Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Előre féltem ettől. Nagyon. Mindig borzasztóan ideges vagyok, mikor utazok valahová, pláne ha csoportosan. Szerencsére időben ott vagyok a gyülekezőhelyen, ami a galambszaros, gyros-szagú Déli-pályaudvar. Talán nem fog késni a vonat, vagy nem annyit, amennyit kellemetlen lenne végigülni az egyébként valószínűleg nem klimatizált szerelvényen. Még mindig biztonságosabb, bár kevésbé izgalmas számomra így utazni, mintha a hopp-hálózatot vennénk igénybe. Talán az drágább lenne... Csak nem tudom, hogy Mihail milyen szállást talált végül, mert általában az ilyen ifjúsági szálláshelyek nincsenek valami jó állapotban, én pedig nehezen alszom idegen helyen elsőre, főleg ha zsúfolt lesz a szobabeosztás. De ki gondolná, hogy most aludni megyünk, és nem bulizni? Mármint... én azért szeretnék majd aludni is, de fogalmam sincs, mennyire fognak kivetkőzni magukból a többiek. Van okom tartani ettől-attól. Egyelőre azonban, zsúfolásig telerakott válltáskámat az ölemben fogva zötykölődöm végig az utat, elbeszélgetve a többiekkel. Legalábbis hallgatom a beszélgetésüket, és próbálok velük nevetni, amikor valami vicces rész van. Vagy csak a tájat bámulom, ami nem túl izgalmas. Szántó, legelő, szántó, legelő. Fák. Elhagyatott vasúti épületek. Alig várom, hogy végre feltűnjön a tó. Karolának könnyű, mert ő gyakorlatilag egy köpésre lakik.
Végül megérkezünk, egy kicsit fellélegezhetek. Leszállunk a vonatról, az elnök rágyújt, úgyhogy arrébb állok, hogy ne zavarjon a füstje. Belián hasonlóan tesz a sor végén, úgy látszik ilyen ez a függőség, nehéz kibírni cigi nélkül hosszú távon, ezért se lehet valami jó rászokni. Így hát szinte sehol nem tudok füstmentesen haladni, megpróbálok a csapat szélére mászni. Karola megjegyzésére lesütöm a szemem, nekem a régi frizurám is tetszett, de örülök, hogy dicsér engem. Nem nagyon merek most beszélgetni vele, mert érthetően jobban örül Márknak, én pedig régóta tartok attól, hogy nagyon meg fognak alakulni a csapatépítő során is, és így csak útban leszek nekik. De ott van Petya, Isaac, vagy Belián, hogy később beszélgethessek velük, ha egyáltalán ráérnek, vagy akár az elnökkel is jobb lehet majd a viszonyom. Az osztálykirándulásokat azért utáltam régen, mert borzasztó szállásokra vittek, és a kaja is szar volt. Hoztam túlélőnasit, a faházak viszont elég jók. Nem nagyon értem, miért jár Beliánnak külön ház az elnökkel, de nem az a típus vagyok, aki ilyenkor meg mer szólalni. Kicsit nagyot nyelek, hogy össze leszünk zárva ennyien, mert úgy néz ki, hogy az alvásnak lőttek, és megfulladunk a zsúfoltságban. Furcsa egyelőre a hangulat, én próbálok csendes megfigyelőként jelen lenni, míg fel nem oldódunk.
- Ez jó ötlet, Márk - helyeselek, mert én is aggódtam Karoláért, hogy mi lesz így vele. Nem biztos, hogy arra volt felkészülve, hogy egyedül kelljen laknia egy csapat fiúval, már csak a szagok miatt is, de hát így meg kicsit egyedül fogja magát érezni. Dankával mi van? Ez is jó kérdés. Minél többet gondolkodom, annál jobban összezavarodom, ezért inkább meghúzom magam.
- Őőő, Isaac? Gitár? - pillantok félénken a fiúra, aztán Karolára, hátha előkerül valahonnan egy hangszer a tábortűzhöz. Buli lenne, még akár egy éneklésre is rá tudnának venni, ha előtte előkerül egy kis bátorító pia.
Kezdem kellemetlenül érezni magam, hogy Márk és Karola ennyire megalakultak, de a barátság-karkötőm emlékeztet arra, hogy attól még a mi barátságunk nem változott. Hallok egy erős megjegyzést, amit nem tudok hova tenni, így felmerül bennem, hogy az egész egy nyűg valaki részéről. De csak nem... Viszont a kaja, nos... Nem vagyok ügyes, de tűznél még tudok sütni valamit. Ő pedig nem hiszem, hogy degradáló megjegyzést akart volna mondani, csak segíteni akar. Mert ő ilyen. Én tudom. De muszáj elnevetnem magam a megjegyzéseken, aztán elpirulva be is fogom a számat.
- Én béna vagyok, de a magam részét szívesen megcsinálom - nem akarok senkinek a terhére lenni, maximum leszaladok a boltba kajáért, ha ehetetlen lesz. Aztán a többség példáját követve, amint szétszéledünk, én is megvizsgálom a faházunkat, és remélem, hogy jó ágy jut nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Kellően stílusos érkezést választok, egy halk pukkanás jelzi jöttömet a faházhoz. Szeretném kihasználni a hoppanálás előnyeit, amilyen gyakran csak lehet. Szomorú, hogy ilyen gyorsan eltelt a nyár, és hamarosan kezdődik az új tanév. Jó ez az egyetem is, de már kezdem kicsit unni. Tárgyfelvétel, szorgalmi időszak, vizsgaidőszak, beadandók, zárthelyik, egy kicsit kezd monoton lenni. Rövid volt a szünidő, pihentem volna még szívesen. Érzem minden porcikámon, hogy egy újabb nehéz időszak következik. Addig viszont kihasználom az időt, az olyan alkalmakat, mint a mostani. És ezért nagy pacsi jár Médinek.
- Sziasztok! Melyik ágyat foglalhatom be? - mérem végig az egybegyűlteket. Öregdiákként, gyakorlótanárként nem hiszem, hogy bárkinek is be kell mutatkozzak. Az is előfordulhat, hogy egy tanítványomat látom viszont. - Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy magánemberként vagyok jelen, nem pedig tanárként - szögezem le előre, még mielőtt bárki is befeszülne a látványomtól. Adok egy ölelést és puszit Médinek, illetve megköszönöm a meghívást, amint sikerül ledobnom a cuccaimat, és hálózsákostul, na meg mindenestül berendezkednem a részemnél.

A tábortűznél Médi közelében telepszem le, mert ott érzem komfortosnak, de egyébként ha más nem, arcról azért ismerem a csapatot. Limonádét választok, mondván, abban talán nem lesz annyi alkohol, de kérek egy kis vodkát, hogy feldobjam. Mértékkel persze. Kényelmes ruhákat hoztam magammal, egy sötétzöld pulcsi van a derekamra kötve, ha este már hidegebb lesz. Kíváncsian fülelek a magánéletbeli témákra, remélve, hogy az enyémre senki nem kérdez rá, mert hát nem nagyon van miről mesélnem sajnos...
- Én is benne vagyok! - szólalok meg, kissé megkésve, s némi habozás után, de úgy tűnik, nem fogom józanul végezni. Szerencsére tudok másnaposság elleni bájitalt kotyvasztani, hoztam is egy fiolával holnapra a táskámban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Feszültnek látszom. Az is vagyok. Attól a pillanattól, hogy felbukkantam, valahogy azt érzem, hogy nem fogadnak be teljesen. Ez érthető, de valahol mégsem. Korban nagyjából egyformák vagyunk. Néhány évvel ezelőtt többekkel együtt koptattam a padokat, csak aztán egyetemre mentem, elkezdtem a gyakorlatot, és odaálltam a katedra mögé, de még egyáltalán nem tartom magam igazi tanárnak. Sok év, tanulás munkája. És közben mindenki azt hiszi, hogy áruló lettem, gyanakszik, feszeng, pedig nem hiszem, hogy én lennék a legszigorúbb. A kollégák bezzeg titkon az az érzésem, taknyosnak, zöldfülűnek vélnek, mert hát még ott van a tojáshéj a seggemen, és bizonyítanom kell, hogy szakmailag egyszer felérjek hozzájuk.
Szóval innom kell ma. Sokat. Jó ez a limonádé itt a tűznél. Amint a lángokba bámulok, még mindig felidézem Berci furcsa hangsúlyát a köszönésénél, vagy a lányok zavarodott pillantását. Remélem, még néhány pohár és elfelejtem. Megrázom a fejem. Berci szavaira szélesen elmosolyodom, meg a fejem is vörös lesz, mintha nagyon azt akarná, hogy oldódjak, vagy le akar mindenki itatni, mert olyan vicces lesz majd egy tanárt látni itt részegen. Hümmögve közelebb húzódom közéjük, és iszok, mint a güzü, hogy hasson a cucc és ne izguljak ennyire.
- Próóóóó fesszor? Ácsi, én csak egy egyszerű gyaktanár vagyok még, majd ha már szakállam lesz, akkor hívhatsz így... - emelkedik magasba a mutatóujjam, hogy kiigazítsam a megnevezéseket Sokáig ízlelgetem ezt a megszólítást, de távolinak érzem, ahhoz le kell tennem az asztalra. Összeráncolom a homlokomat, mint aki nagyon gondolkodik, és felvetek egy merészet. - Na jó, akkor menjünk bele abba, hogy szerintetek ki néz ki jól a tanári karból. Férfi-női szekció vegyesen! - dobom be a talán túl korai témát. Még el se hiszik, hogy nem kémkedni jöttem, és már ilyenekkel bombázom őket... Kissé félve is nézek körül, nem mondtam-e nagyon rosszat. De tényleg kíváncsi vagyok, ha már így kifaggatjuk egymást, rögtön a szaftos magánéletről. Alig győzöm felvenni a fonalat, ki-kivel van, hiába vannak korban közel hozzám az említettek zöme.
- Kelpiiiii - bambulok a kamera felé, nagyon igyekezve azon, hogy mosolyogjak, de azt hiszem úgy festek most, mint akit csak úgy a semmiből idevarázsoltak, hogy jó lesz úgy. Igazából már mintha fel se fognám nagyon, hogy mi történik, az előbb még a pattogó tűznél röhögtek, meséltek, és most meg csoportképezünk, hát hol vagyok amúgy? Valami nem stimmel. - Mindenki jól van? Vagy csak én? - nevetek fel, és az italomra pillantok. Fogalmam sincs, miért érzem azt, hogy már vagy hatot ittam meg, elvégre biztos vagyok benne, hogy ez nem tömény. De ilyet még sosem éreztem korábban. Csak pislogok és pislogok, mint egy őzike.
- Most komolyan vetkőzés lesz? Erre nem voltam felkészülve - mérem végig magam kellemetlenül, és fejem vakargatom, hogy most akkor felálljak-e a többieket követve, vagy még kössem az ebet a karóhoz, és maradjunk a tűznél, vagy mi lesz itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sokkal jobb lett az órarendem, amióta végeztem varázslatelméleten. Még két kemény év pedagógia, és nem koptatok többé semmilyen padot. Aztán ki tudja. Mázli, hogy a gyakorlatot gyakorlatilag - haha - letudtam, mert a Bagolykő rugalmasan állt hozzá, és amiért nagyon hálás is vagyok az igazgatóságnak.
