Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Igazából csak az első pár bukfencre emlékszem, hogy mennyire fájt. Aztán utána a kéztörés meg aztán az ájulás tett róla, hogy szinte semmi más ne maradjon az esetből. Talán azért sem viselt meg úgy igazán, és viccelem el, mert tényleg én voltam a buta és figyelmetlen. Meg mert most igazából nem érzem úgy, hogy fontos lenne bármiféle múltbeli gondom-bajom. Vagy jelenlegi, vagy jövőbeli. Most csak rá fókuszálok, azt tartom szem előtt, hogy ővele mi van. Pont ezért rohantam ide úgy, ahogy, ezért lettem volna képes hosszú végeláthatatlan órákat várakozni, amíg felébred. Mert nem érdekel, hogy mi van velem, hogy nekem mi lenne esetleg a jobb, most csak ő a fontos.
Nem különösebben lelkesedik az ötletért, bár hogy pontosan melyikért azt nem tudnám megmondani. Vagy-vagy. Persze lehet mást is mondani Liam bácsinak, én csak egy tippet mondtam, ha ez nem tetszene neki. De az is lehet, hogy maga az nem tetszik neki, hogy kénytelen lesz felhívni és mondani neki valamit, most azonnal. Fel tudnám ugyan ajánlani, hogy majd én beszélek vele, de nem hiszem, hogy okos ötlet lenne. Akkor meg lehet amiatt aggódna a férfi, hogy miért én mondom el neki. És nem hazudnék neki, hogy jaj hát Thomas épp alszik vagy tudomisén. Meg kétlem eleve, hogy belemenne egy ilyen megoldásba a fiú.
- Ó. Oké – nyögöm ki, amint eljut a szava a tudatomig. Meg a látvány. Egy apró, zavart mosolyra húzódik a szám miközben még mindig a lábait nézegetem. Aztán hirtelen észbe kapok,  arcomon némi pír keletkezik, és már menekülök is a paraván másik felére. Nagy igyekezetemben persze nekimegyek a másik ágynak, ami szerencse, hogy üres jelenleg! Elfojtom ugyan a nyögést, de az tuti, hogy hallható volt ez a kis ütközés. Jó, na, nem tehetek róla. Az a hálóing az oka, totál…totál…oké, nyugi. De hát, a hálóing! Orvosi meg minden, de hát na. És persze, hogy eszembe jut, hogy a filmekben ezek a ruhadarabok olyanok, hogy kinn van mindig a páciens öhm hátsó fele. Ettől a gondolattól rögtön el is pirulok, majd csuklani kezdek. Jaj, nagyon remélem, hogy össze tudom szedni magam mielőtt idejön, vagy szól, hogy visszamehetek. Ilyen zakkant is csak én lehetek, de komolyan. De ... az a hálóing!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Valahogy még az időjárás is tudja, hogy mikor ér véget a diákoknak a nyár, és mikor kezdődik újra az iskola. Ugyanis már is sokkal hűvösebb van, mint mondjuk egy héttel ezelőtt volt. Beköszöntött az ősz, hullanak a levelek, mintha a sok sulissal akarna együtt érzően gyászolni a természet is. Talán a legtöbbjük tényleg így is érez ezzel kapcsolatban, én viszont felvidulok tőle. Ősz, a kedvenc évszakom. Minden olyan meleg színezetet kap, a narancssárgás-barnás-pirosas színárnyalat miatt, ami eluralkodik ilyenkor.  Gyönyörű.
Most, bár hiába van hétvége, mégsem a természet csodáinak szentelem a figyelmemet. Mint,akit űznek úgy hagyom el a kastélyt, vágyom ki a szabadba, de nem találom a helyemet sehol sem. Tele van a fejem gondolatokkal, és képtelen vagyok rendet tenni odabenn. Túl sok, egyszerűen túl sok minden van most bennem. És ettől feszült vagyok. Futni kezdek hát, bár nem vagyok ehhez a tevékenységhez öltözve. Igazából nem is veszem észre, hogy lábaim automatikusan egyre gyorsabban mozdulnak, sem pedig azt, amikor letérek a szokott útvonalaimról. Csupán a megfelelő légzésre figyelek, és bár nézem, hogy mi van körülöttem, de látni nem látom. Csak amennyire szükséges, hogy ne menjek neki egy fának például. Még gyorsabb tempóra váltva hagyom el a birtokot, és már a falu felé robogok. Izmaim már sajogva tiltakoznak, de nem foglalkozom velük. Ez a kis fizikai megerőltetés pont jól jön, hogy eltereljem a figyelmemet, nos, mindenről.
Bár jó lenne, ha arról nem feledkeznék meg, hogy ilyenkor sokan vannak a faluban, jönnek-mennek az emberek. Még jobb lenne, ha egyáltalán észrevenném őket, és nem ők kényszerülnének kitérni az utamból. De eddig nem volt semmi gond. Eddig. Egészen pontosan eddig. Amíg a látóterembe hirtelen oldalról be nem rontott egy alak. Nő, így első ránézésre. Agyam kiadja a parancsot: Állj, ám a lábaim visznek tovább, és mielőtt észbe kaphatnék már el is gázoltam a hölgyet. Teljes erőből. Elterül a macskakövön, én pedig az ütközés erejétől megtorpanva egy rossz mozdulatnak – vagy éppen jónak, hisz így nem az áldozatomon landolok – köszönhetően hanyatt vágódok.
- Bo-bo-bocsánat – nyögöm ki elfúló hangon, hangosan zihálva, miközben lassan, óvatosan felülök. Minden porcikám fáj, mégis inkább a másik miatt aggódok. - Jól ... jól van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Meglepően jól viselem amúgy ezt a közelséget, bár eléggé váratlanul ért ennek felfedezése. Talán amiatt, mert tudom, hogy én jöttem ide. Talán a zene miatt. Vagy talán amiatt, mert a férfi másmilyen úton-módon jelent rám veszélyt. Mert jelent, az biztos, ezt minden porcikámban érzem. Csak éppen a mimikája, a testbeszéde, a hangsúlya, szóval minden arról árulkodik, hogy a szokásos dolgoktól nem kell félnem vele kapcsolatban. És jelenleg úgy is túlságosan vonz a hangszer ahhoz, hogy meghátráljak. Meg kezdek megnyugodni is, oké, ez fura.
Csodálkozó pillantást vetek a megnémult beszélgetőtársamra. Tényleg megengedi? Azon már meg sem ütközöm, hogy nem kommentálja a tényt, hogy az imént szerzett magának egy vevőt. Hallani biztos, hogy hallotta pedig. De igazából, nem is baj, sőt. Legalább nem zavar meg a gondolataimban, miszerint jézusom, hozzáérhetek egy ilyen zseniális, drága és zseniálisan drága hangszerhez. Tekintetemből még egyszer kiolvashatja a kérdést, majd biccentek egy aprót. Rendben hát!
Óvatosan nyúlok a digitális masina felé, ujjamat lágyan végigfuttatva rajta. Ahogy az otthoni zongorámon szoktam. Szeretettel, kedveskedve, ahogy egy ilyen fantasztikus dolog megérdemli. Most nyugodtan lehet hülyének tartani, amiért egy tárgyat ennyire képes vagyok a szívembe zárni. Nem különösebben érdekel mások véleménye. Finoman nyomok le pár billentyűt, egyrészt a hangzását figyelve, másrészt pedig árulkodó jelek után kutatva a hangszer gazdájánál. Hátha ennyi klimpírozás elég volt neki. Ám olybá tűnik, hogy szabad folytatnom, így gyorsan átropogtatom az ujjaimat, a fehérek fölé helyezem azt, majd egy mély lélegzetvétel után belekezdek Chopin Waltz in A minor B150 ébe. Egyrészt amiatt, mert ő is Chopint játszott, másrészt pedig, mert ez a waltz mindig is az egyik kedvencem volt, így hát most is teljes átéléssel játszom, fejemmel, felső testemmel is követve a hangok áradatát. Nyilván nem vagyok annyira profi, mint a férfi, de érdekes módon nem feszélyez ez a gondolat egyáltalán. Túlságosan is örülök annak, hogy megkaptam, amit szeretnék: játszhatok a hangszeren. Szinte fájdalmas arcot vágok, amikor véget ér a dal, és el kell szakadjak a billentyűktől, de nem ezért jöttem. És erre már megint emlékeztetnem kell magamat. Némán tekintek rá újra a tulajra, várva, hogy tudassa velem mi jön ez után. Pedig hát meg kellene köszönnöm, csak éppen még nem tudnék megszólalni, de látni láthatja rajtam, hogy hálás vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Határozottan dühít a fiú viselkedése. Nem csupán az, hogy itt eregeti a füstöt a könyvtárban, hanem még ráadásul úgy is tesz, mintha meg se hallott volna. Márpedig az ki van zárva, hogy ne hallott volna, hiszen az összes itt tartózkodó úgy pislog felénk, mintha kötelező lenne. Lehet, hogy az is, ritkán fakad ki egy prefektus szabályt szegve. Hiszen, itt nem szabad kiabálni, és ezt nekem kéne a legjobban tudnom. És betartatnom.
Csak szeretnéd! Ez a taktikád? Halálra bosszantani a lányokat, hogy észrevegyenek?
Aztán, végre valahára megfordul, de ettől nem lesz jobb. Egy paraszthajszálnyit sem. Most az van, hogy a hangnem miatt nekem meg kellene hunyászkodnom és elpucolni innen de sürgősen. Legalábbis így szoktam reagálni. Így teszek-e most? Hát nem, nagyon nem.
- Az alvást nem tiltja egy szabály sem a könyvtárban, ellenben dohányozni tilos. Nem csak itt, hanem az egész épületben. Szóval jobban tennéd ha eloltanád, méghozzá sürgősen – sziszegem vissza visszább véve a hangerőmön. A rikácsolásra nem is reagálok, és ez egy nagyon jó ötlet tőlem. Azt ugyan valóban nem tudom, hogy ez a cigi nem olyan cigi, de szerintem ezt csak ő tudhatja. Mit fognak látni a kis elsősök? Hogy itt egy prefektus és vidáman pöfékel, anélkül, hogy bármi gond lenne belőle. Tehát, ők is ezt fogják tenni. Nem-nem, nem mentség egyáltalán hát ez a mentolos füst.
- Hé! – szólok a fiú után, aki nemes egyszerűséggel otthagy a polcok között. Ez meg már pláne túl megy minden határon. Bosszant, nagyon de nagyon bosszant. Ha őszinte lennék magamhoz akkor tudnám, hogy nem is annyira az ő személye miatt akadtam ám ki, sokkal inkább amiatt, hogy bealudtam a könyvön, pedig nem akartam. Hogy rendre elterelődnek a gondolataim egy bizonyos valaki felé, pedig nem akarom. De nem tudok tenni ellene, valahogy mindig ott kötök ki. De nem agyalok még ezen, szóval marad az, hogy feldúltan követem a pöfékelő srácot az asztalhoz. Levágom magam egy üres székre, karba teszem a kezemet és összepréselt ajkakkal figyelem ügyködését.
Eloltod azt a vackot, vagy mi lesz?
- Fú, ezek elég gusztustalanul festenek – jegyzem meg, az egyik illusztráció felé bökve az állammal. Mert hát bármilyen ingerült is legyek, azért az állatos dolgok így is eljutnak a tudatomig. – Minek kellenek ezek neked?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Az első megrázkódtatás után, miszerint elgázoltam egy gyanútlan járókelőt az utcán, felemelem a fejemet, és az igazi sokkhatás csak most ér, amikor fel is ismerem az arcot. Ó igen, ismerem az illetőt. És ami még rosszabb: az egyik tanárom az. Abba most ne menjünk bele, hogy miért is jobb vadidegennel összeütközni, de úgy érzem határozottan, hogy nekem most jobb lenne sokkal jobb. Vagy ha már feltétlen ismerősnek és feltétlen tanerőnek kell lennie, akkor legyen valaki olyan, aki nem tanít, vagy akit amúgy sem kedvelek annyira. Vagy aki nem kedvel engem, akkor meg már aztán teljesen mindegy, nemde?
Ám nincs nagyon választási lehetőségem, szóval ebből kell most a legjobbat kihozni. A tanárnő előbb felkel, mint én, és már segítően nyúl is utánam, amit gondolkodás nélkül fogadok el. Csak miután talpra kecmeredtem az után esik le a dolog, így kissé döbbenten meredek magam elé. Ezt az érzést meg csak tetézi az, hogy úgy kér bocsánatot, mintha ő okozta volna a koccanást.
