Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

- Te találkoznál vele igaz? Adnál neki egy esélyt arra, hogy elmondhassa, amit szeretne? – kérdezem meg Thomastól, bár szerintem tudom a választ. Mindenesetre azért jó lenne ha elmondaná a véleményét. Biztos, hogy van neki, és biztos hogy nem fogok csak az alapján ítélni, amit ő mond. Lehet, hogy homlokegyenest más véleményen leszek. Lehet, hogy nem.
Ó hát ez pompás, akkor felejtős is lehet a dolog. Vagy hát majd meglátjuk, hogy van-e esetleg onnan valami, ami kelhet nekem. Mert ugyebár szét is kéne néznem, hogy mit szeretnék esetleg majd megőrizni innen. Körbepillantok a szobán, a felhalmozott rengeteg emléken … gyerekkori mesekönyvek, ifjúsági regények, kötelező olvasmányok. Hát ezek nélkül elleszek szerintem. Poszterek, újságcikkek, plakátok…szintén felejtős. Zongora, nos hát igen. A zongora. Milyen nagyszerű befejezése közös pályafutásunknak a félig kész dal, amit lejátszottam rajta. Az utolsó dallam, ami megszólalt rajta. Oh, mindjárt sírva fakadok, remek.
- Öhm, hát … - nézek zavarodottan a barátomra. Mit jelent az, hogy ő ihletett egy dalt? Hűha, na ezt hogy mondjam el neki. Fogalmam sincs, hogyan zajlik ténylegesen egy zeneszerzés, hogy tudatosan jön-e, vagy van-e valami központi téma és a köré építik az egészet. Azt tudom, hogy én eddig hogyan csináltam. Nem ez az első eset ugyanis, hogy dallam születik bennem, de eddig csak úgy jött. Nem volt személyhez köthető az egész. – Hát, egyszer csak azt vettem észre, hogy egy dallam kezd el felcsendülni a fejemben, amikor beszélgettünk valahol. Sokszor van az, hogy különféle érzelmekhez, gondolatokhoz háttérzenét adok magamnak úgymond. A hydromágiás relaxációs gyakorlataimhoz már elég csak azt a dalt lejátszanom magamban, amit szoktam. Szóval, lett egy pár hangból álló kis valami először, aztán kezdett egyre több csatlakozni hozzá. Még nincsen kész amúgy, legalábbis úgy érzem.  
Kérdő tekintettel fejezem be a mondatot, nem tudom, hogy ebből értett-e egyáltalán valamit. Nem jut eszembe egy sokkal egyszerűbb megfogalmazás módja az egésznek, talán most nem is fog, talán majd máskor, vagy talán soha. Talán nem is kell, mert megérti ennyiből is. Talán. Ha meg mégsem, hát az sem baj. A lényeg, hogy tetszett neki, meg az is, hogy őneki köszönhető, hogy egyáltalán létezik ez a kicsi dallamocska.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Oké, erre az eshetőségre nem számítottam, hogy nem tudja, ő mit tenne, hogy ne lenne véleménye róla. Mármint, tényleg? Hát … jó. Akkor erről ennyit. Sebaj, majd alszom rá egyet, vagy kettőt. Vagy sokat. Valami majd csak lesz.
- Nem, semmi gond. Majd helyrerakom magamban, hogy mi is legyen – vonom meg a vállamat. Rendben, de tényleg. Egyelőre viszont tényleg nem akarok ezzel foglalkozni. Összehajtom újra a lapot és visszacsúsztatom a borítékba. Rápillantok újra a címzésre, fürkészve nézegetve a betűk megformálását. Elvileg az emberek írásából egész jó kis jellemrajzot lehet alkotni. Elvileg. Lehet, hogy utána kellett volna járnom ennek a tudománynak? Végül is egész érdekes, úgy eleve.
Most? Nem egészen most. Nem ebben a pillanatban. Ez egy hosszabb folyamat volt, egy a múlt egy adott pontján kezdődő a jelenre is kiható folyamat. Nagyszerű, hello angol nyelvtan. Oké, a lényeg hogy örül neki, sőt, szeretné újra hallani. Mármint, most?
- Majd el persze, meg majd le is kottázom szerintem. De öhm, így félkészen szeretnéd hallani vagy majd ha készen lesz? – mosolygok boldogan a fiúra. Nekem ez sokkal jelentősebb dolog, mint az, hogy bemutattam a szüleimnek. Írtam egy dalt neki, róla, őmiatta, jaj nem tudom hogy mondjam, de a lényeg, hogy tetszik neki, hogy értékeli.
Vonásaim rögtön kíváncsivá válnak, amikor Benito hozzám kerül, és tessék? Én is kapok? Megilletődve pislogok, és picit tétován veszem át a teljesen ismeretlen fajta csokit. Tényleg nekem is jár?
- Köszönöm szépen! – mosolygok rá boldogan majd nekiállok alaposan megszemlélni, hogy pontosan mi is ez. Tyű, na ilyet még nem ettem! Amúgy is kicsit fenntartásokkal fogadom a varázsédességeket, láttam én már csúnya eseteket, és hát nem biztos, hogy szeretnék kannaként sípolni egy fél napon át. De ez nem olyan, ez tök jó. Awh. – Kíváncsi vagyok milyen.
Már épp kérdeznék tőle valamit, de a barátom ismét talpon van, és amint meglátom a készüléket már bólintok is. Nem szólt haza még. Tessék, meg is erősíti a szavaival, hogy miről is van szó. Kedvesen rámosolygok, majd felkelek én is az ágyról. Átrakom az asztalomra a csokit is, meg a levelet is, majd még szélesebb lesz a vigyorom, ahogy ismét a nagyon koncentráló fiúra nézek.
- Jól van, csak nyugodtan, nehogy aggódjon. Üdvözlöm – mondom neki kedvesen, majd még gyorsan hozzáteszem, hogy mindjárt jövök és magára hagyom a szobában a cicával. Útba ejtem először a mosdót, majd a konyhaszekrényeket állok neki módszeresen kifosztani. A sokféle rágcsát, kekszet egy tálcára halmozom, kiveszek még pár üdítőt, mindenféle fajtát, és lassú léptekkel indulok is vissza. Persze megszokásból becsuktam ám magam mögött az ajtót, így kénytelen vagyok könyökkel szerencsétlenkedve lenyomni a kilincset és behátrálok a szobába.
- Hoztam még mindenfélét, ha felmelegedne az innivalód, csak szólj, lehűtöm. Mit szólnál ahhoz, ha gyorsan feltúrnánk mindent, aztán tévézhetünk, játszhatunk, sétálhatunk, vagy csinálhatunk bármit amihez kedved van? – állok elő valami tervszerűséggel óvatosan megfordulva, nehogy elejtsem az egész tálcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

- Rendben, akkor addig is csak így tovább – ugratom egy picit a fiút, hiszen tulajdonképpen övé a munka neheze. Ő adja a hangulatot, az érzést, amit én magamban zenére fordítok le. A kottázást meg nem ártott megtanulni. Eleve abból tanulja meg az ember az új dalokat, tehát az olvasása az hamar megy. Leírni meg … nos, az is jön magától, főleg ha kiskorától kezdve zongorázik az ember. Akkor egy hang, egy dallam és máris tudom hogy néz ki leírva.
Igazából gondoltam rá, hogy megemlítsem neki, hogy akár fel is hívhatná ám a bácsikáját, lényegesen gyorsabb és egyszerűbb lenne a dolog, de aztán rájövök, hogy lehet hogy dolgozik a férfi. Akkor meg tényleg jobb ha inkább ír neki. Mindenesetre nem zavarom a pötyögésben, és megejtem most a kis utamat. És őszintén? Meglepődök azon, hogy segít. Jó, ez így rosszul hangzik. Szóval ha ugye azt nézzük, hogy ő milyen, akkor hát persze, hogy segít. De annyira nem veszem az ilyen dolgokat magától értetődőnek, nem várom el senkitől sem, hogy ennyire figyelmes és udvarias legyen. Thomas alapból ilyen, én pedig minden egyes alkalommal nagyra értékelem ezeket az apróságokat. Még ha ezerszer teszi, akkor is.
- Átnéznénk a dolgaimat. Tudod, a költözés miatt – javítom ki magam automatikusan. Már nem megismétlem a szavakat, amikor visszakérdez, hanem másképp fogalmazom meg. Talán tudatosan teszem, talán csak arról van szó, hogy sejtem, hogy a szlengesebb szavakkal nem tud mit kezdeni a keresztje. Mindenesetre egyre jobban oda tudok figyelni ezekre a dolgokra.
Jól van, beleegyezik a tervbe, így hamarosan már bele is vetjük magunkat a munkába. A ruhás szekrény átnézése az rekordgyorsasággal lezajlik, főleg mert sikerül időben észbe kapnom, hogy na talán nem kellene ezt úgy annyira megvizitálnunk. Azt azért talán mégsem. Szóval elég pár pillantást vetnem a tartalmukra és már mehetünk is tovább. Főként a különféle iratok a problémásabbak. Fog nekem valaha kellene bármilyen bizonyítványom például? Talán, félretesszük. Iskolai évkönyvek? Kizárt, de azért átlapozzuk, a tipikus kis játékot játszva: na, megtalálod hol vagyok? A fotóalbumokat is a pici kupacba rakom, meg pár különösen kedves emléket idéző tárgyat. Kották, cd-k, ó a cd lejátszóm! Na az kell, tutira. Lerúnáztatom! A rámolás közben persze végig csacsogunk, nevetgélünk az általam felidézett sztorikon. Mire végzünk addigra Thomas már profin tudja hogy milyen kópéságokat csináltam kiskoromban, mitől féltem, mit szerettem. A rágcsák és üdítők is szépen fogynak, utóbbiak mindig kellemesen hidegek, hála nekem. A nem túl nagy halmot egy dobozba rendezem, ráírom filccel az utasítást, hogy ezt ne dobják ki, és már végeztünk is. Jöhet a szórakozás. A filmezés mellett döntünk, ehhez pedig behúzom a sötétítőfüggönyt, különben semmit nem látunk a tv képernyőből. Egy vígjátékra esik a választásunk, és amíg az ágyon kényelmesen heverve nézzük elfogyasztjuk a varázs csokimat is. Elképesztően finom, lágy íze van maga a csokinak, a töltelék meg hát tényleg lutri. Imádom! Ilyet még kell szerezni!
- Nincs kedved elmenni sétálni? Vehetnénk fagyit is... – vetem fel az újabb ötletemet. Odakint már kezd elviselhetővé válni az idő, így nem lesz annyira megterhelő a gyaloglás. Az elképzelésem elfogadásra kerül, így hamarosan már ki is lépünk a kapun. A szüleimnek hagytam egy cetlit, hogy majd jövünk. Természetesen azzal nem számoltam, hogy a nagyjából mindenhol most ér véget a munka és érnek haza az emberek. És a falunak ezen a részén mindenki ismer mindenkit. Érdekes egy séta lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Még egy fél mondat erejéig visszatérve a felpakoltságomra: természetesen nem szándékoztam ennyi mindent a tálcára halmozni. De így sikerült, mert kell egy kis ez, meg egy kis az, áá, abból is jöhet. Na, így lett belőle szép nagy adag. De elfogy úgy is.
