A betörni való arc.[
Zárt] Nem sok dologra tudott gondolni 214 utolsó napja óta Zephyrinen kívül. Amikor nem látta senki, elmosolyodott. Igen, elmosolyodott. Teljesen kikészítette a helyzet, nem tudott mit csinálni vele. Egyik este, amikor már egyszerűen túl sok volt ebből az egészből, elhatározta, hogy sétál egyet.
Jól felöltözött, mikor mindennek kész volt elköszönt az otthoniaktól, majd útnak indult. Kilépett az útra, és az utca gyér, sárgás fényében rájött valamire. Esik a hó. Az első gondolata az volt, ahogy Sabra az ujjaira hulló pelyheket csodálja a bálon. És megint megtörtént, elvigyorodott. Hosszú lépésekkel indult el az iskola felé. A csontig hatoló hidegy égette arcét, de legalább kizökkentette őt az ábrándozásból. Egy Lumosal világította maga előtt az utat. A lehulló hó vakítóan tükrözte vissza a kékes fényt. A fák alatt még nem volt akkora mennyiség, így a szegényes növényzeten csillant meg egy-egy jégkristály. Halkan roppant bakancsa talpa alatt vékony réteg, ahogy egyre közeledett az iskola ablakaiban táncoló fények felé. Nem akart bemenni, csupán sétálni még egy kicsit, így jobbra vette az irányt, a csupasz fák közé. Nemsokára egy kisebb tisztásra ért, ahol azzal a szomorú ténnyel kellett találkoznia, hogy nincs egyedül.
Gyorsan eloltotta a mágikus fényt pálcája végén, és lassan odalépkedett. Az illető dohányzott, amit tiltanak az iskola szabályai, de nem nézett kis egy elsősnek, szóval inkább csak közelebb lépett a sötét alakhoz, és kissé rekedt hangon megszólalt.
- Lennél olyan kedves, és adnál nekem is egyet? Nehéz nap... - próbálta magyarázni az okát.
Mikor szájába kerül a cigaretta, és kigyullad a fény, kétségek kezdenek kavarogni Jeremy fejében. Sosem dohányzott, miért pont most kezdene neki, amikor minden olyan jól alakul? Már úgy volt vele, hogy inkább hagyja az egészet, amikor felpillant az öngyújtóról a tulajdonosra.
Az az arc....
Ismerte, és azt is tudta, hogy nem kellene itt lennie. Luca miatta sírta ki a szemeit, miatta omlott össze. Elöntötte a méreg. Nem csak azért, mert gerinctelen mozdulat volt elmenni szó nélkül, nem csak azért, mert látta lelki szemei előtt Lucát, aki épp Vincével meglátja a szemétládát, volt valami különös ellenszenv iránta. Mintha arcának minden egyes részlete idegesítené.
El kell rontani, ez nem kérdés. Izmai megfeszültek, ökölbe húzódott jobb keze már lendült is, és hatalmasat csattant a Rellonos állkapcsán. Kegyetlen mosoly húzódott a száján, mikor látta a hatást. A meglepetés ereje használt, a célpont elvesztette az egyensúlyát.
