemet, akkor beleraktam volna a zsebedbe – mert akármilyen rongyos, zsebe az van. Visszaül végül, onnan pillant fel rá, a füstöt fújva hallgatja és gondolkodik végül el. – Hmmm… van egy elhagyott, romos ház a falu végén. Azt hiszem, te nem félnél a kísértettől, ha nem esik rád az eső, nem? – mert lehet, hogy ótvar, de az a kísértetház üres és az alsó szint talán be se ázik. – Sok mindenből. Felszolgálás, eladó, én tanítok az előkészítőben miközben tanulok, öhm… sok féle munka van. Senki… nem akar alkalmazni, gondolom. Te tudsz… varázsolni? – bukik ki belőle a kérdés végül. Mert az, lehet sokat segítene.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. január 19. 22:20 Ugrás a poszthoz

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Elmosolyodik az apró lányka lelkesedésén, szeretetén, amit az állatok felé irányít. Olyan dolog ez, amelyet talán tanítani sem kell, mert ott van és létező dolog benne, mégis, amikor kiteljesedik, akkor szinte kész öröm. Persze, nem kötelező ez, nem köteles mindenki kedvelni és tartani bármit, az egyensúly csak akkor jó, ha mindenből akad, mindegyik oldalból.
- Akkor bőven jó lesz, hogy ma szerzünk egyet. Neked is, neki is – bólint, hogy ez mind a kettejüknek igencsak kifizetődő lesz. Akaratlan nevet fel a hasonlatra, amely elhangzik tőle, de saját nyelvére harapva moderálja magát, egy köhintéssel elzárva a dolgot.
- Nem, ez… nem olyan hárpia, hanem madár. De nem szép dolog így hívni őt, sem más lányokat – persze, aztán a vita hevében jön minden, amit nem akarnak, azt is. Szóval, érti ő, de azért adjuk meg a módját a modornak és minden egyébnek.
- Hmm? – pillant lefelé, ahogy megérzi a lágy húzást a karjánál, kabátrészen. – Jaj először is, itt, az iskolán kívül nem kell magázni ám. Se bácsizni, nyugodtan hívj Beliánnak – mosolyog rá, mert először is, most nagyon öregnek és ráncosnak érzi magát hirtelen, de olyannyira, hogy menten ülőhelyet kér, másrészt, tudja, igen, hogy tanár, hogy ott más, de ez a közeg szabad, kötetlen. – Másodszor, cuki, pufók lények… ühm, a puffskein-re gondolsz? – bár az nem macskaszerű, de pufi. Több ötlete is akad, mivel bizonyára, mágikus lények is lesznek itt, nem csak az alapkollekció, ami az állatkereskedéseket jellemzi. Amúgy meg biztos kiderül, ha látja és rá is mutat.
- Persze, hogy lesz. Kicsi idő kell hozzá – bólogat, mert ő nem is akart nyitni, mégis megtette és sokan lettek az életében, még annál is többen, mint amit el tudott valaha képzelni. Köszön ő maga is, ahogy a lányka, ám egyelőre senkit nem lát, így magától navigálva, apró bólintással jelezte – miután megbámulta a macska TV-nek elmenő akváriumot -, hogy akkor arra. A ketrecek felé lépkedve nézelődik, kutatja tekintetével az apró állatok neszelését, akik épp esznek vagy épp csak bámulnak kifelé apró szemeikkel. Ahogy felcsattan a vékonyka hang, úgy fordul arra és követve az ugráló figyelmet, sorban megnézi mindegyik apró lakót.
- Nekem is volt hörcsögöm, gimis koromban. De megharapott és nem mertem nagyon játszani vele. A kis kereke meg nyikorgott és még most is emlékszem, éjjel milyen buli volt hallani – csóválja meg a fejét, hogy megvolt a kötelező ketreces állatka tartása, ami a gyerekek életében amolyan mérföldkő, mert ha azzal elbírnak, jöhet valami nagyobb. Neki végül sosem lett más a ketrecbe, akkoriban nem volt olyan, amilyen most. – Nem félek én semmitől, bár a soklábú bogarakat annyira nem kedvelem. Felőlem minden jöhet, kígyó, béka, egyre megy – legyint, hogy nem fog sikítani, ha olyat lát. – Menjünk tovább, hogy előbb mindent lássunk?
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2021. január 20. 05:32
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. január 30. 20:30 Ugrás a poszthoz

help. I need help.

Dimi házánál


Megvan az, amikor valaki céltalanul létezik? Amikor mennek a napok, az órák és már nem számolja, nem tudja, szinte lehetetlennek veszi. Nappalok és éjjelek váltják egymást, égő szemekkel figyeli csak, ahogy a függöny mögött fény törekszik be, hiszen megint csak próbált, akart, de az álom nem jött. Nehéz a légzés, mert már mindene kezd jelezni, üvölteni, hogy valamit tenni kell. Vagy vége.
A születésnapja jött, a pultnál ült és bámulta, hogy a viasz arra a tortaszeletre csepeg, amit ajándékba kapott ünnepelni. De nem volt ott senki, csak Chewie, ő pedig csak bámulta, eloltotta a lángot és a hűtőbe tette, talán majd lakótársa megeszi. Ennyi volt az ünnep, egymaga, és nem bánta, senkitől sem várja el, hogy mindig vele legyenek, de egyedül érzi magát. Magány. Hiszen ez volt az alap, ő választotta, most pedig fuldoklik tőle, szorongatja a torkát. De az a nap már szinte évekkel ezelőtt is lehetett volna, lassan új hónap jön és mindjárt az év vége, de ahogy a könyveire nézett, becsukta az ajtót és elindult. Az erdőn át kerülve a faluban kötött ki, szombat van, nem tanít, nincs dolga az iskolában, nincs dolga sehol. Jobban akar lenni, jókedvű, vidám, mert egyszerűen elege van az apátiából, abból, ami benne van, de az üresség falja és falja, nem tudja, meddig és hogyan, meddig fog elérni, meddig terjeszkedik. Agya tudja a válaszokat, a jó válaszokat, ő mégsem azt akarja. Mert most akar, önzően akarja, vissza, maga mellé és nem, hiába ébred és fekszik úgy, hogy majd ma, majd holnap. És elege van. Vár, várni fog, de jobban akar lenni. Pár napja leitta magát, csúnyán, azóta állán egy seb ücsörög, tenyere horzsolt és bal térde sem a legjobb. Ilyen az, ha valaki pofával esik előre a lépcsőn, mert mulatni akart, de az alkohol sem válasz semmire. Szánalmat érez maga iránt, gúnyt, gyűlöletet. Most egyre jobban.
Ez nem én vagyok. Ez nem én vagyok. Nem lehetek.
Ő Belián, mindig mosolyog, mindig vicces, mindenki kedveli. Most egy árnyék sétál céltalanul, nem is nézi, merre és meddig. Talán a hegyekbe, egy másik faluba, világba. Alsóajkát szívja be, ami sebes, érzi a fémes ízt, amint végül lábfeje egy tornácba koccan, felnéz, hogy most akkora kört tett-e, hogy hazasétált. De nem. Más ajtó, más ismerős ajtó, ami mögött olyan alak létezik, akit régóta, elsők között ismert meg és váltak pajtásokká, pedig évek vannak közöttük, teljesen más világ és nem akadály. És erre most jön rá, most jön arra rá, hogy milyen régen nem látta. És hogy...
Észre sem veszi, de már kopog. Kopog, be szeretne menni, egy másik világban lenni. Csak ne itt. Csak ne a saját fejében.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. január 31. 12:56 Ugrás a poszthoz

help. I need help.

Dimi házánál


Szinte azonnal megbánja, hogy erre jött. Nem azért, mert bármivel okolná a férfit, olyannal, hogy nem néz felé, vagy akármi, hanem, mert tudja, van elég dolga, mint bárki másnak. Boldogulni kell egyedül, megoldani a dolgokat, nem valami koloncként kéregetni, és marja magát, hogy ilyesmire vetemedik, pedig, nem egyszer hallotta már: nem szégyen segítséget kérni. De a kérdés adott, tud-e valaki ezen segíteni? Hiszen gond nincs, van, de más kérdés, inkább az, hogy a hiánnyal és a benne élő szeretettel nem tud mit kezdeni, hogy amikor a hold ciklusa kínozza, mert elismeri, már el, olyankor, lehet bármekkora macsó – nem, nem az -, kell neki a támasz. Mert ilyenkor mindig a fájdalom, az elmúlás, vagy csak a fáradtság győz és kitölteni ezeket a perceket. Most nem ez kínozza, saját maga. Ismeri a papírokat, a hajlamait, amiket megállapítottak, amiket a trauma hozott felszínre, talán mindig vele voltak, de olyan központi élete volt és embertömeg, ami körbevette, hogy folyamatosan fenntartották a jót. És most csattan. Tudja, hogy vannak gondok és hogy nem szabad mindenkinek ezt mutogatnia. Szégyelli magát. Most nagyon, majdnem elfut, amikor hallja a motoszkálást az ajtó mögül.
Szinte a kilincs mozdulásával együtt mozdulnak ajkait és az állán pihenő sebe ellenére, amely azonnal húzódik, mosolyt húz magára. Az övé nem megy el, mint a férfinek, akinek azonnal leesik, mivel áll szemben. De tartja magát, ahhoz is, hogy nem lép oda egy ölelésre, csak sután int egyet.
- Szia, Dim – vágja zsebre a kezét és besétál, mintha idegen lenne és most tenné először. Mintha most fedezne fel mindent elsőre. Felé sandítva csóválja meg végül a fejét, mert bár lehet a gyerekek közege kihúzná az egészből, legalább látszatra, most neki ez is megfelel.
- Vizet. Nem jó nekem az alkohol – mutat saját álla felé, hogy ha nem akarja gyakorolni a gyógyító bűbájokat, akkor nem ad neki nagyon semmit, mert hajlamos lenne minden újabb pohárra igent mondani.
- Értem, nem gond. Jó a levegő – áll meg, kicsit megrágcsálva ajkát. – Én csak erre jártam és… és gondoltam benézek, mi van veletek. Rég volt – szabadkozik, az ellen, ami a valóság. Fogalma sincs, hogy került ide. – Minden rendben? Elevenek?
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 1. 22:28 Ugrás a poszthoz

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


Talán az álmatlanság is rájátszik arra, hogy egyszerűen most kezd kiborulni, elveszíteni a kontrollt és a padlóra zuhanni. Egyszer már felállt, nem szabad esnie, nem szabad visszamennie a sötétbe.
- Azt elfogadom, köszönöm. Két cukorral – áll meg és figyeli, ahogy vizet tölt. Elveszi a poharat és mohó kortyokkal ki is üríti, mert sokat sétált, ment, keresett, úgy néz ki, észre sem vette, hogy mennyire kiszáradt. A pohár alja koccan a pulton, ahogy szégyellős mosolyt enged magának. Bármikor jöhet, bármikor. Tehette volna eddig is, lelkiismeret furdalása szúr belé, hiszen tényleg rég volt és tényleg eltelt sok idő, de bármikor. Neki most kellett, tudat alatt, talán azért, mert a téren, az utcákon sétálva, valaki hasonlított rá és beugrott. Vagy agya már mindent bevet, hogy gyógyulhasson.
- Tudom, csak… nem akarok zavarogni – mert most is úgy érzi, úgy hisz, hogy a nyugalmából csíp le, az idejét eszi és a mindenét. A kávéért nyúl, megkeverve próbál eltűnni szinte a bögrében, mintha a kanálra férne rá, mert olyan kicsinek érzi magát. Az a baj a segítségkéréssel, hogy meg kell tanulni. Riley más, neki mesél, beszél, de erről még neki sem, csak annyit, ami történt és a hiány, ami teljesen átlagos. De hogy ennyire marja, még nem jutott oda. Ide-oda mászkál emberek között, a barátai között és akaratlan kap mindenki arra, hogy hogyan van. Mit látnak. Egyrészt, a sötét fele unja és hagyják békén a feketeségben, másrészt az, aki itt teljesedett ki, azt akarja, húzzák ki. Csak a szavak nem jönnek.
Kevergeti a kávét, lassan, majd megáll kezében a kanál. Meg, ahogy tekintete nagyra nyílik és a másikra mered, amint meghallja a hangját. Nem attól kezdi rázni a hideg, hanem amit mond, érzi a szorítást, a szorongatást, ahogy szemei égni kezdenek. Szinte megbabonázva hallgatja azt, amit elképzelni sem mert sosem. Halkan csilingel a kanál, ahogy a porcelánnak ütődik, remegő kezében. Tekintetét süti le, kellemetlennek érzi, hogy feltépett valamit akaratlanul, de érti. Érti mit mond, mert a logikája működik, csak minden más megy ellene. Esetlenül teszi le a bögrét, hogy arcát temesse tenyerébe és átdörzsölje azt. Egyedül, elég lenni. Nos, tudja, hogy ez egyszer már nem sikerült. De a mondandója végére akaratlanul nevet egy aprót, ahogy kezeit ejti le, szemei sarkában könnyek ülnek, amit próbál egy ideges törléssel eltüntetni. Kerüli a másik tekintetét, amikor belekezd.
- Én… huh... azt hiszem, most nem tudok mit mondani. Csináljunk tesztet – nevet fel keserűen, majd végül felé pillant. Nem tudja, szabad-e, nem tud semmit, szinte saját magával viaskodik odabent, miközben végre leül hozzá, meg meri tenni ezt a pár lépést.
- Mielőtt idejöttem, nem volt jó. Nem voltam jól – kezd bele, nagyon halkan, erőtlen hanggal. Ismeri azt, akkor találkoztak először. – Most csak ő nincs a közelben, de nem vagyok jól. Messze van, hiányzik és én felfújom, megfullasztom magam benne. Csendben kéne várni, élni közben, de csak kattog az agyam, újra és újra és újra. Mert… mert félek, elvesztem és nem tudom, bírom-e. Olyan sok mindenki veszett el, és… egy idióta vagyok, aki nem képes nem belevinni magát a verembe. Tehetetlen és idióta – nagyokat nyel szavai közben, arcát elfordítva törli le arcáról a kicsordult könnycseppet. – Egy idióta picsogó tini, nem férfi – miért dőlnek belőle a szavak? Még jönne és jönne, de csak nyel és nyel, miközben reszketeg ujjaival a bögrére fog inkább.



Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 2. 21:06 Ugrás a poszthoz

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


- Köszönöm – szerénykedik, szokásos módon, és azt, még ebben a feles, kétes állapotban is eldönti, hogy sűrűbben fogja látogatni ezt a házat és lakóit. Ugyan előbb szeretne jobban lenni, nem panaszkönyvként kezelni őt, a helyzetet. Mert azt lelkiismerete se engedné, sőt, most is, most sem meri, ezért is lép talán előbb a férfi, adja ki azt, amit talán sosem, amely mélyen pihenhetett és titokban, mert valóban, néha sejteni se sejtik, mi folyik a háttérben.. Nem akarta, hogy kimondja, ezzel mégis akaratlanul érzi magát közelebb, nem úgy közelebb, hanem amikor valakit tényleg megismer és semmi sem változik, csak az, ami eddig volt, még jobban elmélyül. Nagyot sóhajt, mert talán egy teher gördült le a másikról, a sajátja azonban épp agyonnyomja. Egyszerre akarja és nem is, és miközben ezen vitázik odabent, úgy cselekszik helyette a gépezet, önmaga, ahogy leül, ahogy tekintete ide-oda zizeg hol a másikra, hol a bútorokra, hol céltalan kóborolva. Kicsusszannak az első szavak, majd szinte kidőlnek, mint a roskadásig rakott szekrényajtó mögül, amit csak éppen résnyire nyitottak, de elég volt ahhoz, hogy minden kidőljön onnan, vagy legalább meginduljon. Érzi, hogy pulzusa emelkedik, mintha pánik törne rá vagy csak épp rohannak. Lába kissé idegesen kezd járni, miután befejezte, csendben hallgatja őt, a szája belsejét harapva.
- Nem felelek, nem, én csak… hiányzik – miért is felelne? Magáért, igen, ez tény, csak épp ez a lényeg, hogy annak épp nem jó. Aprót mosolyok arra, hogy lüke, a hasonlatra, bár most igen nagy marhának érzi magát, nagyobbnak, mint valaha. Pedig tehetetlen, most is csak sorolja, mondja, de nem enged fel, nem engedi el, hogy könnyebb legyen, szebb és az idő ne kínozza óráról órára.
- Hogy… - zavartan pillant felé, ahogy végigméri, kissé idegesen fészkelődik a széken. Nagyot kortyol, próbál nem félrenyelni, miközben hallgatja őt, a bögre ismét a pultra kerül, mert félő, hogy nem bírja megtartani. Kissé nyirkosnak érzi tenyerét, miközben a szavait emészti, szemeit hunyja le, hogy megpróbálja normalizálni légzését, szívverését. Talán kissé tényleg kibukott, feleslegesen, jobban, mint hitte.
- Bocsánat, nem akartam… csak panaszkodni – mert érdekli mi van vele, velük, tudni szeretné, de most önzően csak magáról beszélt. Szemhéja nyílik fel, érti ő, nem először mondták neki, nincs azzal gond, ha ő többet és máshogy érez. Semmivel sincs, de annak érzi. Hirtelen érzi meg azt, ahogy átkarolja és szinte ösztönösen dől felé. Észre sem veszi, hogy szinte azonnal kapaszkodik belé, csusszan ő is előre, hogy arcát vállába temethesse, hogy lényébe kapaszkodhasson. Hogy megint egyre jobban zihál és végül nem bírja tovább.
- Annyira idióta vagyok – mert magát okolja azért is, hogy ilyen állapotban van. Arca eltűnik, hangja nem akad sok, csak vállai rázkódnak meg, ahogy végül leomlik az a sok minden, a fal és kiengedi fájdalmát, könnyeit, mindent. És közben kapaszkodik belé.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 6. 08:43 Ugrás a poszthoz

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


Talán most fel sem fogja, sőt, biztosan nem, mert ha nem is magát rágja, elméje zavaros, kavargó, de minden egyes szó elérte és értette. Értette és érti, hogy olyan dolog ez, amelyet nem kellett volna hallania, látnia, a bizonyos színfalak mögött, a sorok között bújt meg és sosem mutatkozott. Azt pedig nagyon is tudja, hogy nem azért hangzottak el ezek a dolgok, hogy sajnáltassa magát, - bár neki az sem gond, eleve most aktívan teszi az önmarcangolást -, hanem megismerje, hogy nincs egyedül, nem volt, megint az a mondat, hogy másnak is van kínja, de közben találják meg egymást, tudják, hogy a világ bár nagy, sosem marad egyedül a gonddal, örömmel. Nem tudja hirtelen, mennyit és mikor beszélt arról, ki az, akit ennyire hiányol, vagy azt sem, ki az, aki miatt a férfi szenvedett. Tudni szeretné, de a tapintat és a helyzet sem engedi megszólalni, csak némán adózik annak az egésznek, ami történt. A ragaszkodás néha fájdalmas dolog, most azonban csak erősebb lett és fájdalommentes. Kapaszkodó. Jönni fog, csak jobban szeretne lenni, segítséget abban, hogyan tegye. Hallgatja csak, aprót bólintva szusszan fel végül, mert igen. Mert, mer, de ennek ára van. A lelke morzsolódik bele éppen.
- Elmondom majd neki, így vagy úgy. El – ezt ígéri meg magának, más, hogy hogyan fog sikerülni. Hogy mit vár tőle? Itt hirtelen már nem is tudná megmondani, nem tudhatja, mi vár rá. Lehet a legnagyobb félelme, lehet jó, lehet semmi. Nem számít, mert amit most csinál, az a lassú öngyilkosság, a halál felé menetelés és élnie kell. Még élni szeretne, csak annyi minden torlódott fel benne, hogy lehet, ez már csak az utolsó csepp volt. Az utolsó mindenből. Majd lesz valahogy; bukkan fel benne a gondolat és megrémiszti, hogy végletekben gondolkodik. De muszáj.
Fogadja el.
Majd lesz valami.
Talán a csapok erre nyíltak meg igazán.
Az ég tudja, hogy percek vagy órák telnek el közben, ahogy ő újra és újra kiengedi, megengedi magának, hogy felszakadjon, fájjon és lüktessen. Hogy kín legyen és ne némán nyeljen, halmozza, hanem a sós könnyek csípjék arcát, marja fel azt az álarcot, amit magára erőltetett, és amely még így is fájdalmas volt. Marja, tépje, szaggassa apró darabokra; mikor majd bármi lesz, ebből építkezik, ebből lesz újra önmaga.
- S... Sose voltam így... Nem tudom – szomorú, ez biztos. Arcát törli meg, mely kissé puffadt, szemei vörössége, de könnyei még nem apadnak. Kibuggyan egy újabb, némán csordogál, ahogy közben észre sem vette, hogy szorongatta a másik felsőjének anyagát. Enged a fogáson, nyikkan a szék, ahogy közelebb csusszan és visszahajtja a fejét. – Szomorú... nehéz. Semmit sem... tudok. Félek – suttogja, miközben ha újabb hullám nem is, de egy nagy sóhaj kitör belőle. De mellkasa valahogy könnyebb, mintha legördült volna egy súly. A legnagyobb. A sötétség lassan visszább húzódik.
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2021. február 6. 08:46
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 19. 18:16 Ugrás a poszthoz

üresen telnek a pillanatok


Nyelvével piszkálja meg ajkán az apró sebet, amit véletlen szerzett, vagy mert ki volt száradva, cserepesedve, maga sem tudja már, de legalább már összébb húzódott. Míg Odett csinosan és lengén öltözött, rajta egy sötét farmer és egy egyszínű pulóver van, még idebent is. Kicsit néha úgy érzi magát, mint a klimaxoló nők, amikor hőhullám helyett hidegrázás jön rá, illetve, még vissza nem szerzett kilóinak hiányát eltakarja. Ez is a cél, mert a nő mindent megrendelt, nagyon kedvesen csak a vegán és a csak zöldségtál maradt talán ki, de már ettől úgy érzi, hogy jól is lakott. Aki épp feléjük néz, azt hiheti, még várnak vagy öt főt, de aki kicsit is képben van, azt tudja, két ereje teljében lévő farkasnak ez egy könnyed vacsora. Csak épp abból egyelőre csak egy van, mert még mindig árnyék és semmi, ahogy csak pár falatot vesz magához és a köretet nézegetve temetkezik kicsit csendben. Ugyan már nem alussza át a napokat, bőven a saját fejében él még néha, csendben bezárva legalább próbál a vizsgákra gondolni, foglalkozni. Miután épp a düh etette lelke maradékát és kitépett pár tő palántát, rájött, hogy talán tanulmányait megmentheti, ha mást, vagy saját magát már nem.
- Ha nem tud jönni, csomagolunk neki belőle és el tudod neki vinni. Annyi tanulás között csak fel fogja dobni – szándékosan nem hozza fel, hogy ő is menne, mert azóta sem ment a kastély közelébe és nem is fog. Utolsó vizsgája után lead mindent, majd kéri, hogy bagolyban értesítsék. – Ügyes lány, és hamar megnőtt. Pedig mikor először láttam, hjaj – apró, száraz nevetést hallatta a nosztalgikus, öreges megjegyzésére, pedig való igaz. Amikor még aligha ment a közelükbe, felénk volt. Most pedig karján szimbolikusan az ő kötelékét is horda, tintával bőrébe zárva. Még egy apró falat, de gyomra szűk és apró, máskor már könyékig lenne a húsok között. Furcsa. Olyan ez, mintha megkapta volna Belián testét, emlékeit, hogy tudja, milyen volt éhesen, boldogan, mindenhogy, de ő nem tudja előadni. Ahhoz nem kapott utasítást. A másik szavaira suta mosollyal vállát von.
- Megszépíti az embert az, ha napokig csak alszik és alszik – nem, nem teszi. Ellenkezőleg. Elkopott, ami eddig maradt belőle. Kezét leengedve forgat ujjai között egy falatnyi gyümölcsöt. Nem zuhan össze, nem remeg, csak sóhajt.
- Találkoztunk. Beszéltünk. Megcsókoltam, idóta vagyok – dől hátra a széken és lopva pillant felé. Nem emlékszik, hogyan és mikor közölte vele azt, ami történt vele azon a napon, nincsenek tiszta emlékei, pedig semmit se vett be. – Mindig vigyáz rám. Ezt mondta és nem tudom kiverni a fejemből – pedig kibukott, eléggé és leeresztett. De ettől nem tudott szabadulni, mint attól az egy szótól. De egy valamitől még jobban képtelen és amitől úgy fél, hogy szinte nem is tud róla.
- Nem lesz elég erőm egy hét múlva – mondja ki végül, feketén és fehéren.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 19. 21:47 Ugrás a poszthoz

