Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o

Jó, de mi van akkor ha éppen ma akar mocorogni álmában? Vagy ha nem akar de fog? És igen, honnan tudjam mégis hogy mit csinál alvás közbe, ha egyszer alszom? Nincs rejtett kamerám, sőt nem rejtett se. Csak ezért meg nem fogok virrasztani. Na, mindegy is.
Az persze nem jut eszembe, hogy ha övé a belső fele, akkor meg simán be tudom én őt szorítani. Ugyanis én mocorgok álmomban. Hoppá. Ó, mindegy, majd lesz valahogy. A lényeg, hogy ő nem esik le. A ki-be mászkálást meg tuti simán megoldanám amúgy, de így tényleg jobb, hogy nem kell.
A mosolyom még szélesebbé válik azt figyelve milyen módon jut el az ő felére. Tök üres az ágy, simán leülhetne a szélére és szépen begördülhetne, de nem, ő kiskutyaként végigmászik rajta. Így kell feszültséget oldani kérem szépen. Minden gond nélkül el is jutok a helyemig, helyezkedem el éppen kényelmesen a takarómon, amikor a fura hangok áradata a kezdetét veszi. Nem tudom ugyan, hogy mi ennyire vicces, de az biztos hogy a nevetése magával ragadó. Vigyorogni kezdek én is, fel-felkuncogva, majd én is nevetésbe váltok át, amikor elkezd mozogni az ágy is. Már maga ez a tény is iszonyat mulatságos, az meg pláne hogy még néha neki is koppan egy picit a falnak, és ez már iszonyat röhejes. Nagy nehezen az oldalamra fordulok, ám ez nem bizonyul a legjobb ötletnek, mert elég egy pillantást vetnem a nevető arcára – már amennyire ki tudom venni a sötétben – máris újra felkuncogok.
- Ahogy leesel az ágyról? – kérdezek vissza felprüszkölve. Hát, az inkább fájdalmas, mint vicces lenne, de sebaj. A fáradtságnak, meg az eseményeknek tudom be a dolgot. Én viszonylag gyorsan lenyugszom a nevetés után, hiszen ugye nem képzelegtem semmit se, csupán magával ragadott az ő jó kedve. Végül felém fordul ő is, és amikor hozzám ér újra elvigyorodom.
- Segítek – jelentem ki egyszerűen, hiszen látom, hogy melege van, majd ahol a keze hozzám ér ott vékony jeget képzek. Nem olvad el és nem fagy oda az ember, csupán kellemesen hideg. A másik kezemet valahogy kiszabadítom és a csuklójára fogok rá, picit hűtve rajta. Bezony, tök jól rájöttem, hogyan lehetne ezt megoldani. Azt nem ajánlom fel, hogy például a nyakát is végigtaperolom hasonlóan, azért nem lenne jó ha fázni kezdene. Nem sokáig tartom fenn ezt az állapotot, az erek hamar lehűlnek, szóval pár pillanat tényleg elég. Aztán vissza is húzom a kezemet mosolyogva.
- Örülök, hogy itt vagy – jelentem ki egyszerűen majd közelebb viszem az arcom az övéhez egy pillanatra, hogy összeérintsem a nózijainkat. Bátor vagyok, hajaj, mint egy nyuszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

No hát én azokat a felsőbb évesektől jövő információt valahogy messzire elkerültem ugyanis tőlük nem tudok semmit se. Pusztán józan paraszti ésszel következtettem ki, hogy csak nehezedni fog a dolog. Eleve ott lesz az a vizsga, aztán mehetünk tovább mestertanoncnak, meg el kell dönteni, hogy mit is szeretnénk kezdeni magunkkal, arrafelé szakosodni. Uh, belefájdult a fejem. A helyzet ugyanis az, hogy halvány lila fogalmam sincs arról, hogy milyen irányba kellene majd elhelyezkednem. Van nekem ennél nagyobb bajom is mostanság.
Ó, hát pedig nyugodtan odajöhetett volna hozzám, akár társaságba voltam, akár nem. Senki sem harapta volna le a fejét, de tényleg. Igaz, hogy én se mennék oda hozzá fordított esetben. Nem azért mert ne lenne merszem, sokkal inkább azért, mert nem szeretném megzavarni őket. Gondolom ő is így érti. Bagoly mondja verébnek…
- Elégetni egyszerűbb lenne őket, akkor nem kellene ásni – vetem fel huncutul vigyorogva, majd gyorsan megrázom a fejemet, jelezve hogy szimplán poénkodok. Nem ártanék egy könyvnek se, akár utálom azt, ami le van benne írva, akár nem. De nyilván csak elméleti síkon mozgunk éppen, úgy meg belefér, nem? Ugye ez pusztán elméleti dolog?
- Fú, hát … ha nem veszel fel extrákat, mint a legilimencia, vagy animágia, vagy hasonlók akkor nem annyira gáz. Az alap órák egész túlélhetők, mondjuk olyan 4-6os valahogy -mint a villamos- Ezekkel az extrákkal együtt már olyan 40es, ha épp eljutsz a vizsga szintre. Na az brutál. De csak egyszer kell túllenned rajta – felelem töprengve. Elég nehéz beskálázni egy egész évet, főleg úgy, hogy minden egyes évben újrakezdi az ember. Az első az volt vagy huszas, de aztán jött a második és azt már nem az elsőhöz viszonyítottam. Na ebből elég nehéz pontos képet kapnia szegény fiúnak, hogy milyen nehéz is. Na meg persze ez eléggé szubjektív ám. Meg nekem a tárgyak voltak a legkönnyebb és legegyszerűbb dolgok az egész évben. Szinte kikapcsolódás volt néha beülni órára és a tananyagra figyelni.
- Vannak jó dolgok benne, például imádok járőrőzni. Borzasztóan rettegtem tőle egyébként, de fantasztikusan jó az üres, csöndes kastélyban téblábolni. Büntit? Öö, talán kettőt. Mázlim van és nem botlottam olyan rendbontókba. Inkább példát mutatok – automatikusan visszamosolygok Elire, és eszembe is jut az egyik kirótt büntetőmunka.
- Képzeld szegény Béla kénytelen volt lepucolni a lelátók padjairól a rágót … körömreszelővel. Nem hőbörgött érte? A te házadba tartozik, tudod, az a kviddicses - avatom be végül a fiút a vicces büntimunka kiosztásba. És ennyire jó a névmemóriám. Fogalmam sincs, hogy milyen Béla. De a lényeg az, hogy nagyon rosszkor kezdett ki két prefektus lánnyal. Nagyon- nagyon rosszkor.
- Még soha nem rajzoltam embert, de öhm, kísérleti jelleggel nekiveselkedtem – osztom meg vele ezt az apró infót, hogy ő az első, aki megörökítésre kerül általam ily módon. Lepillantok a rajzra, amit visszafordítok magam felé és még egy picit átsatírozom az arcrészt. Oda nem vetődött ennyire erős árnyék.
– Nem feltétlenül baj, ha mozogsz egyébként. Attól függ, hogy épp mit rajzolok le. Ha mondjuk a fejedet, akkor hadonászhatsz ahogy akarsz, nem zavar meg. Majd neked adom, akár kész lesz, akár nem.
Nem szóltam egyébként, se nem tapsoltam, nem csináltam semmit. Csak leültem rajzolni egy árva mukk nélkül. Az, hogy belemozdult egyáltalán nem baj, tényleg csak úgy pusztán szórakozásból álltam neki, nem pedig azért, hogy na márpedig őt most lerajzolom. Ez esetben nyilván rászóltam volna, hogy ne ficeregjen. De eleve, ekkor előre engedélyt is kértem volna.
Figyelmesen hallgatom, hogy miket tervez, szemöldököm egy résznél felszökik ugyan, de hamar megértem miről is beszél. Fürdeni, hát ez így elsőre hirtelen nem strandolásként, vagy hasonlóként hangzott, nem is értettem hirtelen. Aztán persze elmosolyodom, főleg azon, hogy úgy kezd el helyezkedni, mint amikor egy kisgyerek készül a mesehallgatásra.
- A mugliságot meg kockulást meg vásárlást azt meghagyom neked. Főleg a vásárlást. Hát, családdal én aztán nem megyek sehova se, az biztos. De Dankával, Edithel meg Thomasszal lemegyünk pár napra a Balcsira, ilyen előnyaralásként, aztán gondolom elnézek a táborba is, ami lesz idén. Mindig el szoktam ugyebár. Meg, haza is látogatunk majd. Sajnos muszáj lesz – biggyesztem le a számat egy kicsit. Elijah is tudja, hogy nem rajongok a szünetnek ezen részéért, sose tettem. Most amúgy egy kicsit izgatott vagyok a dologtól, ami talán valamennyire át is jön. Azt viszont nem veszem észre, hogy automatikusan többesszámot használtam. – A fennmaradó időbe nem tudom, gondolom ugyanazt, mint suli időben hétvégente. Mászkálok össze-vissza, pihenek, olvasok. Nemtom. Nagyon kíváncsi vagyok viszont, hogy milyen lesz a magyar tengernél. Te voltál már ott?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o

Érdekes, hogy még soha nem jutott eszembe magamon így segíteni, amikor nagyon melegem volt. Elemi mágiával sose próbálkoztam még, pedig, hát valljuk be őszintén eléggé adná magát. Ma viszont, figyelve, hogy milyen nehezen tűri a barátom ezt a klímát, viszonylag hamar jött az ötlet. Miután már tényleg minden szokásosat végigjártam, a sötétítéstől a ventillátoron át, a fagyiig. Hideg zuhanyt azért mégsem zúdítok a nyakába, az tudna még hatásos lenni. Tetszik neki, amit csinálok, nekem pedig az tetszik, ahogy ő ezt kifejezi.
- Nincs mit. Lehet, hogy elég lenne egy lepedő, vagy egy vékony pokróc a takaród helyett – teszem még hozzá elgondolkodva a dolgon. Igen, lehetséges, hogy a takaró az tényleg túlzás. Főleg, hogy ilyen közel fogunk aludni, melegítve egymást. Az amúgy is forró éjszakában. Ehgen, sok lesz az a takaró. De most nem állok neki pattogni a dolgon, inkább próbálom megvalósítani, amit szeretnék. Az orr összedörgölésen felnevetek, ez nagyon aranyos dolog.
A helyzet az, hogy a kijelentésem teljesen meggondolatlanul jött, nem is tudnám megmondani, hogy pontosan mit értek az ’itt’ alatt. Itt az otthonomban? A szobámban? Az ágyamban? Mindegyik igaz, sőt még tudnám sorolni. Sóhajtok egyet boldogan a vonásait figyelve. Szinte sajnálom, hogy előbb utóbb el fog nyomni minket az álom. Egész éjszaka el tudnék így lenni.
Majd megáll körülöttem minden, hogy aztán egy hirtelen 180as fordulattal szédült iramban kezdjen el pörögni megint, miután kimondja az ominózus sz-betűs szót. Ami már vagy egy tucatszor „elhangzott” köztünk, csak nem így. Közel álltam már hozzá párszor én is, hogy ki is mondjam ténylegesen, de valami mindig visszatartott. Hányszor elmondtam már pedig neki, csak épp ezt a szót hagytam ki? Ő is rengetegszer elmondta már, szavak nélkül. Nem érzem azonban úgy, hogy ettől valami új szintre lépett volna a kapcsolatunk, vagy hasonló, de jézusom, hihetetlenül jól esik, hogy kimondta. Annyira jól esik, hogy kénytelen is vagyok a fejemben lepörgetni a szokásos nyugtató dallamomat, mielőtt özönvíz áraszt el minket.
Amikor megcirógatja az arcomat, akkor mozdítom én is a kezemet, végigsimítok az arcán, majd tétovázás nélkül közelítem a fejemet az övéhez, majd az ajkaimat az övéhez érintem. Túlságosan is tele vagyok érzelmekkel ahhoz, hogy meg tudjak szólalni, amúgy is az ’én is téged’ olyan hülyén hangzik, és úgy meg nem fogok felelni neki, mintha automatikusan visszamondanám. Úgyhogy inkább más módon válaszolok neki, és megteszem azt, amit az előbb is szerettem volna, meg az asztalnál is, csak nem mertem. Megcsókolom, finoman végigcirógatva a száját, majd hátrébb húzom a fejemet, szemeim telis tele érzelmekkel. Pár pillanatig csak nézem őt, majd egy puszit adok a szája sarkába. Szeretlek. Majd a másik sarkába is. Szeretlek. Majd megint hátrébb húzom picit a fejemet, hogy mélyen a szemébe nézhessek.
- Szeretlek - csak egy suttogásra futja tőlem, mielőtt egy újabb puszit adnék neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |éjjel a szobámban |o

Azt hiszem, most veszítettem el a kapcsolatot saját magammal. A tudatosság teljesen eltűnt, és csak a mostra figyelek. Minden negatív dolog háttérbe szorul, mint például a félénkség, az enyhe kis aggodalom, hogy nem lesz-e gond abból, amiket teszek, teszünk és csupán kiélvezem a pillanatot amíg tart. Kezdeményeztem, de nem riadtam vissza a ténytől egyáltalán. Igazából még tetszett is a dolog, ám most az ő köre következik. Részemről ugyan teljesen rendben lett volna az is, ha nem viszonozza az iménti kedveskedésemet, de nem ellenkezem egy fél pillanatig sem a pusziáradat miatt. Hülye lennék ellenkezni.
A mocorgása miatti szünetet viszont kihasználom, egyrészt a takarót ficergem ki magam alól, másrészt pedig gyorsan végigsimítok az arcán. Az, hogy kevésbé ügyesen oldja meg a helyváltoztatást, nos, igazából fel se tűnik úgy őszintén. Eléggé máshol jár az eszem ahhoz, hogy ilyesmit észrevegyek most. Folytatnám még a simogatást, de a barátom úgy tűnik koránt sem végzett velem. Kezem lassan lehanyatlik, ahogy megadom magam neki, bármit is tervez – vagy éppen nem tervez – nem szeretném, ha útba lenne neki.
Az eddigi hangokba jóleső szusszanások, sóhajtások is vegyülnek a részemről, amint a nyakamat veszi birtokba. Teljesen átadom magam ennek az érzésnek, észre sem véve azt, hogy mozdul a kezem és a hajába markolok. Fejemet kissé megfeszítem, hogy kényelmesen hozzám tudjon férni … és … abbahagyja. Kinyitom a szememet, megzavarodott pillantást vetve rá. Hosszan fújom ki a tüdőmben rekedt levegőt és amíg újra normális üteművé nem válik az oxigén felvételem ritmusa, addig csak nézem őt. Majd hirtelen egy mosoly suhan át az arcomon, és a még mindig a hajában lévő kezem más utakra téved. Lustán táncoltatom végig az ujjaimat a nyakára, kitérőt téve a füléhez, majd végigkövetem a szemöldöke ívét, az orrát, az arcélét, végül pedig kis tétovázás után a száján is végigsimítom az ujjaimat. Felfedező körutam alatt végig fogva tartom a tekintetét, majd pusztán a kíváncsiságtól vezérelve elhúzom a kezemet, hogy a mellkasára, egészen pontosan a szíve fölé tegyem a tenyeremet. Megbabonázva figyelek a ritmusára, amiről nem mondanám, hogy kifejezetten lassú lenne. Ahogy az enyém se az. Közelebb húzódok hozzá továbbra is a már-már feketének tűnő szemeibe nézve, a lábam az övének ütközik és valahol mélyen a háttérbe szorított tudatomban felsejlik a tény, hogy egyáltalán nem feszélyez a gondolat, hogy így valamelyest fölém magasodik, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülök. De ez az én választásom, én helyezkedtem úgy, mert hozzá szeretnék bújni. Minden a legnagyobb rendben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o

A baj? Az, hogy abbahagyta. Az, hogy nem akartam, hogy abbahagyja. Az, hogy ennek az érzésnek meg kellett volna rémítenie. Ha nem vette volna át az irányítást felettem valami más. De nem annyira nagy baj, hiszen így megvan a fokozatosság, visszább nyerhetem az önkontrollom, az önuralmam, amíg felfedezem a szeretett arcot. Egy pillanatra bevillan, hogy az ujjaim után ugyanezt az utat akár puszikkal is végigjárhatnám, de a kíváncsiságom erősebb ennél. Ő is azt érzi vajon, amit én? A szívverése üteméből kiindulva igen. Elfojtok magamban egy mosolyt, és hozzábújok.
Ez az újfajta közelség mintha valamiféle kapcsolóként működne, Thomas tekintete megváltozik, én pedig nem fogom fel azonnal, hogy mi az, amit látok benne. Csak a vágy számít, hogy közel érezzem őt magamhoz. Elakad a lélegzetem, amikor a csupasz bőrömhöz ér, egy apró kis vészcsengőt beindítva ezzel. Csak óvatosan, csak lassan. Eddig nincs gond, ért már így hozzám, de mégsem így. Nem ilyen környezetben, és főleg nem ilyen pillantással. Nyelek egyet, pont mielőtt megcsókolna. Kiszabadítom a kezemet, ami közénk ékelődik, ügyetlen mozdulattal a nyakához emelem azt. Lehet, hogy eltolnom kellene, ám ez a csók teljesen megőrjít. Enyhén szétnyílnak az ajkaim, egy sóhaj pedig kapva kap az alkalmon és kiszökik a kis résen. Thomas keze tovább halad …  újabb vészcsengő, hangosabb, mint az előző. Jézusom. Megrándulok az új érzéstől, a mozdulattól pedig a hátamon kötök ki. Immáron mindkét kezem a nyaka köré fonódik, és már-már zihálva viszonzom az egyre hevesebb, egyre mélyülő csókot. Minden egyes porcikám ujjongva, remegve követeli a folytatást. És ekkor térek vissza a tudatosság útjára. Hogy mi?
Elszakítom a kezem a nyakától, hogy a topom alatt lévő kezére tegyem azt. Éppen csak egy icipicit szorítok rá, megálljt kérve tőle. A szenvedélyes csókot közben fokozatosan visszaterelem a biztonságosabb útra. Nem szándékozom hirtelen abbahagyni, és a kezét sem akarom elkapatni vele onnan. Kicsit elhúzom a fejemet, hogy meg is tudjak szólalni. Tekintetemben hasonló tűz lángol, mint amit az előbb láttam az övében.
- Várj. Egy picit. Ez … ezt … csak … itt … várj – kérem tőle küszködve a szavakkal, azzal hogy beszélni tudjak egyáltalán. Továbbra is tartom a kezét, hisz képtelen vagyok elmondani egyelőre, hogy nem csinált semmi olyat, amitől bepánikoltam volna. Nem, ő nem. Én ijesztettem meg magam, azzal hogy szinte alatta fekszem, azzal, hogy mit szerettem volna. Jó ég, még mindig szeretném. De az gyors lenne, túl gyors lenne. Csak, maradjunk így, ne siessünk jobban előre, bármennyire is szeretnénk mindketten. Finom csókot adok a szájára, remélve, hogy nem húzódik el, hogy nem veszi úgy, hogy valami rosszat csinált. Csupán egy kis időt kérek, amíg össze nem szedem magam egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |éjjel a szobámban |o

Elsőre egész jól reagál, ami jó, nagyon jó. Persze mit sem sejtek abból, hogy mi is zajlik le benne éppen. Azt se tudom, hogy bennem mi zajlik le, ha már itt tartunk. Csak annyit tudok, hogy sürgősen normalizálnom kell valahogy a lélegzetvételemet. Szóval erre koncentrálok, amíg nyugtatom magamat.
Nem akarta? Mit nem akart? Mi az, hogy nem akart semmit? Marhaság, hát már hogy a viharba ne akarta volna azt, ami történt? Ha nem akarta volna, akkor most is nem feküdnénk itt így. És azt sem hiszem, hogy ő kevésbé élvezte volna, mint én. Mi az, hogy nem hiszem? Hát tudom, érzem, éreztem, tudom.
Kérdőn húzom fel a szemöldökömet, hogy most tulajdonképpen miről is beszélünk, mert úgy nézem nem igazán ugyanarról. Ez van, ha képtelen vagyok értelmesen beszélni. Picit késve esik le a tény, hogy egy szemernyit sem mozdul odébb. Csupán a keze kerül póló fölé, de ezt leszámítva semmi sem változott. Ez eléggé biztató, ez jó.
- Félreértesz – rázom meg a fejemet, egyrészt jelezve hogy nem úgy gondoltam, ahogy ő hiszi, hogy gondoltam, másrészt meg hogy helyrerázzam azokat a rakoncátlankodó gondolatokat, amik még véletlenül sem akarnak értelmes egésszé összeállni. – Én, szóval, magamtól ijedtem meg. Attól, amit kiváltottál belőlem. Azért kértem, hogy várj, hogy megszokjam ezeket az új érzéseket. És hogy ne legyen az, hogy bepánikolok magam miatt.
Megint megrázom a fejemet, mert ez így még mindig nem túl érthető. Hogy a fenébe mondjam el, úgy hogy teljesen tiszta legyen? A nyilvánvaló módot leszámítva? Sehogy mi? Jellemző.
- Nem hiszem azt, hogy a … szóval, hogy túlzásba estél volna és hogy nagyon továbbmentél volna. De ha feljebb ment volna a kezed egy picit akkor, szóval … öö. Csak, arról van szó, hogy én viszont hirtelen úgy éreztem, hogy akartam volna. És ez, hát, eléggé öhm, új meg szokatlan meg minden. És nem lett volna jó ötlet, nem szerettem volna ha bepánikolok, ha azt érzed, hogy gond, amit csinálsz, hogy bántassz vele vagy ilyenek. – sikerül végül szerintem egész jól elmondanom a helyzetet, némi pirulás mellett természetesen. A mivel-t még mindig nem magyaráztam meg, mi? Vagy igen?
A pólómon heverő kezemet felemelem újra, és megsimogatom vele a hátát. Az előbbiekhez képest már sokkal összeszedettebb vagyok, bár a szívverésem még messze van a normális ritmusától. Fejemet finoman megemelem, nyújtózkodva picit felé, míg az ujjbegyeimmel lustán mintákat rajzolgatok a hátára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |éjjel a szobámban |o

Ez a pillanat is pályázhat a dobogóra ’az életem nem éppen legjobb döntései’ versenyben. Az hagyján, hogy én mennyire zavarba jövök, de ő is. Meglepő? Egyáltalán nem, az lett volna a csoda, ha nem így történik. Vagy meg se kellett volna szólalnom, vagy egyáltalán nem így és főleg nem ennyit kellett volna mondanom. Ez így egy kicsit sokkoló volt mindkettőnknek. Viszont legalább őszinte, teljesen őszinte. A kérdés már csak az, hogy ő ezt hogy rendezi el magában. Attól nem félek, hogy bármiféle úriembertelen módon reagálná le, inkább attól, hogy nem tudom … megriad? Az viszont nagyon nagyon jó, hogy nem érzi úgy, hogy ő tett valami olyat, amit nem kellett volna. Hiszen még mindig itt van, simogat. Olyan ez, mint amikor egy hirtelen padlófék után alapjáraton pörög tovább a motor. A kellemes duruzsolás megvan, mialatt a száguldás okozta adrenalin szép lassan eltávozik a szervezetből. El fog tartani egy darabig mire kimegy az összes.
Persze fogalmam sincs, hogy mi megy végre a felszín alatt benne, ahogy ő sem tudhatja azt, hogy ismét keletkezett egy nagy repedés az én védőfalamon. Már egész jól be lehet kukucskálni. Van még munka vele, hogy teljesen le legyen rombolva, de szépen lassan alakul az. Vagy gyorsan, már képtelen lennék megmondani, megjósolni.
Más ez a simogatás, mint a korábbiak, sokkal kifejezőbb. Eddig is kedvesen simogattam, de főként úgy, ahogy éppen akkor szüksége volt. Bátorítóan, megnyugtatóan ilyesmi, de most minden egyes mozdulatból áradnak felé a pozitív érzelmek. Szeretet, gyengédség, gondoskodás ez mind kivehető. El is mosolyodom, amikor kényelmesen elfekszik mellettem, nem kell sok ész ahhoz, hogy tudjam mi fog történni hamarosan. Az ujjaim alatt érzem az egyre jobban ellazuló izmokat és tudom, hogy nemsokára álomba is cirógatom őt. Szívemet melegség önti el, szemeimet pedig vékony könnyréteg lepi el. Bámulatosan jó érzés. Benito pedig megmozdul a lábamnál, bozontos farkával végigsimítva a vádlimon. Jaj, igen, figyelnem kellene, tényleg. Óvatosan ficeregni kezdek én is, jobban a barátom felé fordulva, már-már szinte az oldalamon fekszem.
- Aludj csak – súgom halkan a fülébe és egy alig érezhető puszit lehellek a szájára jó éjt puszi gyanánt. Visszahúzom a fejemet utána, szám egy gyengéd mosolyra húzódik és úgy figyelem őt tovább a hátát simogatva. Csak nézem, ahogy alszik …
Túl korán érkezik a reggel, és túl fényesen. De mégis örömmel fogadom, hiszen újra rám pislognak a meleg barnák. És bármennyire is nem akaródzik, mégis egyre inkább közelít a pillanat, amikor ki kell kászálódnunk az ágyból, el kell hagynunk a meghitt kis szobámat, hogy újra belevegyüljünk a külvilágba. Vegyes érzelmekkel búcsúzom a szülői háztól. Igen, búcsúzom, és ez nehezebb, mint hittem volna. A barátom támogató jelenléte azonban átsegít a nehezén, így a visszafele utunkon már megint a szokásos, vidám formámat tudom hozni és végig nevetgéljük a buszozással és vonatozással töltött hosszú perceket, órákat. Irány haza!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Azon kevés emberek táborát gyarapítom, akik várják a sulikezdést. Nem, nem amiatt mert úgy égnék a vágytól, hogy órákra járhassak, tanulhassak, házit írassak meg ilyesmi. Nem. Azért, hogy újra azok között lehessek, akiket szeretek. Na jó, azért az új tárgyaim is érdekelnek. Eddig azonban csak a már jól ismert órákon ültem, próbálva visszarázódni a megszokott kerékvágásba.
Mára szerencsére végeztem, nincsen több órám, és úgy döntök, hogy szerzek valami harapnivalót, meg talán némi olvasmányt is, aztán kimegyek a szabadba. De mindezek előtt, társaságot. A nagyterem felé veszem hát az irányt, hiszen ilyenkor elég sokan vannak ott, valakit majd elcsábítok egy kis piknikre a rétre. Éppen lépek be az ajtón, amikor hirtelen elém toppan egy kék lány. Mármint nem a bőre színe a kék, hanem a háza, na mindegy. Annyira váratlanul ér, hogy hirtelen a neve sem ugrik be. Azt tudom, hogy ismerem látásból, de ennél többet felidézni jelenleg esélyem sincs. Thomas? Hogyhogy hogy van?
- Rendbejön? Hogyhogy rendbe jön? – kérdezek vissza azonnal, hangosabban, mint terveztem. Ha valaki azt említi, hogy rendbe jön, akkor valami történt, valami baj van. Várom a folytatást, hogy mégis mit tud a lány, de szerintem egy csiga is gyorsabban jut el egyik helyről a másikra, mint ahogy ő beszél. Igen? Te csak láttad … mit láttál?
Idegesen toporgok, amíg sikerül kinyögnie, hogy rellonosok, park, gyengélkedő. Köszönöm, végre, valami infó.
- Ahha – közlöm a lánnyal, belevágva a szavaiba és már fordulok is sarkon, hogy a gyengélkedő felé szaladjak. Tudom, tilos futni a folyosókon. Hajrá, büntessenek meg érte, nem érdekel. Jeges borzongás árad szét az ereimben, és nem sokon múlik, hogy fellökjek egy szerencsétlen kis elsőst. Az utolsó pillanatban sikerül kikerülnöm, elnyökögve egy bocsit, és már ott se vagyok.
Hirtelen fékezek le a gyengélkedő előtt, azonnal be is kopogok az ajtón, hangosan, határozottan. Amíg várom, hogy kijöjjön a gyógyító, vagy kiszóljon, hogy bemehetek, addig előre görnyedek és a térdemre támaszkodva próbálok levegőhöz jutni. Türelmetlenül várom a boszit, komolyan ő is csiga volt előző életében, majd amint nyitja az ajtót meg se várom, hogy megszólaljon, már hadarom is, hogy miért vagyok itt, hogy kit keresek.
- Gyere be nyugodtan, odakísérlek - mondja kedvesen mosolyogva, én pedig lenyelem magamban a választ, hogy még jó, hogy. Engedelmesen követem inkább, amíg oda nem érünk a barátom ágyához.
- Szia - köszönök rá halkan továbbra is zihálva. Most jönne az, hogy megkérdezem, hogy van, meg mi történt. Csak legyen elég levegő a tüdőmben és meg is kérdezem, meg én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Ó hát én most azt se venném észre, ha egy egész kviddics-csapat tolongana itt, úgy őszintén szólva. Tekintetemet le sem veszem az elfüggönyözött ágyról, ami felé haladunk. Azt, hogy mi minden suhan át az agyamon, hogy egyáltalán mi történhetett, meg milyen állapotban fogok rátalálni a fiúra, hát inkább hagyjuk. Tényleg, próbálok nem túlzottan elképzelni semmit sem.
Viszonzom a mosolyt, bár az enyém nem az igazi. Aggódok is, meg a futás se esett túl jól. Beszél, mosolyog, ül, ez jó jel. Akkor nem annyira nagyon súlyos a dolog. Alaposan végigmérem őt, bár igyekszem nem túl feltűnően, csupán konstatálom a tényállást, elraktározva az infókat. Így elsőre azt mondanám, hogy vagy összeverekedett valami bandával, vagy lebukdácsolt a suli legmagasabb részéről idáig. Utóbbi inkább rám vallana, amilyen ügyetlen vagyok, de ki azért nem zárom a dolgot. Vagy a fene se tudja, egy varázs-suliban annyi minden történhet az emberrel. Csak miért pont vele? Na, majd szépen kiderítem mi hogy volt, most egyelőre azonban az a legfontosabb, hogy nincs életveszélyben.
Hangosan fújom ki a levegőt és már mozdulok is: odasétálok hozzá és lassan leguggolok elé, hogy ne kelljen felfelé emelnie a fejét, ha rám szeretne nézni. Az ágyra nem merek leülni, nehogy a megmozduló matrac kellemetlenséget okozzon neki. Agyrázkódása nincs? Azt megnézték? Miért nem mond nekem senki semmit?
- Egy levitás lány mondta, hogy a parkból kísért be pár rellonos – halkan beszélek hozzá, és a szokásomtól eltérően nem hadarva. Nem támadom le rögtön azzal, hogy mondja el mi a fene történt. Először próbálom felmérni azt, hogy mennyire van tudatánál, mennyire fogja fel azt, amit mondok neki. Óvatosan fogom meg a kezét, picit meg is simítom.
- Elláttak már, vagy mondtak már valamit? – teszek fel végül mégis egy kérdést, fejemmel a függöny túloldala felé biccentve, amerre a javasasszony eltűnt. Ez a fontosabb, nem? Hogy kapott-e már valami kezelést, tudják-e hogy meddig kell itt maradnia vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

- Jó nekem így is – hárítom el még a gondolatát is annak, hogy távolabb menjek tőle. Még ha csak annyi ideig is, hogy azt a nyamvadt széket előkerítsem. Nem kell, tényleg nem. Átsuhan a tekintetemen a felismerés, hogy bizony a fejével is gondok vannak, alaposan beüthette. Tessék, még egy ok arra, hogy egy tapodtat se mozduljak el innen.
Tehát nem ők tehetnek róla, hogy ilyen állapotban van a barátom, ez megnyugtató. Igaz, hogy még mindig a sötétségbe tapogatózok. Viszont úgy tűnik, hogy nem áll szándékában megosztani velem azt, hogy mi is történt. Sóhajtok egy nagyot, amit akár megkönnyebbültnek is lehet értelmezni a rellonosok figyelmessége miatt. De inkább a beletörődésemet akarja szimbolizálni. Legyen hát, nem faggatom erről.
- Értem, és azt nem mondta, hogy az mire kell – közlöm arrafelé nézve amerre ő elpillant. Milyen állapotban lehetett, ha ez a kinézete már valamelyest rendbe van rakva? Rámeredek az említett ingre, bár nem a vérfoltokat látom rajta. És nem is az jár a fejemben, hogy le fog vetkőzni. Bármennyire is fura, de nem. Arra gondolok, hogy ezek szerint több sérülése is van valószínűleg ha jobban meg akarják vizitálni. A beszédmódját a nyugtatónak tudom be, és ekkor tudatosul csak bennem ez a dolog. – Miért kellett nyugtató főzetet innod?
Gyorsan bólogatok a kérdését hallva, el is engedem az egyik kezét, hogy a pohárhoz nyúljak. Ám ahogy köhögni kezd, azonnal fordulok is vissza felé, az eddig gondosan palástolt aggodalom teljes erőből rám zúdul, arcvonásom és tekintetem tökéletesen tükrözik ezt. Csak azért fohászkodok, hogy ne legyen véres az ökle a köhögéstől, amit a szája elé tart. Az nagyon rossz lenne. Visszaszorítok én is, amennyire csak merek, majd egy gyors mozdulattal lekapom a vizespoharat a szekrényről és a szájához nyújtom azt. Még életemben nem ragadtam meg semmit se ilyen gyorsan, mint most ezt.
- Igyál egy picit – kérem teljesen feleslegesen, hiszen a köhögés előtt is azt akart. Mindegy, nehéz összeszedetten gondolkozni. Mondtam már, hogy aggódok?