- De hát … én ütöttem el a tanárnőt! Én nem figyeltem, igazából … azt se tudom, hogy kerültem ide pontosan. Mármint futva, de … na mindegy. Jól vagyok – bólogatva erősítem meg az állításomat. Igen, fizikailag semmi bajom. És lehet, hogy úgy tűnik, de nem az ütközés miatt beszélek ám össze-vissza. És bűntudatom is van. Kellene valamit mondanom, vagy tennem, vagy nem is tudom. Mert, te jó ég, fellöktem a tanáromat az utcán! Ez, borzalmas!
- Öhm, tényleg nagyon sajnálom. Esetleg … - nézek körbe lázasan, hogy mit tudnék kihozni a helyzetből, valami jóvátétel szerűséget keresgélek. Ó, tudom hol vagyunk. Ebbe az étterembe randiztunk Thomasszal! De a teaházuk is szuper. Tea? Ez nem is olyan rossz ötlet. – Esetleg nincs kedve a tanárnőnek csatlakozni hozzám egy teára? Ha már így összefutottunk?
Nem fejtem ki, hogy úgy megbizonyosodhatnánk róla, hogy egyikünknek sincs agyrázkódása például, vagy fel nyugodtan fel tudnánk dolgozni az esetet. Vagy csak úgy szimplán nyugodtan békésen elfogyasztani egy finom teát. Mindig jó az idő a teázásra, és az alkalom is. Oké, mióta állok én így a teázáshoz? Ha jó a kedvem: teázok. Ha rossz a kedvem: teázok. Ha elgázolom a kedvenc tanárnőmet: teázok. Vagyis, meghívom teázni.  Anélkül, hogy belegondolnék talán nem annyira megszokott dolog ez a gesztus. Legalábbis idehaza nem. De tőlem teljesen őszintén, és mindenféle hátsó gondolatok nélkül jön az invitálás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Végre egész összeszedettnek érzem magam, az elmúlt napok mintha egy véget nem érő vidámparki szabadesést utánzó játékon teltek volna. Ami folyton meg-megáll, és amikor már azt hiszed, hogy végre földet érsz kiderül, hogy még bőven van hova zuhannod lefelé. Mindezt persze anélkül, hogy be lennél kötve, vagy lenne rajtad egy nyamvadt ejtőernyő. Ó, bár a mágusoknak más módszerük is van az ilyenekre, nem? Na mindegy. A lényeg a lényeg, hogy hosszú kihagyás után volt végre volt alkalmam egy jó kis beszélgetésre a dokival. Szóval most egész jól helyrekerültek a dolgok, és látom a fényt az alagút végén. Ennek pedig nagyon örülök.
Azt mondjuk nem igazán tudom, hogy mégis mit keresek itt ezen a folyosón, az óráimnak már vége mára – bárki is állította össze az idei órarendem elég fura munkát végzett, egyik nap reggeltől estig órán vagyok;  másik nap meg szinte alig van valami -, dolgoznom se kell ma menni, szóval csinálhatnék, amit csak akarnék. Ehelyett össze-vissza lófrálok a kastélyban, mosolyogva, dúdolva. Mondanám, hogy ezt akarom csinálni, de nem igazán. Eszembe jut viszont, hogy mit kellene csinálnom: baglyot kéne küldenem a biológiai anyámnak. Legyen hát!
Sietősebbé válnak a lépteim, ahogy végre megvan a célom és már nem állok meg a különféle festményeket nézegetve. Táskám a vállamon átvetve ütögeti az uniformisos derekamat, de nem foglalkozom vele. Mosolyogva folyatom az utamat a folyosón, eldöntve, hogy amint elküldtem a levelet kimegyek a szabadba, hogy kiélvezzem az őszi napsütést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Hamarosan újrakezdem a dúdolgatást is, először csak halkan hümmögve, majd picit hangosabban, ahogy egyre jobban beleélem magam a ritmusába. Fejemmel bólogatva, ruganyos léptekkel haladok tovább a folyosón. Határozottan felvillanyoz a gondolat, hogy nemsokára odakinn leszek a szabadban. Mondtam már, hogy az ősz a kedvenc évszakom? Még nem elégszer, igaz?
