Zója
Úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy felkeressem Zóját. Mindig is tudtam, hogy eléggé elfuserált vagyok, de tudtam, hogy ideje változtatni magamon, és muszáj volt valakivel megosztanom a régi sérelmeimet. Már előre sajnáltam szegény Zóját, hiszen még sosem találkoztam vele ilyen körülmények között, de azzal teljesen tisztában voltam, hogy eléggé problematikus vagyok.
- Öhm... Jó napot! - nyitottam be a rendelőbe félénken, hiszen nem tudtam, hogy milyen fogadtatásban részesülök, de reméltem, hogy nem jöttem rosszkor.
Nagyon sajnáltam Zóját már előre is, hiszen tudtam magamról, hogy nem vagyok éppen egy könnyű eset. Jó lett volna kicsit felkészítenem magam a találkozó előtt, hiszen mégiscsak rá fogom zúdítani a problémáimat. Idáig sose mertem megnyílni senkinek sem, csakis azoknak, akiket idáig érdemesnek tartottam erre, bár azok nem voltak túl sokan.
- Leülhetek? - kérdeztem Zójától miközben kiszemeltem magamnak az egyik szimpatikus kanapét. Tudtam, hogy azt szeretné, hogy meséljek magamról és derítsük ki együtt gyorsan a problémámat, de egyszerűen elsőre nem vitt rá a lélek. Ott álltam tök szerencsétlenül és vártam, hogy megtörténjen a csoda, amiről én sem gondoltam, hogy igaz lehet, de azzal tisztában voltam, hogy Zójának oroszlán türelme van, már ami a leendő pácienseit illeti.
- Nem is tudom, hogyan kezdjek bele - mondtam neki pirulkodva, hiszen egyáltalán nem voltam hozzászokva ehhez az új környezethez és egyébként is nehezemre esett pszichológushoz bejelentkezni, de úgy éreztem, hogy muszáj volt.
- Szóval... nem vagyok egyszerű eset. Sok bennem tüske - kezdtem bele a mondandómba, majd Zója arcát figyeltem, hogy egyáltalán mit reagál a mondandómra.
