37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - dr. Reece Laines összes hozzászólása (112 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Le
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 22. 13:12 Ugrás a poszthoz

Norina
akkor randizzunk >> Pécs, Bagolyvár >> vigyázz

Élvezem a reakciót, amit a válaszom vált ki Norinából, de ez az én arcomra nem ül ki. Még időben közlöm, hogy egyetlen szavam sem volt komoly, mielőtt átránt magához az asztalon keresztül, és felesleges drámát szülünk az egyik legkedvesebb éttermemben. Nem rágódok annyit ezen a kávézáson valószínűleg, mint Norina, mert semmit nem jelent. Egy kávéba még nem haltam bele eddig sem, pedig volt pár különös alkalom, és el tudok vonatkoztatni a lány különös megnyilvánulásaitól. Ki tudja? Talán van egy nem furcsa oldala is, amit nem mutat meg mindenkinek. Halkan nevetek fel Norina szavaira, majd határozottan bólogatok rá párat. Hogyne, a szívünk majd megmondja.
- Már gyermekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy segíteni szeretnék másoknak, és a jog ad erre egy törvényes alapot - mosolyodom el féloldalasan, mert ha már ismét visszakanyarodtunk hozzám, ami nem feltétlen tetszik, akkor válaszoljak rendesen. Félig rendesen, mert félő, hogy az igazságot nem most fogja megtudni az előttem ülő. - A tanárság pedig amolyan ráadás, hogy átadhassam a tudásom a fiataloknak, hogy megtudják, vannak jogaik. Az évek során rengeteg olyan esettel találkoztam, amikor ez kérdéses volt - kortyolok aprót a borból, majd hümmentek, ahogy a következő kérdés jut el tudatomig. - A húgom boldogsága a munkámnál is fontosabb. Ha ő megtalálja a boldogságot, akkor tényleg örömmel halnék már meg. Egyelőre nem tervezem, túl fiatal és fess vagyok a halálhoz - vigyorodom el szemtelenül Norinára, barnáimban csillan meg a játékosság, ahogy arcát fürkészem, hiszen az ő szájából hangzott el, hogy helyes vagyok, én pedig úgy élek vissza ezzel mostantól, ahogy nem szégyellem. Sok mindent nem szégyellek, úgyhogy lehet ezt a kijelentést nem gondolta át a nő, de már késő bánat.
- Nálad ezek szerint van mérce, és ahogy eddig észrevettem, kimaxolom - vigyorodom el ismét. - Nem szoktam randizni. Szerintem ez az első, ami hivatalosan is annak nevezhető - vonom meg vállaimat lezseren, kiiszom az utolsó kortyot a pohárból, majd teszem az asztal közepe tájékára. A pohárról villannak barnáim Norinára, vigyoromból lesz egy mosoly, szemöldököm rebben meg, miközben hátradőlök a széken, kezemet az asztalon hagyva. A rendelésen hamar túllépve esnek vissza barnáim a nőre, ugyanazzal a mosollyal, ahogy előtte tettem. - Sosem bízod a véletlenre a pasizást? A mindent a másik arcába taktika kicsit ijesztő lehet egyeseknek, nem gondolod? - aligha tartozom az egyesek közé, de élvezem húzni a másik agyát, miközben barnáimban csillan meg valami különös. - Maradjunk annyiban, hogy nincs mit megvétóznom, de ha nem bánod, a vacsora végeztével nem doblak fel a WC-ben a mosdókagyló mellé - villantom meg szemtelen és gátlástalan vigyoromat a másikra, majd hallgatom figyelmesen, hogy merrefelé és mit szokott elvállalni, mint munka.
- Sok mindenben megállod a helyed ezek szerint. Dicséretre méltó - aprón mozdulva dőlök hátra még jobban, hogy a pincér tehesse le elénk az ételt. Megvárom, míg újratölti a poharunkat, majd távozik, barnáim villannak Norinára. - Jó étvágyat.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 26. 11:26 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

Fájdalmasan nyögök fel a mozgásra mellettem. Nem szeretnék még felkelni, mikor nemrég feküdtem le. Kezem automatikusan nyúl ki oldalra, hogy visszahúzzam Reinát magam mellé, de gyorsabbnak bizonyul nálam, így kezem esik is vissza magam mellé. Úgy érzem magam, mint egy hisztis kamasz, akinek egyáltalán nincs kedve iskolába menni. A különbség annyi, hogy valóban iskolába megyek, csak már mint oktató. Barnáim a hangra pattannak ki, ami valószínűleg Hádésznak szól. Feltámaszkodom, lábaimat lendítem a szőnyegre, ahogy arcomat dörzsölöm és lassan képbe kerülök. Hádész sétál el örömködve Lafayette mellett, és vetődik mellém az ágyra.
- Hagyjál már - tolom el nevetve a hatalmas fejet magamtól, de kutyám számlájára legyen írva a kitartása. - Jó, jövök, csak hagyjál - hatalmasat ásítva húzok fel magamra egy boxert a gardróbból, majd lépek ki a hálóból, és pillantok le Lafayette-re. - Jó reggelt. Mit kérsz reggelire? - pillantok hátra már vállam felett, ahogy a konyha felé tartok.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 26. 19:14 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

Fejemben már pörög a nap menete, hogy mégis hogyan kellene úgy összeraknom, hogy a legkisebb energiabefektetéssel maradjak toppon mindenben. Mert ez a mai nap, rohadt fontos. Évnyitó van a Bagolykőben, az első napom az iskolában, mint oktató, mert még mindig hihetetlen, hogy valóban megcsináltam. Reina büszke rám, így nem okozhatok neki csalódást. A feltett kérdésre érkező válaszon nevetek fel halkan. Egy üveg vizet bontok ki, kitöltöm, majd a kért gyógyszert nyújtom vendégem felé.
- Zuhanyozz le, addig megcsinálom a reggelit - intek fejemmel a fürdő felé, majd vigyorodom el szélesen. - Meséljem az elejéről vagy, ha annyit mondok, hogy felettem nyögdécseltél, az elég? - vigyorodom el szemtelenül, fél szemöldököm emelkedik meg kissé, mert nagyon is élvezem, hogy szívhatom a másik vérét.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 26. 22:24 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

