Adrian
Úgy tűnik ez egy végeláthatatlan történet lesz. Még jó, hogy kamu házasság nem jött szóba, mert akkor már biztosan elnevetné magát. Na, de így.. Így még hihető is, bár a srácra nézve nem éppen az jut elsőre az eszébe, hogy ő tőle akarna bármit is. S elnézve jelenlegi társaságát, neki sem éppen ő lenne a kiválasztott, még akkor sem, ha csak ketten lennének a Földön. Ámen.
– Ühm, olyan nevet adtam nekik, amiről mindenképpen eszembe juthatsz a nap bármely időszakában, így a Rohadj és a Meg – re esett a választás. Tudod csak pusztán szeretetből – ha már kamu gyerekekről van szó, akkor legyen olyan nevük, amelyet nyilván nem adna egy épeszű szülő sem a vérének. Bár aztán manapság már ebben sem lehet biztos az ember lánya. Viszont neki hirtelenjében ennél jobb most nem jutott eszébe, bár a Meg az inkább lányos név, na mindegy.
Fejét átbillenti a másik oldalra, csak azért, hogy ne kapjon már nyakfájást, ha már ennyire érdektelen a másik számára a jelenléte. Ha a hangulata olyan lenne, most kapna egy hisztérikus rohamot és már fenyegetőzve kérné számon Adrianon, hogy mégis mit képzel magáról, de egyszerűen ehhez most nincsen se kedve, sem pedig energiája. Csak nézi őt, felfogja, hogy egyáltalán nem kell a segítség, de mivel eltakarodni nem fog és benne van annyi tartás és tisztesség, hogy nem nézi a másikat levegőnek, lábait lóbálva kukucskál.
- Édesem, nem vagyok a kastély lakója, szóval nincs szabály – vigyorogva néz a másik hátára. Milyen jó végre ezt kimondani. Pont a szabályok, kijárási tilalmak és egyéb ilyen finomságok voltak az egyik fő okai annak, hogy megpattantak onnan, amikor az első lehetőség jött, s milyen jól is tették ezt.
Nem zavarja különösebben, hogy Adrian hatalmas hátsójával kell társalognia, látott ennél már rosszabbat is.
– Aha, azóta nem alszom éjszakánként, hanem csak bőgök az Aidenes párnámat puszilgatva. Tönkre tetted egy érző lány lelkivilágát, soha többé nem fogok rendbe jönni – néhány álszipogás közepette adja elő a meséjét, amely még hangsúlyának köszönhetően is érezhető, hogy mekkora kamu. Neheztel és nem tetszik neki a vereség, de hát ha Adrian ennyire ragaszkodik háztársukhoz, hát legyen. A borsósár az majd kifizetődik remélhetőleg a kiránduláson, amire fordítják, ha meg nem az se baj. Elegendő elégtétel volt az is a számára, hogy ennyit kicsikart a fiúcskából. Legalábbis egyelőre megbékél. – Amúgy meg semmi osztozkodásról nem volt szó, csak kölcsönvettem volna egy estére – az égre emeli a tekintetét. Még csak nem is történt volna semmi kifogásolható az este folyamán, de hát már teljesen lényegtelen a dolog.
– Ühm, olyan nevet adtam nekik, amiről mindenképpen eszembe juthatsz a nap bármely időszakában, így a Rohadj és a Meg – re esett a választás. Tudod csak pusztán szeretetből – ha már kamu gyerekekről van szó, akkor legyen olyan nevük, amelyet nyilván nem adna egy épeszű szülő sem a vérének. Bár aztán manapság már ebben sem lehet biztos az ember lánya. Viszont neki hirtelenjében ennél jobb most nem jutott eszébe, bár a Meg az inkább lányos név, na mindegy.
Fejét átbillenti a másik oldalra, csak azért, hogy ne kapjon már nyakfájást, ha már ennyire érdektelen a másik számára a jelenléte. Ha a hangulata olyan lenne, most kapna egy hisztérikus rohamot és már fenyegetőzve kérné számon Adrianon, hogy mégis mit képzel magáról, de egyszerűen ehhez most nincsen se kedve, sem pedig energiája. Csak nézi őt, felfogja, hogy egyáltalán nem kell a segítség, de mivel eltakarodni nem fog és benne van annyi tartás és tisztesség, hogy nem nézi a másikat levegőnek, lábait lóbálva kukucskál.
- Édesem, nem vagyok a kastély lakója, szóval nincs szabály – vigyorogva néz a másik hátára. Milyen jó végre ezt kimondani. Pont a szabályok, kijárási tilalmak és egyéb ilyen finomságok voltak az egyik fő okai annak, hogy megpattantak onnan, amikor az első lehetőség jött, s milyen jól is tették ezt.
Nem zavarja különösebben, hogy Adrian hatalmas hátsójával kell társalognia, látott ennél már rosszabbat is.
– Aha, azóta nem alszom éjszakánként, hanem csak bőgök az Aidenes párnámat puszilgatva. Tönkre tetted egy érző lány lelkivilágát, soha többé nem fogok rendbe jönni – néhány álszipogás közepette adja elő a meséjét, amely még hangsúlyának köszönhetően is érezhető, hogy mekkora kamu. Neheztel és nem tetszik neki a vereség, de hát ha Adrian ennyire ragaszkodik háztársukhoz, hát legyen. A borsósár az majd kifizetődik remélhetőleg a kiránduláson, amire fordítják, ha meg nem az se baj. Elegendő elégtétel volt az is a számára, hogy ennyit kicsikart a fiúcskából. Legalábbis egyelőre megbékél. – Amúgy meg semmi osztozkodásról nem volt szó, csak kölcsönvettem volna egy estére – az égre emeli a tekintetét. Még csak nem is történt volna semmi kifogásolható az este folyamán, de hát már teljesen lényegtelen a dolog.