Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Hallom, ahogy utánam cammog és megérkezik a nappaliba, ám csak akkor fordulok felé és tekintek le rá, amikor kiadja azt a vinnyogó hangot. Mondani akar valamit. Csak pislogok lefelé a dohányzóasztalom mögött állva a helyes, bundás állatra a szobám közepén, majd lemondóan szusszanok egyet, lesütve szememet. Meg kell próbálnom mentális síkon beszélni Vele. Hiszen egyértelműen közölni akar valamit. Sejtem, mik járhatnak a fejében, azonban ostobaság volna nekiállnom magyarázni neki, ha nem tudom pontosan, mit akar.
- Gyere... - biccentek neki a kanapé felé, ugyanúgy, mintha emberi alakjában szólnék hozzá, egyszerűen invitálva. Nem akarnám Őt még kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy állatként kezelem. Noha az a bizonyos különös érzés egyre erősödik és még mindig nem tudom beazonosítani. De inkább most nem foglalkozok vele. Van más dolgom. Leülök a takaróra és várom, hogy csatlakozzon.
- Sajnos nem fogok rájönni, mit szeretnél. Beszéljünk gondolati úton! - bólintok határozottat, és nem állok neki taglalni, hogy nem kell tartania tőlem. Az akaratomat a rúnái miatt úgyse kényszeríthetem rá, az elméjébe pedig bár valószínűleg belenézhetnék simán, azonban egy részről szerintem már bízik bennem annyira, hogy tudja, nem élek ilyen kicsinyes eszközökkel, és azzal is tisztában van, ha esetleg mégis megtenném és akármit is meglátnék, az végtelenül nem izgatna, ráadásul el sem mondanám a világon senkinek. De erre tényleg nem fog sor kerülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Pompásan telt a múlt éjjel. Nem voltak előzetes terveim, ám úgy sejtettem, nem unatkozom majd, ahogy máskor sem. Mondhatni már az egész világot láttam szilveszterezni. Szokásom minden évben valami egészen más vidékre látogatni, azonban amikor hosszabb távra berendezkedem valahova, az első ilyen alkalom mindig azé a helyszíné, ahol épp lakom. Egy szó, mint száz: maradtam otthon. Olyannyira, hogy a legkevesebb hajlandóságot sem mutattam a köntösből való átöltözésre. Úgyhogy ilyen lazán léptem át az újévbe, Kíra társaságában, aki valamikor tíz körül toppant be. Akadt tánc, játék, éjfélkor tűzijáték nézés a verandámon...  Igazán kellemesen telt tehát az ünnep.
Karácsony nyolcadik és az újév legelső napja van. Szeretek ilyenkor nagy sétákat tenni a havas környéken. Az előző napi mulatságokban kifáradt emberek nagy része otthonaikban pihen, most a vásár is zárva, így az utcák kifejezetten csendesek, és mindent az a kellemesen kimerült, idilli béke hat át. Bőrdzsekim zsebében tartott kézzel baktatok a kedves házak közt, mígnem a Boglyas térre érek, ahol ismerős légzésre és illatra leszek figyelmes. Lassítok bakancsos lépteimen és a pad felé tekintek, ahol Zeph üldögél a támlán, egy -Tőle megszokottan- csinos szerelésben. Az elmúlt napokban többször eszembe jutottak a kastélyban történtek és az a beszélgetés. Megállok az adventi koszorúvá avanzsált szökőkút mellett és innen szemlélem a lányt, zsebre tett kézzel állva sötét, nyurga alakommal a hóesésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egy ideig ebből a jó pár lépés távolságból figyelem a diáklányt, majd nyugodtan elindulok felé, zsebeimbe süllyesztett kezekkel. Észrevett engem, és nem úgy tűnik, mint aki ódzkodik a társaságomtól. Valójában a pulzusa lüktetéséből pont az ellenkezőjét veszem ki, ahogyan szemei fényéből is. Nem merném biztosra mondani, hogy rám várt itt, ám valamiért az az érzésem támad, hogy mégis így van.
- Szia... - köszönök rá egészen csöndesen. Rekedtes hangom mintha csak hópihéről hópihére surranva érne el hozzá valahogyan, beleolvadva az este neszeibe. Bár távolról is kitűnően láttam Őt, az csak valahogy most tudatosul bennem, hogy a haja nem azért ilyen rövid, mert a sála rejti a többi részét, hanem mert tényleg rövidebb.
- Hm. - hümmögök mélyről, szemlélődőn, ahogy jobban megnézem magamnak. Kissé oldalra biccentett fejjel járatom régi fényű tekintetemet tincsein, arcán.
- Jól áll. - véleményezem végül új frizuráját. Igazán kifinomult jelleget kölcsönöz neki. Valóban csinos. Noha nekem jobban tetszett a hosszú haj. Illett hozzá. Bár ez nem kevésbé, csak egészen más hatást kelt.
Többet nem mondok, csak lesütöm kissé szemem, a pad támláján üldögélő Zeph előtt állva laza terpeszemben, szűk két lépés távolságban. Fejem is lehajtom kissé, fekete tincseim jobban arcomba húzódnak. Így pillantok fel rá, szavát várva, türelemmel. Nem mondanám, hogy elküldött. Csak valahogy minden egy olyan keserű, lemondásszagú irányba terelődött, amivel kapcsolatban úgy véltem, nem segít, ha tovább egymás társaságában maradunk. Magára hagytam hát, teret adva kusza érzéseinek és gondolatainak, hogy elrendezhesse őket. Remélem, sikerül neki!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az állattest kajla mozgását látva megfordul a fejemben, hogy talán nem fog tudni csak úgy felugrani a kanapéra mellém, és miután mellső mancsait feldobta rá, ez be is igazolódik. Dwayne rám emelt tekintetéből úgy veszem ki, segítséget óhajt tőlem. Odanyúlok és a túloldalát, valamint a feneke környékét támasztom meg, könnyen feltolva a rökamiéra, utána azonban nem veszem el egyből a kezem. Mármint a hátsójáról igen, ám ahogy visszaegyenesedem, felsimítok oldalára tenyeremmel és így maradok. Igazán selymes a bundája és meleg a teste. Szinte mozdulatlanul pislogok rajta pihentetett kezemre és ekkor ráébredek, mi volt az az érzés...
Idejét sem tudom, mikor érintettem így állatot utoljára. Hiszen mind fél tőlem és messze elkerül. Jó, néhány macskaféle van elég szemtelen és merész ahhoz, hogy közelebb húzódjon, azonban általában ők is hamar ott hagynak, hiszen rájönnek, hogy nem ajánlatos sokat kekeckedni egy csúcsragadozóval és ráadásul még hideg is vagyok. Semmi hasznom a számukra. Szóval még azok az állatok sem túl kedvesek velem, amelyek elég bátrak a hozzám merészkedéshez. Úgyhogy tényleg fogalmam sincs, mikor voltam így egy négylábúval, mint most a rozsomákkal. Mit mondjak? Nagy dolog ez most nekem. Olyasmi, ami nem megszokott a számomra.
Szórakozottan megsimogatom hát oldalát, és vonásaim, tekintetem egészen ellágyulnak. Mindössze azonban pár pillanat az egész, aztán észbe kapok, hogy mit művelek. Ráébredek, hogy éppen Dwaynet cirógatom. Azért meg Ő valószínűleg nincs oda. Szóval helyes pofájára kapom a tekintetem és elhúzom róla a kezem, lesütve szemem és torkot köszörülve.
