36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes hozzászólása (3508 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 106 ... 114 115 [116] 117 » Le
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. január 21. 18:46 Ugrás a poszthoz

Maróti 'Bolygó kapitánya' Fanni


Mondhattam volna, hogy ha szeretné, én szívesen kifestem; belopódzunk a kastély egy eldugott termébe vagy egy rég elhagyatott szobájába, ahol az ablakon át csupán egy szűk csíkban világít be a Nap, és a levegőben minden porszem látszik, ahol a saját létezésünk jelent mindent és ahol annyi ruhájától szabadulhat meg, amennyitől szeretne, azt sem bánom, ha meztelenre vetkőzik, és ecset helyett a színes festékekbe mártott ujjaimmal érek libabőrödző testéhez. Mondhattam volna, de már a fejembe fészkelő gondolat is annyira felizgatott, hogy széles, elégedett mosolyomon kívül semmi mással nem tudtam szolgálni.
- Örülök, hogy alszol rá még egyet - szólaltam meg később mégis, berekedt hangon, és rápillantva a lányra nagyot nyeltem. Az ajkaim elváltak egymástól, a beáramló dohos levegő hűvösét a fogaimon éreztem.
Aztán elfordultam, és fátyolos tekintetemet a professzor úrra függesztve igyekeztem elkalandozó gondolataimat is a valahol félúton elveszített, helyes mederbe terelni.
- Nagy családot szeretnél? - kérdeztem aztán, mikor kikuncogtuk magunkat a soha nyugdíjba nem vonuló és még kísértetként is Fannit ostorozó Felagundon. Valószínűleg rólam is mesélne ezt-azt az öreg, amit a gyerekeim előtt úgyis letagadnék, és amit aztán este, a hálószoba sötétjében vigyorogva vallanék be a feleségemnek.
Behajlított ujjakkal támaszkodtam a munkaasztal szélén, és az arcomon egy halványan felsejlő félmosollyal pillantottam a navinésre. A tekintetem elidőzött a vonásain, a barnás tincseit eltűrő mozdulatán, azon a néhány másodpercen, mikor az erős koncentrálásban észre sem vette, hogy rajta kívül már senki mást nem látok.
- Hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, mikor megtapasztalod a siker érzését - mondtam neki, szavaim alatt végig a szemeit keresve. - És büszke is.
Fontosnak tartottam elmondani neki, hogy ha többé nem találkozunk, akkor is tudja, egyszer régen, azon a bájitaltan órán, a szalamandravér és pókméreg fölött valaki igazán tehetségesnek látta őt. És tisztának. Nem eviláginak.
Durva volt.
A percek teltek, az üstben a víz folyamatosan változott, hol kihűlt, hol felforrt, a színe és állaga is újabb és újabb oldalát mutatta meg nekünk. Én sokáig nem tudtam megszólalni, a gondolataim a lángjaimat fonták körbe, suta, tétova pillantásaim a lánynak szóltak.
- Ó, a...! - dörrentem fel visszafojtott hangon, a homlokomat mérgesen ráncoltam. Jobb tenyeremet dühösen csaptam az asztal szélének, majd a tanár úrra pillantottam. - Elfelejtettem, hogy van ez a... - szavaimat ugyan még Fanninak címeztem, de a végét már nem hallhatta, hiszen mérgemben elharaptam őket. Csupán egy futó pillantást küldtem felé, majd elindultam a professzorhoz, hogy hevesen dobogó szívvel elmondjam neki, most sajnos muszáj távoznom, mert Budapesten éppen ma van a Romániai rezervátum által tartott állásbörze. A fenébe is!
Ő biccentve engedett el, és bár sietve távoztam, az ajtóban még megálltam, és visszanézve Fannira valami olyasmit suttogtam neki, hogy bocsáss meg, de nélkülem is képes vagy rá!
A vonásaimba őszinte csalódottság költözött, ám egy hosszúra nyúló pillanat múlva, amíg zöldjeim a navinés lányéba kapaszkodtak, hangosan csapódott mögöttem a pince súlyos ajtaja.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. január 23. 16:14 Ugrás a poszthoz

Lora Fontaine - 2018.01.23. 16:09
akkor megadom Bálintnak az elérhetőségeidet CheesyDDDDDDDD

még az kell, hogy tőled kapjon órákat Cheesy  Rolleyes Grin


Diának az én elérhetőségeimet is megadhatod. Grin
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. január 30. 14:56 Ugrás a poszthoz

Maróti 'Bosszúálló leszek, mint Hulk' Fanni
Az időmeghatározást úgy látom, még gyakorolni kell.
Zseniális.


