Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem így képzeltem az első találkozást. Őszintén szólva sehogy nem képzeltem el, de ez még a vártnál is rosszabbul sült el. Ha valaki azt mondja nekem, hogy Norbi majd üdén és vidáman betoppan azon az ajtón és rögtön velem találja szembe magát, én annak ellenére röhögöm ki, hogy jelen pillanatban még a nevetés fogalmát is elfelejtettem. Legszívesebben sírnék igazából, és ahogy meglátom az eridonost, aki ennél jobban nem is lehetne, ismét érzem a remegést a gyomrom tájékán. Azt azonban nem tudom eldönteni, hogy ez a sírás vagy Norbi látványa miatt van-e.
Igazából fogalmam sincs, hogy mit vártam. Nem szóltam neki a rellonosról, amiatt berágott rám, aztán mi szakítottunk, Norbi pedig nem is festhetne jobban. Nagyon úgy néz ki, hogy bármi is történt köztünk, őt egy kicsit sem érdekli a mostani állapotom, engem viszont nagyon is zavar, hogy teljesen megszűnik a valahol a múlt héten elveszett kommunikációnk. Figyelem, ahogy némán ül le egy fotelba és kezd el olvasni, erre persze már Frayec is felfigyel. Hiába utál már napok óta, ha valami történik, arról ő sem szeretne lemaradni.
Nem vagyok tisztában a következő lépésekkel. Egyértelműen látni sem akar, bár legalább bejött a terembe és nem fordult ki azonnal vissza a folyosóra, ahogy meglátott. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy nem fog beszélgetést kezdeményezni, bármennyire is szeretném most ezt. Le sem veszem róla a tekintetem, hátha sikerül bármifajta reakciót kiváltanom belőle; egy pillantás, egy szó, még az is jobb lenne, ha elküldene innen, de legalább beszélne. Tisztáznom kell vele a dolgokat, elvégre erre a találkozásra várok már mióta, hogy beszélhessek vele. És hiába nem képzeltem el semmit, hiába várom most a kezdeményezését bármiben, makacsul bámulja a könyve oldalait. A szívem szakad bele ebbe a látványba.
Miután semmi jelét nem mutatja az érdeklődésnek, elkapom róla a tekintetem és az ablak másik végébe húzódó rasekra pillantok. Frayec szemei megvetéssel vannak tele, már amennyiben egy állat szemei tele lehetnek bármilyen érzelemmel. De mégis ez az egyetlen, ami miatt végül rászánom magam a kezdeményezésre. Csak előtte felkészítem magam az elutasító válaszokra.
- Norbi - kiszállok az ablakból és közelebb lépek hozzá, itt azonban megakadok. Tanácstalanul harapom be alsó ajkam, karjaimat összefonom magam előtt, miközben csak arra várok, hogy rám nézzen. - Beszélhetnénk? - hangom és kezem is megremeg beszéd közben, de bármennyire is gyorsan túlesek ezen a két szón, a java még csak most jön. Minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne menjek közelebb hozzá és leguggolva elé mondjam a szemébe mindazt, ami az elmúlt hétben fogalmazódott meg bennem. Kezdve azzal, hogy borzasztóan sajnálok mindent, folytatva a szakítással, a történet pedig remélhetőleg nem egyikünk kiborulásával fejeződik be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mély levegőt veszek a földet érés pillanatában, mert bármennyire is akarok én beszélni vele - ezek szerint ő velem nem igazán -, nehezemre esik normálisan közeledni felé. Egyelőre egy cseppnyi érdeklődést nem mutat irányomba, ami azért nem is kicsit bánt a történtek ellenére. Bármennyire is szeretnék gyorsan túlesni ezen a dolgon, már akkor bebizonyosodik a reményem ellenkezője, mikor Norbi felpillant. Majdnem összeesek, ahogy belenézek a szemébe, hangja ennél közömbösebb már nem is lehetne és mikor egy kicsit abba a hitbe ringatom magam, hogy mindjárt sikerül majd mindent megbeszélnünk, kétségbeesetten keresem ismét a tekintetét. Az egyetlen dolgot ebben a pillanatban, amitől egyszerre nyugodhatnék meg és kerülhetnék az ájulás határára. Ekkora paradoxonról még nem is olvastam, nem hogy nem éltem át.
- Figyelj, én... - lassan ereszkedem le a fotelba, karjaim még mindig összefonva tartom magam előtt, egy másodpercig lepillantok rájuk, azonban Norbi kérésének eleget téve felnézek rá, mikor ismét beszélni kezdek. Vagyis az elején még hadarok és ismét mindenről magyarázok, de végül sikerül kinyögnöm, amit akarok. - Én sajnálom. Mindent, amit tettem és mondtam, vagy amit éppen nem mondtam, csak akartam, de ott álltál és egyre közelebb jöttél, én meg... A lényeg az, hogy bármennyire sincs erre most szükséged, szeretném, ha tudnád, hogy tényleg bánom a dolgot. És ezt most nem csak azért mondom, hogy megsajnálj vagy valami. Hidd el, arra van most nekem a legkevésbé szükségem - valami halk nevetésféleséget hallatok, majd komoran folytatom a beszédet. - Igazából azt sem tudom, hogy ez téged mennyire érdekel még, vagy hogy egyáltalán valamikor érdekelt-e. Mert engem érdekel és valahol mélyen zavar is, ami történt. Viszont ha visszacsinálhatnám, én... mindent ugyanúgy tennék - hogy erre kapok-e bármilyen reakciót? Nem tudom. Egyszerűen képtelen vagyok most bármit is kiolvasni a szemeiből vagy az arckifejezéséről, de talán ez jobb is így. Míg érzelmeket keresek Norbi arcán és az ölembe ejtett ujjaim tördelem, Frayec az ablakban ülve figyel minket. Tekintetem le sem veszem a fiú arcáról, látni akarom annak minden rezdülését, akár egy halovány jelét is annak, hogy érdekli egy kicsit a mondandóm.
- Adrian és én... - nehezemre esik kimondani a szavakat, mély levegőt kell vennem rövid mondatom közepén. - szakítottunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Képtelen lennék a szemébe nézni mindezek után, ha nem kérte volna tőlem pontosan egy ugyanilyen nyomorult helyzetben ezt. Nem tudom, hogy mindezt csak az illem miatt szeretné betartatni velem, vagy így akar elkerülni egy esetleges hazugságot, de sikerül eleget tennem a kérésének és elmondani így, amit el akarok mondani. Sosem tudtam hosszasan beszélni egy adott témáról, mindig is inkább röviden intéztem el a dolgot, de még emlékszem, olyan is volt, hogy egyáltalán nem akartam megszólalni semmilyen helyzetben. Most azonban minden régi szokásom a sutba dobva ered el a nyelvem, és bár az elején még a mondataim sem függnek talán össze, csak sikerül kinyögnöm, hogy mit akartam mondani. És pont ezért kapom Norbitól a második pofont. Mert naivan azt hittem, hogy egy kis tartózkodás után majd megbocsájt, vagy legalábbis úgy tesz, mintha egy kicsit is elkezdene megbocsájtani nekem.
Némán hallgatom a szavait, pilláim néha lesütöm, majd újra feltekintek rá. Nem szeretnék neki több fájdalmat okozni, és még a gyönyörű mosolya ellenére is kénytelen vagyok belátni, hogy igaza van. Mindenben. Ezt az egészet én rontottam el ott, amikor engedtem neki. El kellett volna mennem. Meg kellett volna mondanom, hogy nem lehet. Megakadályozhattam volna, hogy ez lecsapódjon ránk. Még Norbira is, aki a tudta nélkül keveredett bele ebbe a helyzetbe, most pedig úgy száll ki belőle, hogy én jóformán észre sem veszem. Lesütött szemekkel dolgozom fel a kapott információt, és hiába vizsgálom meg minden oldaláról a történetet, neki van igaza. Teljes mértékben, nekem pedig ezt muszáj lesz elfogadnom. Ahogy azt is, hogy ezzel nem csak tönkretettem a kapcsolatom, de örökre elvágtam magam Norbinál.
Abbahagyom az ujjaim tördelését és inkább egymásba fonom őket, pilláim mellett előrehulló hajam is takarja félig az arcom. Most már kezdem belátni, hogy tényleg az előtörő naivságom volt az oka, hogy azt hittem majd meg tudjuk ezt beszélni. Norbi olyanokat vág a fejemhez, hozzáteszem ezt is(!) teljesen jogosan, amitől ismét visszatérek a történet elemzéséhez. A többiekkel nem is foglalkozva bámulom egymásba font ujjaimat, míg az eridonos folytatja a beszédet. Minden egyes szóba beleremeg a gyomrom, a torkomat fojtogatni kezdő gombóc hirtelen nő meg, szemeim megtelnek könnyel. Nem akarom, hogy ennyi legyen. Nem akarom csak így befejezni.
Megrázom a fejem és miután felemelem, letörlöm a könnyeim is. Nem akarok többet sírni. Már semmit sem akarok többé.
- Norbi, te... pontosan mit is érzel irántam? - bár minden erőmmel küzdök a válasza ellen, mert nem akarok még egy olyan helyzetet, mint korábban volt Zéténnyel, valahol titokban mélyen mégis azt akarom, hogy ugyanúgy válaszoljon, mint a rellonos. Paradoxon, mondom én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Végiggondolhatnám én ezt százszor is, átrághatnám magam rajta minden egyes lehetőséget megvizsgálva, mégis ott lyukadnánk ki, ahol most tartunk. Az lenne a legegyszerűbb, ha újrakezdhetném az egész évem. Mert minden akkor csapódott le rám, mikor mestertanoncként beléptem a kapun; a felügyelők miatt összekaptam a szüleimmel, Vivien már nem is tartózkodik Magyarországon, itt van a szakítás Adriannal és most ez a Norbi-dolog. Minden hibám közül, amit valaha vétettem eddig az életben, talán ezt bánom most a legjobban. Norbi szenved, látom rajta, mikor néha engedni látni. Miattam szenved, emiatt pedig én is. Holott én vagyok az egyetlen, aki itt meghozta azt a rossz döntést, csak azért, mert abban a pillanatban engedett valamilyen érzésnek.
Én már nem is tudom pontosan, hogy ki iránt mit érzek. Sosem voltam szerelmes, és mindaz, amit Noel mondott róla, nekem édeskevés volt. Tudom, hogy ha ő igazat mondott, akkor nem voltam még szerelmes, azt azonban nem említette, hogy mi ennek az előzménye. Hogy mikor jössz igazán rá. Hogy mikor tudod biztosra, ez szerelem. Én nem ezt érzem, és lehet, hogy egy ideig még nem is fogom. Norbi szavait csak lassan fogom fel, könnyeim közben ismét elerednek. Akaratomon kívül bántottam meg, pedig ez lett volna a legutolsó dolog, amit vele akartam tenni.
- Norbi, te.. - megakadok, ma már nem is tudom hányadszor. Elhallgatom a mondatom többi felét, képtelen lennék ezek után még bármit is kérdezni tőle. Megkaptam mindenre a válaszom, sőt olyanokra is, amiket nem kérdeztem meg.
Ahogy ismét felpillantok Norbira, már nem találom a szemeit, sem a szép mosolyát. Rám sem bír nézni, amit teljesen megértek, csak a jelenlegi helyzetben nekem nagyon is arra van szükségem, hogy rám nézzen. Akárhogy. Szomorúan, dühösen, megvetéssel teli tekintettel, csak még egyszer utoljára...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A körülményekhez képest kezdem egyre jobban érezni magam, visszatért az étvágyam és ismét előbújtak szadista hajlamaim, amit természetesen a kviddicsben élek ki, jelen esetben egyelőre még csak az edzéseken. Én örülök, hogy kezdek előbújni az árnyékból, a csapattársaim már kevésbé, de hé, volt majdnem két és fél hetük, amikor lógathatták a lábukat, most már épp ideje lesz visszaállni a normális kerékvágásba és elkezdeni megint edzeni. Azóta már Ádámmal is beszéltem, az elemi mágia sem szórakozik velem és nagyjából Frayec is megbékélt, de azért még néha elkapok egy rosszalló pillantást, és olyankor félek. Mert ez az állat bármire képes.
A jó időre és oly sokszor bevált magányra vágyom indokra hagyatkozva hagyom el a Levita tornyát, kikerülve ezzel egy időre szobatársaim kérdő, valamint háztársaim esdeklő pillantásait. Profinak nevezhető mozdulattal libbenek ki a klubhelyiségünkből, visszafordulva azonban még pont látom, ahogy valaki az egyik esetlenül ácsorgó elsős segítségére siet. Nyugodt szívvel indulok el kifelé, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Kellemesen meleg odakint a levegő, de azért rajtam van egy vékonyabb kabát, aminek most a zsebébe süllyesztem kezeimet. Egy ideig nem is nézem, hogy merre visz a lábam; legközelebb már csak a falu határánál veszem észre magam, ahogy szembe találom magam az első kirakattal. Ajkaim mosolyra húzódnak egy pillanatig, míg elfordulok a házakhoz vezető utcától, most nem Michelle-hez jöttem. Lassú léptekkel indulok el a másik irányba, végig a boltok előtt, tekintetem az előttem lévő útra siklik. Végigsétálok a fő utcán, aztán vissza, majd mégis befordulok a lakósor felé nyíló utcába. Az első pár méter megtétele után megtorpanok, elfordítom a fejem és némi gondolkozás után végül elindulok a játszótér irányába. Ha van is ott valaki, nem fogjuk egymást zavarni - gondoltam én ezt, amíg meg nem hallottam a vidám gyermekkacajt. Lelassítok, a hintánál azonban egy nagyon ismerős alak áll. Ajkaim akaratlanul húzódnak mosolyra, ezzel egy időben el is indulok feléjük. Olyan régen láttam, most már ideje lenne beszélgetni egy kicsit. - Szia, Misi - szinte suttogok, a pillanatnyilag beállt csendben még így is túlságosan hangosnak érzem saját hangom. Összeszorítom fogaimat, zsebembe rejtett ujjaim a tenyerembe vájnak, aztán fel is engednek. Halvány mosolyt varázsolok az arcomra és a férfi mellé lépek, aki mintha még magasabbnak tűnne, mióta legutóbb láttam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő