Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Mehet.
Szusszanok egy utolsót, és mosolygok. Sokkal jobban megy, mint azt először hiszem magamról. Sosem láttam még ennyire tudatosan egy kamerát, sosem néztem még bele direkt. Remélem, zavaromban nem vágyok se furcsa arcot, sem nem görbül le a szám széle. Az olyan kellemetlen tud lenni.
- Oké, így jó lesz.
Állítom be a kamerát, hogy tökéletesen lássuk az eredményt, és közelebb húzódok Thomashoz, hol őt nézve, hol a kamera képét. Szeretném, ha mind a ketten jól látszanánk benne. Éppen válaszolok neki, amikor az első képet elkattintja, így a következő pillanatban már annyira meglepődök, hogy muszáj nevetnem egy nagyot. Rengeteg kép születik rólunk, a végére már fel sem tűnik, hogy közben fotók is születtek.
- Dehogy, ezek szuperek lesznek. Mondjuk nem ez, mert ezen olyan, mintha tüsszentési versenyt rendeznénk.
Nem mászok arrébb, kényelmes így, és mind a ketten jól láthatjuk, hogy mit alkottunk, mennyire vagyunk fotogének. Szerintem nagyon szépen nézünk ki a képek nagy részén, az a pár, amin meg nem, az annyira vicces, hogy jót nevethetünk magunkon. Persze azért a nehezebb téma is előkerül, de nem bánom, egy ideje már el akartam neki mondani, és megígérte, hogy nem mondja el másnak, így megbízom benne.
- Nagyon betegen születtem, az orvosok csak pár napot adtak nekem, így Denisnél nem szerették volna, ha megszeret. Ezt megértem, mert sokkal nehezebb úgy, hogy találkoztunk, elengedni. Azzal, hogy én még most is életben leszek, senki sem számolt, és ahogy múlt az idő, egyre nehezebb volt elmagyarázni, hogy én mégiscsak megszülettem, és élek. Ezért nem szép dolog a hazugság, tele van utána bonyodalommal az élet. De egészen jóban vagyunk, jól fogadta.
Annyira mondjuk nem, ha Cath fejét nézem, de most már jól van. Abban az egyben makacs, de majd idővel az is rendeződik. Remélem. Mondjuk úgy tegnap, tekintve, hogy mennyire rohan az idő.  
- Képzeld, azon gondolkoztam, hogy jövőre akár be is iratkozhatnék a suliba. Szerinted melyik házba kerülnék?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Majd úgyis nagyban látjuk meg, hogy milyen. Ha Will megcsinálja őket, akkor adok neked is mindenképpen.
Biztos, hogy megkérem majd, hogy a legjobbakból duplát nyomtasson. Régebben azt hittem, csak eltűnök, mostanra azonban emlék akarok lenni. Azt szeretném, hogy ha meghalok is, emlékezzenek rám az élők. Ez a halál nem olyan halál lesz, amit én választok, hanem olyan, amit a sors rendelt nekem, csak éppen valahogy nem következett be tervszerűen. Most már nem bánom. Megvallom, régebben, számos alkalommal éreztem szomorúságot, mert élek. De már nem. Minden egyes nap lehetőségem van megölelni egy fát, eggyé válni a természettel, hallgatni a madarakat, Cody-val játszani, Miát simogatni. Lehetőségem van olyan dolgokat tapasztalni, érzéseket megélni, amire mindig vágyakoztam. Talán ezért élek még, hogy ne, mint szellem térjek vissza, és szakadjon meg a szívem újra és újra, mert szellemként sem tapasztalhatom meg valójában a világot. Elég jó üzlet ez, hogy ha holnap nem kelek fel, már boldogan térek át a másik partra.
- Nem, nem tudta. Utána nem sokkal derült ki. A bál után tudta meg.
Azt nem mondom, hogy mikor, mert túl árulkodó lenne. Elárulná, hogy Denis bántotta Cath-et, pedig éppen kezd elülni az ügy, és Cath azt mondta, nem szeretné, ha kiderülne, hogy ő nem haragszik Denisre, és ettől függetlenül újra magára vállalná annak a szerepét, aki az igazságot közli vele. Nem mintha szeretném ezt még egyszer átélni. Elmosolyodom arra, hogy örül, hogy már jól vagyunk, de a következő kérdésére kicsit csökken a mosoly szélessége.
- Sosem leszek jól. A statisztikák szerint kicsi az esélye, hogy valaha is húsz éves legyek. De most jól vagyok. Vannak napok, hetek, amikor rosszabb az állapotom, amikor ispotályba kell feküdnöm, de vannak ilyen jó időszakok, amikor erősnek érzem magam.
Nehéz ezt megmagyarázni, ahogy azt is, hogy miért változik az állapotom. Abban biztos vagyok, hogy most Denis miatt vagyok boldog, és abban is, hogy a nemrég történt rosszullétem azért volt, mert majdnem meghalt miattam egy ember. Éppen ezért igyekszem boldog lenni. Nagyon boldog.
- Navinében gondolkoztam én is, meg a Levitában. Szeretek sokat olvasni, és ékszereket készítek. Azt mondják, hogy ezek levitás tulajdonságok. Az biztos, hogy nem vagyok se Rellonos, se Eridonos. Viszont a Navine szuper lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem szólok semmit, amikor látom, hogy a szeme párássá válik, elég sokszor láttam már ezt, a saját orvosaimnál is, pedig elméletileg nekik ez nem kellene, hogy kifelé megjelenjen. Nem én vagyok az egyetlen ember, akinek rövidebb szavatossági időt szavazott meg az univerzum, de azt szeretném hasznosan és boldogan tölteni, meg persze őszintén, amennyire csak lehet. Van ez a ki vagyok én dolog, ami elég nagy hazugság, ha azt vesszük, és nagyon aggódom, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy akkor mit fognak szólni az emberek. Thomasnak el akartam mondani, hiszen ő az egyik első barátom itt, pontosabban ő az első, aki se nem Payne, se nem Kálnoki.
Hálás vagyok neki, hogy kérdez, de mégsem olyan erőszakosan, hogy azt érezzem, összeomlok a nagy összefüggések alatt. Vigasztalóan simogatom a hátát, éreztetni szeretném vele, hogy nincsen baj, hogy minden jó. Tényleg minden jó. Jól érzem magam, és hiszem, hogy ezt az állapotot most fenn tudom tartani. Nem csak magam miatt, de a testvérem, a családom, az álcsaládom és a barátaim miatt is. Ha valamit nem szeretnék, akkor az az, hogy bárkinek az arcára szomorúság költözzön, csak mert az állapotom romlik, vagy talán véget is ér a földi létem. Hirtelen túl sok kötődési pontom lett, és nem akarok lemaradni az eseményekről.
- Negyedéves. Vannak lezárt tanéveim, csak magántanuló voltam eddig, és az leszek ez után is, Will szerint az a biztonságosabb, de bejárhatok iskolába, amikor jól érzem magam, szóval most ez motivál, hogy jól érezzem magam.
Szélesen elmosolyodok, mert nagyon lelkes vagyok ezzel a témakörrel kapcsolatban. Alig várom, hogy legyen egyenruhám, hogy talárban, könyvekkel a karjaim között siessek egyik óráról a másikra.
- Ha megettük, sétálhatnánk egyet, van pár kismókus az erdei ösvényen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Szia!
Köszönök vidáman, amikor látom, hogy kinyitja a szemét, de az alvó ember tudom, hogy nem azonnal lesz ébren, mert néha még én is szundizok kicsit, vagy csak fekszem, nyomkodom a telefonom, vagy éppen végiggondolom, hogy mit álmodtam. Sokszor emlékszem az álmaimra, pontosabban többször, mint amennyit egy normális ember emlékezni szokott, de ahhoz képest, amennyit alszom, átlagos vagy annál rosszabb. Tavasz elején pont, volt egy ilyen kicsit kínosabb időszakom, amikor csak aludni szerettem volna. Szerintem nem tett jót a hirtelen jött jó idő a szervezetemnek.
- Szia!
Köszönök neki ismét, vidáman, mosolygósan, és remélem, hogy nem én ébresztettem fel. Nem néz ki jól, a színe talán egy kicsit szürkés, mindig aggódom, ha beteg embereket látok, így mindenféle engedélykérés nélkül ülök le mellé, és aggódó tekintettel simítom meg a hátát.
- Nem nézel ki valami jól. Tessék, pogácsa, meg egy kis barackos túrós aprósütemény.
Nyújtom felé a zacskót. Egyáltalán nincs rossz szaga, nem olyan, mint amilyennek a hajléktalanokat mondani szokták. Talán az egyik néni megengedte, hogy megfürödjön nála, esetleg enni is adott neki, de nem maradhatott, mert hazajött a férje a sétából, és nem örült neki, hogy a néni idegeneket enged be a házba. Szegény fiú! Elgondolkozom a lehetőségen, hogy mi van akkor, ha én viszem haza, mit szólna a családom hozzá. Jason nagyon kedves, vele biztos nem lenne gond, de Cath már nehezebb ügy, mert ő a bátyám felesége, szóval vitás kérdésekben úgyis Denis mellé áll, és Denis biztos, hogy nem fogja engedni, hogy hazavigyek egy fiút. Pedig egész aranyosnak tűnik.
- Ha rosszul vagy, tudok szólni olyannak, aki segít rajtad. Ha szeretnéd. Szerintem kellene, nem igazán festesz jól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Időről időre meg kell szöknöm.
Ez azt hiszem egy betegség, olyan, mint a kleptománia, csak én nem elcsenek dolgokat, hanem magamat rabolom el másoktól. Egy adott pillanatban kilépek életem addigi szakaszából, és új útra indulok. Muszáj máshol, máshogy folytatnom.
Első komolyabb távozásom tizenkét évesen volt, mikor egy rövid időre feladtam a küzdelmet, mikor nem hajtott tovább semmi, mikor visszarúgtam a pöttyös labdát. Erre vágytam, hogy legyen egy kapcsolat a testvéremmel, hogy összekössön minket valami. Egy pöttyös labda, ennyi jutott, mégis, emlékszem, boldogan haltam meg.
Tizenhat évesen újra megtettem, egy éjjel kiszöktem a házból, a védelemből, és mentem, nem kímélve magam, amíg csak rá nem leltem Denisre. Beszéltem vele, és azon az éjjelen a halál újra átlépte a küszöböt. Nem bántam meg, hogy elszöktem, nem bántam, hogy tudva, anya végigzokogja a nappalokat és az éjjeleket, míg csak halálom hírét nem tudja meg, mentem. Látnom, érintenem, hallanom kellett őt. A fiút, akiért éveket éltem még.
Tizenhét évesen, kipirult arccal másztam le az emeletről, hogy elszökjek, hogy megismerjem, milyen az, amikor valaki randevúzik. Nem gondoltam arra, hogy egy haldokló fejében lévő kívánságot teljesíti egy legilimentor, pusztán csak éreztem, hogy boldog vagyok, hogy erre vágyom.
Újra megtettem, elszöktem. Nem messze, csak ide, a csónakházhoz, ahol megannyi történetem kezdetét vette. Emlékszem mindenre, ami itt indult, és tudom, hogy a Bogolyfalva feletti csillagos ég itt a legcsodálatosabb. Egy kockás pokrócon fekszem, némán, egy másik pokrócba csavarva, alaposan felöltözve, kapucniban, mint egy óriási kupac krumpli, és hallgatom az engem körülölelő csendet. Ahogy csak két csónak ring a békés vízen, ahogy a nád lassan sustorog. Elszöktem otthonról, el a melegből, el a biztonságból ide. A csillagokért, a csendért, az elmémben keletkezett káosz rendezéséért. Sokszor nem kell beszélnünk, hogy mindent megéljünk, mindent elmondjunk.
A kedvenc versemet Keats írta, többen fordították magyarra, nekem mind Szabó Lőrinc, mind Baranyi Ferenc megközelítése tetszik. Mind a kettőben közel érzem magamhoz a sorokat. Az én versem. Melyet magam elé suttogok egyre csak a csillagokat nézve.
- Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok, s nem gyűjti majd be termését agyam, s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot - feltornyozott könyvhalmokban magam; s mikor eszembe villan, hogy a sors varázskeze már nem soká segít lefesteni nekem a csillagos mennybolt regényes, nagy jelképeit; s mikor felrémlik, hogy többé talán nem látlak már, te illanó csoda, s bűverejét nem sugározza rám egy mondhatatlan érzés - akkor a világ partján megállok s figyelem, mint süllyed el a hírnév, szerelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ajkaim önkéntelen húzódnak mosolyra hangodra. Mintha már nem volnék egyedül, mintha már lenne, aki megért. Mintha léteznél...
Össze kellene rezzennem? Mindenképpen. Félnem kellene? Talán. A szívemnek gyorsabban kellene vernie? Határozottan. Mégsem történik semmi. Nem félek a hangtól, nem kezdek el forgolódni, nem kezdek el sikítva szaladni. Nem érzek még csak késztetést sem. A hang a fejemben van? Egy ideje már a társas magány minden szempontjának megfelelek, és azt hiszem a depresszióm is kezd újra kialakulni. Sokan legyintenek erre, hogy nem más, csak tinihiszti, de nem, ez nem az. A fásultság, a levertség, a szürkeség mind a depresszió kapujában veszteglő, engem régóta váró ismerősök. Hajlamos vagyok rá, alkatilag, a gyógyszereim mellékhatásaként is fel van tüntetve, és valljuk be, az sem segít sokat, hogy nincs akinek tudnék erről beszélni.
Harsány emberek között élek, akik egészséges emberként kezelnek, hogy megkíméljenek, hogy elkerüljék az esetleges összeomlásomat, lefoglalnak, amiért hálásnak kéne lennem, tudom, én azonban csak még jobban süllyedek lefelé. Senkinek sem tűnik fel, hogy kívül maradok, hogy csak ülök, hogy bár benne vagyok a beszélgetésben, mégsem mondok semmit. Olyan, mintha elmém fogja lennék, és koponyám alatt üvölteném a tényt, hogy haldoklom. Senki sem vesz engem komolyan, mert erős vagyok, láthatóan, mert túléltem, láthatóan, és mert szerintük a statisztika nem más, csak egy feltételezés. Nem mindenkire igaz, hiszen nem minden szőke buta, de vannak azért olyanok, akikre ez igaz, általános tény, hogy minden pletykának van alapja. És ha valaki, akkor én magam érzem azt, hogy milyen, amikor a világ lassan homályba borul.
Lehunyt szemmel hallgatom hangod, és esek szerelembe zengését illetően. Nem létezel, tudom, én találtalak csupán ki, elmém egy hátsó, rejtett zugából léptél ki, és váltál agyamban valóssá. Nem látlak a szememmel, nem érezlek az orrommal, nem ízlellek az ajkaimmal, nem tapintalak ujjaimmal. Bármennyire is vágyom rád, nem tudom elképzelni, hogy milyen is vagy, hogy milyennek képzellek el. Nem tudok hozzád arcot kötni, mert hangod már önmagában túl különleges nekem.
- Az első mesét hat évesen találtam ki, egy jóságos sárkányról, akit a kinézete miatt üldöznek. Félelmetesnek gondolnak, pedig csak fél. Nagyon fél a fájdalomtól. A sárkányt a királylány megvédte, amiért apja kitagadta, és ezért elmenekült, hogy a világot bejárják együtt.
Életem egy hosszú szakaszán, csak az ablakon bámultam kifelé, én voltam a sárkány, és anya a királylány. Aztán később rájöttem, hogy a betegségem a sárkány, én vagyok a királylány, és a szüleim is félnek tőlem. A világ aggódva figyelt, és várt, kitartóan, hogy hírül vihessék, a buta királylány sorsa beteljesült, felfalta őt a sárkány, de az átok miatt a megevett királylánnyal együtt a sárkány is megsemmisült, a nép pedig felszabadult. Talán a sárkány túlzottan szereti a királylányt? Nem. Ha szeretné, már magával vitte volna. Már vége lenne. Halálvágyam van? Igen.
Néhány hete megismertem egy új fogalmat, megtapasztaltam milyen irigynek lenni. Irigyelni az életet, irigyelni azt, hogy valaki bármit megtehet. Irigy vagy azokra, akiknek van élete, irigy azokra, akiknek már elmúlt. Sosem voltam irigy, most mégis, ezt érzem. Mozdulni akarok, vagy erre, vagy arra. De mivel rólam van szó, én csak egy felé mozdulhatok. El kellene engednie a világnak.
- Citera lennék, ujjaid alatt. Keserű és szerelmes, bánatos és reményteli. A hangom a lelkedbe hatol, és nem enged el. Ott vagyok álmodban, és ott az ébrenlétben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Néhány hete, a vizsgák előtt tesztet töltettek ki velünk Fisher tanárnő, ahol a személyiségünket vizsgálta. Sosem gondoltam volna, hogy egy százalék híján teljesen elvi beállítottságú vagyok, sem azt, hogy inkább introvertált, még ha csak pár százalékkal is. Pedig ez a nagy helyzet, és ahogy itt fekszem a földön, nézve a csillagokat, várva azt, mit eddig elkerültem, a halált, lassan elhiszem, hogy tényleg introvertált vagyok.
Lehetne vége? Nem akarom látni, ahogy a körülöttem lévő stabilitás végleg összedől, sem azt, hogy minden, mi megszokott idegenné válik. Hamarosan minden megváltozik. Már bűntudatot érzek, ha megölelem Jasont, hiszen barátnője van. Már bűntudatot érzek, amiért még mindig reménykedem, hogy Denis rájön, a házassága értékes, hiszen Cath mással van. Már bűntudatot érzek, mert nem vagyok boldog. Nem hálátlan vagyok, boldogtalan, elszeparálom lényem, és éjjelente kiszökve hallgatom a csendet. Távol vagyok a biztonságos otthontól, távol az engem segítő emberektől. Ha most valaki bemegy az üres szobámba, megijed, riadalmat okozok, pedig leírtam egy papírra, hogy csak sétálni mentem. Bűntudatom van, mert valakit megijesztek, pedig nem akarok.
Nem azért van halálvágyam, mert én ezt élvezem, hanem mert nem bírok már több szakadékból kimászni. Megfogadtam, hogy a halálomig megírok száz mesét, száz pozitív, életigenlő mesélt. Az utolsóhoz az üres lapok hetek óta az íróasztalon hevernek, lassan rakódik rá a finom porréteg. Képtelen vagyok írni, képtelen vagyok hazudni. Képtelenség depresszióban szépet alkotni. Azt mondják, a nagy költők és írók mindig depresszióban alkották a legcsodásabb írásokat, de ha alaposan megnézzük a sorokat, mindben a halál, az elmúlás, a viszonzatlanság szerepel. A legszebb irodalmi alkotások a legnagyobb negatív érzelmi halmazt képviselik. Lehunyt szemmel élvezem, hogy olyan, mintha valakivel beszélgetnék. Lehunyt szemmel még mindig próbálom elképzelni az alakot, akinek a hangja hozzám szólt. Nem félek, hiszen úgy érzem, önmagam teremtette képzeletem csupán, hiszen a hangja csábít és biztonságot nyújt. Egyedül vagyok, mint elmém kastélytornyában, ahová menekülni szoktam a világ elől. Gyerek vagyok még, és sosem leszek felnőtt, hiszen, míg a halál el nem jön értem, élvezni akarom az életet, és azt a felnőttek nem tudják, hogyan kell. Ha egy percig, egy napig, egy hónapig, egy évig kell is kitartanom, kitartok.
Egymagam csendjében, a toronyszobámban, citerát, zongorát és hegedűt hallgatva. Toronyszobámban kellemes meleg van, egyszerre van jelen a Nap és a Hold, szerelmüket világítja megannyi csillag. Szobámban, fent a magasban minden napsárga és kék, vidám kék, mint a nyári ég. Perzselő meleg járja át, mindig hideg testemet. Odafent minden olyan dolog van, amit szeretek, odafent nem nyomaszt, ha írnék, száguldó ceruzám apróra faragva, csak írok szüntelen, gyermekeknek, kedveset. Megvédem a sárkányt, megtérítem a rút banyát. Fenn, a védett világomban boldog vagyok.
Mozzan a csónak, és én riadtan felülve nézem a kezet, és mire a kézhez arc is társul, én már egy fa mögül nézem a sötét sziluettet. Pedig tudom ki ő, a Végzet. Hozzon bármit is, vele teljesedik be a történet. Ajkaim elnyílva, tüdőmbe apró dózisokban érkezik meg a jéghideg levegő. Kapucnim fejemről kicsit lecsúszva, hosszú kardigánom érzem, ahogy a bokámat súrolja. Nézem őt, a férfit, és fejemben visszhangzik Vass Albert, mint másodlagos kísértet.
~ Én úgy képzelem el, hogy a halál egy óriási nász, legszentebb, legemberibb ölelés. Nem fájdalom: fájdalom-felejtő. Nem rém: rémeket elűző. Több mint a Szépség. Több mint a Szerelem, a Jóságnál is több: Kegyelem. ~
Nem tudom, mi mozdít meg, hogy milyen erő, mi hozzá húz, a csónakban ülő révészhez, ki a folyón átvezet. Mindig így képzeltem el, hogy halálom után megannyi virág képében, csónakba fektetnek, és utolsó búcsúra egy folyóba eresztenek. A folyó sodor, hogy mikor borul fel, merre visz, ő határozza meg, sorsom végén, gyengéd ölelésbe zár, lelkem ellágyul, a magasba száll. Nincs már szabad hatalmam, nem ellenkezhetek, életem végén, szárnyalok, úgy, mint sosem lehetett.
~ Én úgy képzelem el, ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás és akkorára nő a fájdalom, hogy nem bírom tovább: hozzám lép egy fehér ismerős, szép csendesen lecsókolja a számat, lefogja ezt a vergődő szívet, és ennyit szól csak: elnémuljatok. Erre megszűnik minden indulat. Erre megszűnik minden fájdalom, csak gondfelejtő békesség marad: se könny, se vér, se akarat, nem lesz már semmi sem. ~
Kibújva a fa védelméből, mohás törzse miatt a fehér anyag is megszíneződött kissé, lépek lassan közelebb a csónakbéli alakhoz. Nem félek. Nem ellenkezem. Nem könyörgök. Csak lépek, egyik lábam a másik után téve, széles  kapucnim lopva megigazítva a fejemen. Mint egy mese szereplője, lépek elő a fényre, melyet a hold világít meg. Itt nincsenek lámpák, ezen a részen csak a nyugalom és a végtelen csillagtenger pihen. Bár arcát még mindig homály fedi, úgy vélem, Ő az. Hát itt vagyunk, eljött a pillanat.
~ Elhal a szívem dobbanása, s végtelen álmok néma lánya bűvös, tüzes csókjába zár. Szeretőm lesz egy éjszakára a széparcú Halál. ~
Lépéseim a csónaktól nem messze, a víz szélén halnak el. Nézem őt, az alakot, és mégis, furcsa gondolat férkőzik fejembe, mely szavaimban is megjelenik, magam sem értem, miért.
- Kérlek, ne félj tőlem, sosem bántanálak.
Nem ezt akartam mondani, üdvözölni akartam, köszönteni a Révészt az út előtt, ám mégsem ez jött ki torkomon, mintha csak egy őrangyal súgott volna mást az ajkaimba, én pedig csak nézem őt, és várom, hogy mondjon valamit. Akármit. Csak had halljam újra a hangját, csak had élvezzem azt a borzongást, mellyel testem reagált rá. Csak had. Még egyszer, mielőtt vége.
Kérlek, csak szólalj meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Csak úgy, mintha véletlenül akadnánk össze sűrű, vad esőben körözve a körúton, mint egy hajó fedélzetén, csak úgy, mellékesen ennyit mondok: "Szeretlek." S te ennyit: "Ó, úgy, mint bárki más!" Micsoda megaláztatás!
Furcsa dolog? Várni a halált? Talán. Stagnálok, és kezdem érezni, hogy elmém egyre inkább megbomlik ebben a várakozásban. Én vagyok a halott lány. A haldokló lány. A lány, akinek nem kellene már élnie. Sosem vagyok más, csak ennyi, mert ezzel azonosítanak, miközben a folyosón haladok. Vannak pletykák, furcsa pletykák, melyek szerint egy vámpír megharapott. Ez az egyik kedvencem. Szóval megharapott egy vámpír, de nem végzett teljes munkát, ezért hideg és fehér a bőröm, ezért vagyok magántanuló, ezért vagyok néha rosszul. Egy kicsit azt hiszem túl sokszor olvasták az Alkonyatot vagy valami ahhoz hasonló dolgot azok, akik ezt pletykálják. Hogy ez honnan jutott eszembe? A csónakban ülő különös alakról asszociáltam erre, mert ő éppen úgy néz ki, mint egy vámpír. Csilogó szemeit a hold fényében is tisztán látom, ahogy vonásai egy része is kirajzolódik. Nem érzek különbséget a korábbi megállapításom, és a mostani között, ő maga a szépséges Halál.
Elgondolkoztató, hogy vajon, a vámpír volnék valóban, hogy lehetnék-e egyáltalán? Örökké élnék, nem csak újabb és újabb évet pipálnék ki. Egy csoda lennék. Ha nem megölne, hanem átváltoztatna. Át akarok vajon változni? Eddig a halált vártam, most nézzem azt, ahogy a környezetem hal? Nem hiszem, hogy bárki örömmel fogad egy ilyen tényt. Vért szívni, megannyi temetésen részt venni. Ne a holtakat szánd, hanem az élőket. A hátramaradottakat. Nem akarok halált látni, nem akarok örökké létezni. Eljött értem a halál, a csodás, én pedig kész vagyok arra, hogy csónakjába szállva, búcsút intsek. Nem fordulnék hátra, én nem az a fajta lány vagyok.
- Szeretnéd, ha félnék?
Bár zavaromtól máshogy csillan a szemem, talán úgy, mint az övé az előbb, mégis érzem, hogy nem szabad engedelmeskednem. Nem szabad azonnal a kedvére tennem. Hogy miért nem? Mert az élet és a halál semmiben sem különbözik. Mind a kettő játék, és ennek határmezsgyéjén játszani akarok. Nevetni, szaladni, boldognak lenni. Nem szándékosan vagyok boldogtalan, ez fokozatosan alakult ki, a kétségbeesést formálta bánattá az idő, a bánatból fásultság lett, a fásultság állandóvá vált, és mire észbe kaptam, itt voltam, benne a sűrűjében ennek az egésznek. Örülök. Örülök Thomas boldogságának. Örülök Jason boldogságának. Örülök, hogy Denis a szenvedélyének élhet. Örülök mindennek és mindenkinek. Mégis, mikor a tükörbe nézek, nem látok semmit. Nincsenek érzéseim. Nincsenek vágyaim. Elmúlni szép csendesen, mint a harmat, mely éjjel, némán érkezik, megpihen, s mely az első napsugarakkal felszárad, te pedig nem is tudsz létezéséről, hiszen, mire kilépsz az ajtón, már írmagja se maradt annak, hogy kertedben járt.
Nem akarok teher lenni, és mégis annak érzem magam, mindenki figyel rám, mint mikor az anyák már felnőtt gyermekeiket fogják meg a zebránál, mert bennük van az óvás mechanizmusa. A környezetem óv engem, és ha olykor jön egy-egy bátor elmozdító, ők, mint páncél állnak körém, mert az nevelődött beléjük, hogy vigyázni kell rám. Talán már rég halottnak kéne lennem, de a Halál nem talált rá lehetőséget, hiszen valaki mindig az útjában állt. Ezért jött most el hozzám személyesen, hogy magával vihessen. Milyen megtisztelő!
Minden kiejtett számnál teszek felé egy lépést, látom, hogy izgalomtól éhes tekintete, hogyan vetül rám, hogy nyála miképp hull alá, és elmosolyodom, mert ezek szerint tervez velem. Vágyik rám, hát itt vagyok, és nem félek. Léptem kettőt, és nézem őt. Szemem mélyen a szemébe nézek, mintha farkasszemet néznénk. Széles szájú béka vagyok, ahogy izgatott-szerelmesen, csillogó szemekkel nézem, és vastag ajkaim egyre szélesebbre húzódnak.
Egy. Nem félek. Szívem hevesebben kezd el dobogni. Érzem, ahogy lüktetni kezd a testem. Lüktet a mellkasom, szívem talán utolsó vad táncába fog. Lüktet a halántékom, ahogy az adrenalin ostromolja elmém, ahogy a játékra hívás bizserget. Lüktetnek ujjaim, ahogy már készülök, ahogy testem ritmusba jön. És lüktetek egy olyan helyen, ahol korábban még nem éreztem ilyen, lábaim között. Cath szerint, amíg ez a pont nem érez vágyat, a vágy nem is valódi. Azt hiszem, a vágy most először söpör végig mind a 157 és fél centimen.
Kettő. Hálát érzek, és szemeim előtt, mintha csak a csónak körül állnának, megjelennek életem fontos alakjai: Will és Norina, akik befogadtak, Cath, aki végét adta értem, Jason, aki ölelésével gyógyított, Thomas, aki sosem ítélt el, aki szeretett, akkor is, amikor senki sem értett. Denis, aki ha rövid ideig is, de jó bátyám volt, aki óvott és szeretett, a szüleink, akik pontosan olyan odaadással gondoskodtak rólam, mintha örökké élőnek születtem volna. Cole, aki minden szavával a pártomon állt, pedig nem ismert, amikor rossz számra küldött el egy üzenetet. Levi, aki őszintén válaszolt minden kérdésemre. Sorban jelenik meg mindenki, aki életem legfontosabb pillanatait formázta, én pedig hálát érzek. Aztán:
- Három.
Ha mozdul, mozdulok, és ha üldözni kezd, futok. Nincs tétje, mert ma meghalok, hát úgy haljak meg, hogy előtte éljek, igazán éljek. Ha kerget, ha valóban kerget, nevetek, és élvezek mindent. A szellőt, a hűvöset, ahogy egyik cipőmet futás közben elveszítem. Felszabadulok, egyszer, s mindenkorra.  
A nagyvilágon bárhová, csak hozzád közel lehessek, miként az ág az ághoz, hogy hozzád oly közel csevegjek mint hab a habhoz a derűs-sugáros alkonyatban, mikor röpítve szálldos velünk a szél. Csak úgy, mintegy véletlenül. Ahogy esőcsepp sincs soha egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem nagyon van miről beszélgetnünk, holott már két napja a felvigyázóm a nálam idősebb, talán harmadéves egyetemista lány. Ha jól emlékszem, ezt mondta. De igazából nem vagyok benne teljesen biztos. Az elején a fiújáról beszélt, aztán megsértődött szerintem, mert nem aléltam el a ténytől, hogy van pasija, aztán, amikor kérdezgettem, akkor átment egy támadó libába, és azt feltételezte, hogy le akarom nyúlni a srácot, akit még csak nem is ismerek. Egész éjjel vele beszélt, és most is, mikor itt ülünk, vele kommunikál, én meg kapargatom a süteményemet, mert megpróbálom élvezni, de leginkább hányni tudnék a nettó húsz óra nyálcsere után már, mert, hogy egyszercsak este megjelent a srác nálunk. Komolyan, nem hiszem, hogy ez egy olyan lépés lett volna, amibe Denis, Cath vagy Jason belement volna, főleg nem, hogy mindent, de tényleg mindent hallottam, ami a vendégszobában történt.
Viszont most, hogy a srác is itt ül, láthatatlan vagyok, de nem sikerült még a villával a szememet kiszúrnom, hogy ne lássam őket. Ilyen lehet harmadik keréknek lenni. Aztán egyszer csak felkelnek, és elsétálnak, én meg nézek utánuk, hogy:
- Akkor helló.
Nem mintha zavarna, hogy elmennek, sőt, felüdülés cuppogásmentesen megenni a süteményem, azonban, amikor eltelik az első húsz perc, majd a második és még tizenöt, elkezdem magam kicsit kellemetlenül érezni. Valószínűleg elfelejtettek. Ami nagyon ciki, de úgy néz ki, hogy ez a helyzet, én meg zavartan nézek körül, hogy mégis mi történhet ezek után. Egy embert keresek, akin látszik, hogy nemrég jött be, és meg is találom a lány személyében, akihez odasomfordálok szépen, majd a szék támláján megtámaszkodva, kicsit zavartan nézek rá.
- Szia, ne haragudj, láttam, hogy most jöttél be. Nem találkoztál egy magas barna sráccal, meg egy középmagas barna lánnyal, akik szerintem egymás szájában matatva sétálnak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Elég vékony a jég aközött, hogy bánom-e vagy örülök-e annak, hogy nemleges választ kaptam az előbb. Az igazság az persze, hogy örülök neki, mert nem bánom, ha nincsenek itt, mert még csak esélyt sem adott rá egyik sem, hogy megkedveljek. De ugyanakkor meg ott van bennem az, hogy itt hagytak, és vagy Cath, vagy Denis ide fog jönni értem, mert itt fizetnék ki a lányt is, tehát nem nagyon mehetek sehova, mert ha nem leszek itt, akkor baj lesz. Azt mondjuk nem tudom, hogy ők most éppen hogyan vannak egymással, szóval azt sem, hogy együtt jönnek-e vagy csak az egyikük, vagy a mai nap nagy meglepetéseként ők is elfelejtenek majd engem. Eléggé szánalmas lenne, mit ne mondjak.
- Nem, hanem ők vigyáztak rám, amíg nincs otthon senki, és azt hiszem, leléptek.
Elég rosszul hangzik ez a vigyáztak rám, és nem csodálom azt sem, ha furcsán nézne most rám a lány. Valószínűleg egy ilyen mondat miatt mindenki furcsán nézne, szóval teljesen belefér a dolog, de tényleg.
- Nem zavarna, ha csatlakoznék hozzád, amíg a bátyám vagy a felesége meg nem érkezik?
Nem akarok veszekedést. Mostanában annyira érzékeny mindenki körülöttem, hogy csak na, én meg még el se meséltem senkinek, hogy mostanában az éjszakák egy részében kint csavargok, mert annyira sok gondolat van a fejemben, hogy valószínűleg, ha bent lennék, beleőrülnék abba, hogy csak vagyok, és nem akarok csak feküdni. És van egy másik ok is. Ő, a rejtélyes alak, a gyönyörűszép halál, aki a csónakban ülve várt rám. És hogy mégsem mentem el vele aznap éjjel, furcsa dolgokat eredményezett bennem.
- Vagy, ha te is a fiúddal találkoznál, akkor persze nem kell, csak nem nagyon ismerek itt senkit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bólogatok. Igen. Csak így simán, bólogatok. Annyira nem szeretem azt, amikor mindenkinek egyszerre van dolga, és engem nálam pár évvel idősebbek pesztrálnak. Ha már valaki felvigyázósdit játszik velem, az igazán lehetne Jason, mert ő hatalmas nagy maci, és olyan jó meleg árad belőle, hogy azzal nem tudok betelni. Mellette sosem fázok, és nagyon nagyon szeretem azt az énemet, aki mellette vagyok. Mellette szeretem magam, mert megnevettet és mert olyankor mindig boldog vagyok. Jason mellett nem tud az ember szomorú lenni, fizikai képtelenség. De nem, nekem egy furcsa lány jutott, tudok gratulálni az ilyen remek ötletek miatt.
- Tudok vigyázni magamra, csak nem szabad egyedül maradnom, mert akkor aztán elkattanok és nekiállok mindenkit lemészárolni.
Felelem olyan nyugalommal a hangomban, hogy még egy pillanatra én is elhiszem, hogy képes lennék ilyesmire, pedig nem. De mondjuk nem feltétlenül vicces ez, ha valaki tudja, hogy Brightmore vagyok, mert valahogy szeretnek pletykálni, és minden csoda három napig tart, kivéve, ha a bátyád feleségül vesz egy nőt, akit előtte egy kicsit a halál karjaiba taszított. A tény pedig, hogy ez miattam van, most meg együtt élünk, mint egy nagy boldog család, hát, okoz egy kis fejtörést.
- Csak aggódnak.
Vonom meg végül a vállamat, mert én ennek tudom be, hogy nem alhatok otthon két napig egyedül, mert még a végén éppen akkor találok meghalni. Mondjuk akár úgy is meghalhatok, hogy fel se tűnik senkinek, mert csak elalszom, a gyönyörűségem karjaiba zár, és nem ébredek fel többet. Szóval az, hogy egyedül történik-e vagy másnap reggel valakire a frászt hozom azzal, hogy hullán ébredek, már annyira nem oszt, nem szoroz eset. A saját tányéromat, rajta a gesztenyés kockával felkapom, és a kijelölt helyre ülök.
- Beteg vagyok. Haldoklom, de már tizenhét éve. Szóval nekem nem újdonság, de mások nem viselik olyan jól. Vannak jobb és rosszabb napjaim. A környezetem fél, én azonban nem nagyon. Nem félek a haláltól, együtt élünk.
A múltkor pedig alakot is öltött, így már megtisztelve érzem magam, és tudom már, milyen lesz, ha utam végéhez közeledek.
- Annie vagyok.
Nyújtom felé a kezem, mert nem mondtam még, és mielőtt megfogna, gyorsan figyelmeztetem:
- Nagyon hideg a kezem, sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az emberi reakciók csodálatosak. Mindegyik más, sokszínű és tökéletes. Más-más sorrendben tudják meg az emberek, hogy beteg vagyok, és máshogy is reagálnak rá. Thomas előbb lett a barátom, és csak utána tudta meg, hogy miért vagyok olyan rejtélyes, miért kezelik a kimozdulásaimat tökéletes műgonddal. Denis előbb ismert meg, mint a "beteg kislányt", és csak utána tudta meg, hogy a húga vagyok, aki miatta szökött el otthonról. Zlatan pedig félig kimondva-félig a fejembe látva értesült erről. A lánynak pedig valamiért előbb mondom el, és csak utána nyitok felé olyan szinten, hogy a nevemet is megtudja, na nem mintha egy metropolisban élnénk, és csak most egyszer az életben futnánk össze.
- Igazából nem is tudom. Mindig így éltem. Orvosok, rosszullétek, állandó rossz hírek között. Az orvosok azt hitték, nem hallom őket, amikor a szüleimmel beszélnek, de igazából csak a hangjukat nem hallottam a szájukat láttam.
Cinkosan elmosolyodom arra a titokra, hogy tudok szájról olvasni, így igen, akaratlanul is elég sok titok tudója lettem. Persze sosem élnék vissza velük, csak éppen tudok dolgokat. Olyan vagyok, mint egy rosszul bekötött Bözsi néni. Magamba szívom az információkat, és végül nem történik velük semmi, csak tudom őket. A helyi idős nénik ha ezt tudnák, biztos, hogy elrabolnának, és kémnek nevelnének. Csak abban reménykedem, hogy ha ez valaha is megtörténik, hogy olyan gyönyörű ibolyakék fejkendőt kapok tőlük, mint amilyen Mártikáé is.
- Kicsit minden nap ajándék, mintha még lenne célom vagy küldetésem az életben. Sokáig azt hittem, hogy az, hogy találkozzak a testvéremmel. Ez egy érdekes történet. Amikor a szüleim megtudták, hogy beteg vagyok, és az orvosok nem jósoltak sok időt nekem, akkor azt mondták Denisnek, hogy meghaltam. Nem akarták, hogy kötődni kezdjen hozzám, és gyerekként a veszteséget így kelljen megtapasztalni.
Nem hibáztatom őket, sőt, szerintem helyesen cselekedtek. A testvéremnek dührohamai és pánikbetegsége van, láttam már, hogy mi történik akkor, mikor kiborul, hiszen majdnem megölte a legjobb barátját, mikor közölte vele, hogy a testvére vagyok. Persze, mindenki rendben van, szerencsére, de attól még emlékszem rá, különösen arra, hogy milyen volt kijönni a szobámból arra a látványra, hogy minden tiszta vér, Cath vére mindenhol ott volt, Will pedig a húga vérét mosta fel, ami a bátyám miatt került oda. Bonyolult egy család vagyunk.
- Igazából én ezzel élek. Sokszor megtapasztaltam, milyen a végjáték, de még mindig itt vagyok. Ha így folytatom, még ráncaim is lesznek.
Persze a statisztika nem az én oldalamon van, ezt is tudom. A bájitalok lelassítják, de vissza nem fordítják a folyamatot, vagyis legjobb esetben is pár év alatt véget ér a dal. De miatta már nem félek, sőt.
- Miért tartod ezt szomorúnak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Figyelmesen hallgatom én is, és nem tudom megmondani, hogy mi van ebben a lányban, de valami nagyon különleges. Ő másként beszél velem, mint mások, nála nem érzem azt, hogy üvegszilánkokon lépked, amikor egy-egy mondat elhagyja a száját. Mindenki félt, ami persze hízelgő, csak felesleges, főleg úgy, hogy ezt már jeleztem nekik. Azt hiszem, ezért is nem beszélek a fiúról a csónakban nekik, mert csak kiakadnának. Főleg z iránta táplált vonzalmam miatt. Jogos nem? Hiszen a halállal azonosítom, és vágyok rá, hogy érinthessem, hogy megcsókoljon. A halál csókja. Milyen bolond vágyik rá?
- Szeretem, hogy élek, szeretem, hogy tapasztalok. DE sokszor kívántam már a halált, mint megváltást. Nem azért, mert ne akarnék küzdeni, hanem a fájdalomért, ami átjár. Az embereknek összefacsarodik a szívük, ha valami igazán nagy szomorúság éri őket, és ezért hajlamosak azt hinni, hogy értik, mint mondok, amikor a fájdalmaimról beszélek, de nem érthetik, mert nem azt élik át, amit én. Olykor elfáradok abban, ha valaki jobban tudja, hogy mit érzek, mint, hogy elhiggye, hogy nekem miért rossz élni.
Sokszor már nem magyarázom meg ezt a dolgot, mert nem tudom úgy elmondani, hogy a másik megértse. A világ legnagyobb illetlensége pedig nagyon sokszor hagyja el az emberek száját, és észre se veszik, hogy mekkora nyomás alá helynek. "Nem hagyhatsz el!" Mintha az lenne a célom, hogy fájdalmat okozzak, vagy mintha én dönteném el a halálom, de ez nem így van. Én ebbe születtem bele, és sokszor még azok is, akik ezzel élnek évtizedek óta, nem képesek beletörődni abba, hogy ugyanazon megyek keresztül, mint más emberek, csak nekem mindenből egy kicsit kevesebb van. Voltam csecsemő, kisbaba, volt gyerekkorom, voltam már szerelmes, voltam már randin, szöktem ki éjjel, buktam meg vizsgán és lettem évfolyamelső. Fáztam már, mert a testem nem ugyanazt a hőháztartást ismeri, mint másoké, volt már izomfájdalmam, legyengült szervezetem. Mindenem volt, ami másnak is, csak kilencven év helyett tizennyolc év alatt. Nem lesz gyermekem, nem lesz férjem, nem lesz munkám. Ezek maradnak majd ki az életemből, de körbevesznek kisgyerekek, része vagyok két családnak, és tulajdonképpen csak az az egy nyugtalanít, hogy ha én elmegyek, Denis és Cath között egy kötelék elszakad majd, és nem tudom, hogy mennyire erősek ahhoz, hogy megmentsék a házasságukat.
- Bölcs vagy. Elmeséled a fájdalmadat?
Érdeklődöm csendesen, mert nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Lehet, hogy ő nem beszél róla olyan könnyedén, mint én, elvégre mások vagyunk.
- Nem baj, ha nem szeretnéd, nem akarok kellemetlenkedni.
Emelem fel védekezőn a kezeimet, mert nem akarom, hogy azt érezze, kötelezem. Egyáltalán nem. Én olyat nem csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Élek.
Élek?
Élhetek?
Mondd, élet ez?
Abban teljességgel biztos vagyok, hogy nem vagyok normális. Hiszen, ahogy elhangzik a három, tekintetem tekintetébe fura, vizslatom rezdüléseit a sötétben. Ez az én szuper képességem. Ha olyan sokáig vagy elzárva a világtól, mint én voltam, egyszerre maradsz szörnyen gyermeki, sőt szinte ostoba az emberi érzelmek és interakciók terén, és válsz kiváló megfigyelővé, felismersz olyan rejtett mozzanatokat is, melyeket az arc tulajdonosa sem ismer. Pontosan tudom, hogy melyik az a pillanat, amikor mozdulnom kell, amikor ő elindul, és én nem állhatok ott, hiszen akkor vége, akkor a móka nem móka, csupán csak egy feladott élet. Önző volna, nem igaz? Rengeteg ember munkálkodik azon, hogy éljek, úgy is, hogy meg sem kérdezték, akarok-e élni, és meg sem hallják a fel nem tett kérdésükre a választ: Nem. Mégis, álljak csak némán, és ne küzdjek? Ne akarjam kihívás elé állítani a Halált? Hisz itt vagyok, tizenhét éve folyton táncolunk, és te, még most is incselkedsz velem, ahogy tekintetedben őrület és vágy csillan, mi jogon gondolom hát, hogy nem vágysz még egy táncra? Érezni a szédülést, a mámort és a kínt. Csak te és én, itt és most. Hát megvívok, értetek, kik kéretlen küzdötök értem. Legyen így.
Sikítva nevetek, ahogy szaladni kezdek, elsőre nem gyorsan még, de úgy, mint hogy az iskolaköröket szokás futni. Az első kört lendülettel, hogy imponáljon a tanárnak az elszántság, aztán, mint ahogy mindig lenni szokott, idővel csökken a lelkesedés, homályba vész az akarat. Nálam, valószínűleg megáll a szív, és elragad az örök nyughatatlan mámor. Hallom az elmém, érzem visongó tiltakozását, kérlelését, hogy álljak meg, hogy ne hajszoljam magam, hogy ne akarjam ezt, de akarom. Végre az történik, amire igazán vágyom. Végre azt érzem, hogy élek. Ez az élet. Végre az történik, amire mindig is vágytam, itt van ő, megérinthetem, itt vagyok én, dönthetek. Mondhatok nemet, mondhatok igent, mintha sorsom ma a kezemben lenne.
Ott volna? Valóságos ez? Igaz minden mit teszek? Mondd, hogy nem álom, mert ha csupán csak tévképzet, hát nem kérem. Űzzön távolra tőlem, ha nem vagy valóság, mert én akarlak téged.
Hallom és érzem a szívem, és bár sokan hiszik, hogy ez egy, szó sincs róla. Félre ver, miközben irgalmatlan tempót diktálok, hisz erre kér. És én sem akarom még, hogy ez a játék ily könnyedén véget érjen. Akarom őt, azt, hogy boldog legyen, hogy mi szívének kívánsága, eredményességgel lelkem tápláléka legyen. Hogy ő és én együtt dobbanjunk, mintha két szív forrna egybe. Milyen szörnyű, beteges kívánalom ez, nászra lépni a Halállal, gyönyörű arcával, szemei csillanásával.
Hallom a szívem, ahogy kívánja őt, ahogy másra se vágyik, mint csak boldoggá tenni, akaratának fejet hajtani, és őt szolgálni. Vele élni túl az életen, vele létezek, mióta csak élek. Ő a legmélyebb kötelékem, ki néha felbukkan életemben, de arcát sosem láttam, csak hívó szavát, ahogy csábított. Sosem mentem, ellenkeztem, hiszen még élnem kellett. Éltem, cselekedtem, megköveteltem, mi járt nekem. Mi tart hát most már itt? A választ magam sem tudom. Ez nem önzőség, de tudom jól, hogy teher vagyok. Hogy nem kapocs, hanem akadály vagyok, hogy miattam sokszor lábujjhegyen járnak a szerettem a saját otthonukban.
Érzem a szívem, ahogy fájdalmasan facsarodik össze, mert kínzom őt, mert űzetek, mert hagyom, hogy veszélyes vizekre evezzek. Érzem, hogy mind hevesebben dobog, holott nyugalmi állapotban kéne tartanom, mégsem teszem, mégsem tisztelem az élőket, mert ők élőnek kívánnak engem, miközben én holtomra vágyok, de mikor ezt kimondom, csupán csak süket füleket találok. "Csak fáradt", mondják. "Csak motiválatlan" tippelik, de megérteni nem tudják, hogy miért nem kívánok a Földön tovább létezni. Elvágyódom, hozzá, és most, hogy eljött, úgy érzem, meghallgattatott minden vágyam.
Nevetek, miközben érzem, hogy közeledik, és tudom, hogy még van egy kis erő bennem, hogy a megfelelő irányba fordulva előnyre tegyek szert vele szemben, és közben tudom, hogy sírok, hogy a hideg a nevetésen túl könnyeket ragaszt arcomra, hogy bár nevetek, könnyeim is ugyanúgy felszínre törnek, ám nem zavar, hisz ez az életem. Élvezem és Szenvedek. Sírok és Nevetek. Boldog vagyok és Szomorú. Élnék és Halnék. Állandó kettősséggel küzdve vagyok vad és vadász, ahogy éppen a szerepem megkívánja.
A lépcsőket szinte átrepülöm, ahogy a csónakház erkélyes részére érkezek, és a korlátba kapaszkodva, sípolva kapkodom a levegőt, ajkaimon széles mosollyal, örömtől és bánattól csillogó szemekkel pillantok le rá, figyelem az arcát, hiszen fölé kerekedtem. Vajon megbüntet ezért?
- Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak.
Érzem, hogy túl sok volt, hogy nem szoktattam magam a megerőltetéshez, hanem az első pillanatban erőltettem. Erősen kapaszkodom, a korlátba, tudom, hogy ujjaim vége fehér már, de nem engedhetem el, mert amíg érzem a tenyerembe mélyedő szálkákat, míg a fájdalom az elmémet elemében tartja, tudom, hogy élek, hogy nem ájultam el. Ha ez a vég, ha itt és most be kell fejeznem földi létem, meg akarom élni a búcsút. Érezni akarom ajkait ajkaimon, megérteni a világot, megérteni a miérteket. Még élek, még lélegzem. Ha nem is jól, ha nem is eléggé, de itt vagyok.
- Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Pontosan. Ismerem milyen ez, milyen, amikor azt mondják, megértik, és igazából tudom, hogy nem. Én éppen ezért nem mondom olyan dolgokra, hogy megértem, amiket nem ismerek. Meghazudtolnám magam.
Sosem mondom, hogy megértek valakit, akivel éppen szakítanak, vagy éppen szerelmessé válik. Aki már bukott meg vizsgán, vagy nyomást helyeznek rá a szülei. Én szerencsés vagyok, hiszen az életem jó része szabad, még ha ezt a szót másként is értelmezzük mi ketten. Az életem jelen állás szerint nem rossz. Olyan, amilyet csak élni akarok. Szerencsés vagyok, mert hagynak élni, tudva, hogy ez akár a halálomat is okozhatja. Nyilván, mindenki másként gondolkozik az én határaimról, és bár nem akarom, de ez képes ellentéteket szülni, mégis, hálás vagyok, mikor egy-egy nyertes csata után a keletkezett korlátok oldódnak. Persze így is vannak kötelezettségeim, a valamit valamiért elv alapján élek, és a szabadságom meg az, hogy Cathnél élhetek, a kötelezettségeim betartásával járnak. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a válás után, hiszen akárhányszor a gyűrűre pillantok, eszembe jut a március, amikor ők ketten már nem lesznek házasok. Noha Cath korábban is segített már nekem, még mielőtt ők egy családnevet kezdtek el viselni, nem tudom, hogy mennyire lesz elvárt, hogy utána is, amikor már elköszönnek egymástól, rólam gondoskodjon. Nyilván nem szeretnék teher lenni, azt semmi esetre sem kívánom, de ha úgy adódik, hogy akkor még élek, valamilyen szinten az élethez ragaszkodnék. Bár az én szintemen ezt aligha lehet ragaszkodásnak nevezni.
- Olykor én is, de nincs szívem ezt a tudtukra adni, hiszen így is annyi áldozattal kell szembenézniük, amit egy ember nem kérhet a másiktól.
A szüleim, Denis, Will, Cath. Norina, Jason sőt az összes Payne komolyan odafigyel arra, hogy nekem jó legyen, ha kell, egész napokat rendeznek át, hiába nem kérem tőlük ezt. Emellett nem merem felhozni a csónakházas témát, mert úgy érzem, azzal, amit érzek, a vágy, teljes árulás, és ezt nehezen tudnám kimagyarázni, és nem is akarnám. Ez árulás, színtiszta és megmásíthatatlan.
- Miután meghaltam? Érdekes kérdés. Szeretném hinni, hogy valamilyen szinten itt maradok, de nem szellemként, inkább csak mint egy láthatatlan kéz, mely átölel. Szeretném látni a testvérem sorsát, szeretném tudni, hogy boldog, hogy idővel megleli a helyét a világban. Persze félek is ettől, mert vannak vágyaim, szeretném, ha ő és a felesége együtt maradnának, ha rájönnének, hogy nekik közös útjuk van, és nyilván, ha nem így alakul, az furcsán érint majd. Szeretném hinni, hogy maradok, de mégis továbblépek, hogy nem fogom érezni többet a fájdalmat, hogy, áldás lesz megpihenni. Nem tudom, ezt érthető-e.
Sosem kellett még ezt elmagyaráznom, a szívemben érzem ezt a vágyat, ahogy a különös, gyönyörű idegen iránt is, de az a lelkem és a szívem, ott nem kell magyaráznom, azt simán csak érzem, itt más a helyzet.
- Minden család bonyolult.
Ezzel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni, hiszen kívülről tűnhetünk tökéletesnek, ha belül folyamatosan romlunk.
- Szóval imádkozol Istenhez, és ő utat mutat neked?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A csodálatos ötlet Thomas fejéből pattant ki, én csak nagyon helyeseltem, hogy menjünk, amúgy is, most olyan furcsa otthon lenni, szóval semmi kedvem hozzá. Pedig a hétvégén ki fogjuk díszíteni is már a házat, ami azért nem rossz persze, csak valahogy most olyan "ehh" hangulatom van. Ez egyébként egy csodálatos megfogalmazás, mint az "izé" mindent leír, és a másik érti is. A tény, hogy Thomas-szal lehetek, örömmel tölt el, hiszen ez azt jelenti, hogy olyan társaságban vagyok, aki erőt ad nekem, már csak azzal is, hogy együtt vagyunk.
- Ez a tea nagyon jó ötlet, nem is gondoltam rá, de szerintem veszek én is pár félét, anya és Cath tuti örülnének neki.
Nyilván Denis nem, pedig ha lenne olyan tea, amivel újra összehozhatnám őket, akkor gátlástalanul megvenném. Hogy miért? Mert nekem nagyon furcsa, hogy egy ideje elkezdtek egymás nélkül élni, mindenféle másik emberekkel. Komolyan, miért nem lehet minden olyan, mint régen, amikor együtt voltak? Én az esküvőjükkor, amikor a testvérem egyszer csak megjelent és odaállt z oltárhoz, tényleg azt hittem, hogy megjött az eszük és akkor most boldogok lesznek majd egymással. De nem. Mert tiszta hülyék.
- Melyik a kedvenced?
Kérdezem Thomas-t, miközben a lehetőségek fölé hajolok én is, és egy cseresznyés alappal bíró vaníliás teát emelek fel, és szagolok meg. Ez nagyon finom lehet, és az elnevezése, az Éjféli csók is nagyon tetszik. Azt hiszem, ebből mindenképpen fogok vásárolni.
- Fú, ennek nagyon furi illata van, mintha a nagyi dohos szekrénye lenne.
Ezt csak nagyon halkan súgom meg neki, mert nem akarom, hogy az előttünk álló lány meghallja, hogy mennyire nem tetszik a tea, amit kihalásztam a lehetőségek közül, és amit, hogy ne csak nekem legyen rossz, Thomas orra alá is dugok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Szeretem, ha beszél, mert olyan lelkesedéssel, ahogy ő szokott, senki más nem tud beszélni még egy olyan teljesen hétköznapinak számító dologról is, mint a teafogyasztás. Sokan csak bemennek, levesznek egy dobozt a polcról és jól van az úgy, de Thomas más, tőle elhiszek mindent, amit mond, mert egyszerűen csodálatos hallgatni is, hogy mennyire szereti őket.
- Fúj, citromos. Sokszor annyira műre sikerül. Pedig a citromot szeretem. Mindig vágok a teámba egy-két karikát, és ha jól megszívta magát, a végén megeszem.
Amit sokan undorodva néznek, de na, hát ha egyszer nekem szükségem van arra, hogy egy kis savanykás utóízzel feldobjam a teázást, meg, hogy legyen, ami összehúzza a számat, akkor ez van. Ezt kell csinálni. Én pedig, nézzenek rám bármennyire is furán, újra és újra megcsinálom, mert így szeretem.
- A piros gyümölcsösek inkább, meg az English Breakfast, úúú meg a Lady Grey, azt is nagyon szeretem. De én inkább ilyen citromosan ivós fajta vagyok.
De a citrom ízét nagyon nem szeretem, mert akaratlanul is a mosogatószer jut eszembe róla, nem mintha tudnám, hogy miért, mert az otthoni gránátalmás, mindig olyan van véve, mert ha nem varázslattal mosogatunk, hanem kézzel - lelkizéshez ideális a forróvizes mosogatás -, akkor csakis azt használjuk, mert egyikünk kezét se teszi tönkre.
- Én mindenkit szeretek.
Felelem mosolyogva, mert tényleg mindenkit. Most például lehet, hogy Denis fúj például Maxwellre, amiért el kellett vennie Cath-et, de szerintem egyrészt ezt ő választotta, nem kérte senki, másrészt meg nem nagyon látom, hogy bántaná a dolog, hogy házasnak kell vele lennie. Haarmdrészt én sem bánom, hogy azok, negyedrészt pedig Maxwell bácsi mindig nagyon kedves volt velem, és nem tett semmi olyat, amiért ne kellene kedvelnem.
- Mmm, ez nagyon finom, ebből mind a kettőnknek kell vennie! Ehhez mit szólsz?
Dugom alá az "éjjeli mámort", ami vadcseresznye, áfonya és csoki hármasa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megdöbbent, amit mond, hogy novellát lehetne írni ebből az egészből. Furcsa, de sosem gondoltam erre, pedig én, aki írok, igazán gondolhattam volna ilyesmire is. Jó, mondjuk én nem felnőtteknek, hanem gyerekeknek írok, sőt, még ez sem igaz, mert egyelőre a fióknak írok, és csak akkor, amikor már nem élek, olvashatják el gyerekek a bátor sárkány vagy az önzetlen unikornis kalandjait. Ajkaim egy kicsit elnyílnak és O betűt formálnak a döbbenettől, hogy ő ezt látja benne, és a döbbenettől, hogy mennyire tetszik nekem ez az ötlet. Hogy ez meg legyen írva. Ez nagyon egoista? Talán, de most valahogy annyira tetszik, hogy nem tudok nem ezen elmélkedni.
- Nem sértesz meg. Kicsit sem.
Nem is értem, hogy miért gondolja, hogy megsért. Egy könyv, rólam. Még, ha csak elméleti síkon is beszélünk erről, annyira zavarba hoz, hogy egyszerűen elpirulok, és érzem, ahogy az elmémben a gondolatok kicsit összerázódnak, és bevallom, hogy tényleg, túl a zavaron, nagyon tetszik ez az egész. Persze, nem tudom, hogy az ilyet hogyan is kell csinálni, meg, hogyan nem tűnik nagyon durvának az, hogy csináljuk. Inkább kicsit megrázom magam, és újra visszatérek teljesen a való világba.
- Roppant mód. Kizárt, hogy ennyire egyszerű legyen, de azt se hiszem, hogy a halál lehet más is, nem csak megváltás. Dante pokla eléggé drasztikus, és van, aki jogosan kerül oda, de nem értek egyet minden körrel, mert egyformán súlyozza a büntetést ugyanazért a típusú bűnért. A miértek szerintem fontosabbak a hogyannál. Szeretem hinni, hogy az, hogy elfogadjuk a halált, felszabadít minket földi bűneink alól, esélyt ad, hogy egy magasabb szinten kapjunk valamit, valami pluszt. Én szeretnék láthatatlanul maradni, csak annyira, hogy tudjam, ők jól vannak, de talán ezért nem halok meg, mert az égiek nem készültek még fel arra a drámára, amit tőlem kapnak, amiért nincs ilyen opció.
Valójában nem tudom, hogy miért nem haltam még meg, hogy miért vagyok még itt, mi dolgom van még a földi létben. Amit szerettem volna, a bátyám, megkaptam, többet is, mint reméltem, többet, mint hittem volna, hogy valaha kaphatok. Mégis itt vagyok, még mindig itt vagyok, és élek, sőt, elevenebb vagyok, mint mikor gyengülő, erőtlen öleléssel köszöntöttem őt. Mikor először szívtam magamba a testvérem erősen dohány itta, férfias illatát, mikor először hallottam a hangját.
- Vagyis, a hit, ha csorbul, annak következménye van. De nem te voltál a fő elszenvedő, hanem valaki, aki közel áll hozzád? Vagy valakik. Többesszámban beszéltél a fájdalomról.
Mivel én nem hiszek, vagyis, sosem beszélgettem senkivel a hittről ilyen mélyen, érdeklődve teszem fel a kérdéseimet neki. Hirtelen nem is bánom, hogy ketten maradtunk, és tudom, hogy hamarosan valaki eljön értem, még úgy szeretnék vele beszélgetni. Ha már beszélgetés... elgondolkodva vágok le egy darabot a sütimből, majd nézek fel rá.
- Megírnád a történetemet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Ki kell próbálnod. Hidd el Thomas, nekem szuper ízlésem van.
Próbálok nagyon hiteles lenni, de a vége csak annyi, hogy elnevetem magam, és gyorsan a szám elé kapom a kezem, hogy ne legyek annyira kínos. Mondjuk nem érzem magam kínosnak, de lehet, hogy Thomas igen, szóval azért rá is eléggé gondolnom kell.
- Persze, hogy iszunk. Két kancsóval is. Választhatnál te egyet, meg én egyet, és akkor meglephetnénk a másikat. Mit szólsz?
Nagyon érdekelne, hogy mit választ nekem, és ezt nem könnyű, mert nekem is át kellene jó alaposan gondolnom azt, hogy neki mit választok, mert nem szeretném, ha csak becsületből inná meg, az annyira kiábrándító. Igaz, hogy még nem válaszolt, de már most elkezdem nézni a lehetőségeket, hogy melyiket kérjem neki, és annyira bele is veszek ebbe, hogy teljesen elfelejtem azt, hogy most nekem itt választanom kellene.  
- Huh, persze. Kérek szépen tizenöt kis zacskós éjjeli mámort, Hat kicsit a Nap falatból, hatot az Erdei mimózából és hatot a Bogoly-dalból. Szerintem nekem ennyi lesz összesen, úgyhogy én fizetnék is.
Mert ha még tovább nézelődök, akkor még többet választok, és akkor aztán nagy bajok lesznek itt. Anyának mindenképpen viszek mindegyikből, mert nagyon szereti a teákat, és mert szeretném, ha tudná, hogy mi az, amit én is szeretek, hogy egy kicsit megismerje az ízlésemet. Sokat változtam, amióta itt vagyok, és ez főleg a barátaimnak, a testvéremnek és a Payne-eknek köszönhető, és ezért mindenkinek nagyon hálás vagyok.
- Ha elég idősek leszünk, megvehetnénk ezt a teázót.
Elmélkedek, és lehetetlen dolgokat mondok, ahogy körbenézek, miután szépen elpakoltam a vásárolt holmikat. Én és a hosszú távú tervek? Azt hiszem az ünnep szelleme teljesen megszédített, mert én nem olyan vagyok, aki a holnapnál tovább tervez.
- Szerintem neked tetszene a Rigónóta. Olyan friss, élénkítő íze van, kicsit citrusos, de nem bántóan, inkább olyan, mintha egy gyümölcsösben állnál. Nehéz ezt elmagyarázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Már amikor felvetem az ötletet tudom, hogy mit fogok kérni neki, egy Nagyi kedvencét, aminek az alapja kicsit olyan, mint egy jó menzatea, de meg van bolondítva egy kis fűszeres naranccsal, nem az az erős, torokkaparó, inkább olyan finoman átmelengető.
Hogy hova ülünk, az mindegy, csak üljünk, mert azért most már kezdem érezni, hogy elég sokat mentünk, kicsit még a lábaim is átfagytak, amit most, hogy a melegben állunk percek óta, tapasztaltam meg igazán. Szóval lépegetek Thomas után, a puffos részre, gondosan pakolom le az ajándékaimat, és ahogy megérkezik a tea, ki is töltök egy nagy bögrével, sok cukorral, mert nekem kell, hogy pörgessen. Csokit nem nagyon eszek, de a cukrot nagyon igénylem.
- Huh, bonyolultan. Huszonnegyedikén este itt leszek még, akkor Cath-tel feldíszítjük a fát. Aztán hajnalban hazaindulok, elkísér, mert Denis még nem tudja, hogy jön-e, utána én az új évig valószínűleg otthon leszek, Cath meg elmegy az ő családi vacsorájára, aztán azt mondta, hogy alaposan ki akarja takarítani a házat, és olyankor jobb, ha senki sincs ott. Ijesztő, amikor beindul.
A végére megint nevetnem kell, mert egyszer láttam egy ilyen műveletet tőle, és eléggé ijesztő volt, szóval jobb lesz nekem otthon, kicsit anyával meg apával, és talán jön Denis is. Bár, hogy mennyire lesz akkor jó, azt nem tudom, mert mostanában nem találkoztunk, de ha találkozunk, akkor lehet, hogy tényleg megfojtom az elmúlt hetek eseményei miatt.
- Nálatok?
Kérdezek vissza az első korty előbb, majd belekortyolva a teába egyszer, majd még egyszer ízlelgetem, és kicsit hümmögök. Még nem ittam ilyet, tetszik az íze, jól esik, ahogy libabőrös leszek a hirtelen jött melegtől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nem is tudom, amikor tervezgettük az utazást, akkor ez tűnt a legjobb időpontnak. Szóval, valahogy így alakult.
Igazából tényleg nem tudom, de úgy tűnik, hogy valahogy akkor logikus volt. Aztán hirtelen bevillan, én meg úgy csapok a homlokomra, mint aki éppen az új mágiatörténeti felfedezést tette meg, pedig erről nincs szó.
- Megvan! Azért, mert anya meghívta Cath-et ebédre, és így pont úgy érünk oda, hogy még ebédidő előtt legyünk egy kicsivel. Lepakolok, kicsit beszélgetünk, ebédelünk, és akkor indul tovább, hogy időben érjen ő is haza. Aztán huszonhatodikán vissza kell jönnöm, mert akkor lesz a végzős bál, aztán megint hazamegyek.
Persze, a bál miatt van az egész, már el is felejtettem. Egy kicsit besűrűsödnek ott a napok, de így jött ki a legjobban, és mostanában már jól bírom az utazást, szóval azt mondtam, hogy megpróbálhatnánk így. Aztán, ha akkor nem érzem jól magam, akkor Cath magával visz a vacsorára, és úgy jövünk vissza. De ez egy családi esemény, szerintem egy Brightmore is elég nagy port kavar majd ott.
-  Persze, csak most kicsit furcsán viszonyulok hozzá. Rám állított egy fiút, hogy figyelje, hogy mit csinálok, mintha nem tudnék viselkedni, vagy olyan lennék, aki minden fiúval elmegy.
Pedig ez nagyon távol áll tőlem, és szerintem, ha akkor nem lépek oda Beliánhoz a könyvtárban, akkor most merő véletlenségből ő is teát venne a szeretteinek, majd leülne egy kancsó átmelegítő mellé. Csodálatos lenne.
- Pásztorjáték?
Kérdezek vissza érdeklődve, mert nem hallottam még ezt a kifejezést, és nem tudom elképzelni, hogy milyen is az, amikor pásztorok játszanak, emberek pedig nézik őket. Talán egy szabadtéri színház szerű dolog lehet, de inkább szeretném letisztázni, hogy mégis miről lehet szó, mert aztán meg lehet, hogy semmi köze nincs ehhez az egészhez, és valami teljesen más dolog.
- Van kutyusod?
Csillan fel a szemem, és úgy nézek rá, mintha az évszázad jóhírét mondta volna. Nagyon szeretem a kutyákat, de nekem nem lehet, így mindig másét szeretgetem. És mint ilyen, azonnal ezer kérdés jut az eszembe:
- Milyen fajta? Mekkora testű? Milyen színű? Mi a neve? A suliban veled lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Sok is. Szerintem azt tesztelik, hogy mennyire bírom a tempót. Mostanában megint volt pár rosszullétem, nem olyan súlyosak, de azért voltak, és mindenki azon aggódik, hogy így mi lesz velem.
Még a szemem is megforgatom, mert én magam nem érzem, hogy pár aprócska rosszullét annyira nagy dolog lenne. Rendszerint a filmnézések alkalmával jön ez elő, meg olyankor, mikor túl sok mindent csinálok, de amúgy teljesen jól vagyok. Iskolába járok, kutyát sétáltatok, megeszem az elém rakott cukorborsót is, mint egy jó gyerek, tényleg. Szóval most éppen mindenki aggódik, és meg se hallják, hogy nincs bajom. Pedig tudom, hogy Thomas, ha rám néz, azt látja, amit én is a tükörben, hogy teljesen rendben vagyok. Jól érzem magam, és szeretnék így is maradni. tudom, hogy ezt nem én választom meg, de most eléggé pozitív vagyok a dolgokkal kapcsolatban.  
- Ez lesz az első alkalom, vagy bemutattad már őt otthon?
Tudom, hogy ez nagy dolog, hazavinni valakit, akit az ember szeret egy olyan közösségbe, akik a legfontosabbak számára. A család a legkisebb egység az életünkben, és nagyon nehéz, ha nem fogadják el a választottunkat. Denis például szerencsés, a szüleim szeretik a feleségét, és fordítva is, úgy vettem észre, hogy  Payne család is szereti a bátyámat. Így könnyebb belelépni egy családba, majd onnan egy taggal új egységet alkotni. Nekem ilyen nem hiszem, hogy lesz, nem is nagyon akarom észrevenni a lehetőségeket, bár néha vágyat érzek iránta, hogy legyen valaki, akivel egy ilyen kis egységem lehet, a statisztikák ellenem vannak, és én nem akarok olyan lenni, aki maga mögött hagy egy fiút vagy egy lányt, aki nagyon szeret.
- Így sem tudom. De majd utánaolvasok!
Mert nagyon szeretek olvasni, és ha egy téma érdekel, akkor rengeteg és még annál is több hivatkozást megkeresek hozzá, és olvasok végig, hogy tudjam, miről is van szó pontosan. Szóval meg is van a programom a délutánra, megnézni, mi az a pásztorjáték, vagyis a betlehemes. Jól az eszembe is vésem, elmondom magamban párszor, bár nem nagyon szoktam elfelejteni, ha valami érdekel, de azért biztos, ami tuti, elmondom még magamban párszor, mert nem szeretném később
- A pitbullok nagyon családcentrikusak.
Sokat olvastam a kutyákról, mert meg akartam győzni Cathet, hogy nekem is lehessen egy sajátom, de nem engedte. Pontosabban még nem engedte, de úgyis meg fogom győzni, mert ezt a témát nem hagytam annyiban, csak most egy kicsit visszavettem a témából, de majd az ünnepek után, ha nem kapok kutyát, újra előhozakodok a témával. Azért még reménykedek egy kicsit benne, hogy mondjuk ez szóba kerül köztük Denis-szel, és Denis majd meggyőzi, hogy legyen kutyám, mert az jó lesz, és akkor lesz kutyám.
- Örömmel! Játszhatok vele én is ugye?
Ragyogok fel egyből, és csillogó szemekkel, felvillanyozva kérek engedélyt a játékra. Nekem a kutyák a mindeneim, és nagyon szeretném, ha lenne rá lehetőségem, hogy legalább akkor Herceggel játsszak egy kicsit, mielőtt elutazom. Annyira jó, hogy Thomas egy ilyen csodálatos társat kapott, és nagyon boldoggá tesz a tény. Valahogy a teám is gyorsabban kezd el fogyni.
- Máris indulnék szívem szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Furcsának hat kicsit ebben a beszélgetésben a “menő” szó, de mégis teljesen helyénvaló. Maga a beszélgetés is furcsa lehet egy külső személőnek, hiszen az ide járó fiatalok süteményeik felett inkább ruhákról és fiúkról elmélkednek, meg arról, hogy vajon kvarnak-e a tanáraik, vagy melyiküknél gyanús, hogy ráfüggött a mézsörre, és nem arról, hogy van-e élet a halál után, vagy, hogy egyáltalán milyen meghalni. Volt egy ilyen korszak is persze, tudom, a mugli kultúrában eléggé tájékozott vagyok, de csak mert nagyon unatkoztam az ágyban fekve, és olyankor olvastam mindent, ami csak elém került. És a minden, az tényleg a minden, az összes sztárbotránytól elkezdve az összeesküvés-elméleteken át a nagy felfedezésekig mindent. Egy időben kész lexikon voltam, aztán persze elkezdtem iskolába járni, és itt nem úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, hiszen tele vannak izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel a napjaim.
- Vagyis, amikor ülsz életed romjain, és egyszerűen nem találod az utat?
Teszem fel a kérdést a magyarázat után, mert valahogy így tudom elképzelni ezt. Sokszor láttam már a környezetemben, sokszor tapasztaltam a kilátástalanság drasztikusságát. Emlékszem Cath vöröslő arcára, mikor Will pofon vágta. Cath úgy gondolta, ha a bátyám meghal, ő sem maradhat életben, nem várt, mert nem akarta, hogy Will kimondja. Emlékszem arra is, amikor megcsúsztam Cath vérén, miután álmomból felkelve kisétáltam, és Will az egész közepén, véres rongyokkal próbált rendet tenni. Emlékszem arra is, amikor anya hirtelen a szemem láttára tört meg, amikor az orvosokkal beszélt, és azt mondták neki, hogy romlik az állapotom. Bár én magam még nem éltem át ilyet, a környezetemben már számos alkalommal láttam rá példát, és tudom, hogy milyen az, ha valakinek összedől a világa. Teljesen nem tudok beleérezni, nem tudom átérezni, és ezért nem is teszek olyan kijelentéseket, hogy értem, hogy mire gondolnak, mit éreznek. Inkább, csak mint megfigyelő veszek részt ebben az egészben.
- Szereted őt?
Tudom, hogy ez nem egy illő kérdés, mert hát ki ne szeretné a testvérét? Denis és én olyanok vagyunk, mintha életem első tizenhat évét nem egymás nélkül töltöttük volna, mintha mindig ott lettünk volna egymásnak. Mindenki szereti a testvérét legyen bármennyire is mérges a másikra.
- Úgy értem, hogy, szereted annyira, hogy megoszd vele a mankódat? Ha ő nem is hisz Istenben, de hisz benned, akkor az már majdnem olyan, mintha Istenbe hinne.
Azt nem tudom, hogy a nővére és ő mennyire állnak távol egymástól, nem ismerem, és nem is hiszem, hogy láthattam itt. Nem tudom elképzelni sem, hogy milyen lehet. De Brigi szeretettel beszél róla, tudom, hiszen közös teherként azonosította azt, amit cipel. A nővérének se lehet könnyű, vagyis, hogy egészen pontos legyek, neki máshogy nehéz. Könnyebbé válik, ha a terheket megoszthatjuk valakivel, de igazán nagy teher az, hogy valóban képesek vagyunk-e megtenni ezt mással. Sokszor ezért csak magunkban hordozzuk a fájdalmat, és emiatt van, hogy a szív meghasad.
- Hát akkor… tisztázzuk le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Jó, de más a barátodként ott aludni, és más a barátnődként ott aludni.
Nem mintha tapasztalatból beszélnék, mert nem. Fogalmam sincs, hogy milyen, amikor valaki barátnői minősítésben alszik ott a másiknál, de szerintem a környezetben is beáll egy változás, onnantól, hogy te már nem olyan vagy, mint a többiek, nem barát vagy, hanem barátnő. Más szint, mert például nagyobb eséllyel csókolózol a barátnőddel a szobádban, mint a barátoddal. Nem? Szóval olyankor már mindenképpen érdemes kopogni, nehogy megzavarj valami szerelmes pillanatot.
- Óóó! Huh, szeretnéd?
Mert persze, szívesen átmegyek, ha tényleg szeretné, és ezt nem csak azért mondja, mert Laura már aludt ott azelőtt is, hogy a barátnője lett. Engem az ilyen dolgok nem zavarnak, nem hiszem, hogy ilyentől például rosszabb barát lenne, de tudom, hogy az emberek egy átlagos hétköznapon is egy csomó olyan dolgon képesek megsértődni, amin nem igazán kellene, mert csak felesleges feszültségeket generálnak maguk közé. Szóval ilyen szempontból én más vagyok, de tudom, hogy Thomas nem mondta volna, ha nem mondja komolyan, így viszont nagyon váratlanul ért a kérdése, és hirtelen nem tudom, hogy mit kéne mondanom, mert szeretnék menni, nagyon is, de ugye ez egy csomó kérdőjelet tartalmaző időszak.
- Az ünnepek után? Még mindenképpen a tanév vége előtt, egy nyugis hét végén.
Próbálom a lehető legjobban belőni a dátumot, mert úgy vagyok vele, hogy ha lemegy ez az ünnepi kálvária, akkor minden és mindenki sokkal jobb színben és gondolkodásban lesz, és amikor ez megtörténik, akkor én is hátra tudok már dőlni kicsit, és tervezni az elkövetkezendő napokat úgy, hogy azok tényleg jók legyenek, minden beleférjen és jusson idő rendesen mindenre, amire csak szeretném.
- De ez csak egy rossz előítélet. Mármint, szerintem a kisebb kutyák sokkal veszélyesebbek, mert sokkal kevésbé van biztonságérzetük, és hát, kicsik.
Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, de a kicsik mindig annyira agresszívak, folyton ugatnak és problémáznak. A nagy kutyusok viszont határozottan édesek és szeretgethetőek.
- Nem, szóval szerintem indulhatunk is.
Mert nekem se maradt már mit meginni, és alig várom, hogy ott legyünk és tényleg játszhassak meg megszeretgethessem, mert nincs is jobb egy kutyus ölelésénél. Felkelve gyorsan öltözködöm szinte pillanatok alatt, és lelkesen nézek Thomasra, jelezve, hogy menni kell, most, gyorsan. Mert hát egy kutyával van találkozóm, akit sürgősen meg kell szeretgetnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ha itthon vagyok, csak ténfergek, riaszt a csend, ami körülvesz. Egyedül élek, egyedül vagyok, egyedül intézek mindent. Olyan vagyok, mint az az idegesítő kölyök abban a hülye karácsonyi filmben, akit otthon hagynak mindig. Csak nekem még betörőim sincsenek, akiket szórakoztassak.
Olvasok, alszok, főzök, vacsorázok. Unalmamban is eszek, még a végén tényleg hatalmas lesz a fenekem, ha így folytatom. Az egyedüllét türelmetlenné is tesz, az ékszerek készítéséhez nincs elég önfegyelmem, mindent hamar elunok. Szóval csak vagyok.
Amikor az üzenet elindul, este tíz is elmúlik már, és nem tudom, hogy érdekli-e az ajánlat, de próba cseresznye alapon én felöltözöm, és a térre sétálva, egy padon ülve várok, egy órányi várakozást szabtam ki magamnak, de nem tudom, hogy ennyit valóban kibírok-e, a lábaim idegesen rugóznak, és muszáj, hogy valami történjen ma, mert egyszerűen kiakaszt a csend, az egyedüllét. Hatalmas sóhaj szakad ki a mellkasomból, amikor a közeledő alakban felismerem a bátyámat, és tudom, hogy minden rendben van, eljött.
Mármint rendben nincs, nagyon nincs, de itt van, eljött, és ez már valami. Valamivel több, mint amit a szívem remélt.
Azóta, hogy Cath elment, nem találkozdunk. Csak pár nap telt el, mégis, olyan, mintha hónapokkal később lennénk. Nem tudom, hogy ő hogyan éli meg, én nagyon rosszul, ezért is jöttem ki, és reméltem, hogy jön ő is. Odalépve hozzá, ha engedi, megölelem, csendesen és csókot nyomok az arcára. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Szóval éppen annyit mondok, amit biztosan tudok, hogy mondhatok:
- Szia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egy kicsit furcsa most minden. Ez nem feltétlen az ő hibája, és nem is az enyém. Igazából, bármennyire is nem szép, Cathet hibáztatom azért, mert ez az egész kialakult. Egyedül hagyott minket, hirtelen, és nem is tudtunk felkészülni arra, hogy ő valóban elmegy, hogy tényleg ez lesz. Most pedig állunk, és nem tudjuk, hogy merre induljunk tovább.
- Nem, túl nagy a csend.
Felelem halkan, ösztönösen vonva meg a vállam, mintha csak amolyan mellékes megjegyzés lenne ez, de nem az. Tényleg ez a legfurcsább az egészben, hogy ott van négy szoba fent, az egész alsó rész, és ott vagyok én egyedül. Fogalmam sincs, hogy mit kellene ilyenkor csinálni, én sosem kértem, hogy ez legyen.
- Hogy vagy?
Teszem fel az óvatos kérdést, mert elképzelni sem tudom, hogy ő mit érezhet, de aggódom érte, és mivel tudom, hogy én hogyan vagyok, van is okom aggódni, azt feltételezni, hogy ő sokkal rosszabbul van, mint én, mivel sokkal mélyebb kapcsolat volt közöttük. Ujjaimmal megsimítom ujjait, finoman rájuk fogok, és magam után húzva, elindulok vele a játszótér felé. Kevés lámpa ég, épp csak amennyi feltételnül muszáj, annak érdekében, hogy az ember ne esse orra, így felpillantva a tiszta égre, elmosolyodom.
- A világ egy újabb csodája, a gyönyörű, csillagos égbolt.
Remélem, hogy ő is felpillant, és meglátja azt, amit én. Az igazi szépséget a fejünk felett, ahogy csodálatosan körülölel minket az apró fénypontokkal teli, bársonyos ég. Megnyugtató, szomorú és nyugodt. Szeretnék nem szomorú lenni, nem elhagyatott, és szeretném, ha ő sem érezné úgy, hogy elhagyták, még ha ez is történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Persze.
Mosolyra húzódnak ajkaim, mikor megérzem homlokomon a csókját. Van benne valami más, még nem tudom, hogy mi, de egy olyan embernek, aki azzal töltötte élete nagy részét, hogy megfigyelte az embereket, főleg Denis-t, feltűnik a hazugság. Tudom, hogy ez mit jelent, az, amit látok, mert láttam már rajta korábban is, még ha nem is tud róla, én már láttam ezt a hazugságot.
Jó, talán a hazugság egy erős szó rá, hiszen nem ez történik, ez egyrészt tudom, hogy védelem, maga ellen, a helyzet ellen, ellenük. Nem vagyok hülye, csak nem szeretem magam olyan okosnak mutatni, mint amennyire okos vagyok, mert ha egyszer rájönnek, akkor sosem hiszik már el, hogy nem tudom a válaszokat. Pedig van, hogy tényleg nem tudom.
- Nyhmph.
Ezzel együtt engedem ki a levegőmet, ahogy azt mondja, hol van. Na ez viszont egy akkora hazugság, hogy még a lámpa, ami alatt elhaladunk is elkezdett pislákolni tőle. Nem is csodálom, hiszen ez tényleg nem igaz, és ezt az is meg tudná mondani, aki csak futólag ismeri őket, vagy még úgysem. Hazudik, és ha ezen enyhít is, akkor is, az első szó hazugság volt.
- Nem vagyok.
Én nem mondom azt, hogy jól vagyok, sem azt, hogy furcsa, én sokkal másabb érzésekkel vagyok, ahogy az üres lakásban sétálgatok. Maradtak ott ruhái, de nem sok, minden smink, kiegészítő eltűnt. Nincsenek ott az anyagok, a cipők, a mindenféle hajápoló kencék. A kiköltözése után jöttem rá, mennyire sok mindene is volt, és hozzá képest én mennyire kevés dolgot használok.
- Elcsesztük?
Nem szoktam káromkodni, de most úgy kikívánkozik belőlem ez a szó, ahogy a játszótérre érve, beülök a hintába, és előbb a gyűrűjére, majd rá pillantok.
- És erre te válaszolj Denis, ne a démonjaid.
Nézek rá komolyan, és a hangom is határozott és komoly. Engem nem riasztanak meg, mert még nem találkoztam velük szemtől szembe, de láttam már őket, emlékekben, távolról nézve. Tudom, hogy milyen a tekintete, milyenek a mozdulatai, amikor színészkedik. Átverhet a világon mindenkit, de engem nem, mert én nem csak nézek, hanem látok is. És ez lehet, hogy nem fog a démonoknak tetszeni, de bízok abban, hogy ha valami baj van, a gyűrű, ami eddig Cath-tel, most pedig vele köt össze, felizzik annyira forrón, hogy visszarántsa őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Én hibáztatom.
Felelem teljesen határozottan, kicsit talán keményen is, kimondva azt, amit gondolok. Mert ez az igazság, és ere jutottam az egyik este, amikor csak ültem a csendben, és hallottam, ahogy csöpög a víz az emeleti csapból. Nem észrevehető, de egy idő után nagyon zavaró. Amikor már tudod, hogy a következő pillanat lesz az, amikor le fog esni az a csepp.
- Mert elhagyott minket.
Mert ez az volt, mondjuk ki. Feladta a küzdelmet, nem hitt bennünk eléggé, nem hitte azt, hogy megoldódik minden, és elment. Haragszom, mérges és dühös vagyok, és nem érzem igazságosnak a világot. Minden tökéletes volt, nem éreztem, hogy nem az, és most itt vagyunk, elhagyva. Ez nem volt fair, ez nem volt igazságos lépés tőle. Elhagyott minket, csúnyán. Nagyon csúnyán. Ráadásul váratlanul, csak úgy bejelentette, hogy ő most elmegy. Nem igazságos, amit csinált, önző módon viselkedett. Tudom, hogy nem vagyok vele igazságos, de el lettem hagyva, és utálom ezt az érzést. Szusszanva kezdem el ringatni magam, nem nagyon, csak, hogy kicsit mozogjon a hinta a fenekem alatt.
- Miért bonyolítotok meg mindent? Állandóan ez van, ő csinál valamit, te bekattansz, ő drámázik, aztán szétvereted magad, majd világbéke. Belegondoltál már, hogy mennyire morbid megoldásaitok vannak?
Willnek volt igaza, amikor azt mondta, hogy nekik az a lételemük, hogy egymás vérében úszva bizonygassák, hogy szeretik egymást. Komolyan, mintha tényleg nem lennének normálisak, és egy nap az egyik meg fogja ölni a másikat. Na akkor meg majd nézhetünk, hogy én ne merjek meghalni, de ők meg lapátra teszik egymást.
- Ne haragudj, csak annyira elkeserítő egyedül lenni, szükségem lenne arra, hogy valaki meghallgasson, hogy tanácsokat adjon, hogy ott legyen velem. Úgy érzem magam, mint egy költözéskor ottfelejtett plüssnyúl.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem tudom, talán. De annyi minden után, amik ti voltatok, nem.
Mert különbség van szerintem aközött, hogy Denisnek van egy stílusa, egy belső vívódása, meg aközött, ami a személyiségével történt az alatt az idő alatt, amíg együtt voltak. Szeretném, ha egyszer Barnabás úgy nézne rám, ahogy Denis Cath-re, bár valószínűleg az lenne az a pillanat, amikor meghalnék. Fogalmam sincs, hogy mit csinálnék egy olyan tekintet esetében. Nekem ők ketten jelentettek egyet, az egymás iránti odaadásuk. Ezt a mostani helyzetet árulásnak érzem. Nem örökre szól? Dehogynem. Most csak pár nap, aztán pár hét, majd pár hónap és végül egy év. A gyűrűt is odaadta Denisnek, mintha nem akarná tudni, hogy mi van itthon. Cath ide tartozik, hozzánk, és nem volt joga elmenni. Nem volt.
- És? Akkor most az jön, hogy megint lelépsz, szétverik a fejed, aztán felbukkansz nála és hazahozod?
Mert ugye a forgatókönyv ezen szakaszához érkeztünk, a dráma már megvolt, csak most egy kicsit túl erősre sikeredett, mert eddig volt egy "megölöm magam" meg egy "gyógyszerezem magam" blokk, de olyan, hogy "lelépek" még nem. Főleg azért, mert ez meg is történt. Komolyan, fizikailag, én meg állok, és nem értem, hogy akkor ez most mi, ez mégis hogyan történt.
- Magam mellé valakit.
Oldalra döntöm a fejem, és összeszűkült szemekkel nézek Denis szemébe, és igen, kétségem sincs afelől, hogy mire utal ezzel.
- Az áruló. Nem hiszem el.
Pedig várható volt, hogy elhinti Denisnek, annyira várható volt, de azt hittem, nem tette meg, mert Denis nem gyilkolta le a férfi népességet tizennégy és hetven év között sem az iskolában, sem a faluban, hogy esélye se legyen annak az egynek a közelembe jönni.
- Egyet se félj Denis, a párválasztásban és a szerelemben is olyan zseniális vagyok, mint te.
Szerintem ez családi örökség, ő is olyat kapott ki, akivel nem könnyű, és én is. Csak szívás, mert nekem ez az egy tényleg olyan, hogy azt leírni sem lehet. És valószínűleg csak saját magammal szúrok ki minden vele töltött nappal, de olyan jó. Nem tudnám nem csinálni.
- Érdekel, hogy honnan tudom, mikor vagy mentes a démonoktól?