37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ifj. Holló Albert összes RPG hozzászólása (205 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Le
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. január 16. 05:14 Ugrás a poszthoz

Danvers kisasszony

Az ember azért lát ezt-azt a szeme sarkából, főleg, ha ez-az igen színes, mint ahogyan azt a közeledő, majd a közelben helyet foglaló Rue is teszi, nekem pedig ezen mosolyognom kell. Utoljára tizenhat évesen voltam ennyire szerencsétlen és izgatott egyszerre, de úgy tűnik vénségemre, így huszonkét évesen megint előjött a dolog, noha a közeg némiképp változott. Utolsó egyeztetések, minden szép és jó, két puszi, egy ölelés, és Hanni megy is tovább, még hangosan visszaszólva, hogy akkor jövő pénteken találkozunk. Én bólintok, de mosolygó alsó ajkamat beharapva már fordulok is, hogy a lány felé lépjek, és ahogy ő, úgy mellette én is megtámasszam a falat, egészen közel hozzá. - Lehetetlen az arcodról olvasni, de feltételezem, hogy végeztél a könyvvel. Vártam a baglyod. - nyilván, mivel akkor nem ilyen körülmények között találkoztam volna vele, nem egy folyosón, ahol mennek el mellettünk az emberek, felnőttek és diákok egyszerre. De most már így alakult, ebből is képes vagyok kihozni a maximumot. Nem, nem és nem, ki sem akarom hozni, hát mit beszélek? Ez csupán csak csevej. - Hogy tetszett? - erős fiú vagyok, már hozzászoktam a negatív kritikához is, de azért remélem, hogy egy kicsit sikerült tetszést találnia Wendelin életében, az én első számú, imádott történelmi boszorkáméban.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. január 16. 22:08 Ugrás a poszthoz

Danvers kisasszony

Tényleg nem? Nem figyelhettem, mert akkor már láttam Miksán, hogy a következő pillanatban valamit be fog szólni. Nem értem, hogy mi a baja Rue-val, nekem kifejezetten szimpatikus lány, olyan, akivel jól esik az időmet tölteni. Nem csavargatja a haját, nem kuncorászik, hanem egyenes, egyszerű, kellemes. Hát nem pont ilyen az, amire az ember vágyhat? Az ilyen lányokat kerülöm, nehogy egybe beleszeressek. Arra is van már ötletem, ha az anyukám esetleg rákattanna arra, hogy legyen egy unokája tőlem, mielőtt vége lenne a csodás földi karrieremnek, csak Miksa most nincs olyan állapotban, hogy felvessem neki, hogy mi lenne, ha a nő, aki a felesége lesz, hordaná ki a gyerekemet, és ők nevelnék fel, de úgy, hogy az anyukám is unokájaként szerethesse. Szerintem a szerelem ennyit bőven kibír. De persze, ez a legvégső eset. - Pont ez a lényege. Ez nem a racionalitásról szól, hanem az élvezetekről. Wendelin szerelemmel szerette a maglyahalált, később pedig ez is lett a veszte. De így szép meghalni, azért, vagy akiért, akit igazán szeretsz. - Nem, én nem szeretem igazán azt, ami végül elvisz majd, bár lehet, hogy stílusosabb lenne úgy eltávozni, hogy életem szerelmét védem, ha nem éppen ő mártja belém a kést. Igen, mostanság picit feszkós otthon a hangulat.
- Annyira kíváncsi lennék, hogy miért nem kedvelitek egymást. Kivéve, ha szex is volt a dologban. - Ezt a mondatot már a másik félnek is mondtam, hogy azt nem akarom tudni, ha megfektette Rue-t. - Miksával az életünk nyitott...volt, amíg be nem csajozott. De bocsánatos bűn, ha megtartja a lányt. Nagyon hasonlít rám, mintha testvérek lennénk, így tökéletes anyja lesz a gyerekeinknek. - Jelentem ki fesztelenül, mintha ez egy tény lenne, de lehet, hogy erről az apróságról Laurát is tájékoztatnom kellene. Szereti Miksát, aki az életem szerelme, és akinek én is az vagyok, miért is mondana nemet? - Hanni a húgom párjának a húga. Andris a jövőhónap elején meg szeretné kérni a húgom kezét, de fontos neki, hogy a család is jelen legyen, és mivel tudja, hogy ilyenkor el szoktunk utazni Miksával kikapcsolódni, egyeztette a dátumot a tökéletesen titkos, de mégis feltűnően nagy családi vacsorához. Így Hanni hamarosan a kishúgom lesz, úgy, ahogy Miksa húgai is azok lettek. Nem kezdek ki kiskorúakkal.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. január 18. 20:44 Ugrás a poszthoz

Danvers kisasszony és az apám

Szíven üt az, amit mond, főleg a kimértség, és ez az, ami emlékeztet arra, hogy nekem pontosan ezért nem is szabad szeretnem, mert nem tudok maradni, mert nincs annyi időm, hogy egy teljes, közös életet adjak valakinek, pedig szeretnék, vagyis szerettem volna, mert már nem szabad úgy tekintenem erre, mintha most is szeretném. Én inkább arra fókuszálok, hogy a szeretteim boldogok legyenek, hogy mindenki megtalálja a maga útját, és, hogy ameddig csak tudok, jelen legyek én is. Ahogy nézem őt, azon kapom magam, hogy szeretném neki elmondani, hogy mi is történik velem, hogy szeretném, ha azok közé tartozna, akik tudják, hogy mennyire rövid időm van még, azonban, amikor kinyitom a szám, mégsem ezt mondom, hiszen ez teher, amit látok a szüleimen és Miksán is, teher, amit egyiküknek sem kéne cipelni. - Egyetértek, meghalni valóban könnyű, azonban ott van az az opció is, hogy szeretnél kitartani, de nincs lehetőséged, vagy éppen azért ágálsz az ellen, hogy valakit mélyen megszeress, mert tudod, hogy nem tudod megadni, amit megadnál. - az én döntésem pedig innentől fogva logikus és ésszerű. Nincs szerelem, nincs szívfájdalom.
- Brit tudósok szerint nem csak, azonban az agyunk olyan, hogy ha végeztünk a szexre gondolással, akkor van harminc másodpercünk, míg valami másba bele nem látjuk megint a szexet. Az egyik haverom egyszer egy szegélylécbe látta bele, bár ő eléggé be volt tépve akkor. - a lényegen viszont nem változtat, hogy igen, mindenbe képesek vagyunk belelátni. Látom, ahogy megenyhül, még akkor is, ha nem tudom tartani a határokat, azonban a következő pillanatban megint felháborítom, de most nem a jó értelemben, és hirtelen érzem, hogy nem kéne magyarázkodom, mégis megteszem, szinte azonnal, finoman megérintve a könyökét. - Nem, nem, nem, nem én nem. Nem úgy, ahogy hiszed. Nem használok ki senkit, nyílt lapokkal játszom, és csak olyannal megyek el messzebb, aki benne van abban, amit adni tudok. - hozzátenném, hogy ő vele éppen azért, mert nem csak ennyi lenne, nem juthatok el eddig sem, de akkor egészen biztos, hogy felképelne, és azért, ezt mégiscsak elkerülném. Ahogy szívesen elkerültem volna azt is, hogy megszólítanak, mert eddig nem titok, hogy nem hangoztattam, hogy ki is vagyok én, de hát mindenki tudja, hogy ő kicsoda. - Rendben, a mai témát úgyis megvitathatjuk a következő alkalommal is, jó ütemben haladunk. - Végül úgy csinálok, mintha egy idősebb tanár lenne, és sétál is tovább, amikor visszafordul, és tudom, hogy ezzel vége a játéknak. - Felhívom őt, apa, mindenképpen. - hozzátenném, hogy jól vagyok, de tudom, hogy az sok kérdést vetne fel, így csak nézem a távolodó alakját.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. január 19. 08:31 Ugrás a poszthoz

