Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elöntött a düh, hogy Zalán mennyire félvállról kezeli a vészjósló jeleket. Hogy hiába akarom megbeszélni vele, tudom, hogy nem lehet. - Nagyon is sok köze van, és ezt te is tudod! - korholtam le azonnal, de minden további mondatomat megtartottam magamnak. Pedig őszintén, lett volna mit megjegyeznem. A felfedezéseimet, a varázsigét, csak hogy tisztában legyen vele, hogy megértem. Vagy legalábbis próbálom.
- A végzet? - kérdeztem vissza, mintha csak nem értettem volna tisztán. Pedig mennyire nagyon. - Régen hittem benne. De már csak abban akarok hinni, hogy magam irányítom a sorsom - jelentettem ki határozottan. A csillagokból olvastam neki, azt hittem végzet, de nem. És anya? Neki az lett volna a végzete, hogy elmenjen? Hogy felforduljon az életünk? Talán ha a kezünkbe vettük volna a sorsunk, és nem csak sodródunk, másképp alakul. - És ne merdd kiforgatni a szavaimat, a jóslással egyfajta jövőképet idézhetünk elő, amit kellő odafigyeléssel megakadályozhatunk. Ezért fontos tanulnunk - tettem gyorsan hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Makacsul néztem Zalánt, és kezeim idegesen gyűrték egymást. Szemeimmel próbáltam üzenni neki, hogy ez bizony az a téma, amiről hiába beszélnék vele, nem lehet. Se az iskolában, se a kúriában, sehol. Mert nem hagyja. Pedig többet tudok, mint gondolná, és ettől csak még rosszabb az egész, egy kész katyvasz a fejem, mert csak tippelni tudok. Mondjuk azt egész jól.
- Sejtettem - engedtem ki a levegőt, amit eddig észre sem vettem, hogy benntartottam. Ha ő lépne, egy szavam se lenne. De nem az én érdemem elindítani a beszélgetést, persze hogy nem. Eddig bármikor próbáltam, csak vita lett belőle. A francnak olyan makacs.
- Később találkozunk - jelentettem ki lemondóan, és a könyvemért nyúltam, hogy elinduljak az ellenkező irányba. Igaz, eredetileg nem arra terveztem menni, de csak rosszabb lett volna ugyanazon az útvonalon haladni. Még azért egyszer Zalán után néztem, majd lemondóan ráztam meg a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Talán úgy két órával ezelőtt süppedtem be a könyvesbolt egyik félreeső sarkába. El akartam tűnni a világ elől, el a pletykáktól, amelyek újra felhánytorgatták anyámat. A gyomrom felfordult, ha csak rágondoltam. Egész addig ücsörögtem ott, míg odakint már szürke lett az ég alja, és lassan a boltokban is elkezdtek felizzani a villanyok. Nagy sóhajjal keltem végül fel, hogy egy pár könyvvel a kezemben induljak el a kijárat felé. Még jó, hogy ide gyakran jártam, a hely összes dolgozója ismert, és tudták, hogy most bizony jobb békén hagyni. Előrehajoltam a kilicsért, de ahelyett, hogy megkaparintottam volna, az ajtó mozdult felém. Mielőtt reagálhattam volna, már bele is ütközött a fejembe. Az összes könyvet kiejtettem a kezemből, miközben tompítottam az esésemet a fájdalom hullámzása mellett.
- A francba - sziszegtem összeszorított szemekkel. Ennek egy ideig biztos nyoma marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mindenféleképpen le akartam kötni a felesleges energiáimat, mert tudtam, ha megállok csak tovább agyalok. Vissza fog jönni, ebben biztos voltam. Ennyi nem lehetett neki elég. Így a legjobbkor jött Nagy professzor úr megkeresése. Az évnyitó óta minden délutánomat vagy a kocsmában, vagy a könyvtárban töltöttem. Többször volt, hogy anélkül, hogy járőröznöm kellett volna a kastélyban aludtam, kissé félve, hogy mikor jön el a pillanat, hogy újra szembe kell néznem vele.
A sorból már hat könyvet szedtem le, és tettem a középső asztalra, ahol a jegyzeteim is voltak, de még hiányzott az esszenciális Legendás lények és megfigyelésük kötet. Már ezerszer olvastam, de sose lehettem elég pontos.
Ahogy kifordultam a sorból, megpillantottam a személyt, akire egyáltalán nem számítottam. Mármint tudtam, hogy a tantárgyakból fel kell hoznia magát, de... azt hittem az ideje nagyobb részét a kviddicspályán tölti. Talán tudatalatt pont ezért is kerülte el a helyet, mert már csak a látványa is hirtelen ugrasztotta össze a gyomrom. Vajon hallott róla? És mit? Én persze egész nyáron nem hallottam felőle.
- Szia - köszöntem oda mégis, és zavartan megvakargattam a kócos kontyom alatti részt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A pillanatnyi fájdalom a fejemben nem is engedte, hogy felfogjam a derekamra simuló kezeket, csak mikor az illető megszólalt. Felnyitottam a pilláimat, és bevallom őszintén, ha nem fog, talán tényleg elesek, úgy megriadtam a közelségétől. Lábammal gyorsan kavircoltam, hogy minél előbb kiszökhessek a férfi kezéből, és visszaszerezzem az elvesztett egyensúlyomat.
