Azt hiszem kiegyezhetünk abban, hogy a kutyikat mindketten egyformán sajnáljuk. A szieszta nagyon jó tud lenni, de azért jobb, ha azért teszed, mert kedved van és nem azért, mert még nincs kedved meghalni. Szomorú, de igaz tény.
A legtöbb lány az ő korában jó esetben azon vitatkozik a pasijával, milyen filmet nézzenek meg a szombati randin, vagy hogy hol kéne kajálni. Erre ő éppen arról beszélget velem, hogy elég otthonos-e a ház, amit kettőnknek - azaz most már hármunknak -, vettem. Azt hiszem, egy kicsit át tudom érezni Veszna problémáját.
- Nem, tényleg nem. Most az, hogy hozzám ragaszkodsz, az a részemről csak pozitív részletkérdés. Amúgy is kevésbé fázik az ember éjszaka, ha van mellette valaki - jegyeztem meg halvány, szórakozott mosollyal az arcomon.
Maja dolgai meg mindig újra és újra megleptek, hiszen nekem sosem volt olyanom, hogy gondolok egyet és akkor valakihez rettenetesen ragaszkodom. Sőt, ez a meglehetősen aktív védelmező ösztön sem tudom, hogy hirtelen honnan jött. Régebben, ha az aktuális nő mondjuk inkább Manut akarta volna, intek, hogy menjen és vissza se nézek. Maja esetében kattogna az agyam, hogy vajon jó gondját viselné-e, hogy tudna-e vigyázni rá, nézne-e vele mesét, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg elásnám a csávót. Az én nyuszim, el a kezekkel!  
-Csak viccelek, babygirl. Egyelőre csak szeretnélek elvenni, aztán majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok - cirógattam meg az arcát lágyan. Megnyugtatott, hogy ennyire közel volt. Ezen kívül egyéb gondolatokat is elindított a fejemben, de inkább nem foglalkoztam vele. Egészen addig, míg a lakásavatást fel nem hozta, mert ennél a pontnál kissé felvinnyogtam. Nem hiszem, hogy egyre gondoltunk a dolog hallatán.
- Nem hiszem, hogy egyre gondolunk, nyuszi - közöltem végül diplomatikusan.

Voltak olyan társadalmi normák, amiket pusztán azzal, hogy az voltam, aki, már megszegtem. Így mikor amiatt is sikerült, hogy beleszerettem Majába, már egészen meg se hatott a dolog. Mert hát ugye ez történt, annak ellenére is, hogy nem volt tervben. A kiscsaj jött, látott és vitt mindent. Na, ez a szívás!
- Egyáltalán nem zavar, csak tudod... furcsa. Olyan nagyon pillangósan, jól esően furcsa. De attól még az! - láttam jobbnak, ha már itt leszögezem, hogy nem rossz, nem negatív, csak gyökeres ellentéte annak, amit az utóbbi tíz évben csináltam.
Az esküvő időpontján azonban eddig nem kattogtam. Ez megint olyasmi volt, amiről nem hiszem, hogy egyedül kéne döntenem, így a kérdés kissé váratlanul ért. Az egyik hajtincsét a mutatóujjam körül csavargatva hümmögtem, mielőtt válaszoltam volna.
- Nem tudom, talán valamikor a szünetben? Mármint tudod, a kupa döntő utáni nagy kihagyásban. Addigra talán túl leszünk az összes fölösleges stresszen. De persze, ha akarsz várni, lehet akár télen is... - vontam meg kissé a vállamat, d továbbra is elfoglalt, hogy a tincseivel szórakozzak.
Időnk bőven volt, szó sincs róla, hogy esetleg ne férne bele a ruhájába, amit még meg se vettünk. Nem vagyok halálos beteg sem, szóval azt hiszem, ráértünk. - Majd elmehetnél valamelyik barátnőddel ruhát nézni. Mielőtt még elfelejtek szólni.
Most legalább témába vágott a dolog. Nekem teljesen megfelelt így az elképzelés. Nem kezdtem extrém tervezgetésbe, mert a drága akaratán kívül is teljesen más irányba terelte a gondolataim. Nem kellett volna mentegetőzzön, ismertem, tudtam, hogy semmi rosszra nem gondolt. Abban én voltam a ügyeletes. Mert hát hogyan kéne házatavatni? Inni és bulizni tömeggel? Nem éreztem rá ingert és Maja sem volt az a tipikus partikirálynő.
- Imádlak zavarba hozni, rettenetesen jól áll! De viccet félretéve, ha nem szeretnéd azt hallgatni, hogy "de neeee"... lennének ötleteim - A vége halkra, már-már dorombolósra sikeredett, miközben a kezem végigfuttattam a gerince mentén és megállapodott egy pillanatra a hátsóján. Csak egy pillanatra. Aztán hangos szusszanással dijaztam, hogy felült és az ajtó felé pillantottam.
-Szeretnél mesét nézni?

Tudtam, hogy nem várja el tőlem, hogy mindig a tudtára hozzam, mennyire fontos nekem. Ettől még néha szükségesnek éreztem, hiszen az embernek kell a pozitív megerősítés. Nekem is fontos, hogy mikor egy meccs rosszul sül el, van kihez mennem, nem a semmibe suttogom, hogy "felettesd el velem a ma délutánt". Ez ilyen. Ettől függetlenül sosem leszek az a pasi, aki minden pillanatban azt hangoztatja, mennyire szerencsés és különleges.
A felvetése teljesen jogos volt, én sem akartam volna egy egész napot végigfagyoskodni a helyében valami fehér kivágott csipkehalmazban. Jaj fúj. Szóval a számat elhúzva ráztam meg a fejemet kissé, jelezve, hogy én sem pártolom az ötletet. Főzhetném a nyomorult levest a náthájára hetekig. Nem mintha ezzel gond lenne, de a nászút romantikusabb, ha a kedvesed nem tüsszög az arcodba.
- Nem, a szerencsédet ismerve tuti tükörjégre lépnél a magassarkúdban és eltörnéd valamid. Inkább ne kísértsük a sorsot! - A pimasz vigyor elmaradhatatlanul ült ki az arcomra. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy bántsam ezzel, de tény, hogy Maja mindig belenyúl a dolgok közepébe. - így tartja a szokás, igen. Meg kell valami régi, valami új, valami kölcsön és valami kék, ha már ennyire ragaszkodsz a hagyományokhoz. Szerintem megoldod nélkülem is a ruhaválasztást, a pizsit is meglepően jól kezelted.
Hajlamos vagyok elkalandozni, főleg, mikor mellettem van, ez pedig nem meglepő. Az embernek egy rossz szava nem lehet a lánykára. Egyrészt mert a halksága volt az egyetlen hiányossága, másrészt meg ha megpróbálja valaki, visszakézből nyalja fel a padlót.
- Hagyd el, Schatz, szeretem, mikor nem fogod vissza a hangod. És igen, könnyen megeshet. Ismersz. Megszoktam és nehezen dolgozom fel, hogy már mindegy, akkor érek hozzád, amikor éppen jól esik - haraptam az ajkamba, hogy aztán csókot nyomjak a homlokára. Egyszerűen csak tökéletesen passzolt hozzám, talán ezért is húztam el a kezem és hagytam, hogy felüljön. Különben még lettek volna ötleteim, hogyan tovább. Így viszont ezt sikerült kilőni egy kérdéssel, amire pontosan tudtam a választ. Nincs olyan, hogy az előttem terpeszkedő csoda nem vevő Disney éppen aktuális agymenésére. Szóval feltérdeltem és közelebb másztam kissé, mielőtt végigsimítottam volna az arcán.
- A segítőkész mindenedet! Na, tessék felkelni, irány a nappali, kisasszony, a 626-os nem fogja elsiratni magát a kacsás jelenetnél - legyezgettem a kezemmel az ajtó felé. Megvártam, míg feltápászkodik, esetleg tesz is egy-két lépést a megadott irányba, a kezem csak ezután csattant hangosan a hátsóján. A hang sokkal nagyobb volt, mint maga a bele vitt erő, de ez olyasmi volt, amibe belegebedek, ha most kihagyom. Amennyiben rám nézett, a válaszom csak a karjaim széttárása volt, egy laza vállvonás és egy angyalian ártatlan mosoly.

