Dami


Nem nézi az órát amióta itt üldögélnek a stégen, és sorra isszák az üveg söröket. Valahogy mindig tudnak miről beszélgetni, hol Médi mesél a napjáról, hol Dami szidja a nagyszüleiket. Vagy éppen fordítva. Médi szereti hallgatni, mit csinálnak a macskák, ha épp nem látogatja ket néhány napig. A helyzet az, hogy a fiú szobájában mindig sokkal nyugodtabb. Az ő otthoni szobájába váratlan vendégek toppannak meg rendszeresen, a népes család valamiért nem szereti tiszteletben tartani a magánéletet. Nem mintha sok lenne ebből Médinek. Inkább titkai, na azok vannak arról, mit is csinál, amikor azt hazudja, a vőlegényével tölti az időt, közben viszont egészen máshol jár.
- Majdnem elfelejtettem! - ugrik fel egyik pillanatról a másikra, hogy a hátizsákjához lépjen. A félig még teli üvege majdnem felborul a lendülettől, de szerencsére talpon marad. - Hoztam máklikőrt. Próbáltad már? - lelkes, ami nem meglepő. Minden újdonságért így szokott lelkesedni, ha olyasmiről van szó, amiben lát potenciált. Ha akarja, ha nem, kénytelen lesz ő is inni belőle.
A lány lepattintja az üveg tetejét, és beleszagol. Úgy grimaszol, mint egy kisbaba, akivel először kóstoltatnak citromot.
- Azta! Kóstold meg előbb te - adja át ezzel a lehetőséget, na meg az üveget barátjának. Az elmúlt egy évben egészen megedződött Damien mellett a mája.

Zalán

Alapvetően aki ismeri (bár ismerni sem kell személyesen, hogy tudják), az azt is tudja róla, hogy elég ritkán van rossz kedve. Azt is csúnya pillantásokkal szokta csak kifejezni, de alapvetően nem keresi a negatívumot az életben. Zalán gyenge pillanatában kapta el, amikor egy szempillantás alatt képes dühös kis golymókká változni. Legalábbis képletesen.
- Ő Tekergő, engem választott emberéül - némi büszkeség kihallatszik hangjából, a duzzogást azonban ez sem fedi el. Összevonja szemöldökét. Ebben azért nem olyan biztos, de nem fog rohanni Zalán házvezetőjéhez, hogy árulkodjon.
- És ha leesel, és összetöröd magad? Ki szed össze? - fél szemöldökét felvonja, majd visszafordul a kezében tartott lényhez. Leguggol vele, most pedig már ténylegesen szabadjára engedi a fűben. Remélhetőleg nem fog elveszni a sok zöld között.
Médi visszanéz a fiúra, a kérdésre pedig már elmosolyodik. Eddig tartott a duzzogás az ijesztgetés miatt. Egy ilyen kis kedves emberre egyébként sem tudna sokáig haragudni.
- Semmi szükség rá. Az elég, ha nem mozdulsz. Nehogy rálépj Tekergőre - vigyorra húzódnak ajkai. A bólintér persze nem olyan kis buta, hogy pont a lábuk alá sétáljon, de erre talán Zalán nem gondol.
- Jó idő van ott fent egyébként? - érdeklődik, aztán lehuppan a fenekére a puha füvön.

Zalán

Médit nem különösebben vonzották a seprűk és a kviddics. Kiskora óta tudja, hogy édesapját szeretné követni a pályáján, auror akar lenni, hogy tisztelegjen az emléke előtt. Nincs tériszonya, szívesen ugrál le fákról és sziklákról tavakba, de hogy egy labdát kergessen órákon át...inkább nem.
- Jó, ha te mondod - azzal megvonja a vállát. Valójában nem szeretne ilyesmit bevonzani, mert biztosan bűntudata lenne és minden nap járhatna a gyengélkedőre a fiúhoz, hogy csokit és sütit vigyen neki.
Tekergő idő közben felfedezőútra indul, a fű magasabb, mint a kis botocska, de ez őt nem zavarja. Médit is maximum az zavarja, ha a közelükbe merészkedik egy állat, mint mondjuk Dami macskái, és játéknak nézik szegény bólintért.
A lány felpillant az égre, alaposan szemügyre véve a felettük úszkáló nyusziforma felhőket. Egy pillanatra elmosolyodik, a fiú szavaira felfigyelve azonban visszapillant a kezére és a könyvre.
- Franciául tanulok - büszkén kihúzza magát és mindkét kezével a mellkasa elé tartja a könyvet, hogy Zalán elolvashassa a címét. - Te beszélsz franciául? A...barátom - egy pillanatra elgondolkodik, vajon hogyan kellene neveznie a Felagund fiút - francia, de még nem tudja, hogy tanulom a nyelvet. Majd jól meglepődik. - Ő maga sem tudja, miért akarja ezzel lenyűgözni a fiút, de hisz abban, hogy két hétnyi olvasás után perfekt beszéli a franciát. Nyilván ennek köze sincs a valósághoz.
- Mondd, mit élvezel a repkedésben? - kíváncsian pillant vissza a seprűre. Egyszer végre elmagyarázhatná neki valaki, mi a jó benne.

Dami

Egy ideje szinte minden szabad percét Damiennel tölti. Talán a nagyapja neve, talán a vőlegénye családjának említése, talán csak Médi túlzott energiája az, ami miatt elpártoltak mellőle a barátai. Igazából nem bánja, mert így legalább azok veszik körül, akikkel tényleg jól megértik egymást, és az együtt töltött idő nem feszengős, sokkal inkább szórakoztató.
Amikor felpattan, inkább a túlzott energiájára lehet tippelni, mint eltaszító tényező. Rellonos létére ugyanis olyan, akárcsak egy eridonos hurrikán. Képes elsöpörni mindent és mindenkit, ezt pedig sosem fogja igazán kinőni.
- Berci segített - vonja meg a vállát. Általában csak a gondoltára lelkesedik fel, hogy ő most majd jól be fog rúgni, aztán ennek két korty a vége. Talán majd ma, talán a máklikőr meghozza a kívánt hatást. - Egész jó az illata. - Állapítja meg a grimaszt követően. Azt Dami is biztosan tudja, hogy ezt nem gondolta komolyan.
Felvont szemöldökkel hallgatja a diópálinkás történetet, majd elhúzza a száját.
- Miért a nagyié? - igen, Médi. Ez az első és legfontosabb kérdés. Ezalatt végigköveti a fiú minden egyes mozdulatát, egészen addig, míg bele nem kóstol az italba. Ő a tesztalany, a lány csak akkor iszik belőle, ha Dami nem köpi ki a vacsorájával együtt.
- Édes? Mint a karácsonyi süti? - azonnal kiveszi a kezéből az üveget és mohón belekortyol a likőrbe. Először elfintorodik, mert az íze túlzottan intenzív és kicsit csípi is a torkát, majd ahogy ízlelgetni kezdi, ráküld még egy kortyot. - Damien! - vágja gyomron lendületből a felfedezésének nem csak hangot, de mozdulatot is adva. - Ez nagyon jó.
Miközben visszadugja az üveg nyakát, tekintete a mellette ülőn állapodik meg. Átfut egy gondolat az agyán, amire hümment egyet.
- Szerinted ilyenkor azt hiszik, hogy lefekszünk egymással? - teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a feltett kérdést. Megint hümment. - Nem, mert azt mondtam nekik, hogy veled akarok nyaralni menni. Meglóghatsz ahová csak akarsz. - Végül a saját kérdését sepri a szőnyeg alá.