- Nem kell gyógyító, jól leszek, ha végre elengedsz - jegyeztem meg, és kezem a mellkasánál próbálta távolabb taszítani az arcomtól. Be nem vallottam volna neki, de igazából tényleg kicsit megszédültem, ahogy végre a saját lábaimon voltam. Agyrázkódás?
- Azt hiszem, már eleget segítettél... - Lehajoltam, hogy összeszedjem a széthullott könyveimet, de a fejembe belehasított a fájdalom. Reflexből kaptam oda, és egy pillanatra lehunyva a szemeimet vártam, hogy elmúljon a kellemetlen bizsergés, és folytassam a könyveim összepakolását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egy pillanatig hezitáltam. Egyik lábamról a súlyt áthelyeztem a másikra, mintha magam se tudnám mivel okozok nagyobb kárt: ha maradok, vagy ha megyek? Végül a választ Zalán mozdulata adta meg. Ha visszafordult volna a tanulnivalójához, tudtam volna, hogy nem akar rólam hallani. De így, igen nehéz lett volna csak úgy, szó nélkül otthagyni.
- Hogy vagy? Egész nyáron nem hallottam felőled - ültem le, a könyvet magam elé helyezve. Várhattak még azok a lények, a könyvből úgy se másznak ki. - Voltál versenyen? - néztem rá félve. Olyan csendes volt, sose kellett nekem kezdeményeznem nála. Furcsa volt. Főleg azért, mert tudtam, hogy jelenleg én se mesélnék annyira szívesen. A szívem össze-vissza kalimpált a félelemtől és a boldogságtól, hogy újra a közelében lehetek. Az egyetlen barátom, akit hónapokig nem láttam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Érezhető volt mind a kettőnkön valami különös távolságtartás. Mintha attól félnénk, hogy kiderül, hogy megbántottuk a másikat, és épp készülünk bevallani. De ehelyett csak két lélek voltunk, akik keringtek egymás körül, megértetlenül.
- Első? - vigyorogtam olyan szélesen, ahogy csak tudtam. Mindig féltem, hogy egyszer nem látom majd újra, mert botor módon vesz részt a versenyeken. Hallgatnia kéne az álmaira. Hiszen azoktól néz ki olyan ramatyul. És minél közelebb van ahhoz, hogy megvalósuljon, annál rosszabb lesz. Látszik. Mégse akartam hangot adni az aggodalmaimnak. Nem most. - Gratulálok. Szüleidnek elmondtad már? - vetek rá egy sanda pillantást. Lehet hibáztatni, mert papolok, de legalább neki tényleg jót akarnak. Pontosan emlékszem még, az milyen.
Testtartásom is megváltozik a kérdés hallatán. Kicsit hátrébb helyezkedek, megfeszülten. - Nem mentem. - Ezek szerint hozzá még nem ért el a pletyka. Ennek egyszerre örültem, és nem. Hogy mondjam el? Tegyem egyáltalán? - Közbejött a család. A család egy olyan tagja, akire nem számítottam - vallottam be, ám ez még talán mindig túl messzi volt. Mégse vett rá a lélek, hogy kinyögjem. Pedig ha őszinte vagyok, az valahogy így hangzik: Képzeld, visszajött az anyám, aki elhagyott minket két éve, és hagyta, hogy romba dőljön az életünk. Ráadásul el se mondja, hol volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Zalán úgy csinált, mintha semmi nem tudott volna megállítani. Talán azért, mert úgy csinálok, mintha soha, semmi nem szabhatna határt nekem. De a család, na az valahogy mindig közbe jön. Danversék pedig hírhedten rosszul időzítenek.
- Nem, és nem - válaszoltam. Hangomon hallani lehetett a felgyülemlett dühöt, ami természetesen nem a fiú ellen szólt. - Az anyám - mondtam ki mégis a szót. Egyszerű volt, mégis ezeregy érzelmet keltett fel bennem a gondolat is, milyen könnyeden libbent be a kocsmába. - Két és fél év. Ennyi időre tűnt el, és aztán csak úgy besétált zárás előtt a Leprikónba, mint aki jól végezte dolgát - nevetettem fel szarkasztikusan, még mindig alig hittem el. - Nem mondta hol volt, nem mondta miért ment el, de elvárta, hogy majd a nyakába boruljak, és...
- Shhh.... - szólt rám a könyvtáros, ugyanis észre se vettem, de magától emelkedett meg a hangerőm. Gyűlöltem, amiért ezt tette velem. Teszi. Mert ennek biztos nincs vége. Bár mégis elmenekültem volna utána Írországba. Meg kellett volna csinálnom, amíg még lehet. De igazából. Ott is minden rá emlékeztetett volna most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Iszonyúan sajgott a fejem, de azért egy értetlenkedő nézés belefért a férfi irányába. - Mégis mi vagy te, orvos? - kérdeztem felháborodva, mert nagyon is kételkedtem benne, hogy az lenne. Akkor meg mégis mi jogon állít fel nekem diagnózist egy nekem irányított ajtó miatt?
- Nem kell gyógyító. Egy kis pukli lesz csak a helyén - magyaráztam, de azért letettem a térdemet is a padlóra, és ráültem a sarkamra. - Menj csak a könyvedért, én megleszek. Remélem legalább valami jó - motyogtam magam elé, kicsit maszírozva a helyet, ahol eltalált a kilincs. Aztán megrökönyödve tapasztaltam, hogy kissé piros lett a kezem.