Danvers kisasszony


- Nem, félreértesz, én nem a haláltól félek, csak elkerülni szeretnék olyanokat, amik a halálommal hátramaradnak. - Olvastam egy könyvben nemrég, hogy ez az egyetlen közös bennünk a világ összes élőlényével együtt, hogy egy nap mind meghalunk. Amikor láttam Róza kocsiját elsüllyedni, benne Miksával, aki nem bukkant fel, megtapasztaltam, hogy milyen kiszámíthatatlan is ez az egész. Én, a magam halálával kapcsolatban optimista vagyok, azt mondták, hogy a legidősebb ember, akiről tudnak, hogy ebben a betegségben szenvedett, negyven éves korában halt meg, tehát, én magam is akkor fogok. Aztán Fabiola levelet írt, elmondta, hogy hirtelen kezdett el romlani az állapota, hogy nem hiszi, hogy annyi ideje van, mint tervezte. Pillanatok kérdése volt a leépülés előrehaladása. Én pedig, ha tehetném, már tegnap elmentem volna hozzá, hogy olyan hosszú ideig legyek vele, amíg már csak meg nem un, és el nem zavar. - Bárcsak hasonlítanánk ebben. - Én görcsösen ragaszkodom ahhoz, hogy ne legyen több szenvedő a szükségesnél. Idővel a húgomnak is meg kell majd tudnia, de már csak akkor, amikor nem tikolhatom tovább, de addigra remélem, hogy feleség lesz, és talán édesanya is.
- Nyíltakkal. - Már akkor éreztem, hogy hűvösség vesz körbe minket, amikor az apám megszólított, és most, ahogy Rue-ra nézek, ahogy meghallom a hangját, tudom, hogy én okoztam ezt, bár nem tudom, hogy miért, hiszen nem hazudtam semmiben, de mégis meg kell magyaráznom neki, pedig a magyarázkodást sosem tartottam szerencsésnek. - Eridonos voltam, még most is annak érzem magam. Miksa a legjobb barátom, egy napon, sőt egy percben, egy kórházban születtünk, az anyukáink legjobb barátnők, elválaszthatatlanok vagyunk. Ikrek, két apától és két anyától. Én az alapképzés után egyetemre mentem, és most jöttem vissza, hogy a gyakorlati időmet itt töltsem le. Az apám után neveztek el, Albertnek. Az évnyitón, amikor kivittem Miksát, beszóltál nekem, egészen addig ott ültem én is, a tanári asztalnál, Henrik mellett. - Arról viszont igazán nem tehetek, hogy kitakart a bicepsze, az az ember hatalmas, és nyilván olyan, akit sokkal előbb észrevesz mindenki, Miksával is ez a helyzet.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. január 20. 05:51 Ugrás a poszthoz

Danvers kisasszony

- Ha én így indítottam volna az első évemet, ahogy ők, akkor az apám, aki sosem bántott, de tényleg, egy rossz szóval sem, valószínűleg olyan véresre seggelt volna, hogy egy hónapig nem tudok leülni. - Ez nem túlzás, ez az igazság. Tudom, nem szép azt mondani, hogy régen minden jobb volt, de tény, hogy régen minden jobb volt. A kislányok kislányok voltak, a tisztelet pedig alapvető volt. Az, hogy beszólogatunk egy prefektusnak és egy olyan embernek, aki rengeteget dolgozott azért, hogy a házunk megnyerje a házkupát, nem volt éppen természetes. Mindenki tudta, hogy hol a helye. - Miksa védelmező, nem maga miatt ment neki annak a lánynak, hanem azért mert egy szerettét bántották. Sokszor ő maga sem tudja, hogy milyen erő lakozik benne. - Mondom én ezt úgy, és teljes nyugalommal, hogy egyik pillanatban még az instát bogarásztam a következőben pedig már a falnak nyomja találtam magam, miközben kést szorongatott a kezében. De akkor is tudom, hogy engem nem bántott volna. Nem akart bántani, csak nem tud megbirkózni az érzelmeivel.
- Nem szerettem volna, hogy csak elsétálj. - van valami benne, ami hozzá húz. Nem tudom megmondani, hogy mi, egyszerűen csak nem tudok távol lenni tőle, pedig mindenkinek az lenne a legjobb. Nem tudom megadni azt, amire a lányok vágynak, vagy azt, amire én is vágyok, mert egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy nem én rendelkezem az életem felett, hanem egy kór. Dobogós mágustusabajnok voltam, párbajokat nyertem, versenyekre vittek, akár még a leghatalmasabb mágussá is válhattam volna, majd egyik pillanatról a másikra letaglózó ténnyé vált, hogy haldoklom, hogy az agyam és a varázserőm fokozatosan leépül majd, és bár jól hangzik, hogy van még tizennyolc évem, de ha meg is érem, nem fogok a végén senkit sem felismerni, és úgy halok majd meg, hogy nem tudom, kik vesznek körül, nem kérhetem senkitől, hogy ebben legyen partner. - Mit változtat, hogy tanítok? Engem ismertél meg, van egy foglalkozásom, pénzt keresek, az egyik legszebb szakmát választottam, és örülök, hogy a tudásomat átadhatom. De én, ezzel együtt is én vagyok, Rue.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. január 30. 16:39 Ugrás a poszthoz

Danvers kisasszony

-Nem.- ezt olyan határozottan mondom ki, hogy talán még egy kicsit magamat is meglepem, de talán inkább azzal, hogy nem akarok ilyen keményen ellenszegülni neki. - Nézd, Miksa nem tett volna ilyet saját maga miatt, ebben biztos vagyok, és nálam jobban senki sem ismeri a világon. Magasról tett volna rá, ha neki szólogatnak be, és tudom, hogy azt fel sem vette, viszont ő védelmező, védi a sajátjait, és az a lány hozzá tartozik. - Fene se hitte volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de igen, van egy lány, aki Bontovich Miksához tartozik, és ezt nagyon is tiszteletben kell tartani, ahogy azt is, ahogy ő vigyáz rá. Ez egy teljesen más szituáció volt, mint csak pimaszkodás.
- A kettőnk viszonyának? - kérdezek vissza egy kicsit ráncolva a szemöldökömet, mert nem igazán értem, hogy ez alatt mit is ért. Talán észrevett valami olyat, amiről én azt hittem, hogy teljes nyugalommal és könnyedén tudom leplezni? Miksa még rendben van, hogy látja, de másnál, főleg nála, ezt nem biztos, hogy szeretném. A helyzetem nem éppen rózsás. - Merlinre Rue, dehogy. Laura se magáz engem, pedig őt tanítom is. Neked nem vagyok a tanárod, csak egy ismerős arc. Nagyjából egyidősek vagyunk. Én technikailag még egyetemista vagyok, a gyakorlati időmet töltöm itt. Szeretem, hogy őszinte vagy velem, hogy van véleményed, és nem azt nézed, hogy mi a beosztásom, hanem engem, Albertet, azt az embert, aki fejbevert egy ajtóval, és nem azt, aki bemegy és elmond pár információt a világunkról, vagy azt, akinek az apja gomorgörcsöt okoz a végzős évben. Ne változz meg ezért, mert én ezt pont így szeretem, kérlek. - nézek rá kérlelőn, remélve, hogy valóban eredményt is érek el nála.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. január 31. 08:25 Ugrás a poszthoz

Danvers kisasszony

Kíváncsian nézem őt, fogalmam sincs, hogy ebből mit szeretne kihozni, de amikor megszólal, elmosolyodom. Igen, ahogy eddig is, úgy most is igaz az, hogy én tanár vagyok, ő meg diák. De tanár létemre simán étkezem az Eridon asztalánál és töltök időt a barátaimmal. Főleg kisebbeket tanítok, a diákjaim az utolsó évemben válnak nagykorúvá, egészen odáig tökalsók, szóval nekik ez még csak nem is furcsa.
- Vagyis, legyünk titkos barátok? - teszem fel a kérdést szinte suttogva, bizalmasan közelebb hajolva hozzá. Szórakoztató, hogy ezen aggódik, ő először a környezetemben. Jó, Laurának is volt ilyen furcsa mellékzöngése az elején, bár neki a magázás se ment jól, mert velem ellentétben, ő tudott rólam, én meg azt hittem, hogy a fiatalságom az oka annak, hogy nem tud megbirkózni velem. Aztán persze egy holdfényes éjjelen csak úgy hozzánk lett vágva a tény, ez pedig, így belegondolva, nagyon Miksás volt. - Az öregem határtartó, minisztériumi ember. Egyszer még az anyukámat is Holló asszonynak hívta, mert nem figyelt rá. Legalábbis ő ezzel indokolta, de szerintem meg ez jött a szájára. - talán csak akkor fagyott meg körülöttünk otthon a levegő, mert persze mind ott voltunk, és éreztük, hogy máshol akarunk lenni. Ráadásul Eszter aznap mutatta be Andrist, szóval volt ott káosz. - De rendben van, Danvers kisasszony, ha ön úgy véli, hogy megfelelőbb, találkozzunk eldugott helyeken, titokban. - sajnálom, tudom, hogy ez nem kellene, hogy szórakoztasson, és mégis szórakoztat. - Mikor és hol?
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 6. 20:47 Ugrás a poszthoz

Rue

- Lassan elnevezik rólunk ezt a helyet, sőt, biztos vagyok benne, hogy a párnának olyan formája van már, mint a fenekemnek. - Az elején nem volt annyira kényelmes, most viszont már tényleg olyan, mintha hazajárnék. Sőt, az első alkalommal furcsa volt az is, hogy itt le kell venni a cipőt, mára meg már szinte vadászom a viccesebbnél viccesebb zoknikat. Ezt a mostanit Fab küldte, két vidra van rajta, akik egymás kezéért nyúlnak, de ha jól megnézi az ember, valójában az egymás keze melletti hal a cél. Ha pedig jól teszed a lábaidat, akkor megszerzik a halat, megeszik, és körbeúsznak, megbizseregtetve a lábad.
- Nehéz heted volt? - kérdezem, miközben a díszítésnek kirakott többféle kávébabot szaglásom. Van már olyan, amit kóstoltam, de a múltkor éreztem egy intenzív illatot, és azt akarom most, szinte álmodtam vele, és kell nekem, De olyan, mintha most eltűnt volna, mégis érzem. Így bár figyelek Rue-ra, tekintetem mégis elkalandozik a másik, üres asztal irányába, ahol ügy sejtem, hogy a drágám lakozik. De még adok neki esélyt, hogy itt is felbukkanjon, mielőtt hátravetődnék érte.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 13. 09:25 Ugrás a poszthoz

Rue

- Azt már látom, hogy a legjobbtól tanultál. - nevetem el magam látva, ahogy próbál olyan ártatlannak tűnni, mint amilyen én magam is is szoktam lenni. Nem hibáztam, sőt, én csak egy kiskutya vagyok, aki egy kis buksisimire vágyik. - Nem rossz, de még nem természetes, még érzek benned egy kis sunyi macskaságot. Mondjuk szektás vagy, ne várjak csodát, nem?- ez a kedvencem, bevallom. Ahogy azt mondják, hogy szektás, hogy vannak követői, és vicces, mert egyszer még azt is mondták, hogy Laura is a követője, látták fele kettesben, egyforma, gyanús ruházatot viselve. Na igen. Szerintem is roppant gyanúsan néz ki két eridonos lány prefektus. Alig várom, hogy ez Miksához is eljusson, fel fog robbanni, ha megtudja, hogy olyan csajba zúgott bele, aki Danvers-es.
- Csak azt kérdeztem, hogy nehéz heted volt-e, de megválaszoltad elég rendesen.- óvatosan megsimítom a hátát, ez ösztönös, az anyukám csinálja mindig, ha éppen nem vagyok a legfényesebben. Szerintem muszáj érzékelnie, hogy még fizikailag létezem, és valójában nem is ez a baj, hiszen valószínűleg fizikailag sokkal tovább fogok létezni, mint szellemileg, és attól félek igazán, amire én magam nem is fogok emlékezni néhány órával később. - Mondd el egy gondolatodat. Bármelyiket, ami először az eszedbe jut.- kérem kedvesen, mert lehet, hogy jól is esne neki beszélni valamiről, de csak úgy nem zúdítaná rám.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 16. 19:00 Ugrás a poszthoz

Rue

- Ki kell, hogy kérjem magamnak ezt a vádat, Danvers kisasszony. - válaszolom évődve a visszavágására, és nem is kívánok tágítani abban, hogy én nem hibáztam, ő reagálja némiképp túl. - Minden állításom valós volt, amit foglalkozásom kitudódása előtt önnel közöltem. - arra, hogy miért nem jött elő a tanárság, nem tudok válaszolni. A mai napig megesik, hogy a ház asztalánál eszem, mert Miksával ebédelek, vagy az, hogy bent vagyok a klubhelyiségben. magamhoz veszek néhány gumicukrot, és egyesével feldobva őket, a számmal kapom el mindegyiket. Nem, sosem tervezek felnőni.
- Szóval felnőtt gondok. - Bólintok megértően, mintha én olyan nagyon bölcs, öreg ember lennék, de tudná, hogy ilyenkor mit kell tenni. - Az apám ebben nagyon jó, ő olyat is meglát az emberekben, amiket ők maguk sem látnak. Én sajnos anyukámra hasonlítok, a húgom viszont rá, de a kedvedért megpróbálok valami okosat mondani. - Ami nagy dolog, hiszen én tényleg nem vagyok olyan bölcs, mint amilyennek mások hisznek. Jó, a barátaim párkapcsolataiba imádok beleszólni, de ez aligha tesz engem okossá.- Oké, hunyd be a szemed. Nyugi, apa is ezt csinálta velem a pályaválasztásnál. Ha úgy kényelmesebb el is fekhetsz. A lényeg, hogy nyugodt testhelyzetben legyél. Helyezd magad minden és mindenki elé. Képzelj el egy lecsupaszított teret. Ahol te állsz egyedül. - Tudom, hogy ez vadul hangzik, de nekem bevált, szeretem a munkám, és ha csak egy embernek tudok segíteni, főleg, ha Rue az, akkor már megéri az egész.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 25. 19:30 Ugrás a poszthoz

Rue

- Szóval a minisztérium jár a fejedben. - mosolyodom el félszegen, és a szempilláim alól pillantok fel rá. Ez az az arc, amikor az anyukám pontosan tudta, hogy történt valami, amiről nem is akar tudni, de mivel ő az anyukám, muszáj neki. Nem volt sok bűnöm az életben, csak apróságok, mint a focilabdával betört közösségi házi ablak, aminél persze megkérte, hogy ne arra rugdossam a labdát, meg a templomi persely kifosztása, mert fagyit szerettünk volna enni Miksával, de, mire hozzájuk elsétáltunk volna, elment volna a fagyiskocsi. Nem kockáztathattunk. Aztán persze kiszámoltuk, hogy a családi csomag jobban megéri, de nem bukhattunk le vele, eztért tizenkét pálcikás jégkrémet nyomunk magunkba. Torokgyulladás, hascsikarás, volt ott minden, és nem mondhatom azt, hogy Miksa volt többször az értelmi szerző, csak én tudtam ártatlanabbul nézni, de egyformán megbüntettek minket mindenért. - Vacsorázz velem ma este, és kiderítjük, hogy mi a helyzet veled. Megígértem anyának, hogy ma hazamegyek. Apa biztos tud valamit, mert ő is benne van a bizottságba, és biztos, hogy mond neked valamit, hiszen a barátom vagy. - apa nagyon szeret hivatalos és kerettartó lenni, de otthon sokkal lazább, nyitottabb, sokat mesél, és szerintem, ha egy lányt viszek haza, akkor a csillagokat is lehozzák neki, főleg az első alkalommal, és így elég jó esélye lesz megtudni, hogy mi a helyzet vele. - Megmutatom a szobámat is, Danvers, kihagyhatatlan lehetőség, hogy életre szóló zsarolóanyagot gyűjthess rólam.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 25. 20:43 Ugrás a poszthoz

Rue

- Ez nem kihasználás Rue, hiszen csak vacsorázni megyünk. Nem mondunk semmi olyat, hogy minisztérium, gyakornokság, legalábbis nem célzatosan. Bízz bennem, kiváló szakértője vagyok az idősebbik Holló Albertnek. - tudom, hogy nem őt kell erről megkérdezni, hanem anyunak kell azt mondani, hogy Rue nagyon okos és tehetséges, és nem mellesleg még gyakornoki babérokra is tör. - Csak egy vacsora, és egy kis kiugrás Bogolyfalváról. Ígérem, hogy az ottani kocsma közelébe se megyünk. - a kezemet a szívemre téve esküszöm, hogy nem okozok neki semmiféle traumát. - Már persze, ha Zalánnak nem probléma. Titkolni semmiképpen sem szeretném előle, az félreérthető lenne. - én meg aztán semmi féle módon sem szeretnék zűrt. Hallottam a kettősükről, és bár volt egy furcsa kis nem tetszés bennem, tekintve, hogy én nem köteleződhetek el, nem is ítélkezhetek más boldogsága felett.
- Sárától? Amilyen hangulatban mostanában van, egészen biztos. - egy pillanatra megállok a mozdulatban, de végül beveszem a gumicukrot a számba, és azzal együtt teszem fel a kérdést - Mi a bajotok egymással? Erre sosem kapok választ, de úgy szeretném tudni.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 25. 22:08 Ugrás a poszthoz

Rue

- Attól még, hogy nem beszélünk, én ebben a családban nőttem fel, tudom, hogyan kell beszélni velük arról, amiről nem beszélünk. - ennyi előnye már had származzon abból, hogy hetente néhány alkalommal elvisel engem. Tudom, hogy sokszor nem nagy öröm, hogy van olyan, amikor olyan, mintha nem figyelnék, holott csak azért kérdezek meg valamit megint, mert elfelejtettem, és előtte mégsem mondom ki azt, hogy nem emlékszem. Veszélyes játék ez, hogy ennyire sokszor vagyok vele, tudom, de kell nekem, akarom ezeket az alkalmakat, a beszélgetéseinket. - Én ezt nem mondtam. Csak meghívtalak vacsorára. - miket nem feltételez rólam ez a nő? Mondjuk nem alaptalanul, Miksa az életem szerelme, és tudom, hogy ez mindent elmond rólam.
- Nos, um, beszélnek rólatok. Hallottam, hogy volt nyilvános incidensetek. A portrék pletykálnak, és azt mondták, nem illik olyan után futni, aki foglalt. - pedig sosem tettem semmi olyat, ami félreérthető lenne, sőt, amióta tudja, hogy tanár vagyok, ösztönösen kicsit nagyobb távolságot is hagyok kettőnk között, mert érzem, hogy ez feszélyezi azért. - Mert mind a ketten fontosak vagytok nekem, szeretek a társaságotokban lenni, és egyikőtöket sem áldoznám fel a másikért. Az évnyitón történt dolog egyedi, ismerem, tudom a hibáit, tudom, hogy milyen ember, csak néha fárasztó odafigyelni arra, hogy ne beszéljek egyikőtöknek se a másikról, mert nem akarom hallani, ahogy negatívak vagytok egymás iránt. - Miksa nem fog lejjebb adni, ezt tudom, ismerem őt, Rue diplomatikus, de akkor is érzem, hogy ez kölcsönös. Magam elé húzom az itallapot, de csak sóhajtok. - Cseresznyevirág, valójában az ízlett itt a legjobban.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 26. 09:02 Ugrás a poszthoz

Rue

- Tudod bosszantó vagy. Egy bűvész sem adja ki a titkát, különben rájönnek a trükkre, és onnantól fabatkát sem ér az egész. Ha most elmondom neked, hogy miként működik az apám, az elég nagy előnyhöz juttatna. - nem hiszem el, hogy ennyire nem bízik bennem. Egyáltalán nem lenne előnyszagú a dolog, és nem jutna be protekcióval, pusztán csak egy vacsorán lenne ott a családommal. Ez egyedül nekem kell, hogy félelmetes legyen, főleg, ha a tett Miksa fülébe jut, akkor életem végéig hallgathatom, és Fanni túl pozitívan látja az életem hosszát. Meglepően hosszan.
- Ne haragudj, csak olyan határozottan állították, hogy te meg ő...tudod. Valójában Laurát is megkérdeztem róla, de ő sem tudott sem megerősíteni, sem cáfolni, bár mintha inkább a nem felé húzott volna, de nem akartam kihasználni, meg a hátad mögött informálódni. - még ha határozottan ki is jelentettem, hogy én sosem lépnék át egy határt Rue-nál, mert ő aztán olyan, akibe én nagyon bele tudnék szerelmesedni, azért egy kis részem vidám örömtáncot jár, hogy nincs kapcsolata Zalánnal. Mással még lehet persze, de másról nem pletykálnak. Talán ez, és az, ahogy kijelenti, hogy én sem futok utána riasztja el a többi, nálam bátrabb vállalkozót is. - Nem, én terápiás üléseket folytatok veled hetente kétszer, amiért otthon az uram átmegy hisztis, féltékeny kétméteres nőbe. - nem, Miksával ez a történet tényleg nem könnyű, és bármennyire is utálnám érte, de ha választásra kényszerítene, őt választanám, a hűségem az irányába megkérdőjelezhetetlen. De nem szeretnék választani, így inkább próbálok a cérnaszálon egyensúlyozni. - Igaz, az első lélegzetvételemtől, valószínűleg az utolsóig. - bár így, hogy nője van, annyira nem lelkesedem az ötletért, hogy amikor én meghalok, ő is meghaljon. Akkor már arra is kicsi lesz az esély, hogy egyáltalán egy beszélgetésünk alkalmával tíznél kevesebbszer kérdezem majd meg, hogy ő kicsoda. A választására elmosolyodom, és intek a pincérlánynak, hogy rendelnénk. - Azt hiszem, fel kéne fedeznünk új helyeket.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 26. 14:10 Ugrás a poszthoz

Rue

- Akkor ezt igennek veszem. Lássuk csak, a hatos vonattal kellene mennünk. Semmi kiöltözés, semmi extra, jó? Csak légy annyira csinos, mint mindig. - mondani könnyű, tudom, de akkor is szeretném, ha ő sem helyezné saját magát nyomás alá. Közben a kezembe veszem a telefont, és a messenger csoportunkba már be is küldöm a tényt, hogy ma este magammal vinnék egy lányt vacsora, egy barátot, akibe ne lássanak bele többet. Egyetlen percen belül három pittyenés jelzi, hogy három válasz érkezett, én viszont nem szólok semmit, csak felemelem a mutatóujjam, hogy várjon egy pillanatot, és meg is van a negyedik, amire féloldalasan elmosolyodom, és megemelve a telefont, a kijelzőjét Rue felé tartom. Anyukám a Zootropiás tigrises "aww"-t küldte, a húgom egy Vanellope-t, Andris pedig a hozzá passzoló Ralph-ot. Ők azok, akik megdolgoztak a válasszal, míg apám, az utolsó nyilván, egy like jelet reagált. - A világ egyik legidegesítőbb reakciója, azért tart neki eddig, mert átállítottam, és ilyenkor keresnie kell, de nem ám a szivecskéset küldené. Szóval erre készülj. Mindenki tudja, hogy jönni fogsz. Innen nincs visszaút, Danvers. - kacsintok rá pimaszul, majd nagy komolyan a szívemre teszem a kezem. - Ígérem, hogy legalább hetven százalékban tiszta játékot fogunk játszani.
Elnevetem magam arra, hogy hiteles forrásból kell tájékozódni, és megvárom a válaszommal a teát, na nem erre, hanem az új helyszínre. - Hallottam hírét, és remélem, hogy ha beteszem a lábam, ott lesz Winter, bírom a zenéjüket, és remélem, hogy aláírja a bal cicimet. - biztosíthatnám magamnak, hogy megverjenek, mert szerintem, ha ezzel állnék elő egy kocsmában, pillanatok múlva már sok férfi alatt találnám magam, és ennek nem örülnék, főleg mivel Miksa még csak érti, hogy ne a fejemet üsse, na de más? Inkább csak biztonságos helyen viccelődök, és innentől hagyom, hogy Rue emésszen, és felkészüljön arra, ami ma este rá vár, és inkább könnyed témákat ecsetelek.


Love
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 26. 20:48 Ugrás a poszthoz

Rue - Nemeske, Holló otthon
Anya, Eszter, Andris

Nem sokkal nyolc után, teljesen sima mágikus vonatutat meg egy átszállást a mugli vasútra követően le is szálltunk a nemeskei vasútállomáson, ahol ott várt ránk Andris, a kocsinak támaszkodva, nyugodtan dohányozva, és csak akkor elmosolyodva, amikor már egészen közel érünk hozzá. - Azt hittem, hogy már leszoktál. Rue, ő a leendő sógorom, Andris, akiről már hallottál, Andris, ő az egyik barátom, Rue. - Tekintve, hogy Andris majdnem két méter, viccesen néz ki, ahogy lehajol, hogy két puszival köszöntse Rue-t, ahogy az teljesen természetes nálunk, de már szóltam előre, hogy Andris jellemzően keveset beszél, viszont nagyon jó tanító lesz, ha végez az egyetemen. A Ford Mondeoval gyorsan átérünk a házhoz, aminek az ajtaja abban a pillanatban kivágódik, ahogy befordulunk a feljáróra, és az anyukám és a húgom már meg is jelennek. - Mondtad nekik, hogy csak barátok vagytok?  - elhúzom a számat a kérdésre, mert ő is benne van abba a beszélgetésbe, amibe ezek a nőszemélyek is. Elneveti magát az arcomat látva, aztán kiszállva elindul feléjük, mintha őt várnák ekkora elánnal, még meg is hajol előttük. - Kedves emberek, ígérem. - bár most azért egy kicsit bizalmatlan vagyok a történettel kapcsolatban, de azért kiszállok, és kinyitva az ajtót, kisegítem Rue-t is, hogy aztán együtt induljunk az ajtó felé. Én tényleg nem estem túlzásba, sötét nadrágot, fehér inget, és hozzá egy kék pulóvert húztam, minden helyzetre megfelelő. - Hölgyeim, a mai vacsora áldozata, Autumn Rue Danvers, és a nők, akik alapból tök normálisan tudnak viselkedni, Holló-Majsai Emma és Holló Eszter. - éppen csak a bemutatásig jutok, az anyám máris magához öleli, és gyorsan beterel minket. - Hirtelen lett ilyen hideg meg hó, nehogy megfázzatok. Az apád már elindult, de ismered, pedig egy órával korábbant hazudtam neki, de már rájött erre a trükkre, gyertek be gyerekek. Jól utaztatok?
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 1. 07:54 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

Ha elmondom neki, hogy milyenek, nem jön el, így is csak egy hajszálon múlt, és nem kockáztathattam, így aztán, bár nem szép ezt mondani, de bedobtam őt az oroszlánok közé, viszont engem is ugyanúgy megölelgetnek, sőt, az anyám fél rúzskészlete landol az arcomon, amit utána tudom, hogy egy évezred lesz levakarni. - Igen, anyának ez a szeretetnyelve, és hát ő nevelt minket. Képzeld el a jelenetet, ahogy Miksa kiegyenesedik egy öt perces ölelgetést követően, és ropog az egész teste. - de hősiesen és szó nélkül tűri, anya beleszoktatta abba, hogy itt az ölelésnek van egyfajta rituáléja.
- Add csak ide, máris felakasztom. vendégpapucsok vannak, választható színnel és mintával. Nyugi, semmi normális. - ahogy lesegítem a kabátját, nem tudok nem megállni egy pillanatra, és végignézni rajta, a zavart mosolyom, ami a hangos, tapogatós családom miatt van, most határozottan másabbá válik, én is érzem, és nagyon örülök neki, hogy az anyám rúzsára foghatom az arcom elszíneződését. - Nagyon csinos vagy, Rue, jobb lesz, ha megszabadulok ettől a pulóvertől én is. - milyen meleg lett itt hirtelen, nem? De. Gyorsan le is veszem, kicsit beletúrok a hajamba, nem mintha segítene rajta, és átnyújtok neki egy pár puha, felhős papucsot, de hogy ne érezze magát furcsán, én is belebújok a magam sárkányosába, mielőtt a nappali felé terelem, amerre a többiek is mentek, nyugtatón végigsimítva a karján a második felvonás előtt.
- Én csak azt mondom, hogy nem rossz visszanyúlni korábbi elemekhez, amik már sikert arattak, egy jól bevált fellépő még mindig sokkal jobb, mint kockáztatni. - Úgy néz ki, hogy az érkezésünkkel egy eszmecserét szakítottunk félbe, de szerencsére a mi családunk olyan, hogy mindenféle gát nélkül folytatja azt. Rue-t az egyik üresen álló kanapéhoz kísérem, míg végül döntés születik a szeptemberben esedékes szüreti bál tematikájáról, amit egy leendő tanár, egy pszichológus hallgató, és a szakma nagy öregje, az évtizedek óta a közművelődésért dolgozó anyám határoz meg, aztán hirtelen minden szem ránk szegeződik, és nem tudom, hogy melyikünkkel fogják kezdeni. - Vasárnap?- áh igen, tehát velem. - Természtesen, ha már hazajöttem, miért is ne. Újévkor gyakoroltam is. - jó, majdnem, de nem, és tudom, hogy mind látták, amit Miksával műveltünk az előkészítő tetején. Anyától egy jó hosszú üzenetet is kaptam, olyan tipik anya mondatokkal, hogy “engem te ne égessél édes kisfiam”, meg “ha kitöröd a nyakad, még jól meg is verlek”. Rue felé fordulva aztán magyarázatot adok a vasárnappal kapcsolatban. - Egy időben papnak készültem, de a lányok nyertek, viszont, ha itthon vagyok, egy-egy misén még szoktam énekelni. - a lányoknál anyából feltör egy hálisten is, ami megmosolyogtat, de nem szólok semmit, mert abból vita lenne kettőnk között, és öt jelenlévőből három nem értené, hogy miért. Eszter sem tudja, és így Andris sem, hogy mi a helyzet velem. - Rue, szívem, azt már tudom, hogy te a minisztérium felé orientálódsz, azon belül melyik terület vonz, mit csinálnál szívesen? - anya természtes hangon, elképesztő nyugalmat árasztva kérdezi, mintha ösztönből tudná, és nem mondom hogy nincs így. Nyilván ő az én fegyverem ebben a meg nem nevezett háborúban.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 9. 21:29 Ugrás a poszthoz

Nadia
Kinézetem

Sokáig nem értettem, hogy én mégis mit keresek itt, főleg úgy nem, hogy az anyám utálja, ha felügyelekt nélkül utazom, és ide Miksa nem jöhetett velem. Nem engedték, hát hihetetlen, pedig élettársak vagyunk, az első leheletünktől az utolsóig összetartozunk. Az apám viszont egyszerűen hasznot húzott belőlem, mert valójában neki kellene itt lennie, de nem akart jönni, és nekem is csak annyit tudott mondani, hogy egy csinos pofi sok mindenre képes. Hihetetlen, hogy a csodás adottságaimat, melyeket csajozásra használtam eddig, most mint felelősségteljes felnőtt kell kamatoztatnom. Huszonkét éves vagyok, az ég szerelmére! Nekem most nem itt kellene lennem, de még Miksa is csak röhögött, és azt mondta, hogy kellett egy szépfiú, akivel el lehet adni az iskolát, hogy valójában ez is ribanckodás, csak a végén nem lesz élvezet. Köszönöm szépen az együttérzést, remélem azóta is érzi, hogy emlegetem. Mert, hogy két napja jöttünk el innen, és a két napban amúgy nem nagyon történt semmi, most is csak annyi, hogy az iskolától az indulóállomásra igyekvő vonaton ülünk, hogy bemutassák, milyen is lenne a diákok útja.
- Kényelmes. Jól érzed magad? Nincs szükséged semmire? - a terhesség ténye csak nemrég derült ki nekem, és mivel a húgom és köztem nincs olyan sok, illetve, mivel neki még nincs gyereke, meg Miksáéknál se senkinek, nem tudom, hogy a terhes nőknek milyen igényük lehet. Ahogy a kérdést felteszem, úgy kezd e a vonat vadul fékezni, csikorogni és rázkódni, én pedig az ülésbe kapaszkodom, mintha az segítene, arra koncentrálva, hogy ha Nadia le akarna esni az ülésről, elkapjam. - Mi a fene ez?!
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 10. 21:22 Ugrás a poszthoz

Nadia

Legalább az ösztöneim nem csapnak be, és könnyű szerrel elkapom, mielőtt a földön landolna, hát azért csak megérte az anyám mellett azt a sok évet lehúznom, mint R1-es gyerekmunkás. Igen, ha az anyád kultúros, akkor nincs kifogás fiam, zenélsz, népdalokat énekelsz, szavalsz, táncolsz. És persze minden olyan embernek, mint én, van egy olyan barátja, mint Miksa, aki kiröhögi támogatása jeléül. Szerintem minden tevékenységre egyszer próbálták rávenni, és minden helyen bebizonyította, hogy jobb, ha nincs ott. Nem tartottam sokáig magamnál, visszaültettem az ülésre, ami nem biztos, hogy a legjobb döntés volt, mert a következő pillanatban a helyzet fokozódott. Mondjuk nem értem hogyan, de az is igaz, hogy eddig még nem is éltem át ilyesmit, szóval számomra egyetlen fontos momentum volt, hogy a fejemet védjem. Ez pszichés, mert bár az agyam le fog épülni, mégis van bennem egy olyan ösztön, hogy bárhol sérülhetek, csak a fejemen nem. Furcsa, tudom, de valójában ez amolyan megküzdés a megoldhatatlannal.
- Igen, és te? - Mivel eléggé sötét lett a kocsiban, az érzékszerveim elkezdtek alkalmazkodni, a hallásom fokozatosan jobb lett, a szemem is lassan hozzászokott a sötéthez. Hallottam, ahogy mások fájdalmasan felnyögnek, vagy éppen segítségért fohászkodnak. A pálcám után nyúlva, fényt gyújtottam, hogy legalább valamennyire lássak. Mivel anno a tusán is volt hasonló helyzet, a testem ösztönösen reagált, így sérülésem nem igazán keletkezett, inkább a nyomás volt rám rossz hatással. - Beszélnem kell Miksával. - Ez volt az első és egyetlen gondolatom, de hiába nyúltam a zsebemhez, a telefonomat nem találtam ott. Hát persze, mellettem volt, és valószínűleg az ütközés során elrepült valamerre. - Segítenünk kell a többieken. Mennyire értesz a gyógyításhoz?
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 11. 10:11 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

Meg se merek szólalni azzal kapcsolatban, hogy hallania kell egyszer, mert pontosan tudom, hogy nem egyszer fogja hallani, hanem most, és valójában csak az a kérdés, hogy Sztí-e a gyorsabb vagy az anyám. Előbbi nyer, és büszkén nyújtja át a telefonját Rue-nak, amin az újévi, nem kicsit részeg, ám csodás produkciónk látható Miksával, amint a Csepereg az esőt énekeljük, majd átváltunk az Úristenre. - Ez egy hagyomány, hogy a fiúk újévkor felmásznak a templom tetejére és bibliai énekeket énekelnek. Bogolyfalván nincs templom és Miksa nem szándékozott pap lenni, vagy a kórusban énekelni. - pedig az hallatszik, hogy részegen is nagyon jó hangja van, szóval papként és lepattintotta volna a fehérneműt az asszonyokról, de jó ez így, hogy végül más irányba mentünk el.
Ezt követően anya a minisztériumra tereli a szót, én pedig Rue-t figyelem, hogy melyik lesz az a pillanat, amikor felszínre tör az, aki a zavarban lévő lány alatt lakik, és elmosolyodom, ahogy ez egy pillanat alatt bekövetkezik. A tekintetem az anyámra siklik, aki érdeklődve hallgatja, még egy kicsit előre is dől, és elneveti magát picit, amikor a saját mondataik jönnek vissza. Ahogy egyikről a másikra nézek, látom, ahogy az aktatáska végigsuhan a nappalin, ami azt jelzi, hogy apa megérkezett, de rajtam kívül csak Andris realizálja az eseményt, ahogy elnézem, és ő is inkább azt várja, hogy milyen reflektálás lesz itt. A tekintetem visszavándorol Ruera, és biccentek egy kicsit, hogy teljesen rendben van, ahogy kifejti a véleményét.
- Ne is mondd, ódivatú és szürke hely a minisztérium, és aki a muszájnál több időt tölt bent jelenleg, az szintén szürkévé válik. Alberttel anno megegyeztünk, hogy csak a munkakörének egy bizonyos százalékát tölti bent, és jórészt inkább az előkészítőkben, a tanodában és az egyetemen van, különben elhagyom a kertészért, és volt időszak, amikor csak az mentette meg, hogy nincs kertészünk. - Anyának egy ponton megrebegnek a pillái, tudom, hogy máshol jár fejben, és azt is, hogy ez nekem, reményeim szerint jó, mert pont azt csinálja, amit kértem, hogy csináljon, ő pedig boldogan eleget is tesz ennek. - Köszönöm, látjátok, olykor megéri kockáztatni. Szervusz drágám. - Pillant fel az apámra, olyan szerelemmel, mint mindig, hogy mégis hogyan csinálják, arról fogalmam sincs. - Apa. - biccentek felé én is, amit két másik követ, ugyanis Andris már gyerekkorunk óta, amióta Esztivel jár, így hívja őket, teljesen egyértelmű volt, hogy a húgom férje lesz. Fekelve a kezemet nyújtom, hogy segítsek felállni Rue-nak, de az anyám csak leint. - Menj csak a többiekkel, ha jó látom, ebből a csodás felsőből kijött egy szál, gyorsan megigazítjuk, észre se fogjátok venni. - egy pillanatig sem ellenkezek, pedig talán kellene, de helyette inkább Andrisék után én is elhagyom a terepet, látva, hogy anyám megemelkedik, és Rue felé lép. - Ne aggódj kis drágám, legilimentor vagyok, erősebb, mint azt bárki feltételezné. A férjem sokáig próbálkozott okklumenciával, de előttem nyitott könyv. Ahogy belépett és a hangodat hallotta, a ma kiküldött levélre gondolt, amiben a sikeres pályázatról tájékoztatnak. Azokat, akik mindenesnek vettek fel, már kiértesítették, téged azonban egy most alakuló részlegbe osztottak, az ő javaslatára, rajta múlik, hogy a frissen végzett diákok, akik a minisztériumba szeretnének bekerülni, milyen pozíciót kapnak. - előre nyúlva megsimítja Rue haját, és halványan elmosolyodik, tényleg olyan, mint egy jóságos tündérkeresztanya, az ember nem is feltételezné, hogy milyen fájdalom lakik benne egy ideje már. - Mesélni fog erről, hamarosan. Csak Albert miatt aggódik, hogy ne legyen rád befolyással semmilyen szinten, de megnyugtattam, hogy a státuszotok baráti. Bekerültél, önmagad miatt kicsim, légy nagyon büszke magadra, megérdemled. És most menjünk vacsorázni, mielőtt még túl hosszú lesz ez a száljavítás. - nyújtja felé a kezét, hogy karoljon bele, és az étkező felé tereli, ha elfogadja.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 11. 21:54 Ugrás a poszthoz

Életem szerelme, meg a tömeg

- Nekem tetszik ez a terv, de ha az apám kitagad, köteles vagy a nevedre venni. - azok a csúnya magyar törvények másként úgysem engedik, hogy az igaz és őszinte, sírig tartó szerelmünket prezentáljuk. - Óóó baszki, hány pontot is gyűjtöttél idén? Mert ahogy nézem, az összeset elvesztik éppen. - ami mondjuk tényleg gáz, mert velük ellentétben Miksa egy csomót dolgozott azokért a pontokért, amiket most kidobnak az ablakon. Hogy nem bírtak ki még pár hetet, nem hiszem el.
- Hihetetlen, hogy ezt mondom, de eljött az ideje annak, hogy elkezdjem mondani, hogy bezzeg a mi időnkben. Legalább a harmadikat megvártuk, mielőtt beírtuk a nevünket a Bagolykő történelmébe. Szép napot kollegina, az édesapám kérte, hogy adjam át, holnap meglátogatná a korábban megbeszélt ajándékkal. Elég titokzatos volt. - úgy sejtem, hogy az a drága brandy lesz a titok nyitja, de hát ezt majd ők rendezik, én inkább csak szájelhúzva végigpillantok a csődületen, és folytatom az utamat Miksával, milyen kiábrándító. - Szóval, én benne vagyok, csak hozzájuk ne legyen közöd megint, inkább Laurát tartsd távol az évnyitótól. - Fordulok be vele a sarkon, hogy magunk mögött hagyjuk ezt az egészet.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 12. 13:15 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

- Ugyan, ha rá is veszed Miksát arra, hogy templomba menjen, akkor is csak tátog. A tényre is, hogy lesz templomi esküvőnk is csak tátogott, viszont ő szervezi az esküvőnket, így kénytelen meghozni ezt az áldozatot. - Eszti lelkesen meséli, szereti Miksát, hiszen ő is együtt nőtt fel velünk, pontosabban a Bontovich lányokkal, szerintem éppen ezért van Botond olyan nagy szarban, mert ezek hárman együtt találták ki, hogy az esküvőjükig várnak azzal, hogy lefeküdjenek valakivel. Apa terel, anya marasztal minket, én pedig egy kicsit megfeszülök, még, ha tudom is, hogy miről lesz szó. Csak azt szeretném, hogy jó hírekkel szolgáljon, így futólag, biztatóan megérintem Rue oldalát, aztán ellépek mellőle, hogy a többiek után menjek. Ha rossz hír lenne, akkor nem most mondaná el, nem igaz? Én hiszek Rue-ban, csak a minisztériumban nem, így, amikor anya egyedül tér vissza, érzem, ahogy lever a víz, de egy pillanattal később, ahogy mosolyog, én is elmosolyodom, hiszen sikerült.
A szüleink az asztal két végén foglalnak helyet, Andris velem szemben, mellette a húgom, mindenki a szokott helyén, így Rue is mellettem és anya mellett. Amikor visszatér, felállok, kihúzom a széket, hogy könnyebben helyet tudjon foglalni. - Bort kérsz a vacsorához, vagy inkább üdítőt? - Érdeklődöm, mivel a többiek már leadták a kívánságukat. Igen, én húztam a legrövidebb fogpiszkálót, így én nyertem meg ma annak a lehetőségét, hogy az italokat szervírozzam, de valójában jó is ez, elmegyakorlás, és a konyha csak a szomszédos helyiségben van, egy boltív választja el a kettőt. - Esztek ti rendesen? - kapom meg a kérdést, amikor már háttal vagyok a társaságnak, és az italokkal foglalatoskodom. - Igen, Miksa olyan lányt választott, aki mesterien főz, és sütni is szerintem jól süt, csak nem tökéletes még, vagy mi. A nagymamája cukrász volt, a nagypapája meg szakács, szóval a vérében van. - Egy tálcát egyensúlyozok vissza, és teszem le mindenki elé a kért italát, majd magam mögé téve, leülök én is, hogy szedjek a vacsorából. - Persze a te főztödnek nincs párja anyukám. - Elmosolyodik, ahogy én is, és most látható, hogy mennyire hasonlítunk egymásra. - És idén merre romantikáztok a szerelmeddel? - érkezik a következő kérdés, ezúttal a húgomtól, és azt hiszem, akaratlanul is nagyobbat nyelek, ahogy megérzem magamon anya tekintetét. - Balin. Tavaly már kinéztük, és tudom, hogy sok volt a kiadásunk az elmúlt időszakban, de gyűjtögettünk mind a ketten, és egy éve nézem a szállásokat meg az utakat, hogy minél jobb áron jöjjünk ki. - anya viszont továbbra is mozdulatlan, és én bármennyire is próbálok úgy csinálni, mintha nem érzékelném, tudom, hogy ez egy olyan pillanat, ami még Rue-nak is feltűnik, de azt nem szeretném, hogy akár ő, akár a húgom, vagy Andris érzékeljék anya hangulatváltozását. Kérlelő tekintettel pillantok rá, hogy vegye észre magát, és folytassa az evést, francnak kellett ezt most megkérdezni, tudom, tudom, ez egy teljesen természetes kérdés, de akkor is. - A tanév első hetében pedig meglátogatom Fabiolát, apa helyettesít azon a héten, megkértem rá, Miksa pedig eljön velem. Ne aggódj, nem egyedül megyek. - hátha ezzel háríthatom, hogy miért néz így rám, túlféltő, de valójában csak a fejemben mászkál és én észre se veszem. - Milyen aranyos, hogy meglátogatod, nem is tudtam, hogy még tartjátok a kapcsolatot, mióta is leveleztek, már vagy hat éve? Lassan annyi. Ma már nem is divat levelezni, főleg nem úgy, hogy sosem találkoztatok. - Mosolyogva nézek Eszterre, és bólintok hozzá, valóban nem, de amíg csak lehet, csináljuk.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 26. 22:24 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

- A családom nem igazán iszik sört. Csak fesztiválokon vagy ha játszunk. Meg olyan alkalmakkor, amikor kertben sütünk. Képzeld el, hogy mi lenne, ha innánk, mindenkinek masszív sörhasa lenne. - és bár az ember nem nézné ki, de a húgom kétszer is nyert már sörivó versenyt, pedig milyen pici és mégis mennyi belefér. Mondanám, hogy ezzel itthon nem dicsekszünk, de van egy erős és tapintatlan legilimentor anyukánk, aki úgy véli, hogy ha szó nélkül tett tisztába éveken át minket, akkor a gondolatainkat is nyugodtan ismerheti. Valójában sokszor nem tudja irányítani, de olyan, mint én, humorral próbálja kezelni a hibáit.
Én is próbálom inkább azzal kiváltani a testemben gyűrűző és finoman a halántékomat verni kezdő feszültséget, amit a "legközelebb" szó okoz. Veszélyes játékot játszom, és ezt most realizálom csak, ahogy ő ezt olyan természetesen kimondja. Sok minden szólt a mai cselekedetem ellen, és mégis megtettem, bele se gondolva számos ténybe, mint, hogy ha ez kiderül, Miksa az összes hisztis nőt megszégyenítő drámával fogja kezelni a tényt, valamit, hogy a legközelebb az egynél több alkalmat jelöl, és én tizenhat éves korom óta nem csinálok egyetlen lánnyal sem semmit kétszer, mert három, kialakul a kötődés, és nekem nem szabad kötődnöm. Eddig legyintettem erre, meg úgy véltem, hogy Miksa erősen túloz, mert nem szereti Rue-t, de most halvány igazságot is felfedezek a drámán túl. Elment az eszem? Valószínűleg igen. Nem akarok erről beszélni neki, Fáni azt mondta, hogy úgy vívom majd meg a harcom, hogy a környezetem nem fedezi fel a poklot, amit megjárok. Nem akarom, hogy Rue is szenvedjen, hogy bárki másnak is fájdalmat okozzak. Én barom állat. Nem vagyok normális. És nem, ezen nem lenne szabad hosszabban gondolkoznom, ma nem, most nem. Csak jól szeretném érezni magam a számomra fontos emberek között. Hálásan pillantok az apámra, aki tudja, hogy mikor kell kérdést feltennie, így érdeklődve pillantok rá, majd Rue-ra, és próbálok magamban mindent elnyomni, minden keserűséget lenyelni. Nem akarom elcseszni ezt, hiszen ez Rue nagy estéje.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 29. 19:57 Ugrás a poszthoz

Rue meg a famíliám

Érzem, ahogy szinte mindenki egyszerre feszül meg, még én magam is, és nem is nézek az apámra, mert már most is tudom, hogy mit gondol, ahogy azt is, hogy anya hangtalanul is megerősítette, mi ketten csak barátok vagyunk, és nem kell aggódnia, nyugodtan beszélgethet önmagaként. És mint látható, meg is teszi, így én, nem zavartatva magam, folytatom az evést. Miksán szocializálódtam, a feszkó az nem olyan, hogy amiatt kétségbe kelljen esnem, és éhesen kelljen ágyba mennem. Meg aztán itt van anya, aki tudom, hogy mindjárt úgyis megszólal. - Teljesen igazad van kicsikém, hajlamosak vagyunk úgy szemlélni a világot, hogy közben nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy miként élünk. Ez egy nagy hibája az emberiségnek, az önmagunkból való kiindulás. - mondtam, és azt is tudom, hogy némán kéri apámat, hogy kérjen bocsánatot tőle, és alig egy pillanattal később ez meg is történik. Az évek meg a rutin. Egy gyöngédnek tűnő nő, aki térdre kényszerít egy férfit. És még kérdezik, hogy miért az olyan lányok jönnek be, akiknek ez a speciális területük? Minden kisfiú az anyukáját keresi a nőben, akit választ.
- Úgy döntöttünk, hogy a faluban maradunk. - tereli maga felé a figyelmes Eszti, aminek őszintén örülök, mert egy kicsit legalább nem mi vagyunk a középpontban. Most már leteszem a kanalam, és illedelmesen felé pillantok én is. Látom, hogy anya szeme csillog a boldogságtól és Andris is sokkal nyugodtabb.- Kátovics Marika néninek újabb unokája születik, és azt mondta, hogy találtak neki házat ott, így egész jó áron meg tudtuk venni, mire eljön az esküvő, felújítjuk, és berendezzük, így az esküvő után azonnal össze tudunk költözni, és egyik családtól sem visszük messzire az unokákat, nekünk úgyis előbb lesz, mint Albiéknak, mert ő még nem tud szülni. - a végén kinyújtja rám a nyelvét, én meg összehúzott szemekkel viszonzom a műveletet. - Nem tudhatod, hogy mire vagyok képes, különben is, pszichológusként lehetnél kicsit empatikusabb a hátrányaimmal. Amikor megnéztük a Juniort, kitaláltam, hogy az egyik gyereket majd én szülöm meg, a másikat meg a feleségem. De Eszter állandóan kioktatott, hogy olyat nem lehet. A Mikulást és a Fogtündért is ő tette tönkre nekem. Olyan, mint azok a pici kutyák, gonosz a komplexusai miatt. - fejtem ki a véleményem Rue-nak, aki biztos, tudja, hogy mire gondolok ezzel. De azért mosolygok és rákacsintok Eszterre, amit, hogy a hangulatot fokozza, Andris viszonoz.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 11:46 Ugrás a poszthoz

Saci
Svájc, két nappal a szünet vége előtt

Mivel Miksáék jó pár napra leléptek, még így a szünet utolsó etapjában, így nekem is van némi szabadidőm, amit nem a családommal töltök, hanem ígéretemhez híven meglátogatom Sárát, és megpróbálom teljesíteni a lehetetlen küldetést, amivel megbízott, vagyis, hogy hozzak neki kávét Amarillától. Az út, ha minden nagyon flottul is megy, megállások nélkül több, mint fél nap, és hát nyilván azért az ember meg is áll. Mondjuk, ha megtudják, hogy ennyi időt vezettem, és ezen az úton senki se volt velem, akkor baromira nagy szarban leszek, de hát megígértem. Így hát, itt vagyok, tegnap elindultam, éjjel szállodában aludtam, hajnalban megérkezett a megrendelésem, ami nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen mégiscsak bagoly hozta, és most, délelőtt tizenegy után nem sokkal itt vagyok, az autómnak támaszkodva, a Herzberghez közeli városban, és várom Sacit, hogy felbukkanjon.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 14:59 Ugrás a poszthoz

Saci

Elővigyázatosságból, mert a nők veszélyesek, csak a telefonom van nálam, és bár Miksának írok, valahogy apróságokat kifelejtek. Semmi komolyat, csak olyat, hogy Svájcban vagyok, a hugod nyál. Ne aggódj, nem haltam meg. Semleges beszélgetés, de hát nem tudunk nem beszélni egymással, lehetetlen. Így hát, amikor meglátom, hogy Sára közeledik a motorháztetőre teszem a telefont, és felegyenesedve fogadom az ölelését, szorosan visszaölelve őt. - Na mi a helyzet barnaságom? - Simogatom meg a haját, időt hagyva neki, hogy addig öleljen, amíg csak jól esik neki, furcsa lehet ez a távolság, és megértem, hogy furcsa lehet az is, hogy én itt vagyok. - Hoztam neked kávét, ahogy megígértem. És hétvégén voltam otthon, anyukád nálunk vacsorázott, hozott át sütit, így abból is csomagoltam el neked.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 15:16 Ugrás a poszthoz

Saci

- Megígértem. - Mosolyodom el kedvesen, hiszen, ha én azt mondom, akkor az úgy is van. Szorosabban ölelem meg, amikor azt mondja, hogy veszteség a női nemnek, hogy én nem állapodom meg, mert nem szeretném, ha most látná az arcomon átsuhanó érzelmeket. Nekem is az, tényleg az, és szeretnék, főleg látva, hogy a barátaim, még a viharok ellenére is mennyire jól érzik magukat ezekben a kapcsolatokban, de képtelen vagyok, tudva, hogy mi vár rám. Képtelen vagyok bárkit is kitenni ennek.
- Csak kedves vagyok. Asztalt is foglaltam, hogy ebédeljünk, közben elmesélheted a kalandjaidat, és hogy hogyan érzed magad. Pattanj be, mert ez a hely hidegebb, mint amilyennek írták. Otthon már vannak húsz fokok is, meg persze hóesés. Miksa küldött képet, napsütéseset, én meg vissza neki hóesést, pedig ugyanabban az országban voltunk, hihetetlen. Gyere. - Kapom fel a telefonom, hogy az anyósoldalra lépve, kinyissam neki az ajtót.
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 17:14 Ugrás a poszthoz

Saci

Elnevetem magam arra, hogy vegyem el, és kicsit megrázom a fejem, nem tehetem, nem csak Miksa miatt nem, hanem mert van otthon valaki, aki nagyon szerelmes belé, annyira, hogy teljesen összeomlott és lezüllött, és egy idióta gyökér.
- Nem házasodom, ellenkezik az elveimmel. Mint a kapcsolatban levés, vagy a szerelembe esés. - Nekem ezek a dolgok nem járnak, én legalábbis így gondolok rájuk, még akkor is, ha felmerült bennem a gondolat, hogy egy lányt nagyon szívesen feleségül vennék, élete legszebb ajándékát adva meg ezzel, még akkor is, ha utána nem sokkal elfelejtené.
- Nem, és tök jó lenne, ha ez így is maradna. Nem szeretnék a túlféltőkkel veszekedni azon, hogy mit teszek és mit nem. Legyen ez a mi titkunk, jó? Pont jól jött ki, hogy a bátyád elutazott, így én is szépen eljöhettem. - Óvatosan indulok el, körültekintően, főleg így, hogy Saci is itt van mellettem, nem lehetek egy barom, még ha imádom is a száguldást. - Szóval a hideget megszoktad. Milyen a suli? Vannak már barátaid?
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 17:44 Ugrás a poszthoz

Saci

- Eszembe se jutott volna ilyet mondani, Saci. Sőt, ha mondjuk kényszerítettek volna anno, hogy megházasodjam, egészen biztosan kiharcoltam volna, hogy téged vegyelek el. Mondjuk lehet, hogy akkor Miksa az én fejemet akarná minden percben szétverni, mert elhagytam őt.- de a legnagyobb szerencsénkre ez nem így lett, én szabadon dönthetek az életemről, és amióta kiderült, hogy ez egy rövid táv, sokkal kevesebb megjegyzést is kapok arra, hogy nincs senki az életemben. Nincs, és nagyon törekszem rá, hogy ne is legyen, mert szép gondolat az, hogy negyven éves koromig élek, de az, hogy lesz egy működő test, amiben sorvad egy agy, lesz egy ember emlékek és ismeretek nélkül, az nem élet. Ha Miksa nem mondaná, hogy együtt kezdtük, együtt fejezzük is be, akkor abban a pillanatban, ahogy már túl nagy teher vagyok, elutaznék egy olyan országba, ahol van eutanázia, és befejezném a földi pályafutásom. De mint mondtam, romantikus alkat vagyok, aki tudja, hogy a másikat életben kell tartania, amíg csak lehet, hogy aztán már ne akarjon meghalni. - Sajnálom, ennyivel szolgálhatok. - nevetem el magam, de nem kell félnie, így, hogy ő is itt van, extrábban óvatos leszek, mint alapból. - Nem kell aggódnod, én anyósülésről is tudok autót vezetni, úgy, hogy a makacs bátyád ül a vezetőoldali ülésben, és ez nem kis teljesítmény. - arról meg, hogy az a gyökér fának ment és majdnem a tóba veszett, ne is beszéljünk.
- Kérlek, és nem, hidd el, hogy nem miattad, hanem azért, mert nem akarom, hogy országos balhé legyen, és életem hátralévő részében azt hallgassam, hogy mindenkitszomorító is vagyok. - megint elnevetem magam, ahogy szalutál, le sem tagadhatná, hogy Miksa húga, és örülök, hogy azért nem irtotta ki magából teljesen a testvérét. Rossz látni, hogy ennyire szétcsúszott náluk minden. - Nem mentél el? Miért nem? Hiszen randizni nagyon jó, én is nagyon sok randit szervezek. - értetlenül pillantok rá, mert szerintem az egyik legjobb dolog, nem vagyok az a bumm bele típus azokkal, akik mondjuk szeretnék, de bizonytalanok, vagy, akik tetszenek, és egy estét kerekké akarok tenni velük. Szeretek törődni a lányokkal, és tudom, hogy élvezik.
Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2023. április 1. 05:51
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. március 31. 18:11 Ugrás a poszthoz

Saci

- Sajnálom, igazad van, ne beszéljünk róla. Elfogult vagyok, Rue is ezt mondja. - kár is tagadni, hiszen valóban az vagyok, nekem Miksa a mindenem, ő az, aki miatt minél jobban próbálom életben tartani az elmémet, és akit nem akarok elfelejteni sosem.
- Szóval leszbikus lettél, ez egészen új fényben tünteti fel a házassági ajánlatodat. Lehetne egy egész háremem biszexuális nőkből. - tudom, hogy nem így értette, de attól még szeretném, ha megint mosolyogna kicsit. Elengedek egy tétovázó nőt, aki szerintem nem nagyon tudja, hogy mit is szeretne, de én meg nem nagyon szeretném, ha belejönne a kocsimba, és csak utána indulok tovább. - Tudja, hogy elcseszte. Tudom, hogy ez nem vigasztal, de nagyon szarul van. Sokszor volt már miattad a padlón, de ennyire még nem. De ő egy Bánki, Saci, közismerten elbaszottak a szerelem terén, és Botond se jobb a többinél. Az ikertestvére most éppen egy anyával meg a lányával kavar, vagy mi.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ifj. Holló Albert összes RPG hozzászólása (205 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Fel