A pécsi Lechner Vince szabó elegáns emblémáját egy pálcamozdulattal tüntettem el a kezemben lógó egész biztosan környezetkímélő papírtáskáról, miután megpillantottam a szökőkútnál ülő lányt. Nem szégyelltem, hogy a férfinál vásároltam, mégis, az az állhatatos, folyton zsibongó aprócska kis bogár azt suttogta, hogy az, amennyi galleont képes vagyok egyetlen farmerra elkölteni, mások szemében kérkedésnek tűnhet. Nem tudtam, hogy Fanni mennyire ismeri a hazai vagy épp a külföldi neves tervezőket, de nem akartam kockáztatni. Most nem.
A táskát leengedtem, a pálcámat visszasüllyesztettem a kabátom belső zsebébe, majd egy nagy, szakadozó lélegzetet véve folytattam az utam a padhoz. Ő még nem láthatott, én viszont máris mosolyogtam; a számszéle újra meg újra kiszélesedett, felfelé ívelését csak az ismételt észbekapásom fékezte meg. Nemhogy kabát, de még csak egy átkozott pulóver sem volt rajta!
Hunyorgó tekintettel, döbbenten álltam meg mellette, a táska csörgött, ahogy a pad megkopott deszkáihoz ért.
- Szia - köszöntem, mert a szüleim udvariasságra és illemre neveltek. De csak ezért. A hangom mély volt, sértődött és mérges, pont mint egymáshoz nyomódó, csücsörítő ajkaim. Egy múló pillanatig Fannit néztem, így, értetlenül és vádlón, majd a karjaimat táskástól oldalra emelve, ég felé fordított kezekkel fordultam meg a tengelyem körül. Tekintetemet látványosan hordoztam körbe, mintha a tavasz első jelei után kutatnék. Persze, sehol semmi. Se nászért daloló madár, se rügyező fák. A tél tombolt, lassan már én is... Fanni meg még képes volt egy ilyen pólóban idejönni!
- Na tudod kivel szórakozzál - morogtam balomat a levegőben felejtve, majd fájdalmasan elnevettem magam. A fejem leszegtem, de még így is csóváltam, hiszen hiába álltam mellette és láttam a saját szememmel, nem hittem el, hogy ez a valóság. Mert ilyen nincs. Már normáliséknál persze. Pedig a pólóra nyomott szöveg jó poén volt, utólag már nem esik nehezemre bevallani. Egész... kedves gesztus volt Fannitól. Két ujjammal az orrnyergemet masszíroztam, majd sóhajtottam egyet, és alulról pillantva fel a lányra, kérdőn összehúztam a szemöldökeimet. - Remélem, jó indokod van a levélre. És azt is nagyon remélem, nem azt akarod, hogy a fagyhalálból pyromágiával hozzalak vissza.
Megtettem volna, ez nem kérdés. Sokkal több mindent is, csak ezt ezekben a pillanatokban még nem tudtam. A szemeimben minden hirtelen ébredt haragom ellenére mosoly és izgalom csillant. Tagadhattam, de örültem, hogy láthatom, és kíváncsi voltam, mit talált ki mára.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. január 30. 15:00
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. február 2. 12:05 Ugrás a poszthoz

Annelie


A vállamon átvetett zsinóron lógott két döglött menyét, egyikük mellkasomat, másikuk a lapockámat verdeste ütemesen, minden léptemnél, ahogy egyre beljebb jutottam az erdőben. A bájitaltannak csak nemrég lett vége, és hamarosan kezdődött a mágiatörténet, így nem volt sok időm, de a hosszú szünetben volt egy kis dolgom. Napok óta terveztem már, de a látogatás gondolatát mégsem volt olyan egyszerű megvalósítani, mint azt hittem. Az elmúlt évek csak nem múltak el nyomtalanul, éreztem most is.
Először Noakot láttam meg. A szívem hatalmasat dobbant. Boldogan szaporáztam meg lépteim.
- Szia, szia, szia - suttogtam közelebb érve hozzájuk, engedélykérően pillantva Annelie-re. A hangom a kis sárkánynak szólt, és ha engedte, kezeim közé vettem a fejét, és mint egy régen látott jó barátnak, mondtam neki néhány dolgot - ami csak rá és rám tartozott.
Aztán leemeltem a vállamról a menyéteket, megszabadítottam őket a madzagtól, és egyiküket Noaknak ajándékozva a barnasághoz léptem.
- Nem zavarok? - kérdeztem a macskadoboz mellé guggolva, kíváncsian kukkantva be a picinyek közé. Hjaj, Annelie sosem változik. A ki nem mondott gondolatra elmosolyodtam, majd oldalasan pillantottam át rá.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. február 2. 12:28 Ugrás a poszthoz

Annelie


A kijelentésre elmosolyodtam, majd átpillantottam a jól láthatóan elégedett sárkányra. Meg sem próbáltam leplezni az arcomra kiülő széles vigyort, amikor találkozott a tekintetünk.
- Első osztályú menyéteket hoztam, még napokkal ezelőtt beszéltem a vadőrrel - fordultam vissza a nőhöz, hanglejtésére azonnal rendeztem a vonásaimat. Igenis, főnökasszony pillantással vettem tudomásul a kérését, amit egyetlen finom biccentéssel jeleztem is. - Madár és hal, felírom.
Aztán felegyenesedtem, és a másik menyéttel a kunyhó oldalához sétáltam, hogy a madzaggal együtt felakasszam egy kiálló deszka csücskére.
- Szerettem volna megkérdezni hogy vagytok - kezdtem rekedtes hangon, a szétváló madzaggal babrálva.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. február 2. 13:00 Ugrás a poszthoz

Annelie


Felnevettem a hasonlatra, és átsandítottam a lépcsőre költöző kismamára. Azt hittem, hogy furcsa, valahol talán rossz érzés is lesz egy nap majd így látni őt azután, hogy mi már nem alkottunk egy párt, de egyáltalán, még csak kellemetlen sem volt.
- Lesz az majd görögdinnye is - vigyorogtam rá, és bár a tekintetét nem találtam, az arcáról nem vettem le a szemem.
A madzag végre megtartotta az állatot, és én a tenyereimet dörzsölve sétáltam közelebb hozzájuk.
- A dobókocka nem rossz, de szerintem létezik nála jobb megoldás is - mondtam, míg leültem mellé, alkarjaimat a térdeimen támasztottam meg. Egy ideig a fákat néztem, hagytam, hogy a csend beférkőzzön közénk, majd Annelie felé fordítottam az arcom, megvártam, hogy rám nézzen.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. február 2. 13:25 Ugrás a poszthoz

Annelie


A zavar ott ült a homlokom minden, hirtelen elmélyülő ráncában. Fogalmam sem volt arról, hogy South még nem tud a kicsiről.
Egy hosszú pillanatig csak néztem a nő arcát, majd ellentmondást nem tűrő hangon, mosolytalan arccal szólaltam meg, csak hogy Annelie-ben mindenképpen erősítsem az elhatározást.
- Figyelj rám - kezdtem, míg előredőltem, és oldalra billentett fejjel felnéztem rá. - Tudnia kell róla. Ő az apja, és most már, ebben a helyzetben már nincs választásod.
Tudtam, hogy Annelie nem így tervezte, legalábbis, míg mi együtt voltunk, megvoltak a magunk szabályai, és nekem akkor is, most is nagyon fontos volt, hogy a gyerekek egy normális családba érkezzenek.
- Erről is szerettem volna beszélni veled - mélyült el a hangom, és egy rövid időre elfordítottam a fejem. Újra a fákat figyeltem. Aztán nagy levegőt vettem, és folytattam. - Ez a gyerek nem is kívánhatna magának jobb anyukát. Csodálatos vagy, nemcsak szép, de nagyszerű ember is. A szíved, hogy mindenkin segíteni akarsz...
Nem folytattam, mert nem akartam, hogy azt higgye, ezek csupán szavak. Pedig soha nem éreztem őket ennél tisztábbnak.
- Szerettem volna megköszönni neked azt a rengeteg erőt és kitartást, amivel benne voltál a kapcsolatunkban, és azt a fajta szeretetet, amit előtte senkitől sem kaptam meg. -
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. május 20. 10:03 Ugrás a poszthoz

Nekem örökre te maradsz
a Könyvtáros kisasszony


A fejem még mindig nyomott volt, és - bár nem látszott - a lábaim is reszkettek kicsit. Nemrég értem földet az egyik közeli, innen csak néhány saroknyira levő, egyébként régóta felújításra szoruló hopp-ponton, és az utazás hatása természetesen most sem maradhatott el. Úgy tűnt, hiába hoppanáltam az utóbbi időben minden nap, esetemben a szédülés és izomgyengeség olyan velejárója volt a hirtelen eltűnésnek-felbukkanásnak, amit, ha nehezemre is esett bevallani, de nem az én gyomromnak találtak ki. Sárkányhúgy meg ürülékszag? Záptojás? Vér? Belek? Mindez kismiska volt ahhoz képest, amit egy-egy hoppanálás után éreztem. Mert ez gyengeség volt. Gyengeség-érzet; érthetetlen, haszontalan kín.
Dobtam egyet a kezemben lógó bőr sporttáskán, és míg lendületes léptekkel elindultam a falu belsejébe, ingzsebemből elővettem legújabb, nagy becsben tartott barna napszemüvegemet, amit egyetlen legyintő mozdulattal kinyitottam, és egy elégedett, hangos cuppantás kíséretében az orrnyergemre ültettem. Imádtam.
Mélyet szívtam a koraesti kellemesen meleg levegőből, és arra gondoltam, hogy milyen érzés lesz kiköltözni a Rellonból. Ugyan, már hetekkel ezelőtt időt kellett volna rá szakítanom, de könnyebb volt nevetséges kifogásokat keresni, mintsem eljönni, és hivatalosan is lezárni egy korszakot. Mert milyen korszak volt ez! Itt nőttem fel. Itt történt velem minden, ami meghatározhatja az ember életének egyik legfontosabb szakaszát. Ami meghatározza az embert. Pontot tenni a végére, és ezzel együtt elismerni, hogy mostantól felnőtt férfiként kell…ene élni, nos, ezzel még ki kellett egyeznem. Persze, ez volt, amire vágytam, hogy végre a sárkányokkal együtt keljek és feküdjek, hogy napközben is velük lehessek, és a hülye tantárgyaimat elhagyva, végre csak arról tanuljak, ami valóban érdekel, és amit a későbbiek során valóban hasznosítani tudok.
A házakat lassan felváltották a faluszéli épületek, és fel-felpillantva egyre több ismerős arccal találkoztam. Az egyikükét, onnan a szemközti járdaszigetről vettem észre, mire lassítottam, majd megállva szélesen elmosolyodtam. A táska a vállamat nyomta, a sötét lencsék takarásában először még abban sem voltam biztos, hogy jól látok, de aztán, ahogy Matilda arcát felém fordítva nézett fel az égre, már biztos voltam benne, hogy ő az. Hogy ne teleszájjal vigyorogjak, beharaptam az alsó ajkamat, és körbepillantva átvágtam az úttesten, hogy elé érve, jóval fölé magasodva dobjam magam mellé a bőrtáskát. Az tompán puffant a betonon, én meg köszönés helyett, rögtön a lényegre tértem.
- Most már járhatunk - jelentettem ki egy játékos mosollyal, egyszerre utalva arra, hogy mostanra már a mesterképzést is kijártam, és a régi közös emlékekre, amik talán nem is léteztek máshol, csak az én fejemben. Ki tudja. Az őszinte mosoly hatására borostás arcom mindkét oldalán kirajzolódott a szokott mélyedés, amiről szerencsére fogalmam sem volt, különben még véletlenül sem vigyorogtam volna soha. Így, édes tudatlanságomban viszont még a fejem is oldalra billent a nő fürkészése közben.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 12:58 Ugrás a poszthoz

...jó étvágyat az ebédhez! Cheesy
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 13:18 Ugrás a poszthoz

És mi készül? Pirul
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 14:34 Ugrás a poszthoz

Hát akkor egészségedre! Cheesy Én épp most főztem meg az utolsó beadandómat
 
Rimay János
A politikus, a költő, a késő magyar reneszánsz legjelentősebb íróegyéniségének megismerése a Hegedűsök, néktek szólok… és a Kerekdéd ez világ című versei tükrében
 


címmel. És ah. Jöhet anyukám kókuszos-meggyes pitéje. Love
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 14:56 Ugrás a poszthoz

Ne viccelj, szerdán van egy izgi vizsgám, még előtte villamosozok egyet filceket venni, aztán jegyzetelés. Rolleyes Cheesy
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 16:21 Ugrás a poszthoz

Bornemissza Luca - 2018.06.18. 15:22
miért, szivárványszínű filcekkel akarod megírni a vizsgád?  Rolleyes


Pinkkel meg hupililával, természetesen. Rolleyes
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 16:39 Ugrás a poszthoz

Noel-pinknek olvastam. Cheesy

Nem, amúgy méregzöldet vettem meg levendulát, az agyamnak ez a két szín a bejövős. Cheesy
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 17:59 Ugrás a poszthoz

Ó, bahmek, de udvariatlan vagyok! Lips Sealed Védelmemre szolgáljon, reggel 9-től írtam azt a vackot, kiégett az agyam. Rolleyes

Egyébiránt, szívesen vendégül látok bárkit innen, gyertek csak pitézni. Cheesy

Saját árnyalatú pinkem. XD No-pink.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 18:03 Ugrás a poszthoz

Antoinette Myra Blackburn - 2018.06.18. 18:01
NOEL MEGYEK HAGYJ NEKEM IS


Jó'van, jó'van, nem kell kiabálni, az érkeztedre lesz friss. Tongue Cheesy

Jonas, ne hagyjuk a szíved sajogni, húzd a cipellőt. Cheesy
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 18:38 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla - 2018.06.18. 18:10
Noel képzeld, szerdán leveszek a fogszabályzóm örökre *----------*


Juhíj, azon nyomban küldj majd képet a gyönyörűségről! *_____*

Éééés mire túl leszel rajta, addigra kezdem én el a projektet, yey. Még a bölcsességfogaimat is csak mostanra hevertem ki. Totális traumatizálódás pipa. Cheesy

Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. június 18. 18:39
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 20:00 Ugrás a poszthoz

Nem felejtek el bagolyban kiszenvedni neked Rolleyes
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 20:46 Ugrás a poszthoz

Azt a rellonos phicsádat, azt Rolleyes
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 20:58 Ugrás a poszthoz

Ha így terjedne a szent ige is, mint ez... Rolleyes
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 18. 21:28 Ugrás a poszthoz

Máris van értelme a tanári diplomának, látod? Tongue Cheesy
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 21. 11:45 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla - 2018.06.20. 19:34
Ombozi Noel - 2018.06.18. 18:38
Farkas Kamilla - 2018.06.18. 18:10
Noel képzeld, szerdán leveszek a fogszabályzóm örökre *----------*


Juhíj, azon nyomban küldj majd képet a gyönyörűségről! *_____*



nos még várhatunk, hogy gyönyörű legyen


Én ráérek... Rolleyes van, amire érdemes várni
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 22. 19:39 Ugrás a poszthoz

Szintúgy. Napfény városa leáldozóban Rolleyes
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 18:06 Ugrás a poszthoz

Légrádi-Manó Zselyke - 2018.06.22. 22:29

Meg amikor borotvahab megy a szádba


*mondana valamit, de aztán... inkább nem*
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 19:21 Ugrás a poszthoz

Bárki, aki erre jár, és meglát, nyugodtan csatlakozzon


Hiába kerestem, hiába ütögettem a dzsekim és nadrágom zsebeit, a napló nem volt nálam.
Mindig nálam volt, csak most nem. Hol lehet, hol hagytam? A fenébe is! Fanni!
A hatalmas robbanás hangja a faluban ért; éppen kávéval és egy összecsavart újsággal a kezemben várakoztam. Úgy volt, hogy a főtér nagy órája alatt találkozunk, de Fanni nem jött.
Szokott késni, nem aggódtam.
Aztán meghallottam a vészjósló hangot, és ahogy annak irányába, a kastély felé fordultam, egyszerre megállt az idő. A mutató nem mozdult többé, a világ süket lett. A mosoly leolvadt az arcomról, a bőröm megfakult, ajkaim elváltak, ahogy a Levita toronyra pillantottam. Az úgy rogyott össze, akár egy kártyavár. Fogalmam sincs, mi történt körülöttem. Egyedül a szívverésem visszhangzott a megnémult faluban.
Az ajkaim megreszkettek, a szívem a torkomban dobbant meg újra. Fanni, Fanni, Fanni...
Az újság - észre sem vettem - kiesett a kezemből, a kávét az első kukába hajítottam. Először csak gyorsítottam lépteimen, majd futni kezdtem, egyenesen a toronyhoz.
Rohantam, akár az életem múlt volna rajta. Talán, mert így is volt.
Az ő arcképét láttam magam előtt, és csak arra tudtam gondolni, hogy alig volt még időnk, nem veszíthetem el máris. Még nem...
Az a rohadt napló! Mindig nálam volt, mindig! Csak épp most nem...

Nem figyeltem, kit lökök arrébb, csak az egymást felváltó vállcsontokat éreztem görcsösen reszkető kezeim alatt, amint félretaszítottam őket, és valamit, egy nevet és érthetetlen kérdéseket ordítottam bele a folyosót ellepő füstbe.
Senki sem tudott semmit.
A szfix portréja üres volt. A látvány elzsibbasztott. Ha ő nincs itt, esélyem sincs bejutni.
Alig bírtam nyelni. Csak álltam ott a diákok között, és bámultam az üres keretet.
- Fanni! - mondtam egészen halkan, újra meg újra, míg a portréhoz közelebb lépve ököllel nem kezdtem azt ütni. Ordítottam. - Fanni! Fanni! Fanni!
Végül elcsendesedtem, lehunytam a szemem, és a homlokomat a hideg vászonnak támasztva figyelni kezdtem a légzésemre. Az lassult, mélyebbé és tisztábbá vált.
Gondolkodj, Noel, gondolkodj...
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 20:11 Ugrás a poszthoz

Hope és mindenki, aki lát minket


...de nem tudtam gondolkodni. Hiába zártam ki őket, és figyeltem a légzésemre, a körülöttem mindinkább erősödő zaj, az ilyen-olyan hangok könnyedén átjutottak a láthatatlan védőbástyámon. Ahogy tisztult a kép, és egyre jobban visszataláltam a valóságba, hirtelen felelevenedtek az utánam kiáltott átkok is. A gondolataimat egyszerre ellepte az emberek száján apadhatatlanul folyó szitokszavak tömkelege.
- Férgek - suttogtam, amikor kinyitottam a szemem, és szembefordulva a többiekkel, lendületesen meglöktem az utamba kerülő első srácot. - Mit nézel? Van itt valakid? Nincs? NINCS?! Akkor meg mit állsz itt?!
A szavak méreggel teli indulattal fordultak ki a számon. Undorodtam tőlük. Rohadékok voltak. Mindannyian.
Aztán megláttam az Edictumos gyereket a fényképezőgépével. Végzetes pillanat volt. A szemeim elkerekedtek, a nyaki ütőerem duzzadni kezdett, és ahogy megindultam felé, az az aprócska ér egyre gyorsabb ütemet diktált.
- Menj innen! - morogtam egy megszeppent útban állónak, és az ajkamba harapva rontottam a fotósnak. - Te görény, te szerencsétlen bámészkodó! Még van pofád fényképezgetni?! IGEN? Addig fogsz képeket csinálni, míg szarrá nem verem az arcod!
Az ujjaim vörösen kapaszkodtak a pólójába, míg homlokkal belefejeltem az övébe, aztán szabad kezemmel kikaptam a kezéből a gépet.
- És most pedig, tegyél meg nekem egy szívességet - húzódtam egészen közel hozzá, hogy vérző homlokkal és szájjal suttogjam bele az arcába. - Húzz el a jó édes anyádba.
Hogy tudatában voltam-e annak, ami történt? Valahol biztosan. Egy pontig. Azután... elveszett minden. Elveszett a jó modor, a felnőtt, nyugodt Noel. Üdv újra te kedves, már-már elfeledett régi jó barát, már majdnem idegen Ombozi mentalitás.
- Hé, te nagyon szőke - szóltam oda a beszólogatós Barbie-nak, amikor elengedtem az újságírópalántát. - Ha már úgyis feljelentesz... a jegyzőkönyvbe kérlek diktált bele ezt is.
Lepillantottam a kezemben tartott fényképezőgépre, majd zöldjeimet újra a szőkére emelve közénk emeltem a gépet, ami egy szempillantás múlva már narancssárga lángok között égett.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. június 23. 20:44
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 22:43 Ugrás a poszthoz

Hope, a Kameraman, Tanár úr és mindenki más, aki idetéved(t)


Habár tökéletesen hallottam ahogy a nevemen szólított, úgy tűnt, a fiú hangja és a máskülönben magasztos szavak, amiket hozzám intézett, nem érték el az akkorra már eldurrant agyamat, vagy ha mégis, egész egyszerűen nem voltak elegendőek ahhoz, hogy lenyugodjak. Hiszen akkorra már túlhúztam a húrt, és a testemet feszítő energiáknak ki kellett törniük, éppen ezért valójában bármit mondhatott vagy tehetett volna, én akkor is úgy cselekszem, ahogy. Mindezt, a stílust és viselkedést, egy az egyben mindent, ami abban a helyzetben voltam, a Fanni iránt érzett tehetetlen aggodalmam táplálta. Megőrjített a tudat, hogy odabent rekedt, hogy fogalmam sincs arról, megsérült-e, hogy egyáltalán eszméleténél van-e, hogy él-e, és ha igen, ha jól van, akkor biztosan fél, egyedül érzi magát és nem tudja mitévő legyen. Őrjítő volt, és bár mostanra azt hittem, türelmes férfivá értem, egyetlenegy árva pillanat képes volt bebizonyítani az ellenkezőjét: ugyanaz voltam, mint tíz évvel ezelőtt. Semmi sem változott, az égvilágon semmi.
A kezemben ropogva égő fényképezőgép vizenyős képe visszacsillant a lángoktól azonnal ámulatba eső tekintetemben, de a fiú újból felcsendülő hangjára elhűltem, zöldjeimből azonnal kiveszett a megrögzött vágyakozás a tűz iránt. Először rá, majd a flörtvizsgájára készülő szőkére pillantottam. Fakó vonásokkal néztem vissza a srácra, de szavak helyett a tettek beszéltek. A gépet ölelő narancsszín lángnyelvek elhalványultak, és hosszú csápjaikat vesztve húzódtak vissza a bőröm alá. Nem kértem bocsánatot, nem volt szokásom, a büszkeségem bele is pusztult volna, de odamorogtam valamit Barbie-nak azzal kapcsolatban, hogy menjen arrébb, hadd férjek én is oda a gyerekhez, aztán a tömeg elől húzni kezdtük a folyosó egy üresebb, levegősebb része felé.
- Áruld már el nekem, hogy mégis mi a jó fenét keresel te itt? - néztem fel a lányra néhány pillanattal később, a hideg kőfal tövéből, kinyújtott lábaim mellett a szétroncsolódott fényképezőgéppel. A szemeimből értetlenség, düh és megvetés egyvelege köszönt vissza. - Ha a Levitában maradt a kedvenc rúzsod, annak nagy valószínűséggel már úgyis mindegy...  
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. június 23. 22:48
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. június 23. 23:33 Ugrás a poszthoz

Miss okosabb vagyok, mint te... te csúnya rellonos és Selwyn professzor úr


Épp elkaptam azt a mesteri pillanatot, amikor Barbie akkorát dobbantott parányi lábacskájával, mint egy megellett csatakanca, így a szerencsétlen flótásnak, aki már percek óta közöttünk kapkodta a levegőt, és fejét attól függően ide-oda forgatta, hogy épp melyikünk beszélt, hol rajtam, hol pedig Miss Tökélyen legeltetve a szemét, másodszor úszta meg a mai nap során. Mitagadás, minden elismerésem az övé volt! Mert hát, akárhonnan is néztem, ha egy tűsarok szúrta volna át a kézfejét, az lehet rosszabbul esett volna neki, mint ami valójában történt: egy jól irányzott fejelés meg a főnök kamerájának máglyahalála. Van ilyen. Majd beszélek a főnökkel.
- Édes Merlinem... - kúszott ki ajkaim közül egy nevetésféle, majd meg-megcsóvált fejemet a hideg kőfalnak döntve pillantottam át a lányra, és rajta túl a tömeg felé. Még soha nem láttam ilyet. Főleg nem testközelből. Pedig láttam már pár dolgot. Baleseteket, és az azokkal járó hisztériát... de ez más volt.
Nyeltem egyet, és zöldjeimet visszavezetve a szőkére, kénytelen voltam egy újabbat nyelni, ráadásul az előzőnél jóval nagyobbat és hangosabbat. A tekintetem, bár nem akartam, a szőke melleire esett, amelyek így, némi alátámasztással most már egészen más formában pislogtak rám, egyenesen a szemembe, mint két... szentséges ég. A szívem ösztönszerűen gyorsult, az egész testem reagált, így jobb híján a közöttünk sokkos állapotban üldögélő srácot kezdtem nézni, és a halántékomat vakargatva, már hangosan röhögtem fel a szőke újabb Arany Merlin-díjas megszólalására.
- Okosabb? - kérdeztem vissza, miközben a szemben lévő koszos ablakot figyeltem. - Mégis miben? A csajos dolgok nem játszanak. Mondj egy értelmes tárgyat, aztán meglátjuk.
A megérzése viszont helyes volt. Csak épp a koromat nem találta el. Magam elé hümmentettem, még bólintottam is néhány aprót, aztán felhúztam a térdeimet, és az egyik karomat átnyújtottam rajtuk. Az ujjaim a levegőben motoztak.
- Miből gondolod, hogy Rellonos vagyok? - kérdeztem, azután hunyorogva-csücsörítve merültem el az ezzel kapcsolatban lábra kapó saját gondolataimban, egészen addig, amíg... - Na, végre valaki!
Amint megpillantottam a tanár urat, felpattantam, és mindenről, a földön heverő fényképezőgépről, az újságírópalántáról és a szőke lányról is azonnal megfeledkezve vágtam át magam az embertömegen, hogy a férfi távolodó alakját csillogó szemekkel kövessem. Tettre készen álltam meg tőle néhány méterre, pániktól zsongó fiatalok között.
- Seth! - kiáltottam neki hunyorgó, komoly szemekkel, magam sem értve, honnan véve a bátorságot arra, hogy nevén szólítsam. De így történt. - Segítek, amiben tudok.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. június 23. 23:39
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. július 4. 16:08 Ugrás a poszthoz

Fanni
a felépülés után


Úgy vártam őt, mint az első randis kamaszsrác; az idegességtől minden sejtjében reszketve, száját harapdálva, kezében virággal, amit idétlenebbül nem is lehetne tartani.
Én akkor mégsem éreztem így, sőt, ahogy lepillantottam a két ujjam között lógó egyetlen szál vörös rózsára, arra gondoltam, hogy a világmindenség még csak most kezd összeállni. Vele és velem.
Elmosolyodtam, és bal vállammal az ólomsúlyú, régi óraoszlopnak támaszkodtam. Pontosan ott álltam, ahol hetekkel ezelőtt is, mikor szem- és fültanúja voltam a Levita torony robbanásának. Akkor is éppen rá rá vártam, de ahelyett, hogy egy átlagos délutánt töltöttünk volna együtt, valami egészen más történt. Az egész életem megváltozott. Hirtelen felbolydult és zsongni kezdett a létezés, és minden, érzések, értékek, sejtések és azok, amikről fogalmam sem volt, a másodperc töredéke alatt tört apró darabjaira, hogy abban a pillanatban, amikor végre ismét megláttam és épségben tudtam Őt, ahogy a karjaim közé szoríthattam, összeállt. Újra. Egész lettem ismét, felnőttként. Általa vagy érte, nem tudom, de az érzés, ami kikristályosodott a mellkasomban, és a perc, amikor minderre rádöbbentem... soha nem felejtem el. Míg élek, itt marad velem.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2018. július 4. 17:04 Ugrás a poszthoz

Fanni
a felépülés után


A mosolyom Fanni minden egyes közeledő lépésével szélesebbé vált. Hosszasan figyeltem; a tekintetemet egy pillanatra sem választottam el tőle, mintha esetleg attól tartanék, hogy megint, bármikor, bármelyik pillanatban elveszíthetem.
Néha, munka közben, de már akkor is, mikor csak méterekre távolodtam tőle, hirtelen, a semmiből állt meg bennem az ütő, és a bordáim alá benyilallt a fájdalom. Ilyenkor semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőröm alá férkőző aggodalomra, hogy vajon mit csinál, jól van-e, és ha nem láttam a közelemben, már nyúltam is a naplómért, és bármit is csináltam, bárhol is voltam, azonnal írni kezdtem: Fanni? Minden rendben?
Mikor megállt előttem, én nagyot nyeltem, és fülig érő szájjal tettem meg a közöttünk húzódó utolsó lépésnyi távolságot. A rózsát szavak nélkül emeltem közénk, és úgy, fejjel lefelé nyújtottam át neki.
- Virágot a virágnak - mondtam teljesen komolyan, arról egyáltalán nem tudva, hogy a mai társadalom használja-e még vagy sem ezt a kifejezést, viszont abban biztos voltam, hogy apám szerint így illett. Épp a múlt héten oktatott ki ezzel kapcsolatban. - Életem, gyönyörűm, nyuszimuszim...
Minden egyes megszólítás halkabbá, ugyanakkor édesebbé vált, mintha nem is egy felnőtt nőhöz, hanem egy kisgyermekhez beszélnék. De nem tehettem róla, elég volt csak ránéznem, vagy a közelemben tudnom, a hangom és a mozdulataim is megváltoztak - és ennek még csak tudatában sem voltam.
Közel hajoltam hozzá, és az arcába vigyorogva érintettem orromat az övéhez. Imádtam a kis hideg, pisze orrocskájával játszani, nyomkodni, harapdálni, mikor mit váltott ki belőlem.
- Baj van - suttogtam végtelen komolysággal az ajkai közé, majd csókot nyomtam rájuk. - Adél már megint molesztál. Mindenáron fényképet akar arról, ahogy "tüzeskedek".
A szemeim mély fájdalmat tükröztek, úgy néztem Fannira, és mielőtt sóhajtva kiegyenesedtem volna, óvatosan megharaptam az orra hegyét.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. július 4. 17:07
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes hozzászólása (3508 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 106 ... 114 115 [116] 117 » Fel