- Merlinre, mégis hogyan? - néztem az ujjaimat hitetlenkedve. - Na jó, lehet mégis jobb lenne az a gyógyító - egyeztem bele a férfira nézve. Ismerős volt. Valahonnan nagyon is az volt, de nem tudtam rájönni, csak a kezemet nyújtottam, hogy segíthessen. Fordult a kocka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Agresszívan söpörtem le Zalán kezeit a vállamról, és hatalmasat sóhajtottam, hogy ne a hangom lobbanjon rá a fiúra, mint a pokol tüze. Még hogy csodálatos hír, igen, két évvel ezelőtt. De ma?
- Nem, egyáltalán nem az. Megint el fog szúrni mindent. Ha... ha Winter megtudja, megint teljesen meg fog kattanni. Épp csak visszatalált magához a bandával. És Summer? Nem mondanám, hogy megnyílik nekem, de már beszélgetünk. Ha most megint fog minket és hazacipel, az senkinek nem lesz jó. Hiszen már nincs is olyanunk, hogy haza. Elvesztettem. Érted? - borultam ki teljesen, amit az utóbbi hetekben nem engedtem meg magamnak. Elsüllyesztettem minél mélyebbre, hogy ne bánthasson, de most valahogy az egész egyszerre jött fel a torkomon.
- Épp csak el tudtunk jönni abból az országból, mielőtt a híd alá kerültünk volna. A nagyi miatt van ágyunk. És most megint költözzünk át egy másik házba? És mi a biztosíték, hogy nem megy el megint? - tettem fel a kérdéseimet, egyiket a másik után. Jobb lett volna őket az anyám arcába, de helyette Zalán kapta őket, mintha hibás lenne bármiben is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A tehetetlenség úgy terített el, mint a mocsok a Kamilo tengerpartot Hawaiin. Beletúrtam gubancos kontyomba, és kérlelően néztem Zalánra. Egy pillanatig, talán kettőig. Makacs vagyok, igen. Ez a legfőbb ismérvem, de ez nem csak az álca? Fake it, 'til you make it?
Elborult a pillantásom, hiába volt a szelíd hang és az érintés, csak kihúztam belőle a kezemet, hogy tovább háborogjak borostyánszínű hangomon.
- Te nem hallottad. Úgy beszélt hozzám, mintha még mindig tizenhét lennék. Mintha az, hogy elment nálunk nem változtatott volna semmin - folytattam a magyarázkodást. És ami a legfájóbb volt az egészben, hogy így volt igaz. Amikor elment, bármit megtettem volna, amit kér. És hiába feszített szét a düh az elmúlt két évben, ha csak rá gondoltam, nem tanultam meg neki ellent mondani. Mert az a makacs lány, akiről Zalán beszél az akkor lettem, amikor a nyakamba szakadt a felelősség.
- A szüleim mások. Ők... Mindegy. Elküldtem - fejeztem be a magyarázkodást egyszerűen. Nem hagyhattam, hogy szétessek. Nem lehetett róla szó, mert hármunk közül nekem kellett józanul döntenem, ahogy mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem is értettem teljesen magamat. Hagynom kellett volna az egészet, ahogy másnak se mondok semmit. Hagyom, hogy azt gondoljanak, amit csak akarnak, mert nem ismerik a családomat. Nem tudják régen mennyire összetartóak voltunk, csak azt látják, ami most van. Nem értik meg. Fáj. Ha csak rágondolok.
- Nem, egyáltalán nem az. Egy karcolás se volt rajta, még csak nem is látszott meggyötörtnek. És ez tudod mit jelent, hogy önként, és dalolva hagyott el minket. Ráadásul arról is tudott hol talál minket, szóval végignézte a showt - próbáltam meg mégis valahogy a tudtára adni, hogy mi bánt az egészben a leginkább. Mi bánt minket a leginkább. Mert nem csak én voltam ezzel így, de Summer és Winter is.
Egy pillanatnyi csend telepedett közénk. Az asztalon lévő karcolásokat tanulmányoztam, míg forogtak az agytekervényeim.
- Őszintén? Jobban örültem volna, ha sose kerül elő. Ha nem látom, mennyire rendben van, mikor mi nem - jelentettem ki végül Zalánra pillantva. Mindenki azt hitte meghalt, és ennyi idő után, már én is elfogadtam ezt. Jó indok volt a tetteire, és könnyű eszköz az elfogadásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A dühöm lassan csillapodott, ahogy eljutottak agyamig Zalán szavai. Igaza volt, nem érti. Nem is érheti, és nem kívánom neki, hogy megértse. Pillantásomat ide-oda kapkodtam az asztalon, ahogy próbáltam értelmet találni a viselkedésemben, de képtelen voltam. Miért Zalánhoz jöttem? Miért ő volt az első, akinek elmondtam ezeket?
- Igazad van. Botorság volt beszélnem róla - vallottam be végül. Hiszen első soron se véletlenül nem beszéltem ezekről senkivel. De most, utólag végiggondolva volt két ember, akikkel kellett volna. És akik képesek voltak megérteni a helyzetet. Akik mindig ott voltak velem.
- Beszélnek kell Winterrel és Summerrel - határoztam el egyszeribe, és azonnal felpattantam a székről. Aztán óvatosan Zalánra pillantottam, és a vállára tettem a kezem.
