Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Soha nem ütöttem meg egy lányt sem, és igazából nem is éreztem rá késztetést, kivéve akkor, amikor Esztert beszélni hallottam. Bármikor, ha megszólal, az embernek az első reakciója, hogy viszketni kezd a tenyere tőle. Biztos vagyok benne, hogy soha nem hagyta el még a száját egyetlen kedves mondat sem. Persze behízelgő igen, annak már láttam, elvégre a puncsolás is régi Neviczky hagyomány, na, igaz az is, hogy, eléggé magasan kell lennie ahhoz az embernek, hogy ezt megtapasztalhassa.
Sértéseit nem veszem félvállról, de igyekszem nyugodtnak tűnni. Régebben sokkal gyorsabban felkaptam a vizet, de a javító és a magánzárka megtanítottak a türelemre és a pókerarcra. Ha a többiek látják rajtad, hogy mennyire idegesít, amit csinálnak, biztos lehetsz benne, hogy az őrületbe fognak kergetni vele.
Feszülten vigyorgok nővéremre, jelenleg ennyire futja. Igazából nem tudom, hogy ő mennyire van tisztában azzal, hogy mi vagyok, mi történt velem az elmúlt pár évben, de, ha jól sejtem vajmi kevés dologgal lehet tisztában.
- Hát igen, sikerült feljebb kapaszkodnom a suli ranglétráján - pöckölöm meg én is a vörös jelvényt. - De az is lehet, hogy csak szemmel akarnak tartani - vonom meg a vállam, elvégre én sem értem, hogyan lett belőlem prefektus.
- Azért ez elég nagy bosszúság lehet neked. Te egy ilyen lepratanyára sosem tennéd be a lábad önszántadból. Egyébként meg nem is értem, mit akarsz. Ha jól emlékszem a Neviczky család nőtagjainak elég, ha szépek, na, meg jól kell férjhez menniük.
Tudom, hogy ez idegesíti, hiszen ő mindig is nagy karrierről álmodozott, akárcsak a bátyám. Szerintem nem is tudja felfogni, hogy engem miért hagy hidegen ez az egész.
- Megszöktem - vigyorgok rá Eszterre. - Untam már a banánt, gondoltam, ideje lépni. Itt bújkálok, remélem, nem buktatsz le.
Egyáltalán nem érdekli, hogy valójában mi van velem, kap hát tőlem egy ostoba poént, kvittek vagyunk.
- Szántál te már valaki másnak is bókot a tükörképeden kívül? Á, ne is válaszolj! Nem is értem, miért ereszkedsz le az én szintemre. Szóba állsz egy olyan egyszerű halandóval, mint én? Furcsa... Nem vagy te beteg?
Terelek, elvégre mit is mondhatnék az anyagi helyzetemről? Nem túl rózsás, lassan tényleg el kell kezdenem munkát keresni. Viszont az ösztöndíjjal beletrafált, bár nem éppen a tanulmányi átlagom, hanem inkább a szociális helyzetem miatt kaptam. Na, meg persze még abból a pénzből is van, amit még a suli előtt az öregtől fejtem le. Ha már a karrier és a Neviczky név... Először életemben úgy viselkedtem ahogy ők: megzsaroltam a fatert a médiával. A mai világban már nem nézi olyan jó szemmel a közvélemény, ha az ember csak úgy kidobja a fiát, márpedig egy az eladásokból élő cég vezetőjének fontos a jó hírnév.
- Szerintem már tudod, de nem vagyok Neviczky. Talán soha nem is voltam. Úgyhogy nem kell aggódnod. Az újdonsült talpnyalóid - elvégre neked barátaid nincsenek - nem fogják tudni, hogy az öcséd vagyok.
Nem tudom, mit kezdhetnénk még egymással. Tanácstalanul, kérdőn nézek rá, elvégre ő kezdeményezte a beszélgetést. Talán még a kinézetemet is kritizálni akarja, esetleg bennfentes infókra kíváncsi a suliról? Sosem tudom, mi jár pontosan abban a szőke fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nővéremnek még nem megy a pókerarc annyira mint hiszi, vagy csak én ismerem őt túl jól. Pedig úgy gondolnám, hogy valójában egyikünk sem tudja, milyen a másik. Fél életünkben kerültük egymást, vagy masszívan utáltuk, aztán meg a suli és a javító miatt sokáig nem is találkoztunk. Ismerem őt, akár a tenyerem, de valójában nem is tudok róla túl sokat. Ha megkérdezné valaki, azt sem tudnám megmondani, hogy mi a kedvenc könyvének a címe, vagy, hogy mi élete legnagyobb csalódása. Na, jó, ez utóbbi lehet, hogy pont én vagyok.
- Mindent elkövetek, hogy ez a genetikai hiba ne üssön ki rajtam. Tudod, a Nevicky vér eléggé mérgező is tud lenni.
Igazából nem akarom felbosszantani, de ösztönösen mégis ezt teszem. Válasza sem lep meg, hallottam már elégszer. Ez talán az egyetlen dolog, amiben a nővérem még szüleinkkel szemben is képes a sarkára állni. Na, persze a kiskirálylánynak, aki mindig megkap mindent, de főleg azt, amit akar, nincs szüksége vitára az ősökkel; elég megrezegtetnie a szempilláit. Na, ezzel igazán fel tudnám dühíteni őt... De inkább csendben maradok.
Irántam való pillanatnyi érdeklődése gyorsan lanyhul, látom rajta, hogy már nem sokáig kell elviselnünk egymás társaságát, a kihallgatást hamarosan berekeszti. Addig is nyugodtan tűröm, hogy sértegessen, elvégre enegem aztán nem érdekel, hogy ő mit gondol rólam. Főleg, hogy még csak azt sem tudja, hogy... Mármint biztosan nincs tisztában azzal... Na, a titkomról szerintem csak őseink tudnak, de ebben nem igazán vagyok biztos. Persze Esztert bizonyára sosem érdekelte, hogy mi van velem, így aztán, ha nem kérdezett rá, nem is kötötték az orrára. De azért biztosabban érezném magam, ha tudnám, mennyit tud a... betegségemről. De erre nem itt és most fogok rákérdezni. Ezt a témát majd egyszer máskor gondosan előkészítve kell felvezetni, olyan helyen, ahol lehetőleg kettesben lehetünk. Pedig aztán a fene se kívánkozik a közelébe.
- Szerintem mi sosem fogunk egy oldalon játszani. Elvégre te önállósodni akarsz, úgy érzem, az, az ember, akit te szeretni tudnál, nem is létezik. Neked szerintem nincs is oldalad. Az enyém meg azt hiszem, csak rám tartozik - próbálom berekeszteni a beszélgetést, pedig tudom, akkor mehetek majd csak el, ha az "úrnő" is úgy gondolja.
A megjegyzéseiről egyébként eszembe jut, hogy kár, hogy nincs itt Lex, elvégre biztosan eléggé megbotránkoztatnák a nővéremet, ha hirtelen a hátamra vetődne, mint általában. Bár Lex eléggé lányosan néz ki...
- Jah, szerintem is - morgok még egy kicsit, majd visszatérek az asztalunkhoz. Mikor a többiek rákérdeznek, hogy ki is volt ő, én csak a vállamat vonogatom, és azt mondom, "Nem érdekes". Jobb úgy, ha senki nem tudja, hogy rokonok vagyunk. Legalábbis egyelőre. Az ilyen titkok úgyis hamar le szoktak lepleződni, de addig is lesz egy kis nyugtom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A fiú éppen azon tűnődik, hogy vajon bemenjen-e valamelyik üzletbe és hazudja magát mestertanoncnak, ha kérdőre vonják, vagy inkább az erdő felé induljon el, és keressen valamiféle izgalmas elfoglaltságot késő déutánig. A döntésig azonban nem jut el, mert egy lányhangot hall, valahonnan felülről. Mire értetlenül felpillantana, már a nyakába is kapja a hang gazdáját, így hát Krisz elég gyorsan a földön találja magát hátán a csomaggal, és cseppet sem tetszik neki a helyzet. Szájából nem éppen szalonképes kifejezések tömkelege zúdulna a váratlan ajándékra, de közben úgy fordul, hogy lássa támadóját, és kénytelen észrevenni, hogy igencsak fiatal lánnyal van dolga. Na, nem mintha Krisz a tapintatáról lenne híres, de azért nem is érzi különösebben jó dolognak, hogy káromkodásra tanítson egy kislányt. Még akkor sem, ha tudja, hogy ezek a fruskák valószínűleg sokkal csúnyább szavakat és kifejezéseket is ismernek, mint amilyeneket ő valaha kiejtene a száján.
- Szasz! - nyögi vissza a köszönésre, majd hozzáteszi: - Feltétlenül szükség volt erre?
Szemöldökeit kissé ingerülten összevonva megpróbál felülni, már, ha a lány hagyja. Na, nem mintha a fiú úgy gondolná, hogy az ismeretlen fákról ugráló erősebb nála, de azért nem is túl udvarias dolog lányokat bántani csak azért, hogy megszabaduljon tőlük az ember. Ráadásul ez a kis közjáték kaladnak épp megfelelő, legalább addig sem unatkozik, amíg megpróbál kideríteni pár dolgot.
- Egyébként akár le is szállhatnál rólam, ha gondolod. Meg valami magyarázatfélével is elégedett lennék.
Hát igen, Kolféknál kérni így szokás. Azért az udvariastól elég messze áll, de nem is annyira tahó, mint amilyen néhány hónappal ezelőtt még volt. Ahhoz a stílusához csak nagyon indokolt esetben fog visszatérni. Egy lesből támadó kislány még nem elég ok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bár neki általában semmi kedve a bálokhoz és egyéb társasági eseményekhez, de egyre többen rángatják el mindenféle táncos, bulis helyre. Na, persze még mindig Gwen jár élen ebben, de Kriszt egyre kevésbé zavarja, ha más is veszi a fáradtságot, és elcipeli magával erre-arra.
Az egyetlen valódi problémája, hogy az öltözködéssel sosem törődik, neki éppen megfelel a "kirángatok egy göncöt a szekrényemből, aztán az pont tökéletes lesz" mentalitás, de az olyan eseményeken, amikor ki van kötve, milyen stílusban kell összeválogatni a ruhadarabokat... Na, az nem könnyű. De Kriszt továbbra sem különösebben érdekli. Majd, ha valakinek szemet szúr, hogy nem éppen jól öltözött, szól. De ilyen még sosem fordult elő. Maximum megbámulták, de hát azt mikor nem teszik?
Szóval a bálra kopott, néhány helyen szétvásott, szakadozott farmerban és egy bő fehér ingben érkezik, kezében Gwen kezével. Végül is, egyesek szerint a kiegészítőkön sok múlik, és a szőkénél kevés jobbat találhatott volna. Ha a lánynak nincsenek egyéb tervei, Krisz magabiztosan megindul az egyik asztal felé, és letelepszik egy párnára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Judit szerint az egyik legostobább ötletem volt, hogy ott hagytam a sulit. Talán igaza van. De tudom, hogy a múltam miatt, és amiatt, ami vagyok, akkor sem lenne több esélyem elhelyezkedni, ha széttanultam volna az agyam, és iskolalesőként végzek. Abban is igaza van, hogy meg sem próbáltam. Amennyit lógtam, csoda, hogy nem ők rúgtak ki, hanem én jöttem el.
Persze, ha nem derül ki, hogy vérfarkas vagyok, még mindig ott lennék. Azt hiszem szereztem néhány barátot, ott volt Gwen... A múltidő nem véletlen. Nem hiszem, hogy bármelyikük is szívesen maradna a közelemben a továbbiakban. Tudom, hogy Gwen megértő, de szerintem sokszor túlságosan is a szíve után megy az esze helyett. Ha alaposabban átgondoljuk, egyértelmű, hogy semmi keresnivalója egy ilyen alak mellett, mint én.
Aki nem átallotta meglopni a saját szüleit. Na, mondjuk szerintem ez az én tulajdonom is, de hát, na, a nővérem tutira tolvajnak bélyegezne, ha tudna róla. Vastag, bőrkötéses, rúnázott könyv. Fémes csatokkal, díszekkel telerakva. A lapjai vékonyak, átlátszóak szinte, betűi vérvörösek, és csak remélem, hogy nem azzal van írva, amire gondolok. Egyértelműen sokat ér, én pedig pont ezért nyúltam le, mikor utoljára abban a házban volt, lassan már több, mint két éve. Azt gondoltam, hogy jól fog még jönni a rosszabb napokon. Igazam lett. Most például nagyon is hasznosnak tűnik, amikor a minisztérium küldöttjét várom, hogy eladhassam neki. Ebből a könyvből egy ideig megélek, főleg így, hogy Judit megengedi, hogy nála hédereljek. Nagyon rendes nő, szerintem a nővéremnek képzeli magát. Sosem fogom tudni visszafizetni mindazt, amit tőle kaptam és kapok. De talán majd egyszer meghálálhatom valahogy...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A veszekedés - lehet ezt egyáltalán annak nevezni? - után azonnal felrohanok a szobámba, hogy összepakoljak. Nem mintha nem bíznék a lányokban - a vámpírban tényleg nem bízom -, de az ilyen titkok, ha már többen tudják, hamar kipattannak. Az enyémről pedig már túl sokan tudnak. Nem maradhatok.
Nincs túl sok minden, amit bele kell szórnom a zsákomba. A tankönyveimre amúgy sem lesz többé szükségem, szóval pár ruhán, néhány tisztálkodószeren és megannyi emléken kívül nem viszek mást magammal. Írok egy levelet Eriknek, egyet Lillának, egyet Heninek és egyet Gwennek is - majd összegyűröm és darabokra tépem az összeset. Ezután megfogalmazom a HV-nek, miért is hagyom itt az iskolát a tanév közepén.
Taláromat utcai ruhára cserélem, végül Lillának mégis írok egy szösszenetet arról, miért távozom, ő is farkas, meg fogja érteni. Egy manóra bízom a levelet, aztán felkapom a táskám, és sietősen elindulok kifelé.
Nem hiszem, hogy bárki is megállítana, és joga sincs már senkinek rá. Igyekszem eltűnni, amilyen gyorsan csak lehet. A kastély ajtaján még úgy mehetek ki, hogy senki nem figyel fel rám, maximum a portrék, de hát a pletykák, amik terjedni fognak sokkal rosszabbak lesznek, mint az, hogy hogyan léptem le, így nem különösebben zavar, hogy össze-összesúgnak a fejem felett.
Kilépve az ajtón veszek egy mély levegőt, aztán célirányosan a falu felé indulok. Már majdnem a kapuhoz érek, mikor meghallom a lépteket magam mögött...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Mikor a minisztériumból jött levél egy emberüket jelölte meg átvevőként, nem gondoltam, hogy ismerem őt. Nem nagyon vannak kapcsolataim... nos, hát sehol, de a minisztériumban pláne nincsenek. De ahogy közeledik felém a kékeszöld ruhás lány, tudom, hogy már láttam valahol. Mire odaér hozzám, már azt is tudom, hol: az iskolában.
Nem sok embert jegyeztem meg, de a tanárok rokonai általában hatalommal rendelkeznek, és még a javítóban ragadt rám, hogy kiderítsem, kik azok akikkel valamiért nem érdemes kikezdeni, vagy éppen az útjukat keresztezni. Ez a lány a listámon volt. Na, nem azért, mert annyira ijesztő lett volna, de sem a rellonos pasijával, sem a tetramágus nevelőapjával nem szándékoztam közelebbről is megismerkedni, mert esetleg véletlenül meglöktem a lányt.
- Nem téved...sz, és, ha én sem, akkor téged... önt Katie Runa Blackwoodnak hívják.
Na, kinek rossz a memóriája? Persze, ha nem gondoltam volna még régebben létfontosságú infónak ezt, meg sem tanultam volna. Kicsit mindig későn jut eszembe, hogy talán nem kéne rögtön letegeznem, de hát egy volt iskolatársam, nem olyan természetes a magázás számomra.
- Persze - bólintok megkönnyebbülten a tegezés ötletére, majd kérésére átadom a könyvet. Remélem, hogy jó kis summát kaphatok érte, de azért nem is akarok nagyon mohónak tűnni. Szükségem van a pénzre, de azért nem is kétségbeesetten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem akarok megfordulni, csak szép csendben le akarok lépni anélkül, hogy bárki is megállítana. Nem akarok búcsúzkodni, nem akarok senkit sem látni. Mégis, mikor meghallom a szőke hangját, nem tudok szó nélkül elmenni.
Sóhajtva megfordulok, végignézek rajta, észlelem mezítlábságát, de elfojtom a kikívánkozó mosolyt. Pont ezt akartam elkerülni, a találkozást, és a beszélgetést, mert nem tudok mit mondani. Gyáván megfutamodom az esetleges viharfelhők elől.
- Elmegyek - bólintok. Az elején nem így terveztem, nem gondoltam, hogy én leszek, aki lelép. Valószínűbbnek látszott, hogy egy nap Gwen veszi észre, hogy én kevés vagyok hozzá. Talán jobb is, hogy én megyek.
- Nem kérek bocsánatot, amiért nem mondtam el. Nem a bizalom hiányzott, hanem... nem is tudom. Az ember erről nem szívesen beszél - vonok vállat, aztán megigazítom a táskám szíját, majd a falu felé nézek. Finom jelzem, hogy mennék.
Érdekes, hogy valahol mélyen maradnék is. Végül is, nem volt ez olyan rossz hely. Elég sok jó emlékem is lett. De pont ezért megyek el. Nincs szükségem arra, hogy besározzák ezeket az emlékeket. Arra sem, hogy ők rúgjanak ki a szülői felháborodás miatt. Jobb, ha inkább azt terjeszti el a suli, hogy nem tudtak róla. Mindenki jobban jár. Nekem meg már mindegy, ha a bűneimet egy újabb hazugsággal tetézik. Annyira mindegy.
- Mennem kell - sóhajtom, és megpróbálom kerülni a lány pillantását. Nem megy. Muszáj látnom őt, amíg még lehet. Tekintetébe kapaszkodva próbálok erőt gyűjteni, hogy elköszönhessek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Sosem láttam még ilyennek őt. Nem akartam megbántani vagy fájdalmat okozni neki. És nem azért, mert kiderült, hogy van egy bátyja, aki elintézne ilyen esetben. Vagy éppen egy vámpír rokona. Egyszerűen túlságosan is szerettem... szeretem őt. De nem maradok. Erre most még ő sem tudna rábeszélni.
Nem akarom látni a könnyeit, ezért elfordulnék, válasz nélkül hagyva mindazt, amit mondott nekem. Jó lenne elmenekülni a közeléből, hogy ne érezzem hibásnak magam amiatt, hogy láthatóan szenved. De nem tudok elindulni. Ezúttal azonban nem az elhatározás hiányzik: a lány ölel át.
Tudom, hogy ő mennyire nem szereti kimutatni az érzéseit, és hogy milyen ritka, hogy valakit megöleljen, hogy valaki miatt sírjon. Tudom, hogy fontos vagyok a számára. De nem bírok itt maradni. Akkor sem, ha ő kér. Különben sem hiszem, hogy sikerült felfognia és végiggondolnia, mit jelent az, hogy mi vagyok. Nem volt elég ideje rá, hogy ez ténylegesen tudatosodjon benne. Talán nem is akartam időt hagyni neki.
Sóhajtva - részben a megkönnyebbüléstől, hogy a karjaimban tarthatom a lányt - magamhoz szorítom a szőkét, és végigsimítok a haján. Régóta együtt vagyunk már, legalábbis az én időszámításom szerint régóta. Elég sok mindent csináltunk együtt, talán több közös emlékem van vele, mint a testvéreimmel. Jobban is szeretem őt, mint bármelyik rokonomat. De tudom, hogy most itt fogom hagyni.
Puha csókot nyomok a feje búbjára, majd megpróbálok kibontakozni az öleléséből.
- Indulnom kell Szöszi.
Ha elenged, akkor folytatom utamat a kapu felé, és nem nézek vissza, sem rá, sem a kastélyra. Ha nem enged... nos, hamarosan akkor is el kell mennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Sok mindent meg szeretnék köszönni neki. A nevetéseket, a figyelmét, a szörfleckéket, azt, hogy mellette bátran lehettem önmagam, azt, hogy kibírt, a pillantásait, a könnyeit, a csókjait, az ölelését. Azt, hogy szeret. De nem akarom megnehezíteni neki azt, ami amúgy sem könnyű. Érzem az ujjait, ahogy a felsőmbe kapaszkodik, könnyei átnedvesítik a ruhámat.
Kérdésére boldogtalanul felnevetek, aztán megrázom a fejem. Tudom, ennyiből is érti, de ki kell mondanom, hogy egyértelmű legyen:
- Nem jövök vissza. Abbahagyom a sulit. Sosem fogok visszajönni a kastélyba.
Talán kíméletlen vagyok, esetleg hazudhatnék is, de miért tenném? A titkaim kiderültek, a lány mindent tud rólam, és ez a búcsúm tőle. Mi értelme lenne még utoljára hazudni neki? Hogy feleslegesen reménykedjen? Nem, inkább találjon magának valakit, aki érdemesebb arra, hogy szeresse. Még akkor is, ha az nekem fog nagyon fájni.
- Szóval ne várj rám, nem érdemes! - mondom, majd kisimítok pár tincset az arcából, és letörlök egy kósza könnycseppet a bőréről. Még így, kisírt szemekkel is annyira szép!
- Légy boldog! - sóhajtom, majd elengedem, és elfordulok. Lépteimet szaporázva a kapu felé tartok, és, ha Gwen nem állja utam - amiben erősen reménykedem, mert nem tudom, hogyan lenne erőm még egyszer elengedni -, kisétálok az iskola területéről. Bemegyek az első kocsmába, fizetek a kandalló használatért, és elindulok egy új úton, mely még nem tudom, mit hozhat, s közben próbálom kerülni mindenki tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Judit napjának nagy részét általában a javítóban tölti a problémásabbnál problémásabb kölykökkel. Szereti ezt a munkát. Ő ott a gyógyító, és egyben a pszichológus is. Szereti meghallgatni őket, kicsalogatni a gyerekeket a maguk építette falaik mögül. A javító legtöbb lakója kedveli a nőt, amolyan pótanyjukká fogadták. De nem sokan vannak, akik a börtön után is meglátogatják még. Nem sokan, de azért akadnak.
Krisz három napja tűnt fel a küszöbén, nem mondott semmit, de Judit értette. Azóta a fiú nála lakik. A nő segített neki munkát találni, és bár próbálta rábeszélni Krisztiánt, hogy menjen vissza, és fejezze be az iskolát, tudta, hogy felesleges minden szó. Ismeri a srácot, tudja, hogy ha ő eldönt valamit, azon többé nem változtat.
Judit most éppen hazafelé tart a munka utáni bevásárlásból. Kezeit lehúzzák a nehéz szatyrok, ő mégis gyalog jött végig a mágusfalu utcáin. Ha csak teheti sétál mindenhova, ritkán hoppanál. Éppen a pálcáját kezdené keresni, amikor meglátja a lányt az ajtó előtt.
Korábban már járt nála, így tudja, ki ő. Krisz megkérte, hogy tagadja le őt, de Judit sosem szeretett hazudni. De problémát sem akar okozni a fiúnak. Tanácstalanul megtorpan, aztán sóhajtva mégis folytatja útját az ajtó felé.
- Szia! Ha segítesz becipekedni, akkor persze - mosolyog a lányra, majd átadja az egyik szatyrot, elmondja a zárnyitó bűbájt, és kinyitja az ajtót. Miután beengedi maga előtt a lányt, maga is átlépi a küszöböt.
- A konyhában tedd le, kérlek! - mondja, majd gyorsan körülnéz árulkodó nyomok után. Sehol egy ledobott zokni, egy póló vagy éppen egy alsónadrág - még szerencse, hogy Krisz a rendesebbik fiúk közé tartozik. Megnyugodva követi a lányt, majd kivesz az egyik konyhaszekrényből két poharat.
- Kérsz valamit inni? Minek köszönhetem a látogatásod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Köszönöm, nem kell, azt majd Kr... én megcsinálom - mosolyog ártatlanul, mintha nem is épp az előbb szólta volna el magát majdnem. Reménykedik benne, hogy inkább torokköszörülésnek hallotta a lány, és nem egy névkezdeménynek.
- Oh, szóval Kriszt - néz fel a plafonra, mintha gondolkodna. - Sajnálom, mostanában nem láttam - rázza meg a fejét, majd hátradől a konyhapultnak, kezeit összefonva maga előtt. Gyűlöl hazudni, úgyhogy, ha a fiú hazaér, biztosan fenéken billenti ezért.
Kissé zavarta végigsimít rövid haján, majd sajnálkozón a lányra néz:
- Fogalmam sincs. Vannak barátai, még a javítóból, talán valamelyiküknél húzza meg magát - von vállat, majd lassan elköszönne, és kifelé terelgetné Gwent, amikor hallja, hogy valaki lenyomja a kilincset, nyikordul az ajtó. ~Krisz!~ Mielőtt bármit mondhatna vagy tehetne felhangzik az ismerős morgós hangszín:
- Megjöttem!
Hangjába fáradtság vegyül, és amikor belép a konyhába döbbenete mellett is tisztán látszik az arcán a kialvatlanság. Judit neheztelőn pillant végig rajta, végül mégsem mond semmit. A fiú ruhája piszkos, testtartása, ha csak árnyalatnyit is, de görnyedt. A nő inkább elhagyja a konyhát, hogy a fiúra bízza a problémát, amit a lány jelenthet.
Krisz először nem szól semmit, majd fásultan elmosolyodik, és megvakarja az arcát.
- Úgy látszik, nem sikerült elég jól elrejtőznöm - sóhajt, majd kérdőn a lányra tekint. Sejti, miért jött, de egyszerűen fogalma sincs, mit mondjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nemrég kezdtem melózni, és bár sejtettem, hogy nem egyszerű az élet, ha az embernek nagyrészt el kell tartania saját magát, de nem is gondoltam volna, hogy pár nap után ennyire lestrapáltnak fogom érezni magam. Bár szereztem már gyakorlatot önfenntartásból, elvégre zsebpénzt a szüleimtől már régen nem kapok, azért az mégsem ugyanilyen volt. Ha Judit nem fogadott volna be...
Persze, ha az ember három különböző helyen dolgozik, hogy ne csak a rezsibe és az egyéb felmerülő dolgokba tudjon beszállni, de még félre is tudjon tenni, akkor ne csodálkozzon, ha nem olyan üdítően friss a közérzete.
Mondjuk, én nem is csodálkozom. Az sokkal jobban meglep, hogy Judit konyhájában Gwent találom. Persze gondolhattam volna, hogy megkeres, de hát még ott az iskola, azt gondoltam, erre a találkozásra majd később kerül sor. Legalább hónapokkal, de ha közben sikerült volna albérletet szereznem, akkor akár évekkel később.
Nem mintha nem hiányzott volna a lány, de az a búcsúm ott és akkor véglegesnek tűnt, ezért úgy érzem most nincs már mit mondanom.
- Valóban ismersz - bólintok, hogy tápláljam még kicsit a beszélgetés parazsát, mielőtt elküldöm Gwent. Mert hát mit kezdhetnénk egymással? Hogyan lehetne ezt még folytatni?
- Miért jöttél? - sóhajtom, és elsétálok a konyhapultig, hogy a nehéz bútor kettőnk között legyen. Az talán megakadályoz benne, hogy hozzálépjek és magamhoz öleljem exbarátnőm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Ez is igaz - bólintok újfent. Még mindig nem tudom, hova fogunk kilyukadni, mert bár sejtem, miért jött, nem tudom, mit akar elérni ezzel. Nem fogok visszamenni. Ezzel neki is tisztában kell lennie. Ha ilyen könnyen megingatható lennék, már az iskola kapujában sikerült volna lebeszélnie a távozásról. Ha nem vissza akar vinni, akkor vajon mit szeretne?
Következő mondata hallatán elfordulok, és inkább a konyhaablakon túli utcai nyüzsgést veszem szemügyre. Legalábbis úgy tűnhet, valójában nem látok túl az átlátszó felületen, mert gondolataim körbezárnak.
Én is szeretem, de ezt most elmondani... Teljesen értelmetlen. Miért akaszkodnék rá, amikor tudom, hogy nálam jobb pasija is lehet. A szerelem nem tart örökké. Majd egyszer bizonyára elfelejtjük egymást, még, ha ez nem is holnap lesz.
De hazudni sem fogok neki. Nem mondhatom azt, hogy szeretem, de az ellenkezőjét sem tehetem. Hallgatok hát az érzéseimről, és átugrom a témát.
- Hamarosan mennem kell vissza dolgozni - jegyzem meg, hátha megérzi, hogy jobb lenne, ha elmenne. Neki biztosan jobb lenne. Én meg majd kiheverem. Nem ő az első ember, akit elveszítek, bár ő állt hozzám az egyik legközelebb.
- Kérsz valamit enni, vagy inni? - fordítok neki hátat, hogy a szekrényekhez léphessek, és ne kelljen még véletlenül sem a szemébe néznem. Érzem, hogy szemét vagyok. Gwen ennél jobbat érdemel. De talán, ha dühös lesz rám, könnyebben elenged, és inkább haragos legyen, mint szomorú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Reménykedem benne, hogy ha eléggé udvariatlan vagyok vele, és a legkisebb jelét sem mutatom annak, mennyire hiányzott, és hogy mennyire jól esne, ha a karjaimban tarthatnám, akkor elmegy. Mert rájön, hogy ez így nem fog működni, vagy azt gondolja, hogy már nem szeretem. Mindegy, csak ne legyen itt. Mert minél tovább marad, annál inkább megingatja azt az elképzelésemet, hogy jobb neki nélkülem.
Mivel nem kér semmit, és nem is mond semmit, kénytelen vagyok újra felé fordulni. Örülök, hogy nem sír, mert nem tudnék mit kezdeni a könnyeivel. A szomorúságát, tanácstalanságát is nehéz elviselni úgy, hogy nem vigasztalhatom meg, nem segíthetek neki.
A szemébe nézek, látom, hogy mondani szeretne valamit, de nem vagyok benne biztos, hogy hallani is akarom. Nekikezdek elpakolni a vett dolgokat a polcokra. Legalább addig sem kell ránéznem, amíg krumplikat rakom be a konyhapult alsó részébe. Szeretném, ha már nem lenne ott, mire végzek, mert mindkettőnknek jobb lenne, ha egyszerűen csak nem látnánk egymást soha többé. Mind a ketten élnénk tovább az életünket mintha mi sem történt volna.
Na, persze... Valószínűleg sosem felejtenénk el, de eleve nem egy világba tartozunk, még, ha születésem jogán és neveltetésemet tekintve egy aranyvérű, gazdag és nagymúltú család leszármazottja is vagyok, ez ma már vajmi keveset jelent. Egy hátrányos helyzetű bűnöző vagyok, és a mi történetünk nem egy romantikus vígjáték.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Utolsó munkám mára, hogy néhány gyógyszert leszállítok a pécsi egyetemnek a gyárból, ahol dolgozom. Egészen furcsa látni a mágusegyetemet, ahova persze semmi esélyem sem lett volna soha bejutni. Mármint diákként. Miután leadom a főzeteket, kedvem támad sétálgatni a városban. Késő van már, én is már jóval munkaidő után indultam el a kiszállítást teljesíteni, még szerencse, hogy a mágusegyetemen van éjszakai portás is.
Kevesen vannak az utcákon, és főleg muglik. Egyetemisták, akik egyik kocsmából hangosan nevetgélve kilépnek, és azt beszélik meg, melyik szórakozóhely legyen a következő. Fásult arckifejezésű középkorú emberek, akik az éjszakai műszak után szállingóznak haza. Fiatal párok egy színházi előadás után kézen fogva sétálnak.
Én pedig Gwenék háza felé veszem az utam. Persze ez csak akkor tűnik fel, amikor már majdnem ott vagyok. Mondhatnánk úgy is, hogy nem tudatos cselekvés feléjük kerülni hazafelé. Hiányzik a lány, gondolataim gyakran visszatérnek hozzá, de akkor sem hiszem, hogy tévedtem, amikor leléptem és szakítottam vele. Biztosan jobb lesz ez így. Majd néhány év múlva visszanézve látni is fogjuk ezt.
Mikor észreveszem, hogy hova kerültem, egyből sarkon fordulok, hogy eltűnjek, még akkor is, ha tudom, hogy Gwen ilyenkor a suliban van. Aztán meghallom a hangot: "Gwen?"
~Alíz?! Itt?! És Gwent keresi?~ Gyorsan körbenézek, és bár először nem látom a lányokat, mert az utca megvilágítása nem tökéletes, megpillantom a vörös és a szőke tincseket.
- Oh, a fenébe! - morgom, és megpróbálok eltűnni, mielőtt észrevennének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az állatok általában agresszíven vagy meghunyászkodva viselkednek a közelemben. Főleg a kutyák zavarodnak meg a szagom miatt. Ennek - a lányok közelében álló, veszettül jelző kutya - ellenére nem gondoltam volna, hogy észrevesznek. De úgy látszik, Gwen már szinte az árnyékomból kitalálja, ha én vagyok. Mondjuk, nekem is elég volt a tincseit látnom, hogy tudjam, ő az. Nem tudom, hogy ez most jót jelent, vagy rosszat.
Mindenesetre közelebb lépek, nem is törődve az ebbel. Bólintok Alíznak, végignézek Gwenen, de nem értem a lány dühét. Lépjen túl rajtam! Ahogy azt egy hozzá hasonló lánynak egy hozzám hasonló sráccal tennie kell.
- Úgy mondod, mintha én is a kutyája lennék - morgom, mikor meghallom Miko szavait. - Nem hozott senki, épp csak... erre jártam - vonom meg a vállam, hiszen bármilyen furcsán is hangzik, azért féligazságnak megfelel.
- De a legkevésbé sem számítottam rátok - szögezem le. - Nincs ilyenkor suli? - érdeklődöm, bár a válasszal tisztában vagyok. Annak ellenére, hogy szétlógtam az agyam, teljesen nem vagyok idióta. Bár a nővérem bizonyára vitatkozna ezzel az állítással. És ahogy elnézem a szőkét, neki is lenne mit a fejemhez vágnia.
- Gondolom, én léphetek is - mondom kissé zavartan, elvégre nem valószínű, hogy most hárman egymás nyakába ugrunk, mint az egymást rég nem látott jó barátok. Mondanivalónk nem sok maradhatott. Ilyenkor kell elegánsan lelépni, vagy esetemben szép csendben elsomfordálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Az embernek muszáj dolgoznia, ha nem akar éhen halni, főleg akkor, ha nincs senki, aki eltartsa őt. Általában meg-megfordul a fejemben, mi lett volna, ha ott maradok a suliban. Most éppen vizsgaidőszak lenne... tanulás... vizsgák... Kell a fenének! Főleg, hogy most eddigi életem egyik legjobb munkáját végezhetem.
Bár csak egy haveromat helyettesítem, sokkal jobb, mint a gyomlálás az üvegházakban vagy a játékok összeszerelése. Egy kocsmában lehetek pultos. Nem az egyetlen, de így legalább nem egyedül kell helytállnom az olyan zsúfolt estéken, mint a mai.
Sajnálom is, hogy csak jövő hétig él ez a lehetőség, de addigra Tamás felgyógyul, és visszakéri a munkáját. Pedig már egészen beletanultam a dolgokba. Ezért is lehet, hogy amikor meghallom a kiáltást, reflexből nyúlok az üvegért, és mire ránézek az illetőre, már csúsztatom is elé a poharakat.
És csak ekkor jövök rá, hogy én ismerem őt. Sajnos az ő agyában is meggyullad a szikra, még szerencse, hogy az ezekhez hasonló helyeken ritkán van néma csend. Az egymásnak kiabáló, az egymással beszélgető, feleselő hangok, a háttérben a zene és a bútorok padlón való csúsztatásának hangja, az üvegek koccanása, az ital loccsanása, mind-mind segítenek abban, hogy elfedjék a szőkeség megjegyzését. Nem is hiába reménykedem abban, hogy nem fordul felénk a fél kocsma, egyedül a nő melletti vörös hajú férfi néz felénk értetlenül, de ő annyira részegnek tűnik, hogy valószínűleg akkor sem fogná fel, hogy miről van szó, ha egyenesen az arcába mondanám a kész tényeket.
- Kettőt találhatsz - tárom szét a karjaimat a kérdésre. - És még azt mondják, hogy a szőke nős vicceknek semmi alapjuk nincs - rázom meg a fejem, majd rávigyorgok a rellonosra.
- Bút felejteni jöttél, szórakozni vagy kikészültél a vizsgáktól? - kérdezem, és úgy döntök, egy időre felfüggesztem a többiek kívánságaira való figyelést. Vagyunk elegen, majd valaki más teljesíti az óhajokat. Elvégre mindenki láthatja, hogy az én vendégem különleges. Gyönyörű, szőke és nő. Senki nem fog kérdőre vonni mulasztás miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Egy pillanatig sem hittem, hogy nem fog eljönni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Gwenben nincs életösztön. Mintha direkt keresné azokat a helyzeteket, amik veszélyesek, amikben megsérülhet, amikben akár meg is halhat. Persze nem vagyok pszichológus - az nem számít, hogy együtt élek eggyel, a tudás nem ragad csak úgy az emberre, nem lehet bacilus módjára felszippantani -, úgyhogy ebbe sosem gondoltam bele komolyabban.
A kopogtatást hallva az ajtóhoz sietek. Meztelen talpamat csiklandozzák a szőnyeg hosszú szálai, karomon feláll a szőr a hidegtől. Bőröm alatt az idegvégződések különösen érzékenyek, minden apróságra reagál a testem. Még meggondolhatnám magam. Egyszerűen nem nyitok ajtót. Tahóság persze, de még mindig jobb, mint amire készülök. Még akkor is marhaság, ha Judit úgy gondolja, jót fog tenni mindkettőnknek az igazsággal való szembesülés. Csak ő tud ilyen furcsán fogalmazni.
Mégis lenyomom a kilincset és félreállok a szőke útjából. Halkan morgok valamit, ami talán köszönés is lehetne, de jobban leköt az, hogy láthatom, és, hogy...
- Ebben a ruhában akarsz lejönni a pincébe? - Hangom szemrehányó, némiképp atyáskodó. Becsukom az ajtót mögötte, majd sietve elindulok befelé. A nappaliban fekvő kanapéról felkapom a kapucnis pulcsimat, azt dobom oda neki:
- Legalább ezt kapd fel! Enélkül le se engedlek - mondom komor arccal, bár már várom, hogy vissza fog szólni, elvégre rajtam is csak egy szakadt rövidnadrág, meg egy szétvásott ujjatlan felső feszül.
Megvárom, míg felveszi a pulcsimat, és csak utána vezetem le a hideg helyiségbe. A szürke betonfalakat egy halványan hunyorgó varázslámpa sárgás fénye világítja be. A távolabbi falnál vasketrec fémje tükrözi vissza a homályos ragyogást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A csaj beszólására csak forgatom a szemem. Komolyan, ennél eredetibbre nem futotta? A kutyás poénok már a könyökömön jönnek ki. Valószínűleg nincs is olyan, amit még nem hallottam. De tény, hogy ennyit megérdemeltem a szőke nős dologért, úgyhogy pláne ráhagyom. A vendégek inzultálása nincs a munkaköri leírásomban, a bólogatás és mosolygás viszont igen, bár ezekkel kellőképpen fukarkodom.
- Egy ismerősömnél dekkolok, plusz ez az egyik legforgalmasabb mágustelepülés Magyarországon. Sok a munkalehetőség, még a magamfajták is találhatnak ezt-azt, mint látszik - magyarázom az egyértelműt, bár, ha jól rémlik, a csaj nem magyar, így talán neki nem is annyira kézenfekvő.
- Ennyire csak nem rossz a helyzet - mormolom az érthetőség határain belül. Valahogy furcsának találom, amikor valaki nekem panaszkodik. Ritkán találkozom olyan emberekkel, akiknek a problémáit nagyobbnak látom, mint a sajátjaimat. Pedig annyira talán nem is vagyok önző és énközpontú.
Közben elé tolok még két poharat tele folyadékkal, de közben remélem, hogy nem fogja annyira kiütni magát, hogy a végén nekem kelljen hazacipelni.
- Nagy port kavarni... Az a szakterületem - húzom el a szám. - Mit mesélhetnék? Úgy mentem, ahogy érkeztem. Még, ha közben nem is nagyon csináltam semmit. Dögunalom az életem. Melózom reggeltől estig. Biztos vagyok benne, hogy te sokkal több érdekességgel tudnál szolgálni. Ráadásul az a rendes felosztás is, nem? Az beszél, aki iszik. A csapos hallgatni szokott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kezd elegem lenni. Nagyon elegem. Mindenki úgy csinál, mintha elkövettem volna az évszázad baklövését. Megértem, hogy nem örülnek neki, de ez mégiscsak az én életem, az én döntésem. Gwen pedig megszabadult tőlem, inkább örülne neki, hogy a továbbiakban nem hátráltatom. Másrészről úgy is tűnik, hogy már továbblépett, elvégre felőle aztán le is léphetek. Megzavartam kis éji sétáját. Pardon. Majd mindjárt bocsánatot is kérek, sőt térdelve könyörgök érte.
Alíz rángatását csak azért hagyom, mert meglep a vakmerősége. De az, az utolsó csepp a pohárban, amikor elkezd úgy beszélni velem, mintha óvodás lennék. A nevemet és a jelemet ne soroljam el, óvónéni?
- Elég volt! - mondom, és kivételesen tisztán érthetőek a szavaim, talán kicsit túl hangosak is. - Titeket valójában egyáltalán nem érdekelnek az indokaim! Önzőségetekben egyszer sem gondoltatok bele az én helyzetembe! Valójában tojtok rá, hogy én mit érzek! Meg vagytok győződve róla, hogy én Gwennek csakis rosszat akarok, érzéketlen tuskó vagyok, mellesleg pedig a vérfarkasság szivárványnyalás pehelycukorral!
A végén már konkrétan üvöltök, néhány közeli lakásban fel is kapcsolódnak a villanyok, valószínűleg valaki hamarosan ránk fog szólni, hogy húzzunk a rákba, vagy ránk hívják a rendőröket. Az még buli lenne.
A kiabálástól és az adrenalintól némileg lihegve, halkabban folytatom véleményem kifejtését.
- Nem az. Egyáltalán nem. Nektek végignézni sem lenne merszetek egy átváltozást, nemhogy átélni azt a borzalmat. Minden hónapban, újra és újra. A tehetetlenséget, a fájdalmat, az undort... De minek is koptatom a szám, inkább lelépek, nektek úgyis mindegy, nem?
Elfordulok, nem várok válaszra, de, ha van, nem fogok elmenni anélkül, hogy meghallgatnám őket. Nem vagyok olyan, aki megfutamodik egy ilyen helyzetben. Ráadásul régen voltam már ennyire dühös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dühöm nem csillapul sem a lány szelíd szavaitól, sem Alíz hallgatásától, de megértem, hogy ezt nem itt és nem most fejezzük be. Vélhetőleg nem is szavakkal, mert hiába is beszélünk, egymást meg nem győzhetjük. Ő azt hiszi, tudja, mit vállal azzal, ha mellettem marad. Én tudom, hogy fel sem tudja fogni, mennyire nincs így.
Nem csak attól féltem, ami vagyok, de az emberek véleményétől. A vérfarkasok megítélése még napjainkban sem túl pozitív. Persze azt mondaná, hogy nem érdekli. Amíg nem éli át, nem tudja átérezni. Most még gondolhatja azt, hogy nem bántanák a vélemények, a negatív diszkrimináció, a pletykák, az összesúgások, a kirekesztés... De vajon hónapok, évek múlva is ugyanígy gondolkodna? Kétlem.
- Legyen. Bagolyban megbeszéljük a részleteket - egyezek bele ebbe a teljes őrültségbe, még magam sem tudom miért. Talán mert annyira feldühítettek. Talán mert be akarom bizonyítani az igazamat. Azt, hogy ő sem bírná ki mellettem. Ugyanakkor valahol félek, sőt rettegek tőle, hogy tényleg így lesz. De már nem fogok visszatáncolni.
Figyelem a lány eltűnő alakját, és csak ekkor tűnik fel, hogy Alíz már rég nincs mellettünk. Mélyet sóhajtok, majd elsietek a helyszínről, mielőtt a mugli rendőrök valóban feltűnnének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A pincébe leérve rögtön a "zárka" felé veszem az utam. Az ember azt gondolná, hogy egy volt javítósnak már bőven elege van a rácsokból és a bezárásból, de igazság szerint az a fémketrec számomra a biztonságot jelenti. Nem a sajátomat, hanem mindenki másét tőlem. Eszem ágában sincs továbbadni ezt az átkot valakinek, vagy éppen halálosan megsebesíteni valakit. Nem, ezeknél sokkal jobb lehetőség a zár és a rácsok.
Amint belépek a fémrudak közé, azok közelebb csúsznak egymáshoz. Mikor megállnak már a csuklóm sem férne át közöttük. A zárka csak kívülről nyitható, és csupán egy ember van, aki ki tudja nyitni. Judit. Ha vele történik valami, amíg én itt vagyok bent, valószínűleg csontvázzá asznék, mire megtalálnának. De ezt a kockázatot vállaltuk. Amíg nem árthatok másoknak, addig ezt el kell fogadnom. Kis kockázat, szinte elhanyagolható.
- És most várunk - sóhajtok, majd hátamat a hideg falnak vetem, és lecsúszok mellette. Lábaimat felhúzom, átkarolom, így nézek fel a lányra, akit szeretek, és akinek pont ezért nem lenne szabad itt lennie. Egy részem szeretné, ha végig itt maradna, egy másik örülne, ha már most elmenekülne.
- Ha van kérdésed, még most tedd fel! Később bár nem leszek túl beszédes kedvemben - húzom el a szám, majd a hangjára várva egy repedést kezdek el piszkálgatni szétvásott nadrágomon. Ha nem szól, akkor némán fogjuk kivárni a percet, mikor a hold végre megmutatja arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Egy újabb munkától túlzsúfolt nap. Éppen futárkodom, néhány csomagot viszek a gyártól az egyik árusító helyre. Nem a legizgalmasabb meló, de viszonylag jól fizet, és a felvételnél keveset kérdeztek, elég volt, hogy látták, megvan a fizikumom és az állóképességem hozzá.
Ha nem időre szállítok ki, megtehetem, hogy a hosszabb utat választom. Kifejezetten szeretem Szalamantont, de főként azt, hogy ennyire közel épült a városka a Balatonhoz. A part menti sétányon a legjobb végigsétálni, ha tehetem, mindig erre jövök.
Mióta ott hagytam a sulit, ritkán találkozom ismerős arcokkal, ha mégis, kerülöm velük a kontaktust. De most, mikor megpillantom a Levita volt házvezetőjét, elfelejtek eltakart arccal sietősen arrébb vonulni. Mindig csodálkoztam rajta, hogy hogyan nézhet ki ennyire "gyereknek". Bár talán a viselkedése okozza, hogy annak tűnik.
Ahogy elszalad mellettem, fehér ruhájába belekap a szél, hosszú fekete haja úszik utána a levegőben. A tünemény szó jut eszembe róla. Nem az édes és cuki értelemben, hanem a tünékeny látomás jelentés szerint. Egy pillanatig még elgondolkodva nézek utána, aztán feljebb dobom táskámat a vállamon, és folytatom utamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

~Ez egy borzasztó ötlet. Szörnyen nagy ostobaság.~ Nyugtalan gondolataim lassan szétrepesztik a fejem, de lehet, hogy csak az éj közelít túl gyorsan. Kezem megremeg, kérdésére csak egy vállvonással felelek. Fogalmam sincs, mi lesz reggel, azt sem tudom, hogy fogom átvészelni a következő tíz percet.
Most már egészen biztos vagyok viszont abban, hogy nem akarom, hogy itt legyen. Nem akarom, hogy lásson, hogy megismerje azt az alakom. Egyszerűen erre nem állok készen. El kell küldenem, amíg még tudom.
- Nem tudom - válaszolom őszintén. - Lehet, hogy soha többé nem akarnálak látni. Lehet, hogy félnék tőled. De az is lehet, hogy nem számítana. De nem sok értelmük van a "mi lenne ha" kérdéseknek. Senki nem tudja megmondani, hogy mi történne, hogyan reagálna egy olyan helyzetben, ami számára addig ismeretlen volt.
Még épp befejezem a mondatot, mikor érzem, hogy az izmaim megfeszülnek. Lassan itt az idő... A felismerés erőt ad ahhoz, hogy megváltoztassam a döntésem. Sejtem, hogy ezzel mindennek véget fogok vetni, de talán már régen elrontottam az egészet.
- Menj el, kérlek! - pattanok fel, és lépek a rácshoz. Tudom, hogy az arcom könyörgő, és gyűlölöm magam a gyengeségem miatt, de muszáj rávennem, hogy elmenjen. Én hívtam, de akkor dühös voltam és meggondolatlan, most egyszerűen csak rettegek. Nem akarom, hogy úgy lásson.
- Menj el! - üvöltök rá, ha még nem mozdult, ha még látom rajta a tétovázást. Aztán elfordulok, hátamat a rácsnak vetem, ujjaimmal megszorítom a hideg fémet. Szemhéjaim szorosan csukva. Ha tehetném, a füleimet is befognám, hogy biztosan ne jusson el hozzám semmi. De nem tehetem. Ha mondani akar valamit, még meghallgatom. De remélem, a búcsú szavai lesznek azok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A titkárságon nagyon rendesek vele. Mindent részletesen elmagyaráznak, a kezébe nyomják az órarendet, a házirendet, a tanárok névjegyzékét, az iskola térképét, és még ki tudja mennyi és milyen adatot tartalmazó tömérdek papírlapot. Krisz csak bólogat, és próbál megjegyezni mindent, de tudja, hogy a felét már akkor sem fogja tudni felidézni, mikor kilép az ajtón.
Ebben egyébként igaza is lesz, bár talán nem a rémes memóriája miatt, sokkal inkább a látvány veri ki fejéből a megjegyzendő információkat. A folyosó végén ezüst villanás hívja fel magára a figyelmet, és ő engedelmesen fordul oda, akárha tényleg szólítaná őt az, az apró, kulcs formájú medál. A nő haja szabadon, kiengedve takarja el vállait, mint mindig. Karcsú alakját némileg elrejti a magához szorított jegyzetfüzet. A lány mosolygósan odaköszön a portásnak. Krisz megállapítja, hogy ezt látni olyan érzés, mintha mellette kisütne a nap. Mint mikor reggel arra ébredsz, hogy egy kósza napsugár betévedt a függöny ráncai között, és éppen az orrodat csiklandozza, hogy felébredj. Egy cseppnyi tavasz.
Ekkor végre ráeszmél, hogy túl régóta bámulja a nőt, és ez talán kezd kínossá is válni, bár talán ő még nem vette észre a fiút. Krisz lehajtott fejjel indul el kifelé, csupán szeme sarkából követve a lány mozgását. Mikor mellé ér, halk köszönést morog az orra alatt, olyan "kriszeset". Ekkor hangot hall a háta mögül:
- Krisz!
Egyszerre fordulnak a hang felé, de csak akkor eszmél rá, hogy valószínűleg nem neki szóltak, mikor a saját morgós "igen"-jével együtt felcsendül a mellette álló nő hangja is. És bár ez kínosabb, mint az előző jelenet, csak az jár a fejében, hogy most hallotta először ilyen közelről a hangját, és hogy mennyire furcsán dallamosan ejti a szavakat. Vagy csak beképzeli?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kínos a szitu, Krisz gyorsan el is slisszolna, és ebben segítségére van a portás, aki amint meglátja őt, már nyújtja is felé a gördeszkáját, amit még akkor kobozott el tőle, amikor belépett azzal az épületbe. Állítólag ez is valami házirendi pont vagy szabályzati dolog.
A srác elveszi a felé nyújtott "közlekedési eszközt", morogva megköszöni, aztán visszafordul a nő felé. Ilyen közel még egy alkalommal sem sikerült hozzá jutnia, pedig már elég sokszor látta. Ha teljesen őszinte akar lenni magához, amiatt az ezüst kulcs - na, meg a tulajdonosa - miatt van most is itt. Miatta iratkozik be az iskolába.
- Barkács - tekint fel a meleg barna szemekbe. Annyira egyszerűen jónak tűnik számára a lány, hogy valami benne önkéntelenül hátrálni szeretne, hogy ne fertőzze meg őt a belőle áradó sötétséggel. De egy másik érzés sokkal kellemesebb gondolatokkal akadályozza meg, hogy a hátráló mozdulatot valóban végre is hajtsa: úgy érzi, a lány képes lenne eltüntetni belőle ezt a sötétséget.
- Krisztián - húzza valamiféle mosolyra a száját. Vidámsága abból is fakadhatna, hogy a nevük igencsak hasonló, de valójában annak örül, hogy megtudta a nő nevét. Ügyetlenül húna alá kapja a gördeszkát, a papírokat átgyűri a másik kezébe, hogy megszoríthassa Krisztina ujjait. A lány bőre selymes tapintású, ilyen közelről illatát is érezni. Mielőtt elbódulna újszerű tapasztalataitól, inkább elengedi a kezet. - Köszönöm, de azt hiszem, nem kell segítség. Annyi papírt kaptam, hogy fél év sem lenne elég, hogy elolvassam mindet.
- Valahogy a zenéhez sosem volt érzékem - vallja be, de nem is tudja, miért beszél erről. Talán nem akarja, hogy Krisztina elmenjen. Addig szeretné nyújtani a találkozást, ameddig csak lehetséges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bólogat a képtelen ötletre, de egyáltalán nem hiszi, hogy annyira jó lesz valamiben valaha, mint amennyire a lány szavai pozitívan csengenek. Neki az is elég lenne, ha sikerülne megélnie belőle.
A kézfogás végén kénytelen elengedni a nő kezét, és közben kicsit tovább néz a szemébe, mint az tőle megszokott, de igazán nehezére esik elszakítania pillantását a sötét íriszekről. De aztán félrenéz, megtekinti a falat, egy kint lógó tablót, aztán tekintete újra visszatér Krisztina szemeihez. Csak, hogy aztán később újfent elkaphassa, hogy ne érjék bámuláson.
- Valószínű - bólint újfent. - Az elmélet és a papírok nem az én asztalom, jobb kedvelem a gyakorlatot.
Valójában nem sok értelmét látja olyan dolgoknak, amikről csak beszélni lehet, és elvitatkoznak róluk tudományos cikkekben, nyílt vitákon, úton-útfélen, de nincs valódi gyakorlati hasznuk. Az egész csak fölösleges időpocsékolás. Ahogy ez a rengeteg adminisztráció is. Ennyi adatnak a felére valószínűleg nincs is szükség.
- Hát korábban már... - kezdi, de aztán elharapja a mondatot. Valójában az előbbi mondat elég nagy hazugság volt, ami csak úgy kicsúszott a száján. Hiszen tud ő játszani, még a javítóban kezdte el megtanítani a legjobb haverja. Gitárból kifejezetten élvezhető hangokat, dallamokat tud kicsalni. De már annyira megszokta, hogy képességeit inkább tagadja, hogy ne kelljen elismernie, képes valamire, hogy a hazugság reflexszerűen jött. - De persze szívesen... és végül is időm az van. De te nem egész osztályokat tanítasz?
Kicsit megbizsereg, amikor letegezi a lányt, bár korban valószínűleg hasonlóak, általában a tanárokkal nem szokás ilyesmit tenni. Ha a nő emiatt nem küldi el, akkor már csak azért kell fohászkodnia, hogy ne gitártanár legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mint egy bólogatós kutya. Elismeri a nő szavaiban rejlő igazságot, bár teljesen nem ért egyet vele, ugyanakkor nem is találja érdemesnek a témát egy vitára, inkább csak bólint egyet.
A kezdeti megtorpanás után mégis belemegy a spontán óra lehetőségébe. Hetek óta csak azért ment el nap, mint nap az iskola előtt, hogy egy pillantást vethessen Krisztinára, még szép, hogy ragaszkodik minden pillanathoz, amit még mellette, vele eltölthet.
Mivel a lány nem bánja a tegezést, Krisz egészen felvidul, bár ezt nála csupán egy rövid időre felvillanó őszinte mosoly jelzi, ami szinte amint megjelenik, el is tűnik az arcáról. A kulcs villanása egészen barátságosan hívogatónak tűnik számára, indul is utána rögtön, bár a portás előbb szól neki, hogy, ha mégsem hagyja el az intézményt, megint kénytelen lesz leadni a gördeszkáját. Annyi baj legyen. Hanyagul átnyújtja az idősebb úrnak a tárgyat, aztán már siet is a nő után.
Csendben várja, hogy Krisztina letudja tanári kötelességét, és továbbra is némán követi őt a másik terembe, ahol szembesül azzal, hogy éppen csak megússza hazugságának következményeit.
- Zongora - vágja rá, talán túl hirtelen. Aztán kezdi rosszul érezni magát amiatt, hogy hazudott a nőnek. De azért ilyen gyorsan nem törik meg. Majd esetleg később talán bevallja neki. - Érdekesebbnek tűnik, és ritkábban látok ilyen hangszert - próbálja kimagyarázni hevességét, aztán inkább lehajtja a fejét, és a cipőfűzőit kezdi tanulmányozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Figyelmesen hallgatja a magyarázatot, de lényegesen kevesebbszer néz a hangszerre, mint a lányra. Az információk jönnek - és, ha nem kapaszkodna beléjük erősen -, mennének is, hogy csak annyi maradjon meg belőlük, hogy mennyire édes Krisztina mosolya, milyen lelkesnek tűnik, és, hogy mennyire sötétnek és hosszúnak látszanak a szempillái.
- Valóban nem - mosolyog vissza, bár kicsit zavartan, mert elképzelése sincs róla, mi a fene lehet az a boci boci tarka. Azon túl, hogy valószínűleg egy foltos tehénre utal. De mindegy is, mert közben helyet foglal a lány mellett, és minden figyelmét leköti, hogy érezze a Krisztina testéből áradó meleget, hogy egy pillanatra egymáshoz ér a könyökük, és, hogy milyen édes illatú a lány lehelete.
Aztán a tanárnő játszani kezd, és a fiút elbűvölik a zongorából áradó hangok. Egy ideje már ismerkedik a mugli zenei kultúrával, de alig három hete kezdett el ilyesmiket hallgatni, szóval szinte egyet sem ismer. Ez a dal is teljesen új számára, de elméje felszippantja a dallamot, mint szivacs a vizet. Sejti, hogyan kellene gitáron játszani, szinte hallja is, hogyan hangzana.
Mikor vége, a nő felé fordul. Kérdésére szeretné lazán rávágni, hogy fogalma sincs, de amint észleli, mennyire közel van hozzá Krisztina, elveszíti a fonalat. Valamiért az ugrik be neki, hogy most annyira könnyen megcsókolhatná... de inkább félrefordul, rátekint a zongora billentyűire, és enyhén hátrahajol. A továbbiakban a hangszerhez beszél:
- Ötletem sincs. Tudod, öhm... a szüleim nem igazán kedvelik a zenét, és eddig nem is nagyon hallgattam ilyesmit, szóval... nem igazán ismerem ezeket.
Persze ez egy újabb hazugság, legalábbis félig-meddig. A szülei igenis kedvelik a zenét, csak éppen a mugli előadókkal szemben vannak fenntartásaik. Persze ettől még a tény nem változik, Krisz valóban teljesen fehér lap a mugli slágereket illetően. Számára most még minden dal új.
- De kifejezetten tetszett - teszi még hozzá gyorsan, megint a nőre pillantva.