Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Fogalmam sincs, mi történt. Nem tudok gondolkozni, zavarosak a gondolataim és képtelen vagyok másra gondolni, mint a testemet végigjáró fájdalomra. Csak tompán hallom a körülöttem zajló eseményeket, a vér a fülemben dobol és konkrétan megakadályozza, hogy bármit is megértsek a beszédből mellettem. Szemeimet szorosan lehunyom, körmeim a tenyerembe vájnak, ahogy összeszorítom az ujjaimat, hogy eltereljem a figyelmem a kínzó fájdalomról, ami a hátam irányából érkezik. Érzékelem, hogy mozgatnak valahova és sietnek, de nem tudom hol vagyok, hogy kik vesznek körbe, hova akarnak vinni, vagy mit akarnak csinálni velem. Fel akarom emelni a fejem, ki akarom nyitni a szám, sikítani akarok, üvölteni, bármit megtennék most, hogy enyhüljön a fájdalmam. Az egész testem lángol, körmeim felsértik a tenyerem és vékony vércsík fut ki az ujjaim közül, szőke hajam a homlokomhoz tapad az izzadtságtól. Ide-oda forgatom a fejem és panaszosan nyüszítek, mint valami megkínzott kutya, de még mindig nem szűnik a fájdalom. Sírni akarok, az elemem egyre jobban mozgolódik bennem, de nem tudom megemelni egyik végtagom sem. Az arcomon lefolyó könnyek az utolsó dolog, amire emlékszem, mire végre sikerül elájulnom és ezzel megszabadulnom egy kis időre a fájdalomtól.
Fogalmam sincs, hogy mennyivel később ébredek fel, de félhomály van a teremben, odakint talán már esteledik. Lassan nyitom ki a szemem és életemben először sikerül gyorsan hozzászoknom a sötétséghez. Valami ágyon fekszem, ami túlságosan is hasonlít a kórházi ágyakhoz, hogy ne essen le rögtön, ispotályban lehetek. Érzem a növekvő gombócot a torkomban és a hasam is bukfencezik egyet, szinte azonnal bepánikolok. Kétségbeesetten akarom megemelni a fejem, abban a pillanatban pedig, hogy egy kicsit is megmozdulok, ismét fájdalom hasít a hátamba és felkúszik egészen a nyakamig. Érzem az arcomon lefolyó könnyeket, szaporán kapkodom a levegőt és csak az jár a fejemben, hogy nem akarok itt lenni. Haza akarok menni, a szüleimhez, a nővéremhez, a kastélyba, bárhova, ami nem egy ispotály. Már tudom az idekerülésem okát és hát őszintén szólva nem vagyok túlságosan elragadtatva a ténytől, hogy ismételten gurkó miatt fekszem egy ilyen ágyon és várok arra, hogy valaki jöjjön és kiüssön, hogy ne érezzen a fájdalmat.
Emlékszem mindenre: a szélre, aztán a barátnőm üvöltésére, ahogy figyelmeztetni próbál a közeledő gurkóra, majd a pillanatokkal később becsapódó vasgolyóra, ami fogalmam sincs, mennyi és melyik csontjaim zúzta szét teljesen. Emlékszem a fájdalomra, a le-lecsukódó szemeimre, és arra is, hogy mennyire könnyen dobált ide-oda a szél, miközben lefelé zuhantam. Tudom, hogy a terromágia még félig ájult állapotban is segített, most viszont nem érzem. Egyáltalán nem érzek semmit és ez rémít meg a jobban. Most fordul elő velem először, hogy semmilyen kapcsolatom nincs a terromágiával, ettől pedig ismét sírni kezdek. Némán küszködök a könnyeimmel, ujjaim ismét ökölbe szorulnak. Mindenem fáj. Érzem a bennem egyre növekvő pánikot, de senki sem jön, hogy megnyugtasson. A nővéremet akarom, Livet akarom, ezekben a percekben pedig még annak is őszintén tudnék örülni, ha a következő pillanatban belépnének a szüleim, hogy átöleljenek és azt suttogják a fülembe, minden rendben lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem akarok itt lenni. Szívesen ráznám is a fejem, hogy így jelezzem, mennyire ellenzem ezt az ötletet és bárhol szívesebben lennék, mint egy ispotályban, bizonytalan ideig. Az a bizonytalan idő pedig több lesz csak egy pár napnál a hátamba nyilalló fájdalomból ítélve. Utálom ezt. Utálok itt lenni, utálom a fájdalmat, utálom a gurkókat, és most még magamat is utálom, amiért nyolc év kviddics után arra sem vagyok képes, hogy egyáltalán megpróbáljam kikerülni azt a rohadt vasgolyót. És egy ilyen embert akartak többen is az ificsapatukba...! Még talán az is jobb lett volna, ha egyszerűen csak elfogadom az egyik ajánlatot és mindez nem történik meg. Ha lett volna csapatom, nem kellett volna a barátnőimmel kviddicsezni, akik egyrészt se nem profi játékosok, se nem játsszák olyan élvezettel, mint én. Szeretik, de nem rajonganak annyira érte, mint én. Hiba volt ez az egész és most fizetek meg érte.