- Tudod... lehet én se tudok segíteni a te ügyedben, de... megnyugvást jelenthet, ha valakinek elmondhatod - simítottam végig másik kezem ujjával a sötét karikát a szeme alatt. - Ne legyél olyan buta, mint én, hogy egyedül akarsz megküzdeni a világgal - küldtem felé egy elnéző mosolyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Zalán szavai olyan őszintén hatottak. Semmi kérlelés, üres ígéretek, csak őszintén ő. És talán éppen ez volt, ami legjobban megijesztett. Hatalmasat dobbant a szívem, mert tudtam, hogy érti. Tisztában voltam vele, hogy az érzelmei nem annyira szimplák, és bár magamnak se mertem bevallani az enyémek se voltak azok. Éreztem, hogy most ott kéne hagynom, hogy azonnal megkeressem a testvéreim, de képtelen voltam otthagyni.
Lassan visszaültem a székre, és elhúztam a kezemet. - Akkor... akkor tanuljunk - nyúltam egy könyvért, amit a polcról vettem le pár perccel ezelőtt. Láttam a betűket magam előtt, de nem bírtam rájuk koncentrálni. Félve Zalánra pillantottam. Miért én?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Még mindig fájlaltam a fejemet, de most már nem csak kívülről, de belülről is. - Mégis hányszor képes meghalni egy boszorka? - kérdeztem ironizálva. Sok hülyeséget olvastam már életemben, de olyat még nem pipáltam, amiről az ajtótaszigáló beszélt.
Elhúztam a számat, nem szerettem beismerni, ha igaza van másnak, de bizony kicsit megszédültem. Talán csak a fájdalomtól, esetleg a sokktól, hogy már megint egy ajtó fog ki rajtam. - Jó, azért nem kell rögtön temetni, csak jobb, ha ránéz egy gyógyító. Szimplán ennyit mondtam - horkantam fel. Elájulni, persze. Jó hogy nem azt mondják, hogy varrni kell majd a sebet, amit egy kilincs okozott. Mégis milyen hevesen nyithatta azt az ajtót?
- Amúgy meg Rue. A könyv meg elég depressziósnak hangzik. Gondolom Thomas Hardy az egyik kedvenc íród lehet - jegyeztem meg, ahogy hátrébb csúszva hátamat a könyvespolcnak vetettem. Beletörődtem, hogy úgy sem fog békén hagyni. Beszéltetni fog meg minden hülyeség, pedig annyira tényleg nem voltam rosszul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Köröztem egyet a szememmel. Persze, ez a szöveg, hogy csak egy boszorkány képes rá, olyan elcsépelt. Biztos sok lány kuncog rajta, mintha valami közös kis titkuk lenne. Mondjuk gondolom a legtöbb emberrel nem is úgy ismerkedik, hogy ajtó-kiütéssel nyeri el a maradásuk.
- Traumatizált gyerekkor mi? Szerintem nincs olyan, akinek a szülei ne cseszték volna el - jegyeztem meg, és hangomból ugyanúgy ömlött a belül érzett düh, ami két és fél éve fűti a létezésem. Benne van minden mozdulatomba és mondatomba. Fertő.
- Az Albert se a legnépszerűbb név mostanában - vágtam vissza csípőből azonnal. Hátravetettem a fejem a könyvespolcnak, és úgy néztem a férfira, próbálva megfejteni miért maradt ott velem. Bűntudat? Félelem?
Halványan elmosolyodtam a magyarázatra. - Szóval... azt mondod, hogy ez a könyv olyan fontos, hogy megéri érte ártatlan könyvmolyokat megtámadni? - haraptam be az alsó ajkamat, hogy elrejtsem a kikívánkozó mosolyom. Ha már szenvedek miatta, az a minimum, hogy szívom érte egy kicsit a vérét.
- Hardy? Nem. Semmiképpen. Tudod, eridonos vagyok, a mi vérünket a pezsgés hajtja - ismételtem el a szavait egy cseppnyi élccel narancsos hangomban. - Csak viccelek, én inkább azokat szeretem, amiken el tudok gondolkodni. Hemingway, Orwell, Jane Austin - soroltam, aztán fejemmel a körülettem elterülő egyik könyv felé böktem. - Hasek. Olvastad már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Fájó arckifejezéssel néztem a férfi irányába. Már így is többet tudtam a családjáról, mint szerettem volna, de akkor még a nevekről is kishistóriát kaptam. Ha nem mondta volna is két perc alatt kiderítem, hogy eridonos. Talán én is pontosan ilyen lennék. Írországban. Ha nem hullt volna szét minden, mint egy kártyavár.
Elmosolyodtam. - Csak háztársat nem. Igazán szerencsésnek mondhatom akkor magam, hogy a teszlek süveg a Griffendélbe tett. Lehet egyszer majd megköszönöm neki - ingattam meg a fejemet. Vajon mennyi idő kell még a gyógyítónak? Ennyi idő alatt egy ember elveszthette volna már az életét.
Tágra nyílt szemekkel néztem a magyarázkodását. Értelmes volt. Hol volt a csavar? Mindig volt egy. Nyitottam a szám, hogy magam is megdicsérjem a könyveket, ám a kérdése megállásra késztetett. A szemeibe néztem, és Merlinre, egy pillanatra hinni akartam nekik. De a belsőm egyszerűen nem hagyta. A csalódás, a család, minden azt bizonyítja, hogy nincs értelme bízni a szívemben, sokkal inkább az eszembe.
- Továbbra is sebes a fejem tőled, és egyetlen gyógyító ismerősöd se kapkodja a lábait, hogy ideérjen. De elismerem, az olvasottságod figyelemre méltó - fejtettem ki a véleményemet sajátos módon. Ez egy burkolt dicséret volt. Olyannyira kétértelmű, hogy talán senki nem láthatta benne a lenyűgözőséget. - De ha elolvastad az öngyilkos boszorkányról szóló könyvedet és kölcsönadod, talán megbocsátok - jegyeztem meg. Sose hagyok ki egy jó lehetőséget a saját edukációmra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Csak csöndesen ingattam a fejem. Úgy tűnt egyetlen pletyka sem jutott el hozzá az évek alatt, vagy csak nem fogta fel ki mellett ücsörög a boltban. Ám véletlenül se akartam mindent megosztani vele, hogy rájöjjön. Jobb volt a sötét homályban hagyni. Amúgy is valószínű, hogy a gyógyító megérkezését követően bármikor beszélnénk még. Csak a felelősség tartja még mindig mellettem.
Egy félmosollyal hallgattam a történetet. - És nem tudtad még számon kérni a botot, hogy miért osztott ennyi embert a házadba? - kérdeztem ingatva a fejemet, ám egy furcsa könnyed felfelé kunkorodás ott ragadt a szám sarkában. - A teszlek süveg válaszol, ha érdekes vagy. Néha egész monológokat zavar le a fejedben, miközben beoszt. De csak ha kedve van hozzá. Elég szeszélyes az is - révedt el a tekintetem. Régen volt már, mikor utoljára a Roxfort falai között mászkáltam. Mintha egy másik életben lett volna.
- Az irónia és a szarkazmus egy értelmes nő legnagyobb fegyvere - vágtam vissza azonnal, ám hangomból a kezdeti él már teljesen eltűnt. Inkább csak megszoktam, hogy mindent amit teszek magyarázatot kell adnom. Mintha nem lenne elég az egész önéletrajzom indoknak, hogy ilyen vagyok.
Egy pillanatra megálltam, és egy hajszál választott el tőle, hogy szarkasztikus nevetéssel válaszoljak a kérdésre. Itt volt hát eldugva a csavar. Egy süti, egy kis beszélgetés, egy csók, és a harmadik randi előtt már tovább is áll. Hát persze.
- Azt hiszem a könyv is bőven elég lesz - jegyeztem meg végül, bár szavaim keménysége mögött felsejlett a pillanatnyi kétkedés a férfi irányába. Hiába a pillarebegtetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A szarkasztikus nevetést egyszerűen képtelen voltam visszafogni. Még hogy a mélyére. - Nem. A legtöbb férfi az ilyen nő lábai közé kíván jutni, hogy bebizonyítsa, hogy erre is képes - világosítottam fel megkeményedett állkapoccsal. Úgy tesznek, mintha érdekelődnének, majd mikor már elhinnéd, kiderül minden pasi mekkora bunkó. Nem is muszáj csak a saját élményeimet áttekintenem, ott van Winter. Gyönyörű példa arra, hogy ne viselkedjen egy ember a nőkkel, mégis megteszi. Úgy, hogy két húga van. Akkor mégis mire számítana az ember lánya?
- Hát, elég gyakran járok ide. Ha kiolvastad, akkor megpróbálhatsz megtalálni. Vagy odaadod Levinek, és ő eljuttatja hozzám - pillantottam a pultban álló férfi felé, aki a leghalványabb érdeklődést se mutatta az irányunkba. Pedig esküszöm, tényleg jóban vagyunk. Mind a ketten békén hagyjuk a másikat, de illedelmesen köszönünk.
- Nem kell, köszönöm. Elég nagylány vagyok hozzá, hogy megbirkózzak a doktorral - engedtem meg egy féloldalas mosolyt a férfi irányába. - Így is elraboltam egy csomó idejét drága Albert, amit egy bizonyos boszorkány öngyilkosságaival is tölthetett volna. Üdítő esti mese - folytattam, csak azért is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Azt hittem ez is egyszerű nap lesz, aminek a végén a könyvesboltból hozott legújabb szerzeményemet olvashatom a kocsmában. Hétvégén úgy se szokott olyan sok ember jönni, hogy képtelenség lenne leülni egy pillanatra. Viszont ahogy bekanyarodtam a tanári szobához vezető folyosóra, egy ismerős szempárra lettem figyelmes. A gyomrom szinte azonnal apróra zsugorodott, és amíg odaértem hozzájuk, folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ennek az embernek bizony van valakije. Ámbár minél jobban vizslattam a kis párost, annál kevésbé voltam ebben magabiztos.
Tisztes távolságba megálltam, és nekidőltem a falnak, hogy ne halljam, amiről beszélgetnek, de Albi mégis tudja, hogy rá várok. Tiszteletben tartom a magánügyét, még akkor is, ha nagyon nem tudom hova tenni, amit látok. Táskámat inkább magam elé húztam, és kikerestem belőle a kölcsön kapott kötetet. Minden nap beraktam, mióta elolvastam, hátha valamikor meglátom. Nem volt merszem írni.
Ránéztem kopott üvegű karórám számlapjára. Volt még egy kis időm a munkáig. Bár nem annyi, hogy sokáig nézegessem még a párost enyelegni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Idegesen babráltam az egyik nyakláncommal, amíg oda nem ért. Rápillantottam, és hanyag mozdulattal nyújtottam felé a könyvet. Meglepően közel volt, számomra kicsit túlságosan is. Nem voltam híve mások személyes szférájának megsértésének. Elemelkedtem a faltól, és oldalvást fordulva, kissé távolabb dőltem neki újra, hogy jobban rálássak a férfira. És nem mellesleg növeljem a köztünk lévő távolságot.
- Nem mondtam, hogy küldök baglyot - jelentettem ki egyszerűen, még a szemöldököm is összefutott egy pillanatra a feltételezés hallatán. Agyamat túlságosan lefoglalta, hogy az előbbi szituációt próbáljam megfejteni ahhoz, hogy felleljem a mondatai mögött húzódó második üzenetet.
- Tetszett az író stílusa. Egyedi, és nagyon szépen kidolgozta a könyv történéseit, hogy legyen egy íve a narratívának. A karakternek tetszett a fejlődése, bár kicsit irritáló volt a makacssága. Az egyetlen, amit hiányoltam, az egy kicsivel több kreativitás a halálok terén. Ha én annyiszor halnék meg, ahányszor akarok, akkor biztosan minden módot kipróbáltam volna. Az alapokon kívül. Valószínűleg feljegyzéseket is vezettem volna róla, rangsorolva fájdalom, gyorsaság és hatékonyság szerint. De persze értem, hogy itt a lélekpszichológia fontosabb volt - fejtettem ki kvázi ledarálva a véleményemet, egyetlen érzelem nélkül az arcomon. Aztán hirtelen szűkült összébb a pillám, ahogy tekintetem újra oda révedt, ahol előbb a csinos lánnyal ácsorgott. Ha éppen mondat közepén is volt, kezdtem neki újra.
- Hey, te neked amúgy nincs valakid jelenleg? Mármint egy percig ne gondold, hogy Miksa érzelmei szemernyit is érdekelnek, de ez? - vágtam ki a kezem oldalra, mutatva a két alak hűlt helyére, miközben bíráskodó pillantást küldtem Albi felé. - És a lánnyal szemben sem fair. Tudja, hogy mással vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Albert szavai nyomán azonnal drága egyetlen anyánk jutott eszembe, szinte azonnal. Makacs dühvel telt meg a mellkasom egy pillanat alatt. - Meghalni mindenki tud. Életben maradni, vagy kitartani a szerette mellett kevesen - szóltam kicsit kimértebben, mint amit a szituáció megkövetelt. Az ellenérzéseim ezúttal nem Albi ellen szóltak, mégis talán úgy tűnhetett. Pláne annak a fényében, amit az előbb láttam. És nem is bírtam ki szó nélkül.
- Komolyan, ti csak a szexre tudtok gondolni? - hitetlenkedtem, és pupilláim íves kört jártak szemüregemben. Már nyílt is a szám, hogy kifejtsem azt a rengeteg dolgot, amiért ellenérzéseket táplálok szíve választottja iránt, amikor csak úgy rám zúdította a fél életét. Egy lépést hátráltam, és kitártam magam elé a kezem.
- Oké, elég lesz, ezt én mind nem akartam tudni - ráztam hozzá a fejem. Hirtelen minden idealizált kép, amit eddig láttam megdőlt. Aki előttem állt nem volt más, mint Miksa legjobb haverja. Egy férfi, aki biztosan kihasználja az összes nőt, akin megesik a pillantása. Mégis hogy lehettem ekkora hülye?
Aztán a nagy magyarázkodását hallva már majdnem megenyhülök újra, ha nem lett volna ott az a kicsi kis utalás a végén.
- Kiskorúakkal nem mi? Csak mindenki mással? - vontam fel a szemöldökömet. Éreztem, hogy számomra ennek itt vége kell, hogy legyen. Egyszerűen nem akartam többet tudni. Többet érezni, vagy csak egyszerűen látni. - Tudod mit, felejtsd el. Amúgy is mennem kell. Nagy Sándor prof már várja a beadandóm - csaptam rá az órámra, majd intettem a tanári szoba felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy pillanatig mind a ketten csöndbe burkolódzunk. Lassan a folyosó is kihalni látszik. Agyam a szavait forgatja, keveredik a saját keserűségemmel, és habár valahol sejtem, hogy a bölcsesség szintén tapasztalaton alapszik, mégis úgy reagálok, mintha csak teóriákról beszélgetnénk.
- Ez hülyeség. Félni a haláltól a legirreálisabb érzelem. Egyszer mindenki meghal, ez tény. Vannak, akik öreg korukban, vannak, akik balesetben, de az is lehet, hogy holnap félresikerül egy varázslatom, és holnap után már itt sem vagyok. Attól még nem fogok magamtól megvonni minden érzelmet, és nem fogok zárdába vonulni, hogy biztos ne hiányozzak senkinek - magyarázok hevesen, pedig éppen nekem nem volt jogom erről magyarázni. Én vagyok az, aki három éve nem mer kialakítani rendes emberi kapcsolatokat. Én, aki még a testvéreit is ellökte magától.
Az érintésre megfagy az ereimben a vér, és teljesen megdermedek. Habár indultam volna, mégis megvárom a magyarázatát. Nem értem a mögöttük rejlő utalásokat, félmondatokat, és ez csak bizalmatlanságot kelt bennem. Ám mielőtt megszólalhattam volna, a perifériában feltűnt egy újabb alak. Karjaimat összevontam a mellkasom előtt, ahogy felpillantottam a tanárra.
