Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Mert az ígéretem nem szegem meg. Legalább is az utóbbit nem, hisz, mikor megkaptam a kezembe azt a bizonyítványt, hiába köszöntem el úgy, hogy nem csak ide nem teszem be a lábam, de iskolapadba se ülök be.
Az eufória elmúlt, a szabad vagyok érzés alább hagyott, aztán meg jöttek a kérdések. Mi lesz most? Volt időszak, mikor fogalmam sem volt arról, mi lesz, hisz bár hivatalosan is zeneszerzővé váltam, mégse mentek úgy a dolgok, ahogy én azt gondoltam. Talán kicsit kétségbe is estem, de ezt a világért se mondanám el senkinek. Na de a szülői ráhatás... mert, ha valami betalál, akkor az az. Ennek eredménye, hogy a nevem ott díszeleg az AMS hallgatói névsorán, és beülök a fránya padba. És Sebi miatt ezt a helyet se tudom teljesen magam mögött hagyni, hisz ha valami történik itt vele, nincs az a kapu, vagy erő, ami engem megállít. Hála égnek a vezetőség teljesen megértő, tudva, hogy mi történt vele, én pedig ezidáig ki sem használtam ezt.
Most is csak azért, hogy beteljesítsek egy ígéretet. A napom is annyira húzós, hogy még csak időm sincs átöltözni, így marad az, amiben az egyetemen voltam. Damient se keresem most fel, terveim szerint, én csinálom a vacsorát - és talán még a házat se gyújtom fel, vagy okozok gyomorrontást -, mert a pizza kezd már unalmassá válni.
Először az Üvegházba nyitok be, s várom is nagyapám jellegzetes hangját, amivel mindig rám ripakodott, mennyire értetlen tudok lenni, meg hogy a TILOS az nekem is TILOS. Ehelyett csend fogad, így a félreesőbb folyosókon haladva, a szertár felé veszem az irányt.
Óvatosan nyitok be, mert tudom, ez egy veszélyes hely, és a frászt hozni a bent lévőre nem épp ildomos.
- Jó napooooooot... - ér el a felismerés, hogy a nevét nem is tudom.
- Újprof - vonok vállat, letudva az apró hiányosságot, s amint úgy látom, biztonságos, beljebb is lépkedek.
- Csak ezt hoztam - nyújtom oda az ígért könyvet, miközben végigjáratom a tekintetem az ismerős helyen.
- Hah... azt mondta, hogy kidobta, mert haszontalan lett... tudtam, hogy nem - egy diadalittas vigyor kerekedik az arcomra, mikor meglátom a kis növényt a polcon.
- Azt én tettem az ajtaja elé, mikor jöttem... szétvisította az egész folyosót, látta volna az arcát... - most már csak mosolygok, szerényen... nem húzom ki magam, mint annak idején, mikor büszkén meséltem a többieknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- De hát én nem akarom mással nézni - kerekedik el a szemem, kicsit mintha meg is sértődnék, na de ettől valójában távol állok ám. Igazából nekem teljesen mindegy, mit csinálunk, csak együtt csináljuk. A filmezés meg tök jó alibi arra, hogy újra időt töltsek vele. Mert szeretek vele lenni, mert itt minden olyan más. Nyugodt. Nincsenek hülye kérdések, elvárások. Pedig nem panaszkodhatnak rám otthon. Megvan a B tervem is, ahogy azt óhajtották.
- Eeeeeeez miiiii - most rajtam van a sor, hogy nevessek, de mentségemre legyen mondva, roppant vicces Ricsit így látni. Főleg miután láttam, hogy táncol élesben, és kis híján lezakóztam a padról, amin akkor ültem. Kicsit fel is húztam magam ott a teremben, mikor végighallgathattam, mások is ezen a véleményen vannak, és mikor csak úgy a nyakába vetettem magam, nem biztos, hogy nem azt mutattam meg a fent lévő lányoknak, kinek, merre van a helye. Igen, szörnyű vagyok, de az ilyesmit én abszolút nem tudom kezelni, és amit Ricsi nem lát, vagy amiről nem tud, az nem is fáj neki.
- Vagy taníts meg koreaiul... úgy rendesen, akkor nem kell velem égned - most tényleg bedurcázok kicsit, mert tudja, mennyit küzdök vele, hisz számomra jelenleg a világ legnehezebb nyelve. Pont ezért akarom megtanulni, mert kihívás, és ott van az az "akkor is".
- Persze szívesen... más nem, éneklem megint a Barbie girlt, az a múltkor is aratott - forgatom meg a szemem, és a kész popcornnal levetődök a kanapéra. Megvárom még Ricsi is elkészül, és leül mellém, majd hozzábújva, kényelembe helyezem magam. Nekem már ez is olyan természetes, hogy keresem a fizikai kontaktust... amitől egyébként a víz lever.
- De ha már tanulás... jelentkeztem az AMSre - hajtom az ölébe a fejem, hogy aztán felpislogjak rá, beharapva az ajkam.
- Felvettek - vigyorgok rá, tök büszkén kapva be az első szem popcornt, majd kicsit elkedvtelenedek.
- De ez azt jelenti, kevesebbet élvezheted a társaságom - sóhajtok fel teátrálisan, mintha ez tényleg akkora probléma lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Hmmm... erre pont nem gondoltam... próbáltam kitalálni, hogy hívják, és nekem olyan Andrásnak tűnt - mosolyodok el félszegen. Nem, nem kezdtem őrült módon kutatásban, miután találkoztam a férfivel. Talán csak a hazaúton járt a fejemben, hátha a nagyapa mesélhetett róla, de egyszerűen nem találtam ilyen emléket.
- Tudja... nagyon furcsa ezt hallani. Mindenki máshogy hív... Charlie, Lotte, apa Lizinek... senki nem használja a rendes nevem, ez meg most jól esett. Mindig úgy gondoltam, ha az emberek Charlottenak hívnak, akkor már felnőtt leszek.. komoly, és érett - igen, pontosan ezért esett jól, bár feltételezem nagyapám utódja pusztán csak az illemet követi. Körbenézek a szertárban, de nem... még ez sem az a pillanat, amikor nosztalgiázhatnékom támad, leszámítva a mandragórát. Arról egyből eszembe jut az első itt töltött évem, ami most olyan távolinak tűnik. Nem biztos, ha újra lehetőséget kapnék, ugyanazt tenném. Csomó mindentől megfosztottam magam a dacom és a lázadásom miatt. De talán jobb is így... talán mindaz kellett ahhoz, hogy Ricsi betoppanjon az életembe.
- Valószínűleg csak dühében mondta. Megértem. Már bocsánatot is kértem tőle, mert olyasmivel játszottam, ami számára értékes. Tudja... kamaszkor - forgatom meg a szemem, hálát adva annak, van mire azt fogni. És tényleg, főleg az játszódhatott le bennem.
- Nem köszönöm, nálam tényleg csak elpusztulna, az asztalon tuti jobb helye lesz... Hintse el, hogy Fela ezen keresztül figyeli a jövő nemzedékét - vigyorodok el, mert magam előtt látom az itt tanulók reakcióit, meg azt, hogy a legnagyobb ívben kerülik el az asztalt.
- Kérhetek viszont egy szívességet? - visszaveszek, halkan kérdezem meg, miközben kicsit beljebb sétálok, nekidőlve óvatosan az egyik polcnak.
- Vagyis igazából tanácsra lenne szükségem, de Ön ismeri nagyapát, és apuhoz hiába fordulok vele - szontyolodok el, mert ez egy olyan helyzet, ami számomra érthetetlen, és őszintén bízom benne, a férfi se tud tapasztalatból beszélni.