Zalán

- Majd megtanítalak - mondja magabiztosan. Annak ellenére, hogy még orrol a fiúra a meglepetés miatt, az anyukája tanítása az volt, hogy segítsen ott, ahol tud. Mondjuk Zalán nem fog túl jól járni Médi franciatudásával, pont annyira tud értelmes szavakat kimondani, mint amennyire jól tud repülni. Spoiler: semennyire.
Egy pillanatra elgondolkodik a feltett kérdésen, még a szemöldökét is felvonja.
- Nem, ő is itt tanul - megvonja a vállát. Nos, Damien tanult ugyan a Beauxbatonsban, de már pár éve a Bagolykő padjait koptatja. Ami azt illeti, ha így folytatja, hamarosan évfolyamtársak lesznek.
Médi kíváncsi természet, ezért nem meglepő, hogy mindenkit meginterjúvol olyasmikről, amiket ő maga nem tud megérteni. Ilyen például a repülés. Nem, egyszerűen nem tudja elképzelni, mi lehet olyan jó, és szabad a repkedésben. Ő inkább a hoppanálást szeretné már megtanulni.
- Én inkább attól félnék, hogy lefordulok róla. Nem szívesen esnék bele a fúriafűzbe, vagy a sziklákra az erdő túloldalán... - Médi fantáziája máris megindul. Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy ő onnan biztosan lezuhanna.
- De értem, amit mondasz. Ha neked ez jó... - felemeli két karját, majd felhúzza vállait. Ki ő, hogy megmondja, mit csinálhat és mit nem?
Idő közben Tekergő rémülten, alig hallható sipákolással rohan vissza Médihez, akinek szélsebesen felmászik a lábán, meg sem állva a válláig.
- Jaj, Tekergő! Mi támadott meg? - tekint a fűbe. - Tudtad, hogy sok diáknak elszökik a macskája, és a menhelyen vannak? Annyira szomorú... - pillant előbb a fűben vadászó szőrgombócra, majd a mellette álló fiúra.

Zalán

Ha már Zalán így kimondja, Médi a kisujját nyújtja felé. Még Bercivel alakult ki ez a szokásuk, hogy ha valamire megesküdtek, akkor kisujjat ráztak.
- Úgy legyen - bólint is mellé. Hiába a rellonos vér, meg a nagykorúság betöltése, soha nem fog igazán felnőni. Lehetséges, hogy kisbabaként a fejére ejtették...
Egy pillanatra oldalra billenti a fejét, majd jól felvonja a szemöldökét. Meglepő, néha mégis képes gondolkodni, mielőtt rávágja a választ egyes dolgokra. Nagy bajban lenne, ha olyasmit ígérne, vagy olyasmibe menne bele, ami elől a későbbiekben inkább menekülne.
- Ó nem, nem, eszem ágában sincs tőled tanulni repülni. - Meg is rázza a fejét, hogy úgy igazán Zalán tudtára adja a döntését. - Azért köszönöm. De ha tudsz valami mást, mondjuk vízen járni, vaaagy kézzel felhúzni magad a létrán, abban benne vagyok.
valószínűleg nem lep meg már senkit, ha Médi olyan furcsa és lökött dolgokkal jön elő, mint például a vízen járás. Pedig Merlinre, de kipróbálná!
Egy kis időre elterelődik a figyelme a fiúról, mikor a bólintér megjelenik a vállán, nyomában a macskával. Olyan teljesen hétköznapi, mégis véletlenszerű tényt oszt meg a másikkal ezen a ponton, hogy nem csoda a meglepettsége. Médi pedig hol a macskára, hol Zalánra pillant.
- Meglepődnél, hány cica marad ott anélkül, hogy keresnék őket - szomorúan húzza el a száját. - Persze. Fogadtunk is örökbe Damival kis csúnyaságokat. Én is szeretnék, de megenné Tekergőt - felhúzza a vállát, a bólintér pedig nyelvet nyújt a gazdájára. Médi kinyújtja a kezét a cica felé.
- Ne keressük meg a gazdáját? - veti fel, ha már lehetőségük van egy megmentésre.

Dami

Lehet. Megvonja a vállát, de a továbbiakban nem érdekli sem a nagyi, sem az említett néni családja. Kíváncsisága a likőrre koncentrálódik. Médiben ez örök, sok minden érdekli, aminek általában hangot is ad. Talán nagyobb lelkesedéssel is, mint azt általában az emberek megszokták. Így könnyedén okoz fizikai fájdalmat egy ártalmatlan ütéssel is, de mivel Damien egy nála két fejjel magasabb, nem éppen törékeny kisfiú, felnevet a reakcióján. Ő Médi, a százhatvan centis szörnyeteg.
Miközben őszinte érdeklődéssel nézi Damit, fél szemöldöke megemelkedik. Nem érti a reakció miértjét, hisz egy ártatlan kérdést tett csak fel, majd kiegészítette valami teljesen eltérő, így mégis szépen egybeolvadó dologgal.
- Most mi? Zavarba hoztalak? - általában nem szokta szóvá tenni a hirtelen változásokat, most azonban kiszalad a száján a kérdés. - Addig jó, amíg elhiszik. Meg kellene gondolnom, hogy színésznek megyek az aurorság helyett, szerintem tökéletesen játszunk. - Hangja szárazan cseng a lány hanglejtéséhez képest. Vicces, ha belegondol, mit képzel a családja, kevésbé szórakoztató viszont a valóság és a hetek felgyorsult múlása.
- Már megint? Utol foglak érni hamarosan - felhorkant, mert egyáltalán nem örül annak, hogy Dami ennyire nem foglalkozik a jövőjével. Aztán elveszi az üveget, s meghúzza, miközben vállával meglöki a mellette ült. - Vagy pont ez a szándékod, hm? Hogy jóslástanon foghasd a pad alatt a kezem? - határokat nem ismer, de profin zavarba tudja hozni a másikat anélkül, hogy ezt észrevenné. Médi csak viccelődni próbál.

Dominik

Tértágított hátizsákkal érkezik sötétedésre a faházhoz, melyben egész éjszakára való nassolnivalót, valamint a kényelmet szolgáló hálózsákot is magával hozta. Szeret mindenre felkészülni, bár reméli, hogy igazuk volt az újságíróknak és ma pontban éjfélkor meglátják majd a repülő csészealjat az égbolton.
- Szép tiszta az ég. Biztosra veszem, hogy látni fogjuk őket - olyan magabiztosan beszél, mintha csak egy hétköznapi társaságról beszélne. Táskáját az ölébe véve helyezkedik törökülésben el a padlón, majd egyesével kiveszi a rágcsás zacskókat és a konyháról lopott szendvicseket.
- Hoztam mindent, mert arra is gondoltam, mi lesz, ha mondjuk magukkal visznek. Az hosszú utazás, gondolom. Én meg már akkor is éhen halok, ha csak Bogolyfalvától Budanekeresdig utazom. - Mostanság nem járt ennyit a szája, de izgatott az esti történések miatt. Nagyon, de nagyon reménykedik és hisz az ufók megjelenésében. Azt nem szeretné, hogy magukkal is vigyék, mert nem köszönt el otthon senkitől, de jobb félni, mint megijedni.
Miközben fel-felpillant az égen megjelenő csillagokra, Médi kiteríti a hálózsákját is. Ezzel hivatalosan kezdetét veszi az éjszakai ufóles.
- Egyél amit csak szeretnél - mutat a kupacban álló édességre. Dominik megszokhatta tőle, hogy nem érkezik üres kézzel, főleg egy ilyen alkalomra nem.

Dami

Médi szemöldöke magasra szalad, a mozdulatban is megáll a keze, amivel az üveg után nyúlna. Megütközve néz a mellette ülőre egy darabig. Nem veszi komolyan, elvégre Radetzky Médiről beszélünk, aki tizennyolc évesen is azon az úton van, hogy egyáltalán közeledjen a felnőtté váláshoz. Még nem, még visszafogja magát. Ha elmenne egy pszichológushoz, valószínűleg érdekes dolgokat állapítana meg róla, kiindulva az édesapja korai halálából.
Próbálkozik, hátha visszajön Damien kedve az élethez és ott folytathatják az esti szórakozást, ahol abbahagyták. A tipikus Médiskedés azonban nem jön be, sőt. Meg is húzza magát egy időre, pedig egész lényében tombolni kezdenek az érzések, amiket egyébként sosem engedett még ilyen szinten elhatalmasodni. Mindig pozitívan áll a dolgokhoz, legyen szó múltról, jelenről, vagy jövőről. Most viszont csak szorítja az egész a mellkasát, amin egy nagyobb korty likőrrel igyekszik segíteni. Az ital égetve a torkát, nagy gombócként kúszik le a gyomrába. Újabb percek telnek el csendben.
- Egy szemét f*sz vagy, Damien - állapítja meg halkan, maga elé nézve. - Nem én tehetek róla, hogy szar az életed. Képzeld, én sem repesek az örömtől, mert hozzád mehetek feleségül. Vagy mert évek óta azt játsszuk, hogy kedveljük egymást - Médi még sosem volt ilyen undok, keserű, mint ebben a pillanatban. Állkapcsa megfeszül miközben a fiú felé fordítja a fejét. Nem gondolja komolyan, egyszerűen csak nem érzi kölcsönösnek. Mert ő kedveli, sőt, barátjának tekinti a Felagund fiút. - Pedig azt is gyűlölöd, ahogy levegőt veszek - közelebb hajolva, a másik fülétől nem messze sziszegi a szavakat. Ebben a percben nem gondolkodik. Nincs félelemérzete, nem látja maga előtt a jelenetet, amint Dami a tóba fojtja dühében. Pedig esélyes, ha egyre jobban megered a nyelve.

Dominik

- Régóta vársz? Nem baj. A jó dolgokra várni kell - állapítja meg széles mosollyal az arcán. Ő pedig elég jó, főleg ennyi kajával felszerelkezve. El is helyezkedik hamar, kipakolva nem csak a sok édességet, de a hálózsákot is. Mikor végez ezzel a mutatvánnyal, kíváncsian tekint körbe odafent.
- Hah! Hát tudod mit? Ha engem akarnának vinni, megmondom nekik, hogy vigyenek téged, és vissza se hozzanak - nyelvet ölt Dominikre, hogy érezze, ez csúnya volt. Médi pedig be is fogja váltani az ígéretét, amennyiben az ufók megtisztelik őket a jelenlétükkel.
- Azt látom, hogy nem készültél, de még egy takarót sem hoztál? Le fog fagyni a kislábujjad - félig felvont szemöldöke arról árulkodik, hogy nem különösebben díjazza az ilyen hozzáállást. Elvégre egész éjszakás kalandra jöttek, vagy ha korábban érkeznek a vendégek, talán féléjszakás lesz. Mindenesetre Médi hűvösre számít, amin az édesség nem fog segíteni.
A fiú kérdésére megáll egy pillanatra a fészkelődésben és az ölében tartott gumicukros zacskót Domi fejéhez vágja.
- Na és a tiéd? - kérdez vissza. - Senki nem tudja, hogy ufólesre járok, azt akarom, hogy felkutassák értem a világot, ha elvisznek az űrbe - rafkóhercegnő elégedetten bont fel egy savanyúcukros zacskót és töm a szájába egyszerre hármat belőle.