- Professzor úr - biccentettem, és pillantásom a környezeten zizegett a "fiam" szóig. Értetlenül vontam össze a szemöldököm, és járattam íriszeimet a két férfi vonásain. Hogy nem tűnt eddig fel?
Csöndben hallgattam őket, és még egy ideig nem szólaltam meg, amikor már az idősebbik Holló ellépett a párosunktól. Aztán kifejezéstelen arccal Albi szemeiben kutattam az igazság után. - Nyílt lapokkal játszol mi? - tettem fel az egyetlen kérdést, immár igazi dühvel a hangomban. Utáltam, ha megvezetnek. Utáltam, hogy elhittem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Úgy tűnt tényleg nem értem Albertet. Nem tudom megfejteni a gondolatait, a szándékát. Nem volt olyan, mint Winter, vagy Zack, és véletlenül se volt olyan, mint Paul. Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, nem dacosan, inkább csak védelmet követelve. Mogyoró tekintetem a vonásait vizslatta, próbálva eldönteni, hogy csak játszik-e velem. Mint Zack. Lehet csak Miksa vette rá. Ők is fogadtak. Aztán mégis én maradok hoppon, mikor már elhiszem, hogy van olyan férfi, aki nem csak azért közelít, hogy megfektessen.
- Bevallom, az évnyitón nem figyeltem. Olvastam, és már csak azt láttam, hogy Miksa valakivel halad ki, pár elsős pedig megsemmisülve ül az asztalnál - jelentettem ki, még mindig azon morfondírozva, hogy vajon hogyan álljak Albihoz. Most őszintének tűnt. Túlságosan, amihez szintén nem vagyok hozzászokva. Az a sok titok, ami mindig övez, a kérdések, amik a levegőben lógnak, de nem lehet őket feltenni. Mégis annyira ismerős, hogy szinte már barátságos. És talán épp ez történik jelenleg is. Mert tudom, hogy valami mégis van, mégsem tudom lehámozni a hagyma rétegeit, hogy eljussak a válaszig.
- Miért magyarázkodsz? Hagyhattad volna, hogy csak elsétáljak - léptem meg mégis a kérdést. Olyan más volt. Az arcomról is le tudta olvasni az értetlenkedést. - És most mi lesz? Hogy tudom, hogy tanár vagy? - tettem hozzá halkabban. Valamiért nem szerettem volna, ha vége szakad a barátságunknak. Könyvek és okoskodás, de mégis olyan megnyugtató.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nagyon nem tetszett, ahogy az akkori szituációról beszélt. Lehet, hogy a lányok túllőttek a helyzeten, de attól még a nyilvános megalázás nem megoldás. - Miksa akkor is neki ment volna a lányoknak, ha őt bántják. A nagy egója nem bírta volna el, hogy egy kislány a szájára veszi - feleltem reflexből, kicsit indulatosabban, mint kellett volna, és ezért nem is fűztem semmi mást a témához. Ha beleforgunk a Miksa spirálba, akkor nem lesz belőle kiút, ám így is pont elég időt pazaroltunk el rá.
Nem hittem neki. Nem hihettem el, hogy "csak úgy, nem szerette volna, ha elsétálok". Ez olyan mondat volt, amit begyakorolnak a tükör előtt, hogy igaznak tűnjön. Biztosan.
- Igen, ez igaz. Nem leszel más ember, de a kettőnk viszonyának változnia kell. - A tanárok nem próbálják felszedni a diákokat. Legalábbis nem normális körülmények között. És bármennyire tudtam, hogy vannak kivételek, Albertet nem számoltam közéjük, és akkor dől az elmélet. Nem hazudna? Talán mindent rosszul látok?
- Például... például akkor mostantól magázódnom kell veled? Vagy... átgondolnom, hogy mit mondok! Mármint nem kéne, hogy így számon kérjek egy tanárt, mint ahogy most is teszem - túrtam bele a hajamba, ahogy rájöttem, hogy ugyanúgy folytatom az információk tudatában is. Az agyam egyszerűen képtelen feldolgozni. Az előbb még csak a kedvességével nem tudtam mit kezdeni, most meg már hirtelen Holló professzornak kéne szólítanom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Még mindig nem tudtam, hogy álljak... mindenkihez. És ráadásul közeledett az év vége is. Az utolsó év végém. Kilátástalan voltam, bármennyire is úgy tűnt, hogy tudom mit csinálok. Éppen ezért ez az egyedül mászkálás még jobban is esett a kastélyban, mint hittem volna. Kiszabadulni a pokoli Gárgyán kúriából, és kicsit arra hallgatni, ami az agyamban van. Egyik gondolat kergette a másikat, aztán egyszer csak az egyik előttem állt. Teljes valójában.
Arcomról leolvasható volt a hitetlenkedés, ám ahogy egyre közeledtem az alakhoz, úgy keményedtek meg a vonások. Prefektus voltam. A kötelességemet végeztem.
- Zalán, ugye nem kell emlékeztetnem téged arra, hogy mikor van a lámpaoltás? Tudom, hogy nehezen alszol, de ez nem mentség arra, hogy éjszaka a folyosón kóricálj - jegyeztem meg fáradtan. Utáltam kerülgetni a témát. Gyűlöltem, amiért a fejünk fölött lógtak a kérdéseim, és még inkább, hogy képtelen vagyok elvonatkoztatni tőlük. Megláttam Zalánt, és azonnal eszembe jutott. Ott volt az összes vonásában, a fáradt tekintetében, a hanyag testtartásában. És nem segíthettem rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Szigorú tudtam lenni, ez tény. Magammal szemben, a húgommal szemben, és a barátaimmal szemben is. Mégse éreztem, hogy a szavaim megkövetelik Zalán cselekvését. Valami másnak kellett a háttérben lennie. Újabb rejtély. Valami, ami nyomja a lelkét, és hiába ajánlanám fel, hogy meghallgatom, biztos csak újabb falakba ütköznék. Mégis, az arcvonásaim egy pillanatra csak, de megszelídülnek, és ha a szívemre hallgatnék azonnal átkarolnám, hogy megnyugtassam.
- Zalán? - suttogom csak végül halkan az erkély csöndjébe. Félek kérdezni, félek válaszolni. Eltávolodtunk, ez látható, de talán én még annál is jobban. Addig ismételgettem magamban a mantrákat, hogy meggyőztem az elmémet, hogy aki előttem áll, sose fog bízni bennem eléggé. És most féltem ilyen sebezhetőnek látni. Megtört? Ennyire rossz a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Megfagyott az ereimben a vér, ahogy meghallottam Zalán halványkék hangját. Mintha nem is erről a világról jött volna, olyan más volt. Libabőrözni kezdett az arcom, mintha csak valami rosszat sejtene, és értetlenül, szinte bambán néztem a fiúra.
- Felzaklatni? - kérdeztem vissza halkan, inkább csak magamtól, mint Zalántól. Úgy tűnt ő valami egészen más gondolati síkon mozgott, mint én. Valami olyanról beszélt, amiről tudtam, hogy ott van, én is éreztem, de mégsem mertem gondolni rá. Nem beszélhet arról, mert az azt jelentené, hogy ennyi volt. Így vagy úgy, de valami rávenné, hogy beszéljen róla, és elég csak ránézni, hogy tudjam, nem azért, mert egyszeriben Csipkerózsika lett.
- Nem vagyok dühös. Majd... kitalálok valami könnyű büntetőmunkát, és el is felejtjük, hogy itt találtalak - válaszoltam inkább automatikusan hárítva. Közben kicsit közelebb sétáltam Zalánhoz, hátha engedi, hogy a vállára téve a kezem, megnyugtassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Érintésemet újabb követte, ahogy tehetetlenül vontam magamhoz Zalánt. Egy pillanatig haboztam csak, míg vissza nem öleltem, és habár sokkal alacsonyabb és kisebb voltam tőle, mégis igyekeztem minél jobban körbeölelni.
- Shh... ne mondj ilyeneket, nincs olyan, amit nem tudnánk helyrehozni - csitítgattam, és jobbom ujjai nyugtatóan köröztek a fiú tarkójánál. Nem értettem. Fogalmam se volt róla, hogy mi történik, csak hogy ott kell lennem, és türelmesen várnom, hogy kibukjon. Vagy... legalábbis nagyon reméltem, hogy beválik. Summerrel ezt a játékot űztük évekig. Csak ott több volt hozzá a kiabálás.
Addig öleltem, amíg csak szüksége volt rá. Nem bontakoztam ki, nem kértem számon. Most az egyszer teljesen elvetettem minden gondolatot, és a szívemre hallgattam. A világ legnehezebb dolga volt, mégse tudtam figyelmen kívül hagyni. Zalán a barátom volt, és segítenem kellett neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Védekezőn felemeltem a kezem magam előtt, amolyan "jól van értem" arckifejezéssel. Ám egy fél pillanatig látni lehet egy apró mosolyfélét is a szám sarkában, amit az a gondolat okoz, hogy ugyanígy reagáltam volna, ha valaki bármi rossz szót mert volna mondani Winterről. Vagy Summerről, csak ő a kevésbé balhés a társaságból. A szeretet az már csak ilyen, elfogadjuk egymást minden hülyeséggel együtt, és habár mi is tudjuk, hogy botorságot csináltak, attól még más nem mondhat semmi olyat. Kész. Pont.
- Hát... tudod... - akadtam meg a visszakérdezésre. Nem is hittem, hogy ez ilyen kétértelmű. Talán ha a fejemben nem kapcsoltam volna össze Miksával, most bele is pirulok. - Eddig barátok voltunk, és most meg... tanár vagy. Én meg diák - ismertetem a szituációt, mintha nem lenne vele tisztában az első pillanattól.
Esetlenül és kétségbeesetten pillantottam fel Albertre, miközben magyarázott. Értettem az érveit, de közben mégis zavart a tudat. Nagyot sóhajtottam. - Jó, rendben, de akkor legközelebb valami kevésbé Bagolyköves helyen találkozzunk. Nem akarok újra összefutni az apáddal, és hallani, ahogy "Danvers kisasszonynak" szólít. Olyan öregnek érzem magam tőle - fintorogtam, de csak hogy jobban elüssem a téma súlyát. Az igazság inkább az volt, hogy féltem tőle, hogy megírják a pletykalapok. Szinte láttam magam előtt a főcímet "Újabb embert hálózott be a szektavezér". Végre elültek kicsit körülöttem a dolgok, nem kellett újra szítani a tüzet.