Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Már az első tétova válaszánál elhatározom, hogy amint tehetem elkapom azt a javasasszonyt és megkérdezem tőle mi is a helyzet pontosan. Nem volt hülyeség megkérdezni Thomast, legalább kiderül, hogy mennyire összeszedett meg minden. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy adhat-e nekem tájékoztatást úgy eleve. A mugliknál van az a szuper elv, hogy csak a hozzátartozók vagyis családtagok kaphatnak felvilágosítást egy beteg állapotáról. Nem hiszem, hogy ebbe a barátnő is beletartozna. Hogy itt mi a helyzet azt nem tudom, de egy próbát megér majd.
Még szerencse, hogy sok víz van a pohárban, na meg hogy hydromágus vagyok, ugyanis még soha nem próbáltam meg mást itatni. Akár a nyakába is önthettem volna az egészet, de így könnyű az egész. Ahogy ő kortyol le a vízből én úgy mozdítom feljebb a pohárban lévőt, hogy ne kelljen azt dönteni.
- Nagyon fáj így a nyugtató után is? – érkezik egy újabb kérdés, miután kényelmesen elhever az ágyon. Visszateszem a poharat a szekrényre, majd az ágy szélre ülök, már ha ülésnek lehet ezt nevezni egyáltalán. Mindegy, valamelyest az ágyon van a hátsó felem és nem csak úgy álldogálok meg minden. Nem, továbbra sem kell szék. Így közelebb tudok lenni hozzá. Óvatosan nyúlok az arca felé, hogy egy kósza tincset elsöpörjek az útból, vigyázva nehogy a sebeihez, duzzanataihoz érjek. Ezt is meg kell tudnom, hogy én mit tehetek majd. Ó és persze … mi? Megverték? Összeráncolom a szemöldökömet, ahogy hirtelen elönt a düh. Hárman egy ellen, az aztán fair, tényleg.
- Undorító, gusztustalan tetvek. Hárman – préselem ki magamból remegő hangon a szavakat. Mondanám, hogy pontosan ugyanígy kiakadnék, ha mást vertek volna így össze, de nem lenne egészen igaz. Ó ki lennék akadva, persze, csak éppen nem az lenne bennem, hogy hajtóvadászatot indítok és lefagyasztom a … hát öhm, királyi ékszereiket büntetésképpen. Meg még ki tudnék találni mást is. A bosszúhadjáratom tervezgetéséből az ismételt nyögés szakít ki, tekintetem azonnal tisztább lesz, és el is temetem magamban az egész képzelgésem. Fontosabb dolgom van nekem. A barátomnak szüksége van rám. – Ilyen helyzetben nehéz tisztán gondolkozni, és felidézni azt, hogy mit kellene tennie az embernek.
Próbálom vigasztalni, hiszen azt érzem benne, hogy ez elszomorítja. Emiatt is kezdte tanulni azt a harcművészetet. Biztos idővel majd rutinszerűen jönne neki a dolog, bár lehetséges, hogy előrébb mozdítaná a dolgokat ha nem csak a bácsikájával gyakorolja a fogásokat.
- És … csak szimplán olyan kedvük volt, vagy meg akartad őket büntetni és bepöccentek? – kérdezek rá végül az okra, világossá téve, hogy én mire gondolok, miért történhetett ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Így visszagondolva én sem értem, hogy voltam képes egyáltalán megszólalni akkor. Azt meg aztán pláne nem, hogy tudtam egy olyan szöveget mondani, te jó ég. Mondjuk nekem mindig is voltak fura kijelentéseim ha Thomasszal beszélgettem. Néha mintha tényleg válogatás nélkül kimondanám mindazt, ami az eszembe jut. Eddig nem volt belőle semmi baj, remélem ez után sem lesz. Ó és igen, nem szívesen válaszolnék egy olyan kérdésre, ezt teljesen jól sejti a levitás leányzó.
Masa zavarba hoz azzal, amit mond. Nem is a szavaival, sokkal inkább azzal, ahogy mondja, amit jelentenek ténylegesen. Őszintén örül, velem együtt örül. Ahogy én is vele együtt. Hálásan pislogok hát rá, miközben olyat teszek, ami nagyon ritka nálam. Előrébb kúszok egészen ki a zsámoly széléig, majd kissé esetlenül de megölelem a velem szemben ülő lányt. Rövid ideig tart csupán a dolog, de mindenképen nagy szó ez a részemről. Csupán ennyivel kommentálom a dolgot. De, szerintem többet mond minden szónál. Pont mint a Raffaello.
Visszaülök a helyemre és ekkor már sikerül valamelyest megfogalmaznom azt, ami bennem van. Masa is biztosít róla, hogy ő is hasonlóan érez ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban. Tény, hogy ne indult a legjobban, aztán még jött az a fiaskó is Bélával, de végül sikerült valami egészen rendkívülit összehozni belőle.