- Bocsánat. - suttogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ezért szoktam napszemüveget hordani. Mostanában nagyon elengedtem magam és ritkán veszem fel. Pedig kéne. Az még mindig kevésbé zavarja az embereket, mint a tekintetem. Hiába ismernek, látnak sokszor, ezt a mélységet nehéz és talán lehetetlen megszokni. A lány azt mondta, neki nem gond. De nem is a gondról van szó, hanem arról, ami most is történik. Persze, Ő nem szimplán azért gubózik be ennyire, mert egy sok száz éves szempár figyeli, hanem azért, mert az enyémek azok és azért, mert nem nagyon tudok enyhíteni masszív, lélekbeható fényükön. A mi jelen helyzetünkben pedig ez nyilvánvalóan csak emel Zeph kusza érzésein. Azonban azt se tehetem meg, hogy nem nézek rá. Figyelem inkább tovább és hagyom, hogy Ő süsse le a szemeit, ha így tud védekezni.
- Az lesz, amit szeretnél. - jelentem be aztán lágy baritonomon, néhány percnyi csönd után. Tudom, hogy pontosan érti, mire célzok. Természetese nem a hajára. Már rég nem ott járunk gondolatban. Hanem a kastélyban abban a nyugalom szobában. Az ott  megfagyott levegőben, amelyet most szeretnék felmelegíteni. Persze, a felkínált lehetőségek nem korlátlanok, ám ezzel már tisztában van. Vagy folytatjuk mindazt, ami kettőnk közt van; vagy változtatunk a viszonyon és az ismeretségünk innentől kellemes, baráti lesz csupán; vagy egyszerűen elválnak útjaink. Reménykedem az első kettő valamelyikében, ám -mint mondtam- Ő dönt.
Figyelem még kicsit a hulldogáló hópelyheken át, melyekből már bőven akad az Ő és az én hajamban is, majd közelebb lépek, hogy a támlára felkapaszkodva  feldobjam rá magam a lány mellé, bakancsaim talpát a pad ülésének szélére vetve, karjaimat behajlított lábaimra ejtve. Letekintek Zephre a balomon, aztán elnézek a hófödte koszorú felé. Nem sürgetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy mi a fontos, az ugyanolyan relatív, mint még ezer más. Elmondtam neki ott a szobában, számomra mi az, ami fontos és hogy neki igenis szerepe van benne. Csak ez nem az a fontosság, amit Ő szeretne. Hiába mondanám még akárhányféleképpen, hogy nem ez számít. Ahogyan Ő azt érzi, hogy amikor együtt vagyunk, akkor csak mi létezünk, ugyanúgy én is. Közben pedig mégsem, mert pontosan ezekkel az alkalmakkal érzem úgy, hogy enyém az egész világ. Kitárul és értelmet nyer minden és én átadom magam neki. A pillanatnak. Mi ez, ha nem fontos?
Mikor bejelenti, hogy nem tudja, mit akar, úgy nézem Őt tovább, mintha nem is mondott volna semmit. Olykor arcát fürkészem, máskor eltekintek a kivilágított falombok felé, vagy éppen csak egy szemközti padra. Várom, hogy folytassa. Tudom, hogy fogja. Mikor pedig végül valóban megteszi, lesütöm a tekintetem, aprót bólintok, majd mélyen a szemébe nézek. Néhány szótlan percen át egyebet sem teszek, mint elmerülök vonásaiban, lélektükrében, aztán kiegyenesedem mellette ültömben, hogy levegyem magamról a bőrdzsekit. Elég jól be van öltözve, de egyre hidegebb van, róla pedig tudom, hogy különösen rosszul viseli ezt az időt. Úgyhogy a hátára terítem kabátomat. Rajtam így felül mindössze egy sötét póló marad. Dehát nekem mindegy.
- Hol töltötted a Szilvesztert? - váltok ezzel egy egészen hétköznapi témára, így jelezve, hogy szerintem megbeszéltük, amit meg kellett, és haladhatunk tovább. Folytathatjuk, amit eddig. Noha akad olyan tippem, hogy pont azzal az illetővel ünnepelt, aki miatt így felbolydult körülöttünk minden, ám remélem, nem gond a számára, hogy erről kérdezem. Az én számomra nem az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Közelebb húzódik hozzám. Átfogom a derekát, és államat fejéhez simítom, ahogy kényelmesen elhelyezkedik. Így már sokkal jobb. Az a bizonyos törés persze igazából nekem is az, csak ahogy a testem, úgy a szellemem is hamar regenerálódik. Nem feledem, ami történt és nem esik jól rá gondolnom, azonban nem foglalkozom vele. Most már főleg nem, hogy így üldögélünk itt a pad támláján. Jó lett volna, ha nem úgy esett volna, ahogy, főleg, milyen borzalmas fordulatot vett így az a kecsegtető helyzet, azonban tényleg legjobb nem visszatekinteni erre.
Párizsban Jeremyvel. Tehát Ő az a fiú, akit már említett. Nyugodtan szuszogva, a hóesésben gyönyörködve hallgatom a beszámolóját, miként zajlott az éjszakájuk. Pompásan hangzik. Főleg, ahogy tálalja. Mikor aztán a táncot ismét kiemeli, hümmögök egyet. Elképzelem, amint magával ragadja Őt a zene és teljesen átlényegül, belemelegszik abba, hogy egybeolvadjon vele. Szeretem a táncot.
- Megnéztelek volna. - állapítom meg merengőn, csöndesen, elé tárva gondolataimat. Egyik kezem a derekát fogja a kabátomon és az Ő kabátján át, a másikat lazán ölembe ejtve tartom, belógatva combjaim közé.
- Csak bulikon szoktál? - érdeklődöm a táncról. Hiszen azt mondta, végre megtehette. Gondolom, akkor fontos neki, hogy ilyen alkalom adódjon rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Érdekes, hogy az emberek mennyire nem tudnak engem elképzelni olyan környezetben, amely a megítélésük szerint távol áll tőlem. Pedig hát attól még, hogy én vagyok, amilyen vagyok, végtelen örömöm lelem a tőlem teljesen eltérő közegekben. Lehet hangos, lehet harsány, lehet színes, lehet koszos, lehet giccses. Engem zavarni semmi nem zavar, a tapasztalás, az élmény viszont mindig kedvemre való. Kivéve, ha valakinek bántódása esik közben.
Csak bólintok egyet a játékos visszakérdezésre. Természetes, hogy megnéztem volna. Ő pedig nem bánja a megjegyzésemet, ahogyan ez a derűjéből kitűnik. Tudom, hogy szereti a szép szavakat. Tőlem viszont csak akkor kap ilyet, ha tényleg úgy gondolom. Szerencsére sokszor gondolom úgy Vele kapcsolatban.
Várom válaszát, és sötét szemöldökömön lassan, de biztosan egyre feljebb emelkedik, ahogy érzem rajta, a felelet koránt sem lesz hétköznapi. A parkban nézelődöm tovább, mígnem felfedi előttem, hogy Ő nem a szórakozóhelyeken való ugrálásért és a fülledt vonaglásokért van így oda, hanem a hastáncért, amelyet már gyerekkora óta űz. Noha részemről az előbb említetteknek is nagy híve vagyok, ez utóbbi végleg felkelti az érdeklődésemet. De nem lep meg nagyon, amit mond. Látszik a mozgásán, hogy táncol.
- Megnéznélek. - váltom az előbbi kijelentésemet jelen időre, ahogy lepillantok a rám felnéző lányra. Régi szemeim fénye koránt sem csak az egészséges, férfiúi érdeklődéstől csillog, hanem a művészet iránti tisztelettől is. Sokan alábecsülik a táncot, mert fogalmuk sincs róla, milyen kemény fizikai munka és mennyi gyakorlás áll mögötte. Szerencsére egyáltalán nem értem az ilyen emberek világnézetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elmondhatatlan vágyat érzek rá, hogy tovább simogassam a rozsomák Dwaynet, azonban ha valamivel rendelkezem, az bizony az önfegyelem. Veszek pár mélyebb levegőt és megállom, hogy ismét hozzáérjek. Egész barátságos, éppen csak pár fura hanggal meg egy egészen emberi vállvonással jelzi, hogy hagyjuk, nem érdekes. Szóval nem kéne feszegetnem a határokat. Hosszú, fehér kezeimet masszírozón húzom végig le-fel vékony combomon, amolyan pótcselekvésként, szórakozottan, aztán ahogy visszanézek az állatra, lassan abbahagyom ezt. Felsőtestemmel jobban felé fordulok és közelebb húzódom. Lehajolok hozzá és a szemébe nézek. Kiűzök a fejemből minden más gondolatot. A feladatra koncentrálok. Igen, hihetetlenül puha a rozsomák bundája, legszívesebben azon nyomban magamhoz vonnám Dwaynet és csak simogatnám és simogatnám, de nem, ezt nem szabad.
~ Hallgatlak... - üzenem a tudatunkon át a férfinak, ahogy mélyen a szemébe nézek. Egészen olyan ez, mintha beszélnék, csak éppen nem mozog hozzá a szám. De baritonom ugyanolyan nemes egyszerűséggel szólal fel a fejében, mintha a fülein át érkezett volna oda. Szelíd tekintettel figyelem az állat értelmes szemeit, várva, képes-e Dwayne ráhangolódni erre a fajta társalgásra. Képes-e közölni velem így, amit szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valóban szerencsés a lány, hogy nem esik nehezére megkapni a figyelmet, amire vágyik. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy számtalan bókot zsebelhessen be akármikor, legyen szó kimondottakról vagy éppen csak gesztusokban megmutatkozókról. Nem titkolom, amit gondolok, ez tény. Keveset szólok és azt nincsen kedvem hazugságokra fecsérelni.
- Kár. Bár nem is kértelek volna ilyenre. - rázom meg finoman a fejemet. Kijelentésem nem felhívás volt. Nem azért mondtam, hogy most szálljon le a padról és kezdjen nekem hastáncolni a mínuszokban, vagy hogy elvonuljunk és külön bemutatót tartson nekem. Természetesen egyik ellen sem tiltakoztam volna egy pillanatig sem, ám elvárni sem várom. Csak közöltem Vele egy tényt.
- Van rajtad kesztyű? - pillantok le a kezei felé, éppen csak annyira húzódva el Tőle, hogy közénk tekinthessek. De továbbra is derekát átkarolva tartom. Ezek a témaváltásaim különben egyáltalán nem azt szolgálják, hogy elodázzak vagy elmismásoljak dolgokat. A lényegük az, hogy elhagyjuk a felesleges átvezetéseket és hogy ne beszéljünk túl semmit. Eltársaloghattunk volna még a kapcsolatunkról és a táncról is, ám ha ennél tovább nyújtok, az általában csak a kárára van mindennek. Azt meg senki nem akarja. Mindig jól jön tehát egy dramaturgiai pont, amikor egy szép vágással témát válthatunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Igazából a kinyilatkoztatásom, mely szerint megnézném Őt, részemről magában foglalta azt az igényt, melynek elé tárását azért nem fogom ennél pontosabban megejteni, hogy ne legyek tolakodó. Övé a lehetőség, ám követelni nem követelek. Mindig csak biztosítok és felkínálok.
Mikor felemeli a kezeit, sajnálattal veszem észre, hogy bizony nincs rajta kesztyű. A hennáit viszont büszkén mutatja nekem. Van is mit. Érdeklődve szemlélem meg alaposan a mintákat. Szép munka és látványos motívumok. Amilyen otthonosan hordja őket, világossá válik számomra, hogy gyakorta visel magán ilyesmit. Meglehetősen jól is áll neki.
- Hát... akkor nem tudunk hóembert építeni... - állapítom meg szomorkás, csöndes, lemondó hangon, egy sóhaj közepette, azonban ahogy rásandítok, szemeimben apró, pajkos fény világlik, ami azt üzeni a lánynak, nem tettem ám komolyan le erről. Csak valami megoldást kéne találni arra, hogyan ne fagyjon le a keze, miközben a hóval dolgozik. Talán akad rá valami bűbája. Vagy legfeljebb én építek, Ő meg dirigál. Megoldjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kesztyűhiány ide vagy oda, felpezsdítettem a leányzót ezzel a hóember építés dologgal. Már huppan is le a padról, tettre készen. Derűsen pillantok utána, majd komótosan követem, szépen lehúzódva ültömből, utána lépve. Körbenézek, megfelelő helyet és hómennyiséget keresve az akcióhoz. Odasétálok végül a pad mögé, a fák közé. Lehajolok és felveszek egy nagy adag havat. Méretes kezeimmel összegyúrom, aztán visszateszem a fehér földre, ahol görgetni kezdem.
- Segítesz? - pillantok fel rá, előre omlott tincseim alól. Természetesen tök egyedül is képes volnék összeállítani a hóembert, dehát ennek pont a közös élmény a lényege. Egy rész ezért invitálom rögtön, másrészt meg hát ebben a fázisban nem kell, hogy Zeph keze túl sokáig érje a havat, hiszen csak gurítani kell, és várni, hogy egyre nagyobbra duzzadjon.
- A designt rád bíznám. - bólintok, ismét a lányra tekintve. Ez természetesen azt jelenti, hogy neki kéne összegyűjtenie olyan ágakat, köveket, amiket fel akar használni a művünkhöz. Kíváncsi vagyok, hagyományos formát választ-e, vagy valami egészen újszerű megközelítést. Három részből akarja majd? Vagy egybe legyen az egész? Legyen valami különleges formája? Azt mondta, nem csinált még ilyet. Nem ez az egyetlen dolog, amit velem tesz először. Azonban mint másban, a tapasztalat hiánya itt sem jelenti az ismeretek hiányát. Szóval várom az instrukciókat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Figyelem az állat bizonytalan, tartózkodó reakcióit, ám nem húzódom el, nem szakítom meg a kapcsolatot. Hiszen tudom, csak szoknia kell. Elfogadnia. Átadni magát neki. Előnyünkre válik most is, hogy mennyi mindenen mentünk már keresztül a férfival. Így nem telik bele túl sok, pár nyüsszenés után némileg megnyugszik és érkezik a válasza egy kérdés formájában.
~ Hallak. Ahogy Te engem. - bólintok.
~ Sajnos nem. - kezdem lehangoló feleletemet a reménykedő kérdésre.
~ Mármint... az biztos segítene, ha innál a véremből, de gondolom, azt nem akarsz. - szólok tovább gondolatainkon át, nyugodt hangon szólva. Felvetésem nem mindennapi, de nem meglepő. Nagyon-nagyon ritkán osztogatom a vérem, ám mivel Dwayne pár hónapja a halálos ágyán fekve már kapott belőle egy jó adagot, nem látom akadályát, hogy olykor ismét kapjon. Csak éppen a mellékhatások a múltkor eléggé kiborították. Valószínűleg a mai napig megjelenek az álmaiban. Nem hiszem, hogy pont akkor akarna ismét kóstolót belőlem, amikor végre megszűnőben vannak a lidércnyomások. Bár lehet, már megszokta, vagy talán egyenesen kezdi megkedvelni őket... Nem ez lenne az első eset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Tegnap összedobtam egy cikket Edictumba és mivel úgyis sétálni volt kedvem, kiszellőztetni a fejem, így nem bagolypostával küldtem az irományomat a kastélyba, hanem úgy döntöttem, most késő éjjel szépen felkeresem a szerkesztőséget. Legalább tiszteletemet teszem itt. Szemügyre veszem a faliújságot, majd átfutom és elrendezem az asztalomra pakolt pergameneket. Ötletek, tervek, leadott irományok. Hamar megvagyok mindennel. Kifelé indulok az üres teremből, utoljára körbenézve.
Elmerengve lépek ki a folyosóra, szokásom szerint ráérősen ballagva. Azonban gondolataim már egyáltalán nem az újság körül forognak. Hanem emberek körül. Régi és közelmúltbeli emlékképek váltogatják egymást, melyek üveges tekintetű elmélkedésre ösztönöznek. De főleg közelmúltbeliek. A szótlan séta azzal a diáklánnyal itt a tisztáson; a rozsomák alakjában üldögélő Dwayne a kanapémon; ahogy Zeph arcához simítom az arcomat a hóesésben; a vidáman cikázó vörös lány Mr. Coltrane lakásavatóján; Kíra a küszöbömön... Elmerültségemből egy festményalak zökkent ki, aki torkot köszörülve hívja fel magára a figyelmemet. Lelassítva pillantok fel rá, és biccentek neki, egyelőre nem is véve észre, hogy mindjárt a pszichológusi szoba előtt haladok el...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elsorolom neki, miféle hóemberek lehetnek például és közben magam is meglepődöm, mennyire jártas vagyok ebben a témában, amiről pedig valószínűleg mindenki azt hinné, túl távol áll tőlem ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Ám nagyon úgy fest, nincs már olyan terület, amelyhez ne konyítanék valamennyit. Úgy hiszem, ez a megélt éveim számát tekintve talán koránt sem hangzik nagyképűnek. Volt időm, hogy magamra szedjek ezt-azt. Úgy igazából mindent.
Nem csak a remekművünk, de a hangulatunk is kiválóan alakul. Mikor Zeph játékosan meglök a csípőjével, aztán pedig rám mosolyog, derűsen csillogó szemekkel tekintek vissza rá, és egészen finoman odaszórom hozzá az éppen kezembe vett havat, olyan természetességgel, mintha ez az építés része lenne. Aztán szintén úgy folytatom a munkát, mintha mi sem történt volna.
A hóemberünk végül elkészül. Zeph még felteszi rá az utolsó kavicsgombot és voilá. Lesöpröm a kezemről a havat, aztán átkarolom a lány derekát, hogy együtt csodáljuk meg alkotásunkat egy lépés távolságból. Szerintem pompás lett. Kiváló dolgunk végeztével, úgy döntünk, egy kellemes, hóesésben elköltött sétával jutalmazzuk meg magunkat. Andalogva hagyjuk magunk mögött művünket és a teret...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Sejtettem, hogy nem kér majd a véremből. Pedig valószínűleg segítene rajta. Ha inna pár cseppet, jobban tudna koncentrálni, összpontosítani az energiáit, hiszen a szervezete egészségesen működne, teljes mértékben engedelmeskedve az elme akaratának. De remélhetőleg, ez magától is sikerülni fog Dwaynenek. Szóval nem erőltetem a dolgot. Nem mintha különben tenném.
~ Ugyan... - rázom meg finoman a fejemet, hallva elmémben a férfi amerikai akcentusú, keserű szavait. Közben pedig máris agyalok a megoldáson, és ezt az örökké borz maradok felvetést még csak válaszra sem méltatom. Bár nem lenne rossz egy ilyen pihe-puha bundájú házirozsomák...
~ Szerintem Nina nem fog hozzá rohanni. Ne félj ettől! - nyugtatom Őt, szemeit figyelve, és szinte reflexszerűen nyúlnék hozzá, hogy megsimogassam, de hamar észbe kapok és még csak meg sem mozdítom a kezemet.
Felmerül bennem, hogy elugorjak a megrémített lányhoz vagy esetleg küldjek neki egy baglyot, megkérve, hogy mielőtt bármit tesz, beszéljen majd Dwaynenel, de komolyan nem hinném, hogy a rellonost ilyesmire külön kérni kéne. Úgyhogy nem forszírozom ezt, nem ajánlgatok ilyesmit.
~ Kérsz valamit? Vizet, ételt? - váltok is témát, hogy eltereljem a figyelmét ezekről a nyomasztó gondolatokról. Ráadásul talán ha inna vagy enne valamit, az jót tenne a testének. Megnyugodna mind fizikailag, mind mentálisan, és több esélye volna, hogy mielőtt visszaalakuljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egy Chaplin filmben is tökéletesen megállná a helyét a jelenet, amelynek tanúja lehet most az átrium folyosójának festett közönsége. Éppen végzek a keretbe foglalt úriember néma üdvözlésével, amikor nyílik az ajtó, nem messze tőlem. Nem nézek még oda, de már tudom, kivel van dolgom, hiszen felismerem az illatáról. Felé fordítom arcomat, még inkább lassítva lépteimen, ám ahelyett, hogy rám köszönne vagy bármit szólna, még rá sem pillantok, mikor Ő már nemes egyszerűséggel megragadja a karomat és behúz magához az irodájába. Egy fekete-fehér gegben persze mindez részemről egy néma felsikkantással és a lábam utánam lobogásával járna. Ez most sajnos elmarad.
A rendelőbe rántást követően lepillantok elbitorlómra, aki persze nem tudott volna így magához venni, ha én nem akarom és nem hagytam volna magam. Dehát miért ne hagytam volna? Hallgatom a csinos kis doktornő bocsánatkérését. Finoman megrázom a fejem, hiszen nem történt semmi. Mármint azon kívül, hogy egy nekem ez kell mozdulatsorral a szobájába kerültem, dehát ez meg kifejezetten hízelgő, akármi is legyen az oka. De úgy hiszem, hamarosan kiderül.
Nem sietek sehová. A jobb oldalon elhelyezkedő fehér ülőgarnitúrára pillantok, odasétálok és helyet foglalok a kanapén, ahogyan megkért rá. Kényelmesen hátradőlök, hosszú lábaimat szétvetve, kezeimet combjaimra nyugtatva. Ahogy így figyelem Zóját, finoman összevonom a szemöldökömet, majd egy pillanatra lesütöm a szemem, ahogy megfogalmazódik bennem egy gyanú és egy visszakérdezés. Azonban nem szeretnék tolakodó lenni, így inkább csak bólintok. Hallgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sakáltanya. Összevonom kissé a szemöldökömet és megpróbálom bejárni az Elmepalotámat -ilyen kinsi kifejezésekkel és módszerekkel élve-, hogy ráleljek benne a tudásanyagomra az említett hellyel kapcsolatban. Hallottam már róla. De ez se nem bolt, se nem étterem és semmi hasonló. Felmerül bennem, hogy nem a környéken van, végül azonban rálelek az egyik termemben ismereteimre: a Sakáltanya egy lakóház. A Saint-Venantok otthonát hívják így. Tudom is, melyik épület az. Egyszer már összekapcsoltam ezt, most pedig végleg hagytam egybeforrni magamban.