Aztán valaki hozzámér. Összerezzenek az érintésre és egy pillanatra azt hiszem, Norbi ül az ágyam mellett. Lassan nyitom ki a szemem, amit már nem is tudom, mikor csuktam be, fejemet óvatosan fordítom a kezem irányába, hogy szembenézzek a némán mellettem ülővel. Nem ismerem. Ez az első gondolatom, mikor rápillantok, majd élesen szívom be a levegőt és ösztönösen húzom el a kezem. A csuklómra pillantok, hogy megkeressem az elemi mágia jegyet a bőrömön. Hiába nem érzem jelen pillanatban, attól még itt kell lennie, nem tűnhetett csak úgy el, nem igaz? ...ott van. Megkönnyebbülten engedem ki az eddig észrevétlenül bent tartott levegőt, ujjaimat ezután ismételten ökölbe szorítom, végigkarcolva a délután - tegnap, bár jelen pillanatban fogalmam sincs, mennyi ideig voltam kiütve - okozott sebeket. Ha itt a jegy, hol az elemem? Mi történt? Érzem, hogy a pánik megint átveszi az irányítást, szaggatottan kezdek el lélegezni, de ugyanakkor kapkodom is a levegőt. Könnyek gyűlnek a szemembe és bár legszívesebben rá sem néznék, csak felkelnék és magam mögött hagynám az ispotályt, felpillantok a férfira.
- Nem érzem - nyögöm keservesen és szánalmasan halk hangon. Még magam is meglepődök, hogy mennyire nehezen megy a beszéd, ami csak még több könnyet eredményez. Ne sírj. Szipogva rázom meg a fejem és lehunyom a szemeimet, fejem elfordítom a férfitól, ujjaim még mindig ökölbe zárom. Még csak nem is a sérüléseimmel foglalkozom, nem azzal, hogy le is bénulhatok. Csak a terromágia érdekel, mégsem érzek semmit. Itt van, de mégis eltűnt. Tudom, hogy valahol velem kell lennie, mert nem akarom elveszíteni, az talán még jobban fájna, mint az, amit most érzek. Megmozdulok, fel akarok ülni, de a hátamba azonnal éles fájdalom hasít. Az ajkamba harapva fojtom el a kitörni készülő kiáltásomat, szemeim egy pillanatra felpattannak. Mielőtt a mellettem ülő férfit teljesen figyelmen kívül hagyva visszazárnám őket, még eszembe jutnak Noel szavai, amit egy vizsga után mondott nekem, a könyvtár egyik hátsó sorában. Akkor még nem értettem, hogy miért beszélt így a pyromágiáról, már szinte úgy hangzott, mint valami fanatikus. Akkor még nem értettem, hogy milyen együtt élni vele. Akkor még nem tudtam, milyen lehet elveszíteni. Pótolhatatlan. Olyan érzés, hogy ha elvennék, valószínűleg meghalnék. Nélküle nem én lennék. Már nem. Úgy érezném, hogy a gerincem tépték ki belőlem. Nincs semmi a világon, ami felérhetne ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A kint tomboló viharról nem vagyok hajlandó tudomást venni. Hallom az eső kopogását az ablakon és gyanítom, hogy emiatt is van ennyire sötét a szobában, mert talán nincs még éjszaka, bár az időérzékem abban a pillanatban vesztettem teljesen el, hogy elájultam útközben a vizsgálóba. Nem mondhatnám, hogy ezúttal nem örültem az eszméletvesztésnek, mert így legalább nem éreztem a gerincem mentén végighúzódó fájdalmat, aminek eredeti helyét be sem tudtam volna azonosítani. Fogalmam sincs, hogy az a gurkó mennyire közel csapódott be a nyakamhoz, de ha szerencsém van, akkor el sem érte nagyon a gerincoszlopom. Nem mintha annyira nagy szerencsém lett volna, ha a kviddicsről volt szó, de hát nekem szerintem már csak a reménykedés maradt.
Nem ismerem a mellettem ülő férfit és csak sejteni tudom, hogy egy itt dolgozó lehet, habár az öltözete nem éppen ezt láttatja. Össze vagyok zavarodva, nem vagyok benne biztos, hogy mit is kellene most vele kezdenem, így inkább csak figyelmen kívül hagyom és koncentrálok a terromágiára. Most csak egy nagyon kicsit szeretném elérni, éppen annyira, hogy érezzem a jelenlétét és megnyugodhassak. A probléma pedig csak annyi, hogy ezt képtelen vagyok most megtenni és így a megnyugodás sem egy elérhető opció. Nekem meg valószínűleg éppen pihennem kellene, hogy minél gyorsabban gyógyuljak és elhagyhassam ezt a helyet, ezen pedig nem segít a visszatérő pánikrohamom.
Csupán ürességet érzek, ha a terromágiára koncentrálok, pedig annyit még mindig száz százalékig tudok, hogy emiatt éltem túl a zuhanást, nem más miatt. Az egy másik dolog, ha a gurkó beléd csapódik és összezúzza pár csontodat, mert meg lehet oldani pihenéssel meg csontforrasztással. Engem most még sem ez izgat a legjobban, hanem az elemem és ezt a férfi tudtára is adom, aki készségesen válaszol a fel nem tett kérdésemre.
Összeszorul a szívem. Dacosan egymáshoz préselem az ajkaimat és leküzdöm a kényszert, hogy ismét sírni kezdjek, mert attól egyikünknek sem lesz jobb. Attól viszont én jobban érzem majd magam, ha elmehetek, de nem tudok mozogni. Érzem a hátamon végigfutó fájdalmat, mégsem kiáltok. Szúr, zsibbad, éget, meg sem tudom különböztetni, hogy melyik hol van jelen. A jobb kezem nem is érzem, azt már meg sem próbálom megemelni, és ahogy a férfi mellettem először felpattan, majd rögtön utána már nyúl is, hogy visszanyomjon az ágyra, némán engedelmeskedem neki. Habár nem sikerül teljesen felülnöm, a visszafekvésbe elég rendesen beleszédülök, ép kezem ösztönösen emelem meg talán a férfi felé, miközben szemeimet szorosan lehunyom.
- Mi történt? - kérdezem tőle csendesen a kérdésére kérdéssel válaszolva. Nem a balesetre gondolok, mert arra sajnos tisztán emlékszem, hanem az az utáni eseményekre, ezt viszont már nem teszem hozzá. A beszéd most éppen nem fáj és valószínűleg nem is fog, de annak semmi értelme, ha csak megint elkezdek panaszkodni. Arra úgysincs főzetük, hogy visszahozzák a terromágiám.
Némán fürkészem a férfi arcát, lassan feltérképezem annak minden vonását, amíg a válaszra várok.
- Szóltak valakinek? - teszek fel kicsivel később egy másik kérdést, majd kis gondolkozás után folytatom. - Van itt valaki? - riadtan pillantok fel rá, mert még csak most tudatosul bennem, hogy arról szintén fogalmam sincs, a zuhanás óta mennyi idő telt el. Az is lehet, hogy már hónapok óta kómában voltam és csak pár órája ébredtem... mármint, ennek nyilván elég kevés esélye van, de azért megfordul a fejemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Vörös körmeim finoman koccannak az asztalon lévő poharam szélén. A benne lévő folyadékba bambulok már percek óta, a környezetem változása fel sem tűnik közben, de nem is érdekel. Teljesen elveszek a saját kis világomban, lövésem sincs az időről, mert jelenleg olyan nehezemre esik rápillantani a csuklómon félrecsúszott órára. Már igazából azt sem tudom, miért ülök ilyen időben a pubban, ráadásul teljesen egyedül, csak élvezem ezt a kis magányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Olyannyira belefeledkezem a gondolataimba, hogy a mellém lépő Adrian is teljesen elkerüli a figyelmem, és ha nem szólalna meg, hát szerintem észre sem veszem. Meglepődve pislogok fel rá, majd a kérdését realizálva lepillantok az italomra és megrázom a fejem.
- Hát... Nem? - megpróbálkozom egy válasszal, de még én sem vagyok benne biztos, hogy mit kellene mondanom. Elvégre erre nem lehet megfelelően válaszolni, mert nyilván bele voltam feledkezve, ezt ő is láthatta. A félig kérdésemhez nem csapok hozzá semmit már, inkább fejemmel a másik szék felé bökök. - Leülsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy tömegből különösen kitűnő, göndör, vörös hajkoronát keresek, de minden egyedül eltöltött perccel egyre jobban kétségbeesve. A kezemben az elveszett illető táskáját szorongatom fehéredő ujjakkal, és ráadásul még a rossz helyen is állok, a büfébe vezető boltív közepén megállva ugyanis eléggé megnehezítem a ki-be járkálók dolgát. De hát igazán nem tehetek róla, minden a szobatársam hibája. Először is elrángat ide azzal a céllal, hogy majd jól bevágódik valami orvosnál, majd se szó, se beszéd, nálam hagyja a táskáját minden értékével - köztük a pénztárcájával és a telefonjával - benne. Nekem pedig még annyit sem mond, hogy visszamenjek-e az egyetemre vagy itt várjam meg. Végül az utóbbi mellett döntök, mert ennél a lánynál sosem lehet tudni.
Miután nem sikerül elkerülnöm egy eléggé rosszalló pillantást, amiért még mindig az útban állok, úgy tíz perc után igazából sikerül beljebb lépdelnem és magamhoz képest még elég sikeresen el is vegyülni az emberek között - vagyis levágódok egy szabad székre és felcsapom mindkét táskát az asztalra, hisz' csaknem viszi el senki... Most még kifejezetten bajom sincs ezzel a sok emberrel egészen addig, míg meg nem találom a barátnőmet. Azután majd szépen visszatérek a tömegutálatomhoz, hogy a mai napom is természetesen teljen el.
Már éppen kezdenék jobban belemerülni a szobatársam táskájának átkutatásába, hátha esetleg mégis elvitte magával a mobilját valamilyen csoda folytán, mikor valaki megszólal mellettem. A hangot nem, de felpillantás után az arcot azonnal felismerem és a mosoly láttán még el is pirulok.
- Jamie - barátságosan biccentek először neki, majd a velem szemben álló szék felé. Mégse álldogáljon már itt szegény. - Ó, hát én... Igazából nem az előadások miatt vagyok itt, de biztos vagyok benne, hogy mind nagyon érdekes. Nyilván mindenki azért rohant ide be, hogy minél több kajával tankolhasson fel a még ez után kezdődőekre. Bírni kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A férfival ellentétben én nem kapom el a tekintetem; továbbra is az ő arcát fürkészem kedves mosollyal az arcomon, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Habár nem ismerem túlzottan, mégis jó egy ismerős arcot látni egy teljesen vadidegen helyen, merthogy őszintén be kell vallanom, fogalmam sincs, mi történik körülöttem. Addig még eljutottam, hogy konferencia van, meg szünet, de hogy pontosan miről is szól, na arra a kérdésre már nem tudnék választ adni.
- Habár őszintén szólva fogalmam sincs, kiről beszélsz, kitartást az elkövetkezendő… egy órához? Másfélhez? Kettőhöz? Mennyi ideig tartanak ezek az előadások? – tanácstalanul pislogok a férfira, számat bocsánatkérően húzom el. Nyilvánvalóan nem erre a rendezvényre érkeztem, most meg már abban sem vagyok teljesen biztos, hogyan engedtek minket ide be. Ennek nem valami zárkörű eseménynek kellene lennie vagy valami? - Miért hívják meg folyamatosan, ha olyanról beszél, ami már elavult? Nem kellene újakat keresni, akik még talán fenn is tudnák tartani az érdeklődést? – Nem, most egyébként természetesen nem a nyúzott arcára gondolok, amit oly serényen igyekszik eltüntetni halvány mosolyával. Túlságosan fáradtnak tűnik, ennyire pedig még ez a megáldott konferencia sem lehet unalmas.
- Én és a képességem, köszönöm szépen, megvagyunk. Semmi olyan sérülés nem ért volna, amiből ne tudnék felépülni. Nem ez volt az első, hogy eltalál egy gurkó, és nagyon valószínűleg nem is az utolsó – olyan könnyedén beszélek az esetről, mintha ez nekem egy teljesen mindennapos dolog lenne, és akik jól ismernek, azok tudják is, hogy tényleg az. Nem akarom annak az ellenkezőjét bebeszélni magamnak, ami úgyis tudom, hogy meg fog történni, de semmi maradandó sérülésem nem lett, akkor meg minek ennyit rágódni rajta. - Eléggé, hát hogy is mondjam, rossz állapotban voltam még pár napig, hogy hazaengedtek, főleg az elemem miatt, de egy jó alvás és egy-két órával több gyakorlás mindent helyrehozott. – Azt meg hozzá sem teszem, hogy két héttel később már ismét seprűn voltam. Még ha nem is az orvosom, inkább megkímélem a jó hírektől.
- Öhm, van arra esetleg valami esély, hogy találkoztál egy feltűnően vörös hajú, körülbelül 165 centiméter magas, nagyon hangos és nagyon vidám lánnyal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Figyelj, a leghátsó sor mindig jó lehetőség arra, hogy elszórakoztasd magad bármi mással, ami nem kapcsolódik ahhoz, amire figyelned kell, vagy mondok jobbat: alvásra. Főleg ha sötét van, akkor meg a kutya nem veszi észre, ha lecsukódik néha a szemed – egészen ártatlanul vonom meg a vállam, majd hátradőlök a székemen, mint aki jól végezte a dolgát. Imádom kisegíteni az embereket ilyen szempontból, mert biztos vagyok benne, hogy senki nem nézné ki belőlem, pedig nekem sem olyan szent a lelkem, mint azt hiszik.
- Muszáj volt. A terromágiával nem lehet csak úgy viccelni. Meg amúgy is, elvileg gyógyító lesz belőlem, ha össze nem töröm magam útközben még egyszer, szóval még az is megeshet, hogy a következő konferencián már én is itt leszek. Mármint… Úgy leszek itt, hogy eredetileg is ide készültem, nemcsak úgy idetévedtem – a végére magam is kissé belezavarodok a mondanivalómba, de végül csak sikerül kinyögnöm, hogy mit akarok. Igazán nem esett nehezemre a beszéd, ha leküzdöttem a kezdeti nehézségeket, de az már akkor megvolt, mikor kedves barátnőm volt szíves egyedül hagyni egy folyosó kellős közepén egy rakás idegen között.
Jamie válaszára konkrétan elsápadva pislogok a férfira, majd arcomat a tenyerembe temetve nyögök fel.
- Merlinre, csak azt ne! – a kezeimbe fújtatva rázom meg a fejem a férfi kérdésére, mert most legszívesebben letagadnám a lányt, csak hát elég furcsán venné ki magát, hogy az előbb még róla kérdezősködtem. Lassan elhúzom a kezeim az arcom elől és szőke tincseimbe túrva dőlök ismét hátra a széken. - Sajnos vele, igen. Minden szenvedésem okozója az a lány, úgyhogy ha bárhol találkoznál vele, csak tegyél úgy, mintha nem is látnád. Hidd el, jobban jársz – vetek rá egy elkeseredett pillantást, de teljesen komolyan gondolom, amit mondtam. Mindenkinek csak jobb, ha távol marad attól a lánytól, hiába szeretem nagyon, az emberiséget mégis jobban meg akarom védeni.
- Szerinted mennyi esély van arra, hogy a doktor három másodperc múlva lélekszakadva rohan vissza ide és hazarángathatom a vörös hercegnőjét? – érdeklődve vetek egy pillantást a boltíves ajtó felé, de igazából magam se hiszem el, hogy mindebből bármi is bekövetkezhetne, pláne nem három másodperc múlva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még ha nem is gondolnám teljesen komolyan, amit megosztok vele, egy kis igazság ettől függetlenül van benne. Nem szoktam én rossz vagy értelmetlen dolgokat mondani, általában tőlem csak jót lehet hallani, és főleg hasznosat, mert a hasznos az jó és így végül is körbeért a kör. Csak hiába jártatom a szám, az esetek nagy részében senki sem fogadja meg a tanácsaim, de legalább figyelni figyelnek. Az is valami, azt hiszem.
- Hát úgy terveztük, igen – esetlenül rántom meg a vállaimat, pedig erről bőven lehetne még mit mesélni. Meg tudnám vele osztani, hogy az elemem mennyire a segítségemre lehetne benne, hogy hogy jutottam el ehhez a döntéshez és honnan indultam, hogy miért nem valami más munkát keresek magamnak, hogy egyáltalán dolgozom-e már vagy még iskolába járok. Ha nem is én lennék, még egy kellemes beszélgetés is kerekedhetne ebből, de én csak lezárom ezt a témát ennyivel, ekkor viszont Jamie felteszi az egymillió galleont érő kérdését. Tanácstalanul rázom meg a fejem és veszek egy nagy levegőt, mielőtt belekezdenék a válaszba – ami ezúttal sem valami hosszú, de hát próbálkozom.
- Hát látod, ez az a kérdés, amit minden nap felteszek magamnak… - Itt egy kissé összezavarodom, mert Jamie természetellenesen kedvesen kezd el mosolyogni, amitől meg kell állnom a beszédben, és kell egy kis idő, amíg rájövök, hogy amúgy biztos van valaki a hátam mögött és mindez nem nekem szól. - Ugyan, nem probléma. Szóval… Nem tudom, mit akartam mondani. De már nem tudom, miért nem a kviddics mellett döntöttem. Valószínűleg köze lehetett hozzá annak a rengeteg sérülésnek, amit nyolc év alatt sikerült összegyűjtenem. – A mai napig bizonytalan vagyok a döntésemben. Minden felkérést visszamondtam, ennek pedig köze volt az iskolai bajnoksághoz is, Norbihoz is, a családomhoz is, voltak problémáim az elememmel, és akkor jött a gyógyítás is, mint lehetséges opció.
- Vagyis sosem szabadulok innen. Remek – utóbbit már csak morgolódva teszem hozzá, közben a táskák mellé dobott telefonomra pillantok. Nagyon jól tudom, hogy annyi idő biztosan nem telt még el a kockázatmentes lelépésemhez, bár talán ezt kellett volna tennem abban a pillanatban, hogy elvesztettem a tömegben Liza vörös fejét. Már rég otthon lehetnék.
- Hogy micsoda? – majdhogynem meg sem hallom a férfi ajánlatát, amire csak meglepetten pislantok fel. Értetlenül bámulok rá, egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam, másrészt abban is kételkedem, mennyire gondolja ezt komolyan. - De… Azt el kell mondanom, hogy én nem legálisan vagyok itt, Liza csempészett be mindkettőnket, bár azt sem igazán tudom, hogy van-e itt valamiféle biztonsági… Szervezet...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Túlságosan régen jártam az iskolában. Annyira ugyan nem elég régen, hogy elfelejtsem errefelé a járást, de még így is minden itt töltött alkalommal felfedezek új dolgokat. Hiába töltöttem itt nyolc évet, még mindig van mivel meglepnie a kastélynak.
Ma ismét rokonokat jöttem látogatni, hiszen alapvetően nagyon nincs már miért visszajárnom ide. Órákra nem kell járnom, legalábbis ezekre nem, a hozzám közelebb álló barátok pedig szintén elmentek már innen. Csak az a pár rokon maradt itt szétszórva a kastélyban, akikkel viszont tartom a kapcsolatot és imádom is őket, így természetesen néha visszajövök hozzájuk egy délutáni teára vagy hasonló.
Ezúttal velem van az elbűvölő, Frayec névre hallgató rasek is, aki még ennyi idő után sem volt képes megszokni az iskolát. A sok együtt töltött év elteltével azt hinné az ember, hogy jól nevelt az állata és nem kóborol el semerre, még akkor sem, ha esetleg valami újat talál, de ez nálunk nem így van. Abban a pillanatban, hogy megérez valami újat, amiből egyébként elég sokat érezhet, hiszen legalább egy éve nem járt ebben az épületben, Frayec hirtelen elrúgja magát a földtől és vissza sem nézve kilő a folyosó vége felé, én meg utána. Habár nem olyan gyors, hogy ne sikerüljön könnyedén elkapnom, a meglepetés erejét használta, így tulajdonképpen esélyem sincs. Csak azt remélem, hogy ezt a folyosót legalább nem hagyja el, mert jaj lesz neki, ha elveszik az iskolában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Már lassan én sem tudom pontosan, Frayec mióta van velem, ami azt jelenti, hogy igen nagyon régóta. Ő is, mint minden másik állatom, akik iskolás éveim alatt velem voltak, rendesen meg lett nevelve. Sassy és Roxy is hosszú ideig volt velem, mégsem volt rájuk olyan nagy panasz, pedig azért egyik sem volt igazából annyira lusta kutyus, a macskám viszont nem töltött annyi időt a kastélyban, hogy bármi bajt okozzon. Frayec hármójuk helyett is rossz, ezt meg szeretem ráfogni arra, hogy mágikus lény. Ezzel a kifogással bármit meg lehet magyarázni.