A folyosó amúgy teljesen kihalt, talán pont azért is merek fennhangon dalolgatni. Na nem mintha a festmények bunyójától bárki is hallhatná a hangom. Maximum akkor, amikor éppen elmegyek mellettük. Maximum. De hát sehol senki, bár ott mintha távolabb mocorogna két ember. Egy kis eldugott zugban, hát jó. Majd gyorsan elsietek mellettük, nehogy megzavarjam őket. Ehhez az elhatározáshoz igazodva kicsit gyorsítok, és hamarosan már ki is tudom venni a nekem háttal lévő srác körvonalait. Még pár lépés és már azt is látom, hogy a velem szemben ücsörgő illető egy férfi. Ó, oké. Ez … fura. Nagyon fura. De hát ugye, semmi közöm sincs hozzá, bármennyire is közel legyenek egymáshoz. Mereven magam elé nézve közelítem meg őket egyre jobban, de nem tudom elkerülni, hogy még több részlet jusson el a tudatomig. A fiú alakja, a kusza haja. Gyorsan megrázom a fejemet, mintha ezzel meg tudnám győzni magam arról, hogy képzelődök. Aztán az események váratlan fordulatot vesznek. Összeölelkeznek a vadidegennel, aki, hogy mi? Mi a fene folyik itt?
Megtorpanok egy pillanatra, a barátom mögött, és teljesen elsápadva figyelem, ahogy a férfi arcához hajol, teljesen láthatóvá téve ezzel a profilját. Ennyit a képzelődésről, ilyen nevetése, ilyen arca csak és kizárólag egy embernek van. Még ha valaki le is koppintaná a testalkatát, meg a haját, de ezeket nem tudná. Pislogok párat, majd felnyögök, hangosabban, mint szeretném, és ettől a hangtól megriadva végre kizökkenek a mozdulatlanság láthatatlan béklyóiból, és szinte futva indulok meg a folyosó vége felé. Csak akkor lassítok, amikor már eléggé messze vagyok tőlük. Ám még ez sem ment meg a gondolataimtól. Kifulladva megtámaszkodom a fal felé fordulva teljesen. Ki ez az ember? És miért, miért viselkedik úgy a barátommal, ahogy … nos, ahogy én szoktam? És ő? Ő miért? Én ezt nem értem. Mi van itt? Az nem lehet, hogy … hogy … nem. Kizárt. Vagy … mégse?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

másnap délelőtt |o
 

Nem tudom tegnap hogy jutottam vissza a hálókörletbe, se azt, hogy mikor. Mintha valamiféle álomba csöppentem volna, egy rémálomba ráadásul, amiből bármennyire is szerettem volna, nem tudtam felébredni. Este meg, bármennyire is szerettem volna képtelen voltam elaludni. Ezerrel pörgött az agyam, próbálta feldolgozni a látottakat, a történteket. Eleinte elkönyveltem magamban, hogy csupán nagyon jóban van a barátom azzal a rejtélyes idegennel és ennyi. Aztán, aztán elkezdtek elkalandozni a gondolataim, visszaidézve beszélgetéseinket. Egészen pontosan egy beszélgetésünket. És ekkor, ami felmerült bennem, már nem hagyott nyugodni. Szóval ugrott az alvás.
Ma pont, hogy hosszú napom van, és magam sem értem, hogy nem aludtam még el egyik órán sem. Mindenesetre nagyon örülök ennek a lyukasórának. Gyorsan el is köszönök a padtársamtól, alig várva, hogy bevetődhessek az ágyamba és egy keveset szunyókáljak a következő óráig. De az is lehet, hogy csak a társalgóig, vagy valami hasonló helyig jutok el. Mindegy, csak le tudjak feküdni egy kicsit.
Ám mielőtt elindulhatnék egy hang hasít keresztül a folyosó hangzavarán. Egy hang, amit bármikor megismernék. Egy hang, ami most összezavar, amivel most nem tudok mit kezdeni.
- Szia – köszönök vissza egy halvány mosolyra húzva a számat. Testsúlyomat áthelyezem a másik lábamra, és úgy nézem őt, nagy szomorkás szemekkel. – Igen, az van.
Bólintok egyet, megerősítve ezzel a felettébb szűkszavú mondatomat. Figyelem a szeretett vonásokat, mialatt várom, hogy mondjon valamit, hogy miért kérdezi. Vagy, hogy elmagyarázza mégis mi volt az tegnap. De hát nem is tudja, hogy tanúja voltam annak, ugye? Várhatnék itt ítéletnapig. Végül sóhajtok egy nagyot.
- Mi újság? Milyen volt a tegnapi napod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő