Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az eridonos hiperaktivitás és lelkesedés Fannin is meglátszik. Krisz alig ismer olyan pirosat, aki inkább a visszahúzódó, csendesebb fajtához tartozik. Bár egyikük pont a szobatársa volt. Erikkel akár külön klubot is alapíthattak volna a házon belül. Vajon mi lehet manapság a fiúval?
Válaszolni nincs ideje, így inkább hallgatja a lány meséjét. Örül, hogy a főnixeknél rendeződött minden, bár őszintén, ő sosem volt az, az ember, aki egyből ugrott bármibe, szóval a pörgés az éppen nem az, ami nagyon hatna rá. Ugyanakkor jó érzés számára tudni, hogy a pirosak jó kezekben vannak. Ha jó a suliban, a házban a hangulat, akkor talán tanulni is jobban tudnak. Sosem gondolta volna, hogy nála ez szempont lesz egyszer, de az elmúlt hónapok során érett annyit, hogy tudja, az iskola csak átmeneti, és az igazi, nagy dolgok majd csak utána fognak jönni. És, ha az ember nem készült fel rájuk, lehúzhatja a WC-n az iskolai éveket.
- Örülök neki, hogy minden ennyire klassz. Majd add át Erikéknek, hogy szorítok a csapatnak! - kérem őt, és direkt nem hozom szóba Gwent, hiába célzok éppen a kviddicsre. Jobb ez így. Kerülni kell a kényesebb témákat.
- Én is megvagyok. Ide járok suliba, Pestre. Mugli suli, de szeretem - mondja kicsit elbizonytalanodva, mert nem tudja, hogy Fanni hogy áll az ilyesmivel. Egyes bagolykővesek bizonyára szörnyen lenéznék, amikért ott hagyta a varázslást. - Ácsnak tanulok. Bútorokat fogok készíteni, elsősorban faragott bútorokat.
Már most imádja, pedig alig kezdte el.
- Ha valaha szükséged lenne valami ilyesmire, keress fel! - nevet a lányra, előre reklámozva még be sem induló karrierjét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mivel Krisz elmerül olyan gondolatokban, minthogy milyen jól áll a nőnek, hogy elpirult, meg, hogy mennyire különlegesen csillan meg haján a napfény, ezért kissé később esik le neki, hogy még mindig egy szó nélkül állnak egymás mellett. Szerencsére mire végleg elkínosodna a szituáció, Kriszta megszólal, és amit mond, attól a srác repülni tudna.
- Persze, megvárlak - bólint, talán túl gyorsan is, de hát, ilyen esélye nem sokszor lesz úgy sejti. Ki kell használnia a kínálkozó alkalmat.
Amint a nő elmegy, Krisznek feltűnik egy lány aki elmegy mellette. Legszívesebben a homlokára csapna. Elfelejtette az átkot! Rekordsebességgel kap a zsebébe, és rántja elő a hamis kulcsot. Észreveszi a benne lötyögő folyadékot, akaratlanul nyel is egyet a láttára.
De nem sokat gondolkodik, azonnal felhajtja az italt. Mindegy mi ez, ennél már csak jobb lehet. Ha úgy megy el a lánnyal, hogy közben minden járókelővel összetéveszti, az nagyon kínos lenne, és akkor már jobb, ha itt helyben meghal.
Mázlijára ez nem következik be, pedig nem érzi éppen csodásan magát. A szédülős, hányingeres érzés ismerős neki, de agya túl lassan mozog még, inkább lehunyja a szemét. És amint elmúlik a dolog eszébe jut. A felismeréstől felpattannak szemhéjai, de egyelőre nincs ideje a szüleit káromolni, mert megpillantja Krisztát, és mögötte egy lányt, aki nem Kriszta. Mármint kinézetre sem. Végre! Megtörte az átkot, és hazakísérheti Krisztát. Ez a legjobb napja, egész életében.
- Mehetünk? - lép a lány elé, és meggondolatlanul a kezét nyújtja felé. Mikor rájön, mit tett, teljesen elsápad, de már nincs mit tenni, nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna. Félve várja a reakciót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bár ajándékával szerinte egyértelműen válaszolt a kérdésre, azért biztosra is megy.