A rasek egy kecses mozdulattal elrugaszkodik a földtől és félig ugrálva, félig szaladva elindul a folyosón, nekem meg nagyon nincs más választásom, mint elindulni utána. Ha kirohan az iskola ezen részéről, úgy eltűnhet, hogy még napokkal később se fogom megtalálni, az idegenekkel meg még mindig olyan semmilyen viszonyban van. Most már nem bújik előlük annyira, de nem is lehetne azt mondani, hogy nagyon szívélyesen fogadja őket.
Az állatot végül egy lány társaságában találom meg nem messze. Frayec kíváncsian pislog a levitásra, majd kis idő után leül a földre. Így talán még kisebbnek tűnik, pedig amúgy sem olyan nagy állat. A lány kérdését még pont elkapom, így mikor közelebb érek hozzájuk, bátorítóan rámosolygok.
- Ő egy rasek. Mágikus lény – és főleg egy mosómedvére hasonlít, tenném még hozzá, csakhogy ez elég egyértelmű. - Remélem nem ijesztett meg nagyon, vagy tett bármit, ami veszélyeztetné az életed.
Na jó, ez így elég ijesztően hangzik, de én most konkrétan arra gondolok, hogy nem futott-e be a lábai közé, amitől ugye szegény lány eleshetne, vagy karmolta meg, vagy lökött ki valamit a kezéből. Frayec hiába szégyenlős idegenek előtt, még bármikor veszélyben érezheti magát, ami miatt tehet olyan dolgokat, amit amúgy máskor nem tenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lábfejem egyenletes dobolása kíséretében lapozok még egyet a könyvemben, aminek egy kicsit sincs köze a kutatásunkhoz. De mindegy is. Jelenleg egyedül ülök az egyik asztalnál, körülöttem több könyv itt-ott kinyitva és elszórva. Masa valahol a polcok között mászkál újabb kötetek után kutatva, hátha azoknak több haszna lesz, mint az előttem lévőnek. Halvány fogalmam sincs az időről, hogy mióta ülök már itt, vagy Masa mikor tűnt el a sorok között, és bár soknak tűnik, biztos nem lehet több pár percnél.
Fáradtan dörzsölöm meg a szemem és a mellettem lévő széken pihenő rasekra pillantok, aki egyáltalán nem zavartatva magát összegömbölyödve alszik. Mosolyogva rázom meg a fejem és egy másik kinyitott könyvért nyúlok, hogy azt magam elé húzva olvasgatni kezdjem. Valaminek kell lennie. Valaki, valahol, valamikor csak látott már vagy részt vett benne és aztán feljegyzést készített róla. Muszáj találnunk egy kis információt.
- Masa, ebben semmi nincs a kviddicsről. Csak az animágiáról van benne szó – panaszkodok a lánynak, amint visszatér gyűjtögető körútjáról. Ezt a könyvet is eltolom magamtól és közelebb húzok egy harmadikat, hátha abban lesz valami hasznos. - Amúgy meséld már el még egyszer, hogyan is sikerült neked kiharcolni egy terelőpárbajt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szóval ebben a könyvben sincs semmi használható. Hiába lapozom át az egészet, futom át gyorsan a sorokat valami hasznosat keresve, még csak meg se említi a labda szót. Vagy a kviddicset. Vagy bármi ehhez kapcsolódót.
Masa közben visszatér az asztalhoz pár újdonsággal, mire érdeklődve csusszanok hozzá közelebb a székkel – amilyen halkan csak lehet, elvégre ez mégis csak egy könyvtár. Mondjuk az első oldalnál tovább nem jutunk, mert nekem is fel kellett azért tenni egy kérdést. A lány válaszát hallgatva először csak figyelmesen tanulmányozom az arcát és bólintok egy aprót, mint aki teljesen érti a helyzetet. Pedig nem.
- Szóval annyira mérges lettél valakire, hogy felajánlottad..? Felajánlottad neki, hogy akkor rendezzétek ezt le ilyen módon? Bencére lettél ennyire mérges a meccs miatt, vagy mi történt? – értetlenkedve ráncolom a homlokom és bár nem akarok belekérdezni valami nagy párkapcsolati drámába, mert tudom az milyen, mégis muszáj feltennem pár kérdést. Párat.
- Lapozz bele abba – mutatok rá az előtte fekvő könyvre. - Az ábrákból ítélve talán több köze van a kviddicshez, mint azoknak a könyveknek, amiket én hoztam - teszem még hozzá mosolyogva, de közben már azon jár az agyam, hogy ha nem is a könyvtár segítségével, hát hogyan máshogy lehetne kideríteni, mi is az a terelőpárbaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyik kezem a kinyitott oldalakon tartva, türelmesen várom meg, míg Masa erőt vesz magán és elkezdi magyarázni, hogy mi történt pontosan, amiatt most egy kis kutatómunkát végzünk. Tényleg nem akarok semmibe beletenyerelni és készen állok közbevágni, ha valami érzékeny dologról van szó, bármennyire is illetlen dolog más szavába vágni. Nem tudom mennyire lenne hajlandó ilyet megosztani velem, de azt sem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát miatta. Inkább akkor ne tudjam meg az okot.
Aztán mesélni kezd. Béla hallatán csupán egyik szemöldököm emelkedik feljebb, arcom rezzenéstelen marad, de már tudom, hogy ez az aprócska dolog életem végéig velem marad. Pláne most, hogy az Edictumban is szó volt róla. Ó igen, még mindig olvasok Edictumot. Csak Norbi ne olvassa és értelmezze félre, mert akkor bajok lesznek otthon.
- Figyelj, először is, ezt a taktika kihallgatást teljesen megértem. Mi is csináltuk anno még ifjabb koromban – végül is csak 24 vagyok, de mindegy -, bár mi inkább kimentünk a többi ház meccsére és ott írtuk össze, hogy ki, mi, merre, hogyan – azért kedvesen mosolygok rá, hiszen ez egy teljesen érthető és normális dolog. Meg hát tinédzserek vagy mi – ismétlem, 24 vagyok – és ilyenkor meg kell bámulni mindenkit, aki él és mozog.
- Másodszor meg… Mindenkivel előfordul, hogy kicsúszik a száján valami, amit esetleg nem akart volna kimondani és igen, a helyedben valószínűleg én is így tettem volna. De… Ki az a Henrik? Nem hiszem, hogy játszott ellenünk – kérdezek vissza lassan. Kutakodom az emlékeim között és próbálok, nagyon próbálok arcot kötni a névhez. Squadron kviddicses ez biztos, de mivel egy ideje nem vagyok már napi látogatója a kastélynak, nem ismerem az emberek többségét. A kviddicseseket szoktam, de Henrik most még sem ugrik be. Csak Béla, mert vele szívatnak mostanában a lányok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Igazából feleslegesen próbálok rájönni Henrik kilétére, mert egy random iskolás gyerekről úgysem fogom tudni, hogy kicsoda. Ellenünk nem játszott, így onnan nem ismerem, a pirosak minden edzésére meg sajnos nincs időm az egyetem mellett kicsücsülni. Masa majd bevállalja ezt is és kiszökik a legközelebbi edzésre is, hátha felbukkan ez a bizonyos Henrik.
A lányt lepisszegő hangokra idegesen pillatok oldalra-előre a körülöttünk tanulni vagy olvasni próbáló emberekre. A mellettem alvó állat is mocorogni és egy pillanatra azt hiszem lezuhan a székről, de csak még kisebbre húzza össze magát.
- Ha szabad bejárása van, akkor nem diák – hangosan kezdek el gondolkozni, hátha ez segít rájönnöm a férfi kilétére. - Szóval idősebbnek kell lennie. Idősebb egy diáknál. Jesszusom, Masa, te terelőpárbajra hívtál egy felnőtt férfit? – a székemen hirtelen előredőlve sziszegek a lánynak, mielőtt még ismét felbolydul a könyvár, amiért mi itt próbálunk beszélgetést folytatni. Addig örüljenek, amíg ingerülten össze nem csapom az egyik könyvet.
- Jó, oké, oké. Oké. Oké – motyogom lassan, az előttem kinyitott kötethez fordulva. - Akkor viszont sürgősen találni kell valamit – aggódva pillantok fel a lányra és gyorsan lapozni kezdek. Egyáltalán nem akarom, hogy valami felnőtt férfival bármiféle párbajba kezdjen, de nem vagyok az anyja, nem tilthatom meg neki. Aggódni viszont aggódhatok.
- Figyelj, mennyire sürgős ez a dolog? Vannak ismerőseim, például a régi csapatom terelői és Norbi csapattársaival is jó a kapcsolatom, tudok esetleg írni valakinek egy baglyot és megkérdezhetem őket, hogy mi a fene pontosan a terelőpárbaj. Ahhoz viszont kell egy kis idő, míg megfordulnak a baglyok. Jézusom, ugye nem holnap lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szóval férfi. Ez mindjárt megváltoztatja a dolgokat, mert egy diák ellen még azt mondom gyakorlással simán nyerhet is. Iskola mellett nem kviddicseznek profi szinten, úgyhogy annyira nem kell amiatt aggódni, na de egy felnőtt ember?! Lehet, hogy valami profi kviddicsessel sikerült összekavarodnia, aki már évek óta játszik terelőként és csak azért nem igazolt még le sehova, mert nem tud választani az ajánlatok közül. Na jó, ebbe még belegondolni is rossz. Inkább mégse gondoljunk arra, hogy profi.
Gondolkozom a lehetőségeinken, hogy kinek tudnék így hirtelen baglyot küldeni. Legrosszabb esetben hoppanálni is tudok, ha az idő miatt nem tudunk várni a levél érkezésére. Magamban már végigpörgettem az összes kviddicses ismerősöm nevét és kiválogattam azokat, akiknek ebben a bizonyos témában a legnagyobb tapasztalatuk lehetne és készen állok arra, hogy felsoroljam őket, mikor Masa ismét megszólal. Megszakad a szívem a szomorú hangjától.
- Az jó, ha Chris tud segíteni, de csak egy szavadba kerül és írok valakinek – teszem még hozzá a sajátjához hasonlóan egy halvány mosolyt villantva. - Egyébként meg ha belegondolsz, mi lehet egy terelőpárbaj? Egymásnak passzolgattok, amíg egyikőtök el nem fárad… vagy – és ezt már félve teszem hozzá - másik párbajokhoz hasonlóan megpróbáljátok kiütni egymást.
A könyvemet szorongatva keresem Masa tekintetét. Kezdek egyre jobban stresszelni emiatt a párbaj miatt, pedig egyrészt én a közelében sem leszek, másrészt nem nekem kell részt vennem rajta – és mégis, aggódva kezdem oly sok idő után most megint harapdálni az ajkam, hogy azzal is csináljak valamit. Hajaj Masa, legközelebb a csendes kukkolást is csendesebben kell csinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Aggódva pillantok Masára a szemem sarkából, könyvemre hajolva és tettetve az olvasást. Bár egyáltalán nem rám tartozik és kicsit sem az én döntésem, nagyon nem szeretném, ha részt venne ezen a párbajon. Attól a pillanattól kezdve ezen a véleményen vagyok, mióta kiderült a partnere nem is egy diák lenne, hanem egy idős pasi. Nem gondolok mondjuk harmincöt fölé, de azért kétlem, hogy valami húszévessel kellene párbajoznia. Mindenesetre a terelőpárbaj már csak azért sem jó ötlet, mert az előző meccsünkön pont egy gurkó ütötte ki. Talán korai lenne egy újabb játék vele.
- Tudod mit? Nem ismerem Henriket, de biztos vagyok benne, hogy ha komolyabbra fordulna a helyzet, akkor azonnal befejeznétek. Plusz, én hiszek benned. Gyakorlással bármi sikerülhet – kedvesen mosolygok rá és amennyiben hagyja, bátorítóan megszorítom a hozzám közelebb eső kezét. Látom rajta a kétségbeesést és ebben a pillanatban bármit megtennék, hogy semmissé tegyem ezt a párbajt és a levitásnak ne kellene emiatt többet aggódnia. Bárcsak segíthetnék rajta valahogy.
Masa azonban a következő pillanatban egy kifogás kíséretében felpattan a székről és elviharzik a polcok irányába. Elkeseredetten dőlök hátra szemeim lehunyva pár pillanat erejéig. Eddig alvó állatom most lassan az ölembe kucorodik és halk morgással igyekszik megnyugtatni. Ujjaim maguktól találnak utat a bundájába és egy utolsó pillantást vetek Masa eltűnésének irányába, mielőtt egy sóhaj kíséretében ismét a könyvek fölé hajolok. Hosszú nap lesz ez is, az már biztos.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Egyszerűen nem tudok elszakadni ettől az iskolától. Nyolc hosszú évet töltöttem diákként a kastély falai között, majd elmentem egyetemre és azt hittem lezártam magamban ezt a korszakot. Négy évig bírtam. Először csak néha jártam vissza, meglátogatni pár embert az itt maradtak közül, aztán jött a kviddics, amiről képtelen voltam lemondani. Utólag belegondolva mégis valamelyik profi csapatnál kellett volna kikötnöm, de tudtam én tizennyolc évesen, hogy ennyire hiányozni fog? Nem. Megelégszem az iskolai játékkal is. A kviddicsnél viszont nem álltunk meg, nemrég ugyanis felmerült a Levita házvezető-helyettesi pozíciója. Átgondoltam? Persze. Többször is. Kételkedtem magamban? Hogyne. Akartam ennyi felelősséget? Dehogy. Elfogadtam? Nyilván - és nem bántam meg.
Szerettem a kastélyt, a házat és a levitásokat is. Elvégre most is velük kviddicsezem, nyilván nem tudtam teljesen elszakadni tőlük. Először furcsa volt ugyan a teljesen új tagokból álló csapat, a régiek közül csak Kelemen – meg később Robi – maradt meg, de szerencsére gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Főleg Masával. Nagyon bírtam a csajt és most ráadásul anyja helyett anyja leszek. Tudok rá legalább vigyázni, mert nem akarom, hogy a meccsen történtek megismétlődjenek vele. Emellett valahogy összeszedett egy párbajt is, amiről megint csak fogalmam sincs, hogy alakult. Muszáj lassan elbeszélgetnem vele.
Az ablakok előtt sétálgatva várok JG-re és a következő éven gondolkozom, körülöttem a tanárok teszik dolgukat. Nem tanúsítok nekik nagy figyelmet, el vagyok foglalva a saját gondolataimmal, néha kipillantok az ablakon, meg köszönök az érkezőknek, de amúgy csak próbálok nem útban lenni. A mellém lépőre fel sem figyelnék először, de a nevem hallatára rögtön megtorpanok és meglepődve pillantok fel.
- Örvendek – egy halvány mosollyal nyújtok neki kezet és bár elsőre nem esik le, hogy a neve Henrik, motoszkálni kezd valami a fejemben. Ő lenne az a bizonyos Henrik? Masa Henrikje? Jézusom – meg amiatt is, amit épp mond. Az egyik levitás diák? Hisz el sem kezdődött még a tanév.
- Természetesen – végigpillantok az immár üres tanárin, az ajtó most csukódik az utolsó távozó után. Teszek pár lépést az ablak felé, aztán visszanézek a férfira. - Miről lenne szó? Pontosabban kiről? Ugye nem próbált meg senki beszökni az erdőbe? – még ki sem ejtem teljesen a szavakat, sápadni kezdek a gondolatra. Jól kezdjük az évet, de legalább tudjuk, hogy jó anyjuk leszek, ha már év elején szívrohamot akarok kapni, mert valaki odajön hozzám azzal, hogy beszéljünk az egyik gyerekről és rögtön a legrosszabbra gondolok.