37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szofia Elena Chenkova összes hozzászólása (502 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 16 17 » Le
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 10. 00:21 Ugrás a poszthoz

Niko

Niko itt volt, mellette. Az ujjai a hajába túrtak és a lány szívverése lassulni kezdett. Némán hallgatta végig a fiú történetét és közben semmiféle érzelmi reakciót sem mutatott. Az elmúlt pár perc eseményei megviselték, ez az érzelmi hullámvasút neki már túl sok volt. Válaszokat akart, hát megkapta, most pedig nem tudta, hogyan is kellene éreznie. Nem azért, mert hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot vettek az érzései Niko irányába és még csak nem is azért, mert felkavarta mindaz, amit elmondott –bár kétségtelen, hogy ennek is komoly szerepe volt a helyzetben–, sokkal inkább azért, mert ő képtelen volt így megnyílni.
Az egyetlen barátja, aki gyermekkora óta ismerte Dai volt és még ő sem tudott semmit arról, mi is történt a szanatórium alatt a szőkével. Persze, az egy teljesen más jellegű kapcsolat. Mégis, hiába volt Niko ennyire őszinte, ez Szofit talán sokkal jobban megrázta, mint az várható lett volna.
Kifújta az eddig bent tartott levegőt –észre sem vette, hogy lassan a fuldoklás határára jutott– és egyáltalán nem nézett a fiúra, akit, mint azt már bevallotta magának, mindenkinél jobban szeretett.
- Ugye tudod, hogy nem megoldás, ha mindezt magadban tartod? Ez nem egyedül a te problémád, Niko! – kissé rekedten beszélt, az események kezdtek kiütközni rajta.
Szemei elnehezültek és a gondolatai elkalandoztak. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza mindazt, ami ma este történt –kifejezetten kellemes estének indult, ha már itt tartunk– és egyelőre még nem döntötte el, hogy ezt a fiú közvetlen közelében akarja-e megtenni, vagy a saját szobájában. Egyedül.
Bár ő volt kíváncsi, ez a teher mostmár az ő vállát is nyomta. Pedig neki bőven elég lett volna a saját elbaltázott életével és családjával foglalkozni! Mégis, egy kapcsolat erről szól nem? Hogy támogatjuk egymást akkor is, amikor az szinte lehetetlennek tűnik.
Felemelte a fejét, hogy Niko szemébe nézhessen, hangja nem volt erősebb a suttogásnál.
- Szeretném, ha tudnád, hogy ami most történt nem csak a te hibád volt. Nem okolhatod magadat és nem várhatod el, hogy gyűlöljelek, amikor nekem is elég komoly szerepem volt ebben az… egészben. –int körbe jelzésként. - De nem szeretném, ha megismétlődne.
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 18. 22:19 Ugrás a poszthoz

Liv Love
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 20. 23:35 Ugrás a poszthoz

Niko
Budanekeresd
Ruha

A szőke lány a sarkán billegett és kritikus szemmel méregette a kínálatot. Elgondolkodva érintette mutatóujját az ajkaihoz és közben cseppet sem foglalkozott vele, hogy vőlegénye minden bizonnyal az idegösszeroppanás szélén áll valahol a háta mögött. A vásárlás, mint olyan nem tartozott Niko kedvenc elfoglaltságai közé, ezt Szofi hamar leszűrte -körülbelül három másodperccel azután, hogy bejelentette: kellene néhány bútor az új lakásba. Bár a fiú nem volt kifejezetten lelkes, a szőke hajthatatlannak bizonyult és kihasználva tagadhatatlan előnyét -egyszerűen csak nő- fél órával később már Budanekeresd egyik bútoráruházában álltak.
Ez volt egy órája és Szofi azóta sem hagyta elmenekülni élete értelmét. Mindent megfogdosott, mindennek megpróbálta elképzelni a helyét, mi mihez passzol. Egyszóval abszolút női szemmel nézegette a kínálatot és mindennek Niko volt a szenvedő alanya.
Nagyot sóhajtva pillantott hátra a férfire, hátha még éppen jó kedvében találja valahol egy ágy tetején -ennek kifejezetten kevés volt az esélye... nem az ágyon fekvésnek, a jó kedvnek.
- Gondoltál már rá, hogy szükséged lenne egy állólámpára? -intett a fejével a szemközti fal mellett sorakozó világításra.
Önkéntelen mozdulat volt ugyan, de Szofi megmasszírozta a csuklóját és lejjebb húzgálta a kabátja szegélyét. Biztos, ami biztos alapon. Azóta az este óta folyton ezt csinálta és bár igyekezett elkerülni Niko előtt, most mégsem bírt magával.
Bűntudatosan vezette félre a pillantását és csúsztatta a zsebébe mindkét kezét. Ez a mai kis túra valahol egy bosszú is volt, bár tagadhatatlan, hogy bútorokra mindig szüksége van az embernek, ha pedig végül nem vesznek semmit, akkor legalább némi tapasztalatot sikerül szerezniük.
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 10:21 Ugrás a poszthoz

Ricsi  Kiss *nyakába ugrik, mert ma valamilyen megmagyarázhatatlan okból nagyon boldog*
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 11:54 Ugrás a poszthoz

Niko

A szőke persze tisztában volt vele, hogy túl messzire ment a lámpás dologgal. Ajkaira halvány görbület telepedett, miközben Niko tanácstalansága átcsapott felháborodásba. Valahol, a lelke mélyén Szofi teljesen meg tudta őt érteni, de esze ágában sem volt ezt kimondani.
A lány sohasem volt túl jó a lakberendezés témában -ennek több oka is lehetett, de most maradjunk abba, hogy egyszerűen túlságosan nő. Minden apróság lekötötte a figyelmét és elterelte a céltól, amire összpontosítani kívánt. Ez volt az oka annak is, hogy megakadt a lámpák között, holott gyakorlatilag minden hiányzott még. A fiú javaslata persze ésszerű volt, fel kellene állítani egy fontossági sorrendet. Ágy, konyha, nappali... Na, ez hiányzott a szőke mentális kis listájáról. Már régen elveszítette egyébként még azt a listát is. Túl sok dolog kötötte le a figyelmét egyszerre és hirtelen úgy tetszett, igazából mindenre szükségük lenne.
- Oké, igazad van! -ismerte el egy mártírsóhaj kíséretében. - Csak elkalandoztam.
Azt már nem tette hozzá, hogy sokadszor a mai nap folyamán, ahogyan azt sem, hogy valószínűleg így fogják átvészelni a vásárlás procedúrát. Nem akarta ráhozni a frászt Nikora, aki valószínűleg már egy életre megbánta, hogy a szőkét magával vitte.
Szofi a jobbját előhúzta, a fiú keze után nyúlt és lassan indult meg a konyhai berendezések irányába. Ha egy kicsit szemfülesebb lett volna, bizonyára tesz valamiféle megjegyzést a főzéses dologra, de most teljesen hidegen hagyta. Annyi minden volt itt, amire figyelnie kellett.
- Szóval... mit is szeretnél egészen pontosan? -pillantott fel Szofi a vőlegényére.
Elvégre Niko otthona lesz, ő pedig csak és kizárólag azért volt ott, hogy segítsen neki. Tegyük azért hozzá, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Utoljára módosította:Szofia Elena Chenkova, 2016. október 21. 11:56
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 12:36 Ugrás a poszthoz

Niko

Szofi kifejlesztette a képességet, hogy képes legyen teljesen figyelmen kívül hagyni Niko duzzogását. Bizony esetekben. Már akkor tudta, hogy így fognak majd nézni egymásra, amikor napirendre tűzték a váráslás témát és ebben egyre csak biztosabbá vált, mióta betették ide a lábukat.
Ujjaik szorosan egymásba fonódtak és a szőke halkan felkacagott a megszólításon.
- Hogy mondtad? -érdeklődött az ajkaiba harapva.
Ház asszonya. Hát persze.
Szofi még sohasem gondolt úgy magára, mint aki képes lenne háztartást vezetni, korán férjhez menni, gyerekeket nevelni... Ebből a lánykérést már kipipálhatja, a többire pedig egyelőre gondolni sem hajlandó.
Nem tudta nem észre venni a tekintetet, amivel a párja és egy másik hasonló korú lány partnere üzenni próbáltak egymásnak. Miért való ennyire a férfiak természete ellen a vásárlás?  A lány aprót rázott a fején és biztos volt benne, hogy ő ezt sohasem fogja megérteni.
A férfiak furák.
Ezt pedig mi sem bizonyította jobban, mint hogy az oldalán álló férfiegyed hirtelen teljesen belelkesedett, akárcsak egy kisgyerek és a szekrény felé kezdte lökdösni őt.
- Komolyan hozzám akarsz bútort választani? -vonta fel Szof a szemöldökét, miközben megtámaszkodott a fán.
Mikor is álltak meg a férfiak az evolúciós fejlődésben?
Nevetve figyelte, ahogy Niko felméri őt és csodálatának tárgyát együtt, majd csak megrázta a fejét.
- És akkor miattam nem haladunk. -jegyezte meg, ahogy közelebb lépett a párjához és kezeit lassan a nyaka köré fonta. - Hogy is volt azokkal az ágyakkal?
A lelkes Niko határozottan kedvére való volt.

Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:20 Ugrás a poszthoz

Az univerzum jelei...  Rolleyes  Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:23 Ugrás a poszthoz

Ugye csak ezeket a mostaniakat? Cheesy Mert ha az előzőek a te számládra írhatóak, akkor letagadlak  Rolleyes  Love
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:25 Ugrás a poszthoz

Legközelebb nem leszek ilyen nőies és elkapom őket  Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:38 Ugrás a poszthoz

Hogy beszélsz? Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:41 Ugrás a poszthoz

Most az egyszer elnézem Rolleyes
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:53 Ugrás a poszthoz

Megköszönném Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:55 Ugrás a poszthoz

A következő ilyennél megint összetaperollak Rolleyes Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 13:59 Ugrás a poszthoz

Nekem *-* Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 14:02 Ugrás a poszthoz

Az én szívemről eddig nem esett szó Rolleyes
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 21. 14:41 Ugrás a poszthoz

Ezt inkább ketten beszéljétek meg Rolleyes Világbéke meg minden Cheesy

Hunter, a hősöknek nem ez a dolga Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:00 Ugrás a poszthoz

Hős lovag *-* *Hunter nyakába ugrik*
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:02 Ugrás a poszthoz

Nem is ingyen kértem Rolleyes *tapogatja*
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:03 Ugrás a poszthoz

Mik a lehetőségeim? Rolleyes
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:05 Ugrás a poszthoz

*közelebb araszol* De csak nagyon halkan Rolleyes
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:10 Ugrás a poszthoz

Cserébe mit kapok? Rolleyes Mert a tapizás elég alacsony ár ezért  Cheesy

Szia *-*
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:13 Ugrás a poszthoz

azt hittem ez már a don't go kategória Rolleyes

Ricsi  Love
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:16 Ugrás a poszthoz

mindig az volt... Cheesy Ezt szereted bennem Rolleyes meg az őszinteségemet Cheesy

Pedig lesz Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:17 Ugrás a poszthoz

#telepátia
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:18 Ugrás a poszthoz

#azta******
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:19 Ugrás a poszthoz

mekkora troll vagy Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:20 Ugrás a poszthoz

#mulatási
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:21 Ugrás a poszthoz

Gyere cicám Rolleyes *leül törökülésbe* Ha meghúzod, megharaplak Cheesy
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:23 Ugrás a poszthoz

Akkor ne fond be... Szeretném, ha maradna hajam Rolleyes
Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. október 26. 22:24 Ugrás a poszthoz

Őszintén? *méregeti* Nem igazán.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szofia Elena Chenkova összes hozzászólása (502 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 16 17 » Fel