LucaMegemelkedik a szemöldököm, komolyan nevet rajtam? A válaszra pedig bosszúsan megingatom a fejem. Tuti hülyének néz, felhánytorgatja nekem a bemutatkozásom hiányát és bugyután válaszol a kérdésre. Ránézek a csajra és már éppen elküldeném melegebb éghajlatra, hogy ne szívasson már. Amikor rájövök, ő ezt bizony komolyan gondolta vagy legalábbis nagyon jól tetteti. Egy pillanatig csak döbbenten nézek, majd összeszedem magam. Ám legyen, akkor játsszuk ezt. Fagyos mosollyal, de a lehetőleg barátságosabb hangon válaszolok.
-Melissa Von vagyok. Hagyok némi hatásszünetet, aztán folytatom ebben a mézes-mázas stílusban. Végül is, ha ez kell a válaszokhoz valahogy kibírom.
-Ide jársz az iskolába? Megerősítésként a hátam mögé bökők, az iskola irányába. Így már nem lehet eltéveszteni, szóval rendes választ kell adnia. Bár elég nagy kétségeim vannak már arról, hogy hozzánk járna.
Mindenesetre folytatom a kérdezgetést, érdekelne még néhány dolog. A következő kérdésemre már normális választ kapok, kimérten biccentek. Ez végül is érthető, vagyis nagy részt...
-Mért nem emberként kértél segítséget vagy hoztad volna fel varázslattal? Az utolsó szó kimondása után belém hasít, hogy a pálcám a stégen marad, én pedig itt vagyok egy fura csajjal. Lehet aggódnom kellene?
A borús gondolataimból a felém nyújtott keze ráz fel, egy pillanatig értetlenül nézek. Majd leesik mit szeretne és átnyújtom a szobrot, nekem aztán nem kell, vigye, ha annyira akarja.
Még át se adom, de már felkiált, mielőtt bármit mondhatnék vagy tehetnék megmagyarázza. Hát oké...
és te hogy virágzol, mióta nem láttalak?
azt nem szabad megenni, az a világ meghódítására szolgál...