Amilyen kis feszélyezve éreztem magam, amikor először belépett a szobámba most annyira felszabadultan adok a kezébe minden szerintem érdekes dolgot. Egyáltalán nem bánnám azt se, bejelentené, hogy megnézi a következő fiókot, bár tény, hogy így hatékonyabb, hogy együtt csináljuk. Végül is úgyis nekem kell döntenem. Mindenesetre egy picit aggódva figyelem a meleggel bírkózó barátomat. Nem tudom lehűteni őt, vagyis de, tudnám … csak, hát na. Vagy nyakon öntöm egy rakás vízzel vagy jeget idézek elő. A baj csak az, hogy kicsit veszélyesnek találom ezeket. Megfázhat, és komolyabb baja is eshet. Na, majd kitalálok valamit. A függöny behúzás kezdetnek jó lesz.
Odakint viszont kellemes idő vár minket, és persze, hogy mindenkibe belebotlunk. De komolyan, mindenkibe. Alig teszünk pár lépést, már elő is bukkan Mariska néni a szomszédból. Kedves aranyos idős nénike, csak éppen a falu pletykahálózatát ő működteti. Elég egy pillantást vetnem rá és már azonnal meg is szólít. Örül neki, hogy végre lát, reméli, hogy jól érzem magam abban a messzi iskolában. Aztán tekintete átsiklik Thomasra, alaposan végignéz rajta, de úgy, hogy abba én pirulok bele. Majd tettetett riadalommal az arcán ismét rám pillant az idős hölgy, hogy ugye nem koedukált az az iskola. Szemforgatva és még egy lépést automatikusan a barátom felé lépve adom meg a választ, amit úgyis tud: de az. Koedukált. Mariska néni kisvártatva elköszön, fejcsóválva dünnyögi az orra alá, hogy bezzeg az ő idejében. Az ég felé emelem a tekintetem és jelzem Thomasnak, hogy haladjunk tovább, lehetőleg egy icipicit gyorsabban, mielőtt az egész utca kicsődül. Tesz róla az idős hölgy, hogy futótűzként terjedjen el a hír: itthon van a Juhászék lánya és egy fiúval andalog az utcán. Kicsi ez a falu, túlságosan is.
Nekem nem tűnik fel, hogy Thomas annyira feltűnő lenne. Mondjuk igaz, hogy én már hozzászoktam a kisugárzásához, ahhoz, ahogy rácsodálkozik mindenre. Én ennyit észlelek. Az, hogy látszódna rajta, hogy egyáltalán nem ehhez a világhoz tartozik, mármint a mugli részéhez ugyebár, hát nekem nem jön le. De azt látom, hogy mennyire érdeklődve néznek ránk, így a kettőnk közti távolságot tényleg nagyon minimálisra vesszük. Nem fenyeget ugyan veszély engem, sem pedig őt, mégis a közelébe húzódok. Kicsit talán óvóan, kicsit talán bátorítóan, de főképp azért mert összetartozunk. Ez elég jól le is jön az embereknek, így már kevésbé bámulnak meg minket. Hiszen a legérdekesebbet már tudják.
Az apró kis váll összekoccanások, vagy kéz összeérések egyszerre mókásak és zavarba ejtőek. Vissza-visszamosolygok, magam is bocsánatkérően pislogva a fiúra. De nem megyek odébb, még véletlenül sem. Ahogy közeledünk a fagyizó felé arra figyelek fel, hogy tisztes távolból, de követ minket pár kisgyerek. Hangosan nevetgélnek, kiáltoznak és próbálják eldönteni, hogy melyikük olyan bátor, hogy megszólítson minket.
- Van pár árnyékunk, ne lepődj meg – súgom oda Thomasnak vigyorogva. Ismerem ezeket a kölyköket, ha tippelnem kellene akkor azt mondanám, hogy a kis vöröshajú lány lesz a legbátrabb. Azt ugyan nem tudom, hogy mit szeretnének megtudni, de úgy is ki fog derülni a dolog. Mindeközben mi megérkezünk a cukrászdához, beállunk a sorba, majd hosszasan eltöprengünk azon, hogy mit is válasszunk. Tényleg rengeteg féle íz van! Még olyan szokatlanul fura nevűek is mint a hupikék törpikék. Azt hiszem azt inkább passzolom.
- Kérnénk szépen két fagyikelyhet. Az egyikbe mondjuk sárgadinnye, áfonyás fehércsoki, meeg sztracsi; a másikba pedig … - fordulok kérdőn a barátomhoz, arra várva, hogy ő is leadja a rendelését. A pult mögött álló lány – volt osztálytársnőm nővére - , még megkérdezi, hogy szeretnénk-e öntetet, meg ostyát is bele, majd közli hogy foglaljunk csak helyet nyugodtan, majd kihozza. Összeszalad a szemöldököm egy pillanatra, nem ez a megszokott itt. De legyen úgy. Egy árnyékos, viszonylag csendesebb zugban lévő asztalt nézünk ki magunknak, noha a kíváncsi pillantásokat így sem tudjuk elkerülni. Szerencsére legalább a fagyira nem kell sokáig várnunk, hamar kihozzák nekünk.
- Hm, ez isteni finom! Kérsz? – ajánlom fel rögvest a kóstoló lehetőségét, amint megízleltem mindhárom gombócomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |cukrászdában |o


 oo

Hát a néni nem igazán azt próbálja meg megtudni, hogy mi lapul azokban a farmerzsebekben, szerintem fel se tűnne neki ha bármi árulkodó, nem mugli dolgot cipelnénk magunkkal. De hagyjuk is, örülök, hogy elment. És biztos, hogy legalább fél órán át fogja ecsetelgetni a konklúziót a barátnőinek. Hogy tudtam én itt élni, hihetetlen.
Emlékszem mennyire furcsa volt a kastélyban, hogy amerre mentem mindenhol festmények figyeltek, meg is szólítottak, sőt volt olyan is, aki több képen keresztül loholt utánam. Megszoktam már azt, szóval most már észre sem veszem. Viszont ami most a falunkban zajlik, hát az ezerszer rosszabb, mint ami az első pár napban ért a suliban. Kezd komolyan bosszantani a dolog, de csak mosolygok kedvesen. Legszívesebben pedig rákiabálnék pár emberre, hogy nem illik bámulni a másikat, inkább a saját dolgukkal törődjenek. De csak mosolygok, és az ujjaimmal dobolok az asztalon.
A fagyik tényleg nagyon finomak, Thomas is jól választott meg kell hagyni. Komótosan eszegetjük hiszen nem sietünk sehova. Tekintetem lustán vándorol ide-oda, nem időzve el semmin sem úgy igazából. Amikor épp a fiúra pillantok, akkor persze rögtön mosoly szalad szét az arcomon, de egyébként inkább a gondolataimba mélyedek. Csupán lassan szüremlik át ezen a furcsaság, ami Thomas viselkedésében látható.
- Minden rendben van? – kérdezem meg aggódva, hiszen az imént rezzent össze. Azt ugyan tudom, hogy elég sok élmény éri őt még most is, és nehéz ezt feldolgozni és befogadni, de addig nem jutok el, hogy a hangok is az újdonság erejével hatnak rá. Vagyis az nem, hogy ennyire. Félretolom a kelyhemet, pedig mindegyik gombócból még van egy kevéske benne, de képtelen vagyok megenni. Nagyon kitett magáért a pultos lány, kihozza nekünk ide az asztalhoz, amikor elég nagy a tömeg, és még fejedelmi méretű fagyikat is mér ki. Megérdemli a borravalót az egyszer biztos.
- A legjobb cukrászda a városban, ezért is van ekkora tömeg. Mindenki ide jár – válaszolom mosolyogva, miközben kényelmesen hátradőlök én is. Egyelőre még nem jelzem a lánynak, hogy végeztünk ám, hátha elfogy még a fagyim, meg olyan jól esik itt üldögélni a hűvösben, és Thomast figyelni. Mert éppen azt teszem.
- Nagyon furcsa, hogy ennyire megnéznek téged ... meg minket - csóválom meg a fejemet. Őszintén szólva egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti séta |o


 oo

Rendben, akkor tehát nincs semmi baj, biztos csupán a szokatlan környezet váltja ki ezt belőle. Meg is nyugszom rögtön. Ó hát, az lehet hogy nincs miért aggódni, de ez nem éppen úgy működik, hogy csak akkor aggódunk, amikor tényleges ok is van rá. Vagy legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy nálam nem így megy a dolog.
Igazán aranyos, hogy nem is gondol arra, hogy ez most csak és kizárólag nekünk szól. Hogy az egész falu teljesen fel van bolydulva az eseményektől. Az ugyan tény, hogy mindenki tud a másikról mindent – vagy legalábbis ezt hiszik - , és tényleg ismerem a lakosság körülbelül háromnegyedét, de azért ennyire nem bámuljuk ám meg a másikat. Annak mindenesetre örülök, hogy ő nem tartja annyira szokatlannak, nem zavarja ez a helyzet.
- Nem, nincsen baj, csak tényleg furcsa. Nem így szoktak viselkedni. Bár is igaz, hogy engem aztán még soha nem láttak együtt senkivel se. Semmilyen értelemben – felelem teljesen őszintén. Érthető is igazából, kíváncsiak. Kíváncsiak, hogy kinek köszönhető ez a sok változás, hogy ki az a srác aki mellett igazán boldognak érzem magam. Hamarosan úgy is hazamegyünk, és akkor nem lesz mit nézegetniük rajtunk. Nagy nehezen erőt veszek magamon, és elpusztítom a maradék fagyimat, majd a pultos lány felé pillantok. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, és már jön is az asztalunkhoz. A számlát persze automatikusan a fiú felé nyújtja, csábosan pislogva rá. Összeráncolom a szemöldökömet azonnal, de kedvesen tudatom vele, hogy eltévesztette ám a házszámot, ugyanis én fizetek. Láthatóan megütközik a dolgon, és kissé kelletlenül nyújtja nekem át a blokkot. Amíg én a pénztárcámban matatok a szemérmetlenje ismételten Thomas felé pislog és valamiféle búgó hangon érdeklődik afelől, hogy ízlett-e neki a fagyi, meg hogy elégedett-e a kiszolgálással. Ó és persze, hogy kifejezi a reményét is arra vonatkozóan, hogy hamarosan újra vendégül láthatja. Hangosan fújom ki a levegőt, majd a kezébe nyomom az összeget. Bár megfordul a fejemben, hogy nem adok neki borravalót, ez után az alakítása után még mit nem, de végül csak adok pár plusz érmét. A pultos lány még rebegteti a szemét egy kicsit, majd elvonul. Fejcsóválva figyelem, amíg el nem tűnik, majd újra a barátom felé fordulok, rámosolygok és már sétálunk is tovább.
Úgy határozok, hogy a kastély parkjába is teszünk egy kört. Nagyon hangulatos a tó körüli rész például, a kis híddal, meg a kis pavilonnal. A gyerekek kezdenek lemaradozni, hamarosan nekik haza kellene érniük, ám a vöröske még nem adja fel a követést. Picit lassítunk a tempón, ő pedig ettől felbátorodva utánunk kiállt. Megállunk, hiszen már mióta foglalkoztat minket, hogy mégis mit szeretne ennyire. Gyorsan beér minket, majd egyenesen a barátomhoz fordulva megkérdezi a szokásos gyermeki őszintességgel, hogy Thomas valamilyen messzi földről jött királyfi-e. Azonnal széles vigyorra húzódik a szám, hiszen végülis tényleg van valami az egész kisugárzásában ami miatt erre asszociálhat. Meg persze vissza is idézi bennem a kérdése az első találkozásomat a barátommal. Mosolyogva várom a fiú válaszát, majd a kislány hamarosan el is szelel, mi pedig folytathatjuk az utunkat. A vízparton járunk éppen, amikor a nap kezd elkezd lefelé ereszkedni, gyönyörű színűvé varázsolva ezáltal az eget. Ráérősen bandukolunk tovább, figyelve a fények játékát. Mire elhagyjuk a parkot már el is tűnik a láthatáron. Folytatjuk hát utunkat hazafelé, miközben sötétség borul a tájra. Bársonyos sötétség, nem olyan, mint egy nagyvárosban. A csillagok is sokkal jobban látszanak, én pedig örömmel pillantok rájuk fel. Mivel felfelé pislogok, így a kezem folyton a fiúéhoz ér, de most nem pillantok folyton rá emiatt. Kellemes érzés. A hazafele séta sokkal eseménytelenebbül telik, részben a sötétség miatt is, részben pedig már szerintem mindenki megtudott mindent. Gyorsabban is érünk haza, mint vártam volna, mire észbekapok már a kapunk előtt álldogálunk, és a kulcsomat keresgélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti sétából hazaérve|o


 oo

Elég sok olyan vele kapcsolatban átélt élményem van, amit fel tudnék címkézni ezzel az először szavacskával. Jól is érzi, ugyanis tényleg kivételes. Viszont nem ismertek engem magányosnak az itteniek, és én sem éreztem magam annak. Egyszerűen úgy volt, hogy mindig egyedül voltam, ez volt a megszokott, a természetes. Most meg már nem ez az.
Nos én részemről kevésbé örülök annak, aminek a barátom; bár ez nem meglepő, mivel én látom ám, hogy miről van itt szó pontosan. De nem csinálok ügyet a dologból, tulajdonképpen nincs is miből. És egyébként is, éppen elég volt egyszer túlreagálni valamit. Bőven sok. Utána is néz a lánynak, amikor elmegy? Ö, nem. Teljesen megszokott, ártatlan arcvonások. Fogalma sincs róla, hogy mi történt itt az előbb, talán csak kedvesnek találja. Igen. Oké, haladjunk tovább inkább.
Meglep az, ahogy a kislánnyal bánik. A jókedvű válasza az nem, azonban hogy úgy tesz, mint aki egy titkot osztana meg vele, és végül is meghagyja a kislánynak az álomvilágát ha ő is úgy szeretné, hát…nem is találok rá szavakat. Ahogy elfut a lány látom rajta, hogy továbbra is annak fogja tartani Thomast, királyfinak. Egy röpke pillanatra hozzáérek a fiú kezéhez, megsimogatva azt, majd utána húzom is el a kezemet és folytatjuk az utunkat.
A házba beérve az ajtóm felé emelem a karomat, némán mutatva, hogy arrafelé orientálódunk ám. Itthon vannak már ugyan a szüleim ismét, de a közös időtöltést mára már letudtuk. Nem szokás mifelénk se a közös kajálás, se együtt tévézés, vagy lekuporodás a kanapéra, hogy átbeszéljük kinek milyen napja volt. Eléldegéltünk egymás mellett.
- A vacsora az már nem lesz közös, úgyhogy amennyiben valami tartalmasabb ételre vágysz szólj nyugodtan. Általában valamiféle szendvicset, vagy valami könnyed egyszerű dolgot szoktunk vacsizni. Az ebéd a nagy étkezés nálunk. Persze ehetjük azt ettől még, ami ebédre volt, vagy bármit – mondom el neki a továbbiakat az estére vonatkozóan. Kevésbé sikerül összeszedetten elmondanom, ennek pedig az az oka, hogy este van. Este van, és van még valami, amiről nem beszéltünk.
- A matracért viszont kimehetnénk most, hogy ne később kelljen vele vacakolni, amikor ők már alszanak - vetem fel a dolgot, bár ez korántsem az, amit mondani szerettem volna. Köze van hozzá, és ez valóban lényeges is, csak éppen nem ez járt a fejemben az imént. Arra majd rátérek picit később. Most tényleg gyorsan elintézzük ezt, a fránya matrac behurcolása kétemberes feladatnak bizonyul, vagy legalábbis lényegesen egyszerűbb úgy megoldani. Egyelőre betolom az ágy alá a fekvőalkalmatosságot, hogy ne legyen útban, majd gyorsan visszaszaladok még plusz takaróért, párnáért, ágyneműhuzatért amíg a fiút lefoglalja a felébredő cica. Természetesen apám elkap odakint, dörmögése valamennyire behallatszik a szobámba is, de talán nem kivehetőek a szavai. Anyám is sápítozok pár sort, hogy tényleg teljesen biztosak vagyunk-e benne, hogy egy szobában szeretnénk-e aludni. Biztos nem lesz belőle semmi baj, hiszen ... ugye az én múltam meg minden. Az ő szavai már sokkal jobban hallhatóak, ahogy a válaszom is, amelyben biztosítom, hogy nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt alszunk, nem lesz gond, de tényleg. Hamar megnyugszik ettől, és kedélyesen szép estét kíván nekünk. Persze ezt csak így nekem mondja jó hangosan, mert még véletlenül sem menne el a szobámig ... sebaj. Kisvártatva otthagyom őket és sietek is vissza a saját birodalmamba. Bezárom magam után az ajtót egy hatalmas mosollyal az arcomon. Kész, szülők letudva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 

Úgy van, nem közös a vacsi. Alap esetben semmilyen étkezés sem az mifelénk. Már így is alaposan kitettek magukért a szüleim, és még normálisan is viselkedtek! Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra úgy igazából. Bólintok egyet tudomásul véve, hogy akkor hideget eszünk. Utánanéztem ám pár dolognak az angol szokásokat illetően, javarészt ugyan tudtam is őket, de azért nem árt felfrissíteni az emlékezetemet, ha már egyszer angol barátom van és vendégül látom. Egy dologról feledkeztem meg teljesen, és ez most jut eszembe: a tea. Teljesen kiment a fejemből, hogy megkérdezzem kér-e esetleg teát. Gondolom már késő van hozzá.
Ó hogy az a… hát persze, hogy már megint elfelejtettem, hogy van ám egyszerűbb módja is annak a cipelésnek: a varázslat. Jellemző, de tényleg. Annak mondjuk örülök, hogy apuék nem voltak tanúi a dolognak. Nem ijedtek volna meg, de túlságosan is tetszett volna nekik a dolog. Ezen nem lepődtem volna meg. Azon viszont igen, hogy anyám odajött hozzám aggódva. Teljesen olyan érzésem is lett, hogy na így viselkedik egy igazi szülő. Aggódik azért, hogy vajon tényleg biztonságban fogom-e érezni magam a szobámban, ha egy légtérben alszom a barátommal. De teljesen megnyugtatta a válaszom, én meg boldogan térek vissza a vackomba.
- Nem szükséges, nem szoktunk – nyugtatom meg a barátomat. Amúgy meg nem szoktak vendégeink lenni, a rokonok nem számítanak vendégeknek. De ők sem köszöngetnek el. Rendben van így mindenki, nem kell aggódnia. De végül úgy alakul, hogy mégis el tud köszönni, szóval úgy meg pláne oké minden. Anyám sugárzó mosollyal viszonozza a gesztust, amin megint meglepődök. Még fürdés közben is ezen jár az agyam, hogy mennyire más most nálunk minden, hogy a fiú is itt van. Jó értelemben más. Hinnye, ha ezt tudom …
Amíg a barátom a fürdőbe van, addig én nekiveselkedek az ágynemű behúzásának, persze segítséggel. De valljuk be őszintén: a sárkányleopárd inkább hátráltat semmint segítene. Hamarosan léptek zajára leszek figyelmes, automatikusan kapom is fel a fejemet egy mosollyal az arcomon, mialatt Benitoból éppen csak a mancsai látszanak ki a párnahuzatból. Már csak ezzel kell valahogy megbirkóznom, és kész is leszek az egész hadművelettel.
De megakadok a mozdulatban, amibe belekezdtem és teljesen ledermedve nézem a fiút. Oké, nem kéne néznem, el kéne fordulnom, mondom nem nézni, elfordulni. Szemeim lassan elkerekednek, a szám is eltátom és úgy nézek tovább egyenesen magam elé, oda, ahol az imént még a állt. A barátom, a szobámban, egy szál törölközőben. Thomas, a szobámban, egy törölközővel. Egy törölközőben. A szobámban. Thomas. Egek. Hölgyem és uraim, a ma esti játékunkban az áldozat Lau ép elméje. A megfejtés pedig: Thomas, a lány szobájában, egy törölközővel. A legjobb Cluedo játszma, amibe valaha részem volt. És őszintén? Szerintem ez a kép beleégett a retinámba. Te jó ég! Ha már égésről beszélünk, miért van itt ilyen meleg? De komolyan, szauna van a szobában!
Mint egy lassított felvételen úgy mozdulok meg, és kászálódok le az ágyamról. A félig mosolygós félig döbbent arckifejezés az le se akar kerülni az arcomról ahogy az ablakhoz vánszorgok, hogy teljesen kitárjam azt. Mi a fene van ezzel is már? Miért nem lehet kinyitni? Párszor megrángatom, hátha csak beszorult, majd inkább egyszerűen csak nekitámasztom a homlokomat a hideg üvegnek. Az eszembe sem jut, hogy megnézzem hátha a másik irányba kellene tekernem azt az átkozott kilincset. Ahhoz már gondolkodni kéne, az pedig … hát most valahogy nem megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 oo

Ó nem baj, ugyan dehogy baj! Már hogy lenne baj ha Thomas egy szál törölközőben van a szobámban? Egyáltalán nem baj az. Szinte ugyanolyan, mint fürdőgatyában??? Ó nem, á-á, a legkevésbé sem. Mármint a ruházati részét nézve, hogy van rajta valami és az takarja az ugyanolyan. De, ó nem-nem. Közel sem ugyanolyan. Hát nem véletlenül vagyok én ilyen remek állapotban, hogy az ablakot sem bírom kinyitni. Igaz, már nem is próbálkozom vele úgy őszintén. Feladtam, elromlott, nem működik, kész. De legalább az ablaküveg hideg, vagyis csak volt, mert körülbelül két másodperc alatt felmelegítettem. Eszembe jut-e hogy ja amúgy varázsló vagyok ám, sőt mi több elemi mágus és tudnék magamon segíteni? Nem, pedig nagyon jó lenne! Édes Istenem de jó lenne!
Nem veszem észre, hogy mikor lép be ismét a szobámba, nem hallok én semmit sem. Látni sem látok semmit, pedig akár a tükörképét is láthatnám az ablakból. Egyedül a légzésemre próbálok figyelni, arra hogy valahogy visszakormányozzam magam az épelméjűség felé. Nagyon nehezen megy, és nagyon lassan. De lépésről lépésre terelgetem magam a helyes út felé. Aztán megdermedek, benn rekesztve ezzel a levegőt a tüdőmben. Egy pillanat sem telik el és máris feloldódok, az érintés ismerős melegsége, puhasága eljut a tudatomig. Váratlanul ért így hogy nem hallottam közeledni. Ennyi az egész. Elmosolyodok azon, ahogy az ajkai a hajamat érik. Nem számítok többre, nem számítok másra. Pedig itt nem állnak meg az események sőt!
Amint a kezét a hasamra csúsztatja ösztönösen behúzom egy picit egy hangos sóhajtással kísérve. A szívem össze-vissza kezd el kalimpálni attól, hogy ez mennyire új. Ezt szoknom kell. Felemelem a fejemet, azzal a céllal, hogy az üvegen át lássam őt de nem sikerül elkapnom a tekintetét mielőtt beborítja a vállamat csókokkal. Jóleső borzongás fut végig rajtam, és egy pillanatra bevillan a gondolat, hogy kitöröm ezt a nyavalyás üveget, mert túlságosan is meleg van itt benn. Szerintem legalábbis.
Aztán kiürül teljesen az agyam és már csak az ösztönök maradnak meg. Lehunyom a szememet, úgy figyelek arra, hogy lélegezzek és arra ahogy a szája a bőrömnek simul, ami kellemesen meleg érzés, majd amikor elemeli az ajkát hogy egy másik kis területet is felfedezzen akkor pedig hirtelen túl hidegnek érzem a levegőt. Kezdek teljesen megzavarodni ettől a kettősségtől, így nekidőlök a mögöttem álló fiúnak.
- Thomas – nyögöm ki a nevét egy sóhajba ágyazva, többre most igazán nem futja tőlem. Nem tudnám megmondani, hogy miért dőlök neki vagy hogy miért szólítom meg. Azért hogy ne férhessen úgy hozzám? Vagy azért hogy még közelebb érezzem magamhoz? Azért hogy abbahagyja? Vagy pont azért hogy folytassa? Jézusom, fogalmam sincs. Mindenesetre lassan felemelem a jobb kezemet, és a fiú kezére teszem azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 oo

Bármi is az oka a mozdulatomnak egy biztos, nagyon jól esik. Eszembe jut a balatoni erkélyjelenet, már akkor is neki szerettem volna dőlni, de végül nem tettem. Akkor még nem mertem, most már igen. Egy apró rándulással fogadom a pocisimit, miközben már készülök fel arra, hogy hamarosan elhúzódunk egymástól. Mert ez is egy új, óvatos kis határátlépdelés a részünkről, és Thomas figyel annyira, hogy tényleg csak apránként haladjunk előrefele. Hogy ne legyen egyszerre túl sok. Legalábbis szerintem figyel rá, hiszen még egyszer sem fordult az elő, hogy nekem kellett elhúzódnom, megálljt parancsolni.
Szemem egy picit kerekedik ki csak, amikor éppen az ellenkezője történik annak, amire számítok. Nem elhúzódik, hanem szorosabban ölel. Ezek szerint akkor nem figyelmeztetésnek vagy ilyesminek értelmezte a dolgokat, hanem inkább bátorításnak. Hamar átváltanak a vonásaim az enyhe meglepődöttségből valamiféle derűs, nyugodt, mérhetetlenül boldog kifejezésbe. A szabad kezemet is megmozdítom, ráhelyezem az övére és a karjai között teljesen ellazulok. Megilletődötten nézem a tükörképünket, a boldog vonásokat, a csukott szemű fiút, a lányt, ahogy elengedi a fiú egyik kezét és óvatosan annak az arcához emeli, hogy megsimogathassa. Ahogy a lány finoman beletúr a fiú hajába, majd leengedve a kezét még ujjai végigszaladnak a füle előtt. Annyira meseszerű ez az egész. Annyira idilli. Annyira … olyan mintha most lenne minden a helyén ezen a világon. Most hogy ilyen szorosan ölel, ennyire nekem simulva. Rémisztőnek kéne lennie? Hát nem az. Pont ellenkezőleg, úgy érzem, hogy most vagyok a helyemen, most van minden rendben. Így, itt, vele, a karjaiban. Sóhajtok egy nagyot, ahogy visszateszem a kezem az övére, szemeimet lehunyom, fejemet pedig finomam megmozdítom, mintha egy hozzádörgölőző macska lennék. Nem kell látnom ahhoz, hogy pontosan tudjam, hogy az ablaküvegen lassan jégkristályok jelennek meg, keretbe foglalva … hát minket. Boldog vagyok, persze, hogy valami történik körülöttem.
Azonnal kinyitom szemeimet, amikor érzem, hogy lazul a szorítás, és kezd távolodni tőlem. Automatikusan mozdulok utána, de megtorpanok végül. Igaza van. A fene egye meg, igaza van. Igyekszem jó képet hát ahhoz, hogy hirtelen jéghideg levegő zúdul rám, de a kis apró puszi segít a leginkább, hogy el is tudjak rendesen mosolyodni. Lassan fordulok csak meg, hogy ne az üvegen át lássam, amit csinál. Az italokkal babrál.
- Nem, köszönöm. Én az … - köszörülöm meg a torkomat, mert valami határozottan nem stimmel a hangommal. Jó, lehet, hogy mégis jó ötlet lenne inni valamit. De még mindig ott tartok, hogy ablak. – Ki akartam nyitni az ablakot, de nem tudtam. De már nem fontos.
Nyögöm ki nagy nehezen, tekintetemet le sem véve a barátomról. Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel most az ablak, totál hidegen hagy. Ott is hagyom inkább, a fiú mellé sétálok és nekitámaszkodom az asztalomnak. Csak figyelem őt, tekintetem ide-oda járkál a vonásain, a kusza haján. Megszemlélem a pólóját is, és bármilyen furán is hangzik, de ekkor tudatosul bennem az, hogy immáron fel van öltözve rendesen. Halvány pír jelenik meg az arcomon, ahogy felidézem magamban az előbbi jelenetet, és gyorsan az ágy felé pislogok, Benitot keresve. Majd hogy eltereljem a gondolataimat kimondom az első biztonságosabbnak tűnő dolgot, ami az eszembe jut.
- Elférünk az ágyamon amúgy, nem muszáj a matracon aludnod, hacsak nem szeretnél – túl sok minden jár most a fejemben, egyszerűen túl sok. Megnedvesítem a kiszáradt ajkaimat, majd újra ránézek a barátomra. Esélytelen bármiféle elterelés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


 oo

Figyelmesen nézem őt, miután szóba hoztam az ágy dolgot, arcom nem árul el semmiféle érzelmet. Csupán valamiféle türelmes várakozás olvasható le róla. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. A felszín alatt zajló dolgokat inkább megtartom magamnak. Minden egyes rezdülését észreveszem és kiértékelem. És nagyon nem értem a dolgot. Aludtunk már együtt, többször is. Nagyobb ágyon, ez igaz, de akkor is közel voltunk egymáshoz, nem húzódtunk ki a túlszélére soha. Az enyém kisebb, mint azok ez tény. De nem annyira, hogy szorosan egymáshoz kelljen simulnunk ha nem akarunk leesni. Vagy hogy félig a másikon kelljen feküdni. Fel se mertem volna ajánlani, ha olyan lenne a fekhelyem kezdjük innen. Mégis meglepődik, és mintha zavarba is jönne. És átgondolja.
És ez az a pillanat, amikor legszívesebben visszaszívnám az egészet, és azt mondanám neki, hogy jó akkor hagyjuk, és aludjunk külön. A gond viszont az, hogy én ezt nem akarom. De lehet, hogy miatta jó lenne, hogy ne rágódjon feleslegesen, hogy ne hozzam nehéz helyzetbe. Várok még egy picit, és inkább iszom valamit, aztán majd ha még mindig vacillál akkor majd szépen visszatáncolok az egésztől. Egy gyors mozdulattal ellököm magam az asztaltól és megfordulok, hogy töltsek magamnak valamit. Akármit, tök mindegy mi az csak igyak valamit. A poharamba jégkanálka is kerül, az forog lassan körbe-körbe, kevergetve a házi limonádét, hűtve azt. Visszafordulok, az italomat lassan kortyolgatom, a pohár pereme fölül nézve tovább a barátomat.
- Oké, akkor megetetem a macskát és letessékelem az ágyról, hogy meg tudjam csinálni – bólintok egyet, amikor végre elhatározásra jut. Sikerül nem rögtön visszakérdeznem, hogy biztos-e benne, egészen biztos benne. Felesleges lenne, meg egyébként is, ha bármi van akkor körülbelül egy pálcaintés és már elő is kerül a matrac. Még lazán meggondolhatja magát. Örülök, hogy így döntött, de valahogy az izgatottság az most úgy elmarad. Őszintén szólva még nem hiszem el, hogy tényleg így is lesz. Inkább felkészülök arra, hogy nem.
Benito etetése teljesen eseménytelen, a táskámból szimplán kiveszem a tálkáját és beleöntöm a fagyasztott legyét. Farka hegyét rezegtetve vonul le az ágyról, így én el tudom rendesen rendezni az ágyneműt. Hamarosan kártyázni kezdünk, megmutatok a fiúnak pár egyszerűbbet, amit még gyerekként tanultam, már amelyikre emlékszem. Sőt megpróbálok elmagyarázni egy bonyolultabbat is, de hamar rájövök, hogy a szabályok felére nem emlékszem. Ezen persze jót nevetünk, majd abba is hagyjuk inkább az egészet. Fogmosás közbe ér utol a gondolat, hogy most vajon akkor mi is lesz. A választ hamar megtudom, amint visszaérünk a szobámba.
- Igazából amelyiket szeretnéd. Én a belsőt javaslom, ha nem szeretnél leesni véletlenül, de tényleg mindegy nekem – felelem neki mialatt a függönyöket húzom be. Ismeretlen ágy ugyebár … ha ő alszik kívül akkor benne van a pakliban, hogy esetleg forgolódás közben érzékeli hogy valami – egészen pontosan valaki – van mellette, odébb helyezkedik és lepottyan. Míg én ismerem a saját ágyamat, még álmomban sem fogok leesni, még ha tőle elfele is mocorgok. Lelökni meg már csak nem fog. De döntsön ő, hogy neki melyik a szimpatikusabb. Visszasétálok a villanykapcsolóhoz, megvárva, hogy végül is hogy dönt. Nekem aztán tényleg mindegy. Vak sötétben is be tudok mászni a helyemre, ha arról van szó. Bár azért némi fény fog derengeni lámpaoltás után is. Itt, az ajtó mellett álldogálva jutok el végül odáig, hogy oké, akkor nem táncol vissza, és tényleg együtt alszunk. Végre engedélyezem magamnak, hogy úgy igazán örüljek, és meg is jelenik rögtön az enyhe izgatottság. Mosolyogva figyelem amíg el nem helyezkedik aztán lekapcsolom a lámpát, pár másodpercet várok, hogy hozzászokjon a szemem a megváltozott fényviszonyokhoz, majd lassan az ágyamhoz sétálok és bevackolódom a helyemre.