- Hibáztam.. újra... engem annyira maga alá gyűrt a gyász, hogy vele nem is törődtem. Nagyi miatt hagyta abba, tudom... hisz imádta a munkáját, de egyszerűen... és segíteni szeretnék neki, de fogalmam sincs, hogyan tehetném. Begubózott, senkit nem enged még annyira közel sem, mint amennyire eddig. És én még csak elképzelni se tudom, ő mit élhet át most - hajtom le a fejem, mert igazán nem akarom ezt Rudolfra zúdítani, de egyszerűen már nem tudom, kihez fordulhatnék vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Aznap először korán reggel jöttem ki. Előkészültem, elrendeztem mindent, helyet csináltam, mert megkértek. Mert a család többi tagja velem ellentétben még elfoglalt volt. Órákat töltöttem kint, észre sem véve, hogy rendesen átagytam, az csak akkor tudatosult bennem, mikor hazaérve, Sebi egy gőzőlgő forrócsokit nyomott a kezembe. Megkérhettem volna, hogy tartson velem. Nem tettem. Máig ragaszkodok ahhoz, hogy meglegyen nagyival a közös időnk, még ha most is képtelen voltam egyetlen szót is kimondani. Csak néztem a vidáman mosolygó nőt a képen, talán órákig.
Aztán este a családdal. Megvallom, hatalmas nyugalom lett úrrá rajtam, mikor apám a karját nyújtotta, amit habozás nélkül fogadtam el. Ha mellettem van, mindig azt érzem, történhet bármi. Akkor láttam először az új gondnokot. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, szerettem volna neki megköszönni azt, amit ezért a helyért tesz, de apám kimért biccentése megállított ebben. Azokat a vonásokat rajta ritkán látom, így még a sírhoz haladva, visszatekintettem a férfire. Fogalmam sincs, ki lehetett ő, amiért apa ellenszenve ilyen hirtelen megmutatkozott. Nem mertem rákérdezni, nem tartottam illőnek. Egyedül Sebi tekintetét kerestem, s mikor kérdő tekintetemre, egy vállvonás volt a felelet, elengedtem.
Már nem félek a sötéttől. A temető sokkal szebb ilyenkor este, és nyugodtabb. Általában ezért választom a nap ezen szakát arra, hogy kilátogassak. Pedig nem érzem jól magam, mintha lázas is lennék, de nem tudnak úgy az ágyhoz szegezni, hogy egy napot is kihagyjak. És kíváncsi is vagyok, voltaképp nem érzem jól magam amiatt, hogy hátsószándékkal jövök ide. Nagyanyám sírja mellől tökéletesen látom, hogy a gondnok rezidenciájában még világos van, s sűrűn pillantok arra, mikor a földet egyengetem, vagy épp a virágokat és a mécseseket rendezgetem. Hamar kezd úrrá lenni rajtam a csalódottság, hogy talán ma mégse futok össze azzal a különös férfivel, aki képes volt apám arcára olyan ridegséget varázsolni. Azt a kis hangot figyelmen kívül hagyom, aki szüntelen suttogja, pont ezért nem kellene utat engednem a kíváncsiságomnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Istenem, a nagyanyja... - összeszorítom a szemem anélkül, hogy felállnék. Krokodilkönnyek, műsírás... sose fogynak el. Mindig lesz egy újabb és újabb, akiben semmi tekintet sincs, még most ezen a napon sem. Mintha a földből nőnének ki, és csak arra várnának, hogy felbukkanjak, aztán újabb és újabb tört döfjenek belém. Hogy utána meg is forgassák.
Az utolsó mécsest is elrendezem oda, ahová szerintem kell, és rá se nézve a nőre, aki szipog, lépek egyet hátra, hogy megnézzem magamnak a nagy egészet.
Aztán ott hagyom... egyetlen szó nélkül, pedig ez nem szokásom. Egyszerűen csak ma ne... Egyik kezem a kabátom zsebében, a másikban a szemét, amit készülök kidobni, mikor meglátom a sziluettet, amiről már majdnem el is feledkeztem. Lassan veszem ki a zacskóból, egyenként dobálva ki őket, csak hogy időt nyerjek magamnak, csak hogy rendezni tudjam a vinásaim, mert tudom, azzal semmit nem érek, ha ugyanolyan ellenséges leszek, mint az apám. Még egy mély levegő, és már oda is megyek a férfihez.
- Jó estét. Én csak... szerétném bocsánatát kérni az apám viselkedése miatt - ránézek, ha hagyja akár a szemébe is, és nem toporgok, még csak zavarban sem vagyok.
- Tudja, sovány mentség, de ez egy nehéz nap... ha bármivel kárpótolni tudom... - szinte öntudatlanul húzom feljebb a kabátom cipzárját, mintha némán üzennék. Pedig nem, csak most kezdem igazán érezni, mennyire lehűlt a levegő.
- Szeretném, ha nem írná le a családom, naponta kijárok ide, és az elődjével nagyon jó kapcsolatom volt - igen, a bácsi sokat segített nekem. Nehéz volt rutinná tenni az idejárkálásokat, a csokrok beszerzését, és tudni a napokat, mikor kell cserélni, úgy, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt előtte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Pedig én többször is átrágtam magam azon, megpróbéljak-e beszédbe elegyedni vele. Valahol azt gondoltam, ő is olyan zsémbes ember, akinek lehet mondani bármit, vagy tehetek bármit is csak morogni fog. Le kellene állnom már az előítéletekkel, de akkor nem érnének kellemes csalódások, mint ahogy most.
- Engem azért bánt - és hogy ez önzőség? Hogy csak a saját lelkiismeretemen akarok könnyíteni, és igazából a kiváltó ok nem is érdekel? Jó nem, irdatlan kíváncsi vagyok, de valahogy leplezni kell, nem?
- Köszönöm - óvatosan mosolyodok el, de annál inkább értetlenül, mert így végképp nem értem ezt az egészet. Apa nem egy vaskalapos ember, mint a nagyapa, és ez a férfi meg így elsőre biztos nem érdemelte meg, hogy úgy viselkedjen vele.
- A pálcám épp javítás alatt van... átoktörést tanulok - sóhajtok fel talán kicsit gondterhelten. Úgy terveztem, hogy én majd szépen kihúzom magam, sőt akár még mellkason is veregetem, azt szajkózva, ezt nézzétek, na? Aztán valahogy nem. Mostanában egyre inkább érzem, hogy túl vastag fába vágtam a fejszém, és mivel a szüleim ezt ellenezték, túlzott segítségre se számíthatok, nem mintha odáig alacsonyodnék, hogy bárkitől is segítséget kérjek. Viszont... nehéz nekem, piszkosul. Aztán ez még csak az első évem.
- Nem, pedig kérdeztem... de igazából én nem akarom Önt kellemetlen helyzetbe hozni a kíváncsiságommal. Ha az a miért...kínos, igazán megtarthatja - bíztatom? Megesik, de nem tudom, hogy ezzel most őt akarom nyugtatni, vagy magamat óvni egy esetleges információtól, ami újra megrenget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Igen - és bár a mosolyom mögül kiérződik, folytatnám még, a mosoly hamar eltűnik, és csupán sóhajom jelzi, nem fűzök többet hozzá. Pedig mondhatnám, megvolt a motivációm, mondhatnám azt is, a példa máig a szemeim előtt lebeg, de úgy érzem erre sose leszek képes. Sose leszek képes róla beszélni. Ez egy ilyen dolog, s tudom azt is, ez a legjobb megoldás. Nem beszélni róla.
- Kőrispálca, főnixtollal... azért pár évemet megkeserített, mire valaki rávilágított arra, hogy nem kedveli a felesleges durvaságot meg arroganciát - már pedig nekem jutott bőven mindkettőből, amire azért nem vagyok büszke. Pedig akkor szentül hittem, hogy majd most, kihúzva magam, fogok dicsekedni azzal, hány ember napját keserítettem meg. Nem így van, nem dicsekszem, és nem tudok erre erényként gondolni, esküszöm, még fel is pofoznám az akkori énem. A bajkeverések helyett, lehettem volna akár a nagyival is.  
Talán percek telnek el, mire cinikusan elnevetem magam.
- Ne haragudjon, csak... valószínűleg édesapám is elfeljtett dolgokat, hisz neki kellene a legjobban tudni, név alapján nem ítélünk el senkit. A szülei elkövettek egy hibát. Bár nem is nevezném feltétlenül hibának, nem tudom, abban a puskaporos időben volt-e egyáltalán "jó" oldal, de nem is lényeg. Viszont egy gyereket megbélyegezni a szülők miatt, igazán gerinctelen húzás - dühös vagyok, leginkább apámra, de minden porcikámmal azon igyekszem, hogy ne látszódjon, még ha hirtelen a nyelvem meg is eredt.
- Abban viszont biztos lehet, hogy az én családomtól hasonlót többet nem tapasztal - még ha ehhez régi, elfeledettnek hitt sebeket is fogok feltépni. De hogy akarjak én változni, amikor az apám meg képmutatóvá lesz egy nyamvadt jelvény miatt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Ezt végülis könnyebb megjegyezni. Azt a musicalt imádom, főleg ha Lili játsza Máriát - elfogult vagyok, de nagyon. Egyrészt Lili iszonyat jól játszik, és én az összes előadásért odavagyok, amiben szerepel, másrészt a musicalek meg amúgyis a gyengéim.
- Köszönöm. Meg kell vallanom, mikor erre vágytam, nem erre számítottam. A felnőttlét még úgyis szívás, hogy nem engedték el az ember kezét - és természetesen nem gondoltam volna, hogy az egyik számomra fontos személy elvesztésével köszönt be. Ráadásul úgy, hogy a klisé tiniproblémák kimaradtak az életemből. Nem hisztiztem pattanás miatt, nem voltam kiborulva, mert nem tudtam mit felvenni egy randira. Még csak meg se csaltak soha, pedig lehet akkor a zenéim is jobban elkelnének. Igazából csak pislogtam, és bumm. Annyira a zenét helyeztem előtérbe, annyira meg akartam mutatni, hogy nekem majd sikerül, hogy itt vagyok húszévesen egyetlen kellemetlen sztori nélkül, de még az osztálytásaim se tudnám még csak megnevezni sem, nemhogy felismerni őket. S bár már rajta vagyok, hogy változtassak ezen, nem egyszerű.
- Én a Lizire mondjuk harapok mástól. Úgy csak apu hív, egy jó barátom Lottézik, anya az ragaszkodik a Charlottehoz, nyilván mert azt ő adta nekem, de ne tudja meg, hogy képes kimondani, ha mérges rám - forgatom meg a szemem. És megesküszöm, minden szavam ellenére, anya nem egy szörnyeteg, épp csak elvár tőlünk dolgokat, és szigorú, gyanítom a mi érdekünkben.
- Hazudik. Megrándult a szemöldöke - közlöm vele, s bár vállat nem vonok, azért éreztetem vele, nekem aztán nem kell magyarázkodni, épp csak a hazugság jeleit már felismerem. Talán az első jelek voltak, amiket megtanultam más arcáról leolvasni.
- Köszönöm. Ön el tudja képzelni Feláról, hogy nekiáll nosztalgiázni? - mert számomra ez elég szürreális kép. De mindenképp kipróbálom majd, hátha a végén kellemeset csalódok.
- Viszont nem tartom fel tovább, nehogy szárnynra keljen a pletyka, hogy visszavágyok ide. És őszintén remélem, több hasznát veszi majd a könyvnek - egy bíztatónak szánt mosolyt küldök felé, majd egy köszönés után, el is tűnök a kastélyból, mintha ott se lettem volna.