Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Arcom elnyúlik, ahogy a nevetést szívom vissza magamba, mert ugyan értem értem, hogy mókás elképzelni a galleonlenyomatos Ricsit, mégse kéne kinevetni, hát fájdalmasnak hangzik. - Szegény - pukkadozok magamban, de nem is bírom sokáig, a folytatás végképp eltör. Hiába mondja, hogy ne nevessek, ha egyszer már nevet ő is, nem tudom magamban tartani, jó látvány lehetünk, egyik fakutyább mint a másik. - De biztos nagyon jó ing volt, aranynyállal kézzel-szájjal sodort szövettel meg minden. - Keresem a magyarázatot az árra, bár valószínűleg nem trafáltam bele a közepébe. Nem baj, nem is tudom hogyan kkészül egy ing, ahhoz kell a szövőszék nem? Akkor biztos ezzel az inggel dolgozott Hófehé- Hamupi- Csipkerózsika (!) amikor elájult, azért az ár.
- De mi van ha nem is kínál tálcán semmit, csak én szeretném úgy látni, mintha kínálna, és amikor kinyújtom érte a kezem, kiderül, hogy csak képzeltem, és ott maradok, hogy... - és kitárom a kezem, mutatva, hogy hogyan végződik a mondat - semmivel. A nagybetűs, jól ismert, utált, szeretett, megvetett, tagadott, mégis nagyon is létező semmivel. Nincs vége a mondatnak, és nekem se maradna semmi, csak a kínos feszengés, a zavar és önmagam ostorozása. Miért vagyok ilyen depresszív? Mióta? Ez nem én vagyok... Mosolyt erőltetek az arcomra, de csupán egy pillanatra marad meg utána engedem is el - nem megy. Kit akarok átverni?
Nem tehetek róla, hogy automatikusan is tagadok. Elvégre ez volt eddig normális, ez, hogy nem mondok senkinek semmit, nincs is miről mit mondani, hogy minden ami történt, kettőnk titka csupán. Erre tessék, továbbfűzi a viccet, és belemorognék a mondandójába, hogy ugyan hogyan érti ezt, amikoris összezavar, és a korábbiak ellenére is egy hangyányit megremegek, valamint a ritmus amit csak én hallok, mert belőlem dobog, megugrik. - Mármint azért nem lesz több, mert csak... - be sem tudom fejezni a mondatot. Eddig úgy értelmeztem, és ő is úgy beszélt, mintha az, ami köztük lenne csupán valamiféle plusz lenne, de nem... nem olyan örökké szóló kapcsola- hát ő is azt mondta, barátság extrákkal. Ezt akarják folytatni? De akkor miért mondja el mindezeket? Vagy csak arra utal, hogy nem lesz több ilyen? Ennek több értelme lenne, de a feszengést nem tudom elűzni tagjaimból. Nem vagyok ijedt, nem ül az arcomra semmiféle drasztikus érzelem, mert bennem sem fogalmazódik még meg, inkább vagyok összezavarodva enyhén, mint kétségbeesve. De inkább rákérdezek, minthogy ne tegyem, és később kattogjak azon, hogy akár úgy is érthette-e. Szeretném hallani, nem is hosszú kifejtést, csak egy egyszerű "nem"-et, hogy tudjam, én komplikáltam túl.
- Az csak egy kényszerötlet volt - motyogom a felvetésre, de valóban, az arcomat ért kommentárt szó nélkül hagyom - nem sok értelme lenne tagadni. Sóhajtok, mélyen, mintha egy egész ugrálóvárnyi légballont szeretnék tovareptetni egy lélegzetvétellel. Elhúzom a szám, elnyílik, megszólalnék, de inkább visszazárom még egyszer átgondolni az egészet. És ezt most így is értem. Az egészet. Ez ugyanis már csak akkor teljes, ha elmondok mindent, ha elmondom miért ülök most itt, és miért nem merek tenni semmit.
- Februárban - kezdek bele bizonytalanul, küzdve az érzéssel, hogy nem lenne szabad erről beszélnem. De szereti Henriket, nem ártana neki nem? Kiszórta a bűbájokat, elmesélt valami olyat ami egész eddig hétpecsétes titok volt. Talán ebből fakad a bizalmam? - megcsókolt. - Szinte el sem hiszem, hogy valóban kimondtam. Mintha eddig valami ragacsos lény ücsörgött volna a mellkasomban, és húzta volna össze a bordáimat, de most hirtelen, ettől az egy szótól megszelídült, elengedte kampós kis karmaival a tüdőmet. - Egy bájital miatt, azt mondta később, és bár rengetegszer kérdezte, hogy én miért cs- miért nem löktem el magamtól, de nem tudtam neki válaszolni. - Megköszörülöm a torkomat, halk hangom bizonytalanul remeg meg, nem merek felnézni Lilire, a földet fixírozom kettőnk között. - Bejött a gyengélkedőre a meccs után, és számonkért... Veszekedtem vele. Megkértem, hogy hagyjon békén, hogy ne szóljon hozzám, mert megijedtem attól, hogy esetleg megismétlődhet az, ami korábban történt. Aztán tényleg nem szóltunk egymáshoz, és... nem tetszett. Megbántam amit mondtam, de nem tudtam, hogyan mondjam el neki. Megpróbáltam beszélni vele, de akkor ő nem akarta, kerültük egymást tovább. Szakítottam Bencével, mert fogalmam sem volt mi történik, de hát technikailag megcsaltam amikor visszacsókoltam, és nem tudtam volna ezt neki is megmagyarázni. Megbántottam. Nagyon. Nagyjából akárhogy máshogy csinálom, jobb lett volna. - Szégyellem, nem vagyok büszke az akkor hozott döntéseimre, nagyon nem. Sajnálom, azóta is sajnálom, hogy ez az egész megtörtént, hogy nem voltam képes higgadtabban, felnőttesebben kezelni. De az igazság az, hogy most se tudnám. Megrázom a fejem picit, és visszakanyarodok ahhoz, amit eredetileg kérdezett. - És most nemrég véletlenül úgy alakult, hogy pár percnél tovább voltunk egy helyen, és nem bírtam tovább, hát... Nem is tudom már mit mondtam, de beszélni kezdtünk. Azt mondta nem utál - itt azért nem tudok nem elmosolyodni -, megmondtam, hogy én sem őt, megkérdezte, hogy akkor mit érzek, mire már megint fogalmam sem volt, hogy mit kellene válaszolnom. Mármint miért mindig ő szegezi nekem a nehéz kérdéseket, miért nem mondja meg ő, hogy mit érez?! - Egészen puffogva pillantok fel, csak hogy aztán folytassam is. - Csak a bájital miatt csókolt meg, de most mégis... megkérdezte... hogy mit csinálnék, ha megtenné megint.
Kábán, alig fogva fel, hogy elmondtam ami jött, megpaskolom a táskámat magam mellett, jelzésértékűen. Erre kell a könyv, hogy megmondjam mit érzek, hogy rájöjjek mit tennék, ha... Ha nem csak a bájital miatt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Bizonytalanul bólintok. Nem mondom, hogy de nem akarom, hogy ne az én tálcám legyen, nem ragozom tovább, ezen lassan már tényleg nincs mit. Erre szokták az mondani, hogy ha megpróbálom még lehet jó, míg ha meg sem, akkor csakis rossz? Sírni akarok, Anyuu, ennek most tényleg az lesz a vége, hogy elé kell álljak ezzel?
Jól tettem, hogy visszakérdeztem. Még akkor is, ha az őszinte szavak hallatán kellemetlenül szorul össze a gyomrom, hiszen kell ez is, hogy utána le tudjam zárni magamban a témát. Behúzom a nyakam a korholásra, és ahelyett, hogy kikérném magamnak a néma vádat, magamra húzom azt, és beleburkolódzok. Elvégre igaz, én üldöztem el, én mondtam, hogy hagyjon békén, én kértem, hogy ne szóljon hozzám, én, én... Hiába nem tudja ezt még a lány velem szemben. - Vársz rá? - szakad ki belőlem önkéntelenül is a kérdés, és talán mindketten tudjuk, hogy nem Henrikre gondolok. - Tudja, hogy vársz rá? - talán így pontosabb. Nem szeretnék olyanba belenyúlni, ami már nem tartozik rám, mégis piszkál a kíváncsiság, és tudat alatt, ha ügyetlenül is, de segíteni szeretnék. Nagyjából úgy, ahogy jószándékúan a kiskutya megragadja a takarót, felugrana vele a fotelba, hogy betakargassa fázhó gazdáját, de ahogy lendületet vesz csak belegabalyodik, és végül ő az, akit meg kell menteni. Igen, ez a kép egészen én vagyok.
Megakadok egy pillanatra a mesében a közbeszólásra, és bár nagyon igyekeztem tartani magam (hé, az igyekezet tényleg megvolt, ha nem is látszott), meg kell babrálnom kicsit a pólóm nyakrészét, hogy kevésbé égjen a bőröm. Megköszörülöm a torkom, zavartan úgy teszek, mintha nem is hallottam volna amit közbeszúrt, s egy apró bólintással - igen, arra válasz, de, de, de, de nem fogom kimondani, nemnem - folytatom tovább a történetet. Jól esik beszélni róla, főleg, hogy hónapokig azt hittem talán soha nem önthetem majd szavakba a történteket. Megpróbáltam eltemetni, de nem jött össze. És tessék, most itt van valaki, akiről sosem hittem volna, akivel szinte alig beszéltünk korábban többet a jó reggeltnél, és csak ömlik belőlem a szó, mintha muszáj volna. - Tudod mit? - akadok meg - igen, visszacsókoltam. - Kimondtam. Fuuuraaa. Nem tudom hova nézzek, így inkább csak felveszem a fonalat amit eldobtam, úgy teszek, mintha a kis intermezzo meg se történt volna, de kimondtam, ennyivel is közelebb kerültem ahhoz, hogy őszinte legyek, legalább önmagammal szemben. Örülök? Még nem tudom eldönteni.
- Szépen - visszhangzom szavait. Bántam vele valaha- nem, nem voltam kedves. Morcos, sértődött, pukkancs, szemtelen igen, de kedves? Azt hiszem lassan el kellene kezdenem kiegyenlíteni a mérleget. Talán ezt szeretném, közeledni felé, talán továbbra sem tudom mi megy végbe bennem, de végülis, ezzel nem lőhetek mellé.
- Nem, de nem is adtam rá neki lehetőséget - rázom meg a fejem. Elvégre ahhoz tudnia kéne a miérteket, és én vagyok az aki ezt nem tudja megadni neki, mert nem vagyok képes felvállalni az érzéseimet, és mindazt ami velük jár.
- De én is félek! - vágok közbe, s tárom ki oldalra szabad kezem, majd inkább fogom, és lerakom végre a poharat oda ahonnan elvettem. Istenem, gondolhattam volna erre előbb is.
- De azt csak azért mondta, mert én azt mondtam, hogy nem tudom, szóval nem azért mert azt akarta, csak mert ha megcsinálná akkor már nem lehetne rá kifogásom és megmondanám de nem tudom, hogy tudnám-e, de azt hiszem azt gondolja, hogy igen... Nem biztos, hogy tényleg akarta volna - nyöszörgök össze-vissza. Persze, ahogy így felvázolja, minden olyan egyszerűnek tűnik, és belegondolva Henrik nem olyan ember aki ilyesmivel viccelődjön, de mégis... Állj. Ne legyen több de mégis, jó? - Valami fura elrontott szerelmi bájital volt, vagy mi, még az edictum is cikkezett róla azt hiszem, szóval annyi volt a lényeg, hogy aki felidegesít, azt.. hát annál... arra érzel... érted, na. Szóval megint csak felhúztam az agyát, mint mindig. Én nem akarom, hogy ez így legyen - bukik ki egy újabb kis vallomás. Lassan elég lesz már. - Mármint mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem lenne ez az egész? Csak közben nem tudom azt se kívánni, hogy ne érezzem ezt...
Utolsó mondatom még a korábbinál is halkabbnak tetszik, inkább valami morgás-motyogás, mint normális beszéd. Felpillantok, a lányt nézem velem szemben, aki olyan kérdéseket tesz fel, amikre nem merem remélni se, nemhogy kimondani a válaszokat. A lányt, aki furcsa módszerével puhított meg és szedi ki belőlem a vallomásokat, amiket örökre meg akartam tartani magamnak. Nézem Lilit, és csak arra tudok gondolni, hogy megtapasztalt valami olyasmit, amit én szerettem volna. Amit én szeretnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Lehet nem vágyni a gyereklétre? Hát azt hiszem nálam egy sz betűs szó sem érné el ezt a hatást... Legyen az szuperfenofrenetikomaxikapitális, szerelem, sze- szatöbbi. Ijedten nyelek egyet a baleset hallatán, és még ha nem is ismerem túlzottan a fiút, picit mégis megkönnyebbülök, hisz hallhatóan talán nem lett olyan nagy baja. Él, szeretik, innen fel lehet állni nem? - És azért nem hagytál nála semmit, amit vissza kéne adnia, hogy ne használhassa kifogásként ha megkeresne, hanem tényleg azért jöjjön, mert felvállalja, hogy veled szeretne lenni?
Eredetileg azt akarom kérdezni, hogy miért nem hagyott neki ott valamit, de ahogy végiggondolom már elő is állok saját magam számára egy teóriával, így inkább azt fejtem ki. Ha én lennék Ricsi... egészen biztosan fognám magam és ürügyként magam előtt lobogtatva a cuccot jelennék meg, próbálva helyretenni a dolgokat... Ez az a gondolkodásmód, ami meglehetősen gyáva, és el kéne felejteni, ugye?
- El szeretném - bólintok feszengve, hiszen így előre, látatlanban tudom, hogy nem az lesz életem kedvenc cseveje. Ééés most majdnem mondtam, hogy á a szakításnál úgysem lehet rosszabb, de inkább nem festem az ördögöt a falra. Még mindig nem nekem a legrosszabb, nyisz hiszti.
Máskor bocsánatot kérnék, amiért ilyen erőszakosan ragadom magamhoz a szót, most viszont annyi mindenen pörög az agyam, hogy nincs érkezésem egyáltalán felfogni, hogy közbevágok. Szám széle megrándul, legyintve dőlök hátra, nem akarom én, hogy agyvérzést kapjon, csak olyan ártalmatlanul és kedvesen rontok acélbetétessel a lelkébe, mint elefánt szokott a porcelánboltba. Mint én szoktam, mondjuk ki.
Megint rajtam van a töprődve - nem töpörödve, így is eléggé alulról verem a konyhaszekrényt - kattogás sora, hallgatok, értem mindazt amit el akar mondani, amire ki akar lyukadni, de nem tudom merjem-e belelovallni magam az őfajta gondolkodásba. Töprődve. Igen, töprengve, t- ah, megint elfeljtettem mi volt a másik szó, nem lényeg, szabadidőmben nyelvújítok. Meg akkor is amikor máshová kéne figyeljek. Lili azonban újabb találatot visz be, szavaira felrémlik bennem az alkalom, amikor Henrik maga fogalmazott hasonlóan; próbált úgy viselkedni, ahogy én szerettem volna. Figyel rám... Tényleg kéne ennyire tartanom attól, hogy nem tartaná tiszteletben az érzéseimet, attól függetlenül, hogy viszonozza-e őket, vagy sem? Ezen erősít Lili is, bár felfelé moccan a szemöldököm, nem húzom el a kezem az övéi közül. Most nem kapom el zavartan a tekintetem, csak az ajkamat rágcsálom csendesen, mielőtt bizonytalanul bólintanék. - Beszélek vele - ígérem meg tétován, miközben füleim önkéntlenül cenzúrázzák a szerelmes részt. Az igazság az, hogy mondhat a lány bármit, egy ember van akitől elhinném, akitől jelentene valamit ez a szó, de ez nem a lány ellen szól, csupán saját teszetoszaságom ékes példája. Nem csak mondom, hogy békén hagyjon, az elhatározásom valós, fejemben már az kavarog, hogy mégis hogyan vezessem fel szépen ezt az egész témát, azonban még épp csak elkezd megfogalmazódni fejemben A megoldás, kizökkenek. Nem kicsit.
- Mi? Mi? Mi? Mi? Mi? - kész, Masa kiégett, elvesztettük, a kapitány elhagyta a hajót, ami elsüllyedt, jöttek a meteoritok, kipusztultak a szúnyogok, leesett a legyek szárnya, életre keltek a dínók, kukorékol a kertben a dodómadár, és mosolyognak a dementorok. - Öhm, én, öhm, azt hiszem - cincog - kicsit előreszaladtál. - És Masa csak néz, néz, mered, bámul, a fejében apró kiscsipék masíroznak fel-alá, vészriadót harsogva halk kis vinnyogi csipogásukkal. - Azt hiszem inkább írok neki egy levelet és a többi majd még kitalálja magát - teszi hozzá, full feladva az életet. Szeme ide-oda rebben, tenyere izzad, lábujjai fáradhatatlanul dobolnak a cipő béklyójában, és hirtelen megint nagyon csábító az a magyar népmesés könyv, most éppen önmegnyugtatási módszereket szeretne kilesni belőle úgy... azonnal. Vagy két perccel ezelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy pillanatra déjá vum támad, talán egy könyveben olvashattam hasonló sorokat, mint amik Lau száját hagyják el, olyan ismerős, furcsán bizsergős. Nem foglalkozom azonban vele sokáig, hagyom, hogy az érzés lecsengjen bennem, valószínűleg a frissen ébredés van rám ilyen nyugtató, nem mindennek utánajárós hatással rám. Mármint úgy értem ennek hála nem akarok mindennek utánajárni, amikor máskor lehet tenném. Már el is felejtem a szavakat, így felírni sem tudnám, hogy utánanézzek, de legnagyobb meglepetésemre nem zavar, hogy elesek a lehetőségtől. Elengedem azt.
- Igen igen - bólogatok lelkesen, szinte látom magam előtt a búvárruhába öltözött lányt, ahogy tengeri uborkák és kagylók simogatása közben ücsörög a mélyben, egy feneketlen fenéktelen fenekes mély nagy víz legalján, mosolyogva. Mert természetesen a mosoly az fontos, ha elképzelek valakit, annak mosolyognia is kell. Kicsit mintha ezzel szeretném nekik bevonzani a jókedvet. - Maximum kimélyíted kicsit a tavacskát, hogy így bvuuu vbáá - és mutatom kezeimmel, hogyan gondolom, elkezdem vízszintesen húzni, majd nagyon meredek v-alakban le, és felvezetem az ujjaimat. Igen. valószínűleg nem csinálnának ilyet, de mélynek mély nem?
- Ih, előre látom, a néven napokat, heteket vagy akár órákat, izé hónapokat is elgondolkodnék - sóhajtok, miközben elkezdenek peregni a szemem előtt a hangzatosabbnál hangzatosabb jelzős szerkezetek. Menő lenne. - Csak valószínűleg annyira zavarban lennék a kamerák előtt, hogy egy idomított makinál is ügyetlenebbül sikerülnének a dolgok - szontyolodok el. Nem mindenkinek való a nagy, kitüntetett figyelem. Furcsa ez tőlem, aki előszeretettel ugrál a folyosó közepén fűszoknyában és jack-o-boxos kalapban? Evvan.
- Hát ez nem csak rajtam múlik - sóhajtok, de közben a hangocska a fejemben azt mondja egyre-másra, hogy csak annyit kéne tennem, hogy elmondom Bencének az igazat arról ami történt, és máris igaz lenne az állításom. Addig.. addig de, igazából rajtam múlik. - Én nagyon bízom benne, hogy ki tudunk alakítani valamit ami mindkettőnknek jó, mert... ezen nincs mit szépíteni, ha nem is úgy, mint barát barát, de mint barát, nagyon nagyon nagyon hiányzik. - Beszédem lelassul, megfontoltabbá válik, szoknyám szegélyével játszó körmeim csendesen kapirgálják az anyagot. Értékelem, hogy azt mondta, nem kell válaszolnom, de nyilván azért kérdezte mert érdekli... és ebben nincs olyan amire ne válaszolhatnék. Ha azt kérdezné mégis miért történt, már terelnem kéne, de addig... nincs okom ne nézni fel egy bátortalan mosollyal, még ha nem is igazén vidám téma ez a legújabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

ruha x dúdolat
Én, akit máskor úgy kell kiimádkozni az ágyból, most már Lysander ébresztő nagylábujjonnyalása előtt is úgy ülök fel, mint akibe az éjszaka apró szellemmanók még picuribb rugókat kötöttek volna izmok helyett. Persze, észben tartom, hogy nem mindenki kel ilyen hajnali hajnalon, nem mindenki van oda meg vissza a ténytől, hogy én tanulmányi kirándulásra megyek, így nem is csapok nagy zajt. A táskámat már előző este összekészítettem, addig tömködtem amíg minden elfért egy hátizsákban. Persze elraktam pár szatyrot, ilyen vászonfajtát, hogy ha valamiért több hely kéne meg tudjam majd oldani - és igazából már most érzem, hogy a fülemen is ezek fognak lógni hazafelé. Olyan szép masnit kötök a cipőmre, amit selyemszalagként bármelyik kishercegnő szívesen viselne a hajában, és ahogy végül kalapomat is fejemre vágom, a naptej után nyúlok. Némán tátogva az elalvás előtt is hallgatott dalt sertepertélek jobbra-balra, próbálva nem átesni a táskán, és a hozzá kötött hálózsákon. Hozzá kötöttem igaz? Azt hiszem, de nem hajolok le megnézni, és különben is épp maszatos a mancsom a krémtől.
A vállam, az arcom befehérezem, majd a tubust letéve az asztalka szélére - lábjegyzet magamnak, ne hagyjam itt - nekiállok szépen elkenegetni mindet. Az ablakon kibámulva még úgy veszem egészen időben vagyok, így ráérősen kezdek zümmögni is, megfeledkezve magamról, a felesleget meg végül a combomra kenem, random mintákba. Nem szoktam amúgy ilyesmit használni, de most éget a kirándulás szelleme - hahahahahah - és nagyon rá vagyok készülve. Még sebtapaszt is raktam el a... szóval valahova. Talán a nagyzsebbe?
Ásítok, jólesőn megnyújtózva, majd megcsipkedem picit az arcom, és nagyot bólintva felkapom a zsákom, hogy kisasszézhassak a szobából. A lassan záródó ajtón át szomorúan pislog utánam a nyitva hagyott naptej, a hálózsák, és Lysander, aki valamilyen érthetetlen oknál fogva még akkor is szeret, ha néha véletlen ráfekszem a farkára.
Ezzel a felspilázott energiával robbanok ki a kapuhoz is, közelebb szökdécselve a tanárnőhöz. - Jó reggelt, itt vagyok, Zippzhar Mária Stella, Levita, Negye- Ötödév - karattyolok amíg nevemet keresi, és nos... igazából utána is. - Mindent elhoztam, ezer százalék, ú az ott nekünk van? Köszönjüük - s azzal már rá is repülök a kis asztalra, hogy megkóstoljam a kipakolt finomságokat. Jó, azért hagyok mindenkinek, nem kell aggódni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

ruha
Ha emlékeim nem csalnak utaztam már zsupsz-kulccsal, és - talán ez meglepő lesz - de kimondottan élvezem is ezt az utazási formát! Mármint oké, igazából mindegyiket, a kandallózáson kívül, mert olyankor mindig tiszta hamu leszek és egész nap tüsszögök mint aki lefejelt egy liszteszsákot, de na. Izgatottan, fél kézzel még egy pogácsát majszolva csatlakozom a körhöz, hogy aztán kivigyorogva magamból a lábamba költöző bugit a gyomrom is felfordulhasson a világgal együtt. Naa, még az utolsó falatom sem engedik lenyelni!
Nincs időm morcogni, helyette inkább fejemet már-már bagolymód tekerem ki, hogy minél több mindent lássak, s amikor érkezést kiáltunk, végül bátran engedhessem el a kulcsot. Ne mint a versenybiciklisták, ne mint a versenybiciklisták, emlékeztetem magam újra és újra, és egy szép, egyenletes tempót másolok le Vivi néniről, amit igyekszek tartani is. Ah föld, közeledsz már! Igazából meglepően simán fogok talajt, egészen gyakorlott módon, bár a végén a dobbantásnál a kviddics során szerzett reflexeim segítenek csak igazán a talpon maradásban. No meg persze a tény, hogy kicsiként sokat szórakoztunk azzal, hogy hintából ugráltunk ki... ez is valami hasonló érzés. Rugózok párat a talpamon még, körbenézelődök, egy mellettem kicsit durvábban megérkezett lányt óvatosan fel is segítek. Nincs baja, a térde bepirosodott ugyan de le nem horzsolta, így már tér is vissza a mező végében vergődő barátnőihez, én meg csak vigyorogva somfordálok körbe felfedezve a helyszínt.
- Adooom - sóhajtok fel a ház láttán, elvégre természetesen jó levitásként érdeklődően előre jövök, hogy halljam a tanárnő szavait. Régi ablakok, elkanászodott kert, pontosan olyan hangulata van a helynek amitől kedvem támadna belopózni és feltérképezni kicsit jobban. Esetleg este? Hihi.
Elfoglaljuk a szállást, és ebédkészítésbe kezdünk, bár ott sok hasznomat nem veszik - azt hiszem ki is borulnának, ha én kezdeném el a mindenféléket beleszórni a lábosba. Azért van már egy hírnevem, na. Segítség helyett tehát vicceket mesélek pár negyedévesnek, akik még bírják és nem rohannak el, sőt, be is szállnak a poénkodásba. Csak akkor csendesedünk el, amikor megjelenik a kérdés, és elhangzik a feladat is, így a többiektől pillanyalatot kérve közelítem meg Vivi nénit, hogy válaszolhassak. Egy régi blokkot szedek elő a nadrágomból, annak hátoldalára firkantom fel a zsebméretűnyire összehajtható ananász-illatú golyóstollal, hogy: "huhogás (nem a bagolyfajta), elmozduló tárgyak, no meg maga a szellem". A papírt átadom somolyogva, s visszaszökdécselek bandázni...
Ugye milyen... Ugye milyen szellemes vagyok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

melegem van

Lúzer felirat? Hol? Kinek a homlokán, mi? Valamiről azt hiszem lemaradtam. A mélyről kifújt levegőt, az erőlködve kipréselt mosolyt tiszta szívnyugalommal írom a büntetőmunka számlájára, igazán fel sem merül bennem, hogy az én közeledésem váltotta ki belőle. Hát ugye a kerti munka nehéz munka, az ember leizzad, fújtat, görnyed, árnyék csak mutatóban van, ellenben a harminc fok befigyel... nem csodálom, ha nincs kedve a bájcsevegéshez és inkább inna egy forró, nem, jéghideg limonádét valamelyik árnyékos padon, egy hűvös, kőfalú folyosón. Nos igen, azért ilyen frusztráltan biztosan nem vagdosna az ember ágakat jókedvéből, úgyhogy a büntetőmunka igencsak kézenfekvőnek tűnik - és meg is ütöm vele a jackpotot. Csak bólintok, mintegy tudomásul véve, hogy eltaláltam és megerősít, de nem kérdezek rá, hogy mit tett amiért ezt érdemelte. Nem is tapintatból, szimplán csak eszembe sem jut. - Egy icipicit - bólintok, s ügyeskedem át magam a gyepre. A mutatvány már csak azért is szép, mert a saját lábamba (vagy a fű szélébe? esetleg egy kavicsba? annyi minden lehetséges!) akad a másik lábfejem, s ugyan nem zakózok, de egy berregő-fújtató véletlenül mindjártelesek hang kiszökik ajkaimon, s karjaimat oldalra kicsapva találom csak meg újra egyensúlyomat, miután úgy dobbantok be a lány mellé, mint rinocérosz az utolsó, még nem kiszáradt pocsolyába. Cuccaimat majdnem elejtem, így inkább le is dobom a fűbe, ne legyenek útban. Henlo, megérkeztem.
- Ezt itt meg itt és itt - mutatok a fa ágán a megfelelő pontokra - kell levágni, és akkor szebb termést fog hozni, mert nem a picikbe megy el a tápanyag, hanem a nagyokba és így a gyümölcsökbe is - hadarom el gyorsan amit emlékezetből fel tudok idézni, s bár magyarázatom nem tűnik túl szakszerűnek, vagyok elég határozott ahhoz, hogy látszódjon, nem csak a világba beszélek. Elvileg.
- Á, csak meguntam odabent tanulni. Te? - kérdezek vissza, majd rögtön homlokon csapom magam - hülye vagyok, büntimunka, ne is mondj semmit. - Hangyafogsornyit kinevetem magam, mielőtt felkapnék egy metszőollót én is, hogy besegíthessek. - Minden rendben? Fáradtnak tűnsz - kérdezek vissza ezúttal én, s kíváncsian figyelem az arcát. Van benne valami furi, de nem tudnám megmondani mi. De á, biztos csak a meleg teszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elégedetten, sőt mi több, helyeslően bólintok felé, olyan tanárosan-szigorúan összepréselt szájjal. "Helyesen teszed, hogy hallgatsz rám, hogy megfogadod a tanácsaimat, mert én vagyok az idősebb és tapasztaltabb, én tanítok, ez a minimum." Mielőtt bárki megijedne, hogy egy erre járkáló legilimentor belenyúlna a fejembe, és kivenné zavaros gondolataim közül, hogy valamelyik itteni tanárra gondolok, lelövöm én a poént, nem, általános iskola, negyedik osztály, Barabás néni. Nem kell itten kombinálni.
- Ettől még mondjuk lehetek színész, csak így emberként - mutatok magamra, majd egy gyors torokköszörülés után belekezdek egy sebtiben elképzelt és felvázolt színdarab közepébe. - Na de Julio, bátyám, nem teheted meg, hogy minket hátrahagyva elhajózol az Újvilágba Esperanza nyomába! Gondolj ránk, a sok éhes szájra, kik otthon várnak, és a lovaidra, akik tuti nem tudnának friss füvet enni a tenger közepén! Ne menj Julio, ne menj, szívből könyörgök neked! - Még egy könnycseppet is elmorzsolok, és sóhajtok, hát milyen megható... Igen, a színészet az én pályám - nem.
- Dehogy - rázom meg a fejem azonnal, nyugtatólag. Nem áll szándékomban bevallani, hogy éppen én voltam az, aki bántotta őt, nem érzem úgy, hogy meg tudok birkózni még ennek a súlyával. Majd egyszer talán elmondom. Persze az is lehet, hogy örökre titokban tartom, lecsüccsenek rá szépen, és ha bárki piszkálna azt jól...! Jól! JÓL! Jól bokán nyalom.
- Hááát tudod, magatartási gondok - pislogok ártatlanul Laurára, épp csak a glória hiányzik a fejem fölül. - Akkor is mászkáltam a folyosókon, ha épp nem kellett volna, átmasíroztam más házak körleteibe csak úgy mert miért ne, elaludtam az órákról, feleseltem, morogtam a büntetőmunkák miatt... csak ilyen apróságok - nevetem el magam a végére. Egy vállvonás kíséretében egyenesítem ki magam, hogy elgémberedett tagjaim kicsit kinyújtózhassanak, és bár épp ásítanék, az utolsó pillanatban egy belibbenő hajtincs pont úgy csikizi meg az orrom, hogy elmúljon az inger. Frusztráltan dörzsölöm meg az arcom, s közben valami mondatféleség ki is szűrődik tenyereim mögül. - De így legalább többet lehetsz Thomassal, meg találhatsz olyan prefiket akik hasznosabbak a Bélafélék ellen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Persze, már megint én gondolnám túl, rágcsálom meg az ajkaimat kicsit. Inkább megpróbálok nem előállni az ötleteimmel amikor úgy érzem megértettem valamit, még a végén olyan gondolatokat ültetek el a fejében ami miatt aztán ő jár pórul egyszer. Az egy dolog, ha a saját kapcsolataimat elrontom a furcsa logikámmal, de nem lenne vicces, ha ezeket a csodákat el is kezdeném terjeszteni. Bólogatok a gyűrűre, és halványan el is mosolyodok, ahol tekintetem is az övét követve a kis ékszerre rebben. Mondjuk érdekesen nézne ki Ricsi a rózsaszín kövekkel, szólal meg a kisördög odabent, és ha figyelmen kívül hagyni nem is tudom, legalább annyit sikerül elérnem, hogy ne mondjam ki hangosan.
Az mindenképpen igaz, hogy kizökkentett a bús, merev visszafogottságból, amibe kényszerítettem magam, azzal, hogy együttélésről, szerelmet vallásról meg komolyan, összeköltözésről kezdett beszélni. Hirtelen egészen más miatt érzem úgy, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, nem azért, mert döntenem kéne valamiről, nem azért, mert meg kell birkózzak a saját hazugságommal, sem azért, hogy kitaláljam mit akarok érezni, egyszerre elfedve azt amit valójában érzek. Nem ezek miatt, hanem kivételesen azért, mert néhány korábbi ponton túllendülve olyan irányba szaladt a mellettem térdelő előre, amit hirtelen nem is tudok feldolgozni. Én épp csak két perce próbálom nem tagadni magam előtt a helyzetet, erre rögtön együttélés? Oké, tudom, hogy ezen lovagolok már mióta, de még egyszer, együttélés?? Nem, ez így komolyan annyira idegen, ijesztő és abszurdan sokesélyes és legjobban is távoli, hogy nem is akarok rá gondolni. Nem is tudom, őszintén, igen, nem is tudom... Egyáltalán elképzelni ezt a helyzetet.
- Azt hiszem nem kell megvárnod a hatvanötöt, én a helyükben simán bevennélek tiszteletbelinek - rázom meg a fejem, hitetlenkedéstől magasra szökött hangon.  - De ugye akkor ha valami pletykát hallanál, megosztanád a fiatalabb korosztállyal is? - mosolyodok el. Nos, nem hittem volna, hogy itt fogunk beszélgetni, és mindazok után amiket hallottam - illetve most már mondhatom, hogy amik történtek - nevetek majd vele, de tessék, újabb bizonyíték rá, hogy könnyedén tévedek. És mintha ő is pontosan erre gyúrna, ezzel az egész mosolygó fejes elemzéssel, korábban félszegen felrémlő mosolyom pedig tényleg hitetlen nevetésbe fordul. Bolond vagy Lili, de tudod, nálam ez jót jelent. Megrázom a fejem, hogy reagáljak a dolog érdemi részére is, de nem, belekezdenék és fel kell nevetnem, szám elé szorított kezekkel. Így jönne ki a feszültség? Ez de rossz már.
- De írásban sokkal összeszedettebben el tudnám mondani amit szeretnék - préselem ki végül magamból a lényeget anélkül, hogy megfulladnék bele. - Mi értelme annak, hogy odamegyek, és se eleje se vége, csak megint összeveszünk? - Ha nyugodtabban is dőlök hátra, a kérdésem mögött megbújik egy-két (egyébként sajnos igencsak jogos) félelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Már majdnem minden vizsgámmal végeztem, még három nap múlva lesz egy Sárkánytan, de holnap semmi, ráadásul szombat, így kicsit önkényesen kiszabadítottam magam levegőzni. Nap helyett ugyan a hold süt ilyenkor már, szokás szerint nem lenne szabad itt lennem, de kivételesen nem sántikálok semmi rosszban - tényleg csak valami mást akarok hallgatni, mint a szobatársaimat, akik még álmukban is a sok bemagolt mágiatöri évszámot nyöszörgik maguk elé. Semmi falra festés, semmi lépcsőn csúszdázás, de még csak szobrokon sem kísérletezek mozgatóbűbájokkal, csak én és az este csendje. A Vigadófreskók folyosója estére már nyugodt, ezt használom ki én is, ahogy puha léptekkel császkálok fel-alá. Fülelek azért, nehogy meglepetésvendéget kapjak, de nem parázok rá nagyon, ilyenkor a prefektusok is jegyzeteikkel járják a folyosókat, és a tanárok is elnézőbbek talán egy kicsit.
Egy árny dörgölődzik neki hirtelen a bokámnak, mire számat a kezemre csapva, akarom mondani kezemet a számra csapva ugrom meg ijedtemben, pláne, amikor realizálom, hogy lenézve... Konkrétan semmit nem látok. Aztán az a semmi, ami nagyon is valami végre megmozdul, fekete massza a fekete háttér előtt, megvillanó zöldjeiben hasított éjszaka. Leguggolva igyekszem nyugtatni zaklatottan dobogó szívemet, s halkan surrogok a kis lénynek, aki társaságomul szegődött. Nem mondom, hogy nem jelent kisebb szívinfarktust egy koromfekete macska a bokám közvetlen körén az éjszaka közepén, de állítólag csak azok ijedősek akik éppen rosszban sántikálnak, úgyhogy nem mondhatom, hogy megijedtem, mert az rontana az imidzsemen.
- Hát szia te kis démonka, szereted ráhozni a frászt másokra, igen? - gügyögöm neki, és óvatosan fel is veszem a karjaimba. Igen, akkor is, ha kicsit tiltakozik na, hát szisza. Jobbomban tartom, míg balommal cirógatni kezdem az álla alatt, füle tövét, aminél úgy érzem, hogy jobban élvezi, és nekidőlök egy ablakpárkánynak. Végül is, ez is meditatív, bár Lysander lehet féltékeny lesz, és kelhetek reggel szőrcsomóval az arcomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Én csak edzeni jöttem le, még örültem is, hogy viszonylag üres a pálya, most viszont már nem teljesen ez a helyzet. Valaki nem fogná meg a gyereket és vezetné el innen? Légyszi? Anyu? Igibá? Azt hiszem nem sok ember van, aki egy hasonló helyzetben olyan hatással lenne rám, mint Theon, ha bárki más állna így előttem, megijednék, ha egy idegen, esetleg rablósisakkal, konkrétan talán még félnék is. De itt? Itt az első amit érzek, az a gerincemen végigszáguldó idegesség, és harag. Olyan gyorsan felkapom a vizet, hogy pislogni sincs időm, csupán seprűm nyelét szorítom hirtelen szorosabban. - Neked meg már megint mi bajod van? - szűröm fogaim között a kérdést, miközben tekintetem az arca, és a pálca között jár. Sajátom a bal alkaromra szíjazva hever, csak be kéne nyúlnom bő kviddicses talárom alá, és ott lenne, de egyelőre jobbnak látom nem megmozdulni. Amennyire ideges, még a végén megpróbál elátkozni, elrontja a bűbájt, aztán ki tudja, hogy abba a valami random hablatyba nem halnék-e bele. Komolyan nem kéne ennek a gyereknek pálcát adni a kezébe, de rögtön, kérem, én már a kényszerzubbonyt is javaslom! És ő a prefektus, tőlem meg elveszik a jelvényt. Szépen vagyunk mondhatom.
Nem jut eszembe, hogy a bájitalról van szó, amit Elenával készítettünk, mégpedig azért nem, mert azóta, hogy azzal kísérleteztünk számtalan nap is eltelt már. Ez az egyik indok. A második, hogy nem tudtam róla, hogy ténylegesen fel is lett használva, a harmadik meg igazából ebből is következik, eszembe sem jut, hogy a rellonos éppen velem társítaná ezt a galád tettet, és hozzám jönne sírni miatta. Mondanám, hogy őrjöngeni, de az hozzá képest túlságosan drámai, a sírni pedig pluszba kevésbé férfias, így picit már ettől is jobban érzem magam. Persze fejben szapulni a másikat nagyon nagy dolog, kifelé kéne cselekednem vagy mondanom valami olyat, amitől eltakarodik a dolgára és engem békén hagy, de haladjunk egyelőre csak szépen sorjában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Szíven üt kicsit a híres-hírhedt s betűs szó, így még ha amivel poénkodik mosolyt is csalna talán az arcomra máskor, most a fentiek szellemében mégsem történik ez meg. Az elmúlt hetekben elkezdtem áltatni magam azzal, hogy nem is létezik olyasmi, hogy szerelem, azt mondogattam butaság, egy rossz fajta mese. "Az emberek csak szeretni tudnak másokat, nincs ezen kívül semmiféle varázslat vagy turpisság a dologban, a szerelem már egy olyan extra, amit csak bemesélnek maguknak." Oké, lehet, hogy blogokat olvasgattam este alvás helyett, és onnan származnak ezek a remek ötletek, de akkor és ott jó ötletnek tűnt ez az egész. - Nem pont az a baj, hogy túlzottan egyszerű? - motyogok magam elé. Magam sem tudom, hogy milyen mértékben akarok vagy fogok megnyílni Lilinek, mégis valahogy sodorgat afelé, hogy kimondjak dolgokat. Lelki szemeim előtt megelevenedik a cowboyruhába öltözött lány, bokája mellett a negyven fokos vörös homokban ördögszekerek pattannak tova lassan. Megpörgeti övén függesztett pisztolyát, másik kezével szemébe húzza kalapjának elejét, és felcsendül az a jellegzetes vadnyugati zene, miközben gerincemen végigfut a várakozás. Aztán hopp, a lasszó repül, és én már csapdába is vagyok esve, engedelmesen lépkedek közelebb míg ő húz maga felé, ragyogó mosollyal. Nem is tudok ellenkezni, nem is akarok, úgy forgatja ki belőlem a mondanivalómat, amit - megesküdtem magamnak - soha nem állt szándékomban elkotyogni, mintha könnyű lenne.
Elégedetten bólintok a beleegyezésre, és agyamnak egy biztonságos polcára felfüggesztem, hogy értékes információkért a nyugdíjas maffia legfiatalabb tagját keressem majd. Még valamilyen menő becenevet is ki tervezek találni neki - a Lili néni nem olyan tiszteletet parancsoló, mint mondjuk a Jolika -, de az tényleg máskorra marad már.
Ellentmondok neki, próbálva megvédeni a szerelmes lev- khm, a levéllel kapcsolatos álláspontomat, de túl jól csinálja ezt a meggyőző érvelés dolgot. Ez nem igazság. Miért nem csinálhatom a könnyebb úton? Bár először közbevágnék, hogy ugyan már, miért lenne szomorú az a levél, ha egyszer én írom, de már nem vagyok annyira felbuzdult állapotban mint korábban, így türtőztetni is tudom magam. Igaz azért nyílik el a szám, hogy ellenkezzek, de aztán döbbenetemben be is csukom, ahogy egyik levélrészletet (mert ezek azok, ugye?) idéz fel a másik után. Oké, értem miért volt iskolaelső, és hogy bír ennyi mindent csinálni. Lenyűgöz, mondjuk ki. - Biztos van olyan is, ami nem ennyire szomorú - biggyesztem le alsó ajkam, makacsul ignorálva a tényt, hogy amikor elképzeltem ezt a levél-dolgot, én is hasonló hangulatban vizionáltam az első sorokat. - Vagy majd csinálok én olyat ami nem szomorú! Azt mondod azért ne írjak, mert az szomorú, akkor minden amit tennem kell csak annyi, hogy vidáman írom meg!
Pontosan látszik mikor jön el a pont amikor átértelmezem magamban az eddigieket, és zseniális sugallattal a fejemben dőlök előre izgatottan, mint aki épp feltalálta az időutazást. Ja, várj, ez nem jó hasonlat, hát már létezik. Hülye mugli berögződések.
- Biztos vagy benne? - lesek rá szkeptikusan. - Egyrészt belefojtom vele a szót, amiért morcos szokott lenni, másrészt elterelem a témát arról ami a probléma lenne, azért is morcos szokott lenni... Szerintem csak rontanék a helyzeten. - Szinte hallani lehet, ahogy kattognak a fogaskerekeim, keresve a megoldást. Esetleg hibrid akció? Írok is, meg el is megyek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Nem okoskodok És tudom, hát már a VAVot is letettem, szóval nincs olyan amit nem tudok, hihihi *nagyon büszkén virul a feje*

Ákibá az előkészítős gyerekek már többnyire foglaltak, tessék a Kereki gyermekotthonnál próbálkozni

hopp hatezredik hsz

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Lehetne nyílt napot tartani az előkészítőben... *gondolkozik* szabadon ki lehet kölcsönözni a gyerekeket, csak valami értéket ott kell hagyni cserébe, amit aztán visszakaphatsz, addig meg csajozhatsz a kölykökkel

Ú, most jön az a játék, amikor betrappolok a nagyterembe és megállok előtted hullakomoly arccal, hogy HENRIK... *felröhög* sze- *lost it*

eccerű, te is tudod, hogy sosem fogom be a szám O:)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik

Nos igen, kínosnak mindenképpen kínos lesz. :brinking: De hé, még meggyőzhetsz, hogy olyan helyen szolgáltassam a műsort, ahol nem, vagy csak nagyon kevesen látnak majd.

Áki bá, nem tetszik akarni tudni mi akart lenni az a sze, tessék hinni nekem XDDDD maradjunk a szeptembernél, úgyis az van most XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Miért, mit szolgáltatnék még? *összezavarodik*

Az amőba uncsi játék, az az ovisoknak való. De ha már sze, lehetne... sze... szeeeeeeeeeee szerpentines ööö szerpentines boszorkányfutam még a gugli is cserben hagyott

upd.: a lego mondjuk jó :thinking:

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Nálam meg pont hogy nem egyszer van, hogy elkezdem írni, majd eszembejutnak dolgok, és megírom a végét. Aaaaaaztán picivel elétoldok, majd azelé toldok, utána megírom az elejét, és végül összekapcsolgatok mindent... XDDD Masával a legtöbb hszem így születik xDDD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

:333 változó, és valamennyire karifüggő is szerintem :thinking: Masával abszolút tényleg összevissza, de van akivel néha követem a "menetirányt" XDDD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
- Boldog szűűűűlíínapot Csooongooooor - tárom szét a karom, majd egy mély levegővel folytatom - boldog szűűűűlíííínaaaapóóóót. - Hatodjára énekeltem el neki? Azt hiszem még csak a hatnál tartunk, igen, a terv pedig nem kevesebb mint a tizenkilenc, készüljön mindenki, aki a környéken él és lakik. Mondanám, hogy él és mozog, de az egyrészt megszokott és mint olyan túl snassz, másrészt mivel késő este van, a legtöbben már az ágyukban fekszenek, nem mocorognak. Mondjuk ott is le- nem. Nemnem. Fejemet megrázva hessegetem el a képeket, megelőzve a gonosz és kegyetlen arcpír megjelenését bőrömön. - Ízlik? Nem ízlik? Jó? Nem jó? Fúj? Nyami?- biccentek fejemmel az üveg felé, kérdéseim azonban - nyilvánvalóan - tartalmára vonatkoznak. Nem tudtam mit szeret, de mégiscsak úgy járja, hogy én lepjem meg őt, szóval... Zsákbaszisza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
Műsorom véget ér - egyelőre -, én pedig egy röpke meghajlással fogadom a tapsviharnak érződő sóhajt és köszönetet. Visszamasírozok hát a lovacskás rugóállathoz, és lábaimat nyakamba húzva kuporodok rá rendesen a kis lábtartókra. - A jó dolgokat nem lehet elég korán kezdeni - árasztom magamból az öregek bölcsességét, kihasználva, hogy egy hétig még cukkolhatom a korkülönbségünkkel. Illetve utána is, csak az már nem olyan effektív.
- Örülök - csillan fel a szemem, ám a kínálásra összehúzom őket, ha nem is annyira, hogy megközelítsem vele Csongit, de jól láthatóan. - Szkeptikus vagyok - jelentem ki az üvegre pillantva, de álszent balom már nyúl is az üvegért, hogy kíváncsisággal telve szimatoljak bele az illatfelhőbe. - Végülis nem is rossz - dünnyögöm magam elé, és picit megdöntöm a szám felé - édes. Csokis. De tessék, nekem nem szabad- nyújtom vissza bólogatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
Csak bólogatva somolygok vissza, sőt, még helyváltoztatását is kommentár nélkül hagyom. Okos ötlet, elvégre ennyivel is halkabbra foghatom a hangomat, így talán nem dobnak ki minket innen. Már persze egészen addig, amíg nem leszek túlontúl izgatott, és kezdek el magamról megfeledkezve hablatyolni; vagy éppen nem esek hanyatt a paciról és töröm ki a fülem-nyakam.
- Jó, de csak mert tényleg sütiíze van... Maximum a homokozóban alszunk. Apropó - indulnak be visszamenőlegesen is a fogaskerekek - minden évben egy nappal korábban kéne kezdeni, és amikor elég idős leszel, akkor már szüliévet tarthatunk! - vigyorgok, nem igazán számolva utána a 100 és a 365 közti különbségnek. És hölgyeim és uraim, most tessék megkapaszkodni, mert ebbe a logikába még egy vércseppnyi alkohol sem vegyült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
404 error failed valami stop nem stop jó stop vétel. Pikachut megszégyenítő módon bámulok a fiúra, szinte hallom felzengeni a cieeipe cieeoreáét - cirip-cirip lenne - és bizony a képzeletbeli tücskök rosszmájú kórusát csak pár pillanatos késleltetéssel tudom megszűntetni. - Te Csongi. Vagy olyankor jussanak már az ilyenek eszedbe, amikor tervezünk, vagy ne is mondd ki, hát így magunkat járatjuk le... Magunk előtt? - oké, a végére én is belekavarodok kicsit.
Átveszem az üveget, és beleiszok, lassan kortyolgatva a folyékony süteményt. - Amúgy áthoppanálhatnánk, ha tudnék hoppanálni - hümmögök, majd hamiskás vigyorral pislogok fel, alulról, olyan csibészesen. - Vagy a légidomár úr hazarepíthetne minket!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
Egy nyelvöltésnél többet nem is gondolok érdemesnek holmi tőlem távol álló hoppanálásra fecsérelni. Tudom hogy csak viccel, elvégre nem egyszer környékeztem már meg a reptetésemmel, de minden egyes alkalommal pici szúró fájdalmat érzek odabent - drama intensifies - amikor levegőhordágy helyett saját pici tappancsaimon kell elfussak a következő teremig. - Akkor invitózhatunk majd hazafelé seprűt - bólogatok, de jelezvén, hogy ez még közel sem szándékom, az üveget egy gyors korty után nyomom újra Csongi kezébe, és lábaimat kinyújtva engedem őket kényelmesebb - és stabilabb - pozícióba. - Hinta-palinta - kezdek dúdolni halkan, amiről azonban eszembe jut ismét a szülinapos, és hetedjére is előadom neki a kötelezőt. - Szerinted melyik évszakban a legjobb születni? - ó igen, menjünk el szentimentálisba, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
- Tavasszal - hümmögök, vizionálva egy cseresznyeszirmokkal és madárdalokkal kísért groteszk szinten véres császármetszést. Ez kábé annyira élethűen jelenik meg a gondolataim között mint a Zootropolis színdarabjában a halál, de elszórakoztat a kis kitérő. Végül nem mondok mást, csak nyugtázom, Csongi hangjára révedek fel ismét, s vigyorodok el.
- Azért érzed furcsának, mert még nem is telt el az egy év, tudod, ott az az egy hét - hajolok hátra kicsavarodva, élvezve a hátrahajlástól szabadon lengedező hajtincsek bizsergését. - Vajon Henriknek mikor van a szülinapja? - üt szöget fejemben a gondolat, de ügyes vagyok, és közben nem felejtek el kapaszkodni. Megy ez a multitasking.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
Mi jobb az iróniánál? A kakaóscsiga! Mármint arra akarnék kilyukadni, hogy nem kell érteni az iróniát ahhoz, hogy sikereket érjünk el a mindennapokban, és ugyebár ezt azért mondom mert nem is értem... A kakaóscsiga csak bónusz, mert finom. Mindegy. Nem fontos.
- Nem rémlik, hogy szóba került volna, vagy mondta volna, vagy utalt volna rá, vagy láttam volna, vagy kérdeztem volna... És ha már volt? - meresztek nagy szemeket, miközben teljesen belelovalom magam a ténybe, hogy elkéstem vele; úgy is, hogy ez nos, egyelőre egyáltalán nem biztos. - Mivel lepjem meg? - nyögök nagyot, ahogy végre sikerül kivitelezni tervemet, és a felső rúdon átvetve térdhajlataimat helyezkedek el fejjel lefelé lógva. Csongi fejjel lefelé is összeszedettnek néz ki, ez nem igazság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
Kicsit megnyugtatnak a szavai, ami már önmagában nagy szó ha azt nézzük, hogy általában ha valami a fejembe költözik, attól nehezen tekintek el. Hümmögve szemlélem a világot magam alatt, mellett, és nem pörgök rá annyira az esetleges mulasztásra, mint megtehetném - a figyelmem is gyorsan terelődik tova. - Hm? - pislogok értetlenül a kuncogásra, miközben összevont szemeim somolygásának okát kutatják. Egy pici, egészen pici megingás kell csak, hogy kíváncsiságomat kielégítve kukkantsak be buksijába, és mivel félek, hogy kikerüli a válaszadást, a kérdést már egyszerre teszem fel kint és bent is. - Mi hihi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
Igyekszem óvatos lenni, és minél kevesebb kellemetlenséget okozni, de sajnos az én képességeimnek sem használ a folyékony süti... Még kevésbé a fejjel lefelé lógás. Nyelvet öltök a kilakoltatási felszólításra, de nem veszem komolyan az intést - tudom, hogy ha tényleg ki akarna rakni onnan azt megmondaná, és tudja, hogy abban az esetben azonnal elpápáznék onnan. - Nem - erősítem meg maradási szándékomat azért szóban is, felfújt arccal követelve a választ. Ami... Meg is érkezik. Elakadt lélegzettel pislogok a képre, és nagyon, nagyon igyekszem, hogy ne röhögjek fel. Mégis, értetlenségem lesz erősebb, így miközben karjaim segítségével billegve felhúzom magam, szinte meghatározhatatlan érzelmekkel a hangomban, a fejembe tolult vértől összeakadó nyelvvel kérdezek vissza - MIÉRT VENNE FEL ILYET? - nos, lehet, hogy a kelleténél kicsit hangosabban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

előszülinapia × játszótér, éjszaka
A játszóka - játék plusz mászóka, játszóka, érted - tetejéről szégyenkezem Csongi helyett is a gondolatain, és csak azért nem tárom szét a karjaimat károgva, mert... Nos, mert varjú még nem vagyok, márpedig a szárnyak kellenének, ha én itt kapaszkodás nélkül próbálnék ülni. Valami olyasmi lenne a jelenet vége, mint amit a fiú is bemutat, csak több vérrel és fájdalommal. - Én aztán nem - tiltakozok rögtön, de már az én szám széle is megrándul egy pillanatra, ahogy az ő jókedvét szemlélem. - Várj, mutasd még egyszer - komolyodok el hirtelen, és ha ismét felidézi magában, ezúttal színtiszta kíváncsisággal tekintem meg a vizionált fehérneműt. - Hát ez extra kényelmetlennek tűnik - jegyzem meg motyogva, de a hangerő nem jelent problémát, mert továbbra is inkább gondolatai közé sugárzom berzenkedő ellenérzéseimet. - Csongor mint online katalógus, hihi. - Whops, ezt viszont már nem állt szándékomban továbbítani.