Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahogy mindig elfelejtem, hogy Róza mugli származású. Talán mert olyan keményen tanul és olyan tehetséges, hogy a tanórákon abszolút nincs hátrányban.
Rövid ideig elnevetgélünk első repülésünk történetein, de aztán kezdődik a munka, végül is ezért jöttünk.
Nyújtom a kezem a kvaffért, de a mesterlövész nem adja olyan olcsón. Ha ki akar velem szúrni, korábban kell felkelnie!
Visszafordulok a seprűm nyeléhez, lejjebb nyomom az orrát és előre is hajolok, hogy a hulló labda útjába kerüljek. Elkapom a levegőben.
Egy rövid ideig vigyorogva pörgetem a kezemben a labdát, és visszakormányozom magam Rózával egy szintbe. Mit csináljak vele?
Végül amilyen erősen csak tudom, megküldöm felfelé, hogy egy jó magas ívben repüljön a lányhoz. Ha akarja, elébe megy, ha akarja... hát, meglátjuk, ebben a szélben az ölébe hullik-e.
Én addig is folytatom utunkat a karikák felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Az iskoláról otthonra térünk, a szüleimre.
- Igazából sosem kellett elmondanom nekik. Azt hiszem, előbb tudták, mint én. Mert olyan fiús voltam, és nem hagytam, hogy lányos ruhákat aggassanak rám. És az első szerelmem az óvodában Liza volt. Mondjuk arra megkértek, hogy ezt ne hangoztassam.
Szóval a családom már semmin sem lepődik meg. De a katasztrofális itteni helyzetem még mindig pánikot kelt bennem, aminek egy részét most ki is adom magamból. Betti megértőnek tűnik. Megsimít, én viszonzásképp megpróbálkozom egy halvány mosollyal. De nem annyira hiszem, hogy másokkal ez ilyen egyszerű lenne, mint vele. Még ha ő nem is érzi hazugságnak, én nem akarok mindenkinek magyarázkodni.
- Szeretnék egy hatalmas felejtésátkot szórni az iskolára - csak miután kimondtam, lepődöm meg, hogy tényleg kicsúszott, pedig csak gondolni akartam rá. Meg hülyeséget is mondtam.
- Igazából akkor is valahogy így csinálnám. Jobb, hogy így ismertek meg. Fiúnak. Még ha nem is tudom én sem, igazából ki vagyok. Nem lehetnék egyszerűen csak... én?
Valahogy nonszensznek tűnik, hogy miért csak kétféle lehet az ember, és ez miért különül ennyire el egymástól.
Megint elmerengek, de nem zárom ki Bettit soká.
- Kérdezz még!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Még azon tipródom, hogy Ajsa fog a tenyeremre pattanni, vagy egyszerűen markoljak rá (aminek a gondolata még mindig kellemetlen), de a lánynak egész más tervei vannak.
- Hogy mi? - Neeem folytatnám, de Ajsa előbb kezd bele, én pedig nem vágok a szavába. Elmeséli, hogy attól retteg, hogy a gyenge teljesítménye miatt visszatoloncolják muglinak.
- Ez képtelenség - mondom, de nem vagyok én sem biztos a dolgomban. Azért valamennyi bűbájt képes létrehozni. Például a rajzzal, művészetekkel kapcsolatosakban kifejezetten ügyes. Nem rakhatják vissza muglinak, ha egyszer van benne bűbáj!
De már hallottam arról, hogy egyes mágusoknak elzárták az erejét erőszakkal, hogy ne tudják többet használni. Elszorul a szívem.
- Segítek, nyugi!
A hangom most már határozott, de igazán nem vagyok magabiztos.
- Öhm... felülsz? - kérdezem tapintatosan, és felfelé fordított tenyérrel leteszem a kezem a szőnyegre. De csak mintha éppen úgy lenne kényelmes, nem akarom erőltetni, hogy liftnek használja a kezemet a kanapéhoz.
Azután magam felé fordítom a földön heverő táskám, és kiveszem belőle mind az órai tankönyvemet, mind a Bűbájtan haladóknakot. Félretettem a szépirodalmat, és elkezdtem rágyúrni a varázslásra az ominózus halloweeni terror után, amin Bettivel keresztül mentünk. Sokkal jobbnak kell lennem, mint egy átlagos másodéves. Ez a kis hatszáz oldalas az új könnyűolvasmányom.
Ajsa elé teszem a tankönyvet, amit ő is ismer, magam pedig ezt csapom fel.
- Keresd a nagyító bűbájt - kérem tőle. - Meg kéne tudnunk, alkalmas-e emberekre.
Azt hiszem, igen, de meg akarok bizonyosodni róla. Végigfuttatom az ujjam az ölemben heverő fegyverként is használható tompa tárgy hátsó szójegyzékén.
- Baziteo, Baziteo - motyogom magam elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Második alkalommal nem nehezíti meg a dolgom, egyszerű passz következik. Elkapom a labdát, és nem vesztem közben szem elől Rózát sem, látom, ő rágyorsított, míg én a kvaffot vártam. Nincs már ötven méter a karikák és köztünk, még egy passz belefér. Hadd élje ki a hajtó-örömöket - gondolom magamban, és felgyorsítok én is.
Már emelem a kezem, hogy dobjak, amikor a seprűm kettőt rángat. Az orrára csúszom, és jobb híján Róza felé hajítom a labdát, hogy két kézzel kapaszkodhassak. Annyira előre kerülök, hogy megindulok lefelé seprűstül, és kell egy másodperc, hogy visszatornásszam magam hátra.
Szent egek! Nem volt nagyon időm megijedni. Mire eljutna a tudatomig, hogy lezuhanhatnék, már megoldottam a problémát. De azért utólag belegondolva...
Reményeim szerint Róza azóta már karikákra dobott, némileg alulról érkezem hozzá, kezemmel okét mutatok. Minden príma, csak megbokrosodott a tüzifám egy pillanatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Leengedem a kezem. Nem dobott rá. Ezek szerint végignézte a hattyú halálát. Azzal nyugtatom magam, hogy nem készülhettem fel a seprű hirtelen hangulatingadozására. Mondjuk markolhattam volna erősebben...
Bravúros rádobást mutat be. Nem csoda, ilyenkor, őrző nélkül biztosan jó szórakozás karikára dobni. Nem nagyon sűrűn játszottam hajtót otthon, de sosem őrző nélkül. Általában engem állítottak be védeni, ha nem volt elég ember.
Nem hiszem, hogy fél óránál többet játszunk még ezután. Amikor elkezd szemerkélni az eső, akkor még nem adjuk fel, csak jobban meghúzzuk kapucnink madzagját. De amikor egyre sűrűbben esik, takarodót fújunk.
- Hát... mit tudtál meg a mai alkalomból? - kérdezem bizonytalanul Rózát, miután berohantunk a szertárba, és az eső ellen bemenkítettük a maréknyi seprűt és a labdás ládát is. Én nem sokat. Őrző nélkül megy a gólszerzés, illetve el tudom kapni a labdát, ha dobják.
- A reflexeim asszem rendben vannak.
De azt eddig is tudtam.
- Illetve a gyakorlóseprűk kiválóak és főleg megbízhatóak - nevetek fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Már a saját könyvemmel foglalkozom, mikor észreveszem, hogy csukva tettem le Ajsa elé a könyvet. Pedig nyitva akartam - gondolom zavartan. Már küzd vele, én mutatóujjammal a túloldalon rásegítek egy picit a kemény fedél megmozdítására. Talán észre sem veszi. Milyen fura lehet, amikor minden túl nagy!
Aztán visszafordulok a saját kötetemhez, és meg is találom a B betűnél a keresett varázslatot. A 42. oldalon taglalják, de említve van még az 56. és a 311.-en is. Eddig sosem gondoltam még bele, mennyire egyszerű dolog fellapozni egy könyvet.
A Bűbájtan haladóknak nem egyszerű könyv. Itt a történetek röviden vannak csak taglalva, de a működések leírásában nagyon részletekbe menő. Megfeledkezem arról, hogy megkeressem, egyáltalán használható-e embereken - szinte biztos vagyok benne, hogy igen. Ehelyett a pálcaintésbeli finom variációkba merülök, mikor Ajsa megszólal. Hangja olyan, mint egy kiabálást hallani a távolból. Megtalálta, hogy alkalmazható embereken.
- Ezt tényleg beleírták?! - hökkenek meg. Veszélyesnek találom, hogy kezdő varázslóknak ilyen ötleteket adjanak.
- Elég veszélyes emberen alkalmazni - mondom aggódva, a kanapén szinte elvesző barátomra lenézve. Mutatóujjammal jelzem, hol tartottam a könyvben, és folytatom. - Figyelni kell rá, hogy mindened egyszerre növekedjen. És hogy időben állítsam le a bűbájt, nehogy túlnőj magadon... - Van ilyen szó?
Egymagasak vagyunk Ajsával, láttam már őt eleget, talán nem lesz baj. De közben nagyon aggódom. Ez a bűbáj végtelenül egyszerű és ezerszer használtam már: tárgyakon.
- Még egy kicsit tanulmányozom előtte, jó? - kérdezem. - Kibírod addig?
Aztán teszek még egy utolsó próbát:
- Vagy ha meggondoltad magad, kereshetünk egy tanárt is...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Talán azért szeretem annyira ezt a termet, mert levitás vagyok és a levitások mind otthon érzik magukat a kék-arany helyiségekben. Ez csúnya általánosítás volna, igaz? Lehet, hogy azért szeretem, mert viszonylag ritkán járják (visszatért mindenki a karácsonyi szünetről és még nem gyötörtnek halálra a tanárok, úgyhogy a nyugis szoba mostanában nagyon felkapott lett). A mai utolsó csillagtant az én csoportomnak tartotta Parszek tanár úr, és van olyan jó fej, hogy nem zavar ki ilyenkor óra után. Még tett-vett valamit, aztán magamra hagyott. Nyitva hagyta az ajtót, hogy ne boruljon rám sötétség, úgyhogy végre elővehettem a gitárt, amit ebéd óta hurcolok magammal, hogy ne kelljen visszacaplatnom érte a klubhelyiségbe órák után.
Kicsit túlvállaltam magam, úgyhogy inkább lopott perceim, mint lopott óráim vannak arra, hogy gyakoroljam a zenélést. Azt hiszem, az a veszély nem fenyeget, hogy kirúgjanak a bandából, de azért nem akarok lemaradni. Előveszem a papíromat, amire sietve levéstem az akkordokat meg a szöveget. Míg hangolok, azt tanulmányozom. Az eredetijét nem ismerem ennek a dalnak, valami mugli darab, de lássunk neki!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem látok neki, mert a folyosóról meghallok egy éneklő lányhangot pont, amikor elkezdeném kibogarászni az akkordjaimat. Felemelem a tekintetem, de még nincs itt a gazdája, nem látok senkit az ajtóban. Még a dalt is felismerem, ami nagy szó, ugyanis nincs semmiféle kütyüm, amivel zenét játszhatnék le, csak otthon hallgatom a rádiót. Így sokszor késéssel, vagy nem is érnek el a dalok, ha nem játsszák a rádióban a szünetekben. Vagy ha valaki direktben meg nem mutatja őket. De ezt a dalt játszották a rádióban tavaly, és már akkor is tetszett. Nagyon menő lenne, ha rá tudnék gitározni, de persze fogalmam sincs így hirtelen, melyik hangokra lenne szükségem, annyira nem vagyok profi.
A lány az énekével együtt közeledik, végül megjelenik előttem is, belép az ajtón. Ugyanannyira meglepettnek tűnik, mint én. Ő az új lány a Navinéből - Hayden az igazi neve, de Rókaként utalnak rá a csoporttársaink -, aki elvileg nem beszél.
Azért nem akarom ezt így az orra alá dörgölni, ezért nem azt mondom, ami először eszembe jut: "Te beszélsz!" Csak remélni tudom, hogy hamarosan megérthetem, mi áll a háttérben.
- Szia! - mosolygok rá ehelyett. - Én is szeretem ezt a számot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nagyon fülelek, hogy halljam a hangját, és amikor a combomra teszi a kezét, azt látom ugyan, de érezni nem érzem. Ez annyira komikus lenne, ha nem lenne ott a feszültség, hogy tőlem várja, hogy visszaváltoztassam. Elég jó tanuló vagyok a pálcás tárgyakból, de vajon elég jó vagyok-e? Őrültség, hogy nem megyünk tanárhoz, de próbálom azzal nyugtatni magam, hogy megölni azért nem fogom a próbálkozásommal. A legrosszabb, ami történhet, hogy varázsolok rá egy elefántfület, és aztán tényleg mehetünk egy tanárhoz. Aztán miután megjavították Ajsát, mindketten életfogytig serlegsikálásra kárhoztatunk.
Míg én alaposan áttanulmányozom a varázslatot, látom, hogy Ajsa felfedező körútra indul. Mi baj lehet belőle?
Tárgyakon már unalomig gyakoroltam a kicsinyítés és nagyítás műveletét. Jó volna egy élőlény próbaképpen. Sok-sok oldalon taglalják ezt a két varázslatot, mozgó ábrákkal is szemléltetve a műveletet. A 49. oldalon éppen egereken.
- Ha volna valahol egy bogár - motyogom, és körbenézek, de a szoba tisztának tűnik. - Hát persze, a házimanók...
Nem sétálhatok ki Ajsával a tenyeremen, mert meglátják.
- Bíznom kell abban, hogy elsőre sikerül - mondom abszolút bizonytalanul egy kicsit megemelve a hangom, hogy Ajsa tudja, most neki szólok.
- Ajsa? - kérdem, és alaposabban körülnézek, hogy kiszúrjam icipici évfolyamtársam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem egyhamar fog kiderülni számomra, ami érdekel. Az éneklő lány továbbra sem szól egy szót sem, ehelyett egy üdvözlő intés után inkább felmutatja a hüvelykujját. Hát, végül is. Minek arról feleslegesen rizsázni, amit egyetlen ujjal el lehet mutogatni, nemigaz?
Nem igyekszik azonban kifelé, úgyhogy arra a következtetésre jutok, hogy folytatódhat a "beszélgetés". Körülbelül negyvenkettő kérdést fel tudnék tenni rögvest. Leginkább azzal kapcsolatosakat, hogy megy-e a suli és hogy tudok-e valamiben segíteni, és néhány nem túl tolakodót, amiből jobban megismerhetem. Valahogy úgy érzem azonban, hogy úgysem kapnék rájuk választ. Folytatom hát az eredeti témát.
- Gitározni is tudsz? Van kedved? - és felé billentem kedvenc tárgyamat, a gyönyörű fekete gitárt.
Aztán rájövök, hogy lehet, azért van itt, mert neki dolga van. Nekem meg ugye nincs.
- Jaj, vagy tanulni jöttél? - kérdezem aggódva, amint ez leesik. - Zavarok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Ja, hát, az már rég volt - mondom sután, amikor Lizát méltatja. Voltam vagy öt éves, alig emlékszem rá és tényleg nem számít már az egész. Ami azután volt, emlékezetesebb, és sokkal kellemetlenebb.
- Mugli általánosba jártam, és hogy is mondjam... nem voltam a kortásaim kedvence. Fura voltam, a végtagjaim nyúlánkak, mint egy fura manónak...
Ezen a ponton kezemmel hullámozok is előre és hülye fejet vágok, mint egy fura manó. Na, pont így.
- Ügyetlen voltam, és próbáltam az osztály bohóca lenni, de főleg csak rosszindulatúan kinevettek. Ez, meg az olykori öntudatlan varázslás zárkózottá tett, úgyhogy nem, nem tudta senki, ha csak maga nem találta ki. Valahogy kisebb gondom nagyobb volt ennél. Vagy ez tetézte is a gondokat, nem is tudom.
Ezek tényleg nagyon rossz emlékek, de most, két év távlatából már könnyebb. Meg is rázom kicsit a fejem, mintha leráznám a múltat is.
- Te nem tudsz olyat kérdezni - mosolygok Bettire. És tényleg így érzem. Nem hiszem, hogy tudna túl tolakodó kérdést feltenni, vagy bántani - most, hogy a legnehezebben már túl vagyunk. Még szélesebb lesz a mosolyom.
Ekkor kivágódik az ajtó és egy kisebb, de annál zajosabb csapat zúdul be rajta, az ajtóban ledermednek.
- Elférünk? - kérdezik, én meg Bettire nézek.
- Szerintem menjünk - javaslom neki.
Erről eszembe jut valami tök más.
- Ó, a nyári szünetre írtam haikukat.
Előhalászom pálcátlan zsebemből a neki szólót, amit ügyesen nem felejtettem a szobámban, akármekkora stresszben is indultam ma el a vallomástételre.
- Tessék, ez a tiéd!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Semmit nem mond. Én ezt abszolút nem értem. Próbálom az arcomat megregulázni (ez sokkal jobban megy már, mint mondjuk két éve, de azt hiszem, most nem annyira sikerül elrejteni róla a zavart).
Még általános iskolás koromból jön talán, hogy kellemetlenül érzem magam, ha emberekkel kettesben kell maradni. Olyankor úgy érzem, tőlem várja a másik, hogy szórakoztató legyek, de én egyszerűen nem tudok szórakoztató lenni. És beszélnem kéne, de fogalmam sincs, miről. Ezért is tartok magamnál sokszor egy pakli robbanós snapszlit, hogy legalább játszhassunk, ha más nincs. Most pont nincs nálam.
Mostanában kevés ilyen helyzetbe kerülök. Amikor kettesben maradok valakivel, akit jól ismerek, azzal nincsen gond, valahogy mindig előtjük az időt. Haydennel azonban fogalmam sincs, mit kezdjek.
Nyitott tenyerével felém int, én pedig bizonytalanul pislogok vissza rá.
- Én játsszak? - találgatom. Hát... jobbat nem tudok, ő meg csak leül, szóval...
- Most van egy dal, amit meg kéne tanulnom, de még nem ismerem - magyarázkodom. - Ezzel nem untatnálak így elsőre, szóval inkább játszom egyet, amit nagyon szeretek.
Felpattintom a kapodasztert az ötödik bundhoz, és belekezdek az Olyan őbe, amit egy magyar mugli írt, és engem első hallásra elvarázsolt valamiért. Énekelni nem éneklek hozzá: ennyi rizsa után elég lesz a nőies hangomból.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Próbálok nem zavarba jönni, így ritkán pillantok a lány szemeibe, de azért fel-felnézek rá gitározás közben, és ilyenkor nagy megkönnyebbüléssel konstatálom, hogy tetszik neki a dal. Ezt a végén tapssal is jelzi. Pedig ezt most a kevésbé direkt nonverbális jelekből is értettem. Ügyes, Hunor. Végül mégis zavarba jövök a lelkes fogadtatástól, de jól esik.
Nagyon lassan koppan, hogy miért nyújtja a telefonját, amikor arról beszélek, hogy van ez a másik dal, amit meg kell tanulnom.
Tudom, hogy a telefonokkal is lehet mindenfélét csinálni az interneten, mint a számítógépekkel. A kisebbik bátyámnak van is mobilja, de sosem adja oda, mert nagyon félti. Még nevet is adott neki: Ájfón.
Ránézek a kijelzőre, ami halványan, de színesen dereng. Rajta ikonokkal, csak úgy, mint a számítógépen.
- Ez működik a kastélyban?! - hüledezek. Nekem a legkorábbi élményem az elektronikus mugli dolgok és a Bagolykő kapcsolatáról a nagynénémtől kapott okosóra, ami az első napomon tönkrement. Hamarosan megtudtam levitás társaimtól, hogy miért.
Működésre lehet bírni ezeket a ketyeréket az erősen mágikus környezetekben is, van többféle módja, apukám mesélt róla, de mindegyik nagyon drága. Ezért sem kaptam új digitális órát.
A kezdeti sokk után visszanyújtom neki a telefont, mielőtt elrontanám.
- Sajnálom, nem tudom, hogyan kell használni.
Megtanultam a számítógépen előhozni egy lapot, amivel tudok keresni az interneten, ha a csillagoknak szerencsés az együttállása (azaz minden úgy van rajta, ahogy megszoktam), meg még zenét is tudok hallgatni. De ez a képernyő - ami most lassan már el is sötétült - még ha hasonlít is abban, hogy egy nagy képen sok kis kép van meg feliratok (ezek az ikonok), nem tudom, melyikre van szükségem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A földalatti bevánszorgott a csempézett megállóba és a fejem fölötti hangszóróból szóló recsegő férfi hang tudtunkra adta, hova érkeztünk: Opera.
Kiengedem a két nénit, és utánuk én is kilépek a peronra. A telefonom szerint még van 12 percem a találkáig. Ide beszéltük meg, és majd együtt megyünk a célállomásra, úgyhogy csak felkaptatok a lépcsőkön, és körbenézek a napsütéses belvároson. Itt ez a hatalmas, impozáns operaház, és én még sohasem voltam benne. A hangulatát némileg csorbítják az utcán mellette sorakozó biztosítók, ruhaboltok és egyéb modern, neonfényes, üvegfalú helyiségek.
Inkább viszafordulok a feljáró felé, hátha megpillantom Betti sötét haját valahol. Átnézek a túloldalra is, mert hirtelen nem is tudom, melyik irányból jön. Azt nem beszéltük meg. Mi lesz, ha eltévesztjük egymást?
Nem fogom tudni felhívni, és nem varázsolhatok a nyílt utcán egy üzenetet. Ajj.
Tényleg elég meleg van. Nem a fekete NASA-s pólómban és térd alá érő farmergatyában kellett volna jönnöm. Arra koncentráltam, mi áll jól és miben érzem jól magam, nem arra, hogy számoljak az otthoni hűtőbűbáj csalókaságával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval visszaadom a telefont, és azon morfondírozom, hogyan léphetnék le nagyon udvariasan. Bármi, amivel elő tudok jönni, nagyon átlátszónak hangzik még számomra is, hiszen a tanórák ma már befejeződtek, és miért kezdtem volna gitározni negyed órával ezelőtt (vagy nem telt el annyi?), ha aztán most meg találkozóm van valakivel? Hogy hirtelen eszembe jusson a házi feladatom? Ez is nevetséges.
Ehelyett leteszem a gitárom és szófogadóan a lány mellé ülök, aki amúgy tök kedvesnek (szelídnek? csöndesnek...) látszik, ezért a bűntudat is hatalmába kerít, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Nézem, mit csinál a telefonján, és megállapítom, hogy nagyjából hasonló, mint a számítógép, csak itt az egész képernyőt beterítik ezek a lapok és elég sűrűn vannak bennük a dolgok. Nem tudnám utána csinálni, de többször végigvisz egy ilyen keresést, így az már menne. Hallok ismerős és ismeretlen dalokat is. Az egyiknél szinte sajnálom, hogy kikapcsolja, mielőtt véget érne. Átnyújtja a telefont. Egy pillanatra feltűnik, "hé, éppen elvagyunk!", aztán már persze arra koncentrálok, hogy térdemre vegyem a papíromat és bepötyögjem a kereső csíkba az új dal előadóját és címét. Nagyon aprók ezek a betűk - jegyzem meg, de már én is csak magamban, miközben próbálom eltalálni a megfelelőket a címhez. Röpke három óra alatt be is fejezem a beírást. A Rókalány segítségére van szükségem, amikor véletlen ipszilon helyett ikszet ütök és nem tudom, mivel kell visszacsinálni.
Hát, ez elég fura - gondolom magamban, amikor meghallom a számot, és ehhez illő arcot is vágok a lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Körülbelül a feléig hallgatjuk a számomra szokatlan swinget, azután a rókalány egy koppintással elhallgattatja a zenekart. Azt hiszem, ez egyértelmű jele annak, hogy neki sem tetszik a dal.
A lány várakozva pislog rám. Én várakozva pislogok rá. Részemről ennyi volt a keresés, megvan, ami kellett. Így már van elképzelésem, mit fogunk játszani a következő próbán. Na de itt ülünk a telefon fölött, hallgatagon, és megint rámtör az utált érzés: a másik tőlem várja, hogy szórakoztassam, pedig én egyáltalán nem vagyok szórakoztató. Nem is tudom, mérges vagy szomorú vagyok emiatt. Mindenesetre kényelmetlen az érzés, az biztos. Próbálok kigondolni egy másik számot, amit szeretek és szívesen meghallgatnék, de most persze egy sem jut eszembe, amikor itt a lehetőség. Talán a legközelebbi szünetben összeírom a kedvenceimet.
Az elárvult gitárom felé vetek egy oldalpillantást a szomszédos padon. Bőven van mit tanulnom, ha szeretnék belehelyezkedni ebbe a dalba, úgyhogy ideje lenne ténylegesen gyakorolnom.
- Hát - töröm meg a hosszúra nyúlt csendet. - Össze kell barátkoznom ezzel a dallal egyszer, úgyhogy ideje lenne nekikezdenem.
Hogy mutassam is, mire gondolok, lehuppanok a padról, amit eddig megosztottunk, és a nyakánál megfogom a hangszerem.
- Nem baj? - kérdezem tőle összeráncolt szemöldökkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A vállamon kopogtatást érzek. Széles mosolyom már fordultamban felveszem és nem is hiába: Betti áll velem szemben.
- Hű, de csinos vagy - mondom, az utolsó szót már a hajába, mert közben fogadom ölelését. Milyen viccesen furcsa érzés, hogy a Bagolykőn kívül találkozunk!
Az ölelésből kibontakozva kinyitom a szemem, és akkor látom, hogy Bettihez egy felnőtt is tartozik. Egy pillanatra zavarba jövök, de osztálytársam bemutatja az idegent, és rögtön leesik, kivel találkoztam éppen.
- Jó napot kívánok! - üdvözlöm őt is egy mosollyal és kézfogásra nyújtott karral.
Köszönésünk majdnemcsak elköszönésünk is lett. Csupa jót hallottam Eliana nagynéniről, de azért örülök, hogy nem jön velünk a selfie múzeumba! Ő visszaindul, amerről jöttek, mi pedig szintén hátat fordítva az aluljárót célozzuk meg, hogy átjussunk a túloldalra.
- Tök fura a mugli világban találkozni, nem? - osztom meg vele is iménti felfedezésemet. Magabiztosan vezetem a lányt az emberek között. Előre megnéztem, hol van az épület. Három percen belül ott is vagyunk. Az ajtó feletti felirat hirdeti: Museum of sweets & selfies. Odabent még nincs semmi különös, a recepción vehetjük meg a jegyünket és vásárolhatunk édességet is. A diákjegy egyébként elég olcsó, 1990 Ft, de a sütiket és italokat elég drágán mérik. Meg kell fizetni a szivárványos, pasztellszínű, gondosan díszített édességeket. Kaptam zsebpénzt a jeles alkalomra, úgyhogy bármit is kér Betti, bele fog férni, azt hiszem. Viszont én nem ragadnék le a pultnál most még.
- Jó, ha utána fogyasztunk? - kérdezem. Oldalra pillantok, a szemem megakad a falra rögzített nagy mágnestáblán. Műanyag betűk, számok és figurák alkotnak itt-ott szavakat, máshol káoszt.
- Nézd! - elkezdem keresgélni a neve betűit. Egy E-t és egy T-t már találtam is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Áh! - megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor megpillantom a szőnyegen. Rohanva közelít felém, egészen a lábamig szalad. Leteszem a pálcám és lehajolok hozzá, hogy valahogy segítsek, de csak ügyetlenül forgatom a tenyeremet a feje fölött. Valamit nézelődik, én meg nem értem, mit akar. Mintha csak kimondatlan kérdésemre válaszolna, felkiáltja, mit kémlel éppen.
- Szent Kelofás! - csúszik ki a számon. Gyorsan felkapom Ajsát, bár nem látom a pókot. - Nem gondoltam, hogy ilyen veszélyes kicsinek lenni!
A nyomás egyre nehezedik rám, de elszántság is vegyül bele. A kezembe veszem az irányítást. Ajsát meg leteszem a kezemből.
- Jobb volna, ha állnál inkább - vezényelek.
Arrébb csusszanok a kanapén, hogy jobban Ajsa felé fordulhassak, és visszaveszem a combom és a párna közé gurult varázspálcám.
- Nem jó, figyelj, inkább a földön kéne, megnézzük, van-e pók, jó?
Ha hagyja, leteszem inkább magunk elé a szőnyegre, én pedig eléguggolok.
- Magamhoz fogom mérni a magasságod. A kanapén félő, hogy túl nagyra vagy túl kicsire hagytalak volna - magyarázom neki. Így sem biztos, hogy a tökéletes méretét fogom eltalálni, de ezt nem teszem inkább hozzá.
- Akkor kezdjük.
Megköszörülöm a torkom és elnyomom magamban a szorongást. Nagyon jó vagyok bűbájtanból. Felidézem, pontosan mit fogok csinálni, azután Ajsára szegezem a pálcám.
Icipici arcáról próbálom levenni, készenáll-e. Azután...
- Baziteo - mondom ki tisztán a varázsigét, és barátom növekedésének ütemében én is lassan állok fel, nem szakítva meg a bűbájos összeköttetést közte és a pálcám között. Megkönnyebbülés és öröm tölt el, hogy működik az ige. Amikor közeledik az én magasságomhoz, visszafojtom a levegőt, annyira koncentrálok. Nagyon fontos, hogy időben szakítsam meg a varázslatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Úgy látszik, Ajsa elégedett az eredménnyel. Míg ő a tagjait veszi számba, én szúrós szemmel próbálom eldönteni, tényleg nem maradt-e egy leheletnyit kisebb. Vagy nagyobb.
A vizsgálódást egy nagy öleléssel szakítja félbe. Na, hát végül is ez a lényeg. Büszke örömmel mosolygok a válla fölött. Be kell valljam, én sem voltam teljesen biztos benne, hogy sikerül. Szerencsére a varázslásnál nem az önbizalom a legfőbb szempont.
Most már normális hangerőn beszél, így már biztos lehetek benne, hogy egy pókkal hadakozott korábban. Belegondolni is rémes!
Meg abba is, hogy most, hogy visszakapta eredeti méretét és fölényét, esetleg lecsapja szerencsétlen párát. Őt ismerve mondjuk nem kéne félnem, hogy ilyet tesz, de azért jobb, ha elvonom a figyelmét.
- Nem tudom, van-e kedved hozzá, de én tök örülnék egy rajznak, amin a pici Ajsa egy karddal szembeszáll egy hatalmas pókkal - dobom fel az ötletet ott helyben találva ki a jelenetet.
Azzal - lévén nálam nincs tiszta papír csak a tanulós füzeteim meg könyveim - kiterelgetem a helyiségből, mert hát miért ne lenne kedve rajzolni? Ő Ajsa!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már egy ideje az ablakon át bámulom a búcsúzkodókat. Nem különösebben köt le most a könyvem. Lesem, Betti végül ezzel a vonattal jön-e. Kétesélyes volt, hogy Budanekeresdről indul, vagy a nénje viszi Bogolyfalvára. Nem látom sehol a göndör barna fürtöket. Valószínűbb, hogy nem jön, mint hogy pont elkerültük egymást, de elhatározom, hogy útjára indítok egy papírrepülőt, ha elindult a vonat, biztos, ami biztos.
Random gondolataimat egy a fülkébe érkező lány szakítja meg. Tudom, hogy felsőbb éves, de nem ismerem személyesen. "Szabad?" - kérdezi.
- Aha - felelem. Megemelem a hátizsákom a mellettem lévő ülésen, de inkább csak udvariasságból. Nyilván nem azt fogja választani, amikor van még négy másik hely, ahol kényelmesebb távolságra ellehetünk.
Visszafordulok az ölemben fekvő könyvhöz, és elolvasom ugyanazt a bekezdést, amit azóta próbálok befogadni, mióta felültem a vonatra. Meh. Becsukom inkább a kötetet, és lepuffantom azt is a táskám mellé.
Ekkor toppan be a következő útitárs. Meglehetősen csapzottnak tűnik, valószínűleg épp, hogy elérte a vonatot. Na tessék: alattunk a világ egyet rándul. Indulunk.
Az új jövevény segítséget kér, úgyhogy készségesen veszem elő a pálcám és lebegtetem fel a bőröndjét az enyém mellé. Ha ez megvolt, újra hátradőlök az ablak melletti ülésben. Ilyenkor - közvetlenül az indulás után - a rendes utazóknak rögtön a kezükben terem az uzsonnájuk, mintha aznap nem is ettek volna. Én egy doboz csokibékát varázsolok elő a táskámból. Pár pillanat múlva bemérem: furcsán érezném magam, ha csak úgy elkezdenék majszolni ebben a kis társaságban.
- Öhm... kértek? - nyújtom feléjük a nyitott dobozt, amiben egyesével csomagolva izegnek-mozognak háromféle színben (fehér-, tej- és étcsokoládé) az édes kétéltűek.
Még hallatszik a zsibongás a fülkeajtón túlról. Közel sem találta meg mindenki a helyét. A hangokból ítélve egy oroszlán vagy egy mantikór is elszabadulhatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már azt hittem, ilyen szellősen leszünk - ami nem jellemző az eddigi két év tapasztalatából ítélve -, de még időm sincs elhúzni a csokibékás dobozt, betoppan Zente.
- Heló!
Szabad kezemmel elkapom a mellettem lévő ülésről a táskám, ledobom a lábam mellé, és beletömöm az árván maradt regényemet is, látván, szobatársam mire készül. Ha vett, félreteszem a csokibékákat, de csak az asztalra.
- Vegyetek nyugodtan - mondom, közben előásom a mindenes füzetemet, amibe verseket, dalokat írok, vagy csak firkálok. Na jó, néha belekerül egy-egy bájitaltan jegyzet is. Kitépek egy üres lapot és a könyvbe szorult tollal írok egy rövid üzenetet Bettinek, hátha a vonaton van. Egy pálcaintéssel útjára indítom a repülőt, ami egyik szárnyát megrázva (kicsit cakkos lett a tépés) kiillan a fülkeajtón.
- Köszi - mondom Zentének, és mintha csak a sajátom volna, belenyúlok a savanyú cukros zacskójába, rögtön két szemet kihalászva. Ebben a pillanatban újabb alak jelenik meg az ajtóban. A vitorlázó repülőm inkább vadászgép lehetett.
- Ez gyors volt! - vidulok fel Betti láttán. Öleléssel szoktuk üdvözölni egymást, de most nincs valami sok hely, így leteszek róla.
- Hogy ne lenne! Arrébb mész? - ezt már Zentének címzem megbökve őt, hogy hagyjon ki egy ülést Bettinek. Felpattanok, hogy segítsek az ő bőröndjével is.
- Összezsugoríthatom?

Sorry, hogy megint én, nem hagyhattam, hogy ott ácsorogjon az ajtóban!:D

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A szótárban a tavaszi tunyulás szemelvény illusztrálására álltunk (ültünk, feküdtünk) össze. Ez a kedvenc időszakom, amikor elég egy pulcsi. Sőt, most még arra sincs szükség, olyan meleg lett hirtelen a napokban. Ledobva hever mellettem a fa tövében; hófehér, de nyugodt vagyok felőle. Tisztító bűbájok for the win!
Eddig olvastam, de ez a Kardok vihara legalább olyan száraz, mint a mágiaelmélet-órák. Ó, mondd, kit érdekel, hogy a csatába érkező huszadik csapat vezérének másodszülött fiának a kutyájának a volt gazdájának a szobalányának az előző munkáltatójának a házának a címere piros alapon ezüst gyűszű?!
Felmorrantok és félrerakom a könyvet mióta olvasom oly sokadszorra. Ha beledöglök is átverekedem magam rajta! Csak nem most.
Letépek egy fűszálat magam mellől, és nagy műgonddal tépem hosszában félbe. A háromnegyedénél elszakad. Nyeh. Inkább a pitypangokat veszem célba. Letépek egyet, kettőt, hármat és összefogom őket. Ajsa megtanított koszorút fonni belőlük tavaly ilyenkor, most felidézem, hogy is volt az.
Vajon van bűbáj a virágfonásra? - merül fel bennem a teljesen érdektelen kérdés. Feltehetném Améliának, de úgy érzem, ezzel az indokkal vétek lenne megzavarni: Ő nem a Trónok harcát olvassa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Úgy látszik, még megy a virágfonás, bár nem teljesen értem, mit kéne csinálnom a néha kiálló végekkel. Valahogy begyömöszkélem őket a szárak közé. Legjobb tudásom szerint igyekszem dúsra fonni, és amikor már kezdek türelmetlen lenni, Amélia hajához mérem a művet, de csak úgy, hogy ne zavarjam vele. Hát még vissza van legalább a harmada. Pálcámmal a letépett pitypangok csonka töveire mutatok, és elvégzem az újranövesztő bűbáj pálcaintését. Így nem kell felállni és újabb virágokat gyilkolni a koszorúért! Jó, mi?
Kötögetek, csavargatok kicsit, és újra felemelem a koszorút. Mögötte, látom, osztálytársam egyben legjobb barátom már nem olvas, hanem a könyvét ölelve maga elé mered. Akkor szoktak így nézni az emberek, amikor meghal a kedvenc szereplőjük vagy véget ér a könyvük jó sok gondolkodni valót hagyva maga után. De mivel tudom, hogy verseskötetet bújt, ezeket mind kizárhatom. Mi baj? - kérdezném, de megelőz.
Lassan leeresztem a koszorús kezem és nem tudok megszólalni. Először csak az a sügérség jut eszembe, hogy mennyire utálom, hogy Tökfejnek hívja. Túl bizalmas. Nekem egy másik "...fej" jut róla eszembe, ami tulajdonképpen szinonimája a töknek. Ha nem hökkentett volna meg így a vallomás, még el is mosolyodnék az irónián. Talán egy fintor azért jut az arcomra, nem is érzem. Aztán kijavítja a nevet, és semmivel nem lesz jobb. Érzem, ahogy tolul fel bennem valami. Mintha hányni akarnék, vagy inkább tüzet okádni. És ő még mondja, mondja...
- Hát ez szuper - morgom még egy kis hallgatás után. Ez a legjobb szó rá. Hörgöm. Fröcsögöm. Lehelem? Nem. Morgom.
- Ez aztán... - kezdem, a fejem vörös és igazán, mérhetetlenül dühösnek érzem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ő felém fordul, engem viszont feszélyez most, hogy a szemébe nézzek. Mintha áruló lenne.
Mi a fene ütött belé?! Hogy lehet ilyen hülye? Miért nem veszi észre, hogy az a szemét csak kihasználja és jót röhög rajta a háta mögött? Egy érzéketlen barom, egy pszichopata! Annyi normális ember közül miért pont ezt a félkegyelműt választotta?
Ezt meg is mondom neki. Figyelmen kívül hagyva a mentegetőzést, belevágok.
- Annyi ember közül miért pont ő? - köpöm értetlenül. - Bárki lehetett volna, bárki.
- Mi a jó neked ebben? - kérdezem, de nem is hagyom, hogy válaszoljon, költői volt. Semmi! Az égegyadta világon semmi jó!
- Tele van a Bagolykő rendes emberekkel. Akik nem gázolnak át másokon. Miért mindig ezeknek az őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú embereknek jár a kitüntetett figyelem? Mi a büdös frász baj van az olyan normális, unalmas alakokkal, mint én?!
Hát ez kibukott. És ezzel el is száll a harag jó része. Szégyellem magam, hogy így kifakadtam. Amélián és persze a családomon kívül senkivel szemben nem engedem ezt meg magamnak. Még Bettivel sem. Mondjuk ő nem is próbált soha kihozni a sodromból. De sem ő, sem a családom nem tudja igazából, mi van velem. Utóbbiak is csak folyton nyaggatnak, de le sem szarják.
Rohadtul nem érdekel a meséje arról a gyökérről. Olyan mélyen csalódott vagyok, mintha csak engem bántott volna meg. Pedig nem erről van szó, csak látom azt, hogy milyen mazochista lépés ez. Egyszerűen nem értem. Nem. értem. meg!
Ökölbe szorítom a kezem, de azért annyira nem ragadtatom el magam, hogy vagdalkozzak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elragadtattam magam, pedig ez igazán nem jellemző. Úgy látszik, csak ez a rellonos gyerek bír így kihozni a béketáborból. Fogalmam sincs, mi az a béketábor, anyám szokta mondogatni.
- Nem. Úgy értem... Itt most nem rólam van szó!
De, és pont én hoztam fel magamat.
- Ne tereld a témát!
Megint csak. Én voltam. De érzékelem, ahogy Amélia lerakja a problémáját és támogatóan felveszi az enyémet. És én ebbe most nem akarok belemenni. Felhúzom a térdemet, átkarolom a karjaimmal és belefúrom az arcomat az így képzett erődbe. Hallgatok egy kicsit eképpen elbújva. Egyet még nyöszörgök is, amikor megpróbálok mondani valami értelmeset.
- Itt most rád vagyunk mérgesek! - már kínomban felnevetek. Kikukucskálok rá.
- Minden vétójogommal ellenzem - komorodom el. És ezt teljesen őszintén mondom. - Nem tehetek semmit ellene. Meghallgatlak, ha szeretnéd, de nem tudok tanácsot adni. Az egész lényem tiltakozik az egész ellen. Ha azt várod, hogy boldogan éltek míg meg nem haltok - nem fog megtörténni. Erre bármilyen mérget meginnék. És szerintem őrült vagy, ha azt gondolod, ebből bármi jó kisülhet. Sajnálom.
Tényleg, őszintén sajnálom, hogy ő ezt nem látja. És hogy én ezt nem bírom megérteni. Elkap egy furcsa érzés, hogy én irányítsam Améliát. Fognám a kis zsinórokat a csuklóján és a bokáján és elsétáltatnám ebből a helyzetből. Teljesen szürreális és egy kicsit félelmetes is ez a gondolat, de tehetetlennek érzem magam másképpen, hogy kiszedjem ebből a csávából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem szűkösek ezek a vonatfülkék, de a bőröndökkel (még ha össze is zsugorítottam Bettiét) és az állatsereggel együtt elég nagy a tumultus.
- Kár, hogy a tértágítót csak mersterszakon tanítják - jegyzem meg bárkinek, aki megérti a fájdalmat. Azután megfogan bennem a gondolat, hogy azért utánanézek a könyvtárban az első adandó alkalommal. Nem lehet annyira bonyolult.
A diszkomfortsütemény tetejére a habot valami éktelen bűz szolgáltatja, amit egy szanaszéjjel vert csávó hoz nagy csinnadrattával a fülkébe.
Na nem! - gondolom, mert azt hiszem, ide akar beülni. Szerencsére nem, de a dumája se semmi. Egy pillanatra komolyan elhiszem, hogy ő a mozdonyvezető, és majdnem leesik az állam.
Még egy idősebb navinés lány csatlakozik hozzánk, és így végképp megtelik a hatfős fülke. Ha hagyja, az ő bőröndjéért is pattanok. Az nem olyan nagy, mint Bettié, így varázslat nélkül is felfér még fölénk.
Remek ötlet Zentétől, hogy húzzuk le az ablakot, mivel én ülök az egyiknél, meg is teszem a közjó érdekében. Hamarosan kifújja a szél az őrült flótás szagát, mi pedig visszatérhetünk a piknikhez. Nekem sem volt rántott húsos szendvicsem. Sőt, nekem nem is sütött semmit az útra sem az anyukám, sem a nagymamám. Szomorúan állapítom meg. Az enyém két gyerek után tudja, hogy hülyére vagyunk tömve a suliban is. De öröm az ürömben: mindenféle pironkodás nélkül vehetek a meggyes és az almás sütiből is, és felváltva harapok belőlük.
- Mmhmm, magyon jóg! - bólogatok a lányoknak. A nyári szünetre irányuló kérdést így teli szájjal skippelem is. Nagyon extra úgysem volt. Bettivel voltunk a szelfimúzeumban, meg a családdal nyaraltunk egy hetet a Balatonon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még mindig zavar van az erőben, ami az Améliával való kapcsolatomat illeti. Betti pedig valószínűleg Elijah arcát eszi éppen valahol. Szóval magamra maradtam a reggelihez. Optimista ember lévén (heh) a dolog jó oldalát nézem: nyugodtan tehetek egyszerre majonézt és mustárt a szendvicsembe anélkül, hogy bárki fintorogna rám.
Isteni!
Arrébb tolom a tányért, hogy könnyebb legyen kibogarászni az Edictum rejtvényét. Varázslény, hét betű, az ötödik 'Á'. Hm.
Elgondolkodva felnézek, ekkor a figyelmemet a pár méterrel arrébb szemben ülő tereli el. Egy felsőbb éves lány, aki akkora elánnal ken... egy pogácsát szendvicskrémmel? Ezt ne felejtsem el, ha érvelni kell a mustár-majonéz kombináció létjogosultsága mellett! Nem akarom nagyon megbámulni a lányt, pláne ha dühös, ezért gyorsan visszatemetkezem a rejtvénysarokba. Az 'Á' után 'N' jön, állapítom meg, és harapok egyet a sonkás-sajtos csodaszendvicsből.
A perifériás látásomban mozgást érzékelek, hát felnézek. O-ó. Az imént megbámult pogácsás levitás hozzám beszél.
A "héj, szöszke" megszólításig még komolyan azt hittem, hogy be akar szólni, amiért rá mertem nézni. Ami utána jön, attól viszont úgy meghökkenek, hogy letüdőzök egy fél szelet sonkát, mustárostul, majonézestül.
Hörögve-köhögve, görnyedezve próbálok magamhoz térni. Amikor már újra átjárhatóak a légutaim, kiegyenesedem, a zsemle maradékát pedig a tányérra ejtem. Az így szerzett gondolkodásszünet csak arra elég, hogy elvörösödjek a szégyentől. Röpkén elpillantok két oldalra, de nem akarok nyilvánvalóan körülnézni: ezt most ki hallotta?
Csak bámulok tágra nyílt szemekkel, és a pulykaszelet óta egy hang nem jön ki a torkomon. Ennyire nyilvánvaló?
Ma délután esetleg ráérsz? - kérdezi, én pedig egyre kevésbé értem, milyen alternatív univerzumban nyitnak rá ilyennel az emberre.
- Mi? Nem! - kiáltom szinte. Egy pillanatra mentegetőzésbe akarok kezdeni, de rájövök, hogy semmi szükség rá. A lány viszont nem tágít, én pedig borzalmasan érzem magam. Átlépek a padon, felkapom az újságom, és amilyen gyorsan csak lehet, hátat fordítok. Próbálok nem nézni senkinek a szemébe.
Futólépésben igyekszem kifelé, közben úgy érzem, mintha visszacsöppentem volna a Bagolykő előtti életembe. Itt amúgy meglepően rendesek, visszafogottak, nem tolakodóak az emberek. És most ez...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szeretném én venni Betti jegyét, de végül ő fizeti. Megígértetem vele azonban, hogy a múzeum végigjárása után meghívhatom valamire. Aztán mégsem kezdünk neki a túrának, leragadunk a betűmágneseknél. Ilyeneket varázslattal is lehetne csinálni - jut eszembe, de hangosan nem mondom ki a muglik előtt.
Barátosném az én nevemet rakja, nekem már csak a B hiányzik az övéből. A jobb sarokban meglátok egy "BORI" feliratot, jobb híján tőle kölcsönzöm el az utolsó betűt. Bocsi, Ori.
Mögöttünk egy három lányból álló csapat érkezik, és a jegyük megvétele után rögtön át is lépik az első terembe vezető ajtót.
- Érdekes, hogy itt Pesten sosem tudni, hogy akivel találkozol... olyan-e, mint mi - beszélek neki rébuszokban. - Bár a földalattin idefelé láttam egy kétfarkú terriert! - újságolom.
A neveink láttán meg is születik a kezdő selfie ötlete. Előveszem életem első, vadiúj Xiaomi mobiltelefonját. Már elég jól bírom kezelni.
- Állj csak ide!
Feltartom a telefont. Ha Betti a kijelzőjére néz, láthat engem és a betűket a falon. Megvárom, amíg ő is beér a képbe, hogy kattinthassak. Amint ez megvan, már tényleg indulhatunk.
A csupa rózsaszín teremből egy ajtó vezet, amin átlépve egy műanyag flamingókkal és rózsaszín pálmafákkal díszített pink szobában találjuk magunkat. Egy nagy eper és egy banán lóg a plafonról láncon. Az előttünk érkező lányok épp most hagyják el a terepet, amikor az utolsó is lekászálódik az eperhintáról, és a többiek után szalad.
- Pont jókor jöttünk, nincsenek sokan!
- Hinta?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amikor már az asztalok végéig eljutok, azt hiszem, megenekültem, de nem nézek hátra. Úgy érzem, vége az életemnek. Aki eddig nem tudta, már az is tudja. Bár aki nem jött rá eddig a hangomból, annak nincs füle. Ha lenne időm a menekülésben, most hálát éreznék, hogy kevés attrocitás ér a kis (nagy) problémám miatt.
Teljesen szürreális volt a szövege, egy ponton már az értelmét is elvesztettem. Fejcsóválva... állok meg, mert újra itt van!
Mint akinek beakadt valami szalag, ráadásul teljesen természetesen beszél erről. Komolyan gondolja! Én meg csak azt szeretném, hogy legalább kicsit csendesebben lökje az őrületét.
- Hagyjál, légyszi - nyökögöm neki, mert képtelen vagyok összefüggően beszélni erről. Egy oldallépésel kikerülöm, és folytatom tovább az utam a kijárat felé.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki engem bámul. És meggyződésem, hogy innentől sosem lesz már semmi ugyanolyan. Borzasztó pocsékul érzem magam. Szerintem kihagyom a mai órákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Én csak itt mondom, mondom a mondókámat, és abszolút süket vagyok arra, hogy Amélia mit mond vagy mit érez. És amikor erre ráébredek, hirtelen még pocsékabbul kezdem érezni magamat, mint eddig. És rá vagyok dühös, mert ő nem érti és ő cseszte el ezt az egészet.
A fejemhez vágja, hogy nincs jogom megvétózni a dolgot. És igen, ezt tudom, de ahogy rám pirít, még mérgesebb leszek. Ó, ha olyan magabiztos, akkor főjön meg a levében!
Elengedem a kicsit megnyomorított pitypangokat, lehullanak mellém a földre.
A sok marhasággal, amit összehordtam, csak méginkább elszakítottam magunkat egymástól. Nem fog mesélni. Leesik, hogy nincs is talán más, akinek mesélhetett volna, és most már én sem vagyok.
Kinyitom a számat. Aztán becsukom.
Már késő lenne bármit is mondani. Hiába faggat az én bajaimról, hiába mondja, hogy a legjobb barátja vagyok. Nem így érzem.
- Hagyjuk - morgom, pedig tényleg nem ezt szeretném, csak valami vörös kukoricaszem a fejemben ilyenre szűri át az értetlenséget és bizonytalanságot és szégyent. Feltpápszkodom a fűből.
Mondanék még valamit, de tényleg nem tudok. "Majd szólj, ha felébredtél!" - ezt csak gondolom, szerencsére nem mondom ki. Magára hagyom Améliát a saját nyűgjével.
Ehh, a pulóveremet ott felejtettem. Mindegy, már nem fordulok vissza. Dühös csörtetés helyett csak bánatos cammogásra telik, mindenesetre rövid megtorpanás után folytatom az utamat a kastély felé.