Zalán

Sosem látott még újszülött unikornist, és erre most jön rá, amikor Zalán ahhoz hasonlítja magát a korcsolyapályán. Médi felhorkant, amint elképzeli őt egy szarvval a homlokán, plusz két lábbal, azok mindegyikén korival.
- Passzolom, én tudok korcsolyázni, az a kedvenc téli sportom. - Erről eszébe is jut, hogy alig néhány hónapon belül karácsony, a kedvenc ünnepe az évben. Szinte már érzi a finom illatokat az orrában, a nyelvén az omlós bejgli ízét... A vállán pedig a riadt bólintért.
Szomorúnak tartja, hogy sokan annyira felelőtlenek, mint az említett diákok, akik ha elhagyják a macskájukat, arról tudomást sem vesznek. Ezért is örül, amiért Zalán hajlandó rá, hogy az idejét Médi elvegye a repüléstől és helyette megkeressék a macska gazdáját.
- Nagy a késztetés rá, hogy elrepüljek vele - állapítja meg hümmögve miután megfogta a seprűt. Míg Zalán a szőrmókkal foglalkozik, addig a lány alaposabban is megnézi a seprűt, teszteli és barátkozik vele. Nem, még mindig nem szeretne repkedni.
- Van bilétája? Mit ír? - érdeklődik a cica iránt. Azt igazság szerint nem gondolta át, hogy is fogják ezt kivitelezni. - Talán a házvezetőket kellene megkérdezni, ők biztos tudják, kihez tartozik, nem?

Dami

Olyan feszültség ül köréjük, melyet Médi korábban még nem tapasztalt. Még az eljegyzéskor sem. Talán az apja halálakor volt benne ennyi düh, ennyi lappangó érzelem, amitől legszívesebben csak felüvöltött volna. A mellkasát most is feszítik az érzések, de azok után, hogy a fiú fejéhez vágja a dolgokat, egy szót sem szól. Levegőt is alig vesz, mert érzi, hogy ezzel most nagyon csúnyán átlépett egy határt, amit nem kellett volna.
A rossz érzések mégis ott keringenek benne. Pillanatok alatt dől össze a felépített világuk, amelybe elmenekültek a valóság elől. Médi mindig azt remélte, hogy az idő múlásával majd helyrejön minden, ők pedig azután is jóban lesznek, hogy a nagyszüleik rájönnek, nem kell őket egymáshoz kényszeríteni. Másra nem gondolt. Nem vette számba annak lehetőségét, hogy mi lenne, ha csak úgy felbontanák az eljegyzést. Nem gondolt bele mielőtt megszólalt, hogy mi lesz, ha ezzel eltaszítja magától a fiút. A hirtelen harag csak ritkán jellemzi őt, de mindig a legrosszabb pillanatban.
Végig a mellette ülőt nézi, már amennyit a sötétben lát belőle. Az alakja kivehető, s arcát is úgy ahogy, de látja. Bár ne látná, mert olyasvalamivel kell szembenéznie, amire nincs felkészülve. Damien hirtelen mozdulatára ugyan hátrahőköl, és szíve hevesen kezd verni, nem mozdul. Nem áll ellen és nem menekül, egy fél mozdulatot tesz csak a zsebében pihenő pálcája felé. Elnyílnak ajkai, amikor hirtelen mozdulattal Dami a gitárja után nyúl, s Médi ajkain kiszalad az egész idáig bent tartott levegő. Néhány másodpercig hallgatja a stégen csattanó léptek hangját, majd hirtelen felugrik és futni kezd utána. Megbotlik kétszer a lécekben, mire előhúzza a pálcáját és fényt varázsol maga elé.
- Damien! - hangja egyszerre cseng parancsolón és kétségbeesetten, a végén pedig elcsuklik. Jelen pillanatban nem érdekli semmi, az sem, hogy minden holmiját a stégen hagyta, ahogy az sem, kitöri-e a bokáját.
Amikor beéri az óriás barátját, megragadja a karját azt remélve, lesz valami haszna és Damien legalább hajlandó lesz megállni.
- Kérlek maradj! - kezét leengedi, ahogy a pálcáját is. Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, ahogy Médi próbálja visszafojtani a sírással vegyített kiáltást.

Dominik

- Nem hát - vágja rá Médi azonnal, nem is gondolkodik rajta, mit válaszoljon. Nem fél attól, hogy ezzel beletaposna a fiú lelki világába, elvégre elég csak ránézni, és az ember már a szemében meglátja a viccelődésre és a másik agyának húzására való hajlamot. Végtére is, kiprovokálta, hogy Médi azt mondja, simán odaadná az ufóknak.
Már szólásra nyitná a száját, mondaná, hogy milyen felelőtlen és a többi, de a torkán akad a szó. Az ételen bármikor szívesen osztozkodik, na de a hálózsákján?
- Persze. Aztán majd letapizol két robbanós cukorka között - kezd el puffogni az orra alatt, közben egy szúrós pillantással illetve Domit. A frissen bontott savanyúcukor épp elég fancsali képet kölcsönöz a lánynak, nem szükséges pofát vágnia még a megjegyzésre is. - Na, mégiscsak van valami hasznod - vigyorodik el, mikor megpillantja a drazsét a másik kezében.
- Pedig ő szép fiú, csatlakozhatna. Hoznék még... - félig nyeli csak le a cukrokat, amikor máris belevág a válaszba. Aztán némileg összezavarodik, tekintve, hogy az előbb még férjként szerepelt Dominál, most meg már elvenné, pusztán a szendvicse miatt.
- Ez kedves ajánlat, de a konyhai házimanók egyikét kellene feleségül kérned, ők készítették - alig bírja visszafojtani a nevetést, kuncogásba kezd. Elképzeli, ahogy a fiú visszaszalad a konyhára és letérdel szegény házimanó elé, hogy örökre magához láncolja hitveseként.
A családját egyébként nem különösebben érdekli, hol van ilyenkor, mert azt sejtik, hogy az említett vőlegénye közelében. Erre mindenképpen jó az eljegyzés, ha másra egyébként nem is.
- Hallgatlak, Taktika uraság. Mi lenne az? - lenyeli az utolsó darab cukrot is, majd elhasal, hogy a fiú előtt felkönyököljön. Minden figyelmét neki szenteli.

Zalán

Annak ellenére, hogy csak egy kis sétára jöttek ki Tekergővel, izgalmasan alakul ez a kora este. Nem elég, hogy rábíznak egy seprűt, de még macskát is fognak, aki valószínűleg cseppet sem vágyik az ő társaságukra, maximum a lány nyakába bújó bólintért vizsgálná meg közelebbről.
Médi szemöldöke megemelkedik Zalán ténykedését figyelve, nem éppen tűnik úgy, mint aki meg tud birkózni a feladattal. Szívesen átvenné, ha nem venné biztosra, hogy annak támadás és rengeteg karmolásnyom lenne a vége.
- Fogd az öledbe, akkor nem fog szétkarmolni...talán - azért hozzáteszi, hogy csak talán, nehogy a végén mégis megtörténjen a baj és Médire legyen fogva az egész. - Olyan, mint a seprű. Finoman bánj vele, vagy ledob. Az ő esetében mondjuk az arcodat szántja végig... - nem túl bizalomgerjesztő, amit mond, az egyszer biztos. Míg a fiú megpróbálja megtartani az állatot, Médi rápillant a macska bilétájára. A Habcsók névnél borzasztóbbat ki sem tudott volna találni a gazdája...
- Nézd - bök Médi a rét belső felének irányába. Két lány nagyon elmélyülten vizsgálja a füvet, valamint kiabálnak, miközben körbe-körbe néznek a réten. - Szerintem Habcsók hozzájuk tartozhat. - Megerősítést várva Médi oldalra biccentett fejjel Zalánra néz.

Dami

Mellkasát mardossa az érzés, amit saját maga váltott ki. Pedig Médi pontosan tudhatná, hogy az embereket akkor kell megbecsülni, amikor ott vannak mellette, mert ha egyszer elmennek, talán soha többet nem lesz esélye rá, hogy elmondja, hogy érez. Vagy egyáltalán rájöjjön, milyen érzések vannak lelke mélyén. Ott, ahonnan ez a sok keserűség származik, ahol mindezt eltemette, s mégis egy pillanat alatt a felszínre tudtak törni. Médi a cuki. Médi a vidám. Médi a lökött kislány. Médi...a lány, akinek talán csak egy valódi kapaszkodója van az életben. Ő, aki soha sem árulta el, mégis Ő kapja mindazt, ami másnak járna.
A torkára fagynak a szavak, a nyári szellőtől megborzong. Két kezét leeresztve, a földet világítva áll Damien előtt. Szeretne bocsánatot kérni, elmondani mindent, ami a fejében jár, de képtelen megszólalni. Szaporán veszi a levegőt, mely egy idő után elhal, ahogy a fiú hangja egy egészen más világot teremt körülötte.
Először meglepettségében felejt el levegőt venni, majd csupán a beállt feszültség miatt. Aprónak és gyengének kezdi érezni magát. Egész testében reszket, de képtelen mozdulni. Jelen pillanatban az egyetlen dolog, amibe kapaszkodik, az az egyetlen fényforrásuk, a fűben köralakot megvilágító pálca. Úgy markolja, mintha az élete múlna rajta, és talán tényleg így van.
Élesen szívja be a levegőt. Ebben a pillanatban veszi észre, hogy arcát könny áztatja. Remegő, jéghideg kézfejével törli meg arcát. Képtelen gondolkodni, egyszerűen nem érez mást, csak fájdalmat. A sajátját és a másikét egyaránt. Ha csak egy kicsit tovább gondolkodott volna...
Percek telnek el. Nem múlik sem a remegés, sem az érzések. Nincs megkönnyebbült sóhaj, vagy akár csak gondolat arra, hogy ennyi volt az egész, jöhet a happy end.
Bátortalan lépést tesz felé. Megragadja a pólóját, mint valami kapaszkodót, és ha ezen a ponton Damien még nem hátrál, homlokát a mellkasának dönti. Nincs mi vezesse, nincs ami azt súgja, így kell cselekednie. A saját érzéseiből merít erőt, mert nem akarja, hogy így legyen vége annak az eltolt kapcsolatnak, ami az övüké.

Dominik

- Még nem! - nyomja meg a még szócskát, hisz az összes barátja azt szokta mondani, vigyázni kell a fiúkkal, mert aki egyik percben még a barátod, a másikban már le akarja dugni a nyelvét a torkodon. Igaz, ha Domi Adriánnal kavar meg kever, akkor erre valóban nincs sok esély.
- Te szebb vagy, mint Adrián - vállat von, különösebb ügyet nem csinál abból, hogy ez akár bóknak is hangozhat. Ízlések és pofonok, de ha Médinek döntenie kellene, valószínűleg ufórajongó barátját választaná. Igaz, nagy valószínűséggel hamar egymás idegeire mennének, mert ahogy azt az ábra is mutatja, kötekedésre mindketten hajlamosak.
Médi hangosan felnevet, amint elképzeli a fiú és a házimanó esküvőjét.
- Szeretném én rendezni az esküvőt - felcsillan a szeme is, ahogy lelki szemei előtt máris gyülekeznek a virágok, a sok-sok dísz és csillogó ruhák. Persze viccnek fogja fel, az a szegény manólány biztosan nemet mondana.
Ő szeret a saját kis világában élni. Szereti, hogyha nem körülötte, hanem vele forog a világ és csak egy kis időre, de ki tud lépni abból az egész furcsa káoszból, amibe belerángatta a Radetzky név.
Féloldalas mosollyal hallgatja végig Dominiket. Meglepő, de egy ideig szótlanul tömi magába a cukrot. Elgondolkodik, tényleg így lehet-e, aztán arra a döntésre jut, hogy igazából nem is érdekli.
- Szerinted hogy néznek ki a földönkívüliek? Honnan tudjam, hogy te nem vagy az? - kezd bele egy teljesen más, mégis aktuális témába, miközben egy doboz narancslevet odadob a fiúnak.

Dami

Ha fel kellene sorolnia az életében öt olyan dolgot, ami fontos számára, a listán szereplők között Damien neve is szerepelne. Azt, hogy ez így van, az ember nem is gondolja addig, amíg nincs azon a ponton, hogy elveszítse, ami számít, amit szeret és amihez ragaszkodik. Ha nem is mesébe illő kapcsolat az övék, de valami olyan, ami bizony mélyen gyökerezik. Mert nem tudja, de igenis nehéz lenne elengednie őt, aki a legjobb barátja.
A könnyek némán áztatják Médi arcát, arról legördülve pedig a fiú ruháját. Visszhangzik a fejében a dal, az itt-ott kiejtett szavak, lelkét mardossa az a mélység, amivel a frászt hozta rá. Megijedt. Na de nem attól, ami történt, sokkal inkább a mögötte megbúvó dolgoktól. Médi nem magával foglalkozik első sorban, de érzi, hogy Damien esetében olyan felszínes kapcsolatot sikerült kialakítaniuk, melyben egyikük sem látta a másik igaz valóját.
Percek is eltelnek, mire megmozdítja fejét, s kisírt szemeit a félhomályban még szomorúbb arcra emeli. Ujján megfeszül a gyűrű, amit tőle kapott, a holdfény megcsillan a leveleket kitöltő köveken. Lenéz rá, majd újra a sötét szemekbe. Lélegzetét visszatartva csúsztatja fel jobbját a másik arcára.
- Sajnálom - hosszan fújja ki a levegőt tüdejéből, de ezzel nem érzi magát könnyebbnek. Mellkasára ráült az a sok szomorúság, amit nem fog tudni egyhamar elengedni. Valószínű, hogy Damien nem tud mit kezdeni Médi érzelmi kitöréseivel és ezt a lány is tudja. Habozik. Nyel egy nagyot, mielőtt újra erőt venne magán egy mondat megformálásához.
- Én nagyon szeretlek téged - szavai halkan törik meg az éj csendjét. Talán ez az a pillanat, amikor az este folyamán legjobban retteg. Nem akarja hallani ugyanazt az ő szájából, amit Médi maga a fejéhez vágott a stégen.

Áron
csinosban

Tipikusan az a lány, akinek nincsenek barátnői, csak fiúbarátai. A lányok egyszerűen vagy félnek tőle a családja miatt, vagy csak túl pörgősnek bizonyult az évek során. Ez most változott, Amerika megtette a hatását és a pánik is állandó része az életének. Talán ezért is igyekszik mindél több dolgot kipróbálni, sok emberrel megismerkedni. Reméli, hogy az este folyamán az első randit is kipipálhatja a listáján, erre ugyanis még mindig nem került sor. Kezd kissé cikissé válni, hogy tizennyolc évesen az évfolyamtársai közül egyedül neki nem volt még fiúja. Pedig titkon vágyik rá.
Siet a megbeszélt találkozóra a fiúval, nem szeret késni, de mindig elszámolja az időbeosztást. Hiába ismerik egymást jól, szeretne jó benyomást kelteni, ezért az anyukája még a haját is elkészítette. Fázik a lába rendesen a magassarkúban, de legalább a kabát melegen tartja.
- Szia! - köszön rá néhány méter távolságból. - Bocsi, hogy késtem, mindig így járok... - szabadkozik. Odalép hozzá és öleléssel köszönti. Áron is bőven fölé magasodik, még így sarkakon is törpe hozzá képest.
- Menjünk be, mert lefagytak a töpjeim - utal ezzel a lábujjaira és már be is lép a cukrászda ajtaján.

Áron
csinosban

Jó kedvűen lép be Áron előtt a cukiba. Izgul, mert nem nagyon szokták fiúk ilyen helyekre invitálni, főleg nem kettesben. Maximum az "ugorjunk be egy sütire", vagy "szülinapod van" felkiáltással térnek be. Rábízza magát, kicsit még bele is pirul a kedvességébe. A kabátját a szék támlájára helyezi és leül a másikkal szemben. Egészen magasra szökik a szemöldöke a rózsát látva. Ritka pillanatok egyike, hogy nem jut szóhoz, de ez történik. Hálásan mosolyog rá és beleszagol a virágba.
- Köszönöm, ez nagyon aranyos. Még sosem kaptam csak úgy virágot - nem tudja, miért mondja ezt ki, de még mindig jobb, mintha nem beszélne semmit, csak csücsülne ott a társaságával szemben, mintha megkukult volna.
A feléjük közeledő nőre emeli tekintetét, de még el sem jutott addig, hogy belenézzen a felhozatalba.
- Egy madártej-szeletet szeretnék kérni egy pohár meggylével. Köszönöm - mondja el azt, amit az anyukája szokott hazavinni neki, amikor kedveskedni akar. Mosolyog egyet a nőre, aztán a fiú felé fordítja a fejét.
Amikor eltűnik a nő, Médi sóhajt egy aprót.
- Milyen napod volt? Képzeld, engem megkergetett egy crup. A gazdája ott hagyta a könyvesbolt előtt, de meglátta Tekergőt a vállamon és egészen hazáig futott utánam - meséli az őrült napját. Úgy látszik, visszatért az igazi Médi.

Áron
csinosban

- Pedig megnézném az arcod, ha egy rendes esernyőt rakna bele - vigyorog Áronra és már el is képzeli, milyen lenne. Egy szép kis piros esernyő, még menne is hozzá.
Lelkesen mesél, mert kezdi érezni, hogy végtagjai felmelegedtek és attól, mert kettesben ülnek itt Áronnal, még nem kell egyből zavarban lennie. A rózsával szemez pár másodpercig, de hallgatja közben a másik napját. Figyel a részletekre, bár nem garantálja soha, hogy a gondolatai kuszaságában meg fognak maradni a fejében az információk.
- Ugye? Néhányan még meg is sértődnek amikor viccelni próbál velük az ember. Pedig meddig tart visszanöveszteni a hajukat bűbájjal? Semeddig - forgatja a szemét, ezzel elárulva azt, mivel szokta megviccelni a lányokat, akik túl unalmasak számára. Nem is barátkozik lányokkal, inkább a fiúkkal, ők általában könnyebben veszik a poénokat és lehet velük vadulni.
- Köszönjük - mosolyog a nénire, amikor kihozza a rendelésüket. Halkan kuncog a fiú esernyőjén. - Hát...ez az, amit kértél. Bájos - mutat a kis esernyőre a kólában.
- Egészségünkre - emeli a meggyleves poharát (esernyő nélkül) koccintásra. Már most jólérzi magát, pedig még meg sem kóstolta a süteményt. - Majd megkóstolhatod az enyémet is, ez a legfinomabb, amit ismerek - ajánlja egyből.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Szerette volna, ha a végzős bálja tökéletes lett volna. Hogy a csodaszép ruhájában, a tökéletes frizurájával úgy emlékezzen rá, mint élete legszebb estéjére. Ehelyett alig várta, hogy a végzősök táncára sor kerüljön. Szerencsére az alkohol, amit a puncsba öntött magának, nem volt annyira sok, hogy befolyásolja a mozdulatait, de legalább valamennyire oldotta a benne keltett feszültséget.
Aztán letáncolták a keringőt, Médi pedig kézen fogta Damit és véget vetett a bulinak. Legalábbis számukra. Jelenleg a fénylő lelkek udvarán ücsörögnek a kihozott italaik társaságában és a csillagokat figyelik. Legalábbis a lány.
- Szerintem ezzel a ma estével letudtuk a kötelező bálokat - szólal meg pár percnyi teljes csendet követően. Fejét sóhajtva a fiú vállára hajtja, poharát az övéhez koccintja.
- Arra, hogy túléltük. Mármint én, te láthatóan élvezted - piszkálódik, hisz ismeri a barátját. Önszántából nem bájolgott volna fűzőben a bálon. Ezt még talán hízelgésnek is venné, ha nem tudná, hogy miképp venné ki magát a családjuknál, ha Dami nemet mondana a kísérő szerepére.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Meglepetten pislog a fiúra, nem várt ilyen heves reakciót. Elneveti magát, mikor felhúzza és táncra fogja. Lépked, ahogy a másik irányítja és az este folyamán talán először mosolyog úgy igazán szívből. Nem készült erre fel, de nagyon is tetszik neki ez a Damien, aki úgy irányítja, ahogy azt kell. Kicsit bénák, kicsit be vannak csiccsentve - legalábbis Médi biztosan -, ellenben ez most senkit sem érdekel. Ketten vannak az egész udvaron és a dallam, amit a fiú dúdol.
- El fogok szédülni - jegyzi meg kuncogva.
Jó a kedve. Igazság szerint ő az, aki mellett a legtöbbször jó a kedve annak ellenére is, hogy nem feltétlenül saját akaratukból kerültek össze.
Pörög-forog, ahogy azt kell, aztán egyszercsak elakad a ruhája a pad szélében és összeakadnak a lábai. Ha Dami nem tartja meg, még talán orra is esik.
- A csudába - mormolja, mikor az estélyire néz és azon egy apró lyuk jelzi, bizony ezt a lépést most elnagyolta. Legalább nem a cipője sarka akadt bele.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Szomorú a ruha miatt, nem is igazán érdekli jelen pillanatban más. Még arról is eltereli a figyelmét ez az apró kellemetlenség, hogy egyébként egy egészen tökéletesnek mondható, mesébe illő jelenetbe csöppent. Mert ha az ő életük egy mese lenne, ez bizony a varázslatos este lenne, amikor a hullámvölgyek végül csúcsra érnek, az alkohol kellemesen melegíti a főhősöket és az estét elégedetten zárják.
Persze az ő meséjük soha nem ennyire kiszámítható. Soha nem látják előre az eseményeket. Ahogy azt sem gondolta volna előre, hogy ma este majd meg akarják csókolni. Vagy hogy pont Ő fogja megcsókolni. Legalábbis próbálkozik meg vele, hogy aztán a szőkeségre a frászt hozza azzal, hogy eltanyálnak a kemény betonon.
- Jaj! - nyekken hirtelen, de egyébként nem üti meg semmijét. Dami felfogja a fejének koppanását, a ruha pedig a csontjainak erős csapódását a földhöz.
Hallja a kérdést, de nem tud válaszolni. Más esetben megkérdezné, ő jól van-e, be kell-e kötnie valamijét és a többi. Ebben a helyzetben csak egy valamire bír gondolni. Az okára annak, miért is kötöttek ki itt, szinte egymáson. Furcsa, bizsergős érzése van a gyomrában és a szíve is olyan furcsán ver. Az eséstől lenne?
Nem. Kiszabadítja jobb kezét, a fiú tarkójára csúsztatja, majd felemeli a fejét azzal a céllal, hogy most ő próbálja meg azt a csókot. Persze világos, nem ők lennének, ha Damien nem éppen abban a pillanatban fordítaná el a fejét oldalra, így a csók helyett Médi egy cuppanós puszit ad egyenesen a fülébe. Micsoda romantika.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Elvarázsolt kis hercegnő ő a meséből, hisz még mindig a királyfiban, aki kimenti az életéből és világgá mennek majd. Most mégis egy morbid valóságban létezik, ahol a kábult feje elhiszi, hogy ez egy jó ötlet. Talán mert azt hinné, Damien nem tenne ilyet, nem élne vissza a helyzetével. Nem vele szemben. Hisz barátok. Cinkosok.
Ahogy ajkai a fiú füléhez érnek, a fejében mintha felvillannának a fények és a közönség most rajta nevetve. Ilyen rossz produkciót még nem láttak, Médi pedig le akarja húzni a függönyt. Egyáltalán mit gondolt? Felfordul a gyomra a helyzettől, a zavarodottságtól és arcába szökik a vér, hófehér bőre halvány rózsás árnyalatot vesz fel.
- Hányingerem van. Menjünk haza - mondja ki halkan azt a két gondolatot, ami a fejében tiszta. Haza akar menni, le akarja venni ezt a ruhát és le akarja mosni magáról a kellemetlen, cikis helyzetet, majd az ágyába akar bújni. Reméli, hogy a hányinger hamarabb elmúlik, mint ez a túl hosszúra nyúlt pillanat.
- Soha többet nem iszom alkoholt - motyogja még hozzá egy halk sóhaj kíséretében. Ezt talán már megígérte? Az alkohol nincs rájuk jó hatással. Mindig történik valami és általában nem jó a vége.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Egyre furább és furább szituációkba keverik saját magukat, és ezzel van, hogy nem törődik, van, hogy napokig rágja magát rajtuk. Megint átfut a gondolatain, hogy itt az alkalom, a mestertanonc képzést nem itt kellene megkezdenie, hanem külföldön, Amerikában, ahol tavaly eltöltötte a nyarat. Időt nyerne, hogy átgondolja a saját érzéseit nem csak Damival kapcsolatban, hanem az egész világgal, a saját lényével kapcsolatban is.
Hagyja, hogy felsegítse. Hagyja, hogy megfogja, hogy elmondja, nem az ő hibája, mire megrándul a szája sarka és felhorkant. Még jó, hogy nem az ő hibája. Azonban őt sem okolja. Maximum saját magát amiatt, mert hagyta, hogy az alkohol vezérelje butácska gondolatait. Megrázza a fejét, összehúzza magán a kendőt és elindul a fiú mellett vissza a faluba. Haza.
Minden lépésével közelebb kerül azokhoz a gondolataihoz, amelyek most a fejében járnak. Nem fog tudni aludni. Festeni fog, megint összefestékezi a pizsamáját, amiért aztán az anyukája leszidja és azt mondja, "apád venne egy újat...én nem fogok, Médi, tudod miért? Hogy megtanuld, meg kell becsülni amid van." De ő megbecsüli. Azt az embert is megbecsüli, aki most mellette sétál. És fordítva?
A házukhoz érve elbúcsúzik Damitól, még meg is köszöni az estét és nyom egy puszit az arcára, mintha mi sem történt volna. Korai, feltűnik ez a családnak is, mire olyan folyékonyan hazudja, hogy evett valami bájitalos ételt a bálon, amitől rosszul lett, hogy nem csak elhiszik neki, de még meg is sajnálják a szegény pici Médit.

// //

Dami hazatérése | Médi

Alig két napja érkeztem haza, még ki sem pakoltam igazán a ládámat. Fontosabb dolgaim vannak, mint például az, hogy Damien érkezésére kint legyek az állomáson. Ez a szünet, amíg nem találkoztunk túl hosszú volt. Bár Bercinek bőven tudtam mit mesélni, azért az a barátság más. Alig várom már, hogy meghallgassam a fiú beszámolóját az útjáról, a helyekről, ahol járt, na meg az emberekről, akikkel találkozott.
Nem sokan várunk az állomáson, hétvégén nagyobb lesz a tumultus, de azért a biztonság kedvéért előrébb állok, hogy kiszúrjuk egymást, amikor befut a vonat. Amikor lepillantok, akkor veszem csak észre, hogy a cipőm ma otthon maradt. Úgy tűnik, az eszem is. Sebaj. Az órára, majd a kiírásra pillantok. A vonat végre feltűnik a kanyarban.

Dami hazatérése | Médi

Sokkal kiegyensúlyozottabbnak és egyelőre még boldognak érzem magam azóta, hogy New Yorkban kiengedtem a fáradt gőzt. Nagy szükség volt már rá, túl sok apróság halmozódott fel, ami egy idő után nagyot robbant volna. Azt nem hiszem, hogy olyan sokat változtam volna két hónap alatt, épp csak annyit, amennyire szükségem volt.
Nem nehéz kiszúrni a vonatról leszálló fiút, aki bőven a többiek fölé magasodik. Kiszélesedik a mosolyom, mikor az ő arcán is ezt látom és kitárom felé a kezeimet. Szorosan ölelem át, egy ideig nem is vagyok hajlandó elengedni. Még egy nagy, cuppanós puszit is nyomok fekete porral borított arcára. Aztán csak elengedem, kérdésére legyintek egyet.
- Azt kifelejtettem a mai szettből - nevetek halkan. - Hiányoztál - sóhajtok egyet hosszan, majd a mellkasának döntöm a homlokom és lazán karolom át a derekát. Ennyit talán még összesen nem ölelgettem, mint most.
- Remélem sok meséd van, mert rendeltem vacsorát - pillantok fel a kiskutya szemeibe. - Vagy más terveid vannak?

Bálint doktor, Szalamanton
Médi a hétvégén

Kezd feléledni a természet, kezd kivirágozni a rét és ez az embereket kicsalja a házból. Korábban ennek én is örültem, de mostanság az dob fel, ha szabadnapjaimon lefoglalhatom az egyébként száguldozó gondolataimat a festéssel, fotózással.
Luna, a bordergyerek még csak egy-két hónapja van nálam, a menhelyről fogadtam be, úgyhogy bőven tart még az összeszokási időszak. Talán neki nehezebb dolga van velem, mint nekem vele. Luna órákon át türelmesen tűri, hogy a falut járjuk, boldogan hempereg a fűben és már vagy ezerszer hozta vissza a frizbijét. Épp nyugodtan fekszünk egymás mellett a fűben, fotózom a szép fejét, mikor a semmiből csöpögni kezd az eső. Először az arcomon, majd a kutya orrán koppan egy-egy csepp.
- A francba - mormolom az orrom alatt, felpattanok, hogy megkeressem a pórázt, de az első dörgésnél Luna futásnak ered.
- Luna! Állj meg! Merlinre... - kiabálok utána. Mint egy teljesen ütődött, rohanok a kutya után. A táskám és a cipőm még ott is maradtak a fűben.

Bálint doktor, Szalamanton
Médi a hétvégén

Nem mehet minden simán, én ezt értem, de azért ennyire? Igaza volt anyunak, nem kellett volna nekem kutya, amíg sok esetben az is nehézséget okoz, hogy a saját elmebajaim mellett életben tartsam magam. Régen az volt a baj, hogy minden vonzott, most meg csak egy dolog, de 24/7 akörül jár az agyam. A munka meg a tanulás.
Magamban, meg félhangosan magyarázok, szidom saját magamat és a kutyát is, miközben parkour mutatványokat hajtok végre, ahogy száguldozok az utcán, át a banyatankos néni tankja fölött, szlalomozok az ikerbabakocsik és mellettük pórázon közlekedő kölykök között. Még szerencse, hogy edzek is, és nem köpöm ki a tüdőm, mire beérem Lunát, akit valaki megfogott helyettem.
- Igen, hozzám tartozik - bólogatok nagyokat szusszanva. Mielőtt még kiszabná magát a férfi kezéből, rácsatolom a pórázt és megsimogatom. - Semmi baj, kislány. Mindjárt...mindjárt keresünk egy helyet. Köszönöm, hogy megfogtad, nagyon hirtelen jött a vihar - a szemöldökömet ráncolva pillantok fel az égre. - Retteg a dörgéstől - osztom meg vele az infót, mielőtt azt gondolná, elhajtottam. Nem tudom, miért hinné ezt...

Bálint doktor, Szalamanton
Médi a hétvégén

Ha egyedül lennék, egyszerűbb dolgom lenne, de Lunával hoppanálni nem éppen ideális. Épp ezért keresek a közelben valamit. Örülök, hogy a férfi azonnal javaslatot tesz, mert én könnyedén elvesznék az épületek között és a legtöbb helyről valószínűleg kihajítanának.
- Merrefelé van? - kérdezek vissza és a mutatóujjammal körbemutatok. Jó lenne tudni, merre induljak neki.
Röviden felnevetek leginkább az arckifejezésén. Látszólag nagyon kedveli azt az ismerősét, vagy ő sem érti, miért olyan félelmetes a dörgés.
- Oh - pillantok le a lábaimra. - Erős a szervezetem... És minden cuccom a parkban maradt - húzom el a számat. Luna türelmetlenül nyüszít, mire megsimogatom az oldalát.
- Szívesen meghív...nálak egy kávéra hálám jeléül, de a tárcám is a táskámban van. Merlinre, ez a nap! Jól van, megyünk már, megyünk - utóbbit már nem a férfinak gügyögöm el. - Köszönöm, hogy megfogtad.