üresen telnek a pillanatok


Lágyan csóválja a fejét a mozdulatra, ahogy magához húzza a tálat, jelezve, arról egy falat se kerül dobozba és elvitelre, hova is gondolt, hát az étel szent, ettek már a kastélyban is elégszer együtt, úgy, hogy abból hat másik is jól tudott lakni, kaptak is pillantásokat, de ez már csak ilyen. Szeret enni, főzött már Odettnek is, mert mindenkinek azt teszi, mintha amúgy tényleg az éhhalál lenne a legnagyobb fenyegetés az életben.
- Az is finom, ez tény. Hiányozni fog – vagyis már most hiányzik neki, a kastély is, minden, túl sok minden, ami azt illeti, könnyebb lenne számba venni azt, mi nem, de senki nem csinál ebből leltárt. Neki most minden furcsa és zavaros, mintha az ajtókat, amiket kitárt, szép lassan reteszelné be és készülne valami csendes, félreeső zugba. Vagy nem. Nem tudja, miképpen fog ebből kimászni.
- Igen. Mármint nem apáskodok felette, de jó, hogy van, csak ne így lenne. Azért lehet, ha megélem, veszek egy puskát és majd leülök mellé, megnézni, ki udvarol neki – villan fel egy pillanatra az, akit mind a ketten megismertek, a béna vicceivel, a karjaival, amivel ölelni akarja őket és aki bármikor nekimenne újra egy idegen, vérszemet kapott farkasnak, csak, hogy védhesse őket. De ahogy jött, úgy távozik, adja vissza helyét annak a valaminek, ami jelenleg neve alatt fut. Vagy inkább sétál csak.
- És mint tudjuk, szerény – de nem ilyesféle alvásról beszélt, nem arról, amikor a kór miatt nincs ereje. Nem, ez a mély, motiválatlan, élni nem akaró alvás, amely már fáj, fáj tőle az ember feje, nem álmos és mégis, kínlódás az egész. Ha fáradt, ha a Hold után van, akkor elnyomja hamar és jobb lesz utána, itt viszont, kevesebb volt, minden egyes alkalommal. Csak foltok vannak meg, nem is érti, hogyan tudja agya azt produkálni, amit a másik alakjában érzékelt csak eddig, hogy csupán villanások vannak meg. Azok viszont élesen. Lehajtja fejét a szavakra, mert szégyelli magát, viszont szeretné, ha tudná, szeretné, ha elmondhatná, ha nem is most, kicsit később. Éles szavak, amiket tőle megszokott és csak keveseknek enged, mert akármennyire is jámbor ő, azért van, amikor hamar elfojtja csírájában az ilyet. Most azonban nem önmaga, képtelen rá, ahogy megint a sebnek tolja a nyelvét és ujjait kaparássza, mielőtt átdörzsölné megnyúlt arcát.
- De én is szeretem. Azért. Mert hiába volt távol, vártam rá, szeretem. És azt nem, ami történt. Nem akarom – csak ez nem opció. Semmi sem opció, csak az, amit csinál. Álmodik, vágyakozik, majd kiürül fokozatosan és kezdődik előröl, egy ideig, mert mindig kevesebb. A végén csak egy héj lesz, amit megtöltenek az emlékek poros kupacai. Figyeli, ahogy a sajtba harap, egyelőre nem követi a példáját. – Nem mentem azóta a kastélyba én sem. Nem lennék erős, hogy tartsam magam – mert a fene ragaszkodása, a fene bizalom, amit a nyári támadás után úgy hitt, megkapott, hogy neki is lesz ezentúl egy olyan ember az életében, mint Odettnek Volkov. Mert most irigy, irigy arra a kötelékre, amit elvesztett és nekik megvan. – Azt hittem, ő az én… - apró mosollyal ráz fejet, mert hitt. Kinyúlva vesz el egy rántott gombafejet, most ő harap, aprót és lassan rágcsál, miután kimondta aggályát, azt a sötét foltot, amely egyre jobban közeleg. A lepel, amely eltakarja előle végül a világot és semmi sem lesz. A másik megerősítése megijeszthetné, de mind a ketten tudják, itt most nincs szebb, kényelmesebb válasz.
- Pont a kurvákra van szükségem és a szexre – jegyzi meg szarkasztikusan. – Nem szexeltem mióta elment, nem is érdekel. Nem tudom mit akarok csinálni, semmi sem köt le. Nem érdekelnek a vizsgák, se az utazás, de lehet valami istentelen messze jó lenne, ahol nem értem a körülöttem beszélőket. Nem tudom mit csináljak – megrekedt. Ahogy Ő mondta neki, úgy adta át és fertőzte meg vele. Örök körforgásba került, ahol nem boldog, ahol nem csillog a szeme, szinte szürkébe hajlanak egykori kékjei.
- Normál esetben sem volt merszem. Azt se tudják, élek-e és úgy nyitnék be, hogy „sziasztok, élek, de meg is halok mindjárt?” – azzal tenné a legrosszabbat, mert a szülei is belehalnának, de kedves gondolat. Velük, otthon. – Nem akarok meghalni, ha eddig sem sikerült. Kétszer ültem fel úgy az ágyban, hogy megteszem. Eret nyitok, megiszom Rudolf összes löttyét egyszerre, de nem, mert valami bennem élni akar. De nem tudom mit csináljak – végül azt teszi, amit tud, befejezi az gombafej megevését.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 20. 22:25 Ugrás a poszthoz

üresen telnek a pillanatok


- Én is utáltam. Most megint utálom, de tudom, hogy hiányozni fog – valahol, egyszer, mert neki is már olyan megszokott (volt), hogy bejár, hogy tanul, és most nem. Vége. – Esetleg, egy másik szak? – hátha van valami rövid, ráépülés és az alatt el tudja tudja dönteni az irányt, mert kap még egy kis időt. Saját magának egyszerűbb, olyat választott, amit vihet tovább, amiben benne marad, ameddig bír, ki tudja, talán egyszer a kastélyba is visszatér tanítani.
- Ezért kell a puska – pedig nem gyerek és biztosan puffogna kicsit, ha állandóan a sarkában lenne, lennének, de kedves gondolat, sőt, egy jó az, ha valahogy, valamilyen módon ő is tud gondoskodni róla. Talán kicsit távolabb áll tőle, mint Odett, de akkor is, talán ezek a kapcsok, ezek a dolgok tartják fent, nem engedi el őket, mert ha mindent elengedne, akkor már nem dobogna a szíve. És azok sem engedik el, érzi, hiszen itt ül most, vele, nem mással, nem egyedül. Érzi, csak nem tud rá jól reagálni. Semmire sem talán, de egy félmosolyt megereszt a szerénység oltárán, mert még mindig másnál van az önbizalma, ami most végképp romokban. Sosem hitte magáról, hogy tökéletes, de most már végképp nem. Egyelőre nemigen foglalkozik a külsejével, lassan hosszúra növő tincseivel, körmei tövig rágva, azzal legalább nincs gond. Odabent, mellkasában az apró, szorító érzéssel már annál inkább. Aprót szusszan.
- Nem tudom. Régen más volt, vagy fel se vettem, vagy ittam párszor és vége, mentem tovább. Ilyen sosem volt velem – mert vagy fiatalság, bolondság, vagy egyszerűen azóta annyira megváltozott, hogy mondhatni, most élte meg az első szerelmet. Most úgy érzi, szereti, lehet holnap gyászol, aztán üres és kezdődik előröl. Minden össze van zavarodva benne, mert javulna és még valahol vissza is kívánja forgatni az időt.
- Nem, de, de ha megint úgy közeledne, hagynám magam – mert nem lett erősebb, vagy nem hagyná magát, fogalma sincs. Könyörögni? Talán azt is megtenné, ha elméje borulna egyet. Helyzetfüggő. – Vagy nő. És akkor a változatosság gyönyörködtet. Lehet nem kéne több férfival kezdenem, vagy úgy senkivel sem – von vállat, mert aztán mind a két fél benne volt a pakliban, ezek szerint mindig is, csak nem figyelt és a régen érzett, hiányzó darab talán ez volt. Már sosem fejti meg, azonban most biztosan nem, mert nemhogy körbenézni, még „tovább lépni” is képtelen. Tudja, hogy nem az egyetlen, de neki az volt, nem nézett másra, nem kacsintgatott, nem tett semmit.
- Sosem utáltalak Damyan miatt. Örültem, örülök, hogy van neked, most csak szimplán sárga az irigységtől, mert azt hittem, Mihail az, akivel megélhetem, amit ti ketten – hogy meddig képzelte? Nem mert belegondolni, valahol azt hitte, örökké, de naiv, most már tudja, mennyire. Elvakították saját érzelmei, az a sok, amit át akart adni, nem látta, hogy neki ez csak átmeneti volt, hogy újra tudja, milyen is a gödörben lenni. – Nem tudom, van-e nekem olyan, hogy utolsó. Én leszek a csapatban a magányos farkas – nyúl ki a pohárért, mert nagyon száraznak érzi a torkát, ajkait, párat kortyolva mossa le a gombócot, ami felgyűlt, amely miatt talán sírna megint, de már könnyei sincsenek jóformán. A sok év alatt elfojtott, eltemetett darabokat is bepótolta mostanság. A poharat letéve törli meg a száját, majd saját nyálát nyeli félre kicsit, amint meghallja. Aprókat köhécselve, krákogva pillant felé végül ismét.
- Ha a szex mentene meg, akkor itt és most az asztalon tennélek magamévá. De nagyon kedves tőled. Öhm, gondolkodom rajta? Ez a helyes? Nem tudom. Minden elromlott bennem – mert látta már, ismeri azt, mit rejt a ruha, de a mély, testvéries érzésekben sosem bújt meg más, lehet a legelején azért tudat alatt igen, azonban nem kényszerítené arra, hogy ezt tegye. Fogalma sincs, mit segítene, csak kivenné a feszültséget belőle, minden más maradna ott.
- Utálom ezt az egészet, egyszerre akarom, hogy mindenki hagyjon békén és mégse. Nem tudom, bírok-e enni hányás nélkül – aprónak érzi gyomrát, mégis, végül maga elé szedegeti a húst, a sajtot, némi köretet, de magához képest, egyelőre madáradagot. – Tényleg? – kapja fel a fejét és a fiolákra néz. Meglepve, mégis végül hálás mosollyal néz felé. – Köszönöm. Ez most… - nem engedi el, nem mehet el egykönnyen. Elvesz egy fiolát és az ujjai között forgatja. – Szólni fogok. Egyelőre éljem túl – az üvegcse kikerül az ujjai közül, kezével keresi meg Odettét és finoman rászorít, jelezve, hogy tényleg hálás. Jobban, mint valaha. Elengedve, ennek jeléül lassan, de enni kezd, bár még fejben ezt is tagadja magától.
- Fi’om.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 20. 23:38 Ugrás a poszthoz

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


Lehetetlennek érzi igazából ezt a jelenetet is, bármit is, ami ez után jöhet, ami történhet. Mert noha, mióta itt él, mióta megismerte, akadt sok minden, amiben közösen kalandoztak, legyen az a futós nap, vagy maga egy hétvégi kocogás, bármi, valahogy sosem mentek bele azon témákba, amely hasonlóak, mint a mostani történések. Persze, nem tagadta és leplezte, hogy mi történt vele, amikor frissen talált rá a szerelem érzése és találkoztak, hiszen a változás szemléletes volt, így beszélni is beszélt. Talán meglepte a férfit, hogy nem a lányok soraiból sikerült választani, de mivel tudta, előtte ezt főleg nem kell szégyellni, mindig örömmel mesélt, amikor volt mit, vagy épp hallgatta, hogy a kiscsalád életében mi van. Ezzel szemben, iszonyatosan mély árok került a két jelenet közé, a „két Belián” közé, mintha az, a boldog, lelkes, csillogó szemű valaki lassan eltűnne, mert valami emészteni kezdi. De beszélni fognak, kell és meg fogja hallgatni, csak most önző és a saját sikolyait hallgatja.
Mikor elapadnak a könnyek, talán még kicsit üresnek is érzi magát. Lehet ez vagy kiadós ordítás hiányzott eddig, hogy aztán minden menjen tovább. De az érzés akkor is benne van, hogy valami nem teljes, nem jó és nem lesz jó. Nem tudja megmagyarázni, mintha jósolna, vagy csak követné a történetszálat és az új fejezet tartalmát. Szipog párat, reméli, hogy csak könnyei és nem taknyanyála került még a másik vállára, amely most olyan puha, megnyugtató, mint a legtökéletesebb párna a lelki válságban lebegőknek.
- Nem tört össze, csak hiányos, hiányzik – mert semmi olyat nem írt, amely töri, csak kevés és szűk szó, de minden rendben volt, ezt érezte is belőle. Csak a bizonytalanság.
- Nem tudta megmondani, mikor jön. Szótlan. Nem lenne baj a távval, biztos elfoglalt, de nem akarok öt percenként pittyegni valamit, hogy na, na, hahó – mert valahogy erre a szintre nem süllyedt le. Történt valami, mielőtt elment, hallott ezt és azt, nem a legjobb dolgok, de elfogadta, hogy kell neki idő arra, hogy feldolgozza, aztán biztos van más feladata is, és a család. Csak jobb lenne, ha többet hallana felőle, nem lenne a fura érzés.
- Tudom, nem egészséges ennyire ragaszkodni, szeretni. Ez lesz belőle, de én ilyen selejtes vagyok – apró mosollyal nyúl a kávéért, már kevésbé remegő ujjal és nagyokat kortyol, szinte egy húzásra üríti ki, mint a vizet. – Mesélj valami szépet, kérlek – kéri, majd egyszeriben, a bögrét tartó kezét saját ölébe helyezve, visszahajtja a vállára a fejét. Már nem sír, csak még egy kicsit összeszedi magát.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 28. 01:47 Ugrás a poszthoz

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


Tartotta magát, csak kellett egy szusszanásnyi, vagyis most inkább sírásnyi idő, hogy ismét képes legyen rá. Könnyebb, nem olyan nehéz már, kimondta amit akart, amit nem, azt másnak kell. Fogalma sincs, hogy ezek után hogyan és miként lesz, de most jót érez, szeretne optimista maradni és ezzel, amikor eljön a kellemes pillanat, csak feltöltődni. Nem szégyell előtte nagyon semmit, nyilván az első élményét férfivel nem tárgyalta ki vele, a sokadikat sem, inkább az érzést, hogy nem csinos lányka párja, azt nem, de olyan ösztönösen mondta ki, mintha előtte mindig ebben élt volna. Nem tudja beskatulyázni magát, hogy merre, meddig nézeget, nincs rá szüksége, mert felesleges. Mindenki azt szeret, akiben megtalálja azt, amit mindig keresett. Neki ez más, ő elzárta magát, nem akarta, megkapta és nem engedni, nem szeretné, mert a nyár végén benne történt valami, ami miatt azt hiszi, mindvégig emiatt tagadta, mert várt. Aztán, hogy mit hoz a sors, mennyire lett igaza, inkább sose tudja meg. érezze. De sokáig, az elején kételyei voltak, helyes-e, mert a társadalom ezt nyomta belé, hogy nem éppen, aztán mégis, mikor először mondta ki, másnak, elmúlt. Többé nem érzett semmi olyasmit, amely kérdőjel lehetne és bárhogy hozza a jövő, sosem fog már. Változott, sokat és talán, mindvégig vele volt, csak nem figyel rá.
Aprókat és óvatosan mozdul a másik, mintha feje porcelán lenne, keze ügyébe pedig törlőpapír kerül. Vesz is, meg is törli arcát, egy apró orrfújással megelőzi, hogy még azt is belé kenje, majd visszaejti kezeit, miközben beszél. Csendben, nyugodt hangnemmel, de tele reménnyel és egyben újabb, újfajta kételyekkel.
- Szándékos… nem akarom ismerni a szándékot – rezdül össze, szorít a mellkasa. Az előbb érzett rossz mellé párosul ez, de köti egyelőre a jó miatt oda, hogy elfoglalt, vagy nem érzi jól magát a mással történtek miatt. Nem akar most ezen gondolkodni.
- Viszont, ha másnak sok, akkor meg csak elzavarom – nem tudja, sok-e, nem tud semmit. Aprót nevet és rezdül össze, amint oldalba bökik és kér, hogy ne kelljen erről most többet szólnia, egyelőre. Biztos fog, akar majd, legalább valami szépet ő is. De most csak a hiány, szeretné átölelni, szeretné, ha átölelné, messze van hozzá viszont. Fejét emeli el végül a válláról, hogy kissé kisírt, de csodálkozó szemeit vezesse rá a másikra és most, ma először látni, hogy igazán felvidul. Mosolya tűnik elő, az az igazi, boldog és ha eddig nem lett elege, most aztán tényleg jól megöleli.
- Ez annyira szép! Jaj – osztozik az örömben, még így is, amint elengedi és visszadőlve sóhajt egyet. – Akkor, most már megkaphatod a „Legjobb apuka” bögrét, gratulálok. Cserébe, bizonyára elevenebbek, mint valaha – töltött már időt velük, türelme határtalan, de neki ennyi ereje sosem lenne. Tény, van is tényező, ami hátráltatja, de simán letelepedett homokpogácsázni ő is, mert amennyire elengedte, hogy neki sajátja lesz, másét épp annyira pesztrálja szívesen, amikor tudja.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. február 28. 11:14 Ugrás a poszthoz

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Senkinek nincs kétsége, főleg nem neki, ez pedig a lényeg. Bár talán nem szokványos, hogy ennyire segít és kísér, de ő úgy tudja, egy örökbefogadásnál kell egy nagykorú is, ha pedig nem, akkor sem csügged, nem érzi elveszett időnek azt, hogy itt van.
- Hmm, részben. A nehezen kezelhetőség, veszély, nem is tudom pontosan mi miatt. Ez a kifejezés ránk ragadt. Nem tekinti annak, csak a viselkedését veszi nehezen – próbálja elmagyarázni, de nem olyan egyszerű az, mert ez is csak ráragad az emberre és használja.
- Bizony – bólogat apró mosollyal, mert bár tudja, hogy ez nekik nem sértő, meg az iskola falai között megszokott, neki még nagyon furcsa, ahogy minden, de ahogy halad előre, úgy válik rutinossá. Most még inkább civil, aki jó fej akar lenni, de az is biztos, nem lesz olyan szigorú és kibírhatatlan, mint a matektanára, akit mindenki szeretett, csak épp szerette máshova képzelni.
- Még csak képen láttam olyat, nemigen volt másnál, hogy megnézhessem – de neki a furcsaságok már nem tűnnek fel, egyszer mindenképp kirándulni fog valami rezervátumban, mert ott aztán majd biztos lát eleget. Elhessegeti a gondolatot, hiszen a lányka tovább beszél és kedve lenne megint nevetni, de csak jót mosolyog a gyermeki fantázia szüleményén. Nos, messzire se kellene mennie, néha ő is lehetetlen képzel valami mágikus dologról, úgyhogy, nincs olyan messze ettől a szinttől.
- Nem, nem, semmiképp. Az csak mese, a golymók pedig nemigen fog megnőni sem, nemhogy megenni valakit. Az amúgy is malac volt, de a malacok sem csinálnak ilyet – mert hát, a népmesék tudnak érdekesek lenni, felnőtt fejjel egy egészen más vonulatot néha venni, de hát, inkább azt nem is hozza fel. De megenni senki nem fog senkit, ebben biztos.
- Nincs veszély, amíg engem látsz – még picit ki is húzza magát, de aprót nevet, mert sok minden ellen tud védelem lenni, a mágia ellen nem, viszont szerencsére nem kell attól tartania, hogy mire kiérnek az üzletből, vad varázslópárbajok kerekednek csak úgy a szabadban, nem is látott olyat sosem, csak hasonlót, aztán gyorsan tovább is állt mindig, mert számára olyan volt, mint lövöldözni, ki tudja, mikor terelődik el és találja el őt.
- Szerintem arra lehet tenni valami varázslatot, hogy ne halljad, szóval ez ne tartson vissza – mert mindenre van, ezt már tudja. Majdnem mindenre, pontosít, de a nyikorgásra biztosan, ha arra is van, hogy valaki néma legyen. Mennek közben előre, a kicsi hangosan lelkendezik mindenre, amit lát, véleménye is van, ami jó, amire csak bólogat.
- Valóban, ők kicsit lassabbak, másabbak – nem fog labdát visszahozni és bújni sem, bár neki ez sem akadály, egyszer szeretne kaméleont, de mit nem. Csak hát, a lakótársa már egy pár órára befogadott süntől is kiakadt. Hallatlan. – Én macskás, van is egy macskám. De a kutyákkal se vagyok rosszban. Elvagyok én mindennel aminek sok lába van, egy sem, vagy akármi. És te? Egy kisebb testű kutya eléggé aktív tud lenni – ad tippet, hátha mégis arra esne a választás.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. március 15. 10:15 Ugrás a poszthoz

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Lehet nagy fába vágta azt a fejszét, hogy megmagyarázza ezt a dolgot, mert pontosan nem annyira lehet, mint ahogy az fejében szerepel és ahogy ismeri. Mindegy már, hiszen elkezdte, más nem, majd ha okosabb lesz, korrigálja magát.
- Csak akkor, ha mérgesek egymásra. Amúgy nem, olyankor nem is tartja annak, de mérgesen előfordul, hogy olyat mondunk és csinálunk, amit nem kellene – ez azonban biztos, hogy pontos ismeret, mert talán már ő is bánta meg, amikor valaki felidegesítette és olyat mondott, nem kell itt feltétlen valami iszonyat rondaságra gondolni, gyerekként sok minden lehet csúnya és bánják meg egy kicsivel később. A gyerek egy mini felnőtt, ámbár sok mindenben eltérve gondolkodnak, nem kell őket annyira lekicsinylően se kezelni, azzal többet árt, mintha tényleg sületlenségeket beszélne végig. Biccent végül egyet mosolyogva a köszönetre, hogy semmit se kell köszönni, bőven kényelmesebb ez mind a kettejüknek, amikor még amúgy is szoknia kell a tényt, hogy ilyesmit hall.
- Igen, szerintem kezdésnek nagyon is jó. Bár nem tudom, hogy hogyan kell tartani, abban majd inkább az eladó segítsége kell – nem volt nagyon ilyen lény a közelébe sem, nemhogy nála, és persze nem is abban a közegben nőtt fel, tudja, mit eszik egy tyúk, kacsa, egy malac, az apróságok amik a ketrecben élnek, de a mágikus lényekkel nemigen tudna mit kezdeni elsőre. Nem is kell, mert létszámstop van a házban, nemigen fog hazavinni semmit sem.
- Szerintem nehezen, biztos ha sokat foglalkoznak vele, kézhez szoknak, de nem olyan, mint egy kutya, aki trükközni fog. Megvan annak is a maga szépsége, de a játék? Hmm, hát nem hiszem – elvégre ő sem tudott, csak nézte, ahogy kerekezett, evett vagy épp valami mást csinált, így aztán, nem mondja azt, hogy igen, mert hülyeség lenne. Megállva kicsit, elnézelődik a terráriumok között, majd lepillant rá, a kérdést hallva hümmög párat.
- Hát, nagyon szőrös – nevet fel, majd a zsebébe túr és keresgél. Előszedve a telefonját, egy kis keresgélés után keres ki egy képet a macskáról és tartja a lányka elé. – Ilyen a cicám, úgy kaptam, nem tudom, milyen fajta vagy épp valami mix. De nagyon puha, az biztos – teszi el végül a mobilt és egyenesedik fel. – A kistestű kutyák… hát gyorsan futnak, ha kell. Amúgy a nagyon picik általában agresszívebbek, deee rengeteg az energia, azokkal aztán főleg lehet játszani, meg értenék a dolgokat. A macskák sokszor csak heverésznek, szóval, ha tényleg játszani, trükköket tanítani lenne kedved, akkor a kutyát javaslom – az biztos, hogy azzal le lenne foglalva az idő, mert sokat kell velük is foglalkozni, ha elérni szeretne valamit. De egy háziállat, legyen az bármi, mindig jó.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. március 15. 14:08 Ugrás a poszthoz

üresen telnek a pillanatok


az én szám is mocskos

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. március 22. 22:39 Ugrás a poszthoz

egy kis futás, egy kis séta. kora, kellemes este.


Kellemesen nyújtózva hagyja, hogy vállai ropogjanak párat, amibe beleborzong. Még kettőt jobbra, majd balra, hogy aztán lábát is hasonlóképp átmozgatva, a lépcsőkről leszökkenve induljon meg kocogni egy pár kört. Kint, Amerikában egészen visszaszokott rá, hogy ha nem is a maratont, de legalább fölös energiát levezesse, illetve, kicsit egészségesebb is legyen, elhanyagolta magát, ami illeti, az utóbbi időben még jobban. Érzi is, hogy hiába Rudolf kiváló erősítője, minden lassabb és fájdalmasabb. Vagy csak ő halad előre a korban és válik egyre kínzóbbá, de egyelőre, mindent a lelki okokra fog. Mert hazudna, ha minden varázsütésszerűen eltűnt volna, de kimondhatja, jól van. Egyben van és él. Annyi szent, hogy van még mit dolgoznia, egyelőre úgy néz ki, millió egy dolog fogja lefoglalni és lekötni, hogy ne essen vissza a gödörbe. Mint a futás, amely közben zenét hallgat, bárcsak szólt volt Diminek és akkor még mókásabb lenne, de tudja, ilyenkor már bőven a kicsik kötik le az idejét, így nem zavargott, beköszönni sem volt még alkalma, hogy hazajött. Nyilván kap fejmosást, de áll elébe, ha majd a férfi meglátja, hogy úgymond összekapta magát. Egyelőre azonban csak halad előre.
Viszont mégsem egy sportember, így végül, fokozatosan lassítva a tempón végül séta lesz belőle csupán, ráérősen, a lihegést szép lassan elhagyva. A sok bagó, az, de ha egyszer ebben az időszakban jobban rákapott, nem fogja most mentegetni magát. A tavacskánál áll meg, ahol lehajolva kezét a vízbe dugva, kicsit lehűsíti ujjait, azokkal pedig tarkóját. Megállva néz szét, piheg és nyújtózik, mikor a ritmus elér a fülébe. Szinte felpezsdül, ahogy a taktus dübörög a fülébe és észre se veszi, ahogy mozogni kezd rá. Kezei a magasban, lába jár, vagy épp csípője, ahogy lassan indul meg ritmusra. Szemeit lehunyva adja át magát a zenének, majd pördül egyet, ahogy a klippekben szokás, de amikor megtorpan, nem egy fával vagy a semmivel találja szembe magát, hanem egy hús-vér emberrel, méghozzá, szemtől szemben. Kirántja a füléből a zsinórt és kínos vigyort ejt meg.
- Ööö.. szép estét – mintha mi sem történt volna, tömködi zsebébe a zsinórt és próbál úgy tenni, mint aki az előbb nem rázta volna magát. Köhint egyet és odébb lép, ha szeretne, mehet tovább, nem ropja. Egyelőre.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. március 23. 21:55 Ugrás a poszthoz

egy kis futás, egy kis séta. kora, kellemes este.


Pedig aztán aki ismeri és látta, mielőtt elutazott, nem tudná elhinni, hogy ő így, ilyen lépésekkel és lendülettel halad. Saját magáról sem hiszi el és talán ez nem is a teljes igazság, az sokkal rétegesebb és bonyolultabb a felszínnél, amit láttatni enged. Az, hogy ez most így ütközik ki, sok-sok beszélgetés és leginkább önvizsgálat eredménye, hogy hol hibádzik a gépezet, ámbár az, hogy felismeri, még nem egyenlő azzal, hogy meg is oldotta és meg is fogja. Egyszerűen nem is akarja. Kiengedte ujjai közül, mint valami por, úgy szállt a széllel és úgy volt vele, majd lesz valami, addig fókuszál mindig arra, ami előtte van. Ha a növényekre, arra, ha a konyhai művészetére, akkor csak az, ha pedig jönnek a gondolatok, lefoglalja magát. Mert jönnek, még mindig és örökké, de aztán elalszik és jöhet egy újabb nap, amely tele lesz lehetőségekkel. Mert van, akad, megtanult a jelenben élni és megragadni, amit csak lehet. Hogy közben mi morzsolódott, morzsolódik le belőle még, jó kérdés. Lehet azt mondani, hogy képmutató, hogy nem valódi, hogy még saját magának is hazudik, nemhogy a világnak, de ameddig ez fennmarad, ameddig tud belőle táplálkozni és szinten marad, addig neki tökéletesen megfelel.
Most sem keres vagy kutat senkit, valahogy Dimi régen, egy másik állapotban hallgatott szavaira alapozta a kis várát, amelybe beköltözött. Akkor is sírt, de egészen más miatt, aztán végül összeomlott minden, odakint azonban, mikor épp semmi dolga nem volt és senki nem vette körül, áttúrta a romokat. Ha csak pillanatnyi is, ha csak ámítás is, de ha lehet egyedül olyasmi, amire rá lehet aggatni, hogy boldog, akkor legyen így. Talán valami ilyesmivel próbálkozik. Talán bolond, megint gyáva és mégis, mozdul, ropja és csak a zenére koncentrál, semmi másra, még a világra sem. Simán belegyalogolna így a tóba, ha éppen nem a másik irányba ropná, akkor lesz ő a bolond, csak ne fájjon.
A világra azonban figyelhetett volna, mert jóformán beletáncolt valaki aurájába, meg majdnem úgy az egész lényébe, azonban sikeresen állt meg. Nézik egymást pár pillanatig, majd az idegen nevetni kezd, ő pedig egyhamar csatlakozik hozzá. Hamar elhal a másiké, ő még kacarászik egy sort saját nyomorán, majd abbahagyva szusszan egy nagyot. Na, ez jó kínos bemutatkozás, mondjuk nem kínosabb, mint amik lehetnének, számtalan eset lehetne rá példa, inkább nem is gondol egyre sem. Tarkóját vakarja zavartan, ahogy nyelvét rágja, szája szélében még ott bujdosik a nevetés.
- Hát köszönöm, azt hiszem. És én bocs, hogy majdnem… elgázoltalak – pillant fel rá, nem moccanva engedi le a kezét. Megesik, tény és való, fájdalmas ütközés lett volna, azonban kár is gondolni rá, nem történt meg. – Akkor én, nem is állok az útban – mert toporog egy kicsit, majd jobbra lép egyet, bizonyára tart valahová, nem mindenki olyan szabadnak akar mutatkozni, mint aminek ő. Pedig mélyen odabent ő bizony egy ketrecben ül, távol a valóságtól még.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. március 24. 22:09 Ugrás a poszthoz

egy kis futás, egy kis séta. kora, kellemes este.


Hosszasan lehetne elnézést kérni, ha legalább a lábára lépett volna, azonban nem így történt és roppant hálás, hogy a nem létező belső szeme időben nyílt fel és állította meg. Mégis, kicsit kínos, feszengő érzés marad benne, de csak egy pillanat az egész, mert oszlik is, ahogy szavakba öntve válik semmivé az egész. Mint amikor a létezésért kért jóformán elnézést, vagy szavakért, amiket kimondott, még ha nem is volt biztos benne, majd soknak érzett. Azóta legalább nagyjából megtanult kommunikálni, bár mostanság nem kellett érzésekről, érzelmekről és olyanról beszélnie, amiktől bizonytalanná és zavarttá vált. Az egy másik életben volt talán, ahogy minden más is.
- Nagyszerű – biccent, hogy semmi és még annyira sem, majd félre is áll. Kezével lehúzza melegítőnadrágjának zsebén a cipzárt, mert ebbe tette a mobilt, pontosabban a másikba, a cipzár alatt a cigisdoboza lapult, hogy el ne hagyja és hiába a futás, a mozgás, hazafelé levezetésnek jól esett volna, hát most itt kezdi el. Épp csak a szálat illeszti ajkai közé, ujjai között a gyújtó pihen, amikor felvont szemöldökkel pillant a másik felé, hiszen nem is ment el, de hozzá is beszél.
- Hmm? – elsőre nem érti, mi lehet a gond, majd kapcsolva húzza ki a bagót ajkai közül. – Jaj, ha nem bírod… bírja, akkor majd odébb csinálom – rejti tenyerébe a szálat az öngyújtó mellé, majd a kérdésre kicsit megszeppen. Rendben? Nem sebes, nem menekült futás néven, ez most olyan váratlan éri, ahogy a felbukkanása az előbb, ahogy fordult. Csak úgy, a semmiből, pedig szentül meg van róla győződve, hogy a szeme alatti karikák átlagosak, haja se csapzott, a korábban, a sötétségben töltött leadott kilók is szépen visszamásztak rá, úgy is néz ki, mint aki él. Valami mégis félrement?
- Hogy tessék? Mi nem lenne rendben? – lehet a tánc, hogy bolondnak tűnhet, persze nem az, mert nem egy fával veszekedett hangosan vagy éppen előre és hátra billegett. Semmi ilyenről szó sincs, ha eddig tudta követni az eseményeket, akkor most már biztosan elvesztette a fonalat.
- Én nem haragszom, csak nem értem a dolgot. Minden rendben, persze – mert a fene sem akarja azt gondolni, hogy tovább lát, mint kellene. Mert még ha látná is a gondolatait, mint lakótársa, abban a zene volt, a táj, mit evett, vagy épp pár emlék a tengeren túlról, semmi olyan, amely arra engedne következtetni, hogy ne lenne rendben. Nincs, mert talán az sem egészséges, amit és ahogy művel, de senki nem kötelezte másra és semmi olyan nem történt, amely kibillentette volna. Talán nem is fog, hiszen, ha eddig nem, akkor már nemhogy nem remél, nem is vár. Csak él, pillanatról pillanatra. Ez maradt a kirakós darabjaiból.
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 997
Összes hsz: 4919
Írta: 2021. március 25. 22:56 Ugrás a poszthoz

egy kis futás, egy kis séta. kora, kellemes este.


Attól még valahogy megáll a mozdulatban, nem fejezi be, nem gyullad fel az apró lángocska és a parázs, mintha megtört volna a lánc, egyelőre a kezében marad. A pillantása olyan, mintha belé látna a másik, kezdi tényleg azt érezni, hogy lát valamit, a fejében, amitől kínosan érzi magát és olyan sebesen kezd gondolatban sepregetni és mindent a szőnyeg alá dugni, mintha sose létezett volna. Kint, ugyan belőle nem lehet okklumentor, de gyakorlatokat tanult arra, hogy legalább ki tudja üríteni, vagy éppen palástolni a gondolatait, amikor nyugodt és most az, a zavar és értetlenség nem nyírja ki a lelkét, tud koncentrálni. Ezt alkalmazza, persze tudja, egy képzett ezeket a kis gátakat könnyen rúgja szét, de ennyi is elég egyelőre.
- Áhh, értem – nem akart sosem senkinek kellemetlenséget, nem mindenki bírja, gyerekek közelében tökéletes megállja, hogy eszébe se jusson a bagó. Figyelmes, ez általában hamar lejön azoknak, akik találkoznak vele.
- Ohh, vagy úgy. Ezen nem múlik– esetlen mozdulat, ahogy felé tartja az ismét elővett dobozát, hogy kínálja, ha akarja, vehet, ha nem, akkor visszateszi oda, ahonnan elővette. Végül befejezi, amit elkezdett. Ahogy figyeli, úgy érzi, a férfi leszokóban van és azért „szenved” ennyire a látványtól, küzd magával, vagy fogalma sincs, de valamiért tarkóján libabőrös lesz, pont úgy, mint mikor valaki figyeli, de nem tudja honnan. Ez az egész kezd valami nagyon furába átmenni, nem is tudja, miért, de kezdi elveszíteni a fonalat. Az, hogy majdnem beletáncolt, mintha már hetekkel ezelőtt történt volna.
- Igen? – érdeklődik, miközben meggyújtja végül a cigarettát és mélyet szívva belőle, félrefújja a füstöt. Ha vett, ha nem, elpakolja a zsebébe a dobozt a gyújtóval együtt, érdeklődve nézi, mire akar kilyukadni. Komolyan, mintha vallani akarna valamit, csak nem meri. Ismerős, nagyon ismerős ez, mert ő is pontosan így szokott küzdeni a szavaival, a gondolataival, amikor valami feltört benne. Mivel mostanság felszínes, nem tesz ilyet, ha leásna, biztosan ugyan így hebegne-habogna.
- Hát… azt nem tudhatom – mert mindenkinek más a fontos, a másik meg küzd. Sóhajt egy nagyot, szerencsére nem kínozza a ciklus annyira, hogy rá is förmedjen, de kicsit a türelme már karcos. Mély levegő, majd szép lassan utána ered, mert a kíváncsisága a régi, nem tudja hova tenni ezt az egészet, az arcát, a tekintetét. Lehet, hogy lemaradt valahol.
- Én nem harapok, most biztos nem. De… mi volt ez? Mi az, ami nem fontos? – lehet, hogy hagynia kéne a francba, valami azonban mélyen nem engedi. Micsoda és miért? Hagynia kellene mindent és a pillanatnak élni, azonban nem olyan. Figyelmes, figyel.
Bogolyfalva - Helvey Belián Balázs összes RPG hozzászólása (156 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Fel