Megilletődik az érdeklődésemtől, aztán leküzdi enyhe zavarát és felel nekem. Hm. Mihael. Ahogy ezt mondja, ugyanazt a feszültséget és haragot érzem rajta, mint az előbb. Úgyhogy a kép lassacskán összeáll. Különösen, hogy azon a bizonyos estén, mikor a káprázat feltűnt, bár az illata nem a lányé volt, ám tudtam, a vérük egy. Mindenképp rokonnak gondoltam az illetőt, dehát a rokonok nem feltétlen vannak jóban, még csak ismerniük sem kell egymást. Ahogy viszont a szőkeséget elnézem, Ők tényleg közel álltak vagy állnak. Mind azzal, aki felvette az alakját, mind pedig azzal, aki most itt hagyta rá a házat. Kezdem biztosra venni, hogy a kettő ugyanaz a személy. Olyannyira, hogy elkönyvelem ezt magamban. Nem mintha bármit kezdeni akarnék a kapott információval. Faggatni meg így már végképp nincs okom ezekről a kényes kérdésekről. Noha különben sem tenném.
- A rád szakadt egyeduralmat a magány nyugalmának szenteled, vagy másokat is részesítesz az így kapott lehetőségekben? - kérdezek rá ilyen választékosan, ízesen, angol akcentusomtól átitatott szavakkal, hogy élvezi-e a nagy egyedüllétet, vagy inkább meg-meghív magához másokat a legváltozatosabb programokra. Régi fényű tekintetem lágy érdeklődéssel csillog, ahogy válaszát várom.
- Azt hiszem. - vonom össze szemöldökömet, mikor a féltestvérét említi.
- Mármint szerintem találkoztam már Vele. - pontosítok bólogatva. Szavaim könnyedségéből kitűnik, nem arra a fajta bemutatkozós, szóváltós összefutásra célzok, hanem egyszerűen arra, hogy elsétálhattunk már egymás mellett az utcán. Talán még az arcára is emlékszem. Egyre gyakrabban akadok össze olyanokkal, akikhez addig még nem volt szerencsém, ám a vérük illata arról árulkodik számomra, hogy valamely családtagjukhoz, rokonukhoz igen.
Nagyon kellemes most itt. Örülök, hogy becsalt hozzá a késztetést, hogy tájékoztassam a külsejének elbitorlásáról. Igaza van, a kissé habos, pillangós díszítést és környezetet leszámítva egy teaház meglehetősen nekem való hely. Elmennék ide antik bútordarabnak, ahogy lazán üldögélek a párnán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mélyen alszom hatalmas, baldachinos ágyamban az emeleten. Szokásomhoz híven meztelenül heverek a rám tekeredett, sötét paplanban, most éppen srégen fekve. Jó ideig tartózkodnék még ebben a jóleső nyugalmi állapotban, ha fel nem figyelnék a házam felé siető léptekre...
Félálomban felmordulok arcomba lógó hajam alól. Valami bejött a házamba. Egy kis állat. Ó, tudom már... Mivel a hideg úgysem zavar, résnyire nyitva hagytam odalent egy ablakot, hogy átszellőzzenek kicsit a szobák. A betolakodó tehát valószínűleg egy macska. Erre következtetek a leleményességből, amellyel rálelt a bejutás módjára, valamint a puha kis léptekből, a surranó hangokból és az illatából. Ami súlyosbítja a körülményeket, az az, hogy a gazdája utána eredt. Közeledik a házamhoz. Nyögök hát egy újabbat, kikecmergek az ágyamból és magamra húzom köntösömet. Mezítlábasan indulok ki a hálómból, övemet kötve éppen, mikor meghallom odalent a lányt. Felismerem. Találkoztunk már.
Leballagok a lépcsőn és a levitás felé tekintek, akinek most éppen a hátát, masnis haját látom. Eléggé merészen beengedte magát és csaknem a konyhám bejáratáig sétált a folyosón. Nem köszönök rá, nem szólalok meg. Csak odasétálok és megállok a nagyjából mellkasomig érő kislány mellett egy szál köntösös valómban, lenézve rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mikor a lányka attól tart, hogy valami szadista tömeggyilkos házába keveredett, sajnos azt kell mondjam, nem lő túlságosan mellé. Szadista nem annyira vagyok, mint lehetnék, tömeggyilkos viszont igen. Noha nem aktív, az tény. Ezt, valamint önfegyelmemet és szelíd természetemet figyelembe véve tehát félnivalója tényleg nincs több, mintha akárki más otthonába tévedt volna be.
Csak álldogálok tovább, és nyugodtan kémlelem Őt, mikor az szembefordul velem. Miután alaposan végigmért, megfigyelhetem, hogyan ül ki arcára a fokozatos felismerés. Ráébred, hogy én vagyok az, akivel a kastély birtokán csillagokat kémlelt. A felismerést követő meleg üdvözlésre mondjuk nem számítottam, bár nem lep meg. Fogadom az ölelést, aztán a lábujjhegyen állva arcomra ügyeskedett puszikat, amikhez azért lehajolok kicsit, hadd ne kelljen annyira küzdenie. Rezzenéstelen ábrázattal hallgatom aztán végig mindazt, amit csaknem egy szusszra hadar el.
- Többször jártam azóta a tanodában, csak nem futottunk össze. Hallottam, hogy bejött egy macska. Látni nem láttam, de érzem, hogy a nappaliban bújik valahol. Azért hagytam résnyire nyitva az ablakot, hogy átszellőztessek kicsit. Engem nem zavar a hideg. - felelem meg az összes kérdést szép sorjában, fele olyan gyorsan se beszélve, mint az imént a lány. Színtelen baritonom teljes nyugalommal zeng. Viszont közben az átlagosnál laposabbakat pislogok. Hiszen csak most ébredtem és nem éppen magamtól.
- De mostmár bezárom őket. - bólintok és elvonulok mindezt végrehajtani a folyosóról nyíló egyik, majd másik kisebb szobába, ahol eddig bukóra vagy épp résnyire nyitva volt az ablak. Hamarosan visszatérek Evelinhez.
- Próbáld meg magadhoz hívni a nappaliban! - bökök fejemmel abba az irányba.
- Nekem... most innom kell. - jelentem be csöndesen és azzal ellépek a lányka mellett, a konyhába indulva. Ha felkelek, mindennél fontosabb, hogy legelőször is felhajtsak egy pohárka vért. Különösen, ha emberi látogatóm van...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Úgy veszem észre, a lánykának immáron másodlagos lett az, amiért eredetileg besétált hozzám. Nem nagyon izgatja most már a macskája, hogy kiderült, az én otthonom az, ahová bekeveredett. Egy percig sem titkolja, hogy sokkal érdekfeszítőbbnek talál, mint az elkószált állatkát. Ahogy azt sem, hogy már vendégként tekint magára a házamban, semmint a cicája után rohant betolakodóként. Részemről még nem döntöttem el, minek tekintem. Azonban a kijelentésnek is beillő kérdése arra késztet, hogy megálljak a konyha felé menet és visszaforduljak hozzá.
- Menj a nappaliba! - utasítom lágy hangon, egy ráérős bólintással, tekintetem határozottsága viszont azt üzeni, ez egyáltalán nem kérés. Nem akarom, hogy velem jöjjön a konyhába. Éppen elég, hogy miatta nem fogyaszthatom most el a nappaliban a pohárka vért, ahogy szoktam, megadva a módját. Azt már végképp nem szeretném, hogy ott lebzseljen körülöttem, amikor elfogyasztom az italomat.
- Nem fog csak úgy visszajönni hozzád. Meg van zavarodva a helytől és főleg tőlem. Nem hiszem, hogy képes volna úgy viselkedni, mint máskor. - fejtem ki neki, állva tovább előtte köntösös valómban, várva, hogy meggondolja magát és szépen a nappaliba menjen. A macskák vannak elég szemtelenek és önelégültek ahhoz, hogy a közelembe merészkedjenek olykor, azonban mivel okos állatok, végül hamar rájönnek, hogy nem az a csúcsragadozó vagyok, akivel játékból kikezdhetnek, és végül rájuk talál a félsz. A házamban pedig mindenütt ott az illatom, így képzelem, mennyire megkavarodhat és megijedhet idebenn egy ilyen kis lény. Vagyis igazából érzem is. Érzem a rémületét, hallom a kicsi szív szapora lüktetését a nappaliban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Békés érdeklődéssel hallgatom a nőt, olykor végigpillantva rajta. Mikor taglalni kezdi a magánéletük jelenlegi állását, csak szelíden bólogatok. Igen, nagyjából képben vagyok az ügyekről. Egy mély biccentés formájában azzal kapcsolatban is egyetértésemet fejezem ki, hogy baromi ronda dolog visszaélni egy ilyen képességgel, mellyel mások fejébe lehet látni. Mondom ezt úgy, hogy ugyebár jómagam is rendelkezem ilyen adottsággal. Nem szeretem használni. Egyenesen ódzkodom tőle. Hiszen megfosztok vele másokat a szabad akarattól.
Viszont most ráébredek menet közben valamire, amivel bár barátom elmondásai nyomán eddig is tisztában voltam, csak most esik le, mit is jelent mindez tulajdonképpen: ha Léna meg Nina rendszeresen Dwayne fejében kutakodik... nos... mi kettőnkről akadnak ott sokkal érdekesebb dolgok még annál is, hogy mondjuk az exével csalja a jelenlegi barátnőjét. Kicsit talán el is kerekedik a szemem, ahogy erre rájövök, de inkább gyorsan félreteszem a bennem felmerülteket, és összpontosítok tovább Zójára, aki az asztalon üldögél előttem.
Nem igazán néz rám és meglehetősen zavart. Mi több: zaklatott. Nem csoda, elég sok történés kavarog az családi életében. Ülök csak csöndesen a kanapén, hallgatva mindazokat, amelyek nagy részéről már tudomásom volt. A férfival sokat találkozunk és elég könnyen megered a nyelve a társaságomban. Jól esik neki véget nem érően panaszkodni, tudván, hogy én aztán nem fogom se kiosztani, se hülye tanácsokkal ellátni. Csak meghallgatom és néha teszek egy-két csöndes megjegyzést.
Mikor Zója felhozza a veszekedés kapcsán a terhesség témáját, máris kiderül, már megint mennyire jó ötlet volt egy szót sem szólnom az imént. Be kell lássam, a hallgatásom tényleg sokkal inkább előny, mint hátrány. Mennyivel jobb, hogy Ő mondhatja ezt el nekem, semmint hogy én kérdeztem volna rá, miután berántott magával. Igen, rögtön tudtam, mi a helyzet. Hiszen érzem. Érzem a nőben az új, növekvő életet és azt, hogy a magzatnak Dwayne vére kering az ereiben. Így hát egyáltalán nem lep meg, ahogy a nő a hasára simít, sem az, amit közöl.
- Ugyanúgy joga van tudni, mint Neked. - hangzik fel lágy baritonom, először az este folyamán. De természetesen most sem eresztem túl hosszúra a mondandómat. Megértően, ám határozottan fénylő szemekkel fürkészem a doktornő tekintetét. Nyilván könnyebb lenne nem elmondani a férfinak, helyesnek viszont egyáltalán nem volna helyes. Ő az apja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Senki nem fogja elvenni a babáját. Most legalábbis biztosan nem. Na jó, ez most nem volt túl biztató. A lényeg, hogy igazán felesleges ezen aggódnia. Tudom, ettől még teszi. Ahogyan ilyen érzelmi válságban sem kéne lennie, mégis benne van. Bánja a múltbeli tetteit és próbál ugyan feledni, ám közben ostorozza magát. Noha nem hiszem, hogy olyan bűnei lennének, amelyek miatt ne nyerhetné el az üdvösséget. Ami miatt el lenne átkozva és ne lehetne boldog. Nem erről van szó.
Némán figyelem, ahogy arcát kezeibe temeti, magába roskadva és folytatja az önmarcangolást. Szavai arra késztetnek, hogy lesüssem a szemem kissé. Combjaimon pihentetett kezeim felé pislogok. Így teszek akkor is, amikor felnéz rám és felteszi nagy kérdéseit. Csak ülök, kissé lehajtott fejjel, arcom mellé lógó hajjal.
Azt mondja, nem csitri. Már hogy ne volna az? A nők mind azzá válnak, ha bekerülünk a képbe. Ha meglátnak és megszeretnek, vagy ha éppen elveszítenek és akarnak minket vissza. Akármilyen erősnek és hidegnek mutatják magukat, ábrándokat szőnek kanapén üldögélésekről és babákról, és olyan szavakat használnak, mint a szerelmes. Kész tanulmányt lehetne írni róla, vajon mi van egy Dwayne Warrenhez hasonló halandóban, ami miatt egyik nőt képes az ujja köré csavarni a másik után. Meg hát nem csak őket...
- Nem fog bántani. - szólok mély hangon, felemelve végre a fejem és a szemébe nézve. Pár hosszú pillanatig csak tekintetébe merülve ülök, így erősítve meg magabiztos szavaimat.
- Egyedül az a helyes út, ha tudatod Vele, hogy a gyerekét várod. Tőlem persze nem fogja megtudni. - rázom meg finoman fejemet, és bár mondandóm véget ért, tekintetem és markáns vonásaim még beszélnek. Azt közlik a nővel, hogy bár mint mondtam, a titka nálam biztos helyen van, nem leszek jó véleménnyel róla, ha a két szülő eredendő jogát kisajátítja egymagának. Vannak persze különleges esetek, mikor ilyesmit lehet tenni, viszont ez most egyáltalán nem az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az alvás kiváló gondolat. Bólintok rá, közben viszont jön a felvetés, hogy hazamegy ám, ha akarom. Nem, nem akarom. Finoman megrázom hát a fejem. Ezt felejtse csak el! Kimerült és csüggedt. A kanapémnál nincsen jobb hely arra, hogy ezt orvosoljuk. Főleg most nincs. Ezt Ő is pontosan tudja.
Fejét mancsaira hajtja, készen az alvásra. Előtte azonban hozzám szól még gondolatainkon át. Amit mond, az egy halvány -ám az én máskor kifejezéstelen arcomon igen jelentős- mosolyra késztet. Pislogok csak egyet, áthatóan figyelve még pár hosszú másodpercig Őt, majd felkelek mellőle és kicsit köré rendezem a párnát meg a pokrócot. Nem takarom be vele, hiszen úgy megsülne most ebben a bundájában, viszont az biztos kellemes lehet a számára, ha belevackolhat kicsit.
Változatlanul nagy vágyat érzek arra, hogy megsimogassam, főleg, amikor helyezgetem körülötte az ágyneműt, azonban nem akarom kihasználni az elpilledtségét. Úgyhogy amint megvagyok, felegyenesedem Tőle. Végignézek még  a rozsomákon, ahogy mélyen szuszogva alszik a kanapémon, aztán megyek a dolgomra. Elkódorgok a házamban, már megint ügyködve valamin. Időről-időre felbukkanok a folyosón valami újabb tárggyal, fura mugli ketyerével a kezemben, és minden áldott alkalommal, mikor elhaladok a nappali előtt, vetek egy pillantást a szunyókáló Dwaynere.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Csöndben végighallgatom. Végighallgatok mindent, mint mindig. Szemlélem a háborgó, önátkozó fel-alá járkálást, és csak lustán pislogok olykor. A nő szíve csak úgy zakatol, a pulzusa az egekben, a légzése csaknem ziháló, ahogy feltörnek a sorsfordító emlékek, és magát okolja azért, hogy rossz irányba terelődött az élet. Pedig ehhez egy párkapcsolatban mindig két ember kell. Persze, ki ennyire, ki annyira veszi ki a részét, azonban ez a dolgokon mit sem változtat: ha egyedül önmagára dühös, azzal csak örök keserűségbe lovallja magát.
Ismét álomképeket taglal tömérdek gyerekről, egy farmról és hogy boldogan, amíg meg nem. Miért hiszik az emberek, hogy ha megkaptak volna valamit az élettől, ami most nem az övék, akkor minden rendben lenne? Hogyan hiheti egy percig is, hogy abban a helyzetben Dwayne nem olyan lenne, mint most?... Hogy milyen Dwayne? Makacs, lobbanékony, hisztis, gyerekes és nagyon egyszerű. Neki csak kell egy csinos nő, aki gondoskodik róla és odavan érte. Amíg ezeknek a feltételeknek Zója készségesen megfelel, minden szép és jó lenne, amíg valaki még odaadóbban nem fordul a férfi felé. Az auror pedig koránt sem elvetemültségből válik ilyenkor hűtlenné, hanem mert nem bír nem beleolvadni az érzésbe, hogy törődnek Vele. Még akár akkor se, ha rólam van szó. Ha nem egy égimeszelő férfi lennék, hanem egy helyes, bögyös lányka, akkor -a fajom miatti tettetett utálkozások és nagy jelenetek közt bár, de- képes volna végleg nálam ragadni. Persze, kínosan ügyelve rá, hogy senki ne tudjon arról, hogy egy éjlénynek adta magát.
Érdekes, amit Zója a vélavérről mond és arról, hogy általa egyetlen emberhez kötődik szerelemmel egész életében. Tudtam én ezt, csak mindig elfelejtem. Valahogy hátrább kerül a gondolataim közt. Na igen, ez jelentősen megnehezíti a nő helyzetét. Azonban semmi nincs kőbe vésve. Én már csak tudom...
- Te is tovább léphetsz. - jelentem ki lágy, rekedtes hangomon. Tekintetemből kiolvashatja, hallottam és értettem minden szavát. Nem annak mondok ellent. Csak rávilágítok, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, akármilyen hihetetlen. Ha én is a fajtámra hivatkoznék, most nem a kanapén üldögélnék ilyen békésen, hanem a doktornőcske vérében fürödnék jólesően. Úgyhogy mikor azt mondom, tovább lehet lépni, nem a levegőbe beszélek. Baromi nehéz felülemelkedni saját magunkon, ez tény. De nem lehetetlen. Persze, a késztetés, az érzés, a vágy mindig ott marad. Azonban csakis rajtunk áll, mit kezdünk vele.
- Rendben. - kapok könnyedén az alkalmon, mikor lehuppan mellém és bejelenti, mennyivel egyszerűbb volna, ha én közölném Dwaynenel a hírt. Bevallom, fogalmam sincs és őszintén szólva nem is érdekel, mennyire gondolta ezt most komolyan, mert olyannyira kedvemre való az ötlet, hogy mindenképpen szeretném végrehajtani. Főleg, hogy ennél jobb megoldás nincs. A végén még nem árulná el a férfinak, hogy a gyerekét várja, én meg úgy kéne barátom szemébe nézzek, hogy közben a tudásnak ezt a jelentős terhét hordozom magamban. Persze, lelkiismeret furdalást képtelen vagyok érezni és már rég megtanultam kezelni egy ilyen helyzetet. Egyáltalán nem jelentene gondot a számomra. Ahogy az sem, ha átmennének rajtam egy kocsival vagy ha ezüsttel megkorbácsolnának. De azért lássuk be, egyik se kellemes...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Fogalmam sincs, mire ébredek. Furcsa érzésem van. Kikászálódok az ágyamból és kinézek az ablakon. Besötétedett már. Egy kelletlen mordulással veszem ezt tudomásul, hiszem még egyáltalán nem érzem kipihentnek magam. Még kevésbé, mint máskor. Erőt veszek magamon, lebotorkálok a konyhába, iszom egy fél pohárka vért, aztán félig a mámortól, félig a felkelés nyűgétől kábán kapok magamra inget, farmert. Elmondhatatlanul nyomottnak érzem magam. Nem értem, mi van velem.
Éppen egy szerelésre váró modemmel a kezemben lépek ki a raktárszobámból, amikor ismerős illatra leszek figyelmes odakintről. Fejem az ajtó felé kapom. Mindössze egyetlen másodperc kell, mire rájövök, hogy utoljára a boltban éreztem ezt. Méghozzá a betörést követően. Itt vannak hát. Idekint ólálkodnak azok, akik kirabolták a Kins&Kenst. Nem gondolkodom. Elkövetem azt a súlyos hibát, hogy alábecsülöm az ellenemet. Igazából eszembe sem jut, hogy nem véletlen járnak erre. Csak az zakatol a fejemben, hogy a karjaimba sétálnak. Fel sem merül bennem, hogy ez most pont fordítva történik. Nem gondolom végig, hogy ez összefügghet azzal, hogy fáradt vagyok. Fel sem ötlik bennem, hogy odakint talán... még sincs sötét, mint azt varázslattal elhitették velem. Villámgyorsan félreteszem a modemet a komódra, a kijárathoz sietek, kitárom az ajtót és...
Napfény. A lemenő nap ragyogó, forró sugarai egyenesen rám vetülnek metszően, égetőn. Nem csak bőrömet sütve át, hanem egész testem és teljes valómat. Mindenem megfeszül, torkomból éteri, durva kiáltás szakad fel, amely bezengi az erdőt. Mindez egyetlen hosszú pillanat csupán. Egy pillanat a Pokolban.
Amilyen lendülettel csak tudok, visszafordulok a házba és gyengén becsapom magam mögött az ajtót, éppen csak a második szoba bejáratáig vánszorogva, ahol hátam a félfának vetem és lecsúszok a küszöbre. Máskor márványra emlékeztető, kifogástalanul fehér, szoborszerű bőrömet most borzalmas égések tarkítják, több helyütt kilátszanak csontjaim. Testem persze elkezdi regenerálni magát, nekiáll gyógyulni, ám a folyamat ez esetben fájdalmasan lassú. Reszketve, üres tekintettel meredek a másik ajtófélfára magammal szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

De. Így működik. Persze, egyáltalán nem egyszerű, hanem pont hogy eszetlen nehéz. Viszont, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A saját érdekében. Nem tudom, belátja-e, vagy inkább még fürdőzik az önmarcangolásban meg a kínzó vágyódásban. Majdnem felsóhajtok, ahogy ismét mesélésbe és magyarázkodásba kezd. Hajlamos vagyok újra és újra elfelejteni, mennyit beszélnek a nők, meg úgy egyáltalán az emberek. Dehát jól esik nekik kiadni magukból. Érthető. Éppen ezért állom meg az ilyen bunkó megnyilvánulásokat. Hiszen belefér. Bele kell férjen. Hadd beszélje ki, ami benne van! Úgy könnyebben átlátja a helyzetet és talán rájön olyasmikre, amik eddig csak lappangtak benne.
Összevonom aztán szemöldökömet, amikor arról kérdez, mit szeretnék cserébe, ha én közlöm Dwaynenel a hírt. Mint mindig, ha felajánlásról van szó, a vér ugrik be elsőnek, azonban hamar elvetem ezt. Egy részről azért, mert abból csak botrány lenne, másrészt meg...
- Semmit nem kérek. - felelem, röpkén megrázva fejemet.
- Ha Te nem mondod el, számomra megkönnyebbülés volna, ha akkor legalább én elmondhatnám. Nem rajongok azért, hogy ezt titkoljam előle. - tisztázom a dolgot nyugodt, egyenletes hangon, le sem véve tekintetem Zójáról.
- Teljesen mindegy, hogy jó ötlet-e... - szólok aztán valamivel keményebben, mikor már megint itt tartunk. Ezt nem hiszem el...
- Te mit szólnál, ha a tudtod nélkül rendelkezne bárki a még meg nem született gyerekedről? - kérdezem Tőle, szemöldökömet erősen összevonva. Nem hittem, hogy egy felnőtt nőt, főleg egy pszichológust így kell győzködni ilyesmiről. Pont arról beszél, milyen jó érzés a terhessége. A gyerekáldás. Csak azért, mert nő, szerinte joga van ebben egyedül részesülni és döntéseket hozni? Csak mert a természet úgy döntött, az Ő hasában fejlődik ki a magzat?
- Komolyan szívesen közlöm vele, ha szeretnéd. Ha így könnyebb. - térek erre vissza, viszaszelidítve hangom a megszokottra. Közben előre dőlök, és combjaimra könyökölök, oldalvást tekintve a nőre magam mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Észlelem, hogy valaki közeleg és azt is, hogy ki az. A kötelék idehozta hozzám. Hát persze. Azonban most minden túl tompa és idegen ahhoz, hogy felfogjam, érkezik a segítség. Örülni pedig most úgyse lennék képes. Ülök csak tovább a küszöbre roskadva, hátam támasztva, térdeim enyhén behajlítva, kezeim ölembe ejtve. Zaklatottan szuszogva pislogok egyenesen előre. Pilláim olykor megrezzennek.
Mire Dwayne mellém lép, még éppen mutatkoznak csontjaim, de egy bő pillanat múlva már beforr fölöttük a seb, ahogy szervezetem rétegeiben építi újra a felületet, míg bőrömig nem jut. Ez még bele fog telni akár egy bő percbe is. Nem kéne ennek ilyen lassan zajlania, csak éppen jelenleg nincs meg részemről a lelki támaszték, ami elősegítené a gyorsabb regenerálódást. Magára hagytam a testem most ebben. Oldja meg egyedül! Én most nem érek rá.
Nem nézek barátomra. Meg sem mozdulok. Valamiféle sokkos állapotban üldögélek a raktárszoba bejáratában a padlón, várva, hogy eltűnjenek az égési sérülések. Vagyis... nem, nem arra várok. Hiszen a kínzó fájdalom a legkevesebb. Nem várok én most semmire. Furcsa lehet egy vámpírt így látni. Furcsa lehet engem így látni. Nem csoda, hisz ez minden, csak nem gyakori. Talán már bő száz év is eltelt a legutóbbi ilyen óta, ám akkor nem volt senki, aki tanúja lett volna. Most viszont nem vagyok egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Lehet, hogy bánja már a nő, hogy berántott az irodájába, azonban akármennyire fáj neki és felzaklatja, akkor is ez a legjobb dolog, amit tehetett. És szerintem ezt Ő is érzi a lelke mélyén. Később talán be is vallja magának. Most nem várok el ilyesmit. Most bőven elég az, hogy elfogadja a felajánlásomat. Már ezzel túllépet saját magán. Ez elismerésre méltó. Mert persze, mondhatnánk, hogy a könnyebb utat választotta, azonban ez koránt sem ennyire egyszerű. Megtehette volna, hogy elutasítja a felé nyújtott kezet és letilt arról, hogy bármit mondjak Dwaynenek. Aztán szépen megszüli a gyereket, és azt hazudja, hogy nem a férfié. Valószínűleg vannak ismerősei gyógyítói körökben. Nem volna túl nehéz tesztek eredményeit meghamisítania arról, kié a baba. Viszont ez a legnagyobb gerinctelenség volna. Meg rizikós is. Ami becsülendő, hogy a nő nem félelemből dönt végül a segítségem mellett, hanem jóérzésből. Jó, meg egy kis félelemből.
Ellágyult, nyugodt szemekkel figyelem, csaknem együtt érzően, ahogy elrebegi könnyekkel átitatott, bús szavait. Szusszanok egy nehezet, és lesütöm pillantásom egy kicsit, hagyva neki egy kis teret ezzel. Egy ideig nem fürkészem Őt. Csak akkor tekintek rá ismét magam mellé, mikor kérdez. Ekkor bólintok egyet. Igen, megéreztem, hogy terhes. A vér áramlása, a test belső és külső tevékenysége, a gépezet kemény és feltűnő munkája révén az emberi szervezet nyitott könyv nekem. Csak rajtam áll, beleolvasok-e. A nő most azt kéri, tegyem meg.
-  Mire volnál kíváncsi? - kérdezek vissza békésen, felfedve ezzel Zója előtt, hogy igazából bármit elárulhatok neki a benne fejlődő gyermekről, amit csak szeretne. Egészség, nem, vértípus, kedély... Bármit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Sokan nem pusztán egyszerűnek, de butának is tartják az aurort. Egy sötét parasztnak. Részemről azonban bármi ilyen beszólás szimpla szurkálódás. Tartom ugyanis, hogy bár nyilvánvalóan nem egy túl művelt vagy intelligens  ember, a magához való esze viszont megvan. Annyi mindenképp, ami az életben maradáshoz szükséges. Sokak megirigyelhetnék. Míg ugyanis belőlük egy idő után kiveszik a tőlem való tartás és egészséges félelem, addig ez Dwayneben megmarad. És neki van igaza. Bármikor bármi kitelik tőlem, akármilyen fegyelmezett vagyok. Ha pedig ilyen helyzetbe kerülök, már végképp kiszámíthatatlanná válok. A férfi szerencséje az, hogy ez a mostani esemény pont hogy nem tettekre, hanem rezignált cselekvésnélküliségre késztet.
- Nézz ki az ablakon... - mormolom barátomnak csöndesen. Agyaraim a zaklatottságtól előbújva, számat alig nyitom ki szavaimhoz. Továbbra sem nézek Dwaynere, csak üveges tekintettel meredek az ajtófélfára velem szemben. Ha a férfi eleget tesz a kérésemnek, megszemlélheti a kinti éjszakai sötétséget. Vagyis hát az éjszakai sötétség látszatát. Hiszen odakint igazából még festőien vöröslik az ég alja és a tájon késődélutáni szürkület uralkodik.
- Gondolom, valami bűbáj. Azok csinálták, akik betörtek a boltunkba. Megéreztem az illatukat és utána akartam járni. - adok magyarázatot réveteg hangon arra, hogyan is kerültem ebbe a rém kellemetlen helyzetbe. Közben sebeim végre beforrtak. Testemen már nyoma sincs az iméntieknek. De csak üldögélek tovább, mint akit ottfelejtettek.