Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai K. Riviera

A gyengélkedő ajtaját életében először, most szúrja ki, éppen Warrenhez igyekezvén egy újabb kötelező találkozó miatt. Hogy eddig hogy kerülhette el figyelmét a kviddicsesek talán legfontosabb helyiségének egyszerű, környezetébe olvadó bejárata, maga sem tudja. Mint ahogy azt sem teljesen érti, hogy az itt töltött öt, olykor igencsak ínséges, küzdelmes éve alatt hogyan nem jutott még ide. Vajon Kowai sem járt itt soha? Ez egyáltalán nem menő... sőt, hi-he-tet-len gáz!
Gondolatára még el is kuncogja magát, s rövidre nyírt szakállán ujjaival végigszántva lenyomja a kilincset.
- Hali - szendvicse utolsó falatján csámcsogva lépi át a küszöböt, s csörtet végig az ágyak között egészen az ablakig. Az ajtót már csak sarkával löki meg, hogy becsukódik-e, az már nem rajta múlik. Ráérős sétája alatt halk, de annál kifinomultabb megjegyzéseket tesz.
- Minimum lepusztult trollodúra számítottam - bohókásan megingatja a fejét, majd megáll a párkánynál. Közel hajol hozzá, végighúzza rajta az ujját, hátha poros, természetesen, aztán, mikor elég tisztának ítéli meg ahhoz, hogy új ingével érintkezhessen, rákönyököl. - Hm, nem is rossz a kilátás.
Nem mondhatni, hogy nyugtalan az idegen hely, vagy az ott tartózkodó fekvőbetegek miatt, egyedül csak az zavarja, hogy nem sietett elé egyetlen manó sem, hogy hogyléte felől érdeklődjön. Pedig hát ez volna a minimum, mind tudjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai K. Riviera

Összehúzott szemekkel figyeli az ablakon túli világot - az iskola helyenként megvilágított udvarát -, várja a már említett, iránta érdeklődő házimanó felbukkanását, s közben azon mereng, hogy bár megevett jó néhány csirkehúsos szendvicset, kissé mintha mégis éhes maradt volna.
Aztán, csak úgy a semmiből megszólítja egy hang. Nem manóféle, sokkal inkább emberi eredetű, kedves természetű, vékony, dallamosan csilingelő női hang, mire lassan felemeli és feltételezett irányába fordítja fejét. Helló, cica.
- Hát csókolom - köszön kisvártatva, miután végignézett a nő kezében várakozó izén, s kellőképpen megszeppent annak túlzottan is intimnek tűnő látványától. Merlinre fogadok, hogy azokkal a dolgokkal embert lehet ölni!
Tekintete a tálcáról felkúszik az egyelőre ismeretlen kisasszony alakjára, megbiccentett fejjel végigjárja annak dombocskáit, majd mikor végül felér, s megállapodik az őt vizslató szempáron, köhint egy elegánsat.
- Még soha nem jártam itt, aztán gondoltam... hm, tudja, épp útban voltam a felügyelőmhöz... - közben gyorsan kipillant a hármas ágyon fekvő lányra - ...mert kötelező, rendszeres randevúzgatást ítélt meg nekünk a bíróság... - kacsint egyet a somolygó betegnek, majd fél karjával a párkányon könyökölve kezdi fürkészni az előtte álló gyógyítót.
- Ha letette ezt a... tálcát, akkor szívesen be is mutatkozom - mondja egy halvány mosoly kíséretében. - Csak, hogy az archoz tartozzon név is. A jövőben tudja, kit keressen.
Nem, nem flörtöl. Csak önmagát adja. Az pedig tudvalevő, hogy minden kapcsolat ennél a sarkalatos pontnál kezdődik. A bemutatkozás fontos és illendő, Noel meg egyébként is híres udvariasságáról. Már egy pillanatra sem választja el zöldes tekintetét a szemben álló nőről, nagy valószínűséggel azt el is felejtette, hogy rajtuk kívül más is tartózkodik a helyiségben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Csermey Natália Babett

Kényelmesen hátradőlve, lábait kinyújtva hallgatja a kis vöröst, tekintetét le sem veszi folyton csacsogó szájáról. Hihetetlenek ezek a navinések! Iménti gondolata újra meg újra felsejlik agya egy hátsó szegletében, hiszen már-már biztos abban, hogy egy másik ház gólyája nem merne ennyit beszélni - egy hatalmasra nőtt, unott arcú rellonoshoz legalábbis.
A fotelban szétzuhant végzős bólint egyet, s közben azon mereng, hogy a lány fejében vajon megfordul-e a gondolat, hogy erre ő esetleg nem is kíváncsi? Bizonyára nem. Mint ahogy az sem, hogy olykor aranyat ér a csend, és férfikorba érő idegenekkel ne legyen ennyire nyílt. Idővel majd megtanulja.
Mélázásából egy újabb kérdés ébreszti fel. Lustán pislant egyet mielőtt zöldes szemeit a másikra emelné, majd egy észrevétlen, aprócska sóhajt követően válaszra nyitja ajkait.
- Én ebben az évben döntöttem el véglegesen, hogy a jövőben sárkányokkal szeretnék foglalkozni - mondja, és kissé feljebb tornázva magát a fotelban tovább is fűzi szavait. - De valaki már ötéves korában tudja, hogy gyógyító akar lenni. Időd addig van, míg ötödévesként - ha maradni szeretnél mestertanoncnak - kötelezően szakot nem kell választanod.
Vállait megrántva pillant vissza könyvére, de az ujját sem tudja megmozdítani, hiszen Natáliából úgy soroznak a kérdések, mint egy jól felépített kiképzőtábornokból. Noel felsandít rá, vesz egy mély levegőt, majd lehunyja szemeit, s jobbját arcához emelve ráérősen megdörzsöli orrnyergét.
- A bájitaltan és a sárkánytan - feleli készségesen, de az egyébként is rávalló türelmetlenséget egyre erőteljesebben érzi elhatalmasodni magán. Nem, nem, hiába, képtelen tovább maradni és ezzel a kislánnyal beszélgetni olyan témákról, amik bár kedvesek, édesek és a társaság láthatóan lelkes, neki most minél gyorsabban friss levegőre van szüksége, különben a Navine házvezetője Merlinre, hogy szénné égve kapja vissza a Csermey lányt.
- Ne haragudj, de... - emelkedik fel, s mondatát be sem fejezve, a másik felé csak könyvét mutogatva indul el az ajtó irányába. - Minden jót, hajrá, meg...
Szabad kezével int, és már kint is van a társalgóból, hogy sietős léptekkel visszavonuljon a kastély legszentebb helye felé, a pincébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai K. Riviera

Magabiztos mosolyába mintha árnyalatnyi szégyellőség költözne a jó tanács hallatán, egy fél pillanatra még szemeit is lesüti. Úgy tűnik, számára az, hogy mestertanoncként jár itt először sokkal inkább egy kellemetlen fiaskó, mint olyasvalami, amire méltán lehetne büszke. Hát hogy a fenébe tudta mindig megúszni?!
Gondolatai válaszokat várva ostromolják kusza, egyre sápadtabb emlékeit, szája széle meg-megrándul néma merengése alatt. Pedig nem egyszer megsérült, de... de valahányszor hozzáértő gyógyító segítségére szorult, ő akár egy makacs öszvér, inkább a feketepiacot jól ismerő Kowaihoz fordult. Egy alkalommal olyan mélyre süllyedt a gyógyszerszükség miatt, hogy könyörgésre vetemedett, majd pedig dühében - mivel a lány többször is elutasította - életében először teljes testét felgyújtotta.
A felismerésre tekintete ismét élénkké válik, ajkai kiszélesednek. Az arca felderül, vonásai újra markánsak lesznek.
- A bíróság... - ismétli meg az emlékeiben kutató nőt, s pillantását ráemelve kiegyenesedik. Látja az arcára kiülő értetlenséget és a felé irányuló vibráló feszültséget is érzékeli, így jobbnak látja megválaszolni a még fel sem tett kérdést. - Igen, én vagyok az a srác.
Noel csípőjét az ablakpárkánynak dönti, ujjait lábai előtt kulcsolja össze, s kissé megbillentett fejjel figyeli az egyébként egyre ismerősebbnek tűnő arcot. Az arc pedig továbbra is értetlen, a nő mozdulatai óvatosak, lassúak. A fiatalember megmerne esküdni arra, hogy valahol már találkozott a gyógyítókisasszonnyal. Ez biztos.
Aztán a barna tekintet rászegeződik, mire a rellonos mestertanoncban abban a szent minutumban megáll az ütő. Igen, ezekre a szúrós szemekre tökéletesen emlékszik. Méghozzá ragálytan óráról.
- Tanárnő! - a nővel egyszerre hördül fel, azonnal ellökve magát a párkánytól. Száját eltátja, szemöldökeit úgy ráncolja, mint aki még éppen nem rakta össze a képet, de aztán csak sikerül... Hú de ciki!
- Ombozi Noel vagyok, tudja, ... izé - bal mutatóujjával ráérősen megvakargatja pajeszát - éppen időt nyer magának-, majd előrébb lépve egy elegáns mozdulattal kinyújtja a kezét. Udvariasan, nem feltűnően mentve a menthetőt. - Csak - mutat a haja és szőrös arca felé - levágattam a hajam meg nem borotválkoztam meg. De... hú ha - elneveti magát kínjában, jobb tenyerével végigsimít egész arcán. - Gondolhattam volna, hogy itt találom Önt. El kell mondjam, tök jó ez a hely, a hangulat is kiváló, és amilyen pompásan kézben tartja itt a dolgokat, hát... Tanárnő, minden elismerésem.
Komolyan bólogatva pillant körbe a gyengélkedőn, beszéd közben kezeivel sűrűn gesztikulál, majd megkerülve Riviera kisasszonyt elindul az ágyak között, hogy a hármas számú betegnél megállva belekapaszkodjon az ágyvégi rácsba. Megmozgatja, stabil.
- A berendezés is... - fejét hátraveti, a mennyezetet kezdi bámulni, mintha onnan remélne segítséget - hát hm, olyan amilyen, de... - a tanárnőhöz fordul - oké, abbahagyom, csak ne haragudjon, hogy indokolatlanul benéztem. Légyszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A tűzhely melletti konyhapulton könyököl, és egy zöldalmával küzdve figyeli az abból az ablakból pont jól kivehető nővérét. A lány odakint, a kertben ücsörög és a napról napra terebélyesedő pocakjával beszélget. Édesanyjuk az ebédet készíti, közben az emeleti szobájában gubbasztó Nellivel vitatkozik valami Noel számára felfoghatatlan női dologról.
- Olyan szomorúnak tűnik – almadarabbal a szájában jegyzi meg, de úgy tűnik az ebédlőasztalnál tanuló legkisebb húgán kívül ezt senki sem hallja meg. Boróka bátyjára pillant, majd otthagyva a bájitaltan kisokost feláll, és a fiú mellé könyököl, hogy az ablakban álló virágosládán túl ő is figyelni kezdje várandós nővérüket.
- Úgy szeretném, ha boldog lenne! – suttogja a lányka, fejét testvére vállára döntve. Noel szíve összeszorul húga szavaira, homlokán összefut néhány mélyülő ránc, míg kiszáradt torkát nyelésre kényszeríti. Igen, ő is nagyon szeretné, ha nem kellene így látnia Sárát, és mást is nagyon, nagyon szeretne, csak ha eleget tenne vágyainak, akkor élete végéig az Azkabanban rohadhatna. Annyit meg nem ér az a szerencsétlen, eszetlen flótás. Semmit nem ér az ilyen ember.
- Én is, cuki – szólal meg kisvártatva, és baljával átkarolja Boróka törékeny kis vállait. Szája mosolyra húzódik, és bár próbál minél őszintébbnek tűnni, egész lényéből árad a kétely. Hiszen ő sem tudja mi lesz Sárával, mégis, nagytestvérként az a dolga, hogy húgának lefesse a lehető legszebb jövőképet. - De tudod, hogy az lesz. Nagyszerű tervei vannak, apáék meg mindenben segítenek neki. Meg egyébként is, van egy hihetetlenül okos, kedves és gyönyörű húga, és most nem Nellire gondolok..., minden adott a boldogságához. Ne szomorkodj, jó?
- Ühüm - bólogat a kész nővé érő legkisebb Ombozi, majd megölelve bátyját visszatér a bájitaltan házijához.
Noel tekintete végigköveti Bori útját, majd visszafordul az ablakhoz, és újabbat harapva az almába kiengedi a mellkasát feszítő fáradt sóhajt. A feszültségtől jár a lába, ujjai a márványpulton dobolnak.
- Kimentem - szólal meg néhány csendes perc után, és a bejárati ajtó felé menet egy bátorító mosolyt küld húgának, majd a kukába dobja az időközben megbarnult csutkát.
A tavaszvégi meleg szellő azonnal megsimítja meztelen karját. A Nap az égbolt közepén ragyog, a madarak a birtokot ölelő erdő fáin csivitelnek, a virágport gyűjtő méhek hangosan zsongnak. Noel óvatosan húzza be maga mögött az ajtót, mozdulatával némi reményt fűzve ahhoz, hogy sem a kert végében dolgozó apja, sem a babájával időző nővére nem hallja meg közeledtét. Nos, a remény hal meg utoljára.
- Sikerült felkelni? Jöhetsz segíteni! - mordul fel apja, és noha pillantását nem látja, a mestertanonc eltudja képzelni, milyen hangulatban van az őszülő férfi.
- Anya küldött Sárához! - kiáltja vissza, gond nélkül füllentve öregének. Most, hogy a jelenléte már nővérének is egyértelmű, gyorsít léptein és elhaladva mellette meghúzza egy szőke tincsét. Aztán bevágódik a vele szembeni székbe, és megvizslatva kerekedő pocakját, széles vigyorral köszön. - Na csókolom, hölgyeim. Vagy apró uram, bocsánat. Mi újság, hogy vagyunk ma?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hunyorog a szemébe tűző Nap miatt, és a rövid történet során egyre csak összébb szaladó szemöldökökkel hallgatja nővérét. Nem titok, számára már az is kész téboly, hogy a szösszencs pocakjában egy aprócska élet fejlődik, karokkal és lábakkal és dobogó pici szívvel, mindezt úgy, hogy anyukája mindent érez, s vele együtt él át. Azt már inkább meg sem próbálja elképzelni, hogy milyen lehet, ha az ember hasában valaki csuklik. Még belegondolni is rémisztő. Mit rémisztő, valóságos horror!
Ami azt illeti, tegnap este meg is kérdezte édesanyjukat, hogy ő, miután négy alkalommal is volt szerencséje átélni, mihez tudná hasonlítani ezt a egész terhességdolgot, és az asszony azt felelte, hogy olyan, mintha halacskák úszkálnának odabent. Baró. Inkább ne tette volna.
- Áh - mondja, s bólint hozzá válasz gyanánt, majd a kerekedő pocakra pillantva, homlokán halvány ráncokkal teszi fel talán butának ható kérdését. - Honnan tudtad, hogy csuklik?
Ez mondjuk valószínűleg más, fiatal, babavárás előtt álló nőnek is megfordulna a fejében, így annyira nem lehet ciki kimondva sem. Meg amúgy is, családban vannak.
Az üvegcse felmutatására Noel tekintetében - leplezni kívánt - aggodalom csillan, úgy fixírozza testvérét és a kezében tartott fiolát. Összezárt ajkakkal figyeli minden lélegzetvételét és szavát. Már most rossz érzése van.
Főleg az utóbbi hónapokban nemcsak, hogy kíváncsi, de rendkívül figyelmes is Sárival, éppen ezért hangjának halksága és a benne megbúvó komolyság megrémiszti. Jobbjával megvakarja torkát, majd combjaira könyökölve előredől, hogy apjuk még véletlenül se hallhasson meg semmit. Nem mintha rájuk figyelne, de így intimebbnek érzi beszélgetésüket.
- Nem - feleli ugyancsak halkan, fejét gyorsan megrázva. Abban most már egészen biztos, hogy bármi is legyen az üvegben, az nem jelenthet semmi jót. - Mi az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nővére mosolya, ha csak néhány múló pillanatra is, de feledteti vele a mellkasát nyomó, egyre csak növekvő aggodalmát és csak, mint gyermekkorában, most is további szavak és mozzanatok nélkül nyugtatja őt meg. Ilyenkor minden más szükségtelen. Sára mosolya egymaga elég ahhoz, hogy csalfán elringassa, míg úgy szeretett hangja puhán arcához ér. Olyan, mint a selyem.
Sohasem mondta még ki, és talán soha nem is fogja, de számára a lány hangja a világ legvédelmezőbb hatalma. Nem hangoztatja, de az ismerősi körben tudvalevő, hogy Ő az egyik legmeghatározóbb nő az életében, aki még akkor is képes a tökéletes élet látszatát kelteni, még vele is elhitetni, hogy minden rendben van, mikor ő maga valahol útközben elesett és megrepedt a szíve. Holott Noel pontosan tudja, hogy mindez csak délibáb. Szemfényvesztés. Mégis hisz neki.
- Hát arról az egész ház tud, ha én csuklani kezdek - feleli magától értetődően, szája szegletében apró vigyorral, hiszen nem egyszer szóltak már rá, hogy azonnal fejezze be, mert menten megőrülnek tőle. És nem csak otthon, de a Rellon hálókörletben is előfordult már, hogy a szomszédos szobából átordítottak. Ellágyuló szívvel fűzi tovább szavait. - Már teljesen összenőttetek.
Tekintetét elválasztja Sárától, s apja felé pillantva dörzsölgetni kezdi tenyereit. Hihetetlen, hogy a szüleik hamarosan már sokkal többek lesznek egyszerű szülőknél. Nagyszülőkké válnak, nagymamává és nagypapává, ami egyszeriben mindent meg fog változtatni.
Ő pedig nagybácsi lesz, amit ha jól csinál, a kicsi minden titkának tudójává válhat.
A gondolatra elmosolyodik, pillantása apja hátáról nővére kezére esik. Az előhalászott üvegcse megcsillan a napfényben, és egy mozdulat után a ráragasztott címke is jól láthatóvá válik. Noel hunyorogva dől előre, arcáról könnyedén leolvasható az őszinte döbbenet. Ajkainak boldog íve szertefoszlik, vonásai megkeményednek, bőre hamuszínűre sápad.
- Hé - suttogja komoly hangon, és a székről azonnal felemelkedve testvére elé térdel. Kezeit annak lábaira teszi, és fejét oldalra billentve, alulról néz fel az övéhez hasonló zöld szemekbe. - Ezt csak a félelem mondatja veled, Saci.
Noel szíve visszafoghatatlanul ver, tenyerei meg-megszorítják nővére combjait, mintha arra kérnék, hogy térjen észhez.
- Nem teheted meg - jelenti ki, és bár valójában vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Sára hogyan dönt, főleg tudván amit tud, a szívében érzi, hogy most van itt az idő arra, hogy határozottan kiálljon a véleménye mellett. Mert tudja, hogy most az egyszer ő gondolkodik, s érez helyesen.
- Szereted őt - olyan halkan beszél, hogy testvére talán nem is hallja. Azt viszont érezheti, ahogy hüvelykujjával letörli az arcán végiggördülő könnycseppeket. - Ezt már nem irthatod ki magadból semmivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Dehogyis - feleli halkan, fejét épphogy megcsóválva. Látja Sára pocakját védelmező mozdulatait, amik teljesen ellágyítják szívét. Hangjába ezelőtt soha nem hallhatott bársonyosság költözik, szemei nővére fátyolos tekintetét keresik. Hogy a kicsinek jobb lenne nélküle? - Dehogy. Hát még tőlem is félted őt.
Hangja tovább halkul, a megerősítés már csak suttogva, de annál nagyobb bizonyossággal hangzik el. Tenyerét még mindig Sári arcán tartja, hagyja neki, hogy belebújjon meleg érintésébe, és ha tud, általa megnyugodjon kicsit. Ezekkel a kérdésekkel küszködni szörnyű lehet, marcangoló, belülről emésztő érzés, ami - így, hogy felszínre került - átragad a fűben térdelő Noelre is.
- Neki te vagy a világ - felerősödő hangon fűzi még hozzá előző szavaihoz, és bár a szemeiben aggodalom, féltés és némi szomorúság ül, szája szegletében halvány kis mosoly jelenik meg. Nem sok, de bátorító.
- Meg akarsz tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi pillanatnyi habozás után, nem törődve testvére remegő ajkaival, és figyelmen kívül hagyva saját érzéseit is. Mert ezzel a dologgal kapcsolatban vannak, méghozzá jócskán. - Ez a kérdés.
Ő tudja a választ, és azt is, hogy Sára is. Nem tudja elképzelni, hogy a kicsi ne szülessen meg, még annak ellenére sem, hogy még azt sem látja maga előtt, mi lesz, ha már közöttük lesz. Akárhogy is, apa ide, apa oda, ez a gyerek Ombozi lesz.
Sokáig tartja a szemkontaktust; szemeiből kiolvasható minden gondolata, vonásai viszont rezzenéstelenek. Aztán mély levegőt vesz, és azt hosszan kifújva elenged magából minden rossz érzést és nővérét egyetlen, arcbőrét simító érintéssel magához húzza. Lassú, lágy mozdulatokkal öleli át még most is törékeny hátát, jobbjával végigsimít szőke haján. Csss, sss.
- Már most csodálatos anyuka vagy - őszintén suttogja a nő fülébe, hátát mindvégig simogatva.
Ilyen ez, ha a testvérednek fáj, neked is kénytelen megszakadni a szíved. Nem számít, hogy egyébként mennyire vagy erős. Ha nevet, vele nevetsz, ha pedig sír, és neked van egy kis sütnivalód, vele sírsz, ha nincs, nos, akkor börtönbe mész. Egyszerű a képlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Izabella érkeztééig Rubya kisasszonyt és Rothman urat érintve
Megjelenés

- Nem akarok mást - feleli a bejárati csarnokban szembefordulva ragyogó kedvesével, és egy utolsó csók után, némi hezitálással ugyan, de átnyújtja az addig sajátjában pihenő törékeny kezet Haroldnak. - Aztán vigyázz rá!
Annak ellenére, hogy a fiú Annelie testvére és csak a nagyteremig viszi, Noelben gyorsan felébred az egész nap altatgatott csendes szörnyeteg, valami egészen apró, de annál kellemetlenebb érzés; hiányérzet és dac keveréke, amiért nem az ő oldalán táncolja el Annelie a végzősök táncát.
Őrlő gondolatainak azonban nem ad hangot, hátra sem pillantva indul el a Rellon irányába, hogy egy kis pihenő után belebújjon a legmegfelelőbb öltönybe. Az tőle szokatlan módon egyszerű, letisztult darab, amiben viselője egyszerre érezheti magát elegánsnak és sportosnak. Úgy tűnik, az Ombozi fiú valóban kezd felnőni.
A pompába öltöztetett termen aztán körbehordozza elégedettségtől fénylő tekintetét, szemüvegén meg-megcsillannak a fények. Kezeit nadrágzsebébe csúsztatva sétál beljebb, de egyelőre igyekszik mindentől távol maradni, és csak a nagyterem legszéléről figyelni.
És hoppá! - elismerő szájtartással dönti oldalra fejét, amint megpillantja a mélyvörös ruhában tündöklő Tanárnőt, oldalán egy látásból már ismert férfival. Ha jól tudja, az aurorként tevékenykedik, az viszont már nem rémlik neki, hogy Balatonnál találkozhattak-e?
- Tanárnő! - lassú léptekkel közelíti meg a párost, arcán széles vigyor ül. Meg sem próbálja titkolni, mennyire odáig van a nőért - természetesen csak az udvariassági kereteken belül. - Imádom a mai dresszét! Gyönyörűen fest - őszinte bókját halvány biccentés és sejtető pillantás kíséri, majd a férfihoz fordul, biccentése mélyebbre csúszik. - Uram, Önnek csak gratulálni tudok partneréhez. Hogy vannak ma este?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

A szobájába csak két üveg vörösért ugrottak be, amit csendben a hátizsákjába rejtve csempésztek ki a kastélyból. Az üvegek persze minden lépésnél összekoccantak, a domboldalon pedig, ahogy jócskán lefelé húzta őket a gravitáció, jó, hogy nem törtek össze és áztatták el a zsákot és tartalmát.
- Viccelsz? Ha nem mész magadtól, én foglak belelökni - vigyorog rá Kamillára, míg beéri és mellészegődve átkarolja a vállát. Kisvártatva aztán közelebb hajol hozzá, és mintha már ittak volna, csibészesen a fülébe suttog. - Rettegj!
Valójában viszont így, hogy háztársnője hangjából élesen kihallatszódott a vízbeeséstől való félelem, szinte kizárt, hogy belelökné. Bor ide vagy oda.
- Az orrodig se látsz el - engedi maga elé a szőkét, és a stég első lépcsője előtt megállva figyeli ahogy forog. - Mondjuk, ha így folytatod, szerintem megoldod egymagad is a vízbepottyanást.
Farmerzsebeibe csúsztatott kezekkel, halkan kuncogva fordul ő is közbe. Az üvegek csörömpölnek a vállát húzó táskában. Vaksötétség, csak a kastély távoli ablakain szűrődik ki némi fény. A bogarak, tücskök és ki tudja miféle állatok ilyen-olyan hangjai mindenhol körbeveszi őket.
- Mi újság apáddal? Tényleg együtt van Ninával, vagy az csak pletyka? - kérdezi, s megnyikordul alatta a régi fadeszkákból kirakott stég. Végigsétál rajta, útközben megfogja Kamilla kezét, hogy még véletlenül se forduljon bele a hideg vízbe, majd az út végén elengedi őt, leemeli válláról a zsákot, és leguggolva egy stabil deszkára pakolja az üvegeket, melléjük dobva a cukrokat és megkezdett csokoládékat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

És Kamillánál a pont. Egy nő mellett csakugyan sohasem tudni semmit, főleg nem pontosan és főként nem azt, hogy éppenséggel hányadán állnak. A férfi ajkait benedvesítve csóválja meg fejét, majd mint aki az imént csúnya vereséget szenvedett el hajtja meg azt a lány előtt.
- Jogos - mondja végül, hangjából kihallható, hogy vigyorog. Kamilla talán már azt is sejti, hogy Noel szája most épp féloldalas mosolyra húzódik, szemei körül pedig jó néhány nevetőránc mélyül el. Tudhatja, hiszen jól ismerik egymást, gesztusaik, szavajárásuk már régen beleivódott a másikba.
- Oké - védekezően emeli mellkasa elé feltartott kezeit, s úgy dönt, hogy további károgás helyett inkább befogja. Okos fiú.
- Tényleg? - kérdezi már a deszkasor legvégén ülve, legújabb őzbőrcipőjének fűzőjét bontogatva, közben Kamillára pillantva. Tekintetében meglepettség csillan. - Valamiért azt gondoltam, hogy rosszul érint a dolog.
Köhint párat, míg maga mellé teszi makulátlanul tiszta (és méregdrága) lábbelijeit, majd miután beléjük gyűri a titokzoknikat, térdig felhajtogatja nadrágja szárát, s Kamillához hasonlóan ő is lelógatja lábait a stégről - csakhogy az övéi már lábszárközépig beleérnek a vízbe.
- Fú, jó hideg - húzza el a száját, a libabőr nyomban végigfut a testén. - Szóval... ja. Mindig eszembe jutottál, mikor az Edictumot átfutva találkoztam apád nevével.
Nem mond többet, szavak helyett pálcájáért és a két üveg borért nyúl. Rutinos, már-már ösztönszerű mozdulatokkal húzza ki belőlük a dugót, és nem fáradva poharak keresésével - amik valószínűleg nincsenek is - nyújtja át az egyiket Kamillának.
- Mire igyunk? A lelkizős stégen üldögélős esténkre? - kérdezi, és saját üvegét koccintásra emeli. - Ne, ne! Tudod mire? Hogy pont úgy rúgtam be az ajtódat, mint az a férfi abban a mugli filmben!
Lelkesedéstől csillogó szemmel magyaráz, és bár komoly esély van arra, hogy Kamilla nem tudja, melyik filmről, férfiról és jelenetről van szó, ő épp úgy beszél róla, mintha ez mindenki számára magától értetődő volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

Felnevet, száját elhagyja valamiféle tévedhetetlen pfff hang is. Kamilla még véletlenül sem sorolható az alacsony lányok közé, és az is könnyen megeshet, hogy nő még néhány centimétert. Ő viszont, ha ennél alacsonyabb lenne, már a kis- vagy középnövésű fiúkhoz tartozna, akiket a magasabb lányok ha mezítláb éppen nem is, magassarkúban azonban hipp-hopp lehagynak.
- Képzeld már el, hogy néznék ki, ha akkora lennék, mint te? - már a gondolattól megrémül, fejét hátraveti, testét egy pillanat alatt kirázza a hideg. - Múltkor vártam valamelyik órára, persze egyetlen ismerős se volt aznap, és azt hallgattam, hogy két csaj az áhított férfimagasságról beszélget. Az egyik arról panaszkodott a másiknak, hogy azért nem talál magának pasit, mert a magasak mind foglaltak, az alacsonyabbakkal meg nem áll le, mert rosszul érzi magát, ha azonos magasak vagy ő kicsit nagyobb a barátjelöltnél. Kamilla... - hátravetett fejét a lány felé fordítja. - ...én nem tudtam, hogy nektek ennyi bajotok van. Komolyan. Meg hogy nekünk ennyi mindenben, sokszor totál pitiáner dolgokban is meg kell felelnünk. Ez... annyira... áh.
Noel arcára az őszinte tragédia-érzet minden árnyalata egyszerre ül ki. Látszik a vonásaiban, hogy ez -  a nők - számára a dráma, mint irodalmi fogalom netovábbja, amivel képtelen bármit is kezdeni. Valószínűleg sem ereje, sem elegendő agysejtje nincs ahhoz, hogy megértse a másik nemet.
- Tudom - mondja aztán, és fél kézzel megemelve magát közelebb huppan a szőkéhez. - Hé, ccccs.
Fejét előredöntve hajol be Kamilla elé, hogy baljával a kicsorduló könnyek irányába nyúljon.
- A testvérekről már lemaradtál, legalábbis... az igaziakról, akikkel együtt nő fel az ember - halkan beszél, szabad kezével a lány mögött támaszkodik. - De a valódi családról még nem. Persze, sokat kell dolgoznotok rajta, neked is nyitnod kell Balázs felé..., ez az egész neki is piszok sz*r lehet. Ezer százalék, hogy éjjelente marcangolja a lelkiismeret meg a tudat, hogy elba**ta. Gondolj bele, kapott egy félig-meddig már felnőtt, kész nőt, akivel baromi nehéz mit kezdenie.
A borosüvegek összekoccannak, de Noel már nem az ajtókat tokostul berúgó színészekkel törődik. Leragadt az apa-lánya témánál, és mint aki évtizedes szakértelemmel bír a témában, Kamillát szóhoz jutni sem hagyva beszél, magyaráz és anekdotázik.
- A nagybátyám, Zsiga bácsi is hasonló cipőben jár, mint apád, ő nemrég tudta meg, hogy van egy lánya, Rebeka, aki a Rellonba jár, biztos ismered - kezd bele a történetbe, beszéd közben többször szájához emeli az üveget. - Vagy hát fene se tudja, hogy tudta-e, de a lényeg, hogy közel egy évükbe telt, míg mostanra kezd kialakulni közöttük valami szorosabb, normálisnak nevezhető kapcsolat.