Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kiborított az otthonlét. Egyszerűen megfojtott a közös levegő, a bájolgás az egész hülye színjáték. Több mint egy éve kerülgetjük egymást abban a nagy lakásban, és semmi nem változott. Mintha mind arra várnánk, hogy anya egyszer csak betoppanjon, és mindent megoldjon. De igazán már azt se tudom, hogy őt akarom-e. Szeretném tudni, hogy jól van. Hogy él. De ha visszajön, az azt jelenti, hogy magától ment el. Elhagyott minket, és amikor kellett volna nekünk se jött vissza.
Ahelyett, hogy a kelleténél tovább agyaltam volna ezeken, inkább haza se mentem. A legtöbb délutánt a Nagyteremben, a tanulóban vagy valahol a kastély környékén lófrálva töltöttem. Igyekeztem esti órákat bevállalni a kocsmában, és csak úgy csinálni, mint akinek rengeteg dolga van. Akkor soha senki nem kérdez.
Csakhogy volt egy ember, akit képtelenség volt lerázni. Eleinte féltem, hogy esetleg belemászik. Rákérdez, hogy miért nem megyek haza tanulni, vagy miért vagyok mindig egyedül. Szóval hogy fenntartásokkal kezeltem a jelenlétét. Biztosan ő is érezte. Nem lehet, hogy nem. De mégsem ment el. És hozzászoktam. Már anélkül tudtam a feladatomra koncentrálni, hogy zavart volna a jelenléte. Amikor meg nekiállt mondani, akkor pedig örömmel vettem. Nem akart az életemben vájkálni, csak átlagos témákat érintett. Bármennyire is nehezen vallottam be, de örültem, hogy ott van. Mint régen Summer.
- Igen? - vetettem az utolsó e betűt a papírra, és felnéztem rá. Már legalább két perce nézett. Máskor is szokott ilyet, de most valahogy más volt a kisugárzása. Mintha akart volna valamit. - Azt ne mond, hogy már mindennel végeztél - vontam fel a szemöldökömet, mert mikor nekiálltunk még rengeteg dolga volt. Én meg konkrétan egy esszét nem bírtam még befejezni. Mondjuk a legnehezebbel kezdtem, de akkor is. - Adjak plusz munkát, hogy elfoglald magad? Azt hiszem a szertárban vannak még teletömött polcok- jegyeztem meg huncut mosollyal. Egyedül vele szoktam viccelődni a prefektusi jelvényemmel, és az azzal járó feladatokkal. Többnyire rajtam se volt. Most is a táskám első zsebében pihent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Általában egészen komolyan vettem a feladataimat. Érdekelt, amit csinálok, még akkor is, ha egy olyan helyen kellett motiváltnak maradnom, ahonnan legszívesebben menekültem volna. Azonban a mai nap egyáltalán nem az enyém volt. A szavak nehezen jöttek, az ábrák bonyolultak voltak, és hirtelen már a petíció mintatervét se volt hajlandóságom papírra vetni. És még így is úgy tűnt jobban tudok figyelni a feladatomra, mint Zalán. Remek.
Egy kis méreggel vegyített vágyakozással néztem a srácra. Legszívesebben én is mentem volna. Menekülnék én egészen Írországig. Aztán azonban megingattam a fejem. Összeszorítottam az ajkaim egy pillanatra, aztán elengedtem, hogy utána bíborbarna hangon kezdjem felsorolni az indokokat.
- Nem lehet. Először is tanulnod kell, mert nem romolhatnak le a jegyeid miattam - kezdtem a komolyabb indokkal, még mindig az agyamban tartva a táskájában lapuló érdemjelet. - Másodszor pedig túl hideg van. Úgy kéne lekaparnod a lelátó padjairól öt perc elteltével - ingattam a fejem, és kinéztem az ablakon egy pillanatra. A szürke felhők teljesen beborították az eget, melankóliát hintve a földiekre.
Visszafordultam a saját könyveimhez, de egy perc se telt el, és Zalán újra szenvedni kezdett. Bal oldala a számnak felkunkorodott, ahogy alulról felsandítottam rá. - Ki kell hozzá nyitnod a harmadik szemed - szóltam euforikus magasságokból. - Vagyis légy kreatív. Tényleg semmi dolgod nincs - vontam meg a vállamat, és a füzetre sandítottam. A kedvenc témaköröm.
- Vegyük a tenyérjóslást. Van egy csomó vonalka a kezedben, és soha, egyszer nem nézted még meg őket. De most! Most megnézed milyen mélyek, milyen hosszúra nyúlnak, milyen távol vannak egymástól. Még össze is hasonlítod, hogy szimmetrikus-e a másik kezeddel - magyaráztam, és kinyújtottam először a balomat, aztán a jobbomat. - Mond el mit látsz benne - tettem próbára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Számítottam valami passzív válaszra, de Zalán replikáján mégis elnevettem magam - sokak nemtetszésére. Még jó, hogy nem a könyvtárban voltunk, ott talán még két dobásunk lett volna, mielőtt kiteszik a szőrünket. És ebbe a hangos beszéd is beletartozott volna. Milyen edukatív környezet...
Mondataim úgy tűntek elérték a fiút. Komolyan, mintha valami megcsillant volna a szemében. Nem érdeklődés, azért ilyen messzeségekbe nem mennék el, de valamiféle értelem. Vagy annak a foszlánya. Még a tenyerembe is érdeklődve nézett, hát nézzenek oda, csak az én motivációm kellett csak.
Aha, hát persze. Amint ujja megindult a jobb kezem fele, csalódottan dobtam le az asztalra. Egyik szemöldökömet kérdőn, mégis mérgesen húztam fel, ahogy a szemeibe néztem. - Nem vagy vicces. A tenyérjóslást meg a bal tenyérből kell végezni - mutattam fel számára az említett végtagot. Kicsit félre túrtam az előttem elterülő eszközöket, és Zalán kezéért nyúltam. Finoman magam felé fordítottam a tenyerét, aztán óvatosan végighúztam az ujjam a két vízszintes, egyenes vonalon.
- Látod, ez a kettő a fejvonal és az életvonal. Míg az első a mentális épségünkre utal, vagyis mivel neked egy mély, határozott vonal, így megállapítom, hogy magas az intelligenciád és jó az emlékezőképességed. A másik vonal pedig a fizikai épségre utal. Nem fázol meg könnyen, és nincs semmilyen komoly örökölt betegséged se - ujjam eljátszott Zalán tenyerének belsején, miközben rávetettem a pillantásom, hogy lássam, mennyire követett eddig. - Persze ezek olyan adatok, amiket amúgy is gondoltam rólad, de megnyugtató a bizonyosság - jegyeztem meg. De komolyan, a srác folyamatosan kint volt a kviddicspályán. Ha göthös fajta lenne, állandóan valamilyen náthától szenvedne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Szerettem ezt csinálni. Nem is azért, hogy mások életében vájkáljak, hanem mert érdekesnek találtam ezeket a fajta varázslatokat. Ezek olyanok voltak, amiket a muglik is megpróbáltak utánozni, sőt voltak köztük is olyanok, akik nem csak azért csinálták, hogy másokból pénzt szedjenek ki. Értékelendő, hogy ők is értenek valamihez.
A körülöttük lévő hirtelen sutyorgást szinte már fel sem fogtam. Ha tettem volna se nagyon tudok változtatni a véleményükön, és őszintén, már nem is nagyon akartam. Zavart, hogy az emberek pletykálnak rólam, de már nem féltem tőle, hogy mit tehet velem a magány, amit ez szül. Megtanultam vele élni.
- A tenyérjóslás nem csak a jövőről szól ám. Meg egyik jóslás sem. Mindbe benne van a múltad és a jelened is, mert anélkül nincs jövőd - okítottam magamhoz képest egészen türelmesen, és odanéztem, ahova mutatott.
- Is. Nincsen egy bizonyos vonal, ami csak a jövősre lett kitalálva. Az egész tenyeredet kell nézni. Például itt az életvonalad - mutattam a hosszúkás, görbe vonalra, ami a a tenyere alsó felén húzódott. - Elindulsz az egyik végéből, látod? Mély, nem ágazik szét. Aztán... várj - hajoltam közelebb, és jobban megnéztem magamnak a vonal húzódását. Egy ponton olyan halványka volt, hogy majdnem el is tűnt. Aztán ha csak egy picivel is, de az eredeti vonaltól eltérően folytatta tovább az útját. Újra egyre erősödve. Nem voltam benne biztos, hogy pontosan mit jelent, csak hogy rosszat. Egy pillanatig haboztam, csak néztem magam elé. Agyaltam, hogy mivel tennék jobbat, aztán pedig meghoztam a döntésem.
- Szóval minden boldogság. Ahogy általában a jósok mondani is szokták - dőltem hátra, és zavartan kezdtem visszahúzni magam elé a füzetemet. Beletenyereltem valamibe, amibe nem kellett volna? Valószínűleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Beharaptam az alsó ajkam szélét, aztán lassan engedtem, hogy kicsússzon onnan. Reflexből jött a mondat, agyam éppen nagyon máshol járt. Próbáltam megfejteni a tenyeret, ami előttem volt, és közben nem felhívni a viselkedésemre a másik figyelmét. Kellemetlenül tapasztaltam, hogy általában sáfrány hangom baritsárga fakósággal csengett a teremben, mikor megszólaltam.
- Konkrétum? Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, szigorúan a füzeteimet nézve, rendezgetve, mintha egyetlen gyors mozdulattal nem tudtam volna pontosan ugyanoda visszarakni, ahol eddig volt. Mellékcselekvés, amíg kitalálok valamit.
- Zalán... - szóltam megfedő stílusban. Tökéletes tématerelő volt a hozzászólása. - Abban a pillanatban rájöhettél, hogy nem úszod meg büntetés nélkül, amikor kiderült a számodra, hogy prefektus lettem - néztem újra a szemébe, és lassan felkunkorodott a szám széle. Huncut csillogás villant a szememben, és egy pillanatig hagytam, hogy elhiggye, hogy igazat mondok. Igazából lehet azt is tettem. Ha valamin rajta kaptam volna elég valószínű, hogy tényleg kiosztanék rá valami feladatot. Vagy nem. Ki tudja. Néha nekem is lehet vajszívem, nem?
- De tudod mit, lehet hogy kiolvastam a tenyeredből a beosztásomat, mert most mintha... mintha... - szívtam be a mellkasomba mélyen a levegőt, és a távolba meredtem. - Igen, határozottan azt érzem, hogy nem fogok dolgozni szombaton. Miért, akarod gyakorolni a jóslástant? Elég gyér a tudásod - cukkoltam tovább egy mosoly kíséretében. Igyekeztem a tenyerében megbújó igazságot valami nagyon hátsó pontra száműzni az agyamban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Zalán AZ ESET óta egészen kerülte Wintert, mint téma. És jól is tette. Na nem azért, mert mindenre is ugrottam volna amit mond, hiszen nekem is gyakran az agyamra ment. Szimplán csak furcsán éreztem magam, ha más rosszat mond róla. A legkisebb dolgokban is meg akartam védeni, ha már ő nem lehet ott a nagy képével, hogy megtegye ezt magától. De a jelenlegi körülmények miatt csak megálltam egy kicsit, és a hajamba túrtam. És már el is engedtem a megjegyzést.
- Nem, az apánk fog pultozni a hétvégén. Néha a góré is csinálhat úgy, mintha lenne felelősségérzete - hangom gúnyos ércsárgán üzente a fenntartásaimat a családfőt illetően. Egy újabb tag, akire nem tudtam ugyanúgy ránézni anya eltűnése óta. Igazából nem is nagyon akartam egy pillantást se szentelni neki. Ő se tette a legnagyobb baj idején, nekem most miért kéne.
- Őszi séta, forrócsoki és sikító pillecukor? - vontam össze a szemöldököm. Vártam. Talán arra, hogy neki is leessen a tantusz, vagy hogy lejátssza újra a fejében. És láss csodát meg is történt. Elmosolyodtam, és aprót biccentettem.
- Ne értsd félre, ez egy nagyon... hangzatos felsorolás, de inkább Ramit kéne megkérdezned. Vagy valamelyik évfolyamtársadat - próbáltam kedvesen rávezetni a helyes útra. Már csak az kellett volna, hogy elhíreszteljék, hogy velem randizott. Akkor aztán szegény srác már hirtelen a kitalált covenem tagjává is avanzsálják. Engem meg liliomtiprónak. Pedig ez a cím is Wintert illeti, ugyebár.
- De egy korrepbe benne vagyok. Átjöhetsz a nagyi lakásához, ott általában mindig nagyon csend van - egyeztem bele készségesen. - Summer szokott ott lófrálni meg... Félix - ismertettem a szituációt. Hiába volt Gárgyán mama olyan idős mint maga a ház, mindig úton volt valahova. Nem tudom milyen elem hajtotta, de reméltem, hogy bennem is olyan van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Szemem a fiú arcán nyugtattam. A vonásait elemeztem, és próbáltam rájönni, hogy Zalán ajánlata mennyire volt komoly. Vagy éppen szándékos. Barátok voltunk. És valószínűleg úgy mentünk volna el forrócsokizni is. De mégis furcsa volt, és a gyomromban valami furcsa csavaros érzés vette kezdetét.
- Ha zavarnál, nem mondtam volna - néztem jelentőségteljesen Zalánra. Nem szoktam a semmiért jártatni a szám. Ha nem akarnám, hogy átjöjjön, akkor szimplán csak hagytam volna elévülni a beszélgetést, és figyelmemet újra a rakatnyi házira fordítani.
- Mi lenne érdekesebb, mint a jóslástan? Ugyan már, esküszöm nem foglak egy oltáron feláldozni - sóhajtottam fáradtan, talán a kelleténél hangosabban is, ugyanis a csituló diákság újra heves szóváltásba kezdett. Holnaptól már gyilkos is leszek, remek.
- Félix a nagyi kutyája. Okos egy eb. Még neki is megy a tenyérjóslás - humorizáltam faarccal. Volt néhány vonás, amiben egészen hasonlítottam Winterre. Gesztikulálás, mondatszerkezet, és hát... a kissé sértő odaszúrások.
- Oké, szóval nekem szabad a szombatom, nem nagyon lesz senki a lakásban, neked korrep kell jóslástanból, szóval gyere háromra - vontam meg a vállam egyszerűen, és felvettem a tollamat, hogy ezzel is jelezzem, hogy számomra le van zárva az ügy. Semmi értelme nem volt ezt tovább cifrázni.
- Oh, és ha tenyérjóslást fogunk csinálni, akkor próbáld meg nem összerajzolni a kezed, meg elég nehéz volt így bármit kinézni belőle - jegyeztem meg. Hazugság volt? Talán. De ezzel biztos volt, hogy eltüntettem a gyanakvás csíráit is Zalánból. Hiszen minek riogatnám, ha igazából csak odaképzelek valamit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Rengeteg pletyka kering a családomról. Ez pedig egyenesen vezet oda, hogy rólam is. Na persze, a drága, ártatlan Summer ebben a városban is egy szent. Hallottam olyanokat, akik szerint Winterrel mi tartjuk a házban. Mintha lehetne. Minimum annyira önfejű, mint bármelyikünk. Csak ő kevesebbszer bukott le. Talán ezért, talán másért, de képtelen voltam a szabadnapjaimat otthon tölteni. Míg mások azt hitték, hogy ilyenkor áldozom fel az ördögnek a következő diákot, igazából csak az egyik sorban megbújva olvasgattam az egyik kedvenc költőm versének sorait. Fenekemet nyomta a kemény padló, hátam pedig a mögöttem húzódó polcsornak feszült. Szerettem ezt a boltot. Nyugton hagyták benne az olvasót, és hihetetlen mennyiségű tudás halmozódott már fel benne. Legalábbis általában nyugton van.
Elolvastam a vers végét, és lapozás közben lejjebb hajtottam a könyvet. Volt bennem egy kis remény, hogy talán nem várja végig azokat a nyomasztóan lassú másodperceket, amíg neki szentelem a figyelmemet, de csalódnom kellett. Ismerős volt a lány arca, biztos voltam benne, hogy az egyik Eridonos áll velem szemben.
- Az attól függ, mit keresel - jelentettem ki egyszerűen, és eldöntve a fejemet kilencven fokban, elolvastam a kezében tartott műnek a címét. - Ha papírnehezékre van szükséged, azokat egyenesen majd balra fordulva találod - utaltam ezzel nem csak a témára, de a könyv vastagságára is. - Viszont ha megfogadsz egy jó tanácsot. Én nem mások életét tanulmányoznám, hanem a saját tudásomat bővíteném - vontam meg a válaszomat egyszerűen. Az első nagy különbség a hazám és az itteni oktatási rendszer között már az alapokban megbújt. Míg minket az életre próbáltak felkészíteni, addig itt a múlt mindig előnyt élvezett. Értem, lexikai tudás, nagyon király. Aztán majd párbajnál próbáld Hanz Leipzig életrajzával kivédeni az átkot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán nem mondott semmit. Zalán nem tudott semmiről, és ha rajtam múlik nem is fog. Érte állítottam meg a férfit, és nem miatta. Azt akartam, hogy soha ne történhessen vele ilyesmi, de ahogy ott álltam a levitás előtt, újra kezdtem egyre kisebbnek érezni magamat. Mint mikor kicsiként úszni tanultam. Bedobtak a vízbe, és kapálódzva próbáltam a felszínen maradni, mélyeket szívtam a levegőből, remélve, hogy sokáig kitart, mert újabb és újabb hullámokra megint csak elmerültem. A szívem is olyan hevesen dobogott, csoda volt, hogy a másik nem hallotta. Amilyen közel állt hozzám, akár tehette volna.
Megfeszült az állkapcsom, ahogy a szavai elérték tudatomat. Az öklöm is összeszorult a testem mellett, és szememből kiolvashatta az érzelmeimet. Hiába akartam azt üzenni, hogy erős vagyok. Mérges. Ott volt a megalázottság is. Éreztem, ahogy elvesztem a kontrollt a vita felett, és utáltam.
- Fogalmad sincs róla miről beszélsz - reagáltam le végül sután. Szemeim mögött az ideg fájdalmasan összeszorult, ahogy lassan üvegessé váltak az íriszeim. Nem sírhattam, még ha a mérgem hevében tenném, akkor se. De elpislogni se tudtam, képtelen voltam elnézni róla. És erre újra megszólalt. Nekem pedig meggondolatlanul, lendületből, gyorsan szántotta végig a levegőt a tenyerem, hogy hatalmasat csattanjon az arcán.
Ha meg is lepődött Augustine, talán nem annyira, amennyire én tettem. Elkerekedett a szemem, és ajkaim is elváltak egymástól. Feszesen egyenesen tartott vállaim beestek. Nem értettem. Megütöttem. Soha nem csináltam még ilyet.
- Én nem... sajnálom... - motyogtam a szavakat kiszáradt ajkaim között. Félve rávetettem pillantásom. Zsibbadt a bőr a tenyeremen, és nem tudtam, hogy az ütés mértékétől, vagy a hirtelen rám boruló megbánástól. Nem voltam jobb tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kezemet néztem. Az arcát. A pirosló bőrt, ami bizonyította, hogy nem csak képzeltem, hanem tényleg meg is tettem. Megpofoztam. Én, aki mindig is jobban hitt a szavak erejében, mint az erőszakban. Én, aki azért jött ide a férfihoz, mert megverte a barátját. Álszent vagy Rue Danvers.
Szememben csillogott a kétségbeesés, ahogy a másik megszólalt. Hangja egészen más színben, fakón szólt, de életemben először képtelen voltam megállapítani a pontos árnyalatot. Mintha az agyam elé valamilyen furcsa lepel hullt volna, ami miatt képtelen voltam felfogni többé a történéseket. Meghasonlottam.
Hallottam a fenyegetést. Ereimben a fagyott vér egy pillanatra újra megindult, csak hogy mozgásra bírja a tehetetlen testet. Lassan, tehetetlenül indultam el a folyosón, aztán pár méter múlva futva közelítettem meg a legközelebbi mosdót. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttem. Kezemmel rákapaszkodtam a mosdó szélére. Teljes testemben remegtem, ahogy újra és újra lejátszódott előttem a jelenet. Aztán mindig kicsit módosult. Hol nagyobbat ütöttem, hol kisebbet. Pár perc elteltével pedig már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az agyamnak hihetek-e. Az egyedüli, ami talán örökre beégett az agyamba, az a néma pillanat volt. A szemei, ahogy a falat pásztázzák. A pirosló bőr látványa. A bizsergő tenyér.
Megengedtem a csapot, és potyogni kezdtek a könnyeim. Halkan zokogtam a kihalt mosdóban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Hónapok óta terveztük már ezt az eseményt. Ha nem az iskolában vagy a kocsmában voltam, akkor épp az utcán gyűjtöttem az aláírásokat. Sajnos kevesebben voltak akiket érdekelt, mint előre gondoltuk. Úgy tűnt a magyarok kevésbé állnak ki a saját ügyeikért, mint odahaza a mágusok. Pedig őszintén, a történelmük tanulmányozása után ennél nagyobb aktivitásra számítottam.
Végül mégis sikerült. Lassan léptünk a negyedik órába, egyre több mugli és mágus figyelmét magunkra irányítva. A varázstalanok azt hitték, hogy az épület emlékének megőrzése érdekében vagyunk ott, míg a valós ok ennél sokkal súlyosabb, a társadalmunkat érintő téma köré épült. Addig nem mentünk el, míg el nem értük, amit szerettünk volna, vagy az aurorok nem lépnek közbe. Valószínűleg a legtöbb embert ez állította meg, azonban rajtam már rég nem fogtak az ilyen fenyegetőzések.
Némán álltunk egymás kezét fogva, mikor egy vörös üstök bekúszott elém. Pont akire vártunk már egy ideje. Ha a demonstrációnk nem is lesz sikeres, az, hogy benne leszünk valamelyik újságban épp elég port fog kavarni ahhoz, hogy a legközelebbi kiállásunk már átütőbb legyen.
- Üdvözlöm, persze - válaszoltam egy bólintás mellett. Jobbomról Bálint felénk pillantott, felmérve mind a nőt, mind engem. Egy kacsintást küldtem felé, hogy biztosítsam, nem lesz gond.
- Nem én vagyok a szervező, de azt hiszem a legtöbb mindenre magam is tudok válaszolni - biztosítottam a nőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Őszintén szólva örültem, hogy női újságírót küldtek ki a helyszínre. A férfiak hajlamosak voltak arra koncentrálni mennyire fiatal vagyok, hogy nézek ki, és mégis mi közöm van a politikához, minthogy igazán az adott üggyel foglalkoztak volna. Nem egyszer volt szerencsém olyanokhoz, akik rendes interjú helyett disznó megjegyzéseket tettek. Ami után természetesen én nem tudtam tartani a temperamentumomat, és az újságba végül annyi jelent meg, hogy milyen erőszakosak voltak a tüntetők. Éljen.
- Szerintem semmi akadálya - biztosítottam, és érdeklődve hallgattam az első kérdését. Nem kellett felkészülési idő, se egy pillanat gondolkodás. Pontosan tudtam, hogy miért vagyok ott, és hogy jót cselekszem ezzel.
- Sok tüntetés és demonstráció foglalkozott már a manók felszabadításával, de még egy sem foglalkozott igazán az ügy jogi hátterével. Mi az önrendelkezési jogot szeretnénk visszaadni ezeknek a lényeknek - jelentettem ki határozottan. A minisztériumi dolgozók közül páran felemelték a hangjukat, és pár káromkodást a fejünkhöz vágtak, de a társaim közül senki nem válaszolt. Közös megegyezés volt, hogy csak a normális kérdésekre válaszolunk, máskülönben némán tűrünk.
- Azzal, hogy az egyik mágusváros utcájára kivonulunk nem érünk el semmit. Az épületben dolgozóknak kell meghoznia az összes jogi döntést, többek között ezt is. Tehát adott, hogy hozzájuk kell eljutnunk. Úgy gondoltuk, ha bemegyünk az épületbe, az aurorok öt perc után kiürítenek minket. Ha más bejáratot próbálunk ellehetetleníteni, akkor törvényt szegünk. Ezzel a módszerrel eleget teszünk polgári kötelességeinknek, és közben felhívjuk a törvényhozóink figyelmét egy olyan problémára, amit sose vettek igazán komolyan... - feleltem meg a második kérdést is. Éreztem, ahogy a mellettem lévő férfi keze kicsit rászorít az enyémre. -... szerintem - tettem hozzá gyorsan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy pillanatig elöntött az önbizalom, amiért ilyen összeszedett választ tudtam adni. Még mindig élénken élt a fejemben az első pár próbálkozás. A sok gondolkodás, a hümmögés és az, ahogy a riporterek elvesztik az érdeklődésüket bennem. Az ügyemben. Lassú procedúra volt, és habár kezdetben még most is elöntött az adrenalin, egy-két kérdés után már el tudtam felejteni, hogy milyen helyzetben vagyok. Az előtte levő párnál pedig próbáltam úgy csinálni, mint aki nem fél.
- Sokan azért nem szeretnék a manók felszabadítását, mert úgy tűnik, ők sem akarják. Sőt, vannak manók, akik egyenesen félnek tőle, hogy egy esetleges felszabadítás után mi lesz velük. Azzal, hogy maguk dönthetnek arról, hogy szabadok lesznek-e ezt próbáljuk kiküszöbölni. Minden élőlénynek jogában áll eldönteni, hogy mit kezd az életével - magyaráztam, és kezem megindult a levegőben, de rádöbbentem, hogy még mindig a lánc része vagyok. - Otthon van két manónk. Felszabadítottuk őket, de maradtak nálunk, mert rendes fizetésért szívesen dolgoznak a kocsmában. Eleinte ők is féltek tőle, hogy mi lesz, ha adunk nekik egy ruhadarabot. Mert ezeknek a lényeknek sose adatott meg, hogy saját magukról hozzanak döntést. Ez nincs rendjén - fejtegettem tovább. Fontos volt, mert ez nem csak az én döntésem volt. A társadalomnak kellett változnia ehhez, és leginkább is az elit rétegnek. Őket volt a legnehezebb elérni.
- A muglik azt hiszik, hogy az épületet védjük a felújítástól. Ha hazamegyünk, azt fogják hinni, hogy sikerrel jártunk, és holnapra el is felejtik - osztottam meg a kis trükköt az ügyben.
- Természetesen nem kergetünk álmokat, nem hisszük, hogy holnapra minden meg fog változni. Abban reménykedünk, hogy legalább ez elég lesz arra, hogy elindítsunk egy beszélgetést a mágusok között. Minél többen hozzák fel a témát és nyilvánítanak véleményt, annál jobb - küldtem egy leheletnyi mosolyt az újságíró felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem vagyok én profi, de talán egy nap az leszek. Főleg, ha a jelenlegi tanulmányaimat folytatva a politikai téren helyezkedek el. Talán ezért nem akadtam meg egyik kérdés után sem, vagy mert magam előtt tartottam a célunk.
- Moha és Zuzmó két hónapot volt nálunk kötelességből. Ezalatt egyszer se kezeltük úgy őket, mintha alánk valóak lennének, éppen ezért megrendítette őket a hír. A szüleim azonban garantálták számukra, hogy ez nem jelenti, hogy nem maradhatnak a kocsmában. Egy éve pedig átutazták velünk fél Európát. Ez a fajta hűség többet jelent, mint az, akit a rabszolgaság tart gúzsba - fejtettem ki a nőnek az álláspontomat. Még mindig a fejemben élt a pillanat, mikor nagyi nekünk adta a manókat, és ahogy anyáék éjszakákon keresztül beszélték, hogy mit kezdjenek velük. Két csupaszív ember, akiknek megparancsolták, hogy uralkodjanak más lények felett.
- A tervek szerint a munkaidő vége után egy órával, hogy ne csak a befelé haladást, de a hazamenetelt is megnehezítsük kicsit. Utána hazamegyünk. De itt koránt sem lesz vége a harcunknak - bólintottam, még nagyobb hangsúlyt adva a szavaimnak.
- Nagyon köszönjük - mosolyogtam a nőre, és kicsit a gyomromban időközben keletkezett görcs is oldódni kezdett. - Hogyne, persze. A nevem Autumn Rue Danvers. Betűzzem esetleg? - kérdeztem segítőkészen, hiszen tudtam a magyar embereknek mennyire meggyűlt a baja a külföldi nevekkel. Tetszett, mikor a nevem úgy nézett ki leírva, hogy Otum. Igazán görögös kinézete lett tőle.
- A főszervező pedig a másik oldalról számított negyedik ember - böktem a fejemmel az irányába, mert a kezemet még mindig lefoglalták a társaim. - Sok sikert a cikkhez, és nagyon köszönöm, hogy időt szánsz ránk - ajándékoztam meg a nőt egy újabb mosollyal. Nélküle a mi munkánk se érne sokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Még nem tudtam beazonosítani. Nem azért, merthogy mindenkit tudtam volna fejből, aki az iskolába járt, hanem mint eridonos prefektus, illett volna. Persze nem is vettem olyan komolyan a tisztséget, mint illene. Odaígérhették volna bárki másnak a jelvényt, valószínűleg szívesebben viselte volna, mint én. És mégis. Ahogy ott állt előttem a lány, hirtelen felébredtek bennem a kötelezettségek. Az isten szerelmére, csak egyetlen szabadnapom lett volna...
- Akkor jó helyen jársz - bólintott a lány. Karakán volt a lány, ez tetszett. Ahogy az is, hogy elmondta a véleményét. Mostanában úgy érezte, hogy a világ összeszorul jó és rossz oldalra, és mindenki elkezdett félni, hogy a kettő közötti vékony sávban lavírozva próbáljon értelmes beszélgetést kezdeményezni.
- Viszont aki tanult, és logikusan gondolkodik, az nem is vét annyi hibát - replikáztam. Felmértem, vajon mennyire áll határozottan az álláspontja mellett. Szerettem volna, ha látszik rajta a hajlandóság, hogy egy kicsit másképp is megnézze az egyes szituációkat.
És nézzenek oda, még ezek után is kérdést szegezett nekem. Hirtelen már nem is voltam olyan mérges, amiért félbeszakították a magányos óráimat. - Ne bántsátok a feketerigót. Harper Lee írta - válaszoltam gondolkodás nélkül. Már háromszor olvastam, otthon meg is volt egy példánya kijelölgetve a kedvenc részeimmel, és a szélén odaírva egy-egy kommenttel. - Ismered? Mugli író, de nem hiszem, hogy ennek nagy jelentőséget kéne tulajdonítani - vontam meg a vállamat. Winter mindig szekálni szokott, amiért ennyire vonzódom a varázstalanok dolgaihoz. Az igazság viszont az, hogy az ő társadalmuk szorosan a miénk mellett van. Ha nem tanulmányozzuk azt, kudarcra vagyunk ítélve.
- És te? Az életrajzi regényeket kedveled? - kérdeztem vissza. Jó napot fogott ki a lány, egész kedélyes vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mondhatni premier plánban néztem végig mit művel a másik kettő az asztal másik felén. Aztán a pacsikat, összesúgásokat, és kisfiús röhögéseket is tisztán hallottam. Arcom grimaszba rándult a gondolattól, hogy ezek lesznek a jövő nagy mágusai. Fejem ingatva tértem inkább vissza Shelleyhez. Ő se volt normális, de legalább szép verseket írt. Mondanivalóval a sorok mögött.
Aztán megütötte fülem Zalán ismerősen kék hangja. Ezúttal kissé lilás árnyalatú volt, amelyet először nem is tudtam hova rakni. Felnéztem. Egyik szemöldököm lassan magasba emelkedett, és összecsapva a könyvet elindultam a páros felé. Nem pontosan tudtam milyen szituációba kerülök, de azt igen, hogy levitás barátomnak szüksége van a támogatásra. Legalábbis erősen úgy jött le az adott képből.
- Hello! Mond Zalán nálad van a jóslás könyvem? - kérdeztem, szándékosan úgy csinálva, mint aki nem veszi észre, hogy rosszkor zavar. Aztán mint akinek leesik a tantusz fordultam a másik srác irányába. - Oh ne haragudj, te vagy…? - húztam össze a szemeimet, mintha nagyon erősen koncentrálnék, hogy megismerjem. Herberttel egy évfolyamra járunk, és ír. Természetes, hogy megmaradt az agyamban. Csak az időt húztam, hogy szememmel végigkísérhessem az összes kis részletet rajta. Beleértve a bugyuta táblát is.
- Herbert! Hát persze. Azt ajánlom hagyd békén az embereket. Elég megalázó így is, ahogy viselkedsz. Nem mindenki annyira kétségbeesett, hogy kihasználva a vörösségét próbáljon előre felkészülni a még ennél is giccsesebb Valentin-napra - tanácsoltam a másiknak egy álmosoly kíséretében. És még kíméletes voltam. Bőven rosszabb a véleményem az egész felbolydulásból. Jó hogy nem öltözik be koboldnak és osztogat négy levelű lóherét Szent Patrik napján. Ajánlom, hogy ne tegye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lehet, hogy karácsony óta megfogant bennem a gondolat, hogy esetleg legközelebb én is adok valamit Zalánnak. Még akkor is, ha anya eltűnése óta nem akartam semmilyen eseményt ünnepelni az életemben. Se az állami ünnepeket, se a karácsonyiakat. Nélküle semmi nem volt jó, ő volt a partik lelke, a szeretet, ami ezeket az életeseményeket átlengte. Nélküle ünnepelni egyszerűen helytelen volt. És ha a saját szülenapomról, vagy Winteréről vagy Summeréről volt szó, továbbra is tartottam. De Zalán… Zalán más volt.
Szóval nyitott szemmel jártam, és a szülinapja előtt egy hónappal megvettem az ajándékát. Már csak azt kellett kiderítenem mikor tartja. Well… az nem alakult épp a legszebben, de kiderült. Egy ideig ültem is felette, hogy fog az kinézni, ha Valentin-napon ajándékot adok neki, de ha őszinte akartam lenni magammal, ilyen pletykák valószínűleg már alapjáraton is terjedtek. Az igazság meg csak ránk tartozott, senki másra.
Így történt, hogy végül egy csomaggal a kezemben, a falnak dőlve vártam a bűbájtan terem előtt. Mivel nem volt első órám, így egészen frissen ültem be az ablakpárkányra, és előhúztam az aktuális olvasmányom. Olyannyira belemélyedtem a legendás lények anatómiájába, hogy még arra se figyeltem fel, hogy a diákok elkezdtek kijönni a helyiségből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Tudom, hogy mindenki elunná magát a könyvön, amit épp a kezemben tartottam. A legtöbb gyerek amúgy is minden könyvön bealudna, szóval amúgy is egy csodabogár vagyok. De ha ebbe belenézne valaki, valószínűleg elképzelné, hogy az egyik sátáni áldozásomhoz kutatok éppen. Főleg az ábrákkal. És ameddig mindenki megijedne, ha ilyesmivel találkozna, addig nekem van egy barátom, aki még oda is jön - ezzel teljesen meg is rémítve. Testem összerezzen a hirtelen érintésre, de aztán gyorsan elernyednek izmaim. Lassan becsuktam az ölemben tartott könyvet, és óvatosan elhelyeztem magam mellett.
- Hát... - akadtam meg. Igazából nem kéne. Egyrészt így is le volt maradva a legtöbb tantárgyból, nem kellene még jobban lehúznia magát. Másrészt nekem is részt kellett vennem egy fontos órán. De közben meg tudtam, hogy születésnapja van. És ha ezen a napon szomorú az ember, az sosem jó.
- Inkább csak bontsd ki - nyúltam a mellettem heverő csomagért, és a kezébe nyomtam. - Boldog szülinapot - mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára. Így, hogy fent ültem az ablakban, nem is volt olyan nehéz elérnem. Talán mindig fel kéne másznom valami magasra, ha a közelében vagyok.
- Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy melyik részét szereted a sportnak, de azt tudom, hogy nem az egyszerű kviddicset, szóval remélem ezzel nem lövök nagyon mellé - magyarázkodtam. Kicsit olyan voltam ettől, mint régen. Nem olyan határozott, kissé esendő. Tényleg kezdtek lebomlani a belső falaim, még ha csak láthatatlanul is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elmosolyodtam a megjegyzésen, de nem vettem komolyan. Ahogy sose szoktam az ilyesmit. Abszurd ötletnek tűnt, minden nap puszit kapjon, nincs mindig szülinapja.
- Azért azt nem mondom, hogy eleget tanulsz - emelte meg mutatóujját, hogy leszögezze a tényt. Ha fele annyi időt szánna tanulásra, mint amennyit az égben tölt, biztos, hogy nem csak az alap varázslatok mennének neki. - De nem az. Esküszöm - vigyorogtam. Néztem, ahogy a szerencsétlen csomagolópapír szétszakad Zalán keze nyomán, és izgatottan vizsgáltam a fiú minden arcrezdülését. Régen volt, hogy utoljára ajándékot adtam, talán már a szabályait se ismerem rendesen.
- Tetszik? - kérdeztem rá, és beharaptam alsó ajkam, hogy visszafojtsam az örömöt, amit a siker okozott. Egyértelmű volt, hogy a Seprűtechnikai gyakorlatok haladóknak még nem volt a könyvespolcán.
- A Valentin-napot nem szeretem. De a születésnapod az más téma - vontam meg a vállamat egyszerűen. Igen, ezt a tényt magamban is le kellett meccselnem, de végre jó barát akartam lenni. Zalán mindig csak adott, most én akartam egy kicsit.
- Szerintem tényleg nagyon tehetséges vagy ebben Zalán, szóval remélem, hogy ez a könyv majd ösztönöz arra, hogy tovább lépj, és már ne csak magadba röp... - magyarázatom azonnal elhalt, ahogy megéreztem ujjait a bőrömön. Nem húzódtam el, szimplán csak belefagytam az érintésbe. Olyan lágy volt, egyáltalán nem követelőző. Nem olyan, mint Zackké volt. Egyáltalán miért vele hasonlítom össze? Ennek semmi értelme, Autumn Rue.
- Szívesen - bólintottam két apró, zavart pislogás után. Ujjam hegyével hátra tűrtem egy hajtincset, hogy leplezzem mennyire nem tudom mit kezdjek a szituációval.
- Az igazat megvallva tényleg aludnod kéne - néztem aggódva Zalán arcára. - Nem segített a tea? - tereltem a témát. Nem tudtam választ adni. Legyek cinkostárs a szülinapján, vagy végezzem el a dolgaimat, ahogy szoktam. - Beszéltél Oláh proffal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mosolyogva bólintottam a szavakra, majd megráztam a fejem. - Nem fontos, én nem szoktam ünnepelni - legyintettem. Minél később tudja meg, nekem annál jobb. Zalánból kinéztem, hogy akaratom ellenére is meglep valamivel, mint ahogy karácsonykor is tette. Habár annak nagyon örültem, főleg egy olyan zűrös este után, azért nem szerettem volna, ha ebből rendszert csinálunk.
- Valahogy sejtettem. Ha megígéred, hogy nem töröd össze magad, akkor el is megyek - húztam féloldalas mosolyra a számat. Legutóbb amikor kimentem a kviddicspályára, az nem sült ki a legjobban. De csak azért, mert hagytam magam rávenni a repülésre. Ilyen nem lesz több. És amíg tőlem távol maradnak a seprűk, addig talán másnak se lesz baja. - De komolyan, gondold át. Sok benned a lehetőség. És szereted is csinálni - fordultam kissé oldalasan felé, egyik lábamat felhúzva elfektetve a könyveken, másikat azon keresztezve.
Minél jobban megnéztem az arcát, annál jobban viszolyogtam a képtől. Nagy karikák, fehér bőr, gyötrődő ráncok. - Honnan tudod, hogy nem látomások, ha meg sem kérdezed? - korholtam azonnal. Hirtelen már nem is számított olyan nagyon, hogy milyen nap van. Azt akartam, hogy jól legyen. - Zalán, mióta tartanak ezek a rémálmok? - kérdeztem. Hangom szinte majdnem suttogássá szelídült, hiszen láttam rajta mennyire feszeng a téma súlya alatt. Lehet nem lenne legjobb, ha kikiáltanám égre földre, milyen rosszul van. - Lehet, hogy Keserű már nem tud segíteni. Talán menj el a gyengélkedőre - javasoltam közelebb hajolva. - Ha már amúgy is lógni akarsz, elkísérlek. Prefektusi kötelességem - vontam meg a vállamat játékosan, mintegy elütve a téma élét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Persze, hogy azt mondtam tartsa meg. Szememmel üzentem, hogy be ne merje fejezni a mondatot, és nem is tette. Hogy azért, mert közbevágtam, vagy mert megértette az üzenetem, az nem derült ki. Mindenesetre elmondtam, amiért jöttem. Kicsit nyersen, kevéssé kíméletesen, de legalább nem hazudtoltam meg magamat, ahogy néhány ember szokta, mikor a megfelelési kényszer súlya alatt majd' megroppannak. Egyszer régen rám is hatással voltak ezek. Aztán minden megváltozott. Én is.
Ajkam egy pillanatra ketté vált az új információ hallatán, és azért, mert a szavak úgy jöttek ki a számon, ahogy. Habár én az utóbbi két évben nem ünnepeltem a szülinapomat, pontosan tudtam mennyit jelentett egykor. Talán el is kapta a pillantásom Zalán, talán Herb gyorsabb volt. De ez az egyetlen elharapott mondat képes volt egy pillanatra minden ellenszenvet félresöpörni bennem, és hagyni, hogy a másik teljesen kizárjon a kis beszélgetésükből. Idegesen beharaptam az alsó ajkamat, de csak hamar el is engedtem. Levegőért kaptam, hogy újra felhívjam magamra a figyelmet, de fülemet megütötte az elfúló szó barátok.
Most mi volt a gond? Barátok vagyunk. Talán ahogy mondta, azzal a fura hangsúllyal. Vagy az a belső üresség, ami a szót követte. Nem, a hangsúlyt. Biztosan azzal volt a baj, mert mással nem lehetett.
- Tulajdonképpen mit akarsz elérni ezzel a táblával Herbert? Csinálj magadból hülyét, de miért szekálsz vele másokat, akik úgy sem akarnak részt venni? - kérdeztem, ahogy kezdett megtörni a kis faluk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egészen felvidultam, hogy egy kicsit tudtam hatni Zalánra. Nem szoktam neki elárulni, de néha látom, amint hajnalban, vagy éppen takarodó után még kint van a pályán, és gyakorol. Fogalmam sincs mit élvez a repülésben ilyen nagyon, de az biztos, hogy nem miattam fogja abbahagyni az egyetlen dolgot, ami egy kicsit kikapcsolja.
- Jó, de a jóslatok azért vannak, hogy az ember megállíthassa őket. Figyelni kell a belső hangra, és akkor meg tudod oldani, én tudom. Csak... ne ignoráld, mert attól rosszabb - javasoltam. Szerettem ezeket bújni, mert sokszor tudni akartam mi fog következni a jövőben. Egy idő óta már nem vagyok olyan kíváncsi, de a hobbimként még maradt a téma. Épp ezért tudtam mivel jár, ha valaki figyelmen kívül hagyja a jóslatokat. Főleg a rosszakat. A történelem a bizonyíték mennyire oktalan tud lenni az emberiség.
A válasz hallatán elhúztam a szám sarkát. Hosszú idő. Egy átlagos rémálom semmiképpen nem tart ennyi ideig. Pláne nem kezdődik akkor, amikor az ember még csak tíz éves, ahhoz ez túl komoly. Vagy legalábbis annak hangzik, merthogy továbbra se tudtam pontosan mi veri fel minden éjszaka a levita tornyát.
- Jó, akkor nem megyünk - visszakoztam én is rögtön, és egyik kezemet a fiú felé nyújtottam. Eredetileg megnyugtatón megsimítottam volna, de túl távol volt, így csak ez az alternatíva maradt. Ha akarta, megfoghatta. Ha nem, csak szimplán leeresztettem az ölembe. - Csak egy ötlet volt. Viszont akkor el kell menned órára - vontam meg a vállam játékosan. - Milyen órád lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Összeráncoltam a szemöldökömet a kérdés hallatán. Hogy jött ez most ide? Aztán leesett. Ahogy az is kezdett kirajzolódni Zalán miért nem szereti a jóslástant. Ha olyat mondanak neki, hogy a jövője előre meg van írva, ő meg akár fejre is állhat, akkor se tudja módosítani, a kis levitás szíve azonnal szorongani kezd. Az enyém is azt tenné.
- Hát, nekem csak egy éve tartja Oláh professzor. Sullivan nem mondott sose ilyeneket, mert mindenki a saját életének az ura. Persze erre vannak behatással más emberek, és pontosan ezért működik a pillangó hatás is. Ha valaki egy ponton tesz valamit, akár csak elhagy egy cetlit az utcán, az a jövőben akár olyan következményekkel is járhat, mint a mágusvilág leleplezése, mert a sok kis lépés egymásra fog hatni - mutogattam egy képzeletbeli idősávon magam előtt előre hátra, hogy könnyebben érthető legyen. Aztán összeráncoltam a szemöldökömet, és ledobva a karjaim egy félmosollyal Zalánra néztem. - De ez téged egyáltalán nem érdekel. Meg nem is tartozik a témához - jelentettem ki.
Habár én nyújtottam ki a kezemet előre, mégis furcsa volt, mikor végül belecsúsztatta sajátját. Melegség áradt szét a bensőmben, és jóleső megkönnyebbülés. Fene tudja honnan jöttek ezek az érzések.
Szomorúan hallgattam a mondandóját. Vannak rosszabb dolgok, minthogy nem tud aludni az ember. Egy eltűnt anya, egy széthullott család és egy süllyedő vállalkozás. Elmélázva néztem összefont kezeink, míg meg nem hallottam a szót. Rámeredtem, rosszat sejtve.
- A seprűdet? Azt ne mond, hogy ez az egész a repülésről szól - ingattam meg a fejem. - Nem tarthatod titokban az évek óta tartó rémálmaidat csak azért, mert félsz, hogy egy pár hétre eltiltanak a seprűdtől - néztem rá értetlenül. Nem lehet ennyi az indok. Mit nem veszek észre?
- Ágoston prof hiányolni fog, ha nem mész be - intettem óva azonnal. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg engem is előszednek, mint prefektusok mintagyöngyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mind a ketten elvesztünk a gondolatok hullámában. Éreztem, ahogy egyre távolabb sodródunk, mind a ketten a saját örvényünkbe, de csak akkor fogtam fel, mikor Zalán elengedte a kezem. Hirtelen olyan magányos lett, így összefontam az ölemben a másikkal.
A szavak öntudatlanul kezdték elhagyni ajkainkat, mert hiába zártuk le az előző témát, már ott volt agyunk minden kis zugában. Zizegett, mintha csak akarná hívni az amúgy is feszült figyelmünk. Szerettem volna mindent tudni a levitás álmairól, segíteni neki, de közben tudtam, hogy nem  kérdezgethetem. Az nem lenne fair, hiszen én mit osztottam meg vele? A jóslástan tankönyveim?
Hirtelen ötlettől vezérelve újra a csomagért nyúltam magam mellett, és mintha csak újra fel akarnám köszönteni Zalán felé nyújtottam.
- Valami még van ott a könyvön kívül - jegyeztem meg. - Egy kis apróság - vallottam meg, és lábamat kinyújtva lecsusszantam a párkányról. Lassan ideje volt elindulni. Csak... mégse akartam így otthagyni.
- Este én ügyelek, szóval amúgy se lenne lehetőségem már hazamenni. Gyere le kilenckor a konyhába - mosolyogtam fel halványan a fiúra, amint számára is kiderült a másik ajándékom. - Kivéve persze ha nagy szülinapi ünneplést terveztél. Vagy valentin-napi meglepetést az egyik évfolyamtársaddal - vontam fel játékosan a szemöldököm. Hiába hitte mindenki, hogy csak magamra figyelek, láttam én Zalán kikkel lóg. És arra a barna kiscsajra is, aki epekedőn néz felé, amikor megpillantja a fiút.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Láttam, hogy örül neki, még ha kis semmiségnek is tűnt eleinte. A boltos is furcsán méregetett, amikor vettem. Gondolom egy sátánistától nem azt szokták meg, hogy forrócsoki port vásárolgat hétköznap. De amíg Zalán boldog volt tőle, engem se zavart. Amióta kiállt mellettem a bál estéjén valahogy én is könnyebben engedem a pillantásokat.
Rejtett mosollyal az ajkamban néztem fel Zalánra, miközben hátranyúltam a saját könyvemért. - Hát tudod többször is láttam egy barna hajú lányt, amint les. Téged... hogy is mondjam... csodálattal - magyaráztam lassan, mintha csak ki akarnám nyújtani a levitás összes szenvedésének pillanatát. - engem pedig mérhetetlen dühvel és féltékenységgel - jegyeztem meg jelentőségteljesen. Nem azt mondom, hogy megijesztett a lányka, de néha egészen zavarba jöttem a tekintetétől.
- Lehet örülne neki, ha elhívnád valahova. Voltam már az ő helyében, tudom mennyit tud jelenteni, ha nem néznek át az emberen - vontam meg a vállamat, de tekintetem inkább a könyv címének betűit mustrálták. Igen, több srácért is odavoltam már. Zacket olyan két évig figyeltem távolról, míg oda nem jött egyszer. Persze csak titkon, véletlenül se olyan látványosan, mint ahogy a másik teszi. De az egy egészen más történet volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nevetek a csitítgatásán, szórakoztat a zavara, és hogy minden erejével azon van, hogy tagadja az állításaimat. Hirtelen olyan vagyok, mint régen. Életvidám, boldog. Szinte szégyellem, de ez a pillanat jobban esett, mint bármelyik családdal töltött pillanat az elmúlt két évben.
És témánál voltunk. Nem szándékoztam mélyen belemenni a történtekbe, és véletlenül se akartam Zacket Zalánhoz hasonlítani. Szimplán csak a gyermeteg crush volt hasonló. - Aki? - vontam fel a szemöldökömet, de az ajkamon játszó mosoly biztosította a fiút, hogy nincs ebben semmi sértő. Megingattam a fejem, hogy jelezzem, igazából nem várok választ, csak továbbra is ugratom, ahogy eddig is.
- Régi história, és nem alakult jól a vége. Megtanultam, hogy a látszat és a valóság mennyire különbözik - vontam meg a vállamat, mintha egyáltalán nem zavarna a téma, pedig nagyon is feszélyezett. A testem egy hajszálnyit megfeszült, és komoly erőfeszítésbe telt, hogy a hangom olyan maradjon, mint eddig.
- Akkor este a konyhában? - váltottam inkább témát, és magam elé tartva a könyvet összefűztem a karjaim, mondhatni menetre készen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Apánknak remek ötletei vannak. Például Szent Patrik napját ünnepelni a kocsmában. Épp csak arra nem gondolt, hogy Winter és én a francokért se akar majd részt venni ezen a népünnepen, mintha semmi gondja nem lenne a családunknak. Jól megy az üzlet a felhajtás nélkül is. De ha erre vágyik, hát oldja meg a kedvenc gyerekével karöltve.
Hogy honnan tudom, hogy Wintert minimum annyira kirázza a hideg a gondoltra, hogy egész este jópofiznia kell egy rakás idegennel? Egyrészt mert ismerem a testvérem. Másrészt meg már két napja még csak meg sem mozdultak a cuccai a szobájában. Egy kicsit talán aggódtam is érte ezért, de főleg csak ki akartam kapcsolni. Mert tudtam, hogy a sok cinikus megszólalás mellett még mindig mi ketten kötődünk egymáshoz a legjobban. Talán itt volt az ideje egy régi hagyományt újraéleszteni. Így hát erőt vettem magamon, és megcsavartam az ujjamon a gyűrűt háromszor. Olyan régen tettem meg ezt utoljára, hogy a testem minden porcikája libabőrözni kezdett. Betúrtam a táskába a két kalapot, amiket még Írországból hoztam, és mentem amerre a megérzéseim vittek.
Pest sokkal jobban zsongott, mint Bogolyfalva. Kicsit már-már úgy éreztem magam, mintha visszacsöppentem volna a világba a száműzetésből. Mosollyal az arcomon hallgattam a sok nyelvet, amit az utcán sétálva hallottam, és úgy néztem körbe, mintha mindent rögzíteni akarnék az agyam egyik hátsó zugába, hogy elővehessem, mikor újra csak a szürke felhőket látom összegyűlni a fejem felett. És ott volt az én drága bátyám. A Király utca kellős közepén kuncsorgott tűzért, ahogy szokott. Ezek szerint a gyűrűk még mindig működnek.
- Igazán vehetnél már magadnak egy gyújtót - kunkorodott mosolyra a szám. Most, hogy nem kell azon az átok helyen roskadnom, hirtelen feléledt bennem egy fél, amiről azt hittem örökre eltűnt. Ma este nem akartam gondolkodni. Ma érezni akartam.
Levettem a hátamról a táskát, és előhúztam belőle Winter ütött-kopott Szent Patrik napi sapkáját, és odadobtam neki. A nyakamból egy egyik láncot, ami lassan mindig ott függött lerántottam, és a sapka helyére dobtam. - Happy Saint Partick’s Day, brother! - tettem hozzá erős ír akcentussal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Egy kisebb mosoly jelent meg a szám szegletében, ahogy az eridonost hallgattam. Szenvedélyes volt, és itt nem csak a témával kapcsolatban értem ezt, hanem a saját gondolataival is. Kicsit hasonlított rám, csak ahhoz, hogy én ilyen bátran ki merjek állni valakivel szemben egy-két tragédia kellett, éppen ezért idősebb is voltam. Talán az ő életében is volt már valami nagy változás, ami miatt kénytelen volt a figyelmét a nagyobb egészre fordítani.
- Tetszik ahogy gondolkodsz - osztottam meg érzéseimet vele egy elismerő bólintás mellett. Lassan feltápászkodtam, hogy ne törökülésből nézzek fel rá. Féloldalas táskámat rádobtam a vállamra, és továbbra is ujjammal jelölve az oldalt magam mellé engedtem a kezem.
- Jó regény. Mondjuk csak egyszer olvastam. Tetszett, hogy a rózsa segítségével jelenítette meg a szerelmet. Igazán unortodox módon utalt a szerző erre a metaforára - gondolkodtam el. Akkoriban, mikor olvastam még hittem abban a buta érzésben. Azt hittem Zack lesz az én hercegem. Mekkora átverés.
- Persze, de csak külföldi szerzőket ismerek. Még nem volt időm behozni magam a magyar kultúrából - indultam meg lassan a polcsorok között. Nem mondtam teljesen igazat. Szimplán csak mostanra győztem le az eddigi makacsságom és ellenszenvem az országgal szemben, és kezdtem elfogadni, hogy nem megyünk már sehova.
- Ha társadalomkritikában utazol, Orwellt olvastál már? Mindenki az 1984-et isteníti, de az Állatfarm is van olyan jó szerintem - folytattam a beszélgetést, közben szememmel hol az eridonost, hol az útmutatókat pásztázva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Furcsán ismerős a kettőnk között húzódó bizsergető érzés. Pláne, mikor pillantása a gyűrűre esik. Igyekszem visszafogni magam, természetesen kezelni, mikor nekem is meglepő fordulatot jelentett a használata. De ha már van, használjuk.
Elnézően ingattam meg a fejem egy mosoly kíséretében, csakhogy egy pillanattal később már megmutassam neki, mégis miben sántikálok. El akarok szabadulni, és tudom, hogy ő is. Kijár nekünk a pihenés.
Pillantásom siklik végig rajta, kissé szomorkás, vággyal teli érzés tükröződik benne. - Like we never left Mintha sose mentünk volna el- suttogtam kettőnk közé halkan, és hagytam, hogy átvesse a karját a vállamon, mint ahogy régen sokszor tette, amikor kimozdultunk. Vele meg Willel. Summer hányszor hisztizett, hogy jönni akar...
- Asshole... Seggfej- kuncogtam, és lesodortam a karját. Elé lépve kezdtem el hátrálni, hogy mutassam az utat, miközben ismertetem a tervet. - I've searched for an Irish Bar. It's near here and they have amazing beers. Not as good as ours but quite good. So I thought that we should check it. Also it has some program for Saint Patrick, sooo... What do you think? Am I cool enough to spend a night with? Felkutattam egy ír kocsmát. Itt van a környéken, és állítólag remek a sörük. Na nem annyira, mint a miénk, de nem rossz. Szóval gondoltam lecsekkolhatnánk. Van valami Szent Patrik napi programjuk is. Szóval.... Vagyok annyira menő, hogy velem töltsd az éjszakát? - incselkedtem vele, mint régen. Véletlenül se úgy fejeztem ki magam, hogy ő jöjjön ki belőle rosszul, hiszen "vele mindig menő együtt lenni". A hülye egója viszi egyszer a sírba. Engem meg az, hogy hagyom, hogy legyen neki.
- Maybe we can race at beer drinking Talán sörivó versenyt is tarthatnánk- gondolkodtam el, ahogy kiértünk a Deák térre. Az emberek rögtön Wintert kezdték pásztázni. Főleg a sapkáját, mire felnevettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudom megint miért én érdemeltem ki a bébicsőszködést. Talán mert sose büntetek meg senkit. De ennek oka van. Ha büntetsz, plusz munkát csinálsz magadnak, órákat vesztesz el az életedből, amiket felhasználhatnál másra. Mint mondjuk egy könyv elolvasására. Nagy sóhajjal léptem hát be a konyhába, ahol a manók azonnal nagy szemeket meresztve pásztáztak. Unottan néztem rajtuk végig, Zalán jutott eszembe. Nélküle már nem is volt olyan jó ez a hely. Érthető ez a konyhára, de egész Magyarországra is.
- Mikes Marcellt keresem, itt van már? - kérdeztem a hadsereget, mire rázni kezdték hevesen a fejüket. - Remek. Jól kezdünk - csaptam csípőmre a kezem, és újabb megszólalás nélkül levetettem magam az egyik székre, és olvasni kezdtem.
Az ajtó nyitódására egyáltalán nem néztem fel. - Késtél - közöltem egyszerűen. - Láss munkához - adtam ki az ukászt. Tényleg nem értettem miért mindig nekem kell őrködni. Még csak nem is vagyok jó benne. A könyv jobban lefoglal mint az áldozat.