- Masa, azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete – idézem neki kicsit átírva a filmtörténet egyik leghíresebb mondatát. Pont tökéletesen le is írja azt, amit érzek. Ki gondolta volna, hogy találok olyan embert, sőt lányt, aki egy cipőben evez velem és még jól ki is jövünk egymással? Hát én nem.
- Én is. Nem értettem volna, hogy mit csináltam, amiért ennyire haragszol rám, ha nem beszéljük át. Így mindenkinek jobb – felelem csendesen. Rögtön tudom ám, hogy mire gondol, amikor felhozza ismét a félreértés dolgot, hiába volt órákkal ezelőtti téma. Hirtelen összeráncolom a szemöldökömet, ahogy erre rájövök. Már órák óta itt bújkálunk és csak beszélgetünk. Jó, megbüntettünk egy embert, szóval nem mondhatja senki sem, hogy nem csináltunk semmit sem. De tény, hogy hamarosan kénytelen leszünk indulóra fogni a dolgot. Hosszú percekig csak halogatom magamban a pillanatot, majd sóhajtok egy nagyot.
- Lassan mennünk kellene, nem igaz? – kérdésem tökéletesen kifejezi, hogy mennyire nincsen kedvem kitenni innen a lábamat, de a kötelesség az kötelesség. Még pár kör belefér, aztán vége is a műszaknak mára. Szomorkás arcot vágva tápászkodom fel, majd egy nagy nyújtózás után az ajtó felé indulok. Ott megállok és visszanézek Masára. Megvárom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

harmatgyűjtés| o

Félrebillentem a fejemet, és úgy fürkészem a velem szemben álló lányt. Hát, illik is hozzá, hogy inkább mesét néz természetfilm helyett. Vannak olyan gyerekek, akik tényleg gyerekek. Akiknek erről szólt a gyerekkoruk. Nekem nem, de igazából nem bánom különösebben. Akkor más ember lettem volna, nem ez a Laura, aki most vagyok.
- Nem lepődök meg ezen – nevetek fel amikor kijavítja magát. Az egyébként nem zavarna, ha kérdezne a családommal kapcsolatban. Tudnék neki nagyon érdekesek mesélni. Példának okáért az egyre inkább közelgő végleges elválásról. De magamtól inkább nem mennék bele, nem szeretném ha esetleg rossz kedve lenne tőle Masának. Nekem nem lenne, de mint tudjuk én nem igazán reagálok erre normálisan.
A bájital megivás az sokkal barátibbnak hangzik, mint az hogy valami undorító levelet kell egy hónapig a szádban tartani. Milyen undorító meg gusztustalan már! Fúj. Biztos, hogy az első nap után kiköptem volna azt a vackot és közöltem volna, hogy én ezt itt most befejeztem. Így viszont el sem kezdem. Háhá. Nem én. Egymillió galleonért sem.
Mosolyogva bólintok, ahogy meglepődik a vízlabda tapintásától. Igen, fura, de hamar megszokható. De amúgy tudom még szilárdabbá is tenni, amit meg is teszek, hogy könnyebben tudja kezelni. Vagy valami hasonló, mert ugye én irányítom. Ahogy észreveszem, hogy elütni szeretné, már intézem is úgy a mozgást, hogy olyannak tűnjön, mintha tényleg ő tette volna. Pedig én csinálom az egészet. De nem nagy erőfeszítés nekem, szóval miért ne mehetnék bele a játékba teljesen? A labda hozzáér a kifeszítet tenyérhez hát, és a lendülettől felgyorsulva az ellenkező irányba kezd el repülni.
Majd elkezdenek záporozni felé a labdák. Ha nem figyelnék annyira, akkor még nagyobbakat vigyorognék és kacagnék a lányon. Persze látom ám, amit csinál, meg minden, csak tényleg koncentrálnom kell, hogy minden úgy történjen ahogy szeretném. Azért ez már nem annyira egyszerű. Hogy ne fárasszam le magam túlságosan így inkább hagyom a labdákat nekicsapódni dolgoknak, hogy szétpukkadjanak. Párszor azért felnevetek egy-egy különösen mókás mozdulat után.
- Ügyes voltál, majdnem olyan sokat elkaptál mint Benito szokott – vigyorgok rá figyelve, ahogy hűti magát. Na ez az, amiben nem tudok segíteni. Mármint idézem a jeget rendben, de ennél többet ugyan mégis mit tehetnék? A játék közben amúgy végig ez járt a fejemben, hogy a sárkányleopárdommal is hasonlóan szoktam játszani, mint most Masával. Az viszont eszembe sem jut, hogy nem biztos hogy mindenki hízelgőnek találja ha egy állathoz hasonlítják. Szerintem az, főleg ha a csodacicához mérem ugyebár.
- Bogár? Nem lesz nehéz dolgod. Indulj el felém és sikítva elrohanok a világ végére – kacagok fel a dorgálását hallva. Nem veszem ám magamra, elvégre ő kérte, hogy játszhasson. Én csupán eleget tettem a kérésének. Pontosan addig, amíg ő szerette volna. – Az üvegcséid még rendbe vannak ennyi ugrálástól amúgy?[/justify]

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Teljesen új nekem ez az érzés, ami most elönt. Békés, nyugodt típus vagyok alap esetben. Hát most nem, ó nagyon nem. Azt nem mondom, hogy ténylegesen tettlegességig mennék, mert hát azt azért mégsem. Amúgy se menne egyébként, de mindegy is. Viszont rendesen beindul a védelmező ösztön bennem, és borzasztóan fáj a tudat, hogy így bántak azzal az emberrel, aki a legfontosabb számomra ezen a világon. De az, ahogy megérint segít, hogy lehiggadjak egy kicsit, és a háttérbe szorítsam az egészet. Majd kidühöngöm magam később amikor már egyedül leszek. Vagy összeesésig futok a réten, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Rámosolygok kedvesen, jelezve, hogy vettem ám az adást és nyugszom már lefele. Ő nyugtat engem, én vigasztalom őt. Majd azt figyelem, ahogy rendezi magában a gondolatait, hogy válaszolni tudjon. Türelmesen várok hát, de rossz előérzetem támad. Kissé meglepődök azon, ahogy kezdi, egy sima egyszerű kis beszélgetésnek indult a dolog. Azon nem akadok fenn, hogy Thomas nem is ismerte őket, hiszen ebbe a suliba szerintem alig akad olyan diák, aki ne ismerné őt. Szóval eddig még egész oké is a sztori. A folytatás viszont sűrű pislogásra késztet. Rám? Ránk? Ez már eleve szokatlan, mert jó nem titok, hogy együtt vagyunk, de igazából egyáltalán nem vagyunk valami feltűnő jelenség.
Ahogy hebegni kezd finoman megszorítom a kezét, támogatóan, bár a torkomba már gombócot érzek. Befejezi a történetet egy vállvonással átugorva az erőszakos részeket. Megdöbbenten nézem őt, és próbálom összerakni, hogy miről is lehetett szó pontosan. Faggatták kettőnkről. Hogy milyen volt a nyarunk. Azt mondták rá, hogy irigy, amiért nem mond semmit olyanokról. Állj, olyanokról? Mármint olyanokról olyanokról? Kissé eltátom a számat és kérdő tekintettel nézek rá.
- Azt akarták tudni, hogy … szóval … hogy … mi … ? – teszem is fel végül akadozva a kérdést, remélve, hogy érti is. Nem akarom ennél érthetőbben kifejezni magam, nem is tudnám jelenleg. De, jól értem a dolgot? Abból kiindulva, hogy mennyire kerüli a tekintetemet azt mondanám, hogy igen. Rengeteg dolog suhan át az agyamon, de egyiket sem akarom megragadni, hogy elgondolkozzak rajta, amíg meg nem erősíti a gyanúmat.
Abba, hogy nem néz rám az a jó, hogy nem látja az enyhén riadt arckifejezésemet. Ugyanis az. Hiszen mi történt? Nem kaptak rendesen választ a fiúk erre megpróbálták kiverni belőle? És mindezt miért?
A szabad kezemet lassan az arcához emelem, hogy megsimogassam őt, kedvesen, bátorítóan, némán kérlelve, hogy engedje látnom a tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Megerősíti. Jól gondoltam. Nyelek egy nagyot, ahogy az előbb háttérbe szorított gondolatok újra végigpörögnek rajtam. Ezúttal lassabban, jobban kivehetőbben. Honnan vettek ilyet? Mármint de most komolyan, ha egymásba gabalyodva lettünk volna állandóan a szünet előtt akkor még érteném is. Valamelyest. De így nem igazán. Ám ennél sokkal égetőbb az a kérdés benne, hogy és mégis mi közük van hozzá? Mert bármi is történik köztünk az csak és kizárólag ránk tartozik. Senki másra. Főleg nem három tök ismeretlen srácra. Honnan jött az nekik, hogy igenis ő nekik ezt tudniuk kell? Mert ha Thomas barátai lennének, akkor még azt mondom, hogy egy ilyen elhangzó kérdés még talán rendben is lenne. De ezek idegenek, könyörgöm. Azt meg nem kell a tudomásomra hozni, hogy nem pusztán egy igenleges vagy nemleges válasz volt ott a téma. Sőt, jobban visszagondolva abba, amit az imént mondott a barátom nem is hitték, hogy nemleges lenne a válasz.
Veszek pár mélyebb levegőt, mialatt elengedem ezeket a gondolatokat. Nem ijedek meg attól, hogy pontosan miket mondhattak neki, hogy mikre gondolhattak, hogy mik történtek köztünk. Nem tudnak azok semmit se, és higgyenek, amit csak akarnak. Csak minket hagyjanak ki belőle. Azt nem mondom, hogy teljesen nyugodt vagyok, de rosszul sem vagyok. Tekintetem is teljesen tiszta, sőt inkább hálás semmint riadt. Hiszen azért verték meg, mert minket védett azzal, hogy nem mondott semmit. Még akkor sem, amikor fizikailag bántalmazták őt. Hogy tudott volna jobban védeni minket?
- Sajnálom, hogy emiatt így megvertek. És köszönöm – súgom neki halkan, majd gyorsan egy óvatos puszit adok az arcára. Megtehette volna akár azt is, hogy mond nekik mindenfélét, csak hogy békén hagyják. De hát ő soha nem tenne olyat. Megvédett minket.
- Öhm, megvárom – biccentek a javasasszony felé, majd bátorítóan rámosolygok a barátomra és megyek is az említett helyre. Leülök a székre, könyökömet a térdemre támasztom és lehorgasztom a fejemet. Nem vagyok rosszul attól, amit ki akartak szedni belőle. Attól vagyok rosszul, hogy bántották, tulajdonképpen miattam. Valószínűleg az elhangzottaktól is rosszul lennék, ha ott lettem volna, és hallottam volna. De ezt nem tudni. Csupán remélni tudom, hogy nem fog megismétlődni az eset. Az nem érdekel, hogy engem is felkeresnének-e ilyennel. Ők biztosan nem, inkább rám uszítanának pár lányt. Hagyok pár könnycseppet legördülni az arcomon amíg arra várok, hogy befejeződjön a vizsgálat. Mire megjelenik a gyógyító már teljesen száraz a szemem, nyugodtan kényelmesen hátradőlve ülök a széken és az arcomon egy kis mosollyal szemlélem a helyet.
- Most már készen vagyunk, visszamehetsz, de kérlek ne maradj túl sokáig, pihennie kell - mondja kedvesen a boszorkány, mire gyorsan bólogatok párat, hogy tudomásul vettem a dolgokat és már félúton vagyok a paravánozott ágyhoz. Ott azonban megtorpanok.
- Öhm, bejöhetek? - szólítom meg a függönyszerűség túloldalán lévő barátomat. Valahogy nem merek csak úgy bekukucskálni, vagy berontani. Valahogy képtelen lennék most elviselni a sérülése látványát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Igen, miatta aggódok. És nem csupán azért, hogy fizikailag mit okozott neki ez az incidens. Minden mással úgy vagyok, mintha egy strucc lennék, homokba dugott fejjel. Nem foglalkozom vele, most nem. Talán később se. Most minden figyelmemet őrá akarom fordítani, százszázalékosan itt lenni mellette. De hát persze, hogy megjelenik a gyógyító és itt kell hagynom. Mint a kártyavár omlik össze a nyugalmam, amint egyedül maradok. De össze kell szednem magam, hiszen nemsokára úgyis mehetek vissza hozzá, nem igaz? Minden rendben van.
Szerencsére az egész hadművelet nem tart túl sokáig, bár nekem minden perc csigalassúsággal telik, de hamarosan már újra ott állok az ágynál, engedélyre várva. Megkapom azt, és már ülök is vissza az ágy szélére. Tekintetemet alaposan végigfuttatom az immáron teljesen ellátott barátomon, megfigyelve mindent. Fájdalmas kis fintort vágok, ahogy pillantásom az eddig elfedett sebekre téved és hirtelen nagyon hálás leszek azért a takaróért, meg a tiszta ruháért, ami fedi őt. Csupán nehezen tudom elszakítani a tekintetemet a vállától, hogy újra a szemébe nézzek. Közben próbálom leküzdeni a vágyat, hogy mellé feküdjek, átkaroljam vigasztalóan és apró puszikat hintsek a zúzódásaira. Valószínűleg páros lábbal penderítenének ki innen, ha megtenném. És félő, hogy fájdalmat okoznék Thomasnak. Azt viszont nem szeretnék.
- Hát ez szuper, akkor hamar felépülsz! És ezek szerint haza is mehetsz majd – bólogatok mosolyogva a szavaira, ügyesen kikerülve a bizonytalanságot sugárzóakat. Mint például az elvileg, meg az alig. Látom rajta, hogy már javában fejtegeti ki a hatását az a nyugtatószer, csupán percek kérdése lehet, mire elnyomja az álom. Így elfojtom magamban a feltörni készülő kérdésemet: mi az hogy nagyrészt? Ezek szerint van olyan sérülése, ami nem felületi? Ismét összeszorul a gyomrom az aggodalomtól, de csak nézem őt mosolyogva. Kezemmel az övé után nyúlok, és finoman simogatni kezdem azt. Figyelem, ahogy egyre közelebb sodródik az álmok világa felé, majd egy utolsót még simítok a kezén mielőtt elengedném. Alig hallhatóan elsuttogom ígéretem, miszerint visszajövök, itt leszek miután felébred. Óvatosan felemelkedem az ágyról, és elindulok megkeresni a gyógyítót.
- Bocsánat, de nem … nem maradhatnék esetleg? Ha itt zavarok, akkor megvárom a folyosón amíg felébred, nekem az is jó. Csak … - suttogom el a boszorkánynak kérdésemet. Eszem ágában sincs messzire menni. Ha tehetném akkor ott üldögélnék az ágya mellett a széken, de nyilván ez nem megoldható. Végül kiegyezzünk a hölggyel, hogy inkább a folyosón téblábolok, és majd jön szólni, amikor Thomas felébred. Megköszönöm, és már lépek is ki az ajtón. Egy ideig fel-alá járkálok a folyosón, csak hogy levezessem a felesleges energiáimat, fejemben valami ezeréves mugli verset pörgetek át újra és újra, hogy ne gondolkozzak. Majd megunva ezeket egyszerűen leülök az ajtóval szemben a földre, tekintetemet le sem véve róla.
Ki tudja mennyi idő után végre kinyílik és megjelenik a gyógyító. Végre!
- Minden rendben van? – szegezem neki a kérdést azonnal miközben feltápászkodok a földről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Már régen nem követem az idő múlását, fogalmam sincs, hogy mióta üldögélek itt kinn. Várok. Ha kell napokig várok itt, el sem mozdulva erről a helyről. Biztos kibírnám. De szerencsére ezt nem kell letesztelni, ugyanis nyílik az ajtó. És a frász jön rám attól, ahogy a gyógyító rám néz és beszél hozzám.
Csak pislogok egyet jelezve, hogy értem, amit mond, sőt azt is, amit nem. Nincs minden rendben, de nem fizikai értelemben. Lehorgasztom a fejemet és úgy lépek be a helyiségbe. Szerinte várnom kellene még és nem odasietni hozzá. Nem tudom, hogy mi tévő legyek így hirtelen. Lehet, hogy igaza van, de ...
- Köszönöm – felelem én is halkan továbbra is a cipőmet nézegetve. Pár percig csak álldogálok, majd lassan indulok el az eltakart ágy felé. Még mindig nem tudom, hogy odamenjek-e hozzá vagy sem. De azt mondtam neki, hogy itt leszek miután felébredt. Igaz, hogy ő ezt nem is hallhatta, de én tudom, hogy megígértem.
Aztán meghallom a hangokat, fejemet azonnal felkapom rá, és határozottabban lépdelek tovább. Szüksége van rám, mármint szerintem szüksége van most van arra, hogy valaki vele legyen. A paravánhoz érve azért megszólítom a fiút, hogy ne érje váratlanul a hirtelen felbukkanásom, sőt még pár szívdobbanásnyi időt is kivárok, hogy szükség esetén rendezettebbé tudja tenni magát. A körülményekhez képest. De nem kérek engedélyt arra, hogy belépjek, ezúttal nem. Lehet, hogy kellene. De ez már csak akkor jut az eszembe, amikor már be is surranok az elszeparált kis helyre, és az ágy mellett állok.
Csupán a hátát látom, gondolom igyekszik elrejteni a világ elől magát ismét. Kezemet végigsimítom a lapockáin, miközben leülök mögé, majd előre hajolok, valamiféle ölelésszerűségben részesítve őt. Fejemet a vállához érintem óvatosan, kezemet pedig az oldalán nyugtatom. Feszülten figyelek minden rezdülésére, egyrészt amiatt, hogy nehogy fájdalmat okozzak neki véletlenül. Hátha még érzékeny a bőre bizonyos helyeken az ütések és rugdalások miatt. Másrészt meg mert ha nem szeretné most ezt az érintést akkor az első apró mozzanatára azonnal vissza is vonulnék. Amíg ezt nem teszi, addig viszont így maradok vele. Nem fárasztom vele se őt, se magamat, hogy felesleges kliséket mondjak, miszerint minden rendben lesz, vagy megkérdezzem, hogy jól van-e. Nem kellenek most ide efelé szavak. A közelségem, a gondoskodásom, a szeretetem szerintem elég ebben a helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Nem jut eszembe, hogy nem hallja meg, amikor megszólítom. Még jó, hogy nem rémült meg, amikor hirtelen valaki elkezdi fogdosni, meg simogatni. Jézusom, én tuti, hogy frászt kaptam volna az ő helyében. A saját helyemben meg hát, na inkább hagyjuk is.
Nem fordul felém, de ez még nem gondolkoztat el. Igen, volt már ilyen, ez ismerős. Aztán rázkódni kezd újrakezdve a sírást, de mintha próbálná magába fojtani azt. Ettől már egy picit összezavarodom, hiszen fogja a kezemet, és kapaszkodik belém, mégis az az érzésem, hogy távolság költözik be közénk. Hogy talán mégis hallgatnom kellett volna a javasasszonyra és várni még egy kicsit.
- El … - kezdek halkan suttogni, de rögtön el is akadok. Nyelek egy aprót, majd újra nekifutok az egésznek. – Magadra hagyjalak inkább még egy kicsit?
Érkezik végül teljesen normális hangon a kérdésem. Ha erre van inkább szüksége, akkor megteszem, hát hogyne. Nem kell azon aggódnia, hogy ez nekem esetleg rosszul esne vagy ilyesmi. Már amúgy is  világosan látom, hogy igen, ezt kellene tennem, és igen azt kellett volna tennem eleve, várni még.  Nem tartom ugyan szégyellni valónak azt, hogy sír. Hiszen nagyon megrázó az, ami vele történt, és a feszültség előbb-utóbb kijön az emberből. Legalábbis én szoktam sírni csak azért is, mert frusztrált vagyok. Nem sajnálom hát őt, egy fél pillanatig sem sajnáltam. Jó, oké ez hülyén hangzik, mert de, hogy a fenébe ne sajnáltam volna azt, hogy megverték. Nem kellett volna, hogy az történjen. Rossz, az hogy történt. De nem tartom érte se gyengének se semmi hasonlónak, olyannak aki iránt szánalmat kellene érezni. Aggódni meg még szép, hogy aggódok érte. Fontos nekem, törődök vele, hát persze, hogy aggódok valamilyen szinten. Nem olyan kéztördelős, sopánkodós módon, hogy minden bokorban valami ártó mumust lássak, ami megtámadhatja őt. Nem ilyenről szó sincs, egy teljesen normális, alap, természetesen módon aggódok érte. Fájdalmat pedig az okoz, hogy nem gondolkoztam előre; hogy jelenleg én okozok neki kellemetlenséget, holott pusztán jót akartam. Mert magamból indultam ki.  De ő nem, egyáltalán nem. Még ha el is küld, sem.
- Nem gond, megértem, ha azt szeretnéd. Visszajövök akkor később –teszem hozzá teljesen őszintén, gyengéden. Egy apró puszit adok a vállára, hogy jobban tudjam érzékeltetni azt, amit mondtam. Tényleg nem gond, elég egy apró bólintás, és már itt se vagyok. Majd visszajövök, amikor már kiadta magából az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Finoman megrázom a fejemet, amivel nem kifejezetten az ajánlatot szeretném elutasítani. Sokkal inkább azt jelzem csak, hogy megfontolom a dolgot. Végül is, egy szintetizátor már nem olyan nehéz, mint a zongora. El tudom cipelni magammal ha úgy van, nem fogok belerokkanni, de azért nem árt tudni az ilyet, hogy mégis mire számítsak. Kezdem úgy érezni, hogy jó lesz nekem ez a megoldás, mert bár ugye nem zongora, de elég közel áll hozzá. És igazából megfelel minden kritériumnak.
Hosszan és megkönnyebülten fújom ki a levegőt a néma jelzés után, hogy nem gázoltam bele a férfi lelki világába. Én húztam volna a rövidebbet ha mégis, ez tiszta sor. És amúgy sem vagyok oda a konfliktusokért, szóval alap, hogy bocsánatot kérek.
Nincs időm úgy különösebben megszemlélni az imént felfedezett rádiót, mert már szólal is meg a csengő az ajtó felett. Összeráncolom a homlokomat és úgy fordulok vissza. Ez … gyors volt. Nagyon gyors. Mondanám azt, hogy csak kiment, meggondolta magát és visszajött, de nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Márpedig kétlem, hogy csak úgy az utcán lett volna a hangszer. Hoppanált volna?  Biztos hoppanált, másképp lehetetlen, hogy megjárta volna az oda-vissza utat. Ellentmond minden fizikai törvénynek. Hoppanált. Tekintetem lesiklik a szintetizátorhoz és mintha valamiféle mágnes vonzana, úgy követem őt a pulthoz. Hát az biztos, hogy ez nem a legolcsóbb darab, ami kapható a piacon. De komolyan, egy ilyet én sose engedhetnék meg magamnak. Az első hangnál elismerően bólintok egyet, majd teljesen kiürül a fejem. Enyhén eltátott szájjal nézem a hosszú ujjak mozgását és hallgatom a tökéletes hangzást. A hideg is kiráz tőle, ahogy minden egyes hang a helyén van, a ritmus, a szünetek, egyszerűen hibátlan az előadás. Teljesen megbabonázottan állok hát és némi fáziskéséssel fogom csak fel, hogy vége, abbahagyta a játékot. Ne már, egész éjjel tudtam volna hallgatni meg nézni!
- Ez gyönyörű volt! – nyögöm ki nagy nehezen, ahogy fokozatosan felocsudok. Ekkor veszem észre azt is, hogy tulajdonképpen közvetlenül a fura figura mellett állok, valószínűleg azért közelítettem meg ennyire, hogy jobban lássam a játékát. Nem növelem a távolságot, ugyanis jelenleg épp viaskodom saját magammal. Oké az nem jó ötlet, hogy megkérdezzem nem folytatná-e a zongorázást. Nem ezért jöttem ide, kétlem hogy szívesen tartana itt koncert estet nekem. Van annál jobb dolga is. Szóval ezt elég hamar elvetem, ám a másik … azt  a vágyat már sokkal nehezebb elfojtani.
- Esetleg … szabad? – szólalok meg tétován, enyhén remegő kézzel mutatva a hangszer felé. Reménykedően pislogok a vámpírra – akiről persze nem tudom, hogy az - , felkészülve arra, hogy elutasítja kérésemet. Hallhattam, hogy mit tud egy ilyen. Mégis szeretnék hozzáérni, játszani rajta. Tuti nemet mond. Tuti. Áh, hagyjuk inkább.
Nyelek egy aprót és lassan leengedem a kezem. Most kellene arról beszélnem, hogy jónak találom-e a zongorát vagy sem, megfelel-e vagy sem.
- Jó, meggyőzött. De ha lehet, akkor valami olyanba maradjunk, amiért nem kell eladnom az összes belső szervemet és a lelkemet sem kell az ördögnek ígérnem – szalad ki a számon, ami az eszembe jut anélkül, hogy felfognám szavaimat. De tényleg, ez iszonyat drága lehet. És ezer százalék, hogy ilyet sima egyszerű földi halandók – vagyis azok, akik nem milliomosok vagy ilyesmi – nem engedhetnek meg maguknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Szinte alig hallom azt az egy szót, ami elhagyja a száját, de a bólogatása rásegít, hogy megértsem a választ. Még magányra van szüksége. Viszonzom az enyhe szorítást, és már kelek is fel az ágyból, ahogy elengedi a kezemet. Nem megyek messzire, csupán pár lépést távolodom csak el a paravánozott ágytól némi kis privát szférát biztosítva ezzel neki. Annyit, hogy ne nagyon halljam a felőle érkező hangokat. Nagyon halkan hümmögni is kezdek, így még jobban elzárom magam mindentől. Nem azért, mert én nem szeretném hallani. Azért mert ő nem szeretné ha hallanám. És csak várok, ismételten. Közben ide-oda lépkedek, követem a padló mintáját, csak hogy lekössem magam. A gyógyító észreveszi a ténykedésem, és kérdő tekintete láttán egy apró kis mosollyal felelek csak. Minden rendben, csak … hát, minden rendben. Egy apró biccentés a részéről, és már folytatja is a munkáját. Én pedig folytatom tovább a köreimet. Nem sokat kell amúgy így mászkálgatnom, mert hamarosan mintha a nevemet hallanám. Azonnal hátrapislogok az ágy felé, majd indulok is vissza, de mondhatjuk úgy is, hogy szinte repülök.
- Tessék? – érkezik a kérdésem, ahogy bekukkolok a paraván mögé. Ó nem, még egyszer nem játszom el, hogy csak úgy berontok. Tanultam az előbbi esetből, köszönöm szépen. A kérdésem meg csupán csak annyi, hogy tényleg szólt-e vagy már képzelődöm is. Az utóbbi esetén szerencsére pont a legjobb helyen vagyok, hogy orvosoljuk ezt a problémát. Ám úgy tűnik, hogy nem vagyok pszichiátriai eset – vagyis de, de nem ilyen értelemben, mert ülő helyzetben látom Thomast, sőt felém is néz. Veszem hát a bátorságot, és közelebb megyek. Szeretetteljesen nézem a vonásait, szám is mosolyra húzódik. És csak állok az ágy mellett és figyelem őt.
- Jobb már, vagy még fáj valahol? - érkezik a kérdésem, amik főleg a fizikai állapotára vonatkoznak. Azt, hogy lelkileg hogy érzi magát inkább hoznám most szóba, lehet hogy nem tenne jót ez a téma az éppen hogy megnyugodott fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Elkapom a mozdulatot és ezzel rögtön választ is kapok egy korábban fel nem tett kérdésemre. De mivel meg tudja érinteni, így annyira vészes tényleg nem lehet már a dolog, szóval nem kezdek el aggodalmaskodni.
- Akkor jó. Gondolom azok is elmúlnak holnapra – idézem fel a korábban elhangzottat. Igen, határozottan ezt mondta, hogy kap majd valami italt estére és holnapra már kutya baja se lesz. Még egy plusz pont a varázsvilágnak. Bele se merek gondolni, hogy mennyi ideig kellett volna szenvednie, meg kórházban lennie ha muglik lennénk.
Picit meghökkenek a kérdésen, annyira hétköznapi, annyira elüt a korábbiaktól. Meg igazából azért is amit mesél. Nem hallottam még egyik esetről sem, és így elsőre a hógolyós szemen dobástól zökkenek ki teljesen. És nem azért mert Annie-t emlegeti, hanem mert … szemen dobták … egy hógolyóval? És gyengélkedőn kötött ki? Az nem semmi. De nem kérdezek inkább rá egyikre se most.
- Igen, voltam – felelem csendesen majd áthelyezem a testsúlyomat a másik lábamra és nekidőlök az ágy szélének.
– Rögtön nem sokkal azután, hogy idekerültem, belenyúltam egy növénybe, amibe nem kellett volna. Utána még napokig nem tudtam rendesen mozgatni az ujjaimat, és folyton mindent összetintapacáztam – derűsen hunyorgok rá, ahogy elmesélem azt a történetet, aminek valamelyest ő is tanúja volt. Ugyanis ha emlékeim nem csalnak akkor másnap akadtunk össze a réten és ismerkedtünk össze. Majd egy picit komorabbak lesznek a vonásaim, ahogy a másik kalandom is az eszembe jut.
- Itt csak akkor voltam, a másik balesetnél az Ispotályba vittek. Azt hitték, hogy én is a kviddics meccs alatt sérültem meg. Nyílt alkarcsonttörés, agyrázkódás. Arra már nem emlékszem, hogy a fejem is betört-e végül vagy sem.- megvonom a vállamat, hiszen ez az eset sem mostanában volt. Mintha egy másik életben történtek volna ezek velem. És már tényleg nem is emlékszem rá. Egy ideig még szó-szót követ, majd elnémulok, ahogy megérkezik a gyógyító. Szaporán bólogatok, pedig nekem aztán semmi ráhatásom nincs ezeknek a betartására. Igazából, fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt. Aztán nyelek egy nagyobbat. Ó, remek. Akkor még az is lehet, hogy ki fogják vizsgálni az esetet? Óvatosan rápislogok a barátomra, hogy lássam ő mit szól a dologhoz. A tudatomig ekkor jutnak el a hölgy további szavai: értesíteni fogják a szülőket is. Megvárom amíg magunkra hagy minket, majd ahogy ez megtörtént már teszem is fel a kérdésemet:
- Fel akarod hívni, hogy tőled tudja meg mi történt? Nem hiszem, hogy a levél túl részletes lenne és szerintem aggódni fog. A te szádból hallva talán nem annyira. Vagy, te mit gondolsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Nem tudom, hogy mégis mire nem emlékszik, hiszen szerintem a tényleges sztorit akkor nem mondtam el neki. Csak hogy csúnya gonosz növény támadt meg, és ennyi. Kétlem, hogy említettem volna neki akkor a gyengélkedőt. Aztán meg nem is került szóba ez a hely, miért is került volna? A tintapacás találkozásunkra meg biztos, hogy emlékszik. A másik esetet sem mondtam, hiszen nem tartott sokáig az ottlétem sem. Hamar összefoltoztak, és jöhettem is vissza. Tényleg csak a nyavalyás meccs miatt vittek be oda eleve.
- Hát, leestem a lépcsőn, és eléggé szerencsétlenül érkeztem. El is ájultam, képzelheted hogy megijedtem, amikor magamhoz tértem és azt se tudtam, hogy hol vagyok. De így jár az, aki könyvet olvasva mászkál a kastélyban és nem figyel – vonok vállat majd rámosolygok. Nem volt nagy dolog, de tényleg. És akkor még csak barátkozgattunk, össze-össze futottunk a folyosókon vagy órákon, szóval nyilván nem pont ilyesmi volt a beszédtéma, hogy ú képzeld, hogy összetörtem magam a minap. Mint ahogy az ő hógolyós esete sem merült fel, sem a levitás tornyos kalandja. – Tanultam az esetből, már vagy mászkálok, vagy ülök egy helyben és olvasok.
Nekem amúgy rögtön megfordult a fejemben, hogy Liam bácsinak nem kellene-e szólni, igaz akkor még nem tudtam azt sem, hogy benn kell-e maradnia éjszakára, vagy hogy egyáltalán mi történt. Azt nem gondoltam volna, hogy ebből ügy is lesz, és remélem, hogy ennél nagyobb nem lesz belőle. Jó lenne, ha nem kérdeznék ki, hogy mi is történt pontosan.
- Na, örülök, hogy tudtam segíteni valamiben – haszna is van annak, ha az ember barátnője mugli származású. Mi sem természetesebb nekem annál, hogy rácsörög a bácsikájára, mielőtt az szívinfarktust kapva iderohanna a munkából, hogy mi történt a fiával. Ám az öröme nem tart sokáig, ugyanis nem tudja, hogy mit is mondjon neki. De egyet sem kell félnie, itt vagyok én, hogy segítsek a bajban!
- Mit szólnál ahhoz mondjuk, hogy beléd kötöttek páran először csak szóban, majd meg is vertek és gyengélkedőre kerültél? De már elláttak, ne aggódjon mert jól vagy, hamarosan hazamész, és majd otthon elmeséled a többit neki? Röviden felvázolnád így, mégsem bocsátkoznál nagyon részletekbe – én valahogy így tudatnám a férfivel az ő helyében. Sőt, ha nekem kellene beszélnem vele, akkor is valami hasonlót mondanék neki. A lényeget elmondaná, és még időt is nyerne, hogy végiggondolja, hogy pontosan mit és hogy hozzon a bácsikája tudomására. Szerintem így lenne a legjobb. Mindenesetre kíváncsian nézek a barátomra, hogy ő mit szól ehhez a megoldáshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő