Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- Beirakoztam az ereklyekutató-átoktörő mesterszakra - mondja ki csak úgy. A kijelentés szinte a semmiből jön, nem előzte meg kérdés, nem került szóba az iskola sem - bár a közvilágításnak hála nem túlságosan sötét éjszakában távolról látni az intézménynek otthont adó kastély kivilágított ablakait, ha az ember a jó irányba néz -, sőt, nem is igazán beszélgettek éppen. Még csak nem is azért mondta, mert mindenáron meg akarta volna törni a közéjük, vagy még inkább köréjük telepedő viszonylagos csendet. Az igazat megvallva ez - még mielőtt megtörte volna - sokkal inkább beszédes volt, bársonyos és ki nem mondott titkokkal telített. Ő csak úgy érezte, tökéletesen alkalmas arra hát, hogy megosszon egyet ezek közül a titkok közül. Hetek óta barátkozik a gondolattal, hogy újra diák lesz, még ha csak magántanuló is, ami azt jelenti, hogy pár kötelező gyakorlati órát leszámítva pusztán a vizsgákon kell tiszteletét tennie. Nem annyira hirtelen felindulásból tette egyébként, mint bárki is gondolná. A döntés már érlelődött egy ideje. Hozzájárultak a minisztériumi mindennapjai éppen úgy a maguk sajátos módján, mint a nő, akihez a lépteit éppen igazítja a Macskabagoly utca kockakövein haladva előre, lába elé nézve. Néha azért szeme sarkából a nőre pillant szája szegletében megbújó halvány mosollyal.
- Mondjuk csak magántanulóként, úgy nem kell felforgatnom a napjaimat - teszi hozzá aztán. Az fontos szempont, mert végülis szereti ezt a szépen kialakított rendszert a munkával meg az éjszakai beszélgetésekkel és sétákkal. Olyan, mintha mindig is ismerte volna a nőt, és ezt csak tovább mélyítette az, hogy elvitte a Bánságnak abba az isten háta mögötti csücskébe, ahol ha következmények nélkül tehetné, boldogan élne remeteéletet is akár. Az viszont már egy másik titok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Talán a másik titokkal kellett volna kezdenie, de fogalma sincs, hogyan mondja, így hát az egyszerűbbel kezdi. Talán sokkal könnyebb lenne, ha a nő olvasna a gondolataiban. Tudja, hogy képes rá, de azt is, hogy bár úgy tűnne sokszor bárki kívülállónak, hogy semmibe veszi a határait, valójában éppen hogy tiszteli annyira, hogy nem mászik bele az elméjébe és nem erőltet olyan válaszokat, amelyeket ő még esetleg nem akar megosztani. Ezt ugyan most szeretné, de még meg kell találnia a módját. Talán az is elvezet oda, ha a másikkal kezdi, végtére is valahol nagyon is összefüggenek.
- Nem teljesen. Sok mindenről nem mondanék le az iskola kedvéért - válaszolja, és bár igyekszik úgy közölni, mintha csak félvállról tett kijelentés lenne, érzi, ahogy talán a másik is, hogy pontosan ezekre az estékre gondol. Most már egészen jól megtalálta a napok ritmusát ahhoz, hogy az alvás is beleférjen - és már több mint száz napja nem ébredt sérüléssel mellékesen -, ezt nem adná fel. Szeme sarkából ismét felpillant a nőre, amikor ujjai közé kulcsolja az ujjait, de nem bánja, miért is bánná. Ez már a kezdetektől fogva egészen természetesnek hatott.  
- Azt gondoltam... ez áll a legközelebb a varázstárgykészítéshez, és talán sikerül találnom valamit, ami segít kordában tartani az álmaimat. Tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik, de azért... szóval igyekszem vigyázni magamra, és talán ez lesz a jó módja - válaszolja némi töprengést követően. Aztán sóhajt egy nagyot. Nem ez a teljes igazság. - Emlékszel, amikor legutóbb megkérdezted, nem félek-e, hogy a vacsorád leszek? - kérdezi.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- Mhm - dünnyögi, miközben kicsit elkalandozik ő is gondolatban. Nem akarja feladni azt, ami most működik. Azóta érlelődik benne, hogy megosztotta a nővel az álmait, a legnagyobb titkot, amit valaha is őrzött. Aztán abból gyűrűzött tovább minden valahogyan, és most itt kínlódik a szavakkal. Leginkább nem találja őket. Végtére is tudja ő, hogy sosem volt a szavak embere, az is kész csoda, hogy józanul, önszántából beszél, amikor a nővel tölti az idejét, és többet, mint másokkal hetek, esetleg hónapok alatt. Fogalma sincs, mire gondol a nő, miközben ő kivételesen nem tudja, hogyan mondhatná el, hogy az ő gondolatai viszont körülötte forognak. Szabad kezével szinte már zavartan simít végig növésben lévő hajtincsein, tenyere megáll aztán a nyakszirtjén, és azt sikerül szavakba öntenie nehézkesen, hogy az álmaihoz mi köze a tanulásnak. Azt kevésbé, hogy ez nem csak erről szól. Ilyennek se sűrűn látni, legrosszabb esetben ugyanis fogja magát és elsétál, ezúttal azonban az nem oldana meg semmit. Ezért ott ácsorog az utca közepén, még mindig nyakszirtjére szorított tenyerével, mert feltett egy olyan kérdést, amiről tudja, hogy nem könnyű téma valójában egyiküknek sem, hiába próbálja úgy tálalni, mintha csupán egy könnyed kérdés lenne a sok közül. Elenegedi a kezét, és az elmúlt fél óra alatt most először néz a szemébe.
- A francba... - Ha még nem kezdett el aggódni a nő, hogy pontosan mit is szeretne mondani, most biztosan sikerül elérni, vagy ha már ott tart, hát tetézni, amíg ki tudja milyen sokáig - neki egy örökkévalóságnak tűnik a pillanat - bámulja, kezét az arcáig emelve, úgy ér hozzá, mint aki attól tart, eltöri, végül pedig közelebb lépve megcsókolja. Ha eddig nem látta volna még teljes, sebezhető valójában, akkor hát most, ahogy reménykedve pillant rá a lápmafényben szinte már halvány szürkének tűnő szemekkel aztán, hogy azzal, amit érez, nincs egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Pedig nincs miért aggódni, még ha ezt nem is mondja ki. Esze ágában sincs véget vetni mindennek, habár való igaz, tovább lépne valamerre, de nem úgy, ahogy azt a nő - számára nem egészen nyilvánvaló módon - várná. Lefoglalják kissé a gondolatai, meg valljuk be, emberismerőnek sem éppen zseniális, ahhoz túlságosan is kevés időt és energiát pazarol embertársaira. Adelinával azonban valahogy egy olyan hullámhosszot sikerült megtalálni, amiért talán még az álmairól, sőt az emberi létről is hajlandó lenne lemondani egyszer, ha biztosan tudja, hogy ezt a nő is szeretné. Nem most, mert még úgy érzi, nem áll rá készen, de pár éven belül talán, és addig is kutathatja az ereklyéket, talán olyan is akad, ami segíthetne jobban áthidalni különbözőségeiket. A szavak azonban nem jönnek, így hát rászánja magát a tettre - azokkal egyébként is jobban boldogul többnyire -, és megcsókolja Adelinát. Régen félt már ennyire választól, bár ezt bevallani nem igazán lenne hajlandó, szemében a reménykedés helyére gyorsan kiül a félelem. Elrontotta volna? Tény és való, hogy Lilla volt az egyetlen, akit valaha is ilyen közel engedett, és már ő sem így része az életének közel öt esztendeje. Kinyújtja a kezét felé, de aztán le is engedi, nem ér hozzá, pedig szeretne. Szeretné megölelni és megérteni, mi a gond, de talán mennie kellene, az lenne a jobb. Nem tudja eldönteni, úgyhogy most már ujjait összekulcsolva emeli karjait a feje fölé, majd helyezi tanácstalanul a tarkójára a kezeit. Kétszer is nekiindul, hogy mondjon valamit, de csak tátog, mint a partra vetett hal.
- Sajnálom - mondja ki végül nagy nehezen, tekintetével azt követve, ahogy odébb rúg egy kavicsot, az pedig pattan párat a kockaköveken a lámpa fényében. - Hazamegyek inkább, ha akarod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Ez a csend, amely most ott sűrűsödik közöttük, hirtelen már fojtogatónak hat és megijeszti. Tényleg elrontotta volna? Ezt már nem tudja meg nem történtté tenni, pedig már egy ideje úgy érezte, hogy lappang köztük valami több is, valami olyan, amely táptalajt nyújtott annak a döntésnek, amely idáig vezetett. Most pedig itt áll, mint akit leforráztak, és nem tudja, mi tévő is legyen. Szeretne mondani valamit, de még annál is nehezebben jönnek a szavak, mint előtte. Végül bármennyire is nehezére esik, és bármennyire is nem erre vágyik, felajánlja, hogy hazamegy, ha a másik ezt szeretné. Választ azonban erre sem kap, helyette a nő ismét hihetetlen gyorsasággal mozdul, nem is érti, hogyan tud olyan váratlanul előtte teremni, és tudja, érzi, hogy hajszálnyira van attól, hogy megharapja. Milyen egyszerű is lenne. Ő évekig pusztította önmagát, most meg elég lenne egy pillanat, és vége. Vagy éppen örökké tartana. Lehunyja a szemét, és most nyugszik meg, számára is meglepő módon, amikor tudatosul benne, hogy az ő élete is egy hajszálon függ éppen. Megtehetné, nem ellenkezne, de mégsem teszi, helyette a vállának nyomja a homlokát, ő pedig ösztönösen öleli át.
- Rendben. Nem kellett volna úgy hozzád érnem - dünnyögi, és bár nem kér bocsánatot szóban, hangján érezni a megbánást. Nem akarta elrontani, de mégis sikerült. Csókot nyom a nő hajába, ha még nem menekült el az öleléséből, érezhetően búcsúnak szánja, bár reméli, hogy csak ma estére szól, és nem örökre, majd elengedi. Talán elmondhatná, hogy neki ez nem létfontosságú, nem baj az, ha nem csókolhatja meg csak úgy bármikor, ám nem teszi. Elköszönt már az imént, és ha Adelina nem akarja másként, akkor állja a szavát és lába elé nézve lassú, kimért léptekkel indul haza. Nem rágódik azon, hogyan tehette volna másként, hiszen az nem old meg semmit. A nő úgyis megtalálja, ha szeretné, majd várni fog rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Egyetlen napig bírta elviselni, hogy a nővére tekintete mindenhová követi, és bár nem tette fel kérdéseket, mindvégig azt érezte, hogy várja a válaszokat. Ő pedig nem igazán akart válaszolni egyikre sem. A második napon így már egész egyszerűen ide tért haza, társaságnak magával hozva Lucifert is. Adelina felől azóta sem hallott, hogy a Macskabagoly utca közepén arra kérte, menjen haza, mielőtt bántaná, az álmaiban azonban azóta is felbukkan meglehetősen gyakran. Nehezére esik eldönteni, hogy ezzel kapcsolatban hogyan is érez, talán leginkább megnyugtatja valahol mélyen, de ha őszinte, mégsem örül neki felhőtlenül. Ma éppen egy gyűrűvel a markában ébredt, amelyben a gömbölyded kő a holdat idézi a szürkés-fehéres árnyékokkal, és napsugarakra emlékezteti a foglalata. Arra már nem emlékszik, hogy álmában mi haszna volt, ha volt neki egyáltalán, de legalább szépnek szép. Meg egyedi, ilyen követ még nem látott. Már eltökélte egyébiránt, hogy beszél a gemmológussal, mert szeretne többet tudni a kövekről a varázstárgykészítéshez, ám ezt majd csak akkor tudja megbeszélni vele, ha hajlandóságot érez visszatérni Bogolyfalvára. Talán majd a jövő héten. Meglátja. Egyelőre csak a minisztériumot látogatja, mert a munkája meglehetősen érdekli, minél jobban beleássa magát a képességkorlátozás rejtelmeibe és lehetőségeibe. Most azonban, így sötétedés után - nemrég ébredt csak -, mivel nincs jobb dolga, a földszinten található konyhában telepedik le az asztalhoz, és egy lebegő, világító gömb - ezt is álmából hozta pár napja - lágy sárga fénye mellett vizslatja a gyűrűt tenyerén. Lucifert kiengedte, éppen ezért az ajtó nyitva, nem zavarja, hogy esetleg betéved pár rovar a fényre. Hiába a könyv előtte, nem bír rájönni, milyen kő lehet benne, a fémről legalább már rájött, hogy bronz. Meg kellene néznie, hova tűnt el Lucifer. Túlságosan is csendben van, ami sosem jelent jót se gyereknél, se kutyánál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Veszélyes talajra tévedt, ezzel tisztában van, de amilyen lehetetlen teremtménye a természetnek amúgy is - már a szó szoros értelmében, hiszen még a minisztérium se igazán tud mit kezdeni azzal, amire képes -, miért ne lenne működőképes az is, ami másnak tényleg lehetetlen lenne. Merlin szakállára, képes áthozni az álmai egy részét, és többször sérült meg ott, mint a valóságban. Mellékesen most éppen szivárványszínű a bal oldala, mert azon az éjszakán, amit még Budanekeresden töltött, tulajdonképpen nem törődött azzal, hogy elkapják-e. Annál dühösebb volt magára, és mint kiderült, a dühét érzik a rémek, talán pont arra éheznek. Olyankor mindig megtalálják, és most nem vigyázott. Nem is igazán érdekelte az egész, csak azóta figyel ismét, hogy áthurcolkodott a birtokra. Még nézegeti kicsit a gyűrűt, de mivel Lucifer már gyanúsan hosszú ideje van csendben, inkább leteszi és kimegy az udvarra. Beletelik pár percbe is, mire szeme megszokja a benti fény után a kinti sötétséget, mert hiába füttyent, a kutya nem szalad hozzá, így kénytelennek bizonyul megkeresni. A hűvös időre való tekintettel visszamegy még a kabátjáért, bakancsaiba meg csak úgy belelép, hagyja lógni a fűzőket, nem köti be - és mivel szárközépig ér a bakancs, szerencsére annak sincs sok esélye, hogy rálépjen és orra essen benne -, és visszatér az udvarra.
- Lucifeeeer - kiált a kutya után, de csak egy vakkantás a válasz, pedig amúgy az agár meglehetősen jól nevelt példánya fajának. Végül felfedezi, közelebb a házhoz, mint gondolta volna, így hát tett egy nagyobb kört fölöslegesen, mielőtt megtalálta volna. A kutya kitartóan bámul az egyik fára, nem morog, inkább kíváncsi, mint gyanakvó, bár amúgy is egy eleve barátságos eb. Ha mókus lenne, már ugatná. Őket nem szereti. Így felnéz ő is, és alig hisz a szemének.
- Bejössz? - kérdezi lágy hangon köszönés helyett, közben két ujját a kutya nyakörvébe akasztva. - Ő Lucifer, és nem bánt. Úgy nézem, inkább kíváncsi rád.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem számított rá. Ugyan várta, de nem ide, vagy már nem is tudja igazán. Arra inkább számított, hogy esetleg Budanekeresden bukkan fel, talán összefut Zenkővel, még arra is, hogy megcsörren a telefonja, amit egyébként szívből utál, de a nővére iránt érzett tiszteletből nem némítja le - csak éppen odafönt hagyta az ágyán -, vagy... arra tényleg nem számított, hogy itt fog felbukkani, az egyik öreg tölgyfa ágain kuporogva. Ha belegondol, innen pont látni a házat, de mivel nem kapott választ a feltett kérdésre sem, ezúttal nem kúszik mosoly az arcára a gondolatra. Nem is igazán érti az egészet. Az ő fejében egyszerű, mert tudja, hogy tud alkalmazkodni, most sem megy az erdőbe, amikor a nő jelzi, hogy már éhes és vadászni fog, és nem kér többet, mint amennyit a másik adni szeretne, de lehet, hogy ez nem egyértelmű. Érzi, hogy beszélniük kellene, mégis hallgat. Ez a csend pedig most újra kellemetlen. Futólag húzza el a száját féloldalasan, fejét pedig közben lehajtja. Luciferre figyel. Legyen így, nem erőlteti, amit a másik nem szeretne, úgyhogy megsimogatja az agár fejét.
- Gyere - súgja neki kissé lehajolva, és már hátat fordítva indulna is vissza a házba, amikor a nő földet ér a fa alatt. Éppen csak a kutya nem mozdul. Némán ül és bámul bele a sötétbe, egyenesen a nőre. Mintha megbabonázta volna. Talán kicsit még őt is egyébként, elég komoly erőfeszítésébe telik, hogy ne tegye fel újra a kérdését, de Lillát is el tudta engedni. Abba se pusztult bele, csak majdnem. Egy kicsit. Leguggol a kutya mellé.
- Lucifer - szólítja a nevén. - Elég volt, gyere - igyekszik rábírni szép szóval, hogy mozduljon, és amint kiegyenesedik, finoman húzza meg a nyakörvet, hátha az is segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Lucifer megmakacsolja magát, mint egy öszvér. Vagy éppen csak a nevéhez hűen engedetlen és fordul szembe a gazdájával, szerencsére csendes módon ellenkezve csupán a szép szóval hozzá intézett kéréssel. Ő menne, de a kutya marad ugyanott ülve és a nőre bámul. Fejét kissé oldalra biccenti, és csak akkor mozdul meg, amikor Álmos ujjait még mindig a nyakörvbe akasztva finoman meghúzza azt. Tényleg ideje menniük. Nem óhajt továbbra is ebben a csendben fulladozni, és nyilvánvalónak tűnik, hogy különösebben beszélni egyikük sem akar. Vagy csak a másik is pont annyira nem tudná, hogy mit is mondhatna, mint ő? Inkább dacosnak tűnt, de való igaz, nem ő a viselkedéselemzés tudora, és soha nem is lesz. Tévedhetett, meglehetősen könnyen. Mindenesetre meglepi, amikor a nő meg az ő kabátja ujjába akasztja az ujjait és elindul a ház felé. Nincs messze, alig pár méternyi a távolság, Lucifer pedig most magától is megindul, majd eltűnik a nyitva hagyott ajtó mögött odabent. Ő igyekszik lépést tartani Adelinával, és úgy érzi, mintha valahol az álmok és valóság határán történne mindez. Régen érezte már úgy, hogy nem tudja alszik-e vagy ébren van. Megpróbálja felidézni, milyen nap van és hányadika, de semmi nem változik ettől. Akkor mégiscsak ébren kell lennie. Az ajtónál megáll, nem lépi át a küszöböt még.
- Mit szeretnél? - kérdezi meg. Nem számonkérő, nem szemrehányó, csak azt szeretné tudni, bemegy-e a nő vagy sem. Hátát nekiveti az ajtófélfának átmenetileg, de nem állja el az utat a másik elől mégsem eközben, ha bemenne. Vajon a múltkori engedély most is érvényes? Felvette ugyan a vámpírológiát, bár nem képezi szerves részét sem az átoktörők, sem az ereklyekutatók tantervének mellékesen, ám még nem sokat tanult. Lehet el kellene kezdenie olvasni a kötelezőket ahelyett, hogy az álmait elemzi.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Halvány mosoly jelenik meg a szája szegletében, miközben hátát még mindig az ajtófélfának dönti lazán. Lehunyja a szemét egy hosszú pillanatra, majd végre a nő szemébe néz.
- Csak azt szerettem volna tudni, hogy bejössz-e vagy sem. De ez a válasz kicsit jobban tetszik - mondja ki azt, ami éppen a fejében jár. Tényleg nem tudja már, hogy mire számított. A csendből kiindulva leginkább talán arra, hogy az a múltkori csók egyszeri volt, akár búcsú is. Maga sem tudja. Ennyire összezavarodva rég volt, mint most, napok óta, de lassan, minden szóval kicsit tisztább lesz a helyzet. Megemeli a kezét, így igazából félúton találkozik Adelina kezével, amikor ő lassan felé nyúl.
- Nincs mit sajnálnod. Nem tudtam, mit mondhatnék, vagy hogyan... nem a szavak az erősségem. Talán ha... másoktól kölcsönzöm, de nem akartam. A meglepetéseket viszont én sem szeretem különösebben, úgyhogy megértelek, azt hiszem - válaszolja. Haragudni tényleg magára haragudott csak utólag, éppen azért, amit most elmondott. Változtatni azonban azon, ami megtörtént, már egyikük sem tud. Szabad kezét inkább a nő derekára csúsztatja és magához húzza, majd ezúttal is a hajába nyom csókot.
- Te is nekem. Ígérem, hogy nem lesz több meglepetés - válaszolja. Még egy ideig el is ácsorogna itt, így, ha nem kúszna lassan a hűvös hegyi levegő már-már a bőre alá is. - Nincs túlságosan melegem. Nem akarsz inkább bejönni? Azt hiszem, lenne mit megbeszélnünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Alsó ajkát beharapva próbálja visszafogni mosolyát a nő reakciója láttán, de nem jár sok sikerrel. Igazán elragadónak találja, ahogy zavarba jön, pedig végülis választ adott egy későbbre tartogatott kérdésre, ami végülis ugyanígy is hangozhatna. Milyen egyszerűen letudták ezt most, meg is könnyebbült. Jó tudni, hogy nem csak ő érez így.
- Nem pont ez lenne a meglepetések lényege, hogy váratlanul érnek? - teszi fel a költői kérdést, nem vár rá választ. - Én éppen ezt nem szeretem bennük, kizökkentenek. Szóval... azt mondtad, ne szabadkozzak, neked sem kellene - folytatja pillanatnyi csendet követően, majd átöleli a nőt magához húzva és csókot nyom a hajába. Szeretné, ha maradna. Fontos lett neki, nagyon is, és bármennyire nehezére is esik ezt szavakba önteni, talán az mégis kellőképpen elárulja, ahogyan Adelinához viszonyul. Követi a tekintetét a válasz hallatán, majd mosolyogva rázza meg a fejét.
- Takarítani is van jó kis bűbájom, ez ne aggasszon. Meg igazából... mire nincs? A bűbájokból élek - válaszolja. Hirtelen nem is tudja, beszéltek-e valaha arról, hogy a minisztériumban egészen pontosan mit is takar a munkája, vagy csak nagy általánosságban említette. Csak abban biztos, hogy azt mesélte, hogy szívesen kísérletezik. - A pálcám viszont a konyhaasztalon van, anélkül sajnos nem megyek sokra, szóval... így már jó lesz? - kérdezi, és pillanatokon belül az is kiderül, mire vonatkozik a kérdés, ugyanis fél kezét még mindig a nő derekára fonja, a másikat azonban kicsit lehajolva a térde alá csúsztatja és máris abszolút lovagias szőke herceg lesz itt belőle, éppen csak se nem szőke, se nem herceg, sokkal inkább úgy néz ki, mint aki elől sötétben inkább kitér az ember és átmegy az út másik oldalára.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Időnként úgy érzi, mintha elvárás lenne, hogy ugyanúgy tegyen mint körülötte mindenki más. A többiek. A gond az, hogy ő mindig is a maga feje után ment, dacosan, mint a kosok, és nem igyekezett alkalmazkodni senki elvárásaihoz sem. Féloldalas mosollyal figyeli, hogyan húzza el durcásan a nő a száját, de nem tesz már semmilyen megjegyzést erre. Ami a mágiát illeti, neki viszont az a természetes, hiszen ezen a birtokon nőtt fel, ahol tulajdonképpen mindent átjár a mai napig is. Részben gyaníthatóan ő maga is ennek a teremtménye, hiszen az álmai nem mindennapiak, még csak természetesnek sem mondhatóak. Talán ezért is lepődik meg kissé, hogy a nőnek nem az, de hát tulajdonképpen erről soha nem is kérdezte, hogy azelőtt, hogy vámpírrá vált volna, boszorkány volt-e vagy csak egyszerű varázstalan halandó. Nem mondja, hogy majd megszokja, azt sem ígéri, hogy nem fogja használni, hiszen szereti a varázserejét, még ha nem is használja állandóan. Nem ígér olyat, amit nem tudna megtartani, és olyat sem, amiről nem tudni, érdemes-e, mert kérdés, mit hoz a holnap. Inkább ölbe veszi a nőt, aki nevetve kulcsolja nyaka köré a karjait, és ebben a pillanatban minden a lehető legtermészetesebbnek tűnik. A küszöböt átlépve megszabadul azért a bakancsaitól, a jól bevált módon a sarkára lépve igyekszik a lábbelit a földön tartani, amíg sikerül kilépni belőle, majd könyökével löki be az ajtót maga mögött. A konyhában még mindig az álombeli gömb ontja meleg sárga fényét az asztal fölött lebegve. Fent kényelmesebb, mint a konyhában található székek, dönti el, így végül egyenesen a lépcső fele indul, hogy felbaktasson a szobájáig, ahol Lucifer már az ágy mellett elterülve fekszik.
- Csak felhozom a pálcámat is, arra még szükségem lesz, egy perc - közli, letéve a vámpírt az ágyra. Sietősen baktat vissza a konyhába, a kabátját is a fogasra akasztja, ha már ott van, aztán a gyűrűt is a markába zárja, nem csak a pálcát. Visszatérve egy-kettőre eltünteti a levelek, fűszálak és sár keverékét, és az ágy végébe teszi a pálcát.
- Na így. Szeretem amúgy, hogy mindig mezítláb jársz. Néha kicsit irigylem is, nekem télen képtelenség - mondja ki aztán az első dolgot, ami eszébe jut, miközben ő maga is letelepszik az ágyra, jobb lábát maga alá húzva, a balt lelógatva az ágyról. Nem ez a legfontosabb megbeszélendő téma, de majd csak rátérnek arra is. Van idejük. Igaz, neki kicsit kevesebb, de egyelőre még van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Az ágyon ülve már kezdi kicsit úgy érezni, mintha szép lassan mégiscsak elkezdene visszatérni a régi mederbe. Ahogy fejét kissé oldalra döntve hallgatja a nő válaszát, lassan mosoly kúszik az arcára. Ritka dolog, hogy ez a szemében is tükröződjön úgy igazán, őszintén, de a nő még ezt is könnyedén képes kihozni belőle, hiába hinné az ember, hogy szinte lehetetlen.
- Érdekes. Az osonás egyébként feltűnt,... mármint az, hogy jól megy. Sose hallom, honnan érkezel, ahányszor csak találkozunk - állapítja meg. Vele ellentétben bezzeg ő csörtet a bakancsában, meglehetősen sok zajt keltve maga körül, elijesztve mindent, ami él és mozog. Csak akkor nem teszi, ha kifejezetten barátkozni szeretne a területen élő állatokkal, mint például itt. Akad egy időnként erre tévedő őz, néhány vadnyúl meg egerek, és ha Lucifer nincs itt, a mókusokkal is egészen jóban van meg a környék madaraival is.
- Most is megleptél. Ha Lucifer nem vesz észre, nem hiszem, hogy én észrevettelek volna, de örülök, hogy itt vagy újra - mondja, és bár legszívesebben átölelné, most mégsem mozdul. Csak a kezét csúsztatja kicsit közelebb a nőhöz, aztán eszébe jut a másik tenyerében lapuló gyűrű.
- Nézd, ma ezzel ébredtem - mutatja meg végül, tenyerét kitárva a másik felé. - Nem jöttem rá még, hogy mit tud, ha tud bármit is. Tulajdonképpen még arra sem, hogy milyen kő van benne, csak abban vagyok biztos, hogy bronz - meséli. - Tegnapelőtt meg azt a gömböt sikerült áthoznom, ami lent a konyhában világított... és te is ott voltál az álmaimban - teszi végül hozzá némi hezitálást követően. Minden egyes álmába utat talált a nő az elmúlt napokban, és ő minden egyes álmából áthozott valamit. - Ne érts félre, nem ragaszkodom semmihez, és nem kérek többet, mint amit adni szeretnél. Csak... hiányoztál, ennyit akartam mondani.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Áh… - állapítja meg tömören, hogy ez sok mindent megmagyaráz. Bár ettől függetlenül sem biztos benne, hogy egyébként feltűnne a nő, ha nem akarja úgy. Amilyen hihetetlenül gyorsan tud mozogni és amilyen hangtalan, nem szívesen lenne a prédája. Esélye sem lenne életben maradni. Lucifer viszont észrevette mellékesen, és most is őt bámulja a szőnyegen elterülve, de hát lényegében az agár is vadász, nem a vad. Ő az egyetlen itt, aki nem vadászatra lett alkotva, sokkal inkább alkotásra, az már csak részletkérdés, hogy éppen mit is alkot, bűbájt-e, tárgyakat vagy éppen álmokat.
- Mhm - dünnyögi tudomásul véve, hogy talán annyira mégsem akart találkozni a nő éppenséggel, szóval teljes mértékben elképzelhető, hogy ha nincs itt Lucifer, akkor most egyáltalán nem beszélgetnének. A mi lett volna ha köröket azonban nem igazán szokása végigfutni, mert tudja, hogy változtatni úgysem tud már semmin. Inkább megmutatja a gyűrűt, amikor eszébe jut végre, hogy azt is felhozta a pálcájával együtt. Oda is adja, nyugodtan meg lehet nézni. Most még nem fog köddé válni, eddig minden megmaradt hozzávetőlegesen egy évig.
- Nem tudom pontosan… - mondja, bár azt pontosan tudja, hogy ez hazugság. Ritkán találnak az álmaiba utat mások, de azok mindig olyan egyének, akik neki nagyon fontosak. Legalábbis a mintázat erre enged következtetni. Ha meg nem ők, akkor a rémek uralják az álmait, ám nem akarja a témát sem erőltetni, éppen most mondta, hogy nem kér többet, mint amit a másik adni szeretne. Majd megosztja, mi is az, ha már jónak látja. Ha meg nem, hát így is jó, azért tudatában van, hogy a lehetetlenet szeretné éppen lehetővé tenni. Na nem mintha nem sikerült volna más téren, de az nem jelenti, hogy most is fog. Le is rázza a gondolatot inkább. - Láttalak az erdőbe besétálni, ahogy eltűnsz a szemem elől, ma meg az erdő mélyén ültünk azon a kidőlt fatörzsön és hallgattuk az erdőt - válaszolja végül a hogyanra, megosztva pár részletet. Különös, hogy ezek közül egyik álomban sem bukkantak fel a szörnyek, pedig azon az egy éjszakán, amit Budanekeresden töltött az elmúlt napokban, csak ők voltak vele az álmában, el is kapták, bár részben azért is, mert ő hagyta. Nem törődött velük. Újra elmosolyodik, amikor a nő a vállára hajtja a fejét.
- Amennyit csak szeretnél - mondja nagylelkűen, hiába tudja, hogy részéről ilyet mondani nagy szó. Ő a halandó kettejük közül. Jó néhány percig hallgatásba burkolózik aztán, csak az érzésre figyel, ahogy a nő jelenléte kitölti mellette a teret. Nem érzi magát olyan egyedül, mint általában szokta, és már ez is kész csoda. Értékeli, még ha nem is hangoztatja.  
- Képzeld, azt hiszem, rájöttem, hogyan tudnám megalkotni a térképet, amit múltkor mutattam. Találtam szakirodalmat a térképészethez ideális varázslatokról, és van ötletem egy újra is, ha sikerül megalkotni, én leszek a térképnagyhatalom - meséli a végére elnevetve magát. Egyébként jól elvan itt ilyenek nélkül is, puszta érdeklődésből foglalkozik a témával, azonban egy ilyen szabadalom mégiscsak nagy eredmény lenne, mondjuk a nem létező önéletrajzán biztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Már majdnem el is felejtette a pár napja szerzett sérüléseit, ezért beletelik pár pillanatba, mire rájön, mire is vonatkozik a kérdés. Tekintete követi a nő ujját, majd egy beletőrődő mosollyal az arcán rázza meg a fejét, mintha azt akarná ezzel mondani, nem fontos.
- Csak egy rémálom, én meg figyelmetlen voltam - válaszolja. - De már napokkal ezelőtt történt, azóta gyógyul. Mindig rosszabbnak tűnik, mint amilyen - teszi még hozzá, remélve, hogy ezzel sikerül elhessegetnie minden esetleges aggodalmat. A póló meg szerencsére nem engedi látni az oldalát, ahol a zúzódás sokkal kiterjedtebb, mint a vállán át a nyakáira éppen csak felkúzsó csücske az egésznek. Remélhetőleg ez ma az ő titka maradhat. Tart tőle, hogy ha nem így lenne, a nő még tényleg komolyan aggódni kezdene valamiért, amivel ő már régen megtanult együtt élni. Különben sem fáj már. Ahogy mondta, gyógyul. A morgásán elmosolyodik. Valamiért kifejezetten vonzónak találja, és úgy tűnik, hogy ezt még Lucifer is érdekesnek találja, ugyanis megemeli a fejét. Már azt hitte volna különben, hogy elaludt a nem túl erős fényben, ami amúgy a szobát épp megvilágítja.
Nem mondja, hogy szívesen, sem azt, hogy nincs mit, nem tudja, melyik lenne igazán jó válasz, így inkább csak megszorítja kissé a nő kezét, éppen csak, mintha azt akarná mondani, hogy ez természetes. Végtére is az. Bár szeretne válaszokat, majd várni fog, ameddig a nő nem akar magától válaszolni. Azt mondta odalent, hogy szeretne mellette lenni, tulajdonképpen most az is elég. Inkább olyan témát próbál találni, amely nem fog ide vezetni, és végül a múltkor megmutatott álombeli térképet ítéli megfelelőnek, hogy beszéljen is arról, mire jutott eddig.
- Köszönöm - mondja ezúttal ő hálásan, elmosolyodva, szeme sarkából pillantva a nőre. - Segíthetsz tesztelni, ha szeretnéd - válaszolja némi gondolkodást követően, felajálva a szerinte legkézenfekvőbb megoldást, ami azt jelenti, hogy Adelina igazán közeli bepillantást nyerne a munkájába is, ha érdekli, és elsőként látná, miket is alkot pontosan. A nő aztán váratlanul mozdul, hamarosan már a kutya mellett ücsörög a földön, mire ő egy pillanatig még csalódottan ücsörög a helyén, mielőtt elnyúlna végül az ágyon, oldalára fordulva könyököl fel, fejét tenyerében megtámasztva nézi a nőt és a kutyát. Örül, hogy úgy tűnik, jól kijönnek. Most csendben marad inkább, pár perc elteltével pedig újra megmozdul, hasra fordulva az ágyon lelógatja a kezét, és hagyja, hogy Lucifer megnyalja. Most már nem zavarja a csend sem, nem érzi, hogy mindenképp meg kellene törnie, mert végre nem kínos, nem fojtogató. El tudná képzelni az életet így, itt a már majdhogynem világ végén, közel az erdőhöz. Itt néha még ő is azt érzi, hogy az idő végtelen.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

- Ó, ne nézz így, kérlek - szalad ki a száján, amikor a nő kétkedve emeli meg a szemöldökét. Ezt azért már egész nyilvánvalóan tudja értelmezni, meglehetősen sokszor néztek így már rá. Ő már megtanult ezzel élni, tizenéves kora óta kénytelen, és a tapasztalat azt mutatja, hogy minél dühösebb, annál rosszabbak a rémálmai. Márpedig akkor este dühös volt magára.
- Tudom, hogy úgy néz ki, mintha egy kocsmában verekedtem volna össze valakivel, de már nem járok kocsmába. Szívesebben töltöm veled az estéimet. A rémálmaim meg... nem tudom elmagyarázni, mert nem tudom megmutatni. Alaktalan szörnyekkel vannak tele, és... váratlanul jött nekem, ledöntött a lábamról álmomban, de ez csak egy zúzódás és tényleg gyógyul. Akkor jönnek elő, ha dühös vagyok, és dühös voltam magamra, én vonzottam be őket - ontja magából hirtelen a szavakat, miközben megpróbálja megmagyarázni, hogy tényleg rosszabbul néz ki a sérülése, mint amilyen. Különben is, az elmúlt éjszakákon elkerülték a szörnyek, amikor a nő volt jelen az álmaiban, és azt megelőzően már hosszú hetek óta nem történt semmi hasonló. Aztán a térképekre terelődik a szó, ami egészen érdekes, ugyanakkor semleges témának bizonyul és mosolyogva veszi tudomásul, hogy a vámpír azt mondja, segít. Majd ha sikerül összeraknia a térképet, megnézhetik, tényleg pontos-e. Amikor Adelina a szőnyegre telepszik és Lucifert kócos szőrét kezdi simogatni, ő is elhallgat, csendben figyeli őket. Kellemes kis esti jelenetnek éli meg ezt, olyan békés, nyugodt. Valahol mélyen igazán boldog tőle. Már egészen elmerül ebben, amikor a nő megszólal, meg is lepődik kicsit. Felpillant rá, leheletnyit tanácstalanul. Hazudja, hogy nincs kérdése? Vagy próbáljon olyat találni, amivel nem sérti meg saját ígéretét, miszerint annyi időt ad, amennyit csak Adelina szeretne. Baljával felkönyököl az ágyon, fejét oldalra döntve támaszkodik újra tenyerére, ezzel is nyer némi időt.
- Nem tudom... ha találnék valamit... bármit, ami... nem, előbb talán azt kellene tudnom, mi aggaszt téged a leginkább velem kapcsolatban... és akkor megpróbálhatok megoldást találni - igyekszik megfogalmazni úgy a kérdést, hogy mégse bántsa meg vele a nőt, pedig tudja, hogy ezzel mégis legalább elkedvtelenítheti. Ezért is nyújtja felé a szabad kezét, végigsimít az arcán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Erdődy Hella

Nem a könyvtár mondható a természetes életterének, bár azért olvas ő, csak éppen jobban szereti ezt az elfoglaltságot emberektől mentesen, magányosan, csendben művelni. A könyvtárban azért tette mégis tiszteletét ezúttal, mert szeretné kissé jobban beleásni magát a gemmológia rejtélyeibe, és a tanárnő levélben ezt javasolta első találkozásra alkalmas helyszínnek. Talán olvasnivalót szeretne ajánlani. Kiderül majd, ha megérkezett, addig Álmos nem töpreng ilyesmiken fölöslegesen. A Minisztériumból érkezett egyenesen ide, amit mindössze abból állapíthat meg a gondos megfigyelő, hogy a megszokott bőrkabát helyett egy kissé gyűrött fekete talárt visel az egyébként mit sem változó örökzöld összeállítás - térdnél szakadt farmer, póló és szárközépig érő bakancs. Táskáját lazán vállára vetve sétál be a könyvtárba, és addig is, amíg a tanárnő megérkezne, még gyorsan rákérdez, hogy magántanulóként is biztos szerepel-e a nyilvántartásban, hiszen az fontos, ha könyvet kölcsönözne. Ezt letudva pedig megkeresi a drágaköveknek és azok tanulmányozásának szentelt polcokat. Táskáját a földre eresztve le is vesz egy könyvet, majd a szemközti polcnak döntve a vállát ki is nyitja. Még mindig nem sikerült kitalálnia, milyen kő van a gyűrűben, amelyet múltkor áthozott az álmából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Bólogat, éppen csak, de bólogat elgondolkodva, közben pedig leginkább a hideg érintésre figyel az arcán. Még ha nem is vigyázna magára, az is az ő döntése lenne csak, és ő viselné a következményeket, de az utóbbi időben fontos lett, hogy azért lehetőleg kerülje azokat a dolgokat, amelyek köztudottan meglehetősen negatív eredményekkel tudnak járni.
- Csak... - válaszolja kurtán, némileg már dacosan, aztán pillanatnyi csendet követően hatalmasat sóhajt. Most mégsem akarja ezt játszani, pedig tudna egy szavas válaszokat adni, de annak mi értelme lenne. A nő tekintetét keresi. - Mert bármilyen nyálasan is hangzik, nem akarlak elveszíteni - adja meg a választ végül. Az emberi kapcsolatok nem erőssége alapvetően, többnyire másokról tudomást sem vesz, vagy ha igen, akkor sem alakít ki semmi mélyebbet. Még a nővérét is karnyújtásnyira próbálja tartani, és akkor ott volt Lilla, és most itt van Adelina, és egyszerre szeretné tartani magát a régi bevált szokásaihoz, és mégsem. Csak fogalma sincs, hogyan lehetne ez kivitelezhető is. Feltornázza magát ő is újra ülő helyzetbe, még mielőtt válaszolna bármire is a felszólításnak megfelelően. Lehunyja a szemét egy pillanatra és szusszan egyet, senki nem szólította így egy évtizede.
- Tudom, hogy ember vagyok, de az aggaszt jobban, hogy majdnem megharaptál vagy az, hogy egyszer meg fogok halni? - mondja ki a kérdést teljes egészében. Újabb sóhaj kíséretében hátradönti kicsit a fejét, mintha a mennyezet annyira érdekes lenne, de nem igazán azt figyeli, csupán a gondolatait próbálja összeszedni. - Nézd... - szólal meg újra kis idő elteltével, most már ismét a nőre szegezve világoskék tekintetét. - Én gondolkodtam rajta, és azért is választottam az ereklyekutatást, mert talán találok valamit, ami megoldás lehet. Nem tudom, bármit. Varázsló vagyok, képességkorlátozó varázstárgyak között töltöm a napjaimat, akár még ott is akadhat valami. Az animágia is eszembe jutott, csak nem tudom, milyen állat lennék, az nem elég, hogy eldöntöm én, hogy holló... azt nem mondom, hogy... nem állok készen rá, hogy lemondjak az álmaimról és a varázserőmről, és tudom, mivel járna, ha átváltoztatnál. Volt időm utánajárni a minisztériumban. Szinte biztosan elveszítenélek, de hadd próbáljak meg valami megoldást találni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Hirtelen nem érti, mi az, ami olyan nevetséges abban, amit mondott. Talán az, hogy ő mond éppen ilyet? Tágra nyílik a szeme hirtelen, a válla megfeszül, a szíve pedig olyan hevesen kezd verni, mintha valami eltévedt madár lenne, ami kirepülni készül a mellkasából. Nem sikerül azonnal megnyugodni akkor sem, amikor Adelina végre megszólal, bár egy halvány mosoly azért megjelenik a szája szegletében. Kicsit lehajtja a fejét, igyekszik arra fókuszálni, hogy megnyugodjon. Hallotta a szavakat, eljutott az agyáig is, de éppen úgy a nevetés is, amit még mindig nem sikerült teljesen értelmeznie. Visszacseng a fülében. Figyelemelterelésnek is jó, hogy helyezkedik, öklére támaszkodva dől enyhén előre végül ültében, mielőtt végre felengedne a vállát eddig mereven tartó feszültség izmaiban. Meg is mozgatja futólag, hogy elfelejtse az emlékét is annak a pillanatnak, majd válaszol a kérdésre. A választ némán hallgatja, nem akarja félbeszakítani a nőt, mégsem bírja megállni, amikor a vámpír arról beszél, hogy likvidálnák, ha átváltoztatná.
- Tudom - suttogja maga elé, szinte alig hallani, de igenis utánajárt az elmúlt napokban a minisztériumban, lázasan keresgélt és kérdezgetett, de a válasz ugyanaz volt. Még ha ő akarná, kérné, akkor sem nézik jó szemmel, sőt. Annak pedig a legkevésbé sem lenne értelme, hogy éppen ezért veszítse el a nőt. Marad hát minden más, amire varázslat esetleg képes.
- Olyan lehetetlen ez az egész... - fakad ki végül, ismét dacosan, mint egy gyerek. Szusszan egyet, baljával pedig beletúr a hajába, bele is markol, mielőtt a tarkójára simítaná a tenyerét nagyon is tanácstalanul. - Én nem félek attól, hogy megharapsz. Tudom, hogy megtehetnéd, de bízom benne, hogy nem fogod, csak ne menjek az erdőbe, amikor vadászol... és ne lepjelek meg, mint legutóbb. Vagy van más is, amit kihagyok? - kérdezi. - Felvettem a vámpírológiát is, de még messze vagyok attól, hogy minden kérdésre tudjam a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Sikerült a frászt hozni rá, pedig amúgy azért ő nem éppen egy ijedős természet. A nevetés mégis olyan ponton érinti, mint amilyen Akhillésznek lehetett a sarka, így meglehetősen ritka reakciót sikerül kiváltani belőle. Nem egyszerűen zavarba jön, hanem teljesen befeszül, mint aki most szeretne visszazárkózni a kis tornyába, ahonnan nem is tudja, miért merészkedett ki. Szerencsére a folytatás nem indokolja ezt a lépést, a szavak ugyan lassan érnek célba, a nő érintése annál kicsit hamarabb. Így is kell még egy kis idő, mire felengednek az izmai és megnyugszik. Megrázza a fejét kicsit, mintha a nevetés visszhangjától akarna szabadulni, és elmosolyodik végre. A mosoly azonban ma ritka tüneménynek bizonyul, mert valahogy folyton olyan témák kerülnek elő, amelyek nem kifejezetten kellemes kis esti csevejnek szolgáltatnak biztos alapot. Mégis muszáj beszélni róluk, legalább most az egyszer, ezt határozottan tudja. Persze azzal is tisztában van többé-kevésbé, hogy egyébként tényleg a lehetetlent szeretné, mint ahogy azt szóvá is teszi éppen kissé dacosan, ám az a még dacosabb döntés is megszületett már a fejében, hogy addig keresgél, amíg talál valami megoldást. Ha pedig valamit eldöntött, kifejezetten makacsul képes ahhoz ragaszkodni a végletekig is. Tekintete követi a nőt, amikor ő az ablakhoz sétál, némán hallgatja végig a mondandóját, majd újra megrázza a fejét. Elgondolkodik aztán a hallottakon, megsimogatva közben a nő haját, ha már ő az ölébe hajtotta a fejét.
- Ezzel ráérünk akkor foglalkozni, ha egyszer megharapnál, nem gondolod? Értem, amit mondasz, de legutóbb… megtehetted volna, megharaphattál volna, és nem tetted. Mi van akkor, ha hagyom… te tudod jobban, mikor uralod és mikor kérnéd inkább, hogy maradjak távol az erdőtől is. Ehhez eddig is alkalmazkodtam - ezen a ponton ez már alkudozás, és az utolsó értelmes ötlete.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Erdődy Hella

A polcról kiválasztott kötetet bal tenyerén egyensúlyozza, gerince éppen a tenyere közepén fekszik, ujjait pedig úgy tárja szét, hogy megtartsák a borítót is. Jobbját eközben lazán tartja a könyv fölé, mutatóujja hegyét a következő lap felső sarka alá csúsztatva, hogy majd könnyedén fordíthassa át. Arcára érdeklődés és kíváncsiság elegye ül ki, ahogy tekintetével végigfutja a sorokat, bár egyelőre ez csak holmi történeti bevezető. A lényeg - a kövek ismerete és vizsgálata - jobban érdekli azért ennél, sokkal jobban. A nevét hallva felpillant, futó pillantással bizonyosodva meg róla, hogy még mindig a könyvtárban van, a nő előtte pedig a gemmológia tanár lehet. Majdhogynem unott lesz az arckifejezése, bár az urazásra azért kurtán felhorkan. Mostanában csupa érdekes megnevezést alkalmaznak rá, kinek ifjú, kinek úr. Számára ezek végletek. Ő egyszerűen csak Álmos. Na meg Vladislav, teszi hozzá gondolatban, de azt a nevet meghagyta Adelinának, másokkal inkább nem osztja meg. A nő fekete ruháiról is ő jut eszébe, habár a különbséget is azonnal érzékeli. Az a nő, akibe az éjszakai beszélgetések közepette beleszeretett, más, és bár eszébe jut sok mindenről és mindenkiről, mégsem tudja igazán senkihez és semmihez hasonlítani, és valljuk be, nem is akarja. Arcára azért lágy, szinte már ábrándos mosolyt rajzol akaratlanul is a gondolat, egy pillanatra felfedve belőle valamit, amit általában nem hajlandó megmutatni csak úgy. Amint erre ráébred, azonnal vissza is tér arcára az unott, némileg mogorva ábrázat.  
- Helló - köszön végre kurtán, biccentve hozzá, és összecsapja a még tenyerén nyitva fekvő könyvet.
- Tökéletes lesz az Álmos, vagy az Ohridszki, amelyik jólesik - válaszolja, mindkettőre hallgat, ezt pedig jobb tisztázni az elején, még mielőtt a végén valami olyat bökne oda, hogy egy életre megsérti vele a tanárnőt. Messziről lerí róla, hogy karót nyelt. - Erdődy tanárnő, ha nem tévedek. Szóval, ereklyekutatást és átoktörést tanulok, és kifejezetten érdekelne a gemmológia. Meg az ereklyék és varázstárgyak. A minisztériumnak bűvölök képességkorlátozó tárgyakat, szóval tudok egyet s mást, de a kövekről valahogy mégsem eleget - osztja meg viszonylag hosszan, bár ahhoz mérten még mindig tömören, amit a levélben nem tisztázott. - A szabadidőmben pedig ékszereket készítek főként, tökéletes mag hozzájuk sok drágakő, azt gondolom - teszi hozzá rövid szünet után. Azt egyelőre megtartja magát, hogy egyébként valami olyan után is kutat, amely segíthet egy ember és egy vámpír fundamentális különbözőségét valamiképpen áthidalni. Az maradjon még az ő titka egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Erdődy Hella

Sejti, hogy a vezetékneve fog nyerni. Olyan a nő, mint a volt Durmstrang tanárai, ugyanaz a távolságtartás árad belőle némi felsőbbrendűséggel vegyesen, de ez a legkevésbé sem hajtja meg. Neki mindez abszolút mellékes dolog, semmi jelentősége. Nemes egyszerűséggel ignorálja. Inkább a lényegre koncentrál, ami jelen esetben a gemmológia. A könyvet a megfelelő polc felé emeli egy határozott mozdulattal, majd el is engedi, hogy egy intéssel küldje helyére a polc vonzáskörében már lebegő kötetet.
- A spiritualitás nem az én műfajom. A tények érdekelnek - válaszolja tömören, némi homlokráncolást követően, amibe szemöldöke is bekapcsolódik rövid időre. Nem igazán érti, honnan jön a gondolat, hogy érdekelné a spirituális vonzata a köveknek. Arra semmi szüksége sem az ereklyék, se a varázstárgyak esetében. Még az ékszereknél is vagy azért használja a köveket, mert szépek, vagy mert az ékszer egyben varázstárgy is és magra van szüksége hozzá. Helyet foglal közben az egyik egészen kényelmes széken az asztal túloldalán, amely felé a tanárnő int, majd a szék támlájára akasztva táskáját előhúz belőle egy vaskos jegyzetfüzetet. Írása mások számára talán meglepően tiszta, olyan emberé, aki rajzolja a betűket. A füzet borítójához rögzített bőrszíj alól a ceruzát is kiszabadítja, hogy ujjai között forgatva szabad kezével belelapozzon a füzetbe.
- Akad néhány, de felírtam mindent amúgy is. Szóval... van biztos módszer arra, hogyan tudom megállapítani, hogy egy kő milyen kő is pontosan? - kérdezi, de amint kimondja a kérdést, rájön, hogy ez így azért hülyén is hangzik kicsit, főleg a további részletek nélkül. Szája szélét kezdi rágni, beletúr a hajába, aztán sóhajt egyet. Muszáj lesz, úgy érzi, különben nem lesz érthető, miről is beszél. - Tudom, könyvek... de elárulhatok egy titkot? Itt marad? - kérdezi meg végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

A kulcscsomóját leadta ugyan, amikor évekkel ezelőtt felmondott, de a titkos alagutak és rejtett zugok többségéhez egyébként sem kell kulcs. Elég a pálcája, jobb esetben pedig még arra sincs szükség, pusztán csak ismerni kell a helyet. Márpedig ezek a zugok nem igazán hajlamosak fogni magukat és elköltözni. A román mágiaügyi minisztériumnak van néhány folyosója a bukaresti központban - belsős információ, hiszen ott dolgozik az apja -, ami időnként fogja magát és átköltözik más helyre, és még egy ideig rendszeresen késnek el emberek a megbeszélt időpontokról. Egyszer megnézné saját szemével is legalább a felfordulást, bár a bűvölés még annál is jobban érdekli úgy mellékesen. Itt azonban ilyesmi nem fordul elő, a keresett járatot ugyanott találja, ahol sok éve is volt, legfeljebb csak nem mindenkinek sikerült felfedezni azt. Ugyan nem tökéletesen rejti a festmény a kijáratát, de kellőképpen el tudja vonni az emberek figyelmét a nem éppen tökéletes álcázó bűbájról, ami az ajtót rejti. Egészen az erdő széléig lehet innen eljutni. Gond csak akkor lehet, ha valakinek nincs bejárási engedélye, de mivel egyébként magántanulóként ez neki amúgy is jár, a papír meg ott lapul a zsebében, nem kezd visítani semmi, amikor belép az iskola területére. A túl sok embert meg igyekszik kerülni, így kihasználva, hogy volt lehetősége egészen alaposan kiismerni a kastélyt, mellőzi a főbejáratot. Ahogy kinyitja az ajtót, a festmény kissé már illuminált állapotban lévő dámája sipítozni kezd. Rég járhatott erre is bárki, állapítja meg, aztán be is csukja maga mögött, mutatóujját szája elé emelve jelezve a portrénak, hogy hallgasson.
- Sssh - teszi hozzá kurtán, ami fenyegetésnek is vélhető. A dáma nem biztos, hogy felismeri, de annak idején is zördültek már össze és megfenyegette, hogy ha nem viselkedik, nem hozatja rendbe a valaki által éppen megpörkölt keretét. Lehet, hogy mégiscsak rémlik neki, hogy találkoztak már, mert egyből elhallgat. Elégedett mosollyal nyugtázza az eredményt, és mit sem törődve a talárjára ragadt pókhálóval, vagy az amúgy összegyűrődött anyaggal útnak indul a folyosón. Tíz lépést sem sikerül azonban megtenni, az első kanyarban sikerül frontálisan nekimennie valakinek, miközben válla fölött visszapillant a portréra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Leginkább kétségbeesettnek érzi magát, és ez az érzés minden egyes pillanattal erősebb lesz. A feszültség ismét rátelepszik a vállára, miközben ujjait görcsösen fúrja a takaróba, és szemöldökét enyhén összeráncolva pillant a nőre. Nem igazán tudja hová tenni, miért nevezi őt kedvesnek. Ez nem egy olyan jelző, amit hozzá társítana bárki is, és fogalma sincs, mire számítson. Nem lát a jövőbe, az az anyja képessége volt. Neki az álmok jutottak, és valahol ez a pillanat is olyan, mintha álom lenne, hiába tudja, hogy egyébként ébren van. A kérésnek nem azonnal tesz eleget, még másodpercekig a nő szemébe bámul, mielőtt engedelmesen lehunyná a szemét. Már felajánlotta a legutolsó ötletét is, nincs több. Talán még itt megkérdezhetné, nincs-e valami, az ő számára is hasznosnak bizonyuló kiskapu a világnak ebben a különös csücskében, amit Erdélynek hívnak, ahol évezredes kultúrája van az együttélésnek, nem csak népek, de fajok tekintetében is. A gondolat fonalát azonban elveszíti, amikor Adelina óvatosan megcsókolja. Szinte már megkönnyebbülten szusszan, elengedve minden gondolatot, ami még a fejében kavargott, és ajkára akaratlanul is mosoly kúszik, ahogy visszacsókol. Keze vakon is megtalálja a nő arcát, ujjai utat találnak sötét tincsei közé - hányszor csavarta már őket ujjára játékként, miközben beszélgettek - és ebben az örökkévalóságnak tűnő percben ott van kicsit minden együtt töltött éjszaka, minden megosztott titok, minden elhangzott szó. Nehezen engedi el, préda létére talán most ő volt kiéhezettebb. Homlokát Adelina homlokának támasztja, tenyerét az arcára simítva. Meg fogja találni a megoldást, mert meg akarja találni.
- Maradsz? Bár ha sétálni lenne kedved... - szólal meg végül, miután csókot nyomott a nő homlokára, de nem fejezi be a mondatot. A ki nem mondott folytatás azonban ott lebeg közöttük. Ez az ő szobája, az ő területe, innen nem lehet hazaküldeni, mint múltkor a Macskabagoly utcából, de szívesen adja meg ezt a lehetőséget is. Kissé oldalra dönti a fejét közben, és egy vers szövegét próbálja felidézni gondolatban éjszakáról és egy fekete tekintetről, amely most a nőről egyébként félig-meddig eszébe jutott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

Álmos az a különleges eset, aki egyszerre diák is, és nem is. Mivel alapvetően minisztériumi dolgozó - ennek megfelelően egyszerű fekete talárjára fekete és ezüst cérnával hímezték diszkréten a minisztérium szimbóluma alá a kísérleti bűbájok bizottságának egymást keresztező varázspálcáit -, az iskolában csak magántanulóként van jelen. Akadnak persze alkalmak, amikor tiszteletét teszi, még a vizsgák előtt - mint például ma -, mert a gemmológussal konzultál vagy éppen könyvtárt látogat. Ma történetesen az átoktörés tanárával szeretne konzultálni, ha már éppen ma kerülendő számára az erdő. Nem mintha gondja lenne azzal úgy elméletben, ha a nő megharapná, de az itt érvényes korlátozások miatt gyakorlatban ez nagyon nem lenne jó ötlet. A főbejáratot elkerülve is sikerül bejutnia közben az épületbe, a gond akkor adódik, amikor már a fejetlenség továbbra is nevéhez tökéletesen hű folyosóján befordul az első kanyarba és nekivágódik valakinek. Egyetlen pillanatra nézett hátra a válla mögött, hogy lássa, a portré viselkedik-e, és ennyi elég is, hogy szó szerint belebotoljon valakibe.
- A francba... jesszusmária - morogja félhangosan. Mondhatnánk, hogy a bajsza alatt, de hát nincs bajsza, ami egyébként sem segít azon, hogy ne nézzék fiatalabbnak egyébként a koránál. Lassan közelebb áll a harminchoz, de ezt a látszat nem igazán támasztja alá sok esetben. Lendületből lép hátra kettőt is, hogy egyensúlyát megtartsa, megdörzsöli a homlokát, aztán végignéz a lányon.
- Egyben vagy? - kérdezi meg kurtán, de azért mégis annak tudatában, hogy a maga részéről ő biztosan nem a lába elé nézett, így fölösleges lenne a másikra hárítani a felelősséget teljes egészében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A kétségbeesett alkudozástól percek választják el a boldogságot, mint ahogy az számára ma éppen kiderült. Most úgy érzi, hogy ő egyébként is képes kivárni, mikor érzi úgy a nő, hogy ura a helyzetnek, és már megígérte, hogy nem lesz több meglepetés, legalábbis nem olyan, mint napokkal ezelőtt. Hüvelykujjával óvatosan simít végig a nő alsó ajkán, miközben az arcát figyeli, hosszú szempilláit, ajkai ívét, határozott vonásait, sápadt, makulátlan bőrét. Már nem tudja, mikor vette észre először, hogy milyen szép, de talán mindig is tudta, és ennél sokkal többet is lát belőle, amitől csak még gyönyörűbbnek gondolja. Igazán egyébként is a tartalom fogta meg, de való igaz, hogy ezt nem lehet darabjaira szedni, és nem is lenne érdemes. Úgy fogadja el, ahogy van, és úgy is szereti.
- Jó - dünnyögi, sőt, szinte csak leheli a választ. Ő felajánlotta, de nincs ellenvetése. Ez itt az otthona, és nem véletlenül hívta be pár hónapja. Az életébe is ugyanúgy beengedte. Rámosolyog válaszul a kérdésre, bár tekintete kicsit tanácstalan. Nem most szeretne aludni, még ha a kérdésnek van is létjogosultsága. Elképzelhető, hogy nem aludt annyit az elmúlt napokban, mint kellene egyébként. Keze lassan Adelina derekán állapodik meg, átkarolja, amikor a nő homlokát a vállának dönti, és állát megtámasztja a feje búbján, ahogy magához öleli.
- Az elmúlt napokban... az álmaimban is... ahányszor benne voltál az álmaimban, nem történt semmi rossz - szólal meg végül. Úgy érzi, el kell mondania, még mielőtt a nőnek esetleg eszébe jutna azt hinni, hogy miatta sérült meg abban az egyetlen rémálomban, amihez az elmúlt napokban szerencséje volt. Lomha mozdulattal simít végig a nő hátán, ha már alvásról beszéltek, azt egyszerűbb fekve, habár való igaz, volt idő, amikor annyira nem kedvelte, hogy végül már a leglehetetlenebb helyzetekben is képes volt elaludni végső kimerültségében. Ez már a régmúlt, jó ideje viszonylag rendesen alszik, igyekezve úgy igazítani mindent, hogy az éjszakái mégis többnyire szabadok legyenek. Fenntartja őket Adelinának. Vaktában tapogatózik az ágyon hagyott pálcája után, és egy intéssel oltja ki a fényt a szobában. Így nem sokat lát egyelőre, de annál jobban érzékeli a vámpír jelenlétét minden más érzékszervével. A pálcát az éjjeliszekrényre teszi, aztán újra átöleli Adelinát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

Egyetlen pillanatra nem néz maga elé, máris nekimegy valakinek. Kérdőn szalad fel a szemöldöke a lány reakciójára válaszul, értetlenül áll a hosszú csend, majd az hirtelen felkiáltás előtt. Nem tudja eldönteni, mi válthatta ki ezt, mintha fáziskésése lenne vagy lefagyott volna valamitől. Ismerősnek nem tűnik a lány, de hát az elmúlt hat évet nem itt töltötte, sok arc nem ismerős neki már. Nem kell könyörögni, hogy fényt idézzen, a talár felgyújtását inkább mellőzné, ujjai közé csúsztatja az amúgy mindig kézügyben lévő ébenfa pálcát és elmormolja a megfelelő varázsigét. Lumos maxima. A varázsige egészen éles fényt generál, amily megvilágítja a teret körülöttük, közben szinte már baljósan nyújtva meg az árnyékokat körülöttük.
- Mit is? - kérdezi meg végül, még mindig ott ácsorogva, ahová az imént lépett, egyensúlyát megőrizendő. Továbbra sem érti, mit keresnek pontosan. Pálcája hegyét a talaj felé irányítja, mert az legalább egyértelmű már, hogy a lány valamit elejtett, és nem az ijesztette meg, hogy esetleg pókot lát vagy ki tudja milyen kastélylakót, hiszen akad itt biztos mostanság is ez-az. Emlékszik ő még bundimunra, padlásszörnyre, elkószált macskákra. Volt itt minden jó. Leguggol azért végül, bár nincsenek illúziói, hogy ettől okosabb lesz. Talán ékszert hagyott el? Fülbevalót? Szusszan egyet, és karját oldalra kinyújtva próbálja növelni a megvilágított területet előbb jobbra, majd balra, körbehordozva tulajdonképpen a fényforrást, hátha ezzel segít megtalálni azt a valamit.
- Ha elmondanád, mit keresünk, lehet, hogy egy begyűjtő varázslat is elég lenne, ugye azt tudod? - kérdezi meg közben. Ha valaki, hát ő aztán mindent mágiával old meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Ennek örülök - válaszolja elmosolyodva. Igaz, annak is örült az elmúlt napokban, hogy a nő legalább az álmaiban felbukkant, de nyilvánvalóan boldogabb a jelen fejleményektől. Nem várja, hogy ezt fel is címkézzék, ezeknek sosem érezte szükségét, hiába tudja egyébként bűbájalkotóként, hogy irányítani csak azt képes, aminek nevet is tud adni. Ennek nem akar. Nem az a lényeg, hogy irányítsa. Sokkal fontosabb, hogy értékelje azt, ami van. Márpedig ő most igenis boldog. Elnyújtózik az ágyon, szemét lehunyva hagyatkozik az érzékeire. A sötétséget megszokná hamar, de most jólesik inkább Adelina hideg bőrét érzékelni, azt, ahogyan hozzáér, ahogy ujjával mintát rajzol a felsőjére. Olyan érzés, mintha megtalálta volna, amit mindig is keresett.
- Jó éjszakát - mondja egészen halkan, mintha nem akarná különösebben megtörni a rájuk telepedő békés csendet, aztán csókot nyom a nő hajába, mielőtt még lassan elmerülne az álmok világában. Azon ritka alkalmak egyike ez, amikor mégiscsak éjszaka alszik, mint a normális emberek. Késő délutánokon és kora reggeleken szokott aludni, sosem akkor, amikor ideje lenne. Álmában is felbukkan a vámpír újra. Ujjai alatt ugyanaz a gyűrű materializálódik, mint előző nap. Szürke kő, bronz foglalata napsugarakat mintáz. Érzékeli, amikor a nő már távozóban van, szemét résnyire nyitva fordul az oldalára, álomittas mosollyal pillantva utána, ujjait ösztönösen szorosabban fonva a gyűrűre. Most még emlékszik, hogy álmában a gyűrűnek ereje volt. Nappal voltak az erdőben. Talán eszébe jut majd ébredés után is, de egyelőre még visszaalszik a gondolattal, hogy majd ha leszáll az este talán újra látja a nőt.

//  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

Nem különösebben érti a nevetés okát, ennyire vicceset csak nem mutogatott, de azért annyira meg sem hatja. Lepereg. Ritkán veszi magára embertársai reakcióit, ehhez már elég vastag páncélt növesztett az évek során, hiszen mindenkit igyekszik legalább kartávolságnyira tartani, ha nem is három lépésnyire rögvest. Szinte mindenkit. Az előtte álló lányt pedig nem is ismeri, így pusztán pár pillanatig értetlenül mered rá, mielőtt száját egy rövid ideig tartó grimaszba csavarja, majd vállat von. Egészségére. A szemét forgatva veszi tudomásul aztán a választ. Ki az, aki nem hord magánál varázspálcát?
- Ez most komoly? Édes Jézus - szusszan fel szinte már keservesen, megdörzsölve a homlokát szabad kezével, majd beletúr a hajába is. Ezt nem hiszi el. Tényleg, komolyan nem érti, hogy ki az, aki elindul pálca nélkül bele a vakvilágba? Itt ácsoroghat a végén reggelig, mert egy testszínű, átlátszó, miniatűr akármi, amiről tényleg ötlete sincs, hogyan kellene egyáltalán elképzelnie is, leesett. Szórna rá begyűjtő bűbájt, de hát azt se tudja, mire kellene szórnia. Ha esetleg megpróbál mindent egy kupacba gyűjteni, abban meg ki tudja, mi a szösz akad még, és nem sérül-e meg ez a valami. El fog késni a megbeszélt időpontról is, ha nem lesz meg hamar az a valami. Ujjait még mindig a hajába fúrja, másik kezével pedig a pálcát tartja, mint a fényforrást. Nem mintha a folyosó amúgy ne lenne kivilágítva, csak mivel a fejetlenség folyosója olyan, amilyen, a világítás közel sem olyan erős, mint az általa idézett lumos maxima. Bólint a kérésre, majd sóhajt egyet kissé lemondóan - bár a lány úgyse hallja -, majd a kért irányba nyújtja a karját. Nézelődik azért ő is, hátha észrevesz valamit, ami az a bármi lehet, amit keresnek. Kényszere van megkérdezni, hogy "na, megvan már?", de úgyis háttal van neki a lány, a falnak beszélne. Gondterhelten vakargatja meg a homlokát, kellene valami értelmes megoldás. Nem jut eszébe semmi olyan, amivel ne sikerülne összeszednie minden hülyeséget is a padlóról, és azért ezen a folyosón akad az bőven bármikor. Ez a lehető legrosszabb hely bármit is elveszíteni. Megkocogtatja inkább a lány vállát, és megszünteti a fényt.
- Erre nincs időm - közli kurtán, majd egy begyűjtő bűbájt szór ki. Saját változat, még mindig kísérleti stádiumban, de hátha beválik. Tenyerében végül négy darab akármi landol. Az egyik egy fülbevalóból kihullott achátnak tűnik, szép kerekre van csiszolva, de nem csak az van ott. - Valamelyik az? - kérdezi meg, és a lány orra alá tartja a tenyerét rajta mindennel, amit a kapott információk alapján sikerült begyűjtenie. Hátha.