Kézenfekvő lett volna az egyetemi menzán ebédelnem, de a lábam Pécs belvárosa felé vitt. Először azt döntöttem el, hogy az órák után nem hoppanálok vissza egyből a faluba, hanem kiélvezem kicsit a déli levegőt, noha csak pár fokkal lehet itt melegebb a Mátrához képest. Aztán azóta is a Király utca környékén sétálgatok, keresve valami jól hangzó nevet a beüléshez, egyelőre sikertelenül. Van rajtam minden, ami nehezen felismerhetővé tesz. Sapka, kapucni, kesztyű, az arcom elé tett sál. Kezeim a zsebeimbe süllyesztve aztán egész elviselhető a kint tartózkodás. Közben pedig a gondolataimba temetkezem. A jövő heti szemináriumok, amikre készülnöm kell. A tananyag, amit le kell adnom a diákjaimnak. A tény, hogy a barátaimra még mindig nincs annyi időm, mint amennyit szeretnék, s közben olyan érzésem van, mintha ők is egyre csak fogynának. Ők se érnek rá, mert őket is elsodorja az élet. A diákjaimmal azért mégse lehetek olyan közvetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ezeken az utcákon sosincs akkora tömeg, hogy kényelmetlenül érezném magam séta közben. Mégis, az épületeket bámulom, a térkövet, meg a kirakatokat, és nem számítok arra, hogy felbukkan szemből egy ismerős arc. Először a távolban látok meg egy hevesen integető kart, amire azt hiszem, másnak szól, így hirtelen kedvem támad először a hátam mögé nézni. A lelkes köszönés jólesően zavarba hoz, de nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel. Egy mozdulattal megigazítom a sálamat, a nyakam köré rendezgetve azt, hogy hallja is, amit mondok, s közben egy udvarias mosolyt eresztve közelebb megyek Bercihez. Ismerem, mert bár más szakra jár, de ugyanott tanulunk, és a baráti körünknek is van metszete. Egy pillanatra átfut az agyamon az a zavaros szilveszteri buli, amin ugye elég sok minden történt. Túl sok is ahhoz, hogy minden eszembe jusson, és csak remélem, hogy semmi kínos, amire ő emlékszik, én viszont rám nem jellemző módon elfelejtettem.
- Sziaa! Hát te? Vásárolni voltál? - ez elég egyértelmű, amint a szatyorra nézek, de kicsúszik a számon, és hirtelen nem is tudom, mit reagáljak a köszönésére. - Végeztél mára, vagy lyukasod van? - érdeklődöm tovább. Talán ez még az a tipikus szöveg, amit az egyetemisták egymás között bármikor megbeszélhetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Berci mellé lépek. Kíváncsi tekintettel, de a lehető legnagyobb mértékű diszkrécióval bekukkantok a zacskóba, ha találok egy olyan szöget, miként fölé hajolva ezt megtehetem. Emlékszem, mennyire zavarba tudott hozni, nem csak a megjelenésével, hanem a viselkedésével is. Büszke, befolyásos aranyvérű család, akiket felvet a pénz az én gyakorlótanári béremhez képest. Valószínűleg sírva futna el, ha tudná, hogy a bátyámmal nőttem fel egy szobában, és hogy hány négyzetméteren élt együtt összezárva a családom. Ahogy azon is, hogy még mindig vannak olyan ruhadarabjaim, amiket a testvéreim hagyományoztak rám. Az ő életszínvonala, életmódja ég és föld volt az enyémhez képest, és rettegek attól, hogy ezt szándékosan érzékeltetni fogja velem.
Így most is, kissé zavartan, de mosolyogva konstatálom a vásárlását. A márka semmit nem mond. Nem ismerem, nem mozgok ilyen körökben, esetleg a reklámokból láttam itt-ott, amikor hirdették valahol. De úgy teszek, mintha nagyon képben lennék.
- Értem. Nagyon jónak tűnik - próbálom lezárni ennyivel. Úgy gondolom, egy udvarias dicséret mindig jól jön. Hogy én mikor tehetem be ékszerboltba a lábam úgy rendesen, abba inkább nem gondolok bele. Nem mintha annyira vágynék rá. Van nekem karkötőm, például amit még Karolától kaptam a barátságunk jeleként. Hiába a távolság, még tartjuk a kapcsolatot időnként. De már semmi sem a régi. - Nem, végeztem mára. És pont ebédelni szeretnék, úgyhogy persze, mehetünk együtt. Milyen helyre gondoltál? Vagy mit ennél szívesen? Van egy egész jó hely pár házra, Reggelinek hívják, de ne aggódj, háromkor zárnak, van rendes kajájuk is, népszerű és finom. Vagy esetleg valami olasz? Elefántos? - ha mond neki ez a név valamit. Bizonytalanul ajánlgatom. Tény, hogy ezeknél legalább még nem kell annyira a zsebembe nyúlnom, de mégse tehetem, hogy a legolcsóbb önkiszolgáló büfét hozzam fel, vagy az Árkád valamelyik gyorséttermét. Vagy mégis?
- Vagy akkor egy meki... - viccelődöm végül, hátha az válik be. Egyik sincs messze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Szoktál jótékonykodni? - ez nekem új információ, megüti a fülem. Érdeklődve fordítom felé az arcomat, vetve néhány szolid pillantást Berci öltözetére. Nem akarom, hogy feltűnő legyen, ahogy bámulom, de szemet szúr a kettőnk közötti különbség. Elegáns, finom öltözet, drága és ránézésre egy vagyonba kerülő ízléses ruhadarabok, míg én a pénztárcabarát, de mégis divatos stílust képviselem, mert gyakorlótanárként egyszerűen ennyire telik. Továbbá a gyűrűn és karpereceken is megakad a tekintetem, amit azt hiszem, hogy ha a múltkori találkozásunk alkalmával rajta is volt, nem figyeltem meg eléggé. Nyilvánvalóan mással voltam elfoglalva, elsősorban például a közös barátunkra, Médi társaságára koncentráltam, és a többiekkel is egyenlő arányban igyekeztem időt tölteni, hogy senki ne érezze magát kiközösítve.
- Vagy csak nem figyelsz eléggé - húzódik ravasz mosolyra a szám, és felhúzom a kabátom ujját, hogy megmutathassam a csuklómra helyezett barátság-karkötőm, amit még Karolától kaptam olyan másod-harmadéves forma koromban, és igencsak viseltes állapotban van. - Eszmei értéke felbecsülhetetlen. Egyébként pár sarlót sem ér - a ravasz mosoly kínossá vált át hirtelen, vagy amolyan keserédessé. Nem biztos, hogy az ő szemében ez ékszernek számít, de kiegészítőnek mindenképp.
- Az a hely neve, egyébként olasz konyha - nevetek fel, oldva magamban az anyagiakon való feszengést. - Ahogy hallom, elég sok országban jártál már - reagálok azért a gondolatmenetére. - Persze, megfelel. A főtér túlsó oldalát kell megcélozni, nincs olyan messze. Gyakran járok erre, nincs bajom a muglikkal. Szerintem tök hangulatos a belváros, csak nézz körül az épületeken. Te nem szívesen vegyülsz, vagy mindig sietsz vissza órák után? - érdeklődöm, és intek, hogy kövessen az étterem felé. Nem mondom, hogy olcsó hely, de még meg tudom engedni magamnak. Átlagos ebédemet biztosan nem itt tölteném, de nem minden nap botlok ismerősbe, pláne Bercibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Most, hogy mondja... Hát persze, a Bánffy-ösztöndíj, sok szó volt róla a tanári értekezleteken. Mondjuk, mire eljutunk oda, rendszeresen betelik a jegyzetfüzetem, amit amúgy is csak azért hordok magamnál, mert ennyi információt még az én exlevitás agyam is nehezen szív magába. És akkor még koncentráljak a különórás diákokra, a színjátszókör vezetésére, meg az egyetemi tanulmányaimra. Berci büszkén meséli érdemeit, én pedig egy kissé megilletődötten, de összességében elismerően pillantok rá, mivel ha hülyén is hangzik, de nőtt a szememben.
- Ez igazán nemes gesztus - jegyzem meg udvariasan, amint halványan elmosolyodom. - És hogyhogy az elemisták egyébként? Van valami különösebb oka? - érdeklődöm pusztán kíváncsiságból. Nem tudok róla, hogy ilyen képességekkel bírna, de amilyen szerteágazó családja lehet, könnyen előfordulhat, hogy van néhány különleges varázsló a rokonságban.
- A legjobb barátnőmtől kaptam, másodikos koromban - enyhén zavarba jövök, ezért gyors magyarázkodással töröm meg a csendet. Nem tudom, hogy ez az aranyos jelző mit takar; burkolt gúnyolódás, vagy csak tényleg nem jut más szó eszébe róla. Kompenzálja, hogy az étterem nevét meg ő nem ismeri.
- És mik a kedvenc helyeid? - ha már ez szóba jön, akkor adja magát, hogy rákérdezzek. Nagy vágyam, hogy ha egy kicsit több időm lesz, akkor utazni tudjak, és ehhez jó inspirációt gyűjteni. Addig meg pénzt. Ami gyakorlótanári fizetésből nem olyan egyszerű. De legalább azzal, hogy a kastély egyik lakrészét veszem igénybe, egész sokat spórolok.
- Hm, szerintem csak szükséged van egy amolyan idegenvezetőre, aki útbaigazítana - állapítom meg némi töprengés után. A családja ha valamiben nem jó, akkor az biztosan a varázstalanokkal való érintkezés, az ilyen tudást nem tudták átadni, így segítségre szorul. Nekem szerencsém van, mert majdnem úgy nőttem fel, mint egy mugli. Eközben elhaladunk a Széchenyi tér előtt. Megállok egy pillanatra, a távoli TV tornyot bámulom, meg a dzsámit, vetek egy túlsó pillantást a Zsolnay-kút felé, és a városházára. Nagyon szép tér. Innen csak egy kis séta, hogy elérkezzünk az olasz étterembe. Ebédkor kevésbé zsúfolt, így a pincér le tud minket ültetni egy kétfős asztalhoz, kezünkbe nyomva az étlapot.
- Jaj, nem is kérdeztem, megfelel, ugye? Még mindig mehetünk máshova - sütöm le izgatottan a szemem. Nem könnyű egy aranyvérűnek megfelelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Viszonzom a mosolyt egy halk hümmögéssel egybekötve, de az érzelmek nem teljesen őszinték az arcomon. Valahogy nem tudok szívből örülni annak, hogy szerencsésnek született, mert a lelkem mélyén egy kicsit elönt az irigység. Feltörnek az emlékek a gyerekkoromból. A belvárosi bérlakás képe, amiben nevelkedtem sokadmagammal. Szinte mindent használtan örököltem az idősebb testvéreimtől, és a szüleim is anyagi nehézségekkel küszködtek. Másnak pedig elég csak megszületnie. Egészen más értékrendet kap. Eltöprengek egy pillanatra azon, hogy rám milyen sors várt volna, ha vagyonosabb családból származom. Aztán elhessegetem a gondolatokat, mert Berci se tehet róla, tőlem pedig nem túl szép, hogy irigység támad bennem emiatt. Próbálom magam tudatosan fékezni, és megadni az esélyt, hogy ne az előítéletek szemüvegén keresztül lássam őt. Ami olykor nehéz, ha egy-egy ártatlan témából is az jön le, hogy óriási köztünk a szakadék.
Érdeklődve hallgatom Berci részletes magyarázatát az ösztöndíjukról. Így már mindent értek.
- Azta. Hát igen, ha jól tudom, nálatok nagyon széles a családfa, tele vagy rokonokkal. De akkor is nagyon érdekes lehet különleges képességű embereket tudni a családodon belül. Te soha nem vágytál arra, hogy örököld? Vagy van valamilyen titkos szuperképességed? - töröm magam azon, hogy reflektálni tudjak hosszas monológjára, utolsó kérdésemmel pedig egyértelműen viccelődni próbálok.
- Engem a tanulható képességek is érdekelnek egyébként. Mondjuk az animágia, vagy a legilimencia... Amihez az okklumencia is jól jönne éppenséggel. Viszont ugye a hoppanálás eléggé lekötött eddig, úgyhogy talán majd egyszer újra tanulásra adom a fejem - avatom be terveimbe, ami kicsit álmodozás kategória.
- Hát, ezekből összességében a Pillangóvarázs mond valamit, mert csak ott voltam eddig, de ott se olyan hű, de sokszor. Rájuk fogok keresni, ha nem felejtem el. Köszi az ajánlást - biccentek hálásan. - Alapvetően amúgy milyen árkategóriájú helyek? - próbálom kipuhatolózni, mert ha drága, akkor felejtős.
- Hát... Attól függ, merre mennél. Pécset én is szívesen meg tudom mutatni, ha ráérek, a többiben nem vagyok biztos - vonok vállat. Amúgy szívesen magyarázok és mesélek, mert egy tanár amúgy is szereti átadni a tudást.
- Van elvileg napi menüjük is, de ha nem azt választod, akkor... valamilyen tagliolini tésztás étel, vagy lasagne. Meg ugye a pizzáik is nagyon jók, nem olyan, mint a Félszeműben Bogolyfalván, de legalább ugyanolyan jó. Más. A paradicsomlevesük is különösen finom - úgy teszek, mintha lenne miből válogatni, pedig csak azokat sorolom el, amiket összesen ki is próbáltam itt valaha. Helyezkedem kicsit a székben, aztán az érkező pincértől kérek epres limonádét, és ha közben sikerül dönteni, rendelek levest és tésztát. Aztán elbámészkodom ültömben, és még mindig egy kicsit megilletődve érzem magam attól, hogy egy Bánffyval ebédelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A kapcsolatok valóban rengeteget számítanak manapság - vetem oda neki némi irigységgel a hangomban, bár továbbra sem célom, hogy valami olyanért hibáztassam, amiről nem tehet. Ha Bánffy lennék, ugyanígy gondolkodnék. Helyette Ivanich vagyok, egy kárpátaljai varázslócsalád sarja, kvibli apától. A rokonsága viszont segítőkész, és azon a környéken befolyásosnak számít. Ottani mércével. - És mondd, nincsenek összetűzések ezekből a kapcsolatokból? Kívülről olyan, mintha egy csomó rokon versengene a hatalomért, bármi áron - nem sokat tudok az aranyvérű családok működéséről, de amit igen, abból ezt szűrtem le. Itt az alkalom, hogy beszélgetni tudjak egy bennfentessel a valóságról. Lefogadom, hogy tele vannak konfliktusokkal egymás iránt, mert egy halom régimódi elvárásnak kell megfelelniük.
- Hát, van benne valami - eleinte habozok, aztán elpirulva igazat adok neki, amint szemügyre veszem az elbűvölő mosolyát. Zavartan figyelem aztán, ahogy megigazítja leomló hajtincseit, amit nagyon ápoltnak tartok. Szégyenemben megpillantom magam a kirakat üvegének visszatükröződéséből, mert megijedek, hogy túl gázul nézek ki mellette, de annyira talán nem vészes a kontraszt. Lehúzom a kapucnit, megigazítom a sapkát, a belőle kilátszó egy-egy hosszabbra hagyott hajtincset eligazgatom, de amúgy mindent rendben találok a tükörképemmel. Csak az zavar, hogy eltörpülök mellette. Néha olyan képzetem támad, hogy úgy magasodik fölém, mintha be akarna temetni a testével... Furcsa gondolat.
- Öhm, bakker, éppenséggel pont az lenne az egyik tippem. A másik talán a kaméleon, mert van egy repülő kaméleonom még, amit a Levita vezetőségétől kaptam annak idején. Egész jó emberismerő lehetsz - vagyok kénytelen beismerni, nem titkolt döbbentséggel a hangomban. Ezzel most meglepett.
Mialatt az étteremhez sétálunk, még a tudtára adom, hogy örülnék annak a listának, egyébként meg leköt az épületek bámészkodása. Amint végre belépek az ajtón, jólesik végre leöltözni, bele is túrok a hajamba.
- Rendben, áll az alku - nyújtok kezet mosolyogva, hogy megerősítsük az ajánlatot. - Még nem, úgyhogy azt hiszem itt az ideje - vallom be neki lelkesen. Annyit tudok, hogy ott van valami bíróság, meg a Balaton, és biztosan szép hely, mert sok a turista. Majd én is egy leszek közülük.
- Hú, örülök, mert azért nagy rajtam a nyomás, hogy jó helyet mutassak neked - nevetek fel, hogy valamennyire feloldjam a bennem felhalmozódott megfelelni akarásból származó stresszt. - Nem is tudom, néhány évfolyamtársam ajánlotta, aztán jó éttermeket kerestem a belvárosban, és ott is feljött a neve. Viszonylag ismert helynek számít amúgy, nem nehéz rálelni. Hogy boldogulsz amúgy az egyetemmel, szeretsz oda járni? - váltok témát hirtelen, miközben még mindig a rendelésünkre várunk, de hamarosan talán meghozzák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem firtatom tovább a család témát. Talán átléptem az imént egy olyan határon, amit már illetlenség feszegetni, és kényelmetlen helyzetbe hozom vele. A családot nem mi választjuk, ő minden bizonnyal büszke a származására, és nem akar olyan információkat megosztani a rokonairól, ami rossz színben tünteti fel őket, még akkor is, ha nem mindenkinek a gondolkodásával ért egyet onnan. Ez teljesen természetes. Megjelenik az arcomon egy kínos mosoly, de aztán szerencsére úgy tűnik, hogy tovább tudunk lépni, lelkileg és fizikailag egyaránt.
- Hát, főként azért, hogy legyen Kamcsinak egy menő játszótársa - mesélem mosolyogva. - Vagy inkább elvegyülök a tömegben, hogy ne legyek feltűnő - helyesbítem finoman az elképzeléseimet. A kaméleon kiválóan alkalmazkodik a környezetéhez, jól viseli a változást, megtanul együtt élni vele. Nem akként látom ezt, mint akinek nem lenne gerince, hanem inkább békét és nyugalmat szeretnék, ahol nem néznek ki, nem bántanak, és élhetem a saját kis életemet. Azt hiszem, ezt jelentené a kaméleon alak. De ennél jobban hogyan is tudnám megmagyarázni neki? Szinte már előre látom a szánakozó nézését, és fölém tornyosuló széles mosolyát. Kíváncsi vagyok, tényleg lesz-e valami a városnézésből, vagy egyáltalán az újbóli találkozásból. Addig, amíg a Médivel közös baráti körünkben váltottunk pár szót, kevésbé mutatkozott meg, hogy melyikünk milyen ember valójában. Most könnyen lehet, hogy csalódik majd bennem, és a válaszaim után nem akar majd újból időt tölteni velem.
- Tényleg? Ez különös... Azt hittem, hogy megszoktál egy adott színvonalat, és idegen tőle minden más, ami attól eltér - osztom meg vele hangosan is a kételkedésem. Elvárás, vagy inkább természetes igény, hogy ugyanazt kapja meg mindenhol, amiben felnőtt, ami neki az alap. Egy attól szokatlan környezetben biztosan kellemetlenül érezném magam. Közben meghozzák nekünk a limonádékat szívószállal, ami szerencsére jó nagy pohárban érkezik, és a jégkockákon kívül egy kis mentalevelet is tartalmaz a teteje.
- Jól kijössz az évfolyamon a hallgatókkal? - érdeklődöm tovább, aztán kortyolok egyet az italból. - Hát ja, ez így szokott lenni, de muszáj letudni azokat is, aztán jöhet a diploma. Neked hány éves is a képzés? Azt hallottam, a jog elég húzós és szenvedős... De talán te nem az az izgulós fajta vagy, még egy vizsgán sem - próbálom őt hangosan fejtegetni, ahogy elgondolkodom. Vajon hogyan viselkedik stresszhelyzetben? Mindig képes megőrizni a nyugalmát, vagy egy hisztis herceg?
- Az utolsókat rúgom, úgyhogy el vagyok havazva a diplomamunkával. Utána jó lenne a Bagolykőben főállásban maradni. A varázslatok érdekelnek elsősorban, de a hoppanálás területén is lennének lehetőségeim, még meglátjuk. A vizsgaközpontnál pont van üresedés, és nagyon érdekes terület, egyelőre tetszik. Neked van elképzelés, mit fogsz csinálni egyetem után? - mesélem önfeledten a terveimet, aztán róla is kérdezek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hát... tudod... azt hittem, mondtam. Így hívják a repülő kaméleonomat - egészen behúzom a nyakam zavaromban azoktól az érdeklődő szemektől, amik a kíváncsiságukkal is inkább nyugalmat, mintsem összezavarodottságot árasztanak magukból. Nagyot nyelek azon gondolkodva, hogy vajon tényleg nem láthatta-e soha Berci, vagy legalább ne hallhatott volna róla valakitől, hiszen még Médi is egészen jól összebarátkozott vele annak idején. De az is lehet, hogy én magyaráztam el valamit hülyén, és nem sikerült megértenie, ami meg azért ciki, mert tanárnak készülök.
- De. Ez tök jó tulajdonság. Alapvetően én is az vagyok, de azért valamennyi előítélet mégiscsak van bennem. Azok meg a korábbi rossz tapasztalatok miatt alakulnak ki bennem - magyarázom neki elmélyülten a gondolkodásmódomat, amit csak remélni tudok, hogy megért majd, általában megkapom, hogy túlságosan óvatos vagyok például, viszont hiába bizonygatom az okait, valahogy nem hatja meg a hallgatóságot. Bercinél feltűnik, hogy milyen mosolygós, és hogy a határozottságával egyetemben valami nyugalom is árad belőle. Kíváncsi lettem, hogy szokott-e aggódni egyáltalán, vagy a gazdag családi hátterével tulajdonképpen semmilyen gondja nincs, mert mindent meg tud oldani a pénzzel, a boldogságot pedig megveszi belőle, mert szerintem az is lehetséges. Ha annyi pénzem lenne...
Kavargatom én is kicsit a limonádét, de inkább gyorsan beleiszok, hogy a jég ne tudja áthűteni a levét, ahhoz túl érzékeny a torkom.
- Amúgy neked ránézésre divattervezőnek kellett volna még tanulni, vagy valami stylistnak. Mondjuk a magasságodhoz és az arcodhoz a modellkedést is el tudom képzelni. Később nincs tervben valami ilyesmi, vagy már lekéstél róla? - kezdem kissé kellemetlenül érezni magam, hogy ennyire bizalmas kérdéseket teszek fel neki játékos formában, de egyelőre élvezem, és jókat mosolygok a válaszain.
- Oh, értem. Jó bonyolult - próbálom követni egy adott pontig, amíg sikerül, de nem biztos, hogy a gyakorlati idő után jól vissza tudnám mondani a menetét.  Nem könnyű szakot választott, viszont bízom abban, hogy nem csalással engedik át a vizsgán, hogy lefizeti a biztosokat, hanem valóban jó az esze hozzá. - És mit gondolsz, hasznos gyakorlati feladatokat fogsz kapni, vagy csak aktákat tologattatnak majd veled? Gondolom, a felsőbbévesektől már jöttek vissza erről infók nektek - pedzegetem, mert tudom, hogy sok helyen a szakmai gyakorlat csak valami papír, hogy legyen meg, és igazából se ott, se konkrétan az egyetemen semmi hasznosat nem tanulnak, aminek az életben is a hasznát veszik. A tantárgyakra tett megjegyzésére bólogatok, meg tudom érteni.
- Nos... ez egy nagyon jó kérdés. Egyelőre a képzéseket felügyelem, de foglalkozunk a vizsgamenet megreformálásával, a tanulást hatékonyabbá tévő technikák fejlesztésével is. Főleg a nagyobb távolságokra és az ismeretlen helyekre történő utazás biztonságosabbá tétele nagy kihívás. Persze ne gondold, hogy tudósnak megyek, kezdetben gondolom nekem kell a jogosítványt is kitöltögetnem. Viszont a Rejtélyügyi nagyon menő lenne! Arra még pont nem gondoltam - egészen áradozni kezdek, ha már így szóba hozza a lehetőségeket, és fellelkesít. Kissé tudálékosan adom neki elő, mintha fontoskodni akarnék a területemmel, pedig csak azt adom vissza, amit nekem is az interjúkon vázoltak az állásról. És még nem is biztos száz százalékban, hogy az enyém lesz a poszt, mégis mintha már ott dolgoznék, úgy beszélek róla. Mindenesetre nagyon megfogott, pláne mert jártam a tanfolyamukra, hogy a koromhoz képest kiemelten tehetséges legyek ebben az utazási módszerben.
- Mire vagy kíváncsi egyébként? - szürcsölök a limonádéból, mert már kiszárad a szám ennyi szövegeléstől. - Simán. Akkor majd lehet, hogy még összefutunk a minisztériumban, ha összejön a pozíció - vetítem előre egy esetleges későbbi találkozás lehetőségét, de inkább csak udvariasságból. Nagy az az épület, tele varázstudókkal, nem hiszem, hogy pont rám lesz ott kíváncsi, amikor éppen a mágusjogi területen bontogatná a szárnyait. Sokan félvállról veszik a vizsgaközpontot, pedig szerintem nagyon fontos feladatokat lát el.  Neki meg konkrétan csak megszületnie volt nehéz. Elmosolyodom, nem túl őszintén, hogy így biztos magában, és sínen van az élete, nekem meg vele szemben egy nagy kérdőjel minden, és fogalmam sincs, tetszeni fog-e valójában a pozíció. Lehorgasztom emiatt a fejem, de próbálok nem zavarba jönni, aztán a pincér után lesek, hogy hátha kész van már a rendelésünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amennyi galleonom lenne, ahányszor arra kértek már, hogy mutassam be nekik a repülő kaméleonomat, akkor most biztosan nem a kastélyban lennék gyakorlótanár. Hálás vagyok az akkori Levita vezetőségnek, hogy a felejthetetlen halloweeni kalandunkat követően megajándékoztak egy állattal. Szerettem volna egyet a suliba, amilyen magányos voltam akkoriban. Kamcsi üde színfoltja lett mindennapjaimnak. Segítségével a kelleténél nagyobb figyelem irányult rám. Sokakat érdekelni kezdtem, vagyis inkább a repülő jószág a vállamon, akit időnként kivittem a körleten kívülre is, hogy a szárnyait jó kondiban tartsam. Szegény, nem tudom, mennyi ideig él pontosan, de úgy hallottam, hogy normál társaikhoz képest tovább bírják. Rengeteg élményem fűződik hozzá. Rosszból csak annyi, amikor Theon nem engedett felszállni a vonatra, és vele akart zsarolni. A mai napig a fülembe égett a kétségbeesett rikkantása, amit a ketrecében rázkódva hallatott. Szóval érdekes lettem, de leginkább miatta, s ezt elfogadtam. Bercinek mondhatnám, hogy már a könyökömön jön ki az ő mutogatása, és ő lenne az ezerötszázkilencvenharmadik személy, akinek ugyanazokat a sablonokat el kell hadarnom róla, de mégsem idegesít a kérése. Sőt, elképzelem, hogy milyen jól mutatnának ketten. Kamcsi a vállán ülne, és onnan néznének mindketten vissza rám...
- Aha. Nem túl kreatív név, igaz? De illik rá - mosolyodom el félénken. - Ő is színváltós, csak még repülni is tud. Rendben, majd megmutatom. Talán lehozhatom a faluba valamikor, ha tényleg érdekel - ajánlom fel a lehetőséget. Ritkán viszem annyira messzire a kastélybeli lakrészemtől, de kivételt tehetek.
- Tényleg? - lepődöm meg azon, amit mond. Bal szemöldököm felemelkedik, és kissé oldalra döntöm a fejemet. - Pedig azt hittem volna, hogy a családi kényszer miatt tanulsz jogot. De az jó, ha tényleg érdekel - persze lehet, hogy a hivatástudatot pont a származása erősítette meg benne. Ha valami nagy családból származnék, én is azt érezném, hogy vinnem kell valamire. Nem lehet egyszerű. Méditől hallottam fél füllel, hogy több helyen tanult, de csak most jut eszembe, ahogy megemlíti a Herzberget. Ismét el kell tehát csodálkozzak. De legalább valamennyire összerakom fejben azokat az információmorzsákat, amiket innen-onnan hallottam róla, aztán egy sóhajtással elképzelem, hogy még mennyi minden titka lehet.
- Ez tök jól hangzik. Remélem, hogy minden jól alakul majd - bólintok egyet, aztán beleszívok a szívószálba, és másfél ujjnyival lejjebb viszem a folyadékszintet a limonádéspohárban, amit egy hangos nyeléssel zárok le. - Hát, ha ez is lenne a helyzet, pontosan tudod, hogy nem lenne szabad elmondanom - legyintek elpirulva, amiért úgy érzem, okosnak gondol. És hát, ha ismer, tudja, hogy az vagyok. Most adott egy tippet a későbbi elhelyezkedésre. A varázslatelmélet eleve hasznos végzettség a Rejtélyügyihez, de gondolom több kell annál, hogy oda menjek. Jut eszembe... Igen, ezt meg is említem neki.
- Gondolom, hogy a tehetségen kívül a protekció sem árt, ha ott akarnék dolgozni. Az meg nekem ugye nincs - vonok vállat, majd Bercire nézek, és pislogok egy nagyot. Fú, ilyet még sose csináltam, de kíváncsi lennék, mit reagál... Persze mondhatja, hogy oda csak a tudás kell, viszont azt kötve hiszem. Hallottam arról a helyről sokat, és nem hiszem, hogy lenne esélyem. Mindenesetre nagyon érdekel. Menő lenne, és gondolom jól fizet. Akár más varázslatokat is vizsgálhatnék.
- Aha, értem. Nos... - megköszörülöm a torkom, és feljebb ülve kihúzom magam ültömben, mielőtt nagyon tudományosan belemennék a válaszadásba, akárcsak egy vizsgabiztossal beszélgetnék. - Az interkontinentális utazás talán egy kicsit pontatlan megnevezés erre, hiszen Európából Afrikába, vagy a Közel-Keletre mint az ázsiai kontinensre, tulajdonképpen lehetséges megfelelő adottságokkal hoppanálni. A gond itt továbbra is a távolsággal van, ami jól sejted, hogy Amerika és Európa között kellően nagy ahhoz, hogy gyakorlatilag lehetetlen legyen egy köztes állomás beiktatása nélkül. A lényeg a koncentráción és a gyakorlottságon múlik. Minél többször hoppanál valaki, annál jobban hozzászokik a szervezete, természetesen a megfelelő felkészítés mellett. De ez valóban egy nehéz téma - s amint ezt kimondom, kihozzák a rendelésünket, így jó étvágyat kívánva végre nekiláthatok a levesem kanalazásának. A pincér pedig biztosan nagyot néz, ha elcsípett néhány mondatfoszlányt. Megköszönöm egy bólintással a jókívánságát, majd felelek a kérdésére. - A hoppanálási vizsgaközpont? Nyilvánvalóan a Közlekedésügyi Főosztályon van. Hol máshol lenne? - kacsintok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Korgó hassal ugrok neki az ebédidőnek. Egy újabb nap a Közlekedésügyi Főosztályon. Akárhányszor a kezembe veszem az igazolványomat, mindig szemet szúr ez az elnevezés, mert olyan különlegesnek gondolom. Biztos kell még egy kis idő, hogy hozzászokjak a helyzethez. Egyúttal megtisztelő, hogy itt dolgozhatok. Igaz, csak néhány napot töltök az épületben, mert a hét többi részében az iskola falai között oktatok. Úgy érzem, az időbeosztásomat tekintve sikerült egy jó arányt találnom a két álláshelyem között. Változatos, meg kell hagyni. De lényegében a hoppanálás körül forog az életem. Ki tudja, talán egyszer a varázslatelmélet-vonalon lesz egy újabb lehetőségem továbblépni. Ahhoz még egyelőre kiélvezem, hogy többé már nem vagyok egyetemista.
Nagy nap a mai, mert úgy tudom, hogy Petya is visszatért Magyarországra, és a minisztériumban kapott állást. Levelezgettünk néha, amióta elsodort minket az élet. Mikor volt már, hogy összeakadtunk a folyosón. Fájó emlék... Mély nyomot hagyott bennünk. Aucs... Aztán a kondi. Hát, az sem volt szenvedéstől mentes, az égető izomláz után mozdulni nem tudtam. De remélem, hogy ide már csak jó emlékek fognak kötni. Azóta felnőttünk, egy csomót változtunk. Igazából azt sem tudom, hogyan fog viselkedni személyesen. De biztos vagyok benne, hogy még mindig tele van energiával, laza és vidám, eridonoshoz méltóan. Úgyhogy szóltam a kollégáknak, hogy ma kivételesen nem velük ennék, és igyekeztem még a csúcsidőszak előtt felrohanni a kantinba, hogy legyen hely valamelyik asztalnál. Ha minden igaz, bármelyik pillanatban feltűnhet a srác, aztán nyúlhatunk a tálcánkért, hogy kikérjük a mai menüt, amit még szintén nem volt időm szemügyre venni. Annál fontosabb volt, hogy rendezetten, jól fésülten, izgatottságomat valamennyire leplezve fogadhassam őt a menza bejáratánál, mint visszatérő barátomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A közelgő esküvőjének váratlan felemlegetése kellemetlen érzéssel fog el, bár magam sem tudom pontosan, miért. Lejjebb süppedek a székemben, és gondolkodóba esem azon, hogy mennyire szóljak hozzá. A számomra radikális gondolkodású aranyvérű családoknál ez egy elfogadhatatlan gyakorlat. Bár, amennyire hallottam, legalább nem szemtelenül fiatal a lány, mert még az életkorral lehet kikergetni a világból. Tiszta India! De itt, igazából csak azt sajnálom, hogy Bercinél az ágyban sem működhetnek nagyon majd a dolgok, mert ha olyan beállítottságú lenne, akkor még csak-csak összehoznak valamit. Így viszont, gondolom semennyire nem elfogadó a családja, és ez különösen szomorú. Mert ha nagyon belegondolok, akkor a családi háttér, az anyagi érdekek miatti frigy még valahol érthető. Mégis, nehezen tudom elképzelni, hogy lesz majd abból a házasságból Bánffy utód. Bár kétségtelenül jó géneket örökölnének a gyerekek... A másik, ami durva, hogy mennyire elszaladt az idő, és a korosztályomban már mindenki ott tart, hogy esküvő, gyerekek, én meg jó, ha el tudom hagyni majd a kastélybeli lakrészemet egy albérletért. Hát, a tanári fizetésemmel nem sok jóra számíthatok majd a meggazdagodás terén. Hacsak nem áll mellém a szerencse, mondjuk egy gazdag pár formájában...
- Ja igen, közeleg a nagy nap, ahogy hallom. Elhiszem, hogy egyre jobban aggódsz miatta. El se tudom képzelni, milyen érzés lehet ez - vallom meg őszintén, hangomban együttérzést mutatva Berci helyzetével. A család az család, ezt nem is kell jobban ragoznom. Inkább témát váltok, mert azt se akarom, hogy panaszkodjon. Annyira mélyen nem ismerem őt, hogy ilyenekről megnyíljon, a kelleténél jobban is csak Médinek és a közös ismerősöknek köszönhetően.
Legyintek, hogy nem történt semmi, miután elnézem Berci vonásait, és ahogyan hátradobja a haját.
- Igazán? Nem azért mondtam ám... - szabadkozom, de hogy mennyire hitelesen, az már kérdéses. - Nem akarnám, hogy azt gondolják rólam, hogy protekcióval kerültem be - szögezem le azért, mint fontos alapelvet. Vonakodom az ilyen lehetőségektől, és titkon mégis felcsillan rájuk a szemem. - A pszichológia fejlődésével a koncentrációs készségek javítását szolgáló gyakorlatok is előtérbe kerülnek, ezért a hoppanálás is egyre hatékonyabbá válhat a jövőben. Tényleg az elmeállapoton és a frissességen múlik, ahogy a legújabb kutatások rámutatnak - zárom végül okosításomat egy széles mosollyal. Kellemes bóknak találom, hogy sokáig hallgatna még. - Hát, gondolom van jobb dolgod is az esküvő szervezése mellett, mint ezzel foglalkozz... Igazán nem akarnám, hogy még az én problémáimat is a nyakadba vedd. Arról nem is beszélve, hogy aztán lehet, nem is vagyok megfelelő a pozíciókra, aztán meg magyarázkodhatnál - szerénykedek egy sort, s amint kikanalaztam a levesestálat, rátérek az éhségtől lendületet kapva a tésztára.