- Ahogy érzed - vonom meg vállaimat mosolyogva, ahogy a tablettákat tartó kezemet húzom vissza, míg elveszi tőlem a vizet. Halkan nevetek fel, fejemet ingatom meg, ahogy félrenyeli a vizet. Elégedett mosoly marad csupán arcomon a halk nevetést követően, ahogy Lafayette arcán egyértelműen ül a zavar.
- Menj - fogom meg a pultról a poharat és sétálok a mosogatóhoz, hogy beletegyem, majd lépjek a hűtőhöz. A mozdulatban akadok meg, ahogy meghallom a szavakat, ajkaimon féloldalas mosoly villan fel, miközben vállam felett pillantok hátra, de mindössze már csak Lafayette hátával találkoznak barnáim. Hallva a fürdőajtó csukódását térek vissza a mozdulathoz, hogy mire vendégem visszaér a fürdőből várjam a kész reggelivel. Szélesen mosolyodom el, majd csúsztatom az asztalra a tányért.
- Jó étvágyat - fordulok vissza a pulthoz, majd az utolsó kortyot iszom ki az üvegből. - Lezuhanyzom, érezd magad otthon - a hálóba vezet először utam, felkapok egy alsónadrágot, és lépek a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 26. 22:57 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

A forróvíz jólesően melengeti bőrömet. Kusza gondolataim rendeződni látszanak a párás levegőben. Homlokomat döntöm a hideg csempének, mert fogalmam sincs mit csinálok, a magyarázat valahogy messze elkerül, amiért az éjszakai partnerem éppen a konyhában reggelizik. Sóhajtva emelem fel fejemet, szappanozom be magam, majd lemosva rólam a tegnapi nap mindenségét lépek ki a zuhany alól. Pillanatok múltán lépek ki a párafelhőből, barnáim akadnak meg húgom ajtaján, végül fordítom fejemet az előtér felé. Itthon van.
Féloldalas mosollyal lépek a konyhába, tekintetem azonnal Lafayette-re zizzen, aki jóízűen eszik. - Remélem ízlik - a pultról felkapva pálcámat intek egyet és kel életre a kávéfőző. Az alsó szekrények egyikét nyitom ki, és mikor pillanatok múltán kikukkantok az ajtó fölül, Hádész hatalmas vigyorával találom szemben magam. - Ma zöldséges napot kellene tartanunk, de így is késésben vagyok, úgyhogy a marhás megfelel? - gondolom a halk nyüszítés jelenti az igent, így térdemre támaszkodom, ujjaim közé csippentem a zsákot és egyenesedem fel, hogy előkészítsem Hádésznak is a reggelit.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 26. 23:27 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

Vizes tincseim közé túrok, ahogy Hádész tálja lebeg felém. Gyakorlott mozdulatokkal rakom neki össze a mindig bevált gyors "reggeli" fogást, amivel kiengesztelem, ha nincs időm rendesen főzni neki. Valahogy mindig megbocsát, úgyhogy annyira nem lehet rossz a főztöm. Még egy utolsó pálca intés, hogy Hádész tálja, immár benne a reggelijével lebegjen vissza a helyére, nekem barnáim sandítsanak Lafayette-re. Lassan fordulok felé, derekamat döntöm a pultnak.
- Ne viccelj velem - ingatom meg fejemet mosolyogva. - Ennél sokkal nagyobb káosz szokott lenni - vallom be mosolyogva, mert ez valóban semmi ahhoz képest, ahogy majdnem minden reggelem indul. És még van esélyem időben beérni, úgyhogy nem aggódom. - Sietsz valahova? - biccen oldalra fejem, majd fordulok a pult felé, hogy két csészébe öntsek ki kávét, amiből az egyiket nyomom Lafayette kezébe. - Mert ha nagyon sietős lenne, nem maradtál volna reggelire. Ülj le és idd meg a kávéd nyugodtan - kacsintok rá.
Utoljára módosította:dr. Reece Laines, 2021. június 26. 23:27
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 26. 23:54 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

- Nem hiszem - aprót kortyolva a gőzölgő feketéből gondolkodom el. Nem is emlékszem mikor mondtak nekem nemet utoljára. Mármint úgy, hogy a végén ne az legyen, amit én elképzeltem magamnak. - Nos... - hümmentek egyet lehunyt szemmel, mielőtt szemtelen mosollyal ajkaimon kapnám barnáimat Lafayette arcára, hogy elkaphassam kékjeit. - Legközelebb okosabban válassz partnert? - teszem fel a komolytalan kérdést, csak szemem nevetése árulhat el, hogy mennyire nem gondolom komolyan szavaimat. - Ugyan már, Lafayette. Először is: szerintem még enyhén fogalmaztál az eseménydússal - kortyolok még egy aprót, majd teszem a csészét a pultra, ahogy Lafayette elé lépek. Két oldalán támaszkodom meg a pulton, miközben igyekszem elkapni kék tekintetét. - Másodszor: kit hurcoltak meg már azért, mert jól érezte magát? Pontosan, senkit. Engedd el magad kicsit - amit lehet, hogy mondani könnyebb, de én előszeretettel alkalmazom ezt az eljárást. Minek idegeskedjek, ha már amúgy is elkéstem? Onnantól már olyan mindegy, hogy már semmi nem segíthet.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 27. 00:20 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

A gondolat most bukkan fel bennem először, de nem is suhan tovább. Még mennyire, hogy nem. Befészkeli magát a gondolataim közé, és nem hagyja, hogy akár egyetlen pillanatra is átlépjek rajta: szeretem látni, ahogy Lafayette zavarba jön a cselekedeteimtől, vagy akár szavaimtól. Olyan ártatlan minden mozdulata, hogy élvezem, ahogy zavartan süti le a tekintetét, hiába szakad meg a kapcsolat a kékekkel.
- Akkor felnyitom a szemed, hogy ne tedd - hajolok közelebb minimálisan hozzá, miközben a csésze végre eltűnik kettőnk közül. Aprón mozdulok előrébb, miközben hallgatom szavait. - Túl sokan - nevetek fel halkan, majd eresztem vissza fejemet és pillantok ismét az áthatóan kék pillantásba. Fejem biccen félre, ahogy barnáim zizzennek ajkaira. - Nem volt még alkalmi partnered, igaz? - bár egyértelmű, de a tegnapi napot éppen nem tartottam alkalmasnak ennek megbeszélésére, mégis szeretném, ha megerősítene vagy cáfolna.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 27. 15:51 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

Míg van lehetőségem kihasználni, hogy játszunk, addig élek is vele. Lehetséges, hogy túl messzire megyek, de úgy simul bele az általam adott helyzetbe, mint egy doromboló kiscica. Mégis ki nem élvezné ki? Féloldalas mosolyom erősít rá szavaimra, majd marad is ott, mikor válaszol. Amikor az én szavaim kapnak megerősítést a mosolyba keveredik az elégedettség.
- Elmondasz párat? Felcsigázol ám - nyúlok fel lassan, tűröm el ugyanazokat a tincseket arcából, amiket már megannyiszor, majd cirógatok rá a puha bőrre halvány mosollyal. - De ha megtartanád magadnak a titkaid, azt is megértem - vigyorodom el szélesen, egy millimétert sem eltávolodva tőle nyúlok a kávémért.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 27. 16:28 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

Őszinte és egyértelmű mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy Lafayette érintésem alatt hunyja le szemeit. Immár biztos, hogy minden mozdulatomra és cselekedetemre ki van élezve, és mindennél jobban tudni szeretném az okát. Miért? Miért tűnik feledésbe részéről a múlt és simul így az érintésembe? Mit tettem, ami erre készteti ennyi idő elteltével, mikor nem is ismer? Nem ugyanaz vagyok, mint voltam. Változtam. Az a kis srác, akit Lafayette ismert, már nincs sehol, feledésbe merült, de mintha a férfi hatására újra fel kívánna bukkanni.
- Senkinek nincs esélye ellenem - vigyorodom el szélesen. Aprót kortyolok a feketéből, majd emelkedik meg fél szemöldököm és biccen félre fejem, miután letettem a csészét. - Nincsenek szabályok - vonom meg vállaimat. - Az ilyesmiben sosincs, mivel egy éjszakára szólnak. Felesleges szabályokat felállítani, viszont, ha már több éjszakás... - ingatom meg fejemet, ahogy pillanatnyi szünetet tartok. - Más a helyzet. Melyiket szeretnéd? - simítom kezemet arcára, barnáim mélyednek el a kékekben. - Ha egyiket sem, az is opció - mosolyodom el szélesen.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 27. 19:58 Ugrás a poszthoz

Egyetlen Reina & Lafayette
04.01. >> vigyázz

Szemöldököm rebben, ajkaim nyílnak el azonnal, ahogy Lafayette neki áll a kérdésnek, de sosem kap befejezést, mert a legszebb hang tölti meg a konyhát, ami valaha létezett. Féloldalas mosollyal villannak barnáim Lafayette-re, ahogy automatikusan lép el tőlem, én is így teszek. Reina mögé lépve, ölelem magamhoz hátulról, majd csókolok a nyakába.
- Nem panaszkodhatom - sandítok oldalra a férfire, majd vissza előre, miközben Reina karján simítok végig óvatosan felfelé. - Kivel játszottad végig az estét? - nevetek fel halkan, majd csókolom arcon gyorsan és lépek el mögüle, hogy a csészét fogjam ujjaim közé, miközben derekamat döntöm a pultnak.
- Reina, ő itt Lafayette. Lafayette, ő az én egyetlen és utánozhatatlan húgom, Reina - emelem a csészét ajkaimhoz a bemutatkozás után, kiiszom az utolsó kortyot, végül szusszanva teszem azt a mosogatóba. - Mit kérsz reggelire? - intézem szavaimat egyértelműen húgomnak.
Utoljára módosította:dr. Reece Laines, 2021. június 27. 19:59
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 27. 20:49 Ugrás a poszthoz

Egyetlen Reina & Lafayette
04.01. >> vigyázz

Széles mosoly terül el ajkaimon. Reina és a kis játékai pontosan ugyanannyira a hétköznapjai része, mintha csak feldobna amúgy is tökéletes arcára egy leheletnyi sminket. Mindig van valaki, akivel éppen elszórakozhat, én pedig örömmel hallom a történeteket.
- Vettem a rendelést, kedves - nyúlok felkaromon pihenő ujjaiért, és emelem fel kezét arcomhoz, hogy belefektessem tenyerébe. - Ne felejtsd el, hogy ma van a kastélyban az évnyitó. Illendő lenne megjelenned - oldalvást fordítom fejemet, csókolok a puha tenyérbe, és lépek el húgomtól, hogy neki álljak a reggelinek. Lafayette kékjeit kapom el egy pillanatra, egy féloldalas mosollyal ajkaimon sütöm le tekintetem és foglalkozom tovább az étellel. Halkan köszörülöm meg torkomat végül, és fordulok a férfi felé. - Esetleg még kávét?
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 27. 21:58 Ugrás a poszthoz

Egyetlen Reina & Lafayette
04.01. >> vigyázz

A helyzet abszurditása minduntalan mosolyt csal arcomra, ahogy őket figyelem. Reina nem zavartatja magát, ahogy én sem, míg Lafayette-ből süt a zavartság. A különbség most annyi, hogy nem csupán miattam, ami valami különös érzést eredményez a mellkasomban. - Köszönöm - suttogom szavaimat Reinának halvány mosollyal arcomon, majd nézek utána. Barnáimban megvillan az őszinte szeretet, végül Lafayette felé fordulok, aki hiába válaszol, nem néz rám.
- Lafayette - hangom sokkalta közelebbről hallatszik, mint eddig tette. Amíg Reina reggelije készül, én halkan lépek a férfi mögé. - Szeretném, ha befejeznéd - nyúlok előre, ujjaim éppen érintve a puha bőrt simítanak végig alkarján. Nem pontosítom, mert biztos vagyok abban, hogy tisztában van vele, mégis miről beszélek. Ha nem, akkor végül is megkaptam a választ a kérdésre, és feleslegesen koptatnánk a szánkat tovább.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 28. 09:06 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

Valahogy az agyam szanálja azt az információt, hogy Lafayette mára már a Sébastient használja. Megannyi évig volt jelentős szerepe ezzel a névvel a hétköznapjaimban, aligha fog egyik pillanatról a másikra megváltozni, főleg, hogy még csak nem is szólt.
Érintésem ellenére sem fordul felém, pedig talán illendőbb volna ezt szemtől szemben megbeszélni, azonban nem erőltetem, ha ő másképpen szeretné. Én mindössze választ szeretnék kapni a feltett kérdésre, mert hajlandó vagyok belemenni a több éjszakába, ha úgy akarja. Milyen nemes tőlem. Elkapva a kékeket kerül arcomra kedves mosoly, miközben megfogja a kezemet.
- Akkor viszont nem tudom mit vársz tőlem - pillantok le kezeinkre, majd vissza arcára. Ha nem, akkor most mit csinál? A nem, az egyértelműen nem, mégis keresi a testi kontaktust, én meg eljutottam odáig, hogy nem értem.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. június 28. 09:58 Ugrás a poszthoz

Lafayette
04.01. >> vigyázz

Ha valaha többet szeretnék? Bár nevetnék, mégis a torkomra akad a jókedvű inger. Soha nem akarnék többet nagy valószínűséggel, vagy ha netalántán beütne valami, ami erre az útra engedne lépni, mégis mennyire várhatom el a másiktól, hogy várjon rám akár éveket? Kezemet húzom vissza és lépek el tőle féloldalas mosollyal.
- Túltárgyaltuk - bólintok egy aprót, majd fúrom tekintetem a kékekbe. - Ne várj tőlem többet, mint amit nyújtani tudok - hajolok közelebb hozzá, és hacsak nem hajol el, apró puszit nyomok arcára, és suttogok fülébe. - Köszönöm az estét - bármi is történt éjszaka köztünk, mert mindebből logikusan lejön, hogy itt több volt, mint egy egyszerű szex. Legalábbis... az egyik fél részéről. Szélesen mosolyogva távolodom el tőle, majd fordítok hátat és folytatom a zöldségek szeletelését immár kézzel Reinának.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. szeptember 4. 15:13 Ugrás a poszthoz

Elektra
rendelkezésre állok >> vigyázz

A borongós idő nem segít sokat az alapvetően igen kedves és megértő hangulatomon. A bélyeget nyomja rám is, ahogy oldalra fordítom fejemet és kipillantok a halom akta felett, amiknek a nagy része csak rám vár. Vera a legnagyobb türelmet statuálja, mégha nem is lett kimondva hangosan, mégis mennyire elfáradtam a héten. Lehunyt szemekkel szusszanok egy hangosat, a papírpohárért nyúlok, amiben a már kihűlt kávé áll egy pár órája, ahogy a behozott ebédem is érintetlenül hever a papírzacskóban. Aprót kortyolok belőle hidegsége ellenére, minimálisan mozdul felső ajkam. Egyértelműen nem az igazi. Hátradőlök, a bőr nyikordul meg alattam hangosan, fejemet fordítom lassan az ajtó felé, amikor meghallom a magas sarkú koppanását. Vera széles mosollyal nyit be, hogy közölje a remek hírt: az utolsó mai ügyfél van az ajtó előtt.
Viszonzom a mosolyt, a papírpoharat teszem az asztalra, majd állok fel. Vera visszasiet az asztalához, míg én a bejárati ajtóhoz sétálok. Alapszabály, hogyha új ügyfelet fogadunk, én nyitom ki az ajtót. Túl kétes emberek is vannak az ügyfél körünkben ahhoz, hogy Verára merjem bízni a várható ügyfeleket, így elbűvölő mosolyt varázsolva arcomra nyomom le a kilincset.
- Üdvözlöm - lépek el az ajtóból, hogy a nő beljebb léphessen - amíg megcselekszi, megrebbenő szemöldökkel figyelem meg arcának vonásait: szép -, becsukva utána az ajtót fordulok felé, hogy jobb kezemet nyújthassam. - Reece Laines. Kérem, fáradjon beljebb - óvatos mozdulattal simítok hátára, míg másik kezem nyúl ki előre, hogy a saját irodám felé mutathassak. Ha a nő elindul, követem, az ajtóban torpanok meg, bólogatok Verának párat a holnapi megbeszéléssel kapcsolatban, majd lépek az irodába, becsukom magunk után az ajtót, és foglalok helyet. Kezemet nyújtom ki lezserem az előttem lévő szék felé, amolyan jelzésként. - Miben lehetek a segítségére?
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. szeptember 4. 16:52 Ugrás a poszthoz

Elektra
rendelkezésre állok >> vigyázz

Sokan kerestek már meg különös kérésekkel. Tussoljak el igenis büntetendő cselekvéseiket, mossam tisztára a nevüket bármilyen eszközzel, keressem meg a kiskapukat, amik segíthetnek, hogy olyan makulátlanul éljék tovább az életüket, mint eddig tették. Rengetegen megkérdőjelezhetnék, hogy mégis miért dolgozok olyan embereknek, akiknek a nevükhöz igen kétes ügyek kapcsolódhatnak, de: ügyvéd vagyok. A dolgom az, hogy akik megkeresnek, azoknak segítsek. Bármi áron. Éppen ennek köszönhetően marad ugyanaz a mosoly ajkaimon, mikor Elektra közli, hogy mégis miért keresett fel. Lepődjön meg mindenki, de egyetlen kérdés merül fel bennem csupán, és azok között nincs a miért. Nem szükséges tudnom az okokat.
- Értem - bólintok egy aprót, miközben hátra dőlök. - Elhozta magával az eredeti példányt? - egyetlen kérdés, mindenféle hátsó szándék nélkül. Több kérdésem merülne fel, ha azzal jönne ide, hogy esetlegesen valami borzalmas dolgot tett, aminek súlyos következményei lehetnek, ha sürgősen nem teszünk valamit, de erről nincs szó. Így a felesleges körök elkerülése érdekében azonnal a lényegre térek, hiszen nem szándékom tovább itt tartani a nőt, mint az szükséges lenne. Anyagilag sem érné meg. Várok, amíg vagy előkerül az okirat, vagy nem, azonban ettől függetlenül szólalok meg ismét.
- Szükséges lesz átbeszélnünk a végrendelet minden pontját, hogy biztosan azok kerüljenek módosításra, amelyeket Ön szeretné - bólintok ismét egy aprót, jobb kezem mozdul, a papírpoharat fogom ujjaim közé, aprót kortyolok. - Az elkészítési idejéről annak függvényében tudok beszélni, hogy mennyi mindent kíván módosítani - közlöm a legszükségesebb információkat. Barnáimat várakozóan, mégis teljes türelemmel emelem a nőre, és tisztában vagyok vele, hogy kisugárzásom és tekintetem is a bizalmat, és valami megmagyarázhatatlanul nagy nyugalmat áraszt magából. Többre aligha van szükségem ebben a helyzetben.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. szeptember 21. 12:09 Ugrás a poszthoz

Elektra
rendelkezésre állok >> vigyázz

Halvány mosollyal ajkaimon húzom magam elé a dokumentumot. Szavaim kellemesen töltik meg a helyiséget, igyekszem elmondani a legfontosabbnak vélt információkat, majd a helyeselés után futtatom át barnáimat a sorokon. A lapok jellegzetes hangja tölti meg az irodát pár percig csupán, hiszen nem fogom itt átolvasni az egészet, ha már együtt is végig megyünk rajta. Felső ajkamat húzom fel néhány mondatnál, látszik, hogy nem az ügyvédi hivatásba tartozik a végrendelet készítés, de ha már felkeresnek minket vele, illene megcsinálni rendesen, nemde?
- Ahogy látom a főbb pontok benne vannak - fel sem pillantva nyúlok ki a pennáért, hogy a pergamen fölött tartva azt szedjem össze a gondolataimat. Pillanatok múltán pillantok fel csupán. Elkapom a nő tekintetét, de nem szólalok meg egyelőre. Egy ember életében minden lényegesnek mondható pont benne van, minden olyan dologról rendelkeznek, amely fontosabb lehet a nő életében - nyilvánvalóan, hiszen nem véletlen került bele már az eredeti dokumentumba is. Halkat szusszanva teszem a helyére a pennát.
- Kötelességemnek érzem tájékoztatni az anyagiakról, mielőtt nagyon belemerülünk, hiába köztudott az árlistám - ami nagyon sokaknak nem tetszik. - A tanácsadáson minden megkezdett óra 2 galleon és 5 sarló, a sürgős, soron kívüli konzultáció 3 galleon, a munkadíjamról pedig külön megállapodást írhatunk, amennyiben nem szeretné, ha óraszámba mérném - állam alatt kulcsolom össze ujjaimat. - Ha elfogadja az óraszámot, megállapodás írására nincs szükség, mindössze egy meghatalmazást írunk a biztonság kedvéért, bár alapesetben ez sem lenne szükséges - fúrom barnáimat Elektra tekintetében, mert a legtöbben ilyenkor szoktak felállni és kisétálni, habár van egy olyan érzésem, hogy ez a nőnél nem fenyeget. Kellemetlennek tartom a legtöbb ügyfelemet, mégsem véletlenül az ügyfeleim, mikor a munkámat mindig az általam megszabott árban honorálják, ami persze annyit jelent, hogy az összes elém kerülő ügyben a maximumot nyújtom. Valamit valamiért.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. szeptember 22. 13:01 Ugrás a poszthoz

Elektra
rendelkezésre állok >> vigyázz

Aprót bólintok a kijelentésre. Pennámat ragadom kézbe, a papírlapra írom fel az eddig felmerült költséget, mint egy megkezdett óra, hogy a végén tudjuk megbízásba foglalni Elektrával. Nem áll szándékomban - és soha nem is állt - alaptalanul nagyobb összeget elkérni az ügyfelektől, így ezt alapul véve véltem a legjobb döntésnek tisztázni a költségeket. Belátom, hogy az áraim nem feltétlen pénztárca barátok, azonban én tisztában vagyok azzal, hogy a munka, amit kiadok a kezemből, az kifogástalan.
- Rendben. Ebben az esetben kezdjük a kérésekkel, majd rátérhetünk a változtatásokra, azok valószínűleg több időt fognak igénybe venni - mosolyodom el kedvesen. Barnáim pillantanak a nő arcáról az asztalra, ahogy a fiolák és a négy darab, gondosan megcímzett boríték kerül elém. A mosolyom lankadatlan ugyan, szkeptikusságom nem ül ki arcomra, de már igen-igen sok kérdést felvet az ilyesfajta előkészület. Valószínűleg a nő szerencséjének tudható be, hogy éppen rám esett a választás, mert a diszkréciót igen nagyra értékelem az ügyfelekkel való kapcsolatomban. Ők sem tudnak rólam többet, mint kellene, és amíg nem érdekem, addig én sem ártom bele magam mélyebben a dolgokba. A probléma az, hogy a legtöbbször érdekem, így csak remélni tudnom, hogy az előttem ülő nő nem került olyan helyzetbe, ami indokolná azt, hogy kicsit utána szaglásszak, esetlegesen jobban beleártsam magam az ügyeibe, mint az valóban feltétlenül szükséges lenne. Ki gondolná, hogy egy végrendelet ennyire összetett is lehet?
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. október 6. 21:00 Ugrás a poszthoz

Elektra
rendelkezésre állok >> vigyázz

Lesütöm tekintetem, elnéző mosoly kerül ajkaimra, ahogy hallgatom az első kérést. Már-már sértésnek is felfoghatnám, de ha fontosnak tartja tisztázni a nyilvánvalót, nem szólalok fel ellene. Felkönyökölök az asztalra, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat, ahogy hallgatom a nőt. Aprókat bólintok megerősítésképpen, hogy minden szava világos, a folytatás is mindössze egy bólintást eredményez tőlem. Tehát újságíró. És ezek szerint vagy valami sokkal nagyobba vágta a fejszéjét, mint kellett volna, vagy csupán sokkal elővigyázatosabb, mint az indokolt lenne. Hallgatom a nőt, aki képes az életét feláldozni a hivatásáért, még ha ez azt is jelenti, hogy elhagyja azokat, akik a legfontosabbak neki. Így is lehet élni tulajdonképpen ezt az élet nevű dolgot. Pillanatnyi csend telepszik ránk, a szavak lebegnek kettőnk között, míg várok pár másodpercet. Meghagyom a nőnek az időt, hogy a fiolába csempészett emlékek tömkelegében vesszen el kicsit, mielőtt megszólalnék.
- A titkai biztonságban vannak nálam, Elektra. Megteszem, amit kér tőlem a lehető legdiszkrétebben - felelem nyugodt hangszínnel. - Felkeresem az Ön által leírt személyeket, amint eljön az ideje - erősítem meg a nő szavait. Soha nem kaphat az ember elég visszajelzést attól az embertől, akire éppenséggel a legnagyobb kéréseit bízta pár másodperccel ezelőtt. Halvány mosolyom ékesíti arcomat ugyanúgy, amolyan biztonságérzetet szeretnék sugározni a nő felé, ámbár lehet nem érek vele sokat.
- Nem rabolnám tovább az idejét, mint amennyire szükséges, így amondó vagyok, hogy térjünk a továbbiakra - engedem lejjebb kezemet, a pennáért nyúlva húzok egy vonalat az eddig felmerült költségek alá, majd pillantok ismét Elektrára. - A módosítások… - mosolyodom el biztatóan felé.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. október 6. 21:04 Ugrás a poszthoz

Vince Áron
köszönöm

Az agyam túlságosan tele van mindennel. Vera megmondta, de az istenért sem vallanám be neki, hogy igaza volt, mert nem olyan a kapcsolatunk. Majd az utolsó utáni pillanatban elmondom neki. Tárgyalásról megyek tárgyalásra mindhárom városba, de az iskolában is teljesíteni kell, és amíg a diákjaimtól elvárom a minimális teljesítményt, addig úgy vagyok vele, hogy magamtól a maximumot szükséges, ha már én keserítem meg az ő életüket. Lafayette minduntalan felbukkan a gondolataim között. Az első találkozásunk bár nem sült el a legjobban, de a másodikat minden szempontból kihasználtuk, míg a következők… mesterkéltek voltak. Fogalmam sincs mit szeretne tőlem vagy mit sem, azzal sem vagyok tisztában, hogy én mit szeretnék magamtól, nemhogy még tőle, mikor letisztáztuk. Míg én a mának vagyok hajlandó élni, addig ő az igaz szerelmet keresi. Nem tudom, hogy naivnak vagy bátornak hívjam-e.
A hang zökkent ki a gondolataim közül. Azonnal megtorpanok, pedig abban sem vagyok biztos, hogy nekem szólnak, mert hát… megfordulok, majd találom szemben magam egy levitással. Mosolyom kerül fel ajkaimra, ahogy elveszem tőle a papírokat. - Semmi baj, és igazán köszönöm, hogy utánam hoztad őket - pillantok a papírokra, végül csak becsúsztatom őket a kezemben tartott könyv lapjai közé. Tekintetemmel követem a fiút, ahogy leül egy padra, majd a tenyeréhez nyúl. Értetlen lesz a tekintetem, fülemet megüti a halk hang. Lassan lépek közelebb, lepillantok rá.
- Minden rendben van? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, barnáim ismét a tenyerére esnének, azonban ökölbe szorítja kezét. Szusszanva ülök le mellé, táskámat teszem magam mellé, a többi cuccal együtt. - Mutasd - nyújtom ki felé kezemet. Nem vagyok gyógyító, de mielőtt elküldöm a gyengélkedőre, talán enyhíthetem a fájdalmát.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. november 27. 00:20 Ugrás a poszthoz

Vince Áron
köszönöm

Kusza, Lafayette körül forgó gondolataim közé kúszik be a hang, ami engem szólít, majd kapom meg az elvesztett jegyzeteket is, amivel legnagyobb szerencsétlenségünkre vágja meg magát egy diák. Már mellette ülök, mikor rákérdezek, ő pedig úgy kérdez vissza, amit nem feltétlen kellene elfogadnom tanárként, de úgy vagyok vele, még a bejárati csarnokban tengődünk. Elnézem neki. Kedves mosollyal ajkaimon forgatom meg szemeimet a válaszra, mert nem éppen úgy néz ki, mint aki rendben van. Egyik pillanatról a másikra sápadt le, ami valószínűleg nem mondható egészségesnek.
Éppen ezért kérem, majd nyújtom felé kezemet, hogy megnézhessem, de még hozzá sem érek, ő már felszisszen. Megemelkedik a szemöldököm. - Még hozzá sem értem - közlöm a tényt, de végül csak megfogom a kezét, hogy kicsit közelebb emeljem magamhoz. Pálcámat elővéve mormolok el egy bűbájt, ami legalább a kiserkenő vér alvadását elősegíti, de még így sem az igazi. Nem vagyok gyógyító.
- Reméljük megmaradsz, de egy lemosás valóban nem árthat - bólintok aprót, pálcám kerül vissza zakóm belső zsebébe. A kérdés végeztével már fordulok is, hogy a táskám első részében kezdjek el kutakodni, majd húzok elő egy zsebkendőt, amit azonnal a tenyerébe nyomok. - Biztos minden rendben van? Sápadt vagy - fürkészem arcát kissé aggodalmasabb tekintettel, hangom mégsem arról árulkodik, csupán érdeklődés hallható ki belőle. Ha azt mondja rendben van, nem fogom visszatartani, hiszen tűnik már olyan idősnek, hogy el tudja dönteni maga, mégis hogy érzi magát. Nem tartom magam rámenős felnőttnek, és nem is szeretnék az lenni a továbbiakban sem, aki megkeseríti a diákok mindennapjait - mármint órákon kívül. Órákon természetesen tisztában vagyok a nehézségekkel, így nem is élek illúzióban a tárgyammal kapcsolatban.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2022. január 2. 19:41 Ugrás a poszthoz

Vince Áron
köszönöm

Régen találkoztam olyannal, aki ennyire kikészült volna a vér látványától, de természetesen ezzel semmi baj nincs. Éppen ezért van folyamatosan bátorító és kedves mosoly ajkaimon, hogy véletlenül se érezze diákom a nyomást. Láttam már rosszabb sérülést is, de mindenkinek más a rosszabb, így óvatosan vizsgálom meg, aprót bólintok szavaira. Hiába mormolom el az egyetlen olyan bűbájt, amit ismerek, még nem avanzsáltam fel gyógyítóvá, így nem segít sokat, de legalább a vérzést kicsit lassítja.
- Semmi probléma - pillantok rá, miközben pálcámat teszem el. - Biztosan nem lehet kellemes érzés - mosolygok rá őszintén. Tényleg nem tartom valószínűnek, hogy a vágás maga váltotta ki belőle ezt a reakciót, mintsem valóban a vér látványa, ami meg teljesen érthető. Sok olyan emberrel találkoztam, akik nem bírják a vér látványát, minden mással pedig teljesen ki vannak békülve.
Bár a zsebkendőt elveszi, de nem teszi rá. Indokolt, hiszen a vérzés valóban elállt már, de nem úgy tűnik, mint aki valóban felkelni készülne, hogy egy kis vizes borogatást tegyen rá. Kissé megszeppenve követem végig a mozdulatsort, ahogy a táskájába nyúl, majd még meglepettebbek lesznek a vonásaim, ahogy felém nyújt két tábla csokoládét. Halkan nevetek fel, tincseimet tűröm hátra.
- Ne viccelj velem - csóválom meg fejemet nevetve. - Kedves tőled, tényleg, és bár nem diétázom, de nem fogadhatom el a csokidat. Egyétek meg a barátaiddal, talán a cukrodnak is jót tenne - hárítom a csokoládét kedvesen. Tényleg ráférne egy kis cukor, mert még mindig elég sápadt, addig pedig nem hagyhatom itt. - Szívesen tettem - toldom még meg mondandómat, majd veregetem meg vállát és állok fel, mert nem fűlik hozzá a fogam, hogy ilyen fehéren itt hagyjam, de elvérezni már nem fog.
- Azért egy kis víz nem árthat neki - utolsó, bátorító mosoly, majd a táskámat és a papírhalmot magamhoz véve indulok el a tantermem felé.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2023. december 25. 14:00 Ugrás a poszthoz

Zsolna
búcsúzás >> vigyázz

Az utolsó napokban már én is hajlandó vagyok elhagyni az öltöny-nyakkendő kombót. Úgysem tudok érdemben tananyagot leadni a diákoknak, minek erőltessem meg magam? Ezek a napok már arról szólnak, hogy félig mindenki otthon van a családjával boldogan, együtt esznek és nevetnek. Én is ezt tervezem.
A diákok egy emberként hagyják el a termemet. Mosolyogva nézek utánuk, elhagyja számat pár kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt, nektek is! mondat, amíg kiürül a terem. Fejemet csóválom meg. Öröm látni mindig őket, ahogy megkönnyebbülten és boldogan hagyják el a termet, mert legalább most egy ideig nem kell találkozniuk a tárgyammal.
Mosolyogva rendezgetem a jegyzeteimet, könyveimet csúsztatom a bőrtáskába. A kopogásra pillantok fel, és mikor meglátom Zsolnát, örömteli mosollyal viszonzom az övét.
- Szervusz - köszönök vissza, a pakolást is azzal a lendülettel hagyom abba. Megkerülve az asztalt döntöm csípőmet annak sarkához, ahogy végig követem Zsolna mozgást. Fejemet ingatom meg arra, hogy feltart.
- Köszönöm, igazán kedves vagy. Neked is kellemes ünnepeket - veszem el az asztalról dobozt. - Nem kellett volna Zsolna - hangomból minimálisan cseng ki a rosszallás, azonban a hála is fellelhető. Nem gondolná az ember, de pár kedves szó és megmozdulás rengeteget segíthet egy diáknak. Erre az egyre őszintén vagyok büszke. Kinyitva azt mosolyodom el szélesen.
- Nagyon szépek - szólalok meg, miután kicsodáltam magam. Valóban gyönyörűek, és mint öltönyös férfi, ezt tudom értékelni. - Készülődsz már haza?
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2023. december 26. 12:54 Ugrás a poszthoz

Zsolna
búcsúzás >> vigyázz

- Ugyan Zsolna, semmi olyat nem tettem, amit más ne tett volna meg - mosolyodom el őszintén. Rengetegszer köszönte már meg, én pedig rengetegszer mondtam már el neki, hogy semmiség volt. Tudom milyen egy idegen országba jönni, és a papírokkal bíbelődni, így egyértelmű volt, hogy ahol tudok, segítek neki. Nekem talán még egyszerűbb is volt annak idején a hivatásom miatt.
- Tényleg köszönöm, tetszenek - csukom vissza a dobozt és teszem táskám egy biztonságos zsebébe. Őszintén, eszembe sem jutott, hogy ajándékot vegyek egy tanítványomnak - talán az más, ha diáktól kapok én, de ha egy diáknak ajándékoznék, nem kellene adnom a többieknek is? Örök dilemma ez - a végén még azt hiszik, van kedvencem.
- Sajnálom, hogy ezt hallom. Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj. A Mennydörgő utcai társasházban lakom pár éve - mosolyodom el őszintén. - Éppen hazafelé tartok. Elkísérsz egy darabig? - veszem vállamra táskámat, pulóveremet kezembe fogva fürkészem arcát a válaszra várva. Reina már biztosan nagyon vár, és bármennyire szeretek a diákjaimmal társalogni, a húgomnál senki nem lehet fontosabb.
- Nehezebb dolog ez miniszterként is, mint gondolnád. Egy több száz éves hagyomány kiirtása tőből... ezért vannak az olyanok, mint én - vonom meg vállaimat. Ha már a kényszerházasság elleni küzdelemre tettem fel az életem, nem is kell annyira ide miniszteri hozzájárulás.
- A húgom van csak, aki valószínűleg már az ajtóban toporog az óráját nézve, a szín szerint tökéletesen feldíszített fával maga mögött - nevetek fel halkan, hangomból azonban csak és kizárólag színtiszta szeretet érződik ki. Lágyan beszélek róla, de tudom, mennyire fontos ez az ünnep Reinának, főleg, mióta eljöttünk Angliából.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2023. december 26. 13:58 Ugrás a poszthoz

Zsolna
búcsúzás >> vigyázz

Ezzel nem tudok vitatkozni, így csak aprót bólintok. Valóban én segítettem. Nem én voltam az egyetlen, aki tudott volna, de jókor voltam jó helyen, hogy ez megtörténhessen, és őszintén: örülök, hogy én segíthettem neki.
Mikor végre a doboz biztonságos helyre kerül, olyan témát érintünk, amire nem gondoltam volna. Tisztában vagyok a magyar aranyvérű máguscsaládokkal, és tudom, hogy a Bánffy-k is közéjük tartoznak, csak reméltem, valahol mélyen, hogy esetleg Zsolna ebből kimarad. Végül is még az Athanaczkovicsoknál sem hallottam hírét házasságnak, pedig ott idősebbek a fiúk már.
- Semmi baj - teszem vállára szabad kezem, hogy egy kis komfortot nyújtsak neki. - Nem kell olyanról beszélnünk, amiről nem szeretnél. Sajnálom, nem akartam vájkálni - mosolygok le rá, ahogy magam elé engedem, hogy elhagyjuk a termet. Az előtt dobok egyet táskámon és indulok el Zsolna mellett a lépcsők felé.
- Az édesanyádnak igen határozott elképzelései vannak egy fiatal nő mibenlétéről - ennél diplomatikusabb válasz nem telik tőlem, pedig ha egy tárgyalóteremben lennék, ugyanezzel a helyzettel, minden kedvességemet félretéve fejteném ki a véleményem: undorítónak tartom ezt a hozzáállást és viselkedést.
- Nincs kétségem afelől, hogy így lesz. Bár nem jár az óráimra, de hallottam, hogy ilyesfajta ambíció vannak - bólintok határozottan. - Sok sikert kívánok neki - mindig örömmel tölt el, amikor egy diák ekkora érdeklődést mutat a jog, vagy akár a politika iránt: félreértés ne essék, a kettő teljesen különbözik egymástól, valahol mégis egybefonódnak. És amikor erre egy diák rájön, szeretek ott lenni mellette - lássuk csak Améliát. Gyönyörűen és precízen dolgozik, tökéletes ügyvéd lesz belőle. Már most is az lenne.
Gyorsakat pislogva, megszeppenve nézek diákomra. Őszintén nevetek fel.
- Semmi baj, kérdezz nyugodtan. Nem vagyok házas. Igazából a közelében nem voltam vagy vagyok annak, hogy házas legyek - nevetgélek tovább fennhangon. Házasság. Egyetlen egyszer sem volt lehetőségem még csak elgondolkodni sem ezen. Én házas? Lehetetlennek tűnik.
- El tudom képzelni, ezért csinálja nálunk is csak Reina, és nem velem. Abból mindig csak az van, hogy üljek le és figyeljek. Jobb ez így. Békésebb - fordulok a lépcsőfordulóban, ajkaimon halvány mosollyal.
- Meg foglak lepni, de én szoktam sütni. Majd gyere vagy gyertek át, ha van kedvetek. Szívesen beszélgetnék Alberttel is, plusz... ez az ajándékom, ha én már nem vettem neked semmit - igaz, ezt még meg kell beszélnem Reinával is, de afelől nincs kétségem, hogy szívesen találkozna egy magyar aranyvérű család sarjaival. Esélytelen, hogy nemet mondjon.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2023. december 26. 15:10 Ugrás a poszthoz

Zsolna
búcsúzás >> vigyázz >> innen érkeztünk

- Nem untatnál - felelem halkan. Tanárként az is a feladatom, hogy biztonságot nyújtsak a diákjaimnak, nemde? Hogy ott legyek nekik, ha szükségük van rám, hogy tudják, vannak olyan felnőttek, akikhez fordulhatnak.
Elmosolyodom ugyan szavain, de nem reflektálok rá. Mint mondtam nemrég, nagyon nehéz egy több száz éves hagyományt kiirtani tövestől, nem beszélve arról, hogy az emberek nézeteit erről megváltoztatni esetleg - olyan emberekét, akiket ebbe neveltek, így éltek és házasodtak.
- Mindenkinek van kedvenc családtagja, titkon vagy nyíltan - forgatom meg szemeimet játékos mosollyal. Őszintén, engem nem zavar, hogy Zsolnának van kedvenc rokona, még ha nem is lehetne neki - örülök neki. Legalább egy valaki van a a családjában, akire számíthat és ott van neki. Több, mint a semmi - ezért örülök annak, hogy én ott lehettem Reinának annak idején, és most is. Bár mostanában egyre kevésbé van szüksége rám, hiszen felnőtt nő, mégis... örökre a kishúgom marad.
- Az én szüleim, nos... - hagyok pillanatnyi szünetet, hogy átgondolhassam. - Egyik sincs köztünk már, de édesanyám egy nagyon kedves nő volt. Szerette a karácsonyt, a lelkét kitette ilyenkor is - régen beszéltem a szüleinkről, így a keserű utóíz meglep, amit maga után hagy. - Reina az eszét is tőle örökölte - mosolyodom el szélesen. Le sem tagadhatnák egymást.
- Alberttől megkapod azt a szeretetet, nemde? Kapaszkodj abba - én is ezt teszem évek óta. A Reinától kapott szeretetbe kapaszkodom, hiszen mástól aligha kaptam.
- Tudom, mindössze csak szeretném megtenni. Legalább minimálisan - hiszen ez valóban semmiség. - Inkább én kísérnélek téged haza. Talán így illőbb, és biztonságosabb - bár nem tudom, hogy hogy lehetne bármelyik is illendő: a diák kíséri haza a tanárát, vagy a tanár a diákot? Azonban ezt figyelmen kívül hagyva, mégis én vagyok a férfi, aki mellett egy nő sétál.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2023. december 26. 16:24 Ugrás a poszthoz

Zsolna
búcsúzás >> vigyázz >> innen érkeztünk

- Nem valószínű - értek vele egyet. Rengeteg olyan, vagy hasonló ügyem volt már, mint amiben Zsolna is van. Kötve hiszem, hogy meg tudna lepni - ami lássuk be, sajnálatos.
- Azért, mert nem olyan a kapcsolatod a testvéreiddel, mint Alberttel, még nem vagy rossz ember - igyekszem megnyugtatni, bár félő, nem én vagyok erre a jó ember. A szüleink rég meghaltak, egyedül Reina van nekem, az egyetlen testvérem. Szegről-végről vannak ugyan rokonok, akik megtaláltak minket a temetés után, de ők apámhoz hasonlatosan, csak magukkal és a nevükkel törődtek. Nem véletlen vagyok én Reina gyámja, és nem valami eltitkolt másodunokatestvér.
- Valahogy úgy - lágy, féloldalas mosoly lesz ajkaimon, ahogy felvillan előttem anyám képe és mellette az aprócska Reina, aki a rajzát mutogatja felém. Az apámra irányuló kérdés nem ért váratlanul, mégsem akaródzik rá válaszolnom. Halkan hümmentek, az ég felé nézek egy pillanatra.
- Maximilian erőskezű volt - köhintek egy aprót és ennyiben hagyom. Ez legalább igaz, és tulajdonképpen mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné. Nekem ez így pedig tökéletesen megfelel. Hiszen már az említésére is húzódnak a hátamon a már rég behegesedett nyomok, mintha csak tegnap szereztem volna őket.
- Becsüld meg - immár végre őszintén hangoznak el szavaim. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy valóban van egy olyan ember az életében, akire támaszkodhat a nehezebb időkben is.
- Pedig a felfedezések nem mindig rosszak - felelem. - Mármint bizonyos kereteken belül - teszem hozzá gyorsan, nehogy véletlen felhatalmazásnak érezze, hogy jó ötlet a téren mászkálni sötétedés után egyedül.
- Kedves - pillantok a masnira, majd a ház többi szegletére. Barnáim esnek diákomra, aprót biccentek.
- Kellemes ünnepeket, Zsolna - viszonzom a jó kívánságot, de még nem indulok el. Türelmesen várom meg a szürkületben, hogy a lány mögött becsukódjon az ajtó, majd mély levegőt véve indulok el haza, hogy Reina tárt karokkal fogadjon.


//Köszönöm Love
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2023. december 27. 15:07 Ugrás a poszthoz

Zsolna
12.25. >> vigyázz

Fekete szövetkabátom húzom magamon összébb félkézzel, hogy ne legyen útban, ahogy nadrágom zsebéből túrom ki a cigarettás dobozt. A mai nap túlságosan is szürreálisra sikerült. Kicsit úgy érzem, mintha meg lett volna rendezve, és hamarosan kapom a baglyot Verától, hogy sajnálja, amiért így tett, de viccesnek gondolta. Meggyújtom a szálat, erősen tartom a lyukacsos szatyrot, nehogy elguruljanak a narancsaim.
Elégedetten szívok egyet, a hegedűs bácsit hallgatom és nézem kicsit, de mikor fordulok veszem észre az ismerős alakot. Elmosolyodom, pedig van egy olyan sanda gyanúm, nem indokolja a mosolyt az, hogy itt van.
- Szervusz - lépek elé rendesen. - Fel fogsz fázni - közlöm vele szemrebbenés nélkül azt, ami azonnal eszembe jut, amint meglátom. - Jól vagy? - nem megyek közelebb, nem lépek oda, hisz amíg nem tudom, vágyik-e társaságra, nem zaklatom - plusz nem szokásom az emberek arcába dohányozni, még ha csak ritkán is élek ennek a káros szokásomnak.
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2023. december 27. 15:39 Ugrás a poszthoz

Zsolna
12.25. >> vigyázz

Hümmentek egy halkat a válaszra, de nem szólok. Hagyok időt, hogy felnézzen, hiszen a cipőmről aligha ismerhet fel.
- Szép estét - köszönök még egyszer, biztos, ami biztos alapon. - Hazafelé tartok. Be kellett ugranom az irodába, és ha már arra jártam, szaladgáltam pár kört narancsért Reinának - emelem meg a szatyrot is nyomatékosításképpen. Gondolom senkit nem lepek meg azzal, hogy mennyire nehéz narancsot szerezni karácsony első napján - és nézzenek oda, az én kezemben mégis van.
- Köszönöm - tépek le egy kisebb darabot. Út közben szívok egy utolsót a cigarettából, majd elnyomom és dobom a kukába. Visszaérve állok meg ugyanúgy Zsolna előtt. Barnáim ismét a hegedűsre siklanak, és még akkor is a bácsit nézem, mikor elér hozzám a bocsánatkérés.
- Semmi baj - ingatom meg fejemet. - Én is elnézést kérek, amiért zavarlak, csak nehéz túllépnem azon, ha egy diákom pityeregve ül egyedül a téren - mosolyodom el kedvesen.
- Szeretnél beszélni róla?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - dr. Reece Laines összes hozzászólása (112 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Fel