- Ács... vagy hát asztalos - mondja kissé zavartan. Ezek a mugli elnevezések még mindig kicsit összezavarják. Mind a kettő fával foglalkozik, mégsem teljesen mindegy, hogy melyiket mondja. - Bútorokat fogok készíteni, meg ilyen... fafaragásokat - böki ki végül. Aztán egyszerűen csak örül, hogy Alízra ilyen nagy hatást tett az egyszerű kis medál. Mosolyogva figyeli a lány reakcióit, és közben elhessegeti rossz érzéseit.
- Nincs mit. Tényleg. Én köszönöm - morogja válaszul, úgy Kriszesen. Aztán inkább a süteményébe merül. Azt is furcsa volt megszokni, hogy itt nincs olyan édesség, ami mászik, mozog, változtatja a színét, vagy éppen az ember arcába robban. De ugyanolyan finomak, mint odaát, főleg azok, amik keserűbbek.
Közben a lánynak minden szavára figyel, és bár van, amit már hallott másoktól, akikkel korábban összefutott, de örül, hogy Alíz véleményét is hallhatja. Az amerikai kirándulás hallatán kissé ráncolja a homlokát, mert el sem tudja képzelni, milyen ember cipelhette el olyan messzire a vöröst. ~Egyáltalán fiú vagy lány? És mit akar tőle? Tutira pasas.~ Már-már tipikus fivéri érzések indulnak meg benne, és csak egy hajszál választja el attól, hogy megkérdezze az illető nevét, és másnap felkeresse, hogy elmondhassa neki: "Ha még egyszer a húgomra nézel, kicsinállak." De persze nem tesz semmi ilyesmit, inkább magában füstölögve hallgatja tovább a lány lelkesedését tulipánokról, kviddicsről, házkupáról. A kviddicses buli hallatán enyhén elvörösödik, elvégre ő volt ott, méghozzá álruhában, de inkább ezt sem hozza szóba. Nem lenne jó, ha megtudnák a suliban, hogy ő ilyen könnyen belógott oda.
- Örülök, hogy ennyi minden történik. Legalább nem unatkozol - mosolyog a lányra, de aztán nem bírja megállni, hogy ne hozza szóba: - De azért azzal a mestertanonccal vigyázz!
Nem tudja megindokolni, miért mondja, így hát inkább lefoglalja a száját evéssel, ivással. Mesél még a lakásról, amit nemrég vett ki, a tévéről, ami újdonság volt számára, és a rengetegféle számláról, meg az ismeretekről, amiket szerzett. A mugli zenéről, amiért odavan, a gitárról is ejt szót, amit nemrég használtan szerzett. Látszik rajta, hogy élvezi az új életét, kezd beleszokni, belekényelmesedni. De lassan közeledik a találkozó vége, és az, amiért valójában idehívta a lányt.
- Alíz, én tényleg nagyon kedvellek - kezdi lehajtott fejjel, nem tud a lány szemébe nézni. - Te vagy az egyik legjobb barátom. De nem találkozhatunk többet.
Ekkor felemeli a fejét, hogy lássa a lány arckifejezését. Nem akarja bántani, de ezt a döntést már meghozta, és tartani fogja magát hozzá.
- Én lemondok a varázslásról. Amint lehet leadom a pálcámat a minisztériumban, és kérek segítséget a tudodmi eltitkolásához.
Egy zsúfolt kávézóban vannak, és bár halkan beszél, nehogy meghallják, a vérfarkasság nem jön a nyelvére. Már rég túl van azon a lélektani állapoton, amikor az ember még azt hiszi, hogy, ha nem mondja ki, nem is létezik, de mióta muglik között él, tudja, hogy nagyon kell figyelnie arra, mi csúszik ki a száján. Nem ostobák, ugyanolyan emberek, mint a varázslók, és, ha kíváncsiak, bármit megtesznek, hogy kiderítsék az igazságot. Ilyen figyelemre pedig nincs szüksége.
- Szóval nem leszek többé varázsló. De nem tudnám titkolni, ha folyton varázslókkal és boszorkányokkal találkoznék, szóval... el kell búcsúznom.
A valódi oka azonban nem ez. A fiú tudja, hogy nem kezdhet el valami újat, amíg le nem zárja a régit. Alíz arra emlékezteti, aki volt, Alíz egy barát a múltból, aki nagyon fontos számára, de a lánynak is sokkal jobb lesz, ha nem ragad le egy olyan emlék mellett, ami hamarosan Krisz lesz a számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az egyetlen Alíz
Megyek utamon némán, csendesen
S merengek édesbús emlékeden;
Lábam a sápadt avart zörgeti,
Szemem el nem sírt könnyel van teli.

Alíz sír. Na, ezt nem akarta. Krisz csak nézi a lány szomorú tekintetét, hallja a kétségbeesést a hangjában, és kezd meginogni. De ezt nem teheti, meg kell acéloznia elhatározását, még akkor is, ha fáj neki, hogy fájdalmat okoz Alíznak. Tudja, hogy nem táncolhat vissza. Ha Alízzal nem szakítja meg a kapcsolatot, akkor a lány folyton emlékeztetni fogja a régi életére. Nem direkt, de hát bizonyára mesélne az Eridonról, a kastélyról, a varázslatról, Erikékről, Gwenről... És ő egyszerűen nem tudna elszakadni. Az emlékek, amiket el akar zárni, utolérnék, és nem tudná újrakezdeni az életét. Egyszerűen megragadna a két világ között, az egyikhez a vágyai húznák, a másikban Alíz marasztalná. Véget kell ennek vetnie.
De nem tud. Csak az jár a fejében, hogy mennyire szemét dolog tőle ez az egész, és, hogy megbántotta Alízt. Szeretné átölelni a lányt, megsimogatni a haját, és ránevetni, hogy csak viccelt. De ezt nem lehet.
- Ne csináld ezt! - sóhajtja, de nem tudni, hogy magának vagy a lánynak mondja-e. Egyszerre feláll, odalép Alíz mellé, majd lehajolva megsimogatja az arcát. Éppen csak hozzáér, szinte alig érezhetően.
- Nem a te hibád, ezt verd ki a fejedből! Ha valaki hibázott, az én voltam. Eleve nem kellett volna hazudnom, sőt nem kellett volna megátkoznom azt a srácot az osztrák mágussuliban. Ha nem teszem, nem harap meg a vérfarkas, nem kerülök javítóba, és soha nem is ismerjük meg egymást. Akkor most nem lennél szomorú.
Ő azonban eléggé elszomorodik erre a gondolatra. Élete egyik legjobb szakasza volt, amit a kastélyban a pirosakkal tölthetett. Érezhette, hogy szeretik, és hagyták, hogy szeresse őket, ennél többre sosem vágyott. Vagy talán mégis... hiszen ezért van itt.
- Sokkal jobban megnehezíted, mint Gwen - nevet fel keserűen, talán először kiejtve a nevet, mióta elbúcsúzott a szőke lánytól. - De... Nem találkozhatunk. Egy ideig. Egyezzünk meg valamiben!
Érzi, hogy veszített, igen, ezt a csatát elveszítette. Gwentől könnyebb volt búcsúzni, mert tudta, hogy a lány erős, és mindenképpen tovább fog menni. De ahogy most Alízra néz, úgy érzi magát, mintha kifent késsel állna egy pár napos őzsuta fölött. Mégis milyen ember lenne, ha megtenné?
- Most még megesszük, megisszuk, ami maradt, és te közben nem sírsz. Aztán elbúcsúzunk, és mindenki megy a maga dolgára. De öt év múlva ugyanekkor, ugyanitt találkozunk. Akkor majd lesz mit mesélnünk. Te majd leszólod a barátnőmet, mert szerinted nem lesz olyan csinos, mint Gwen, én meg majd beígérek a pasidnak egy verést, mert szerintem jobbat érdemelsz - jegyzi meg vigyorogva.
És öt évnek elégnek kell lennie, hogy beleszokjon az új életébe. Hogy nagyrészt megfeledkezzen a régiről. Ha nem tudja elvágni teljesen a kapcsot, hát elvékonyítja, amennyire csak tudja.
- Addig nem keressük egymást, nem írunk egymásnak, nem hívjuk egymást. Áll az alku? - komolyan tekint a lány szemeibe, kisujját felé nyújtja.
Bár ez a búcsú nem örökre szól, az is lehet, hogy addigra elfelejtik egymást, vagy ezt a mostani beszélgetést. Öt év múlva már más emberek lesznek, felnőttek.
- Most nézd meg mit csináltál! - sóhajt fel színpadiasan, miközben a helyére sétál. - Mindenki úgy néz rám, hogy, ha lehetne, már megöltek volna a pillantásukkal. Szerintem azt hiszik, éppen most szakítottam veled.
Gyorsan visszapörgetve a beszélgetést a fejében, félig-meddig még igazat is ad nekik. Eléggé olyan hangú búcsúzás volt. Persze csak külső szemlélő számára.
Fizetés után elhagyják a kávézót, majd elbúcsúznak, és ellenkező irányokba távoznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Át se gondolja, egyszerűen csak elküldi nekik üdvözletét, pedig pont az ilyesmitől kellene tartózkodnia. A többieknek nem szabadna tudni, hová lett, nehogy a végén még valaki keresni kezdje. Ha egy nap felbukkanna az ajtaja előtt a varázsújságírók hada, abból elég nehezen tudná kimagyarázni magát. Hirtelen kirína a környezetéből, már nem lenne olyan mugli, mint a többiek. Márpedig ő az akar lenni. Igaz egy kicsit különc, de még épp határon belül. Ahogy néhány új haverja megjegyezte nemrégiben, furcsasága az a típusú, ami érdekesebbé tesz egy embert, nem idegesítővé, így hát bőven elfogadható.
- De, elég fura - rázza meg a fejét újra felvéve a beszélgetés fonalát - Ráadásul én aranyvérű családból származom, szóval képzelheted - nevet fel, bár nem éppen örömtelin. - Nem ismerem a zenéket, a szokások nagy részét, a sztárokat, és persze azokat az eszközöket, amiket használnak. Az elmúlt hetekben többet tanultam, mint egész eddigi életemben. Olyan érzés, mintha újra gyerek lennék. Meg kell tanulnom mugli módra kommunikálni, még káromkodni is! - vigyorodik el. - Ezen a héten használtam először tévét, de a számítógép az nekem még mindig magas. A korombeli mugli srácokhoz képest nagyon le vagyok maradva, de úgy tudják, hogy nagyon gazdag a családom, és eddig el voltam zárva a külvilágtól, meg magántanáraim voltak. Aminek persze csak egy része igaz, de... hát varázslókról mégsem mesélhetek nekik - vonja meg a vállát végül, bár azért látszik rajta, hogy szégyelli, hogy új életét rögtön hazugsághegyekkel kell, hogy indítsa.
- Viszont jó érzés, hogy pálca nélkül, a saját két kezemmel hozok létre valamit. Egészen üdítő ebben a világban élni.
Már nem érzi úgy, hogy fojtogatja a mágia, a neve, a szülei ismertsége, az elvárások, vagy éppen azok hiánya. Sosem lett volna belőle jó varázsló, ő így érzi, de mindent belead, hogy jó ember lehessen.
- Öhm... hát, csak, ha te jössz ide, és nem nekem kell oda - mondja kissé zavartan. - Tudod, én inkább maradnék mugli közegben. Remélhetőleg öt-tíz év múlva már én is olyan értetlenül fogok nézni, mint ők, ha valódi varázslattal találom szemben magam. De, ha írsz egy levelet, amit nem bagollyal postázol, bármikor szívesen a rendelkezésedre állok - ígéri meg, aztán megpillant Fanni mögött egy feléjük igyekvő, integető idősebb férfit.
- Úgy látom, ideje indulnod - mosolyog a lányra. - Jó volt találkozni veled. Szia!
Lábával menetirányba pörgeti a deszkát, figyelve nehogy megüsse vele az állatot, aztán felpattan rá, int egy utolsót a lánynak, majd fülére húzva a fejhallgatóját, újra elmerül a mugli zene élvezetében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Mintha lenne benne bármi jó. Persze tudom, te annyira felszínes vagy, hogy a hírnév és a pénz már alapból boldogít is. Ezzel meg is dőlt a tökéletességed látszata. És ne feledd, én ismerlek, tudom, hogy nem vagy tökéletes! De játszd csak meg, engem már nem érdekeltek!
Nem is érti, miért foglalkozik még mindig a szőkével, amikor annyi minden más sokkal érdekesebb dolgot csinálhatna. Például mugli írók könyveit olvashatná. Mostanában kifejezetten oda van a krimikért, és éppen az egyik szaktársa szerinti  klasszikusokat pótolja be. Hihetetlen élmény annyi középszerű aranyvérű olvasmány után.
- Ez rossz kérdés nővérkém. Inkább az nem nyilvánvaló, miért NE hazudnál? Ráadásul most kibújt a pálca a talárzsebből. Mivel nem érdeked, hogy éljek, nem lenne nagy szám úgy megbűvölni azt a pergament, hogy holtan essek össze, amint aláírom. Az aurorokat lefizetitek, az újságban meg majd az jelenik meg, hogy benyaltam valami mugli vírust, és attól patkoltam el. Hát kösz, nem!
Beszéd közben a távirányító gombjait nyomkodja, de most valahogy nem kötik le a mugliknak szóló műsorok. A javítót hallva megremeg a keze, de összeszorítja a száját, nem szól vissza. Ez az egyetlen dolog, amit nem tud a szüleire kenni, ez a saját ostobasága miatt volt, de már megszenvedte az árát. Vége van.
- Igazad van, túl nagy, és én már unom, hogy úgy kell lepislognom rád. Úgyhogy akár el is hagyhatnád a lakásom.
Int a távirányítóval az ajtó felé, hátha Eszter végre eltűnik a fenébe, őt meg hagyja úgy élni, ahogy eddig is. Neviczkymentesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy lenéző pillantáson túl nem válaszol a filozófiai eszmefuttatásra. Ha valaki ennyire nem képes a szeretetre, azt csak sajnálni képes. Persze mindaz tudja boldogítani az embert, amiket a lány felsorolt, de ugyan már hol vannak ezek ahhoz képest, hogy van valaki melletted, aki szeret, és akit szerethetsz. Valaki, akinek a szemében te jobb vagy, mint amilyen valaha lehetnél. Krisz nem ismer ennél jobb érzést, és bármit megadna érte, még azt az átkozott papírt is aláírná.
De inkább húzza még a nővére agyát, mert hát ez azért mégiscsak egy eléggé undorító szerződés, és még, ha a lelkét nem is, a büszkeségét mindenképpen el kell adnia érte.
- Jó tudni, hogy azért ti sem tudtok mindent olyan egyszerűen elintézni - jegyzi meg, de továbbra sem nyúl a pergamen felé. Azért ez mégiscsak egy súlyos döntés. Bár eddig sem volt Neviczky, sosem érezte magát annak, de azért most mégiscsak az identitását, a múltját veszik el tőle. Hadd odázza még egy kicsit a döntést!
A nő kis megjegyzését hallva elvigyorodik. Magában elismeri, hogy ha másért nem, a vitáik miatt biztosan hiányozni fog a nővére. Aztán ettől a gondolattól egészen kileli a hideg. Hiányozni?! Már majdnem valami kedveset gondolt a testvéréről. A végén még azt is beképzeli magának, hogy szereti a családját. Na, nem. Ez nem történhet meg.
- Na, jó, elég ebből, add a pénzt, aztán ne is lássalak többet! - mordul fel kissé farkasosan. Szinte kitépi a nő kezéből a zsákot és a pregament is. Előbbit a kanapéra dobja, utóbbit aláfirkantja egy egyszerű golyóstoll segítségével, és persze kaján vigyorral. Pennát már régen nem is tartott az ujjai között, és azt tervezi, soha többé nem is fog.
Végül kitessékeli a nőt a lakásból, és a szerződés értelmében joggal várja el, hogy soha többé ne fussanak össze. Tudja már mihez kezd a pénzzel, és ahhoz nem kell, hogy mugli valutában legyen. Bár a döntésében nagy súllyal szerepelt az a tény, hogy Eszter hajlandó lenne hozzáérni ilyen pénzhez. A tévét kikapcsolva papírt keres elő, hogy megírja, érzése szerint élete utolsó, máguspostára szánt levelét.