Van akinek szükséges egy löketnyi segítség a saját kreativitása mellé, hogy fel vázolja magának a lehetséges jövőt, de az nem én voltam. Legalább 125 különböző forgatókönyvem volt arra, Maja hogyan is lenne képes tönkretenni a saját esküvőjét a télen pusztán azzal, hogy ő Maja. És még csak a szemem sem rebbent, hogy végletes vagyok vagy hogy igazságtalan. Sorry not sorry. Az edző dolgot nem kellett bemutatnia, volt, hogy a sajátomtól kaptam egy atyai pofont, amitől a fal adta a másikat, mert a kiugrott vállam ellenére sem jegyeztem meg, hogy szeretnék öt perc pihit az edzésen.
- Merészen hangzik, a pasik döglenek a bevállalós csajok után - kacsintottam, de ismét csak piszkáltam szerencsétlent. Néha komolyan elgondolkozom azon, nem járt-e volna jobban egy olyan sráccal, aki kicsit... visszafogottabb. Aztán mindig rá kell ébrednem, hogy egy, nem érdekel; kettő, a srác nem bírná Majával; három, nem, nem érné meg azt a srác, hogy hozzá szóljon. Kicsit sikerült elkalandozni a kérdésről, szóval hümmögve bámultam a plafont pár pillanatig, majd megingattam kissé a fejem. - Semmi hajmeresztően más. Nem ragaszkodom hozzájuk... maximum az, hogy a csokrod lehetne piros-fehér, az egy szép gesztus. A többit eléggé idejétmúlt.
Itt pedig nem arra kell gondolni, hogy nem vagyok hagyománytisztelő, vagy hogy nem ragaszkodok a lengyel gyökereimhez! Csupán az a tényállás, hogy a legtöbb szokást már apámék esküvőjén is nélkülözték.
Újra és újra ki tud akasztani az asszony, hogy mennyire nem gondol magára, csak rám, rendesen sokkol vele. Azonban csak megráztam a fejem és a hajába csókoltam röviden.
- Nem áll fent ennek a veszélye, megnyugodhatsz - mármint szó szerint. Éppen nem készültem jegesmacinak, éppen időben mászott le rólam, hogy ezt a problémát sikerüljön elnapolni.
Alapvetően a nőm háttérsztorija meglehetősen siralmas és erre mindig akkor ébredek rá, mikor hasonló helyzetekben kommentál. Most öleljem meg és nyünnyögjek, hogy semmi baj, Schatz? Nem tudná mire vélni a dolgot éppen ezért nem is teszem. Jobb mindenkinek így.
- Ki mondta, hogy baj van? - kérdeztem, nem sokkal azelőtt, hogy a kezem a fenekén kötött ki. A kiérdemelt rosszalló pillantást ártatlan mosollyal fogadtam. Van, hogy eljár a kezem, ezen nem kell meglepődni, ő még a jobbik verzióval találkozott.
- Ah, kérlek nyuszi, már azt hittem, sosem kérdezed meg! - affektálva sikerült az egészet előadni, még egy pillanatra hátat is fordítottam neki, de aztán csak nevettem egy sort. A gumicukor miatt azonban neheztelő tekitetet érdemelt. - Mi az hogy meggondolod? Gonosz vagy...
A nappaliba érve Volt egyből felkapta a fejét, jelezve, hogy ő aztán nem aludt, ő sose, én pedig bekapcsoltam a DVD-t.

Ha a Korona Kraków átlag meccsén nem lenne elég a tömeg, a mai nap során érdekesmód még az állóhelyek is elfogytak és a lelkes lengyel szurkolók ellepték a stadiont. Meg az elmebeteg groupiek és fotósok, akiknek sikerült felfogni, hogy hónapok óta először huzamosabb időt töltök itt civilben, munkán kívül, egyedül.
Azonban nem azért voltam itt, hogy velük foglalkozzak, jelen pillanatban a támogatásomat jöttem kifejezni, és a meccs lezárultával és kis közbenjárással az öltözőben már hangot is adhattam a gratulációmnak. Hogyan is jutottunk egyről a kettőre, az öltözőből a lakásomba? Csak adta magát a helyzet, igazából különösebb meglepetést nem okozó eseménysor pörgött le.
A hajamba túrva igyekeztem a nedves tincseket helyreállítani, meglehetősen kevés sikerrel, még mindig felületesen szedve kissé a levegőt. A takaróból már fél perccel ezelőtt sikerült kikeveredni és kicsit feljebb húztam a cikeszes nőn, mielőtt még képes és megfázik nekem. Pár pillanatig figyeltem, mielőtt apró csókot nyomtam volna az arcára és közelebb húztam.
- Hol is tartottunk? Ja, igen, meggyőzlek! Szerintem jó döntés - közöltem a hamis meggyőződéstől csöpögő hangon, mielőtt ismét az arcára sandítottam volna. Az ajkaim összepréselve fojtottam vissza azt a bizonyos vigyort, mielőtt kiszivárgott volna.
- Ne nézz így rám, te akartad, hogy próbáljam a pozitív oldalát is szemléltetni. Az a baj, hogy nem találom, szar ahogy van. - Én meg őszinte vagyok. Ilyenkor valószínűleg nem kéne az legyek, de kit érdekel?

Értékeltem a figyelmet, amit kizárólag nekem szentelt. Az ilyesmit az ember ritkán kap meg és még ritkábban élvezheti ki hosszabb távon. Éppen ezért a pillanatot mindig meg kell ragadni, én pedig ezt is tettem, akár helyénvaló volt - vagy még inkább -, akár nem.
Az az Isten még nem született a Földre, hogy nekem egy nő mondja meg, mit tegyek, szóval a motyogást követően már csak azért is közelebb húztam a kisasszonyt. Épp elég beleszólása volt a dolgokban, úgysem pontosan jutottunk még el addig, amit a gratuláción kívül szerettem volna tőle. Mármint... mindegy, hagyjuk.
Felsóhajtva meredtem a plafonra pár pillanatig, miközben lazán átkarolva cirógattam finoman a hátát, aztán végül teljesen felé fordulva igyekeztem összerakni a kis mondandómat a fejemben.
- Gondolom jó, mert a legtöbb ember szereti az állandóságot, azt, ha van neki valakije, aki a belét is kiaggódja a másik miatt. Lehet családot alapítani és jéj, elvágtatni a naplementében. - Esküszöm, hogy igyekeztem rendesnek lenni és úgy tűnt, hogy menni is fog. Aztán utána teljes mértékben belesültem, mert hát tudtam volna mondani még egy okot, amiben nem egyezett a helyzetünk. - Nha, Maját ebbe ne keverd bele! Az teljesen más...
Nem kívántam ecsetelni a részleteket, helyette inkább közelebb fészkelődve szívtam be mélyen a haja illatát. A megszokott vanília helyett valami teljesen mást érezve felszusszantam és tovább cirógattam a leányzó lapockáját.
- Ellene? Hol kezdjem? - biccentettem oldalra a fejem kicsit, ismét hátrahajolva, hogy lássa az arcomat. Teljesen komoly voltam ebben a másodpercben, nem készültem elviccelni a dolgokat. Egy apró puszit nyomtam a nyakára. - Túl kötött neked. Kompromisszumokkal jár. Elvárják, hogy háziasszony legyél. Egy idő után felhozzák, mikor szülsz már gyereket... folytassam még?
Minden egyes ellenérvet egy apró csókkal tettem hangsúlyossá, miközben a kezem a csípőjére csúsztattam. Lehet velem ilyesmikről beszélni, ezért szokták azt mondani rám, hogy túl üzleties vagyok. Nem is értem.

Nóra

Vannak napok, amikor semmi nem a megfelelő időpontban ér. Ez a mai is olyan volt, mert éppen csak megtorpantam a téren, hogy egy pár pillanatig koncentrálva rendbe rakjam a káoszt, amit mások gondolatoknak neveznek. A balhé a válogatottban még mindig fortyogott, noha a verekedés óta csak takaréklángon, a müncheniek közül mindenki feszült és még Vesznával is beszélnem kellett a napokban. Kinek jó ez? Na, ugye, hogy senkinek, de ugye nekem péklapáttal kell az arcomba tömnöm a dolce vitát, mert már nem elég, hogy a desszerttel kezdem az étkezést. Olyan ez, mint a futószalag, kettőt pislogsz és beránt. Hol tartottam?
- Hm? Lemaradtam - pislogtam sűrűn az előttem álló törpe-leányzóra. Akár azt is mondhattam volna, hogy tojtam rá, oda meg vissza, de ez mégis csak szebben hangzik. Meg aztán társadalmilag elfoga... na jól van ám, tudod mikor! - Kávé...? A cukrászda vagy a teaház?
Mert ugyebár kávézóról nem hallottam, ha lett volna, a panda csapattársam ravepartykat rendezne ptt, két unikornis frapucsinó között... Merlin szakállára mondom, hála az isteneknek, semmi nyoma sehol az efféle vendéglátói egységnek.
- Bár mindkettő a közelben van, szóval nem igazán tudod elvéteni... - Korrektebb így, próbáljunk rendesen nyitni és diszkréten meglépni a cukormasszáért.

Az a nézés megmelengette a kicsi szívemet, annak ellenére, hogy azt üzente, ki fogja tépni a belső szerveimet, ha sokat fejtegetem a házasság témát. Azt hiszem, ha vele találkozom előbb, most nem kellene ilyesmin gondolkoznia. Persze, ez pusztán elméleti feltevés volt, mert az itt és mostban boldogabb voltam, mint azt bárki gondolná. Nem akartam volna változtatni leginkább semmin. Azzal csak a gond van.
- Sose volt sajátom, a mostani pedig támogat, szóval nem tudom. Elég unalmasan hangzik, igen, legalábbis biztosan nem az én esetem - ingattam meg a fejemet. Az alap család dolog nem volt az esetem. Személy szerint rettenetesen díjaztam a vihogását, de aztán nem elszúrta az egészet? A kérdésére határozottan elkomolyodtam, majd a kezem a csípőjéről a nyakára futtatva fontam az ujjaim a torka köré, hogy közelebb hajolva bámuljak a szemébe.
- Úgy ismersz, mint aki nem elég határozott? Nem kellett gondolkoznom rajta, csak tudtam, hogy akarom - az utolsó szót enyhén rekedtesen megnyomva súrolták az ajkaim az övéit, majd vették birtokba azokat. Végül kis szusszanással futtattam vissza a kezem a csípőjére.
Nem rajtam fog múlni - vagy pont, hogy de? - a menyegző sorsa. Szóval egy pár újabb csókot hagytam a nyakán, mielőtt még ismét a mondanivalómba kezdtem volna.
- Közösek a pénzügyek, amiből mindig sértődés van. Ha változol, az orrod alá nyomhatják, hogy "azért szedett fel két kilót, mert férjhez ment, nem érdekli". A nem házasok az orod alá nyomják, milyen rohadt boldogok. Illik mindenhez beleegyezést kérned. Vagy véleményt. Majd el is felejtettem a kedvencem! Milyen lesz Csornay Lucának lenni? - kérdeztem érdeklődve, egy apró vörösödő véraláfutást figyelve a lány nyakán pár pillanatig, mielőtt az arcára néztem volna. A megjegyzésre halkan elnevettem magamat, a kezére pillantva, de nem toltam odébb.
- Ha tudnád... Full-komfortos vagyok, stressz-oldásra alkalmas és bárhol segítőkész... - villantottam meg a legelbűvölőbb vigyoromat, miközben a mutatóujjammal apró köröket írtam le a bőrén. - Elég meggyőző vagyok?

Ha nem Majáról lett volna szó, még el is hiszem, hogy viccel. Na, de ő az én hercegnőm volt, akivel nem kezdek el komolyabban viccelődni, mert egészen biztos, hogy előbb-utóbb komolyan vesz valami olyasmit is, amit nem kellene. Pont, mint a szülinapom előtti pizsis megjegyzés. Ellőttem poénból, minimális komoly háttérrel és erre mit kaptam? Na, erről beszélek!
- Oh, határozottan, ezek után már megfontolandó, nem lenne-e egyszerűbb, ha a mezemben járulnál az oltár elé. - És bamm, mégis sikerült elökörködni a témát, hiába nem akartam elsőre. Napról napra kénytelen vagyok rádöbbenni, hogy rettenetesen nehéz velem együttműködni, főleg a mindennapi életben. Éppen ezért volt szerencsém Majával, aki meglepő módon könnyedén elviselte az ilyen-olyan agymenéseimet.
- Pedig nem is estem túlzásokba annyira. De tényleg, nincsen semmi baj, rendben van, csak... - vontam egyet a vállamon, könnyebb volt elengedni a dolgot, mint azon kattogni, hogy most jó vagy sem és ha nem, akkor megéri-e a bűntudatot érezni. Arra jutottam, jobb, ha inkább ellapozzuk a dolgot.
A hátsója ügyében rettenetesen felháborodott és már nem is igen tudtam mit mondani. Rendesen megfenyegetett, hogy nem kapok a gumicukorból. Ez azért is elég jó, mert nem ártott volna fogyóznom egy kicsit. Kezdtem látni a vékony réteget a kockáim felett és nem tetszett a látvány. Szóval felszusszanva ingattam meg a fejemet és a nappaliban már felé fordulva közöltem bokor arccal:
- Majd megköszönöm, mert sok lesz az édesség. Se a nasikat, se a tejet nem szabadna mostanság nagyon behozni az étrendembe - ingattam meg a fejemet. Jobbnak láttam letisztázni, hogy egy darabig nem fogok mindenféle cukros szutykot betömni. Legalábbis a döntőig egészen biztos, hogy nem kéne már.
Ő a haribot pakolta az ölébe, én pedig  feltápászkodtam  és a kis fehér szőrpamacsot felkapva telepedtem vissza. Félkómásan passogatott fel rám, majd Majára, aztán a kis fejét a mellkasomra rakta és hamarosan ismét hangosan szuszogott. 
-  El ne keseredj ám nekem. Nézd milyen cukink van! - mutattam az alvó gyerekre és halvány mosollyal nyomtam puszit a lányka arcára, aztán inkább a mesét kezdtem figyelni, lassan simogatva a kis kölyök hátát

Hát vannak azok a pillanatok, amikor az ember racionális alapon dönt, van ideje mérlegelni a dolgok pro és kontra listáját, az abból származó előnyt vagy éppen esetleges hátrányt. Ilyen egy kviddicsmeccs is, ott csak autopilótára kapcsoltam a gondolataimat és csináltam a dolgomat. Az ágyban és az otthon négy fala között zajló dolgokat viszont sokkal inkább érzelmi alapon szoktam eldönteni és nekem ez jóval nehezebb is volt, mint maga a logika. Sosem voltam toppon ezekben, de abban a pillanatban, az ujjaimal a kviddicses leányzó torkán és az ajkaimmal az övén nem is különösebben érdekel.
- Nem, tényleg nem egyszerű, ha nem vagy képben, hogy az adott érzés valódi-e. De a helyedben igyekeznék az eszemre hagyatkozni - ezzel csak az a baj, hogy a Czettner lányok mind elég zizzentek és nem feltétlenül látnak tisztán egyes területeken.
A körmei végigszántottak a mellkasomon, erre pedig mélyet nyelve próbáltam higgadt maradni. Ha így folytatja, erre úgysem lesz sok esély, aztán mire kettőt pisloghatna, már alattam lesz.
- Aki azt mondja, nem megoldás, az vagy hülye, vagy pacifista, esetleg hazudik - közöltem szórakozottan felkuncogva kicsit. Egy egészen kicsit sikerült kiakasztanom csórit, még a libabőr is teljesen ellepte, mire apró csókot nyomtam a mellei közé. Az ő keze pedig csak nem akart megállni, gyors és mély levegőt vettem, a keze után kapva, figyelmeztető pillantással.
- Nem? Szeretnél még egyszer kipróbálni? Még van kapacitásom egy körre - villantottam rá széles vigyort. Aztán a nyakam kezdte puszikkal elhalmozni. Az ujjaim a hajába futtatva sóhajtottam fel. - Tudod mit csinálsz, ugye? 

- Egy próbát mindenképp megér. Nem te vagy az első, aki egy szar házasságba akar fejjel belerohanni és már a másik személynél sem szorongattam bátorítóan a kezét - horkantam fel, mert hát egyikük se volt az a tipikus felnőttes naggyerek. Szerelmes sem, aztán még ők akarnak házasodni. Ez valami új hobbi lett? Ha nem találod a helyed, gyorsan szerezz magad mellé valakit, aki lebetonoz egy teljesen szar helyre. Mintha egy működő vulkán tövébe építkeznél...
Hangosan szusszanva fújtam ki a levegőt, ahogyan a kezei megtorpantak és lassan az arcára pillantva kellett megállapítanom, hogy ennél a nőnél álszentebb spinét keveset láttam. Attól még jól állt neki, de nem változtatott a tényen, hogy az az ártatlanság valami szentképre illik, nem arra a nőre, aki simán megszégyenítene egy zsokét.
Sok nő kért tőlem már sok bizarr dolgot ebben az ágyban korábban, de ez valami teljesen új volt. Szóval még mindig a kezét fogva, pislogás nélkül meredtem rá pár pillanatig, mielőtt még realizáltam volna, hogy mit is akar.
Ahogy az ajkaink ismét egymásra találtak, elengedtem a kezét és inkább a csípőjére kalandoztam ismét. A csókot végül az szakította meg, hogy az ajkai közé nyögtem, amin aztán képtelen voltam nem felkuncogni. Rettenetesen patthelyzet.
Végül sikerült némi figyelmet szentelnem a mozdulatsor céljára is: a kis arany tollasra, ami a szárnyait próbálgatta a szöszke ujjai között. Szélesen elmosolyodtam, hogy aztán finoman magam alá teperjem. Végigsimítottam az oldalán, majd a combján és kis sóhajjal torpantam meg a mozdulatban
- Szavad ne feledd! - paskoltam meg finoman a vádliját, majd felkelve kisétáltam a konyhába. Beletelt pár percbe, de végül sikerült egy olyan bizonyos üveget szerezni és mintha legalábbis trófea lenne, úgy lejtettem vissza vele a szobába. - Megfelel, Maleńka?
Amennyiben igen, a cikeszt elszállásolva ültem vissza az ágyra és a hátsója alá nyúlva húztam közelebb, aztán fölé hajolva.
- Hol is tartottunk?

Kata

Egyszerűen képtelen voltam elengedni a gondolatmenetet, hogy fáj az arcom. Ott lüktetett normáltalan módon a tudatom apró peremén és mikor már éppen zuhanásba kezdett volna azok közé, amik nem érdekelnek már, ismét visszaevezett. Végigfuttattam kissé a nyelvem a sebzett felületen, mielőtt a nőre nézve válaszoltam volna.
- Repüléstant. Kviddicses vagyok, ha a foglalkozásomat tekintjük - vontam finoman kicsit a vállamon. Általában két véglet volt, azok, akik megpróbálták a hajamat megtépni, hogy legyen egy sajátjuk otthon, illetve azok, akiknek fogalmuk sem volt róla, ki vagyok. Néha az utóbbiakkal sokkal könnyebben jöttem ki.
Ő nem tudta elképzelni, hogyan lehet nem illően kezelni egy diákot, ez csak azért lehetett, mert engem sem diákként, sem tanárként nem látott még. Anno nem kezeltek úgy, ahogy illett volna, azért, mert néha pofáztam és meg is érdemeltem. Most én nem kezeltem úgy őket, mert ott volt mondjuk Maja, akit csak nagy küzdelmek árán tudtam Czettner kisasszonynak hívni, vagy mondjuk az a foggyos rellonos gyerek... bah. Ő csak az agyamra ment.
- Remélem, nem is fogja a közeljövőben megtudni, az azt jelentené, hogy teljesen kiábrándult - közöltem nagy tudálékosan. Igazából csak a tapasztalat beszélt belőlem. Én próbáltam hinni benne, hogy nem lesz gond, meg ugyan, a szöszik nem azért veszik fel az órám, mert szép kék szemem és jó seggem van. Hát...?
Végül a kezeim zsebrevágva intettem a fejemmel, hogy hát ebbe az irányba tessen már követni, hölgyem.
- Ez a hely igazából az egyik legjobb, ha az ember festmény... - És kezdődött is a mesedélután.

Nóra

A sors nem akarta sem a nyugalmamat, sem a higgadtságomat érvényesíteni, hiába álltam ott, meglehetős csendben. Az ilyesmire szokás azt mondani, hogy a sors, nem? Minden esetre annyi biztos, hogy én csak a nyugalomra vágytam, ami éppen elérhetetlennek tűnt.
A pillangóvarázshoz meglehetősen kellemes emlékek fűztek, mert összesen kétszer voltam ott. Egyszer mikor már nem tudtam hova menekülni a nők elől és jobb volt egyedül a lepkékkel, mint a dilis környékbeli tyúkokkal, egyszer pedig mikor megkértem Maja kezét.
- Pfffffffffffff, igazából nem nehéz megtalálni. A többi szórakozóhellyel nagyjából egy helyen van, közvetlenül az utca elején, mintha cégérük is lenne... - haraptam be az ajkamat, miközben igyekeztem az agyamban vizualizálni a képet. Nagyjából előttem volt a környék, az, ahogyan befordulok a sarkon és... oh, igen, ott a tábla.
A mosolyra enyhén felvontam a szemöldökömet, mert bár megszoktam, hogy próbálnak felém nyitni, jobban szerettem, ha az ilyen kísérleteket nem vitték túlzásba. Szóval körbepillantottam, majd addig forgolásztam, míg a megfelelő irányba nem néztem.
- Arra lesz. Nem túl nagy ez a falu, elég könnyű megtalálni - a kezem felemelve mutattam a teaház irányába. Bár, innét nem igazán lehetett látni.

Sosincs késő ahhoz, hogy meggondold magadat, én ezt az anorex hölggyel tudtam volna a legszebben ábrázolni, de végül nem tettem. Jobb mindenkinek, ha én hallgatok és nem adok ma már több tanácsot neki azt illetően, hogy mit tegyen és mit ne. Talán ezen elhatározás miatt volt egy kissé könnyebb szednem a sátorfámat és kimenni a befőttesüvegért, még mindig érezve az ajkai okozta bizsergést mélyen a bőröm alatt. Viszonylag hamar a kezembe került az üveg és azt szorongatva tértem vissza az ágyamban terpeszkedő szöszihez.
Kis mosollyal csuktam rá a fedelet az arany szárnyasra, majd biztonságba helyeztem, mielőtt még visszatérdeltem volna az ágy szélére és közelebb is húztam, széles vigyorral az arcomon.
- Esetleg tehetek egy próbát a kedvedért - közöltem rekedtes hangon, nem sokkal azelőtt, hogy az ajkai ismét az enyémekre tapadtak volna követelőzve. A kezem a vádlijáról feljebb csúsztattam, majd a könyökömmel mellette támaszkodva hajoltam fölé. Talán tiltakoznom kellett volna, de abban a pillanatban teljesen mással voltam elfoglalva.

***

Elégedetten jelenthetem ki, hogy az érveim eléggé meggyőzőnek látszottak ahhoz, hogy a legkisebb Czettner - mert az, nekem ne mondja senki, hogy nem -, meggondolja magát vagy legalábbis meginogjon. Kis szusszanással nyugtáztam a csókot és segítettem betakarni is. Nehogy nekem aztán még valaki azt mondja, hogy nem pöpec állapotban szolgáltattam vissza.
A feltevés is, hogy Majával eddig a pontig jutnék, teljesen abszurdnak tűnt. Jobban szerettem a kis zizit, mint ahogy azt bárki el is tudná képzelni, szóval csak ráztam egyet a fejemen.
- Nem lesz rá szükség, de ha mégis, majd letérdelek, hogy könnyebben nyomd be az orrom! - tettem meg a bizonyos ígéretet, majd még lazán a derekát ölelve figyeltem őt  pár pillanatig. - Aludj egy kicsit, ha gondolod... nemsokára haza kell mennem, vár a gyerek. Még kb negyven percem van.

Ádika

Hölgyeim és uraim, tisztelettel bemutatom a szerénység bálványát, a megtestesült alázatot, becses nevén Podmaniczky Ádit. Mit vártunk tőlem, ha ilyen emberek a barátaim? Habár lehetséges, hogy csak az aurámból kisugárzó seggfejség késztette most erre a megszólalásra.  
Annyi biztos, hogy most nem volt abban a formában, hogy igen megengedhesse magának az egoista megszólalásokat. Elvégre vedlett, mint egy kígyó és két sarlót sem tettem volna rá, hogy megéri majd a holnapot. Sőt, lehet, hogy inkább knútban kellett volna gondolkoznom. Csak a hosszú távon megtérülő befektetéseket szerettem, jó ideje nem dobogtatták meg a szívemet az ilyen kis luxus élvezeti-cikkek, amiken egy óra múlva már túl is vagy. Bye-bye, Münchnerinnen.
- Nem gyakran van időm itt kajálni, de ha itt leszek, jó néven venném azt a bizonyos helyet - villantottam elbűvölő mosolyt, amit igazán érezhet megtiszteltetésnek, ismer, kicsi ebből a kapacitásom. Nem szórom az ilyesmit túl felelőtlenül, még a végén azt hiszik, hogy vigyorbugyor vagyok. Hell no. Ő láthatóan elkalandozott gondolatban szóval nem különösebben terveztem megzavarni, én például allergiás vagyok rá, mikor máshol járok fejben és visszarángatnak az akaratom ellenére is.
A következő kérdésére felkaptam a fejemet és ki is húztam magamat, hogy jelezzem, mennyire felháborított még a feltételezés is. Ritkn mertek ilyesmit állítani rólam, pláne annak ismeretében, hogy a barátnőm csak tizenhat éves.
- Nie nie, nie! Nein. A magad nevében beszélj Ádika, majd akkor rám foghatod, hogy felnőttem, ha már gyerekem és feleségem lesz. Addig ezzel légy oly szíves és ne is kerülgess. Azért nem viccelődöm egyedül kollégákkal, mert a háromnegyede vehetné flörtnek. A pasik is. Hogy éljen ezzel együtt az ember? - dobtam két oldalt a levegőbe a karjaim felháborodva, de aztán csak tanácstalanul vissza is ejtettem. Ilyen ez, el kell engedni és lesunyt fejjel végigvágni a tanárin, ha éppen azt érzed, bámulnak.
- Be ne depizz nekem, hogy "Egyszer véget ér a lázas ifjúság..." - horkantam fel végül.

Nem mondhatnánk, hogy könnyű időszak volt az utóbbi egy hónap. Legalábbis nekem biztosan nem, másoknak pedig, ha őszinte akarok lenni, nem érdekelnek a problémái. A csapatom atomjaira hullott, a pszichológusunknak hála, illetve, hogy Mats eltörte a karját, most pihi volt. A firkászok hozták a szokásos formájukat és lassan már akkor is tudja a nemzetközi média, hogy kire kell asszociálni, ha a cikk éppen Czettner Leventét hozza le. Ez egy részről mulatságos volt, más részről pedig baromi idegesítő. Aztán mint valami nagyon morbid vicc, jött Maja és a "méhecske" barátsága, aminek köszönhetően három teljes hétre egyedülálló apává redukálódtam és a három munkahelyet igyekeztem egyensúlyozni a látogatásokkal, a gyerekkel, meg még mellé néha az egyetemmel.
Szóval még tőlem is nagy lódítás lenne, ha most azt hazudnám, hogy nem esett jól a nővérekkel való verbális csatározás helyett kinyomni este az ébresztőt és magamtól ébredni a reggel folyamán.
A napsugarak már hét ágra tűztek be a függöny hagyta apró résen, én pedig halk nyüsszentéssel fordítottam az ellenkező irányba a fejem. Innen már nem volt visszaút, éreztem az apró nózit a karomnak nyomódni, mire halkan felsóhajtva tartottam fel a mutatóujjamat, hogy apu még egy perc pihenőt kér. Ahogyan egyre inkább sikerült összekapargálni az öntudatomat, úgy kellett ráébrednem arra is, hogy innen bizony nem lesz egyszerű feltápászkodni, pláne nem feltűnésmentesen. Még egy pár percig pihentem ott, a szemem időközben kinyitva, s a félhomályban tanulmányoztam Maja pociját. A jobb kezem a derekáról elvéve támaszkodtam meg végül mellette és hasonlóan téve a másik oldalon is kezdtem letolatni az ágyról. Volt idióta fejjel nézte, ahogyan a takarót finoman feljebb húzom, betakarva a kisasszonyt, s nem is pazaroltam azzal az időt, hogy megpróbáljam meggyőzni az alvásról. A kis fehér szőrgombóc felé nyúlva megvakargattam kicsit, majd el is indultunk kifelé.

Máskor az efféle szökéssel nincs különösebben sok gondom, meg sem szokott rezzeni rá, ha olyan van. De ugye Murphy jó előre megmondta, hogy fiam, kalkulálj a szívásra. Szóval már hallhattam is a reklamációt, mikor betakartam finoman és halvány mosollyal hajoltam le, hogy még egy apró csókot nyomjak a hajába, mielőtt kifelé indultam a gyerekkel a konyha irányába.
Hogy mitől olyan különleges nap a mai? Öööö, sokaknak leginkább semmiért, mert már túl öregek vagy fásultak, vagy csak kis gyökerek, de nekem jelen pillanatban két lelkes kis lényt kellett boldoggá tennem ma.
A konyhába érve tehát először is szükségem volt egy nagy pohár tejre, amivel egy időben megszereztem egy kis darab kutyacsokit is. Volt persze azonnal felélénkülve csóvált, sőt, még a lábával is piszkált, míg oda nem adtam.
Minden esetre sikerült magunkat annyira összekapni, hogy mire a hercegnőm volt szíves kilibbenni a hálószoba rejtekéből, már jó pár palacsinta állt stócban a tűzhely mellett egy tányéron. A teflont odébb tolva mosolyodtam el kissé, hagyva, hogy megöleljen, finoman végigsimítva a karján.
- Nem, nem, köszönöm. Mááár boldogulok - közöltem szórakozottan, majd szembefordultam vele, mikor elengedett és Volt után nem sokkal tőlem is kapott jó reggelt puszit. Kissé kevésbé nyálasat.
- Jó reggelt, Prinzessin - pöccintettem félre egy hajtincset az arcából, hogy aztán kissé hátrahajolva mérjem végig tetőtől talpig, halkan hümmögve. Nem mondhatnám, hogy agyonöltözte magát, bár a tegnap estéhez képest így is meglepően sokat takart a ruha.  Az ajkamba haraptam, hogy visszatereljem a dolgokat a normál kerékvágásba, majd széles mosollyal figyeltem őket. - Azért sikerült valamennyit pihenned? Máskor nyugodtan kelts ám fel, hogy másszak már odébb, nem harapok... mindig nagyot. Ismersz.
Azért egy sanda pillantást vetettem a nyakára az állítást követően és apró szusszanást követően kellett belátnom, hogy igen, ha mást nem, a hazugságért megyek haza szaunázni.
- Van valami különleges elképzelésed mára?

A hirtelen nyugalma azért egy kicsit mosolygásra késztetett, de nem estem túlzásokba a bámulásával, inkább kifelé indultam. Ha szerencséje van még kicsit vissza tud aludni és nem is fog tovább azon kattogni, hogy mi kimentünk a konyhába. Út közben magamra rángattam a farmeremet is, hogy legalább valami rendezett jelleget öltsek, illetve a hajam is többször átturkáltam, elég kevés eredménnyel.
Eléggé megviselt az a három hét, amit nem itthon töltött, éppen ezért, mikor belibbent a konyhába, kicsit félretettem a dolgokat és szívem szerint magamhoz húztam volna egy-két órára.  De ugye az nyálas lett volna és kényelmetlen egy idő után. arról nem is beszélve, hogy totál hülyének nézett volna. Azt viszont nem bírtam ki, hogy ne mérjem végig, az öltözéke gyakorlatilag éppen csak a "dobj a pultra" táblát felejtette le magáról.
Azért nem voltam benne biztos, hogy annyira kényelmes lehetett alattam aludni, de nem kívántam ezen vitába bonyolódni, inkább halkan felkuncogtam a fehér szőrgombócot figyelve. Volt, hogy arra ébredtem, hogy rajtam ülve az arcomba bámul, így valahogy ez a "szádba lépek" malőr nem tudott meglepni.
Ők közben lecsüccsentek, én pedig halvány mosollyal toltam vissza a palacsintasütőt a tűzre.
- Megesik na, legalább utána vissza tudtál aludni - emeltem ki a pozitívumot, szinte már profi mozdulattal oszlatva el a tésztát a serpenyőben és ismét rájuk sandítottam. A kiscsalád.
Nem kellett kérdeznem, hogy végül kér-e reggelit, mert megválaszolta kis előrelátóan.
- Mit kérsz hozzá? - közben elé raktam egy tányért, illetve az elkészült palacsintákat is az asztalra helyeztem. Így nem kellett folyton futkozni, hogy "csak még egyet". Nie. Az utolsó kérdésre azonban elnevettem magamat, csak állva ott a polc mellett és szorongatva a Nutellát. - Én ma csak asszisztens vagyok, nektek kell dönteni.
Az üveget is lepakoltam, majd visszasiettem megfordítani a készülő remekművet.

Egyszer minden jónak végeszakad, természetesen nem örökre és néha jobb dolgok következnek utána. Már vagy három órája vége volt a szezon utolsó mérkőzésének és a csapat ezt is sikerrel vette, mondhatjuk. Így rövid átvedlés után érkeztünk meg az ünnepélyre, ahol a hangulat már megalapozottan indult.
Az ünneplés része volt a balkonon az ünneplés a tömeggel, ide senki nem hozott családot, szóval én is hajlandó voltam Majától egy kis időre búcsút venni, azaz kb egy órára. Aztán utána kezdődött el igazán az este,  Egy darabig kis édes voltam és Maja kezét fogva settenkedtem egyik helyről a másikra, de az időérzékem egyre rosszabb és azt hiszem, már túl hosszú ideje nem láttam. Kis vihogással léptem közelebb Thomashoz, aki a kezembe nyomta a rózsaszín löttyös poharat, én pedig sanda mosollyal ittam bele, kissé ringatózva a zenére, majd elővettem a telefonomat, hogy felhívjam az asszonyt, merre is jár. Csiripcsiripcsiripcsiririip.
- Vedd feeeeel - dúdolgattam magam elé, együtt ringatózva most már Matsyvel.

A firkászok éppen messze jártak a partytól, pedig Istenemre mondom, hogy tényleg elememben voltam. Már legalább három perce szónokoltam a szobanövénynek a sarokban, arról, hogy hogyan is teljesítettünk a szezonban, meg hogyan lesznek hármasikreim, mire Mats elhúzott onnan, hogy inkább táncoljunk. Mihael jó hosszú ideje eltűnt már a mosdóban, így a zene sem volt az igazi, de minket ez nem zavart, pláne nem ma. Attól még tök jól lehetett táncolni és a nagy ugrálás közepette még telefonálni is készültem. Csak kétszer sikerült bekapcsolni az unikornisos appot, mielőtt eltaláltam volna a névjegyet.
Egy darabig hallgattam a csiripelést a kagylóban, majd az Atemlos felhangzása végett sos ugrálás kezdődött a triónkban, így valahogy el is felejtődött a dolog a részemről, míg Thomas nem szólt. Mármint bele a telefonba, nem nekem, az túl baráti lett volna a részéről.
"Hallo?!"
- Iiiiigen, két dupla sajtburger lesz!
- Őszintén, ti most kivel beszéltek? - törtem ki röhögésben, visszaszerezve a mobilt és a fülemhez tartottam. - Aaaaa Fehérházzal beszélek?

Az ugrálástól az ember lába kissé görcsölni kezdett, mert hát azért ma már túl sok volt a fizikai aktivitás, de ez se engem, se a többieket nem érdekelte, túlságosan is fontos volt most, hogy mindent beleadtunk az év során és hogy jövőre még nagyobb sikereket helyeztünk kilátásba. Én például két teljes puncskockát be akarok tömni az arcomba egyszerre, mert a pezsi mellé ma csak másfél fért be.
A többiek gyanús telefonálásba kezdtek egy tök ugyanolyan mobilról, mint az enyém, szóval végül kifeszegettem Mats kezéből és a puncskockákat vettem ismét szemügyre, miközben beleszóltam.
- Schade. Pedig szép lett volna, meg akartam kérdezni a Thrkamp bácsit, mivel mossa a haját. Már nem? Az előbb még az ment. De most kivel beszélek? - kérdeztem kissé összezavarodva a dolgokon és sűrűn pislogva igyekeztem megállítani a forgó sütisasztalt. Azt hiszem, mondhatjuk kis jóindulattal, hogy a helyzet magaslatán álltam. - És miért hívott? Fontos telegonálni valóm van. Fel kell hívnom a feleségem.

Thomas nem sokkal később arccal a földön kötött ki, amiért a többiek még ki is röhögték, jó baráthoz méltóan. Én csak érdeklődve pislogtam, hogy most éppen mi is történik, de aztán hamar visszatértem az ismeretlen nőhöz a telefonban, meg a puncskockákhoz, amikből hirtelen naaaaaagyon sok lett, én pedig meg akartam enni. Az összeset. Egyszerre. Szóval kis szerencsétlenkedés után sikerült is a tiltakozó süteményt a számba tömni és tovább szorongattam a forgó asztalt, miután teli szájjal kiabáltam, hogy "nó thájm fo lúzösz"
- Én? De hogy, ha azt sem tudom, kivel beszélek? - kezdtem rettenetesen kétségbeesni ezt illetően, de aztán megláttam a sárga mázzal bevont, mangó ízesítésű fánkot és úgy éreztem, rögtön meg kell szereznem, belehalok, ha nem lehet az enyém. Nagy lendülettel indultam el és még nagyobbal estem pofára, amire hangos visítás volt a válasz, majd Sebby lendületesen felült és beverte a fejét az asztalba, de ez nem gátolta meg a mutogatásban és abban, hogy tovább vihogjon.
- Nem tudom! Ha tudnám, nem akarnám felhívni. Pedig akarom. Meg felhívni is - vigyorodtam el sokatmondóan, majd a kezem a fejem alá vágva pillogtam pár pillanatig a plafonra, majd nagy sóhajjal tápászkodtam fel, szintén nagyot koppanva a fán. A fájdalom csak a fánkig tartott. - Te tudod?

A válaszra végigfutott a hátamon a hideg és egészen pocsékul is éreztem magamat a plafonra meredve. Mintha ilyen kvizizé játékban lettem volna, ahol kérdezgetnek és aztán lecsúszol a csúszdán, bele a csokimedencébe. Vagy az nem az volt...? Az ajkam lebiggyesztve nyünnyögtem pár pillanatig, de aztán ismét eszembe jutott a mangós fánk, szóval kénytelen voltam felkelni és az asztal tartalmát kezdtem bámulni pár pillanatig. Annyira örökmozgó volt! Nem nevelték meg a szülei biztos.
- Uuuuunipaci. Melyik? Az a réjnp...... á hagyjuk - miután háromszor akadtam el a lóállat nevében, inkább elengedtem a dolgot és a citromsárga fánkot félig az arcomba tömve bámultam  velem szemben lévő falat.  
Sebby közben retardáltan integetve kétszer is térdhajlaton vágott, mire kénytelen voltam combon rúgni, miközben a fánk  még mindig a számból lógott ki és a telefonos nőci utasítására megfordultam.
- Igen, megtaláltam!  Köszönöm random-telefonközpontos-nő - tettem le, majd csillogó szemmel sétáltam oda lazán Majához. A pillantásomban az igaz szerelem tükröződött, szóval felé nyújtottam a kezem.... majd megszereztem a muffin maradékát és azt IS az arcomba tömtem.
- Fia tita. Kereftelek. - tartottam a kezem a szám előtt, míg eljutottam odáig, hogy lenyeljem a sütit, majd retardált röhögéssel nyomtam hatalmas, cukormázas puszit Maja arcára.

A telefonos hölgy valami kék pónit emlegetett, így nagyjából fel is rémlett előttem a póni képe, de kalasnyikov volt nála és tüzet nyitott a hupikék törpikékre, éppen ezért el is hessegettem gyorsan a rémképet. Végül búcsút mondtam a néninek, letettem a telefont és zsebre vágtam, legalábbis azt hiszem, hogy  a saját zsebem volt, miközben tudatosult bennem, hogy Jaaa amúgy itt van Maja.
Szóval miután megszereztem a kék muffin maradványait és sikeresen az arcomba gyűrtem, azért tudatosítottam az asszonyban, hogy kerestem.
- Mert kerestelek és nem láttalak és hiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiányoztál - hadartam le, kisebb akadásokkal, miután ragadós puszit nyomtam az arcára. Miért van mindenen ilyen tök fincsi cukormáz? Most már Maján is. Szóval mielőtt komolyabban végiggondoltam volna, végignyaltam az arcát.
Végül a hölgy a kezem után kapott, én meg még pár pillanatig pislogtam bizonytalanul, mielőtt bólinthattam volna.
- Öööööö persze, miért ne? - kuncogtam magam elé, elképzelve a jelenetet, aztán utána baktattam a táncparkettre, hogy aztán fülelni kezdjek, milyen zene is megy éppen. - Van zene?

Az arcom törölgetésébe kezdett, mire majdnem felvinnyogtam, hogy ne bántson, de végül nem fájt, szóval csendesen pislogtam rá szép pillantással. Nagyon kell ám értékelni, ha a nőd a szezonzáró után sem bánt, mert az azt jelenti, hogy röpködnek a szívecskék és megértés van és love.
- Negyed óra? Igen. Rettenetes volt! - még bootholtam az információt, mert hát szerintem az nem is annyi volt, de neeeem baj. Legyen neki igaza, nőből van, ők tudnak finom sütiket csinálni és többnyire igazuk van. Meg ő kicsit kevesebb baracklevet ivott, mint amennyit mi beszippantottunk a fiúkkal csoportosan.
Végül csak összenyálaztam, amitől nevetésben tört ki, én meg elégedett kölyökkutya képpel figyeltem az arcát. Bizony nevet éééés ez miattam van emberek. Cssaaaaakis miattam.
- Igen? Nem - kuncogtam a vállára döntve kicsit a fejemet, mert az őszintét megvallva, egy pillanatra megint elkezdett brékelni a szoba, de utána már helyben maradt! Minden rendben van, veszély elhárítva! - Neeemv agyok dilis...
A parkettre érve Maja kis bólogatásba kezdett, majd a zenével összhangban kezdett mozogni, hogy aztán közelebb húzzon. Kissé elmosolyodva csúsztattam a karomat a derekára és lazán megvontam a vállamat.
- Én mindig. Csak van amikor egy kicsit jobb az egyensúlyom. - nevettem el magam, inkább csak ringatózva az időközben előkerült zenére. Ameddig nincs pörgős, én sem vagyok bulibáró.

- Sokkal többnek tűnt, többet ne csináld. Csak ne - bökdöstem meg az orrommal a nyakát, jelezve, hogy nem akarom, hogy megint eltűnjön "negyedórára". Majd megint kétségbe fogok esni és aztán tessék, kóborolhatok a környéken, hogy megtaláljam. És mi van, ha elütnek? Neeeem, ez egész egyszerűen borzasztó jövőkép.
Erről azonban elterelte a figyelmemet, hogy mint kiderült, beszéltem vele telefonon. Nem rémlett, hogy én bárkit felhívtam volna, de egy beszélgetés romjai még megmaradtak. Halkan hümmögve bólogattam kicsit. A fehérházban nem tudom, van-e dupla sajtburger, de ha van sem adnának és ez kegyetlen tőlük. Utána meg még nyugodtan mondják, hogy szabad ország. Na, persze!
- Nem tudom, de ne szóljunk Thomasnak, hogy nincs, mert lehet, hogy sírni fog - pislogtam hevesen, még körbe is pillantottam, de aztán lepisszegtem Maját, mikor azt mondta, hogy dilis vagyok. Ez aljas rágalom volt a részéről, mert nem is, csak kicsit zakkant. Az nem teljesen ugyanaz! Minden esetre nem akartam sokat tiltakozni, mert olyankor mindig nagyon sokan és furcsán néznek rám. Pf!
- Igen, igen persze. De még van süti, még nem akarok menni - mutogattam a pult felé, legalábbis azt hiszem, hogy abba az irányba, de nem lehetek benne teljesen biztos. Az az asztal folyton vándorol, én meg most Maját figyeltem.
A keze a mellkasomra csúszott, mire lepillantottam, majd vissza rá, aztán hagytam, hogy kissé lejjebb húzza a buksim kicsit. Az időt viszont olyan mód húzta, hogy a szeretlek végére már elégedetlenül nyikkantam fel, még közelebb húzva a derekánál fogva. A másik kezemmel finoman megsimiztem az arcát, de aztán végül elhajoltam tőle nyünnyögve, mielőtt még hazavinném.
Szóval ismét inkább a zenére figyeltem, mikor megjelent Manu egy itallal és a kezembe nyomta, majd tovább is haladt.
- Ezt még. Megihatom, ugye, anyu? - néztem reménykedő kiskutya fejjel a feleségemre.

A bólogatásra kicsit megnyugodott a lelkem, mert legalább nem kellett attól tartanom, hogy majd felkerekedik és itt hagy. Legalábbis ameddig viselkedni tudok, addig biztosan nem. Eddig viselkedtem. Vagyis úgy tudom.
Mély levegőt vettem és lassan kifújtam, kissé megnyugodva a ténytől, hogy nem akarja szegény Müllert megríkatni. Szerencsétlenem nem csinált semmi rosszat, ő csak egy sajtburgert szeretett volna, ami amúgy szerintem volt is az egyik asztalon, de ugye ő fogó, miért is kéne bármit egyből kiszúrnia? Már értem, miért nem nyerünk meg néha meccseket!
- Betartatom ám veled! - közöltem fenyegetően felemelve a mutatóujjam, de aztán a kezemre néztem és elnevettem magam. Ez még viccnek is elég rossz volt.
Talán ő is érzékelte, hogy nem vagyok éppen türelmes passzomban, de végül én hajoltam el előbb, mert ugye okos enged. Ő a zenével kezdett foglalkozni, én meg az itallal, amit az őrzőnk passzolt le nekem. Miután engedélyt kértem anyucitól, kacsintva emeltem kicsit a poharat, majd kb két kortyra le is húztam a barackos nyavalyát és az első szembe akadó embernek passzoltam a poharat.
- IIiiiiigen, van hogy kényszerít rá a sors, de legtöbbször az asszisztensem köti be - törtem ki nevetésben, majd nem sokkal később táncolni kezdtem, kis pörgésforgás, kis seggrázás, meg csápolás, igazából tökéletes volt az egész. Végül Majára néztem a vállam fölött vigyorogva. - Nem erre számítottál, hm, Dancingqueen?

Néha azért, mikor elkalandoztam, még láttam a kabalánkat, amint megpróbál a jelmezen keresztül a szájába applikálni egy hatalmas szelet sütit, láthatóan különösebb siker nélkül. Illetve Matset is, aki éppen fejjel egy nő dekoltázsán pihent és igyekezett nem összeesni, az éppen alkalmi barátnőjének mutogatva, hogy ő csak pihen, hagyja már. Én azt hiszem, ennyire nem voltam rottyon, szerencsére.
- Nem? A francba, ezek szerint oda a tekintélyem! - fújtam ki a levegőt tanácstalanul és tettem is egy lépést felé, de aztán inkább megálltam, mert megingott alattam a terem parkettája. Építészeti csődtömeg ez az épület, én mondom!
Aztán végül csak sikerült kivitelezni azt a bizonyos csókot, én pedig halvány mosollyal simítottam meg az arcát, mikor elhajoltam. Szerettemimádtam, éppen ezért kellett nekem nagggyon okosnak lennem.
Szóval ahelyett, hogy a nyakába szuszogva húztam volna közelebb, inkább táncolni kezdtem, nem különösebben törődve vele, hogyan is nézhet ki a külső szemlélő számára. Én jól éreztem magamat és ez volt a lényeg.
- Sors hát - vigyorodtam el szélesen. Attól még, hogy háttal vagyok, tudok figyelni, csak nem annyira jól. Ismét eszembe ötlött az a bizonyos fánk, de odébb toltam kicsit, hogy hess, pocim lesz.
- Nincs is asszisztensem, nem baj? Nem bínrám elviselni - nevettem fel végül, belegondolva a helyzetbe. Egy pár pillanatra átkarolt, sőt, puszit is kaptam, valamikor ekkor kattant a fényképező, én meg felsóhajtva fordultam felé. - Nyuszi, fáj.

Elengedtem végül a csapattársaim állapotát, nem különösebben kötöttek le. Elég kihívást jelentett néhány pillanatig a saját lábamon megállni, nem kellett még mellé az is, hogy körbe-körbe forogjak a többiek után keresgélve a pillantásommal.
Megszorította Maja a kezemet lebiggyesztett szájjal, mire kissé - nagyon -, értetlen fejjel meredtem rá. Nem tudtam hirtelen hova tenni a dolgot, kicsit meg is inogtam, de gyorsan vissza is nyertem az egyensúlyom. Azt hiszem, nem ártana beszélni a tervezőkkel, hogy építsék ezt az épületet jövőre fixebbre, mert ez így életveszélyes!
Végül csak beleegyeztem a tánc dologba és nem is sokáig halogattam a dolgot, még a végén az itteni parketta is elkezd zselésedni. Egyelőre a ritmus teljesen alkalmas volt a táncra és én sem készültem összeesni.
- Hogy kiérdemlem a koliban rám aggatott érmet - vihogtam fel, mert hát, még ebben az enyhén rózsaszín ködös állapotban is pontosan tudtam, hogy mennyire vagyok tehetséges táncban. A legkedvesebb jelző, amivel illetni lehetett volna, azt hiszem az, hogy "aranyos".  
Végül még mindig kicsit jobbra-balra ringatózva fordultam felé és elgyötört kiskutya-fejjel jelentettem be, hogy amúgy fáj. Erre persze egyből ugrott, még egy pár pillanatig csak rebegtettem a szempilláim, majd mély sóhajjal kocogtattam meg az ajkam. Csak ezt követően engedtem kiülni a vonásaimra a bugyuta mosolyt.
- Itt, deeeee nagyoooon. Kapok rá gyógypuszit, ugye? - nyünnyögtem kicsit még előre is hajolva, hogy majdnem egy magasságba legyünk.

Shame on me, alapvetően illett volna most elsüllyednem szégyenemben és utána félni attól, mi lesz, ha hazamegyek és az asszony megkérdezi, merre jártam. Ebben az az egy bökkenő volt, hogy már évekkel ezelőtt kiöltem magamból azt a kis részt, amelyik arra késztetett volna, hogy fontoljam meg a dolgokat és gyakoroljak megbánást, mer "az Úr", majd megbocsát. Nincs szükségem senki megbocsátására. A kijelentésre feleszmélve kissé elvigyorodtam, majd végigsimítottam a leányzó arcán.
- Amikor csak szeretnéd, tudod, hol találsz - a hangom egészen dorombolósan hatott, de nem bántam, a mondandóm mellé kijárt, afféle ajándék volt hozzá, csomagban volt kapható. Voltak dolgaim, amiket ideje lett volna magam mögött hagyni és a mai estével le is zárni, mégsem tudtam, hogy képes leszek-e rá teljes mértékben valaha. Csak bonyolult volt.
Ellentétben Luca mondanivalójával, mert azt teljes mértékben át tudtam érezni. Nekem is szinte mindig kötelező volt ezeken a jelenés, hát csak egy grimaszt vágtam, mielőtt a telefonomért nyúltam volna. Rövid pötyörgést követően bámultam pár pillanatig a háttérképemre, majd apró szusszanással léptem át inkább az ébresztőre, amit be is kapcsoltam.
- Semmiképp. Jó pihenést - nyomtam apró csókot a füle mögé, miután lepakoltam a telefont és a derekára dobtam a karom, hogy nem sokkal később én is elbólintsak. Hosszabb időnek tűnt, mint amennyi tényleg volt. Mikor a telefon megszólalt, gyorsan kinyomtam. A ruháim magamra kapkodása már-már gépies mozdulatokkal történt, visszatért a régi rutin. Szemem sem rebbent, ahogy a cikeszt a táskámba süllyesztettem, majd még vetettem egy mosolyt a szőke felé.
Kis hezitálást követően ott díszelgett az elküldött üzenetek közt "Nemsokára otthon vagyok, Hercegnő. " A pótkulcsot a lány kezébe csúsztatva nyomtam még egy apró csókot a hajába, hogy aztán a hajamba túrva kilépjek azon a bizonyos ajtón. Mintha mi sem történt volna.

// dziękuję, kicsilány *-*  //