Kis Laura Grace

-De eddig senki nem jött rá és ha valaki elolvassa a könyvben, akkor utólag büntetést kapunk? -olyan gyorsan tettem fel a kérdést, hogy csak utána jövök rá hogyan is fogalmaztam meg. -Vagyis azokat, akik ilyen szörnyűséget tettek -próbálom menteni a menthetőt, hátha nem jön rá a lány, hogy végig Zsannára és magamra gondoltam. Nem szeretném magunkat lebuktatni, főleg, hogy eddig simán megúsztuk a félresikerült bájital készítést. Mindenképp meg kell keresnem a könyvet és megnézni, hogy szerepelünk-e benne! Nem szeretném, ha egy tanár kezébe kerülne a mű és elolvasná a csínytevésünket.
-Szerintem csak a mugliknál kopnak el a tárgyak, itt a varázsvilágban, ahol annyi bűbáj vesz minket körül, kétlem, hogy bármi is tönkre menne. Ha mégis, akkor biztos találnak rá a varázslók valamilyen varázslatot, hogy újra használható legyen a tárgy. Persze az is lehet, hogy rosszul gondolom! Milyen mugli tárgyakat szoktál használni? -gondolom ő is mobiltelefont használ. Az a kis eszköz nem csak a mugliknál örvend hatalmas népszerűségnek, de itt a kortársaim között is szinte mindenki kezében megtalálható. Nem is értem, hogy miért! Ennyire hiányzik nekik az otthoni környezet, hogy folyamatosan figyelemmel követik a kinti életet vagy ennyire unalmas nekik a varázsvilág? Lehet, erre a kérdésre soha nem is fogok választ kapni. Én örülök neki, hogy itt a kastélyban vannak könyvek és jól megvagyok a modern kütyük nélkül is.
A beszélgetés szomorú fordulatot vesz, mert Laura mesél a családjáról és bebizonyosodik, hogy megérzéseim most se csaltak, nem kellett volna az üzletről kérdeznem. Kiderül, hogy a lány árva és nincs más élő családtag a nagyapján kívül.
-Ó, sajnálom! Nem tudtam, hogy elhunytak a szüleid, bocsánat! Hány évesen kerültél ide? Akkor, az öcséd is jött veled? -nem szeretnék nagyon mély sebeket felszakítani a lánynál és természetesen nem firtatom tovább a témát csak még ez a két kérdés érdekel a témával kapcsolatban.
-Igen, mi pasik mindig nagyobbnak állítjuk be problémáinkat, mint amekkorák valójában. Mesélted, hogy van barátod, akkor gondolom mellette már megedződtél és ezért is kezeled -jól a férfiak sérüléseit -mosolygok gyógyítómra. -Jobban belegondolva, az én sérülésem se volt olyan nagy, csak megijedtem. Ez a kis seb rendesen vérzett, de most már jobb a térdem, mint az esés előtt. Nagyon ügyes vagy! -közben azért még figyelem a sebem helyét és a térdeimet.  Örülök, hogy ennyivel megúsztam az esést, bele se merek gondolni, hogy mi történt volna, ha tenyereimmel nem tompítok. Még szerencse, hogy az ösztöneim és reflexeim ilyen jól működnek, máskülönben lehet, hogy vérző buksival sétáltam volna fel ide.
-Valóban, ezekre nem is gondoltam, pedig elég jelentőségteljesek! Írhatnék könyvet arról, hogy hogyan ne essünk el a lépcsőn -elmosolyodom az ötleten. -Te miről írnál könyvet? -sokkal idősebb nálam, már biztos sok mindent élt meg eddigi élete során. Ebből adódóan lehetséges, hogy vannak ötletei, amikből könyvet lehetne írni.
-Változóan, néha nagyon jó, de van, amikor nagyon magányosnak érzem magam a kastélyban. Én nehezen barátkozom, inkább az olvasás és a tanulás vonz, mint az új kapcsolatok építése. Viszont már sikerült pár embert megismernem és barátságokat kötnöm, de még nem mondanám, hogy komfortosan érzem magam itt. Az iskola tetszik és örülök, hogy tanulhatok! Lehet, hogy csak szoknom kell az új környezetet -nehezebb így, hogy ennyi ember vesz engem körül. Otthon csak a család volt és a természet, itt viszont tanárok, idősebb diákok, velem egykorúak, varázslények, beszélő festmények, túl sok inger ér.
-Melyik a kedvenc helyed itt az iskolában? Mit szoktál csinálni szabadidődben?

Stephen Zimmermann

-Számodra ezt jelenti a mondat? -teszem fel a kérdést Steph-nek. -Egyébként igen, úgy gondolom -de annyira összetettnek hangzik az idézet, hogy nehéz erre ilyen egyszerű választ adni és az eredeti tervem az volt, hogy majd Steph eldönti, hogy mit is akartam ezzel mondani.
-Nem tudok olaszul, ezt csak a te kedvedért tanultam meg. Szerintem, ha egy olasz hallotta volna biztos belekötött volna, hogy nem jó a kiejtésem, de a célom nem is az volt, hogy anyanyelvi szinten beszéljem a nyelvet. Szimplán csak megtetszett és ez a mondat fejezte ki igazán, ami bennem van. Nehéz megfogalmazni egy érzést -túlságosan is nehéz. Már érezni is nehéz nem, hogy szavakba foglalni. -A világ valamiért nem ismer köztes állapotot, a szépirodalom főleg nem. Nincs olyan vers, ami arról szólna, hogy valakit megkedvelünk, de még távolinak érezzük ahhoz, hogy megszeressük. Ahány könyvet olvastam a témáról, abban mind az volt, hogy valakit meglátunk és vágyakozunk utána a másik véglet, hogy teljes szívvel szeretjük a kiszemeltünket, mintha semmi más érzésünk nem lehetne egy számunkra szimpatikus ember iránt -bosszantó. Éveket töltöttem könyvek tanulmányozásával és mégse találok olyan művet, ami tökéletesen leírná érzéseimet. Azokat az érzéseket, amiket még én se tudok rendesen megfogalmazni.
A kérésemre, hogy meséljen és ne várjon a kérdésre, elkezd beszélni én pedig figyelmesen hallgatom. A végén feltesz két kérdést és mielőtt megszólalnék tartok egy kis szünetet.
-Valóban úgy gondolod, hogy ha egy kérdést feltennék veled kapcsolatban, akkor ez erre irányulna? -őszintén szólva nem tudom, hogy miért az eddigi párkapcsolatairól kezdett el beszélni, de remélem, hogy kiderül. -Kiszemeltem? Érdekes kérdés! Ha szó szerint veszem, akkor azt kell mondanom, hogy igen, vannak itt olyan srácok, tanárok, akik tetszenek, de te szerintem úgy értetted, hogy volt-e olyan személy előtted, akihez megpróbáltam közeledni. Ebben az esetben a válaszom az, hogy igen. Zsannának hívják, első éves, Eridonos, de nem alakult jól a dolog és barátok maradtunk -még mindig fáj az a jelző, amivel akkor ott illetett engem a lány. Nehéz túllépni rajta, mert kisebb sebet hagyott a szívemben.
-Van két öcsém, ikrek. Szeretek olvasni, tanulni, úgy vélem, hogy manapság már csak ez az egyetlen érték, amit senki nem vehet el tőlem. Persze vannak időskori betegségek, amiknek célja, hogy teljesen kiszolgáltatott állapotba kerüljek és a nevemet is elfelejtsem, de amíg ezek a problémák nem jönnek, addig szeretném megismerni a világot és tudni róla mindent. Szeretem a kérdéseket és megkeresni rájuk a választ. Én is gitározom, otthon zongoráztam is. A családom majdnem ezeréves, régi időkre nyúlik vissza, a felmenőim imádják a vezetéknevünket, nekem csak betűk, amik a Somlay-t alkotják, nem ez tesz azzá, aki vagyok, hanem a tetteim. Apám szigorúan nevelt minket, anyám pedig ennek teljes ellentétje, de mégis közösen értékeket adtak át és megtanítottak, hogy ugyanezeket keressem egy másik emberben is. Érzékeny és kíváncsi személy vagyok, ez tesz Levitássá. Néha túlgondolok dolgokat és rá görcsölők olyan szituációkra, amikre nem kéne. Viszont szeretem az életet -hirtelen ennyi jut eszembe saját magamról. Nem is olyan könnyű bemutatnom külső szemmel azt, aki vagyok, de talán most még többet is elárultam magamról.
-Ebben a témában sokan nem értenek velem egyet, de engem így tanítottak, hogy tiszteletlenség késni. Persze az megint más, ha valaki egyszer valamilyen külső tényező miatt késik, de ha notórius késő, akkor azt nem tudom elnézni! A tizenöt perc már nagyon soknak tűnik, ezalatt az idő alatt nagyon sok minden más értelmesebb dolgot is lehetne csinálni -számítottam rá, hogy Steph nem osztozik nézeteimen, de valahogy már hozzászoktam, hogy az emberek nem értenek velem egyet ebben a kérdésben. Valamiért a mai kor divatjává vált a késés, pedig nagyon nem jó érzés várni valakire. Steph lágy nevetésben tör ki, ami először megdöbbent, hiszen nem tudom, hogy mi válthatta ki belőle ezt a reakciót, viszont irtó cukinak tartom és éppen ezért nem sértődöm meg. Nincs is okom rá.
-Most mondtad, hogy akkor lehet, hogy nem derül ki, hogy nem vagy hetero. Az nem titok, ha saját magunk előtt rejtjük el önmagunkat? Elsöprő szerelemnek valóban hazugság lenne hívni, ha már ilyen erős szavakon gondolkozol, akkor illőbb lenne fellángolásnak nevezni, de a lényeg, hogy boldog vagy -nem is számít más csak a boldogság! Ha már sikerül elérnünk ezt az állapotot, akkor nem is kell más. Az élet egyik legnehezebb dolga megtalálnunk a boldogságot, vannak, akik halálukig azt keresik és sose találnak rá. A boldogság nem üres szavakban vagy gazdagságban rejlik, egy érzés nem rejthető el tárgyban, a szívünkben kell lennie és ha egy-egy pillanatban felfedezzük, akkor az azt jelenti, hogy valami olyan történik velünk, amire mindig is vágytunk.
-Elfelejtetted a hazamenetelt? Sokan arra várnak, amikor belépnek ide, de te mégis megfeledkeztél róla -hallom a hangján, hogy oka van annak, hogy nem várja a tanév végét és a szünetet. Minden bizonnyal érdemes lenne rákérdeznem erre az okra, de lehetséges, hogy kérdésemmel olyan mély sebet tépek fel, amiről Steph még nem szeretne beszélgetni velem. Tiszteletben kell tartanom ezt és jobb, ha csak várok arra, hogy magától meséljen a benne keringő gondolatokról. Nem is kell rákérdeznem, mert rövid időn belül mesél azokról, akiket ő családnak nevez.
-Biztos, hogy boldog vagy? Mindaz, amiről itt beszéltél leginkább második családnak nevezhető, de nincs senki, aki hazavárna? A szüleid nem örülnének neked, nem ölelnének át és nem mondanák, hogy büszkék rád? -kikerülhetetlen, hogy ilyen kérdéseket feltegyek még akkor is, ha ez egy olyan téma, amiről Steph nem szeretne beszélni. Viszont engem nagyon is érdekel. Érdekel, hogy miért tartja az iskolát és a benne élőket az első családjának és hogy miért nem akar hazamenni a szüleihez. Megszeretném érteni őt és örülnék, ha többet tudhatnék meg róla.
-Én a családi házunkba megyek haza, az otthoniak már várnak és nekem is hiányzik a szobám, ahol egyedül lehetek, ott vannak a könyveim, a rajzaim és Ybl terráriuma. Már biztos neki is hiányzik a saját helye. A tanulmányaim fontosak, de van annyi pénzem, hogy mellette beletudjak adni egy olyan dologba, ami az én érdekemet is szolgálja, ezért szó sem lehet arról, hogy egyedül fizess mindent -kellemetlenül is érezném magam, ha a bérleti díjat Steph egyedül fizetné ki. Úgy érezném, hogy csak kihasználom őt és én semmit nem teszek a zenekar sikerességéért.
A család és otthon után elérkezünk egy sarkalatos pontra, ami Steph dohányzásáról szól és hosszú előadást tartok ennek a káros mellékhatásairól.  Annyira belemerülök az előadásomba, hogy észre se veszem, hogy Steph poharából iszok, ami ír kávét tartalmaz. Még szerencse, hogy az íze teljesen más, mint egy normális kávéé és ez ébreszt rá tévedésemre. Persze, most is inkább Steph érdekeit tartom szem előtt s próbálom neki jelezni, hogy ezzel az itallal valami baj van. -Mitől lesz egy kávé ír? Ott találták fel ezt a borzalmas ízt? -honnan is tudhatnám, hogy mi a különbség egy ír kávé és egy olasz eszpresszó között? Még soha életemben nem ittam kávét, ez az első alkalom. Természetes, hogy nem tudom megkülönböztetni a kávéfajtákat és egyedi ízvilágukat. Viszont hamar kiderül, hogy mi okozza ezt a kesernyés ízt az italban és hogy mitől különleges annyira az ír kávé. -Micsoda? Alkohol van benne? -megdöbbenve ismétlem Steph szavait. -Te alkoholt iszol fényes nappal? Tudtad, hogy alkoholt tettek bele? -bár feltételezem Steph tudott arról, hogy az italában alkohol van csak nekem okoz újdonságot ez az információ. -Hogy lehet egy kávéba alkoholt tenni? Egy kávé legyen kávé, az alkohol pedig alkohol, de ne keveredjenek! Hol vagyunk mi, Woodstockban?  -talán ott ittak egésznap alkoholt rekesz számra és használtak más tudatmódosító szereket azok a fiatalok, akik tüntettek a háború ellen. Viszont mi itt vagyunk, egy mágusvilágban, ahol semmi nem ad okot arra, hogy alkoholt fogyasszunk. Nem is értem, hogy miért isznak az emberek ilyen italokat! Tudom, még fiatal vagyok, kevés élettapasztalattal, de remélem, hogy később se fog változni a véleményem a témával kapcsolatban.
-Igen, semmi bajom -de érzem ahogy az alkohol felszívódik testemben és bekerül a véráramba. Az eddig tiszta és ártatlan szervezetembe, egy számomra idegen anyag kezdi el befészkelni magát, a véráram segítségével eljut a májamig és ott az alkohol-dehidrogenáz enzim segítségével metabolizálódik. Majd feljebb jutva hatást gyakorol a központi idegrendszeremre is.
A kis poénom nagyon nem nyeri el Steph tetszését és az se segít sokat, hogy húzom az agyát vele. Hangjában jól hallhatóan érzem a dühöt, így az eddigi poénkodós kedvem komolyra változik és eljön az ideje, hogy bocsánatot kérjek tőle.
-Sajnálom, nem akartalak megbántani -nem gondoltam volna, hogy majd így fog rá reagálni, ha csak sejtettem volna, akkor biztos nem sütöttem volna el ezt poént. Mondjuk nem értem, hogy mit tehettem, amivel ilyen reakciót váltottam ki a srácból.
-Igen, „küzdj és bízva bízzál!” Madách Imre, „Az ember tragédiája” című drámájában hangzik el, amikor Ádám odamegy Istenhez, miután az Úr és Lucifer megmutatott neki mindent, hogy hogyan fog alakulni a világ és ezek után Ádám elmondja, hogy ez így nem jó az ember csak rombol és így mi értelme az életnek, minek kezdjenek bele mindenbe és erre az Úr csak ennyit válaszol, hogy küzdj és bízva bízzál -annyira fantasztikus ez a mű, Madách megelőzte a korát és még most is tökéletes tanács Stephnek is, aki kitárja  szívét és megosztja velem mindazt, ami eddig történt vele. Mást nem is tudok mondani, csak megérintem a sebet, amit egy szúróeszköz okozott. Kétlem, hogy most a sajnálatomra vár vagy bármi hasonlóra. Pedig csak ez jut eszembe, az őszinte együttérzés és mondanám neki, hogy nem kell félnie már itt vagyok, de félek, hogy kevés vagyok és nem hinne nekem. Először neki kell megbíznia bennem teljesen, hogy maga érezhesse jelenlétemet ahhoz, hogy tudja minden rendben, már nincs mitől tartania. Vállára hajtom fejem, kezem a seben és ülök mellette szótlanul, majd egyszer csak beüt az alkohol, felemelem karomat és engedve a gravitációnak leejtem az asztalra. -Nézd, nem érzem! Mintha ez nem is az enyém lenne -ismét magasba emelem a karom és újra elengedem -Putty -e hang csúszik ki a számon, amikor asztalt ér a kezem. -Neked is meleged lett? -felhajtom pólóm ujját és láthatóvá válik hófehér bőröm, amit egy kis ideig csendben nézek, majd Steph felé fordulok széles vigyorral arcomon. -Nézd, milyen izmos vagyok -azzal befeszítem karom és bőrömön apró puklivá változik az izomnak nem nevezhető hús, ami a csontos, petyhüdt karomhoz kötődik. -Te milyen szexi vagy -mélyen belenézek Steph szemébe, majd elnevetem magam. -Ugye tudod, hogy én itt vagyok melletted és nem engedem, hogy bárki bántson téged? -mégis csak kibukik belőlem az, amit józanul nem mertem elmondani neki, de úgy látszik az alkohol immáron teljesen úrrá lett rajtam. -Rendeljünk még ilyen skót teát -és megpróbálom felemelni karomat, de ismét lenyűgöz az a tény, hogy teljesen ellazult. Elkezdem csipkedni, hogy megbizonyosodjak arról, hogy valóban hozzám tartozik. Közben egy dal jut eszembe.
-A Juliska, a Juliska otthona Budapest a vére, mint a paprika, s ha elkap nem ereszt. Az éjjel gyorsan lázba hozza dalra, táncra kész. A szeme csillog, mint a gyémánt nincsen benne félsz! Jaj, jaj babám, nem az én hibám, hogy minden férfi mosolyogva kedvesen néz rám! Jaj, jaj babám nem az én hibám, hogy átveszik a férfiak az én energiám –Fred Raymond, Maske in Bleu művéből származik a dal és nem tudom, hogy hogyan juthatott éppen most az eszembe. Viszont sikerül pont olyan hangerővel elénekelnem, hogy mindenki ránk figyeljen. -Zsengem nem Gulikának hívnak, te vagy János -az alkohol miatt kissé összeakad a nyelvem és ezért válik értelmetlenné, nehézzé kimondani ezt a mondatot, amit már így is csak lassan, tagolva tudok elmondani Stephnek. Közben kezemmel végig simítok az arcán. -Mit inni mi? -ezt a három szót is csak szótagolva tudom kimondani, s közben csuklok is egyet.

Kis Laura Grace

-Akkor ez egy megnyugtató információ azok számára, akiknek vaj van a fülük mögött -bár erősen kétlem, hogy engem megdicsérne a bájitaltan tanár, ha elolvasná a könyvben, hogy mit csináltunk Zsannával. Sőt, nagy valószínűséggel akárhogy készülnék, minden bájitaltan vizsgán megbuktatna. Viszont jó hallani, hogy utólag nem adnak büntetést azoknak, akik a könyvben szerepelnek.
-Autót vezetni? Az biztos nagyon izgalmas lehet, gondolom már várod –mosolygok a lányra. Kellemes lehet a hosszú utakon vezetni, gyönyörködni a tájban és átadni magunkat a szabadságérzésnek. Sajnos én még kicsi vagyok ahhoz, hogy megtanuljak vezetni, de talán ez az egyik oka annak, hogy várom nagykorúságomat. Fantasztikus lehet a vezetésélményének átadni magunkat.
Csendben hallgatom élete történetét, amihez nem is nagyon tudok hozzászólni. Minden bizonnyal tudnék még feltenni kérdéseket, de egyszerűen képtelen vagyok rá, annyira szívszaggató ez a téma és bizonyára ő is szomorú miatta még akkor is, ha ilyen hosszú idő telt el azóta. Szerencsére ezután a férfiakra terelődik a beszélgetés és elhangzik egy név, ami nekem nagyon ismerős.
-Várj, a barátod Bontovich Miksa? -hangomban jól hallható a meglepődés. Személyesen még sose találkoztam a sráccal, de hallottam róla pletykákat és ha jól emlékszem, akkor az Edictumban is írtak már róla. A harsogó portrék elmondása alapján a srác nagy nőcsábász, de ha egy ilyen kedves lány a barátnője, akkor a portrék tévedtek vagy szimplán rosszindulatú pletykákat terjesztenek róla. Bár az is lehet, hogy van a kastélyban egy másik Miska nevű fiú is, akiről még nem hallottam.
-Köszönöm, ezt jó tudni! Remélem azért, hogy legközelebb már csak látogatóként kell ide eljönnöm -nem szívesen kerülnék be újra a gyengélkedőre valamilyen sérüléssel. Viszont megnyugtat a tény, hogy itt biztos kezekben lennék. Majd ezután a lány elárulja nekem, hogy milyen témában írna könyvet, én pedig figyelmesen hallgatom őt.
-Néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy egy szó lehet üres, a tetteink mutatják meg igazi értékeinket! Ez egy kiváló ötlet könyvnek, ha egyszer lesz rá időd, akkor mindenképp írd meg -mosolygok a lányra, majd lassan leszállok az ágyról, mert láthatólag már minden sérülésemet eltüntette.
-Igen, ismerem a szobát. Jártam már arra és ott találkoztam Rómeóval -akiről egy elég meglepő titok derült ki. -A főzés kiváló elfoglaltság, ha csak fele annyira megy jól, mint a gyógyítás, már akkor is profi szakács lehetsz -egy újabb mosolyt eresztek meg a lány felé.
-Ha jól látom minden sérülésemet eltüntetted, köszönöm -végig nézek térdeimen és tenyeremen, majd ismét a lányra emelem tekintetemet. -Köszönök szépen mindent! Ha te is áldásodat adod rá, akkor megpróbálok eljutni eredeti célomhoz, a könyvtárba -lehajolok, hogy megigazítsam a nadrágom szárát, amit a gyógyítás érdekében feltűrtem és ha Laura is gyógyultnak titulál, akkor megindulok a kijárat felé.
-Köszönöm a segítséget és a beszélgetést! Remélem élvezni fogod majd a vezetést! Szép napot neked,szia -mosolygok még egyszer utoljára a lányra. Majd kilépek az ajtón és egyenesen a könyvtárba sietek, hogy megkeressem azt a könyvet, amiről a gyengélkedőn beszélgettünk.

Stephen Zimmermann

-Ez egy nagyon szép gondolat volt, amit megosztottál! Viszont szerintem, ha két ember szerelmes, akkor kiegészítik egymást és úgy lesznek teljesek, addig amíg egyedül vagy csak önmagadat ismered, de amint belép valaki az életed egy másik nézőpontot hoz magával. Ha jól választottál, akkor egy másik világot ismerhetsz meg, új gondolatokat, élményeket, ismereteket szerzel. Valaki nélkül teljesnek érzed magad és amikor belép az igazi, akkor rájössz, hogy van, amiről nem is tudtál, hogy vannak ismeretek, amiknek eddig nem voltál birtokosa és rá kell jönnöd, hogy bizony ő hiányzott ahhoz, hogy valóban tökéletes légy -persze ehhez tényleg az igazira van szükség. Sokan csak átvernek minket és elvesznek belőlünk darabkákat, ezért járnak sokan szaggatott lélekkel, de az igazi, az egyetlen, ő értéket közvetít és megosztja lelkét velünk.
-Nagyon sok mindenre képesek vagyunk valakiért -aki fontos számunkra. Még akkor is, ha csak ilyen rövid ideje ismerjük. Rómeó képes volt megölni önmagát Júliáért, mások harcba indultak szerelmükért és volt, aki a saját fülét ajánlotta fel kiszemeltjének. Köztünk legyen szólva, de az utóbbi nem egy követendő példa. Olaszul még megtanulok azért, hogy szép versekkel kápráztathassam el Steph-et, de a fülemet már nem adnám kezébe!
-Nem, meghagyom az írást másoknak. Nagy közönséget úgy se érnék el, önmagamat pedig olvasással szórakoztatom. Saját gondolataimat már nem hiszem, hogy szívesen olvasnám fel magamnak, úgyis hallom őket állandóan. Te miért nem írsz? -annyi szép gondolata van és ahogy használja a szavakat az valami ámulatba ejtő. Anyanyelvi emberek nem beszélik ilyen szépen a nyelvüket, mint Steph a magyart. Pedig, ha jól emlékszem neki tanulnia kellett ezt a roppant bonyolult nyelvtani szabályokra alapozott nyelvet.
A beszélgetés tovább halad, szó esik kapcsolatokról, lépésekről a kiszemeltek irányában és én is mesélek röviden Zsanáról, ami Steph-nél láthatólag elég nagy megdöbbenést vált ki.
-Igen, róla. Nem hiszem, hogy más Zsanna nevű Eridonos is van a kastélyban -most hagyom a srácot gondolataiban és nem teszek fel kérdéseket, inkább saját magamról kezdek el sztorizni, de láthatólag a srácban még mindig ott van az a gondolat, ami Zsanna nevének hallatára befészkelte magát a fejébe. A gondolat, ami eddig csak a kobakban létezett most szavakat ölt magára, hogy Steph elárulja nekem megdöbbenésének okát.
-Hogy mi jár a fejemben vele kapcsolatban? -most kicsit össze kell szednem magam. -Az, hogy a barátom. Egy lány, akit ismerek, akivel jóban vagyok és akivel megéltünk egy izgalmas kalandot, a barátom, a cimbim, a tesóm. Egy lány, aki kedves, jó illatú, szép a mosolya és modellkedik. Egy lány, aki kíváncsi, érdeklődő, nyitott és közvetlen. Egy lány, aki elutasította közeledésemet. Egy lány, aki a randinkra azt mondta, hogy túlzás. Egy lány, aki miatt egy egésznap készültem és rajongónak hívott. Valaki, aki engem egy bolond, megszállott rajongónak nevezett! Valaki, aki elárult és hatba döfött! Valaki, aki szót se érdemel! Valaki, aki nem keres! Valaki, aki egykor a barátom volt -egyre idegesebb állapotba kerülök. -Ő, aki rajongónak hívott és arra se méltat, hogy keressen vagy szóbaálljon velem! Az, akiről nem akarok többé beszélni -ez az utolsó mondat szinte ordítva hagyja el a számat. Nem tudom tetetni, hogy mennyire fáj az a mondat, amit nyugodtan kellett tűrnöm Zsannától. Nem tudom leplezni, hogy mennyire fáj az, hogy a randink óta kerül, hogy szívem szerint ordibálnék, toporzékolnék és sírnék. Nem bírom, ez nagyon fáj! Muszáj mélylevegőt vennem, tízig magamban elszámolni és össze kell szednem magam!
-Azt mondanám Zsanának, hogy ő az én rajongóm és nem én vagyok az övé -most már tényleg összeszedem magam. Ennyi volt, nagy levegő be, majd lassan kifújom.
-Ez cuki -mosolygok Steph-re. -Nem kell mindent szószerint venned! Hallottad már Smetana, „Moldva” című művét? Hallgasd meg, ott bőven van fellángolás, hazaszeretet, keserűség, remény és öröm -még mindig Steph-re mosolygok. Most nem tudnám szavakba önteni, hogy mi is az a fellángolás. Azt nem mondhatom neki, hogy ezt éreztem a vízesésénél, mert lehet, hogy ő teljesen mást érzett akkor ott. Viszont ez a mű, tökéletesen leírja, hogy mi a fellángolás és a szeretet.
-Megtisztelő érzés -kezemet az ő kezére teszem és mélyen szemébe nézek. Kiváltságos érzés valaki számára elsőnek lenni. A meghitt, érzelmes kis beszélgetésünk elindult a szomorúság ösvényén és a téma Steph családjára terelődött. Ő mesélt, én hallgattam, majd a végén a vállára hajtottam fejemet, közben kezem még a kezén pihent. Most nem tudok mit mondani, talán ez a legjobb reakció, hogy empatikus vagyok és támogató.
-Rendben vigyázok rá és magamra is! Te is vigyázz magadra és pihend ki magad -mosolygok a srácra. Még nem érzem azt, hogy eljött az ideje annak, hogy otthon bemutassam a srácot, hisz nemrég ismertem meg, de ha minden jól alakul köztünk, akkor később szívesen meghívom majd hozzánk.
-Az egy tömény ital -teljes sokk. Belekortyoltam egy alkoholos italba, az én ajkaim még sose kóstoltak alkoholt. Egyből ilyen kemény itallal kellett beavatnom szervezetemet. -De Steph, fényes nappal van! Az egyetlen ízesítő, amit kérned kellett volna az csokoládé vagy valami hasonló édesség, nem pedig tömény alkohol -most kissé mérges vagyok a srácra, de a pincérre még jobban. Miért árulnak alkoholos italt napközben? Ezt szabályozni kéne! Viszont nem tudok sokáig ezen rágódni, rövid ismertetőt tartok „Az ember tragédiájáról” Steph-nek, majd érzem, hogy az alkohol elkezdi kifejteni hatását és átveszi testem felett az uralmat. Amíg szórakoztatom magam, addig Steph saját gondolataival van elfoglalva. Csak az izmaim mutogatása és a bók rántja vissza a Földre, ahol a mellette ülő én, éppen belső harcot vív a whiskey-vel. Láthatólag az ital áll nyerésre és előhozza pacsirta énemet, aminek a vendéglő és vendégei láthatólag nem örülnek, ezért a pincérnő távozásra bíztat minket. Nehezen felállok ülőhelyemről, majd lassan támolyogva megcélzom a kijáratot és az ajtóból visszafordulok, hogy megmondjam őszinte véleményemet.
-Nem tezsdedet a ki-a ki-a ki -láthatólag beakadt a lemez és a szó kiejtése annyira megterheli részeg testem, hogy visszahuppanok a padra, ahonnan eddig ültünk. -szolgálás -végül csak sikerül kimondanom a szót. Majd belekapaszkodva az asztal sarkába, felhúzom magam és elhagyom a helyet, de természetesen az ajtófélfába vállal beleütközöm.
Kint megragadom Steph karját, hogy támaszt nyújtson nekem ezekben a nehéz percekben.
-Steph, ma megtanítalak úszni -a lehető leglassabban beszélek és minden egyes szót tagoltan ejtek ki. Majd Steph-et magammal rángatom a tegnapi eső után itt maradt kis pocsolyához, amibe lassan belelépek.
-Így kell úzsni -nézek Steph-re. Majd tekintetem lassan vándorol a cipőmre. -Valami megfogta a lábam, nehéz kiemelni -jobb kezemmel megfogom térdem és elkezdem emelni. Majd elengedem Steph karját és megindulok a füves rész felé, hogy visszatérjek a kastélyba.
-Steph, szerinted ki ivott többet, te vagy én? -beszéd közben lábaim előre mennek, de a fejemet a srác felé fordítom, így nem veszem észre az előttem álló padot, aminek neki ütközöm és végigfekszem rajta. -Én -felemelem a karom, jelezve, hogy sikerült megválaszolnom a saját kérdésemet. Majd ismét Steph felé fordulok.
-Segítesz menni a kastélyba? Álmos vagyok -nyújtom Steph felé bal karom, hogy ha segít felállni innen, akkor részemről mehetünk a hálókörletbe. Csak senki meg ne lásson!

Sadie Sallow

Nagyon rég jártam már erre. Bokros teendőim nem engedik, hogy a szabadidőmet a kastély falain kívül töltsem, hiszen mindig történik valami esemény, ami miatt aktiválnom kell prefektusi oldalamat. Ám, most eljött az ideje, hogy kimozduljak a négy fal közül és korgó hasamra hallgatva utam egyenesen Bogolyfalvára vezet, keresnem kell valami ennivalót! Sok lehetőség közül nem tudok választani, a kávé kevés lenne, a pizzázóból Steph miatt kitiltottak, így eljött az ideje, hogy kipróbáljam a hamburgert. A vendéglátó negyeden keresztül vágva, egyenesen az épülethez sétálok. Senki nincs az étterem előtt, lehet, hogy az időjárás miatt vagy azért, mert mindenki bent ül. Most kicsit antiszociális kedvemben vagyok, ezért lassan közelebb sétálok az étteremhez és benézek az egyik ablakon, ha túl sok a vendég, akkor inkább elengedem ezt a sztorit mára, de szerencsémre sok az üres asztal és kevesen is vannak bent. Mielőtt belépek felkészülök a nagy eseményre, a rendelésre.
-Szia, én egy Bogoly burgert kérek! -ezt az egy mondatot ismételgetem halkan, hogy majd mikor belépek az ajtón és elsétálok a pultig, akkor magabiztosan leadhassam a rendelést. Tudom, elég gáz, hogy egy ilyen okos és jóképű fiúnak előre fel kell készülnie egy könnyed interakcióra, de nem tudok mit tenni. A rendelés leadás sose tartozott az erősségeim közé. Valamiért az a gondolat él bennem, hogy majd a pult másik oldalán álló dolgozónak rosszul mondok valamit és kinevet, ezt nem szeretném, így érthető, hogy miért beszélek magamban.

Wouter Lodewijk Collenwen

Olyan gyorsan telik az idő. Szinte egésznap a hálókörletben vagyok és tanulok, illetve próbálom legyőzni a szokásos téli depressziót, ami ilyenkor rám tör.
Pontosabban csak mostanában, úgy látszik engem is utolért a kamaszkor és hirtelen elkezdtem foglalkozni az élet nagy kérdéseivel. Talán segít a kis kiruccanás, amit már elterveztem korábban, meglátogatom Wout-ot az üzletükben.
Természetesen nem váratlanul megyek, hisz a legelső találkozásunkkor is felajánlotta ezt a lehetőséget, illetve én is jeleztem neki nem rég, hogy majd benézek hozzá, amikor dolgozik. Ez a nap lett a látogatásra kijelölt dátum, ezért most egy kicsit félreteszem a tanulást és megindulok a falu irányába. Természetesen útitársam Ybl, nem maradhatott a szobában. Wout és kiskedvencem elég gyorsan megkedvelték egymást, ezért is jött az ötlet, hogy magammal hozom.
Amíg a kastélyból az üzletig vezető úton végig mentem rengeteg gondolat jutott eszembe, de mind egy témakörre irányult, a közelgő vizsgákra. Nem, nem félek, de azért kicsit izgulok, hogy minden jól sikerüljön. Ebben az évben szinte csak tanultam és nem igazán ápoltam szociális kapcsolatokat senkivel, de a legdurvább az, hogy nem lettek új barátaim, nem ismertem meg elsős diákokat és az igazat bevallva prefektusként se voltam túl aktív a tanévben.
Az üzletet már messziről könnyű felismerni, szerencsére frekventált részen helyezkedik el és sokat segítenek az előtte lévő ketrecek, amiket természetesen jómagam is átnézek. Nem mintha tervben lenne a vásárlás, de azért akadnak itt elég érdekes kinézetűek is. Majd ezután óvatosan belépek a helyiségbe. Talán csak ennek köszönhetem azt, hogy nem fejelem le a tündérmanók lakhelyéül szolgáló kalitkát.  
-Hahó, van itt valaki? -a választ meg se várva a hordókhoz sétálok, ami a fal mentén van, hogy jobban szemügyre vehessem tartalmukat. Addig Ybl a denevéreket és a plafonról lelógó ketrecekbe zárt más madárféle lényeket nézegeti.

Wouter Lodewijk Collenwen

Beköszönésemre válasz is érkezik az üzlet végéből egy ismerős hangtól, de mivel először járok itt, ezért talán elnézhető, hogy rögtön elkezdek nézelődni. Már maga a hordók látványa is lenyűgöz, de tartalmuk még inkább. Futóférgekkel csak a könyvekben és egy-két órán találkoztam, ezért remélhetőleg nem zavarja őket, hogy hosszasan elidőzöm felettük és csodálom ezen apró élőlényeket. Bámészkodásomat Wout kérdései zavarják meg, de ezt egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy újra láthatom a srácot.
-Hogy őszinte legyek a táblát valóban nem láttam, figyelmemet elterelték az üzlet előtt sorakozó ketrecek látványa -mutatok a bejárat irányába. -De általában mindig így köszönök, ha belépek egy üzletbe -volt egy eset, amikor csak besétáltam egy boltba, az eladó pedig éppen mással foglalkozott, ezért amikor észrevett megijedt szegényke, azóta mindig hangosan köszönök, amikor betérek valahová.
Ybl ahogy észreveszi Wout-ot meg is indul irányába, a jelek szerint neki jobban hiányzott a fiú.
-Úgy látszik útitársam most másik búvóhelyet keres -kezembe veszem állatkámat és a fiú felé nyújtom. Ybl már nagyon szeretne Wout vállán pihenni.
-Igen, most először járok itt, úgyhogy kérlek, mutass meg nekünk mindent -Ybl miatt használok többes számot, hiszen őt is lenyűgözik a ritka lények látványa. -Közben mesélj, hogyan telik itt egy napod, mert persze ez is érdekel -mosolygok. Valóban érdekel, hogy milyen lehet itt dolgozni.
-Wout te nőttél vagy én lettem alacsonyabb? -az is lehet, hogy már rég találkoztam vele és hirtelen magasabbnak tűnik nekem. -Mint Dávid és Góliát -mosolygok a fiúra.

Wouter Lodewijk Collenwen

Átadom kedvencemet Woutnak, aki kezeit maga előtt összekulcsolva várja állatkámat. Ybl nem habozik sokat, kaméleonhoz illő mozdulatokkal átvándorol tőlem hozzá és Wout a vállára helyezi. Tudom, hogy Wout vigyázni fog rá, hiszen nagyon ért az állatokhoz.
Nem kell sokáig kérnem a fiút, hogy mutassa meg nekem az üzletet. Már meg is indul a pult felé, én pedig követem őt. Az első látványosság a pénztárgép, ilyen szerkezetet csak könyvekben és képeken láttam, élőben még sose.
-Ez nagyon vagány, még sose láttam ilyet csak képeken! Nem volt nehéz megtanulni kezelni? -Wout felé fordulok kérdésem elhangzása után és csillogó szemekkel tekintek rá. Aranyozott hatású, rengeteg gombbal, fényes karokkal ellátott gép működésének elsajátítása véleményem szerint időbe telhet és engem minden bonyolultabb eszköz lenyűgöz.
Figyelmesen hallgatom Wout meséjét arról, hogy hogyan telik itt egy napja. A beszámoló alapján nem kevés munka az üzlet és az állatok rendben tartása, gondozása.
-Kérném a segítségedet! Azon gondolkozom, hogy kitakarítom Ybl terráriumát és új talajt készítek neki, erre a célra kapható itt valami? Esetleg van olyan, amit tudnál ajánlani vagy maradjon a jól bevált fenyőkéreg? -eddig mindig utána olvastam, hogy mit is ajánl a szakirodalom, de végre van valaki, aki ért az állatok gondozásához, ezért is bátorkodom kikérni a véleményét. Lehet, hogy Wout olyan ötlettel áll elő, amiről én még nem is hallottam.
-Megvagy? -visszakérdezek, mert ez így elég kevés információ. -Hogy telnek a mindennapok? Hogy megy a tanulás? Nincs szerelem a levegőben? -elvégre már harmadikos. Lehet, hogy már talált magának egy lányt, akivel megvan a kölcsönös szimpátia. Hátha ő szerencsésebb ezen a téren, mint én.
-Igen, szerintem magasabb vagy -nem sokat, de biztos, hogy nőtt. -Jól vagyok, köszönöm! Egy kissé beletemetkeztem a tanulásba, ezért sok olyan dolgot hanyagoltam idén, ami korábban fontos volt, de örülök, hogy veled most tudtam találkozni és újra láthatlak -ezek őszinte, kedves mondatok. Valóban boldog vagyok, amiért most itt lehetek és beszélhetek Wout-tal. Lehet, hogy korai, de a barátomnak tekintem, pedig nem indult valami jól a kapcsolatunk, amiről én tehetek.
-Mesélnél nekem a felettünk lakókról? -mutatok a fejünk felett lógó ketrecekre és kalitkákra. Nem erősségem a legendás állatok ismerete, ezért számomra most mindannyian ismeretlennek tűnek.

Wouter Lodewijk Collenwen

-Akkor te elég okos vagy, még nekem is időbe telne megtanulnom. Bár, nekem annyira nincs érzékem az ilyen eszközökhöz -de mindez csak feltételezés. Az is lehet, hogy én is gyorsan megtanulnám kezelni a pénztárgépet, mint minden más területen itt is sokat segíthet a gyakorlás.
Kérdésem végén Wout felkiált. Valami rosszat tettem? Egy könyvben olvastam, hogy a kaméleon számára a legjobb talaj a fenyőkéreg, mert ha leesik, akkor puhára esik és nem okoz sérülést. Ám, ezek szerint mégse olyan jó választás, de nem értem miért. Majd érkezik a magyarázat és csak egy halk „aha” szócska hagyja el ajkaimat. Most már értem, akkor valóban váltanom kell!
-Igen, kérlek! Valami eleséget is tudsz ajánlani? A tücsköket szereti, de nekem már kezd elegem lenni az éjszakai hangversenyükből -kint a réten valóban jó hallgatni a tücskök zenéjét, de egy szobában az éj leple alatt nem túl kellemes élményt nyújtanak a dobozba zárt, eleségek koncertje. Nem is értem, hogy miért zenélnek, amikor mindannyian egy helyen vannak. Remélem Wout ebben is tud segíteni, hogy ne tücsökzene törje meg az éjszaka csendjét.
A hirtelen jött sok kérdésem hangozhat úgy, mintha faggatnám szegényt. Pedig nem szeretnék tolakodó lenni, de mégis érdekel, hogy mi zajlik körülötte. Egyrészt a kíváncsi természetem miatt, másrészről fontos számomra Wout. Figyelmesen végig hallgatom válaszait, majd egy szóra felkapom a fejem.
-Ha már szünet, van valami terved? -bukik ki belőlem a kérdés, de nem sokat hezitálok és folytatom a mondandómat. -Lenne kedved eljönni hozzánk? -még soha nem hívtam el az iskolából a családi birtokunkra senkit és most se értem, hogy miért tettem ezt, de örülnék, ha Wout elfogadná az invitálást. -Persze csak, ha szeretnéd és nincs más terved -próbálom leplezni zavaromat, nem túl sok sikerrel.
-Szerintem már nekem sincs -Steph év eleje óta nem keresett és nem is beszéltünk, félő el is engedett, de megértem. Túl sokáig zárkóztam el az emberek elől. -Jelenleg nem udvarolok senkinek. Általában tanulok, órákra járok. Próbálok minél jobban teljesíteni az órákon, illetve majd a vizsgákon. Semmi érdekeset nem csinálok, tényleg elzárkóztam a külvilágtól és a könyvek között töltöm napjaimat -tudom, hogy ez nem jó dolog és emiatt romlottak meg a szociális kapcsolataim, de valamiért biztonságérzetet adott a tanulás nekem.
-Azok az emberek, akiket tavaly ismertem meg és a barátaimnak hívtam őket, de az én hibám miatt most eltávolodtak tőlem. Legalábbis ezt érzem -kis szomorúság érződik hangomban. Nem szívesen beszélek erről, mert tudom, hogy magamnak köszönhetem. Viszont Wout mosolya most nagyon jól esik. Mind a ketten örülünk egymásnak és jó tudni, hogy ő itt van.
-A baglyokat megismerem -felhúzom szemöldökömet és mosolyra húzom számat. -A denevérekről mesélj nekem! Ennyire közelről még nem találkoztam velük. Tényleg igaz, hogy a bolháik rengeteg vírust és betegséget terjesztenek? Arról is olvastam, hogy egy túrázó csoport egyszer olyan barlangba tévedtek, ahol veszett denevérek voltak és a levegőben terjedő fertőzés miatt megbetegedtek, ez tényleg lehetséges? -pontosan már nem tudom, hogy mi az, ami miatt megbetegedtek, de valami ilyesmiről szólt a cikk. Persze az is lehet, hogy mindez nem igaz, de remélem Wout segít megoldani nekem ezt a rejtélyt.
-Rád bízom magamat, bármit mutathatsz én kíváncsian várom -úgy érzem ma is sok új dolgot tanulok majd.

Wouter Lodewijk Collenwen

Wout arcán megjelenő pír alapján sikerült őt zavarba hoznom. Persze, nem ez volt a szándékom, de azért örülök, hogy jól vette bókomat. Valóban okosnak tartom őt, amiért ilyen könnyen megtanulta kezelni ezt a roppant bonyolultnak tűnő pénztárgépet.
-Igen, ezt észrevettem -Ybl csak arra ugrik rá, ami megmozdul. A halott tücsök mellette évekig lehetne a terráriumban, nem nagyon érdekli, de az élő eleségeknek nincs menekvés. -Általában beleszórom a tálkába és Ybl már el is kezdi a vadászatot, esélyük sincs elbújni. Persze csak annyit adok neki, amennyit megtud enni. A vándorsáska nem bántaná? Hallottam róla, hogy mindent is megrágnak és tartok tőle, hogy a kaméleonomat is megcsipdesnék védekezés közben -nem szeretném, ha Ybl étkezése drámai fordulatokat venne. Nem is tudom, hogy kihez mehetnék, van-e itt egyáltalán állatorvos? -Kiváló, szereti is csak túl zajos -bár ez leginkább csak engem zavar.
A jelek szerint meglepte barátomat a kérdésem. Őszintén szólva engem is, ő lenne az első diák, akit meghívok magunkhoz. Ám, úgy vélem, hogy tetszene neki az az erdő, ami körbe öleli a házunkat.
-Ennek nagyon örülök, persze még egyeztetünk! De hidd el, tetszeni fog! Van egy erdő a házunk mellett, persze ott nem varázslények laknak, mert muglik között élünk, de ettől függetlenül lenyűgöző a táj -jobb karommal megérintem a vállát. Annyira örülök, hogy igent mondott, szívem szerint megölelném, de az mégis olyan furán venné ki magát, ezért inkább így próbálom kifejezni boldogságomat. -Tudom, nem egy Hollandia, de boldoggá tennél, ha megtisztelnél jelenléteddel -széles vigyor terül el arcomon, még szemeim is csillognak.
-Ha mindent összevetünk, annyira nem is fura. Szerintem az azonos lelkek, előbb-utóbb megtalálják egymást és veled úgy érzem, mintha már száz éve barátok lennénk. Lehet, hogy előző életemben is jóban voltunk, melletted nem kell megjátszanom magam és lehetünk őszinték egymással -mosolygok Wout-ra. Elmondható róla, hogy biztonságban érzem magam mellette, nem akar hátbaszúrni, támadni vagy átverni. Egy őszinte, tiszta szívű fiúnak tartom őt.
-Persze, hogy nem árultok fertőzött lényeket! Ez a gondolat fel se merült bennem, csak kíváncsi voltam véleményedre, hogy elképzelhetőnek tartanál-e egy ilyen eset? Kérlek, ne vedd bántásnak, nem annak szántam -eszem ágába se volt feltételezni az üzletről, hogy sérült vagy veszett állatokat árulnának. Szimplán tudatlanságom és kiváncsiságom vetette fel ezt a kérdést. Nem gondoltam volna, hogy Wout magára veszi. Kérésére követem őt és szemügyre veszem azokat a lényeket, amiket mutat nekem.
-Nem, Ybl tartása bőven elég! A tudatlanságom hozott ide, tudod nem jeleskedem olyan jól a varázslények ismeretében, mint te. Viszont érdekelnek és lenyűgöznek, ezért tanulni jöttem. Szeretnék többet tudni róluk -mutatok az imént bemutatott varázslényekre. -Mesélnél nekem róluk? Mit lehet tudni az állatokról? -jön első kérdésem, ami szinte magába foglalja az összes többit.

Wouter Lodewijk Collenwen

-Lehet, hogy furán hangzik, de mindig ott vagyok Ybl terráriumánál addig, amíg meg nem eszi a tücsköket -nem tudom, hogy más kaméleon tartó, hogy van ezzel, de én szeretem nézni, ahogy vadászik az állatom. A kezdetekben még túl sok tücsköt adtam neki és utána nekem kellett elfognom őket, így tanultam meg, hogy mennyi az a mennyiség, amit Ybl megtud enni. –Ha te se vagy biztos benne, akkor inkább kipróbálom a lisztkukacot, hátha azt is megszereti és az biztos nem harapja meg őt -vagyis remélem, hogy a kukacnak nincs rejtett fogakkal ellátott szájnyílása, amivel bántani tudná kedvencemet.
-Nem, a testvéreim Londonban lesznek a nyáron az egyik rokonunknál, csak a szüleim lesznek otthon. Ők is csak munka után, úgyhogy nyugi -próbálom megnyugtatni Wout-ot. Tudom, hogy ő is olyan introvertált, mint én. A szüleimtől nem kell félnie, elég kedves és barátságos emberek.
-Pontosan! -egyet kell értenem, valóban unalmasak a könyvek által leírt varázslények. -Már az is izgalmasabbá tenné az órákat, ha varázslényeket mutatnának nekünk -nem is kell feltétlenül ide jönnünk, már az is bőven elég lenne, ha a tanár hozna be az órákra. Figyelmesen hallgattam Wout előadását az előttünk lévő varázslényekről, majd eszembe jutott egy kérdést, amire talán tudja a választ.
-Mi történik a sérült varázslényekkel? Van a városban állatorvos vagy valamilyen gyógyító, aki meggyógyítja a sérült lényeket? -Ybl miatt ez egy kardinális kérdés. Szerencsére még soha nem fordult elő baleset és törekszem arra, hogy ne is történjen semmi baj, de megnyugtatna a tény, hogy szükség esetén van itt valaki, akihez fordulhatok.
-Persze, hogy kérek! Milyen cukorkátok van? -a legjobb kérdést tettem fel egy édesszájú srácnak. Soha nem mondok nemet egy jó kis cukorkára. Jobban szeretem, mint a csokoládét, bár mind a kettő rontja fogaim állapotát, de annyira ritkán eszem ilyeneket, hogy belefér egy-két csalónap. -A raktár is érdekesen hangzik, de csak akkor nézem meg, ha nem kerülsz bajba miatta -mosolygok Wout-ra. Nem hiányzik, hogy miattam csalódjanak benne. -Mit tároltok a raktárban? -lelkem mélyén mégis érdekel az a helyiség, ahová csak a dolgozók mehetnek be. -Ha már úgyis a pulthoz megyünk, akkor meg is venném a kókuszrostot és a lisztkukacokat -zsebembe nyúlok, hogy összeszámolhassam mennyi költőpénz van nálam. Remélhetőleg elegendő lesz arra, hogy kifizethessem vásárlásomat.

Wouter Lodewijk Collenwen

Megnyugtat a tény, hogy Wout nem néz bolondnak, amiért én a terrárium mellett őrködöm, miközben Ybl eszik. Ezek szerint nem én vagyok az első állattartó, aki ilyet csinál, úgy látszik másnak is fontos a kiskedvence védelme. Nem mellesleg lenyűgöző látvány is egyben, ahogy egy hüllő elejti zsákmányát.
Wout jó ötletnek tartja felvetésemet, ami szerint jöjjön el hozzánk a szünet alatt. Ez egy pozitívum számomra, az elején még ódzkodott a gondolattól is, de most már jó ötlet.
-Már én is voltam ott. Azért nem megyek most, mert ott is van két gyerek, akik a tesóimmal egyidősek és így jól meglesznek négyen, én meg már csak unatkoznék. Én inkább kihasználom ilyenkor, hogy csendes és nyugodt a ház -mosolygok Woutra. Nem is sejti milyen ritka és mennyire gyönyörű pillanat, amikor nincsenek otthon az ikrek. -Ilyenkor tudok nyugodtan olvasni a szobámban vagy kirándulni az erdőben, élvezni a természetet -a legjobb érzés madárdalra ébredni.
Csendben végighallgatom a cukorkák lehetőségeit, majd kérésére jobban szemügyre is veszem a választékot. -Egy mindenízű drazsét kérek szépen! Talán azzal nem lövök mellé -mosolygok Wout-ra és várom az általam kiválasztott édességet.  
Amíg én az édesség elfogyasztásán dolgozom, addig Wout beüti a kasszába a tételeket és én az egész műveletet figyelmesen végignézem. Valóban nagyon profin kezeli az eszközt, ami számomra még mindig túlságosan bonyolultnak tűnik. Pontosan kiszámolok öt galleont, amit leteszek a pultra és megköszönöm, de azt már nem engedem, hogy Wout visszajárót adjon. -Majd tudnál adni valamit, amiben elvihetem a termékeket? -papírzacskó vagy nejlon szinte bármi megfelel a célnak, csak én most nem hoztam semmit magammal és nem szeretnék két termékkel is átsétálni a városon keresztül.
Követem Wout-ot a raktárba, átlépem az ajtót és leesik az állam. Kicsit beljebb sétálok, de amerre a szemem ellát csak dobozokat látok. -Honnan tudjátok, hogy melyik doboz mit tartalmaz? -teszem fel a kérdést. Majd ekkor veszem észre a rajtuk lévő címkéket, „áh, szóval innen tudják”.
-Hogy vannak elrendezve a dobozok? Mármint, ha kell valamit gyorsan keresnetek, akkor, hogy találjátok meg a legkönnyebben? -az az elméletem, hogy kategóriákra van bontva a raktár és van ahol az eszközöket tárolják, egy másik ponton a ketreceket, egy harmadik ponton az eleségeket és így tovább. Persze mindez csak az én elméletem a valóság lehet, hogy teljesen más

Wouter Lodewijk Collenwen

-Két évvel fiatalabbak nálam, Frici és Marci a becsületes nevük, pontosabban a becenevük -válaszolok a kérdésre úgy, mintha csak Bűbájtan vizsgán mesélnék a tanult varázslatokról Kakasi professzornak. Ezt a kérdést már annyiszor megkaptam az emberektől, hogy szinte  automatikusan, gondolkodás nélkül tudok rá válaszolni.
Látszólag sikerült meggyőznöm Wout-ot, hogy jöjjön el hozzánk a szünetben. Sokat segített az a kis információ, miszerint a tesóim nem lesznek otthon, ezért nem lesz olyan nagy a zaj és kevesebb embert kell megismernie. Megértem őt, én se szeretem a nagy nyüzsit és idegenként hirtelen öt embert megismerni nem kis kihívás. Kérdésére mosolyra húzódik szám, ezt vehetem egy igennek, hogy eljön hozzánk.
-Rengeteg! Kisebb könyvtár van otthon, mindenféle könyvvel -remélhetőleg elnyeri majd a tetszését. Nálunk a vendég szent és emiatt fontos, hogy a hozzánk érkező kívülálló személyek jól érezzék magukat otthonunkban, hogy kellemes élményekkel távozzanak tőlünk. Azért, hogy a későbbiekben is szívesen jöjjenek majd el. Ez egy olyan alap érték, amit gyerekkorunkban belénk neveltek. Szüleim mindig is örültek a  vendégeknek, mert nagyon kevesen jönnek el hozzánk és emiatt kirekesztetnek érzik magukat. Nekem persze semmi bajom azzal, hogy évente maximum csak két-három alkalommal jönnek át hozzánk ismeretlenek, de a családom többi tagja nem olyan introvertált, mint én.
A felkínált cukorkák közül sikerült egy pattogatott kukorica ízűt választanom, nem is rossz. Közben természetesen a termékek kifizetése is megtörténik, nem szeretnék fizetés nélkül távozni a kereskedésből és ha most nem adom oda a pénzt, akkor félek, hogy később teljesen kimenne a fejemből.
Majd ezután a raktárba is betekintést nyerhetek Woutnak köszönhetően. Rengeteg termék otthona ez a tágas helyiség és arra is választ kapok, hogy hogyan találják meg a keresett árucikkeket az itt dolgozók. Wout kérésére elkezdem keresni a Futkárlobonc tápot tartalmazó dobozt és próbálok semmit se  leverni, de zöldfülűként úgy érzem magam, mint egy labirintusban. Nézelődök a polcokon lévő dobozok között, hátha valamelyikre rá van írva az, amit keresek. A nagy nézelődés közepette nem veszem észre a lábam mellett lévő dobozt és megbotlom benne. Szerencsére semmit nem verek le és sikerül úgy esnem, hogy parányi testem egy dobozt se lapít ki, de ettől függetlenül nem kellemes érzés a raktár padlóját közelebbről megvizsgálni. Gyorsan felpattanok és leporolom magam, majd felnézek az előttem lévő polcra. -Fu..futás…vagy fukar -próbálom elolvasni a szöveget a doboz oldalán, egyelőre nem sok sikerrel. Soha nem volt erősségem mások varga betűit kitalálnom. -Futkár táp, ez lenne az? -mutatóujjamat a dobozra szegezem és Wout felé fordulok.
-Pontosan miért is kell neked most a táp? Esetleg megszeretnéd etetni őket? Ha igen, akkor láthatom? -teszem fel csillogó szemekkel a kérdést. Még soha nem láttam Futkárloboncokat táplálkozni.

Kakasi Gabriella

Kissé félénken érkezem meg a Bűbájtan terem ajtaja elé, hogy részt vehessek a legelső Patrónusbűbáj kurzuson. Ma egésznap csak ez járt a fejemben, annyira vártam már ezt a napot. Majd kiugrottam bőrömből, amikor Kakasi megírta, hogy ötödik tagként csatlakozhatok a kurzushoz. Most pedig itt állok taláromban az ajtó előtt, kezemben a pálcámat szorongatom és várok az igazgatóhelyettesre, hogy megérkezzen a megbeszélt találkozónkra.

Kakasi Gabriella

Az ajtó kicsapódik és a tanerő beinvitál minket a terembe. Lassú léptekkel sétálok be. Van, akit magam elé engedek, mert nem szeretek elsőként belépni. Majd ezután helyet foglalok az első padban, hogy jól láthassak mindent és nehogy valamiről lemaradjak.
A tanárnő végigsétál köztünk, majd pálcájából egy páva patrónusa tűnik fel, ami egészen elképesztő és kecses mozdulatokkal emeli fel farktollait előttünk. Én is szeretnék egy ennyire tökéletes patrónust megidézni, de remélem, hogy nem páva lesz a patrónusállatom, mert szerintem nem illene hozzám.
A feltett kérdésen töprengek egy kicsit, mert először azt a választ adnám, hogy patrónus, de ezek szerint nem ezt kell mondani. Viszont semmi nem jut eszembe ezen kívül, egyszerűen nem tudom, hogy mi lehet a helyes válasz. Felnézek a tanárnőre, várva tőle a megoldást, majd körbenézek a többieken, hátha valaki tudja, hogy mit kell mondani. Ha jól sejtem nem a páva a helyes megoldás, mert az túl nyilvánvaló lenne.

3 + 1 (relevancia)

Patrónusbűbáj kurzus

Figyelmesen hallgatom a többiek válaszát. Csak most látszódik igazán, hogy mennyivel nagyobb a meglévő tudásuk, mint az enyém, tök jó gondolatok hangzanak el egyetlen kérdésre. Majd a tanárnő egy újabb kérdése felkeltette figyelmemet, egy kis gondolkozás után én is bedobom ötletemet.
-Szerintem a személyiség és a pozitív energia vagy emlék, aminek segítségével megidézzük a patrónust. Véleményem szerint ez a két tényező határozza meg a patrónusunk alakját – mintha a személyiséget a Rellonos srác is említette volna, de annyira fókuszáltam arra, hogy jól fogalmazzam meg azt a gondolatot, ami eszembe jutott, hogy nem is nagyon figyeltem a többiek mondataira. Remélhetőleg helyes választ adtam és várva a további kérdést szemeimet Kakasira szegezem.

Wouter Lodewijk Collenwen

Wout válaszai néha teljesen elbizonytalanítanak, egyszer úgy érzem, hogy örül és szívesen meglátogatna a nyáron, a következő pillanatban pedig azt a benyomást kelti, hogy még a találkozás gondolatától is feláll a szőr a hátán. Nehezebb kiigazodni rajta, mint egy autópályán átkelni. Ezt a „jól hangzik” mondatot például most nem tudom mire vélni. Úgy érti, hogy remek invitáció és köszöni a meghívást vagy zárjuk már le ezt a témát és többé fel se merjem neki hozni?
A jelek szerint Wout nem ilyen reakciót várt, lehet titkon annak drukkolt, hogy kellemetlen ízűt választok és az igazság az, hogy én is azt hittem, hogy mellé fogok nyúlni, de nem így lett. Ritka pillanatok egyike, amikor a szerencse mellém állt. Fortunával már régi ismerősök vagyunk, de sajnos a legrosszabb tulajdonsága, hogy amikor szükségem lenne rá, akkor mindig cserbenhagy. Persze ilyenkor, amikor egy cukorkáról van szó, megjelenik, de vizsgák alatt nem ilyen támogató.
A raktárban be is bizonyosodik, hogy Fortuna nem sokáig időzött mellettem, mert sikerült Wout előtt elesnem, szerencsére semmit nem borítok magamra és még a keresett árucikk is megvan.
-Persze, semmi bajom -már amúgy is hozzászoktam, hogy ilyen közel kerülök a talajhoz. Átadom a dobozt. Majd mosolyra húzódik szám a felkinált lehetőségen.
-Igen, simán! Legalább megtanulom, hogy hogyan is kell etetni futkárokat -ezt se tanuljuk az órán. Pedig biztos nagyon érdekes és látványos, de lehet, hogy csak számomra lenne az. -Pontosan mit is esznek? -teszem fel a kérdést Woutnak, mert a doboz tartalmát nem volt időm jobban szemügyre venni. Majd, ha megkapom a választ, akkor azt nagy érdeklődés közepette meghallgatom és tekintetemmel Ybl-t keresem, aki láthatólag már nincs Wout vállán és az én nyakamban se pihen. Pedig emlékeim szerint velünk volt még amikor bejöttünk. -Ybl merre van? -teszem fel a kérdést és végignézek a mellettünk lévő polcokon, hátha itt van csak elbújt. Ahhoz képest, hogy kis lusta kaméleon elég gyors tud lenni, amikor valami érdekes dolgot vesz észre. Nem mellesleg szeret felmászni mindenre. Gyakran szokott a szobában az én vállamról is átmászni a polcra vagy szekrényre, miközben olvasok. Lehet, hogy most is megtalálta a módját, hogy elbújjon a polcon miközben a tápot kerestük. Szegény Wout mostantól kétszer is meggondolja, hogy bárkinek is megmutassa a raktárat, pedig igazán nem akartam neki fejfájást okozni.