Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Bélát éppen fogalmam sincs hol kódorog, Lysander pedig szundizik, így lényegében kényelmes délutáni állatnyüstölési szándékom utolsó reménye Tücsök maradt. A klubhelyiségben szerencsére meg is találom a játékos kutyust, aki farokcsóválva ugrik fel amikor meglátja, hogy felé indulok. Oké, lehet, hogy egy hangos TÜCSÖÖÖÖÖÖK felkiáltás is benne van a dologban, és azért vesz észre. Nem biztos, de lehetséges. Póráza a vállamra fektetve libeg utánam, ahogy lehajolok hozzá, megdögönyözve cuki foltos kis bundáját.
- Na ki jön ki velem a rétre sétálni, na ki? Na ki? - simítok végig újra és újra buksiján, ő pedig mintha csak érezné, hogy bizony játékidő következik, izgatottan vakkant párat, hogy csak úgy belezendül a klubhelyiség. Hát, így akkor már nekem sem kell csendben maradnom nem? - Még valaki? Séta? Lili? - tekintek körbe, majd tekintetem megállapodik az elsős lányon. Kérdőn mosolyogva nézek felé, a pórázt is kinyújtva, csalogatóan. Na? Cicc, gyere kicsilány, tudom, hogy vizsgaidőszak van, de kimozdulni fontos.
Kapucnis pulcsim zsebében egy labda is lapul, kabátot azonban nem húztam, minek az, hát majdnem tíz fok van! Jó idő, itt a tavasz, az üvegházban már virágzanak a növények... Az most mindegy, hogy annak pont az a lényege, hogy egész évben virágozhassanak benne a dolgok. Na jó, max ha fázni kezdenék majd futkározok kicsit Tücsivel.
Ha Lilit végül sikerülne meggyőzni, akkor együtt indulhatnánk el le a rétre, ki a gyönyörű februári napsütésbe. Persze tutibiztos, hogy hétfőre, a meccsünkre leesik majd a hó, mert végülis miért ne tenné, ha megteheti... De pont ezért szeretném most kiélvezni a napocska sugarait. Elvégre a D vitamin kell a csontoknak, hátha ha most sok D vitamint paszírozok beléjük nem törnek majd el olyan könnyen a gurkók alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Egészen futcsán érzem magam mindig mikor megijednek tőlem. Mármint itt vagyok a 156,1 kevéske kis centimmel - igen, az az egy miliméter nagyon fontos, tegnap mértem, vastag zokniban, de eskü nem pipiskedtem -, küzdök itt, hogy jó benyomást tegyek mindenkiben, kedves legyek, hát még a nutellámat is osztogatom, erre lesiccegnek itt. Jaa jaaa jaaa, hogy az Tücsinek szólt, nem nekem, vágom vágom.
Érdeklődve figyelem a szekrényen gubbasztó kislányt, s próbálok a lelkére hatni. Na, gyere le szépen, nézd, a kedvedért felrakom a blökire a pórázt, nem megy sehová, ahova nem akarom, nézd milyen jól nevelt! Igyekszem Lilcsók lelkére beszélni, már csak azért is, mert nem túl... hogy is mondjam, nem túl egészséges úgy együtt élni valakivel ha rettegsz tőle, márpedig jól láthatóan ez a helyzet közöttük. Én is macskás típus vagyok, bevallom őszintén, de azt hiszem eléggé rosszul érezném magam, ha minden nap úgy kéne átóvakodnom a klubhelyiségen, hogy egy kis kutyaszagú padlócirkáló bármelyik pillanatban rámvetheti magát, és én ezt nem szeretném. Jó lenne megmutatni az elsősnek, hogy nincs mitől tartania, a leggyerekbarátabb dolog a világon a mellettem lihegő szőrgombóc, és láss csodát! A kitartó rábeszélés végül eredményre vezet.
- Onnan, ahogy néz - vágom rá a félős kis kérdésre, kiélvezve a lanyha, ám mégis kicsit hűs szellőt. - Nézd, most például nem is figyel ránk - mutatok a kíváncsian bámészkodó, pórázát húzó Tüccsre.
- Szimatolja az illatokat, hallgatja a többiek játékát, szocializálódna. És nézd a farkát, hogy legyezi, nagyon örül neki, hogy végre kint lehet a szabadban. Mi az ami megijeszt rajta?
Egyelőre nem nyújtom át a pórázt a lánynak, még had szokja egyelőre, hogy sétálunk egymás mellett. Tücsök az elmúlt napokban úgyis olyan furán viselkedett a toronyban... most meg mintha megnyugodott volna ahogy átléptünk a portrélyukon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Épp mikor Lili a megjátszásról beszél, Tüccs egy pillanatra hátrafordul, hogy okos kis szemeivel ránk pillantson. Kinyújtom felé a másik kezem, így oda is jön egy gyors simire, majd mintha hallana valamit, ismét messze figyel, és kihasználva a póráz adta lehetőségeket, eltávolodik kicsit tőlünk. Hümmögve bólogatok a lány szavaira, hiszen ezt nem tudom cáfolni.
- Jó, hát nem tudhatod, hogy mit gondol igazából. Bíznod kell benne, hogy nincs rossz szándéka, ugyanúgy, ahogy minden nap bízol abban, hogy nem gyújtotta rád senki a kastélyt, vagy nem adtak-e előre minden vizsgádra trollt. - Vigyorgok, még ha szavaim nem is a legmegnyugtatóbbak. Oké, engem főleg a toronyfelgyújtós rész zavarna a felsorolásból, elvégre még most is van, hogy néha azzal a rosszul sikerült délutánnal álmodok. Ami azt illeti, mostanában egyre többször fordul elő, hogy eszembe jut, mintha a tudatalattim érzékelne valamit, ami amúgy elkerüli a figyelmemet.
- Ó a fogak - bólintok mindentudóan, de hagyom, hogy befejezze mondandóját, nem szakítom félbe. Nem úgy Tüccs. Talán gyorsabb sétára akar minket ösztökélni, talán valami szagnyom izgatja fel, de visszafordul hozzánk, s mellső lábait combomnak támasztva nyújtózkodik felfelé. - Semmi baj - szólok megnyugtatóan Lili felé, miközben a cukor kis kutyafej tenyerembe simul. Eszemben sincs nevetni rajta, hiszen komolyan veszem, hogy fél tőle, emiatt aztán nem kell aggódnia. Látna csak engem amikor a kaszáspókok elől menekülök sikoltozva! Tücsök élvezi a kis vakargászást, szemét lehunyva kényeztetteti magát, az idilli pillanatban pedig a lányra pillantok.
- Nézd - kezdem lágyan, halkan - tök békés. Biztos nem próbálod meg megsimogatni? Olyan selymes - biccentem félre a fejem. Ha nemet mond, természetesen azt is megértem, de ha összeszedné bátorságát, a négylábú csupán csóváló farokkal jelezné, hogy érzi a plusz simogat kezet, és bizony nagyon is tetszik az neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Oh. Lehet, hogy nem így kéne megpróbálnom megnyugtatni? Eltöprengek azon, hogy a módszerem nem biztos, hogy a legsikeresebb. Márpedig ha az ember jobban belegondol igazából napról napra a másokba vetett vak bizalma miatt él, hogy nem átkozzák meg, nem tesznek mérget a reggelijébe, egyáltalán kap reggelit... És persze, ez így most nagyon dramatikusan hangzik, mégis ez a helyzet. Talán furcsának hathat, hogy pont az én híres rózsaszín buborékom mögött vannak ilyen érdekes gondolatok, de az, hogy tisztában vagyok ezzel nem jelenti azt, hogy ettől én most depibe esnék. Igen, elég para néha belegondolni, hogy bármi elromolhat, de alapjáraton meg nem gondolok... csak bízok abban, hogy minden megy tovább, szokásosan. Ah, megártott nekem az a gyengélkedőn töltött pár nap, túl sok időm volt gondolkozni.
- Nem biztos, hogy gyújtják, de robbanni már robbant - vonok vállat, megnyugtatónak szánt közönyösséggel a hangomban, nem érzékelve milyen ijedtséget váltok ki ezzel a lányból. Végülis a sokkterápia is végeredményben terápia, nem igaz? Kérdésén eltöprengek, majd megrázom a fejem. - Nem, nem hiszem, hogy ilyesmitől félned kellene, az itteni tanárok elég korrektek - mosolygok rá, végre elszakítva pillantásomat Tüccsről, így észrevéve a halálsápadt arcot. Pedig azt nem is mondtam, hogy ha én lenne, Henriktől éppenséggel tényleg akadhatna félnivalója. Ööööö, eeeezt jól megcsináltad Masa, ügyes vagy, gratulálok.
Gondolván majd jó ötlet lesz akkor sebtiben gyorsan továbbterelni a témát, bedobom, hogy simogasson (mármint nem engem, hanem az ebet), s érdeklődve figyelem arcának változásait. Nem sápad, nem zöldül, határozottan bíztató.
- Nöömmm - bólintok bele a szóba, ismét eltalálva mi nem a jó válasz jelen esetben -, biztosan nem harap meg, de nem ígérgetünk ilyesmit. - Masa biztosra megy. - De ha meg mégis, egy két intéssel be tudom gyógyítani a sebet! - vigyorgok bíztató szándékkal a másikra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Én tegnap megpróbáltam elérni a buszom és bekapkodtam a hideg levegőt, most meg a halálomon vagyok. XD Szóval inkább alszom veled. :3

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Helvey Belián Balázs - 2020.02.28. 14:59

Az utcsó volt lett volna és nem akartam éjszakaizni Q____Q Pihi *előkapar pár plüssállatot, és Beliánra pakolássza őket, hogy neki is jó legyen*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Igaz ami igaz, az elmúlt időben bátorkodtam felfedezni, hogy animágusként nem csak Bencét tudnám ám meglátogatni, de bármely másik házba is belopakodhatok ha épp kedvem úgy tartja. És melyik majom tudna ellenállni pár ingyensiminek nem igaz? Így mikor végre kiszabadultam a gyengélkedőről, többé kevésbé felépülve a kviddicsmeccs okozta sérüléseimből, hopp! Fogtam magam, és kioldalogtam, felfedezni a még ismeretlen területeket. Legutóbbi navinés látogatásom nem sült el a legjobban, ám ez nem szegte kedvem, kíváncsiságtól, csínytevékenykedési kedvtől buzogva osontam be, hogy kicsit szórakoztathassam a sárgák népét.
Lehet nem kellett volna. A bagoly által hozott levelet gyűrögetve ácsorgok az ajtó előtt, miközben lassan már két perce kések, mégsem merek igazán benyitni. Mancsom a kilincs fölött habozik, aztán végül sikerül meggyőznöm magam, hogy jobb úgysem lesz, szóval idegességemben elpirult fülekkel nyitok be, hogy aztán már-már cincogó hangon köszönjek a bent lévőknek.
- Jó napot! - még nem akarnak megenni talán... Kezdetnek jó. Izzadt tenyeremben megfeszül a papír, bátortalanul pislogva állok, épp csak belépek s behúzom magam mögött az ajtót, de ezután nem moccanok. Szám bátortalanul nyílik el mentegetőzni, de aztán be is csukom. Előbb kérdezzenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Beharapott szájjal kapkodom tekintetem a két felnőtt között, habozásomat kívül rúgva a képből szedem össze magam annyira, hogy legalább lábaim megmozduljanak. Első blikkre simán levetném magam egy padra itt, a terem végében, azonban Misha bá szigorú hangja hallatán inkább nem játszom az agyalágyultat, és egy alig észrevehető kitérő után közelebb megyek hozzájuk. Hát, úgyis elől szoktam ülni... Nincs ebben semmi különleges, semmi különleges. Lehuppanok a második padba, így Tánya kényelmesen elém tud telepedni, ami azonban már annyira nem tetszik, az a bácsi beállása mögötte. Tekintetem lesütöm, még mielőtt megérkezne az első kérdés, bár pontosan tudom, hogy ezzel nem a legbiztatóbb képet alkotom magamról.
Eszembe sem jut bocsánatot kérni a késésért, annyira nem az van már a fejemben, pedig lehet javítana siralmas helyzetemen. Ha kérdéseket akarnak feltenni ott már baj van. Nem mondom ki hangosan félelmemet, azonban végre felpillantok, és ha a mosolyt nem is tudom viszonozni, erőszakkal kicsit lejjebb nyomom vállaimat, legalább ne nézzek ki annyira rémültnek mint amilyennek érzem magam.
- Ööö - na erre most mit mondjak. Hazudni nem akarok, jártam bent, de eleve ugye ez is tilos... Fene. Túl szép volt, hogy igaz legyen. - Hát... Nem tagadhatom. Igen, igaz.
Szavaimat bólintások kísérik, de nem kezdem el megtoldani mentegetőző mondatokkal, itt bizony most harapófogót kell játszaniuk, ha bármit is meg szeretnének tudni tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Ehehe, na igen, ezért kéne megtanulnom hazudni. Behúzott nyakkal nyitom a számat, hogy válaszoljak - tuti nem fog nekik tetszeni -, de megakadok, ahogy Misha bácsi közbeszól. Immár teljesen elpirult arccal nézek fel rá, és biccentek, szemkontaktust tartva, csak utána adom meg a konkrét válaszomat Tányának is. Minek hazudjak? Most már úgyis tök mindegy.
- Néha, de nem gyakran, és a naviban csak most voltam... - mentegetőzök, hátha ez enyhítő körülménynek számít. - Nem adta meg senki. Besurrantam. Animágia.
Úgy bököm ki, mintha ez a pár ragozatlan szó mindent megmagyarázna. Így is van, nem segített a bejutásban senki, azaz senki nem tudott róla, hogy ezt teszi. Sóhajtok, nyirkos tenyerem a szoknyámra simítom, kínosan ficeregve a széken.
- Egyedül mentem be, azaz besurrantam egy elsős-másodikos alak nyomában, majd meglapultam, mert bár eredetileg azt terveztem, hogy majd jól összekuncsorgok magamnak egy kis simit, végül nem volt bátorságom előbújni, hátha felismer valaki. Szóval ott a portré környékén megbújtam, figyeltem kicsit a többieket, nevettem pár poénon, de azért ez így elég uncsi volt, úgyhogy kiszaladtam, amikor többen is megindultak vacsorázni. Valószínűleg akkor láttak meg, de velem nem volt más, akinek ne lett volna ott a helye.
Lebiggyedt szájjal motyogom el mi történt, hiszen így tuti fény fog derülni rá, hogy az eridonban is meg-megjelenek néha. Pedig olyan büszke voltam magamra, hogy ilyen ügyesen nem buktattam még le magam... Erre tessék, valaki babrál a berendezéssel, és máris gyanúba keverik a csíkos bundám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Hááát nem igazán Misha bácsi nem igazán, azonban ezt már nem bököm ki, nem súlyosbítom a dolgot. Az újabb kérdéeknél gondolkodnom kell, hogy hogyan hangozzon mondandóm a legkevésbé gyanúsnak, de hát nincs túlzottan nagy mozgásterem.
- Nem mentem le, felmentem a körletbe, tea, alvás - foglalom össze gyorsan a napom. A teakonyhában még iszogattam, de mivel a legtöbben a nagyteremben voltak épp, nem is beszélgettem senkivel. Aztán meg gyorsan elmentem aludni, hogy a lehető legjobb formámba kerüljek a következő meccsünkre. Tánya majmos kérdésére csak bólintok, s jól is teszem, hogy nem kezdek bele semmibe, mert a férfi veszi át a szót. Mordulása hallatán észrevehetően húzom be a nyakam, és kezdek pislogni felfelé. Gyakran járok a könyvtárban, és megrótt már hangoskodásért, de azt hiszem most épp ellenkezőleg, úgy kell majd a szavakat kihúznia belőlem.
- Csak annyit hogy valami volt és azt hiszik közöm van hozzá - emelem meg a levélpapírt, hiszen tény ami tény, annyi dolgom volt ma, fene figyelt a sustorgó hangokra. Vissza kellett mennem a gyenguszra, hogy mindenem jól gyógyul-e, aztán meg szépen elkezdtem edzeni, hogy rendbehozzam magam teljesen a kövi meccsre. Szemeim elkerekednek következő kérdésére, döbbenten nézek fel, talán kicsit elhűlt arccal. Mi az, hogy honnan tudják, hogy nem én voltam? Nem azt kéne bizonyítaniuk, hogy én voltam? Az az alap, hogy nem én... Nem is tudom miről van szó pontosan! - Mit?
Mondja ki, legalább tudni fogom mit csináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Tánya szavai megerősítik gondolataimat, habár nem ez az amiért végül nyugodtabban dőlök hátra. Misha fenyegetőzése a büntetéssel igazából én esküszöm mindenkinek nem hat meg annyira, fele olyan megalázó lenne fél évig a könyvtárban nyünnyögni, mint akár csak egy percig összezárva lenni Henrikkel. Szemöldököm felszalad, és kicsit el is töprengek azon, hogy miért nem nyúltam én még bele göcsörtbe, ha állítólag ennyi van, de a nő hangja visszaterelget a jelenbe. Végighallgatom a mesét arról mi is történt a sárgáknál, és mire a végére ér, már szám diszkrét kis ó-ra kerekedik. Jahát. Én erről nem tudok semmit. Igazán kezdhették volna ezzel is.
- Nem - rázom meg a fejemet, és végre picit van érkezésem hátrébb dőlni. - Azt hittem csak azt fedezték fel, hogy beszöktem és azért ilyen morcik - töprengek el. Viszont mivel onnan továbblendültünk, és láthatólag nem ott határozták meg a beszélgetést drámai tetőpontját így van okom kicsit kifújni magam. - Mármint khm, természetesen az sem szép tőlem, hogy beszöktem, tudom, de na. Ez nem én voltam, nem engem keresnek.
A végére még egy kis mosoly is felkúszik az arcomra, miközben hiszek abban, hogy ez így már bőven jó lesz. Elmondtam mit tettem, olyan nagyon nem csaptak le érte, ellenben ugyanolyan őszintén megmondtam azt is, hogy innentől már nem én vagyok az emberük. DIPLOMÁCIA. DIPLOMÁCIAI ÉRZÉK, hát én, olyan király vagyok, ez a szó nem jutott eddig eszembe!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nade. Ez így nem jó. Nem úgy nem jó, ahogy lehetne jó de mellette rossz, hanem úgy igazából teljesen kicsit se nem oké, az a fajta amit már nem tudok figyelmen kívül hagyni, és muszáj csinálnom valamit, mert ez már nem csak nekem rossz, idebent, rejtetten, de biztosan Bence is érzi, hogy valami nem klappol. És... És... Hogy csinálják az emberek, hogy felnőnek a problémáikhoz? Normálisak? És még van aki halhatatlansági cucclötyit meg öregítőszérumot akar csinálni meg inni, hát én inkább kérek szépen olyat ami visszaalakít kisbabává és csak annyi a dolgom újra, hogy gőgicséljek és kalapálózzak. De mégis, tudom, hogy nem nekem lesz a legrosszabb ez az egész. Számtalan forgatókönyvem van már, innen indítva onnan indítva, megbeszélve, nem beszélve, feláll és itthagy, kinevet, mert viccnek hiszi... Mérges lesz, csalódott, szomorú, elkeseredett... Számat rágcsálva ülök a padon, ahol oly sokszor ültem már, lábaimat pedig felhúzva, bő pulcsim alá bújtatom, így csupán valami kis halványszürke gömböcnek nézek ki. Leheletem nyomán apró felhőcske szökik tovább az éjszakába, s szöknék kicsit vele én is, menekülnék a beszélgetés elől. De elhatároztam magam, most tényleg el. Túléltem a tegnapi meccset, és mivel ennek az előmenetelem alapján annyi esélye volt, minthogy egy erdőben pingvin teremjen a csipkebokron, én hülye megfogadtam, hogy bizony ha így lesz, beszélek... S mit ad ég most bezzeg amikor ilyen felelőtlen ígéreteket teszek, így lett.

Egyébként (!!!) ha tudtam volna, hogy létezik olyan út le a pályáról ami után klubhelyiséges ugrálós ünneplés vár a fertőtlenítőszagú gyengélkedős suttogós üvöltve hányás helyett, lehet sokkal korábban meggondolom, hogy esetleg egyben jöjjek le a pályáról... Tiszta égő, reflexből megindultam volna a gyenguszra a meccs után aztán végül kh lett belőle. Jobb buli, el kell ismernem.
Már épp elterelném a figyelmem kicsit a múlt estéről, egy hajtincsem simítom végig újra és újra ujjaimmal. Bence, beszélnünk kell. Bence, beszélnünk kell. Hajtogatom magamban, hiszen mindig ezt láttam eddig, minden filmben így kezdik a... Nem tudom kimondani. A kavicsok zaját dúdolgatásomtól nem hallom, csak a karokat érzem meg, a váratlan öleléstől pedig azonnal megugrok.
- Hőőő - rdülök fel, s bújtatom ki lábaim a pulcsi alól, reflexből simítva rá a karjaira. Felnevetek, de amikor meg akar csókolni, elhúzódok. Nem. Nem hagyjuk, hogy eltérítsenek a szándékunktól (miért a többes szám, kezdünk megbolondulni? o-ó). Ez most komoly dolog lesz. Bátorságom azon nyomban száll is inába, így mielőtt furcsállhatná a dolgot emelem szám elé a kezem, hogy picit elfordulva-előredőlve köhögjek párat. Nem mondom, a kviddicshuzat nem a legegészségesebb, de amúgy nem fáztam meg ennyire... - Csüccs a kívánság - fordulok végül felé, s megveregetem magam mellett a padot, jelezve, tegye le magát. Nem megyek bele a viccelődésbe, talán látszik rajtam, hogy valami nyomja a buksim, de egyelőre nem mondok semmit. Tekintetem az Edictumra siklik, és már csillannak fel kékjeim, jezésértékűen szugerálva a lapokat. Egy kis idő még... belefér... nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Látom az arcán, hogy rosszul esik neki, nem érti mi történik, de ahelyett, hogy ezért lefújnám az egészet, csak megerősítem magam. Most, hogy rájöttem, már nem tudnám titkolni, ha akarnám se. És milyen dolog is lenne az? Mondjuk nem rosszabb mint az eddigiek... Féloldalas mosoly kúszik az arcomra, ahogy keze közelebb araszol, mire habozás nélkül nyúlok közelebb, hogy az én ujjaim szaladhassanak végig kézfején. Na itt a gond, hogy ezt szeretem. Ezt.
- Köszönöm - kulcsolom át végül ujjait, ahogy felé eső lábam felhajtogatom magam mellé a padra, s felé fordulok. A kérdésre lesütöm tekintetem, az újságos figyelemelterelés úgy néz ki nem vált be. - Te? Dehogy - felelem halkan, és egy apró pillanat alatt ezer variáció fut keresztül az agyamon. Mielőtt még bármit is mondhatna, belekezdek a kímételes felvezetőbe... De hogyan is kéne egy ilyet mondani? Túl jó vagy hozzám; jobbat érdemelsz; most nem tudok bevállalni egy komoly kapcsolatot; nem veled van a baj, én vagyok a rossz; olyat tettem amit nem kellett volna; ne haragudj rám de; nem fogsz örülni ennek; talán már sejtetted... A gugli hasznos, most mégsem tűnik elégnek, hiszen az egyetlen ami hirtelen kiszökik a számon, mielőtt feleszmélhetnék, az a - szakítsunk. - MONDOM KÍMÉLETES FELVEZETŐBE, MASA NEM HISZLEK EL.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem kellett volna. Abban a pillanatban megbánom az egész nagy számat, meggondolatlan természetemet amint kibököm azt az egy szót. Azt az egy hülye szót, ami mindemellett semmikép sem hibás semmiben, nem kenhetem rá, hiszen az én saram a helyzet amibe keveredtünk. Egy szó nélkül szorítok vissza a kezére, ahogy megérzem a rándulást, talán ő nyúl kapaszkodó után, talán én, de leginkább mindketten. Csak míg én fel tudtam rá készülni, ő nem. Beharapom a szám, ahogy visszakérdez, és nem tudom állni megcsillanó tekintetét, nem akarom elviselni, nem tudom elviselni, hogy én teszem ezt vele. Kényszerítem magam, hogy felnézzek, tekintetem talán ugyanolyan űzött, mint amilyennek ő érzi a sajátját, és tudom, hogy magyarázatra vár... Amit én nem fogok tudni őszintén megadni neki. Nem tehetem. Idegemben kiszáradt számat megnyalom, egy reszketeg levegővétel után nyitom ki, majd csukom be, és miközben annyi minden kiszökne belőlem, semmi sem bukik felszínre. Csak tátikázok, nincs egy indok, nincs egy érv, csak ő van és én, körülöttünk a hirtelen túl hangos, túl zavaró éjszaka.
- Mert... - szinte csak suttogom, és ennyi, nem jutok tovább, levegőt kell vennem, szünet kell, nekem ez nem megy. Remegve kapaszkodok ujjaiba, szorítom, nem merem. Nem tudom. Hogyan kell ezt csinálni? Miért kezdtem bele? De már így is túl sokáig húztam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Remegő szájjal figyelem az arcán legördülő cseppet, de az én arcom még száraz. Egyszer elhomályosodik a látásom, de most én nem sírhatok, elvileg nekem nem kéne, hogy fájjon. Kinek hazudom én ezt? Jobb kezem felemelem, arcához, bőréhez, szeme alá akarnám simítani, de megtorpan kettőnk közt a levegőben, ujjaim remegnek, mutatóm kinyúlik, visszahajlik, mintha intenék, de csak egy izom rándul meg bőröm alatt önkéntelenül. Letörölhetem? A könnyeket amiket én festettem a bőrére a saját szavaimmal?
- Én - szakad fel belőlem hangosan, fület bántó magasságban a kezdemény, talán a mentgetőzésé, magyarázkodásé, de ahogy kimondom, a hideg végigfut a hátamon, görcsbe rándít, nyelvem is majdnem egészen elharapom. A pulcsim alatt szinte látom a tiszta libabőrt, tudom, hogy szinte minden izmom feszes, egyszerre félek attól, amit mondanom kell, és attól amit ő fog majd.
- Szeretlek - bólintok én is, valamivel kevésbé kellemetlen hangszínen, de vele ellentétben az én vallomásom először halk, és végére lesz egyre magabiztosabb. - Szeretlek, de - kezdek bele újból, megismételve azt a szót amit talán egyszer ha hallhatott tőlem, rögtön itt, rögtön most, ezután a felvezetés után... A különbség, hogy már értem, hogy hol a különbség két ugyanolyan szó között. Tudok mélyebbre süllyedni? - Szeretlek, de nem úgy, mint te engem - jutok el végre a végéig az első mondatomnak, túl harsány vagyok, nem illek sem az éjszakába, sem a pillanatba. Groteszk kontrasztba állnak szavaim a helyzettel, hiszen passzolnak is, meg nem is, mondok is velük valamit, és el is rejtek rengeteg minden mást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem szabadna félrenéznem, mégis megteszem. Ha tehetném levegő után kapnék, ahogy Henrikre céloz anélkül, hogy tudná, hogy ezt teszi, de képtelen vagyok rá, némán meredek magam elé, mintha befagyott volna az egész pillanat, mintha eltűnt volna az idő, és mostantól csak szavai, egyre ingerültebbé váló szavai viszhangozhatnának fülemben. Nem tudom megrázni sem a fejem, nem tudom azt mondani, hogy igen, nem tudom azt hazudni, hogy nem, és... Hazudni. Szóval hazudni, mi?
Felkapom a fejem mozdulatával egyszerre, tekintetem őt követi, a hirtelen mozdulattól végre megtörik a sztázis, és levegő áramlik tüdőmbe. Pár apró szikra kezd táncolni szemeim előtt, amiket gyorsan kipislogok, észre sem vettem, hogy ilyen sokáig maradtam néma, hogy ennyire menekülnék. Mozdulatból könnyebben mozdulok már én is, megrázom a fejem, először darabosan, majd egyre hevesebben. Hogy mondhat ilyet? Mitől lenne jobb vagy könnyebb? Azt hiszi, hogy szórakozásból csinálom?! Aztán... Pillanatnyi ingerültségem onnan apad el ahonnan jött, egy pillanat alatt. Miért nem készültem fel arra, hogy kérdezősködhet is majd? Felpattannék, kikérni magamnak, de nem, ahogy megtenném, már nincs is mit. Volt egyáltalán? Az is lehet, hogy csak képzeltem.
- Miért akarod tudni ezekre a választ? - kérdezek inkább vissza, egyenes válasz helyett elpillantva mellette. Nem tudom, nem tudom kimondani az okokat, indokokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nyelek, de az okozott és érzett fájdalmat nem tudom eltüntetni, mint holmi megakadt falatot. Választ, választ, választ akar, és én adjam meg neki. Annyira sajnálom. Rendben, megadom. Annyira sajnálom. Felállok, s egy pillanatig csupán zihálva meredek magam elé. Szemeim fókuszálatlanul pillantanak előre, agyam azt ordítja ne csináljam, hülyeség, és közben meg JÖN A KÉSZTETÉS, és tudom, egyszerűen már most tudom, hogy meg fogom próbálni, és utálni fog érte. Mégsem tudom nem. Azt hiszem, ebből meg fogja érteni.
Mielőtt azt hihetné, hogy elviharzok, felé fordulok. Elé lépek, tenyerem határozottan simít az arcára, majd közelebb hajolok. Arca előtt egy pillanatra megtorpanok, majd hacsak nem üt odébb, ajkaimat az övéire simítom. Szemeim lehunyom, a vizes barlang jut eszembe, ahogy elmélyítem a csókot, kezdeményezéseim oly ritka darabját. Ritka, és talán egyben utolsó darabját. Talán? Talán ez még? Nyelvem finoman végigcirógatja alsó ajkát, majd ha nem húzódik el, ujjaimmal végigsimítva arcán mélyítem el a csókot, azonban immár nem rá gondolva. Biztos vagyok benne, hogy ő is érzi a különbséget, hogy hallja, ahogy némán sikítom felé, hogy ez valami más, valaki más, valami nem olyan mint volt, ujjaim hajába túrnak, húzoom magamhoz, húzódok közelebb. Aztán a pillanat megszakad, kényszerítem rá magam, hogy kinyissam a szemem, látom őt, őt látom, az a hév pedig, ami az előbb talán megjelent, eltűnik, mintha nem is lett volna. Talán nem is volt igazán. Talán pont ez a lényeg. Hagyom, hogy őt érje a felismerés, óvatosan, lassan, cirógatva, bocsánatkérőn adva szájára apró puszikat, ameddig rá nem jön mit is akartam mutatni. Mit tettem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Akaratlan mutatom meg neki a dolgokat, nem tudom, mit szeretnék, azt hogy értse, vagy pont azt, hogy ne? Érzem, ahogy húzódózna, és sajnálom, hogy nem hagyhatom. Nem hagyhatom, mert kérdéseket tenne fel, olyanokat amikre talán még én sem tudom a válaszokat, talán én sem jöttem rá, talán soha nem is fogok. Ajkaim alatt Bencéét érzem, majd rajta keresztül azt a bizonyos másik alakét is, akit még gondolatban sem merek nevén nevezni, csak pillantása ég belém, hangja zendül a fülemben. Nem tudom mi a különbség köztük, miért vagyok más vele és vele, miért vonzanak mindketten magukhoz, mégis teljesen különböző módokon. Nem tudom, hogy érti-e, haragszik-e, szomorú-e, könnyeit ízlelem, megtartom, s remélem sosem felejtem el, mert ilyet nem akarok még egyszer átélni.

Megremegek ahogy zsebéhez nyúl, könnyeim mégsem buggyannak ki, nem tudnak, elrejti őket a szégyen, a hitetlenség, a zavar. Kegyetlenség, ha nem is vágja a fejemhez, hát vágom én a sajátomhoz, de nem lesz tőle könnyebb, nem lesz tőle jobb. Ha üvöltene velem, ha kiabálna, ha úgy érezném megkaptam ami nekem jár, lehet megkönynebbülnék, de Bence... még mindig, mindezek ellenére Bence, és nem tesz ilyet. Nekem pedig meg sem fordul a fejemben, hogy erre kérjem. Hol lenne fair? Még csak nem is biccentek a köszönömre, nem tudok, hisz mit mondjak? MIT MONDJAK?! Szívesen? Nincs mit? Urammerlin, nem. Sajnálom? Mit? Mit a rengeteg minden közül? Némán figyelem, ahogy elbabrál a kütyüivel, karjaim mereven testem mellett tartom, ellenállva a késztetésnek, hogy átöleljem magam. Álvigasz lenne az csupán. Nem köszönök el tőle, nem tudok. Reszkető, apró madártollnyi levegőket kortyolva csupán figyelem, ahogy bedugja fülesét és hátat fordít, nekem pedig abban a pillanatban remegnek meg orrcimpáim, ajkaim. Egy szakadozott szusszanás szökik ki orromon, reszketeg, egész testemmel kísért hang, s ahogy egy végre beszívott mély lélegzetet beszívok, kifújáskor már könnyeim is elerednek. - Köszönöm - suttogom távolodó hátának, olyan halkan, még talán én sem hallom meg, csak képzelem.
Ráz a zokogás, vállaim hullámoznak mint valami fekete, feneketlen mély, ragacsos tenger, fejem előrebukik, hajam eltakar, de nem képzi körém a szokásos védőburkát. Leguggolok, térdeimet átölelve ringatózok csendesen előre-hátra, előre-hátra, majd oldalra, a padnak dőlök, támasztékot keresve. Ujjaim hajamba túrnak, ahogy valami halk nyöszörgés tör fel a torkomból, kapkodom a levegőt, s miközben zihálva várom, hogy valami csoda történjen, visszatekeredjen - magam sem tudom pontosan meddig - az idő vagy épp előre... Minden néma körülöttem. Egyedül vagyok a réten, teljesen egyedül, egyedül van Bence is valahol, úton... Valahová. Mennem kéne, de nem tudok, nem nekem kéne, hogy fájjon, mégis teszi. Ujjaim a földbe túrnak, belemarkolok, körmöm alá befúróik a sár, mint ahogy belém is beette magát a bűntudat. Bence...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Márk és Mihail
február 14.

- Nem fogom - forgatom meg szemeimet mosolyogva, nézve, ahogy bánkódását kicsit kivetíti rám is. Ha ezt tudom megveszem Karolát is, és véletlen együtt hagyom őket, hihi. Jó, ez a megveszem rész elég rosszul hangzik, meg amúgy se lett volna pííínzem, de elméletben nem olyan gáz terv nem?
Nagyon igyekszem felé terelni a témát, hiszen kettőnk közül nem én vagyok az akinek láthatóan másfelé járnak a gondolatai. Hát, akkor legalább beszélne róla, de nem, értetlenkedik, úgyhogy dünnyögve hajolok előrébb, figyelve reakcióit. Somolyogva legyintek, mielőtt pontosíthatnám melyik csókra is gondolok (egy legilimentor húg lehet a legidegesítőbb dolog a világon, de bocsi, ez van), nem várt látogatót kapunk. Arcom felderül, Márkkal ellentétben én széles mosollyal fogadom Mihailt, szemeim vidáman csillannak meg.
- Szia - pattan a köszönés tőlem is, Márkéval szinkronban, még talán hellyel is kínálnám, de hát azt ugye megoldotta magának. - Nem zavarsz - vágom rá, lábaim előre-hátra kezdenek kapálózni, ahogy hallgatom. Nem hozzám szól. Oh. Márkhoz intézi szavait, aki ettől mondjuk nem éppen a legboldogabb, szóval közbe is vágok. Szépen hangzana ha azt mondanám, hogy azért teszem, hogy a bátyámnak segítsek, de szimplán előtör belőlem a hálálkodási kényszer, s ahogy megérint a halvány mágiafonál, egészen nem is érdekel, hogy épp egy beszélgetést szakítok meg vele. De hé, ez Márknak is jó, úgyhogy kérek egy jótesó pontot.
- Köszönöm, hogy kipótoltad a 10 sarlómat - mármint hogy tízre, ugye, robbanok be, a fenyegető(?) rossz hangulatot talán oldom a kis ártatlan megszólalásommal. Mondtam már, amikor átvettem a kártyát is, de azt hiszem most pár napig hétig hónapig ezt fogja fixen hallgatni tőlem, hát milyen rendes volt már ez tőle? És még hallottam olyan pletykákat, hogy a rellonosok mind kegyetlenek! Tiszta jószívű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Nyelek a fenyegetésre. Nem azért hoztam ám fel, hogy most akkor megrúgják a bokámat miatta, vagy megrúgjam vagy áá, mindegy. Ezt eltoltam.
- Persze, esküszöm - ismétlem meg a szavakat, bár az eskü résznél értetlenebbé válik a hangszínem. Nem szoktam ilyet mondani, miért kéne esküdöznöm, hát ha valami igen akkor igen, ha nem, nem. Fura, hogy azért az egy szóért jobban megbíznak bennem, de hát ha nekik ez kell... Néma eehre húzódik a szám, bár sejtettem, hogy nem úszom meg, de az, hogy már ott tartunk, hogy szólnak a többi háznak, és Misha még meg sem szólalt semmi jóra nem utal. Aztán hirtelen a büntetésem is a nyakamba szakad. Halk nyöszörgés kíséretében koppan a fejem a padlapon, az utasítás viszont nem elég pontos, így a biztonság kedvéért visszakérdezek. Csak azért, hogy tudjam mire számítsak na.
- Ha vizsgaidőszak után de házit írni, akkor szünet után? Pontosan hanyadikán?
Megemberelem magam, és bár a földnek beszélek, de legalább panaszkodni és látványosan szenvedni nem kezdek el. Majd összefetrengem a könyvtárt és összeszőrözök mindent, meg a nyakára járok emberként, hogy hátha akkor megkönyörül rajtam. Meg belegilientálkodok a fejébe és hamisan éneklek majd Katyushát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Nemrég hagytak magamra, s most kicsit félek behunyni a szemem, mert minduntalan csak Márkot látom magam előtt. Bár itt van az egyik szomszédos ágyon, él, mondhatni jól van, bűntudatom van, hiszen nekem kellett volna gondoskodnom a biztonságáról. Némán, egyenletesen lélegezve bámulom a plafont, a kislámpát, amivel korábban olvastam sajnos már eloltatták velem. Fénye zavarhatta volna a többi lábadozót, így rozoga paraván választ el tőlük, ami sajnos a hangokat átengedi, szóval lehetne bármilyen megnyugtató is, nem kezdhetek dúdolgatásba. Viccelek. Jobban zavar a nyöszörgésük, az altató bájital ígérte újra és újra szertefoszlik ahogy meghallom nehezebbé, gyorsabbá váló légzésüket, és tudom, hogy álmodnak - újraélik a nap fájdalmas pillanatait. Tudom, hiszen én ébren teszem ugyanezt.
Fejem jobbra, az ajtó irányába fordul annak nyikorgására, a suttogó hangok alapján viszont nem jövök rá idejében, ki érkezett. Léptek közelednek és egy arc bukkan fel a támfal mögött, egy arc, amit nem szerettem volna itt látni.  A balomon beragyogó holdfény kísértetiesen emlékeztet valamire amire nem akarok emlékezni, kötéseim megbújnak a pizsama, és a takaró alatt. Mellkasomon az igazi hűlt helyén plüssgurkóm pihen, ujjaim annak varrásának birizgálásába fagynak bele. Kellemetlenül rezzenek össze ahogy előhúzza pálcáját, és igazából első ösztönként megpróbálnék felülni, hogy kevésbé legyek... védtelen, megalázott (?) helyzetben, de már a gondolatba is belesajdulnak a bordáim. Nem pattogok, ma legalábbis nem.
- Fáradtan - szökik ki számon egy elodázó féligazság, hiszen bár tény, tudom, hogy nem erre kérdezett rá valójában. - Mit akarsz itt? Késő van. - Ezúttal én kérdezek, s bár hangom nem kifejezetten ellenséges, messze nem bájcseveji, ahogy szavaimat is megválogathatnám szebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Hasonlóképpen - mondhatnám, de helyette csak lebiggyesztem szám, durcás kisiskolás módjára. Szemeim enyhén elkerekednek, ahogy közelebb lép, tekintetem le sem veszem róla, minden mozdulatát, rezdülését látni akarom. Nem érzem magam biztonságban, de még csak komfortosan se. Húzódnék el, egészen az ágy másik végébe, mégsem moccanok, csupán ujjaim térnek vissza a plüss piszkálásához jobb dolguk nem lévén. Végtagjaim megterhelt lüktetésétől nem érzem, de tenyerem a helyzettől lassan nyirkosodni kezd, meglehetősen kellemetlenül érzem magam, ahogy felöltözve fölém tornyosul miután levert a pályáról. Persze, tudom, hogy nyertünk, mondták, számomra ez mégsem olyan igazi, hiszen ha úgy vesszük egy terelőpárbajt buktam... csúnyán. Mielőtt még igazán elkezdődhetett volna, ezzel is őt igazolva. Nem szeretem, ha nincs igazam. - Akkor is leülsz, ha az - sóhajtok, és egyedül az vigasztal, hogy így legalább kicsit kevésbé érzem majd magam kellemetlenül. Talán.
MEGAHOGYÉNAZTELKÉPZELTEM. Azt az estét... Én elzártam magamban. Nem csak, hogy senkinek sem mondtam el, még magam előtt is tagadtam, hogy megtörtént, nem gondoltam rá, vagy legalábbis igyekeztem. Kerültem, ugyanúgy, ahogy a férfit is. Most ahogy szóbahozza, bőröm azzal a lendülettel pirul ki, s mielőtt gondolkodhatnék, remegő kezemmel hozzávágom a gurkót. - Nem tudom miről beszélsz, mindig lifttel megyek - szakad fel belőlem a hadaró tagadás, miközben kezemet fejemhez emelem, remegő pilláimat behunyva mögötte. Azért, mert attól félek, hogy visszadob, vagy azért, hogy ezzel is jelezzem, hogy nem akarok erről beszélni? Talán mindkettő. Ahogy bennem is, biztosan benne is ott a kérdés mi volt az az egész, de ÉN nem akarom kideríteni. Nem akarom tudni. Nem akarok tudomást venni róla. Ajkam ég az emlékre, így önkéntelenül beharapom, eltakart arcomból csupán ez látszik ki, s talán olybá tűnhet mintha sírnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Nem vagyok bolond, pontosan tudom, hogy számára is rém kellemetlen lenne, ha bárki tudomást szerezne az esetről, mégis eltart pár másodpercig mire leesik, hogy érti amit mond. Lábujjaim szinte elfagyva billegnek a takaró alatt, apró kis dombocskájuk jobbra-balra billen, ahogy idegességemben rángatózom. Nem akarok belemenni a témába, nem akarok foglalkozni vele, mégsem hagyja, hogy elbújjak és - a változatosság kedvéért - emiatt roppantmód kellemetlennek találom a jelenlétét. Biztos vagyok benne, hogy az apró fáziskésében a fájdalomcsillapítók keze is benne van, mégis zavar, hogy megkésve tudnám csak rávágni mondandómat, így nem mondom ki ami megfogalmazódna bennem. Talán jobb is, nem lenne szép. Ha most nem ő ülne ott, a téma fel se jött volna, ha most nem ő ülne ott, nyugodt lennék és ha most nem ő ülne ott, nem fontolgatnám, hogy inkább elalszom, vállalva a rémálmokat és az újra és újra ismétlődő fájdalmat ami akkor várna rám.
Haragszom rá. Haragszom rá, mert magamra már nem tudok, már nincs ereje, annyiszor szidtam a lányt a tükörben. Nevem hallatán megrezzenek, fejem elfordítom, el tőle, mintha fülemet akarnám elzárni, ne is halljam a belekéredzkedő óvatos hangokat. Már megint ez a finomság, amivel nem tudok mit kezdeni. Mikor hagyott fel azzal, hogy utálatosan viselkedik? Köszörülje rajtam a nyelvét, sértegessen, szidjon mint eddig. Azzal legalább tudnék mit kezdeni. Hívjon a teljes nevemen, mielőtt elfelejtem ki is vagyok.
- Nem akarom megbeszélni - motyogom vissza, hiába a csendharang, aminek mozdulatait felismerni véltem, a reflex bennem van, hogy bárki megláthat vagy meghallhat. - Nem akarom megbeszélni - ne akard, hogy kérlelni kezdjelek. Félve válaszától, még mindig anélkül, hogy ránéznék kezdem el rázni a fejem, jobbra balra csapva halvány tincseimet a párnán. - Miért nem tudod egyszerűen elfelejteni? Megtörtént, kész, ennyi volt, én nem beszélek róla, te sem.
Nos, a lassú puhítással annyit már legalább elért, hogy nem tagadom a történteket, csak jelzem, hogy ez lenne a szándékom. Bosszúsan nyitom ki szemeimet, és a várttal ellentétben nem érkező plüssért nyújtom a kezem. Nem gondolhatja komolyan, hogy odaadom. Kérem vissza. Nekem ez most kell, hogy legyen mit ölelgetni, szorongatni, főleg, ha tovább kívánja vesézni a témát, nekem vele ellentétben ugyanis nincs hová menekülnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Márk és Mihail
február 14.

Szinte tapintani lehet fejem fölött a glóriát, amit ártatlan pislogásaim festenek körém, úgy rázom meg buksim rögtön tagadólag. Nem szoktam én legilizni. Nem nem, dehogy. Rosszul érti. Kicsusszant volna valami olyasmi a számon, amiről egyébként nem lehetne tudomásom? Háát, megeshet, de biztos csak elfelejtette, hogy beszéltünk, nem igaaz? Nem, de ezt neki nem kell tudnia. A válaszadástól Mihail ment meg, így bocsi Márkító, de a lecseszerintésemmel még várnod kell.
Lehet azért, mert eleve nagyon közlékeny vagyok, és bizalommal, érdeklődve fordulok az emberek felé, de sokkal jobban látszik rajtam a vélamágia hatása, mint testvéremen. Persze nem tudom mi történik, csak mosolyom szélesedik ahogy azt mondja, aranyos vagyok, s izgatottan szólítom meg újra, hogy foglalkozzon velem. Ez tőlem még nem is annyira szokatlan, de simán az is lehet, hogy érzékenyebb vagyok erre az átlagnál. Belefér.
Csatlakozom a játékba, mosolyogva fülelek közelebb, hogy megsúgja amit akar, és el is nevetem magam kicsit, észre sem véve milyen rosszul eshet a kis szóváltás Márknak. Nem kuncogok idiótán, egyszerűen csak vigyorgok, majd kézfejemre támasztva államat pislogok egyikőjükről a másikukra. Tekintetem picit mindig tovább időzik el Mihailon, olyan mintha nagyon enyhén valami vonzana felé, de ezekben a pillanatokban ez teljesen természetesnek tűnik, nincs bennük semmi különös. Nem szólok közbe feszített párbeszédükbe, inkább csendben fülelek, figyelmesen hallgatva a beszélgetést. Miért is nem jelentkeztem én eddig DÖK-ösnek? - bukkan elő bennem a kérdés, ki tudja honnan vagy miért, így innentől kezdve ezen filozofálgatok, pro-kontra listát készítve magamban, úgy téve mint aki figyel a társalgásra, pedig valójában teljesen kizoomolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

- Hmm nem gyakran - töprengek el Lilcsók szavain, lépteim ütemére biccentgetve aprókat fejemmel. - Mióta én idejárok még csak egyszer robbant azt hiszem, vagy a többi csak apró volt és átaludtam.
Széles vigyorral tekintek magam mellé, tökre nem vágva, hogy elég rossz az irány amibe haladunk, és ez alatt most nem olyasmit értek, hogy mindjárt belehullunk egy tokáig érő pocsolyába, vagy egy láthatatlan kőfalba, lámpaoszlopba, egyéb komikus akadályba, csak... Khm, mintha nem venném észre mennyire megijesztem szavaimmal. Ami mondjuk abból a szempontból nem gáz, hiszen így nevelődnek életre a gyerekek, így legalább amikor megint robban kattan eltűnik leépül valami akkor nem áll ott, hogy miiii, hanem már tudja merre van a gyengélkedő, a mentőláda... Mentőláda, mentőláda, nyílj már ki nyílj már ki, mentőláda, mentő- ez most nem fontos.
- Ó hidd el a szülők nagyon könnyen megbocsátanak mindent - legyintek, majd ahogy átgondolom (hogy mit csinálok? ki vagyok és mit tettem magammal) hogy is hangozhatott ez, kifejtem bővebben. Inkább csendben kéne maradnom... - Mármint oké, ha meghalnál azon nem tudnának mit megbocsátani, de tuti nem rád lennének mérgesek, inkább a sulira. A bukás se olyan vészes, az első troll után a többi már nem mozgat meg annyira, én eddig fixen nulláztam minden LLG-met, aztán mégis élek, és itt vagyok. Ja meg nyilván, azért nem halsz meg.
Csodálatos sorrendben fejtem ki a gondolataimat, mi? Ennél már csak megnyugtatási skilljeim varázslatosabbak.
Kuncogva bíztatom, hogy hajoljon csak közelebb, nem fogja megenni, kapott már kajcsit a hónapban, és én bizisten kerekre pecekelt szemekkel figyelem, ahogy bátorságát siker koro... názza. - Ahhh, Tücsöööök - sóhajtok fel, majd ahogy felfogom, hogy Lili rohan, én is megindulok. - Állj meeg - kiáltok utána, ahogy rákapcsolok, Tüccs rendkívüli módon élvezi a tempóváltást, csak úgy szalad előre, már-már üldözi a kislányt, maga mögött húzva engem is. Gyors vagyok és kitartó, a kviddicsedzések jó formába hoznak. - Lili, ne fuss, elesel, ne fuss, Tücsi nem bánt! - kajabálok utána, így szaladunk a réten, mint valami rossz kabaré főszereplői.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő